Mint már sokszor felmerült - még vizsgáló bizottságot is létrehoztunk - a zuglói önkormányzat rossz működésének az egyik fontos oka, hogy a polgármester nem hajtja végre a testületi döntéseket. Erre szomorú példa az Állandó Helytörténeti Kiállítóhely ügye.
A még februárban írt előterjesztésemet a testület támogatta, határozat született, de mindezidáig - épp három hónap telt el a döntés óta - és több polgármesternek írott levélben is szorgalmaztam a bejárást, semmi nem történt.
Helytörténeti kiállítás Rákospalotán. Zuglóban évtizedes adósság a létrehozása.
Egyszerűen nincs akarat az érdemi munkavégzésre. Nemcsak az ilyen, Zugló 28 milliárdos büdzséje szempontjából jelentéktelen, de szimbólikus ügyekben, mint a helytörténeti kiállítóhely, de más jóval fontosabb döntések végrehajtása esetében sem.
Nem történt előrelépés a novemberben elnapolt előterjesztésem, a ZESZ számára adni szándékozott szolgálati lakások ügyében.
Nem történt semmi a 2017 decemberében megszavazott energetikai közbeszerzések kiírása témájában - ez esetben évi 30-50 milliót is megtakaríthatnánk.
Ha időben visszább megyünk, az elmúlt 4 évben számos startégiailag jelentős döntés nem lett végrehajtva. A két szakrendelőnk felújítása, szociális bérlakásépítés, a romos bérházak szanálása... Pótolhatatlan éveket veszít Zugló, mert a polgármester nem dolgozik. Nem delegál feladatot, nem kéri számon a cégvezetőket.
Kispesti nép közé vegyülés - ijesztően orbáni-gyurcsányi mozdulatok. Próbálná meg ezt a 4 év alatt semmit nem változott Bosnyák téren, a romos homlokzatú, sorállásos, orvoshiányos Hermina rendelőnk előtt, ne adj isten a Pillangó Parkban. Kapna hideget-meleget a zuglóiaktól.
Amúgy az elmúlt években lett volna mit lemásolni, tanulni a többi kerülettől, polgármestertől, leginkább a csendes, kitartó munkavégzést. De most már késő.
Polgármesterünk miniszterelnökként, főpolgármeterként kampányol, országot jár, vagy más kerületek ügyében tart sajtótájékoztatót. A saját karrierjét építi és nem a kerületet. Értem én, bár el nem fogadom, hogy Zugló remek politikai ugródeszka volt, de legalább ne összetörve hagyja hátra.
2019. május 6-án az alábbi levelet írtam a polgármesternek, majd vártam két hétig türelemmel, de a bejárás mindezidáig nem lett megtartva. Nem atomerőműről, egy kétórás bejárásról van szó, melyre a polgármester bárkit delgálhatna.
László Várnai varnai.laszlo14@gmail.com
máj. 6., H 18:18
címzett: polgarmester; Buza; civilzugloTisztelt Polgármester úr,A februári testületi ülésünkön döntést hoztunk arról, hogy egy szűk körű bejáráson megvizsgáljuk, mely épületünk alkalmas egy állandó helytörténeti kiállítóhely számára és az eredményről az áprilisi testületi ülésen tájékoztatjuk a testületet.https://www.govcenter.hu/Testuleti/Content/ Publikalasreszlet.aspx?hid= 111566 Ime a 99/2019(II.21) határozat:2. Budapest, XIV. kerület Zugló Képviselő-testülete felkéri a Polgármestert, hogy Buza Péterrel a HPK elnökével, a Környezetvédelmi és Városképvédelmi tanácsnokkal, a Főmérnökséggel és a ZVK. Zrt szakembereivel együtt tekintsék át, mely épületek alkalmasak az alábbi feltételeket figyelembe véve:
A kiállítás helyszíneként olyan helyiséget kell találni, amely az alábbi feltételeknek megfelel:
a.) a kerület jól megközelíthető, központi részén, egyik főútvonalán, vagy Zugló történelmi városrészében helyezkedik el,
b.) rendelkezik 100-150 négyzetméter egybefüggő kiállítótérrel,
c.) alkalmas kisebb rendezvények, előadások megtartására is.
3. A lehetséges helyszínekre, és ezek becsült kialakítási költségeire tegyenek javaslatot a képviselő-testület áprilisi ülésére.
A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, készítsen 3 évre szóló Stratégiai tervet és dolgozza ki, hogyan válhat közérdekű múzeális gyűjteménnyé a Samodai József Helytörténeti Műhely.
Határidő: a Képviselő-testület áprilisi ülése
Felelős: polgármester
-----------------------------
----------------- E döntésünknek immáron több, mint két és fél hónapja, a határidő április volt, most május van.Kérem, a bejárást a héten összehívni szivekedjen.Tisztelettel,Várnai Lászlókörnyezetvédelmi tanácsnok, önkormányzati képviselő - Civilzugló Egyesület
A bejárást és a többi testületi határozat végrehajtását már egy március 18-ai levélben is szorgalmaztam:
László Várnai varnai.laszlo14@gmail.com
2019. márc. 18. 9:52
címzett: polgarmester; Szabó; Németh; civilzugloTisztelt Polgármester úr, tisztelt Alpolgármester asszony!A február 27-i Képviselő-testületi ülésen döntöttünk arról, hogy helyszínt keresünk egy állandó helytörténeti kiállítóhely számára.A lehetséges helyszínek áttekintésére, felkeresésére egy négy főt delegáltunk, én mint az egyikük máig nem kaptam meghívást, pedig a döntés óta több mint 26 nap telt el.A március 7-i rendkívüli ülésen abban maradtunk, hogy az óvódák problémái kapcsán előterjesztést írók, Szabó alpolgármester asszony és én leülünk egyeztetni, hogy a március 27-i testületi ülésre közös előterjesztést nyújthassunk be. A testületi úlés óta eltelt két hét, de nem lett összehívva a találkozó.Kérem, hogy ez a találkozó a keddi vagy szerdai napon történjen meg, hiszen háttérszámításokat kell végezni és csütörtökön már nyomtatják az előterjesztéseket.Kérem, hogy erre az egyeztetésre hívjuk meg az Óvodavezetők Szakmai Szövetségének vezetőit.A 2018. novemberi ülésen elnapolták a Szolgálati Lakások a ZESZ számára előterjesztésem, mondván, egyeztetés szükséges a témában. Az elnapolás óta eltelt több, mint három hónap, kérem tájékoztasson, mikor lesz az egyeztetés?Végül hadd emlékeztessem, a képviselő-testület 2017 decemberében döntött 506/ 2017 (XII.21.) számon arról, hogy kér egy tájékoztató anyagot, az intézmények energia fogyasztásáról, és megközbeszerezteti ezek áram és gázfogyasztását.Ezt a tájékoztatót mindmáig nem kapta meg a testület. Nehéz elképzelni, hogy hozzávetőleg 50 épület áram és gázfogyasztásáról nem képes egy táblázatot összeállítani 14 hónap alatt egy 270 fős hivatal.Az elmaradt közbeszerzés több tucat millió forint megspórolását eredményezhette volna...Kérem, legyenek összehívva a fenti egyeztetések, koncentráljon kicsit többet a még hátralévő időben a kerület operatív vezetésére, a testületi döntések végrehajtására.Tisztelettel,Várnai Lászlóképviselő, Civilzugló Egyesület