HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 106 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok


Zugló 2021-es történései

2021.12.29. 18:24 varnai

A 2021-es év volt az első, amikor a kerületi költségvetés tervezésébe legalább konzultáció szintjén bevonták a képviselőket. A költségvetés a Covid kapcsán elég rosszul állt, a gépjárműadó elvonása, a kormányzati döntéssel elrendelt ingyenes parkolás, a kis és közepes adózók fele iparűzési adójának elengedése több milliárdos bevétel kiesést okozott, ráadásul a büdzsét teletették fiktív számmal, hiába remélt 6 milliárdos állami támogatással, hatalmas ingatlaneladási bevétellel. A költségvetésről és leszavazott Civilzuglós módosítóról ITT olvashattok. A zuglóiak kedélyét, ahogy egyre többen kapják meg az adóosztályunktól a kivetést, leginkább a még 2020-tól élő garázsadó borzolja. 

Míg a hivatal a költségvetéssel bajlódott a zuglóiakat a Hermina úti labormintavétel, legfőképp a vérvételi lehetőség megszüntetése is bosszantotta. Ki akarja betegen órákig a tömegközlekedésen utazva kitenni magát a Covid fertőzésnek? A kerületet is sújtja az országos orvos és szakdolgozó hiány,  és szomorú, de az általunk két éve javasolt szolgálati lakások mindmáig nem állnak rendelkezésre.  A Hermina úti rendelő lassú elsorvasztása azonban mintha szándékos lenne, eképp próbálják a lakosokat hozzászoktatni az egyrendelős ellátáshoz. A Covid járvány kellős közepén, a rendelők működése közepette történt a 11 körzeti orvosi rendelőnk rég várt felújítása, ugyanis Zugló is megkapta az állami csomag ráeső 650 milliós részét. Tehát az állam nagy kegyesen visszaadott egy kis töredéket abból, amennyit elvontak. Javukra legyen mondva, az önkormányzat önszántából sosem költött volna 650 milliót a háziorvosi rendelőink teljeskörű felújítására.

A februárt a Thököly út Varsó utcai parányi teresedés méregdrága, 136 milliós felújítása és sarki bolthelyiség törvényellenes bérbeadási kísérlete körüli botrány határozta meg.

A parányi területre költött hatalmas összeg azért is gyanús és felháborító, mert az Ungvár utca menti lakótelepieknek és az Egressy térieknek hosszú évek óta igérik a zöldterületeik rendbetételét.

thokoly150.jpg

A Thököly út 150. 96 nm-ére 13 milliót költöttek. A bolthelyiség pályázata júniusban lezárult, de azóta sincs kiadva. 

A régóta megürült önkormányzati tulajdonú helyiséget Tóth és stábja nézegette sokáig, majd soha nem látott dolog történt, önkormányzati pénzen felújították. (Tudni kell, a  bolthelyiségeket mindig a bérlőkkel tetetjük rendbe, akik részben lelakhatják a beruházást) Miután tucatnyi milliós ráfordítással minden épp olyan lett, ahogy azt valaki elképzelte magának - sosem láttam a ZVK Zrt-t ilyen gondosan és gyorsan dolgozni - egy cserével próbálták azt a szívüknek kedves vállalkozónak odaadni. Tiltakozásunkra a jegyző észrevette a törvénytelenséget és visszavonulót fújtak. (Karácsony őszinte megszólalásában találóan fogalmazta meg: Horváth Csabának legalább annyi esze van, hogy tudja miért lehet börtönbe menni.)

A bolthelyiséget végül áprilisban meghirdették, a pályázat júniusban lezárult, de mindmáig nem hirdettek eredményt, mert nem a szívüknek kedves vállalkozó adta a legmagasabb bérletidíj ajánlatot. A bérlemény azóta is üresen áll, és ahelyett, hogy havi 350.000 Ft bevételt hozna a kerületnek, ehhez képest havi harmincezres minuszt termel. A bolthelyiség történet akár cseppben a tenger jellemzi az az önkormányzati bérlemény gazdálkodást, a ZVK Zrt. működését, hogy miért áll a majd 900 kiadható helyiségünk fele üresen, és az ez által megvalósuló hanyag/hűtlen kezelés okán elvesztett százmilliókat.

Zuglóban a 2021-es év kétségkívül legnagyobb történése Hadházy Ákos előválasztási bejelentkezése, és ezáltal kerületünk eddig korlátlan hatalmú hűbérurának, Tóth Csabának váratlan új kihívóval való szembekerülése volt.

Egy körzetes parlamenti képviselő személye elméletileg  nem kéne hogy ilyen fontos legyen, mert nem lehetne konkrét befolyással az adott terület önkormányzati működésére, csakhogy Zugló működésére Tóth Csaba nagyobb ráhatással van, mint maga a polgármester, Tóth országgyűlési képviselő keze elér akár a legalacsonyabb szintig is, pl. egy bolthelyiség bérbevételéig. 

A Civilzugló Egyesület elsőként állt ki Hadházy Ákos mellett, hivatalos szövetségeseként, munkánkkal nagyban segítve kampányát, míg Tóth mellé szépen felsorakozott Karácsony Gergely, a Párbeszéd, a Demokraikus Koalíció, az LMP és a Jobbik is. Lelkük rajta...

7c3bwiag0ckkcalgs.jpeg

Sose legyen őszintébb és hűségesebb barátja. Karácsony Gergely személyesen rohant Tóth Csabának kampányolni. Ezen az elvtelenségen még a kormányváltásért sokat lenyelni hajlandó liberális elit is elszörnyedt. Karácsony hitelességének, miniszterelnökjelöltségének sokat ártott  Tóthoz dörgölőzése.

Tóth rengeteg pénzt tolt az előválasztási kampányba, szórólapok százezrei, sátrai, kisteherautói, fizetett diákmunkások... Tóth emelltett használta az összes önkormányzati erőforrást: a ZVK Zrt. dolgozóinak tucatjai élükön a cégvezetővel   önkéntesen "lelkesen" áldozták idejüket, őt dicsőitette a Zugló TV, a Zuglói Lapok, a kerület hivatalos honlapja, Zugló  polgármestere, ezért legyőzésének esélyességében igen kevesen hittek. A Momentum az MMM és a Civilzugló nagyságrendileg kisebb pénzből, de lelkes önkéntesekkel kampányolt, egyesületünk tagjai, szimpatizánsaink 35.000 újságot hordtak szét szeptemberben. Az értékválasztással is felérő oldalválasztásba a Kétfarkú Kutyapárt is felsorakozott Hadházy Ákos mellé.
Tóth egyre vállalhatatlanabb stílusú nyilatkozataiban sérelmezte, hogy valaki merészel egy ellenzéki előválasztáson "ráindulni",  engem okolt ügyeinek nyilvánosságra hozásáért,  valódi személyiségét, "elveit",(-ha lehet ezt a szót használni), eláruló nyilatkozatai, pl. a Partizánnak adott interjúja önleleplezőek voltak, végül a gyártelepének nyilvánosságra kerülése alkalmat adott  "igaz barátjának", Karácsonynak, hogy élő adásban szúrja őt hátba. A közélet megtisztulását szorgalmazó politikusként Tóthot nem sajnálom, de az amúgy annyira jellemző karácsonyi húzásról: a látványos támogatásról, majd élő adásban elhatárolódásról azért megvan a véleményem. Tóth a visszalépését bejelentő sajtótájékoztatóján lejárató, mocskos politikáról beszélt, és ha valaki, hát őt tudja milyen az, hisz ellenfelei rendre megtapasztalták ezt, amióta Tócsa Zugló életében feltűnt. Mint a szavazatok megszámolásakor kiderült, 80-20 arányban kapott volna ki. Egyelőre Tóth nemhogy eltűnt volna Zugló életéből, hanem bosszút forralva szervezkedik a háttérben.

Szerencsére az előválasztási kampány részévé vált az Angol-Egressy sarki  önkormányzati telek eladása is.

237023586_1831693650372393_4576869202922267695_n.jpg

A telek ma grund, kis ráfordítással remek közpark lehetne belőle. A telekre 260 sőt az "engedményes" kedvezményt kihasználva akár 288 lakást is lehetne építeni. A beruházó már csak 198-at szeretne. Hogy ez miyen sok gondoljunk bele: egy 10 emeletes, 34 méter magas négy lépcsőházas 50 méter hosszú paneltömbben "csak" 178 lakás van.

Zugló tán legnagyobb egybefüggő önkormányzati telkét a Gazdasági Bizottságra testált döntéssel, mondhatni a képviselő-testületet, ezáltal a nagy nyilvánosságot megkerülve próbálták eladni.  Jellemzően míg a lakásárak jelentősen megemelkedtek, és az Építési szabályzat vállalkozóknak előnyös módosítgatásával a telek beépíthetősége is megnőtt,  260 lakás fölé emelkedett, (a 2017-es szabályozás még csak 170 lakás építését tette volna lehetővé a telekre) eközben a telek ára 800 millióról 709 millióra csökkent...  A  botrány kirobbanása után a polgármester rendkívüli testületit hívott össze, ahová épp a saját szocialistái nem mentek el...  Az eladási határozatot szeptemberben felfüggesztették, de a szándéktól láthaóan nem álltak el, mert a pályázat érvénytelenítését, bár javaslatot tettem rá, nem voltak hajlandóak megszavazni. A lakosok a szept 24-én tartott lakossági fórumunkon mondták el a polgármesternek a véleményüket.

Szeptemberben tartottuk immár TOUR de Rákosrendező kerékpáros vonulásunkat. Idén rendkívül sokan, több mint háromszázan vettek részt a vonuláson. Első alkalommal afféle ismeretterjesztő túrát szerveztünk, bejárva a kerület problémás pontjait és  vártuk zsírosdeszkával és málnaszörppel a 12 kilométert letekerőket.

A szeptember végi rendkívüli  testületi ülésen kiderült,  hogy az Ökoház projektet három év alatt sem sikerült megvalósítani.

okohaz1.jpg

A projektet túlálmodó Szabó Rebeka alpolgármester mosta kezeit, a kudarcot az inflációra hárítva még azt is megszavaztatta volna, hogy a projektet megcsúfolva durván teleépítsük a telket, vagy az önkormányzat összes likvid forrását 780 millió forintot is a projektre költsük.  Úgy  tűnik most, ha az EU hozzájárul egy lepusztult önkormányzati bérház tatarozása lett a sikerprojektből. Klasszikust idézve: "fogpiszkáló lesz ebből, ha el nem b...szom". 

 November elején nagy csinadrattával, Schirilla György patakátúszásával adták át a Rákosatak revitalizált részét. Halkan jegyzem meg, a vízhez épp ugyanúgy nem lehet lemenni mint eddig, mint ahogy látványtervekben ígért nádasos, kiszélesedőbb rész sem valósult meg.

267870030_268832155236545_4707793500151768895_n_1.jpg

A 460 millióból sok műanyag került a partoldalra és sok gabonháló a mederbe...  A patak kanyargósítása (kb. 1,5 méter)  felszívta a Vezér út parkosítására kapott 100 milliós TÉR-KÖZ támogatást is.

 

 

Rövid életű frakcióvezetőség után a hat fős mszp frakció két tagja, Hevér György és Bitskey Bence átült a Demokratikus Koalícióba, jelentősen megvátoztatva a testületi-, koalíción belüli hatalmi arányokat. Jellemző, hogy ahogy Papcsák nullázta le a kerületi fideszt, most a zuglói MSZP fog Tóth Csaba görcsös hatalomhoz ragaszkodása miatt elolvadni.

A november 11- ülésre hozták be helyben prezentálva a két évig magántárgyalások során "kiérlelt" polgármesteri álmot, a Városközpont ügyét.

bosiprezi.jpg

November 11-i testületi ülés, A Bayer Property Zrt igazgatója prezentál: hatalmas épületmonstrumok a kivetítőn. Az ülés során csak én tiltakoztam a Zugló kertvárosias szövetébe nem illő megalomán negyed ellen. Tóth Csaba a kép  baloldalán. 

A telket 2017-ben megvevő, jó kormánykapcsolatokkal rendelkező BAYER elérte, hogy a beruházást minősítsék nemzetgazdaságilag kiemelkdő jelentőségűvé, ezért a helyi építési szabályzatunk nem érvényes a telekre. Az önkormányzati szabályozás max. 20 méteres épület magasságot engedett, míg az állam immár 35 métert is lehetővé tesz, és az általunk engedett 15%-nyi lakás funkcióval szemben Bayerék korlátlan lakásszámot kaptak ajándékba. A beruházó élt is a lehetőséggel, 950 lakást, 92.000 nm-nyi irodát, 30-35 méteres épületeket terveztetett.

A polgármester a beruházó ügyvédjét megszégyenítve érvelt a kerületbe nem illő épülettömeg mellett. Neki cserébe egy zöldtetősre rajzolt 3 in 1 épületet terveztek, (a 6. emeleten tetőkertes kabinetirodával) egy épületbe szuszakolva a piac, a szakrendelő és a hivatal funkciót... a nagyon komplex épület akár egy kombinált fogó, egyik funkcióra sem lesz igazán elegendő sem alkalmas.  A kertvárosi környékre nem illő iroda- és lakótornyokat és financiális háttérrel nem rendelkező önkormányzati projektet a baloldali koalíció "elvi támogatását" adta, felkérve a polgármestert a tervezési közbeszerzés előkészítésére.  A Civilzugló Egyesület tiltakozott, hisz feladatunk - kifejezetten ezért jöttünk létre 2007-ben -  Zugló zöldterületeinek, épített örökségének a védelme. 

265449098_1002186820330157_3132999759179493804_n.jpg

Ritkán látott tömeg a városközpont ügyében meghirdetett novemberi lakossági fórumon. A megjelentek szinte egybehangzóan ellenezték a hatalmas épülettömeget, számos urbanisztikai érvet, kételyt és kemény ellenvéleményt fogalmaztak meg mind a magánberuházást, mind az önkormányzati épületet illetően.

A  lakossági fórumok, és az itt élők elemi erejű morgását a polgármester negligálta, próbálta erőből átvinni a koalíción a döntést, (láthatóan nagyon szeretnék még Tóth távozása előtt nyélbe ütni a szerződést a Bayeral, és valamit avatni a ciklus végén)  de a DK és  Momentum megtapasztalva a lakosság ellenkezését, visszakoztak, így a magánberuházás ügyében eljutottak az alkotmánybíróságig forduláshoz, és a bizottságokban is leszavazták a 380 milliós közbeszerzés kiírását. Ezután a polgármester ideiglenesen meghátrált, most a Klubrádióban hirdeti a városközpont tervet.

A civil kurázsiért, a 200-250 millárdos magánberuházás, és tervezett 20 milliárdos önkormányzati  pénzköltés, hitelfelvétel - mindez hatalmas biznisz -  megakasztásáért a bosszú nem maradt el. A decemberi ülésen a lejáró céges felügyelő bizottsági helyek újraosztásakor álltak kicsinyes bosszút a nagy polgármesteri  üzletbe álomba belekötő, a lakosságot képviselő civileken. Belénk könnyű rúgni, minket nem véd semmilyen pártszövetség.

fb_szavazas.jpgA december végével cégeink lejáró  25 Felügyelő Bizottsági helyének újraosztása úgy történt volna, hogy az eddigi 12 helyükből a szocik hetet, a megnövekedő DK frakció nyolcat, a Momentum hatot, a nem létező LMP hármat, a Párbeszéd és a Civilzugló 1-1-helyet kapott volna, míg igen inkorrekt módon a Fidesz eddig két helyét elvették volna. Ezt szóvá is tettem a szavazás előtti vitában ITT 2óra 57 perctől.  (Tudni kell, a mindenkori ellenzék dolga a cégeket az FB helyek által ellenőrizni. Az FB  és a bizottsági helyeket a választási eredmények arányában szokták/illik kiosztani, ennek ellenére a 2019-es választás után Civilzugló Egyesületnek se felügyelő bizottsági, se külső bizottsági helyet nem adtak)

Az előterjesztéshez, vagy ez, vagy semmi ultimátum után Horváth Csaba kifejezett kérésére Victora Zsolttal az MKKP színeiben előterjesztőként is a nevünket kellett adnunk. Tehát a szavunkat tartva összes párt nem egy esetben vállalhatatlan emberét is megszavaztuk,  de amikor a Civilzugló Egyesület egyetlen helyéről kellett dönteni, a szocik NEM-el szavaztak, az "elvhű" LMP-s Vida képviselő, és Kissné momentumos képviselő összebeszélve, a koalíciós megállapodást felrúgva tartózkodtak. Az előterjesztő, vagyis az alkut kitaláló polgármester pedig nem nyomott gombot a saját javaslatára. 12 éve vagyok képviselő, de ez az óvodás, kicsinyes gonoszkodás, a szószegés ennyire látványos módja még mindig meg tud lepni. A tanulság: nem a drága öltönytől lesz valaki gentleman. Reméljük az év elején újragondolják ezt a finoman szólva is inkorrekt kiszavazósdit.

 

Szólj hozzá!

Címkék: előválasztás Tóth Csaba országgyűlési képviselő Horváth Csaba polgármester ökoház Zugló Bayer Porperty Zrt Bosnyák városközpont felügyelő bizottsági helyek

Karácsony Gergely jó szívvel ajánlja Tóth Csabát a zuglóiaknak

2021.06.11. 08:52 varnai

Gratulálok a Párbeszéd alelnökének, Zugló volt polgármesterének az opportunizmus és a politikai károkozás e kettős mélységéig süllyedéshez!

E kiállásával nemcsak Zuglónak okoz kárt, tartja fenn az évtizedes kerületi stagnálást okozó korrupciót, de Tóthtot támogatva az összefogás hitelességét is aláássa. Pedig, elég lett volna akár hallgatni is... 

Csökkenti a kormányváltás esélyét, hisz rengeteg zuglói ellenzéki választó már most deklarálja, ha Tóth lesz az ellenzéki jelölt, akkor nem fognak az összefogás jelöltjére szavazni.

483325_437135_karacsony_gergely_toth_csaba.jpg

Annyira őszinte a mosolya, mint aki sulyomba lépett. Aki ennyire fél az elásástól, az ne akarjon miniszterelnöknek lenni, mert ott még több presszió lesz.

Ráadásul Karácsony tudatosan csapja be a zuglóiakat, az elmúlt öt év után még újabb öt évre beáldozná Zuglót egy elvtelen alkuért, a saját miniszterelnökségéért és Tóth Csaba politikai karrierjének megmentéséért.

Mert ha valaki tudja, közelről látta mi minden kárt okozott Tóth Csaba Zuglónak, az maga Karácsony Gergely.

Öt éven át viaskodott vele - igaz, leginkább alul maradva. Tóth öt éven át alázta meg, erőltetett rá rossz, Zuglónak ártó gazdasági döntéseket, a sajtó előtt számos esetben kínos magyarázkodásra kényszerítve Karácsonyt, és torpedózta frakciójával a legjobb indulatú Párbeszédes előterjesztéseiket - és most őt ajánlja. Milyen lehet egy ilyen mosolygó vállveregetés után este otthon tükörbe nézni? Mennyi Unicum, és milyen gerinc kellhet ehhez?

 

Előtörténetként: 2012-ben, amikor Horváth Csaba megüresedő listás helyét Tóth kapta a parlamentben, akkor Karácsonyban, az LMP frakcióban ülve még volt annyi józan értékítélet, morális tartás, hogy NEM-mel szavazott Tóthra. Még tudta, Tóthnak a Vas megyei tagbeléptetési botránya után nem hogy a parlamentben, de még csak a közéletben sincs keresni valója. 

 Hadd emlékeztessem Karácsony Gergelyt, mit tett az elmult öt évben a zuglói önkormányzatban Tóth Csaba uralta MSZP, és hogy akit most támogat az ugyanaz a Tóth Csaba.

Ez az a Tóth és csapata, akik már 2015-ben le akarták uralni a polgármestert. Kezdésként Tóth akarta megmondani, ki legyen a kerületi jegyző, majd a problémás közbeszerzései miatt a BKV-tól kitett Feigli Ferenc MMA harcost akarta Tóth megtenni a Városgazdálkodási Zrt élére. Karácsony tiltakozása után a szoci alpolgármester sógorát neveztették ki, de az összeférhetetlenségről Karácsonyak nem szóltak, a sógor pedig menten vezérigazgató-helyetessé tette meg Feiglit. A szocik által erőltetett vállalhatatlan emberek miatt már 2015-ben a testület feloszlatásáig jutott a veszekedés.Végül Karácsony Papcsák utolsó alpolgármesteréig menekült, ezért aztán el is maradt a Papcsák korszak elszámoltatása.

Ez az a Tóth Csaba aki a Városliget beépítését támogató előterjesztést vitt be a zuglói képviselő-testületbe és a Fidesszel együtt megszavazta. Karácsony maga vétózta meg és szaladt a sérelemmel a médiához.

liget_karacsony.jpg

Ez az a Tóth Csaba, aki  egy milliárdról 1,4 milliárdra próbálta felemeltetni a parkolóórákra szánt összeget és ezt maga a polgármester vétózta meg.

Ez az a kerületi MSZP mely a  Fidesszel közössen megszavazta a kerületnek súlyosan káros parkolási közbeszerzést. Nézzék meg a polgármesterrel készült ATV interjút. Ezt az MSZP-t Tóth Csaba vezeti, akiről - igaz két év hallgatás után, csak a botrány kirobbanása után - ismerte el, hogy túl sok az MSZP-Fideszes mutyi Zuglóban.

par.jpg

Ez az a Tóth, aki a parkolás ellenőrzés Zuglói önkormányzat számára súlyosan előnytelen szerződésének megszüntetését még a botrány kirobbanása után is az utolsó percig próbálta megakadályozni. Olvassák végig a 444.hu cikkét.

Ez az a Tóth Csaba, aki a polgármestert megkerülve megegyezett a Bosnyák téri pláza megépítést húzó MUNDO beruházóval, hogy velük Zuglónak sok száz milliós kárt okozó, kötbér elengedő szerződést kössön. Karácsony maga vétózta meg, nem emlékszik?

Ez az a Tóth Csaba, aki milliárdos ingatlanfejlesztő vállalkozóként előterjesztette a kerület értékes Angol utcai  telkének "elcserélését" - mely deal, írta Karácsony jogi osztálya, a hűtlen kezelés bűncselekményét is kimeríti.

2016-06-21_polgarmesteri_veto_1_-3_2.jpg

Ez az a Tóth Csaba, aki gazdasági alpolgármesterének előterjesztéseivel számos ingatlant, kiadott bérleményt, lakást adott el a kerületben, pl.  Karácsony kétszeri vétója után harmadszorra is előterjesztette a Szobránc utcai közért fele áron való eladását.

Ez az a Tóth féle frakció, mely gonosz kisgyerek módjára gáncsolt el számos, a baloldal számára alapvetően szimbolikus és jó kezdeményezést, köztük a hajléktalanok lakáshoz juttatását.

hajlakt_mszp.jpg

A hajléktalanok lakáshoz juttatása remek projekt volt, de a szocialisták leszavazták. Ekkor a Párbeszéd a médiában tiltakozott. 

Ez az a Tóth, akinek frakciója  számos egyéb előre mutató projektet dafke kisiklatott, például a kerületi közösségi kert építését évekig hátráltatták.

Ez az a Tóth, akinek a frakciója kivonulással tett határozat képtelenné több testületi ülést, mert az ő korrupciójukat megakadályozó javaslatok születtek, vagy mert nem a neki megfelelő előterjesztéseket tett a polgármester.

20160302_112018_1_1_1.jpg

A 2016-os költségvetés tárgyalásakor az MSZP frakció határozatképtelenné tette a testületi ülést, így zsarolta a polgármestert.

Ez az a Tóth, aki miatt a ciklus során két jegyző is elment, megmondva, hogy elegük van a civakodásból, és van egy szakmai, büntetőjogi minimum, ami alá nem hajlandóak menni.

Ez az a Tóth, akinek választási kampánycsapatában2019072617.jpg  - igaz Karácsonyt is védve - Gotti és verőember csapata biztosított.  Ezen MSZP szimpatizánsok szervezett bűnözés miatt kiszabott több éves börtönbüntetésükből mostanában szabadulnak, és hogy a mostani kampánycsapatban a maszkok mögött kik bújnak meg, nem tudjuk.

Ez az a Tóth Csaba, aki egy olyan embert tett meg önkormányzati képviselőnek,  (Sápi Attilát) akinek 170 millós köztartozású vagyonvédő cégek voltak a nevén, és aki egy év után nyomtalanul eltünt, máig nem találják, a BRFK életvédelmi osztálya szerint már nem él.

Ez az a Tóth Csaba, akiről  Karácsony a hangfelvételen beszél, hogy többször is súlyosan  megfenyegették, és hogy ha ő Zuglóba visszamenne, akkor őt ott elásnák.

Ez az a Tóth Csaba, akiről azt mondja, a szocik szétlopják a kerületet.

Ez az a Tóth Csaba, aki nyolc év alatt a parlament Gazdasági Bizottságának alelnökeként egyetlen egy fideszes korrupciós ügyet nem vett észre, nem hozott nyilvánosságra, egyetlen gazdasági-korrupciós ügyben nem tartott sajtótájékoztatót.

Ez az a Tóth Csaba, aki sosem jelenik meg az ellenzéki demonstrációkon. Aki híresen jó kapcsolatot ápol a fideszes politikus-üzletember képviselőkkel, és akiről épp ezért gondosan hallgat a kormánymédia. 

Ez az a Tóth Csaba, aki  a vagyonnyilatkozata alapján NER vállalkozókat megszégyenítő milliárdos vagyont halmozott fel az elmúlt két ciklusban.

 

Biztos, hogy ez a Tóth Csaba kell az újra a parlamentbe? Vele fog megvalósulni a kormányváltás után a tiszta közélet, a korrupció megszüntetése?

Vagy lehetséges, hogy az új kormányban Karácsony gazdasági, ésetleg belügyminiszteri poszton számít rá, hisz Zuglóban úgy bevált.

Tényleg ezt a Tóth Csabát kell támogatni, a sokszáz korrupciós ügyet leleplező, az összefogásért már 2018-ban is kiálló Hadházy Ákossal szemben?

2019-ben a parkolási botrány közepén Karácsony még ezt mondta az ATV-ben:

„Ez elég nagy baj, és elég rossz hír arra nézve, hogy én egyébként milyen politikai közösségnek a tagjaként indulok ezen a választáson, és ezen a helyzeten kéne változtatnunk”

 

Na, hát most éppen a változtatás lehetőségét torpedózza meg, kiállva a baloldali korrupció egyik legszimbolikusabb és legvállalhatatlanabb figurája mellett.

Vajon mit adhat, vagy mit tudhat Tóth Csaba, hogy Karácsony kiáll mellette, mindazok után amiket Tóth Zuglóban és vele tett?

 

2 komment

Címkék: előválasztás Zugló Karácsony Gergely Hadházy Ákos Tóth Csaba

süti beállítások módosítása