HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 106 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok

306 milliós szoftver beszerzés, médiacég létrehozása, Rubeola FC és társaik

2020.02.26. 22:59 varnai

Két hónapnyi kihagyás után sok izgalmas, jelentős összegekről  döntő, nem egy esetben korrupciószagú előterjesztéseket tárgyalva ülésezik a zuglói képviselő-testület. A legizgalmasabbak:  1 milliárdnyi ingatlan eladás a költségvetésben, parkolási szoftver vásárlása 306 millióért, parkolóépítések többszáz millióért,  egy új médiaszolgáltató cég létrehozása, melyre 167 milliós céltartalékot különítettek el.  (ezt a céget Karácsonyék két éve szüntették meg), a közbeszerzések kiszervezése a cégekhez, illetve a Gazdasági bizottságba.

27-én reggel tárgyaljuk a 2020-as költségvetést, ( egy késöbbi blogposztban részletesen írok róla) déltől pedig a rendes napirendi pontokat tárgyaljuk. Az ülés nyilvános, bárki eljöhet, vagy követni tudja, utólag visszanézheti a www.onkormanyzatitv.hu oldalon.

Mára odáig jutottunk, hogy sem a Zuglói Lapok, sem az önkormányzat honlapja, sem a facebook oldala nem hívja meg a lakosokat a testületi ülésekre,  - hogy a beígért részvételi költségvetésről ne is beszéljünk. 

 

                                     

BUDAPEST FŐVÁROS XIV. KERÜLET ZUGLÓ

              POLGÁRMESTERE

 

M E G H Í V Ó

 

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat

Képviselő-testülete

 

  1. február 27-én /csütörtök/ 12:00 órai kezdettel

megtartandó ülésére

Az ülés helye: Budapest XIV. kerület Pétervárad utca 11-17. Házasságkötő-terem

 

Nyílt ülésen tárgyalandó napirendek:

 

1./ A XIV. Kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság 2019. évi beszámolója

Előterjesztő: Horváth Csaba polgármester

 

2./ Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének önkormányzati rendelete a 2019. évi költségvetésről szóló 33/2018. (XII. 21.) önkormányzati rendelet módosításáról

Előterjesztő: Horváth Csaba polgármester

 

3./ Javaslat Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata új közbeszerzési szabályzata megállapításáról

Előterjesztő: dr. Tiba Zsolt jegyző

A  kudarcos SZMSZ után most itt a közbeszerzések  nyilvánosság elől eltüntetése. Nettó 100 millióig, illetve építési beruházás esetén nettó 200 millióig a cégekhez kerülnek, (az MSZP vezette ZVK Zrt. és ZKNP-hez) melyek a maguk szabályzata alapján írhatják ki ezeket, a többinél a polgármester írja ki  (az alkalmassági feltételeket  kellően beszűkítve ezzel el is dönti ki fog nyerni) a lezárásról  pedig az MSZP uralta Gazdasági Bizottság dönt. Ügyes. ( jegyző úrnak óva intő példa lehetne pedig: 2015-ben a szoci többségű Tulajdonosi Bizottság  önhatlamúlag egy milliárdról 1,4 milliárdra emelte a parkolóóra vásárlás becsült értékét és gyorsított eljárást írt ki, meg is semmisítette a közbeszerzési Döntőbizottság az eljárást, egy millió forintra brságolva  a kerületet) 

Furamód utolsó percben, feltehetőleg a koalíciós partnerek nyomására a jegyző módosította a saját javaslatát, a 200 milliós határból 100 millióra visszakozva. 

4./ A Groupama Biztosító Zrt.-vel fennálló vagyon- és felelősségbiztosítási szerződés határozott időtartamra történő meghosszabbítása

Előterjesztő: Horváth Csaba polgármester

 

5./ A zuglói parkolás-üzemeltetési feladatok ellátásával kapcsolatos szándéknyilatkozat megtétele, döntések meghozatala, a 10/2019.(VI.14.) önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezése

Előterjesztő: Horváth Csaba polgármester

 

A parkolás ellenőrzés kiszervezését a botrány kirobbanása után nagy nehezen szüntettük meg 2019 nyarán. Most ezt akarják a szocik visszaszerezni. A polgármesteri hivatal által végzett, jóval olcsóbbá váló parkolásellenőrzést most bevinnék a ZKNP-be. Láthatólag az MSZP a parkolás teljes vertikumát egyedül akarja kontrollálni. A költségvetésben 200 millióért parkolóóra vásárlás és 150 milliós prkolóépítés is bekerült.

6./ Javaslat rendszertámogatásra irányuló szoftver szolgáltatás beszerzésének indítására

Előterjesztő: Horváth Csaba polgármester

306 milliós közbeszerzés kiírása parkolás szoftver vásárlására. Feltehetőleg 3-6 szorosan túlárazva. Zugló Karácsony alatt elkezdte lefejleszteni a szoftvert, de mi inkább méregdrágán béreljük. Más kerületek furamód ennek harmadáért bérlik a szoftvert. 

garazssor.jpg

 

Az évi 1,1 milliárdos parkolási bevétel 10%-át költenénk csak a szoftverre, ezen felül van az óra havi 70.000 forintos üzemeltetése, a parkolás ellenőrzés, a ZKNP működtetése, nem csoda, ha nem marad nyereség. Azaz a nereség nem a kerületben keletkezik. : )

7./ Javaslat az önkormányzat területén térfigyelő kamerarendszer működtetésére, valamint háromoldalú együttműködési megállapodás megkötésére a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal és a Zuglói Önkormányzati Rendészettel a térfigyelő kamerarendszer működtetésében történő közreműködésre.

Előterjesztő: Hajdu Flórián alpolgármester

 

8./ Javaslat Zugló szociális és gyermekvédelmi pénzbeli, természetbeni támogatásainak és szociális ellátásainak szabályairól szóló 7/2015. (II. 27.) önkormányzati rendelet módosítására

Előterjesztő: Szabó Rebeka alpolgármester

 

Márciustól, tekintettel az ágazati áremelkedésre 9%-al megemeljük az óvodai, iskolai étkeztetés költségét. A Hungast ennivalójára folyamatos a panasz a szülők körében.

 

9./ Javaslat a zuglói gyermekek születésének rendkívüli önkormányzati támogatásáról szóló önkormányzati rendelet megalkotására

Előterjesztő: MSZP-Összefogás Zuglóért Frakció tagjai

Évi 8 milliót terveznek szétosztani. Mivel szüléskor rengeteg kiadás merül fel az előterjesztés támogatható.

 

10./ Javaslat soron kívüli bírósági ülnökök jelölésére és megválasztására

Előterjesztő: Horváth Csaba polgármester

 

11./ Javaslat a nyári és a téli igazgatási szünet elrendelésére 2020-ban (2020. július 20. és augusztus 19. napja és 2020. december 28. és 31. napja között) a Zuglói Polgármesteri Hivatalban

Előterjesztő: Horváth Csaba polgármester

 

12./ Munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás a Zuglói Egészségügyi Szolgálat szakrendelése keretében kardiológiai tevékenység ellátására – Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Képviselő-testülete 447/2018. (XI.22.) Öh. határozatának módosítása

Előterjesztő: Horváth Csaba polgármester

 

13./ Zugló Kerületi Építési Szabályzatáról szóló 12/2019. (VI. 14.) önkormányzati rendeletnek Budapest XIV. kerület, Egressy út – Gizella út – Cserei utca – Ilka utca által határolt területre vonatkozó módosítása

Előterjesztő: Horváth Csaba polgármester

 A Gizella utcába tervezett önkormányzati bérház párkánymagassága kiugró a környező házakhoz képest, ezért a rendeletet a házhoz igazítjuk... nem elegáns.

14./ Javaslat a Zuglói Sport- és Rendezvényszervező Non-Profit Kft. hasznosításában álló, Budapest XIV. kerület Mogyoródi út 130. szám alatti „kivett sportpálya” megnevezésű ingatlanon megvalósítandó új, komplex funkciójú Sportcsarnok létesítésére történő pályázat benyújtásának támogatására

Előterjesztő: Horváth Zsolt alpolgármester

Az egyik legenigmatikusabb  előterjesztés.  1. A fejlesztésre a csömöri Rubeola Futsal Clubot választotta az alpolgármester - sosem hallottunk eddig róluk, miközben a kerületi BVSC-vel évitizedes az együttműködésünk.  2.  Alkalmatlan helyszín: Évek óta próbálunk egy rendezvény és sportcsarnokot építeni, lehetőleg úgy, hogy ez napközben az iskolák tornaterem hiányát segítse. Ezért helyszínként vagy a lakótelepi iskolák, illetve a Kövér Lajos utcai sporttelep merült fel, mely a Hermann Ottó iskola tornaterem hiányán segítene. A  minden iskolától távoli, tömegközlekedéssel alig elérhető Mogyoródi sportelepre kitenni semmi értelme. 3. A tervek, a költségvetés ismeretlenek, a látványterv ablaktalan hangára kifejezetten csúnya és unpraktikus.

 

15./ A Zuglói Szociális Szolgáltató Központ alapító okiratának módosítása

Előterjesztő: Szabó Rebeka alpolgármester

 

16./ Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata által fenntartott óvodák feladatváltozásának módosítása

Előterjesztő: Szabó Rebeka alpolgármester

6 csoporttal csökkentik a kerületi óvodai csoportok számát, ennek következtében 20 közalkalmazotti státuszt meg is szüntetnek. A kerületi óvodákból amúgyis hozzávetőleg 40 dolgozó hiányzik. A kerület 40.000, illetve 15 ezer forintos bérpótlékot fog adni,  ezzel az elvándorlás remélhetőleg meg fog szünni.

 

17./ A Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt. felkérése médiacég alapítására

Előterjesztő: Horváth Csaba polgármester

 

A Papcsák által létrehozott céget 2017-ben szüntették meg Karácsonyék, mert fenntartása csak fölösleges költséget termelt. Most újra létrehozzák, ugyanúgy gondosan eldugva a ZVK Zrt. belsejében, így a működésére, szerződéseire a képviselő-testületnek nem csak kontrollja, de még csak rálátása sem lesz.

Úgy tűnik a saját "közmédia"  - ahogy az ellenzék joggal hívja a lakájmédia  - létrehozására nem sajnálják a pénzt, hiszen az új cég számára a költségvetésben 167 milliós céltartalékot különítettek el, plusz a 40 millió a rendes  kabinetkeretből, miközben Karácsony alatt a Kommunikációs osztály 50 milliós keretből elműködött, bár ott is volt több fiktív státusz. 

Az eddigi  vezetés alatti két megjelent lapszámot átolvasva a zuglói média újra a papcsáki időket időző legdurvább propaganda kiadvánnyá silányult, némi lokálos bulvár-cukisággal elegyítve.

20200226_153500_1.jpg

Hiteles életkép - a két úr még elvétve sem jár gyalog...  Horváthot sofőr hozza-viszi a budai villából. A fenti fotó az MSZP választási újságjában jelent meg, majd a december óta kijött  három Zuglói Lapok lapszámból  kettőbe is bekerült.

Az újság a kerületi MSZP, a polgármester és Tóth országgyűlési képviselő kampánykiadványa, arcképcsarnoka, szócsöve lett. A valósággal szembesítő riporteri kérdés nincs,  az ellenzéki véleményeknek, olvasói leveleknek gondosan nem adnak helyt.  jellemzően a lakosságot nem sikerült tájékoztatni a garázsadóról és bevallási kötelezettségükről.

sokan nem tudják, a Zugló TV-t még 2015-ben vásárolta fel egy Tóth közeli cég, azóta a médiájukká tették,  miközben közszolgálati csatornaként működnek ellenzékiek megszólalásának nem adnak helyt. 

A hivatali, polgármesteri kommunikációért Murányi Marcell főtanácsadó irányítja, (ex Népszabadságos főszerkesztő) míg az újság tartalmáért Csernyánszki Judit ( ex MSZP sajtós, jelenleg Klubrádió szerkesztő)  a felelős.

A rengeteg pénz betervezése azért is abszurd, mert a Zuglói Lapok megjelenését  az eddigi évi 26 lapszám helyett immár csak évi 12 megjelenésre csökkentették. Kis bizarr, hogy az új lapszámokat a Mészáros Lőrinc féle Médiaworksel nyomtatják.  Az állitólag kinyomtatott 71.000 példány töredéke jut csak el a lakossághoz, a terjesztés teljesen kudarcos. 

 

18./ Javaslat a „Vagyon- és felelősségbiztosítás Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata és intézményei részére” tárgyú, közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban Kbt.) 49 § (1) bekezdés a) pontja szerinti az uniós értékhatárt elérő értékű nyílt közbeszerzési eljárás megindítására

Előterjesztő: Hajdu Flórián alpolgármester

 

19./ A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárral együttműködési megállapodás megkötése a „Könyvet Házhoz” szolgáltatás biztosítására

Előterjesztő: Horváth Csaba polgármester

 

Szép gondolat, csakhogy eközben a Rákosfalva parki Szabó Ervin könyvtárfiókot  bezárták,  állitólag azért, mert a társtulajdonos MSZP  iroda állitólag nem volt hajlandó az általuk birtokolt épületrészre jutó felújítási költséget kifizetni, ezért az  épület hosszú évek óta reménytelenül beázott.

20./ Tájékoztató kérése a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. és a Fővárosi Kertészeti Nonprofit Zrt. Zugló köztisztasága érdekében 2019. évben végzett munkájáról

Előterjesztő: MSZP-Összefogás Zuglóért Frakció tagjai

Az MSZP a fővárosra próbálja kenni a kerületi zöldterületek gondozatlanságát, miközben a ZVK Zrt. ma már 1,4 milliárdot költ a zöldterületekre, azaz ad a közbeszerzésen versenytárs nélkül induló Deergarden Kertépítő Konzorciumnak. A nagy zuglói zöldfelületek, a főutvonalak fasorai és a liget kivételével mind kerületi tulajdonúak, gondozásúak.

 

21./ Zugló 2020-as környezetvédelmi akcióterve

Előterjesztő: Szabó Rebeka alpolgármester

 Szép, hangzatos terv, csakhogy a 2017 novemberében megszavazott energetikai közbeszerzést és a kerületi intézmények energetikai fogyasztását áttekintő anyagot két éve képtelenek elkészíteni, a testület elé hozni.

 

22./ Pályázat benyújtása és önrész biztosítása az OVI-SPORT Alapítványhoz multifunkcionális ovis sportpálya kialakítására

Előterjesztő: Szabó Rebeka és Horváth Zsolt alpolgármesterek

 

23./ Kerékpár tárolók kihelyezése zuglói közintézmények elé

Előterjesztő: Victora Zsolt önkormányzati képviselő

A szándék nemes, de Victora Zsoltnak láthatólag nem volt tudomása arról, hogy 2013-ban  ITT olvaható előterjesztésemre erről már döntöttünk és 2018-19-ben is 12 millió forint összegben kerültek ki kerékpártárolók. Ezzel együtt  tény, még  most is van bőven intézmény, ahol sem belül, sem kívül nincs kerékpártároló. Különösen problémásak a fővárosi tulajdonú nagyobb utak, ahová Zugló a macerásabb elintézés miatt nem tesz tárolókat. 

 

24./ A Francia úti MÁV terület és garázsok ügye

Előterjesztő: Várnai László önkormányzati képviselő

Előterjesztés sorszáma: 123-80/2020

Megvitató bizottságok: Városfejlesztési Bizottság

A Városfejlesztési Bizottság összes tagja leszavazta az előterjesztést. A garázstulajdonosok a testületi  ülésen fogják próbálni elmondani, hogy mekkora kárt okoz nekik a garázssor megszüntetése. Egy semmire se jó módosítóval szándékoznak kiherélni a javaslatot.

 ----------------------------------------------------------------------------------------------

Zárt ülésen tárgyalandó napirendek:

25./ Civil Munkáért Díj odaítélése

Előterjesztő: Sokacz Anikó önkormányzati képviselő 

 

26./ A Zuglói Esélyegyenlőségi Díj odaítélése

Előterjesztő: Hevér László György Népjóléti Bizottság elnöke 

 

27./ A Bölcsődék Napja alkalmából adományozható kitüntetések odaítélése

Előterjesztő: Hevér László György Népjóléti Bizottság elnöke 

 

28./ Fűtési szezonban történő időszaki támogatás megállapítása iránti kérelem elutasítása ellen benyújtott fellebbezés elbírálása (SZ. J-né fellebbezése)

 

29./ Gyógyszertámogatásra való jogosultság egállapítása iránti kérelem elutasítása ellen benyújtott fellebbezés elbírálása (Sz. J. I. fellebbezése)

 

30./ Gyógyszertámogatásra való jogosultság megállapítása iránti kérelem elutasítása ellen benyújtott fellebbezés elbírálása (K. Fné. fellebbezése)

Előterjesztő: Szabó Rebeka alpolgármester 

 

31./ Gyógyszertámogatásra való jogosultság megállapítása ellen benyújtott fellebbezés elbírálása (H. I-né. fellebbezése)

Előterjesztő: Szabó Rebeka alpolgármester 

 

32./ Rendszeres lakásfenntartási támogatás megállapítása iránti kérelem elutasítása ellen benyújtott fellebbezés elbírálása (K. A. fellebbezése)

 

33./ Minimumjövedelem-juttatásra való jogosultság megszüntetése ellen benyújtott fellebbezés elbírálása (T-né N. S. G. fellebbezése)

 

34. -  45-ig  Gépjárművel, Budapest XIV. kerület, Tihamér utca 13. számú épület előtti közterületen elkövetett, a zöldterületek, zöldfelületek rendeltetéstől eltérő használatával megvalósuló közösségi együttélés alapvető szabályainak megsértése miatt indított szabályszegési ügyben hozott döntés ellen benyújtott fellebbezés elbírálása

 

Budapest, 2020. február20.

 

                                                                                                                      Horváth Csaba

                                                                                                                      polgármester

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://varnailaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr1915492102

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása