HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 106 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok


Fát ültetnének - ha már a kampányban nem segítenek

2022.02.08. 14:01 varnai

A februári testületi ülés legfontosabb anyaga a Rákosrendező fölött Zuglót Angyalfölddel összekötő felüljáró tervei, de a megfogyatkozott szocialista frakció is offenzívába kezdett, rendezvényre költenének, fákat ültetnének, de csak a saját körzeteikben.

Mindeközben a polgármester Városközpont álmát és az óriási magánberuházást erőltetve a "nemzeti konzultációt" megszégyenítőn sugalmazó kérdéssorral puhítja a lakosságot illetve a koalíciós partnereket, és a 2022-es költségvetésről mély hallgatásba burkolóznak.

 

kt_meghivo_2022-2-10_r_1_-1.jpg

2. Fél évszázada halogatott fejlesztésről kezdödött végre érdemi gondolkodás A BKF-nél. Zugló és Angyalföld, Pest két legnagyobb kerülete között abszurd módon ma jóformán csak a Hungária körút autópályája jelent összeköttetést, a Rákosrendező területe, negyedórákra lezárt sorompója, töredezett macskakövei a főváros és a MÁV fél évszádos szégyene, mulasztása. A volt rendező-pályaudvar 180 hektáros barnazónával 40 éve nem kezdenek semmit, pedig a főváros egyik legnagyobb potenciális fejlesztési területe, feltehetőleg sok ingatlanbefektető kinézte már magának.  A mostani felüljáró építési tervek talán megvalósulnak és a barnazónából is lehet valamennyi park, nem csak lakó és kereskedelmi terület.

5. A tanárok két órás bérkiesésének pótlása nyilvánvalóan csak szimbolikus politikai cselekedet. A tanároknak merniük kellene több napos, rendes sztrájkot tartani, ahogy ezt bármely más országban a pedagógusok tennék.
kt_meghivo_2022-2-10_r_1_-2.jpg

6. Az E-co-housing, magyarul ökoház  projekt " fogpiszkáló lesz belőle, ha el nem b...om"  jellegű megmentése. Így lesz egy kivételes lehetőségből, egy nagy kertbe építeni szándékozott szép új környezettudatos ház lehetőségéből -     lelkes/erőszakos, de nem hozzáértő alpolgármesterek közreműködésével - hatalmas kudarc és jobb híján egy évtizedek óta düledező önkormányzati rom kitatarozása. Reméljük ezt a feladatot sikerül megugrani.

8. Európa Hét rendezvény sorozat. A megfogyatkozott  MSZP frakció előterjesztés offenzívájának pótcselekvéseként -   ha már a választási kampányban látványosan nem segítik az ellenzéket - Sokacz Anikó előterjesztése. Zugló számos, évtizede bejáratott rendezvénnyel rendelkezik, említhető a népszerű áprilisi verspiknik a Korong utcában, Nyárbúcsúztató a Füredin, patakparti futás, Gaszro alias káposztafesztivál a Mogyoródin,  októberi koszorúzás, a Bosnyák téri korcsolyapályához kötődő téli programok... Ezeket pártalapon szétosztva a kabinet,  Cserepesház rendezvényszervezői, és a Sport és Rendezvényszervező Nonprofit kft-nk rendezi egymással vetélkedve, nem ritkán egymásnak keresztbe téve. Most új szereplőként Sokacz Anikó is szervezne rendezvényt.

9. A faültetés fontos dolog. A maradék négy szocialista képviselő pedig hol máshol, mint kizárólag a saját négy választókörzetében ültetne fát. A Városgazdálkodási Zrt. pedig felmérte nekik, hogy épp e négy körzetben hány fa hiányzik. (kiváncsi vagyok, ha én kérném megtennék-e)  A többi 11 körzet pedig nem számít.  Emlékeztetném az MSZP fakciót, amikor a Civilzugló Egyesület a kerület összes óvodájában és azok környékén javasolt az óvodásokat bevonva edukációval, környezettudatos életmóddal összekötött facsemete ültetést, azt épp a szocialista frakció gáncsolta, szavazta le két éven át, míg végül sikerült is a programot ellehetetleníteniük.

Most meg, láss csodát, üres fahelyeket találnak ott, ahol eddig foggal-körömmel akadályozták az óvodások faültetését.

toth_fat-ultet_1.jpg

Tóth Csaba és a frakciója nem akar felhagyni az ásással. Tóth Csaba választókerületi elnök, (jelenleg még parlamenti képviselő), Bitskey Bence képviselő, (immár a DK frakcióban), Hajdú Flórián MSZP frakcióvezető (jelenleg gazdasági alpolgármester).

10. Sokacz Anikó, Hevér Gyuri, nemrég frakcióvezetővé kinevezett majd leváltott, ezután a DK-ba dezertáló képviselőjük ötletét magáévá téve Rákosfalva kerületrész 150 éves megalakulását ünnepelné.  A többi városrész, Herminamező, Istvánmező, Törökőr pedig nem számít, ezek nem a szocialista képviselők körzetei.

11. Hajdú Flórián a Csertő parki  sportpálya kétharmadán parkolókat alakítana ki, a 41 autó helyét csekély 180 millióért. Az ötlet, hogy sporpályát beépítve alakítsunk ki autóparkolókat eleve jellemző rá, mint ahogy a mészároslőrinci szintű durva túlárazás is. Érdemes a Gazdasági osztály és a Jegyző véleményét elolvasni, mely az összes többi előterjesztésükre rákerült:

Gazdasági Főosztály véleménye: Az előterjesztés véleményezésekor még folyik a 2022. évi tervező munka. Jelenleg az egyensúlyt tartalmazó költségvetési tervezetben nem szerepel az előterjesztés szerinti feladat. Támogató döntés esetén, annak költségvetési tervezetbe történő beépítéséhez a forrását is meg kell teremteni az egyensúly fenntartása miatt.

Jegyző véleménye: Felhívom a figyelmet a Gazdasági Főosztály véleményére. A 2022. évi költségvetés tervezete jelenleg nem tartalmazza az előterjesztés szerinti feladatot, sem fedezetet, előirányzatot a javasolt beruházásra.

És itt a lényeg. Miközben új rendezvényekről, 180 millióért építendő parkolóról álmodnak, a kerület 2022-es költségvetéséről feltűnően nagy a csend.

A régebben ilyenkor már javában zajló intézményi költségvetési egyeztetések immár nem nyilvánosak a képviselők előtt, nem tudjuk, hogy mely intézmény milyen bér-, műszaki, működési, dologi kiadási igényekkel lép fel és ezekből mennyit kap meg, de az egész költségvetés tervezésről nem tudunk semmit. Nem tudjuk milyen beruházásokat, intézmény, bérház, bérlakás felújításokat, közbeszerzéseket terveznek, mennyit terveznek adni a cégeinknek, mennyit a Zrt-nrk, a médiacégnek, stb., mennyi bevételt várnak a parkolásból, bolthelyiségeink (nem)kiadásából, az adókból, pl. mennyi folyik be a méltán népszerű garázsadóból, hány önkormányzati építési telek, bolthelyiség, lakás eladását tervezik.

kt_meghivo_2022-2-10_r_1_-3.jpg

 

1 komment

Címkék: testületi ülés Zugló MSZP frakció Sokacz Anikó Hajdú Flórián frakcióvezető

Közterületre költött 1,3 milliárd, húsvéti nyugdijaspénz és év végi jutalomosztás és hiányzó bevételek

2017.11.28. 11:45 varnai

Az országgyűlési választások közeledtével minden településen egyre sürgetőbbé válik, hogy legyen valami, amit eredményként fel lehet mutatni, kellő csinadrattával fel lehet avatni. Értelemszerűen minden újraválasztását megtolni igyekvő parlamenti képviselő a közterületi beruházásokat erőlteti,  hisz a park építések, járda- és útaszfaltozások - ellentétben egy akár sokkal halaszthatatlanabb óvodai kazáncserével, tetőszigeteléssel -  látványosak, ha akar, ha nem beléjük botlik az átlag, azaz többségében nyugdíjas szavazó.  Ennél már csak a pénzosztás jobb!  Ahogy a kormány most - és Papcsák 2014 telén, tavaszán - most az MSZP is próbálkozna Zuglóban pár ezer forint szétosztásával. Csakhogy mindent egyszerre nem lehet, üres a kassza.

A csütörtöki testületi ülés legfontosabb, és legjobban áterőltetni próbált előterjesztései a három, már két testületi ülésen túlárazás és egyéb kételyek okán visszadobott beruházásunk elindítása volt.  A Pillangó park melletti ligetre szánt eddigi 675 milliós összegből most úgy faragtak le 80 milliót, hogy kihúzták a szökőkutat -  tehát az egyetlen attrakciót amiért  érdemes lett volna messzebbről is oda menni  - és a fedett kutyafuttatót. (ezt megértem, hisz gyakorló kutyásként nem is tudtam soha értelmezni) A  két hónappal ezelőtti testületi ülésen elfogadott határozatot, miszerint a park fejlesztésére legyen 250 millió a felső határ negligálták, azaz annyit reagáltak, hogy ennyiből nem lehet, de semmiféle tervet nem láttunk. Ráadásul az 590.500.000 Ft úgy lesz elköltve, hogy a a lakótelep belsejében található elhanyagolt zöld felületekhez, rossz állapotú járdákhoz és a rossz állapotú sportpályákhoz hozzá sem nyúlnak. Az előterjesztés a baloldali és Jobbikos szavazattal épp átment. 

alaprajz.jpg

ret_8319.jpg

A Pillangó parki lakótelep és a Bolgárkertész utca közötti, Róna út menti ligetes rész, a nagy rét 5300m-2-nyi betontérkővel szétszabdalása, 90 fa kivágásával sétányos díszparkká átépítése szerintem felesleges, eltúlzott és elhibázott látványberuházás.

A Mogyoródi úti sportpálya fejlesztésére nyertünk 100 milliót a fővárostól,  ehhez plusz kell  84 millió önerő, de e mellé még hozzátesznek 290.620.000 Ft-ot, hogy minden tervezett elem, dréncsövezés, évi kb. kétszer használatos színpad, parkour (ki tudja mi ez?), tűzrakók, stb. megvalósuljon.  És mivel többen hiányoltuk, hogy a pályák locsolása és világítása hiányzik, (ősszel már fél öttől sötét van, nyáron akár este 10-ig szoktak kint lenni)  még simán 20-30 millióval ez feljebb is mehet.  Bár egy szipi-szupi pályával lehet a választásokon villogni, de azt tudni kell, Zugló óriási és csak meglehetősen kis kb. 1/10-nyi részéből járnak a Mogyoródi pályára, a kerület többi részén sportolni vágyók pedig még mindig a balesetveszélyes, egészségtelen, harmincéves betonos pályákon fociznak, kosaraznak...  De oké, legyen egy - tömegközlekedéssel nem könnyen megközelíthető helyen lévő - de  tökéletes sportcentrumunk.

Szintén a teljes testület támogatta a Csertő park második ütemének 170 milliós beruházását. Nekem - és amennyire a lakosok belakták láthatóan nekik is -  vannak fenntartásaink az  e fajta hideg-rideg szürke retrós sétányépítési stílus ellen,  jobban örültem volna egy sokkal emberibb, színesebb, pergolás, jóval több növényt használó, árnyékosabb, kiülősebb, azaz barátságosabb tervnek. 

cserto_sakkasztal.jpg

Ezt a kubista falanszter dizájnt viszik tovább

Én azt javasoltam, hogy a közbeszerzést ne a 113 §. nyílt, de hirdetmény nélküli, hanem a 81§. szakasz szerinti nyílt  ÉS hirdetményes eljárásrenddel bonyolítsuk, de ezt  -  ki tudja miért? - leszavazták.

Az erőltetett KBT. 113§. szerinti eljárásban eleve meg kell nevezni három céget, akiket ajánlattételre felkérünk, innentől fogva bolond lesz bármely a magyar viszonyokat ismerő cég napokig pályázatot írni, hisz jól tudja, a győztes már eleve megvan. Ezzel szemben 81. § (1)  nyílt eljárás olyan, egy szakaszból álló közbeszerzési eljárás fajta, ahol senkit nem hívunk meg, és amelyben minden érdekelt gazdasági szereplő ajánlatot tehet és a hirdetményt hivatalosan közzé kell tenni.

E három nagy közterületre elköltött tétel, mindösszesen (590.500 +84+290.6 + 170.2 =   1 milliárd 350 millió forintnyi összeg teljesen ki fogja meríteni a 2018-as költségvetés szabadon mozgatható részét, sőt mondhatni igazi kassza kisöprő, "utánam a vízözön!" szerű választási költségvetéssé teszi.

Plusz ehhez még hozzájön a Civilzugló Egyesület által még 2015-ös költségvetéshez beadott Csertő parki gyerekorvosi rendelő felújítása 300 millióért, aminek a megépítését csak sikerült a választások időpontjáig elhúzni. (ezen kívül önerős nagy beruházás, felújítás az elmúlt három évben nem történt, a Mező suli EU-s, míg a Mókavár bölcsi és a sportpavilon még javában előző ciklusos projekt) A Csertő parki gyerekorvosi rendelő felújításában üröm az örömben, hogy épp a  közbeszerzési Tv. fentebb említett 113§. használva tulajdonképp sikerült árverseny nélkül odaadni a munkát az erre szánt cégnek. Az öt meghívott cég közül kettő eleve nem adott be árajánlatot, egy a becsült értéknél magasabbat adott, tehát automatikusan kiesett, míg a második menet közben visszalépett. Ügyes.

Miután a közterületi fejlesztéseket jól megszavaztuk jöttek a további költekezős ötletek. Az MSZP az eleve hangzatos című előterjesztéséhez "Intézkedési csomag a zuglói idős személyek élethelyzetének javítására" helyben osztott módosítóval azt kezdeményezte, hogy 2018-ban osszunk minden nyugdíjasnak (a 150eFt alatti nyugdíjjal rendelkezőnek, tehát szinte minden nyugdíjasnak) húsvéti ajándékként 5000, azaz ötezer forintot. 

Érdekes, az elmúlt három évben még nem akartak "élethelyzetet javítani". Emlékeztetőül, a "Zugló polgáraiért cselekvési program" hasonló volt, ennek keretében  Papcsák a 2014-es választási évben  karácsonykor 3 ezer, húsvétkor 4000 forintot osztatott szét.   Fontos, hogy én akkor sem tartottam és most sem tartom tisztességesnek ezt a választási években előkapott, a nyugdíjasokat pár ezer forinttal megvenni próbáló pénzosztogatást.

papcsak-osztogat1.jpg

2014 március. Papcsák polgármester Erzsébet utalványt oszt a Sugárban kialakított osztóhelyen. A télen tavasszal szétosztogatott 120 önkormányzati  millió nem volt elég az újraválasztáshoz. De épp elég lett volna egy óvodánk teljes felújításához.

Amúgy az ötlet nem új, a királyok, földesurak  aprópénzt szórattak a nép közé mikor kilovagoltak, hogy pavlovi reflexként örüljön nekik a többi napon épp általuk kizsigerelt pórnép.

A dologban ráadásul volt egy kis csapda is, az 5000 Ft ugyanis nem járt volna automatikusan, hanem csak írásos kérelem után. Ez egyrészt megalázó, másrészt a valóban rászorulóknak csak igen kis százaléka tud kérelmezni. És vajon számukra egy kisbevásárlásra elég 5000 Ft vajon tényleges segítség-e?  Szabó Rebeka alpolgármester joggal jegyezte meg, hogy a tényleg rászorulóknak életkortól függetlenül  karácsonykor 10.000 forintos segélyt ad az önkormányzat.

Hasonló pénzosztós ötletként jött a Fidesz frakció előterjesztése: év végén adjunk  minden hivatali dolgozónak egy havi jutalmat. Ez az amúgy Zuglóban is megszokott tétel idén nem lett betervezve a költségvetésbe.  Talán azért sem, mert Zugló önkormányzata a köztisztviselőinek júliustól  kb. 15%-os fizetésemelést adott és átlag két heti bérnek megfelelő jutalmat is kiosztott.  Tudni kell, a  kétszáz köztisztviselőnk havi bértömege és államnak befizetendő járulékai - bár még véletlenül sem volt az előterjesztésbe beleírva -havonta 500 milliós cash kiadás és a jutalom értelemszerűen még az idei költségvetést terhelné. A jegyző meg is jegyezte, hogy ezt nem tudják kiutalni, az önkormányzat számláján épp annyi pénz van, amiből még tudják a béreket, folyó kiadásokat, pl. az intézményeink fűtésszámláit fizetni, de egy fillérrel sem több. Jellemzően minden pénzköltéssel, elköteleződéssel járó előterjesztésre rá is írták a figyelmeztetést, idénre kiadást már nem javasolnak.  A jegyző elmondta, a költségvetés bevételi oldalán súlyos minusz mutatkozik. 

Jellemzően a jutalmazás pénzügyi forrásaként Felkai MSZP-s képviselő egyből elköltötte volna a nemrég eladott OTP részvénypakettért kapott pénzt,  úgy kellett őt emlékeztetni, hogy ők is megszavazták, hogy a 450 milliót csak sportberuházásra lehet elkölteni. Simán szétosztogatták volna. Amúgy a 2017-es költségvetés bevételi oldalán betervezésre került a részvényekét kapott pénz, tehát azt hiába is cimkéztük meg,  már felszívta  az idei büdzsé.

Végül a húsvéti pénzosztás ötletét és az év végi jutalomosztást is jegyzői javaslatra elnapoltuk decemberre. 

 

1 komment

Címkék: közbeszerzés pénzosztás testületi ülés Mogyoródi úti sportpálya Csertő park Zugló költségvetés Pillangó park csertő park gyerekorvosi rendelő

A megismételt képviselő-testületi ülés döntései

2015.07.08. 12:00 varnai

Miután a június 25-i Képviselő-testületi ülés technikai ok a napirend leszavazásának okán elmaradt, az ülést júli 2-án megismételtük. Íme egy szubjektív beszámoló, leginkább a vitát kiváltó elterjesztéseket említve, a teljesség igénye nékül, hiszen majd hatvan napirendi pontról szavaztunk.

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY   alairas_blog.jpg

KÉREM TÁMOGASSÁTOK  ALÁÍRÁSGYŰJTÉSÜNKET A VÁROSLIGET VÉDELMÉBEN! Aktivistáinkat megtaláljátok a ligetben, a helyszínekről a Civilzugló Egyesület honlapján, Facebook oldalán találnak információt, ugyanitt az aláíróív is kinyomtatható. MÁR 15.000 FÖLÖTT JÁRUNK, cél a 20.000!

Elsőként is kineveztünk hat intézmény-vezetőt, ők múlt héten hiába vártak a sorukra.

A Bosnyák téri városközpont bevásárlóközpont szerződés újrakötése. Én a múlt hét végén írásban kértem a jegyzőt, a kabinetet, juttassanak el hozzám egy olyan szerződés verziót, ahol nem csak az újonan bekerülő, de a kihúzott szövegrészek is olvashatóak. Ezt  papírt csak a testületi ülés reggelén kaptam meg. Nem is ért sokat, mert még helyben is kiosztottak egy újabb módosítást, és a lényeg abban volt.  A mégújabb módosítás indoka árulkodó: Az Önkormányzati vagyon védelmének érdekében.

Mindazonáltal az eredeti, a módosítás és  a helyben osztott módosítás által egy áttekinthetetlen massza jött létre ilyen remek kitételekkel:

2. 3. Felek az 1. számú módosítás III. címének 3.4, 3.5, 3.6 pontjai, IV. címének 4.1 pontjait (amely magában foglalja a 4.1 pont törzsszövegét és 4.1.1-ől 4.1.5 -ig az alpontokat,) V. címének 5.1, 5.2. pontjait, VIII. címének valamennyi pontját (8.1.-től 8.9-ig) ... ...hatályon kívül helyezik azzal, hogy a fenti 3.4, 3.5, valamint 3.6 pontokkal szabályozott kérdésekben az alábbi 2,4 pontban foglalt új rendelkezéseket vezetik be.

 Tehát lényegében a képviselők ugyanúgy csak ott helyben olvasva tudták bogarászni a szerződés szövegeket - bár ezt legtöbbünk meg sem próbálta, szavaztak, ahogy a frakciójuk mondta.

Ha lesz villamos, akkor építünk plázát!

A szerintem a szerződés legrosszabb pontja az építkezés elkezdésének határideje, melyet hozzákötöttek egyidejüleg két időponthoz.   Első az önkormányzat által elvállalt 100 milliós infrastruktúra építés eredményes közbeszezése és a szerződés aláírása. A második azonban sokkal rosszabb, mert önkormányzat által teljesen befolyásolhatatlan és bizonytalan időponthoz, a Csömöri úti gyorsvillamos építésre vonatkozó közbeszerzési eredményeként létrejött szerződés megkötésének napjához köti az építkezés megkezdését. A villamos szerintem ostobaság, de ettől függetlenül, ki tudja mikor jut el a szerződésig a projekt, eljut-e valaha, hisz még a műszaki tartalom sincs tisztázva (mettől meddig épül, hol lesznek a megállók, alagúton vagy hidon megy Újpalotára, stb) és nem támadják-e meg a közbeszerzést bíróságon, mint az oly gyakori és mely perek éves csúszásokhoz vezetnek?

Erős a gyanúm, hogy a ciklus végéig nem fog itt semmi épülni, ami lehet, hogy nem is baj.

Bekerült a városközpont építésről egy semmitmondó pont:

1.8. A felek megállapítják, hogy az Önkormányzat érdekelt abban, hogy az ingatlanok közül a 31267/132 hrsz. alatt nyilvántartott telken (ez határos a piaccal, VL) önkormányzai hivatali-, valamint egyéb önkormányzati szolgáltatási központot hozzon létre, amely érdekében vagy a fent megjelölt ingatlan tulajdonjogának- vagy ahhoz kapcsolódó dologi jogának megszerzését, és/vagy ingatlanfejlesztők bevonását tervezi.

"Érdekelt", na és jár ez bárkire nézve bármiféle kötelezettséggel? Az viszont kimondatlanul benne van, hogy az ECHO nem épít a pláza mellé semmiféle közfunkciót, ilyen kötelezettség nem került be a településrendezési szerződésbe. Ha mi akarunk városközpontot építeni, akkor azt az önkormányzatnak kell finanszírozni (miből?) és ráadásul vissza kell vásárolnunk a telket is (ki tudja mennyiért és miből?), hovatovább beépítjük a beruházásból zöldterületként,  parknak meghagyott maradék egynegyednyi területet. Bravó.

mundo_blog.jpgA baloldali tömb parkolóház. Szerintem luxus a Rákospatak partján, egy rekreációs területen zöldterületet áldozni parkoláshoz. Az autóknak mélygarázsban lenne a helyük a két másik épület alatt, csakhogy a beruházó spórol, még -1 szintet sem épít. Az épületek zártak,  építészetileg igénytelen, unalmas dobozok. A jobb szélre rajzolt valami - ez lenne  városközpont - merő fikció, semmiféle  ilyen terv nincs.

Mivel ez a szerződés még mindig jobb mint az eredeti volt, nem örömmel, de támogattam az előterjesztést. Ezt a telekeladást, városközpont építést már 2006-ban, és 2008-ban elQrták. Még az is kiderült, hogy az eredeti szerződésben a meg nem épülés esetére módunk lett volna kötbér érvényesítésére, de erről az előző polgármesterek "elfelejtkeztek".

Módosítottak a 2011-ben általam előterjesztett Építészeti örökség védelméről szóló rendeleten. Bekerült, hogy támogatjuk a felújításokat. Bár jellemző módon az én 2015-ös költségvetési módosítómat, hogy tegyünk be egy 7 milliós keretet   képezzünk egy alapot e célra, akkor leszavazták. Szóval most van rendelet, de nincs rá keret. Bravó. Az én mostani módosítómat, hogy ne csak vissza nem érítendő támogatást adhassunk, hanem kamatmenes kölcsönt is, szintén leszavazták. Szerintem a védett műemlékekben lakó zuglóiak a kerület átlag lakosainál jobbmódúbbak, (Herminamező villáiban  élők kontra lakótelepen lakók) elég ha segítünk, de ne támogassuk már őket sok örökbe adott millióval. Úgysem adunk (remélem) annyit, amennyi a teljes felújításhoz kell, viszont a kölcsön segíthet a tőkehiánynál, a hitelfelvételt pótolhatja, kiegészítheti, az alap pedig mindig visszatöltődne. Nem támogatták.

Elfogadták a májusi testületin silány minősége miatt elnapolt, mostanra kipofozott 2015-2019 évig tartó Gazdasági Programot. Általános vágyak felsorakoztatása, nem terv.

 - Mennyi?  - 42.  - Mi mennyi?

Fajlagos költségeket próbáltak beállítani mind a Cserepes Kultúrális kft-nk, a Sport és rendezvényszervező, a Közbiztonsági és a Városgazdálkodási Zrt esetében. A cél nemes, mindazonáltal ennek akkor lenne értelme, ha e költségeket valami egyenmutatóval tényleg hozzá tudnánk mérni más hasonló önkormányzatok, kerületek hasonló cégeinek hasonló célú működéséhez. (Pl. egy négyzetméter zöldterület fenntartása Óbudán, Angyalföldön és Zuglóban.) Azért egy-két árulkodó szám kiderült.

Hányan és mennyiért aludtak a házacskánkban?

A Sport kft üzemelteti az ominózus csíkszeredai házunkat. Ennek fjalagos költségét, egy megszált főre, vagy egy vendégéjszakára vetített költségét kellett volna megírniuk. Így lehetne kiszámolni, hogy összevetve a helyi szállásárakkal,  érdemes-e fenntartani a házat. Tippeljenek! Azonban az összeget nem merték kiszámolni. Mint kiderült 2014-ben öt (5!) fő töltött el 25 éjszakát a házban, A ház 10 fős, tehát 36 vendégéjszaka lenne az 1%-os kihasználtság... ezzel szemben a ház fenntartása a Sport kft-nek hozzávetőleg egy millióba kerül évente, (gondnok, rezsi) de ebben még nincsenek benne a helyi adók, berendezés, állagmegóvás, stb. mert ezeket a hivatal fizeti. Érdemes visszaosztani, lázári szállásköltségek jönnek ki. A megvásárlás indoka, iskolai osztályok, zuglói lakosok elszállásolása három éve nem történt meg. Megjegyzendő, májusban egy lakos írásban kérdezte a Sport kft-t, hogy milyen feltételekkel lehet bérelni, választ mostanáig nem kapott, de nemrégiben Rozgonyi alpolgámester boldogan szált meg a házban, melyet 20 millióért vettünk.

Elfogadtuk a Városgazdálkodási Zrt. 2015-ös üzleti tervét.

Kell-e Médiaszolgáltató Kft.?

A Médiaszolgáltató Kft. 2014-es beszámolójánál hosszú polémia alakult ki a cég tevékenységéről, különös tekintettel a múlt heti hírhamisításra, mellyel a nap folyamán Karácsony polgármester többször viccelődött. Elmondtam, hogy az elmúlt fél év alatt sem sikerült beindítani a testületi ülések online rögzítését, melyről még 2012-ben döntöttünk, sőt a kerületi TV-t sem, netán rendezni a viszonyt a Papcsák korszakban kiiktatni igyekezett Zuglo TV-vel. Zugló jelenlegm bár első volt a közösségi tévé adásban  - ellentétben a legtöbb kerülettel, nagyvárossal -  nem tájékoztatja e bevett módon a lakosságát. Ami fura volt, a polgármester álláspont változása, szerinte immár nincs szükség kerületi TV-re.  A Médiaszolgáltató cég már nem is gyárt már filmeket, tehát a 120 milliós büdzséje elmegy az újságra és az online felületre, míg 2010-ben az újság és a TV összesen 78 millióba került.  Én javasoltam - ahogy az előző ciklusban is tettem -  gondolkozzunk el, szükség van-e ehhez a produktumhoz önálló cégre, igazgatókra,felügyelő bizottságra, könyvvizsgálóra, stb. ha régen  külső cégekkel sokkal olcsóbban mindezt ennél magasabb szakmai színvonalon megoldottuk. A polgármester egyetértett a kérdésfelvetéssel.

Az egy órás ebédszünet után hosszabb vita alakult ki a parkolási  díjfizető zónák megnagyobbításáról, a már kijelöltek elkészülésének csúszásáról.  A fővárosnak leadandó új elképzelés szerint a Dózsa György úttól egész a Rákospatakig megvizsgálnánk a fizető parkolás bevezetését, és erre a tanulmányra 3 millót költenénk.   Lévai Sándor, aki a Kerepesi rész képviselője a már 2010 előtt is eldöntött két zóna, a Kerepesi lakótelep és a Hungária körútól befelé eső Állatkert körút, stb. elkészültét sürgette, és kérte, hogy a kiépítéssel ne várják meg az újakat. Az tényleg döbbenet, hogy 2010 óta számos alkalommal konkrétan döntöttünk a bevezetésről, pénz van rá a költségvetésben, mégsem sikerült kiépíteni, míg más kerületek egy év alatt be tudták vezetni a fizető parkolást. Én egy szűkített zónát javasoltam   a vizsgálat tárgyaként, mert a tapasztalatom szerint a Nagy Lajoson túl már senki nem használja a kerületet P+R-ként. Ezt leszavazták.

Megállapodást kötöttünk a BVSC-vel a kerületi nyugdíjasok és a kerületi intézményekben dolgozók ingyenes úszásáról. Eredetileg még csak a köztisztviselőkről volt szó, a bizottsági ülésen én kértem, hogy terjesszék ki a lehetőséget a még kevesebbet kereső dajkákra, bölcsödei gondozókra, óvonőkre, egyéb intézményi dolgozókra. Támogatjuk a műfüves pályák lefedését. A BVSC kapcsán kértem, hogy az Felügyelő Bizottság nézzen utána, mi történik a futball szakosztály környékén, mert sok panaszt kapunk. Ezt a polgármester is megerősítette, a következő testületire kapunk egy beszámolót.

Három MSZP-s képviselő jegyezte a Köztisztviselők napja akalmából jutalom kifizetésére javaslatot tévő előterjesztést. Tulajdonképp a fel nem használt Erzsébet utalványok összegét kapják meg, igazi  jutalmat csak tucatnyi ember kapott. Pár napja a Semmelweis nap alkalmából a zuglói egészdégügyben dolgozók is kaptak pár ezer forintnyi jutalmat, mint megjegyezték, még sosem kaptak ennyire megalázóan keveset. Csak viszonyításképp, a képviselők (-én) saját jövedelmüket megduplázták a ciklus kezdetekor.

Hosszú polémia alakult ki a Civilek Utcája rendezvényre és civil füzetre adni szándékozott 3 millióról, illetve a Balkán nemzetiségi fesztiválra adni szándékozott 2 millióról. Karácsony és a Fidesz sokalta az összeget. Nemrég Roma bulira adtunk kb. két milliót...  Megjegyeztem, hogy a Zugló lexikon újra kiadására szükséges 2 millót a költségvetési tárgyalásokkor simán leszavazták, azóta ennek a többszörösét osztogatták szét bulikra, alapítványoknak.  Működik a gumicsont effektus, 1-2 milliókról hosszú viták folynak, míg az 1 millárdos szerződések, vagy most a 4 milliárdos Mundo szerződés módosítás, vita nélkül mennek át, a nagy frakciók tagjai Parancs, értettem! arckifejezéssel, leszegett fejjel nyomják a gombot.

Nagy nehezen, most került napirendre az előterjesztésem a Beszámoló az intézményeink műszaki állapotáról, és határozat cselekvési terv készítéséről. Én ezt már februárban kértem, hisz a költségvetés tervezésekor a most látott anyag döntő tényező lehetett  volna.  A Városgazdálkodási Zrt. vezetője remek prezentációt tartott, melyre a képviselők látványosan nem voltak kíváncsiak, amint a prezentáció elkezdődött kivonultak cigizni. Vajon megtörténhetne ez egy cég ügyvezetőségi ülésén?

testuleti_blog.jpg

Ennyire érdekli a képviselő urakat a kerületi iskolák, óvodák, bölcsődék műszaki állapota. A legközelebbi az én székem, csak a fotó elkészülésének erejéig volt üres. 

A prezentáció ijesztő képet mutat, az ingatlan állomány ilyen mérvű elhanyagolása felér egy hűtlen kezeléssel. A cselekvési terv elkészítését decemberi határidővel, de támogatták. Az anyag nyilvános,  napokon belül kiteszem a blogra. Készült egy ingatlangazdálkodási koncepció is, sok koncepció nincs benne, de legalább áttekinti az ingatlanjainkat.

A polgármester beterjesztette az én Környezetvédelmi tanácsnokká (újra)kinevezésemet. Elmondta, hogy ez az egyesület politikai súlya alapján járt, a köztartozásmentes adátbázisban megtalálható vagyok, az egyesület zöld elkötelezettsége vitathatatlan. Barta képviselő meg elmondta, hogy én mekkora gazember vagyok és nem lennék méltó tanácsnok, (húsz perce még együtt ebédeltünk, nem említette, hogy ezt fogja mondani).  Azért abban van valami báj, hogy az LMP önkormányzati ciklusbéli tevékenysége mindösszesen kettő, ellenem beadott előterjesztésben merült ki. A két nagy frakció tartózkodott, így nem lettem tanácsnok. Zugló "méltó" tanácsnokai tehát a fideszes Erdős Dóra, (még nem szólt hozzá a ciklusban) Kovács Balázs, és Gyügyei Attila, az MSZP-s Sokacz Anikó, Felkai Tamás. A képviselők juttatása az átláthatóság jegyében ITT nem olvasható

kepviselok_illetmenye_copy.jpg

Ekkora pitiáner rosszindulatot... A tanácsnokság leszavazását legtöbbjük frakció parancsszóra, lesunyt fejjel hajtotta végre. Ezután nem volt kedvem nézni a sunnyogó fejüket és eljöttem, fél öt volt és az előző rendes ülés úgyis miattuk maradt el.

 UPDATE

A poszt megjelenése után kisvártatva megjavult az önkormányzati honlap.

5 komment

Címkék: zugló testületi ülés Mundo szerződés gazdasági terv műszaki átvilágítás tanácsnokság

Nov 21-én közmeghallgatás és testületi ülés!

2013.11.18. 12:15 varnai

November 21-én csütörtökön 17 órakor tartja éves közmeghallgatását a zuglói önkormányzat.

Jöjjön el, kérdezzen bármilyen kerületi ügyben, mondja el  véleményét!

Helyszín a Pétervárad utca 11-17.  Házasságkötő terem


Aznap reggel 9 órától tartjuk a Testületi ülést is, bármely kerületi lakosnak igen tanulságos egyet végigülni.

A napirendben szereplő előterjesztések anyagait EZEN a linken lehet elolvasni. A BVSC szerződés és sportkoncepció, a Nagy Lajos Király útja 120.  122. 124.telkek újbóli eladási kísérlete, a nagyrészt meghívásos közbeszerzések, s a forró krumpliként senkinek sem kellő lakásvagyon kezelés mindenképp izgalmas. A polgármester úr most ad választ három előző testületi ülésen feltett interpellációmra is. A témák a közbeszerzések, a kerületgondnok kiválasztása, munkaköre, javadalmazása, és a tavaly április óta elhatározott, máig meg nem valósult testületi ülések online közvetítésének kivitelezése.

M E G H Í V Ó

 

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat

Képviselő-testületének

 

2013. november 21-én /csütörtökön/ 9:00 órai kezdettel

megtartandó ülésére

 

 

Az ülés helye:            Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató ZRt.

Budapest XIV. kerület Pétervárad utca 11-17. Házasságkötő terem

 

 

Napirend:

 

 

Nyílt ülésen tárgyalandó napirendek:

 

1./ Javaslat Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének a 2013. évi költségvetésről szóló 7/2013. (II. 28.) önkormányzati rendelet módosítására

Előterjesztő:

Dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-1053/2013

Megvitató bizottságok:

Pénzügyi Bizottság

Ügyrendi Bizottság

 

2./ Javaslat a Képviselő-testület pénzbeli és természetbeni szociális ellátások szabályairól szóló 11/2010. (IV. 23.) önkormányzati rendelet módosítására

Előterjesztő:

Dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-928/2013

Megvitató bizottságok:

Ügyrendi Bizottság

Humán Közszolgáltatási Bizottság

Pénzügyi Bizottság

 

3./ Javaslat a Képviselő-testület  gyermekvédelmi ellátásokról és a gyermekek napközbeni ellátását biztosító intézményi étkeztetés térítési díjairól szóló 16/2010. (V. 25.) önkormányzati rendelet módosítására

Előterjesztő:

Dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-1055/2013

Megvitató bizottságok:

Ügyrendi Bizottság

Humán Közszolgáltatási Bizottság

Pénzügyi Bizottság

 

4./ Javaslat Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat

tulajdonában és kezelésében lévő helyi közutak kezelésének szakmai szabályairól szóló önkormányzati rendet elfogadására

Előterjesztő:

Dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-1001/2013

Megvitató bizottságok:

Pénzügyi Bizottság

Tulajdonosi Bizottság

Ügyrendi Bizottság

 

5./ Javaslat Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének a Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata tulajdonában álló közterületek használatáról és rendjéről szóló 16/2013. (VI.29.) rendelet módosítására

Előterjesztő:

Dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-950/2013

Megvitató bizottságok:

Tulajdonosi Bizottság

Ügyrendi Bizottság

 

6./ Javaslat Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének a közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről szóló 15/2013. (IV.29.) önkormányzati rendelete módosítására

Előterjesztő:

Dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-979/2013

Megvitató bizottságok:

Ügyrendi Bizottság

 

7./ Javaslat Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének az állatok tartásáról szóló 53/2004. (X.21.) önkormányzati rendelet  módosítására

Előterjesztő:

Dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-967/2013

Megvitató bizottságok:

Ügyrendi Bizottság

 

8./ Javaslat Budapest XIV. kerület, Kerepesi út - Vezér utca - Ond vezér útja - Örs vezér tere - Bánki Donát utca - Padlizsán utca által határolt területen (beleértve a határoló utakat és tereket) megvalósítandó fizető parkoló övezet kialakítására

Előterjesztő:

Dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-1063/2013

Megvitató bizottságok:

Pénzügyi Bizottság

Tulajdonosi Bizottság

 

9./ Javaslat Zuglói Önkormányzati Rendészet alapítására

Előterjesztő:

Rozgonyi Zoltán alpolgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-935/2013

Megvitató bizottságok:

Pénzügyi Bizottság

Tulajdonosi Bizottság

Ügyrendi Bizottság

Humán Közszolgáltatási Bizottság

 

 

 

10./ Javaslat a Zuglói Önkormányzati Rendészet vezetőjének kiválasztására

Előterjesztő:

Rozgonyi Zoltán alpolgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-1061/2013

Megvitató bizottságok:

Ügyrendi Bizottság

Humán Közszolgáltatási Bizottság

 

11./ Javaslat a 2014. évi átmeneti gazdálkodásról szóló önkormányzati rendelet elfogadására

Előterjesztő:

Dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-1052/2013

Megvitató bizottságok:

Pénzügyi Bizottság

Ügyrendi Bizottság

Pénzügyi Bizottság

Humán Közszolgáltatási Bizottság

 

12./ Tájékoztató Zugló Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatának, valamint Zugló Kerületi Szabályozási Tervének elfogadásáról szóló 19/2003.(VII.08.) sz. rendelet felülvizsgálatának előzetes eredményéről

Előterjesztő:

Dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-947/2013

Megvitató bizottságok:

Tulajdonosi Bizottság

 

13./ Javaslat Zugló Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatának, valamint Zugló Kerületi Szabályozási Tervének elfogadásáról szóló 19/2003. (VII.08.) sz. rendeletnek a Budapest XIV. kerület, Kacsóh Pongrác út – 29834/3 hrsz.-ú KL-VA övezet – Erzsébet királyné útja – Hungária körút által határolt területre vonatkozó módosítására és településrendezési szerződés megkötésére

Előterjesztő:

Dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-948/2013

Megvitató bizottságok:

Tulajdonosi Bizottság

Ügyrendi Bizottság

 

14./ Tájékoztató az első zuglói közösségi kert kialakításáról, együttműködési megállapodás megkötéséről

Előterjesztő:

Rozgonyi Zoltán alpolgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-1080/2013

Megvitató bizottságok:

Tulajdonosi Bizottság

 

15./ Tájékoztató a Benedek Elek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény által 2012/2013. nevelési évben végzett óvodai és alsó tagozatos mérésekről és elvégzett feladatokról

Előterjesztő:

Dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-1075/2013

Megvitató bizottságok:

Humán Közszolgáltatási Bizottság

 

16./ Tájékoztató a Polgármester által a 2013. évi költségvetésről szóló 7/2013. (II. 28.) önkormányzati rendelet 14. § (1)-(2) bekezdései értelmében hozott intézkedéséről

Előterjesztő:

Dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-955/2013

Megvitató bizottságok:

Pénzügyi Bizottság

 

17./ Tájékoztató Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának 2013. I-III. negyedéves gazdálkodásáról

Előterjesztő:

Dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-867/2013

Megvitató bizottságok:

Pénzügyi Bizottság

Tulajdonosi Bizottság

Ügyrendi Bizottság

Humán Közszolgáltatási Bizottság

 

18./ Javaslat Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának 2014. évi költségvetési koncepciójára

Előterjesztő:

Dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-866/2013

Megvitató bizottságok:

Pénzügyi Bizottság

Tulajdonosi Bizottság

Ügyrendi Bizottság

Humán Közszolgáltatási Bizottság

 

(Az előterjesztés 2013. október 31-én megküldésre került, kérem hozza magával.)

 

19./ Javaslat folyószámla-hitelkeret biztosítására 800 millió forint összegben

Előterjesztő:

Dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-1095/2013

Megvitató bizottságok:

Pénzügyi Bizottság

 

20./ Javaslat többletfedezet biztosítására a Csicsergő Óvoda új telephelyének kialakításához előirányozott építési költség növelésére

Előterjesztő:

Dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-996/2013

Megvitató bizottságok:

Pénzügyi Bizottság

Tulajdonosi Bizottság

Humán Közszolgáltatási Bizottság

 

21./ Javaslat az Itthon Európában a Művészetért Közhasznú Alapítvány pályázaton kapott támogatás felhasználásának módosítására

Előterjesztő:

dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-997/2013

Megvitató bizottságok:

Humán Közszolgáltatási Bizottság

 

22./ Javaslat pályázat benyújtására a Norvég Alap „Energiahatékony iskolák fejlesztése” célú konstrukciójában az Arany János Általános Iskola épületére, valamint a pályázathoz szükséges önerő biztosítására

Előterjesztő:

Dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-1071/2013

Megvitató bizottságok:

Pénzügyi Bizottság

Tulajdonosi Bizottság

Humán Közszolgáltatási Bizottság

 

23./ Javaslat Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata és a nemzetiségi önkormányzatok között megállapodás elfogadására

Előterjesztő:

Rozgonyi Zoltán alpolgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-1081/2013

Megvitató bizottságok:

Pénzügyi Bizottság

Ügyrendi Bizottság

 

24./ Javaslat az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel történő együttműködési megállapodás megkötésére

Előterjesztő:

Dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-1091/2013

Megvitató bizottságok:

Ügyrendi Bizottság

Humán Közszolgáltatási Bizottság

 

25./ Javaslat a Zuglói Cserepes Kulturális Non-profit Kft. támogatási szerződésének módosítására, és javaslat Felügyelő Bizottság elnökének megválasztására

Előterjesztő:

Rozgonyi Zoltán alpolgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-1083/2013

Megvitató bizottságok:

Pénzügyi Bizottság

Ügyrendi Bizottság

Humán Közszolgáltatási Bizottság

 

26./ Javaslat a Zuglói Közbiztonsági Non-profit Kft-vel a Zuglói Egészségügyi Szolgálat őrzés-védése és a Polgármesteri Hivatal épületeinek takarítása tárgyban megkötött vállalkozási szerződések meghosszabbítására

Előterjesztő:

Rozgonyi Zoltán alpolgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-992/2013

Megvitató bizottságok:

Pénzügyi Bizottság

Ügyrendi Bizottság

 

27./ Javaslat a TISZTA JÖVŐÉRT Közhasznú Alapítvánnyal ellátási szerződések megkötésére

Előterjesztő:

Rozgonyi Zoltán alpolgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-1039/2013

Megvitató bizottságok:

Pénzügyi Bizottság

Ügyrendi Bizottság

Humán Közszolgáltatási Bizottság

 

28./ Javaslat a Tavasz Invest Kft.-vel 2009. július 15-én kötött településrendezési szerződés módosítására

Előterjesztő:

Dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-1066/2013

Megvitató bizottságok:

Pénzügyi Bizottság

Tulajdonosi Bizottság

Ügyrendi Bizottság

 

 

29./ Javaslat Budapest XIV. kerület, Mexikói úti BKV MILLFAV végállomásnál lévő pavilonsor fennmaradásának és használati szerződés meghosszabbításának véleményezésére

Előterjesztő:

Dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-998/2013

Megvitató bizottságok:

Tulajdonosi Bizottság

 

30./ Javaslat a Zuglói Sport- és Rendezvényszervező Non-profit Kft. támogatási szerződésének módosítására

Előterjesztő:

Rozgonyi Zoltán alpolgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-1068/2013

Megvitató bizottságok:

Pénzügyi Bizottság

Ügyrendi Bizottság

Humán Közszolgáltatási Bizottság

 

31./ Javaslat Zugló Sportkoncepcióját megalapozó tanulmány elfogadására, továbbá a  Szőnyi út 2-12. szám alatti ingatlan (BVSC) működtetésére

Előterjesztő:

Polgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-1069/2013

Megvitató bizottságok:

Pénzügyi Bizottság

Tulajdonosi Bizottság

Humán Közszolgáltatási Bizottság

 

32./ Javaslat a Szőnyi úti sporttelepen létesítendő sportpályák építését támogató pályázat benyújtására a Magyar Labdarúgó Szövetség által kiírt labdarúgó pályaépítési program keretében, valamint javaslat a pályázathoz szükséges önerő biztosítására, tulajdonosi hozzájáruló nyilatkozat megadására és a szakmai partnerrel együttműködési megállapodás megkötésére

Előterjesztő:

Dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-1064/2013

Megvitató bizottságok:

Pénzügyi Bizottság

Humán Közszolgáltatási Bizottság

 

33./ Javaslat együttműködési megállapodás aláírására a Fővárosi Önkormányzattal a Mogyoródi úti közösségi sportpálya funkcióbővítő fejlesztése című nyertes pályázathoz kapcsolódóan

Előterjesztő:

Dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-995/2013

Megvitató bizottságok:

Pénzügyi Bizottság

Tulajdonosi Bizottság

Humán Közszolgáltatási Bizottság

 

34./ Javaslat Budapest XIV. kerület, Komócsy utca 26. (31318 hrsz.) szám alatti ingatlanra Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata javára bejegyzett bontási kötelezettség tényének ingatlan-nyilvántartásból való töröltetésére

Előterjesztő:

Dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-999/2013

Megvitató bizottságok:

Tulajdonosi Bizottság

 

35./ Javaslat Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata által fenntartott óvodák alapító okiratainak módosítására (a meghatározott felvehető maximális létszámok illetve jogszabályváltozások következtében)

Előterjesztő:

Dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-973/2013

Megvitató bizottságok:

Ügyrendi Bizottság

Humán Közszolgáltatási Bizottság

 

36./ Javaslat a Zuglói Intézménygazdálkodási Központ alapító okiratának módosítására

Előterjesztő:

Dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-1036/2013

Megvitató bizottságok:

Pénzügyi Bizottság

Ügyrendi Bizottság

 

37./ Javaslat a Budapest XIV. kerület, Buzogány utca (31905/12) hrsz.-ú szakaszának a Budapesti Gazdasági Főiskolának történő használatba adásához szükséges intézkedések megtételére

Előterjesztő:

Dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-1065/2013

Megvitató bizottságok:

Tulajdonosi Bizottság

Ügyrendi Bizottság

 

38./ Javaslat a Varsó utca - Thököly út - Róna utca kereszteződésében lévő közterületen térrekonstrukció megvalósítására [a (31696/3), (31714) és (32236) hrsz. alatti ingatlanokon]

Előterjesztő:

Dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-1067/2013

Megvitató bizottságok:

Pénzügyi Bizottság

Tulajdonosi Bizottság

 

39./ Javaslat a Zuglói Szociális Szolgáltató Központnál a étkeztetés háromszori bevezetésére és az intézmény közalkalmazotti létszámának megemelésére

Előterjesztő:

Rozgonyi Zoltán alpolgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-951/2013

Megvitató bizottságok:

Pénzügyi Bizottság

Ügyrendi Bizottság

Humán Közszolgáltatási Bizottság

 

40./ Javaslat Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló közigazgatási területén székhellyel rendelkező közoktatási intézmények intézményi tanácsába történő önkormányzati tagok delegálására

Előterjesztő:

Dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-986/2013

Megvitató bizottságok:

Ügyrendi Bizottság

Humán Közszolgáltatási Bizottság

 

 

 

41./ Javaslat fedezet biztosítására a Szent István Gimnázium 7., 8. és 9. évfolyama uszodahasználatára a 2013/2014. tanévben

Előterjesztő:

Dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-989/2013

Megvitató bizottságok:

Pénzügyi Bizottság

Humán Közszolgáltatási Bizottság

 

42./ Javaslat a Budapest-Zuglói Református Egyházközség egyéni kérelem alapján kapott támogatás megvalósítási és elszámolási határidejének meghosszabbítására

Előterjesztő:

Dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-985/2013

Megvitató bizottságok:

Pénzügyi Bizottság

Humán Közszolgáltatási Bizottság

 

43./ Javaslat a 2014. évre szóló éves ellenőrzési terv jóváhagyására

Előterjesztő:

Dr. Papp Csilla jegyző

Előterjesztés sorszáma:

123-1046/2013

Megvitató bizottságok:

Pénzügyi Bizottság

 

44./ Javaslat Budapest Főváros XIV. Kerület Zuglói Polgármesteri Hivatal szervezeti struktúrájának átalakítására, valamint az alkalmazott köztisztviselők és munkavállalók létszámának bővítésére

Előterjesztő:

Dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-1089/2013

Megvitató bizottságok:

 

 

45./ Beszámoló a Zugló Városkártya projekt 2013. évi megvalósulásáról, valamint javaslat a Zugló Városkártya projekt folytatásához szükséges forrás biztosítására

Előterjesztő:

Rozgonyi Zoltán alpolgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-1029/2013

Megvitató bizottságok:

Pénzügyi Bizottság

Tulajdonosi Bizottság

Humán Közszolgáltatási Bizottság

 

46./ Beszámoló a 2013. évben lefolytatott és a folyamatban lévő közbeszerzési eljárásokról

Előterjesztő:

Dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-1079/2013

Megvitató bizottságok:

Pénzügyi Bizottság

Tulajdonosi Bizottság

 

47./ Javaslat a Zuglói Társasházkezelő és Közterület-fenntartó Kft. által készített, az Önálló Zuglói közmunkaprogram 2013. január-október havi teljesítéséről szóló beszámoló elfogadására

Előterjesztő:

Dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-1073/2013

Megvitató bizottságok:

Pénzügyi Bizottság

Tulajdonosi Bizottság

 

48./ Javaslat a Képviselő-testület 539/2013. (VI. 20.) számú határozatának visszavonására

Előterjesztő:

Dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-924/2013

Megvitató bizottságok:

Ügyrendi Bizottság

Humán Közszolgáltatási Bizottság

 

49./ Javaslat a Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának a nem lakó ingatlanok haszonbérletbe adására vonatkozó 215/2013 (IV.25.) számú határozatának visszavonására

Előterjesztő:

Dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-1034/2013

Megvitató bizottságok:

Pénzügyi Bizottság

Tulajdonosi Bizottság

Ügyrendi Bizottság

 

50./ Jelentés a Képviselő-testület részére a (2013. április 16. és a 2013. október 15-e között) lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

Előterjesztő:

Dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-943/2013

Megvitató bizottságok:

 

 

51./ Javaslat Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. I. félévre vonatkozó munkatervére

Előterjesztő:

Dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-1033/2013

Megvitató bizottságok:

 

 

52./ Javaslat emléktábla állítására Dr. Neuschloss-Knüsli Kornél születésének 150. évfordulójára

Előterjesztő:

Virág Krisztina képviselő

Előterjesztés sorszáma:

123-1093/2013

Megvitató bizottságok:

Pénzügyi Bizottság

Humán Közszolgáltatási Bizottság

 

53./ Javaslat a Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt. könyvvizsgálójának - a Zuglói Zrt. 2013. üzleti évre vonatkozó éves beszámolójára irányuló- könyvvizsgálat és könyvvizsgálói jelentés kibocsátása tárgyában megkötendő Megbízási szerződése feltételeire

Előterjesztő:

Dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-963/2013

Megvitató bizottságok:

Pénzügyi Bizottság

Tulajdonosi Bizottság

 

54./ Javaslat a 2014. évre vonatkozó Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság támogatási szerződésének előkészítésére

Előterjesztő:

Dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-965/2013

Megvitató bizottságok:

Pénzügyi Bizottság

Tulajdonosi Bizottság

 

55./ Javaslat a 2014. évre vonatkozó Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság közszolgáltatási szerződésének előkészítésére

Előterjesztő:

Dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-964/2013

Megvitató bizottságok:

Pénzügyi Bizottság

Tulajdonosi Bizottság

 

56./ Javaslat a 631/2013.(IX.12.) számú határozatban (Mobiljégpálya megvalósítás részletes tervezetének elkészítésére) foglalt határidő módosítására

Előterjesztő:

Dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-1077/2013

Megvitató bizottságok:

 

 

57./ Javaslat a Képviselő-testület 214/B/2013. (IV.25.) számú határozatában előírt határidő módosítására

Előterjesztő:

Dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-1084/2013

Megvitató bizottságok:

 

 

58./ Javaslat a Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Képviselő-testület 2013. II. féléves munkatervének módosítására

Előterjesztő:

Dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-1094/2013

Megvitató bizottságok:

 

 

 

Zárt ülés tartható az alábbi napirendek tekintetében:

 

59./ Javaslat a Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat tulajdonában álló Budapest XIV. kerület Róna u. 139. szám alatti ingatlan értékesítésére 

Előterjesztő:

Dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-1007/2013

Megvitató bizottságok:

Tulajdonosi Bizottság

 

60./ Javaslat a települési értéktárral kapcsolatos döntések meghozatalára

Előterjesztő:

Dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-1092/2013

Megvitató bizottságok:

Tulajdonosi Bizottság

 

61./ Javaslat döntések meghozatalára a Budapest XIV. kerület 29732/1 helyrajzi számú ingatlan Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat tulajdonában álló 822/982090 -ed tulajdoni hányadának térítésmentes tulajdonba adásáról

Előterjesztő:

Dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-1045/2013

Megvitató bizottságok:

Pénzügyi Bizottság

Tulajdonosi Bizottság

 

62./ Javaslat a Bp. XIV. Nagy Lajos király útja 120-122-124. szám alatti ingatlanok értékesítésére

Előterjesztő:

Dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-1008/2013

Megvitató bizottságok:

Tulajdonosi Bizottság

 

63./ Javaslat a Budapest Főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzata tulajdonában lévő épületek bontására

Előterjesztő:

Dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-1059/2013

Megvitató bizottságok:

Pénzügyi Bizottság

Tulajdonosi Bizottság

 

64./ Javaslat a Bp. XIV. kerület, Csertő u. 22. szám alatti ingatlan bérbeadására

Előterjesztő:

Dr. Papcsák Ferenc polgármester

Előterjesztés sorszáma:

123-1005/2013

Megvitató bizottságok:

Tulajdonosi Bizottság

Szólj hozzá!

Címkék: közbeszerzés online közvetítés testületi ülés interpelláció közmeghallgatás telekeladás

3%-os teljesülés. Likviditási problémák. Pénzt osztunk. Halasztunk.

2013.09.16. 10:27 varnai

900 milliós likviditási hiány, 100 milliós pénzosztás és fontos döntések további halogatása. Mondhatni a szokásos.Túl vagyunk a nyári szünet utáni első testületi ülésen.

Az ülést ismét reggel 9-kor kezdtük, indoklás nem hangzott el, csupán informálisan hivatkoztak Vidnyánszky Attila belépésére a Keresztény Értelmiségiek közé, mely lépést a testületből sokan szándékoznak megtekinteni. Remélhetőleg arra is rájöttek, hogy éjjel 10 órakor érdemi viták senkitől nem várhatóak el, bár igaz, ez soha nem is volt célja a testületi üléseknek. Délelőtt 10 felé Kovács Balázs, Ferdinandy és Rátonyi Flóra is befutott, Harrach Péter volt az egyetlen (igazolt) hiányzó.

Az előterjesztések ITT olvashatóak.

Megkaptuk a beszámolót az első féléves gazdálkodásról. Mint a könyvvizsgáló is megjegyezte, a felhalmozási célú bevételeknél a teljesülés csupán 3%! Íme, most következik be az, amit az ellenzék folyamatosan jelzett, miszerint teljesen irreális 4 milliárdnyi ingatlan eladást betervezni a költségvetésbe. A tavalyi kommunális adóhátralékból mintegy 130 milliót reméltek beszedni, a teljesülés 16 millió. Hasonlóan irreálisan túltervezett volt a reklám és pavilon bérbeadásból remélt 110 millió, - a teljesülés 18 millió. A kommunális adó kintlevőség beszedését az adóosztály, azaz Papcsák  láthatóan nem is erőlteti, mint mondta 5 év van rá...  Balek volt, aki befizette. Azaz a törvénytisztelő, a szabálykövető állampolgár. A kommunális adóról késöbb külön posztot írok. Abszurd szám volt az üresen álló lakások komfortosítására szánt 65 millió, melyből 22 lakást sikerült felújítani. Lakásonként 3 milla? Lehetséges, hogy mindegyikbe - kizárólag a társadalmi egyenlőség okán - a  papcsáki 4 csillagos szupertitkos magánvécét építenek?

3_o_mosdo1.jpg

Természetesen megszavazták a 80 milliónyi nyugdíjas pénzosztást is. (Az előterjesztés az előző posztban) Az MSZP rátromfolt, nem azt mondták, hogy ez simán közpénzből kampányolás és a kerület anyagi helyzetében nem megengedhető, illetve abszurd a jómódúakat és a szociálisan tényleg rászorulókat egyformán támogatni, hanem  - ahogy az országos politikában rezsi és ÁFA csökkentés ügyben is teszik - rálicitáltak.  Módosítójukban azt javasolták, minden nyugdíjas 10.000 forintot kapjon. Demagógiából ötös. Mit nekünk az a 250 millió?! Végül a teljes testület megszavazta az eredeti pénzszórósdit, én nem szavaztam.  Kíváncsi vagyok hány nyugdíjast sikerül becsapni,  lesz hálás a befizetett kommunális adója részbeni visszaadásáért. Az újszülöttek támogatását én is megszavaztam.


Mindeközben egy tájékoztatóból kiderült, hogy a kerület kötvényes két nagy beruházására, a Kövér Lajos utcába tervezett sportközpontra, illetve a tanuszodára félretett, lekötött  1.9 milliárdból 900 milliót a polgármester önhatalmúlag "felszabadított". (mint az oroszok a nagypapa karóráját)  E régóta szükséges és ígért beruházások megépítésére láthatóan még szándék sincs.

Az "átcsoportosításra" a 2013-as költségvetési rendelet szerint három ok lehet:

a)  az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás, és következményeinek elhárítása,

b)  a költségvetés végrehajtását veszélyeztető események, és

a)    a likviditás egyensúlyára kedvezőtlenül ható események.

Mivel az a) pont szerinti elemi csapás nem ért minket,-  már ha Papcsák polgármesteri tevékenységétől eltekintünk,-  marad az utolsó kettő.

Mindezek után, és miután a felhalmozási és adóbevételek ennyire nem teljesülnek, és miután pont az ilyen átmeneti likviditási problémákra kért a 800 milliós folyószámla keret is kimerült már,  és méretes lyuk tátong  a bevételi oldalon, azt állítani-  mint a polgármester a ATV híradóban tette, -  hogy a költségvetésben minden rendben van, sőt van osztogatni való pénz, nem más, mint színtiszta hazugság.

Szavaztak a Kft-vé alakított Cserepesház FelügyelőERDOS_PAPCSAKkicsi.jpg Bizottsági tagjairól. Az elnök ismét  a Vagyonkezelőből rekordsebességgel (máig ismeretlen okból) kirúgott, de egyéb (máig ismeretlen) képességekkel megáldhatott Erdős Réka lett. A testület négy FB tagot választott, majd a jegyző - furamód utólag - jelezte, hogy a törvény szerint csak három lehetséges. Papcsák közölte, hogy a napirendet lezárta, és lehetetlen újra megnyitni. Amúgy ő volt az egyetlen, aki a kDNP jelöltjénél tartózkodott. Annak, hogy a polgármester máig hálás a télapónak (és krampusznak) biztos jele, hogy a frissen kreált kerületgondnoki posztot a télapó kapta. Barabás Ferenc, aki főállásként a zugló Fidesz egyik oszlopos tagja, megélhetését immár a kerület biztosítja, mellékesen a Pénzügyi Bizottság fideszes külsős tagja is. A kerületgondnoki munkakörről, bérről, végzettségről, pályáztatás módjáról interpellációban kérdeztem a polgármestert. A  válaszról a következő ülésen szavaz a testület.

Két szobortervet is elvi támogatásukról biztosítottak. A bolgár kisebbségi önkormányzat a Bosnyák térre egy ivóutat ad, mely önmagában dicséretes, de sajnos a kompozíció, a kút mellett álldogáló megfáradt munkás és anyuka a szocialista realizmus tökéletes darabjaként tükrözi az újraéledő korszellemet.

ide

Terveznek egy mellszobrot állítani Pongrácz Gergely 56-os forradalmárról is. Kértem, próbáljanak művészetileg értékes, XXI. századi, izgalmas köztéri alkotásokat létrehozni. Láthatóan nem is értették, miről beszélek. Boldogult TV szerkesztő koromban készítettem egy rövidfilmet a budapesti szobrokról, pont erről szól:

Hosszabb vita alakult ki a kertészház, azaz a Nyereg felújítása kapcsán. Ez az a Városligeti műemlék épület, amit havi 100 ezer forintért adtunk bérbe 18  évre.  2011-ben feljelentést tettem hűtlen kezelés miatt, de mivel a törvényt úgy módosították, hogy csak a kárt elszenvedő tehet feljelentést, ezért az eljárást megszüntették. Végül a testület a polgármestertől a szerződés áttekintését kérte.

Engedélyezték az óvodai csoportok engedélyezett maximális létszámának túllépését. Eközben évek óta üresen áll a Dorozsmai utcai fővárostól visszakapott hatalmas óvoda épület.

Fejenként 1600 forintért úszhatnak a zuglói 4. osztályosok a BVSC-ben. Kovács-Csincsák képviselő jelezte, hogy ugyanezért a szolgáltatásért (oda-vissza szállítás, oktatás, kísérés) a XVI. kerületi uszodában csak 1400 forintot fizetnek...  miközben lepukkantsága okán a BVSC sokkal roszabb minőséget nyújt csak. Mi most így , rejtve támogatjuk a BVSC-t.

Mindeközben újra elhalasztották a megállapodás megkötését a BVSC-vel - ezt annó egyből az átvétel utánra

medence_1986.jpgKi állja a cechet?

az áprilisi  testületire ígérték. Az átadás-átvétel egyre csúszik, az átvételkor általunk jelzett kérdések, problémák  nyilvánvalóan feloldhatatlanok, a terület, az üzemeltetés közös az állammal,  a BVSC pénzt remél az egyesület működtetésére, a 156 milliós gáz tartozás kifizetésére,... mindeközben a BVSC fél éve tulajdonképp gazdátlan, - kíváncsi vagyok ez idő alatt milyen szerződések köttettek.

A Városgazdálkodási Zrt két saját tulajdonú épületét is értékesíteni kívánja, az egyik a ZÉK székháza, a Mexikói út 65a, egy kétszintes jó állapotú épület, mely jelenleg is irodaként  van bérbeadva,  egy rendezett nagy telken Herminamezőn,  becsült értéke 41 millió  - szerintem jelentősen alulértékelt. Van egy megérzésem, miszerint az épület (olcsón) eladása, a BVSC átvételének ZÉKes képviselő általi megszavazásának részbeni ára volt.

Szavaztunk az idei Zugló Díszpolgára, a Zugló Emlékérem és a Zugló sportjáért kitüntetettjeiről. Én Lett Miklós könyvtárost, helytörténészt, a Herminamező Polgári Köre egyik oszlopos tagját javasoltam, akit meg is szavaztak. Díszpolgár lett továbbá Bárány Béla atya, és Müller Péter író, illetve posztumusz Kézdy György színész.


Zárt ülésen még a gazdasági csődbe kergettek egy csomó kerületi kisvállalkozót, boltost, akiket irreálisan nagy, milliós közterület használati bírságokkal sújtottak.  A kerületi KKV szektort, miközben a szavakban a támogatásukról biztosítja őket a kormány tulajdonképp módszeresen lehetetleníti el a kerület. Az irreálisan magas bérleti díjak miatt bezárnak a boltok a Nagy Lajoson és még számtalan helyen.

1 komment

Címkék: költségvetés fürdőszoba ingatlan eladás testületi ülés babakötvény papcsák ferenc tanuszoda kommunális adó ZÉK BVSC zuglói óvodák zugló díszpolgára likviditási hiány közterület foglalás kötvényes beruházások nyugdíjasoktámogatása zuglói MSZP

Hosszú mentegetőzés: "Takargatás, rejtegetés nélkül"

2013.07.18. 10:30 varnai

A június 20-i testületi ülésen Közérdekű kérdést tettem fel a a tavaly áprilisban megszavazott Képviselő-testületi ülések TV  közvetítése ügyében.

Közérdekű kérdés a Képviselő-testület június 20-i ülésére.

 

A Képviselő-testület 2012 március 1-én illetve április 19-én 280/2012 számon is határozatot hozott a testületi ülések élő, vagy ha az nem lehetséges  felvételről történő közvetítéséről.

 

Határozatában felkérte a Médiaszolgáltatót, hogy a szükséges technikai feltételekről, azok költségeiről készítsen költségbecslést és felkérte a polgármestert, hogy a megtett intézkedésekről a képviselő-testület 2012 július 30-i ülésén számoljon be.

 

Értékbecslést azóta sem láttunk és a polgármesteri  beszámoló elmaradt.

A testületi ülésekről azóta sincs  közvetítés.

  1. Hogy lehetséges, hogy a médiaszolgáltató nem végzi el a képviselő testületi határozatban rá bízott munkát?
  2. Milyen írásos anyagot tett-le a Médiaszolgáltató a képviselő-testület elé az elmúlt évben?
  3. Jól, szakemberek által vezetetten végzi-e a Médiaszolgáltató-e a munkáját , ha egy ennyire egyszerű szakmai feladatot egy éven át képtelen  megoldani?
  1. Hogy lehetséges, hogy a polgármester nem teljesít egy képviselő testületi határozatot?
  1. Miért nem teszi meg Zugló önkormányzata a lakossági tájékoztatás e ma már oly sok nálunk nagyságrendekkel kisebb önkormányzatnál is bevett formáját?
  1. Szándékában áll-e a polgármesternek Zugló lakosságát valóban (vágatlanul) tájékoztatni a képviselő-testületi ülésen elhangzottakról?

Mellékletek: a képviselő-testület 138/21012 és  a    280/2012 számú határozatai.

2013. június 19. 

Várnai László

Önkormányzati képviselő

Az idézett Képviselő-testületi határozatok ITT olvashatóak.

Kicsivel a 15 napos határidő után megjött a hivatalos válasz. Érdemes végig olvasni, nagyításért katt a képre.

img-712134329-0001-1.jpg

Ennyi rizsát, de  tényleg.  Évi 150 millióból... egy év alatt. Szánalmas kifogások, havi egy alkalomért minek egy harmadik operatőrt felvenni, ha az kamerástól bérelhető?  Arcátlan hazudozás.  Nem véletlen, hogy a 2013. Június 20-i testületi ülésen a Képviselő-testület nem fogadta el a Médiaszolgáltató Kft beszámolóját. Következmény persze semmi.

Ma már önkormányzatok százai, köztük Zuglónál nagyságrendekkel kisebbek és szegényebbek közvetítik évek óta sikerrel a testületi üléseiket.  Mint látható, nem kell ehhez semmi különleges eszköz. Csak akarat.

Az önkormanyzati.tv oldalán tucatnyi önkormányzat ülése látható, rajtuk kívül természetesen számos cég, vagy az önkormányzat maga közvetíti, sugározza az üléseit. 

A teljesség igénye nélkül. Fővárosi kerületek: :Újbuda - XI. kerület, Kispest, Józsefváros, XV. kerület...

Kisebb nagyobb városok: Jászberény, Szolnok, Budaörs, Mindszent, Pázmánd, Hosszúhetény, Gyula, Esztergom, Orosháza, Soltvadkert, Szerencs, Perkáta, Bicske, Biatorbágy... 

Az így közvetített ülések napirendi pontonként és képviselői felszólalásonként tagolt, kereshető. Érdekességként a biatorbágyi önkormányzat egy ülése.

Zugló mint éllovas, 20 milliárdos büdzsével,  évi 10 alkalmazottas, két igazgatós 150 milliós büdzséjű saját céggel egy éve alatt képtelen megoldani, amit e kicsi önkormányzatok évek óta gyakorolnak. A polgármester úr a testületi ülés elszabotálásával, az időhúzással nem tesz mást, mint amit az újság a kerületi tv szerkesztői gyakorlata nap mint nap tesz "a nyilvánosságot rejtegeti, takargatja" -  pont, ahogy fogalmaz.

4 komment

Címkék: testületi ülés Zugló Papcsák Ferenc Zuglói Médiaszolgáltató Kft Siket Tibor Schubauer Ferenc önkormányzati TV

Kerékpártárolók Zugló 214 pontján!

2013.06.18. 09:45 varnai

Zugló 214 pontjára kerülhet kerékpártároló, ha a csütörtöki testületi ülésen a többség támogatja a Pénzügyi bizottságon hétfőn már megszavazott előterjesztésem.  A Magyar Kerékpárosklub  az önkormányzat kérésére már 2009-ben megtervezte, a kerület mely pontjaira szükséges bringatárolók elhelyezése. Aztán három évig fiókban hevert a tervezet, bár a támaszok kivitelezése tízmilliós nagyságrendű,  azaz a kerületi költségvetés szempontjából jelentéktelen összeg. Most egy régi adósságot teljesíthetünk!


zuglói kerékpártárolók - mk javaslat nagyobb térképen való megjelenítése

Konkrét,  pontos elhelyezés javaslat ügyében kérem írjatok kommentet és emailt  a varnai.laszlo@lehetmas.hu címre.

A májusban elfogadott közterület fejlesztési koncepciónkba  változatlan formában lett beemelve a kerékpárosklub akkori javaslata, és mint  mondja a koncepció: „A kerékpártárolók kihelyezésének nincs javasolt kihelyezési prioritási szempontja, tekintettel arra, hogy a nagyobb számú megrendelés a kihelyezéseket gazdaságosabbá, olcsóbbá teszi.  Másrészt a kihelyezésre kerülő kerékpártárolók összköltsége (12.170 eFt) a többütemű megvalósítást nem indokolja.”

Ezért aztán a kerület egy súlyos elmaradását pótolva egy  csomagban az egész kerület összes tárolóját megszavazhatjuk és még az idén megépíthetjük!

 Bringások Isten hozott titeket Zuglóban!

critical_mass.jpg

Az anyag a fontosabb csomópontokban 10 támaszos, azaz egyszerre akár húsz bringa tárolására alkalmas pontokat javasol. Tipikusan ilyenek a B+R helyek, azaz a közösségi közlekedési végpontok, a  metró megállók, Őrs vezér tér, Népstadion, Mexikói úti kisföldalatti végállomás ( az új Roosevelt tér : ), a  kerületi vasútállomások, Zugló vasútállomás, Rákosrendező. E pontokon a B+R igényeknek megfelelően, ha nem is az amszterdami vasútállomás megoldásait -  bár ez  jövő - sc_Amsterdam_bicycle_parking.jpg

de lehetőleg fedett, de mindenképp bekamerázott és lehetőleg őrzött helyeken építenénk meg a tárolókat. Például  kisföldalatti végállomáson  a BKV telep kerítésén belül egy 100 m2-es rész simán elkeríthető.
  Fontos szempont a bővíthetőség és a hamarosan elkészülő BuBi pontok elhelyezése, (közös kamerák) is.

Egy évtizede küszködünk a kerületi posták, bankok, bevásárlósarkok, patikák előtt. Jobb sorsra érdemes fákhoz, villanyoszlopokhoz, közlekedési táblákhoz, kerítésekhez, villámhárítókhoz,  ki tudja milyen kábelekhez, gázcsövekhez próbáljuk láncolni a bringákat, melyek nem ritkán eldőlnek, megsérülnek. (A Thököly úti OTP fiók vezetőjét többször kértem az akár reklámhordozónak is alkalmas pár tízezer forintos támasz kihelyezésére, mindhiába. ) Ezeken a helyeken, akár az adott tér, kereszteződés több pontján is lesznek tárolók.  A kisebb, pár boltos sarkokon, kereszteződésekben is lesz minimum hármas, azaz hat bringát befogadni képes támasz.

Szintén kerékpártámaszok kerülnek a kerületi bölcsődék, iskolák óvodák elé. Ma már szerencsére  teljesen hétköznapi látvány a gyerekkel a háta mögött bölcsibe, oviba érkező anyuka/apuka aki aztán bringával megy tovább a munkahelyére.  De aki próbált már  ugrabugráló gyerekkel,netán még egy táskával is felpakolt bringáról leszállni, majd a bringát egyensúlyozva a gyereket is levenni,  az tudja miről beszélek.

Az iskolába bringával járó gyerekek bringáját az iskola udvarán, fedett, de mindenképp lopásbiztos helyen kell elhelyezni.

Szintén bringatárolók kerülnek az összes játszótérre (már sok helyütt van)  az összes közparkba, a focipályákhoz például a városligetbe. Jelenleg nincs kerékpártároló a Paskál strand előtt,  és több kerületi múzeum előtt.  

Ma abszurd módon nincsenek bringatárolók a kerületi orvosi rendelők, a két szakrendelő előtt. 

Nem kell dizájnolni, nagyot álmodni, a belvárosban, DSCF1104.jpga VII. kerületben pár éve telepített horganyzott P vagy fordított U formájú parkolók láthatóan  sikeresek, mára megteltek,  olcsóak, időtállóak, és a kerékpáros társadalom elfogadta, belakta őket.  Zuglónak a belvárosi kerületekkel ellentétben könnyű dolga lesz, nekünk nemigen kell parkolóhelyeket feláldoznunk.

 

Az előterjesztés alant, kérem lájkokkal támogassátok és osszátok  meg a blogposztot!

 

 

Budapest főváros XIV. kerület

Zugló Önkormányzat

Várnai László

Képviselő

                                                                                                              Szám:               /2013.

                                                                                                        Nyilvános ülésen tárgyalandó

 

 

…….számú napirend

 

a Képviselő-testület 2013. június  20-i ülésére

 

Tárgy: Javaslat Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata területén kerékpártárolók elhelyezésének forrás biztosítására és kivitelezésére

 

Tisztelt Képviselő-testület!

 

I. Előzmények

 

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának Képviselő-testülete a 381/2013. (V. 23.) számú határozatával úgy döntött, hogy a „Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Közterületi – szabadtéri létesítmények – Fejlesztési Koncepció” című dokumentumban foglaltakat az előterjesztés 5. számú melléklete szerinti tartalommal elfogadja azzal, hogy a koncepcióba kerüljön beépítésre a 11. körzet Füredi úti lakótelep területén a Zsálya parkban egy 40*50 m-es bekerített kutyafuttató, 3,5 M Ft javasolt fejlesztési költséggel (1. számú melléklet).

II. Vélemények

Az elfogadott „Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Közterületi – szabadtéri létesítmények – Fejlesztési Koncepció” című dokumentum Prioritási szempontok fejezet utolsó bekezdése szerint: „A kerékpártárolók kihelyezésének nincs javasolt kihelyezési prioritási szempontja, tekintettel arra, hogy a nagyobb számú megrendelés a kihelyezéseket gazdaságosabbá, olcsóbbá teszi.  Másrész a kihelyezésre kerülő kerékpártárolók összköltsége (12.170 eFt) a többütemű megvalósítást nem indokolja.”

A kerékpártárolók helyszínének kijelölésében aktív szerepet vállalt a Magyar Kerékpáros Klub.

Budapesten a VII. kerületben megvalósult kerékpártárolók népszerűek, azok kihasználtsága maximális.

Mindezek figyelembe vételével, valamint az elmúlt időszakban a jelentősen megnövekedett kerékpárosok számára tekintettel a kerékpártárolók megvalósítása minél előbb indokolt.

 

III. Bizottsági vélemények

 

Az előterjesztést a Pénzügyi Bizottság 2013. júniusi ülésén tárgyalja, a bizottság véleményét a bizottsági elnök a Képviselő-testület ülésén ismerteti.

 

IV. Határozati javaslat

 

1./A.                                                   .../2013. (...) határozat

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata területén kerékpártárolók elhelyezésének forrás biztosítására és kivitelezésére

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Képviselő- testülete úgy dönt, hogy a 381/2013. (V. 23.) számú határozatával jóváhagyott „Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Közterületi – szabadtéri létesítmények – Fejlesztési Koncepció” című dokumentumban meghatározott helyszínekre telepítendő kerékpártárolók kihelyezésére 12.170.000 Ft + ÁFA összeget biztosít a 2013. évi költségvetési rendelet általános tartaléka terhére.

A Képviselő-testület felkéri a Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt-t a kerékpártárolók kivitelezésére.

Felelős a fedezet biztosítására: dr. Papcsák Ferenc polgármester

Határidő a fedezet biztosítására: 2013. június 20.

Felelős a kivitelezés végrehajtására: Szili Adrián vezérigazgató

Határidő a kivitelezés végrehajtására: 2013. december 31.

 

1./B.                                                   .../2013. (...) határozat

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata területén kerékpártárolók elhelyezésének forrás biztosítására és kivitelezésére

 

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Képviselő- testülete úgy dönt, hogy a 381/2013. (V. 23.) számú határozatával jóváhagyott „Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Közterületi – szabadtéri létesítmények – Fejlesztési Koncepció” című dokumentumban meghatározott helyszínekre telepítendő kerékpártárolók kihelyezésére nem biztosít 12.170.000 Ft + ÁFA összeget.

 

Felelős: dr. Papcsák Ferenc polgármester

Határidő: 2013. június 20.

 

A határozathozatal Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 47.§ (1) és (2) bekezdése alapján egyszerű szótöbbséget igényel.

Budapest, 2013. június 11.

 

                                                                                                               Várnai László  

                                                                                                                 képviselő                              

Mellékletek:

 

  1. sz. melléklet: 381/2013. (V. 23.) számú Képviselő-testületi határozat

 

 

 

 

4 komment

Címkék: zugló testületi ülés kerákpár tárolók Magyar kerékpárosklub zuglói önkormányzt közterület fejlesztési koncepció zuglói LMP

Közösségi kert és a lófej az alpolgármester ágyában

2013.03.03. 16:15 varnai

the_godfather_horse_head.jpgMai nap a ZUG-ról, a kerületben készülő közösségi kertről, erről a lelkes csapatról akartam írni. Erre tessék, Ferdinandy alpolgármester lófejet talál az ágyában. De azért dafke írok a közösségi kertről és a végén az alpolgármester elleni kicsinyes bosszúról, hatásköreinek elvonásáról, az önkormányzatban folyó legfrissebb vendettáról.

A közösségi kert olyan dolog, ami igazán illik és megvalósítható Zugló panelos részében. Van sok (betonban élő) ember és van sok üres, gazdátlan zöldterület. A kerület ennek ellenére az elmúlt két évben a szakemberekre nem hallgatva (mint azt blogomban írtam) egy rossz megoldást erőltetett, egy iskola zárt udvarára tervezett tucatnyi millióba kerülő díszkertet, benne  ráadásul mérgező dísznövényekkel. E közben más kerületekben már sikeresen működnek közösségi kertek, Lecsós kert, a Corvinnál lévő, és az Első Kispesti Közösségi kert és több más kerületben is előkészítés alatt állnak projektek. De hát, mint a kopizott  költségvetési koncepciónkból is tudjuk, Zugló az éllovas. Legalábbis eltűnő milliókban.

A most feltűnő, a facebookon önszerveződő csapat, lelkes értelmiségiek, hozzáértők, biológusok, tájépítészek, kertészkedni, közösségbe vágyó családok -  az önkormányzattal ellentétben - elsőként is áttanulmányozták az eddig a fővárosban létrejött sikeres közösségi kerteket és ez alapján egyből jobb megoldást találtak a felkínált több területi opcióból: a Zsálya és Tihany utca sarkán lévő nagy közterületet választották.

A pénteki cserepesházi  találkozóra 40-50 érdeklődő jött el, harmincasok, családosok, olyan korosztály is, akik általában kerületi közösségi rendezvényekre, pl. lakossági fórumokon nem vesznek részt.. Külön említendő, hogy a találkozóra összeraktak a teremben egy kis játszósarkot, így a gyerekek sem unatkoztak. (megjegyzem az LMP kongresszusain - a pártok közül egyedül -  mindig van játszószoba) Eljöttek a nyugdíjas kertbarátok is, mosolygós, vitalitással teli idősek, öröm volt látni őket. 

Eljött Rozgonyi alpolgármester aki hosszasan beszélt az önkori szerepéről és hogy ők mennyire támogatják a civil kezdeményezéseket. Hát izé, a kerületi költségvetés nem ezt mutatja. (146 millió médiára kontra 10 millió a civilekre) Mindenesetre a labda most az önkormányzat térfelén pattog, fog-e a szavakon túl érdemben és milyen nagyságrendben segíteni.

A kiépítés tulajdonképp pillanatok alatt és minimális költségből megoldható: Lehetne használni a Bosnyák tér felújításakor felszabadult önkormányzati tulajdonú kerítés elemeket, venni a szerszámoknak egy OBI-s kisházat. A terület locsolásához feltehetőleg volt a helyszínen vízcső csonk is, de ha nincs ez is könnyen megoldható. Én a kertnek a tervezett 1000 négyzetméternél  többet kerítenék el, legyen hely továbblépni, és közösségi térnek is.

Március 23-ára terveznek egy PIKNIK-et a leendő közösségi kert helyén, én ott leszek.

385813_134542493388696_1552232448_n.jpg

Na és akkor most a belső leszámolósdiról. A BVSC előterjesztés meg nem szavazása után várható volt, hogy a  retorzió nem marad el. Hisz eddig minden ellenszegülés után, legyen az bármilyen kicsi vagy akár előre jelzett is mindig büntit kapott a renitens. 

godfather_663994c.jpg

- Don tégy igazságot, István elárulta a családot.

- Nem tisztel engem, vonjátok meg az összes hatáskörét, vezényeljétek el a titkárnőjét.

A polgármester  nem figyel az ellenérvekre, gondolkodás nélkül söpri le őket, és még csak nem is taktikus. Csak az őt gondolkodás nélkül követő hűbéresekben, megvásároltakban és ellenség kategóriákban gondolkodik. Így két évvel a választás után már nem csak a hibákra rámutató ellenzék, a Kedves Vezető tevékenységét nem mindig értékelő lakosság, (nem beszélve a kommentelőkről) került a vádaskodó kategóriába, de a polgármesterrel nagy ritkán egyet nem tértő kormánypárti képviselők is. A bosszú mindenkit utolért, én mindkét bizottsági helyemet elvesztettem mert kritikát mertem megfogalmazni, a  rossz döntésekre előre figyelmeztető Kovács Balázs alpolgármester széke bánta, de hasonló sorsra jutott a kötvény kibocsátás ellen igen tapintatosan tiltakozó Harrach Péter is, aki a frakció vezetőséget veszítette el, nem mellesleg vele együtt mondott le a két helyettese is. A kerületi köztisztviselői, osztályvezetői, vezetői kar mind ráment a tisztogatásra, jegyzőtől a titkárnőkig bezárólag. A hozzáértés nem kritérium, csak a lojalitás, - a hosszú láb csak időszakos védettséget jelent.

 Mára elvesztették a  polgármesteri bizalmat az önállóan gondolkodó kormánypárti képviselők is. Pedig tényleg, amennyire lehet, - szerintem messze túl a tükörbe nézés határán is - igyekeztek lojálisak lenni, belül lejátszani a vitákat, és számos alkalommal  megszavaztak annyi ostobaságot, hogy ihaj, szakrendelő bezárástól és adókivetéstől visszavonásig, erdélyi házon át mindent. Lojálisan és némán ültek, nyomták az igent, engedtek a polgármesteri erőszakosságnak.

Szóval mostanra a három alpolgármesterből egy maradt. Hullanak, mint a tíz kicsi indián. Miközben a polgármester alig jár be, számos munkaköre, titulusa mellett Zuglóval ideje harmadában, negyedében ha foglalkozik, eközben először a városfejlesztéssel, költségvetéssel foglalkozó alpolgármester jogköreit vonta magához. Az eredmény borítékolható volt, azóta e téren lényegében nincsenek döntések, (csak üres sikerkommunikáció) a költségvetéseket meg negyedévente, utólag újraszabják.

Most Ferdinandy István pozíciójának kiüresítésével isten tudja ki fogja az amúgy is, de most az iskola államosításokkal együtt járó átszervezések, az óvoda építések és az unortodox gazdaság-politika miatt egyre súlyosabb szociális problémák miatt rengeteg munkával járó oktatási és szociális területet vinni?  Papcsák? No hiszen. Rozgonyi rendvédelmi kulturális általános helyettes? Egyedül mindent, hisz a polgármester érdemben nem dolgozik, max. avatni megy, már ha valaki megmutatja neki hol van az avatni való. És vajon hagyják-e a zuglói fideszesek, hogy az egyetlen pozícióban maradt és valóban hiteles, rengeteg munkát végző emberüket is kicsinálják?

2 komment

Címkék: zugló testületi ülés bvsc Papcsák Ferdinandy István hatáskör megvonás zuglói alpolgármester

süti beállítások módosítása