HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 106 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok


Újabb 900 lakás építése és a "Bosi" ledózerolása?

2021.11.07. 13:59 varnai

Csütörtökre rendkivüli testületi ülést hívtak össze, melyen a Bosnyák téri ugar legújabb terveit mutatják be. A 2006-ban eladott területre, melyre eredetileg városközpontot (értsd plázát) igértek négy évenként az aktuális polgármesterek immár 900 lakást építenének, és az épületek magassága akár 35 méter is lehetne.

Kell-e "zöld" Zuglóba, a patakpart szégyenteljes és otromba 770 lakással teleépítése, az újabb Cordia ütemek 300, a Bosnyák utcában kinőtt 200 Metrodom, a Herimanbau Csömöri út menti 190, és a Kiszuglóban a lakossági tiltakozással elutasított telekeladása (268 lakás)  után újabb 900 lakást építeni? Illenek-e a kisvárosias környékre 35 méter magas lakó és irodatornyok? Kell ez nekünk?

Hasonlóan nagy léptékű tervek  - nevezzük inkább vízióknak -  készültek a hagyományos, a főváros utolsó klasszikus, olcsó és népszerű piacának, a Bosinak a lebontásáról és a helyére egy új, hatalmas épületbe szuszakolt "modern" piacról, fölé a polgármesteri hivatalról, és melléjük az  új ,124 ezer embert ellátó szakrendelő összeépítéséről. Mindez együtt elég fantasztikusnak tűnik...  a finanszírozásáról nem is beszélve.   

 

bosi.jpg

A Bosnyák tér környéke. A narancssárga pötty a templom, körülötte az elkerített valaha volt közpark, a kék a piac épülete.

A Csömöri másik oldalán 2-3 szintes zártsorú beépítés, a környéken közel s távol a Bosnyák, a Lőcsei, Szugló, Komócsy utcákban kisvárosias, saját kertekkel rendelkező családi házas, kistársasházas beépítés, 2-3-4 szintes épületek, 2x1 sávos csendes, fasoros utcácskákban. Ennek a békés kertvárosnak a közepébe kerülnének a 25-35 méter magasságú épülettömbök.  Ijesztő figyelmeztetés, hogy fotó jobb felső sarkán lévő zöld terület mára eltünt, a Paskál projekt 770 lakása, 6-7 szintes tornyai foglalták el. 

 

Hogy jutottunk idáig?

A Sport és Szabadidőközpontot és frissen felújított tanuszodát 2006. tavaszán adta el karöltve az akkori nagykoalíció, Rátonyi fideszes polgármester és az MSZP-SZDSZ többségű kerületvezetés. (Az akkori képviselők közül Rozgonyi Zoltán és Kinisch Andrea ül a jelenlegi testületben) A 6,7 hektáros zöldterületért 4 milliárdot kaptak, mely 2012-re el is olvadt, anélkül hogy a kapott pénzből Zuglónak új tanuszodát, sport-, rendezvény központot építettek volna.

A MUNDO beruházást elsodorta a 2008-as gazdasági válság, de joggal mondhatták a lengyel befektetők azt is, nekik metró végállomást igértek 2010-re, emlékezhetünk Weinek plázastopjára,  majd a változtatási tilalomra, végül a 2013-as építési szabályozás változáskor  majd felére csökkentettük az addig 200.000 négyzetméteres épülettömeget. 

A területet 2016-ban egy magyar NER közeli vállalkozó nézte ki magának, a Karácsony féle kerületvezetés pedig, bár a szerződés szerint viszzavásárolhatta volna a területet, ezt nem tette meg, és engedélyezte a tulajdonosváltást, sőt újra felvitte a beépíthetőséget, mi több engedélyezte 15%-nyi lakás funkció építését is.

Ügyeskedésekben nem volt hiány, 2017. tavaszán a polgármesternek kellett megvétózni a szocialista alpolgármester előterjesztését a kötbérek elengedéséről. Végül 150 millió forintért  - kb. három lakás áráért!!!! - engedélyezték a tulajdonváltást és a lakás funkciót, ezzel végképp a lovak közé dobva a gyeplőt. 

A vevő Bayer Construct Zrt., azaz Balázs Attila  (remek portré a személyről és a gazdasági háttérről ) pedig  vérszemet kapott. A milliárdos vállalkozó szintet lépett -  minek az önkormányzattal alkudozni? - a NER nagykutyái közé lépve elérte, hogy a beruházást a kormány nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségűvé nyilvánítsa, így a kerületi építési szabályozás nem vonatkozik rá.  A nemzetgazdaságilag kiemelt beruházás törvényt - ha már van - akkor a valóban közérdekű beruházások, pl.  erőművek, gyárak, autópályák, kórházak, neadjisten a 4-es metró építésének gyorsítására lehetne használni, nem pedig "Kivéve a gyeví bírót!" módra a NER vállalkozók haszonmaximalizását segíteni névre szóló  milliárdos csekkel felérő kormányrendelettel.

 

Mit terveznek most?

Az eddigi ismeretek szerint a beruházó egy kisebb plázát tervez a piac mögé, e fölött, mellett a Csömörire néző oldalra 8-10 emeletes irodaházak kerülnének, a Bosnyák utcai oldalra pedig 6-8 épületben 900 lakást építene, ezek akár 8-10 szintesek lesznek a látványtervek alapján.  

960_epiteszforum-a-zaha-hadid-architects-tervei-alapjan-epul-a-bosnyak-ter-uj-kozpontja-1-20-2021-09-07-092649.jpg

A kormányrendelet szolgai módon követi le a beruházó terveit- kéréseit: 25-35 méteres épületmagasságot engedélyez egy olyan környékre, melyen kisvárosias beépítés, családi házak és kistársasházak, földszintes és 2-3, max 4 szintes épületek találhatóak.

952_epiteszforum-a-zaha-hadid-architects-tervei-alapjan-epul-a-bosnyak-ter-uj-kozpontja-2-30-2021-09-07-092649.jpg

A sétány az irodasor és a lakóépületek közt lenne. Szép, zöld, szökőkút dögivel - az AUTOCAD tervezőprogram mindent elbír - a Szigony utcai sétány lesz közelebb a valósághoz. A szinteket azonban érdemes megszámolni. Arról nincs látványterv, hogy ezek az épületek mennyire illenek, magasodnak a környék 2-3 szintes házai fölé. 

Részlet a kormányrendeletből:

a) a terepszint feletti beépítés legnagyobb mértéke 70%,

b) a terepszint alatti beépítés legnagyobb mértéke 100%,

c) a parkolási szintterületi mutató megengedett legnagyobb értéke 3,5 m2/m2,

d) az általános szintterületi mutató megengedett legnagyobb értéke 4,5 m2/m2,

e) a zöldfelület megengedett legkisebb mértéke 10%,

f) az épületmagasság megengedett legkisebb mértéke 7 m,

g) az épületmagasság megengedett legnagyobb mértéke 35 m.

A legtöbb szám önmagáért beszél, azonban a szintterületi mutató az egyik legfontosabb értelmezésre szoruló szám. Arányként, a Paskál lakópark azért lett az előző, 2000 körül épült 3 szintes, lazán lerakott házaihoz képest ekkora, 6-7 szintes betonmonstrumokkal tele, mert 2,5-ről, 3,5-re azaz 50%-al megemelték Karácsonyék 2017-ben  a beépíthetőséget. Ehhez képest a Bayernek 4,5-ös szintterületi mutatót sikerült elérnie.

 

A "Bosi" eldózerolása

A polgármester pedig új, modern piacról, új szakrendelőről  sőt új hivatal épületről álmodik. E komplexum helyszinéül  a fővárostól tervezi  a Bosnyák piacot megkapni, (megvenni, elcserélni?) és lebontani.  Miért sajnálnám én a Bosit?

A Bosi a főváros utolsó hagyományos nagy piaca. Olcsó árai, őstermelő nénijei, hangulata miatt a főváros legtávolabbi sarkából is jönnek ide vásárolni. Egy rendbetétel  nyilvánvalóan ráférne, sőt  egy évtizede elvárható a fővárostól, de nagyon óvatosan kell hozzányúlni, mert az eddigi új épületbe kerülő, "rendbe tett" piacok (Fehérvári út, Lehel, Fény utca, Klauzál)  mind elnéptelenedtek, az áraik megemelkedtek, az áruk, árusok sokszínűsége mindenütt megszünt. Őstermelőt ma már csak a Bosnyákon látni. 

Szerintem a Bosi pótolhatatlan kultúrális érték, s bár lehet, van ebben egy jó adag gyerekkori nosztalgia is, de talán  épp ez az érzelmi kötődés a különbség egy itt élő képviselő, és egy naponta messziről érkező, máshol otthon lévő, akár még jószándékkal fejleszteni, építeni akaró polgármester között. 

254437556_2007557622752768_746406592312677125_n.jpg

254270963_321839975962734_9072065770206224469_n.jpg

254068289_2318956868241179_4753297642300770446_n.jpg253785516_376804464192809_2479946565358572773_n_1.jpg

 

A jelenlegi piac épületét és telkét és a mögötte lévő önkorányzati piac helyére részben térköves, kicsit zöld közterületet, rendezvényteret, alá mélygarázst,  mögé pedig óriási épületet tervez a polgármesteri hivatal. Az épület földszintjén lenne a piac, az  egyik toronyban pedig a hivatal, a mögötte lévő másikban pedig a 124 ezer embert kiszolgáló szakrendelő. 

Idézet az előterjesztés mellékletéből:

A jelenlegi piac területére, valamit a piac területébe beékelődő önkormányzati telekre a kialakítandó funkciókra elkészültek el a koncepciótervek.

A koncepciótervek készítése során minden érintett féllel többszöri egyeztetés után, a koncepciók kialakulásakor véleményüket a tervben átdolgoztattuk.

Ezen vélemények alapján a területen aránylag optimálisan helyezhetők el a tervezett funkciók, így az új szakorvosi rendelő, a megújuló piac és nem utolsósorban a kerület új polgármesteri hivatala.

A két rendelő egy,  a kerület közepén lévő épületbe összevonásában van gazdasági racionalitás. A becslések szerint a kerület teljes felnőtt és gyerek szakrendeléséhez, és a ZESZ igazgatás ellátásához 9-10.000 négyzetméternyi épület szükséges. A dolgozók és a betegek parkolásához további sok-sok mélygarázs. Hogy a mostani, Örs vezér téri és Hermina úti épülettel mi történne, van-e rájuk vevő, nem tudni. Mindenestre hatályos, 2016-os hátározatunk van arról, hogy mindkettő felújítását 6-600 milliós összegben 2017-ben elkezdjük...

A hivatal költöztetésére nem látok indokot, az épületet folyamatosan újítják fel, nemrég volt kazáncsere. A jelenlegi Pétervárad utca 1-7. alatti hivatalunk öt szintes, (4-5000nm?) közel 300 köztisztviselőt befogadó épület, melyhez szintén szükséges dolgozói és látogatói parkoló. Hogy mit terveznek a kiürített épülettel, nem tudni. Azt ugye nem gondoljuk, hogy a rossz önkormányzati működés az új fancy épületbe költözéssel megoldódik?

Miből?

A hatalmas, komplex és speciális épület bekerülési összegéről egyelőre becslés sincs. Alul speciális mélygarázs a piac árufeltöltéséhez, hűtős raktárak, stb. hivatali, orvosi, beteg parkolók... 1-2  piaci szint, feljebb külön bejárattal a hivatal, külön bejárattal a szakrendelő épülete, benne speciális vezetékek, csőhálózat, CT, röntgen, egy napos sebészet... 8 szint? Új berendezések...  Mennyibe kerülhet? 10-12-14 milliárd?

Hogy ezt a hatalmas összeget honnan szereznénk be, nem tudni. Hitelfelvétel? (utánunk az özönvíz?) Telek eladások?  

 Halkan megjegyem, a zuglói önkormányzat még az ehhez képest csekély költségvetésű és komplexitású E-co-housing projektbe is belebukott, a házat nem volt képes megterveztetni és megépíttetni. 

 

Mi a baj ezzel az egésszel?

1.   Bármféle döntés előfeltétele, hogy a zuglóiakkkal ismertessék a részletes terveket, (nem pár csilivili látványtervet) a költségvonzatokat, pl. a hitelfelvétel hosszútávú terheit.  Kétlem, hogy a zuglóiak lelkesednének.

 2 . A csütörtöki előterjesztés bizar módon a képviselőktől helyben vetített látványtervek alapján várna egyetértő döntést, úgy hogy a lakosok, a választóik, a környékbeliek véleményét a képviselők nem ismerik. A tervek a lakosság előtt nem ismertek, nem volt egyetlen lakossági fórum, konzultáció, viták.

3.  Nem készült közlekedési, környezetvédelmi, infrastruktúrális hatástanulmány sem, pedig nyilvánvaló, a hatalmas, 200.000 négyzetméter fölötti épülettömeg igencsak jelentős, és nem illeszkedik Zugló zöld, kisvárosias jellegébe.

4.    A területet ellátó közösségi közlekedési  viszonylatok, és az autós közlekedési úthálózat már most is túlterhelt, a környező utak 2x1 sávosak. 

5.    Hiányzó közlekedési infrastruktúra. Az ide költöző 2500 ember, az irodákba bejáró sok ezer ember jelentős plusz közlekedési autós forgalmat generál. A beruházás azonban nem jár semmiféle közlekedés fejlesztéssel, pl. ha már nemzetgazdasági projekt, akkor a 4-es metró tovább építésével.

6. A beruházó nem vesz részt a középületek, a tervezett piac-rendelő-hivatal épület, hiányzó óvoda, bölcsőde, stb. megépítésében. 

7.  Hiányzó intézményi infrastuktúra. beruházó által eladott lakásokba költöző 900 család részére a zuglói önkormányzatnak kell biztosítania az alapellátást, bölcsődei, óvodai, iskolás férőhelyeket, gyerek és felnőtt szak és háziorvosi épületeket megépíteni azokat folyamatosan üzemeltetni. Az intézményekhez a dolgozókat felvenni, azok bérét folyamatosan fizetni. 

 

Mit lehet tenni?

A XIII. kerületi önkormányzat példáját követve az Alkotmánybírósághoz fordulni.  

Alternatívákat mutatni. A beruházóval megértetni, hogy a lakosság - ennek következményeképp a lakosokat képviselő képviselők -  alacsonyabb beépítést, a jóval kisebb lakásszámot tart csak elfogadhatónak.

Az önkormányzati beruházás kapcsán alternatívákat kitalálni, és a lakosoknak ezekkel megismertetni. Szüksége van-e a kerületnek új önkormányzati épületre? Kívánnak-e a lakosok új, modern piacot, vagy szeretnék, ha a Bosi csak felújításon esne át, de jellege megmaradna? Elfogadják-e a két szakrendelő egy helyre összevonását?

Ha a fentiek nem történnek meg abban az esetben tájékoztatni a lakosságot és széleskörű tiltakozást szervezni. Ha Zamárdiban sikerült, Zuglóban miért ne sikerülne? Ott az is számított, hogy a körzet amúgy fideszes országgyűlési képviselője is kiállt a település, a tiltakozó lakosok mellett, azaz az eltúlzott méretű beruházás ellen. Türelemesen várom a mi ellenzéki képviselőnk állásfoglalását!

Elkészíteni a közlekedési, környezeti terhelési, és infrastruktúrális hatástanulmányokat. Érdemi döntést csak ezek ismeretében lehet hozni.

Tájékoztatni a beruházót ezek eredményéről, és közölni vele, hogy az új, áprilistól regnáló kormány a kiemelt beruházássá nyilvánítási kormányrendeletet azonnal vissza fogja vonni.

Tájékoztatni a beruházót, hogy az önkormányzat a Településképi rendelettel, az illeszkedésse és egyéb módon mindent meg fogunk tenni, hogy a Zuglóba nem illő, a kerületnek ártó, ide nem illő méretű beruházást elfogadható méretűvé szabjuk.

4 komment

Címkék: 4-es metró Balázs Attila MUNDO Karácsony Gergely polgármester BAYER Construct Zrt Bosnyák Tér

Térkővel kezelik a drogproblémát

2018.07.25. 21:09 varnai

Zuglóban nyáron sem áll meg az élet - bár a kerület honlapja, a polgármester kitartóan hallgat róla - felmentették a jegyzőt. (a második hozzáértő jegyzőt veszítjük el a ciklusban) Rendkívüli testületi  ülésen engedélyezték több száz lakás megépítését a Bosnyák téri gyepűre, de eközben elmaradt a júliusra ígért  2 milliárdos megtakarítás testület elé hozása.  Az ott lakók kérését félresöpörve dübörög a Pillangó park  "megújítása", 590 milliós látvány beruházással, térkő lerakással próbálják a lakótelepen gyors ütemben terjedő drogproblémát megoldani.

Miután a jegyző nem jelent meg a legutóbbi rendkívüli testületi ülésen és ennek okára, a terjedő pletykákra a képviselők érthetetlen mód nem kérdeztek rá, a legutóbbi Tulajdonosi Közbeszerzési Bizottsági ülésen megkérdeztem: bizony, Makranci László jegyzőt július 10-vel felmentette a polgármester. A kerület lakosságát, a képviselőket mindmáig nem tájékoztatták, a második jegyző elvesztését nem indokolta az amúgy rengeteg ügyben megszólaló, saját meglátása szerint Zuglót remekül vezető polgármester.

A testületi ülésen engedélyezték, hogy a Mundo beruházást eladják, sőt az MSZP frakció +4 fideszes képviselő ahhoz is áldásukat adták, hogy a terület 15%-án lakások épüljenek. Ki emlékszik már arra a Szabályozási Tervben rögzített elvre, miszerint Zugló megtelt és a tömeges lakásépítés nem segíti a kerület fejlődését?

mundo-center.jpg

A pár évvel ezelőtti látványtervek. Szemfényvesztés volt már ez is, hiszen nemcsak villamos nem lesz, de se az MTK sportcsarnok, sem az új piac épületre semmiféle tulajdonosi szándék, terv sincs.

A Bosnyák tér valaha volt sportpályáján és a tanuszoda helyén 100.000 nm-nyi pláza és több száz lakás is tornyosul majd.  Épp csak a közösségi funkció: a közpark, a  városközpont maradt ki, hisz az ide tervezett közparkból, önkormányzati épületről,  netán új szakrendelőről, rendőrségről, kulturális központról a szerződés módosításkor nem esett szó, a polgármesteri előterjesztés  semmi ilyet nem kért az új beruházótól. 

Ami nem kerül a testület elé az sokszor fontosabb a láthatónál. Ugyanis: hiába szerepelt az elfogadott 2018-as költségvetésben az, hogy a 2 milliárdos betervezett megtakarításról a testületnek döntenie kell, máig nem került a testület elé semmiféle anyag.

megtakaritas.jpg

Vajon mely területeken lett meghúzva a nadrágszíj, lett-e egyáltalán megtakarítás? Ki hozott döntéseket? Hogy áll a költségvetés?

A Pillangó park ügyében látványosan vezették az orruknál fogva az ott lakókat. A Zuglói Lapok-ban arról tájékoztatta a kerület lakóit a polgármester, hogy megállapodott a lakók képviselőivel. Ez sajnos nem igaz, a lakók nem egyeztek meg, hisz a legfontosabb kéréseik:  a rengeteg térkő, a járdák feltörése, a sportpályák felújításának elmaradása nem változott a beruházási tervben. 

37407102_1930916860286591_4242401861279154176_n_1.jpg

A százszor megígért új fakivágási tervvel is lehet egy kis baj, mert úgy tűnik nem létezik, azaz érvényben maradt a régi: 93 fa kivágása, melyből 68 a térkő sétányoknak van útban.

Az elmúlt napokban a kivitelező konzorcium (mely afféle  zuglói ELIOS-ként  a kerület összes zöldterületi munkáját versenytársak nélküli közbeszerzéseken nyeri, érdemes elolvasni az Átlátszó cikkét )  nekilátott a Pillangó park széttúrásának.

Elkerítették a park nagy részét, feltörték a jó állapotú járdákat, és már a a legfontosabb, a rengeteg térkő is megérkezett - nincs mese, ezt mind le kell rakni a parkba. 

kerepesi_jarda_0428.jpg A már feltört Róna utcáig vezető járda hűlt helye, nem volt semmi baja, ettől 3 méterre fog futni az új térkő sétány. Helyett kellett csinálni a megvett 5000 négyzetméternyi beton térkőnek, rengeteg szegélykőnek és más rég beszerzett terméknek.

terko_0432.jpg

Mekkora biznisz már ennyi térkövet rásózni Zuglóra? Nem árulják el.

Bár már százszor kértük a részletes, beárazott szerződést  hogy lássuk mi mennyibe került, nem adja  oda az önkormányzat. lIyen az átláthatóság a valóságban Zuglóban.

terko_jarda0422.jpg

 A karókkal kijelölt térkő sétányok nem képesek ívesen kanyarodni, (nincs a tervezőnek görbe vonalzója se fantáziája) ezért a fák  útban vannak, de  ha szerencséjük van nem vágják ki őket, csak méregdrága gumival kerítik körbe. Két méterrel odébb fut a meglévő, 2014-ben letett tökéletes  minőségű járda, melyet nemsokára szintén feltörnek.

Összehasonlításként pár más zuglói járda, mindenki tud hasonlókat mutatni a kerület bármely pontján. Ajánlom a kerület vezetőinek babakocsival, gyerek biciklivel, tolókocsival kipróbálni. Az idősek ilyen járdákon combcsonttörést,  egy teljesen egészséges ember is csuklótöréses esést kockáztat, ha nem néz a lába elé.

bacskai_jarda_1459.jpg

A Bácskai utca Róna utca Titel utca közti részén 20 méterenként található egy-egy hasonló gyilokárok.

ungvar_lskotelep_1479.jpg

 

mirtusz_jarda1461.jpg
Botlató árok a Mirtusz utca Nagy Lajos felőli végén és egy homemade járdapótlék az Ungvár utcai lakótelepen. Balkáni állapotok.


Mit diktálna a racionalitás, először ezeket a "járdákat" vagy a Pillangó parki 2014-ben készült járdákat kell feltörni és rendbe tenni?

A Pillangó parkiak - mit tehetnének mást? - tudomásul vették a parkjuk fél évre történő lezárását, elkerülhetetlennek tűnő szétrombolását.

A Pillangó parkot ugyanis már nem csak az önkormányzat rombolja, teszi élhetetlenné, hanem az odaszokó drogosok, dealerek, alkoholisták, hajléktalanok is.

Egyetlen nap, a július 23-i lakossági bejárásunk "gyűjtése":

drogo1_1829.jpg

A beszélni alig tudó úriember teljes kómában, kérésünkre odébb támolyog, majd száz méterrel odébb újra elterül. A kihívott rendőrök igazoltatják, majd feltehetőleg mindent rendben találhattak, mert elengedték.

drogo2_1834.jpg

Állandó tanya a Kerepesi út mentén. Annyira ki voltak ütve, hogy észre sem vették, hogy ott vagyunk.

drogo3_1842.jpg

Öntudatlan drogos az Aprók parkja játszótértől 30 méterre. 

fecskendo_1840.jpg

Fecskendő az óvoda kerítése mellett. A kerületi rendészet Padlizsán utcai kirendeltsége 300 méter, az ÁNTSZ ablakai jóformán ide néznek.

drogzacskok_1844.jpg

Drogadagos zacskók a játszótér mellett.

Tehát miközben a valaha jobb sorsú  Pillangó lakótelep, a park és a teljes környék, a Kerepesi úti lakótelep is kezd közveszélyessé válni -  a lakók kínjukban őrjáratokat szerveznek, a Betyársereg fellépését várják - a zuglói önkormányzat a meglévő burkolatok felverésére, térkőre cserélésére költi a pénzt. Bravó.

 

7 komment

Címkék: költségvetés jegyző Zugló Bosnyák tér Karácsony Gergely MUNDO Pillangó park Drog Zuglóban

A Bosnyák téri ugar - visszavásároljuk?

2016.12.05. 23:13 varnai

Immár tíz éve, hogy a zuglói önkormányzat eladta a Bosnyák téri sportpályákat és a tanuszoda telkeit. A vevő, az ECHO Investment azóta sem épített semmit. A cég most továbbadná a telket és vele a projektet,  - melyre érvényes építési engedélye is van az év közepéig - a  Bayer-CFE Zrt.-nek. A kerületnek a szerződés szerint elővásárlási joga van a területre, az erről való lemondást terjesztette elő a polgármester a november 24-i ülésen. Nem gondolta, hogy ekkora vihart kavar. A testület kis híján a visszavásárlás mellett döntött, végül - javaslatomra - a döntést elnapoltuk.

A kerület hosszútávú fejlődését, jövőjét tán legjobban befolyásoló döntés igencsak  előkészítetlenül került a Képviselő-testület elé. A frakciók, képviselők nem lettek összehívva egy előzetes megbeszélésre, tájékoztatásra az új befektetővel való tárgyalások állásáról, a lehetséges opciókról. Pedig lett volna erre idő, hisz az  ECHO már október 28-án hivatalosan tájékoztatta az önkormányzatot az elővásárlási opcióról.  Mint a helyszínen kiosztott polgármesteri levélből kiderült az új beruházó jelentősen megváltoztatná a projektet, felmerült az eddig csak kereskedelmi célú telekre lakások építése is.

A kerületnek nem csak az elővásárláshoz van joga, hanem HOZZÁJÁRULÁSI JOGA van a telek tovább értékesítését illetően...hiszen az új befektetőre nem automatikusan vonatkoznak mindazok a feltételek, amikről az ECHO-val már megállapodtunk.

Az elővásárlás a 2006-os eladási árral történhetne, amely 3,2 milliárd forint + ÁFA. Feltehetőleg nem rossz biznisz 2006-os áron telket vásárolni, most, amikor láthatóan felpezsdült a lakás és ingatlan piac. A kerület értékbecslőkkel megvizsgáltatta a telkek értékét, melyek kis mértékben emelkedtek azóta. Persze a telek értéke leginkább attól függ, hogy mi, azaz az általunk megváltoztatható ZKSZT mit és mekkorát enged a telekre ráépíteni.

Kérdés, mit kezdenénk a telekkel késöbb?

De mit is építhetne az ECHO, mennyire lenne ez VÁROSKÖZPONT, és mennyire csak egy sima pláza?

mundo_net.jpg

Látványterv a Csömöri út felől nézve. A kép  nagy része fikció. A bal sarkában álló sportcélú épület fantáziarajz, senki, se Zugló, se az MTK nem fog új sportközpontot építeni. Mint ahogy az új piac épület is.

A MUNDO, a hangzatos "világ" tervben mára se park se közösségi funkció nem maradt, csak egy nagy lapos épület, mely a telek nagy részét kitölti.Nem városközpont ez, hanem egy igénytelen, "occsó"városszéli bevásárlóközpont.

A pláza" épület felénk eső harmada teljes egészében parkolóház. Persze nem P+R.  Az épületek alá viszont nem terveztek több szintes mélygarázst, mert azt költséges megépíteni. A Bosnyák tér, a kerület egy központi részét, luxus,  abszurd parkolóházként használni...ily módon urbanisztikailag elpazarolni 

A telek legtávolabbi részén látható épületek is fikciók, népámító választási politikusi ígérgetések:

IMG_7624.jpg

A 2014-es választáskor mid Rozgonyi mind Karácsony megígérte a "városközpont" megépítését.

A fővárosnak ezzel szemben semmiféle terve nincs a piac épület felújítására. Másodszor, mert a beruházó nem vállalta,  és mi településrendezési szerződésben nem köteleztük, hogy bármiféle  közösségi célú épületet építsen, (rendelőt, önkormányzatot, stb.)  még a parképítés sincs benne a szerződésben. A beruházók titkon azt remélik, hogy azt a területet majd jó pénzért meg, azaz vissza vesszük tőlük. Harmadrészt a kerületnek sincs semmiféle terve, pénze, hogy oda mit és miből építene.

Véleményem szerint az itt látható épület a legigénytelenebb pláza típus, (afféle Pólus center) mélygarázs nélküli lapos, olcsó ipari csarnok, mely semmilyen építészeti értékkel nem bír és nem való egy kerület fő terére. Nem mellesleg a beruházó az épületben semmiféle közösség funkció elhelyezését nem biztosítja.

Mennyire van szüksége Zuglónak egy ilyen épületre a kerület fő terén? Szerintem semennyire.

Íme, a 2006-os, a telek eladásakor elfogadott RAS tervek.

ras-terv.jpg

 Új piac, több különálló építészetileg érdekesebb épület,, köztük zöld terület, sétáló passzázsok,  hátrébb irodaépületek, köztük az önkormányzaté, még hátrébb a patak mögött az új sport és szabadidőközpont. Se Weinek sem Papcsák idején nem épült meg, és úgy tűnik Karácsony idején sem fog.

Az új beruházó, valamelyest visszatérve a 2006-os tervekhez, már lakások építését is tervezi, de a  meglévő megállapodás, a hatályos ZKSZT szerint erre nincs lehetősége. Szerintem a Képviselő-testületnek le kéne ülnie és tisztáznia, milyen funkciókat, milyen és mekkora épületeket tart a Bosnyák térre illőnek.

Szerdán a képviselők - a testületi ülésen elmondott kérésemnek megfelelően - tájékoztatást kapnak az új beruházótól, és ezután magunk is elmondhatjuk, mit gondolunk a Bosnyák tér sorsáról. Csütörtökön pedig rendkívüli Testületi-ülés lesz, ahol dönthetünk, visszavásároljuk vagy sem, továbbá milyen feltételekkel engedjük a telek továbbadását.

A zuglóiak meg majd utólag értesülhetnek... például a dec. 15-i közmeghallgatáson arról, hogy a bölcs Képviselő-testület hogy döntött. Szerintem pont az ilyen jelentős, a kerület hosszútávú fejlődését alapjaiban meghatározó ügyek esetében kellene fórum, kerületi közvélemény kutatás, kerületi konzultáció.

 

18 komment

Címkék: városközpont Zugló Bosnyák tér ECHO INVESTMENT MUNDO Bosnyák piac

Nagykoalícióban kivitelezett obstrukció és polgármester táncoltatás

2015.06.26. 10:14 varnai

A június 25-i testületi ülés a napirend elfogadásának hiányában elmaradt. A nagykoalícióban kivitelezett obstrukció célja leginkább Karácsony polgármester és  a jegyző megleckéztetése volt -  tudják már ki az úr a háznál.

A két nagy frakció indoka erre a sokat látott kerületben sem mindennapi húzásra pedig a MUNDO szerződés módosítás napirendről levétele volt. Az obstrukciónak  értelme nem sok volt, hiszen a testületi ülés meghíúsításától még ugyanúgy nem fogadtuk el, ugyanúgy jövő hétre csúszik a szerződés módosítás elfogadása.

Ötven előterjesztés, ötven döntés csúszik most egy héttel. A kinevezésükért szabadságukból odarendelt hat óvoda és bölcsöde vezető számára meg különösen megalázó volt a cirkusz, de most legalább látták, hogy működik a tekintetes képviselőtestület.

De vajon mi van ebben a szerződésben, miért volt ilyen sűrgős a módosítása, és miért kellett levenni a napirendről?

A Bosnyák téri Városközpont, heyesebben pláza építés már a kezdetektől meg van átkozva. A kerületi Sport és Szabadidőközpont 68.417 négyzetméteres telkét, a rajta lévő sportcsarnokot és tanuszodát 2006 áprilisában adta el közel 4 milliárd forintért az akkori nagykoalíció, Rátonyi Gábor fideszes polgármester (mellette Rozgonyi Zoltán, aki akkor is  alpolgármester volt) és az MSZP-SzDSz-s többségű képviselő-testület. A sportpálya eladását és a szerződést minden párt sikerként kommunikálta.

RAS-terv.jpgA 2006-os RAS tervek. Na ilyen biztos nem lesz.

A vevő, az ECHO Investment egyből sutba dobta a mértéktartó RAS terveket és óriási, közel 200.000 négyzetméteres szintterületű óriás cipődobozt, megaplázát és irodaépületeket akart építeni. Az épületek része lett volna az új önkormányzati irodaépület (melyet jó sok pénzért bérelhettünk volna)  és közösségi célú funkciókat is ígértek. A megalomán tervet igencsak támogatta az új 2006-2010 közötti baloldali vezetés, (élén az akkori SzDSz-es képviselőkkel, Killik Jenővel és társaival), míg Weinek polgármester, elszabadulván a frakciójától, de leginkább lakossági nyomásra plázastoppot rendelt el. Ekkor, a 2008-as szerződésben jelent meg az önkormányzat 500 milliós kötelezettségvállalása a szükséges infrastruktúrális fejlesztésekből. A projektet aztán meghíúsította a 2008-as válság, mindenesetre a tanuszodát ledózerolták.

2012-ben a új képviselő-testület egy része (a fideszen belül is szétszavazva) jóval kisebb épületre alkalmas szintterületi mutatót szavazott meg, az épületet 100 ezer négyzetméteresre nyomva össze, de még így is hatalmas, lapos, szinte az egész területet elfoglaló pláza lesz, semmiféle városközponti funkcióval, miközben a parkolókat alagsorba és parkolóházba teszik, megúszva a mélygarázs építést. Új hivatal, rendelő vagy bármi közösségi célú épület építése nincs a szerződésben, az odarajzolt valami merő fikció.

A most hirtelen bejövő szerződés módosítás meglepte a képviselő-testületet.

A kerüet fejlődése, költségvetése szempontjából kimagaslóan fontos előterjesztést nem kapták meg időben a képviselők, a bizottságok. Az SzMSz szerint az anyagokat a testületi ülés előtt hét nappal ki kell kézbesíteni, hisz idő kell a megismerésükhöz és a bizottságokban a megvitatásukhoz, - ehhez képest a testületi ülés előtt TÍZ PERCCEL lett kiosztva. Ki tud, kitől várható el így, hogy felelős döntést hozzzon?

 Egy ilyen nagyságrendű szerződésnél különösen fontos az áttnulmányozás, hisz a szerződés és előtörténete több tucatnyi oldal jogi szöveg, ahol minden betett, vagy észrevétlenül kihagyott szónak milliárdos következménye lehet, ezért érdemes jogi szakértőkkel is megnézetni.

A testületi ülés előttre egy órával (SZMSZ ellenesen) összehívott összevont bizottságok (ilyet sem láttunk még)  is háromnegyed órája vártak az anyagra. Kovács Balázs (fidesz) kérdésére a jegyző elismerte, hogy az így összehívott bizottsági ülés nem jogszerű. Ezek után a zuglói, és feltehetőleg a magyar önkormányzatiság történetében először "szimpátia" szavazásra tett javaslatot Barta János (LMP) levezető elnök.

 Németh Zsolt kabinetvezető addig is röviden összefoglalta az előterjesztés lényegét: a jelenlegi befektető az adásvételi szerződés módosítás igényével kereste meg az Önkorit, feltételezhetően lenne új befektető. A kabinetvezető szerint az Önkorinak az nem baj, ha valaki végre meg akarja építeni, és most ez lehetőséget ad az Önkorinak, hogy javítson az eredeti szerződési feltételeken. Ez sikerült is, az 500 milliós kötelezettségvállalás 100 millióra lefaragásával, Bosnyák utca, Csapi előtti járdaszakasz, Rákospatak-híd megépítése… Kihangsúlyozta, hogy a szerződésnek tartalmaznia kell biztosítékot arra nézve, hogy az Önkorinak lehetősége legyen elállásra, meg nem valósulás esetére. Azt egyelőre nem tudni, az Önkormányzati szolgáltatóközpontból lesz-e valami, ki és milyen konstrukcióban építené meg,  idáig nem jutottak még a tárgyalások. Az ECHO INvestentnek semmiféle kötelezettsége, míg a kerületnek pénze nincs.  Ez azért is bájos, mert az őszi választásokkor  már mint tényről beszéltek az új önkormányzati épület megépüléséről.

Háromnegyed 10 felé - tíz percel a testleti ülés kezdete előtt -  megjött a még meleg, frissen fénymásolt előterjesztés, melyet  értelemszerűen igazából senkinek nem volt ideje, nemcsak a képviselőknek, de még a hivatal jogászainak sem rendesen végig olvasni. Az SzMSz szerint hét nappal ez előtt kellett volna megkapnunk.

A tízperces olvasási szünetben, miközben 10 órakor kezdődött volna a testületi ülés és a fideszes képviselők demonstratíve át is vonultak, a jogi szöveget részletesen áttanulmányozni természetesen nem lehetett, de azért rákéreztem egy-két pontra. Mint kiderült a cég által elvégzendő Közérdekű építési beruházások összegszerüsítése, a 2008-as áron  1,7 milliárd forint valahogy kikerült a szerződésből. Hoppá.

Ki tudja, még milyen apró változások lehetnek a szerződésben? Az új szerződésben a bekerülő módosítások jelölve lettek, de hogy mi lett kihúzva, azt nem lehetett látni. Azért az megjósolható, hogy nem csak a kerületnek kedvező változások kerültek a módosításba, a cég nem fog a két szép szemünkért lemondani 400 millióról,  a tőkés társaságok - ezt már Marx is megírta -  már csak ilyenek.

Ezek után nem csoda, hogy többen - köztük én is - az előterjesztés napirendről levételét, és gondos áttanulmányozás után renkívüli ülésen döntést tartottuk a legjobb megoldásnak. Az MSZP-s többségű bizottságokat mindez mit sem zavarta, a 400 milliós "nyereséget" hangsúlyozva, többségük a szerződést beleolvasás nélkül szavazta meg. Ez azért is fura hozzáállás, mert 2010-14 között az akkori MSZP frakció ikövetkezetesen és elvhűen sosem szavazott azokról az előterjesztésekről, amiket Papcsákék helyben osztottak ki.

A testületi ülésen Karácsony polgármester, tekintettel arra, hogy az előterjesztés  nem lett időben kiküldve, azaz a jogszerűséget meg lehet kérdőjelezni, és mert a képviselőknek nem volt módjuk áttanulmányozni, tehát nem korrekt azt velük megszavaztatni, az Echo szerződés módosítást a napirendről levette.  Rozgonyi, a fidesz frakcióvezetője frakciószünetet kért, majd az MSZP-vel tanácskozás után a két frakció nem szavazta meg a Echo szerződés módosítás nélküli napirendet.  Az LMP, a Jobbik, a két PM-es (Karácsony és Szabó Rebeka) és én igennel szavaztunk. 

Én nem értem,  kinek és miért ilyen sürgős ezt áterőltetni a testületen, de ha  csak a cégnek, amelyik a megépítést nyolc éve húzza, akkor talán tudnak várni egy szerződés módosítással egy hetet.

A polgármester ezután a testületi ülést bezárta. A jövő héten, feltehetőleg csütörtökön, rendkívüli ülésen kell tárgyalni az Echo szerződést, ráadásul a tegnap elszabotált ötven napirendi pontot is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2 komment

Címkék: városközpont Bosnyák tér MUNDO Echo Investment szerződés módosítás echo investment

Sima pláza és nem városközpont lesz az

2014.10.22. 22:37 varnai

A választás előtt pár nappal úgynevezett Egyetértési Megállapodást írt alá a lelépő polgármester az ECHO Investmenttel, a MUNDO beruházás építőjével. Hogy mennyire tisztességes dolog távozás előtt pár nappal bármit aláírni, most ne vitassuk. Nézzük inkább mit írt alá, és egy kis történelmi visszatekintéssel azt, hogy hogy lett a sokat várt városközpontból mára egy sima pláza.  A megállapodásból nyilvánvaló, ki mit fog, illetve ki mit NEM fog  megépíteni. Városközpontot speciel senki.

Tavasszal Ferdinandy alpolgármestert és engem meghívott az ECHO Investment, és prezentálták a fővárosi engedélyeztetési eljárásra kerülő terveket. Hogy ezt miért nem az összes képviselőknek, vagy miért nem a testületi ülésen tették, nem tudom. (Amúgy tényleg jól  tudták, hogy max. minket érdekel az egész bagázsból a kerületközpont )

Elsőként is le kell szögeznem, a cég honlapján bemutatott látványtervek nem egyeznek azzal, amit nekünk akkor mutattak.

Pár szóban arról, hogy mit mutattak:  A piac és a patak közti területet négy részre osztották. A piaccal érintkező negyedre közpark illetve a tervezett új önkormányzati épület vagy rendőrség vagy rendelő kerülne.

A "ne legyen egy cipősdoboz" igényt úgy reagálták le, hogy három  pizzásdobozt, kb. egyforma, egymástól pár méterre álló lapos épületet terveztek, melyeket zárt hidak kötnek össze.. A  cég nem építene többszintes mélygarázst, csak egy a kispesti Europarkhoz hasonló félalagsori parkolót, ezzel nagyon jelentős pénzt takarít meg. A gépjárművek jó része a harmadik épületbe kerülne.

A 104 ezer négyzetméteres épületekbe terveznek a felső szintre egy mozit és egy fitnesz centert is, de semmiféle közösségi funkció, színház-, előadó-, kiállítóterem, konferenciaterem, közösségi sport, netán okmányiroda, stb. nem került betervezésre.

A Bosnyák térre, a REMIZ helyére tervezett, sokszor ígért rendezvényterem, un. pesti Millenáris is fikció, kamu. A BKK-nak, a BKV-nak semmiféle tervében nem szerepel a remizből kivonulás, tekintettel arra, hogy senki nem tud nekik új villamosremizt adni.

Az ECHO által építeni kívánt épületek lapos, zárt dobozok, teraszok, a tető hasznosítása, nyitott homlokzatok, a zöld területtel interaktivitás nem volt a terveken látható, bár ezeket kérésemre menten megígérték. : )

Hogy hogy jutottunk idáig, ehhez muszáj egy kis történelmi, politikai visszatekintésbe belemenni.:

A kerületi Sport és Szabadidőközpont és tanuszoda kb. 6 hektáros telkét Rátonyi Gábor Fidesz-KDNP-s polgármester kéz a kézben az MSZP-SzDSz-es koalíció képviselő-testületi többséggel adta el 2006 közepén.

A cég már a kezdetekkor sutba dobta a telek megvásárlásával elfogadott úgynevezett, az Építészfórumon máig látható RAS terveket,  mely több elszórtan elhelyezett épületből, irodaházból és köztük sétányokból állt volna,  és egy jóval nagyobb, kb. 200.000 négyzetméteres óriási  "cipősdoboz"plázát tervezett. 

RAS-terv.jpg

A 2006-os RAS tervek. Új piac, több épület, hátrébb irodaépületek, köztük az önkormányzaté, még hátrébb a patak mögött az új sport és szabadidőközpont. Se Weinek sem Papcsák idején nem épült meg, mára az utolsó erre félretett kötvényes forintot is szétszórták. Jellemzően az akkor még üres Paskál telkek (jobbra fent) fele részt beépültek...

A ciklus váltás után Weinek, miután lassan átlátta, hogy frakciója leginkább a beruházóknak segít, és hogy a lakosság nyilvánvalóan ellenzi egy ekkora épület építését 2009-ben plázastopot rendelt el.  (jellemzően hasonlóan még épp időben változtatta meg a véleményét a kisföldalattihoz tervezett pláza ügyében is.)

Az ECHO ezután bosszúból elbontatta a tanuszodát, melynek hiányából fura mód épp Rátonyi Gábor ex polgármester és ismerősei profitáltak. Jellemzően miközben Ferdinandy fidesz-KDNP-s képviselő az uszoda elbontása ellen tüntetett, Rátonyi még mindig a plázaépítés mellett érvelt a Zuglói Lapok hasábjain.

Papcsák idején 2012 nyarán a szerződés szerint alkalom lett volna a telek visszavásárlására, de ezzel nem éltünk, természetesen forrás se lett volna rá.

Az új testületben is vita alakult ki mekkora épület való a Bosnyák térre, végül a Fidesz frakció szétszavazott és a Kovács Balázs által javasolt méretnél jóval kisebb, Ferdinandy által javasolt szintterületi mutatóval került elfogadásra a szabályozási terv módosítás. Jelentősen csökkentettük az épület magasságát is. Szóba került bizonyos terület visszaadása, vagy a településrendezési tervben közcélú épület építése is, de végül ezek valamiért kikerültek a szabályozásból.

A cégnek, tekintettel a gazdasági válságra és arra, hogy a metró Bosnyák térig vezetése sem volt már tervben nem volt sürgős az építkezés. Most, 8 évvel a telekvásárlás után kezdték el újra az engedélyeztetést, de városközpont építésről már szó sincs.

Az ECHO, mint ez az Egyetértési megállapodásból is látható  nem épít semmiféle közcélú épületet. Megjegyzendő, az önkormányzatnak semmi pénze nincs semmiféle új épület, sem új önkormányzat, sem rendelő, vagy bármi megépítésére. Értelemszerűen a  választási kampány során Rozgonyi által  minden médiában beígért városközpont: önkormányzati épület, rendelő, stb. is mind csak üres, mindenféle konkrétum nélküli ígérgetések. Ezekre pénzünk már nincs, az ECHO meg bolond lenne őket megépíteni ingyen. Az meg végképp abszurd lenne, ha az önkormányzat,  - ahogy az valaha tervben volt - a céggel megépíttessen egy bérirodaházat és ezt aztán  - a Posta irodaház mintájára - folyamatosan visszabérelje, miközben jelenleg saját tulajdonú épülete van.

Íme az Egyetértési Megállapodás  (hogy dátum nélkül érvényes-e egyáltalán, nem tudni) :

mundo_megallapodas-1.jpg

mundo_megallapodas-2.jpg

mundo_megallapodas-3.jpg

 

5 komment

Címkék: pláza tanuszoda Bosnyák tér Rátonyi Gábor ECHO INVESTMENT MUNDO Weinek Killik Jenő Szabadidő központ

süti beállítások módosítása