HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 106 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok


Így döntünk mi! - napirendi pontok előterjesztések nélkül

2022.03.02. 15:44 varnai

A polgármesteri meghívó szerint ötvennyolc előterjesztésről  - plusz a 2022. évi költségvetésről  - döntenénk a március 3-ai testületi üléseken - csakhogy épp a legfontosabb előterjesztések mindmáig nincsenek feltöltve a govcenterre - tehát nem olvashatóak el. Ezekről az el nem készült, netán politikai konszenzussal,  jegyzői, jogi kontrollal  nem rendelkező  anyagokról, sokmilliárdos összegű, a kerület jövőjét évtizedekre meghatározó szerződésekről, telekeleadásokról, beépítésekről kéne döntenünk csütörtökön. 

A testületi ülés nyilvános, minden zuglóit várunk, de az onkormányzatitv.hu oldalon élőben is nyomon követhetitek, miként vitatkozunk, döntünk a kerületetekről, az adóforintjaitokról!

eloterjesztesekmarc3.jpg

A kerület hatályos Szervezeti Működési Szabályzata szerint - és hát nem véletlenül - az előterjesztéseknek  hat nappal a testületi ülések előtt olvashatóaknak kell lenniük a kerület honlapján.  Hiszen csak így van lehetősége a képviselőknek, az általuk felkért szakembereknek, a külső bizottsági tagoknak megfontolt véleményt kialakítani a szavazásuk előtt.

Nem mellesleg a lakosság is ITT a honlapon tud tájkozódni, hogy az általa választott képviselők miről szándékoznak dönteni.

A meghívó alább olvasható.

kt_meghivo_3-1.jpg

 Tappancs Szabó Rebeka szíve csücske Zugló macskaivartalanítási progamja, mely nyilván Zugló egyik akut problémája, ekképpen joggal előzi meg a cégeink felügyelőbizottságainak ügyrendjét, a városközpontot, a telekeladásokat és egyéb bagatel pontokat.

A 4. napirendnél érdemes észrevenni, hogy  legfontosabb cégünk a Városgazdálkodási Zrt ügyében nincs döntés, mert az új felügyelőbizottság munkájának megkezdését, az FB bejegyzését, megalakulását mintegy három hónapja szabotálják a szocialisták. Az Fb februári alakuló ülésére a polgármester mint tulajdonos nem ment el , azért az elmaradt.

kt_meghivo_3-2.jpg

A legfontosabbak, a 8. 9. 10. 11. számú előterjesztések,  egy nappal a testületi ülések előtt sincsenek feltöltve.  A 700 milliós, de valójában akár 1,4 milliárdot érő telek eladása ellen erős lakossági tiltakozás és aláírásgyűjtés alakult ki.  Az áron alul eladás kimerítheti a hűtlen kezelés tényállását. A telekre 260 lakás épülhetne, és ez  ellen joggal tiltakoznak a helyiek. A kerület túlépítése és az ingatlan vagyon elherdálását a Civilzugló Egyesület is elfogadhatatlannak tartja. A telek eladásának szándékára még augusztusban én hívtam fel a figyelmet és vált az előválasztás témájává.

11. A kisebb Kövér Lajos utca 25. alatti telek eladás pályázatát viszont érvénytelenítik. A telekre közparkot kell kialakítani.

12. Tájékoztató a zuglói nemzeti konzultációról. A polgármester tájékoztatni fog a soha nem látott sikerről: 71.500 ív (ennyi lett kinyomtatva)  érkezett vissza, ezek közül 71.499 IGEN válasszal, egyet pedig a kákán is csomót kereső Várnai dobott be. Az előző testületi ülésen közérdekű adatként kikértem a konzultáció költségeit, a holnapi közérdekű felszólalásomban újra kérem. Remélem nem kell kiperelni.

Ilyen nagyipari módon kitöltött ívekből van ezerszámra. Ha valaki az X-ek írásmódjában hasonlóságot látna az csak a képzelete műve - épp így irtakból van még sok-sok... Az igazi lakosok által megfontolással odatett X-ek, az IGEN-ek és NEM-ek egyaránt jól megkülönböztethetőelk voltak a szakmányban, kapkodósan, rutinból behúzkált munkában kitöltött lapoktól. 

274795366_1997707917069798_3343821187638884363_n.jpg

Nem kell grafológusnak lenni...

Ezért aztán 13. napirendként be is terjesztette a tervezési közbeszerzést. 380 milliót költene el egy olyan épület kiviteli tervére, melynek semmiféle financiális megalapozottsága nincs, amelyiknek az építési területe, telke nem a mienk, és mely ellen rengeteg szakmai kétely merült fel, hovatovább a lakossági fórumok szerint a lakosság erősen ellenzi.  Magam részéről azt gondolom, hogy a polgármester fejjel megy a falnak, ha ezt továbbra is erőlteti. Ő tudja.

kt_meghivo_3-3.jpg

 

Pár millió forintokért sorra engedélyezik, hogy az Építési Szabályzathoz képest több lakás épülhessen a telkekre. Így lesz Zugló egyre sűrübb beépítésű, tűnik el a kertvárosias jelleg. kt_meghivo_3-4.jpg26. A Médiacég önvizsgálata, ugyanis a cég működését átvilágító  munkacsoport létrehozását a koalíció megakadályozta. A kerületi  közmédia, mint megállapították magukról, objektív, a MUOSZ etikai elvárásainak megfelelően működik évi 180 millióért...  A valóság ezzel szemben az, hogy a Zuglói Lapok meglehetősen elfogult, leginkább a polgármester véleményét harsogja, imidzsét próbálja építeni. (nem sok sikerrel) A lapot a kerület számos részén nem kapják meg a lakosok...  a régebben kéthetente megjelenő lapot havira változtatták, de a lakossági levelek,  hivatal válaszol rovatot gondosan nem engedélyezik, még valaki problémákról merne írni.  Míg keresztrejtvényre, horoszkópra komplett oldalak jutnak, kétévenként 1000 karaktert kap egy képviselő, hogy a véleményét elmondhassa. Jellemzően Zugló TV-be, melynek év 36 milliót fizetünk, a szocialista képviselőkkel van tele, az elmúlt 7 év alatt egyetlenegyszer hivtak be ellenzéki képviselőket. 

kt_meghivo_3-5.jpg

 A tanácsnokok beszámolói közül különösen érdemes Sógor Lászl óKörnyezetvédelmi Tanácsnok beszámolóját elolvasni. 

kt_meghivo_3-6.jpg

Az 56. 57. 58. előterjesztés z Ajtósi Dűrer sor Zichy  Jenő utca sarokra tervezett "nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségűnek" minősített építkezés megakadályozását, lassítását célozza. A Garancsi István oligarcha beruházásában készülő hatalmas épület minden kerüreti szabályozáson átlép, és egyáltalán nem illik Istvánmezőre. A beruházás és a hasonló, a helyi közösségek akarata ellenére erőltetett maximális haveri profitot elősegítő monstrumok ellen,  pl. a Bayer a Bosnyák térre tervezett 950 lakása és 72.000nm irodája, Baán álma a Nemzeti Galéria a Városligetben, stb.  Március 11-én tiltakozunk a Kossuth téren. Gyertek el minél többen!

kt_meghivo_3-8.jpg

3 komment

Címkék: költségvetés közbeszerzés városliget zuglói önkormányzat Bosnyák tér Várnai László Civilzugló Egyesület Horváth Csaba polgármester Dűrer kert Bayer Contruct Kft. Médiaszolgáltató kft.

Nadrágszíjhúzás - a 2021-es költségvetés tervezése - 1. rész

2021.01.30. 10:28 varnai

Egy önkormányzat költségvetése mindig politikai-stratégiai döntés, mely nemcsak  a teljes éves működésre, de a jövőre is kihat.

A többséget adó vezetés döntése, mely területekre  koncentrálnak: mennyit szánnak a jövőre, beruházásokra óvoda, tanuszoda, vagy közpark építésre, mennyit szánnak a meglévő épületek pl. a bérházak, rendelők, óvodák felújítására, karbantartására, mennyit a rövidtávon népszerűséget, választási győzelmet hozó szociális kiadásokra, utalvány osztogatásra, egyéb nem kötelező feladatokra, mennyit a közterületek fenntartására, közbiztonságra, az óvodai, egészségügyi dolgozók megtartását, megélhetését segítő bérpótlékra. Netán önfényező propagandára, átláthatatlanul működő cégeinkre,  haveri tanácsadói szerződésekre folyik el a pénz.

A kiadások fedezetét a a bevételek képezik.  A legfontosabbak az adóbevételek, hasonló mértékűek az államtól a különböző feladatokra megcímkézetten érkező pénzek, pl a közalkalmazotti bérekre, és a saját tulajdonunk, helyiségeink, lakásaink bérbeadásából származó bevételek. Egyszeri bevételt teremthetünk e vagyon értékesítésvel, de ez vagyonfelélés. Elméletileg a vagyoneladásból származó bevételt nem lehet működésre fordítani. 

Idén, eddigi 10 éves képviselőségen alatt először, a teljes testületet - az ellenzéket is -  költségvetési egyeztetésre hívták. Dicséretes újítás. A korszakalkotó meghívót - immár a másodikat, hisz a  katasztrófális helyzetű lakásgazdálkodás ügyében hasonlót hívott össze -  a költségvetésért felelős Momentumos alpolgármesternek köszönhetjük. A Zoomos megbeszélésen az LMP kivételével minden frakció képviseltette magát, még a polgármester is részt vett rajta egy ideig.

zoom.jpg

 

Azonban itt kell megjegyeznem, immár az előző ciklus közepe óta nem hívják meg a képviselőket az intézményi költségvetési egyeztetésekre. Pedig ezek igazán hasznos alkalmak voltak, hiszen a képviselők a majd kéthetes tárgyalássorozat alatt átfogó képet kaptak az intézményeink problémáiról. Január környékén sorra leültünk az intézmények, a huszonnégy óvodánk, a Családsegítő, az Egészségügyi Szolgálat, a szociális ellátószolgálat,  a Rendészet és a milliárdokat költő cégeink. a Városgazdálkodási, a ZKNP, a Filharmónia, a Sport és a Cserepes Kft. vezetőivel, pénzügyeseivel és ők sorra bemutatták költségvetés tervezetüket. Elmondták, mire kell költeniük, mit kell pótolni, milyen beszerzések, karbantartások halaszthatatlanok, van-e létszámhiány, vagy miért terveznek létszám bővítést, bérfejlesztést, és a hivatal jegzőjével, pénzügyeseivel átbeszélték.

Igen tanulságos a 2017-es költségvetési egyeztetésről szóló blogposztot végigolvasni. 

Az online megbeszélést két részre osztották, a hétfői első alkalommal a bevételi oldalt néztük át.

Idén  a bevételi oldal  a Covid vírus miatti adóbevétel csökkenések és a jelentős kormányzati elvonások miatt különösen szűkös és nehezen megbecsülhető lesz.  Az is biztos, hogy a bevételek legalább 10%-os csökkenése miatt kiadási oldalt se lesz egyszerű megtervezni, jelentős megszorításokat kell végrehajtani, és ez kemény harcokhoz fog vezetni.

Íme az elmúlt évek adóbevételei:

adobevetel.jpg

Mint látható az évi 400 milliós gépjárműadó bevételünket egyetlen törvényi tollvonással vonták el. A turizmus leállásával az idegenforgalmi adóbevételünk is jóformán eltünt, a jövő év megbecsülhetetlen. A legjelentősebb bevételi forrásunk az Iparüzési adó, ez a kis és közepes adózók adóterhének megfelezése miatt hozzávetőleg 1 miliárddal fog csökkenni. Mindösszesen kb. 3 milliárddal kevesebb adóbevételt tervezhetünk.

Ráadásul jelentősen megemelték az ún. szolidaritási adót, (ezt az ún. "gazdag" önkormányzatok fizetjük az államnak, hogy ebből finanszírozzák Mészáros Lőrincet a szegényebb önkormányzatokat) mely további kb. 1 milliárdos elvonás.

Zugló, ellentétben számos önkormányzattal - Papcsák elvetélt kisérlete óta - jóformán  nem adóztatja a lakáscélú ingatlan tulajdont. (hozzávetőleg évi 1-3 milliárd befolyhatna, melyből évi 1-2 komoly fejlesztést, vagy 4-5 nagyobb intézményi felújítást tudnánk finanszírozni, kevésbé függve az államtól)

Horváth Csaba és a koalíciós kerületvezetés azonban tavaly a garázsok adómentességét megszüntette, 2020 óta a zuglói lakosoknak évi kb. 20.000 Ft-ot kell fizetniük, ha garázst  vagy teremgarázs beállóhelyet tulajdonolnak. Ezt a rendelkezést azonban - népszerűségvesztést elkerülendő - gondosan nem verték nagydobra, és mivel adatbázis nincs és az adózás önbevalláson alapul, a sokezer garázstulajdonos közül alig párszáz adózik. 

Az alábbi táblázat az elmúlt évek teljes bevételi oldalát mutatja:

 

bevetelek.jpg

 

Mint látható, a költségvetést minden évben tudatosan 3 milliárddal túltervezik, megvalósíthatatlan, millárdos "felhalmozási bevétellel" ,  közérthetőbben ingatlan eladási bevétellel pufferelik fel.  Ekképpen hasonló összegű, több milliádos felújítási tervekkel dicsekedhet az aktuális polgármester - melyből aztán alig valósítanak meg valamit - az intézményi felújítások  jó része az elmúlt két ciklusban sorra elmaradt.

A kerület ingatlan vagyona a telkei, a üzlethelyiségei és a lakásállománya. E vagyon évtizedek óta  folyamatosan olvad, minden évben százmilliós építési telkeket  értékesítenek, vagy próbálnak eladni. A következmény jól látható: zöldterületeket építenek be, Zugló egyre zsúfoltabb, a kerület kertvárosias, családi házas hangulatát tönkre teszik a túlméretes lakóparkok - a lakosság hiába tiltakozik.  Hajdu Flórián MSZP-s alpolgármester 2021-re is 1,5-3 milliárdos ingatlan értékesítést akar beterveztetni a költségvetésbe. 

Megjegyzés:  A kerület rendszerváltás óta meglévő  fél milliárdos részvénypakettjét 2017-ben adták el.

A kerületnek jelentős bevétele lehetne a hozzávetőleg ezer nem lakás célú helyiségünk ( bolthelyiségek, raktárak, telkek) kiadásából. De csupán évi fél milliárd jön be, mivel a Városgazdálkodási Zrt. hanyagsága, a meghirdetés elmaradása,  fura döntései okán a bolthelyiségeinknek csupán a fele van kiadva, nem egy jóval a piaci ár alatt. A kintlevőségek is jelentősek: jelenleg 811 millió  forinttal tartoznak a bérlők, százmilliókat írnak  le, mert a ZVK Zrt. nem lép időben. A bolthelyiségeket a gazdasági polgármester folyamatosan adja el, ezzel a folyamatos bevételi lehetőséget mindörökre elvesztve, a vagyont egyszeri bevételként éljük fel - megesszük az aranytojást tojó tyúkokat.

( Murphy törvény szerint a korrupt országokban a döntésthozók vagyona és a rájuk bízott közvagyon fordított arányossággal változik)

Jelenleg 988 milliónyi kintlévőségünk van a 2000 önkormányzati bérlakásunk kiadásából, miközben több, mint 300 üresen áll. 
Az öt évig nem emelt és nagyon alacsony lakbéreknek még a beszedését is elhanyagolta az előző ciklusban a lakásgazdálkodásért felelős Szabó Rebeka alpolgármester és a Hajdu Flórián és sógora által vezetett ZVK Zrt. A bérlők 30%-a az elmúlt években rájött, hogy fölösleges lakbért, díjakat fizetni, hisz a nem fizetésnek nincs következménye. A kintlévőség évente folyamatosan újra termelődik, és a jelentős részét sosem fogjuk tudni behajtani. Vannak, akik a szerződésük felmondása után egy évtizedig háborítatlanul élnek a lakásban, az önkormányzat láthatólag semmit nem tesz annak érdekében, hogy a lakbért és az álaluk használt közüzemek díjait beszedje és kitegye a lakót. (mint 2017-ben láthattuk a lakhatásukkal megvásárolt, a döntéshozóktól függő közösségek akár egy választást is eldönthetnek)

Csak egyetlen példa a száznál több, milliós összeggel tartozó bérlő közül. A bérlőnek 2010-ben mondtunk fel, azóta háborítatlanul, "jogcím nélkül" a lakásban lakva az alábbi tartozást halmozta fel, és most a lakás újbóli kiutalását kéri : 

"A Kérelmezőnek az Önkormányzattal szemben fennálló tartozása 2020. április 30. napjáig: 1 183 641 Ft, amely az alábbi tételekből áll: 764 221 Ft használati díj, 59 414 Ft ingatlankezelési díj, 94 117 Ft vízdíj, 155 159 Ft csatornadíj, 88 110 Ft víz és csatornadíj, 22 620 Ft szemétszállítási díj."

 

Jelentős, évi 1,4 milliárdos bevételünk van - lenne -  a parkolásból, csakhogy e hatalmas bevétel majd egésze a külsős üzemeltető cégeket gazdagítja - évi 100-150 millió ha marad. Ráadásul a parkolás, mióta a kormány ingyenessé tette folyamatos veszteséget hoz, mival a cégeknek rendelkezésre állás címén most is jelentős összegeket fizetünk. 

Mint a megbeszélésből kiderült ezen anomáliákat immár az új képviselők is érzékelik. A on-line tárgyaláson jelentős idő ment el a BVSC elméletileg 200 milliós tartozására,  beszéltünk az adóbevételek lehetséges növeléséről, a gondosabb ellenőrzésből. 

Szólj hozzá!

Címkék: költségvetés kommunális adó Szabó Rebeka alpolgármester Rózsa András Momentum Hajdú Flórián alpolgármester

Vagyoneladás, belső ellenőrzés? Válaszra sem méltatott közérdekű kérdések

2019.07.25. 13:53 varnai

Pont egy hónapja, hogy közérdekű kérdéseket tettem fel a hivatalunknak és több testületi döntés végrehajtását sürgettem. Mindezidáig türelemmel vártam az adatszolgáltatásra, de még csak formális válaszra sem méltattak.  Nincs más eszközöm, mint a nyilvánoság. 

Azt gondolom, mint képviselő joggal várom el a határidőn belüli érdemi választ, ahogy minden zuglói polgár is  joggal várhatja el. Egy baloldali kerületnek, mely az átláthatóságot és a nyilvánosságot tűzte a zászlajára, nem így kéne működnie, hogy a hatékonyságról, operativitásról, prudens működésről már ne is beszéljünk.

A kerületi vagyoneladások listája közérdekű adat, egy ciklus, egy politikusi garnitúra legfontosabb jellemzője, hogy miként sáfárkodik a reá bízott vagyonnal, eladja, feléli, netán bővíti azt.

Ilyen közérdekű adat az önkormányzati cégekben történt belső ellenőrzések eredménye is. Emlékeztetnem kell a polgármestert, hogy e cégek költségvetése a ciklusának kezdete óta megduplázódótt, és átvilágításukat minden (azóta távozó) jegyző is szorgalmazta.  

 cegek_kadas_1.jpg

 Részlet  2019-es költségvetésből: a felülvizsgálatot javasló óhajtó mondat. Mi  lehet az oka, hogy a cégekben  a felülvizsgálat rendre elmarad és belső ellenőrzések anyagait nem akarják a képviselők elé hozni?

Végre nem hajtott döntésesk sora

Ismét emlékeztetnem kell a polgármestert, hogy

 

  • A testület 2018 őszén döntött, a Sport kft-ben történtek után az összes önkormányzati cégnél belső ellenőrzést futtat le. A vizsgálat határideje 2019. május 31. volt. Az elkészült anyag mégsem szerepelt a képviselő-testület júniius 13-i ülésén, a belső ellenőrzésekről fél éve mondhatni hírzárlat van. Kérem az anyagokat haladéktalanul küldje meg minden képviselőnek!

 

Hasonlóan abszurd, hogy mint képviselő hónapok óta számtalan levélben hiába kérem, nem tudom megtekinteni az egyik önkormányzati intézményünket, a Római parti önkormányzati nyaralónkat. Ez az értékes ingatlanunk immár 10 éve áll üresen és pusztul. Az önkormányzat ebben a ciklusban 49 millió költött az őrzésére, de hasznosítására, a műszaki állapot felmérésre még csak kísérlet sem történt. Hanyag kezelésnek minősül, amit  a kerületi gyerekek által valaha kedvelt üdülővel művelnek. Szomorú lesz, ha a baloldali kerületvezetés alatt épp úgy át kell mászni a kerítésen, mint a Papcsák korszakban.

László Várnai varnai.laszlo14@gmail.com

2019. jún. 24. 13:25
címzett: jegyzo; civilzuglo
   Tisztelt Jegyző úr,
A testületi és bizottsági üléseken is több alkalommal kérdeztem, hogy a kerület pontosan mely ingatlanokat milyen összegben értékesített a ciklusban. 2015. január elsejétől mostanáig.
Kérnék
 1.)  az eladott lakásokról,
 2.) egyéb helyiségekről, bolthelyiség, garázs, légópince, stb.
3.) eladott telkekről egy listát. 
Cím, alapterület, értékesítési ár felsorolásával.
Kértem továbbá egy listát, (akkor amikor kiderült, hoga Gizella utcai házépítésre szánt telkünk a ZVK Zrt-é)  a ZVK Zrt. vagy bármely más cégünk nevén lévő ingatlanjainkról.
Ha ezek közül bármi a ciklusban értékesítésre került arról is kérnék egy felsorolást.
Még az EP választás előtt kértem, hogy szervezzünk egy bejárást a Római parti ingatlanunkba.
Fáradozásukat köszönve, 
Tisztelettel, 
Várnai László 
önkormányzati képviselő, Civilzugló Egyesület

László Várnai varnai.laszlo14@gmail.com

júl. 2., K 8:58
címzett: jegyzo; polgarmester; civilzuglo
Tisztelt Polgármester úr, tisztelt Jegyző úr!
A Sport Kft-ben tapasztaltak után a képviselőtestület úgy határozott, hogy az önkormányzat összes cégénél belső ellenőrzést végeztet. Az ellenőrzés határideje május 31-e volt.  A testületi üléseken már elhangzott, hogy külsős cégek kerültek megbízásra,  az ellenőrzés folyamatban van, készül. 
 Most, hogy egy hónapja lejárt a határidő, szeretném megkapni az ellenőrzések anyagait nyomtatott formában.
 
Szeretném ismét, immár harmadszor kérni, hogy a Állandó Helytörténeti Kiállításról hozott  februári döntésünket, az épületbejárásokat végezzük el. Az előterjesztés írására az áprilisi testületi ülés volt a határidő.
Buza Péter is jelezte, hogy többször szorgalmazta már önnél a bejárást. Egyszerűen nem értem, hogy egy ennyire egyszerű dolgot miért nem akar három hónapon át végrehajtani, miért hátráltatja a helytörténeti kiállítóhely létrejöttét?  Ha önnek már nincs ideje, figyelme a kerületre, jelöljön ki maga helyett valakit a bejárásra. 
 
A Semmelweis Napi ünnepségen ismét felmerült, hogy mennyire fontosak lennének az orvoshiány megoldásához a ZESZ számára a szolgálati lakások. 
Az általam 2018. novemberében beadott előterjesztést azzal napolták el, hogy egyeztetnek a ZESZ-el. Azóta több, mint fél év telt el.
 
Szeretnék továbbá rákérdezni a Tábornok utca környékére tervezett 30-as forgalomcsillapított övezetre, mely előterjesztésünket 2016. tavaszán szavazta meg a testület. Hogy áll az engedélyeztetés?
 
Kértem továbbá, még az EP választás előtt egy bejárás megszervezését a Római parti ingatlanunkba, ennek is több hónapja.
 
 
Tisztelettel,
 
Várnai László
környezetvédelmi tanácsnok
önkormányzati képviselő - Civilzugló Egyesület

Joggal várható el a polgármestertől, amíg zuglói polgármesterként kapja a fizetését, munkaköri kötelessége,hogy a képviselőtestület döntéseit végrehajtsa, végrehajtassa a jegyzővel, a 260 fős hivatallal, a kabinetjével, a cégek vezetőivel. 

Tisztelettel kérdem, hogy akar egy kétmilliós város polgármestere lenni, havi száz előterjesztést előkészíteni, végrehajtani, ha egy százezres kerület napi problémáinak kezelése meghaladja az erejét, figyelmét, érdeklődését?

Szólj hozzá!

Címkék: költségvetés zugló közérdekű adat belső ellenőrzés Karácsony Gergely vagyoneladás

"Már minden munkakörben érzékelhető az elvándorlás" - a zuglói Óvodavezetők Szakmai Közösségének levele

2019.03.05. 11:24 varnai

 

Ha nem biztosítanak keretet a játszóeszközök pótlására, szakmai anyagok beszerzésére, ha megvonják a bérmaradványt, a megszűnő cafeteriát nem pótoljuk, ha nem kapnak - más kerületekhez hasonlóan -pótlékot, sorra fognak kilépni az óvodai dolgozók! - figyelmeztettek óvodavezetőink  a decemberben sietve áterőltetett költségvetési "egyeztetéskor". 

Ez a figyelmeztetés nem valamelyik súlyosan hátrányos helyzetű észak-keleti megyénk egyik kistelepülésének önkormányzatában hangzott el, hanem "Pest rózsadombján", a jómódú, 30 milliárdos költségvetésű Zuglóban. 

 Mindhiába. A költségvetés tárgyalása során, míg  vagyonkezelő cégünk, a ZVK Zrt. a rekord 3,7 milliárdját megpúpozva egy gyors módosítóval további 400 milliót kapott, addig az óvodavezetők kérése süket fülekre talált. 

Az óvodavezetők figyelmeztetése újra elhangzott a szakszervezeti bérmegállapodás, a SZÉT ülésén is, amin a polgármester mint munkáltató meg sem jelent. A családsegítőben és a szociális ellátószolgálatnál dolgozók hasonlóan rosszul jártak, jellemzően az az elmúlt hónapokban az egyik otthonápolás körzetben a 12 dolgozóból 4 lépett ki, elviselhetetlen mennyiségű munkát hagyva a még kitartó nyolc főre.

Ráadásul a szakemberek nem is külföldre, netán a versenyszférába mennek, hanem csak a nem messzi  kerületekbe, hisz a Ferencvárosban 45 125 forinttal, máshol 30-40 ezer forinttal többet kereshetnek, pótlékot, bérletet, a XV. kerületben cafeteriát kapnak. 

Magam az elmúlt két hétben az intézményi faültetés program okán végigjártam az óvodák, bölcsődék többségét. Majd minden intézményvezető elpanaszolta, hogy jópár státusz betöltetlen és számos dolgozó fontolgatja kilépését, mert más kerületekben jóval magasabb jövedelmet, megbecsülést kapnának. Ráadásul a zuglói önkormányzat által kínált bérek nem jelentenek csábítóerőt se a felvenni kívánt  gyakornokoknak, se a rutinos óvodapedagógusoknak.

Az intézményvezetők természetesen számos informális alkalommal is jelezték a problémát a polgármesternek és a területet vezető alpolgármesternek is. Hiába.

Pénteken a Zuglói Óvodavezetők Szakmai Közössége, a 24  óvoda vezetője, a képviselő-testületnek hivatalos levelet küldött, a megoldást is megnevezve kérte a tarthatatlan helyzet megváltoztatását. 

Hát itt tartunk, miközben polgármesterünk főpolgármester-jelöltként a "zuglói modellel" kampányol, ilyen a  zuglói patyomkinfalu a valóságban:

kepviselo-testuleti_level_zugloi_ovodak_20190227-1.jpg

kepviselo-testuleti_level_zugloi_ovodak_20190227-2.jpg

kepviselo-testuleti_level_zugloi_ovodak_20190227-3.jpg

kepviselo-testuleti_level_zugloi_ovodak_20190227-4.jpg

kepviselo-testuleti_level_zugloi_ovodak_20190227-5.jpg

 

A 30 milliárdos főösszegű költségvetés szétosztásakor tehát kérés ellenére sem jutott plusz 50-100 millió az óvodák tisztességes működtetésére. 

És hová lesz ez az irdatlan halom  pénz?

1. Elnyelik a pénzt a cégeink:

cegek_kadas.jpg

Táblázat a 2019-es költségvetésből. Érdemes a táblázat alatti jegyzői mondatot megjegyezni. A ZVK Zrt a költségvetés tárgyalásakor a 3,7 milliárdon felül  további 400 milliót kapott.

2.  folyamatos pénzszívattyúként működnek az egypályázós közbeszerzésekkel ledílelt, feltehetően erősen túlárazott hosszútávú szerződések:  a park és zöldterület-fenntartás csütörtöki rendkívüli ülésen nem csatolt mellékletekkel meghosszabbítani igyekezett 1,2 milliárdja, az 1,3 milliárdos Hungast 2022-ig meghosszabbított szerződése, és a legújabb mutyi, az évi 1 milliárdos, de kerültetnek veszteséget hozó parkolás üzemeltetés-ellenőrzés kiszervezése.

3. A feleslegesen kifizetett százmilliók, pl. az épületeink energia fogyasztásának elmaradt megközbeszereztetése, a "fiatal vállalkozók" támogatására adott 30 millió, a médiatanácsadói és egyéb szerződések, rejtett  párt és haveri állások, stb.

De remek összehasonlításra ad lehetőséget a 4. (oktalan) alpolgármesteri állás bére és járulékai, mely önmagában kitenné a 350  óvodai dolgozó számára kért 30 ezres pótlék felét.

A csütörtöki rendkívüli ülésre előterjesztéssel fogok élni, hogy az Óvodavezetők Szakmai Közössége által kért intézkedésekről hozzunk döntést.

 

Szólj hozzá!

Címkék: költségvetés zugló óvodák Zuglói Szülők Közössége

Térkővel kezelik a drogproblémát

2018.07.25. 21:09 varnai

Zuglóban nyáron sem áll meg az élet - bár a kerület honlapja, a polgármester kitartóan hallgat róla - felmentették a jegyzőt. (a második hozzáértő jegyzőt veszítjük el a ciklusban) Rendkívüli testületi  ülésen engedélyezték több száz lakás megépítését a Bosnyák téri gyepűre, de eközben elmaradt a júliusra ígért  2 milliárdos megtakarítás testület elé hozása.  Az ott lakók kérését félresöpörve dübörög a Pillangó park  "megújítása", 590 milliós látvány beruházással, térkő lerakással próbálják a lakótelepen gyors ütemben terjedő drogproblémát megoldani.

Miután a jegyző nem jelent meg a legutóbbi rendkívüli testületi ülésen és ennek okára, a terjedő pletykákra a képviselők érthetetlen mód nem kérdeztek rá, a legutóbbi Tulajdonosi Közbeszerzési Bizottsági ülésen megkérdeztem: bizony, Makranci László jegyzőt július 10-vel felmentette a polgármester. A kerület lakosságát, a képviselőket mindmáig nem tájékoztatták, a második jegyző elvesztését nem indokolta az amúgy rengeteg ügyben megszólaló, saját meglátása szerint Zuglót remekül vezető polgármester.

A testületi ülésen engedélyezték, hogy a Mundo beruházást eladják, sőt az MSZP frakció +4 fideszes képviselő ahhoz is áldásukat adták, hogy a terület 15%-án lakások épüljenek. Ki emlékszik már arra a Szabályozási Tervben rögzített elvre, miszerint Zugló megtelt és a tömeges lakásépítés nem segíti a kerület fejlődését?

mundo-center.jpg

A pár évvel ezelőtti látványtervek. Szemfényvesztés volt már ez is, hiszen nemcsak villamos nem lesz, de se az MTK sportcsarnok, sem az új piac épületre semmiféle tulajdonosi szándék, terv sincs.

A Bosnyák tér valaha volt sportpályáján és a tanuszoda helyén 100.000 nm-nyi pláza és több száz lakás is tornyosul majd.  Épp csak a közösségi funkció: a közpark, a  városközpont maradt ki, hisz az ide tervezett közparkból, önkormányzati épületről,  netán új szakrendelőről, rendőrségről, kulturális központról a szerződés módosításkor nem esett szó, a polgármesteri előterjesztés  semmi ilyet nem kért az új beruházótól. 

Ami nem kerül a testület elé az sokszor fontosabb a láthatónál. Ugyanis: hiába szerepelt az elfogadott 2018-as költségvetésben az, hogy a 2 milliárdos betervezett megtakarításról a testületnek döntenie kell, máig nem került a testület elé semmiféle anyag.

megtakaritas.jpg

Vajon mely területeken lett meghúzva a nadrágszíj, lett-e egyáltalán megtakarítás? Ki hozott döntéseket? Hogy áll a költségvetés?

A Pillangó park ügyében látványosan vezették az orruknál fogva az ott lakókat. A Zuglói Lapok-ban arról tájékoztatta a kerület lakóit a polgármester, hogy megállapodott a lakók képviselőivel. Ez sajnos nem igaz, a lakók nem egyeztek meg, hisz a legfontosabb kéréseik:  a rengeteg térkő, a járdák feltörése, a sportpályák felújításának elmaradása nem változott a beruházási tervben. 

37407102_1930916860286591_4242401861279154176_n_1.jpg

A százszor megígért új fakivágási tervvel is lehet egy kis baj, mert úgy tűnik nem létezik, azaz érvényben maradt a régi: 93 fa kivágása, melyből 68 a térkő sétányoknak van útban.

Az elmúlt napokban a kivitelező konzorcium (mely afféle  zuglói ELIOS-ként  a kerület összes zöldterületi munkáját versenytársak nélküli közbeszerzéseken nyeri, érdemes elolvasni az Átlátszó cikkét )  nekilátott a Pillangó park széttúrásának.

Elkerítették a park nagy részét, feltörték a jó állapotú járdákat, és már a a legfontosabb, a rengeteg térkő is megérkezett - nincs mese, ezt mind le kell rakni a parkba. 

kerepesi_jarda_0428.jpg A már feltört Róna utcáig vezető járda hűlt helye, nem volt semmi baja, ettől 3 méterre fog futni az új térkő sétány. Helyett kellett csinálni a megvett 5000 négyzetméternyi beton térkőnek, rengeteg szegélykőnek és más rég beszerzett terméknek.

terko_0432.jpg

Mekkora biznisz már ennyi térkövet rásózni Zuglóra? Nem árulják el.

Bár már százszor kértük a részletes, beárazott szerződést  hogy lássuk mi mennyibe került, nem adja  oda az önkormányzat. lIyen az átláthatóság a valóságban Zuglóban.

terko_jarda0422.jpg

 A karókkal kijelölt térkő sétányok nem képesek ívesen kanyarodni, (nincs a tervezőnek görbe vonalzója se fantáziája) ezért a fák  útban vannak, de  ha szerencséjük van nem vágják ki őket, csak méregdrága gumival kerítik körbe. Két méterrel odébb fut a meglévő, 2014-ben letett tökéletes  minőségű járda, melyet nemsokára szintén feltörnek.

Összehasonlításként pár más zuglói járda, mindenki tud hasonlókat mutatni a kerület bármely pontján. Ajánlom a kerület vezetőinek babakocsival, gyerek biciklivel, tolókocsival kipróbálni. Az idősek ilyen járdákon combcsonttörést,  egy teljesen egészséges ember is csuklótöréses esést kockáztat, ha nem néz a lába elé.

bacskai_jarda_1459.jpg

A Bácskai utca Róna utca Titel utca közti részén 20 méterenként található egy-egy hasonló gyilokárok.

ungvar_lskotelep_1479.jpg

 

mirtusz_jarda1461.jpg
Botlató árok a Mirtusz utca Nagy Lajos felőli végén és egy homemade járdapótlék az Ungvár utcai lakótelepen. Balkáni állapotok.


Mit diktálna a racionalitás, először ezeket a "járdákat" vagy a Pillangó parki 2014-ben készült járdákat kell feltörni és rendbe tenni?

A Pillangó parkiak - mit tehetnének mást? - tudomásul vették a parkjuk fél évre történő lezárását, elkerülhetetlennek tűnő szétrombolását.

A Pillangó parkot ugyanis már nem csak az önkormányzat rombolja, teszi élhetetlenné, hanem az odaszokó drogosok, dealerek, alkoholisták, hajléktalanok is.

Egyetlen nap, a július 23-i lakossági bejárásunk "gyűjtése":

drogo1_1829.jpg

A beszélni alig tudó úriember teljes kómában, kérésünkre odébb támolyog, majd száz méterrel odébb újra elterül. A kihívott rendőrök igazoltatják, majd feltehetőleg mindent rendben találhattak, mert elengedték.

drogo2_1834.jpg

Állandó tanya a Kerepesi út mentén. Annyira ki voltak ütve, hogy észre sem vették, hogy ott vagyunk.

drogo3_1842.jpg

Öntudatlan drogos az Aprók parkja játszótértől 30 méterre. 

fecskendo_1840.jpg

Fecskendő az óvoda kerítése mellett. A kerületi rendészet Padlizsán utcai kirendeltsége 300 méter, az ÁNTSZ ablakai jóformán ide néznek.

drogzacskok_1844.jpg

Drogadagos zacskók a játszótér mellett.

Tehát miközben a valaha jobb sorsú  Pillangó lakótelep, a park és a teljes környék, a Kerepesi úti lakótelep is kezd közveszélyessé válni -  a lakók kínjukban őrjáratokat szerveznek, a Betyársereg fellépését várják - a zuglói önkormányzat a meglévő burkolatok felverésére, térkőre cserélésére költi a pénzt. Bravó.

 

7 komment

Címkék: költségvetés jegyző Zugló Bosnyák tér Karácsony Gergely MUNDO Pillangó park Drog Zuglóban

"Nem értjük az önkormányzat miért a kötelező feladatain spórol"

2015.04.29. 15:17 varnai

A Zuglói Szülők Közössége tökéletesen látja a problémát. A 2015-ös költségvetés  a népszerűségkereső pénzosztást, a pártkifizetőhelyként működő cégeket fontosabbnak tartja, mint a kerületi oktatási intézmények, az óvodák, bölcsődék  és az orvosi ellátás működtetését, az intézményeknek helyet adó épületállomány műszaki állapotáról nem is beszélve.

A költségvetési tárgyalásokon az intézményvezetők kéréseit a felújításokra, festés, beázó tetők, stb. a leamortizálódott kis értékű eszközök cseréjére (mosógép, porszívó,  játékok, függönyök, és a fogyóeszközökre, tányér, tisztasági szerek, stb.)  jórészt kihúzták vagy külön céltartalékba tették. A legtöbb intézményvezető jelezte, hogy az amúgy is meghúzott költségvetésből nem lehet 5%-ot megspórolni, hisz a költségvetésük 40%-a fix bérköltség, a másik 45% rezsi. (a rezsicsökkentés csak lakossági fogyasztóknak szólt) A megmaradó 15-20 % a dologi kiadásaikra, oktatási, nevelési eszközökre kell,  annak elvonása az eszközparkjuk teljes lepusztulásával,  szakmai munka színvonalának csökkenésével, végső soron a gyerekek rosszabb ellátásával jár.

 

koltsegvtartaleklev_1_-1.jpg

koltsegvtartaleklev_1_-2.jpg

koltsegvtartaleklev_1_-3.jpg

Egy kép a Csertő parki gyerekorvosi rendelőnk belsejéről. Ki akar ilyen körülmények közt dolgozni? 

Az általam és dr. Varga Péter az Egészségügyi Bizottság elnöke által beadott költségvetési módosítót, 180 milliót a nagyobb épületbe költözésre és annak felújítására, melyet a ZESZ igazgatója külön is kért,  leszavazta a testület. A ZESZ 105 milliót kért egyéb  sürgős felújításokra, 35 milliót kapott.

rendelo.jpg

koltsegvtartaleklev_1_-4.jpgA legnagyobb emelkedés a Cserepesház költségvetésében van, nem véletlenül.  ITT olvasható, hogy miért.

koltsegvtartaleklev_1_-5.jpg

koltsegvtartaleklev_1_-6.jpg

1 komment

Címkék: költségvetés önkormányzati cégek Zuglói Szülők közössége Zuglói Egészségügyi Szolgálat Egyesített Bölcsődék Zuglói Cserepesház Non-profit kft

2015-ös költségvetés. Újítsuk fel a gyermekorvosi rendelőt a Csertő parkban!

2015.03.01. 18:52 varnai

Csütörtökön tárgyalja a képviselő-testület Zugló 2015-ös költségvetését, mely nem játék, hiszen kis híján 24 milliárd forint elosztásáról döntünk. 

Költségvetési koncepció idén  nincs, - pedig most látni mily jó is volna. A költségvetésről, a fő arányokról, a nagy tételekről  nem volt a képviselőkkel egyeztetés, de úgy tűnik még a saját frakciójukkal sem, hisz a szocialista képviselők eddig mindkét bizottságban leszavazták a költségvetést.

A számokból, és az eddigi cselekvésből az a koncepció látszik kibontakozni, hogy a jövő nem számít,  Zugló  hosszútávú működéséhez fejlődéséhez elengedhetetlen  intézményi épületfelújításokra, állagmegóvásra jóformán nincs keret, e helyett a médiában jól tálalható módon, jó királyként a lakosság közé szórják a pénzt. Azaz leginkább országos népszerűséget vásárolnak Zugló pénzéből, Zugló működésének, sőt hosszútávú fejlődésének  a rovására.

A február 26-i testületin leszavazott közbeszerzési csovek_0341.jpg tervből kikerült  az összes iskola, óvoda felújítás. Február 12-én levélben kértem a polgármestert, kapjon a Képviselő-testület tájékoztatást a nyolcvan intézmény műszaki állapotáról, de ez a febr. 26-i ülésen nem történt meg, pedig a Városgazdálkodási Zrt rendelkezett a kért anyaggal. A képviselők tehát a több esetben kritikus helyzetet nem ismerve szavaznak majd a költségvetésről. Jellemzően csak a Zuglói Egészségügyi Szolgálat 108 milliót kért az akut épületkárok elhárítására, de csak 35 milliót kapott.

Repedező, a kötés ellenére begyógyulni nem akaró fűtéscsövek az Őrs vezér téri rendelő pincéjében. A lakosságnak nem lehet, de sajnos még a képviselőknek sincs átfogó képe a kerületi intézmények műszaki állapotáról.

Erősen meghúzták az intézmények dologi kiadásait is, e mellett 5%-os tartalékképzésre kötelezték őket. A Zugló Szülők Közössége jól összefoglalta miért inkorrekt az eljárás.  Mi több, a dolgozóktól elvették az iskolakezdési támogatást, és még - bár már csak három nap van a költségvetési vitáig - le sem ültek a szakszervezetekkel, a majd kétezer kerületi közalkalmazottat képviselő Kerületi Érdekegyeztető Tanáccsal tárgyalni. 


Ehhez képest majd 700 millió lett betervezve a médiában látványosan eladható szociális, jóléti kiadásokra, a garantált létminimumra, (kb. 300 fő fog kapni ) és az eddig is kampányízű pénzosztásra az  Erzsébet utalványra, mely most az MSZP javaslatára  újból visszakerült a Szociális rendeletbe, igaz ezentúl  a polgármester módosításával egy kicsit józanabb, már csak 135 ezer forintos plafonnal. 205 milliót terveztek be a  Kommunális adó visszaadására, csakhogy ez  a számítások szerint 450 milliót igényelne, tehát a 2012-ben befizetők fele csak 2016-ban kaphatja meg. 300 milliót terveztek be a Társasház pályázaton második körös nyertesek 700 milliós igérvényére.

Nagy fekete zsák a dologi kiadások 1,9 milliárdos sora. Ebben bármi lehet, nincs semmi bontás. Miközben az óvodák 5000 forintos tételeit egyenként részletezik....

A kampányban nagy garral ígért szociális bérlakásépítésre egy forint sincs nevesítve a büdzsében, sőt a meglévő, romokban álló önkormányzati házak rendbe tételére - teljes épületfelújításra - sincs egy forint se betervezve.

2014-ben még 196 fős hivatal 2015-ben 14 fővel bővülne, miközben épp visszaadjuk a bérlemény-ellenőrzési feladatokat a Városgazdálkodási Zrt-nek. Jelentős erősítést adnak a pénzügynek, az adóbehajtáshoz...  kell a bevétel.

A büdzsé bevételi oldalának a legabszurdabb része a 2,4 milliárdra tervezett felhalmozási bevétel, azaz az ingatlaneladás. Hogy is teljesülhetne ez, hiszen a 2014-re betervezett közel 4 milliárdnyi eladásból is csak 355 millió, kevesebb mint 10% teljesült. Elég emlékezni, 2013-ban Zugló legértékesebb utolsó telkeit  már Papcsákék is dobra verték, szerencsére nem sok sikerrel.  A kerület ingatlan vagyonát igen könnyű kézzel adná el minden Zuglót messziről szerető ember, nem gondolkodnak ők hosszútávban, 10-20 éves fejlesztési tervekben, perspektívában. A bérbeadott bolthelyiségek  folyamatos eladása is - a telkekhez hasonlóan -  a jövő felélése, hiszen egyszeri bevételért áldoznakk fel egy folyamatos bevételi forrást.

Szóval Karácsony, vagy a jegyző most azt tette,  amit az elmúlt négy évben Papcsák,  - amit Karácsony pár hete még rosszallott és fogadkozott, hogy nála nem így lesz -  egy jó nagy fiktív számmal egyensúlyozta ki a költségvetést. Én a mai Pénzügyi Bizottsági ülésen kérni fogom, hogy az eladásra szánt ingatlanok listájával és hozzávetőleges értékükkel támasszák alá a 2,4 milliárdos ingatlan értékesítési tervezetet.

Tegnap megkaptuk a két nagy párt módosító javaslatait is, (az LMP és a Jobbik nem adott be ) leginkább egymás orra alá bors töréssel, egymás cégeinek ellehetetlenítésével vannak elfoglalva. A Fidesz lendületből a Városgazdálkodási Zrt  megszüntetésére tesz javaslatot, 790 milliós működési büdzséjük teljes elvonásával. (a cég szükségességéről lehet vitatkozni, de a megszüntetés módja nem a költségvetésük elvonása) Kovács Balázs meghökkentő módon alpolgármesterként jegyzi a javaslatát. Az MSZP frakciója cserébe a Fidesznek a novemberi elvtelen alku során hitbizományba adott Sport és Rendezvényszervező Kft 80 milliós büdzséjét vágná a felére. Még akár e is jogos lehet, de mivel a Városgazdálkodási Zrt-be eldugott cégek (Sport Kft, Médiaszolgáltató Kft, társasház kezelés) költségvetéseit nem látjuk, megítélni sem tudjuk, hogy mennyi pénz is kellhet ténylegesen a működésükhöz.

Én, a Civilzugló Egyesület nevében három módosító javaslatot adtam be.

1. Koncentráljuk a pénzt és évente legalább egy intézményünket újítsuk meg!

Ezen elvet figyelembe véve  Dr. Varga Péterrel, az Egészségügyi Bizottság elnökével közösen jegyezzük a módosítónk, hogy a Csertő parki gyermekorvosi rendelőt tegyük a mellette lévő nagyobb alapterületű, évek óta üresen álló épületbe, és azt teljesen újítsuk fel. A tervek, a megvalósíthatósági hatástanulmány 2014-ben elkészültek. Az épület annyira zsúfolt és annyira rossz állapotú, hogy a lakosok már aláírásgyűjtésbe is kezdtek a balkáni állapotok miatt.

kulso.jpg

1. Költségvetési módosító javaslat a 2015. Március 5-i képviselő-testületi ülésre

 

A ZISZ Csertő park 3/b. felújítására, 5 gyermek háziorvosi rendelő és a védőnők elhelyezésének kialakítására.

Zuglói Egészségügyi Szolgálat Felhalmozási kiadás 0 Ft-ról                                          180 millió forint

 

Ellensúlyozó kiadáscsökkentési fedezetek:

Általános tartalék csökkentése 100 000 eFt-ról 75 000 eFt-ra                                          25 000 e Ft

Örs Vezér téri és városligeti fizetős övezet 205 000eFt-ról 190 000 eFt                            15 000 eFt

Polgármesteri keret       50 000 e Ft-ról 25 000 e Ft-ra                                                     25 000 eFt

Zuglói Filharmónia Non-profit Kft támogatása 166 300 e Ft-ról 126 300 e Ft                     40 000 eFt

Zuglói Cserepes Non-profit Kft támogatása 170 000 e Ft-ról 140 000 e Ft                         30 000 eFt

Rendőrség támogatása                                30 000 e Ft-ról 25 000 e Ft                             5 000 eFt

Dologi kiadások                4 301 313 e Ft –ról 4 271 313 e Ft                                            30 000 eFt

(ezen belül a Médiaszolgáltató Kft  160 milliós büdzséjének csökkentése)

Zuglói Önkormányzati Rendészet 264 433 eFt –ról 254 433 eFt                                     10 000 eFt

                                                                                               Mindösszesen:                 180 000 eFt

rendelo.jpg

A rendelők iszonyú szűkösek, az ablakok húznak, a burkolatok, az energetikai rendszer az eredeti, pazarló 70'-es évekbeli.

rendelo2.jpg

 Így kell-e kinéznie egy jómódú fővárosi kerület gyermekorvosi rendelőjének, (a kerületi gyermekek negyede ide jár) miközben  9 milliós terepjárót tudtunk venni és fenntartani a polgármesteri kabinet számára?

2. Törődjünk a saját dolgozóinkkal!

Sajnos költségvetési módosítóként be kellett adni a minimálbéren foglalkoztatott óvodai, iskolai dolgozók bérkiegészítését, hiszen láthatólag hiába kötelezte el magát a testület a decemberi testületi ülésen, ezt a mindösszesen 54 milliós kiadást a polgármester nem tervezte bele a költségvetésbe. Ez azért is fura, mert miközben a szociálisan érzékenyként  kiáll a garantált létminimumért, Erzsébet utalványt adunk egy akár 135 ezres nyugdíjjal rendelkező nyugdíjasnak, a havi nettó 80 ezer forintokat hazavivő dolgozóinknak, a családfenntartó korúaknak nem akar kicsivel több bért adni.

Költségvetési módosító javaslat a Zuglói Intézménygazdálkodási Központ Minimálbéren és garantált bérminimumon foglalkoztatott dolgozóinak, összesen 268 közalkalmazottnak a bérkiegészítésére.

 

Zuglói Intézménygazdálkodási központ személyi juttatások és járulékaik + 53 770 530 Ft

Fedezet:

Polgármesteri Hivatal Kiadások (I.) Személyi juttatások 998 248 e Ft helyett 964 477 470 Ft

Zuglói Filharmónia Non-profit Kft.                                       166 300 e Ft helyett   146 300 e Ft

------------------------------------------------

Indoklás: A képviselő-testület december 17-én határozatot hozott:

1025/2014. (XII.17.) határozat

az Önkormányzat által fenntartott óvodáknál és az Önkormányzat által működtetett iskoláknál a minimálbérben és garantált bérminimumban részesülő technikai személyzet illetményének emeléséről

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy felkéri Karácsony Gergely polgármester urat, hogy a 2015. évi költségvetés tervezésekor vegye figyelembe az előterjesztésben szereplő igényeket, és amennyiben az Önkormányzat gazdálkodása megengedi, akkor a 2015. évi költségvetésben emelésre kerüljön az Önkormányzat által fenntartott óvodáknál és az Önkormányzat által működtetett iskoláknál a minimálbér és garantált bérminimumban részesülő technikai személyzet illetménye.

 

Határidő: a költségvetésbe való betervezésre: 2015. február 15.; az illetményemelésre: 2015. március 1.

Felelős:   Karácsony Gergely polgármester

Nehéz lesz megindokolni, hogy miközben a tiszteletdíjaikat a képviselők jelentősen, közel a duplájára emelték, a hivatal létszámát is jelentősen növeljük, az önkormányzat gazdálkodása annyira suficites, hogy kommunális adót fizetünk vissza és garantált létminimumot osztunk, eközben a kerületben minimálbéren foglalkoztatottaknak, a saját dolgozóinknak a fenti határozatban is beígért, a testületben mindenki által szükségesnek ítélt minimális bérkiegészítésére ne lenne forrás.

3. Törődjünk a városképpel!

Végül, biztos, ami biztos alapon beadtam módosítóként a városvédelmi,  épített örökségvédelemre szánt összegeket. A polgármesterrel, Rozgonyi alpolgármesterrel és Kovács Balázs városképvédelmi tanácsnokkal egyeztetett  amúgy Zugló költségvetése szempontjából minimális összegeket  nevesítsük is a 2015-ös  dologi kiadások között, mielőtt valahogy elfelejtődne.

3. Módosító javaslat a 2015-ös költségvetéshez

Kiadás növelés:

Épített örökség és városképvédelmi feladatok 12 000 e Ft

Kiadás csökkentő fedezet:

Dologi kiadások 4 301 313 e Ft helyett 4 291 313 e Ft

Indoklás:

A zuglói épített örökség és városkép védelemre, a lakosok helyi ismereteinek, lokálpatriotizmusuk növelésére nevesítsünk forrást.

Az összeg tartalmazza:

- a ZUGLÓ Lexikon újra kiadását és újra szerkesztését, (1,5 m Ft)

 

- Zugló részletekben című album előkészítését, szerkesztését ( 1,5 m Ft),

 

- a városképileg és történelmileg jelentős épületek kitáblázásának folytatását, (2 m Ft),

 

 - a Helyi védettség rendelet mellé egy állagmegóvási és felújítási pályázat alap létrehozását 7 m Ft értékben.

Remélem a testület támogatni fogja őket.

UPDATE:

APénzügyi és Oktatási Bizottsgok támogattk a módosítóinkat. Meghökkentő módon, miután egyesével végigrágták a módosítókat az egész költségvetést a baloldal sem a jobboldal sem fogadta el. Hirig van.

 

Szólj hozzá!

Címkék: költségvetés kommunális adó zuglói intézmények Csertő parki gyermekorvosi rendelő garantált létminimum Zuglói sport és rendezvényszervező Kft Karácsony Gergely polgármester Zuglói egészségügyi Szolgálat

Évértékelő II. - Zugló nem elérhető

2014.01.13. 16:48 varnai

zuglo_hu.jpgPróbáltam volna  hétvégén adatokat összeszedni az évértékeléshez a kerület Megkerülhetetlen fantázianevű honlapjáról. Hát a kerület tényleg megkerülhetetlen, mert a honlapja három napja nem nyílik meg, nem elérhetőek az amúgyis hiányos szerződések, az új honlap elemzését ezért késöbbre hagyjuk.

Nem mellesleg ma az egész hivatali információs rendszer sem működött. A sajtófőnök egész nap nem elérhető, telefonját senki nem veszi fel.

Az önkormányzatban uralkodó káoszra jellemző, hogy ma telefonált egy hölgy, hogy csütörtökön rendkívüli testületi ülés lesz,  írásban értesítést nem kaptunk, előterjesztéseket még nem láttunk és persze a bizottságokat sem hívták össze. Minek is?

 

 Folytassuk akkor az évértékelést:

Személyzeti politika

Tulajdonképp mára sikerült kiüresíteni az önkormányzatiságot, a képviselő-testületet információktól elzárt, bármit megszavazni hajlandó bábokká tenni. Garaba Imre képviselő a ciklus első hónapjában mondott le, Pusztai Péter 2011 tavaszán cserélte a képviselőséget egy jobban fizető önkormányzati állásra. Maradtak a bármire elolvasás nélkül rábólintók, a duzzogók, a jópénzért bármit megszavazók, és a kivárók. A képviselők és családtagjaik javadalmazásáról  ITT olvashat.  A három alpolgármesterből eddig kettő érezte úgy, a polgármesterrel nem lehet együtt dolgozni, döntései ártalmasak a kerület számára.

A kirúgásokkal megfélemlített hivatalt dróton rángatják. A káoszban jelentős szerepe van a hivatallal alig foglalkozó, a felelősséget mindig egy beosztottra hárító polgármesternek, a 2011-ben kicserélt, a feladathoz felnőni nem tudó jegyzőnek, (lásd CV)  és a hivatali ügymenetet ismerő aljegyző eltüntetésének. 

Azt hogy a bizalmi állásnak hívható kabinet alkalmazottakat kicserélik, az érthető. Bár nem mindegy kire, Papcsák sajtófőnöke Cseke Vanda a sajtó inkompetens kezelésével, arrogáns nyilatkozataival feltehetőleg több kárt okozott a polgármester renoméjának mint jómagam, a honlapért felelős ember meg a honlap rendbetétele helyett a közösségi oldalakon teremti le a zuglóiakat minősíthetetlen stílusban.

Jelentős és egyetlen pozítívumként kell említeni a Pályázatíró Csoport létrehozást, mely sok millió forintot szerez a kerületnek.

A ciklus kezdete óta a tucatnyi osztályvezetőből csak egy maradt meg. A köztisztviselők politikai alapon eltávolítása felháborító és a lojalitás szakmaiság elé helyezése súlyos károkat okoz az egész országban.  Az osztályvezetőkké kinevezett haveroknak jelentős részük van a szakmaiság eltűnésében. Például a Pénzügyi vezetővé kinevezett úrnak, aki úgy lett egy 25 milliárdos költségvetésű önkormányzat pénzügyeinek felelőse, hogy előtte még sosem dolgozott önkormányzatban, állami költségvetési szervnél. A fantasztikus főépítész helyére Papcsák katonatársa került, ő hozta az építéshatóságis hölgyet, az Oktatási csoport élére pedig Papcsák volt titkárnője, a Magyar Hirlapos, EchoTV-s Pindroch udvari újságíró felesége, a járási Hivatal élére pedig Papcsák ex ügyvédbojtára került. Ma nincs az önkormányzatban kontrolling, a Belső Ellenőrzés folyamatos létszámhiánnyal küzd, és ezt kérés ellenére sem orvosolják, miközben az egyre burjánzó kabinet már az egész első emeletet elfoglalta.

A hivatalban, a leválasztott, a Járási Hivatalba szuszakolt okmányirodában, a Klebersberg Intézményfenntartóban ma összeségében többen dolgoznak mint az átszervezés előtt, a hivatal tehát cseppet sem lett olcsóbb sem hatékonyabb.

Pénzügyek

A kerület 25 milliárdos költségvetése a betervezett 4 milliárdos ingatlan eladás miatt eleve irreális volt, erre az ellenzék figyelmeztetett is. A kerület költségvetését négyszer módosították és az év végi 550 milliós hitel központi költségvetésre áttolásával tulajdonképp elismerték, hogy 550 millióval túlköltekezett, pedig az állam hitel átvállalása hozzávetőleg kétszáz milliós kamat és részletfizetéstő is megmentette az önkormányzatot.

A kommunális adó 2012-es kaotikus kivetése majd pánikszerű visszavonása jellemezte a koncepciótlanságot és jelentősen rontotta a kerületi  adómorált.A lakástulajdonosok felének nem küldtek kivetést, csekket, és lényegében értelmetlen 3-12-25 ezer forintért tulajdonlapokat kikérni, felszólításokat küldeni, inkasszálni.  A tervezett összeg fele, hozzávetőleg 340 millió forint jött be, ez a kerületi költségvetés 1,5%-a. Kérdés, megérte?

Az önkormányzati cégekbe, a Városgazdálkodási Zrt hozzávetőleg 1 milliárdos, a Médiaszolgáltató 150 milliós, a Sport Kft  büdzséjébe nem lehet belelátni, anélkül tűnhetnek el ott pénzek, hogy a képviselőknek a megrendelésekről, szerződésekről egyáltalán tudomásuk lenne. A hétre növekedett önkormányzati cég  felügyelő bizottságaiban 31 FB tag eltartása, legtöbbjük képviselő vagy annak családtagja,  évi 43 millióba kerül a kerületnek.

A nyugdíjasoknak és másoknak osztogatott összességében 100 milliós szavazatvásárlási pénzek vezettek a túlköltéshez.  A kerület számos ügyvédi irodával áll szerződésben, havi több milliós összegben. Folyamatosan bővül a hivatal, azon belül a kabinet létszáma is.  Jutott 9.6 millió hajléktalanok kunyhóinak eldózerolására és az utána következett  pereskedésre,  soha el nem készülő filmre, jobboldali újságokban PR cikkekre, erdélyi házvásárlásra, titkosított közvélemény kutatásra, magánfürdőszobára is.

Közbeszerzés = korrupció

A kerületi közbeszerzések a költségvetés legflexibilisebb,  legfurább kifizetései.   Papcsák polgármesterségének kezdete óta botrányok övezik. A polgármester a ciklus kezdetekor megszüntette a Közbeszerzési Bizottságot.. Az eljárás kiválasztása, a meghívásos pályázatokon indulni engedett cégek kiválasztása az ő kezében van. A kiválasztott cégek, (HBF Kft, Ligetsor Bau Kft) bár a szerződések szerint nem is foglalkoztathatnának 10%-nál több alvállalkozót, ezt rendre megszegik, a munkák akár 70-90%-át továbbadják, majd  rendre nem fizetik ki tisztességesen az alvállalkozókat.  (lásd videó). Mindkét cégnél korrupció gyanú merült fel, rendőrségi nyomozások folynak. A HBF Kft. ügyében az ominózus hangfelvétel nyomán a polgármester érintettsége is felmerült. A Vagyonkezelőben történtek miatt  (1100 gyorsszolgálati  számla teljesítmény igazolás nélküli számla befogadása, stb) én és maga a polgármester is 2012 szeptemberében feljelentést tettünk, eredmény eddig semmi. A Vagyonkezelő vezérigazgatójának hirtelen vett 100 milliós rózsadombi lakása ügyében a vagyonosodási vizsgálat a NAV-nál egy éve "folyik".

A nyomozásokból nem tanulva a Civilház építését  meghívásos eljáráson  egy 2013 januárjában alakult cég, az LS Group kft kapta, a meghívásos pályázat 149.250.000 forinttal lett kiírva,  talán azért, mert a nyílt közbeszerzés 150 millió forint fölött kötelező. Részletek a héten.

Hasonlóan fura volt a kerület 5 milliárdos közétkeztetési közbeszerzése. A nyertes, Bánki Erik fideszes EP képviselőhöz közel álló cég, a  Hungast Mecsek Kft a régi ételszállító cégekkel (SODEXO, ELAMEN)  szállíttat az intézmények közel kétharmadába, pedig a szerződés szerint 10%-nál több alvállalkozónál többet nem használhatna.  Jellemző módon az alvállalkozó cégek konyhájával sokkal elégedettebbek az intézmények... A Hungast Mecsek által  beígért kerületi konyha máig nem épült meg, az ételt továbbra is a sok panaszra okot adva esztergomi konyhájukból hozzák.

A szocialisták általi többszöri alkalommal javasolt előterjesztést  a Közbeszerzési Bizottság létrehozására még csak napirendre sem hajlandóak venni.

Szólj hozzá!

Címkék: honlap költségvetés közbeszerzés Ligetsor Bau LS group Hungast Mecsek HBF kft

3%-os teljesülés. Likviditási problémák. Pénzt osztunk. Halasztunk.

2013.09.16. 10:27 varnai

900 milliós likviditási hiány, 100 milliós pénzosztás és fontos döntések további halogatása. Mondhatni a szokásos.Túl vagyunk a nyári szünet utáni első testületi ülésen.

Az ülést ismét reggel 9-kor kezdtük, indoklás nem hangzott el, csupán informálisan hivatkoztak Vidnyánszky Attila belépésére a Keresztény Értelmiségiek közé, mely lépést a testületből sokan szándékoznak megtekinteni. Remélhetőleg arra is rájöttek, hogy éjjel 10 órakor érdemi viták senkitől nem várhatóak el, bár igaz, ez soha nem is volt célja a testületi üléseknek. Délelőtt 10 felé Kovács Balázs, Ferdinandy és Rátonyi Flóra is befutott, Harrach Péter volt az egyetlen (igazolt) hiányzó.

Az előterjesztések ITT olvashatóak.

Megkaptuk a beszámolót az első féléves gazdálkodásról. Mint a könyvvizsgáló is megjegyezte, a felhalmozási célú bevételeknél a teljesülés csupán 3%! Íme, most következik be az, amit az ellenzék folyamatosan jelzett, miszerint teljesen irreális 4 milliárdnyi ingatlan eladást betervezni a költségvetésbe. A tavalyi kommunális adóhátralékból mintegy 130 milliót reméltek beszedni, a teljesülés 16 millió. Hasonlóan irreálisan túltervezett volt a reklám és pavilon bérbeadásból remélt 110 millió, - a teljesülés 18 millió. A kommunális adó kintlevőség beszedését az adóosztály, azaz Papcsák  láthatóan nem is erőlteti, mint mondta 5 év van rá...  Balek volt, aki befizette. Azaz a törvénytisztelő, a szabálykövető állampolgár. A kommunális adóról késöbb külön posztot írok. Abszurd szám volt az üresen álló lakások komfortosítására szánt 65 millió, melyből 22 lakást sikerült felújítani. Lakásonként 3 milla? Lehetséges, hogy mindegyikbe - kizárólag a társadalmi egyenlőség okán - a  papcsáki 4 csillagos szupertitkos magánvécét építenek?

3_o_mosdo1.jpg

Természetesen megszavazták a 80 milliónyi nyugdíjas pénzosztást is. (Az előterjesztés az előző posztban) Az MSZP rátromfolt, nem azt mondták, hogy ez simán közpénzből kampányolás és a kerület anyagi helyzetében nem megengedhető, illetve abszurd a jómódúakat és a szociálisan tényleg rászorulókat egyformán támogatni, hanem  - ahogy az országos politikában rezsi és ÁFA csökkentés ügyben is teszik - rálicitáltak.  Módosítójukban azt javasolták, minden nyugdíjas 10.000 forintot kapjon. Demagógiából ötös. Mit nekünk az a 250 millió?! Végül a teljes testület megszavazta az eredeti pénzszórósdit, én nem szavaztam.  Kíváncsi vagyok hány nyugdíjast sikerül becsapni,  lesz hálás a befizetett kommunális adója részbeni visszaadásáért. Az újszülöttek támogatását én is megszavaztam.


Mindeközben egy tájékoztatóból kiderült, hogy a kerület kötvényes két nagy beruházására, a Kövér Lajos utcába tervezett sportközpontra, illetve a tanuszodára félretett, lekötött  1.9 milliárdból 900 milliót a polgármester önhatalmúlag "felszabadított". (mint az oroszok a nagypapa karóráját)  E régóta szükséges és ígért beruházások megépítésére láthatóan még szándék sincs.

Az "átcsoportosításra" a 2013-as költségvetési rendelet szerint három ok lehet:

a)  az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás, és következményeinek elhárítása,

b)  a költségvetés végrehajtását veszélyeztető események, és

a)    a likviditás egyensúlyára kedvezőtlenül ható események.

Mivel az a) pont szerinti elemi csapás nem ért minket,-  már ha Papcsák polgármesteri tevékenységétől eltekintünk,-  marad az utolsó kettő.

Mindezek után, és miután a felhalmozási és adóbevételek ennyire nem teljesülnek, és miután pont az ilyen átmeneti likviditási problémákra kért a 800 milliós folyószámla keret is kimerült már,  és méretes lyuk tátong  a bevételi oldalon, azt állítani-  mint a polgármester a ATV híradóban tette, -  hogy a költségvetésben minden rendben van, sőt van osztogatni való pénz, nem más, mint színtiszta hazugság.

Szavaztak a Kft-vé alakított Cserepesház FelügyelőERDOS_PAPCSAKkicsi.jpg Bizottsági tagjairól. Az elnök ismét  a Vagyonkezelőből rekordsebességgel (máig ismeretlen okból) kirúgott, de egyéb (máig ismeretlen) képességekkel megáldhatott Erdős Réka lett. A testület négy FB tagot választott, majd a jegyző - furamód utólag - jelezte, hogy a törvény szerint csak három lehetséges. Papcsák közölte, hogy a napirendet lezárta, és lehetetlen újra megnyitni. Amúgy ő volt az egyetlen, aki a kDNP jelöltjénél tartózkodott. Annak, hogy a polgármester máig hálás a télapónak (és krampusznak) biztos jele, hogy a frissen kreált kerületgondnoki posztot a télapó kapta. Barabás Ferenc, aki főállásként a zugló Fidesz egyik oszlopos tagja, megélhetését immár a kerület biztosítja, mellékesen a Pénzügyi Bizottság fideszes külsős tagja is. A kerületgondnoki munkakörről, bérről, végzettségről, pályáztatás módjáról interpellációban kérdeztem a polgármestert. A  válaszról a következő ülésen szavaz a testület.

Két szobortervet is elvi támogatásukról biztosítottak. A bolgár kisebbségi önkormányzat a Bosnyák térre egy ivóutat ad, mely önmagában dicséretes, de sajnos a kompozíció, a kút mellett álldogáló megfáradt munkás és anyuka a szocialista realizmus tökéletes darabjaként tükrözi az újraéledő korszellemet.

ide

Terveznek egy mellszobrot állítani Pongrácz Gergely 56-os forradalmárról is. Kértem, próbáljanak művészetileg értékes, XXI. századi, izgalmas köztéri alkotásokat létrehozni. Láthatóan nem is értették, miről beszélek. Boldogult TV szerkesztő koromban készítettem egy rövidfilmet a budapesti szobrokról, pont erről szól:

Hosszabb vita alakult ki a kertészház, azaz a Nyereg felújítása kapcsán. Ez az a Városligeti műemlék épület, amit havi 100 ezer forintért adtunk bérbe 18  évre.  2011-ben feljelentést tettem hűtlen kezelés miatt, de mivel a törvényt úgy módosították, hogy csak a kárt elszenvedő tehet feljelentést, ezért az eljárást megszüntették. Végül a testület a polgármestertől a szerződés áttekintését kérte.

Engedélyezték az óvodai csoportok engedélyezett maximális létszámának túllépését. Eközben évek óta üresen áll a Dorozsmai utcai fővárostól visszakapott hatalmas óvoda épület.

Fejenként 1600 forintért úszhatnak a zuglói 4. osztályosok a BVSC-ben. Kovács-Csincsák képviselő jelezte, hogy ugyanezért a szolgáltatásért (oda-vissza szállítás, oktatás, kísérés) a XVI. kerületi uszodában csak 1400 forintot fizetnek...  miközben lepukkantsága okán a BVSC sokkal roszabb minőséget nyújt csak. Mi most így , rejtve támogatjuk a BVSC-t.

Mindeközben újra elhalasztották a megállapodás megkötését a BVSC-vel - ezt annó egyből az átvétel utánra

medence_1986.jpgKi állja a cechet?

az áprilisi  testületire ígérték. Az átadás-átvétel egyre csúszik, az átvételkor általunk jelzett kérdések, problémák  nyilvánvalóan feloldhatatlanok, a terület, az üzemeltetés közös az állammal,  a BVSC pénzt remél az egyesület működtetésére, a 156 milliós gáz tartozás kifizetésére,... mindeközben a BVSC fél éve tulajdonképp gazdátlan, - kíváncsi vagyok ez idő alatt milyen szerződések köttettek.

A Városgazdálkodási Zrt két saját tulajdonú épületét is értékesíteni kívánja, az egyik a ZÉK székháza, a Mexikói út 65a, egy kétszintes jó állapotú épület, mely jelenleg is irodaként  van bérbeadva,  egy rendezett nagy telken Herminamezőn,  becsült értéke 41 millió  - szerintem jelentősen alulértékelt. Van egy megérzésem, miszerint az épület (olcsón) eladása, a BVSC átvételének ZÉKes képviselő általi megszavazásának részbeni ára volt.

Szavaztunk az idei Zugló Díszpolgára, a Zugló Emlékérem és a Zugló sportjáért kitüntetettjeiről. Én Lett Miklós könyvtárost, helytörténészt, a Herminamező Polgári Köre egyik oszlopos tagját javasoltam, akit meg is szavaztak. Díszpolgár lett továbbá Bárány Béla atya, és Müller Péter író, illetve posztumusz Kézdy György színész.


Zárt ülésen még a gazdasági csődbe kergettek egy csomó kerületi kisvállalkozót, boltost, akiket irreálisan nagy, milliós közterület használati bírságokkal sújtottak.  A kerületi KKV szektort, miközben a szavakban a támogatásukról biztosítja őket a kormány tulajdonképp módszeresen lehetetleníti el a kerület. Az irreálisan magas bérleti díjak miatt bezárnak a boltok a Nagy Lajoson és még számtalan helyen.

1 komment

Címkék: költségvetés fürdőszoba ingatlan eladás testületi ülés babakötvény papcsák ferenc tanuszoda kommunális adó ZÉK BVSC zuglói óvodák zugló díszpolgára likviditási hiány közterület foglalás kötvényes beruházások nyugdíjasoktámogatása zuglói MSZP

süti beállítások módosítása