HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 106 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok


Nem akarásnak...15 hónapja vizsgálódik a felügyelőbizottság a Zuglói Zrt-ben

2023.06.08. 19:38 varnai

A Zuglói Városgazdálkodási Zrt. az elmúlt 15 évben a zuglói önkormányzat fekete lyukaként működött, minden anyagot, pénzt magába szívott és elnyelt, és szinte lehetetlen volt belelátni, megtudni, hogy mi történik odabenn. 

2021. decemberében harmadfél reménysugár csillant fel, hogy sikerül bepillantást nyerni az évi 5 milliárd fölött diszponáló cég működésébe: a képviselő-testület új felügyelő bizottságot (FB) nevezett ki a cég működésének ellenőrzésére.

Kik lettek az új FB tagok?


Na persze hiába kértük, olyan messzire nem merészkedtek, hogy Civilzuglós, MKKP-s, netán fideszes, azaz zuglói viszonylatban ellenzéki embert is beengedjenek az FB-be, a saját koalíciós berkeiken belül osztották szét a helyeket.

fb_tagok.jpg

Az eddigi masszív MSZP-s FB (Tóth Csaba mindkét parlamenti asszisztense és ex képviselői)  helyére 2 DK-s, 2 MSZP-s és 2 Momentumos ember került be, az FB elnöke pedig, tekintettel arra, hogy a DK adta az új cégvezetőt Bernula István Bertold személyében, az igen tettre kész Momentumos Szalkai István lett. 

Az új bizottság nehezen állt fel, de februárban nyilvános lett a Zrt. átvilágítása és a Cyclink anyag súlyos megállapításai nyomán március végén már határozatokat hoztak a különböző belső vizsgálatok elindításáról. 

Az FB határozatok nyilvánossága

Az elmúlt fél évben kitartóan kértem az FB-t, a polgármestert, a cégvezetőt, hogy az FB határozatait adják ki, lássuk mit végeznek. Erre végül is csak egy jegyzői állásfoglalás után voltak hajlandóak. Végül a testület az előterjesztésemre az is megszavazta, hogy az önkormányzati cégek felügyelőbizottságainak napirendje és a határozataik folyamatában kerüljenek ki a cégek honlapjaira. Ez máris sokat lökött az átláthatóságon, és munkakedven, lásd legfrisebb napirendjüket legalul.  Az FB-k jegyzőkönyvei azonban titkosak maradtak, azaz a valóban fontos ügyeket, a vitákat, a leszavazott kisebbségi álláspontokat nem ismerhetjük meg.

Egy a tavalyi határozatok közül:

 

zvk_zrt_fb_hatarozatok_2_-9.jpg

Összefoglalva, a március 30-án hozott határozatokkal három, május 19-én pedig egy negyedik vizsgálatot is elindítottak:

  1.   2020. 2021. beruházás, karbantartás, felújításai témakörrel Nagy György  Richárd fb. tagot bízták meg 90 napos határidővel. 
  2. A munkavállalók foglalkoztatása átfogó vizsgálata és a szervezeti felépítés vizsgálata. Nagy Richárd és Csengeri Csilla fb tagoka bízták meg 90 napos határidővel.
  3. 2019. 2020. 2021. 2022. évek ingatlanhasznosítás és kezelés átfogó vizsgálat, célszerűség, szabályszerűség és a gyakorlat...  pályáztatás, egyedi döntések, értékbecslés folyamata, stb.  Ruskal-Klemm Csilla  lett megbízva 90 napos határidővel. 
  4.  Május 19-én a Cycling anyag alapján a 2020. 2021. es évek megnövekedett megbízásaira különös tekintettel a jogi tevékenységek teljes területére átfogó vizsgálatról döntöttek. Litresits Tamás és Jádi István a felelősök. 

    Szintén máj 19-én döntöttek arról, hogy a beruházások-karbantartások vizsgálat terjedjen ki a zöldterületek fenntartása kiszervezését megelőző ZVK Zrt. által készített elkészítésének körülményeit, az anyag megalapozottságát illetően. 

 

 Eközben 2022. áprilisában a Cycling átvilágtási anyagot megismerve felmentettük Baracskai Gábort, a ZVK Zrt. vezérigazgatóját. Az ehhez szükséges 12 szavazatot a Momentum a Civilzugló, az LMP, a Párbeszéd, és a DK biztosította. 

Ki vezette eddig a céget?

Baracskai Gábort még 2015. elején Karácsony nevezte ki, bár az őt javasló MSZP elfelejtette a polgármestert tájékoztatni, hogy Baracskai az MSZP-s gazdasági alpolgármester, Hajdú Flórián sógora. Így aztán mivel a Zrt. a gazdasági alpolgármester alá tartozott sógor ellenőrzött sógort, míg  a felügyelőbizottságban egy harmadik sógor, Sógor (László)  MSZP-s képviselő ellenőrzött. Nem csoda, hogy sosem találtak a cégben problémát. Azaz a Zrt. tökéletes MSZP-s magánbirodalomként működött, Karácsony polgármester nem is akart belelátni. Néha a jegyzők megpróbálkoztak a Zrt. kontrollálásával, de hamar beletört a bicskájuk, távoztak az önkormányzattól. Karácsony 5 éven át mindig fontosabbnak tartotta a saját politikai túlélését, mint az önkormányzat felelős gazdálkodását. Az Átlátszó remek cikket írt ezekről az időkről. 

 Az áprilisi felmentés relatíve simán  ment, egyrészt mert Horváth Csaba belátta, ehhez nélküle is megvan a többség, másrészt - két év után - "Csaba" ahogy Karácsony emlegette, feltehetőleg megunta, hogy  csak a kirakatba kell, de a kerület vagyona fölötti döntésekbe és gazdálkodásába Tóth és Hajdú nem engedik beleszólni, és hát emlékezhetünk Karácsony öszintén  találó megjegyzésére: Horváth Csaba legalább azt tudja, miért lehet börtönbe menni.

szetlopnak.jpg

Lekezelő, de találó megfigelés. Horváth és rutinos jegyzője tényleg több esetben épp időben hátráltak ki egy-egy a törvényességet átlépő Zrt-s döntésből. Tökéletes példa volt erre a Thököly út 150. bolthelyiségének ügye, az elcserélés törvénytelen kísérlete.

De ki legyen az új igazgató?

A leváltás után jött a neheze, ki legyen az új igazgató? Ezzel a civakodással, napirendes trükközéssel,  kivonulással, vétóval  a koalíciós partnerek el tudták az időt húzni egész szeptemberig. Az ideiglenesen megbízott városüzemeltetési osztályvezető pedig tette amit az addigi főnökei kértek tőle, a cégben az összes részlegvezető, mindenki Tóth Csaba embere volt. (emlékezhetünk, a 2021-es előválasztás idején a vezérigazgatótól a humániazgatón át a bérleményellenőrökig két tucatnyi Zrt. dolgozó állt két héten állt kényszeredett mosollyal Tóth sátraiban, állítólag szabadságot vettek ki, annyira akartak neki segíteni) 

A pályázatra 57, köztük több igen alkalmasnak látszó menedzser jelentkezett, mindhiába: a DK, immár hatfős frakciójával makacsul ragaszkodott Bernula István Bertoldhoz, bár lett volna az önkormányzati gazdálkodás szakterülethez jobban értő is. A polgármeter egyszer vétózott.

Eközben a szociknak, DK-s segítséggel sikerült az új túlságosan lelkes FB elnököt kipöckölni. A módszerek tipikusan tóthosak voltak, fenyegető telefonok, finom nyomásgyakorlás. (Szalkai István rendőrségi feljelentést is tett)  Az új FB. elnök a momentumos dr.Jádi István lett, aki láthatóan tanult elődje sorsából és nem erőltette túl a vizsgálatokat. 

Lezárulnak-e valaha?

Bár a vizsgálatokat egy szeptember 7-ei döntéssel meghosszabították dec. 31-ig azok az új határidőre sem készültek el. 

Sőt, most június 8-át írunk, immár 15 hónap telt el a vizsgálatok elrendelése óta, de sehol semmi. Az új cégvezető pedig közben tökéletesen besimult a rendszerbe, az előző vezető teljes vezetői stábjával, titkárával harmónikusan szinkronba került, a cégnél tulajdonképpen nem változott semmi. Elég a Thököly út 150. alatti bérleményre és a többi 400 kiadatlan bolthelyiségre, a kerület parkjait eluraló toklászmezőkre, az elszabotált kaszálás beszervezésre, az utakat elborító kátyúkra, az intézmények elmaradt felújításaira gondolni. A jutalma nem maradt el, a fizetését az előző testületi ülésén a polgármester 1,8 millió forintra emeltette, és ehhez még egy jelentős, 50%-os célprémiumot is akarnak adni. 

Az elmúlt hónapokban én is, a kerület parlamenti képviselője, Hadházy Ákos is többször kértük az FB. elnököt a vizsgálatok lezárására, az anyagok megküldésére, de meghökkentően lekezelő stílusban rázott le minket. 

A május 25-i testületi ülésen a cég éves beszámolójakor újra felhoztam a soha véget nem érő vizsgálatok ügyét. Érdemes az egész vitát végignézni, a 7. napirendi pont.  Amúgy szomorúan konstatáltam, hogy az FB elnök kérésem ellenére sem jelenik meg a Zrt. éves egyszeri beszámolójának tárgyalásakor. A vizsgálatokat pedig elvitte a cica...  Melyek, mint kiderült, részben elkészültek, de eltüntek a felügyelőbizottság és a polgármester közötti online térben. 

 

Rózsa András Momentumos alpolgármester kérte, hogy a polgármester indítson vizsgálatot, hol tüntek el az FB lezárt jelentései.

A Zrt. honlapjára pedig -  immár az új rendeletnek megfelelően  - felkerült az FB június 12-i napirendje, köztük a vizsgálatok lezárása. A meghívottakat, a Zrt- által fizetetteket azért érdemes szemügyre venni.  A cég belső ellenőre Gúr Nándor ex MSZP-s parlamenti képviselő cége, a "szakértő" pedig Varga András, igen, a mindenkit leostobázó tóthhívő facebook huszár. Biztos objektívek. Mi, képviselők pedig még megfigyelőként sem lehetünk jelen.

zugloi_zrt_fb_meghivo_23_06_12_-1.jpg

zugloi_zrt_fb_meghivo_23_06_12_-2.jpg

 

Szólj hozzá!

Címkék: Zuglói Városgazdálkodási Zrt Baracskai Gábor vezérigazgató Hajdú Flórián alpolgármester Bernula István vezérigazgató dr. Jádi István

2,3 millió forint az ablakban - így keletkezik a 760 milliós tartozás

2021.03.14. 16:56 varnai

Tán többen is emlékeznek, a Thököly út 150. meghökkentő bérbeadási kisérlete után közérdekű kérdéseket tettem fel a Városgazdálkodási Zrt-nek az önkormányzati üzlethelyiségek bérbeadása tárgyában. A Zrt. látványosan sumákoló és valótlanságokat állító válaszai újabb gyanús ügyekre engedtek következtetni, és számos új kérdéshez vezettek. Akkori levelemben kértem, hogy induljon vizsgálat az ügyek feltárása érdekében. Azóta több más ingatlan ügyében is a zuglói lakosok hívták fel a figyelmem hasonlóan furcsa bérbeadásokra,  vagy éppen azok elmúlasztására.

A most kapott aljegyzői válasz önmagáért beszél. 

Képviselőként kértem a teljes nem lakáscélú helyiségeink bérbeadásával kapcsolatos adatsorokat, a kiadott és nem kadott ingatlanok jegyzékét, a kintlevőségeket egy-egy átekinthető excel táblában.  

E helyett kaptam pár pdf-et, melyek értlemszerűen nem kereshetőek. Nyilvánvaló, hogy a pdf-eket létező excel táblákból butították le.

Az azért kiderült, hogy a Zrt-nek sikerült pár év alatt 760 milliós kintlevőséget összehoznia, ráadásul úgy, hogy az előző ciklus közepén több száz milliónyi adósságot mint behajthatatlant már leírtak. Hogy ez hogy lehetséges, erre a Thököly  út 150. esete tökéletes példa.

 A többi helyiségről és a kapott táblákról késöbb írok, egyelőre a Thököly 150. ügyét nézzük:

1_4728_2021_valasz_helyisegek_berlete-1.jpg

Mint kiderült a Thököly út 150. esetében maguk is úgy látták  - utólag, a képviselői leszavazás és közérdekű kérdéssor után -  hogy a kiadási próbálkozás nem felelt meg a hatályos rendeleteknek. A sok milliónyi közpénz vesztést okozó döntések meghozóiról, felelősök felkutatásáról ellenben nem intézkednek.

A jegyzőnek fölösleges jogi szakvéleményt készíttetnie "a bérbeadás lehetséges módjáról".  A helyiségbérleti rendeletünk egyértelmű: nyílt versenyeztetést ír elő. Láthatólag még mindig az ismerős helyzetbe hozása a cél.

 

thokoly150.jpg

A tér kialakítása jelenleg is folyik, brutális mennyiségű, 120 millió forintnyi pénz költenek el a parányi területre, szinte teljesen letérkövezve a sarkot, és a vak is látja, hogy a bolthelyiség teraszának a kialakítása az elsődleges szempont, közpénzből telepítenek a bolthelyiség bejáratához virágládákat, szélfogókat.  

1_4728_2021_valasz_helyisegek_berlete-2.jpg1_4728_2021_valasz_helyisegek_berlete-3rovid1.jpg

Tehát a jegyző szerint a "polgármesteri döntés" állította meg a téves döntést, nem az általam írt korrupcióra és törvénytelenségre figyelmeztető levél, és nem több képviselő tartózkodó szavazata.

Nyilván... Szomorú, hogy a vizsgálat máig nem indult el és láthatólag nincs is akarat az elindítására, a felelősök megtalálása tudatosan nem cél. 

Figyeljenek csak, itt egy állatorvosi ló, hogy képződik a 760 milliós, jórészt soha be nem szedhető kintlevőségünk.

1_4728_2021_valasz_helyisegek_berlete-3_rovid2.jpg

 

Tehát az albán pékségnek már a bérbevétel utáni második hónapban fizetési felszólítást kellett küldeni. De a Zrt. nem mondta fel  a szerződést, azaz nem is kellett volna felmondani, hisz nem fizetéskor a szerződés automatikusan megszűnik, nem tették ki a nem fizető bérlőt megelőzve a további kár keletkezését, hanem,  - ki tudja miért - hagyták hogy további  két évig busás haszonra tegyen szert, mert a következő két évben sem fizettek bérleti díjat. Pár fizetési felszólító levéllel letudták a gondos gazda munkakörét.

Két és fél évig működtek ott az albánok jóformán alig fizetve, a tulajdonostól nem zavartatva. Ki hagyná ezt a saját magáningatlanával? Senki.

Tudtommal akkor se mi tettük ki őket, az albánok csak azért hagyták ott a helyiséget, mert az ELMÜ egy elektromos tűz miatt kiszállva illegális rákötést észlelt és kikapcsolva az áramot. Az albánok az áramot is lopták, sok tízmilliós értékben. A Zrt. mondhatni pár levél megírásával asszisztált, hogy az önkormányzatnak 2,34 milliós kára keletkezzen. 

Hogy a polgármester, a jegyző, a hivatal belső ellenőrei, vagy a Zrt saját belső ellenőre mikor lép, mikor indít, vagy miért nem indít vizsgálatot, erre a következő adatkérésben kell válaszolniuk.

Folyt . köv.

1 komment

Címkék: Városgazdálkodási Zrt Hajdu Flórián alpolgármester Baracskai Gábor vezérigazgató Horváth Csaba polgármester Thököly út 150.

Ami kínos, az napirendre sem kerül

2019.11.24. 14:44 varnai

November 28-án tartja első rendes testületi ülését a zuglói képviselő-testület. Mint a történelemből  tudjuk, legtöbbször nem az a fontos, érdekes, ami nyilvános, hanem az, amit titkolni igyekeznek. Zuglóban sincs ez másképp.

A fenti "elv", a megszokott erőpolitizálás szerint járt el Horváth Csaba polgármester,  amikor nem vette napirendre két szabályosan beterjesztett előterjesztésem:  se az önkormányzati cégeknél lezajlott belső ellenőrzési vizsgálat képviselők elé kerülését, se az óvodapedagógusok bérpótlékát. A két előterjesztés a Civilzugló Egyesület honlapján  olvasható.

Az ülés teljes napirendjét is közzéteszem (lásd legalul) mert már az ülés időpontja is szinte államtitok. A zuglóiakkal  ugyanis immár semmiféle felületen nem közlik mikor mikről is tárgyal az általuk választott, elméletileg őket képviselő képviselő testület: a Zuglói Lapokat szeptember 1 óta nem adják ki, se a kerület hivatalos honlapján, se a facebook oldalán nincs említés a testületi ülés időpontjáról, nemhogy a napirendi pontokról. Még a végén eljönnének a kíváncsi lakosok.

Az első előterjesztésem a május 31-i határidővel megrendelt  - azaz fél éve kész - belső ellenőrzési anyagok képviselők általi megismerésére tett javaslatot.

Emlékezetes, a Képviselő testület még 2019. márciusában adott utasítást a polgármesternek, hogy az összes önkormányzati cégünknél folytassanak le belső ellenőrzési vizsgálatot. Erre az után került sor, hogy a Sport és Rendezvényszervező Non-profit  Kft-nknél több visszásság merült fel. A tulajdonosi jogkört gyakorló testület - ahogy illik - akkor a teljes jelentést megkapta, és ez alapján fel is mentettük a cégvezetőt. Ezek után meglehetősen kettős mércének tűnik, hogy a másik két cégünk esetében titkolni akarják a vizsgálat anyagát.

A napirendre nem engedett előterjesztés alapján meglehetősen rossz érzéseim vannak. Vajon  a többi cégnél  mik történhettek, ha a fél éve lezajlott belső ellenőri vizsgálat anyagát ilyen sokáig ennyire makacsul titkolni igyekeznek?

A belső ellenőrzésért ráadásul fizettünk egy külső cégnek, a megbízott cég 7,9 millió + Áfa összegért végezte el a ZKNP és a Városgazdálkodási Zrt. 2018-as évét átfogó ellenőrzését.  

vagyonkezelo_2923.jpg

A Zuglói Városgazdálkodási Zrt épülete. Minden ciklusban ezt az immár 4,2 milliárdos költségvetésű céget használják  haveri kifizetőhelyként.

Papcsák a debreceni komáját tette meg igazgatónak, jelenleg pedig gazdaságért felelő Hajdú alpolgármester sógora vezeti a céget, azaz rokon a rokon felettese.  A cég felügyelő-bizottsága az elmúlt öt évben az alábbi összetételű volt: két fő Tóth Csaba parlamenti képviselő asszisztense (Varga Cs és Spiesz) egy MSZP-s képviselő (Sógor L) , egy MSZP-s a negyedik a Civilház igazgatójaként alkalmazott, azaz függő  mszp-s ember (Dömény P)  az ötödik az LMP gazdasági vezetője (Horvai Á) .  Ellenzéki egy sincs benne, és hát valjuk be, ez nem az a csapat, amelyik rikkantana ha problémát tapasztalna. Kíváncsi vagyok a közpénzek felügyeletét oly fontosnak tartó Momentumosoknak elfogadható-e a belső ellenőrzési anyag rejtegetése,  ez a fajta szocialista "önkontroll" a felügyelőbizottságban és a nepotista cégvezetés.

 Képviselő-testületnek mint tulajdonosi jogköröket gyakorló szervezetnek joga sőt kötelessége megismerni, hogy mi történik e cégeknél. A két szocialista vezetésű cég (a ZKNP-t egy ex szocilaista képviselő, míg a ZVK Zrt-t bizarr módon a szocialista alpolgármester sógora vezeti)   egyre nagyobb, mondhatni indokolatlanul nagy összegeket nyelnek el, érdemes elolvasni, mit írt az immár kettővel ezelőtti jegyző a belső ellenőrzésben vizsgált  2018-as költségvetésre.

gt_koltsegek_1_1.jpg

Az óhajtott felülvizsgálat azóta sem történt meg, de az ezt óhajtó jegyzőt már lapátra tették.

A következő, 2019-es 3,7 milliárdos büdzsét még ehhez képest is -  szocialista előterjesztésre - további 400 millióval toldotta meg Karácsony polgármester, miközben az óvodák nem kapták meg a kért 80 milliót.

Igen kínos lesz az átláthatósággal kampányoló baloldali kerületvezetésnek, ha tőlük épp ugyanúgy ki kell perelni a belső vizsgálat anyagát, mint annó Papcsáktól a sokáig titkolni akart közvéleménykutatási anyagot. 

Az új jegyzőnek, Tiba Zsoltnak, Demszky ex jegyzőjének is afféle próbaköve lesz, hogy miként fog az ügyben eljárni.

 

A másik, szintén napirendre nem vett előterjesztésem az Óvodapedagógusok bérpótléka  az évek óta tartó rossz politika, az óvodai , bölcsődei intézményrendszer szűk  költségvetésén tartásának egyik orvoslása lenne. Megjegyzendő, én már idén februárban előterjesztést írtam az összes kérés teljesítésére. Azt sem vették napirendre... 

Az óvodai dolgozók elvándorlása már másfél-két éve probléma, mert Zugló  hosszú évek óta jóval kevesebb bért és egyéb juttatást ad, mint a többi kerület. A Zuglói Óvodaigazgatók Szakmai szövetsége az ebből következő óvodapedagógusi, és egyéb dolgozói elvándorlást az elmúlt években számtalanszor jelezte a kerületvezetésnek. A nagy nehezen nyáron adott juttatás kevéske és megkésett volt, és nyár végére több óvodánkban kritikussá vált a helyzet.  

A legdurvább a helyzet a Csicsergő Óvodában, egy novemberi rendkívüli szülői értekezleten kiderült, hogy a 12 státuszból jelenleg 5 betöltött, több csoportban állandó helyettesítésekkel próbálják megoldani a lehetetlen helyzetet. 

csicsergo5_1.jpg

Ki jön dolgozni a fővárosban legkevesebb pénzért egy vakolatát vesztő épületbe, olyan helyre ahol a dologi kiadásokért, pl. egy tönkremenő mosógép cseréjéért minden évben könyörögni kell az óvodavezetőnek,  és a  szétkorhadt udvari játékok között kell kevés óvónővel a gyerekek biztonságát garantálni?  

Jellemző, hogy az ügyeskedő SZMSZ, a tanácsnoki posztok szétosztogatása,  a parkolásbiznisz rossz vágányon tartása, a C-WARE-rel  (Centrummal) való gyors 412 milliós szerződéskötés, a Fiatal (szocialista)  Vállalkozók újabb 25 millióval kistafírungozása mind mind előrébb való volt a régi-új kerületvezetésnek, mint a több ezer zuglói óvodás problémája.

A másik két előterjesztésem a két megoldatlanul itt hagyott emlékműpályázat rendbetételére tenne kísérletet. Itt elolvashatóak. Ráadásul, mint kiderült Vadász Bencének úgy fizettek ki kb. 5 milliót, hogy az emlékmű nem készült el. 

Íme a 2019. november 28-i ülés napirendje. Várok minden a kerület óvodái, egyéb közügyei iránt érdeklődő zuglóit!

kt_meghivo_2019-11-28-1.jpg

kt_meghivo_2019-11-28-2.jpgkt_meghivo_2019-11-28-3.jpg

kt_meghivo_2019-11-28-4.jpg

kt_meghivo_2019-11-28-5.jpg

 

 

 

1 komment

Címkék: Zugló Zuglói Városgazdálkodási Zrt Baracskai Gábor vezérigazgató Csicsergő óvoda Horváth Csaba polgármester Hajdú Flórián alpolgármester Tiba Zsolt jegyző

Csak a gyerekeket hagyták ki

2017.05.09. 11:14 varnai

 Zuglóban a környezettudatos nevelést célzó faültetési programból csak az óvodásokat hagyták ki, épp azokat, akiknek a programot szántuk.  Nem mindenki ilyen peches, amikor a kerület országgyűlési képviselője ültet fát, akkor minden működik és mindenki időben a helyszínen van.

Az új zuglói zöld-baloldali városvezetés előterjesztésemre 2016 októberében az alábbi határozatot fogadta el:

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat
Képviselő-testülete

597/2016. (X. 20.) Öh. számú
határozata

A zuglói óvodások, általános iskolások, középiskolások bevonása a zuglói faültetésbe, ezáltal környezettudatos és lokálpatrióta nevelésük elősegítése című
2016. őszi faültetési program megvalósításáról


Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának Képviselő-testülete támogatja a „zuglói óvodások, általános iskolások, középiskolások bevonása a zuglói faültetésbe, ezáltal környezettudatos és lokálpatrióta nevelésük elősegítése” című 2016. őszi faültetési program megvalósítását.

A program megvalósításához szükséges forrás, előirányzat biztosításáról a Környezetvédelmi Bizottság dönt.

A programban résztvevő gyerekek szülei részére biztosított a faültetés és gondozás költségeinek részben vagy egészben történő átvállalása.

Határidő: 2016. november 25.
Felelős: Polgármester (Kerületi Főmérnökség; Gazdasági Osztály: Zvk Zrt.)

 

Az előterjesztés szerint a kerület 23 óvodájában és  közel ugyanennyi iskolájában ültetnek fákat az óvodások, iskolások bevonásával, aktív részvételével. A Környezetvédelmi Bizottság a Zrt. szakembereinek kalkulációi alapján 8 millió forintot szavazott meg a hozzávetőleg 80 fa beszerzésére, elültetésére és a melléjük kerülő egyedi táblák legyártására és kihelyezéséére. A határidő november 25-e volt, hiszen a fák kiültetését még az őszi faültetési szezonban el akartuk végezni. A teljes előterjesztés ITT olvasható.

Az ötlet nem egyedi, számos településen ültetnek hasonló módon fákat, növényeket, bevonva a gyerekeket.

g_1.jpg

Faültetés Kispesten gyerekekkel -  itt sikerült, ami Zuglóban nem.

Szeptemberben az óvodavezetők értekezletén az ötletet örömmel fogadták az intézményvezetők, hisz több óvodánk is "Zöld óvoda" címet viseli, és a környezettudatos nevelés, a természet megismertetése mindenütt kötelező nevelői feladat, mi sem alkalmasabb erre, mint egy gyerekekkel közös faültetés.

Azt hiszem Környezetvédelmi Tanácsnokként ilyen ötletek meghonosítása mondhatni a munkaköri a kötelességem. Az előterjesztést az MSZP frakción kívül minden képviselő megszavazta. Ezen nem kell csodálkozni, ők a 2. Közösségi kert megvalósítását is két éve kitartóan akadályozzák.

December közepén érdeklődtem, elkészült-e a munka, de mint kiderült, semmi nem történt. A Városgazdálkodási Zrt és a hivatal munkatársai a szokásos egymásra váráson, mutogatáson kívül nem tettek semmit.

Február elejére nagy nehezen - egy blogposzt után -  sikerült egy értekezletet összehivatnom, ugyan vizsgáljuk már meg, ki mit miért nem csinált meg. (netán Zuglóban szokatlan módon keressük meg a felelőst) és legalább a tavaszi szezonban történjen meg az ültetés.

Február közepén a Zrt munkatársával és a kerületi főkertésszel együtt végigjártuk a 23 óvodát, míg az iskolai ültetést őszre halasztottuk. Mindenütt az óvoda vezetővel közösen bejártuk az udvart, kitaláltuk, hová milyen fafaj kerüljön, leegyeztettük az ültetésben részt vevő óvodai csoportok nevét, hiszen a kihelyezendő táblákra az is rákerült volna. Az elfogadott ütemterv szerint a cégünk, a Városgazdálkodási Zrt feladata volt az (1 milliárdos zöldterület fenntartási keretszerződésünk részeként) a kivitelezővel az ültetést megoldani április 30-ig.

Április elején meghökkenve hallottam a Napraforgó óvodában (ahová a fiam jár) hogy a fákat alvásidő alatt, az óvodások nélkül ültették el. Mint pár telefonból kiderült, a kivitelező cég minden oviban hasonlóan járt el.

napraforgo_faultetes_1449.jpg

A Napraforgó Óvoda udvara - a faültetés alvásidőben történt.

Az óvodavezetőkkel kész tényként közölték mikor ültetnek, de néhol még csak nem is szóltak, az ablakból látták, hogy valakik dolgoznak az udvaron.

Mint kiderült, a 23 óvodából csupán 12-ben ültettek fákat, és miközben a határozat címe és célja: Környezettudatos nevelés és a gyerekek bevonása a faültetésbe, a gyerekek mindösszesen két helyen vehettek részt a faültetésben.

A hivatalban, a Zrt-nél valakik nagyon nem akarták, hogy ez a nevemhez kötődő projekt sikeresen megvalósuljon.

Kérésemre a Zrt. munkatársa az alábbi alvállalkozói levelet továbbította:

ultetes_utemezese_2.jpg

 

Megjegyzendő, a faültetésben kapkodásra, esőben ültetésre nem volt ok, hiszen a kiültetés határidejének április 30-át jelölték meg a hozzáértő szakemberek. A kivitelező cég azt állította, hogy az óvodavezetők kifejezetten azt kérték, hogy a "munkavégzés korlátozódjon arra az időpontra, amikor a gyerekek nincsenek az udvaron". Ezután hivatalos körkérdésben érdeklődtünk az óvodavezetőknél. Íme a válaszok:

Aprófalva Óvoda

A tavaszi óvodai faültetési program keretében az intézményben elültetésre került: 1 db fa.

A faültetésben 0 fő gyermek vett részt.

A faültetésben nem vett részt gyermek, melynek oka: Az ültetés időpontja nem volt pontosan behatárolva, a ZVK dolgozói a korai órákba érkeztek, nem volt megszervezhető a gyermekek bevonása

Üdvözlettel: Kuzma Orsi

 -----------------------------------------------------------------------

Bóbita Óvoda

A Bóbita Óvodában nem történt meg a tavaszi faültetés, mert az udvaraink felújításra várnak.

Üdvözlettel:

Csákváriné Erzsi

 -------------------------------------------------------------------

Csicsergő Óvoda

A tavaszi óvodai faültetési program keretében az intézményben elültetésre került: ……0.. db fa.

A faültetésben ………0… fő gyermek vett részt.

A faültetésben nem vett részt gyermek, melynek oka:

A faültetés nem történt meg, melynek oka: a felmérés ugyan  megtörtént, de még nem jelentkeztek faültetés ügyben

Üdvözlettel: Bognárné Zsuzsa ov. vez

 ------------------------------------------------------------------------

 Zuglói Napköziotthonos Óvoda

A Zuglói Napköziotthonos Óvodában a faültetés nem történt meg, mely oka, hogy nem érkezett meg a facsemete, nem ásták ki  helyét és a földet sem küldték mellé.

Üdvözlettel Seresné Erika

-------------------------------------------------------------------------

Mályva Óvoda

A Mályva Óvodában a felmérés megtörtént, de más nem.

Üdvözlettel: Székely Ili

 -----------------------------------------------------------------------

Meseház:

Tisztelt Csoportvezető Asszony!

A tavaszi óvodai faültetési program keretében az intézményben elültetésre került: 1 db fa.

A faültetésben 0 fő gyermek vett részt.

A faültetés nem történt meg, melynek oka:  A 2. fa ültetése nem történt meg. Tekintettel arra, hogy az udvari játszóeszközök telepítése van folyamatban és emiatt nem volt lehetséges.

Üdvözlettel:

Rinyu Erika

óvodavezető

 ----------------------------------------------------------------------

Mókavár Óvoda

A Zuglói Mókavár Óvodában a faültetés nem történt meg, mert  még nem érkeztek meg a facsemeték.

Emlékeim szerint a felméréskor a Madarak fák napjára terveztük.

Üdvözlettel:

Pethő Imréné
óvodavezető
Zuglói Mókavár Óvoda

 -------------------------------------------------------------------------

Napsugár Óvoda

A  faültetés nem történt  meg.
Oka: Felmérés megtörtént, de a 2 db  fát nem kaptuk meg ültetésre.

 -------------------------------------------------------------------------

Óperenciás Óvoda

A tavaszi óvodai faültetési program keretében az intézményben elültetésre került: 3 db fa.

A faültetésben 0 fő gyermek vett részt .

A faültetésben nem vett részt gyermek, melynek oka:  esett az eső amikor ültettek előtte is több napja  , sáros talaj.

Köszönettel:  Árva Judit

                              óvodavezető

------------------------------------------------------------------------

Zuglói Hétszínvirág Óvoda

A tavaszi óvodai faültetési program keretében az intézményben elültetésre került: 2 db fa.

A faültetésben 38gyermek vett részt.

Üdvözlettel:
Görög Anikó
Óvodavezető
---------------------------------------------------------------------------

Kincskereső Óvoda

A Zuglói Kincskereső Óvodában 3+2 db fa lett ültetve. Gyerekek nem vettek részt rajta, mert alvásidőben, illetve esőben hozták a fákat.

Babarczy Andi

 -----------------------------------------------------------------------------------

Tücsöktanya Óvoda

A tavaszi óvodai faültetési program keretében az intézményben elültetésre került: 2 db fa.

A faültetésben nem vett részt gyermek, melynek oka: A kedvezőtlen időjárás miatt nem vettek részt a gyermekek a faültetésben.

Üdvözlettel: Fürst Józsefné  óvodavezető-helyettes

 -------------------------------------------------------------------------------

Pöttöm Park Óvoda

A tavaszi óvodai faültetési program keretében az intézményben elültetésre került: 0 db fa.

A faültetésben 0 fő gyermek vett részt.

A faültetés nem történt meg, melynek oka: 2016-ban a Virágzó Zugló program keretében 6 fát ültettünk.

Jelenleg több fa már nem fér el, mert akadályozná a szabad mozgást és játékot, ami az óvodai játszóudvar lényege.

A hosszútávú jövőben szívesen ültetnénk fákat, amennyiben az elpusztult, vagy nagyon beteg fák kivágására, gyökereik kiásására lehetőség lenne. Azok helyére lehetne egészséges fákat telepíteni, amik aztán szakszerűen gondozva hosszú távon segíthetnék gyermekeink fejlődését és örömét.

Jamrik Erzsébet

 -----------------------------------------------------------------

Rózsavár Óvoda

A tavaszi óvodai faültetési program keretében a Zuglói Rózsavár Óvodában elültetésre került 2 db fa.
A faültetésben nem vett rész gyermek, melynek oka: alvásidőben érkeztek a fák.

üdvözlettel,
Szabóné Somodi Mária  óvodavezető
-------------------------------------------------------------------------------

Tündérkert Óvoda

A tavaszi óvodai faültetési program keretében az intézményben elültetésre került: 0 db fa.

A faültetésben - fő gyermek vett részt.

A faültetésben nem vett részt gyermek, melynek oka: -

A faültetés nem történt meg, melynek oka: még nem kaptunk fát.

-------------------------------------------------------------------------------

A Zöld Lurkók óvodában nem történt faültetés!

Oka nem ismeretes.

Balassai Márta óvodavezető,  Zuglói Zöld Lurkók Óvoda

 -----------------------------------------------------------------------------

Cseperedő Óvoda

A tavaszi óvodai faültetési program keretében az intézményben elültetésre került: 0  db fa.

A faültetésben ……0…… fő gyermek vett részt.

A faültetésben nem vett részt gyermek, melynek oka:

A faültetés nem történt meg, melynek oka: a fák ültetésének helye nem lett pontosítva. A járdaszegély mellé a gödröket kiásták, de vissza is temették.

Tájékoztatást nem kaptunk az intézkedésről.

Üdvözlettel:

Szemerédi Zsanett
óvodavezető helyettes
-------------------------------------------------------------------------------

Herminka Óvoda

A tavaszi óvodai faültetési program keretében az intézményben elültetésre került: 2 db fa az Erzsébet Óvodában.

A faültetésben 0 fő gyermek vett részt.

A faültetésben nem vett részt gyermek, melynek oka: nem a megbeszélt időben jöttek ültetni.

A faültetés nem történt meg, melynek oka: Az Ida Óvodában nem. Azt a felvilágosítást kaptuk, hogy ősszel lesz ültetés, mert csak akkor lesz az a típusú fa, amit hozzánk terveztek. Beszéltünk Várnai Úrral, tőle tudtuk meg, hogy az utcán, a  bejárati fronton a héten valamelyik nap a délelőtti órákban 3 db fát fognak ültetni (a gödör már napok óta ki volt ásva). Megbeszéltük vele, hogy akkor mi ehhez csatlakoznánk.  A munkások nem tudtak erről, így teljesen véletlen, hogy észrevettük, megkezdődött a telepítés. Kértük, hogy a gyermekek is részt vehessenek benne. A kezdeti elutasítás után sikerült  egyezségre jutnunk. Így egyik 24 fős nagycsoportunk végül részese lehetett az ültetésnek.

Üdvözlettel: Berek Sándorné óvodavezető

 --------------------------------------------------

ZUGLÓI JÁTÉKSZÍN ÓVODA

A tavaszi óvodai faültetési program keretében az intézményben elültetésre került: 3 db fa.

Mivel már ősszel ültettünk 7-fát a gyerekekkel a születésnapon, így csak 3 gyümölcsfát kértünk.

A faültetésben 0 fő gyermek vett részt.

A faültetésben nem vett részt gyermek, melynek oka: egész nap esett az eső, ezért kora délután lett elültetve.

 --------------------------------------------------

Napraforgó Óvoda:

A tavaszi óvodai faültetési program keretében az intézményben elültetésre került:  3 db fa. (Újvidék sétány 3-5.)

A faültetésben  0 fő gyermek vett részt.

A faültetésben nem vett részt gyermek, melynek oka: alvásidőben jöttek a dolgozók.

Üdvözlettel
Antal Kati

 --------------------------------------------------------------------------

Narancs Óvoda

Várnai László képviselő úr, a helyszín megtekintésekor 2 db fát az óvoda udvarára, 2 db fát, a gazdasági bejáratnál, közterületre tervezett. A felmérés után nem jelentkezett, a tervezett fák elültetése nem történt meg az óvodánkban, melynek okáról nem tájékoztatott bennünket.

 --------------------------------------------------------------------------

Örökzöld Óvoda

 

Tavaszi faültetéssel kapcsolatosan a következő tájékoztatást tudom adni:

A tavaszi óvodai faültetési program keretében az intézményben elültetésre került: 0 db fa.

A faültetésben 0 fő gyermek vett részt.

A faültetésben nem vett részt gyermek, melynek oka:  A faültetés nem történt meg, melynek oka:

Sajnos ez jellemző a mi esetünkben.

Intézmény mellett került volna (közterületen) 2 db fa elültetésre a megbeszélések alapján.

Az egyeztető megbeszélések óta semmiféle tájékoztatást nem kaptunk, nem keresett meg senki. Észleltük, hogy a megbeszélt területen 2 lyuk kiásásra került, (mikor, ki, stb. nem tudjuk) majd be is lett temetve 1-1 földkupac otthagyása mellett.

Sajnos ezzel a projekttel kapcsolatosan csak ennyi az összes információnk.

Üdv: Simon Kata

 -------------------------------------------------------------------------

Zuglói Tihany Óvoda

A Zuglói Tihany Óvodában nem történt faültetés. A felmérés megtörtént, akkor összeírták, hogy mennyi és milyen fát biztosítanak.

Azóta nem kaptam információt.

Farkas Tiborné

óvodavezető

Zuglói Tihany Óvoda

-----------------------------------------------------------------------

Zuglói Kerékgyártó Óvoda

A Zuglói Kerékgyártó Óvodában a közterületre ültettek két fát, de az óvodát nem értesítették. Az óvodavezető az ablakból látta, hogy ássák ki a fák helyét.

Nagyné Jávori Zsuzsanna óvodavezető

------------------------------------------------------------------------

Megjegyzés, az ültetések időpontjáról kérés ellenére mindmáig nem kaptam információt. Az információs táblák kihelyezésére mindmáig, egy hónappal az ültetés után sem került sor, ahogy az iskolák megkeresésére sem.

Ha a kerületi óvodások, iskolások faültetését sikerült is az MSZP vezetésű ZVZ Zrt-nek elszabotálni, van amikor az önkormányzati cég megbízhatóan és pontosan áll rendelkezésre.

Tóth Csaba MSZP-s országgyűlési képviselő és a baloldal képviselőjelöltjének faültetésénél nemcsak a facsemetéket sikerült időben odavinni, de a faültetést végigtapsolta a Városgazdálkodási Zrt igazgatója, a Kerületi Főkertész is, míg a Cserepes Művelődési házunk a Facebook oldalán számolt be róla.

17952651_1282848335143872_4224228290964849650_n.jpg

Faültetés Zugló módra  - ami a gyerekeknek lehetetlen volt, neki sikerül, kap lapátot, lelkes segítőket.

BOSS öltönyben lapátol Tóth Csaba, a zuglói MSZP elnöke, a fát tartja Bitskey Bence baloldali képviselőjelölt, jobbról Hajdu Flórián MSZP-s alpolgármester. A sort állók: Megyeri Szabolcs Zugló főkertésze, Baracskai Gábor, a Városgazdálkodási Zrt. vezérigazgatója, Hajdu alpolgármester sógora.

18033338_1282845745144131_5816822944254236659_n.jpg

 

Szólj hozzá!

Címkék: óvodák Városgazdálkodási Zrt Hajdu Flórián alpolgármester faültetési program zugló Baracskai Gábor vezérigazgató Tóth Csaba országgyűlési képviselő környezet tudatos nevelés

Döntünk, majd nem történik semmi

2017.01.09. 20:52 varnai

A zuglóban a tekintetes Képviselő-testület októberi ülésén elfogadta az előterjesztésemet, az óvodai iskolai csoportok 2016 őszi faültetési programját. Hurrá!!!!

 Hozzávetőleg 80 fát ültettünk volna, - ha a határozatot végrehajtották volna. De hogy lehetséges, hogy egy testületi határozatot egyszerűen nem hajtanak végre? Van-e ilyenkor felelős, következmény? 

Ma a következő levelet küldtem a polgármesternek és a jegyzőnek:

 Tisztelt Polgármester úr, Jegyző úr!

Az októberi Testületi ülésünkön a Képviselő-testület, és előtte a Környezetvédelmi Bizottság, elfogadta az alábbi határozatokat. :

 

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának Környezetvédelmi Bizottsága támogatja a„zuglói óvodások, általános iskolások, középiskolások bevonása a zuglói faültetésbe, ezáltal környezettudatos és lokálpatrióta nevelésük elősegítése” című 2016. őszi faültetési program megvalósítását.

 

A Környezetvédelmi Bizottság a program megvalósításához bruttó 6 000 000 Ft összegű előirányzatot biztosít a Környezetvédelmi Alap terhére.

 

Határidő:             2016. november 25.

Felelős:                 Polgármester (Kerületi Főmérnökség; Gazdasági Osztály: Zvk Zrt.)

  1. számú határozati javaslat

(Képviselő-testületi)

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat

Képviselő-testülete

……/2016. (        ) Öh. számú

határozata

 

A zuglói óvodások, általános iskolások, középiskolások bevonása a zuglói faültetésbe, ezáltal környezettudatos és lokálpatrióta nevelésük elősegítése című

2016. őszi faültetési program megvalósításáról.

 

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának Környezetvédelmi Bizottsága támogatja a„zuglói óvodások, általános iskolások, középiskolások bevonása a zuglói faültetésbe, ezáltal környezettudatos és lokálpatrióta nevelésük elősegítése” című 2016. őszi faültetési program megvalósítását.

 

A program megvalósításához szükséges forrás, előirányzat biztosításáról a Környezetvédelmi Bizottság dönt.

 

Határidő:             2016. november 25.

Felelős:                 Polgármester (Kerületi Főmérnökség; Gazdasági Osztály: Zvk Zrt.)

-----------------------------

Az intézmények vezetőit elmondásuk szerint máig nem kereste meg senki, a fák nem lettek beszerezve,és értelemszerűen az ovisokkal, iskolásokkal egyetlen fa beültetésére nem került sor, miközben a határozat 2016 őszi faültetésről szólt. 

Hogyan lehetséges, hogy egy Képviselő-testületi határozat semmiféle végrehajtásra nem kerül és ennek semmiféle magyarázata, következménye sincs?

 

Kérem, hogy ezt tisztázzuk hívjon össze a közeljövőben valamiféle értekezletet azok körével ( a ZVK Zrt. igazgatója, osztályvezetője, kabinet, stb.)  akik az előterjesztés szakmai előkészítésben részt vettek, és akiknek a kivitelezést végre kellett volna hajtaniuk. 

 

Tisztelettel, Várnai László 

önkormányzati képviselő

Szólj hozzá!

Címkék: Karácsony Gergely polgármester faültetési program zugló ZVK Zrt. Baracskai Gábor vezérigazgató

süti beállítások módosítása