HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 106 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok

"Felháborítónak tartom, hogy egy magát szociálisan érzékeny, baloldalinak mondó városvezetés, egy Zugló számára ismeretlen, "üres" cégnek ad ilyen összegű támogatást." - vélemények a 2021-es költségvetésről

2021.03.08. 19:42 varnai

A címbéli kemény szavak nem az enyémek, olvassanak tovább türelmesen.

Hosszú vajúdás után elkészült Zugló 2021-es költségvetése, melyet az Össszefogás képviselői rendre meg is szavaztak. A beterjesztett számok azért is megdöbbentőek, mert a költségvetési egyeztetésen szó sem volt ezekről a  hatalmas és nyilván fiktív tételekről.

A teljes rendelet és az alább idézett vélemények nyilvánosak és  ITT elolvashatóak.

---------------------------------- ------------------------------------

  1. A költségvetés bevételi és kiadási főösszegei, létszámkeret
  2. § (1) A Képviselő-testület a 2021. évi költségvetés bevételi és kiadási főösszegét40 800 657ezer forintban (a továbbiakban: eFt) állapítja meg az alábbiak szerint:
  3. a) költségvetési bevételek összege: 34 858 989 eFt,
  4. b) költségvetési kiadások összege: 38 603 217 eFt,
  5. c) költségvetési hiány összege: 3 744 228 eFt

(2) A Képviselő-testület az (1) bekezdés c) pontjában meghatározott költségvetési hiány belső finanszírozására az előző évi költségvetési maradványt vonja be 3 741 589 eFt összegben.

-------------------------------------------------------------------------

 

A költségvetés meghökkentő módon idén 40,8 milliárdos főösszegű.

Hogy lehetséges, hogy amikor mindenki az elvonásokról beszél - részben jogosan - akkor a szokásos 30-32 milliárdos főösszegnél 8 milliárddal magasabb főösszeget kihozni?

A költségvetésbe beterveztek 6,6 miliárd forint "állami kompenzációt" összeadva, hogy szerintük Zuglónak mekkora kárt okoztak a kormányzati döntések 2020. és 2021 folyamán. A kormány részéről természetesen ezt az összeget soha senki nem ismerte el, és sose ígért konkrét összegű kompenzációt. Azon lehet vitatkozni, hogy ebből mennyi valós igény, (jogos kérés az évi 400 milliós súlyadó elvonása és az iparűzési adó csökkenés kompenzálása, de az évi 1,4 milliárdos parkolási bevételt azaz a forgalmat, amit szinte teljes egészében továbbadunk az  alvállalkozóknak, tiszta bevételként elszámolni több, mint szemtelenség).

Egy politikai állításra költségvetést alapozni, több mint merész. És félő, mivel ez a bevétel sosem fog megérkezni, ezért a tervezett felújítások és karbantartások is sorra el fognak maradni, ezért ez a költségvetés másra se lesz jó, minthogy bőszen lehet majd a kormányt hibáztatni az elmaradt felújításokért.

Beterveztek 2,4 milliárnyi ingatlan eladást, Zugló szinte összes zöldterületét, telkét felsorolva. Sőt, furamód a legértékesebb telkeink, Angol utca 55-59. Egressy 102-104-106. beárazatlanul került a listára. E két "kifelejtett" telek értéke további 1,4!!! milliárd. Mondani sem kell, mind a kerület élhetősége szempontjából káros a beépítések növelése, a további tömeges lakásépítés, mind vagyongyazdálkodási szempontból káros az ilyen méretű vagyonfelélés.A lakosok folyamatosan tiltakoznak a zöldterületekre kerülő túlméretes házak miatt. Az Angol utca és Egressy úti telkek beépítése ellen itt lehet tiltakozni.

Továbbá tavalyról, miközben a pénzhiánnyal sírták tele a médiát, megmaradt 3,741 589e Ft pénzmaradvány. 3,7 milliárd forint!!!! Tíz éves képviselői tapasztalatom során évi 1-1,5 milliárdnál több év végi áthozatalra nem emlékszem. Hogy lehetséges ez?

Úgy hogy tavaly semmiféle komolyabb önkormányzati bérház, lakás, intézményi felújítás nem volt, még a betervezetteket, pl. a Bóbita Óvoda, sem csinálták meg. Pedig az intézmények veszélyhelyzeti bezárása remek alkalom lett volna, hogy végre egyszer ne gyerekek között vakoljanak, ne a szomszédos ovikba szétosztva, kaotikus állapotok közt kezdődjön egy iskolai, óvodai tanév.

Így, elmaradó beruházásokkal nem épül tovább Zugló, ahogy a pogármesteri szlogen szól, csak pusztul tovább.

(Mielőtt szóvá teszik: Az idén tél közepén elkezdett körzeti rendelő felújítások a kormánytól kapott 800 millióból, a Paskál lakópark parkocskája pedig a beruházó pénzéből készül)

A  fenti beterjesztett tételek azért is megdöbbentőek, mert a  költségvetési egyeztetésen szó sem volt ezekről a  hatalmas és részben fiktív számokról. Az e fajta egyeztetés tehát bár jószándékű, de félrevezető, vagy csupán színjáték.  A Horváth Csaba féle kerületvezetés idején immár másodszor marad el a régebben bevett és hasznos  intézményi szintű költségvetési egyeztetés.

Egyesületünk a költségvetéshez az alábbi,

bő fél milliárd forint átcsoportosítását javasló módosítót adta be:

Javasolt átcsoportosításaink:

Kiadás csökkentések

Polgármesteri Hivatal dologi kiadások sora

Zuglói Információs és Média Kft                  222.000.000 Ft   helyett   - 111.000.0000 Ft

10 melléklet ÁH kívülre adott támogatások

Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt         1.099.629.000Ft helyett 699.629.000 Ft

KezdjItthon Nonprofit Kft                                       28.800.000 Ft helyett 3.800.000 Ft

------------------------------------------------------------------------------

        megtakarítás   mindösszesen                            536.000.000 Ft          

 

Kiadás   plusz támogatások

  1. melléklet ÁH kivülre adott támogatások

Zuglóiak Egymásért Alapítvány                    1.500.000 Ft helyett       7.500.000 Ft

 

ZESZ célzotttámogatása a Hermina úti labor visszaállításához szükséges szerződésekhez

                                                                                              15.000.000 Ft

ZESZ számára szolgálati lakások kialakítása a meglévő lakásállomány felújításával                                                                                                                    15.000.000 Ft

  1. melléklet felújítások

A Zelk Zoltán keret bővítése,intézmény felújítások

óvodai felújítások 17.638.000 Ft helyett               327.638.000 Ft

bölcsőde felújítások 12.413.000 Ft helyett         212.413.000 Ft

------------------------------------------------------------------------------------

                                   Kiadás mindösszesen:            536.000.000Ft                                            

Indoklás: Az intézmények felújítására kalkulált összeg irreálisan alacsony, ezért ezt jelentősen bővíteni szükséges. A Hermina szakrendelőben a labor visszaállítására jelentős lakossági igény mutatkozik.  A pénzhiányos időszakban erős túlzás a médiára 222 milliót szánni, miközben az elmúlt években a feléből is sikerrel működött. A ZVK Zrt. létszáma egyre bővül, immár 155 fő, ez megindokolhatatlan különösen, hogy beruházások, felújítások tavaly nem voltak, ráadásul minden feladat ki van szervezve.  AKezdj Itthon Nonprofit Kft ilyen összegű támogatására nincs indoklás. Kérjük javaslataink támogatását!

 

  1. 02. 18.                 Tisztelettel,       Várnai László, Civilzugló Egyesület

 

 Mint látni, miközben nincs pénz, pár a szívüknek kedves cégnek nem kell spórolnia és propagandára is bőven jut pénz. És úgy tűnik ez a fajta pénzelosztás nem csak engem zavar. 

 A módosítónkat a koalíciós partnerek "természetesen" elutasították. 

A szocialisták a szokásos érv nélküli minősítgetést nyomták:

MSZP-Összefogás Frakció véleménye, észrevétele: Várnai László képviselő módosító javaslatát nem támogatjuk, mivel szakmailag megalapozatlan, ráadásul a bölcsődék, óvodák felújítására a költségvetésben szereplő összeghez képest jóval kevesebb összegre tesz javaslatot.

Momentum frakció ELVBEN  egyetért "bizonyos" önkormányzati cégek költségcsökkentésével.

Bár elvben támogatjuk, hogy csökkenjenek bizonyos önkormányzati társaságok költségvetései de azt egy a javaslatban szereplő módnál szofisztikáltabb eljárás keretében lehet csak megvalósítani.

(jaj nehogy leírjuk a szoci belcégek, ZVK Zrt és a ZKNP nevét ) A csökkentést ne  a költségvetésbe írjuk be. Hát akkor hová és mikor? Lett volna két hónapjuk, hogy a "szofisztikált" saját javaslatukat kidolgozzák, és a koalíciós partner szocikkal elfogadtassák, ha pedig nem fogadják el, akkor módosítóiként beadják. Sajnos az elmúlt évben bebizonyosodott, ebben a koalícióban az történik amit a szocialisták akarnak, a koalíciós partnerek csak gombot nyomni kellenek. 

Azonban a Momentum külső bizottsági tagjainak véleménye őszintébb és  igencsak eltér az elásással frakciófegyelemmel fenyegetett, tanácsnokságokkal, bizottsági elnökségekkel megvett képviselőiktől, sőt árulkodóan egybevág az én módosítóimmal:

Kocsis-Barna Tamás Pénzügyi és Költségvetési Bizottság tagja vélemény, észrevétel:

A költségvetést és hozzá tartozó anyagokat átnézve, lenne néhány észrevételem. A 10. mellékletben olvasható "Kezd Itthon Nonprofit Kft." kap 28.800 e Ft-ot, miközben az utcai szociális munka ellátásához 800 e Ft, Családok átmeneti otthona működtetéséhez 50 e Ft-ot adunk? Felháborítónak tartom, hogy egy magát szociálisan érzékeny, baloldalinak mondó városvezetés, egy Zugló számára ismeretlen, "üres" cégnek ad ilyen összegű támogatást. A cég a Nemzeti Cégtár alapján 0 pénzmozgással, 0 fő létszámmal működik. Ráadásul olyan egyesületeknél, alapítványoknál kaphat nagyságrendekkel magasabb összeget, akik évek óta bizonyítottan tettek a kerületi lakosokért, a kerületért. Javaslaton egy 0 elvétele az összeg végéről (2.880.000 Ft) és kiemelt figyelem a cég zuglói tevékenységére, az elkövetkező időszakban. Polgármesteri Hivatal, dologi kiadásoknál: Információs és Média kft. esetében szintén indokolatlanul magasnak tartom az erre a célra leírt összeget, mind a látottak (Zugló TV),  mind az olvasottak (Zuglói Lapok) alapján. A Zugló Tv, illetve a Tv YouTube csatorna nézettsége, elenyésző. A Zuglói Lapok továbbra sem jut el a háztartások egy részéhez. Jelenlegi gazdasági helyzetben érdemes lenne felülvizsgálni ezek hatékonyságát. Véleményem szerint a leírt összeget 20-25%-al kellene csökkenteni és a fennmaradó összeget, több részletben, folyamatos évközi, független monitorázást követően eljuttatni a céghez annak függvényében, hogy ha a hatékonyság és minőség, a szerződés alapján megfelelő színvonalú.

 

Ruskal-Klemm Csilla Gazdasági Bizottság tagja vélemény, észrevétel:

2020. október 20-án Polgármester úrhoz és a Testülethez fordultam több kérdéssel. Egy részükre a Jegyző úr közbenjárására egy válasz félét kaptam a ZVK Zrt-től. Azonban erre a kérdésemre továbbra sem kaptam választ. Ez most újra aktuális, mert Zugló önkormányzatának a költségvetésében ismételten megtaláltam a Kezdj Itthon Non Profit Kft támogatását 28,8 millió Ft értékben. Egy olyan évben, amikor költségvetési megszorítások vannak még meg is emelik a támogatást 22,677 millió Forintról 28,8 millió Ft-ra. Ráadásul a Zuglói Védelmi Alapba is bekerült a Kezdj Itthon Non Profit Kft. támogatása további 18,8 millió Forinttal.

  1. októberében így fogalmaztam meg a kérdésemet, amire még mindig nem kaptam választ: „A Gazdasági Bizottság, 2020. augusztus 14-i rendkívüli ülésén a 123-417/2020-as számú előterjesztéssel kapcsolatban, amely a Vállalkozz Zuglóban program folytatására 22.677.000 Ft + ÁFA összegű támogatást javasol, többször feltett kérdésemre a mai napig nem kaptam választ. Az előterjesztés értelmében: „A Támogatási szerződésben szerepel, hogy a FIVOSZ köteles a támogatott tevékenységről szöveges szakmai beszámolót és a támogatási összeg felhasználásáról pénzügyi elszámolást készíteni.” Az augusztus 14-i GB ülésen kértem a részletes szakmai és pénzügyi beszámolót az előző évről, de azt nem kaptam meg. 2020. augusztus 24-i Gazdasági Bizottsági ülésen ismételten kértem a beszámolót. Elnök Asszony azt mondta, hogy ő látta ezt a beszámolót, de én továbbra sem kaptam meg. 2020. szeptember 14-i Gazdasági Bizottsági ülésen ismételten kértem a beszámolót, de azt továbbra sem kaptam meg. A tegnapi, október 19-i GB ülésen ismételten kértem. Mi annak az oka, hogy 2 hónap alatt nem sikerült ezt részemre eljuttatni? Kitől fogom ezt megkapni és mikor?

Ezen felül felmerült bennem az is, hogy ezt az előterjesztést miért kellett a Gazdasági Bizottság rendkívüli ülésén tárgyalni, miért volt sürgős, miért nem lehetett vele megvárni a 10 nappal későbbi Testületi Ülést?”

A Zugló szerte kihelyezett kis plakátokon azt olvashatjuk, hogy 2020-ban 5 milliárd Forintot, 2021-ben 7 milliárd Forintot vett el a kormány Zuglótól. Ez számomra azt jelenti, hogy spórolni kell, így a Kezdj Itthon Non Profit Kft-nek nem javaslok semmilyen támogatást adni. Továbbá kérem, hogy mihamarabb juttassák el részemre a szöveges szakmai beszámolót és a támogatási összeg felhasználásáról a pénzügyi elszámolást.

Előterjesztői kiegészítés: A Kezdj Itthon Non-profit Kft. előterjesztői kiegészítés szerinti összegben történő támogatását sem támogatom, a fenti észrevételeim szerint.

 

 A Zuglói Információs és Média Kft ( ZIM ) létrehozását és költségvetését tavaly "naívan" megszavazó Victora Zsolt kutyapárti képviselő mára kicsit bölcsebb lett:

Victora Zsolt véleménye, észrevétele: A 2021-évi költségvetési rendeletet nem támogatom.

A ZIM működésére szánt 220 millió, látva a teljesítményt és a minőséget, annak tudatában, hogy 4db levélváltással sem tudtam meg a működésével, gazdálkodásával kapcsolatban közérdekű információkat, nagyon soknak tartom. Bizalmat szavaztam a ZIM-nek, de eljátszották azt. A Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt. tevékenységével, különösen az ingatlanok kezelésére vonatkozóan súlyos és ismétlődő hiányosságokat tapasztalok. Így annak költségvetését sem támogatom.

A Fidesz sem támogatta a költségvetést. 

Fidesz-KDNP frakció véleménye, észrevétele:Budapest-Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata 2021. évi költségvetési önkormányzati rendelettervezetének benyújtása előtt elmaradt a politikai és társadalmi egyeztetés. A költségvetési rendelettervezet számainak jelentős része fiktív, becsült, vagy politikailag determinált.

A Fidesz-KDNP frakció által szóban és írásban kért adatokat a mai napig nem kaptuk meg.

 A Kezdj Itthon Nonprofit Kft. támogatásáról, a cég kiválasztásáról, megbízásának okáról információt várunk a polgármestertől.

Szólj hozzá!

Címkék: MSZP Zugló Zugló költségvetés Victora Zsolt Horváth Csaba polgármester Momentum Zugló 2021 költségvetés Ruskal-Klemm Csilla Momentum Kocsis-Barna Tamás Momentum

A bejegyzés trackback címe:

https://varnailaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr1416454482

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása