Kerületmustra: Pest Rózsadombja, ahol egyszerre zúg a hajrá, magyarok és a hetes busz

GYÜKERI MERCÉDESZ

Itt vannak fák – Sztojcsev Iván kolléga tökéletesen összefoglalta azt, mi a legszembetűnőbb dolog Istvánmezőn, pedig Zuglónak ez a része sok minden mást is tartogat Magyarország legemblematikusabb sportlétesítményeitől a főváros egyik legforgalmasabb pályaudvaráig.

Antalffy Judit ennél jobban nem ismerhetné Istvánmezőt: itt nőtt fel, gimnazistaként a területet kettészelő Thököly útról sétált át nap mint nap az Ajtósi Dürer sorra, az István Gimnáziumba nagykövetségek és villák között. Utóbbiak – mint mondja – még úgy is őrizték akkor bájukat, hogy sokat az IKV lakásoknak darabolt fel a világháború után, és sok homlokzaton golyónyomok is láthatók voltak még abban az időben. Én is gimnazista koromban jártam erre sokat, igaz, messzebbről és messzebbre, a Városliget túlfelére, a Kölcsey felé, de a Stefánia hangulata engem is épp annyira lenyűgözött – annyira, hogy képes voltam kerülőutat választani a gyorsabb metrózás helyett.

 Fazekas István

Azóta azért sok minden változott, a boltok portáljai csicsásabbak lettek, sok épület megújult, a Stefánia Palota a parkjával együtt még pompázatosabb, de van, ami változatlan: a nyári lombok tényleg sok mindent eltakarnak, a nyári lombok mögött még az olyan, azóta is omladozó paloták romantikusnak tűnnek, mint az Abonyi és a Zichy Géza utca sarkán álló „lovagvár”, László Fülöp festőművész villája, vagy az egykor még a líbiai nagykövetségnek otthont adó, most épp egy hatalmas „Kiadó” táblával támadó Zala villa az Ajtósi Dürer sor és a Stefánia sarkán. És épp a fák hiánya miatt (is) olyan feltűnő a Dürer kert, vagy hát ami lesz belőle – a helyzeten egyelőre az sem javít sokat, hogy „park” névvel illetik az épülő monstrumot, amely már a Thököly út és a Szabó József utca sarkáról is jól látszik, még a lombok sem takarják el.

A Thököly út a Mexikói út kereszteződéstől a Hungária körút felé nézve, 1948-ban

Fortepan / Samodai József Zuglói Helytörténeti Műhely

Itt áll az a villákhoz képest szerény épület, ahol Antalffy Judit férjével A kert néven nyitott bisztrót, itt beszélgetünk mi is vele az utolsó magyar nádorról, Istvánról elnevezett területről, amelynek a legnagyobb része Zuglóban található, és amelyre ugyanúgy illik az, hogy "Pest Rózsadombja" és az is, hogy "Hajrá, magyarok!"