HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 106 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok


Garázsadó - fizessenek az autósok?

2019.12.04. 17:11 varnai

Garázsadó lesz Zuglóban. Az ötlettel egyszer már 2015-ben is megpróbálkoztak a szocialisták, most  - nyilván  - az LMP-s Vida  Attila képviselőnek jutott eszébe a bölcs ötlet. 

Az általános, hozzávetőlegesen 15%-os adóemelést vida-attila-kepv-702x336.jpgRózsa András a Momentumos alpolgármester terjesztette elő, mely a kerületi cégeken, telephelyeken, és az üresen álló telkek adóján csavar egy kicsit.

E mellé került be Vida Attilának, az LMP tönkretételében jelentős szerepet játszó exválasztmányi titkárnak, - aki ősszel Füredi úti lakosként lett Herminamező egyéni képviselője szignálta a módosítót, melyet eufemisztikusan a mentesség alóli kivezetésként sikerült körülírnia. 

123-831-2019_-modosito-vida.jpg

A garázsokra is az építményadó 1400Ft / négyzetméter / év adó vonatkozik, mivel egy garázs minimum 5 x 3 méter, azaz garázsonként, pontosabban autóhelyenként minimum 21.000 Ft-ot kell fizetni évente. 

Mi vele a probléma? Több is van.

Elvi probléma, hogy a kerület több mint egy évtizede - igen helyesen - arra próbálja rávenni lakosait, hogy gépjárműveiket ne a közterületen, ne a zöldterületeket pusztítva tárolják. Aki ma Zuglóban új épületet épít, új lakást vesz annak minden lakáshoz kötelező garázst építenie. Persze a Herminabau kivételével.

Azaz azt a lakost aki igyekszik a kerületi építésügyi előírásoknak, városfejlesztési elveknek megfelelni, és ennek megfelelően a telkén belül tárolja a kocsiját, méregdrágán pincegarázst épít vagy teremgarázs helyet vesz, most aztán még  évente jól meg is sarcoljuk. Bravó.

Az adatbázis tökéletes hiánya. A zuglói önkormányzatnak ma nincsen semmiféle adatbázisa a garázsokról. Elképzelésünk sincs a kerületben súlyadót fizető hozzávetőleg tizenhétezer autóból hány áll garázsban.

Az adózás önbevalláson alapul, azaz csak a jogkövető állampolgárok fognak fizetni.  A lakosoknak elvileg január 15-ig kell az un. adatbejelentő nyomtatványon bejelenteni a garázst, mint adótárgyat.

Az önkormányzat azonban  nemigen igyekszik e kötelezettségéről tájékoztatni a zuglóiakat. A kerület honlapján a zuglo.hu-n a Döntött a testület a házfelújítási támogatásokról! című cikkében a győzelmi jelentések mögött az utolsó sorban említik meg a zuglóiak számára igencsak jelentős változást. Kíváncsi vagyok a hamarosan újra megjelenő Zuglói Lapokban sikerül-e tájékoztatni a lakosokat az új adónemről. 

Tudni kell, garázsnak csak az számít, ami a tulajdoni lapon, közhiteles dokumentumban ekként van feltüntetve.  

francia-ut.jpg

Vajon a Francia úti garázsok után ki fog adózni?

A magyar leleményességet ismerve a garázsok jelentős része része nincs semmiféle módon bejelentve,  az is feltételezhető, hogy a garázsok jelentős része fészerként, szerszámosként, gyümölcstárolóként van regisztrálva - részben akként is szolgálnak -  és feltehető hogy ezerszámra állnak a hátsókertekben akár évtizedekkel ezelőtt épített, soha be nem jelentett garázsok is. 

A kerület adóosztálya ezután vagy önszorgalomból  szisztematikusan vagy jószomszédi bejelentésre elkezdi majd kikérni és egyeztetni a tulajdoni lapokat és azt, hogy önbevallott-e az illető. Ezután csekket kell küldeni, könyvelni, felszólítani... még bizonyára sokan emlékeznek a hiányos adatbázissal papcsáki vehemenciával kivetni kezdett kommunális adóra, a  népharagra, a  menetközbeni kedvezményekre, mentességi változtatásokra végül a visszavonásra, nem utolsó sorban a sok millióba kerülő visszautalásokra. 

Az Építéshatósági Osztálynak is lesz dolga bőven. Ha a hátsó kertben egy légifotó vagy kedvesszomszédi bejelentés után az adóosztállyal kart karba öltve kiszállnak és megállapíthatják, hogy a tákolmány, netán plusz lakóterület szauna/garázs mi több egy komplett illegális lakóépületet áll a telken,  melynek következménye jelentős  bírság, adókivetés ,ne adj' isten hivatalosan elrendelt bontás lehet.

A kertvárosiak szinte mind fizetni fognak, sőt  akiknek a kertjükben vagy házuk alatt kétautós garázs van azok  minimum  6x 6 nm után adóznak, azaz 50.400 Ft-ot fognak fizetni... ez több, mint a duplája az akár luxus benganagy  házra a törvény szerint maximálisan kivethető 25.000Ft-os kommunális adónak.

kertvaros.jpg

Mindenki fizetni fog, mert minden kertben vagy pincében van garázs, legtöbb helyen ráadásul kétállásos.

Akik teremgarázsban állnak azok is durván szívni fognak,teremgarazs.jpg mert nem elég, hogy 2-3 millióért megvették a parkolóhelyet, de adózási szempontból  az egész garázsterületet osztják szét, azaz a közlekedési utakat is, tehát egy tulajdonosra simán  30-40 nm is juthat. Van olyan új építésű lakópark, ahol 3000 nm-es teremgarázs van minden egyes épület alatt...

 

Attól tartok e kapzsi sarc is a kommunális adónál megtapasztalt elementáris erejű  lakossági ellenállásba fog ütközni. Leginkább mert épp olyan kapkodva, előkészítetlenül lett kivetve, ugyanúgy csak az adóalanyok kisebbik, törvénykövető része fog fizetni, ezért végtelenül igazságtalan lesz. Íme, akik az adóemeléseket és a módosítóként elfogadott garázsadót megszavazták. Megjegyzendő, az ellenzéki koalíció választási programjában nem szerepelt a garázsadó, és a választáskor azzal kampányoltak, hogy az önkormányzat gazdálkodása kiegyensúlyozott, sőt 3,8 milliárddal adták át a kerületet. Ha ez igaz akkor miért is szükséges az új adó?

garazsado_vegszav.jpg

9 komment

Címkék: kommunális adó Papcsák Ferenc garázsadó Vida Attila LMP

Parkolás visszavonuló - a pozíciók szétosztása

2019.11.11. 23:30 varnai

Az október 13-ai önkormányzati választások óta immár második testületi ülésünket tartottuk, mindkettő egy-egy lendületből áttolni akart előterjesztéssel, az első a döntési jogkörök koncentrálásával, a második egy majd' fél milliárdos közbenszerzéssel, végül mindkettő "rugalmas elszakadással": visszavonulással végződött.

Mint azt az Átlátszó, az index, és a 444 is megírta, polgármesterünk az alakuló ülésen egy a koalíciós partnerekkel nem egyeztetett SzMSz módosítóval kezdett, míg most  a parkolási ügy: egy 412 milliós közbe(n)szerzés lezárás, és egy kínos szerződéskötés került - volna - a testület elé úgy, hogy erről még a saját koalíciós partnereivel sem egyeztetett előre. Lassan a Momentum és a DK is megtanulja milyen a zuglói szocikkal együtt dolgozni, milyen az, ha a háttérből Tóth Csaba diktál, és Horváth Csaba is rájön, hogy milyen, mikor Tóth döntései miatt ő kerül kínos helyzetbe: neki kell hazudoznia mellébeszélnie a médiában.

Érdemes megnézni a fotót, ahogy a koalíciós partnerek kvintettje kínosan feszengve áll a "gazdaságilag - jogilag rendben, morálisan problémás parkolási ügy" sajtótájékoztatón. A testbeszéd többet mond minden szónál. 

7nqjzovoijaouyhqs.jpeg

Horváth Zsolt a DK, Rózsa András a Momentum, Hajdú Flórián a szocialisták, Szabó Rebeka a Párbeszéd képviselője. A Horváth mögé felsorakozás jutalma mindegyikük számára alpolgármesterségi posztot hozott milliós fizetéssel.

Másnap reggelre a Demokratikus Koalíció ki is hátrált a megállapodásból és a parkolás előterjesztés elnapolását kérte. 

A testületi ülés ITT visszanézhető.

A parkolás napirend tárgyalásának bizarr eleme  volt, hogy a polgármester miközben az eredetit visszavonta helyben osztatott ki két módosítót, (azaz a közbeszerzés lezárása helyett két kommunikációs lufiról szavaztunk), miközben a frissen, egy órával ez előtt elfogadott SzMSz szerint helyben módosítót beadni immár már nem is lehetséges, azt az előző nap 12 óráig kell írásban megküldeni. Ez egyből rávilágított, hogy mennyire nem életszerű a frissen elfogadott SzMSZ ezen paragrafusa. 

Az eredeti, visszavont parkolási előterjesztés arról szólt, sdapal.jpghogy a kerület még gyorsan, mielőtt a főváros - ahogy tervezi -  rendeletet módosítana, magához vonná, központosítaná, akár teljesen megváltoztatná a korrupciót lehetővé tevő és mára teljesen idejétmúlt  szabályokat, (pl. a 75 méterenként kötelező érmés órákat), Zugló még gyorsan leszerződne a kínos -haveri céggel. Csekély 412 millióért négy évre kötnének szerződést a méltán gyanús Kupper féle C-WARE céggel, mintegy 76 parkolóóra megvásárlását és 4 éves üzemeltetését aláírva.

A parkolási trendeket jól ismerők szerint ma érmés parkolóórát venni és havi sok millióért üzemeltetni olyan, mintha most, 2020-ban érmés telefonkészülékeket helyeznénk el a városban.   A mobilos és különböző applikációkkal fizetés immár 60% fölötti részt képvisel, és ha a "kényelmi díj" nem lenne parkolásonként 100 forint, akkor teljesen meg is szünne az érmés fizetés. Nem véletlen, hogy Nyugat-Európában már nem, vagy alig telepítenek érmés parkolóórákat.

Íme, a zuglói parkolóóákat szállító francia cég otthoni órái, melyek bankkártyát fogadnak el. (Emellett szabadon konfigurálhatóak, igény esetén akár érme elfogadás is beépíthető.) Alapvetően nem lenne szükség érmekazettára, ürítésre, örzésre...   

A polgármester szerint ilyen órák nem léteznek...  Hozzászólásomban javasoltam Horváth polgármesternek, hogy kezdeményezze a fővárosi parkolási rendelet módosítását és a jelenlévő Tóth Csaba országgyűlési képviselőnek, hogy terjessze be a  kényelmi dj mértékét meghatározó törvény megváltoztatását. Szokás szerint kinevettek, vagy esetleg az ésszerűségre való törekvést találták ilyen mulatságosnak, nem tudni. Bár ezt már megszoktam, amikor 2017-ben felhívtam a figyelmet a Centrum parkolós cégháttérre, és a kerület számára veszteséget okozó parkolás ellenőrzés kiszervezésének korrupciós veszélyére a figyelmet, akkor is kinevettek. Valószínűleg nem törődnek vele, hogy ezzel a zuglói adófizető polgárok arcába nevetnek.

A beígért lakossági konzultációval alátámasztani a parkolást merő szemfényveztés, hiszen az itt élők bár utálják, hogy P+R-ként használják az utcáikat, de nincsnek 5820-3338-lako-piheno-ovezet-m.jpgtisztában a megkötni kívánt szerződés részleteivel, és azzal sem, hogy a lakótömbök jó részét simán a KRESZ szerint  "lakó és pihenőövezetté nyilvánítva is kitilthatnánk az idegen autókat  - ja de akkor nem lehetne százmilliókért parkolóórákat vásárlni és milliárdokért üzemeltetni a haveri cégekkel.

Fontos megjegyezni, hatályos testületi döntésünk van arról, hogy a zuglóiak számára ingyenessé tesszük a kerületben a fizető parkolást, de valahogy ezt a döntést a polgármesternek nem ilyen sürgős végrehajtani.  A parkolócégek bevételének maximalizálása fontosabb a kerületiek érdekénél.

Az MSZP-s képviselőkön nem is csodálkozom, ami igazán ijesztő volt  az a Momontumos és az LMP-s, Párbeszédes képviselők meghökkentően gyors besimulása. Elég hamar ment.  Vida LMP-s képviselő lelkes szónoklatban állt ki a szerződés megkötéséért, emlékezetes, hogy az előző LMP-s képviselő: Barta annak idején  még a korrupció, a centrumos céggel való szerződéskötés ellen szavazott.

A következő két napirendi pontban hamarosan meg is kapták a jutalmukat:
Az ülésen előzetes egyeztetés nélkül, helyben kiosztott nevekkel lett teljessé az eddig enigmatikus bizottsági struktúra, a képviselők tiszteletdíja és az alpolgármesteri pozíciók szétosztása. 

A következők kaptak bizottsági elnöki posztokat:

Városfejlesztési Bizottság: Rusznyák Imre  MOMENTUM

Pénzügy Költségvetési Bizottság: Rozgonyi Zoltán FIDESZ

Gazdasági Bizottság:  Pécsi Diana   MSZP

A jogi és Ügyrendi Bizottság elnöke: Lepsényi László DK

A Népjóléti Bizottság elnöke: Hevér László MSZP

A legfontosabb, a közbeszerzésekkel és ingatlan eladásokkal, bérbeadással foglalkozó Gazdasági Bizottság masszív MSZP-s többségű lett: benne a Tóth Csabához végtelenül lojális Sógor László, az ex szocialista képviselő jelenleg DK-s Kinisch Andrea, a Fideszből pedig ki más, mint Szatmáry Jahl Angéla, (jelenleg a zuglói önkormányzati piac kft. igazgatója, a fideszes országgyűlési képviselő mamája, ex BKIK igazgatósági tag, trafiktulajdonos). Külső tagként pedig Felkai Tamás, az előző ciklusban MSZP-s képviselője. Ebbe a közbeszerzésekről, telek, bolthelyiség és lakáseladásokról azok árairól döntő, a smooth üzletmenethez nagyon fontos bizottságba még Momentumos képviselőt sem engedtek be

Engem a Jogi Ügyrendi Bizottságba, a vagyonról, közbeszerzéseről, városfejlesztésről nem döntő bizottságba tettek.

Külső bizottsági tagságot sem a Kétfarkú Kutyapártnak, sem a Civilzugló Egyesületnek nem adtak. Ekkép nézik semminek a kerület lakosainak 20%-át.

 

Tanácsnokká a következő képviselőket nevezték ki:

Esélyegyenelőségi Tanácsnok: Kisné Szivkovics Nikolett MOMENTUM

Szabadidő SportTanácsnok: Tóth Attila DK

Civil és Nemzetiségi Tanácsnok: Sokacz Anikó MSZP

Kultúrális Tanácsnok : Bitskey Bence MSZP

Ifjúsági és Testvérvárosi Tanácsnok: Kinisch Andrea DK

Lakhatási Tanácsnok: Vida Attila  LMP

A bizottsági elnökök és a tanácsnokok számára  -  önmaguknak - 540 000 forint tiszteletdíjat szavaztak meg. Tudtommal ez Magyarország városi, kerületi képviselői között messze a legmagasabb tiszteletdíj.

A képviselőket két csoportra, a gazdagon kistafírungozottakra, - önmagukra -  és a pária képviselők csoportjára osztották, melyek között háromszoros jövedelemkülönbséget sikerült létrehozniuk.  Emlékezetes, a mostani parlamentben minden  kormánypárti és ellenzéki képviselő hozzávetőleg ugyanannyit keres... 
Képen a lojalitás alapján szelektáló díjazást előíró előterjesztés:

tiszteletdij1.jpg

Miután a koalíciós partnerek mind a 15 képviselője mind vagy bizottsági elnöké, vagy tanácsnokká lett kinevezve mind 540 000 forintot kapnak.  És a cégek felügyelőbizottsági százezreit még szét sem osztották...  (emlékezetes, pár napja Kispesten az ottani Momentumos képviselők  az elnöki tiszteletdíjak 411e Ft-ra ugrása miatt hagyták ott a koalíciót és tudtommal nincs kerület, ahol a képviselői és kiemelt tiszteletdíjak  nem egységesen valahol 250-és 350, max 400e Ft között lennének)

A sima mezei képviselők ezzel szemben a kötelező egy bizottsági tagsággal együtt is csak bruttó 180 000 forintot kapnak az új felállásban,  tahát a páriaként kezelt függetlenek, a Civilzugló és a Kutyapárt képviselője illetve a  három fideszes és a koalíció szerény képviselői között háromszoros jövedelmi különbséget sikerült létrehozni. Miközben a törvény szerint a képviselők jogállása egyforma. 

Hajdú Flórián MSZP-s alpolgrármester mellé további három alpolgármester is megválasztásra került:

Rózsa András (Momentum), 19 IGEN,

Horváth Zsolt ( DK) 21 IGEN,

és Szabó Rebeka (Párbeszéd). 14 IGEN

Úgy tűnik, a titkos szavazáson Rebekának sem az ellenzék, sem 2 koalíciós szövetségese nem szavazott bizalmat, így a kapott 14 szavazattal eléggé rezgett a léc.

Hogy ki milyen területért felel, azt nem közölték, láthatólag a pozíció leosztása volt a cél, nem a szakmai szempontok. 

A nap átverése is megvolt:  A polgármester egy külsős, társadalmi megbizatású alpolgármester (havi 448.700 Ft + 15% költségtérítés)  megválasztására tett javaslatot Jurenkó Ferenc személyében. Ő képviselte a nyári ellenzéki kerekasztal tárgyalások során a zuglói (nem létező) Jobbikot.   Kértem, hogy mutatkozzon be, erre azonban a polgármester nem adott lehetőséget. (A világhálón mint az Alfahír.hu egyik írója szerepel) 

 A koalíciós képviselők a titkos szavazáskor  nem biztosították a kellő többséget a saját polgármesterük javaslatához...   vajon nem egyeztettek?  Dehogynem  : ) 

Jurenkó 8 IGEN szavazatot kapott -  azaz sunyin pofára ejtették.  Háttér: Bár kevesen tudják, a nyári fővárosi szintű ellenzéki tárgyalásokon  a Jobbik kialkudott magának Zuglóban egy egyéni körzetet. Majd ezt a körzetet  valamilyen titkos alku után átadták az MSZP-nek. Így  lett az MSZP-nek 6 körzete és került diktáló pozícióba. Most derült ki, hogy mi volt a cserealap: egy beigért külsős alpolgármesterség. De ezt az alkut a zuglói szocialisták nem tartották be. Szegény ott ült Szávay István Jobbikos képviselő oldalán, ötönyben puccban, majd kullogott el leforrázva. Tanulság: Így üzletelj a zuglói szocikkal.

Szólj hozzá!

Címkék: Horváth Csaba Szabó Rebeka Tóth Csaba Horváth Zsolt alpolgármester Rózsa András Momentum Vida Attila LMP

süti beállítások módosítása