HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 123 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok


Kell nekünk 288 lakásos ház Kiszugló családi házai közé? Nem kell.

2021.08.18. 18:21 varnai

Zuglóban a szocialista éra óta gyakorlat, hogy nyaranta a Gazdasági Bizottságra testálják az összes döntést - nem mintha a képviselők havi 540 ezer forintokért (mármint a koalíciós képviselők kapnak ennyit) ne tudnának havi pár órát szavazással tölteni. A bizottságra testált három hónapos hatalom remek alkalom, hogy ne a képviselőknek, és ne a polgármesternek kelljen megszavazni olyan kellemetlen döntéseket, amelyekért a felelősséget kínos lenne vállalni.

A bizottsági ülés  további "előnye", hogy jóval kisebb nyilvánosságot kap, mint a nyilvános, online követhető, rögzítésre kerülő, média által figyelemmel követett testületi ülés.

A Gazdasági Bizottság ráadásul oly gondosan lett összeállítva, hogy ott a szocialista pártnak masszív többsége van, sőt a kritikus elemeket, a Civilzugló Egyesületet, a Kétfarkusok képviselőjét gondosan távol tartották tőle.  A hétfős bizottságban az egyedül gondolkodó, kérdéseket feltenni merő tag a Momentum egyetlen külsős képviselője.

Ilyen forró döntések a közbeszerzések mellett a nagy értékű ingatlan eladások.  Az elmúlt napokban az országos médiáig jutott a híre, hogy egy ritka hatalmas, 6300 négyzetméteres az Egressy út és az Angol utca sarkán lévő telket kívántak szép csendben értékesíteni a Bizottságban.

237023586_1831693650372393_4576869202922267695_n.jpg

A 6300 négízetméteres telek - 288 lakásos, 6 szintes társasház vagy közpark lesz belőle?

Eleve gyanúra adott okot, hogy egy jelentős vagyonelem eladását, egy 709 milliós tranzakciót, egy urbanisztikai jelentőségű döntést, 288  lakás építését miért nem a képvielő-testület tárgyalja?

Mire fel a nagy kapkodás, miért nem lehetett a döntéssel megvárni a szeptember elejei testületi ülést?

A pályázatot megnézve kiderült, hogy arra csak egy ajánlat érkezett, árverseny tehát nem volt. A cég, az Angolkert Lakópark Kft. a minimális 709 millóra  gáláns 600ezer forintot igért rá - azaz  pontosan tudták, hogy nem lesz a pályázaton vetélytárs.

A cég adatait nézve az is kiderült, hogy az Angolkert Kft-t pár nappal a pályázat kiírása előtt hozták létre. A tulajdonos pedig nem más, mint Erdei Bálint, Tiborcz üzlettársa a méltán elhíresült ELIOS-ból.

A telek ráadásul fura értéknövekedésen ment át az elmúlt években. A "zöldpárti" Karácsony alatt 2018-ban megemelték a beépíthetőséget, az addig 170 lakásra engedélyt adó Zuglói Építési Szabályzat módosításával immár  246 lakás volt építhető reá. 

De ez még nem volt elég, a pályázatot már kiírták amikor 2021. március 26-án az Építési Szabályzatot erre a telekre külön módosították, tovább emelve a beépíthetőséget, építési magasságot, stb. ezért immár 288 lakás építhető a telekre.

238695238_5916066755134648_4232629751607428370_n.jpg

Számoljunk egy picit: egy közepes méretű, 50-60 nm-es új építésű zuglói lakás ma 50 millió forint. 177 x 50 milla az 8 milliárd  850 millió.

De 288 lakás  x 50 millió az : az már 14,4 milliárd.  Wowwww. 

És a telekhez a cég hozzájutna a realizálható bevétel 5%-ért.

Tehát a telek sokkal értékesebbé vált a pályáza kiírása KÖZBEN.

Eközben, és miközben az ingatlanárak kilőttek, furamód a telek ára nem emelkedett, hanem csökkent. A 2018-as 825 milliós értékbecslést idén, az ingatlan boom kellős közepén lefelé módosították lefelé -  az ár immár csak 709 millió forintra változott.

Mindezeket, miután a Zuglóiak fórumán megírtam és jeleztem Hadházy Ákos képviselőnek is, aki a furcsaságokat a Facebookon nyilvánosságra hozta. 

Az augusztus 12-i bizottsági ülésen a 17. napirendi pontként szándékoztak dönteni az előterjesztésről. Miután azonban a média felkapta az ügyet a szocialisták nemtelen hecckampányra hivatkozva, - a tolvajok szoktak így átkozódni, amikor rajtakapják őket -   az előterjesztést  a felszólalni akaró lakosok meghallgatása nélkül visszavonták. 

A környéken lakók ugyanis, tán megelégelve Zugló túlépítését,önszerveződni kezdtek és időben aláírásgyüjtésbe fogtak, immár több, mint 1100 aláírás gyűlt össze, mert a telken közparkot és nem monstrum lakóépületet szeretnének. Kérem a petíciójukat a zuglóiak írják alá!

https://www.peticiok.com/kozparkot_kiszugloba?fbclid=IwAR3S5Ht0vOjFQwG-t9HIO40VPqQWwU9oru8lnIKs4ErFWAKdkh6JdZ-gVB4

 

A polgármester menten be is jelentette  - bár a képviselőkkel nem egyeztetetett - hogy rendkivüli testületi ülést hívnak össze augusztus 17-re. Majd átnyomjuk erőből!

De akkor miért nem jöttek el a testületi ülésre?

Az  ülés azonban, mivel csak hét képviselő jelent meg, határozatképtelenség miatt elmaradt. Akik megjelentek: Horváth Csaba polgármester, Hajdú Flórián MSZP, Kinisch Andrea DK, Rózsa András Momentum, Rozgonyi Zoltán Fidesz,  Victora Zsolt MKKP,   és én a Civilzugló Egyesületet képviselve.

A rendkivüli ülésre tehát épp az azt kiírók, a szocialista-Párbeszéd frakció tagjai nem jöttek el. Mind a hatan egyszerre nyaralnának? Nem valószinű. Pedig velük együtt határozatképes lett volna a testület.

testuleti_8_17.jpg

Az ülés határozatképtelenség miatt elmaradt. Az egész szoci-párbeszéd frakció együtt nyaral. 

A képviselők egy része nyilván előre lefoglalt nyaralását tölti, de többen tudatos távolmaradással obstuálják a döntéshozatalt, mert a kínos dolgokhoz nem szívesen adják a nevüket. Efféle taktikázással Karácsonyt zsarolva is éltek.

 A szocialisták azért nem jöttek el, mert az ülésre mind a Momentum, mind a Demokratikus koalíció, azaz a koalíciós partnerek is nyilvánvalóvá tették, a telek eladását ebben a formában nem támogatják. Tudtommal sem a Kétfakú Kutya Párt sem a Fidesz nem támogatja a telek eladását.

A Civilzugló Egyesület, mint Zugló zöldterületeit, épített örökségét védő egyesület több okból sem támogatja a telek aladást.  Egyrészt mert  a telkeink eladása vagyonfelélés és nem vezet sehová. Az elmúlt évtizedekben sorra adta el az önkormányzat a zöldterületeit, hogy csak a két legnagyobbat említsem: a rákospatak parti Paskál területet 2002-ben, a Bosnyák téri 6 hektáros szabadidőközpontot és a tanuszodát pedig 2006-ban.  A kapott milliárdok nyomtalanul tüntek el. Semmiféle közcélú fejlesztés nem valósult meg a befolyt milliárdokból. 

235530714_863099827944703_4723484936884449231_n.jpg

A patakpart beépítése urbanisztikai bűn, örökre elvesztett lehetőség. Ide közparkot terveztünk. A 2017-es módosítás 30%-al több beépítésre adott módot, betonmonstrumokat engedve a patakpartra. Még egy fasort sem sikerült a vízpartra ültetni. 

 Másrészt urbanisztikailag hibás ez a fajta túlépítés. Zuglót túlépítették az elmúlt évtizedekben. Monstrum lakparkok, valójában a szocialista lakótelepeknél sűrűbb beépítésű bekerített telepeket húztak fel a családi házas, kistársasházas övezetekbe. De eközben a befolyó pénzből az infrastruktúrát nem fejlesztették, az utak maradtak egysávosak, a közösségi közlekedés nem fejlődött, nem bővült. A  dugók mára az egész kerületben folyamatosak. Az intézményhálózat szintén túlzsúfolt lett. Az Egressy úti telek meletti Hermann Ottó általános iskola tele van, nincs férőhely sehol. nincs gyerekorvos, nincs szakorvos, körzeti orvos, nővér...

 

 

3 komment

Címkék: telekeladás Angol utca Horváth Csaba polgármester Egressy út Erdei Bálint

Elfogulatlanul közpénzből

2021.04.20. 15:35 varnai

A ZUGLÓ TV a budapesti kerületek közül az első közszolgálati, közösségi TV-jeként jött létre. A kis családi cég (Label 84 Kft) által üzemeltetett közösségi TV beszámolt minden kerületi történésről, iskolai, óvodai rendezvényekről, és megszólalhatott benne bármely politikai oldal, sőt a civilek, lakosok is. Így működött a kerületi tévé közmegelégedésre  Kutalikné, Rátonyi, Weinek, sőt Papcsák idején.  Magam is számos alkalommal adtam interjút civilként  2007-8 környékén, hogy a kerületbe tervezett plázák ellen érveljek, sőt bemehettem Papcsák idejében is, pedig a polgármester tevékenységét igencsak keményen kritizáltam.

Igaz, a céget már Papcsák is maga alá akarta gyűrni, de azok kiéheztetve ugyan, de négy évig állták a sarat. Miután 2015-ben  Karácsony sem volt hajlandó a műsorokért fizetni - ellenben havi 200ezret kért az épület bérleti díjáért - a rendszerváltás óta működő kis családi vállalkozás bedobta a törülközőt és egy ismeretlen úr a céget megvette. 

imre_hagyo.jpgHogy az úr kicsoda nem tudjuk,  feltehetőleg egy stróman, hisz a TV-ben azóta sem látták, azt viszont láttam, hogy a cég megvásárlása után a Zugló TV épületének helyiségeit évekig a  kerület parkolási büntetéseinek végrehajtását megkapó Funtig Ügyvédi Iroda foglalta el, és annak ex MSZP-s képviselője, dr. Imre Gergely ügyvéd használta irodaként.

Ebből, és hát az elfogultság irányából nem nehéz összerakni, hogy a kerületi MSZP áll a  ZUGLÓ TV megvásárlása mögött.

Ügyvezető igazgatónak Ferencz Gábort az MSZP volt sajtófőnökét nevezte ki.

Ferencz Gábor azóta is mint az MSZP sajtósa teszi a dolgát, mást be sem enged a TV-be, a  Zugló TV közmédiához hasonlóan lett elfogult. Csakhogy míg ott a közpénzből Fidesz propagandát nyomnak, addig itt közpénzből az MSZP országgyűlési és önkormányzati képviselőit nézhetjük orrvérzésig.

 Dr. Imre Gergelyben érdemes bízni, mert benne még Hagyó Miklós is bízott.

Sőt, mióta Horváth Csaba lett a polgármester már fizetünk is a propagandáért, a frissen újra létrehozott médiacég, a Zuglói Információs Médiaszolgáltató Kft, melyet az eddiek duplájával évi 222 millióval stafíroztak ki miközben kormányzati megszorításokról panaszkodnak,  havi 3 millió forintos szerződést kötött a céggel, azaz ennyit fizetnek a zuglói adófizetők pénzéből ezért az egyoldalú tájékoztatásért. 

174794247_3607045609406256_447957699809594212_n.jpg

Az elmúlt hónapban a TV  sorra hívta be az MSZP-s parlamenti képviselőket, hogy sorra hitet tegyenek Tóth Csaba kíválósága mellett. Más pártok parlamenti képviselőit nem siekrült meghívni.

sokacz.jpgsogor.jpghever.jpg

A stúdió 100% szocialistát tartalmaz: Ferenc Gábor leginkább Tóth Csabának kérdez alá, de bőven megfordul a stúdióban a mindig vörösinges Sógor úr, Hevér úr, Sokacz Anikó, néha még Szabó Rebeka is bejut, hogy a macskaivartalanítással vagy a túlépítéseket elfedő klimastratégiával szinesítse a műsort.

Azóta, 2015. óta a Szocialista-Párbeszédes kerületvezetésen kívül más önkormányzati képviselő a TV-be be nem juthatott. Jobban örzik, mint a köztévé stúdióját. Én  hiába fordultam szóban, írásban Ferencz Gáborhoz, árulkodó módon azt javasolta, ha képernyőre akarok kerülni azt Tóth Csabával beszéljem meg. Hát ennyit arról ki áll a TV mögött. 

 Tehát hat éve nem kerülhetek képernyőre, hiába a zuglóiak 10%-a szavazott rám, 10%-a áll mögöttem. De nemcsak a Civilzuglót, nemcsak ellenzékieket, de még a saját koalíciós partnereiket is kirekesztik a szocik a közpénzzel kifizetett közösségi TV-ből. Az elmúlt másfél évben a lakosság nagy többségét képviselő pártok, sem a Momentum, sem a DK, de még az LMP képviselőjét se láttuk képernyőn. Cicilzugló, MKKP, ne adj isten Fideszes képviselő öt éve nem kerülhetett a képernyőre. 

Ezúton szeretnék gratulálni a köztévét  is leköröző elfogultsághoz, a sajtóetika semmibevételéhez. Ma újabb levelet írtam az ügyvezetőnek, felszólítva, hogy az önkormányzattal kötött szerződés szerint járjon el, melyben benne foglaltatik:

:együttműködésük során függetlenül és elfogulatlanul, a MUOSZ újságíró etikai kódex szellemében járnak el, és POLITIKAILAG KIEGYENSÚLYOZOTT műsorszerkesztési irányelvei szerint. 

2021_zuglo_informa_cio_s_e_s_me_diacsoport_kft_label-84kft_szerzo_de_s_anonim_1_-2.jpg

Tisztelt Label 84 kft, tisztelt Zugló TV,
 
Az alábbi levelet 2020. december 10-én küldtem Önöknek, egy tv-interjút kérve, hogy mint kerületi önkormányzati képviselő tájékoztathassam  a lakosokat.  Erre a levélre több, mint három hónapja nem válaszolnak. 
 
Kérésemet most megismétlem.
 
Az önkormányzat és a Label 84 kft között szerződés II. 7. pontjában szerepel:
 " a felek megállapodnak abban, hogy együttműködésük során függetlenül és elfogulatlanul, a MUOSZ újságíró etikai kódex szellemében járnak el, és POLITIKAILAG KIEGYENSÚLYOZOTT műsorszerkesztési irányelvei szerint. "
 
Önök ezt a szerződési pontot két éve semmibe veszik, mert a zuglói képviselőtestületből, melyben jelen vannak szocialista-párbeszédes, fideszes, Demokratius Koalíciós, Momentumos, LMP-s, MKKP-s és Civilzuglós képviselők kizárólag szocialista illetve Párbeszédes önkormányzati képviselőket hívnak meg adásaikba. 
 
Uganakkor az MSZP számos parlamenti képviselője került képernyőre az elmúlt időszakban, míg más parlamenti pártok képviselői nem láthatták a zuglóiak.
Ezzel a szerkesztői elfogultsággal önök megsértik a politikai kiegyensúlyozottság és elfogulatlanság újságíró alapelvét.
 
Ha továbbra is neligálják a többi kerületi politikai szereplő arányos idejű megszólaltatását, úgy a kábelszolgáltató  felé jelezni fogjuk, hogy vonják vissza önöktől a közszolgálati csatorna helyet, mert önök ennek feltételeit nem teljesítik, továbbá az önkormányzatot felkérem, hogy bontsák fel a szerződést a Label 84 Kft-vel , mert az nem teljesíti a kerület lakosainak havi 3  milliójába kerülő szerződést.
 
Meghívásukat és válaszukat várva,
Tisztelettel, 
Várnai László, önkormányzati képviselő - Civilzugló Egyesület
 

1 komment

Címkék: Zugló TV Tóth Csaba országgyűlési képviselő Horváth Csaba polgármester Ferencz Gábor MSZP Funtig Ügyvédi Iroda dr. Imre Gergely

2,3 millió forint az ablakban - így keletkezik a 760 milliós tartozás

2021.03.14. 16:56 varnai

Tán többen is emlékeznek, a Thököly út 150. meghökkentő bérbeadási kisérlete után közérdekű kérdéseket tettem fel a Városgazdálkodási Zrt-nek az önkormányzati üzlethelyiségek bérbeadása tárgyában. A Zrt. látványosan sumákoló és valótlanságokat állító válaszai újabb gyanús ügyekre engedtek következtetni, és számos új kérdéshez vezettek. Akkori levelemben kértem, hogy induljon vizsgálat az ügyek feltárása érdekében. Azóta több más ingatlan ügyében is a zuglói lakosok hívták fel a figyelmem hasonlóan furcsa bérbeadásokra,  vagy éppen azok elmúlasztására.

A most kapott aljegyzői válasz önmagáért beszél. 

Képviselőként kértem a teljes nem lakáscélú helyiségeink bérbeadásával kapcsolatos adatsorokat, a kiadott és nem kadott ingatlanok jegyzékét, a kintlevőségeket egy-egy átekinthető excel táblában.  

E helyett kaptam pár pdf-et, melyek értlemszerűen nem kereshetőek. Nyilvánvaló, hogy a pdf-eket létező excel táblákból butították le.

Az azért kiderült, hogy a Zrt-nek sikerült pár év alatt 760 milliós kintlevőséget összehoznia, ráadásul úgy, hogy az előző ciklus közepén több száz milliónyi adósságot mint behajthatatlant már leírtak. Hogy ez hogy lehetséges, erre a Thököly  út 150. esete tökéletes példa.

 A többi helyiségről és a kapott táblákról késöbb írok, egyelőre a Thököly 150. ügyét nézzük:

1_4728_2021_valasz_helyisegek_berlete-1.jpg

Mint kiderült a Thököly út 150. esetében maguk is úgy látták  - utólag, a képviselői leszavazás és közérdekű kérdéssor után -  hogy a kiadási próbálkozás nem felelt meg a hatályos rendeleteknek. A sok milliónyi közpénz vesztést okozó döntések meghozóiról, felelősök felkutatásáról ellenben nem intézkednek.

A jegyzőnek fölösleges jogi szakvéleményt készíttetnie "a bérbeadás lehetséges módjáról".  A helyiségbérleti rendeletünk egyértelmű: nyílt versenyeztetést ír elő. Láthatólag még mindig az ismerős helyzetbe hozása a cél.

 

thokoly150.jpg

A tér kialakítása jelenleg is folyik, brutális mennyiségű, 120 millió forintnyi pénz költenek el a parányi területre, szinte teljesen letérkövezve a sarkot, és a vak is látja, hogy a bolthelyiség teraszának a kialakítása az elsődleges szempont, közpénzből telepítenek a bolthelyiség bejáratához virágládákat, szélfogókat.  

1_4728_2021_valasz_helyisegek_berlete-2.jpg1_4728_2021_valasz_helyisegek_berlete-3rovid1.jpg

Tehát a jegyző szerint a "polgármesteri döntés" állította meg a téves döntést, nem az általam írt korrupcióra és törvénytelenségre figyelmeztető levél, és nem több képviselő tartózkodó szavazata.

Nyilván... Szomorú, hogy a vizsgálat máig nem indult el és láthatólag nincs is akarat az elindítására, a felelősök megtalálása tudatosan nem cél. 

Figyeljenek csak, itt egy állatorvosi ló, hogy képződik a 760 milliós, jórészt soha be nem szedhető kintlevőségünk.

1_4728_2021_valasz_helyisegek_berlete-3_rovid2.jpg

 

Tehát az albán pékségnek már a bérbevétel utáni második hónapban fizetési felszólítást kellett küldeni. De a Zrt. nem mondta fel  a szerződést, azaz nem is kellett volna felmondani, hisz nem fizetéskor a szerződés automatikusan megszűnik, nem tették ki a nem fizető bérlőt megelőzve a további kár keletkezését, hanem,  - ki tudja miért - hagyták hogy további  két évig busás haszonra tegyen szert, mert a következő két évben sem fizettek bérleti díjat. Pár fizetési felszólító levéllel letudták a gondos gazda munkakörét.

Két és fél évig működtek ott az albánok jóformán alig fizetve, a tulajdonostól nem zavartatva. Ki hagyná ezt a saját magáningatlanával? Senki.

Tudtommal akkor se mi tettük ki őket, az albánok csak azért hagyták ott a helyiséget, mert az ELMÜ egy elektromos tűz miatt kiszállva illegális rákötést észlelt és kikapcsolva az áramot. Az albánok az áramot is lopták, sok tízmilliós értékben. A Zrt. mondhatni pár levél megírásával asszisztált, hogy az önkormányzatnak 2,34 milliós kára keletkezzen. 

Hogy a polgármester, a jegyző, a hivatal belső ellenőrei, vagy a Zrt saját belső ellenőre mikor lép, mikor indít, vagy miért nem indít vizsgálatot, erre a következő adatkérésben kell válaszolniuk.

Folyt . köv.

1 komment

Címkék: Városgazdálkodási Zrt Hajdu Flórián alpolgármester Baracskai Gábor vezérigazgató Horváth Csaba polgármester Thököly út 150.

"Felháborítónak tartom, hogy egy magát szociálisan érzékeny, baloldalinak mondó városvezetés, egy Zugló számára ismeretlen, "üres" cégnek ad ilyen összegű támogatást." - vélemények a 2021-es költségvetésről

2021.03.08. 19:42 varnai

A címbéli kemény szavak nem az enyémek, olvassanak tovább türelmesen.

Hosszú vajúdás után elkészült Zugló 2021-es költségvetése, melyet az Össszefogás képviselői rendre meg is szavaztak. A beterjesztett számok azért is megdöbbentőek, mert a költségvetési egyeztetésen szó sem volt ezekről a  hatalmas és nyilván fiktív tételekről.

A teljes rendelet és az alább idézett vélemények nyilvánosak és  ITT elolvashatóak.

---------------------------------- ------------------------------------

  1. A költségvetés bevételi és kiadási főösszegei, létszámkeret
  2. § (1) A Képviselő-testület a 2021. évi költségvetés bevételi és kiadási főösszegét40 800 657ezer forintban (a továbbiakban: eFt) állapítja meg az alábbiak szerint:
  3. a) költségvetési bevételek összege: 34 858 989 eFt,
  4. b) költségvetési kiadások összege: 38 603 217 eFt,
  5. c) költségvetési hiány összege: 3 744 228 eFt

(2) A Képviselő-testület az (1) bekezdés c) pontjában meghatározott költségvetési hiány belső finanszírozására az előző évi költségvetési maradványt vonja be 3 741 589 eFt összegben.

-------------------------------------------------------------------------

 

A költségvetés meghökkentő módon idén 40,8 milliárdos főösszegű.

Hogy lehetséges, hogy amikor mindenki az elvonásokról beszél - részben jogosan - akkor a szokásos 30-32 milliárdos főösszegnél 8 milliárddal magasabb főösszeget kihozni?

A költségvetésbe beterveztek 6,6 miliárd forint "állami kompenzációt" összeadva, hogy szerintük Zuglónak mekkora kárt okoztak a kormányzati döntések 2020. és 2021 folyamán. A kormány részéről természetesen ezt az összeget soha senki nem ismerte el, és sose ígért konkrét összegű kompenzációt. Azon lehet vitatkozni, hogy ebből mennyi valós igény, (jogos kérés az évi 400 milliós súlyadó elvonása és az iparűzési adó csökkenés kompenzálása, de az évi 1,4 milliárdos parkolási bevételt azaz a forgalmat, amit szinte teljes egészében továbbadunk az  alvállalkozóknak, tiszta bevételként elszámolni több, mint szemtelenség).

Egy politikai állításra költségvetést alapozni, több mint merész. És félő, mivel ez a bevétel sosem fog megérkezni, ezért a tervezett felújítások és karbantartások is sorra el fognak maradni, ezért ez a költségvetés másra se lesz jó, minthogy bőszen lehet majd a kormányt hibáztatni az elmaradt felújításokért.

Beterveztek 2,4 milliárnyi ingatlan eladást, Zugló szinte összes zöldterületét, telkét felsorolva. Sőt, furamód a legértékesebb telkeink, Angol utca 55-59. Egressy 102-104-106. beárazatlanul került a listára. E két "kifelejtett" telek értéke további 1,4!!! milliárd. Mondani sem kell, mind a kerület élhetősége szempontjából káros a beépítések növelése, a további tömeges lakásépítés, mind vagyongyazdálkodási szempontból káros az ilyen méretű vagyonfelélés.A lakosok folyamatosan tiltakoznak a zöldterületekre kerülő túlméretes házak miatt. Az Angol utca és Egressy úti telkek beépítése ellen itt lehet tiltakozni.

Továbbá tavalyról, miközben a pénzhiánnyal sírták tele a médiát, megmaradt 3,741 589e Ft pénzmaradvány. 3,7 milliárd forint!!!! Tíz éves képviselői tapasztalatom során évi 1-1,5 milliárdnál több év végi áthozatalra nem emlékszem. Hogy lehetséges ez?

Úgy hogy tavaly semmiféle komolyabb önkormányzati bérház, lakás, intézményi felújítás nem volt, még a betervezetteket, pl. a Bóbita Óvoda, sem csinálták meg. Pedig az intézmények veszélyhelyzeti bezárása remek alkalom lett volna, hogy végre egyszer ne gyerekek között vakoljanak, ne a szomszédos ovikba szétosztva, kaotikus állapotok közt kezdődjön egy iskolai, óvodai tanév.

Így, elmaradó beruházásokkal nem épül tovább Zugló, ahogy a pogármesteri szlogen szól, csak pusztul tovább.

(Mielőtt szóvá teszik: Az idén tél közepén elkezdett körzeti rendelő felújítások a kormánytól kapott 800 millióból, a Paskál lakópark parkocskája pedig a beruházó pénzéből készül)

A  fenti beterjesztett tételek azért is megdöbbentőek, mert a  költségvetési egyeztetésen szó sem volt ezekről a  hatalmas és részben fiktív számokról. Az e fajta egyeztetés tehát bár jószándékű, de félrevezető, vagy csupán színjáték.  A Horváth Csaba féle kerületvezetés idején immár másodszor marad el a régebben bevett és hasznos  intézményi szintű költségvetési egyeztetés.

Egyesületünk a költségvetéshez az alábbi,

bő fél milliárd forint átcsoportosítását javasló módosítót adta be:

Javasolt átcsoportosításaink:

Kiadás csökkentések

Polgármesteri Hivatal dologi kiadások sora

Zuglói Információs és Média Kft                  222.000.000 Ft   helyett   - 111.000.0000 Ft

10 melléklet ÁH kívülre adott támogatások

Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt         1.099.629.000Ft helyett 699.629.000 Ft

KezdjItthon Nonprofit Kft                                       28.800.000 Ft helyett 3.800.000 Ft

------------------------------------------------------------------------------

        megtakarítás   mindösszesen                            536.000.000 Ft          

 

Kiadás   plusz támogatások

  1. melléklet ÁH kivülre adott támogatások

Zuglóiak Egymásért Alapítvány                    1.500.000 Ft helyett       7.500.000 Ft

 

ZESZ célzotttámogatása a Hermina úti labor visszaállításához szükséges szerződésekhez

                                                                                              15.000.000 Ft

ZESZ számára szolgálati lakások kialakítása a meglévő lakásállomány felújításával                                                                                                                    15.000.000 Ft

  1. melléklet felújítások

A Zelk Zoltán keret bővítése,intézmény felújítások

óvodai felújítások 17.638.000 Ft helyett               327.638.000 Ft

bölcsőde felújítások 12.413.000 Ft helyett         212.413.000 Ft

------------------------------------------------------------------------------------

                                   Kiadás mindösszesen:            536.000.000Ft                                            

Indoklás: Az intézmények felújítására kalkulált összeg irreálisan alacsony, ezért ezt jelentősen bővíteni szükséges. A Hermina szakrendelőben a labor visszaállítására jelentős lakossági igény mutatkozik.  A pénzhiányos időszakban erős túlzás a médiára 222 milliót szánni, miközben az elmúlt években a feléből is sikerrel működött. A ZVK Zrt. létszáma egyre bővül, immár 155 fő, ez megindokolhatatlan különösen, hogy beruházások, felújítások tavaly nem voltak, ráadásul minden feladat ki van szervezve.  AKezdj Itthon Nonprofit Kft ilyen összegű támogatására nincs indoklás. Kérjük javaslataink támogatását!

 

  1. 02. 18.                 Tisztelettel,       Várnai László, Civilzugló Egyesület

 

 Mint látni, miközben nincs pénz, pár a szívüknek kedves cégnek nem kell spórolnia és propagandára is bőven jut pénz. És úgy tűnik ez a fajta pénzelosztás nem csak engem zavar. 

 A módosítónkat a koalíciós partnerek "természetesen" elutasították. 

A szocialisták a szokásos érv nélküli minősítgetést nyomták:

MSZP-Összefogás Frakció véleménye, észrevétele: Várnai László képviselő módosító javaslatát nem támogatjuk, mivel szakmailag megalapozatlan, ráadásul a bölcsődék, óvodák felújítására a költségvetésben szereplő összeghez képest jóval kevesebb összegre tesz javaslatot.

Momentum frakció ELVBEN  egyetért "bizonyos" önkormányzati cégek költségcsökkentésével.

Bár elvben támogatjuk, hogy csökkenjenek bizonyos önkormányzati társaságok költségvetései de azt egy a javaslatban szereplő módnál szofisztikáltabb eljárás keretében lehet csak megvalósítani.

(jaj nehogy leírjuk a szoci belcégek, ZVK Zrt és a ZKNP nevét ) A csökkentést ne  a költségvetésbe írjuk be. Hát akkor hová és mikor? Lett volna két hónapjuk, hogy a "szofisztikált" saját javaslatukat kidolgozzák, és a koalíciós partner szocikkal elfogadtassák, ha pedig nem fogadják el, akkor módosítóiként beadják. Sajnos az elmúlt évben bebizonyosodott, ebben a koalícióban az történik amit a szocialisták akarnak, a koalíciós partnerek csak gombot nyomni kellenek. 

Azonban a Momentum külső bizottsági tagjainak véleménye őszintébb és  igencsak eltér az elásással frakciófegyelemmel fenyegetett, tanácsnokságokkal, bizottsági elnökségekkel megvett képviselőiktől, sőt árulkodóan egybevág az én módosítóimmal:

Kocsis-Barna Tamás Pénzügyi és Költségvetési Bizottság tagja vélemény, észrevétel:

A költségvetést és hozzá tartozó anyagokat átnézve, lenne néhány észrevételem. A 10. mellékletben olvasható "Kezd Itthon Nonprofit Kft." kap 28.800 e Ft-ot, miközben az utcai szociális munka ellátásához 800 e Ft, Családok átmeneti otthona működtetéséhez 50 e Ft-ot adunk? Felháborítónak tartom, hogy egy magát szociálisan érzékeny, baloldalinak mondó városvezetés, egy Zugló számára ismeretlen, "üres" cégnek ad ilyen összegű támogatást. A cég a Nemzeti Cégtár alapján 0 pénzmozgással, 0 fő létszámmal működik. Ráadásul olyan egyesületeknél, alapítványoknál kaphat nagyságrendekkel magasabb összeget, akik évek óta bizonyítottan tettek a kerületi lakosokért, a kerületért. Javaslaton egy 0 elvétele az összeg végéről (2.880.000 Ft) és kiemelt figyelem a cég zuglói tevékenységére, az elkövetkező időszakban. Polgármesteri Hivatal, dologi kiadásoknál: Információs és Média kft. esetében szintén indokolatlanul magasnak tartom az erre a célra leírt összeget, mind a látottak (Zugló TV),  mind az olvasottak (Zuglói Lapok) alapján. A Zugló Tv, illetve a Tv YouTube csatorna nézettsége, elenyésző. A Zuglói Lapok továbbra sem jut el a háztartások egy részéhez. Jelenlegi gazdasági helyzetben érdemes lenne felülvizsgálni ezek hatékonyságát. Véleményem szerint a leírt összeget 20-25%-al kellene csökkenteni és a fennmaradó összeget, több részletben, folyamatos évközi, független monitorázást követően eljuttatni a céghez annak függvényében, hogy ha a hatékonyság és minőség, a szerződés alapján megfelelő színvonalú.

 

Ruskal-Klemm Csilla Gazdasági Bizottság tagja vélemény, észrevétel:

2020. október 20-án Polgármester úrhoz és a Testülethez fordultam több kérdéssel. Egy részükre a Jegyző úr közbenjárására egy válasz félét kaptam a ZVK Zrt-től. Azonban erre a kérdésemre továbbra sem kaptam választ. Ez most újra aktuális, mert Zugló önkormányzatának a költségvetésében ismételten megtaláltam a Kezdj Itthon Non Profit Kft támogatását 28,8 millió Ft értékben. Egy olyan évben, amikor költségvetési megszorítások vannak még meg is emelik a támogatást 22,677 millió Forintról 28,8 millió Ft-ra. Ráadásul a Zuglói Védelmi Alapba is bekerült a Kezdj Itthon Non Profit Kft. támogatása további 18,8 millió Forinttal.

  1. októberében így fogalmaztam meg a kérdésemet, amire még mindig nem kaptam választ: „A Gazdasági Bizottság, 2020. augusztus 14-i rendkívüli ülésén a 123-417/2020-as számú előterjesztéssel kapcsolatban, amely a Vállalkozz Zuglóban program folytatására 22.677.000 Ft + ÁFA összegű támogatást javasol, többször feltett kérdésemre a mai napig nem kaptam választ. Az előterjesztés értelmében: „A Támogatási szerződésben szerepel, hogy a FIVOSZ köteles a támogatott tevékenységről szöveges szakmai beszámolót és a támogatási összeg felhasználásáról pénzügyi elszámolást készíteni.” Az augusztus 14-i GB ülésen kértem a részletes szakmai és pénzügyi beszámolót az előző évről, de azt nem kaptam meg. 2020. augusztus 24-i Gazdasági Bizottsági ülésen ismételten kértem a beszámolót. Elnök Asszony azt mondta, hogy ő látta ezt a beszámolót, de én továbbra sem kaptam meg. 2020. szeptember 14-i Gazdasági Bizottsági ülésen ismételten kértem a beszámolót, de azt továbbra sem kaptam meg. A tegnapi, október 19-i GB ülésen ismételten kértem. Mi annak az oka, hogy 2 hónap alatt nem sikerült ezt részemre eljuttatni? Kitől fogom ezt megkapni és mikor?

Ezen felül felmerült bennem az is, hogy ezt az előterjesztést miért kellett a Gazdasági Bizottság rendkívüli ülésén tárgyalni, miért volt sürgős, miért nem lehetett vele megvárni a 10 nappal későbbi Testületi Ülést?”

A Zugló szerte kihelyezett kis plakátokon azt olvashatjuk, hogy 2020-ban 5 milliárd Forintot, 2021-ben 7 milliárd Forintot vett el a kormány Zuglótól. Ez számomra azt jelenti, hogy spórolni kell, így a Kezdj Itthon Non Profit Kft-nek nem javaslok semmilyen támogatást adni. Továbbá kérem, hogy mihamarabb juttassák el részemre a szöveges szakmai beszámolót és a támogatási összeg felhasználásáról a pénzügyi elszámolást.

Előterjesztői kiegészítés: A Kezdj Itthon Non-profit Kft. előterjesztői kiegészítés szerinti összegben történő támogatását sem támogatom, a fenti észrevételeim szerint.

 

 A Zuglói Információs és Média Kft ( ZIM ) létrehozását és költségvetését tavaly "naívan" megszavazó Victora Zsolt kutyapárti képviselő mára kicsit bölcsebb lett:

Victora Zsolt véleménye, észrevétele: A 2021-évi költségvetési rendeletet nem támogatom.

A ZIM működésére szánt 220 millió, látva a teljesítményt és a minőséget, annak tudatában, hogy 4db levélváltással sem tudtam meg a működésével, gazdálkodásával kapcsolatban közérdekű információkat, nagyon soknak tartom. Bizalmat szavaztam a ZIM-nek, de eljátszották azt. A Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt. tevékenységével, különösen az ingatlanok kezelésére vonatkozóan súlyos és ismétlődő hiányosságokat tapasztalok. Így annak költségvetését sem támogatom.

A Fidesz sem támogatta a költségvetést. 

Fidesz-KDNP frakció véleménye, észrevétele:Budapest-Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata 2021. évi költségvetési önkormányzati rendelettervezetének benyújtása előtt elmaradt a politikai és társadalmi egyeztetés. A költségvetési rendelettervezet számainak jelentős része fiktív, becsült, vagy politikailag determinált.

A Fidesz-KDNP frakció által szóban és írásban kért adatokat a mai napig nem kaptuk meg.

 A Kezdj Itthon Nonprofit Kft. támogatásáról, a cég kiválasztásáról, megbízásának okáról információt várunk a polgármestertől.

Szólj hozzá!

Címkék: MSZP Zugló Zugló költségvetés Victora Zsolt Horváth Csaba polgármester Momentum Zugló 2021 költségvetés Ruskal-Klemm Csilla Momentum Kocsis-Barna Tamás Momentum

Anonimizálás a javából - Ez lenne az átláthatóság?

2021.01.18. 21:10 varnai

Két hónapja blogot írtam a kerület ismételten - ezúttal titokban - kinevezett átláthatósági biztosáról és annak munkájáról. Munkája gyümöcse mára beérett.

Mint blogomban írtam, Dr. Békefi Lászlót, a zuglói MSZP rtl-62490-12294300_1.jpgprominens tagját úgy tisztelte meg Horváth polgármester e fontos címmel, hogy ezt semmilyen formában nem tartotta fontosnak bejelenteni a zuglóiaknak, pl. a Zuglói Lapok hasábjain, de még csak a képviselő-testületnek sem sikerült a megbízás tényét se levélben, sem az egyik képviselő-testületi ülésen megemlítenie. A május óta havi 300 ezer forintért végzett munka nem tünt eredményesnek, hiszen - mint azt a jegyzővel közösen megállapítottuk -  a nyár végéig sem a Zuglói Városgazdálkodási Zrt, sem a Sport és Rendezvényszervező Nonprofit Kft szerződései nem kerültek fel sem a kerület, sem a cégek honlapjára. Az ügyvéd úr blogposztjaimat igazságtalannak érezve menten tollat ragadott, és helyreigazítást követelt. Alább olvasható a levele. Tekintse ezt helyreigazításnak.

A biztos úr feladata a szerződések feltöltéséről való megbizonyosodáson felül a szerződések anonimizálása is.

Azóta, talán a blog hatására is, számos szerződés  felkerült mind a Sport kft, mind a  ZVK Zrt. honlapjára is. A Sport kft. honlapján a szerződésben álló cégek nevei olvashatóak.

spor.jpg

 

A  Zuglói  Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt . szerződéseinél azonban már gondosan nem írták oda a szerződő cég nevét.

Ember legyen a talpán, aki átbogarássza az összes, szám szerint 248 szerződést. A szerződések az önkormányzat honlapján található szeződésekkel ellentétben ugyanis, ahol cégnévre, intézményre, vagy évszámra is kereshetünk - itt semmilyen formában nem kereshetőek, ahogy ez az átláthatósági elvek szerint elvárható lenne. Nem véletlenül nem oda töltik fel azokat.  Keress kutya, ha olyan kíváncsi vagy! 

zck_szerzodesek.jpg

Tehát még egyszer: 

Ha meg akarunk találni egy szerződést a ZVK Zrt. szerződései között akkor mind a tavalyi 248 darab, esteleg az előző év újabb több száz szerződését kell egyesével megnyitogatni. Ügyes! És csak reménykedhetünk, hogy a legkínosabbak véletlenül, vagy "adminisztrációs hibából" stb. nem maradtak ki.

Nyilván létezik a cégnél egy excel tábla, ahol az összes szerződést szerződő partnerek szerint is nyilvántartják, hisz így ők sem tudnának a szerződésekkel dolgozni. Ezt a listán közérdekű adatként ki fogom kérni.

Mára csak a vak nem látja, hogy a kerületi MSZP kvázi magánvállalatatként üzemelteti az 5 milliárdos - 5000 millió forintos - költségvetésű kerületi vagyonkezelő céget. (A dolgot nem menti, hogy Papcsák ugyanezt csinálta, csak kicsit ügyetlenebbül, kis híján bele is bukott.

A hat éve alatt tökélyre fejlesztett konstrukció alapja, hogy 2015-ben az MSZP-s gazdasági alpolgármester Hajdu Flórián sógorát, Baracskai Gábort tették meg határozatlan idejű szerződéssel a cég igazgatójának. (Karácsony rosszallotta, de meg nem akadályozta)

A kontrollt és belelátást pedig lehetetlenné teszi, hogy  a cég felügyelő-bizottságában masszív MSZP többség ül, konkrétan Tóth Csaba bizalmi emberei, Felkai Tamás, egy ex-MSZP-s képviselő a felügyelő bizottság elnöke, két felügyelő-bizottsági tag pedig az ominózus parlamenti képviselő személyi asszisztense.   A  közbeszerzéseiket  pedig 2016 óta - egy fidesszel kötött alku részeként - 100 millió forint alatt  a Zrt. önmaga intézi, azaz képviselő-testület még csak bele sem lát, mely cégeket milyen eljárással milyen munkákhoz juttatnak.

A  konstrukciót teljessé teszi, hogy cég belső ellenőri munkakörét tavasszal kiszervezték Gúr Nándor Bt-jének- aki nem tudná ő 2018-ig MSZP-s parlamenti képviselő volt, jelenleg pedig a nyugdíjas tagozat elnöke...  Tehát mindent megtesznek, hogy a cég működésébe senki, se a koalíciós partnerek, se a jegyző ne láthassanak bele. E gondosan megtervezett vasfüggöny újabb része a szerződések  durva "anonimizálása".

Megjegyzem, hogy a szerződések kellő szándék esetén cégnévvel és kereshetően feltölthetőek lehetnének az önkormányzat honlapjára is. Jó példaként a lenti a frissen létrehozott Információs és médiacsoport Kft.  szerződése, -igaz,a cég a ZVK Zrt alcége - kereshető.  Akarat kérdése.

media.jpg

 És íme az átláthatósági biztos úr levele:

 

Tisztelt Várnai László Úr!

Alulírott, dr. Békefi László Tamás ügyvéd (irodája székhelye: 1143 Budapest, Stefánia út 18. II/9.)  a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény (a továbbiakban: Smtv.) 12.§ (1) és (2) bekezdése alapján az alábbi,

 

s a j t ó – h e l y r e i g a z  í t á s 

i r á n t i   k ö v e t e l é s t

 

jelentem be a Várnai László által írt, „Napirend utáni monológ” című, a https://varnailaszlo.blog.hu/ internetes címen elérhető blogon, mint internetes sajtóterméken elérhető, úgyszintén Várnai László által írt és közzétett, „Zuglóban ismét van átláthatósági biztos - csak átláthatóság nincs” című, a

https://varnailaszlo.blog.hu/2020/11/23/zugloban_ismet_van_atlathatosagi_biztos_csak_atlathatosag_nincs

linken olvasható, 2020. november 23-án megjelent cikkben olvasható, alábbi, valótlan tényállítások kapcsán, egyúttal az Smtv. 12.§ (2) bekezdése alapján felszólítom, hogy jelen igényem kézhez vételét követő öt napon belül az alábbi, helyreigazító közlemény közzétételére a közlemény sérelmezett részéhez hasonló módon és terjedelemben:

Alulírott Várnai László, mint a 2020. november 23-án a jelen, „Napirend utáni monológ” című blogon (https://varnailaszlo.blog.hu/ ), mint internetes sajtóterméken a „Zuglóban ismét van átláthatósági biztos - csak átláthatóság nincs” című cikket író egyúttal közzétevő bloggíró valótlanul állítottam „Zuglóban ismét van átláthatósági biztos - csak átláthatóság nincs” című cikkben az alábbiakat:

  1. Alulírott Várnai László valótlanul állítottam, hogy a Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat), mint megbízó és dr. Békefi László Tamás ügyvéd, mint megbízott között az átláthatósági biztosi feladatok ellátása tárgyában 2020. április 29. napján jött volna létre megbízási szerződés, ezzel szemben a valós tény az, hogy ezen megbízási szerződés 2020. május 12. napján jött létre;
  2. Alulírott Várnai László valótlanul állítottam, hogy az Önkormányzat, mint megbízó és dr. Békefi László Tamás ügyvéd, mint megbízott között 2020 május 12. napján az átláthatósági biztosi feladatok ellátása tárgyában létrejött megbízási szerződést bárki is a „fiókba tette volna”, mivel ezzel szemben a valós tény az, hogy ezen szerződés közzétételére a Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete által elfogadott 28/2014. (XI. 18.) Önkormányzati rendelet (a továbbiakban: átláthatósági rendelet) 2.§ (1) és (2) bekezdésének megfelelően a https://www.zuglo.hu/szerzodesek/ link alatt sor került, a kérdéses szerződés a https://dc.zuglo.hu/_sitefiles/szerzodesek/Zugloi_Onkormanyzat/2020/2020_Zugl%C3%B3i_%C3%96nkorm%C3%A1nyzat_dr_B%C3%A9kefi_L%C3%A1szl%C3%B3_Tam%C3%A1s_%C3%BCgyv%C3%A9d_Megb%C3%ADz%C3%A1si_szerz%C5%91d%C3%A9s_%C3%A1tl%C3%A1that%C3%B3s%C3%A1gi_biztos_feladatra.pdf linkre kattintva bárki számára korlátozás nélkül hozzáférhető;
  3. Alulírott Várnai László úgyszintén azt a valótlan tényt állítottam, a 2020. november 23-án a „Zuglóban ismét van átláthatósági biztos - csak átláthatóság nincs” című cikkben, hogy az „évi 5 milliárdos büdzséjű Zuglói Városgazdálkodási Zrt. egyetlen 2020-as szerződése sem található meg a hivatalos zuglo.hu/szerződések oldalon ahol a rendeletünk alapján sorakozniuk kellene…”, mivel ezzel szemben a valós tény az, hogy „Zuglói Városgazdálkodási Zrt” (helyesen: Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság) az átláthatósági rendelet 2.§ (3) bekezdése alapján a saját honlapján köteles az átláthatósági rendelet hatálya alá tartozó szerződéseit elhelyezni (ez a http://www.zugloizrt.hu/kozerdeku-adatok/ honlapon a 2020-ban kötött szerződések tekintetében is megtörtént), a hivatalos zuglo.hu/szerződések oldalon a Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság az átláthatósági rendelet 2.§ (4) bekezdése értelmében a szerződései közzétételi helyére mutató linket köteles elhelyezni, amely linket a „Zuglói Városgazdálkodási Zrt” (helyesen: Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság) az átláthatósági rendelet 2.§ (4) bekezdésének megfelelően elhelyezett.

A fentieken túl alulírott Várnai László hamis színben tüntettem fel azt a tényt, hogy a 2020. november 23-án a  „Zuglóban ismét van átláthatósági biztos - csak átláthatóság nincs” című cikkben hivatkozott Zuglói Sport- és Rendezvényszervező Non-Profit Kft.-nek az „önkormányzat honlapján 2020. évben egyetlen egy szerződés sincs feltöltve”, mivel a a valóság az, hogy az átláthatósági rendelet 2.§ (3) bekezdése alapján a Zuglói Sport- és Rendezvényszervező Non-Profit Kft. a saját honlapján köteles szerződéseit közzétenni, az Önkormányzat honlapján (https://www.zuglo.hu/szerzodesek/ link alatt) az átláthatósági rendelet 2.§ (4) bekezdése értelmében a szerződései közzétételi helyére mutató linket köteles elhelyezni, amely linket a Zuglói Sport- és Rendezvényszervező Non-Profit Kft. az átláthatósági rendelet 2.§ (4) bekezdésének megfelelően elhelyezett

Tájékoztatom, hogy amennyiben Ön, Várnai László, a fenti közleményt a a Napirend utáni monológ című, a https://varnailaszlo.blog.hu/ internetes címen elérhető blogon, az Smtv. 12.§ (2) bekezdése szerinti helyreigazítási kötelezettségének nem tesz eleget, úgy sajtóhelyreigazítás iránti pert fogok Ön ellen indítani, illetve a fenti, valótlan illetve hamis színben feltüntetett tényállítások alapján keletkezett igényemet egyéb törvényes úton fogom érvényesíteni.

Tisztelettel:

 

  1. Békefi László Tamás

 

 



Szólj hozzá!

Címkék: Gúr Nándor átláthatósági biztos Tóth Csaba országgyűlési képviselő Hajdu Flórián Horváth Csaba polgármester Dr. Békefi László Zuglói Városgazdálkodási Közhasznú Zrt Sport és Rendezvényszervező Nonprofit kft

Petíció a Hermina úti laborért!

2021.01.11. 15:51 varnai

Az elmúlt évtizedben kétszer próbálták meg bezárni, illetve ellehetetleníteni a Hermina úti rendelő működését. 

Mi, itt lakó zuglóiak jól emlékszünk, 2012-ben a Papcsák féle kerületvezetés próbálta meg bezárni és  az Örs vezér téri rendelőbe vezényelni a 124 ezer zuglói lakost.

A lakosság spontán tiltakozásba, a Civilzugló Egyesület pedig aláírásgyűjtésbe kezdett. Tanulságos végignézni az akkori filmet, mert kiderül belőle, hogy a stratégiai dilemmával - két épület felújítása kontra, egy új épület építése - az eltelt 8 évben a kerület vezetése semmit nem kezdett.

Végül két demonstráció és hozzávetőleg 4000 aláírás után Papcsákék meghátráltak. Papcsák ment, Karácsony jött, de a rendelőre azóta sem költöttek, pedig 2016 telén még testületi döntés is született mindkét szakrendelő felújításáról. Miközben más kerületek felújítják szakrendelőiket, a "gazdag polgári" Zugló lakosai egyre méltatlanabb körülményekkel szembesülnek, szebb időket látott műemlék épület homlokzatáról tucatnyi helyen hullik a vakolat. A felújításról szóló döntés azóta is hatályos.

hermina.jpg

Most tavasszal Horváth Csaba polgármester és MSZP-s többsége a labor mintavétel tavaszi megszüntetésével és több szakrendelés elvitelével próbálja meg lassan kiüríteni a rendelőt.  

Mondani sem kell, a vírushelyzetben több átszállásos, közel egy órás utazásokra kényszeríteni az idős, beteg embereket több mint  butaság és érzéketlenség, de veszélyes is. 

Hát ilyen az, amikor a kerületet vezetők - akik autóval messzi Budáról jönnek-mennek -  nem itt laknak, nem érzik saját és családjuk bőrén a döntéseik következményét. 

A lakossági tiltakozást, az egyre növekvő várólistákat látva novemberben előterjesztést írtam, hogy a labor mintavételt állítsák vissza. (Pénzhiányra abszurd hivatkozniuk, hisz csak a frissen létrehozott médiacégre 2020-ban 240 milliót szántak, jut MSZP-s médaitanácsadóra, átláthatósági biztosra, és külsős belső ellenőrre is.) A polgármester, az összefogásos nem vélemények után, egyszemélyben döntve, NEM támogatta az előterjesztést. Lelke rajta.

Mivel a vírushelyzet miatt utcai demonstrációt egyelőre nem lehet tartani egy szimpatizánsunk online peítíciót indított. Nagyon kérem ezt mindnyájan írjátok alá. Ne felejtsétek az emailes megerősítést, mert anélkül nem érvényes.

A PETÍCIÓT ITT tudjátok aláírni!

Kérjük osszátok meg barátaitokkal a közösségi profilotokon, az érintett szomszédokkal, pl. a ház levlistáján. 

 

Szólj hozzá!

Címkék: Hermina úti szakrendelő Horváth Csaba polgármester

Nem támogatta - neki nyilván nem hiányzik

2020.12.13. 16:36 varnai

 Két, a zuglóiak által sok fórumon kért, felpanaszolt egészségügyi témájú előterjesztést vittem a novemberi "testületi ülésre". A polgármester a veszélyhelyzeti egyszemélyes döntési jogkörével élve egyiket sem támogatta. 

A Hermina úton a labort még tavasszal szüntették meg, azóta két hónaposra nőtt várólisták, nap, mint nap tumultuózus jelenetek vannak az egész kerületet ellátni képtelen  Örs vezér téri rendelőben - hisz azt sosem tervezték a 120 ezer zuglói ellátására.

A  helyzet és a várólisták miatt én és a többi képviselői  is számos lakossági panaszt kapunk.

Ezért előterjesztést írtam, hogy állítsák vissza az eredeti állapotot - kerüljön vissza a vérvétel a Hermina rendelőbe. De hiába próbáltam, a polgármester nem támogatta az előterjesztést. Ő a feltehetőleg a Kútvölgyibe, vagy magánrendelőkbe jár... neki nem kell reggel hétkor éhgyomorra kétszer oda, kétszer meg vissza átszállnia (a Covid fertőzésnek fokozottan kitéve magát) két órát utaznia egy rutin vérvételért.

A Hermina rendelőt ráadásul  számos környékbeli intézményük, idősotthonuk okán rengeteg vak és gyengén látó ember használja, akiknek különösen problémás a messzire utazás.

polg_dontesek-36.jpg

 

polg_dontesek-37.jpg

Végtelenül elkeserítő, hogy immár másodszor kell megvédeni a Hermina úti rendelőt. Először nyolv éve, 2012-ben a szintén nem zuglói, (XVII kerületi, autóval járó) a lakosok problémáit nem  Papcsák polgármester tervezte  egy huszáros lendülettel kiüríteni, és az Örsre zsúfolni a szakrendeléseket.

Most a budai hegyvidéken  luxusban élő, sofőrrel járó Horváth polgármester kényszeríti hosszas, több átszálásos tömegközlekedésre a kerületi nyugdíjasokat. Ő taktikusabb,  szép lassú elsorvasztással igyekszik a lakosokat elszoktatni a megszokott szakrendelőtől. 

A 30. számú előterjesztést pedig az orvos és szakdolgozó hiány megoldására írtam. Nem először.

Az alapprobémát ugyanis, a szakember hiányt, a szakrendelők fogyatkozó orvosait, szakdolgozóit, a sorra megüresedő  gyerek és felnőtt körzeti orvosi praxisokat már két éve is érzékeltük. (már aki) 

Akkor,  2018-ban a sok száz lakossági panaszt hallva,  nem utolsó sorban saját és családom bőrén érzékelve,  (ezért kell, hogy a körzetében, a választói  között éljen a képviselő, a polgármester) tettem először javaslatot, hogy az orvos és szakdolgozó hiány megoldását szolgálati lakások biztosításával segítsük elő. Ezt az döntést Hajdú MSZP-s alpolgármester elnapoltatta, mondván, először előkészítik azt. Majd gondosan nem tetttek semmit két éven át. Mert a helyzet nem javult, sőt a várólisták tovább hosszabbodtak - most újra beterjesztettem a szolgálati lakások biztosításáról szóló előterjesztést.

A ZESZ igazgatója amúgy több fórumon is szorgalmazta a szolgálati lakások kialakítását, pl. a 2020-24-es Gazdasági porgramba becsempészve, tudván, hogy a jelentős plusz juttatás, a fővárosi lakhatás megoldása jelentősen segíthet a kerületbe csábítani a kezdő orvosokat. 

zesz_allasok.jpg

Álláspályázatok a ZESZ honlapján. A pártbéli haverokra költött irdatlan pénzt máshogy felhasználva vajon hány orvost lehetett volna Zuglóban tartani?

Most újra kisiklatták az ötletet. Eközben a lakásállomány áttekintésekor is kiderült, hogy kétszázas nagyságrendben állnak üresen önkormányzati lakások a kerületben. Melyek közül monjuk évi öt simán pár hónap alatt rendbe tehető, egy-egy álláspályázathoz hozzá rendelhető lenne. 

És mielőtt elkezdene bárki a pénzhiányra, a valóban létező állami elvonásra hivatkozni, megfontolásra javaslom számára pár nemrég nyilvánosságra került szerződés szükségességének átgondolását:  1. a  kerület  május óta havi 800 ezer forintot költ a polgármester imidzsének építésére, a Zuglói Információs Médiaszolgáltató Kft létrehozására pedig idén 170 milliós összeget biztosítottak, melynek polgármesterrel érkező  vezetője havonta a polgármesternél magasabb, havi egy millió fölötti összeget kap. 2. sikerült havi 500 ezerért megbízni a polgármester ex frakciótársát, az MSZP nyudíjas tagozatának elnökének, Gúr Nándornak a cégét, kiszervezve számára a Városgazdálkodási Zrt. belső ellenőrzését. (szintén fontos kérdés ha haver ellenőriz, az kontroll-e valójában)   3. Havi 300eFt nagyságrendben fizetünk a május óta  átláthatatlanul kinevezett átláthatósági biztosnak...  Tehát van pénz, csak nem a lakosok számára fontos dolgokra, a közszolgáltatásra költik - hanem önmagukra.

1 komment

Címkék: Gúr Nándor Murányi Marcell Békefi László Örs vezér téri szakrendelő Horváth Csaba polgármester Hermina szakrendelő

Zuglóban ismét van átláthatósági biztos - csak átláthatóság nincs

2020.11.23. 18:26 varnai

Május óta újra van átláthatósági biztosa a zuglói önkormányzatnak! Az örömteli  megbízásról, melyet a polgármester április 29-én kötött Békefi László ügyvéddel, furamód azonban azóta nem tájékoztatta sem a képviselő-testületet, sem, (pl. a Zuglói Lapokon) át Zugló lakosságát. Jobb az ilyen szerződéseket szép csendben fiókba tenni, ettől még ketyeg az utalás.

rtl-62490-12294300_1.jpg

Dr. Békefi úr havi 300.000Ft +Áfát számláz nekünk, egyben a Jogi és Ügyrendi Bizottságban az MSZP-t képviselő külső bizottsági tagként további 90.000Ft-ért dolgozik meg keményen. Ő volt a zuglói MSZP delegáltja 2014-ben a Választási Bizottságban,

Ha néhányuknak a blogposzt kapcsán dejavu érzése lenne az nem véletlen: az előző ciklus elején  átláthatósági biztosként és szakértőként is fizettük őt 3 évig. Nem mellesleg az ügyvéd úr jegyeztette be az elhíresült O1G logót is. Függetlennek tehát semmiképp sem nevezhető.

De nézzük mi a szerződés szerinti feledata:

adatvedelmi_biztos.jpg

 

3.2. Ellenőrzi az önkormányzat intézményeinek, (hivatalának, cégeinek) KÖZZÉTÉTELI KÖTELEZETTSÉGÉT.

Itt van példának okáért a Sport és Rendezvényszervező Nonprofit Kft-nk. Az önkormányzat honlapján 2020. évben egyetlen egy szerződés sincs feltöltve.

Mint ahogy a cég saját honlapján is csak a 2019-től visszafelé láthatóak a szerződések. Nehéz elképzelni, hogy a cég az év elmúlt 11 hónapjában nem kötött egyetlen szerződést sem.

 

sprotkft.jpg

Ami a Sport Kft-nknél is ijesztőbb, az évi 5 milliárdos büdzséjű Zuglói Városgazdálkodási Zrt. egyetlen 2020-as szerződése sem található meg a hivatalos   zuglo.hu/szerződések oldalon ahol a rendeletünk alapján sorakozniuk kellene. 

Vajon hét hónapos kemény munkája során észrevette-e, és mikor jelezte e hiányosságokat a megbízónak az átláthatósági biztos? Ezt az alábbi levélben kérdezem meg a polgármestertől. Ha kapok választ, azt menten  nyilvánosságra hozom.

Tisztelt Polgármester úr, Jegyző úr!

Mint egy szerződésből kiderül, Dr. Békefi Lászlóval 2020. májusa óta az önkormányzat Átláthatósági biztosként megbízási szerződést kötött havi 300.eFt +Áfa értékben. Emlékeim szerint erről  írásban sem a képviselő-testületet, sem a médiában a kerület lakosságát nem tájékoztatta. Miért maradt el ez a tájékoztatás?

A szerződés szerint az átláthatósági biztos feledata az önkormányzati intézmények cégek szerződéseinek feltöltése, az átláthatóság ellenőrzése, betartatása. 

Mint a keresésekből, csatolt oldalképmntésekből Önök is megállapíthatják, a kerület honlapján sem a Zuglói Városgazdálkodási Zrt. sem a Sport és Rendezvényszervező Nonprofit Kft 2020-as szerződései nincsenek feltöltve.

Kérem, csatolja, ahogy a szerződése szerint kötelező, mikor hívta fel e hiányosságokra az Ön és a cégvezetők figyelmét az átláthatósági biztos? Kérem, csatolja e levelek másolatait.

Válaszát várva, Tisztelettel,

Várnai László képviselő

Civilzugló Egyesület

1 komment

Címkék: zuglói MSZP átláthatósági biztos Horváth Csaba polgármester Dr. Békefi László

Havi 70 ezerért bérelt Megállni tilos! táblák

2020.02.11. 22:37 varnai

itt az ideje tisztába tenni, hogy  Zugló és  a kerületi döntéshozók közül ki áll a garázssor szerződéseinek felmondása mögött.

Lássuk tisztán, ki mit szeretne. Előterjesztéssel éltem a testület február 20-ai ülésére, hogy a Képviselő-testület határozzon: NEM szándékozik a Francia úti területet átvenni, és felkéri a MÁV-ot, hogy a garázstulajdonosok szerződéseit NE mondja fel, és a felmondott szerződéseket kösse újra. 

És hogy miért nincs értelme a garázsok elbontásával teremteni újabb parkolóhelyeket erre elég két kép, két hétköznap napközbeni kép a Francia út jelenlegi fizetős parkolóhelyeiről. Február 5. szerda, 14h, a fizetős helyek üresek.

84078071_204940503982032_1487592743654916096_n.jpg

garazssor.jpg

  Febr 10 13h. Havi 70 ezer forintot fizetünk ezért a "megállni tilos!" táblaként működő parkolóóráért.

Már parkolóőr sincs a területen, hisz az itt lakókon kivül, akik évi 2000 forintért parkolnak, senki nem  áll a fizetős helyekre.

250 garázstulajdonos  kisemmizésével teremtenének épp ugyanilyen üres parkolhelyeket.

 

Nyilvános ülésen tárgyalandó!

Szám: 123-     /2020 

Napirend száma: ………… 

A Képviselő-testület 2020. február 20-i ülésére

 

Tisztelt Képviselő-testület! 

Tárgy: A Francia úti MÁV terület és garázsok ügye

 

  1. Előzmények_______________________________________________________________

A Francia út és a szolnoki vonal vasúti töltése közti terület jórészt a MÁV üzemi védőterülete. A területen a MÁV-val a ’90-es években kötött szerződések alapján 250-300 db közti beton garázs került kialakításra, melyek területét a bérlők a MÁV-tól egyéni szerződésekkel bérlik. A garázsok ideiglenes építési engedéllyel rendelkeznek. A MÁV 2019. decemberében egy hónapos határidővel elkezdte felmondani a garázsbérlők szerződéseit. Mint a MÁV leveléből kiderült, a MÁV 2019. óta egyeztet a zuglói önkormányzattal, mely a területen 450 db parkolóhelyet tervez kialakítani.

Hogy az önkormányzat részéről ki, kik egyeztettek, ez nem derült ki, eddig egyetlen önkormányzati döntéshozó nem vállalta magára.

Alább a MÁV levele, melyet a Ripost megkeresésére írtak:

Megkeresésére válaszul az alábbi tájékoztatást nyújtjuk:

A Francia úton lévő területet a jövőben a MÁV Zrt. közérdekű hasznosításra, azaz parkolóhelyek kialakítására átadja a XIV. kerületi önkormányzatnak. A területen várhatóan kb. 450 parkolóhely létesíthető. Az önkormányzattal a vasúttársaság folyamatosan egyeztet. A Francia út teljes hosszában 300 garázs épült fel az elmúlt években, melyek csupán ideiglenes építési engedéllyel rendelkeztek. A bérlői jogviszonyokat a bérleti szerződésben lévő felmondási időkre figyelemmel mondja fel a vasúttársaság. Szerződés szerint a bérleti jogviszony indoklás nélkül bármikor felmondható, mindkét fél részéről. A felépítményeket a bérlők saját költségen építették vagy építtették, amelyek nem képezik a MÁV Zrt. tulajdonát. A területet a bérlőnek tisztán rendezetten kell visszaadnia, a felépítmény bontásáról, a törmelék elszállításáról szerződés szerint neki kell gondoskodnia. Az ott lakók számára visszatérő gondot jelent, hogy a Francia úti garázssorok melletti területet illegális hulladéklerakónak használják. Ez a rész országosan a legfertőzöttebb területnek számít. Az elmúlt két évben a Francia úti garázssorok melletti és a Mexikói úti vasúti területekről 366 tonna hulladékot szállíttatott el a MÁV.

Üdvözlettel:

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság

 

  1. Vélemények______________________________________________________________

 

A szemétlerakás kérdése

Az illegális szemétlerakásnak a garázssorhoz semmi köze, hisz köztudott, a sínek mentén (és a kerületben) számos egyéb helyen is folyik illegális szemétlerakás, például a Mexikói út Mogyoródi út Kerepesi úti szakaszán és a vasútállomás tövében, mely részeken egyetlen garázs sem található.

 

Amennyiben a zuglói önkormányzat átvenné a területet, úgy a szemét elszállításának feladata és az elszállítás, lerakás évi tízmilliós költsége ezentúl az önkormányzatot terhelné, az önkormányzat kötelessége lenne.

A MÁV-nak mint a terület gazdájának és hasznát szedőnek kötelessége a területének tisztán tartása,  a zuglói önkormányzatnak, mint hatóságnak módja van sőt kötelessége a MÁV-ot felszólítania, akár bírságot is kiszabva. A MÁV és az önkormányzat rendészeteinek határozottabban kell ellenőrizniük, szankcionálniuk az illegális szemétlerakókat, különös tekintettel a járműből, teherautóból történő szemét, bútor, sitt lerakásra.

 

Fizető parkoló kialakítása

A Francia út belső oldalán ma is jelentős számú fizetőparkolóhely található, melyek kihasználtsága minimális. Akik nem voltak itt hajlandóak fizetni, azok az újonnan létrehozott helyeken sem fognak fizetni, a vasút másik oldalán az ingyenes, kertvárosi területen fognak parkolni.

 

Plusz parkolóhelyek létrehozása

A garázstulajdonosok az autóik számára ki fogják váltani az éves parkolási engedélyt, tehát ugyanazon a területen vagy a környékbeli fizetőhelyeket felhasználva fognak parkolni, tehát jelentős számú plusz parkolóhely nem keletkezik.

A főváros több száz P+R helyet alakíthatna ki a Mexikói úti több évtizede használaton kívüli villamossínek felszedésével, vagy akárcsak ideiglenes lemurvázásával.

 

A vasút által okozott kár

A garázsok elbontatásával több száz zuglói családot fog kár érni. A garázstulajdonosokat jelentős hátrány fogja érni, hisz gépjárműveik ezentúl védettlenül, lopásnak, rongálásnak kitéve fognak állni.

A MÁV töltés menti terület üzemi terület, a vasút közlekedés által létrejövő vaspor a gépjárművekben hosszú távon kárt okoz, ezért is engedélyezték annó az üzemi területen a garázsor létrehozását, és annak használatát a környéken élő autótulajdonosok számára.

Jogi Osztály véleménye:

 

III. Bizottsági vélemények

Az előterjesztést a . Bizottság, a . Bizottság tárgyalja.

  1. Döntési javaslat_______________________________________________________

 

1.

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja az előterjesztés 1. mellékletét képező, …………..…… szóló …../2020. (… …) önkormányzati határozati javaslatot.

2.

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja az előterjesztés 2. mellékletét képező, …………..…… szóló …../2020. (… …) önkormányzati határozati javaslatot.

Az 1-2. mellékletek szerinti határozathozatal a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 47. § (1)-(2) bekezdése alapján egyszerű szótöbbséget igényel.

Budapest, 2020. február 11.

  

  • Várnai László sk.
  • önkormányzati képviselő
  • Civilzugló Egyesület

 

 

  1. melléklet a 123- /2020. előterjesztéshez

 

  1. határozati javaslat

 

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Képviselő-testülete

..../2020. (… …) önkormányzati határozata

……………………..

Budapest Főváros XIV. kerület Zugló önkormányzat  Képviselő-testülete felkéri a MÁV-ot, hogy a Francia úti garázstulajdonosok szerződéseit NE mondja fel, a felmondott szerződéseket pedig kösse újra.

Felkéri a MÁV-ot, hogy a területét tartsa rendben, a MÁV rendészet gyakrabban ellenőrizze a területet. A területét ápolja, havonta takarítsa, a növényzetet ápolja, és a területén lévő szemetet havi rendszerességgel szállítsa el.

 

Határidő: 2020. február 28.

Felelős: Horváth Csaba polgármester

 

  1. melléklet a 123- /2020. előterjesztéshez

 

  1. határozati javaslat

 

  1. Budapest Főváros XIV. kerület Zugló önkormányzat Képviselő-testület úgy dönt, hogy a Francia úti MÁV területet NEM kívánja átvenni semmilyen formában.

Felkéri a polgármestert, hogy erről a döntésről haladéktalanul értesítse a MÁV-ot.

 

  1. A Képviselő-testület felkéri a Zuglói Rendőrkapitányságot, a Zuglói Rendészetet, hogy a vasútvonalak menti illegális szemétlerakás, (Francia út, Mexikói út, körvasútsor, Kacsóh Pongrácz út, Rákospatak út 123. stb.) ellen több erőforrást koncentrálva, határozottabban járjon el.

 

  1. Az önkormányzat felkéri a garázstulajdonosokat garázstulajdonuk felújítására, és felszólítja az állagmegóvás kötelezettségére.

 

  1. Az önkormányzat felkéri a lakásgazdálkodással és a szociális ügyekkel foglalkozó alpolgármestert, hogy az ott élő hajléktalanok elhelyezését 2020-ban oldják meg a több mint kétszáz üresen álló önkormánytati lakás felhasználásával.

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: garázssor MÁV Francia út Horváth Csaba polgármester fizető parkolás Zugló Zugló önkormányzat

Fix bérpótlék helyett tárgyalások

2019.12.13. 18:01 varnai

Az óvodai dolgozóknak fix bérpótlék helyett tárgyalások,  a durván túlárazott WIFI előterjesztés visszavonása, kommunikációslufi klimavészhelyzet bejelentés, a 412 milliós parkolóóra és szolgáltatás vásárlás jegelése, garázsadó mentesség a kiskorúaknak és a nyugdíjasoknak.  Szubjektív beszámoló a zuglói önkormányzat harmadik üléséről.

Bár már az előző testületi ülésre beadtam  csak a mostani ülés napirendjére vette fel a polgármester az óvadapedagógusok bérpótlék előterjesztésemet.  Legutolsó napirendként vette fel, elé téve saját gyorsan összerittyentett, az én megállapításaimat megismétlő előterjesztését, mely semmi konkrétumot nem, csak  a hangzatos nevű "Zugló pótlékot" -  azaz az arról való tárgyalást ígéri.

Bár játszótéri körökben már panaszkodtak, a szélesebb lakosság körében csak  idén márciusban lett ismert, hogy Zuglóban az  óvodai dolgozók elvándorlása olyan mértéket öltött, hogy az már veszélyezteti az ellátást és a szakmai munkát. 

Azonban az Óvodavezetők Szakmai Szövetsége a problémával ennél már jóval korábban, 2018-ban tavasszal megkereste a polgármestert és  a területért felelős alpolgármestert,  de egy hamvába holt kisérleten kívül nem történt semmi. Szabó Rebeka a 2019-es költségvetés szavazásakor egy módosítót nyújtott be, további 88 millió forint átcsoportosítását kérte az ágazat számára, de e helyett Karácsony polgármester a szocialisták módosítóját fogadta be, mely a Városgazdálkodási Zrt-nek  - mely  a már amúgyis hatalmasra, 3,7 milliárdra dúzzasztott -  költségvetését további 400 millióval emelte meg. Az óvodai dolgozók tehát a választási költségvetéskor is hoppon maradtak.

Az óvodavezetők ezután  idén februárban a küldték meg a képviselő-testületnek a levelüket, felhívva  figyelmet az elvándorlásra és a tarthatatlan állapotokra. 

Mivel az összes kérésük logikus  és visszafogott volt  ezért levelük kézhez vétele után azonnal, a márciusi ülésre   előterjesztést írtam, hogy teljesítsük kérésük minden pontját. Ezt az előterjesztést sem vették napirendre, ehelyett egy tárgyalásban minimális csomagot fogadtattak el a vezetőikkel. Mint várható volt, ez minimál csomag nem csak ahhoz volt kevés, hogy a zuglói óvodákat vonzó munkahellyé tegye, de még az elvándorlás megállításához is. 

Miközben tehát expolgármesterünk azzal kampányolta végig a nyarat és az őszt, hogy a Zuglói szociális modell mennyire jól működik eközben sorra léptek ki és mentek más kerületekbe az óvodai  és szociális dolgozóink és köztisztviselőink. 

Májusban a zuglói szülők már online petíciót is indítottak, hogy az önkormányzat tegyen érdemi lépéseket.

 

 

hianyzoovodapedagogus.jpg

 

A 2019. novemberi felmérés  szerint az óvodapedagógusok 12%-a hiányzik. Van ahol a 11,5-ből csak 7 státusz betöltött, tehát a szakemberek majd fele hiányzik.

A nyári munkahelyváltoztatási időszakkal az elvándorlás tetőzött, és novemberre a helyzet akuttá vált, több helyen csoportokat kellett bezárni, nyugdíjas kollégákat drága óradíjért visszahívni, a  kerületben meghirdetett álláshirdetésre hónapszám senki nem jelentkezik.  Az elmúlt hónapban tucatnyi szülő keresett meg az óvodájukban kialakult helyzet miatt.

brp3531.jpg

A Mályva óvodában a felújítás is döcögősen sikerült, most az óvodapedagógusok mentek el...

Ezért az új ciklus  második testületi ülésére egy konkrét bérpótlék adására tettem javaslatot bruttó 30.000 Ft összegben  A teljes 2020-as évre ez 137 millió forint kiadást jelentett volna. megjegyzendő, Frerencvárosban havi 45 ezer Ft-ot, míg Rákospalotán 25ezer Ft pótlékot adnak, tehát ezzel az összeggel valahol középütt lennénk.

A tegnapi vitában a szocialisták a költségvetés felborításáról beszéltek, ez két okból is fura:

Egyrészt  - talán emlékeznek - nincs két hónapja, hogy azzal kampányoltak, hogy a kerületet 4 milliárd plusszal adták-vették át (önmaguktól) - tehát a garasoskodásnak nem igazán lehetne oka.
Másrészt már az első testületin az összes összefogásos képviselőnek - tehát saját maguknak -  540 ezer forintos tiszteletdíjat szavaztak meg, mely Magyarországon messze a legmagasabb önkormányzati képviselői tiszteletdíj. 

Hovatovább, még aznap egy 25 milliós juttatást szavaztak meg az erősen hozzájuk köthető Fiatal Vállakozók Szövetségének, most pedig 34 millió+Áfát, azaz 43 milliót költöttek volna két parkunk bewifisítésére.  Azaz a kötelező önkormányzati feladat, az óvodák működőképességének biztosítása helyett fontosabbnak tartották két önként vállalt, és meglehetősen gyanús ügylet gyors kifizetését. Hát ennyit arról, hogy ki mit tart sűrgősen megoldandónak és mit nem.

A Civlzugló előterjesztéseit rendre nem hajlandóak megszavazni, majd észreveszik a bajt, amit okoztak, és nagy csinadrattával megkésve kommunikálnak róla.

A polgármesteri előterjesztés pár "önálló" gondolata. Hasonlítsák össze az előterjesztésemmel. 

 

A zuglói óvodavezetők folyamatos jelzései alapján elmondható, hogy a 24 zuglói önkormányzati fenntartású óvodában az összes óvodapedagógus-álláshely több mint 12 százaléka betöltetlen, a nyugdíjba vonulók aránya folyamatosan emelkedik, és egyre több munkavállaló – megromlott egészségi állapota következtében – tartós betegállományba kényszerül.

Kerületi szinten kizárólag hét olyan intézmény van, ahol valamennyi óvodapedagógusi státusz betöltött, ám ez az arány folyamatosan változhat, miután a fővárosi kerületek nagy része béren kívüli juttatásokkal próbál megoldást találni az országos szinten is kiemelkedő mértékű óvodapedagógus-hiányra.

 Az előterjesztést leszavazták, arra hivatkozva, hogy a többi óvodai dolgozóról nem rendelkezik. Azt elfelejtették, hogy 2015-ös költségvetéskor én adattam bérpótlékot az óvodai minimálbéres fizikai dolgozóknak is, mert akkor ők voltak különösen alulfizetettek.  Hevér képviselő, aki 2014-2019 között a Szociális bizottság, immár népjólétire átnevezett bizottság szocialista elnöke előterjesztésem hibájául azt is felrótta, hogy az nem foglalkozik a teljes szociális ágazattal. Valóban, nekem - ellentétben vele - nincs rálátasom a teljes ágazatra,  én ezt a különösen súlyos problémát akartam megoldani, vagy ha mást nem az előterjesztésemmel cselekvést elérni. Úgy tűnik, - bár ezért az ülés minden résztvevője perceken át hallgatja a személyemet érintő sértegetéseket - talán sikerült is.

Sajnos az bizonyos, hogy az elmúlt két év rossz, halogatott döntéseivel elveszített sok tucatnyi rutinos óvodapedagógusunkat, dadákat,  asszisztenseket most már aligha fogjuk tudni egy éven belül visszacsábítani. 

 A leszavazott előterjesztésem:

 

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Képviselő-testülete

..../2019. (… …) önkormányzati határozata

az óvodapedagógusok elvándorlásának megállítása érdekében biztosítandó pedagógus illetménykiegészítésről

 

  1. A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a zuglói óvodákban dolgozó összes pedagógus, illetve pedagógus gyakornok besorolású közalkalmazott számára 2020. január 1-től pedagógus illetménykiegészítést állapít meg, melynek havi összege bruttó 30.000 Ft.

 2. Felkéri a polgármestert, hogy a 2020-as költségvetést ennek a döntésnek a figyelembevételével állítsa össze.

 

 

És az elfogadott polgármesteri előterjesztés  semmi konkrétumot nem tartalmazó határozata. Kíváncsi vagyok mennyi pótlékot hajlandóak nekik adni.

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Képviselő-testülete

..../2019. (… …) önkormányzati határozata

Zugló szociális és köznevelési intézményeiben dolgozók illetménykiegészítéséről

 

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy a 2020. évi költségvetés tervezése során az ágazat képviselőivel egyeztetve dolgozzon ki egy pénzügyileg fenntartható javaslatot a zuglói szociális és óvodai illetménykiegészítésre, és azt a költségvetési rendeletben terjessze a Képviselő-testület elé.

 

Határidő: 2020. évi költségvetési rendeletterv benyújtása

Felelős: Horváth Csaba polgármester

 

Szólj hozzá!

Címkék: zugló Szabó Rebeka alpolgármester óvodai bérpótlék Horváth Csaba polgármester Hevér György

Ami kínos, az napirendre sem kerül

2019.11.24. 14:44 varnai

November 28-án tartja első rendes testületi ülését a zuglói képviselő-testület. Mint a történelemből  tudjuk, legtöbbször nem az a fontos, érdekes, ami nyilvános, hanem az, amit titkolni igyekeznek. Zuglóban sincs ez másképp.

A fenti "elv", a megszokott erőpolitizálás szerint járt el Horváth Csaba polgármester,  amikor nem vette napirendre két szabályosan beterjesztett előterjesztésem:  se az önkormányzati cégeknél lezajlott belső ellenőrzési vizsgálat képviselők elé kerülését, se az óvodapedagógusok bérpótlékát. A két előterjesztés a Civilzugló Egyesület honlapján  olvasható.

Az ülés teljes napirendjét is közzéteszem (lásd legalul) mert már az ülés időpontja is szinte államtitok. A zuglóiakkal  ugyanis immár semmiféle felületen nem közlik mikor mikről is tárgyal az általuk választott, elméletileg őket képviselő képviselő testület: a Zuglói Lapokat szeptember 1 óta nem adják ki, se a kerület hivatalos honlapján, se a facebook oldalán nincs említés a testületi ülés időpontjáról, nemhogy a napirendi pontokról. Még a végén eljönnének a kíváncsi lakosok.

Az első előterjesztésem a május 31-i határidővel megrendelt  - azaz fél éve kész - belső ellenőrzési anyagok képviselők általi megismerésére tett javaslatot.

Emlékezetes, a Képviselő testület még 2019. márciusában adott utasítást a polgármesternek, hogy az összes önkormányzati cégünknél folytassanak le belső ellenőrzési vizsgálatot. Erre az után került sor, hogy a Sport és Rendezvényszervező Non-profit  Kft-nknél több visszásság merült fel. A tulajdonosi jogkört gyakorló testület - ahogy illik - akkor a teljes jelentést megkapta, és ez alapján fel is mentettük a cégvezetőt. Ezek után meglehetősen kettős mércének tűnik, hogy a másik két cégünk esetében titkolni akarják a vizsgálat anyagát.

A napirendre nem engedett előterjesztés alapján meglehetősen rossz érzéseim vannak. Vajon  a többi cégnél  mik történhettek, ha a fél éve lezajlott belső ellenőri vizsgálat anyagát ilyen sokáig ennyire makacsul titkolni igyekeznek?

A belső ellenőrzésért ráadásul fizettünk egy külső cégnek, a megbízott cég 7,9 millió + Áfa összegért végezte el a ZKNP és a Városgazdálkodási Zrt. 2018-as évét átfogó ellenőrzését.  

vagyonkezelo_2923.jpg

A Zuglói Városgazdálkodási Zrt épülete. Minden ciklusban ezt az immár 4,2 milliárdos költségvetésű céget használják  haveri kifizetőhelyként.

Papcsák a debreceni komáját tette meg igazgatónak, jelenleg pedig gazdaságért felelő Hajdú alpolgármester sógora vezeti a céget, azaz rokon a rokon felettese.  A cég felügyelő-bizottsága az elmúlt öt évben az alábbi összetételű volt: két fő Tóth Csaba parlamenti képviselő asszisztense (Varga Cs és Spiesz) egy MSZP-s képviselő (Sógor L) , egy MSZP-s a negyedik a Civilház igazgatójaként alkalmazott, azaz függő  mszp-s ember (Dömény P)  az ötödik az LMP gazdasági vezetője (Horvai Á) .  Ellenzéki egy sincs benne, és hát valjuk be, ez nem az a csapat, amelyik rikkantana ha problémát tapasztalna. Kíváncsi vagyok a közpénzek felügyeletét oly fontosnak tartó Momentumosoknak elfogadható-e a belső ellenőrzési anyag rejtegetése,  ez a fajta szocialista "önkontroll" a felügyelőbizottságban és a nepotista cégvezetés.

 Képviselő-testületnek mint tulajdonosi jogköröket gyakorló szervezetnek joga sőt kötelessége megismerni, hogy mi történik e cégeknél. A két szocialista vezetésű cég (a ZKNP-t egy ex szocilaista képviselő, míg a ZVK Zrt-t bizarr módon a szocialista alpolgármester sógora vezeti)   egyre nagyobb, mondhatni indokolatlanul nagy összegeket nyelnek el, érdemes elolvasni, mit írt az immár kettővel ezelőtti jegyző a belső ellenőrzésben vizsgált  2018-as költségvetésre.

gt_koltsegek_1_1.jpg

Az óhajtott felülvizsgálat azóta sem történt meg, de az ezt óhajtó jegyzőt már lapátra tették.

A következő, 2019-es 3,7 milliárdos büdzsét még ehhez képest is -  szocialista előterjesztésre - további 400 millióval toldotta meg Karácsony polgármester, miközben az óvodák nem kapták meg a kért 80 milliót.

Igen kínos lesz az átláthatósággal kampányoló baloldali kerületvezetésnek, ha tőlük épp ugyanúgy ki kell perelni a belső vizsgálat anyagát, mint annó Papcsáktól a sokáig titkolni akart közvéleménykutatási anyagot. 

Az új jegyzőnek, Tiba Zsoltnak, Demszky ex jegyzőjének is afféle próbaköve lesz, hogy miként fog az ügyben eljárni.

 

A másik, szintén napirendre nem vett előterjesztésem az Óvodapedagógusok bérpótléka  az évek óta tartó rossz politika, az óvodai , bölcsődei intézményrendszer szűk  költségvetésén tartásának egyik orvoslása lenne. Megjegyzendő, én már idén februárban előterjesztést írtam az összes kérés teljesítésére. Azt sem vették napirendre... 

Az óvodai dolgozók elvándorlása már másfél-két éve probléma, mert Zugló  hosszú évek óta jóval kevesebb bért és egyéb juttatást ad, mint a többi kerület. A Zuglói Óvodaigazgatók Szakmai szövetsége az ebből következő óvodapedagógusi, és egyéb dolgozói elvándorlást az elmúlt években számtalanszor jelezte a kerületvezetésnek. A nagy nehezen nyáron adott juttatás kevéske és megkésett volt, és nyár végére több óvodánkban kritikussá vált a helyzet.  

A legdurvább a helyzet a Csicsergő Óvodában, egy novemberi rendkívüli szülői értekezleten kiderült, hogy a 12 státuszból jelenleg 5 betöltött, több csoportban állandó helyettesítésekkel próbálják megoldani a lehetetlen helyzetet. 

csicsergo5_1.jpg

Ki jön dolgozni a fővárosban legkevesebb pénzért egy vakolatát vesztő épületbe, olyan helyre ahol a dologi kiadásokért, pl. egy tönkremenő mosógép cseréjéért minden évben könyörögni kell az óvodavezetőnek,  és a  szétkorhadt udvari játékok között kell kevés óvónővel a gyerekek biztonságát garantálni?  

Jellemző, hogy az ügyeskedő SZMSZ, a tanácsnoki posztok szétosztogatása,  a parkolásbiznisz rossz vágányon tartása, a C-WARE-rel  (Centrummal) való gyors 412 milliós szerződéskötés, a Fiatal (szocialista)  Vállalkozók újabb 25 millióval kistafírungozása mind mind előrébb való volt a régi-új kerületvezetésnek, mint a több ezer zuglói óvodás problémája.

A másik két előterjesztésem a két megoldatlanul itt hagyott emlékműpályázat rendbetételére tenne kísérletet. Itt elolvashatóak. Ráadásul, mint kiderült Vadász Bencének úgy fizettek ki kb. 5 milliót, hogy az emlékmű nem készült el. 

Íme a 2019. november 28-i ülés napirendje. Várok minden a kerület óvodái, egyéb közügyei iránt érdeklődő zuglóit!

kt_meghivo_2019-11-28-1.jpg

kt_meghivo_2019-11-28-2.jpgkt_meghivo_2019-11-28-3.jpg

kt_meghivo_2019-11-28-4.jpg

kt_meghivo_2019-11-28-5.jpg

 

 

 

1 komment

Címkék: Zugló Zuglói Városgazdálkodási Zrt Baracskai Gábor vezérigazgató Csicsergő óvoda Horváth Csaba polgármester Hajdú Flórián alpolgármester Tiba Zsolt jegyző

süti beállítások módosítása