HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 106 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok


Bringázzatok, piknikezzetek velünk!

2023.05.12. 12:39 varnai

 

Idén, közkívánatra, (tavaly 250-nél többen voltak!)  nyár elején is megszervezzük a TÚR de Rákosrendezőt!
Május 21-én, vasárnap 11 órakor indulunk az Őrs vezér térről,  célunk az önkormányzat "titkos" Római-parti üdülője.  
Ott ebéddel, játékokkal várjuk a megfáradt bringásokat, és a nem bringával érkezőket is!

Az üdülő címe: Királyok útja 316.

Kérjük, ha facebookoztok, mindenképp regisztráljatok az eseményre, hogy meg tudjuk becsülni a bográcsba kerülő mennyiséget! És osszátok meg az eseményt, hívjátok meg barátaitokat!

A vonulás rendőrség által végig védve történik,  a sebességet a 7-8 gyerekekre tekintettel választjuk meg.

Tavaly óta az üdülő vizesblokkjai teljes felújításon estek át, a fű gondosan kaszálva, itt az idő, hogy Zugló lakosai újra bírtokba vegyék az értékes területet!

cz_tour_9_a4_szoro_2_-1.jpg

cz_tour_9_a4_szoro_2_-2.jpg

3 komment

Címkék: Zugló Túr de Rákosrendező önkormányzati üdülő

Lakossági véleményezés Zugló módra - mi épül a Vezér úti zöldterületre?

2022.04.07. 08:40 varnai

Szállodát, diákszállót? építenének a Vezér út - Mogyoródi sarkon lévő eddigi zöldterületként funkcionáló részre. Ehhez az Építési Szabályzatunk megváltoztatása szükséges. Az ilyenkor kötelező lakossági véleményezést egy hétfő reggel 9!!!! órára meghirdetett lakossági fórummal kívánták letudni. Nem csoda, hogy csupán egyetlen lakos jelent meg. 

vezerut2.jpg

A jelenleg zöldfelületként nyilvántartott és ténylegesen zöldként funkcionáló területet régen eladták,  pedig remek park lehetett volna ott...

 Az ilyenfajta fórum meghirdetés cinikus húzás, a lakosság véleményének bevonására kitalált, kötelező intézmény megcsúfolása, merő alibi. Az alábbi levelet küldtem a kerület főépítészi irodájának és a jegyzőnek.  A tervezett beruházás kapcsán/ellen lakossági aláírásgyűjtés indult.

A Civilzugló Egyesület ragaszkodik hozzá, hogy az ilyenfajta fórumok tisztességes, a lakosság által látogatható délutáni-esti időpontokra legyenek meghirdetve, és tisztességgel meghirdetve. Ezért egy másik fórumot fogunk meghirdetni hamarosan és kérjük a jegyzőt, hogy az április 4-i véleményezést ne tekintse érvényesnek.

A tegnap reggel elküldött kérdéssorra mindezidáig nem jött válasz. Ha válaszolnak azt, menten nyilvánossá teszem.

A véleményezési anyag EZEN a linken olvasható.  Megjegyzendő, a benne feltüntetett épület látványtervén földszint+3 emelet látható, míg a a szövegben földszint +4 emeletes épületről beszélnek...

Ha ön is úgy gondolja, hogy a Vezér utca 120-126 alatti területet ne minősítsék át és maradjon beépítetlen zöld terület, ezt a véleményét pár szóban a varosrendezes@zuglo.hu email címre és kérem az enyémre is. varnai.laszlo@zuglo.hu. Köszönjük!

Tisztelt főépítész úr, 

Kérem tájékoztassanak, a lakossági fórumon hány lakos jelent meg? Kérem küldjék meg a jegyzőkönyvet.
A lakosság milyen módon lett meghívva az eseményre? Milyen felületeken, pl. Zuglói Lapok, plakátok a környékbeli házak kapuin, közterületeken... önkormányzati facebook felületek, zuglóiak fóruma,  stb. lett meghirdetve a fórum?
Önök szerint egy hétfő reggel 9 órára meghirdetett lakossági fórum mennyire segíti, mennyire teszi lehetővé a lakossági részvételt?
Jól értelmezem, a 16 szobához 6 parkolóhely az épületen belül 2 az épületen kívül kerül elhelyezésre? Az ott dolgozók (igazgató, adminisztrátorok, konyhai, éttermi dolgozók, takarítók, recepciós, stb) számára hány parkoló kerül kialakításra a telken belül?
Miért nem épül mélygarázs?
Mi különbözteti meg a gyakorlatban az ifjusági-diák szállót a rendes, 3 csillagos szállodától, netán egy munkásszállótól, apartmanháztól? 
Mi a garancia, hogy nem szállodaként fog üzemelni, nme fog idővel szállodává átalakulni, ahol minden szobához autóval érkezik a vendég?
Tisztelettel,  Várnai László önkormányzati képviselő - Civilzugló Egyesület

 

Szólj hozzá!

Címkék: főépítész Zugló Vezér utca 120-126. zöldterület beépítés lakossági véleményezés

Fát ültetnének - ha már a kampányban nem segítenek

2022.02.08. 14:01 varnai

A februári testületi ülés legfontosabb anyaga a Rákosrendező fölött Zuglót Angyalfölddel összekötő felüljáró tervei, de a megfogyatkozott szocialista frakció is offenzívába kezdett, rendezvényre költenének, fákat ültetnének, de csak a saját körzeteikben.

Mindeközben a polgármester Városközpont álmát és az óriási magánberuházást erőltetve a "nemzeti konzultációt" megszégyenítőn sugalmazó kérdéssorral puhítja a lakosságot illetve a koalíciós partnereket, és a 2022-es költségvetésről mély hallgatásba burkolóznak.

 

kt_meghivo_2022-2-10_r_1_-1.jpg

2. Fél évszázada halogatott fejlesztésről kezdödött végre érdemi gondolkodás A BKF-nél. Zugló és Angyalföld, Pest két legnagyobb kerülete között abszurd módon ma jóformán csak a Hungária körút autópályája jelent összeköttetést, a Rákosrendező területe, negyedórákra lezárt sorompója, töredezett macskakövei a főváros és a MÁV fél évszádos szégyene, mulasztása. A volt rendező-pályaudvar 180 hektáros barnazónával 40 éve nem kezdenek semmit, pedig a főváros egyik legnagyobb potenciális fejlesztési területe, feltehetőleg sok ingatlanbefektető kinézte már magának.  A mostani felüljáró építési tervek talán megvalósulnak és a barnazónából is lehet valamennyi park, nem csak lakó és kereskedelmi terület.

5. A tanárok két órás bérkiesésének pótlása nyilvánvalóan csak szimbolikus politikai cselekedet. A tanároknak merniük kellene több napos, rendes sztrájkot tartani, ahogy ezt bármely más országban a pedagógusok tennék.
kt_meghivo_2022-2-10_r_1_-2.jpg

6. Az E-co-housing, magyarul ökoház  projekt " fogpiszkáló lesz belőle, ha el nem b...om"  jellegű megmentése. Így lesz egy kivételes lehetőségből, egy nagy kertbe építeni szándékozott szép új környezettudatos ház lehetőségéből -     lelkes/erőszakos, de nem hozzáértő alpolgármesterek közreműködésével - hatalmas kudarc és jobb híján egy évtizedek óta düledező önkormányzati rom kitatarozása. Reméljük ezt a feladatot sikerül megugrani.

8. Európa Hét rendezvény sorozat. A megfogyatkozott  MSZP frakció előterjesztés offenzívájának pótcselekvéseként -   ha már a választási kampányban látványosan nem segítik az ellenzéket - Sokacz Anikó előterjesztése. Zugló számos, évtizede bejáratott rendezvénnyel rendelkezik, említhető a népszerű áprilisi verspiknik a Korong utcában, Nyárbúcsúztató a Füredin, patakparti futás, Gaszro alias káposztafesztivál a Mogyoródin,  októberi koszorúzás, a Bosnyák téri korcsolyapályához kötődő téli programok... Ezeket pártalapon szétosztva a kabinet,  Cserepesház rendezvényszervezői, és a Sport és Rendezvényszervező Nonprofit kft-nk rendezi egymással vetélkedve, nem ritkán egymásnak keresztbe téve. Most új szereplőként Sokacz Anikó is szervezne rendezvényt.

9. A faültetés fontos dolog. A maradék négy szocialista képviselő pedig hol máshol, mint kizárólag a saját négy választókörzetében ültetne fát. A Városgazdálkodási Zrt. pedig felmérte nekik, hogy épp e négy körzetben hány fa hiányzik. (kiváncsi vagyok, ha én kérném megtennék-e)  A többi 11 körzet pedig nem számít.  Emlékeztetném az MSZP fakciót, amikor a Civilzugló Egyesület a kerület összes óvodájában és azok környékén javasolt az óvodásokat bevonva edukációval, környezettudatos életmóddal összekötött facsemete ültetést, azt épp a szocialista frakció gáncsolta, szavazta le két éven át, míg végül sikerült is a programot ellehetetleníteniük.

Most meg, láss csodát, üres fahelyeket találnak ott, ahol eddig foggal-körömmel akadályozták az óvodások faültetését.

toth_fat-ultet_1.jpg

Tóth Csaba és a frakciója nem akar felhagyni az ásással. Tóth Csaba választókerületi elnök, (jelenleg még parlamenti képviselő), Bitskey Bence képviselő, (immár a DK frakcióban), Hajdú Flórián MSZP frakcióvezető (jelenleg gazdasági alpolgármester).

10. Sokacz Anikó, Hevér Gyuri, nemrég frakcióvezetővé kinevezett majd leváltott, ezután a DK-ba dezertáló képviselőjük ötletét magáévá téve Rákosfalva kerületrész 150 éves megalakulását ünnepelné.  A többi városrész, Herminamező, Istvánmező, Törökőr pedig nem számít, ezek nem a szocialista képviselők körzetei.

11. Hajdú Flórián a Csertő parki  sportpálya kétharmadán parkolókat alakítana ki, a 41 autó helyét csekély 180 millióért. Az ötlet, hogy sporpályát beépítve alakítsunk ki autóparkolókat eleve jellemző rá, mint ahogy a mészároslőrinci szintű durva túlárazás is. Érdemes a Gazdasági osztály és a Jegyző véleményét elolvasni, mely az összes többi előterjesztésükre rákerült:

Gazdasági Főosztály véleménye: Az előterjesztés véleményezésekor még folyik a 2022. évi tervező munka. Jelenleg az egyensúlyt tartalmazó költségvetési tervezetben nem szerepel az előterjesztés szerinti feladat. Támogató döntés esetén, annak költségvetési tervezetbe történő beépítéséhez a forrását is meg kell teremteni az egyensúly fenntartása miatt.

Jegyző véleménye: Felhívom a figyelmet a Gazdasági Főosztály véleményére. A 2022. évi költségvetés tervezete jelenleg nem tartalmazza az előterjesztés szerinti feladatot, sem fedezetet, előirányzatot a javasolt beruházásra.

És itt a lényeg. Miközben új rendezvényekről, 180 millióért építendő parkolóról álmodnak, a kerület 2022-es költségvetéséről feltűnően nagy a csend.

A régebben ilyenkor már javában zajló intézményi költségvetési egyeztetések immár nem nyilvánosak a képviselők előtt, nem tudjuk, hogy mely intézmény milyen bér-, műszaki, működési, dologi kiadási igényekkel lép fel és ezekből mennyit kap meg, de az egész költségvetés tervezésről nem tudunk semmit. Nem tudjuk milyen beruházásokat, intézmény, bérház, bérlakás felújításokat, közbeszerzéseket terveznek, mennyit terveznek adni a cégeinknek, mennyit a Zrt-nrk, a médiacégnek, stb., mennyi bevételt várnak a parkolásból, bolthelyiségeink (nem)kiadásából, az adókból, pl. mennyi folyik be a méltán népszerű garázsadóból, hány önkormányzati építési telek, bolthelyiség, lakás eladását tervezik.

kt_meghivo_2022-2-10_r_1_-3.jpg

 

1 komment

Címkék: testületi ülés Zugló MSZP frakció Sokacz Anikó Hajdú Flórián frakcióvezető

Karácsony Gergely jó szívvel ajánlja Tóth Csabát a zuglóiaknak

2021.06.11. 08:52 varnai

Gratulálok a Párbeszéd alelnökének, Zugló volt polgármesterének az opportunizmus és a politikai károkozás e kettős mélységéig süllyedéshez!

E kiállásával nemcsak Zuglónak okoz kárt, tartja fenn az évtizedes kerületi stagnálást okozó korrupciót, de Tóthtot támogatva az összefogás hitelességét is aláássa. Pedig, elég lett volna akár hallgatni is... 

Csökkenti a kormányváltás esélyét, hisz rengeteg zuglói ellenzéki választó már most deklarálja, ha Tóth lesz az ellenzéki jelölt, akkor nem fognak az összefogás jelöltjére szavazni.

483325_437135_karacsony_gergely_toth_csaba.jpg

Annyira őszinte a mosolya, mint aki sulyomba lépett. Aki ennyire fél az elásástól, az ne akarjon miniszterelnöknek lenni, mert ott még több presszió lesz.

Ráadásul Karácsony tudatosan csapja be a zuglóiakat, az elmúlt öt év után még újabb öt évre beáldozná Zuglót egy elvtelen alkuért, a saját miniszterelnökségéért és Tóth Csaba politikai karrierjének megmentéséért.

Mert ha valaki tudja, közelről látta mi minden kárt okozott Tóth Csaba Zuglónak, az maga Karácsony Gergely.

Öt éven át viaskodott vele - igaz, leginkább alul maradva. Tóth öt éven át alázta meg, erőltetett rá rossz, Zuglónak ártó gazdasági döntéseket, a sajtó előtt számos esetben kínos magyarázkodásra kényszerítve Karácsonyt, és torpedózta frakciójával a legjobb indulatú Párbeszédes előterjesztéseiket - és most őt ajánlja. Milyen lehet egy ilyen mosolygó vállveregetés után este otthon tükörbe nézni? Mennyi Unicum, és milyen gerinc kellhet ehhez?

 

Előtörténetként: 2012-ben, amikor Horváth Csaba megüresedő listás helyét Tóth kapta a parlamentben, akkor Karácsonyban, az LMP frakcióban ülve még volt annyi józan értékítélet, morális tartás, hogy NEM-mel szavazott Tóthra. Még tudta, Tóthnak a Vas megyei tagbeléptetési botránya után nem hogy a parlamentben, de még csak a közéletben sincs keresni valója. 

 Hadd emlékeztessem Karácsony Gergelyt, mit tett az elmult öt évben a zuglói önkormányzatban Tóth Csaba uralta MSZP, és hogy akit most támogat az ugyanaz a Tóth Csaba.

Ez az a Tóth és csapata, akik már 2015-ben le akarták uralni a polgármestert. Kezdésként Tóth akarta megmondani, ki legyen a kerületi jegyző, majd a problémás közbeszerzései miatt a BKV-tól kitett Feigli Ferenc MMA harcost akarta Tóth megtenni a Városgazdálkodási Zrt élére. Karácsony tiltakozása után a szoci alpolgármester sógorát neveztették ki, de az összeférhetetlenségről Karácsonyak nem szóltak, a sógor pedig menten vezérigazgató-helyetessé tette meg Feiglit. A szocik által erőltetett vállalhatatlan emberek miatt már 2015-ben a testület feloszlatásáig jutott a veszekedés.Végül Karácsony Papcsák utolsó alpolgármesteréig menekült, ezért aztán el is maradt a Papcsák korszak elszámoltatása.

Ez az a Tóth Csaba aki a Városliget beépítését támogató előterjesztést vitt be a zuglói képviselő-testületbe és a Fidesszel együtt megszavazta. Karácsony maga vétózta meg és szaladt a sérelemmel a médiához.

liget_karacsony.jpg

Ez az a Tóth Csaba, aki  egy milliárdról 1,4 milliárdra próbálta felemeltetni a parkolóórákra szánt összeget és ezt maga a polgármester vétózta meg.

Ez az a kerületi MSZP mely a  Fidesszel közössen megszavazta a kerületnek súlyosan káros parkolási közbeszerzést. Nézzék meg a polgármesterrel készült ATV interjút. Ezt az MSZP-t Tóth Csaba vezeti, akiről - igaz két év hallgatás után, csak a botrány kirobbanása után - ismerte el, hogy túl sok az MSZP-Fideszes mutyi Zuglóban.

par.jpg

Ez az a Tóth, aki a parkolás ellenőrzés Zuglói önkormányzat számára súlyosan előnytelen szerződésének megszüntetését még a botrány kirobbanása után is az utolsó percig próbálta megakadályozni. Olvassák végig a 444.hu cikkét.

Ez az a Tóth Csaba, aki a polgármestert megkerülve megegyezett a Bosnyák téri pláza megépítést húzó MUNDO beruházóval, hogy velük Zuglónak sok száz milliós kárt okozó, kötbér elengedő szerződést kössön. Karácsony maga vétózta meg, nem emlékszik?

Ez az a Tóth Csaba, aki milliárdos ingatlanfejlesztő vállalkozóként előterjesztette a kerület értékes Angol utcai  telkének "elcserélését" - mely deal, írta Karácsony jogi osztálya, a hűtlen kezelés bűncselekményét is kimeríti.

2016-06-21_polgarmesteri_veto_1_-3_2.jpg

Ez az a Tóth Csaba, aki gazdasági alpolgármesterének előterjesztéseivel számos ingatlant, kiadott bérleményt, lakást adott el a kerületben, pl.  Karácsony kétszeri vétója után harmadszorra is előterjesztette a Szobránc utcai közért fele áron való eladását.

Ez az a Tóth féle frakció, mely gonosz kisgyerek módjára gáncsolt el számos, a baloldal számára alapvetően szimbolikus és jó kezdeményezést, köztük a hajléktalanok lakáshoz juttatását.

hajlakt_mszp.jpg

A hajléktalanok lakáshoz juttatása remek projekt volt, de a szocialisták leszavazták. Ekkor a Párbeszéd a médiában tiltakozott. 

Ez az a Tóth, akinek frakciója  számos egyéb előre mutató projektet dafke kisiklatott, például a kerületi közösségi kert építését évekig hátráltatták.

Ez az a Tóth, akinek a frakciója kivonulással tett határozat képtelenné több testületi ülést, mert az ő korrupciójukat megakadályozó javaslatok születtek, vagy mert nem a neki megfelelő előterjesztéseket tett a polgármester.

20160302_112018_1_1_1.jpg

A 2016-os költségvetés tárgyalásakor az MSZP frakció határozatképtelenné tette a testületi ülést, így zsarolta a polgármestert.

Ez az a Tóth, aki miatt a ciklus során két jegyző is elment, megmondva, hogy elegük van a civakodásból, és van egy szakmai, büntetőjogi minimum, ami alá nem hajlandóak menni.

Ez az a Tóth, akinek választási kampánycsapatában2019072617.jpg  - igaz Karácsonyt is védve - Gotti és verőember csapata biztosított.  Ezen MSZP szimpatizánsok szervezett bűnözés miatt kiszabott több éves börtönbüntetésükből mostanában szabadulnak, és hogy a mostani kampánycsapatban a maszkok mögött kik bújnak meg, nem tudjuk.

Ez az a Tóth Csaba, aki egy olyan embert tett meg önkormányzati képviselőnek,  (Sápi Attilát) akinek 170 millós köztartozású vagyonvédő cégek voltak a nevén, és aki egy év után nyomtalanul eltünt, máig nem találják, a BRFK életvédelmi osztálya szerint már nem él.

Ez az a Tóth Csaba, akiről  Karácsony a hangfelvételen beszél, hogy többször is súlyosan  megfenyegették, és hogy ha ő Zuglóba visszamenne, akkor őt ott elásnák.

Ez az a Tóth Csaba, akiről azt mondja, a szocik szétlopják a kerületet.

Ez az a Tóth Csaba, aki nyolc év alatt a parlament Gazdasági Bizottságának alelnökeként egyetlen egy fideszes korrupciós ügyet nem vett észre, nem hozott nyilvánosságra, egyetlen gazdasági-korrupciós ügyben nem tartott sajtótájékoztatót.

Ez az a Tóth Csaba, aki sosem jelenik meg az ellenzéki demonstrációkon. Aki híresen jó kapcsolatot ápol a fideszes politikus-üzletember képviselőkkel, és akiről épp ezért gondosan hallgat a kormánymédia. 

Ez az a Tóth Csaba, aki  a vagyonnyilatkozata alapján NER vállalkozókat megszégyenítő milliárdos vagyont halmozott fel az elmúlt két ciklusban.

 

Biztos, hogy ez a Tóth Csaba kell az újra a parlamentbe? Vele fog megvalósulni a kormányváltás után a tiszta közélet, a korrupció megszüntetése?

Vagy lehetséges, hogy az új kormányban Karácsony gazdasági, ésetleg belügyminiszteri poszton számít rá, hisz Zuglóban úgy bevált.

Tényleg ezt a Tóth Csabát kell támogatni, a sokszáz korrupciós ügyet leleplező, az összefogásért már 2018-ban is kiálló Hadházy Ákossal szemben?

2019-ben a parkolási botrány közepén Karácsony még ezt mondta az ATV-ben:

„Ez elég nagy baj, és elég rossz hír arra nézve, hogy én egyébként milyen politikai közösségnek a tagjaként indulok ezen a választáson, és ezen a helyzeten kéne változtatnunk”

 

Na, hát most éppen a változtatás lehetőségét torpedózza meg, kiállva a baloldali korrupció egyik legszimbolikusabb és legvállalhatatlanabb figurája mellett.

Vajon mit adhat, vagy mit tudhat Tóth Csaba, hogy Karácsony kiáll mellette, mindazok után amiket Tóth Zuglóban és vele tett?

 

2 komment

Címkék: előválasztás Zugló Karácsony Gergely Hadházy Ákos Tóth Csaba

Szedjünk pénzt, más nem számít

2020.07.31. 10:28 varnai

Zuglóban a Herminamezei részen augusztus elsejével vezetik be a legújabb, harmadik zónában a fizetőparkolást. Csakhogy két nappal a kitűzött dátum előtt a zónába eső utcák felében még fel sincsenek festve a parkolóhelyek.

116340111_298879414768688_547604194935426393_n.jpgA Gyarmat utca Columbus utca sarka. Parkolóóra van, felfestés kb. a zónához tartozó utcák felében, se a Columbus, se a Gyarmat se a Bácskai utcában nincs.

116697608_3386016818086475_5667739263753670265_n_1.jpg

A Bácskai utca legeleje, nincs felfestve, hogyan kéne parkolni.  Augusztus 1-től ezeknek az autóknak mind fizetni kell majd. Az évekkel ezelőtt kialakult "zöldterületre" parkolás önmagában szabálytalan, de a zónában lévő  összes helyért - ha jelzett, ha nem ha a KRESZ szerint szabályos, ha nem -, parkolási díjat fognak szedni.

Hogy a terület fizetőzónává vált csak néhány a zónák legsarkában lévő alig észrevehető pár tábla figyelmeztet. Cédulák pár napja kerültek az autók szélvédőjére, annyira frissen nyomtatva, hogy az esőtől egyből olvashatatlanná váltak mi több, lemoshatatlanul oda is ragadtak, összefestékezve a szélvédőket, a karosszériát.

20200731_092801-collage.jpg

A világon mindenhol kifutó mechanikus órákat persze minden etikai-morális probléma,  a koalíciós partnerek NEM szavazatai, írásos tiltakozása ellenére s megvették a 80 ezer rendbeli csalásért elítélt üzleti körtől.

 116457125_323828902358075_1397481056880473936_n.jpg

Frissen telepített parkolóóra a Korong Amerikai sarkon. A felfestés itt is hiányzik.

Az érmés órákat annak ellenére is megvették, hogy a Momentum külön levélben hívta fel a figyelmét a polgármesternek és a koalíciós feleknek arra, hogy szakértői szerint mód lett volna a közbeszerzés érvénytelenítésére. A polgármester a veszélyhelyzetet kihasználva egyedül döntött, és írta alá a szerződést: a 78 darab újabb érmés óráért, darabját 2 millióért,  és 4 évre szóló üzemeltetési szerződésért hozzávetőleg 400 millió forintot fizet a kerület.

 

Összefoglalva tehát sem gazdaságilag, sem jogilag sem pedig morálisan nem látjuk sem szükségesnek sem pedig támogathatónak parkolóórák beszerzését a C-Ware Kft.-től.

Emellett javasoljuk, hogy a kerület álljon át a 250 méteres parkolóórák közti távolság alkalmazására a már meglévő és a jövőben kialakítandó fizetőparkoló övezetekben.

Tisztelettel, Rózsa András, Frakcióvezető

Momentum Mozgalom Zugló

Miközben a fölösleges órákért és üzemeltetésükért busásan fizetünk eközben idén semmiféle komolyabb intézmény felújításra nem szántak pénzt. De nem csak komolyabb felújításra nem tellik, egy járda kijavítására sem. Ezt a Bácskai utcai bokatörő járdakátyút három éve jelentettem be, mindmáig nem voltak képesek kijavítani. 

116428593_2782954268592652_2220716467332484415_n_1.jpg

Ugyancsak hiába hívták fel a parkolásos maffiát leleplező újságírók a figyelmet, hogy érmés parkolóórát venni és üzemeltetni a XXI. században avit és közpénzszóró megoldás, bár nyilván van akinek - leginkább az eladónak és a döntéshozó politikusoknak - bizonyára megéri. 

Hogy a jó sok régi technikájú órát el lehessen helyezni a tavaly télen meghozott fővárosi rendeletet is gondosan figyelmen kívül hagyták. Ez pedig kimondta, mivel ma már a díjfizetés 70%-ban, és egyre növekvő tendenciával online alkalmazásokkal történik, elég a parkolórákat 250 méteres távolságonként felszerelni és köztük 75 méterenként táblán jelezni a mobilfizetési elérhetőségeket. Most az új zónában e rendeletet negligálva 75 méterenként tették le az órákat, - így lehetett jó sok órát megvenni, elhelyezni. Infotáblákat a mobilos fizetési elérhetőségekről és bankkártyát elfogadó órát viszont egyet sem helyeztek ki. A zuglói polgármestert, aki a Fővárosi Közgyűlés tagjaként maga is megszavazta az új rendeletet, negligálja a fővárosi rendeletet, mert bizonyos körök üzeti érdekei fontosabbak.

Furamód türelmi idő sincs a zóna megszokására, egyből büntetnek, de két nappal a rendszer élesedése előtt még számos utcában nincsenek felfestve a a parkolóhelyek sem, mint ahogy a parkolóövezetet jelző kresz táblák is csak elvétve láthatóak.

Készre zárul a pénzszedő csapda, sok mikuláscsomagot lehet augusztus 1-től a szélvédőkre biggyeszteni és a szivüknek kedves baráti - pályázat nélkül  - kiválasztott Funtig Ügyvédi iroda rengeteg pótdíj ügyében tud majd pereskedni.

Számos utcában a járda és úttest közötti részek, bár ezt jogilag zöldterületnek hívják, évtizedek óta parkolóként funkcionálnak, a parkolás ie részeken is fizetős lesz, bár a lakók ezt még nem tudják. Az Amerikai úton ráadásul a kórház oldalra festett sáv miatt a kétirányű forgalom is igencsak bajos lesz, a parkolóhelyek száma a felére fog csökkenni, és a baloldalon, a házuk előtt megállók ezentúl büntetőek lesznek.

116502971_224375292085810_3813919041657394100_n.jpg

Az Amerikai út Korong sarok. A bal oldalon állók ezentúl tilosban parkolnak, büntetést fognak kapni. Az utca parkolóhelyeinek számát ezzel a húzással a felére csökkentették, az itt lakók hová fognak ezentúl parkolni?

Még szerencse, hogy ahol a polgármesterünk lakik, Budán, a Hüvösvölgyben, ott nincs fizetőparkolás. Mély társadalmi együttérzéssel meg is mondta, akinek nincs garázsa, az ne tartson autót. Azt elfelejtette hozzátenni, hogy idéntől Zugló a garázsokra is évi hozzávetőlg húszezer forintos adót vetett ki.

 

3 komment

Címkék: korrupció Zugló Horváth Csaba fizetőparkolás Kupper András

Eltűnő zuglói sportpályák

2020.06.08. 20:00 varnai

Zugló lakossága, ha  csak úgy kicsit, családi, baráti körben mozogni akar, ma már csak a Mogyoródi úti önkormányzati sportpályát veheti igénybe. 

Az őshonos zuglóiak  emlékeznek, a rendszerváltás óta  a kerületükben tucatnyi sportpálya tünt el, legtöbbjük helyén lakópark vagy áruház nőtt ki a földből, ez fog történni a Bosnyák téri önkormányzati Sport és Szabadidőközpont és tanuszoda 68.000nm-es, 2006-ban elkótyavetyélt  és azóta is üresen álló telkével is.  Hasonlóan  több, mint egy évtizede gazdátlanul pusztul, feltehetőleg haveri befektetőre vár az önkormányzat 7800nm-es Római-parti üdülője is.

bosnyak3d.jpg

Balra lent a Bosnyák piac, a főváros utolsó hagyományos és közkedvelt piaca, fölötte a volt sportközpont és a lerombolt  tanuszoda. A telekre 100.000 négyzetméternyi beépítést, és  tavaly 15%-nyi lakást engedélyeztek. Messzebb az MTK Lantos Mihály pálya. A kép jobboldalán lévő a Rákospatak és a Miskolci út közti zöldterületet mára teljesen beépítették, itt épül a 770 lakásos, óriási Paskál lakópark. 

A folyamat nem állt meg, a még megmaradt kerületi sportpályákról is szisztematikusan szorítják ki a lakosokat: a Csömöri úti Lantos pályát visszakérte az MTK, a lakosságnak nem adnak használati időt,

postas.jpg

A keritésmenti jegenyesort tavasszal tarra vágták.  A Róna úti Postás Sporttelepet az elmúlt évtizedekben hagyták lerohadni, a lakosságot elűzték, egy NER ügyvéd lett az egyesület elnöke és most túlméretes Tornaakadémiát terveznek rá. Mindkét pályán brutális mennyiségű fát pusztítottak ki a sportszerető szakemberek.

A Mogyoródi úti terület a rendszerváltás előtt a Telefongyár munkásait szolgálta, a privatizáció után a Siemens nevet kapta, majd sok évnyi elhanyagoltság után az  önkormányzathoz került. 

mogyorodi3d.jpg

A google képe kb. 2017-es. Azóta a pályát baloldalról szegélyező fás ligetet teljesen kivágták, a területet a Cordia Lakópark második ütemével építették tele, a pályát ma egy brutális épületfalanszter szegélyezi.

A terület sokat változott az elmúlt évtizedben, most egy-egy szép napon akár kétszáz környékbeli is kijön, a pályaterület harmada, mely jelenleg használható tele van.

A  telephely legnagyobb részét elfoglaló nagypálya méretű focipálya füve  ugyanis hónapok óta elkerítve, üresen áll.

101787440_245757756729637_631684471132782592_n_1.jpg

A tavaly elkészült kisméretű recortán futópálya igen közkedvelt, azért lett ilyen kicsi, hogy a beszerzési értéke a 25 milliós közbeszerzési értékhatár alatt maradjon.

A nemrégiben MLSZ pénzből alagcsövezett, felújított profi pálya hónapok óta kihasználatlan, le van zárva.  A háttérben a Cordia lakótelep lakópark, a pálya szélén kivágott jegenyesorból csak két fa maradt hírmondónak.

Állítólag komplikált a füvet az MLSZ elvárásainak megfelelően nyírni, a BVSC használhatná, de van nekik elég... most tehát nincs aki üzemeltesse. Közös lónak... Ottt a szép gyep, de jelenleg sem a profik, sportegyesületek, sem a lakosok nem használhatják a pályát.  A zuglóiak, a kerület nem nyert, hanem vesztett ezzel a " majd más kifizeti helyettünk" önkormányzati ügyeskedéssel.  Addig is lehet focizni a porban.

102318835_337383793910700_1542109278939119616_n.jpg

 

Hasonlóan sikeres és elvetélt ötletek váltották egymást az elmúlt évtizedben,  van pl. elfogadott határozatunk a területen kalandpark létesítésére, legutóbb pedig egy eddig sosem látott csömöri Rubeola futsal klubbal terveztek TAO pénzzel bunkerszerű csarnokot építeni. 

Ilyen félsiker a vagy négy éven át készülő állami pénzből épült központi épület, melyet sikerült a nagypálya és a kosárpálya közé beszorítani. 

A lassan belakott épülete félig vált be, a tornatermek működnek, de a felső öltözős szintjét alig használják,  a külső lépcsős kilátóteraszra nem megy föl a kutya sem, kifejezetten fölösleges. 

101853659_3150515768339610_4821245006171865088_n_1.jpg

A hol vastagon támogatott, hol megfojtani akart Sport és Rendezvény Kft-t sajnos évtizedek óta a kerületi politika játszótere,  elfekvő politikusainknak, párthűbéreseinek kifizetőhelye. Igazgatói széke, alkalmazotti köre politikai koncként kialkudott állások, ahová a legkisebb hozzáértés nélkül is bárki kinevezhető és ha a politai alku úgy hozza bármikor beáldozható. 

Ezzel a hozzáállással a sportcégünk nincs egyedül, tíz éves képviselőségem alatt, legyen akár fideszes, akár baloldali többség,  egy alkalom sem volt, amikor bármelyik önkormányzati cégünk élére nyilt pályázattal, szakmai alapon, és ne politikai koncként, ismeretségi alapon -  nem ritkán szakmai CV nélkül - neveztek volna ki vezetőt. A Sport Kft. kezeli a Kövér Lajos utcai pályát, az önkormányzat soltvadkerti táborát, illetve az elhíresült csíkszeredai vendégházunkat.

Tengóznak, tucatnyian izzadnak a street workout eszközökön, barátok kosaraznak, tele a kamaszokkal a skate pálya. 

102375619_627106314563220_7143439131975090176_n.jpg

A skate pálya is nagyon népszerű, de meglehetősen leharcolt. A képen látható lyuk a használók szerint több, mint egy hónapja  éktelenkedik rajta, aki belemegy a képen láthatónál jóval súlyosabb súlyos sérülést is szenvedhet.

103076072_1337722733095099_6921346201300238336_n.jpg

101973431_3065343290216019_708134962016026624_n_1.jpg 

102379160_2616624765330875_1487084863772164096_n_2.jpg

 Idén készült el egy parányi játszótér, mely a legkisebbeket szolgálja, míg a papa kondizik. 

101857427_3241989185835406_7226058394191265792_n_1.jpg

 A területre most egy vurstlit is beengedtek, dodzsem, hullámvasút, körhinta, céllövölde...  nem  tudom mennyire jó ötlet ez.

102703479_250407376285276_5331543818799939584_n_1.jpg
103396643_823856814808701_2942037923299731633_n.jpg

 

Szólj hozzá!

Címkék: MTK Zugló Bosnyák tér Zuglói Sport és Rendezvényszervező Kft Mogyoródi úti sportpálya Postás Sport Egyesület Paskál lakópark

Miért vágták ki a jegenyesort?

2020.04.14. 17:50 varnai

A zuglói, valaha híres Postás Sport Egyesület és telepe évtizedek óta lényegében gazdátlan.  A patinás egyesület épületei pusztulnak, az egyesület a kerület sportéletében nem vesz részt. Tulajdonosai, az egyesület és a vele jogvitában álló Magyar Posta, a Telekom és az Antenna Hungária évtizedek óta nem költenek a  telepre, viszont úgy tűnik, hogy az értékes, hat hektáros, rendkívül jó helyen lévő telek pár ember fantáziáját felkelthette.

2017 nyarán kisebb puccsal egy Mészáros közeli ügyvéd szerezte meg a sportegyesület elnöki székét. Eddigi egyetlen látható aktivitása, hogy a múlt héten a telek szinte összes gyönyörű, hatalmas jegenyefáját letarolták. 

postas_fak.jpg

A tavaly nyári állapot. Hatalmas, árnyékot, oxigént adó fák körben a kerítés mentén.

92952814_321969238781961_1258117803580325888_n.jpg

Mára csak a tuskók maradtak a földben. Az épületekre, a tenisz és focipályákra az elmúlt két évben, az új elnökség alatt sem költöttek.

93780589_2525958624386877_5582887761683152896_n_1.jpg

93035266_2271008169871629_6054876376563974144_n.jpgA kivágott fák hatalmas halomba rakva várják elszállításukat.

A nem ritkán ötven centi átmérőjű törzseken, a rönkökön nem látni a kivágást esetleg indokoltá tevő korhadást, belső üregeket.  Hogy ki adott nekik szakvéleményt és önkormányzati engedélyt - volt-e nekik egyáltalán - még nem tudom, ott jártamkor a telep zárva volt. Az önkormányzattól írásos választ kértem. Amint megjön, közzéteszem.

"Zöld" Zuglóban a zöldterület eltünése, beépülése évtizedek óta, és a jelenlegi vezetés alatt is folyamatosan tartó ártalmas folyamat. A kerület a rendszerváltás óta tucatnyi sportpályáját és zöld területét vesztette el, a  rájuk felhúzott megalomán lakóparkok nem illenek a kerület családi házas városszövetébe, de a zuglóiak hiába tiltakoznak.

A zöld és rekreációs területek beépítésének káros folyamatában maga az önkormányzat jár az élen, nem csak a mindig az adott beruházót segítő szabályozásokkal, átminősítésekkel, de önkormányzati telekeladásokkal is. A legdurvább ezek közül a Bosnyák téri 6,8 hektáros Sport és Szabadidőközpont eladása. A kerületben jelenleg is több ezer lakás épül...

93276913_152342036194869_8250587048394620928_n.jpg

 

1 komment

Címkék: Zugló Mészáros Lőrinc Postás Sport Egyesület Vörös József

Közmeghallgatás - dolgozunk rajta!

2019.12.17. 15:16 varnai

Első zuglói közmeghallgatását  tartotta Horváth Csaba és az új alpolgármesteri csapat. A közmeghallgatás alig-alig volt meghirdetve, hisz a Zuglói Lapok szeptember óta nem jelent meg. A lakosság egyelőre türelmesen tájékoztatta az új vezetőt a kerület akut ügyeiről, aki udvariasan, határozottan, türelmesen, korrekten vezette az ülést. Igért városközpontot, kivizsgálást, megoldást keresést. Leginkább tájékozódott.

79459582_2493605004250157_3913934573641138176_n.jpg

 Az ülőhelyek felét a hivatal, a cégek dolgozói, a felét a már sok közmeghallgatásról ismert  idősebb lakosok töltötték meg. A fontosabb témák ügyében sokszor senki nem kérdez, most sem volt itt egy szülő sem, hogy a hiányzó óvodapedagógusok ügyében kérdezzen. Képviselőként biodíszlet szerepre vagyunk kárhoztatva, kínos lenne ott a nyilvánosság előtt kijavítani a polgármestert, ha egy adott ügyben netán "csúsztat", félretájékoztatja a kérdezőt.

Immár a tizedik közmeghallgatás amin részt veszek és sokszor leírtam, a közmeghallgatás ebben a formában nem más, mint kötelezendő, letudandó feladat. Érdemes visszatekinteni  2015-ös érvénytelen és 2018-as  kongó közmeghallgatásokra.

Közmeghallgatást  településrészenként,  a problémákat felsorolva, a településrészt érintő fejlesztési terveket prezentálva, a gyakori másra mutogatást elkerülendő, a főváros, a BKK, a FKF kompetens vezetőit meghívva, tisztességesen meghirdetve kéne tartani. 

80380653_2436038609984283_8118377754476412928_n_1.jpg

A kerület vezetése. (balról jobbra)  Tiba Zsolt az új jegyző, (Demszky jegyzője volt)  Tóth Csaba országgyűlési képviselő, Horváth Csaba polgármester, Hajdú Flórián MSZP-s,  Horváth Zsolt DK-s, Rózsa András Momentumos alpolgármesterek.    A legnagyobb névtábla Tóth Csabáé. (Szabó Rebeka távol van)

Tóth Csaba most már teljesen nyiltan, parlamenti képviselőként olyan mértékben, napi szinten folyik bele az önkormányzat  irányításába, mely semmelyik választókerületben, településen nem tapasztalható. (Simonkától és Boldog Istvántól eltekintve...)  

Tóthnak nemrég a szavazótáblára is kikerült a neve és az SZMSZ-ben is említik, a hivatalban, az első emeleten a polgármester melletti reprezentatív irodában tölti majd minden napját, vezeti az önkormányzatot.   Senki előtt nem titok Zuglóban,  meg a médiában, hogy a kerületet - beleértve a polgármestert -  ő irányítja.  Jellemzően  Tóth bizalmasát, személyi titkárnőjét kapta Horváth kabinetfőnökül, ekképpen a kontroll közvetlen és folyamatos.

De lássuk a felvetett kérdéseket:

A légiforgalom ügyében számos panasz jött, a tiltakozók nagy molinóval jelezték, hogy elegük van a "tájékoztatásból", az ígéretekből. Valóban, a kerület fölött áthúzó repülők száma az elmúlt években megtöbbszöröződött, az éjféli légtérzárat nem tartják be, magam is tapasztalom, egyre elviselhetetlenebb a légifolyósó alatt élni. A polgármester a kormányra tolta a felelősséget, és direkt kampánybeszédig vitte a témát. Szerintem Budapest új vezetése ennél azért többet is tehetne.  Szerintem a rövid távú megoldás lehet a Dél-kelet felőli leszállás elrendelése, hosszú távon pedig a reptér forgalmának megosztása új repterekkel, pl. a fapadosok, a cargó Kecskemétre áthelyezése.

79675399_1319425611579029_5365579338676699136_n.jpg

Kérdeztek a garázsadóról. Rózsa András Momontumos alpolgármester arról beszélt, hogy senki nem szeret adózni, és szerinte a kerület jóbb módújait adóztatják ezzel az adóval. Hát nem könnyű valami mellett érvelni, amivel az ember nem ért egyet, nem szavaz meg.

Több kérdés érintette a parkolást, mikor lesz bevezetve a megszavazott ingyenesség a zuglóiaknak? Dolgoznak valamiféle kedvezményrendszeren. Hát ezt a kedvezményrendszert, a zuglói autósoknak járó évi 100-100 óra ingyenességet szavaztuk meg két éve, a kerület vezetése azóta sem akarja a hatályos testületi döntést végrehajtani.

Dühösek a Várna utca, Tábornok utca környékiek a kosz, a rossz közbiztonság, sok gyanús alak, az elhanyagolt önkormányzati házak, az áldatlan állapotok miatt. 

Hasonló panasz az Ilka utca, Cserei utca környékéről:  mikor költöztetik el a hajléktalan szállót nappali melegedőt? Erre nem tudott mit mondani a polgármester.

A kerület takarítatlanságát sokan felemlegették. A polgármester visszadobta a labdát, a járda és a zöldsáv takarítása a lakók dolga. Egy két hónapos figyelmeztető kampányba kezdenek, hogy a cégek és a közös képviselők takarítsák a telkük, épületük előtti közterületet. Dicséretes ötlet.

A Mi Hazánk zuglói szervezete azt kérte, hogy a tervezett új épületeket ne, csak a volt Közlekedési Múzeum historizáló épületét építsék újra a Ligetben. Szerintem teljesen abszurd egy 70 éve elpusztult, már a saját korában is elavult historizáló/eklektikus XIX. századi épületet visszaépíteni betonból a XXI. században, és elnevezni a Magyar Innováció Házának.  A még álló régi épületeket ellenben óvni, felújítani, karban tartani kéne, van épp elég omladozó középületünk Zuglóban is, elég ránézni a Teleki gimire, a kéttannyelvűre, a Szent István gimnáziumra, és rengeteg vakolata vedlett stukkós bérpalotára, szecessziós villaépületre.

Többen kérdezték, hogy hogy áll a Kacsóh Pongrácz lakótelep parkjainak felújítása, ezt három éve fórumokon igérik, egyeztetik a lakossággal. Készülnek a tervek, további egyeztetések szükségesek, hangzott a válasz.

Kérdeztek a Kerékgyártó utca burkolatát, rendezését illetően. Vannak engedélyes tervek , pénz nincs...  Ha a Kerékgyártó utca párszáz méterének leaszfaltozására nem is tellik de, százmilliárdokat igénylő kampánytódításból sosincs hiány.

Nagyívű fejlesztési tervekről beszélt a polgármester a Bosnyák teret illetően, a kereszteződés bezöldítését,  körforgalmat, a Nagy Lajos király útja kiszélesítését és a villamossínek közé gyep telepítését ígérte.

A piac helyére új épület, ebben piac, e fölé/mellé új közigazgatási központ, új szakrendelő, új rendőrségi épület felépítését... mind a piac jelenlegi területére.... 4 in 1,  ...és  az űrközpontot még ki is felejtette!  A frissen kijövő Zuglói Lapokban (a polgármester számos fiatalkori fotója mellett) az összefogás programjának  közpénzből megismételt kampányát találjuk. Itt tényleg szerepel egy fantáziarajz, melyen valóban egy furcsa körforgalom kialakítását látjuk.

zugloi_lapok.jpg

Hogy miért jó a forgalmas kereszteződésben a 7-es buszcsalád áthaladását lámpa nélküli körforgalommal lassítani, azt nem tudom.

Mindenesetre ezen a képen még a régi piac látható, az új pláza/lakóház komplexum sem látszik, és a remiz sem vált a beígért kultúrális központtá. Mindezek természetesen fővárosi és állami döntések, na meg persze forint tízmilliárok, döntési kompetenciában, pénzügyileg messze túlmutatnak Zugló lehetőségein. Ígérni persze semmit nem drága.

Nekem olyan érzésem van, hogy a zuglóiak, meg a számos itt vásárló más kerületi, szereti a Bosnyák piacot ebben a klasszikus formában, és hát ez Budapest utolsó igazi hagyományos piaca. Mely nem mellesleg messze a legolcsóbb is. Persze egy kis ráncfelvarrás nem ártana, de senki nem szeretné, hogy a "Bosi" a Lehel, a Garai piac sorsára jutva egy új épületbe szuszakolva  vessze el hangulatát, múljon ki. 

Annak örülök, hogy Horváth is elveti a Thököly útra tervezett "gyorsvillamos" tervét és a 4-es metró továbbépítését szorgalmazza. Kár, hogy sem ő, sem ex polgármesterünk nem adott be ilyen témájú előterjesztést fővárosi képviselőként az elmúlt öt évben...

1 komment

Címkék: parkolás városközpont szakrendelő közmeghallgatás Zugló Bosnyák tér Horváth Csaba Tóth Csaba MSZP Tiba Zsolt

Ami kínos, az napirendre sem kerül

2019.11.24. 14:44 varnai

November 28-án tartja első rendes testületi ülését a zuglói képviselő-testület. Mint a történelemből  tudjuk, legtöbbször nem az a fontos, érdekes, ami nyilvános, hanem az, amit titkolni igyekeznek. Zuglóban sincs ez másképp.

A fenti "elv", a megszokott erőpolitizálás szerint járt el Horváth Csaba polgármester,  amikor nem vette napirendre két szabályosan beterjesztett előterjesztésem:  se az önkormányzati cégeknél lezajlott belső ellenőrzési vizsgálat képviselők elé kerülését, se az óvodapedagógusok bérpótlékát. A két előterjesztés a Civilzugló Egyesület honlapján  olvasható.

Az ülés teljes napirendjét is közzéteszem (lásd legalul) mert már az ülés időpontja is szinte államtitok. A zuglóiakkal  ugyanis immár semmiféle felületen nem közlik mikor mikről is tárgyal az általuk választott, elméletileg őket képviselő képviselő testület: a Zuglói Lapokat szeptember 1 óta nem adják ki, se a kerület hivatalos honlapján, se a facebook oldalán nincs említés a testületi ülés időpontjáról, nemhogy a napirendi pontokról. Még a végén eljönnének a kíváncsi lakosok.

Az első előterjesztésem a május 31-i határidővel megrendelt  - azaz fél éve kész - belső ellenőrzési anyagok képviselők általi megismerésére tett javaslatot.

Emlékezetes, a Képviselő testület még 2019. márciusában adott utasítást a polgármesternek, hogy az összes önkormányzati cégünknél folytassanak le belső ellenőrzési vizsgálatot. Erre az után került sor, hogy a Sport és Rendezvényszervező Non-profit  Kft-nknél több visszásság merült fel. A tulajdonosi jogkört gyakorló testület - ahogy illik - akkor a teljes jelentést megkapta, és ez alapján fel is mentettük a cégvezetőt. Ezek után meglehetősen kettős mércének tűnik, hogy a másik két cégünk esetében titkolni akarják a vizsgálat anyagát.

A napirendre nem engedett előterjesztés alapján meglehetősen rossz érzéseim vannak. Vajon  a többi cégnél  mik történhettek, ha a fél éve lezajlott belső ellenőri vizsgálat anyagát ilyen sokáig ennyire makacsul titkolni igyekeznek?

A belső ellenőrzésért ráadásul fizettünk egy külső cégnek, a megbízott cég 7,9 millió + Áfa összegért végezte el a ZKNP és a Városgazdálkodási Zrt. 2018-as évét átfogó ellenőrzését.  

vagyonkezelo_2923.jpg

A Zuglói Városgazdálkodási Zrt épülete. Minden ciklusban ezt az immár 4,2 milliárdos költségvetésű céget használják  haveri kifizetőhelyként.

Papcsák a debreceni komáját tette meg igazgatónak, jelenleg pedig gazdaságért felelő Hajdú alpolgármester sógora vezeti a céget, azaz rokon a rokon felettese.  A cég felügyelő-bizottsága az elmúlt öt évben az alábbi összetételű volt: két fő Tóth Csaba parlamenti képviselő asszisztense (Varga Cs és Spiesz) egy MSZP-s képviselő (Sógor L) , egy MSZP-s a negyedik a Civilház igazgatójaként alkalmazott, azaz függő  mszp-s ember (Dömény P)  az ötödik az LMP gazdasági vezetője (Horvai Á) .  Ellenzéki egy sincs benne, és hát valjuk be, ez nem az a csapat, amelyik rikkantana ha problémát tapasztalna. Kíváncsi vagyok a közpénzek felügyeletét oly fontosnak tartó Momentumosoknak elfogadható-e a belső ellenőrzési anyag rejtegetése,  ez a fajta szocialista "önkontroll" a felügyelőbizottságban és a nepotista cégvezetés.

 Képviselő-testületnek mint tulajdonosi jogköröket gyakorló szervezetnek joga sőt kötelessége megismerni, hogy mi történik e cégeknél. A két szocialista vezetésű cég (a ZKNP-t egy ex szocilaista képviselő, míg a ZVK Zrt-t bizarr módon a szocialista alpolgármester sógora vezeti)   egyre nagyobb, mondhatni indokolatlanul nagy összegeket nyelnek el, érdemes elolvasni, mit írt az immár kettővel ezelőtti jegyző a belső ellenőrzésben vizsgált  2018-as költségvetésre.

gt_koltsegek_1_1.jpg

Az óhajtott felülvizsgálat azóta sem történt meg, de az ezt óhajtó jegyzőt már lapátra tették.

A következő, 2019-es 3,7 milliárdos büdzsét még ehhez képest is -  szocialista előterjesztésre - további 400 millióval toldotta meg Karácsony polgármester, miközben az óvodák nem kapták meg a kért 80 milliót.

Igen kínos lesz az átláthatósággal kampányoló baloldali kerületvezetésnek, ha tőlük épp ugyanúgy ki kell perelni a belső vizsgálat anyagát, mint annó Papcsáktól a sokáig titkolni akart közvéleménykutatási anyagot. 

Az új jegyzőnek, Tiba Zsoltnak, Demszky ex jegyzőjének is afféle próbaköve lesz, hogy miként fog az ügyben eljárni.

 

A másik, szintén napirendre nem vett előterjesztésem az Óvodapedagógusok bérpótléka  az évek óta tartó rossz politika, az óvodai , bölcsődei intézményrendszer szűk  költségvetésén tartásának egyik orvoslása lenne. Megjegyzendő, én már idén februárban előterjesztést írtam az összes kérés teljesítésére. Azt sem vették napirendre... 

Az óvodai dolgozók elvándorlása már másfél-két éve probléma, mert Zugló  hosszú évek óta jóval kevesebb bért és egyéb juttatást ad, mint a többi kerület. A Zuglói Óvodaigazgatók Szakmai szövetsége az ebből következő óvodapedagógusi, és egyéb dolgozói elvándorlást az elmúlt években számtalanszor jelezte a kerületvezetésnek. A nagy nehezen nyáron adott juttatás kevéske és megkésett volt, és nyár végére több óvodánkban kritikussá vált a helyzet.  

A legdurvább a helyzet a Csicsergő Óvodában, egy novemberi rendkívüli szülői értekezleten kiderült, hogy a 12 státuszból jelenleg 5 betöltött, több csoportban állandó helyettesítésekkel próbálják megoldani a lehetetlen helyzetet. 

csicsergo5_1.jpg

Ki jön dolgozni a fővárosban legkevesebb pénzért egy vakolatát vesztő épületbe, olyan helyre ahol a dologi kiadásokért, pl. egy tönkremenő mosógép cseréjéért minden évben könyörögni kell az óvodavezetőnek,  és a  szétkorhadt udvari játékok között kell kevés óvónővel a gyerekek biztonságát garantálni?  

Jellemző, hogy az ügyeskedő SZMSZ, a tanácsnoki posztok szétosztogatása,  a parkolásbiznisz rossz vágányon tartása, a C-WARE-rel  (Centrummal) való gyors 412 milliós szerződéskötés, a Fiatal (szocialista)  Vállalkozók újabb 25 millióval kistafírungozása mind mind előrébb való volt a régi-új kerületvezetésnek, mint a több ezer zuglói óvodás problémája.

A másik két előterjesztésem a két megoldatlanul itt hagyott emlékműpályázat rendbetételére tenne kísérletet. Itt elolvashatóak. Ráadásul, mint kiderült Vadász Bencének úgy fizettek ki kb. 5 milliót, hogy az emlékmű nem készült el. 

Íme a 2019. november 28-i ülés napirendje. Várok minden a kerület óvodái, egyéb közügyei iránt érdeklődő zuglóit!

kt_meghivo_2019-11-28-1.jpg

kt_meghivo_2019-11-28-2.jpgkt_meghivo_2019-11-28-3.jpg

kt_meghivo_2019-11-28-4.jpg

kt_meghivo_2019-11-28-5.jpg

 

 

 

1 komment

Címkék: Zugló Zuglói Városgazdálkodási Zrt Baracskai Gábor vezérigazgató Csicsergő óvoda Horváth Csaba polgármester Hajdú Flórián alpolgármester Tiba Zsolt jegyző

Posztapokaliptikus üdülőnk a Római-parton - a hanyag kezelés iskolapéldája

2019.08.10. 13:00 varnai

A zuglói önkormányzat birtokában lévő lassan elfelejtett üdülőnkbe még képviselőként sem könnyű bejutni. Így volt ez a Papcsák korszakban és így van ma is. 

A polgármesterről és a jegyzőről  tavasz óta válasz nélkül pattantak le a szemlét kérő képviselői leveleim. Végül tegnapelőtt a főmérnököt küldték velem a bejárásra. Kerületvezetőt egyet sem érdekelt a zuglói titkos kincs,  polgármesterünk nem ér rá, épp Csepellel ismerkedik. 

Még előre leegyeztetett érkezésünk után is hosszas telefonálgatásba került, míg kiderült melyik a mi telkünk, ugyanis az intézmény nevét, tulajdonosát, elérhetőségét jelző tábla  nincs kitéve, sőt eltűnt  a bérbeadást meghirdető tábla is. Nem csoda, hogy nem érdeklődnek a bérbevétel iránt.

Hosszas sikertelen kiabálás, dudálás után sikerült utánatelefonálni a biztonsági őrnek, hogy engedjen be minket.

kapu_0238.jpg

Mint a félálomban előkerülő őrtől megtudtuk, a tulajdonost jelző táblát egy hónappal ezelőtt a Városgazdálkodási Zrt-nk  leszedte, összegyűrve a bokrok alá dobta. Hogy mi okból tették, ki adott erre utasítást, még nem derült ki. 

tabla_0241.jpg

Az értékes és valaha élettel teli üdülőnk 2008 óta áll üresen. 

A vízparti telek hatalmas, hozzávetőleg 220 méter hosszú és 30 méter széles, kb. 7000 négyzetméter, és a Római part gáttal védett, árvízmentes részén található. Az egyik kapu a Nánási útra, míg a másik a Duna partra nyílik.

romai_ingatlan_google_1.jpg

Méteres gaz áll a telken mindenütt.

gaz_0242.jpg

etkezo_kivulrol_0243.jpg

Ez itt a az étkező és a konyha.

Bár a növényzet ahol tudja visszahódítja a területet a könnyűszerkezetes épületek többsége jó állapotú.  Egy két cső szétfagyva, itt-ott beázás nyoma, de az épületek többsége rendben van, a tetők épek, az elektromos rendszer működik. 

A konyhai berendezések mind épek, működőképesek.

konyha_0279.jpg

etkezo_0284.jpg

Az étkezőt angkori rom módra lassan visszafoglalja a növényzet

furdo_ajto_0250.jpg

A mosdók bejáratát lassan benövi a vadszölő

furdo0274.jpg

A  női és férfi mosdók és zuhanyzók 

halok_0247_1.jpg

A hálószobák épülete

halok0295.jpg

A három hálószoba 52 gyereknek adott helyet. Egy takarítás után használható lehetne.

parnak_0290.jpg

agynemu_0286.jpg

 Az ágyneműk, párnák, takarók 11 éve várnak a gyerekekre

 Az egész területnek, az épületeknek olyan a hangulata, mint Csernobilnak. Úgy hagyták ott, mintha lakói úgy tervezték volna, hogy másnap visszatérnek és folyatódik az élet, a munka.  

Minden kitakarítva, rendben a helyén, az evőeszközök, a tányérok a polcon, a párnák, az ágyneműk glédában kivasalva várják a következő turnust.

A helyiségek többsége egy nagyobb takarítás, pár millió forintnyi felújítás után használható lenne. 

 

A telek Duna felőli részén egy jó állapotú téglaépület is áll, ebben 4 kisebb fürdőszobás apartmant alakítottak ki. A festés itt-ott hullik, de egy takarítás után lakható lenne.

A számlatömb az asztalon, az utolsó bejegyzés 2008.

A ciklusban a hasznosításra, bérbeadásra nem volt kísérlet. Nagyon fura, sőt már gyanús, hogy még a bérbeadó táblát is leszerelték. 

Én fel nem foghatom, hogy nem lehet iskolai táboroztatáshoz, csereüdültetéshez, campingként bérbe adva, vagy valahogy hasznosítani.

Hagyni kell szép lassan teljesen lepusztulni, miközben felújítására nem költünk, de évi tízmilliót költünk az őrzésére?

Amit ezzel az ingatlannal Zugló polgármesterei az elmúlt két ciklusban műveltek az kimeríti a hűtlen, de minimum hanyag kezelés tényállását.

vendeghaz_0266_1.jpg

vendeghalo_0261.jpg

vendeghaz_furdo_0254.jpg

Rendezett, felújított zuhanyzós WC-s apartmanok.

A hatalmas ősfás telek végén kapu nyílik a Duna partra. Evezőstáborként fantasztikus hely lehetne.

kert_0263.jpg

2 komment

Címkék: Zugló hanyag kezelés Római-parti nyaraló

Szobrok Zugló módra

2019.07.01. 20:12 varnai

Egy településen, az egy képviselő-testületi, polgármesteri ciklus alatt köztérre kerülő alkotások erősen jellemzik az adott politikusi garnitúrát, mind ideológiai, mint értékítéleti szempontból. Szobrot állítani nagy felelősség. Mi, a 2015-2019 közötti zuglói képviselő-testület milyen alkotásokat hagyunk a kerületre, az utókorra?

Zugló önkormányzata ebben a ciklusban több köztéri alkotás megvalósításába is belevágott, de ezek közül végül alig valósult meg valami - és ami megvalósult, abban sincs sok köszönet.

 

Bibó emlékmű -  József Attila emlékmű újrahasznosítva

A ciklus kezdetén a polgármester  Lorenzo Medici módra pályázat nélkül akart politikai példaképének, Bibó Istvánnak emléket állítani: személyes ismerősétől, Ortutay Tamástól rendelvén egy művet.  A kerületnek erősen túlárazottan, (40 milla, de most 50% kedvezménnyel csak nektek)  eladni szándékozott József Attila  remake megrendelésétől azonban blogom megjelenése után még időben visszakozott.

bibo_1.jpg

A meg nem valósult Bibó szobor egy régebbi helyre tervezve. Feltehetőleg oda sem sikerült eladni. Bibó, netán 1956. emlékét megörökítő alkotás pályázat kiírását, mű elkészítését ezután a polgármester már nem tartotta fontosnak, pedig módosítóként beadtam egy tisztességes szakmai pályázati kiírást.

 

Szegény Kesjár Csaba

 Barabás fideszes képviselő javaslatára a testület megszavazta, sőt a lerakáshoz pénzt is biztosított, hogy  a valaha közelben élő Kesjár Csaba autóversenyző portréja kerüljön elhelyezésre a Róna utca Thököly út sarokra. A  művet egy barátja, egy amatőr szobrász ajánlotta fel. A Magyar Alkotóművészeti Nonprofit Közhasznú Kft (MANK),  mely a minden köztérre elhelyezésre szánt mű esetén végzi a kötelező szakmai zsűrizést több alkalommal felhívta a figyelmet a portré dilettáns voltára, az anatómiát semmibevevő  alkotás amatőrségére. A testületi viták során hiába hívtam fel a figyelmet a MANK szakvéleményére, a pályáztatás szükségességére. Mindhiába.

kesjar4300.jpg

Kesjár Csaba torzója - ha már emléket állítunk neki, megérdemelt volna egy tisztességes portrét. A  gyermeteg alkotáson azóta rendre megbotránkoznak a szakemberek és az arra járók is.

 

A magas babérokra törő kerületvezetés érezte, hogy a ciklusban muszáj lesz valami grandiózusabb alkotást, lehetőleg ideológiailag is példamutatót prezentálnia. Választásuk a '44-45- telén elkövetett zuglói nyilas kivégzések, a Vészkorszak áldozataira  és  az embermentő Slachta Margitra esett.   A Pillangó parki felújításhoz kötve egy ideológiamentes pillangó szobrot is létre kívántak hozni, és ciklus végére egy Zsivora György szoborra is javaslatot tettek a szocialisták.

 Viszonyításképp egy kis visszatekintés: a Papcsáki kerületvezetés siraly4428.jpgnégy éve alatt három alkotással gazdagította Zuglót: egy a Reiner Frigyes térre letett  a szakmai zsűri által elcsépelt közhelyek gyűjteményeként jellemzett Trianon emlékművel (a helyiek a mérete okán sirályként emlegetik), a parlament elé visszahelyezett Tisza István szobor zanzásított másával, mely a Róna -Thököly másik sarkára került, harmadikként pedig a Bosnyák tér parkjában elhelyezett Bolgárkertészek szoborcsoport ivókúttal, melyet Veliko Tarnovo bolgár testvérvárosunk adományozott Zuglónak.

 Karácsonyék az általuk tervezett három mű elkészítésére már - ahogy a XIX. század óta illik -  nyilvános pályázatot írtak ki, mindhárom esetben 15-15 millió forint maximális bekerülési költséget határozva meg.

A pályázatokat 2017.tavaszán írtuk ki, és májusában hoztunk a győztesekről testületi döntést. A MANK mindhárom alkalommal jogosan jegyezte meg, hogy nem mutatták meg nekik az összes pályaművet, hanem csak a már amatőr testület által kiválasztottakat tudták véleményezni.

 Jellemzően, bár a makettek pár napra a Civilházban ki voltak állítva, a három pályázat egyikénél sem kérdezték meg a lakosság véleményét, pedig a műveket az ő adójukból finanszírozzuk és az ő épülésükre/szórakoztatásukra szolgálnának. Ma az internet korában pedig nem lenne bonyolult egy online szavazás lebonyolítása és/vagy a pályaművek tisztességes kiállítása, lakossági pontozása.

 

A Slachta Margit szobor

img1.jpgA pályázaton nyertes, és több alkotó is egy siető idősebb (kissé Mary Poppinsra hajazó esernyős hölgy) egészalakos szobrát képzelte a sarokra.

Az átadás időpontjául 2018 szeptember 18-át határoztuk meg. A kiválaszott szobor nem kifejtett okból máig nem készült el. A készültségi fokáról, a 15 milliós számla kifizetéséről nincs írásos információ. 

 

A csúszások oka lehet, hogy mindkét alkotás elhelyezésére a közvetlen helyszíneket, a Thököly úti nyilas ház előtti járdát és a másik oldalon a Szociális nővérek háza előtti járdát, a nagy forgalmú  Thököly út Stefánia sarok két átellenes sarkát választották. A MANK szakértői anyagában mind a szoborról, mind a helyszínről egyenesen fogalmaz: 

A kijelölt helyszín teljesen alkalmatlan a szoborállításra. 

A művek átadásának időpontjául 2018 októberét jelölték meg,  de az alkotások mindmáig nem akarnak elkészülni. Mint az várható volt a szűk forgalmas sarkokon nem igazán lehet szobrokat lerakni. 

 

 

A két következő pályázat eredményét sajnos alapvetően meghatározta a polgármester manipulációja,  a neki ismerős alkotó helyzetbe hozása, művük megszavaztatása.

 

A Vészkorszak emlékmű

A Vészkorszak emlékműnél a vitában a polgármester Vadász Bence alkotását erőltette, mint utólag el is ismerte, ismeri az alkotót. Ez esetben Ortutay Tamás - emlékszünk még, aki a ciklus elején a betűhalmot próbálta  Bibó emlékműként Zuglónak eladni  - segített támogató zsűritagként. Részlet a jegyzőkönyvből:

veszkorszak-jkv.jpg

Én az erősen koncepcionális,  föld alá süllyesztett, edzett üveggel lefedett üreget  eleve nem tartottam szerencsésnek,  egyrészt mert a Stefánia út gyalogosok által alig járt, tehát a mű észrevétlen lesz, másrészt, mert az ilyen páncélüvegek fél év után mindenütt karcossá válnak, az erős fénykülönbség, a  tükröződés,  az üvegfelületen a külső-belső hőkülönbség okán folyamatosan keletkező páralecsapódás miatt alig lehet belátni a lenti térbe. (Elég megnézni az üveglapokkal lefedett romokat bárhol Magyarországon, pl. a Március 15-e téren)

stefania_4302.jpg

Egy 2 X 2 X 2 méteres alkotás föld alá süllyesztése  - mint a gödör kiásásakor be is bizonyosodott -  a belvárosi járdán szinte lehetetlen, a közművezetékek: az útban lévő víz-,  csatorna- és gázcsövek, elektromos kábelek kiváltása sok tíz milliós plusz költség lehet

Amitől tartottam be is következett: a gödör kiásásakor számos térképeken nem is jelzett kábelbe akadtak, melyeket nem mertek bolygatni.

A Thököly étterem bejárata előtti munkagödröt már egy fél éve visszatemették és visszaaszfaltozták. 

Tehát úgy tűnik, hiába a megkötött szerződések, az elköltött 15 -15 millió forint, mind a Vészkorszak, mind a Thököly út túloldalára szánt Slachta Margit emlékműnél kivitelezési, elhelyezési problémák miatt egy éve áll a munka.

 

A Pillangó szobor

A Pillangó szobornál még jobban kilógott a lóláb. A szakmai zsűritagok egyhangúlag eleve egy másik, a 3. számú alkotást támogatták, míg a polgármester és a távol lévő, két telefonon szavazó önkormányzati képviselő szavazatával érte el, hogy az általa preferált alkotás legalább versenyben maradjon.

A borítékbontásnál kiderült, hogy a 10. számú alkotója ismerős, Kelemen Zénó, aki egy órával ezelőtt a Slacha pályázatnál még szakmai zsűritagként tevékenykedett. A zsűritagság láthatólag afféle afféle keresztsegítségként szolgált, mert az elvetélt Bibó szobor alkotója Ortutay Tamás a Vészkorszak pályázatnál, úgy a 10. számú mű alkotója, a Slachta pályázatnál tüsténkedett a 100 ezres tiszteletdíjért.

65284799_383904859145056_4119997689934905344_n.jpg

Balról a 3. számú, hátrébb a 10. számú, megvalósuló pályamű (fotó : László Andrea)

A MANK szakmai véleményében ( lásd teljes terjedelmében legalul) szintén a másik, a 3. számú alkotást jelölte meg a legjobbként. Nem kerteltek: 

A 3. számú pályamű megvalósítását javasoljuk, mely plasztikailag sokkal izgalmasabb, gazdagabb, mint a 10.számú pályamű.

 De ez  a szakmai vélemény se a polgármestert, se a képviselőket nem zavarta.

És azért valljuk be, matematikailag elég kicsi az esélye, hogy a Pillangó szobor pályázatra beadott 25 alkotás közül véletlenül épp annak az alkotónak a művét választják ki, aki egy órával ezelőtt még zsűritag volt.

A  végső döntést hozó testületi ülésen szintén több furcsaság történt. A polgármester a képviselő-testületnek a MANK szakvéleményét nem nyújtotta be, Kelemen Zénó a 3. számú mű alkotója - egyedüliként alkotóként az eddigi pályázatokon - megjelent és szót kapva lelkesen dicsérte művét, (ki hívta meg, nem tudni)  ezután a polgármester  a sorrendtől eltérve elsőként a 10. számú, Kelemen Zénó által készített pályázatról szavaztatott. Át is ment.

Megjegyzem, ha a demokratikus vezetésűnek mondott Zuglóban így döntenek a műalkotásokról, akkor miért csodálkozunk, ha a kormány a saját ízlését erőlteti ránk?

 

pillango_9804.jpg

Már szinte kész a mű, szép , csúnya, ezen lehet vitatkozni, mindenesetre a szakmai zsűrik nem ezt javasolták. 

Az bizonyos, Pillangó parkba kerülésének módszere tökéletesen illeszkedik a Pillangó park felújításának módjához, sőt épp ott áll, ahol szép feketefenyő csoport állt, míg a park felújítás nagy buzgalmában ki nem döntötték őket.

65731593_2299679720100294_7631814288335699968_n.jpg

És a 3. számú pályamű, melynek nyernie kellett volna. Légiesebb, dinamikusabb, gazdagabb , igazi szobor. De várom kommentekben a véleményeteket.

 

Egy remek Zsivora György szobor csak sikerült végére

A szocialista Hevér képviselő javaslatára, miszerint állítsunk emléket Zsivora Györgynek meghívásos pályázatot írtak ki. Én az idő hiányára hivatkozva kiírt meghívósditól, különösen a fenti előzmények után eléggé prüszköltem, de kellemesen csalódtam. Sikerült hozzáértő szobrászokat meghívni és az 1:1 méretű pályaművekben remek alkotások születtek, a zsűri egyhangúlag választott. Persze nem tévednék nagyot, ha az átadó ünnepség, amire plusz két milliót szántak, nem a választási kampány finisére esne, de hát ezt mindenki így csinálja. A szobor szép lesz, legyen meglepetés!

 

 

mank_pillango_slachta-1.jpg

 mank_pillango_slachta-2.jpg

mank_pillango_slachta-3.jpg

mank_pillango_slachta-4.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: köztéri szobor Zugló Karácsony Gergely Slachta Margit Ortutay Tamás Kelemen Zénó

Pillangó park - a parképítők bosszúja

2019.05.04. 13:24 varnai

Háromnegyed éve folyik a Pillangó-park felújításnak hívott szétbarmolása. Az ott lakók mára beletörődtek a pusztításba, mely a zuglóiaknak eddig 678 millió forintjába fájt. 

Most, miután az eddig kapott 590 millió mellé újabb nettó 69 millió forintot fejtek ki az önkormányzattól nekiálltak a faültetésnek is, de ebben sem volt sok köszönet.

pillango_tervek_4016.jpg

A tervező az új fasorok (vastagított körök)  berajzolásánál nem vette figyelembe, hogy a tervezési terület nem üres pusztaság, hanem negyven éve növekvő park, meglévő terebélyes, egészséges FÁKKAL ,melyek egybefüggő kiserdőt alkotnak.

platanok_koze_3678.jpg

Eddig azért akartak fát vágni, mert azok közel vannak egymáshoz. Most közéjük ültettek.

Sikerült a  30-40 éves platánok közé - melyek még 100 évig simán elélnek és háromszor ekkorára terebélyesednek -  egy juharfa sort beültetni. 

A frissen ültetett facsemetéket a meglévő fáktól 2-4 méterre ültették el, hogy azok már most beleérnek a meglévő fák lombkoronájába. Ezeknek a  70 ezer forintért  nekünk eladott facsemetéknek esélyük sincs megnőni. 

alault1_3674.jpg

harsala_3700_1.jpg

A metróállomásnál egy gyönyörű, egészséges hársfa alá ültettek be két csemetét. Gondolom, azaz remélem, nem tervezik kivágni.

A most elültetett kb. hetven facsemete 2/3-át teljesen dilettáns módon ültették el, azokat most ki kell szedni és máshová elültetni. 

A történetben külön pikáns, hogy annak idején azzal érveltek a kiserdő megritkítása mellett, hogy ott túl közel vannak egymáshoz a fák. 

A kivitelező Deergarden Parkfenntartó Konzorcium, mely a versenyszűkítően kiírt közbeszerzésnek köszönhetően a munkát egyedüli pályázóként árverseny nélkül nyerte meg, pedig mindent meg is tesz, hogy a munkálatok végére a területet tényleg  pusztasággá váljon.

megsertett_fak2.jpg

Íme ilyen sérüléseket okoz, ha egy kiserdőben buldózerekkel ültetik a fákat. A meglévő fákat még a legkritikusabb részeken sem sikerült körbekordonozni. Az utólagos faseb kezelésről már ne is beszéljünk.

A tervező S-TÉR Kft-nek nem csak az új fák helyét nem sikerült eltalálnia, de a sétányokét sem.  A park meglévő, 4-5 éves aszfaltjárdáit felverték, (bár a lakók petíciójukban kifejezetten kérték azok meghagyását)  és azoktól pár méterre, olyan nyomvonalon fektették le a széles térkő sétányokat, melyek nekimentek a meglévő fáknak. Így jöttek létre az un. "járdafák".

rosszsetany_3703.jpg

A kitaposás nyomvonalából látható, a környékbeliek máig a feltört régi járda vonalát követik  - mert az vezetett egyenesen a házakhoz. 

A "járdafák", mivel gyökérzetüket a sétány építésekor elvágják a legkisebb széltől is kidőlnek.

kidoltfa_1.jpg

A fákat nem vágják ki, kidőlnek maguktól. 

idiota_jarda_3860.jpg

A járdákba sikerült egészen abszurd kis kanyarokat is betervezni.

Ki az, aki a tervező kedvéért egy kis kurflit tesz, miközben a metrómegállóhoz siet? Már most látni, hogy járják ki, egyenesítik ki az utat az emberek.

lakotelebelul_3920.jpgA panelok között a parkban  a Fogarasi felé már nincsenek járdák, csak kitaposott ösvények. E területen nagy szükség lett volna pár száz négyzetméter térkőre.

 A közösségi tervezés során a lakók kifejezetten azt kérték, hogy a belső részek legyenek felújítva.

A Pillangó park ligetes kiserdejében egyáltalán nem volt szükség 3 méter széles sétányokra, de az 5300 négyzetméter térkövet valahogy nagyon ránk akarták erőltetni.

Az S-TÉR kft-t, mely egyben - összeférhetetlen módon - a parkban elhelyezett utcabútorok, lámpák forgalmazója is, a tervezéskor láthatóan az motiválta, hogy ezekből a holmikból minél többet beleszuszakoljon a parkba - azaz eladjon.

 

 

 

 

 

A nagyképűen fogadótérnek elnevezett területen lendületből döntöttek ki 3 gyönyörű fekete és erdei-fenyőt, a lakosok most üldögélhetnek az új padokon árnyék nélkül.

fenyok1-2018_oktober.jpg

A fenyők hűlt helye. Nem voltak útban senkinek.

fenxokhelye_3875.jpg

 

homokcsiga3857.jpg

A tervezés slendriánságának tengerében csak apró csepp, hogy az amúgy általuk forgalmazott játszóeszközt, a láncos homokemelős játékot sikerült gumiburkolatra letenni, a gyerekek így aztán messziről hozzák és ráöntik a homokot a gumiburkolatra.

Szintén tervezési bénaság: Aki szülőként már töltött órákat játszótéren az tudja, hogy a homokozót nem tanácsos a játszótér legszélére rakni, mert az központi elem, és érdemes valamiféle szegélyt készíteni, pl. farönkökből, hogy a szülők arra ülve közel lehessenek gyerekeikhez,  nem mellékesen, hogy a homok ne menjen ki, ne keveredjen a homokba múlcs, kavics, növényzet. Az S-TÉR-nek ezt az elementáris feladatot sem sikerült megugrania.

homokozo3858.jpg

A képen figyelemre méltó még a fatörzsig felkent burkolat.

Hasonló hozzá nem értésről, a játszóterek működésének nem ismeretéből adódhat,  érdektelenségből még számos van,  - ha csak nem a Pillangó lakótelepek felé megnyilvánuló bosszúállásból - mert én még tőlük sem feltételeznék ennyi dilettantizmust.

 

3 komment

Címkék: Zugló Karácsony Gergely Pillangó park Szabó Rebeka alpolgármester DeerGarden Parkfenntartó konzorcium S-TÉR Kft

Se vizsgálóbizottság se felújítások

2019.05.02. 10:17 varnai

Ismét a zuglói botrányoktól, a Fidesz és az MSZP nagykoalícióval elszabotált vizsgálóbizottságtól hangos a média. A parkolásbotrány talán rávilágít, hogy Zugló évek, évtizedek óta nem fejlődik, a parkolás és a többi túlárazott szerződésmutyi folyamatosan szivattyúzza ki a pénzt a kerületből, e miatt már nem telik semmire, az idén jóformán nem lesznek fejlesztések, sőt felújítások sem.

A rendkívüli ülés ötven napirendi pontjából három szólt a parkolásról. A vizsgálóbizottság  körüli vitában - ahogy az várható volt -  két órán át ment a felelősség elhárítás, a saját médiának játszás, a politikai show.

A Fidesz egy kormánypárti és egy MSZP-s polgármesterre, illetve Tarlósra, az MSZP szokásos cinizmusával az ENSZ főtitkárra, Trumpra, Putyinra és rám bízta volna a vizsgálatot, míg Karácsony az egész fővárosi parkolást vizsgáltatta volna. A szócséplés után egyik nonszensz javaslat sem kapott többséget.

És hogy van-e értelme a vizsgálóbizottságosdinak? Nemigen, hisz épp oly abszurd a Fidesz és az MSZP embereivel vizsgáltatni, hogy az MSZP és a Fidesz miért támogatta a gyanús üzletet, mintha egy büntetőügyben a gyanúsítottakra bíznánk a bűnjelek begyűjtését. 

Ami valóban fontos lett volna, hogy a parkolás-ellenőrzés kiszervezésének megszüntetéséről döntést hozzunk. A SIS Parking Kft-vel kötött szerződés július 9-én lejár, és ha magunk akarjuk végezni az ellenőrzést akkor mielőbb embereket kell felvenni, eszközöket beszerezni.

  A SIS Parknig Kft  - mely egyetlen pályázóként árverseny nélkül kapta meg a melót - havi 44 millióért, évi 528 millió forintért végzi a parkolás ellenőrzést, azaz kb. 20-25 parkolóőr foglalkoztatását, akik nettó 170e Ft-ot kapnak. Tudni kell, hogy az Ügyfélszolgálatot és az adminisztrációt, felszólító levelek küldését, stb. az önkormányzati cég, a ZKNP 20 fős parkolási divíziója végzi.

Egy gyors kalkulációval kiszámolható, hogyha a cég 30 embert foglalkoztat a bérköltség akkor sem éri el a havi 9 milliót...  erre jön kevés egyéb költség, haszon, adó... de hát mi a cégnek a cégnek havi 44 milliót fizetünk. Annak idején Hajdu MSZP-s alpolgármester hosszan érvelt amellett, hogy a kiszervezés 4 éve alatt 700 milliót spórolunk...

parkolas_ellenorzes_elnapolas.jpg

A zöldek az elnapolást támogatók, a pirosak és a sárgák akik dönteni akartak. Az MSZP-s  és pár Fideszes képviselő torpedózták meg a polgármesteri javaslatot.

Sokból sokat lehet visszacsorgatni, érthető, ha sokan ragaszkodnak a durván túlárazott szerződéshez. A döntést az ex Jobbikos, most Mi Hazánkos Ceglédi képviselő javaslatára MSZP-s és Fideszes képviselők szavazatával elnapolták. 

Tán itt az idő, hogy bemutassam a zuglói  képviselő-testületet.

testuleti3981.jpg

Íme a zuglói képviselő-testület, mely az ország  messze legjobban megfizetettje, némely pártképviselők havi 580 ezer forintot is keresnek. A polgármester szerint ezzel elérhető, hogy "itt lopnak majd a legkevesebbet".

 Balról az MSZP-s képviselők, Felkai Tamás, Sógor úr, Bitskey Bence, aki a sonkaosztós időközivel került az eltűnt Sápi helyére és a többiek. Hátuk mögött az őket és a kerületet valójában irányító Tóth Csaba, a zuglói MSZP-elnöke, parlamenti képviselője. Jobbról a fideszesek, az ő választókerületi elnökük Jelen Tamás, aki, bár a bizottságba, testületire nem jár be, gyakran nyilatkozik zuglói ügyekben. Csíkosban az ex Jobbikos, jelenleg Mi Hazánkos Czeglédi János, aki szintén megszavazta a mutyis közbeszerzést és most az elnapolást is. Mellette Barta LMP-s képviselő. Tőle balra ülök én, a Civilzugló Egyesületet képviselve.

Zugló abban  is egyedülálló, hogy négy alpolgármestert fizet ki. A dobogó legjobb oldalán Horváth Zsolt DK-s alpolgármester, aki az ötven napirendi pont egyikét sem tartotta hozzászólására érdemesnek, a két év alatt produkált két előterjesztése és két megszólalása havi 1 milliójába fáj az adófizetőknek. Rozgonyi fideszes alpolgármester,  Hajdu MSZP-s alpolgármester aki a vagyongazdálkodásért felel, az ő sógorát találták legalkalmasabbnak vagyonkezelő igazgatójának, Szabó Rebeka PM-es alpolgármester, Karácsony miniszterelnök főpolgármester-jelölt. Mellette a harmadik jegyzője.

Visszatérve az ülésre:

Az MSZP-s alpolgármester javaslatára újabb 76 parkolóórát is vennénk és üzemeltetnénk. A közbeszerzésre csupán egy céget hívtunk meg, a jelenleg is 204 órát üzemeltető C-WARE-t. (ő velük kötötték az ominózus szerződést 2017-ben)  Az akkori szerződésben havi 69 ezerért, most 40 ezer forintért vállalták az órák üzemeltetését, bár több feladat kimarad, pl. a síkosság mentesítés, a helyek takarítása, a lekopó jelek felfestése. Arra tettem javaslatot, hogy az olcsóbb üzemeltetés és az egységesítés érdekében az önkormányzat kezdeményezzen szerződés módosítást, és a meglévő 204 óránkat is az új feltételekkel havi 40eFt/hó árért üzemeltessék. Míg ez a szerződésmódosítás nem történik meg, addig ne döntsünk az új órák megvásárlásáról. Ez a módosítóm átment. Kíváncsi vagyok ki fog tárgyalni és mire jutnak.

A parkoláshoz fogható súlyú volt az a szintén az MSZP által benyújtott előterjesztés, hogy a vagyoni ügyekben és közbeszerzési ügyekben a ciklus hátralévő idejére a testület ruházza át a döntési jogokat a Tulajdonosi és Közbeszerzési Bizottságra. Ügyes, hisz a TKB-ban  - a testület kiegyenlítettségével szemben -  masszív MSZP-s többség van. Ez a javaslatot a polgármester támogatta,  s bár átment, de nem kapott minősített többséget. (11 igen kontra 10 nem)  Szerencsére az ilyen súlyú döntéshez minősített többség kell. Az LMP-s és a Civilzuglós NEM szavazatok voltak ez esetben a döntőek. Ha átmegy a polgármester  a hátralévő időben kibújt volna a felelősség alól, hogy  a parkoláshoz hasonló kínos ügyekben, közbeszerzésekről, ingatlaneladásokról szavazzon, míg az MSZP meg még gyorsan eladta volna amit tud.

Most tárgyaltuk az Óvodai dolgozók versenyképességének megőrzésére  hangzatos című anyagot. Megjegyzem, ha az én előterjesztésem március 7-én megszavazzák, már áprilisban emelt bért kaphattak volna a dolgozók, és nem ennyit. A csomag ugyanis alig-alig teljesít valamit az óvodavezetők Szakmai Közössége által kértekből,  nem kapták meg a kért cafeteriát, bérpótlékot, a felhalmozási kiadásokra fedezetet  Jellemzően más kerületek havi 45-25 ezer forint pótlékot adnak minden óvodapedagógusnak, míg a szociális érzékenységével, zuglói modellel dicsekvő Zugló semmit. Kételyeim vannak, hogy ez a későn vetett morzsa  (a gyakornokoknak havi 25e Ft pótlék, a pedagógusoknak évi 100e Ft bónusz ) megállítaná a dolgozói elvándorlást.

Hiába, nincs pénz, kell a pénz a parkolásra, a ZVK Zrt feneketlen bendőjének. A 2019-es költségvetés decemberi szavazásakor Szabó Rebeka alpolgármester asszony - tudva a problémáról -  hozzávetőleg 80 milliót akart átcsoportosíttatni az óvodáknak, ezt Karácsony előterjesztőként nem fogadta be, míg a szocialista javaslatot, miszerint a ZVK Zrt 3 milliárdos büdzséjét további 440 millióval emeljék meg, befogadta. 

 

A most, jócskán megkésve benyújtott 2019-es közbeszerzési terv tisztán illusztrálja, ha elfolyik a pénz, ha máshoz kerül, ha rosszul, pazarlóan gazdálkodnak, akkor nem jut fejlesztésre.  Idénre semmiféle jelentősebb beruházást, felújítást nem terveznek. Láthatóan még a Széchenyi Általános iskola  100 milliós homlokzatfelújítását sem merik elkezdeni, pedig arra kaptunk 25 millió forint fővárosi támogatást is. Nincs a 28 milliárdos büdzsében 70 millió forint... Csak szavakban készül a Kacsóh Pongrác lakótelep parkjainak rendbe tétele, az Egressy tér felújítása.

20150928_134747net.jpg

Lefóliázott tető egy óvodánkban. Az elmulasztott felújítások beázásokhoz és egyéb extra kiadásokhoz  és rengeteg kellemetlenséghez vezetnek.

A két szakrendelőnk felújításáról már szó nincs,  pedig érvényes testületi döntés van a felújításukról, mint ahogy újabb orvosi rendelőnek, óvoda, bölcsőde rendbetételének sem kezdenek neki. Tudni kell, az önkormányzat 26 óvodát, 13 bölcsődét, 12 orvosi rendelőt, 11 iskolát, a hivatal épületét, stb. összesen közel  60 épületet birtokol, azaz évente 3-5 épületnek kéne teljes felújításon átesnie, hogy 25 év múlva újra sorra kerüljenek.

A 2017 novemberében megszavazott előterjesztésem végrehajtását az energia közbeszereztetését is csak 2019 III. negyedévre tervezték be. Két év semmittevés. Más önkormányzatok hét éve versenyeztetik a cégeket,  évi sok tucatnyi milliót megspórolva. Mi évi kb. 50 millióval lehetnénk beljebb.

 

Döntöttünk, hogy támogatjuk a E-Co Housing pályázatunkat. Gonoszbrüsszel 1,5 milliárd forintot ad, hogy egy 25 lakásos bérházat építsünk. Ez a 60 millió / lakás meghökkentően soknak tűnik, hisz saját telken, profitot nem tervezve építkeznénk, de ez egyben kísérlet is lesz - sima házra nem adnának pénzt -  környezettudatos épület gondosan összeválogatott lakókkal. A drága épületben leginkább szolgálati lakásokat fogunk kialakítani, de ezt gazbrüsszelnek nem mondjuk el.

Tudni kell, a zuglói önkormányzat  Karácsony alatt (sem az előzőben, de Papcsák legalább nem kampányolt szociális bérlakás programmal)  annak ellenére, hogy 2016 áprilisában határozatot hoztunk évi 100 szociális lakás megépítéséről, egyetlenegyet sem épített, még csak megvalósíthatósági tervek sem készültek. Sőt, miközben a bérlakások számának növeléséről beszéltek eladtak hozzávetőleg ötven bérlakást. 

 A testület most, miután annyi ideig szabotálta a Civilzugló Egyesület kezdeményezését, elfogadta a tájékoztatást az Óvodai faültetési programról. Idén 29 előnevelt facsemete, 1600 darab cserje és félcserje, 170 db oszlopos örökzöld növény kerül kiültetésre 7.6 millió forint összegben. 

Ezeken kívül döntöttünk még számos dologról, lásd a napirendet ITT:

A  hat órásképviselő-testületi ülés közügyek iránt elkötelezett lokálpatriótáknak, mazoistáknak ITT végignézhető. 

Szólj hozzá!

Címkék: Zugló Karácsony Gergely Rozgonyi Zoltán Tóth Csaba Jelen Tamás Civilzugló Egyesület Hajdu Flórián zuglói parkolás Horváth Zsolt

Ej, ráérünk arra még!

2019.04.15. 13:53 varnai

A március 27-i zuglói képviselő-testületi ülés egy kurta-furcsa polgármesteri levéllel lemondva elmaradt, a testület összehívva azóta sem lett, bár e történésekről a polgármester  számos kampányrendezvényén és médiamegszólalásainak alkalmával gondosan hallgat. Gondolom tart az ülésen a parkolás mutyi kapcsán kirobbanó botránytól.

Megértem, de a magam részéről azt gondolom, hogy két évvel ezelőtt kellett volna karakánnak lenni, meg öt évvel ezelőtt, amikor a polgármesteri címet mindenáron megszerezni igyekezvén Zuglónak ártó alkut kötött, és akkor most nem lenne botrány - nem mellesleg 1 milliárddal gazdagabb lenne az önkormányzat.

polgarmester_ur_tajekoztato_levele_1.jpg

Hogy kivel kell tovább egyeztetnie, arról nem ír, mindazonáltal minket, önkormányzati képviselőket az elmúlt két hétben nem keresett.

A halogatott ülés miatt őszre fognak csúszni, vagy idén elmaradni a nyárra tervezett iskola, óvoda, bölcsöde felújítások, jelentős kellemetlenséget okozva az intézményeknek, a gyerekeknek, szülőknek. 

Az ülést halogatók között nyílván vannak, akik arra játszanak, hogy direkt ne lehessen új közbeszerzést kiírni a júliusban lejáró parkolás ellenőrzés szerződés helyett és  a SIS Parkinggal kelljen szerződést hosszabbítani, mint ahogy  hasonlóan kicsúsztunk az időből az út és járdaépítés szerződésnél is, ezért a régi vállalkozózóval (PENTA)  kellett meghosszabbítani a szerződést. Ügyes.

De nem csak a márciusi ülés maradt el, számos egyeztetés, döntés húzódik hónapokig, évekig, jelentős ügyekben pótolhatatlan késedelmet és jelentős anyagi hátrányt okozva a kerületnek. Zugló, akár egy kormányosát vesztett hajó sodródik hónapok, azaz évek óta. Eközben persze - hogy a képet tökéletessé fokozzam - a tiszti kabinokban, a kapitány tudtával már évek óta folyik a szállított holmi szervezett fosztogatása.

Csak felsorolásszerűen:

Februári ülésünkön előterjesztésemre döntöttünk arról, hogy helyet keresünk egy Zuglói  Állandó Helytörténeti Gyüjtemény számára. Az egy délelőttnyi időt igénylő bejárásra - melyre a polgármester maga helyett természetesen bárkit delegálhatna -  máig nem került sor.

Novemberben elnapolták egy előterjesztésem, melyben azt javasoltam, hogy biztosítsunk szolgálati lakásokat az orvos és szakdolgozó álláspályázatokhoz, hogy ezáltal orvosokat vonzunk a számos üres szakorvosi álláshelyünre és körzeti orvosi praxisunba. Az egyeztetés azóta sem történt meg.

2017 novemberében  !!!!  előterjesztésemre a képviselő-testület úgy döntött, hogy felkéri a polgármestert, hogy az intézményeink áram és gáz fogyasztását közbeszerzéssel biztosítsuk.  Máig - másfél év alatt -  nem kaptuk meg a kért számsort és nem lett kiíva a közbeszerzés, pedig ezzel a rutineljárással, melyet más önkormányzatok hosszú évek óta alkalmaznak, évi akár 50 millió forintot is megspórolhatnánk.

A még régebbi végre nem hajtott, nem egyszer stratégiai jelentőségű testületi döntéseinkről ITT írok

Március 18-án az alábbi levélben kértem a polgármestert, hogy foglalkozzon a  kerülettel, a fenti ügyekben a megbeszéléseket hívja össze, hogy az előterjesztések elkészülhessenek. Az óvodai dolgozók segélykérő levele, bérreendezése ügyében össze lett hívva értekezlet, de testületi döntés híján előrelépés e területen sem történt. (Ha az előterjesztésem nem veszik le napirendről az óvodai dolgozók már áprilistól embelt bért kaphatnának)

A többi témában néma csönd, válaszlevél sem jött, ej, ráérünk arra még!

László Várnai varnai.laszlo14@gmail.com

2019. márc. 18. 9:52
címzett: polgarmester; Szabó; Németh; civilzuglo
Tisztelt Polgármester úr, tisztelt Alpolgármester asszony!
A február 27-i Képviselő-testületi ülésen döntöttünk arról, hogy helyszínt keresünk egy állandó helytörténeti kiállítóhely számára.
A lehetséges helyszínek áttekintésére,  felkeresésére egy négy főt delegáltunk, én mint az egyikük máig nem kaptam meghívást, pedig a döntés óta több mint 26 nap telt el.
A március 7-i rendkívüli ülésen abban maradtunk, hogy az óvódák problémái kapcsán előterjesztést írók, Szabó alpolgármester asszony és én leülünk egyeztetni, hogy a március 27-i testületi ülésre közös előterjesztést nyújthassunk be. A testületi úlés óta eltelt két hét, de nem lett összehívva a találkozó.
Kérem, hogy ez a találkozó a keddi vagy szerdai napon történjen meg,  hiszen  háttérszámításokat kell végezni és csütörtökön már nyomtatják az előterjesztéseket.
Kérem, hogy erre az egyeztetésre hívjuk meg az Óvodavezetők Szakmai Szövetségének vezetőit.
A 2018. novemberi ülésen elnapolták a Szolgálati Lakások a ZESZ számára előterjesztésem, mondván, egyeztetés szükséges a témában. Az elnapolás óta eltelt több, mint három hónap, kérem tájékoztasson, mikor lesz az egyeztetés?
Végül hadd emlékeztessem, a képviselő-testület 2017 decemberében döntött 506/ 2017 (XII.21.)  számon arról, hogy kér egy tájékoztató anyagot, az intézmények energia fogyasztásáról, és megközbeszerezteti ezek áram és gázfogyasztását. 
Ezt a tájékoztatót mindmáig nem kapta meg a testület. Nehéz elképzelni, hogy hozzávetőleg 50 épület áram és gázfogyasztásáról  nem képes egy táblázatot összeállítani 14 hónap alatt egy 270 fős hivatal. 
Az elmaradt közbeszerzés több tucat millió forint megspórolását eredményezhette volna...
Kérem, legyenek összehívva a  fenti egyeztetések, koncentráljon kicsit többet a még hátralévő időben a kerület operatív vezetésére, a testületi döntések végrehajtására.
Tisztelettel, 
Várnai László
képviselő, Civilzugló Egyesület

 

 

22 komment

Címkék: szolgálati lakás Zugló Kaácsony Gergely testületi-ülés óvodai bérpótlék energia közbeszerzés ZESZ zuglói helytörténeti kiállítóhely

A zuglói parkolás visszavág - a pénzt már elvitték, de a balhét vajon ki viszi el?

2019.04.05. 11:33 varnai

Két hónapja, hogy nyilvánosságra hoztam a zuglói parkolás veszteségeit bemutató adatsort és hogy kijött a 444.hu filmje a fővárosi parkolási bizniszről. A két éven át minden oldal által elhallgatni kívánt korrupciós ügyet most a főpolgármester választási csatában politikai bunkósotként használják és országos botránnyá növelték. Amit most látunk, az  a felelősség elhárítási vetélkedő mesterfoka.

Tanulságos visszatekinteni, miként jutottunk idáig, hogy a zuglói Fidesz "gyámság" alá kívánja helyezni a polgármestert, és vizsgálóbizottságot kíván létrehozni. Arról a zuglói fideszesek gondosan nem beszélnek ( és nem kérdezi őket a mikrofonállvánnyá sekélyesült kormánymédia), hogy ők is megszavazták a szerződéskötést - és a polgármesterhez hasonlóan ők is gondosan hallgattak róla két éven át. Különösen bizarr mindezt annak a Jelen Tamásnak -  a leendő fideszes polgármester-jelöltnek -  a szájából hallani, aki tagként egy éven át nem járt be a Tulajdonosi Közbeszerzési Bizottság üléseire, pedig ott számos alkalommal érvelhetett és szavazhatott volna a parkolás ügyében.

Eközben Polgármesterünk  jól fejlett elhárító mechanizmusával mára, két év elfojtás után, az egy hónappal ezelőtti a tagadáson, sajnáltatáson át eljutott a kivetítésig, a Magyar Narancsnak azt találván nyilatkozni:  a zuglói parolási rendszer a Fidesz parkolási rendszere.  Azaz teljes erővel folyik a felelősség el-, azaz másokra hárítása.

Hogy a zuglói parkolás kinek a rendszere, erről a poszt alján olvashatnak.

Megjegyzendő, a márciusi rendkívüli ülésen újabb bátor polgármesteri tartózkodással és fideszes közreműködéssel ment át az 1 milliárdos zöldterület fenntartás szerződés díjainak megemelése és cserébe a Penta évi 500 milliós útjavítás szerződésének meghosszabbítása. Kíváncsi vagyok ezekről a dealekről mikor tesz feltáró vallomást a polgármester a médiában.

Eközben a parkolás biznisz áterőltetője, a zuglói MSZP -  akiket a polgármester máig nem mert néven nevezni - gondosan lapít, és csendben  készül, hogy újabb bábot, felkészületlen, messziről hozott bonviván-strómant ültessen a zuglói polgármesteri székbe. 

Mindeközben a sárdobálás okán elmaradt a márciusi testületi ülés, a hivatal áll, a jegyző dühöng,  jelentős ügyekben, pl. az óvodai dolgozók bérpótlékában, a nyárra tervezett felújítások elindításáról nem születik döntés. 

Elsőként is, mindenkinek javaslom, nézze végig a vitát, miként döntünk a 2017. márciusi testületi ülésen a parkolóórák vásárlása és üzemeltetés közbeszerzésről.

Négy hozzászólásban érvelek az olcsóbb ajánlat bent tartása, vagy a közbeszerzés érvénytelentése mellett. (a jegyző jogilag mindegyiket elfogadhatónak tartja). A polgármester végig hallgat, majd tartózkodik. A Fidesz és MSZP frakció és Jobbikos képviselő szavazatával ment át a döntés.

Arról,hogy itt vastag korrupció történik természetesen a polgármesternek tudomása volt, hiszen ekkor már túl voltunk egy becsült érték megemelésen, ugyanis az MSZP többségű Tulajdonosi Közbeszerzési Bizottságban MSZP-s javaslatra megemelték a közbeszerzés értékét 1-ről, 1,4 milliárdra, melyet dicséretes módon a polgármester tuszkoltatott vissza 1 milliárdra, és túl voltunk egy a Közbeszerzési Döntőbizottság által megsemmisített gyorsított eljáráson is, melyben meg is büntették a kerületet.

Nagyon tanulságos most visszaolvasni az akkori, 2017 március blogposztomat, ebben olvashatóak a két ajánlat számai, a polgármestert a vétóra kérem, a felelősségéről írok:

Karácsony polgármester és PM-es alpolgármestere, Szabó Rebeka a vitában végig hallgatva végül a karakán TARTÓZKODÁS gombbal próbálták elhatárolni magukat a döntéstől. Ha a polgármester ennyire nem ért egyet a döntéssel jogában áll,  - mint több alkalommal megtette és számos más alkalommal elmulasztotta - hogy  megvétózza a döntést és megakadályozza a kerületi pénzének széthordását. Én remélem lesz benne annyi bátorság, hogy nem csak a felelősség elhárításra futja, hanem keresztbe is mer állni, hogy a kerületnek súlyosan ártó, 291  milliós pluszkiadással járó szerződéskötést megakadályozza. Jogában áll. Mint ahogy hallgatni is.

Ő a elhallgatást, a szemethunyást választotta. 

Akkoriban hiába  fordultam a sajtóhoz, csak az átlátszó.hu volt hajlandó írni a mutyigyanús közbeszerzésről,  mind a baloldali, mind  a kormánypárti média elhallgatta a kínos témát.

A parkolás ellenőrzés kiszervezése

Eközben már javában folyt a parkolás ellenőrzés kiszervezése is, melyről a 2017 februári blogban írok. Tudni kell, hogy míg az órák ürítése, karbantartása - bár brutálisan túlárazott - "csak" havi 20 milliós tétel ,addig az ellenőrzés, azaz csak a parolóőrök alkalmazása, havi 50 milliót, évi 528 milliót visz el az 1,2 milliárdos bevételből. Ezt szintén egypályázós közbeszerzéssel - azaz mondhattak, amennyit akartak -  az üzemeltetésben szintén résztvevő SIS Parking nyerte.

És ebben a 528 millióban nincs benne az ügyfélszolgálat működtetése és a szükséges adminisztráció bére, mert ez az önkormányzatnál maradt. Mára a ZKNP 20 fős parkolási divíziót hozott létre, mely további száz milliós költség. 

Ennek a lejáró szerződésnek a meghosszabbítására történt most kísérlet, lehetőleg még a ciklus vége előtt. 

És hogy kinek a rendszere, biznisze a parkolás? 

Ehhez elég megnézni, hogy a testületi viták során kik forszírozták, terjesztették elő és hová tartozó emberek ülnek a döntő posztokon. Az ellenőrzés kiszervezését, mely  évi 528 milliót vesz el a bevételből, azaz háromszor akkora  konc, mint az üzemeltetés)  -  és nem mellesleg törvénytelen a kiszervezése -  az MSZP-s Hajdú Florián alpolgármester kezdeményezte.

Az egész parkolás a Zuglói Közbiztonsági Nonprofit Kft-n (ZKNP) megy át, vezetőjének a 2010-14 között zuglói MSZP-s képviselőt Kovács-Csincsák Lászlót nevezték ki. A cégben azóta állást kapott két 2010-ig MSZP-s képviselő: Kemecsei Árpád és Komlódi Gábor is. Mindketten a Zuslag ügyben voltak vádlottak, ezért mondtak le annó. Dr. Komlódi Gábor pedig Tóth Csaba MSZP-s országgyűlési képviselő bizalmi embere, MSZP-s külsős tag az Ügyrendi Bizottságban, őt szokta az MSZP delegálni a választási bizottságba, mi több pereskedni Tóth Csaba nevében.  Mostanában biztos helye van a Civilek a pályán című ATV műsorban, bár hogy miféle civileket képvisel, még nem derült ki.

A parkolás biznisz harmadik tőgye a pótdíjak behajtása. A ZKNP 300 milliós kintlevőségének behajtására a Funtig  Ügyvédi irodát bízta meg. Funtig szintén Tóth Csaba bizalmasa. Ebben az irodában ügyvéd dr. Imre Gergely, aki a zuglói MSZP frakcióvezetője volt 2010-2014 között. 

 

Végül itt a botrányt kirobbantó  ominózus táblázat a kiadásokról bevételekről, melyet közérdekű adatkérésemre a zuglói jegyző készített.

parkolas_2017_2018-1.jpg

parkolas_2017_2018-2.jpg

 

14 komment

Címkék: korrupció közbeszerzés Zugló Horváth Csaba Karácsony Gergely fizető parkolás Tóth Csaba Jelen Tamás

A közmeghallgatás intézményének kiüresítése

2018.11.27. 13:04 varnai

Az önkormányzati szintű demokrácia egyik eleme - azaz egyik eleme lehetne -  az éves közmeghallgatás. A nyilvános eseményen az adott település bármely lakosa kérdéssel fordulhat településének vezetőihez, és a vezetőknek ott a helyszínen választ kell adnia.

Teljesen alkalmatlan időpontok kijelölésével, a meghirdetés elsumákolásával, érdemi válaszok helyett rutinos mellébeszéléssel,  végtelen polgármesteri monológokkal mára számos településen elérték, hogy a lakosok kiábrándultak a közmeghallgatás intézményéből és már el sem akarnak jönni.  Szomorú példa erre a 120 ezres lakosú Zugló, ahol a csütörtöki közmeghallgatáson 38 lakos jelent meg. 


kozmeghalg_2018.jpg

 Zuglói konzultáció. A 123 ezer lakosból csupán 40 érdeklődne közügyek iránt, lenne panasza, mondandója?

Míg régen az egész terem a pulpitusig tele volt székekkel,  mára négy sornyi szék elég, a polgármester a képviselők tárgyalóasztala mögül, tíz méteres védőtávolságból kommunikál a lakosokkal.

De nézzük sorra, milyen eszközökkel érik el, hogy a  demokráciájáról, ellenzékiségéről, sőt liberalizmusáról híres Zuglóban 2018-ban, a négy éves ciklus lezárásakor mindössze 38 lakost lakost érdekelnek kerület közügyei?

A meghirdetést nem igazán erőltették most sem. A Zuglói Lapok terjesztése finoman szólva nem tökéletes, ráadásul a lapszámban a hátsó oldalra került a közmeghallgatás. (számomra az is felfoghatatlan, hogy a testületi üésekre miért nem hvjk meg a lakosokat) A terjesztés hiányosságaira az elmúlt években folyamatosan panaszkodtak a lakosok, mint ezt a zuglóiak közösségi oldali fórumán az alábbi szavazatok is mutatják. 

kozmeghallgtas_meghirdetes.jpg

Az önkormányzat közösségi oldalára egyszer sikerült kitenni, de az aktív közösségi fórumoko már nem osztották meg a hírt, és  nem hirdették az eseményt.

Végül a 17 órás kezdési időponttal pedig elérik, hogy aktív, dolgozó lakos, szülő még véletlenül se tudjon megjelenni. Nem is volt hatvan év alatti lakos tán egy sem.

Mindazonáltal a legnagyobb távol tartó erő az előző évtized közmeghallgatásainak, lakossági fórumainak keserű tapasztalata. A Pillangó park szétrombolása miatt tiltakozó lakosok meg is mondták, minek még egy fórumra elmenni, elegük van a mellébeszélésből.

A lakosság elfogyása jól nyomon követhető az elmúlt évtized üléseit végig nézve:  a 2016-os közmeghallgatáson már alig voltak,  a 2015-ösön mely érvénytelen volt,  mert az MSZP frakció (bocsánat, az Összefogás Zuglóért frakció, a zuglói CÖF) egyetlen képviselője sem tisztelte meg jelenlétével a lakosokat, de az érvénytelenségről a polgármester valahogy elfelejtette tájékoztatni  a  polgárokat. És tanulságos a papcsáki közmeghallgatásokat is visszanézni, pl. a 2011-est. 

kozmeghallgatas2011_4495_1.jpg

Dübörgő érdeklődés a 2011-es közmeghallgatáson.

Az idei közmeghallgatás egy húsz perces polgármesteri monológgal kezdődött, Gergő profi showderesként nyomja, minden kínosabb ügyben igyekezett előre kifogni a szelet a kérdezők vitorláiból. Tulajdonképpen kiderült, hogy minden zuglói problémáért más a felelős, az önkormányzat, a polgármester tehetetlen.

Igyekeztem lejegyzetelni a kérdéseket:

  1. Miért nem viszik el a roncsautókat? Mert amíg van rajta rendszám, addig nem lehet.
  2. Légtérzaj. A kerület megteszi amit lehet. Szerintem sokkal határozottabban kéne kiállni az önkormányzatnak, mert mára elviselhetetlenné fokozódott a gépek száma, mérete, zaja.
  3. Hogy áll, miért áll a MUNDO, azaz Bosnyák téri városközpont/pláza építkezése? 
  4. A parkolás: miért nem adták meg  a zuglóiaknak az évi 100-100 órányi ingyenességet, ha a testület eldöntötte? 
  5. Miért nem fejezi be Zugló  rákosrendezői kerékpárutat? Az MÁV üzemi terület. Megjegyzendő, az önkormányzatunk egyetlen méter kerékpárutat sem épített négy év alatt, a BVSC kerítés menti sem az, csak egy járda sárga csíkkal a közepén.
  6. Miért nincs angiológus a szakrendelőkben? Az országos orvoshiány minket is elért. A ZESZ honlapján 15 orvosi állást hirdetnek.
  7. Mikor lesz járda a Nezsider park földútjain. Válasz, már készül a teljes M3 menti lakótelepsor felújítása. Ja, 4 évig semmi, de majd a választási évben : )
  8. A Bosnyák utcában is oda nem illő hatalmas házak, lakóparkok épülnek.  A válasz: e házak 2010 előtti építési engedélyek alapján készülnek, Zugló már nem támogtja nagy épületek építését. Az igazság odaát van: a jövőre elfogadni szándékozott ZKSZT a kerület kb. harmadán jelentős lakásszám növelést engedélyezne.
  9. Mikor aszfaltozzák le az Argentína teret? Majd.
  10. Kopja utca 3-4. előtt a vízmegállás megoldása.
  11. Mikor lesz felújítva a Gvadányi út? Válasz: a Kalocsai utca elkészült.
  12. Az épülő új lakóparkok, a Cordia 220, a Paskál 770 lakása elviselhetetlenné teszik a közlekedést, hiányoznak az utak, a BKV járatok. A Mogyoródit 2X2 sávosra akarja Zugló bővíteni, a Vezér út rendbe tételét a főváros évek óta betervezi, majd kihagyja a költségvetéséből.
  13. Mikortól lesz a Szugló utca fizetős övezet? Január 1-től. Megjegyzés, igencsak csuklani fog péntekenként a polgi mamája, amikor a zuglóiak észreveszik, hogy  a szokásos piaci vásárlásuk cechjét 4-500 forinttal megdobja a parkolóórák etetése.
  14. Az Istvánmező fizetőssé tétele Törökőr kertvárosának parkolási káoszt okozott.  Válasz: itt is kezdeményezték a  fizetős övezetet. Megjegyzés: ingünket-gatyánkat ki fogjuk fizetni a két parkolós cégnek. Miért nem lakó-pihenő övezet csinálunk, az nem kerülne ennyibe. Válasz: a főváros állítólag csak nem osztott burkolat esetén támogatja ezt a forgalomcsillapítási formát.
  15. Lesz-e valaha zajvédő fal a szolnoki vasút vonalán?  A kerület többször kérte ezt a MÁV-ól, de a töltésre nehéz elhelyezni, a MÁV nem is szándékozik erre költeni.
  16. Miért vágják ki a lakosok által ültetett fákat a Rákospatak mentén? Válasz: nem szakszerűen lettek ültetve.
  17. Horváth alpolgármester hány előterjesztést írt, hányszor szólalt fel másfél éves alpolgármestersége alatt? Horváth nem válaszol, pedig ez a törvény szerint kötelező. ( 0 előterjesztés, 1 hozzászólás)
  18. Miért nem hajtották végre a 100 órás ingen parkolást elrendelő testületi határozatot? Válasz: Más kedvezmény formákat keresnek. Megjegyzés, a kerület számára irtó előnytelen szerződés okán már így is a veszteség szélén táncolunk, és halál kínos lenne ha veszteségessé is vállna a biznisz.
  19. Kérdés minden alpolgármester és a képviselő számára: Életvitelszerűen  Zuglóban él-e, ide-jár-e háziorvoshoz, zuglói intézménybe jár-e a gyereke, hallja-e a lakásában repülőgép zajt? A polgi azt javasolja írjon e-mailt a kérdező minden képviselőnek... a törvény szerint kötelző válaszolni  és hát akkor minek a közmeghallgatás? Végül csak ketten, Szabó Rebeka és én válaszolunk, hogy Zuglóban lakunk. Kíváncsi vagyok betartják-e a törvényt, miszerint a megkérdezetteknek 30 napon belül  írásban kell válaszolniuk.
  20. Miért nem bontja el idén a ZVK Zrt. a Korong utcai kutyafuttatót, ha a testület erre 2018. de. 31-i határidőt szabott? Ha nem bontják el a lakosság megteszi sajátkezűleg. A karakán kiállás a meghallgatás egyetlen közönségtapsát hozta.  A polgi populista válasza: jön segíteni. Megjegyzés, a helyes válasz az lett volna: holnap kötelezem rá a ZVK Zrt-t és utaljuk a munkához szükséges fedezetet.
  21. Mikor fog megtörténni a Rákosmezei tér felújítása. Válasz: a tervek elkészültek, reméli, hogy a 2019-es költségvetésbe bekerül. 
  22. Hogy éli meg a polgármester, hogy csak 45 ember ül itt? Nem igazi közszolgálati újság a Zuglói Lapok, nem tükrözi a kerület történéseit.  Hány lakást újított fel Zugló az elmúlt négy évben. A válasz: 40-et, ez negyvennel több, mint amit az előző ciklusbn felújítottak. Hamis válasz, Papcsák idején is voltak lakásfelújítások.
  23. Bagolyvár utcai parkolás,  a lakosok parkolóhely híján a zöldterületre állnak a Rendészet megbünteti őket.
  24. Miért nem újították fel egyik szakrendelőt sem? 
  25. A szociális lakások egészségtelen állapotúak,  hány lakás felújítását tervezték bele a 2018-as költségvetésbe?  Miért kellett újra a rossz kaját szállító HUNGASt-tal szerződést kötni?

A fórum ezzel véget ért, a lakosok megbabonázva, a kapott válasszal nem megelégedve szépen hazakullogtak.

És íme a hivatalos beszámoló, mely  mondhatni elég szelektíven válogatott a kérdésekből. Megjegyzendő, az onkormanyzatitv.hu  oldalon nem található meg se a közmeghallgatás, sem a novemberi 27-i rendkívüli Képviselő-testületi ülés filmje.

Szólj hozzá!

Címkék: közmeghallgatás Zugló Karácsony Gergely

Meddig lehet ezt így csinálni?

2018.11.09. 15:37 varnai

A magyar egészségügy problémái országosan súlyosak, mindenütt jellemző az orvos és ápolóhiány,  és szinte minden intézményben folyamatosan újra termelődik az adósság, azaz alulfinanszírozott működés.

Az önkormányzatok csak a járóbeteg ellátásért felelősek, mi, Zugló, fővárosi kerületként szakrendelőinkben nem csak a 123 ezer zuglóit, - akik közül egyre több a betegeskedő, hisz elöregszik a kerület - de még  majd ugyanennyi a szomszédos kerületekből, sőt az aglomerációból érkezőt.

Mára az orvos és ápolóhiány minket is elért, ráadásul az önkormányzat most 200 milliót vonna el a Zuglói Egészségügyi Szolgálattól.

  A Civilzugló Egyesület november 14-ére a Civilházba Lakossági fórumot hívott össze, hogy a kerületi szakemberek részvételével megpróbáljuk a zuglóiaknak bemutatni a helyzetet és megpróbáljunk megoldásokat találni.

sorallas_ors.jpg

Sorállás betegfelvételnél az Örs vezér téri rendelőnkben. 

A vidékhez képest  mi még viszonylag jól állunk orvosokban, hiszen jelenleg "csak" 15 orvosi álláshelyünk betöltetlen. A tendenciák viszont ijesztőek, jelenleg a tizennyolcból már három gyerekorvosi praxis is betöltetlen, és a felnőtt háziorvosok átlagéletkora ötven év fölött van, számos hetven év fölötti orvosunk teszi a dolgát, egyrészt kötelességtudatból, másrészt mert a praxisát egyszerűen nem tudja kinek eladni. 

.

allasajanlatok.jpg

 

 

 

Ezért az októberi testületi ülésen előterjesztéssel éltem, hogy a hozzávetlőg 2200 önkormányzati lakásállományból biztosítsunk egy évi 5-5 lakásos keretet, melyeket az álláspályázatokon szolgálati lakásként plusz juttatásként adhatnánk. Ezt az előterjesztést, -  bár mindenki jónak tartotta - elnapolták, mondván, ki kell dolgozni. (az mégsem mondhatták, hogy nehogymár a civil képviselő találja fel a spanyolviaszt) Azóta elelt húsz napban nem kerestek mint előterjesztőt, hogy egyeztessenek.

elnapoas.jpg

 

 

A szakember hiány mellett az épület állomány is kritikus. Mert míg vidéken az elmúlt évtizedben - leginkább EU-s forrásokból - a megújultak az épületek, kórházak, szakrendelők, addig Zugló egészségügyi  épületállományára, a két szakrendelőre és a tucatnyi háziorvosi épületre évtizedek óta lényegében nem költött az önkormányzat.

ors_homlokzat.jpg

Az Örs vezér téri szakrendeő málladozó homlokzata. A teljes energetikai felújítás, tető és homlokzat szigetelés, elektromos és egyéb vezetékek cseréje több milliárdos beruházás lenne.

A két elhanyagolt és öreg épület fenntartása nagyon sokba kerül.

csovek_0341_1.jpg A Hermina úti századfordulós műemlék épület, míg az Örs vezér téri rendelő a hetvenes évek technológiájával épült rossz energetikai hatékonyságú épület. Ezért időnként felmerül, hogy a két épületet összevonva egy vadonatúj, korszerű, azaz jóval olcsóbb üzemeltetésű szakrendelőt alkítsunk ki valahol  a kerület középpontjában. Az ehhez szükséges politikai bátorság, előre tervezés azonban láthatóan nincs meg a kerület vezetésében.

Bekötözött fűtéscsövek az Örs vezér tér rendelő alagsorában. Maguktól nem fognak meggyógyulni.

 2012-ben Papcsák a maga szokásos módján lendületből akarta bezárni a Hermina úti rendelőt. Aláírásgyüjtéssel és két tüntetéssel akadályoztuk meg ezt a végig gondolatlan döntést. Jellemzően az új igazgató kezet rázva köszönte meg a kiállásunkat, mert  ő is egyből átlátta, hogy az Örs vezér téri épület nem lett volna képes ellátni a teljes kerületet.

 

A képviselő-testület 2016 októberi ülésén határozatot hozott, miszerint mindkét szakrendelőt felújítja, de semmiféle érdemi lépés nem történt, a polgármester még csak a műszaki tervezésre sem adott ki megbízást. 

596/2016. (X. 20.) Öh. Számú
határozata

a Zuglói Egészségügyi Szolgálat Budapest XIV. kerület Örs vezér tere 23. sz. alatti
szakrendelőjének korszerűsítéséről-felújításáról



  1. Budapest Főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzatának Képviselő-testülete 2017. évben fel kívánja újítani a Zuglói Egészségügyi Szolgálat Budapest XIV. kerület Örs vezér tere 23. sz. és a Budapest XIV. kerület Hermina út 7. sz. alatti szakrendelőjét.

    Határidő: 2016. december 31. 
    Felelős: Karácsony Gergely polgármester (Kerületi Főmérnökség)

    2. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a kivitelezéshez szükséges költségeket tervezze be a 2017. évi költségvetési rendeletbe.

    Határidő: 2017. évi költségvetési rendelet elfogadása
    Felelős: Karácsony Gergely polgármester (Gazdasági Osztály)

 

A háziorvosi rendelőink ugyanilyen lepukkantak. A Civilzugló Egyesület már a 2015-ös költségvetéskor javasolta, hogy kezdjük a legrossabbal, újítsuk fel a Csertő parki gyerekorvosi rendelőt és védőnői irodat. Ezt a módosítót akkor nagy bölcsen leszavazták. A kerület vezetésének sikerült elhúzni a rendelő felújtását egészen 2018-ig, s bár az átadás időpontjául a táblán 2018 augusztusát nevezték meg, ehhez képest nem tudni, mikor lesz kész az épület,  az átadást félő az önkormányzati választásig húzzák.

 csertorendelo_ret_1.jpg

Az felújítás állapota október 8-án. "A kivitelezés várható befejezése 2018 augusztus."  Azóta a térkövezés elkészült, (ijesztően szürke és sok), de a gyerekorvosi rendelő még sehogysem áll, állitólag tartoznak/tartoztak a kivitelező cégnek.

 

9 komment

Címkék: Zugló Hermina úti szakrendelő Örs vezér téri szakrendelő Zuglói Egészségügy Szolgálat

Amikor a "zöld " polgármester megtorpedózza a faültetési programot

2018.09.26. 08:45 varnai

Mára mindennapi gyakorlattá vált a zuglói önkormányzatban, hogy az óvodás szintű politikai keresztbetevősdi a legpolitikamentesebb  kezdeményezéseket is elgáncsolja - például egy óvodai faültetési programot.

A szeptemberi ülésen több százmilliós telekeladás mellett egy kisértékű, 8 milliós, de szimbolikus napirendi pontot tárgyaltunk. 

A zuglói általános iskolások, középiskolások, óvodások bevonása a zuglói faültetésbe, ezáltal környezettudatos és lokálpatrióta nevelésük elősegítése

 

című napirendet, melyet környezetvédelmi tanácsnokként jegyeztem. A programot 2016-ban kezdtük, nem volt egyszerű, húzták, szabotálták ameddig lehetett, a gyerekeket is igyekeztek kihagyni,  de végülis több, mint 100 fát ültettünk el a huszonegynéhány óvoda udvarán és a közvetlen környékükön. 

faultetes_heminka_1.jpg

Faültetés a Herinka óvodában. A gyerekek ültetnek, nem a politikusok. Tán épp ez a baj.

 

Idén ezt a programot folytattuk volna, belevéve az önkormányzati tulajdonú tucatnyi kerületi iskolánkat is, melyeket tavaly kihagytak.

Meghökkentő módon azonban amikor a testületi ülésen ehhez a napirendi ponthoz értünk, Hajdú Flórián MSZP-s alpolgármester az előterjesztés napirendről levételét kérte. Ilyenkor vita nékül szavaz  testület, tehát érdemben nem is lehet megvédeni, kritizálni, netán módosítani az előterjesztést. 

A  levételről szavazás az alábbiak szerint alakult:

faszavazas.jpg

 

Az IGEN szavazatok a napirendről LEVÉTEL támogatását jelentik.

Az Zuglóban már senkit nem ér meglepetésként, hogy a kerület még meglévő, egyre fogyatkozó zöldterületein az MSZP fák helyett monstrum épületeket (plázákat, lakótornyokat) akar látni, és fák ültetése csak kampánycéllal, önmagukat mutogatva történhet.

toth_fat-ultet.jpgTóth Csaba országgyűlési képviselő és Hajdú Flórián alpolgármester fát ültet az eltűnt képviselőjük pótlására kiírt választási kampány során.  Hajdú most levetette napirendről az óvodai, iskolai faültetési programot.

Azt tapasztalatból tudjuk, hogy a Fidesz frakció a nagy értékű közbe(n)szerzések áttolásakor, (HUNGAST, útfelújíítások, zöldterület fenntartás, parkolás, Pilangó park átépítése), sőt Liget beépítés ügyben is kisegtik egymást, és néhányan ha szükséges (Bosnyák téri telek-pláza kötbér elengedése) akár kiszavaznak a frakcióból. 

Az mégis váratlanul ért, hogy a magát zöldpártinak mondó Párbeszédes polgármester, Karácsony Gergely mára odáig jutott Tóth-tal a párbeszédben-megalkuvásban, hogy egy faültetési program kinyírásáról szavaz. Bravó. Ha már nincs otthon tükör szívesen adok kölcsön egyet.

8 komment

Címkék: óvoda faültetés karácsony gergely Zugló Tóth Csaba országgyűlési képviselő

Kihalnak a zebrák Budapesten

2018.07.31. 11:48 varnai

A zebra populáció  a kritikus szint alá csökkent az egész fővárosban, Zugló 17 négyzetkilométeres rezervátumában már csak elvétve találunk egy-egy életképes egyedet.

Immár több mint fél éve, 2017. novemberében írásban kértem a Budapest Közút Kft-t, a főváros közútjaiért felelős céget, hogy Zugló főútjain a teljesen elkopott gyalogátkelőhelyeket fesse újra. A munkát a fagyok elmúltával elvégzik, szólt az ígéret, bár Almássy Kornél vezérigazgató hozzátette, évek óta a szükséges keret töredékét kapják. Én nem tudom, de mintha sehol nem látnék új friss felfestéseket a fővárosban.

Vajon hány gázolás történik, naponta hány közlekedési veszélyhelyzet alakul ki e hanyagság miatt, és vajon ez nem kimeríti a közúti veszélyeztetés fogalmát?

 Zugló legtöbb kereszteződésében  évek óta nem jelzi semmi az autósoknak, hogy hé,  óvatosan közelíts! - itt gyalogosoknak van elsőbbségük.  Nem csoda, hogy Budapesten az autósoknak eszük ágában sincs lassítani,  megállni, és érthető, hogy félve, alig mernek átkelni a gyalogosok, ott ahol a Kresz szerint nekik lenne elsőbbségük. 

zebr_vez_szuglo_0326.jpg

A Szugló - Vezér út sarki "gyalogátkelőhely". A kereszteződés kiemelt védettséget kéne, hogy élvezzen, mert a  képen is látható Olajág nyugdíjas-otthon lakói, nem ritkán rolátort tolva, itt kelnek át a Bosnyák piac felé.

zebr_vezer_szuglo_0327.jpg

zebr_nagy_szuglo_0324.jpg

A Nagy Lajos király útja Szugló utca sarka

zebr_comori_miskolci_0340.jpg

A Csömöri út Miskolci út kereszteződése

zeb_miskolci_mogyorodi_1026.jpg

A Miskolci út Mogyoródi út kereszteződésében mára szinte nyomtalanul eltűnt a zebra.

zebr_vezer_egressy_3354.jpg

 Vezér út Egressy út sarok - ennek, illetve a Róna Thököly saroknak a rendbe tételét kértem hét hónappal ezelőtt... eddig hiába.

zebr_rona_mogyorodi1854.jpg

A Mogyoródi út Róna utca sarok

zebr_nagyl_1441.jpg

A Nagy Lajos király útja Fogarasi út sarki nagyon forgalmas zebra helye

zebr_belvaros_1881.jpg

 A belvárosban sem fényesebb a helyzet, a Bajza utca Damjanich utca sarka elpusztult zebrájának maradványai

Emailben kérem a Közútkezelőt illetve a fővárosi képviselőket, hogy végezzék el a munkájukat, tekintsék a fővárosi gyalogosok védelmét, a balesetek, gyalogos gázolások megelőzését kiemelt fontossággal. Amint válaszolnak közzéteszem.

 

15 komment

Címkék: gyalogátkelőhely Tarlós István Zugló Almássy Kornél Budapest közút Kft

Térkővel kezelik a drogproblémát

2018.07.25. 21:09 varnai

Zuglóban nyáron sem áll meg az élet - bár a kerület honlapja, a polgármester kitartóan hallgat róla - felmentették a jegyzőt. (a második hozzáértő jegyzőt veszítjük el a ciklusban) Rendkívüli testületi  ülésen engedélyezték több száz lakás megépítését a Bosnyák téri gyepűre, de eközben elmaradt a júliusra ígért  2 milliárdos megtakarítás testület elé hozása.  Az ott lakók kérését félresöpörve dübörög a Pillangó park  "megújítása", 590 milliós látvány beruházással, térkő lerakással próbálják a lakótelepen gyors ütemben terjedő drogproblémát megoldani.

Miután a jegyző nem jelent meg a legutóbbi rendkívüli testületi ülésen és ennek okára, a terjedő pletykákra a képviselők érthetetlen mód nem kérdeztek rá, a legutóbbi Tulajdonosi Közbeszerzési Bizottsági ülésen megkérdeztem: bizony, Makranci László jegyzőt július 10-vel felmentette a polgármester. A kerület lakosságát, a képviselőket mindmáig nem tájékoztatták, a második jegyző elvesztését nem indokolta az amúgy rengeteg ügyben megszólaló, saját meglátása szerint Zuglót remekül vezető polgármester.

A testületi ülésen engedélyezték, hogy a Mundo beruházást eladják, sőt az MSZP frakció +4 fideszes képviselő ahhoz is áldásukat adták, hogy a terület 15%-án lakások épüljenek. Ki emlékszik már arra a Szabályozási Tervben rögzített elvre, miszerint Zugló megtelt és a tömeges lakásépítés nem segíti a kerület fejlődését?

mundo-center.jpg

A pár évvel ezelőtti látványtervek. Szemfényvesztés volt már ez is, hiszen nemcsak villamos nem lesz, de se az MTK sportcsarnok, sem az új piac épületre semmiféle tulajdonosi szándék, terv sincs.

A Bosnyák tér valaha volt sportpályáján és a tanuszoda helyén 100.000 nm-nyi pláza és több száz lakás is tornyosul majd.  Épp csak a közösségi funkció: a közpark, a  városközpont maradt ki, hisz az ide tervezett közparkból, önkormányzati épületről,  netán új szakrendelőről, rendőrségről, kulturális központról a szerződés módosításkor nem esett szó, a polgármesteri előterjesztés  semmi ilyet nem kért az új beruházótól. 

Ami nem kerül a testület elé az sokszor fontosabb a láthatónál. Ugyanis: hiába szerepelt az elfogadott 2018-as költségvetésben az, hogy a 2 milliárdos betervezett megtakarításról a testületnek döntenie kell, máig nem került a testület elé semmiféle anyag.

megtakaritas.jpg

Vajon mely területeken lett meghúzva a nadrágszíj, lett-e egyáltalán megtakarítás? Ki hozott döntéseket? Hogy áll a költségvetés?

A Pillangó park ügyében látványosan vezették az orruknál fogva az ott lakókat. A Zuglói Lapok-ban arról tájékoztatta a kerület lakóit a polgármester, hogy megállapodott a lakók képviselőivel. Ez sajnos nem igaz, a lakók nem egyeztek meg, hisz a legfontosabb kéréseik:  a rengeteg térkő, a járdák feltörése, a sportpályák felújításának elmaradása nem változott a beruházási tervben. 

37407102_1930916860286591_4242401861279154176_n_1.jpg

A százszor megígért új fakivágási tervvel is lehet egy kis baj, mert úgy tűnik nem létezik, azaz érvényben maradt a régi: 93 fa kivágása, melyből 68 a térkő sétányoknak van útban.

Az elmúlt napokban a kivitelező konzorcium (mely afféle  zuglói ELIOS-ként  a kerület összes zöldterületi munkáját versenytársak nélküli közbeszerzéseken nyeri, érdemes elolvasni az Átlátszó cikkét )  nekilátott a Pillangó park széttúrásának.

Elkerítették a park nagy részét, feltörték a jó állapotú járdákat, és már a a legfontosabb, a rengeteg térkő is megérkezett - nincs mese, ezt mind le kell rakni a parkba. 

kerepesi_jarda_0428.jpg A már feltört Róna utcáig vezető járda hűlt helye, nem volt semmi baja, ettől 3 méterre fog futni az új térkő sétány. Helyett kellett csinálni a megvett 5000 négyzetméternyi beton térkőnek, rengeteg szegélykőnek és más rég beszerzett terméknek.

terko_0432.jpg

Mekkora biznisz már ennyi térkövet rásózni Zuglóra? Nem árulják el.

Bár már százszor kértük a részletes, beárazott szerződést  hogy lássuk mi mennyibe került, nem adja  oda az önkormányzat. lIyen az átláthatóság a valóságban Zuglóban.

terko_jarda0422.jpg

 A karókkal kijelölt térkő sétányok nem képesek ívesen kanyarodni, (nincs a tervezőnek görbe vonalzója se fantáziája) ezért a fák  útban vannak, de  ha szerencséjük van nem vágják ki őket, csak méregdrága gumival kerítik körbe. Két méterrel odébb fut a meglévő, 2014-ben letett tökéletes  minőségű járda, melyet nemsokára szintén feltörnek.

Összehasonlításként pár más zuglói járda, mindenki tud hasonlókat mutatni a kerület bármely pontján. Ajánlom a kerület vezetőinek babakocsival, gyerek biciklivel, tolókocsival kipróbálni. Az idősek ilyen járdákon combcsonttörést,  egy teljesen egészséges ember is csuklótöréses esést kockáztat, ha nem néz a lába elé.

bacskai_jarda_1459.jpg

A Bácskai utca Róna utca Titel utca közti részén 20 méterenként található egy-egy hasonló gyilokárok.

ungvar_lskotelep_1479.jpg

 

mirtusz_jarda1461.jpg
Botlató árok a Mirtusz utca Nagy Lajos felőli végén és egy homemade járdapótlék az Ungvár utcai lakótelepen. Balkáni állapotok.


Mit diktálna a racionalitás, először ezeket a "járdákat" vagy a Pillangó parki 2014-ben készült járdákat kell feltörni és rendbe tenni?

A Pillangó parkiak - mit tehetnének mást? - tudomásul vették a parkjuk fél évre történő lezárását, elkerülhetetlennek tűnő szétrombolását.

A Pillangó parkot ugyanis már nem csak az önkormányzat rombolja, teszi élhetetlenné, hanem az odaszokó drogosok, dealerek, alkoholisták, hajléktalanok is.

Egyetlen nap, a július 23-i lakossági bejárásunk "gyűjtése":

drogo1_1829.jpg

A beszélni alig tudó úriember teljes kómában, kérésünkre odébb támolyog, majd száz méterrel odébb újra elterül. A kihívott rendőrök igazoltatják, majd feltehetőleg mindent rendben találhattak, mert elengedték.

drogo2_1834.jpg

Állandó tanya a Kerepesi út mentén. Annyira ki voltak ütve, hogy észre sem vették, hogy ott vagyunk.

drogo3_1842.jpg

Öntudatlan drogos az Aprók parkja játszótértől 30 méterre. 

fecskendo_1840.jpg

Fecskendő az óvoda kerítése mellett. A kerületi rendészet Padlizsán utcai kirendeltsége 300 méter, az ÁNTSZ ablakai jóformán ide néznek.

drogzacskok_1844.jpg

Drogadagos zacskók a játszótér mellett.

Tehát miközben a valaha jobb sorsú  Pillangó lakótelep, a park és a teljes környék, a Kerepesi úti lakótelep is kezd közveszélyessé válni -  a lakók kínjukban őrjáratokat szerveznek, a Betyársereg fellépését várják - a zuglói önkormányzat a meglévő burkolatok felverésére, térkőre cserélésére költi a pénzt. Bravó.

 

7 komment

Címkék: költségvetés jegyző Zugló Bosnyák tér Karácsony Gergely MUNDO Pillangó park Drog Zuglóban

2017 Zuglóban

2018.01.20. 20:52 varnai

A fizető parkolás bevezetése, építési területté váló Városliget, beharangozott, de elmaradt önkormányzati fejlesztések és a zuglói eredményekkel kampányoló, miniszterelnök-jelöltségre koncentráló polgármester. Lássuk sorban, mik voltak a 2017-es zuglói történések.

Mint tavalyi beszámolónál is előre bocsájtottam - igen tanulságos most végigolvasni -  aki csak pozitív hírekre vágyik annak jó szívvel ajánlom a Zuglói Lapokat vagy az önkormányzat honlapját.

A 2017-es év vitathatatlanul legfontosabb húzása a fizető parkolás bevezetése volt.  Ehhez kapcsolódott az év legnagyobb közbeszerzése is, a 202 darab parkolóóra és a 4 éves üzemeltetés 1 milliárdos mutyigyanús közbeszerzése. Lásd átlátszó cikk. A parkolás ellenőrzés kiszervezése még nagyobb konc volt, (690 millió Ft / év) e két szerződés elviszi a parkolási bevétel  négyötöd részét, sőt, idén 51 milliós veszteséget hoz majd Zuglónak az annó százmilliós nyereség ígéretével áterőltetett  parkolás, azaz parkolás biznisz.

bacskai_dugo.jpg

Az autókkal elárasztott herminamezei  Bácskai utca.

A parkolóórásított utcák viszont konganak. A méregdrága és meglehetősen komplikált parkolóórákat a járdákon a fal mellé tették, épp a vakok járásvonalába. Bár megígérték, de nem helyezték át az órákat.

A Herminamezőre, a vitézi telepre és a Pillangó parkra zúduló autók és a nem zónában lakó zuglóiak fizettetése igencsak megkeserítették szeptembertől a zuglóiak életét. A Civilzugló Egyesület novemberben lakossági fórumot tartott,  hogy az érintett lakosokkal együtt találjunk ki egy a jelenleginél mindenki számára jobb megoldást.

Ha a Zuglói Lapokban az Olvasói levelek  a Hivatal válaszol rovat - hívhatnánk ez ironikusan "Párbeszéd" rovatnak - három év alatt nem  is valósult meg, abból a szempontból mindenképp érdemes végiglapozni a régebbi lapszámokat, hogy milyen ígéretek hangzottak el  a kerület vezetőinek szájából 2017-re vonatkozóan.

Az önkormányzati médiában a közmédiát megközelítően egyoldalú és propagandisztikus a zuglóiak tájékoztatása, kritikus hang nincs, az ellenzék, a lakosság véleményét nem közlik.  Tavaly 2500 karaktert kaptunk három év véleményezésére. Az alábbi ígéretekkel nem szembesítették a kerület vezetőit.

total_8696.jpg

A testületi döntések után a Zuglói Lapokban is szétkürtölt  politikusi, polgármesteri, országgyűlési képviselői ígéretek. 

A Zuglói Lapokban a közmédiát megközelítően egyoldalú és propagandisztikus a zuglóiak tájékoztatása, kritikus hang nincs, az ellenzék, a lakosság véleményét nem közlik.  Tavaly 2500 karaktert kaptunk három év véleményezésére.

Hamis ígéretek, végre nem hajtott határozatok

Az egyre rosszabb állapotú Őrs vezér téri és a málló vakolatú Hermina úti szakrendelő felújításáról 2016 végén hoztunk határozatot, és a kezdetét a kerület vezetői még 2017-re ígérték. Hogy az ígéret mennyire volt megalapozott arra nézve árulkodó, hogy az ígéret pillanatában semmiféle tervvel, költségbecsléssel sem rendelkeztek. A dolgot annyira gondolták komolyan, hogy 2017-ben nemcsak a felújítás nem kezdődött el, de még csak a szükséges műszaki tartalom összeírását, a tervezést sem végezték el.

Az Őrs vezér téri aluljáró akadálymentesítését se gondolhatták nagyon komolyan, hiszen egyetlen forintot, még a tervezés költségét sem tervezték be 2017-es költségvetésbe - se a 2018-asba. Az egész aláírásgyűjtés nem volt több a lakosság, a mozgólépcsőre  leginkább szoruló idősek orra előtt elhúzott mézesmadzagnál, cinikus politikai blöffnél. 

Az új sport és rendezvényközpont hasonló lufi, még csak konkrét helyszín sincs rá. Tehát az egyik blöffből sem lesz semmi még 2018-ban sem.

Valójában ezek az évek óta elhalasztott stratégiai döntések, pl.  szakrendelők sorsa, lakbérrendezés, a fejlesztések  elmaradása 2017 legfontosabb eseményei.

Óvodai faültetés program

Januárra kiderült, hogy hiába szavazta meg 2016 faultetes_heminka.jpgőszén a képviselő-testület az általam környezetvédelmi tanácsnokként kezdeményezett  őszi óvodai-iskolai faültetési programot, annak megvalósításához sem a Városgazdálkodási Zrt. sem a hivatal nem fogott hozzá. Ment a szokásos egymásra mutogatás.

A 2017 tavaszára húzódott  faültetésből viszont épp a gyerekeket hagyták ki. Végül most ősszel a hátramaradt tucatnyi óvodában már minden úgy ment ahogy kell,  lelkesen ültették a fákat az ovisok.

Faültetés a Herminka óvodában. A fák ültetése, az óvodák udvarainak, növényzetének rendbe tétele, árnyék, friss levegő  mellett a projekt fontos része volt a környezettudatos nevelés.

 

Februárban kezdetét vette a politikai cirkusz, az eltűnt MSZP-s képviselő helyére kiírt időközi választás. Megjegyzendő, azóta  már a BRFK gyilkossági osztálya vette át a nyomozást az ügyben.

Először a mi jelöltünket fenyegették meg és jöttek trollkodni a sajtótájékoztatóra, majd durva lejárató kampányba kezdtek a fideszes körzeti gyerekorvossal szemben. A baloldal kampánya a szegény környéken több száz sonka kiosztásában csúcsosodott ki, amelyet több hangfelvétel is bizonyított. A   választási törvény megsértése miatt feljelentést tettünk, a nyomozást elrendelték és nemrégiben meghosszabbították.

Április elején a Bosnyák téri gyepű, azaz milliárdos pláza biznisz ügyében is volt egy próbálkozás. A választási csata kellős közepén MSZP-s és három fideszes képviselő szavazatával átment a MUNDO szerződés módosítása. A kerületnek sok száz milliós vagyonvesztést okozó, a kötbéreket elengedő határozatot a polgármester, ahogy az elvárható volt, megvétózta.  Úgy tűnik a Bosnyák téri városközpontból, - értsd pláza - ide ígért új szakrendelőből, új hivatalból, új rendőrségből, űrközpontból, stb. már ebben a ciklusban sem lesz semmi.

img_7624.jpg

2014-ben mindenki megígérte a városközpontot - és azóta is csak ígérik.

Abból a milliárdból, amit a parkolásra, fél milliárdból amit a kommunális adó visszaadására, másik egy milliárdból amit a minimáljövedelemre elvertünk, meg a Pillangó parkra és a többire elkölteni szándékoznak már vissza is vásárolhattuk volna a kerület közepét és igazi városközpontot építhetnénk ott.

A választási eredményt látva, a sonkaosztás nélkül is nyert volna a baloldal, hiszen Bitskey Bence 50%-al nyert, a fideszes jelölt (a belső csatározásokkal terhelt Fidesz által cserbenhagyva) 26%-ot ért el.  Drevenka Monika a Civilzugló Egyesület és az Együtt közös jelöltjeként  11%-al harmadik lett, míg a Kétfarkú kutyapárt 7%-ot kapott,  az LMP 5%-al égett le. A Jobbik nem indult, prominens zuglói emberük, vitéz Markó aktívan kampányolt a baloldalnak.

Április végén a baloldal friss többségét egyből kihasználva megbüntette a választáson a fenyegetés ellenére elindulni merő szervezeteket. Az LMP-től két bizottsági helyet vettek el, a Civilzuglótól hármat, kicsinyes bosszúként a frissen megválasztott MSZP-s képviselőnek adták a környezetvédelmi tanácsnoki pozíciómat, így próbálván anyagilag ellehetetleníteni, rövid pórázon tartani. 

satrazas_total.jpg

Másnapra lefestették a polgármesteri szobából látható szöveget - az elmúlt három évben nem reagált  zuglói önkormányzat ilyen gyorsan. : )

Tiltakozásul egy hétig sátraztunk a hivatal előtt. Jellemzően, míg a IX. kerületben  hasonló aljas eszközzel élő, a politikai véleményt egzisztenciális bosszúval megtorló fideszes húzásból, (az Együtt és az LMP képviselőjétől 1-1 bizottsági helyet vettek el)  nagy botrányt csinált a baloldali média, addig a zuglói baloldal  jóval súlyosabb bosszújáról gondosan hallgatott. Ezt hívják kettős mércének.

Ezzel a húzással a kerületi MSZP ingatlan eladásoknál, bérbe adásoknál és a közbeszerzésekről ötven millióig döntő Tulajdonosi és Közbeszerzési Bizottságban ismét a testületi arányoktól durván eltérő többséget alakított ki. Ezzel  a többséggel többször éltek is,  legutoljára most novemberben próbáltak áron alul ingatlant eladni, amikor egy majd 400 m2-es bejáratott, havi 600 ezerért bérbe adott önkormányzati helyiséget, egy közértet  adtak volna el 35 millióért. Ezt az önkormányzatnak súlyosan hátrányos bizniszt a polgármester kérésemre felfüggesztette és a képviselő-testület többsége (PM, LMP, Jobbik, Civilzugló, Fidesz) végül nem is hagyta jóvá az ingatlan fura eladását.

Áprilisban elkészült a Móra Ferenc Általános wp_20171006_005.jpg Iskolánk felújítása.  A példaszerű felújítása során teljes szigetelés és 203 négyzetméter napelem is beépítésre került. A pénzt TÁMOP pályázaton nyertük, Zugló a szükséges önrészt biztosította.

A Civilházra tervezett napelemeket viszont elvitte a cica, 2015 óta nem sikerül azokat felszerelni.

A ciklusban a  Móra energetikai felújítása az első komoly felújítás, a beruházások elmaradását maga a polgármester is elismerte.

Ha valami megújul az mindig öröm, de nem nehéz belátni, e területen súlyos - több ciklust terhelő - elmaradás van: a  kerület hozzávetőleg 60 intézményi épületéből (23 óvoda, 11 bölcsőde, 2 nagy szakrendelő, körzeti orvosi rendelők, hivatal, Vagyonkezelő épület, nyugdíjasklubok, szociális ellátó szolgálati épületek) szinte mind rossz műszaki állapotú, tehát évente négynek nagy felújításon kéne  átesnie ahhoz, hogy 25 évenként újra sorra kerülhessen.

Több év szerencsétlenkedés után -  Papcsákék már is 2014-re ígérték -  elkészült a Rákosfalva Park sétányának 79 millió forintos felújítása is. Az eredeti tervek szerint az összes meglévő fát kivágták volna, de ezt nem hagytuk, így az idősebb, árnyékot adó fák megmaradtak. 

 

Vagyon felélés - az OTP részvénypakett eladása, lakás eladás

Május végén szép csendben eladták Zugló utolsó, még a rendszerváltás óta megőrzött fél milliárdos OTP részvénypakettjét. A  kapott 450 millió nagy részét betervezték a 2017-es költségvetésbe.

Szintén megszavazták, hogy a 2500 önkormányzati bérlakásunkból 232 eladhatóvá vált, azaz lassú vagyonfeléléssel teremtik meg a működéshez, értsd pazarlással, fura közbeszerzésekkel, (Penta, Hungast, parkfenntartás, stb.) pártkifizetéssel elfolyó pénzt. 

A negyedik alpolgármesteri pozíció létrehozása

A választás utáni első testületi ülésen a baloldal létrehozott egy Zuglóban eddig sosem volt negyedik alpolgármesteri pozíciót, melyet a zuglói DK elnöke, Horváth Zsolt kapott. Ez volt a kerületi DK elárulásának a jutalma, Horváth ugyanis lemondott az időközin az amúgy a Demokratikus Koalíció-t megillető körzetben a jelölt állítás jogáról az MSZP javára.

horvath_zsolt-2.jpg

A negyedik alpolgármester azóta is keményen megdolgozik a havi 897 ezres fizetéséért + 140 ezres költségtérítéséért. Hogy menyire keményen dolgozik azt tökéletesen jellemzi, hogy az azóta eltelt  jó fél év alatt egyetlen előterjesztést sem vitt a testület elé, írásos anyagot, beszámolót nem láttunk  tőle, sőt az eltelt hat testületi ülés hozzávetőleg 200 napirendjének egyikét sem tartotta elég fontosnak ahhoz, hogy hozzászóljon. Havi egy millás biodíszletként titkosszolgálati múltját kamatoztatva csendben figyel a dobogón. .

A kerület vezetésére, azaz vezetetlenségére jellemző, hogy az immár négy alpolgármester és a polgármester közt nincs egyeztetés,  sosem tartanak munkaértekezletet, egymás munkájáról, felelősségi területéről nem tudnak, sőt az egyik által írt előterjesztés rendre meglepetésként éri a többit a testületi ülésen.  A polgármester, a hivatal a Városgazdálkodási Zrt-ben és a többi cégünkben folyó tevékenységről nem tud,  mintha nem is akarna tudni - ez a felelősség elhárítás része.

És kontasztként, példaként hadd tegyem ide a XIII. kerület polgármesterének a szavait:

http://fuhu.hu/partok-elfelejtettek-politizalni-es-dolgozni/

 

Az új jegyző munkába áll

A politikai huzakodásba beleunó,a törvénytelenségekhez a nevét nem adó 2016. májusában lemondott jegyző helyét átvette az új, aki gyakorlatias emberként a szerencsétlenkedést, döntésképtelenséget megunva elkezdte végezni a polgármester munkáját:  szisztematikusan áttekinteni az önkormányzat különböző szakterületeit. Tehát azt a munkát végzi most el, amit az új kerület vezetésnek és új stábnak három évvel ezelőtt, a hivatal átvételekor kellett volna elvégeznie. Ez a három éves késlekedés az ára annak, hogy olyanok vezetik a kerületet, akiknek az önkormányzati munkáról, Zuglóról, Zugló akut problémáiról, önkormányzati ügyeiről, a hivatali működésről semmiféle tudásuk, elképzelésük nem volt.

A jegyző által elkészíttetett helyiség gazdálkodás beszámolóból pl. kiderült, hogy a bérbe adható bolt és egyéb helyiségeinknek csupán 46%-a van kiadva. Ilyen például a 2008 óta üresen álló, havonta fél millióért őrzött Római parti üdülőnk. Nem hiszem el, hogy nem lehet kiadni. A be nem hajtott kintlevőségek elérik a 800 millió forintot is , úgy, hogy tavaly több száz millió forint behajthatatlanná minősített adósságot is leírtak. 

A 100 önkormányzati ház és a 2500 önkormányzati bérlakás felújításának elmaradása

Januárban a testület elé letett lakásgazdálkodás anyag is igen korrekt volt.  A 2500 önkormányzati  lakás kapcsán  ijesztő számokat láttunk, 480 üresen álló lakásunk nagy része szanálandó, ijesztő műszaki állapotok derültek ki,  - ezt persze tudta, aki nem messziről jött.

belso_homlokzat_net3288.jpg

Egy az öt szanálásra kijelölt házból, a Nagy Lajos király útja 104. A házak szanálásáról két éve, 2015-ben hoztunk döntést, de azóta sem sikerült azokat kiüríteni. Tán már szándék sincs rá. A 100 önkormányzati házunkból az elmúlt három évben egyetlenegyet sem tataroztunk, még minimális épület felújítás sem történt.

"A lakásgazdálkodással összefüggő pénzügyi, gazdasági feladatok a 2017. január 1-i szervezeti változást követően egyértelművé váltak, a Polgármesteri Hivatalhoz kerültek. A követeléskezelési feladatok a ZVK Zrt-től a Lakás Osztályhoz kerültek, mely megkezdte a kintlévőség (követelésállomány) felülvizsgálatát. Ez az előfeltétele minden további intézkedésnek." 

Három évbe került, míg "egyértelművé vált". A lakásállomány ellenőrzése, a lakbérek beszedése, a kintlevőségek kezelése, a lakások felújítása, a kiutalások intézése 2010 óta forró krumpliként repkednek ide-oda a vagyonkezelő és a hivatal között. 

A lakbér rendezés elmaradása

A lakbérek rendezése, azaz,hogy mennyi legyen a lakbér, kinek és milyen feltételekkel járjon szociális lakbér, kedvezmény, a kintlevőségek áttekintése 2017-ben sem sikerült, Szabó Rebeka alpolgármester, akihez e kétségkívül szörnyű nehéz terület tatozik és nem könnyíti meg munkáját, hogy a feladatot eddig "végző" Városgazdálkodási Zrt. fölött a szocialista Hajdú alpolgármester rendelkezik -  többszöri határidő hosszabbítás után újabbat kért. A legújabb dátum: 2018 ősze.  Van aki elhiszi, hogy majd az önkormányzati választásokra ráfordulva fognak konfliktust vállalva lakbért emelni?

A lakbér kintlevőségek állítólag mostanra szintén  elérték a 800 millió forintot, jellemzően  a költségvetési vitában a kintlevőségről még csak hozzávetőleges összeget sem tudtak mondani, sokan több milliós tartozást hoznak össze, évekig nem fizetve se lakbért, se rezsit... és egyre bátrabban, egyre többen teszik ezt, hisz tudják, felmondás, netán kilakoltatás nincs, az ugyebár nem lenne emberséges. 

A  bérlakás építés elmaradása

A beígért önkormányzati bérlakás építés is csak blöff, és bár évi száz lakás építéséről van határozat, eddig egy sem épült, még csak terv sem készült, láthatólag akarat sincs rá. Elég az, ha a polgármesterünk  miniszterelnökként az országos médiában százezer bérlakás építésével kampányol, Zuglóban úgy tűnik ezekből egyetlen egyet sem szándékozik megépíteni.

1,4 milliárd zöldterület fenntartásra? - az önkormányzati  cégek költéseinek elszabadulása

2017-ben történt először, hogy a kerület zöld területeinek, parkjainak fenntartására,pl. zöld és egyéb hulladék elszállításra 1,4 milliárdot, az eddigi években elköltött összeg közel háromszorosát fordították, plusz az utakra és járdákra a szokásos 100 millió helyett 500 milliót költünk. A Városgazdálkodási Zrt-nek adott összeg e két tétel okán a 2016-os 2,7 milliárdról 3,9 milliárdra emelkedett. Hát nem tudom, én nem látom a háromszoros minőségjavulást, erős a gyanúm, hogy ez a pénz erősen túlárazva, a kerület számár előnytelen szerződésekkel van elköltve.

gt_koltsegek.jpg

Részlet a 2018-as költségvetésből

Az önkormányzati cégeink - feltehetőleg itt szivárog ki a legtöbb pénz a pártemberekhez - egyre nagyobb, immár finanszírozhatatlanul nagy összeget hasítanak ki Zugló költségvetéséből.

Decemberre kiderült, hiába volt beíva a 2017-es közbeszerzési tervbe, hogy az önkormányzat a szabadpiacon közbeszerezteti az áramot -  évi több tucat milliót is spórolhatnánk ezáltal -  a közbeszerzést nem írták ki. Előterjesztésemre 2018-ban  az összes épületünkben, intézményünkben mind az áram mind a gáz közbeszereztetve lesz. Remélem meg is csinálják.

Decemberben beindult a Városliget beépítése. A Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt, most, miután a többi épületnél súlyos műszaki  - és persze alapvető koncepcionális - problémák vannak, a Néprajzi Múzeumra koncentrál, már körbe is kordonozták az építési területet.  Park rekonstrukcióra hivatkozva a fél ligetet elkerítették és december elején  37 fát vágtak ki. A civilek hiába tiltakoztak. Polgármesterünk, bár sokszor ígérte, hogy odaláncolja magát, ez most sem sikerült.

Karácsony előtt pár nappal még áterőltették a 2018-as költségvetést, melynek 2 milliárdos hiányát egy huszárvágással, egy csekély 2 milliárdos, nem részletezett "megtakarítás"  sorral ellensúlyozták.  Ezzel az erővel azt is beíhatták volna, hogy majd nyerünk a lottón.

A megtakarításhoz szükséges kellemetlen döntéseket majd meghozzák ...  valamikor. Úgy tűnik,  most, hogy a költségvetés már átment már nem sietnek, a januári testületi ülés ugyanis minden indoklás nélkül elmaradt. Tán, ha túl lesznek a választáson. A pártok kampányolnak, a polgármester pedig miniszterelnökjelöltként Kunhalmi Ágival szántja fel a vidéket, épp az MSZP szekerét tolja  - vagy húzza. Zugló,  a hivatal,a kerület várhat.

75tn5nzwf8fm1g5ojs.jpeg

Zugló, ahogy 2014-ben jövendöltem, csak politikai ugródeszkaként szolgált Gergőnek vissza a nagypolitikába, és  a kerület a konfliktusok nem felvállalásával, a botrányok elkerülésével, a végre nem hajtott  testületi határozatokkal, elmaradó stratégiai döntésekkel ismét pótolhatatlan éveket veszített.

1 komment

Címkék: Zugló Karácsony Gergely Tóth Csaba országgyűlési képviselő

Eltűnő zebrák, veszélyeztetett gyalogosok

2017.11.30. 11:37 varnai

Budapesten gyakran vezet balesetekhez, hogy a sávok felfestései  elkoptak, különösen esőben, este nem láthatóak. A gyalogosokra különösen veszélyesek a lekopott zebrák, az autósok számára láthatatlan gyalogátkelőhelyek. 

Az eltűnő, rossz minőségű, hamar lekopó felfestés miatt a gyalogátkelőhelyek az autósok számára nem érzékelhetőek, nincs ami tudatosítsa bennük, hogy itt nem az övék az elsőbbség. Míg más országokban fantáziadús módokon próbálják lassításra bírni az autósokat, nálunk még a meglévő zebrák felfestését is képtelenek fenntartani. Kicsi a keret. 

A gyalogátkelőhelyeken gázolás, a gyalogosok veszélyeztetése egyre gyakoribb, ráadásul a rendőrség sem veszi túl komolyan a gyalogosok védelmét, csak akkor jelenik meg, ha már bekövetkezett a baj és helyszínelni kell.

Ma - miután eddigi bejelentéseimet ( Hermina - Ajtósi sarok  )  Bosnyák tér mindig gyorsan megoldották -  újabb három zuglói kereszteződés ügyében tettem bejelentést, külön levélben és telefonon kértem a Budapest Közút igazgatójának intézkedését és javasoltam neki, hogy mi, a Civilzugló Egyesület rutinos festőkként szívesen partnerek vagyunk egyedi zebrák kitalálásában, felfestésében.

A Vezér út - Egressy  út sarkon mind a négy zebra eltűnt. A közeli idősek otthona miatt sok az öreg, itt a strand, az Adria lakótelep és az új folyamatosan bővülő lakóparkok, a Paskál, Cordia miatt sok a gyerek is.

egressy_vezer_3354.jpg

vezer_egressy_3357.jpg

A Thököly út - Róna utca sarok, mindkettő Zugló főere. Buszkaravánok, a megállókhoz átfutók plusz veszélyforrás.  A Thökölyn felfestett kerékpárút idáig tart, innentől szublimáljanak a bringások.

rona_thokoly_3287.jpg

 

rona_thokoly.jpg

Az Erzsébet királyné út -  Miskolci út kereszteződés. A villamos megállósziget roppant szűk, könnyen lesodorják róluk a gyalogosokat, nincs még korlát sem.

miskolci_erzsebet-3636.jpg

miskolci_erzsebet-3635.jpg

 

 

László Várnai varnai.laszlo14@gmail.com

Melléklet10:22 (54 perce)
címzett: kornel.almassy
Tisztelt Igazgató úr, kedves Kornél!
A hivatalos bejelentés mellett neked is tovább küldöm három nagy forgalmú zuglói kereszteződésben lévő gyalogátkelőhelyek siralmas képeit. 
A Thököly út Róna sarok, a Vezér út - Egressy sarok, és a Miskolci út - Erzsébet sarok.
A gyalogátkelőhelyek láthatatlanná válása nagyon balesetveszélyes, az autósok nem érzik, hogy e helyek védettek,  itt nem nekik van elsőbbségük, pl. a kanyarodó autók rendre figyelmen kívül hagyják a gyalogosok elsőbbségét e nagy forgalmú sarkokon.
Kérlek, figyeljetek oda, hogy ne javítgassanak, itt-ott odaködöljenek egy kicsit, mert az pár hónap alatt eltűnik,  hanem rendes, összefüggő vastag festékréteget vigyenek fel. Ha már egyszer úgyis kiszállnak...  akkor a festék oda is kerüljön ahová kiutalták.
Barátsággal,
Várnai László
 önkormányzati képviselő
Civilzugló Egyesület
06 70 436 0767
---------- Továbbított levél ----------
Feladó: Budapest Közút Zrt. <no-reply@budapestkozut.hu>
Dátum: 2017. november 30. 10:05
Tárgy: Hibabejelentés visszaigazolás
Címzett: varnai.laszlo14@gmail.c
Végül néhány külföldi példa. Szívesen felfestünk akár ilyet, de szerintem ki tudunk találni jobbakat is : )
b9f8369537c99aff5603a07ee1541d4b.jpg
9a4d577f5efdd15569ef9a6e7cb39d71.jpg
cea75d2f106d3d33144d48845f9f6d4c.jpg

 

 

2 komment

Címkék: zebra gyalogátkelő Zugló Civilzugló Egyesület Budapest Közút Zrt

Látják? Nem látják? Na látják! Zugló - a végre nem hajtott döntések kerülete

2017.11.13. 14:38 varnai

A ZUGLÓI LAPOKBAN hónapól hónapra hírt adnak egy-egy jelentős fejlesztésről. A címlapon vagy belső szalagcímeken virítanak a szakrendelőink felújítása, a városközpont kezdődő építése, új sport- és rendezvény központ építése. Nem kamuznak,  a képviselő-testület valóban hozott ilyen stratégiai jelentőségű döntéseket, csakhogy ezeket rendre nem hajtják végre. 

A hivatalban még csak kísérletet sem tesznek rá, hogy kidolgozzák azokat. Az elszabotált, végre nem hajtott döntésekről viszont a polgármesteri kabinet alá tartozó ZUGLÓI LAPOK már gondosan nem tudósít. A szegény zuglóiak meg nem értik, csak ők vakok, hogy nem látják azt a rengeteg csodát, amiről a helyi média tudósít.

total_8696.jpg

 Karácsony Gergely polgármester és Tóth Csaba országgyűlési képviselő jó híreket jelent be. Vajon mikor veszik észre a zuglóiak, hogy hülyére vették őket, a beharangozott fejlesztések nem történtek meg?

 Blöffök, népámítás, végtelen cinizmus, netán elszabotált testületi döntések? 

Tudni kell: az önkormányzati működés alapelve: a település képviselő-testülete - a helyi parlament - rendeleteket alkot, határozatokat hoz, dönt, a polgármester közösen a jegyzővel aki a hivatali apparátus operatív vezetője végrehajtja, végrehajtatja a döntéseket.

Mondhatják, - néhányra áll is -  hogy végrehajthatatlan döntések. Csakhogy a polgármester mindet megszavazta. Ráadásul a polgármester az ÖTV szerint,  - ha a döntést az önkormányzat érdekeivel ellentétesnek véli - élhet a vétó lehetőségével is. Karácsony polgármesterünk azonban csak ritkán vétózik, - nem hiányoznak neki a zuglói valóságot, az általa vezetett önkormányzat működésképtelenségét bemutató média balhék -  e helyett simán negligálja, csendben elszabotálja a neki nem tetsző, vagy  csupán jelentősebb munkával járó döntéseket. Van pedig immár NÉGY alpolgármestere, saját maga által választott (immár második) jegyzője, aljegyzője, két tucatnyi fős, PM-esekkel tűzdelt kabinetje, sportfőtanácsadója... kétszáz fős hivatala, száznegyven fős Városgazdálkodási Kft-je.

És míg Karácsony Gergely a polgármesteri címet kihasználva országos médiaszerepléseivel lassan a népszerűségi listák tetejére kerül - ügyesen, hiszen a nem zuglóiak nem látják, hogy "olyan okos-szimpatikus" polgármesterünk Zuglóban mit, vagy leginkább mit nem csinál meg - addig Zugló  három éve helyben jár, újabb éveket veszít, marad le a többi kerület mögött.

 

A testületi határozatok végre nem hajtása nem csak engem bosszant, a képviselő-testület épp a rengeteg végre nem hajtott határozat miatt nem fogadta el sem az előző évi  sem az idei polgármesteri beszámolót és hozott létre egy bizottságot a kivizsgálásukra. Következmény persze semmi. Sőt, Gergő egy interjúban cinikusan meg is jegyezte: a testület úgy sem tud neki fegyelmit adni.

Alábbi döntések  ráadásul nem is a politikai cirkusz részei, jó néhány a kerület fejlődése szempontjából stratégiai jelentőségű, a helyi közösség életminősége, biztonsága szempontjából  jelentős határozat. Egyaránt volt köztük  a  polgármestert adó baloldalé, a Civilzugló Egyesületé, sőt a Jobbik által beterjesztett  is - egy a közös bennük, hogy nem lettek végrehajtva.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

  258/2015. (V.28.) határozat
az Önkormányzat honlapjának kétnyelvűvé tételéről

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának Képviselő-testülete kinyilvánítja azon szándékát, hogy az Önkormányzat hivatalos honlapján megtalálható állandó információk (pl. kerület bemutatása, elérhetőség, hasznos adatok) angol nyelven is elérhetőek legyenek.

A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a feladat végrehajtását készítse elő és amennyiben szükséges tegyen javaslatot a további döntések meghozatalára.

Felelős: Karácsony Gergely polgármester
Határidő: 2015. szeptemberi rendes testületi ülés

 ------------------------------------------------------------------------------------

449/2015. (IX.24.) módosító határozat
az Önkormányzat honlapjának többnyelvűvé tételéről

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának Képviselő-testülete kinyilvánítja azon szándékát, hogy az Önkormányzat hivatalos honlapján megtalálható állandó információk (pl. kerület bemutatása, elérhetőség, hasznos adatok) a zuglói nemzetiségek nyelvén is elérhetőek legyenek.

A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a feladat végrehajtását készítse elő és amennyiben szükséges tegyen javaslatot a további döntések meghozatalára.

Határidő: 2015.októberi rendes testületi ülés
Felelős: Karácsony Gergely polgármester

------------------------------------------------------------------------------------

450/2015. (IX. 24.) határozat
határidő módosítására


Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Képviselő-testülete az Önkormányzat honlapjának kétnyelvűvé tételéről szóló 258/2015. ( V.28.) számú határozatban a feladat végrehajtására kiírt határidőt a 2015. októberi rendes testületi ülésre módosítja és felkéri a polgármestert, hogy a feladat végrehajtását készítse elő és amennyiben szükséges, tegyen javaslatot a további döntések meghozatalára.

Határidő: 2015.októberi rendes testületi ülés
Felelős: Karácsony Gergely polgármester

Felkai Tamás MSzP-s képviselő előterjesztése. A feladat nem tűnik túl bonyolultnak, de a Zuglo.hu hivatalos honlap mindmáig, két és fél évvel a döntés után csak magyar nyelven olvasható.  A polgármester mindmáig semmiféle javaslatot nem tett.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

431/2015. (IX.24.) határozat
az önkormányzati tulajdonban álló Budapest XIV. kerület Cserei utca 3., Cserei utca 6., Cserei utca 10., Egressy út 4., valamint Nagy Lajos király útja 104. szám alatti épületekben lévő lakásokra fennálló bérleti jogviszony rendezéséről

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a) a Budapest XIV. kerület Cserei utca 3., Cserei utca 6., Cserei utca 10. Egressy út 4., valamint Nagy Lajos király útja 104. szám alatti épületeket közérdekből kiüríti, 
b) az a) pont szerinti épületekben lévő lakásokra fennálló bérleti szerződéseket a jogszabályoknak megfelelően megszűnteti, azzal, hogy a jelenlegi bérlők egyetértése esetén az Önkormányzat az elhelyezési kötelezettségét elsősorban pénzbeli térítés fizetésével váltsa meg,
c) az a) pont szerinti épületekben lévő lakásokat jogcím nélkül használók lakhatásáról az Ltv-nek megfelelően és az emberiségi szempontoknak megfelelően kell gondoskodni.

Felelős: Karácsony Gergely polgármester
Határidő: folyamatosan

432/2015. (IX.24.) határozat
az önkormányzati tulajdonban álló Budapest XIV. kerület Cserei utca 3., Cserei utca 6., Cserei utca 10., Egressy út 4., valamint Nagy Lajos király útja 104. szám alatti épületekben lévő lakásokra fennálló bérleti jogviszony pénzbeli megváltására


Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy a „6800011Ö/1013-K629903/Ö1696429- Nem önkormányzati tulajdonban álló ingatlanok tulajdonjogának megvásárlása” elnevezésű költségvetési sorról 317 millió forintot csoportosítson át a „0610301Ö/1013-K8904/Ö1696427- Önkormányzati tulajdonban álló lakásokra fennálló bérleti jogviszony pénzbeli megváltása” elnevezésű sorra.

Felelős: Karácsony Gergely polgármester
Határidő: 2015. szeptember 30.

Igen jelentős és előremutató döntés. A romos, évtizedek óta elhanyagolt önkormányzati házak a egyikének kiürítése, szanálása sem történt meg, azt sem tudjuk, hogy a kivásárlás hogy áll,  folyamatban van-e, a 317 millió forintból mennyi került kifizetésre, hány lakás került kiürítésre.

cserei_3_4669net.jpg

A Cserei utca 3. Embertelen állapotok.

 -----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

596/2015. (XI.26.) határozat
a tulajdonosi hozzájárulás megadásáról a Mogyoródi út 130. szám alatt lévő önkormányzati sportpályán Kalandpark létesítésére


Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának Képviselő-testülete tulajdonosi hozzájárulását adja a Mogyoródi út 130. szám alatt lévő önkormányzati sportpályán Kalandpark létesítésére.


Határidő: azonnal
Felelős: Karácsony Gergely polgármester

A Kalandparkról nincs tudomásunk.

-----------------------------------------------------------------------
647/2015. (XII. 17.) határozata 
Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata „Közösségi lakhatási koncepció” tárgyú dokumentum elfogadásának ügyében


4.)

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Képviselő-testülete felkéri a Polgármestert, hogy végeztesse el az önkormányzati lakások bérlőit illető jövedelem vizsgálatot célhoz kötötten, a bérleti díjak megállapítása céljából.

Határidő: 2016. december 30.

Felelős: Karácsony Gergely, polgármester


648/2015. (XII. 17.) határozata 
Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata „Közösségi lakhatási koncepció” tárgyú dokumentum elfogadásának ügyében

A jövedelem vizsgálat elindulásáról nincs tudomásunk. A bérleti díjak három éve nem változtak. Az alacsony bérleti díjak évek óta lehetetlenné teszik a lakásállomány felújítását, sőt állagmegóvását is, és végső soron a 2500 db-os lakásállomány lepusztulásához vezetnek, milliárdos vagyonveszteséget okoznak a kerületnek.

5.)

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Képviselő-testülete felkéri Hajdu Flórián alpolgármestert, hogy tekintse át, mely önkormányzati lakóépületek lehetnek alkalmasak arra, hogy uniós forrás felhasználásával újítsuk fel őket, és tegyen javaslatot a felújítás tervezésére.

Határidő: 2016. április 30.

Felelős: Hajdu Flórián alpolgármester

Hajdú Flórián alpolgármesternek négy hónapot adott a Képviselő-testület a javaslat elkészítésére, de nem csak az alatt, az elmúlt további másfél év alatt sem terjesztett a testület elé semmit.


649/2015. (XII. 17.) határozata 
Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata „Közösségi lakhatási koncepció” tárgyú dokumentum elfogadásának ügyében.

6.)

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Képviselő-testülete felkéri Szabó Rebeka alpolgármestert, hogy készítse elő egy zuglói Szociális Lakásügynökség létrehozását és a javaslatot terjessze elő a Képviselő-testület 2016. decemberi rendes ülésére.

Határidő: A Képviselő-testület 2016. december havi rendes ülése.

Felelős: Szabó Rebeka, alpolgármester

 Semmi hír a Szociális Lakásügynökségről.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------

663/2015. (XII. 17.) határozat
A Civil Ház tető kialakítására


Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 447/2015. sz. határozatában jóváhagyott Civil Ház zöldtető kialakítás helyett a jelen előterjesztésben foglalt napelemes kivitelezést kívánja megvalósítani 35 Millió Ft + áfa keretösszegben, és felhatalmazza a polgármestert, hogy a közbeszerzés indításával kapcsolatos előkészítő munkálatokat kezdje el.
A Civil Ház zöldtető kialakítás helyett a napelemes kivitelezés megvalósítása miatt keletkező megtakarítás összegét, azaz 3 millió+ áfa összeget a képviselő-testület az általános tartalékba helyezi.
Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának képviselő-testülete felkéri a Polgármester Urat, hogy az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 13/2015 (III. 6.) önkormányzati rendeleten a soron következő módosításkor a jelen határozatban elfogadott változásokat vezesse át.
Amennyiben a fedezet lekötése a 2015. évben nem történik meg, a Képviselő-testület úgy dönt, hogy a 2016. évi átmeneti gazdálkodás idejére a fedezetet biztosítja, és a 2016. évi költségvetésbe betervezi.

Határidő: 2015. december
Felelős: Karácsony Gergely

A napelemes rendszer mindmáig, két évvel  a döntés után sem készült el. Hogy a zöldnek mondott  városvezetés miért nem képes, netán miért nem akarja a kivitelezést megoldani, nem tudjuk.

civilhsaz_napkollektor.jpg

Két évvel a döntés után a napelemeknek nyoma sincs. Hová lett a pénz?

----------------------------------------------------------------------------------------

426/2015. (IX.24.) határozat
a Dorozsmai utca 21/b. szám alatti ingatlanra használatára vonatkozó megállapodás módosításáról


Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy kezdeményezzen tárgyalásokat, az Önkormányzat, mint használó, és a Budapest Főváros Önkormányzata, mint tulajdonos között az ingatlan-nyilvántartásban 29819/20 hrsz. alatt felvett, természetben a 1142 Budapest, XIV. kerület, Dorozsmai u. 21/b. sz. alatt található ingatlanra vonatkozó használat jog alapítása tárgyában 2012. szeptember 14-én létrejött megállapodás módosításáról olyan tartalommal, hogy a megállapodás lehetővé tegye ingatlan hasznosítását nem állami fenntartású általános iskola és nem önkormányzati fenntartásban álló óvoda részére. A Képviselő-testület egyúttal felhatalmazza a polgármestert, hogy egyezzen meg és a megállapodás módosításáról szóló tervezetet terjessze be a Képviselő-testület elé, majd utána írja alá.


Határidő: Tárgyalások lezárását követő KT ülés
Felelős: Karácsony Gergely polgármester

Itt lehetett volna a zuglói Waldorf iskola. Maradt tehát bérlőként a polgármester ismerősének jól jövedelmező magánóvodája. Az épület egésze meg szép lassan teljesen elpusztul.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

220/2016. (IV. 21.) határozat

önkormányzati bérlakások építéséről, a beruházás előkészítésének feladatairól

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határoz, hogy 2017-2019-ig bezárólag minden évben minimum 100 darab -átlagosan 40-70 m² alapterületű – bérlakást kíván építeni.

 

Egyben felkéri a polgármestert, hogy a bérlakásépítési javaslatot dolgozza ki és terjessze be a 2016. évi szeptemberi rendes ülésre.

 

Határidő: 2016. szeptemberi rendes testületi ülés

Felelős: Karácsony Gergely polgármester

Roppant jelentős és előremutató stratégiai célkitűzés. Míg az elmúlt években pl. a XIII. kerület 500 fölötti önkormányzati bérlakást épített, addig Zugló egyet sem. A baloldali kerületvezetés, a PM különösen sokat beszél  kampányában a szociális bérlakás építés szükségességéről.

A határozat végrehajtásánál ez szerepel:

A polgármester felkérte Hajdu Flórián alpolgármestert a javaslat kidolgozására. Az alpolgármester 2016. augusztus 31-i határidővel megküldte a munkacsoport által kidolgozott javaslatot a polgármester számára.

A határidőre nem, és később sem került a testület elé e témában előterjesztés.

 ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 


523/2016 (IX.15. ) Öh. számú 
határozata

Martinuzzi kertben játszótér kialakítására vonatkozó döntés maghozataláról


Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának Képviselő-testülete, úgy határoz hogy támogatja a Martinuzzi kertben a játszótér kialakítását és felkéri a Polgármestert, hogy a játszótér kialakításához szükséges intézkedéseket tegye meg.

Határidő: 2017. január hó első rendes testületi ülés
Felelős: Karácsony Gergely polgármester (Kerületi Főmérnökség)

A Jobbik képviselőjének előterjesztése. A játszótér megépítését nem tették be a 2017-es költségvetésbe, pedig a huszonvalahány milliós tétel nyilván nem borította volna fel Zugló 25 milliárdos költségvetését.

 -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

121/2017. (III. 14.) Öh. számú
határozata

a Budapest, XIV. kerület Kerepesi út- Róna utca – Mogyoródi út – Hungária krt által határolt területen korlátozott sebességű övezet megvalósításáról


1./ Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának Képviselő-testülete támogatja a Kerepesi út – Róna utca – Mogyoródi út – Hungária krt. által határolt terület korlátozott sebességű övezetté történő nyilvánítását és felkéri a polgármestert a tervezési munkálatok elindításához szükséges intézkedésre és gondoskodjon 3 000 eFt + ÁFA forrás biztosításáról.

Határidő: azonnal
Felelős: Polgármester (Gazdasági Osztály, Kerületi Főmérnökség)

2./ Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy dolgoztassa ki azt a hatástanulmányt, amely megalapozhatja a Kerepesi út – Róna utca – Mogyoródi út – Hungária krt. által határolt terület korlátozott sebességű övezetté nyilvánításának szükségességét.

Határidő: 2017. május 31.
Felelős: Karácsony Gergely polgármester (Gazdasági Osztály, Kerületi Főmérnökség)

A Civilzugló Egyesület előterjesztése. A hatástanulmányt háromnegyed év elteltével sem kaptuk meg, a testület elé nem jött vissza a napirendi pont. A környék továbbra is balesetveszélyes. 

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat
Képviselő-testülete

595/2016. (X. 20.) Öh. számú
határozata

Budapest XIV. kerület Örs vezér tere zuglói oldalán lévő aluljáró akadálymentesítéséről


1. Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának Képviselő-testülete elviekben támogatja, hogy az Örs vezér terén, Zugló közigazgatási területéhez tartozó aluljáró akadálymentesítését saját költségén megvalósítja, annak fenntartását, üzemeltetését vállalja.

Határidő: megvalósítás határideje: 2017. december 31.
Felelős: Karácsony Gergely polgármester (Kerületi Főmérnökség)

2. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy tárgyaljon Budapest Főváros Önkormányzatával az akadálymentesítés megvalósíthatóságáról, illetve dolgoztassa ki a szükséges tervdokumentációt, amely alapján a költségbecslés meghatározható.

Határidő: 2016. december 31.
Felelős: Karácsony Gergely polgármester (Kerületi Főmérnökség, Kerületi Főépítész)

3. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy kezdjen tárgyalásokat a Sugár Üzletközpont és az IKEA bevásárlóközpont menedzsmentjével az Örs vezér terén, Zugló közigazgatási területéhez tartozó aluljáró akadálymentesítéséhez nyújtandó anyagi támogatásról.

Határidő: soron következő rendes testületi ülés
Felelős: Karácsony Gergely polgármester



A 2017-es költségvetésbe nem tervezték bele, még csak tervezési megbízás sem történt. Szimpla cinikus politikai blöff, a lakossági aláírásgyűjtés sima népszerűségvadászást és adatbázis építést szolgált.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

596/2016. (X. 20.) Öh. Számú
határozata

a Zuglói Egészségügyi Szolgálat Budapest XIV. kerület Örs vezér tere 23. sz. alatti
szakrendelőjének korszerűsítéséről-felújításáról



  1. Budapest Főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzatának Képviselő-testülete 2017. évben fel kívánja újítani a Zuglói Egészségügyi Szolgálat Budapest XIV. kerület Örs vezér tere 23. sz. és a Budapest XIV. kerület Hermina út 7. sz. alatti szakrendelőjét.

    Határidő: 2016. december 31. 
    Felelős: Karácsony Gergely polgármester (Kerületi Főmérnökség)

    2. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a kivitelezéshez szükséges költségeket tervezze be a 2017. évi költségvetési rendeletbe.

    Határidő: 2017. évi költségvetési rendelet elfogadása
    Felelős: Karácsony Gergely polgármester (Gazdasági Osztály)

 szakrendelok_8672.jpg

 

 A 2017-es évnek lassan vége, a rossz állapotú a szakrendelőknek nemhogy a felújítása, de még csak a műszaki tartalom összeállítása, a tervezés sem kezdődött el. E helyett az alábbi előterjesztést kaptuk, mely meghökkentő módon nem került a szakbizottság, az Egészségügyi Bizottság elé sem. E szerint az Őrs vezér téri rendelőt bővítenék új, négy szintes épülettel, melyet hitelfelvétellel kívánnak finanszírozni.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

111/2017. (III. 14.)Öh. számú
határozata

adósságot keletkeztető ügyletről adatszolgáltatás


Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Képviselő-testület kinyilvánítja azon szándékát, hogy a 1148 Budapest, Örs vezér tere 23. szám alatti székhelyen működő Zuglói Egészségügyi Szolgálat feladatellátását korszerű, a XXI. századi igényeknek megfelelő módon kívánja biztosítani. 
A Képviselő-testület kijelenti, hogy a beruházás fedezetét hitelfelvétellel – adósságot keletkeztető ügylettel - kívánja biztosítani.
A Képviselő-testület Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény 10/C. § (1) bekezdés alapján Magyarország Kormányát előzetesen tájékoztatja. 
Az adósságot keletkeztető ügyletekhez történő hozzájárulás részletes szabályairól szóló 353/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet 3. § (2) bekezdés alapján az adatszolgáltatást teljesíti.
A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a mellékelt adatlap szerint teljesítse az előzetes adatszolgáltatást 2017. március 16-áig. 

Határidő: 2017. március 16.
Felelős: Karácsony Gergely polgármester (Gazdasági Osztály útján)

A projekt tovább viteléről, a hitel tárgyalások állásáról (a magam részéről ellenzem, hogy újra eladósítsák a kerületet) az új épület tervezéséről fél éve nincs hír. Ez is csak egy lufi volt. Megjegyzendő, a képviselő-testület nem vitatta meg azt a kerület fejlesztése szempontjából évtizedekre meghatározó stratégiai jelentőségű döntést, hogy legyen-e új szakrendelő és a kerület mely részén.

 

Szólj hozzá!

Címkék: Zugló Párbeszéd Karácsony Gergely Tóth Csaba zuglói MSZP Hermina úti szakrendelő szociális lakás építés zuglói Fidesz Őrs vezér tér

A zuglói Patyomkin-falu: Napelemes rendszer a Civil Házon 35 millióért

2017.10.25. 09:55 varnai

A  sikeres  "zuglói  modell", azaz a Patyomkin-falu/kerület egyik kulisszája Zugló környezettudatos vezetése, fejlesztése - legalábbis ennek kommunikálása. Mert hiába a két évvel ezelőtti testületi döntés, a 35 millióért közbeszereztetni tervezett napelemes rendszernek híre hamva sincs a zuglói Civil Házon. Indoklás, felelős, mint ahogy a többi végre nem hajtott testületi döntésnél, most sincs.

A dolog előzménye, hogy a 2014-ben  Papcsák haveri cége által épített Civil Házunk 2015 nyarán fantasztikus módon beázott, mert mint kiderült az építési költségvetésbe betervezett zöld tetőt hogy, hogy nem kifelejtették a megépítéskor. Menten döntöttünk a helyreállításról és egyben a zöld tető megépítéséről, melyre 38 millió forintot szavaztunk meg. A zöld tető azonban csak nem akart megépülni, majd 2015 decemberében jött az előterjesztés a napelemekről.

Alant a beázás utáni híres polgármesteri megtekintés, az öltönyben tetőre mászás bejárta a világsajtót.

karacsony-gergely-zuglo-vihar.jpg

De hol lehetnek a napkollektorok?

Zugló tekintetes Képviselő-testülete 2015 decemberében úgy döntött, hogy a Civil Ház tetejére napelemes rendszert telepít. Az MSZP-s Hajdu alpolgármester által jegyzett előterjesztés 28 oldalon át taglalja a napkollektor telepítés előnyeit, van benne árajánlat sőt  megtérülési számítás is.

A Képviselő-testület nem is habozott, határozata felkéri a polgármestert a közbeszerzés kiírására és rögzíti a döntés felelősét, a polgármestert és határidőnek 2015 decemberét jelöli meg.

napkollektor_civilhaz123-1393-2015-3.jpg

A határozat elfogadásra került.

A Zuglói Lapok 2016. januári számában a címlapon tudósított az újabb győzelemről, és testületi dönté-

napkollektor_civilhazzl_0114_web_cmyk-5.jpg zl_0114_web_cmyk-5_2.jpg

Napelemek lesznek... de mikor?

sekről beszámoló cikkében terjedelmesen ír a napelemes rendszer előnyeiről,  részletesen taglalva, hogy hány millió forintot fogunk megspórolni. Hurrá.

A polgármesteri kabinet alá tartozó zuglói média, a Zuglói Lapok a döntés végrehajtásának elmaradásáról meg már valahogy kitartóan hallgat.

Polgármesterünk szintén hallgat, a szeptemberi számban leközölt ciklus felezős egész oldalas interjúban is elfelejti megemlíteni az elmaradt beruházást.

A zuglóiak nagy többsége, pl. azok akik nem látnak rá a Civil Házra,vagy nem követik az önkormányzati döntéseket könnyen lóvá tehető, hisz nincs módjuk ellenőrizni a cikkek valóságtartalmát, a polgármester meg olyan szimpatikus, olyan szép magas, és olyan szépeket mond a tévében... csak nem hazudik. Csak  olvassák a Zuglói Lapokban a sok jó hírt, a szakrendelők felújításáról, a 100 új önkormányzati lakás építéséről, soha el nem készülő Korong utcai parkolóról és egyéb fejlesztésekről, megújuló zöld területekről és nem értik, bizonyára  ők vakultak meg, hogy a kerületben járva nem látják ezt a rengeteg fejlődést.

A polgármesternek meg elég, hogy ezekkel és a számos hasonló meg nem valósuló lufi projekttel, a " zuglói modellel" mára az ország legnépszerűbb ellenzéki politikussá vált és a zuglói ugródeszkán, patyomkin kerületének romjain miniszterelnöki babérokra tör.

A jelenlegi állapot, két évvel a testületi döntés után: a Civil Ház tetején a napelemes rendszernek nyoma sincs. A rá betervezett 35 milliónak  meg se híre, se hamva.  

civilhsaz_napkollektor.jpg

De hol lehetnek a napelemek? Most hol késik a polgármesteri tetőre mászás?

 

2 komment

Címkék: zöld tető napelemes rendszer Zugló Karácsony Gergely Hajdu Flórián alpolgármester Civilház

Kátyú kátyú hátán

2017.07.03. 23:56 varnai

A budapesti utak kritikán aluliak. A zuglói önkormányzat -  mint sok mindenben -  ebben is élen jár, immár négy alpolgármester segíti (vagy hátráltatja?) a polgármester munkáját, mégsem találni olyan kerületi kezelésű mellékutat, amelyik ne úgy nézne ki, mint egy pachwork ágyterítő. A kátyúk legtöbbször ezekből a szakszerűtlen, ámde költséges foltozgatásokból keletkeznek.

A kerületben szerte található rengeteg kátyú július elején azért is meglepő, mert a 2017-es közbeszerzésünk okán Zugló immár az elmúlt években kátyúzásra költött összeg ötszörösét, évi 500 millió forintot költhet út és járdajavításra. A 4 évre szóló keretszerződés közbeszerzést, melyet a politikai mandátumon illetlenül túlnyúlóan írtak ki, az egyedül  induló pályázó, a PENTA  sikeresen meg is nyerte. A 2 milliárdos szerződés furcsasága, hogy a már kiírt közbeszerzést egyszer minden indoklás nélkül megállították majd kisvártatva újra kiírták, véletlenül épp akkor, amikor a legtöbb jelentős piaci szereplő éppen ki volt zárva közbeszerzéseken indulásokból.  Ügyes. Árverseny nem lévén nem tudjuk a Penta olcsón vagy drágán dolgozik - de lenne tippem. Munkájuk eredményét eddig nemigen látni.

Íme egy fél órás herminamezei bringázás, alig fél km2-nyi terület  bejárásának szűk válogatása. A két érintett körzet képviselői, Cseke Vanda és Kovács Balázs képviselők -  hisz annyira gyakran láthatóak körzetük utcáin - már nyilván észlelték és jelentették a kátyúkat, de ha nem, megteszem most én.

katyu_franciaut_net.jpg

A Francia út Ajtósi Dürer sor sarka. Naponta sok tucatnyi rendőrautó hajt bele a méretes lyukba, a BRFK Közlekedésrendészet kapuja 30 méterre a fotón is látható. Nem zavarja őket? Felhívnám még a figyelmet a teljesen lekopott zebrára is. Már írtam ez ügyben a BKK Közútnak.

katyu_korong_2.jpg

Egy egyszer már teljesen szakszerűtlenül betömött kátyú a Korong utcában.

A Korong utca elején lévő lyukacska, a Mozgáskorlátozott Iskolába érkező gyerekek gyűjtőbuszai naponta huppannak bele. E kátyútól  tíz méterre szokott a polgármester Verspiknikkor koszorúzni.

katyu_korong_paros.jpg

Zuglóban gyakran hangoztatott polgármesteri szlogen az esélyegyenlőség, ezért a Korong utca páratlan oldala sem maradhatott kátyú nélkül. Az 1. szám előtti terjedelmes lyuk, a mellette lévő repedezett foltozásból nyilvánvaló, hogy itt már csak a teljes szőnyegezés segíthet. 

katyu_korong_3.jpg

 

katyu_bacskai_net.jpg

Egy Bácskai utcai versenyző. A lakosok a magad uram, ha önkormányzatod nincsen elvén autóikat kímélendő visszapuzzlézták az aszfaltdarabokat.

katyu_korong_net.jpg

A Kolumbusz utca zeneiskola felőli részén kátyú kátyúba ér. Az útburkolat teljes szélességében szétesőben van.

katyu_uzsoki_net.jpg

Egy méteres darab az Uzsoki utcai kórház régi bejáratánál. Az Uzsoki Korong sarka amúgy arról híres, hogy minden komolyabb esőzéskor méter mély időszakos tó keletkezik itt, mely a környékbeli alagsori és földszinti lakásokat is rendszeresen elönti. A lakók hiába írnak az önkormányzatnak, a csatornázási műveknek, mindhiába.

katyu_laky_net.jpg

Egy még csak kifejlődőben lévő kátyú a Laky Adolf utca kettéágazó részén. Az egész burkolat szétesőben van.

Egy dobogós, 10 centi mély üreg a Szugló utca Újvidék téri szakaszán.

katyu_ujvidek_net.jpg

Ez a lyuk már tengelytörően mély és balesetveszélyes. Kerékpárral belemenés esetén a fenti kátyúk mindegyike óhatatlanul nagy eséshez vezet.

katyu_locsei_net.jpg

Kátyúversenyünk mostani első helyezettje a Lőcsei utca patika előtti részén teszi ősz óta teszi felejthetetlen élménnyé a Bosnyák piacra látogatást.

Kérem a zuglóiakt és a hozzánk látogatókat küldjenek kátyú fotókat, melyeket menten továbbítok a Zuglói Városgazdálkodási Zrt-nek.

3 komment

Címkék: közbeszerzés Zugló Karácsony Gergely út és járdajavítás penta konzorcium

süti beállítások módosítása