HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 106 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok

Májusra elfogyott a költségvetési tartalék és az intézményi felújítási vis major keret

2015.04.27. 12:43 varnai

Maratoni testületi politikai üzenettel, a cégek támogatási pénzeivel, pitiáner olitikai szarkavarással.

Az április 23-ai testületi ülés mintegy háromnegyed órás késéssel kezdődött. Mondhatnánk, hogy a pontosság a királyok udvariassága, de minek. A késés miatt azután igen fontos, hónapok óta húzódó napirendet, az intézmények műszaki állapotáról szóló beszámolót kellett elnapolni - ejh ráérünk arra még alapon.

Az első a zuglói rendőrkapitányság 2014-es beszámolója volt. Amit mindenki hiányolt belőle, az a számok, statisztikák voltak. Sok minden javul, de karambolok száma növekszik. Én az Örs vezér téri aluljáró elzavarhatatlan árusainak, 70-es troli végállomásról eltávolíthatatlannak tűnő kétes alakoknak, és a gyakorta leégő szeméttelepre behajtó teherautók ellenőrzésére kértem fel a rendőrkapitányt.

A kerületi Hivatásos Tűzoltó parancsnokság volt a következő. Mint kiderült a gyakorta kigyulladó szeméttelep ügyében nem ők intézkednek, hanem a központ és arról ők mit sem tudnak. Hát ez nem válasz.

Ezután jött a politika nyilatkozat a Városligetbe tervezett múzeumnegyed ügyében. Eljött Baán  miniszteri biztos úr, aki félreinformáltan  hozni szándékozott döntéssel vádolta meg a testületet. Nos, eljöhetett volna az elmúlt három évben bármikor és informálhatott volna minket.  Amúgy elmondta a szokásos szöveget, szebb lesz, jobb lesz, becsszó megéri, a zöldterület nőni fog. Megjelent Papcsák képviselő is, aki mind a zuglóiakat, mind a képviselő-testületet elfelejtette megkérdezni, mielőtt a Városliget 99 évre vagyonkezelésbe adásáról szóló parlamenti törvényt benyújtotta.

Baánnak abban igaza volt, hogy a polgármester által írt nyilatkozat csak a zöldterület csökkenést hozta fel a projekt hibájaként, ami valószínűleg önmagában nem áll meg. Én elmondtam az ellenzés  többi okát. A Jobbikos képviselő meg módosítóként beadta azt a szöveget, amit az Urbanisztikai Társasság konferenciáján az én kiegészítésemmel (bold) fogadtunk el. Az így, a városfejlesztési szempontokkal kiegészített szöveget 12-8 arányban szavazta meg a testület. (a fideszes módosítót, mely az új épületek ellen nem tiltakozik, leszavaztuk) Rozgonyi és Kovács Balázs Városképvédelmi Tanácsnok azt hangoztatták, hogy a kerület elesik egy 150 milliárdos beruházástól - de hát csak nem mindegy, mire költenek el 150 milliárdot, és hogy az hosszútávon árt-e avagy használ-e Zuglónak, a fővárosnak? Mondtuk is, hogy költsenek el a Rákosrendezőn múzeumokra, revitalizációra ennyit és tapsolni fogunk.

A nyilatkozatnak a kétségkívül fontos politikai nyomásgyakorláson túl csak a szokásos polgármesteri médiamegszólalási, országos népszerűség növelési szerepe van, hisz a Liget projektre, tekintve hogy kiemelt kormányprojekt, érdemi ráhatásunk nincs. Mindazonáltal Baán úr meghallhatná végre, hogy mindenki, a városfejlesztési szakma, az építész szakma, a turisztikai szakma, a városvédők, és nem utolsó sorban a lakosság nagy többsége (még a fidesz szavazók jó része is) ellenzi a projektet.

Baán úr jobbra, média balra el, és 11 felé már el is kezdődött az igazi testületi ülés.

Most jött be a három önkormányzati cégünk, plusz a Zuglói Filharmónia éves támogatása. Mindhárom alkalommal el kellett mondanom, hogy mivel a cégek működésébe a Civilzugló Egyesületet nem engedték belelátni, hiszen egyik cég felügyelő bizottságába sem engedtek nekünk tagot delegálni, ezért e hatalmas összegek államháztartáson  kívül kerülését nem tudjuk támogatni. A Városgazdálkodási Közszolgáltató 790 milliót kapott. Kis pikáns, hogy az a Fidesz, amelyik a költségvetés tárgyalásakor mind a 790 milliót elvette volna a cégtől most szó nélkül megszavazta az előterjesztést.

A Zugló Cserepes Kulturális Non-profit Kft. kapcsán elmérgesedő vita alakult ki, hisz a nekik juttatott 170 millió minden eddigi támogatásuknál magasabb. Nem csoda,  hisz sorra bukkannak fel a cégben alkalmazottként az MSZP-s, KDNP-s, PM-es haverok. Kedve a Civilzuglós képviselő-jelöltséget Összefogásos képviselő-jelöltségre cserélő, és ezért ügyvezetői pozícióval megjutalmazott Garay Klárával, (aki 64 éves biológiatanárként lett cégvezető), folytatva a bajai videóhamisításba belebukott MSZP-s Török Zsoltival, tetézve a régi MSZP-s háttérember dr. Dömény Péterrel, a másik oldalon Harrach Péterrel, akik a nekem-neked zuglói MSZP-Fidesz zsiványalku részeként  két tagintézményünk igazgatói lettek, frissen kiegészülve a  Karácsony spannal,  az országos kampányfőnökként  leszereplő, PM-be távozó Datki Szabolccsal. Látható, jó káder egy pártban sem vész el, amit megértek, de  Gergő megígérte, Zugló nem lesz a PM kifizetőhelye.  Nem csoda, ha isten pénze sem elég a cégnek.

Hosszú vita alakult ki az ismét módosítani javasolt SzMSz-ről. A két pont, amin változtatni akarnak jellemző. Azaz az jellemző, hogy min nem kívánnak változtatni, mert bár Karácsony polgármester is jól tudja, hogy mi folyik a Tulajdonosi Közbeszerzési Bizottságban a 100 milliós közbeszerzésekkel, de a jobb ha nem tudok róla, még jobb, ha nem kell róla szavaznom elvén nem akarja azt visszahozni testületi hatáskörbe. Az egyik módosítás a zöldterületek megóvásának közcélként beírása, melyre -  kétségkívül gombhoz varrva a kabátot  -  most azért volt égető szükség, mert a  második közösségi kertünk helyszíneként Szabó Rebekáék egy forgalomképes önkormányzati telket találtak legalkalmasabbnak. A másik a képviselői kötelezettségszegés és méltatlanság körének büntetése, pl. 12. havi tiszteletdíj megvonás. Itt a jegyző volt kénytelen közölni, hogy a képviselők túl kívánnak terjeszkedni a törvényi lehetőségeiken.

Az MSZP beadott módosítójával az önkormányzat közfeladatai közül ki akarta vetetni a " kerületi zöldfelületek fejlesztése és védelme"szavakat.  Ja, hogy a kampányban ZÖLD ZUGLÓRÓL, zöld-baloldali programról beszéltek... de hát a kampány már elmúlt, nemde? A vitában Hajdu MSZP-s alpolgármester elárulta, hogy az ominózus Angol utcai telekre "előrehaladott tárgyalások folynak egy befektetővel". Karácsony polgármester közölte, hogy ezt meghökkenve hallja, hisz ő erről mostanáig nem tudott. Hajdu kérésre sem volt hajlandó részleteket elárulni. A módosítások ezért az MSZP tartózkodásával mentek át.

A Második közösségi kert létesítése napirendjénél a vita újra előjött,  Az MSZP frakció az egész közösségi kertet, miközben elvben támogatta, valójában megkérdőjelezte.  Sokacz Anikó mint Civilügyi tanácsnok sokallott egyetlen egyesületnek 9 milliót adni, (a pénzt a Zugkert egyesület nem is látja, azt a ZVZ rt költi el, a bekerítésre, a locsolás kiépítésére és az emelt ágyások keretére és részbeni talajcserére)  Megjegyzendő, a kertet bárhol alakítanánk ki , hozzávetőleg ennyibe lenne. Sógor képviselő fantasztikus szónoklatban kérdezte: hogy ez lenne a legfontosabb dolgunk, költsünk inkább a virágzó Zuglóra...  Láthatóan nem is értik, hogy miről is szól a közösségi kert. Hajdu Flórián továbbra sem mondott semmit a titkos befektetői ajánlatról, mely az elmúlt hétig tartó telekkiválasztási egyeztetéseken sem lett említve. Én ezért kompromisszumként, hisz tényleg abszurd lenne  mondjuk három év múlva az éppen  virágzani kezdő kertet felszámolni, és az adjunk egy hónapot a  befektetőnek egy szándéknyilatkozat megírására elvén a döntés következő ülésre elnapolását javasoltam. Az elnapolást sem Karácsony, sem Szabó Rebeka nem támogatta, így az elbukott. A végső döntés PM-es, Fideszes, LMP-s és Civilzuglós szavazatokkal ment át, az Összefogós képviselők tehát szétszavaztak. Megjegyzendő, még van az utcában jó pár eladó telkünk.

11-es napirendi pontként a februárban  lendületből megemelt iskolai ,óvodai étkezési térítési díjak körül kialakult káosz és népharag kerültek szóba. Ugyanis a februári testületin úgy lettek megemelve igen jelentősen, 12-14%-al a díjak, hogy a képviselő-testület átsiklott a rendeletmódosításban eldugott emelés fölött. Ezt volt képviselő aki korrektül elismerte, Lévai Sándor, volt aki meg körömszakadtáig védte a mundér becsületét. (megjegyzendő, hogy az előterjesztők is gondosan nem hívták fel a figyelmet rá)  A dolog még azzal is súlyosbodott, hogy a döntésről két hónapig nem értesítették sem a pénzbeszedést végző intézményi dolgozókat, sem a szülőket, akik a befizetés napján vették észre, hogy hoppá, egy ezressel többet kell fizetniük. A lakossági morgás után a zuglói kerületvezetésben  megszokott fejvesztve visszavonulás következett, a díjat - miközben a Zuglói Lapok épp közhírré tette az emelt díjszabást - tehát  visszacsökkentették az eredeti szintre. A hivatal bizarr módon nem tudott számot mondani, de becslésem szerint havi 6-9 milliót veszt minden hónappal az önkormányzat.

Remek beszámolót kaptunk az adóhatóság 2014. tevékenységéről és terveiről. Az adóosztály új vezetőt és 9 plusz státuszt kapott,  (bár ebből 5 fő a kommunális adó visszaadásával lesz elfoglalva, ami ugye csak kiadást jelent) Az MSZP frakció a bevételek növelésében, az adóbehajtás, leginkább a cégekre kivetett építményadó behajtás erőltetésében látják a költségvetés kitörési pontját, azt remélve, hogy a tavalyi adóbevételt a harmadával tudják túlteljesíteni, 3,1 milliárdot beszedve. A jegyző immár többedszerre a kételyét fejezte ki.

25. napirendi pontként tárgyaltuk öt intézményünk kazánjának cseréjét. A cégvezető elmondta, hogy a 80 intézményünkből hozzávetőleg ötvenötben lenne szükség kazáncserére. Tehát ha ilyen tempóban haladunk,  évi ötöt cserélünk, akkor tizenegy év alatt érnénk a végére, - de persze a legtöbb kazánunk addig úgysem húzná ki. Az akut és leállással fenyegető kazánok cseréjének ultimátumszerű testület elé hozása jól mutatja az intézményi műszaki állapotokat. Megjegyzendő, a kazáncserék 3-5 év alatt behozzák az árukat, és utána, mivel az új kondenzációs kazánok 20-30%-al energiatakarékosabbak már akár kerületi szinten is jelentős folyamatos rezsimegtakarítással járnának.

A kazánokra költött hozzávetőleg 30 millióval, a Mesevonat bölcsőde alapjavításához a ZVZ Rt.-nek átadott 50 millióval, illetve a Hunyadi Általános iskola energetikai felújítására adott plusz pénzzel az Intézmények Vis major keretére szánt költségvetési sor 150 milliós kerete lényegében ki is merült, pedig csak április vége van.

Az általam február óta kért intézmények műszaki állapotának áttekintése és cselekvési terv készítése 29. napirendi pontként még este 5 órakor sem került tárgyalásra,  - minek is, aminek el kell romlani úgyis elromlik Murphy's törvényét és a jómagyar Ejh ráérünk arra még! Pató Pál uras szokását együtt gyakorolva a prezentáció, mely február óta készen van el lett napolva, kérésem ellenére nem is májusra, hanem júniusra.

Ami a 2015-ös költségvetést nézve ijesztő, hogy nem csak a Vis major alap, de mostanra a Költségvetési tartalék 100 milliós sora is kiürült.. Most látszik visszaütni, hogy olyan szükségszerű kiadásokat is kihúztak a költségvetés februári tervezéskor ( mint például a játszóterek életveszély elhárítási javításait), amikről nyilvánvaló volt, hogy nem halaszthatóak.

Az MSZP által játszani szokott kicsinyes politikai játszmák, a Civilzugló immár megszokott szivatásának része volt, hogy míg eddig szokásjogszerűen a képviselők minden szervezet bizottsági tagcserékre vonatkozó kérését azok okának, hátterének feszegetése nélkül támogatta, most ők ettől eltértek. Hisz eddig senki nem kérdezte meg, hogy ugyan miért kellett Pelyva Györgyöt, a zuglói MSZP egyik legelismertebb tagját a vagyonkezelő Felügyelő Bizottsági elnöki pozíciójából két hónap után sürgősséggel visszahívni, és úgy kineveztetni dr. Demény Pétert, (aki ezzel párhuzamosan a Cserepesházban is állást kapott, lásd  fent) hogy a személycseréről és az általuk teljesen ismeretlen jelöltről még az MSZP képviselői is csak szavazás előtt öt perccel értesülnek, és vajon mi áll ennek hátterében, és van-e a személycseréről legális határozata a zuglói MSZP szervezetnek? 

De még egy nap alatt is sikerült is kettős mércével mérni. Hiszen a napirenden lévő LMP bizottsági tag cserét egyhangúlag megszavazta a képviselő-testület, annak ellenére, hogy Hámorszky Eszter a visszahívott bizottsági tag jelezte, hogy  az őt delegáló szövetséges 4K-val és vele mint taggal nem lett egyeztetve,  addig a Civilzugló által a Szociális Bizottságban kért tagcserét az MSZP-s képviselők a tartózkodásukkal elszabotálták. Óvodás bibibi stílus, pitiáner erőfitogtatás. (Addigra a testület 18 főre fogyatkozott és a 11 igen kevés volt a minősített többséghez.)

Mindezek után fél hatkor a zárt üléses pár napirendet hátrahagyva szó szerint elrohantam az oviba a fiamért, aki utolsóként maradva már sírt is,  (pedig nem szokása). mert ez az egész cirkusz nem ér ennyit.

 

komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://varnailaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr437402018

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A doktordöménypéter, mint jelenség 2015.05.10. 09:04:09

Kezdjük a hírrel. Várnai Péter, akiről nem tudom, hogy ki ír a blogján, többek között Dr. Dömény Péterről, akiről viszont igen. Ilyesmiket ír Várnai: A Zugló Cserepes Kulturális Non-profit Kft. kapcsán elmérgesedő vita alakult ki, hisz a nekik jut...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fehérfarkas 2015.04.27. 14:30:00

Furcsa ez a közpénzek iránt aggódás, és már megint a szocik nyakába varrása a dolgoknak attól, aki simán megszavazta, hogy egy civil szervezetnek az önkormányzat odaadjon használatra egy 80 milliós telket + közel 10 milliót (a teljes költség 100%-át) az önkormányzat adja a megépítéshez + az önkormányzat cége építi vagy építteti meg alvállalkozókkal. Erre bezzeg van pénz és telek.
De érthető is ez, hiszen Szabó Rebeka meg Várnai egymással versenyezve próbálták a politikai babérokat ebből maguk számára learatni, hogy ki a nagyobb környezetvédő és közösségépítő.

De az igazi gond úgy látszik mégsem a pénzügyi dolgok (most kivételesen ez csak egy álca Várnaitól), hanem az, hogy a szocik nem asszisztáltak a Civil Zugló belső harcához. Várnai egy listán bejutott képviselő, de nem egyenlő magával a szervezettel.
A Civil zuglón belüli ellentéteket nem kicsinyes bosszúállással kell elintézni, hogy Várnai a neki nem tetsző Civil Zugló Egyesület tagokat visszahívatja a bizottsági posztokból. Nem a CZE van Várnaiért, hanem pont fordítva: Várnainak kellene a CZE-t képviselnie.
Mert most úgy néz ki, hogy Várnai visszaél azzal, hogy egy képviselőt törvényileg nehéz visszahívni, még ő pedig bármely CZE tagot visszahívhatja a bizottsági posztjából. Ez most nem jött be. A Civil Zugló Egyesület tagja Várnai akarata ellenére továbbra is bizottsági tag marad.

varnai 2015.04.27. 21:00:55

Kedves varga csaba, kétségkívül a ki a zöldebb versenyben az MSZP nem is indult. Érdekes, hogy ön már tudja egy olyan telkünk árát, amit még nem is értékbecsültettünk. Szerintem inkább az MSZP egy hónappal ezelőtti vagyonkezelős bizottsági tagcseréire adjon magyarázatot, a miénket mi itt belül megoldjuk. Pont erről a bibibi hozzáállásról írtam.

fehérfarkas 2015.04.27. 22:38:46

@varnai:
Hivatalos értékbecslés valóban még nem történt arra a telekre, csak elfelejted, hogy az alpolgármester nemzetközi ingatlanbefektető cégnél felsővezető volt, aki Közép-Európa más országában ugyanúgy foglalkozott ingatlanokkal mint Budapesten, és azon belül Zuglóban is. Ha fillérre pontosan nem is, de nagyságrendbelileg meg tudja mondani (nagyságrendileg be tudja lőni az árat), hogy megadott helyen megadott nagyságú terület mennyit érhet. A testületi ülésen is közölte a számot, amit te is hallottál. :)
Tudod, az általad szidott szocik közül a többség az üzleti életből jött, és úgy lett képviselő, hogy a saját egyéni körzetét megnyerte. De az egyetlen listán bejutott szoci képviselő is az üzleti világból jött.
(aki pedig nem az üzleti életből, az pedig van iskolaigazgatói, vagy minisztériumi/államigazgatási tapasztalattal rendelkezik)
Pelyva Gyurival a kapcsolat továbbra is jó, a szakmaiságára továbbra is számítanak a szocik, de idős kora és egészségi állapota miatt már aktívan, kötelezettségekkel és nagy felelősséget a vállára véve már nem akar vállalni. Háttérben kötetlenül a sazkami tanácsokat adni teljesen más, mint FB elnökség a kötelezettségeivel és felelősségteljességgel együtt.
Dömény Péter pedig kiváló jogász, akinek államigazgatási és ingatlanbefektetési szakmai tapasztalatai is vannak, így a vagyonkezelő FB elnökének szakmailag megfelelő.
www.whoiswho-verlag.ch/versionnew/ungarn/verlag/63.php?txt_Language=HU&real_str_PersID=46004305&uniqueID=6fc8be37-463f-4df2-8cea-3bb268bbed3c
A net nemcsak arra való, hogy az ember mindenféle félinformációkat és csúsztatásokat blogoljon meg fészbúkozzon rajta, hanem arra is való, hogy rendesen tájékozódjon :)

varnai 2015.04.27. 23:26:41

Kire gondolsz, a főállású gondnokként dolgozó Tulajdonosi Közbeszerzési Bizottsági elnökre, a ker. MSZP irodában dolgozó Sokacz Anikóra? És Pelyva úr a korát két hónap FB elnökség után vette észre... ugyan-ugyan. Inkább a nagy felelősséget olyan döntésekért, amit más hoz meg. Aki nem vak látta, hogy Pelyva és Tóth még csak nem is köszöntek egymásnak a koszorúzáskor.

lavór 2015.04.28. 12:22:52

"Májusra elfogyott a költségvetési tartalék..."

Na és? Egy újabb adó/illeték... és volt gond, nincs gond.

fehérfarkas 2015.04.28. 15:27:27

@lavór:
A új felállású baloldali városvezetés az országban egyedüliként ad vissza korábban igazságtalanul beszedett adót. A kommunális adónak átkeresztelt ingatlanadó, amely leginkább a zuglói kiskeresetűeket és középosztálybelieket sanyargatta (hiszen Papcsáknak és Kelet-Magyarországról idehozott sameszainak más kerületben vannak luxusingatlanjai). Ezt 1 év alatt adja vissza az önkormányzat, kb 36.000 adózónak, akik befizették.

fehérfarkas 2015.04.28. 15:36:10

@varnai:
Már megint csúsztatsz. Te is tudod, hogy idén elindult a vagyonkezelő átalakítása, hogy a bérlakásépítési program, meg a valódi lakásgazdálkodás végre elkezdődhessen. Ez nem kis munka, és sokkal nagyobb munkát és felelősséget ró nemcsak a vagyonkezelő vezetőjére és munkatársaira, hanem az FB tagokra, különösen az FB elnökére is.
Ha nem hiszed, akkor kérdezd meg a Civil Zugló emberét, aki a vagyonkezelő belső ellenőre :)

Tényleg, a fészbúkon te törölted ki a saját (Civil Zugló) embereid kommentjeit, akik nem értettek egyet a posztoddal? Te is elkezdted a papcsáki cenzúrát, hogy aki neked nem tetszik, azt kicenzúrázod? :D :D :D

fehérfarkas 2015.04.28. 15:52:56

@varnai:

Várnai, neked kellett volna környezetvédelmi tanácsnokként a Városliget megvédése mellett lobbiznod, és az asztalt verdesned a minisztériumnál és a kormánybiztosnál és a fővárosnál. Ezt te nem tetted meg.
Ezzel szemben Tóth Csaba folyamatosan adja be a módosító javaslatait a parlamentben, és folyamatosan napirenden tartja a kérdést a parlamenti felszólalásaiban. Mint pél. a mai nap is felszólalt a Városliget védelme érdekében:
www.facebook.com/mszpzuglo?fref=ts

Itt éppen Kocsi Barna Tomi ültet növényeket a rákospatak park egyik épülete előtt. Egyébként a Civil Zugló-s Ohnhausz Kati is segített neki, mert amíg te folyamatosan a szocikat mocskolod az országos médiában, addig más CZE tagokkal nagyon jól és korrekten együtt lehet működni.
www.facebook.com/photo.php?fbid=893614850705510&set=gm.875481755828015&type=1&hc_location=ufi

varnai 2015.04.28. 22:19:08

Értem én Varga Csaba, hogy MSZP alkalmazottként neked itt ágálnod kell, csak egy kicsit unalmas. Az megvan, amikor felszólaltam a fővárosi közgyűlésen?

fehérfarkas 2015.04.30. 00:17:20

@varnai:

Várnai cenzúrázott a Civil Zugló Egyesület fészbúkoldalán, mert nem tetszett neki a véleményem. Szem- és fültanúja voltam, ami a múlt csütörtökön a közgyűlésen elhangzott, amikor Várnai a Civil Zugló Egyesület tagját vissza akarta hívni a szociális bizottságból, és a CZE tagja személyes érintettség okán szót kért, hogy nem tud ilyen döntésről a CZE részéről, és napolja el a testület a szavazást addig, amíg Várnai nem mutatja be a CZE jegyzőkönyvét erről a döntésről. Eddig nem volt szokás a zuglói közgyűlés elé vinni belső szervezeti vitákat (talán az elmúlt ciklusban Ferdinándy alpolgámesteri tisztségéről való szavazás volt hasonló). És az sem volt szokás, hogy valaki sértetten, mert a közgyűlés nem úgy szavazott ahogy szerette volna (a közgyűlés nem hívta vissza a Civil Zugló Egyesület tagját), utána a blogján meg a fészbúkon másokat gyalázva posztol. Erről leírtam a saját véleményemet, mert demokráciában vagyunk. És most is fenntartom a véleményemet. Egy demokrata nem fél. Egy demokrata nem futamodik meg.

Krutzifix 2015.05.15. 21:29:57

Kedves fehérfarkas! Amit itt csinálsz, az nem más, mint árnyékbokszolás! Nincs más tennivaló az önkormányzat környékén? Már csak Várnait kell legyűrni, mert mindent megoldottatok? Az eddig eltelt pár hónapot nézd át, és próbáld meg a zuglóiak szemével - tudom, nehéz lesz! - értékelni: mit végzett az önkormányzat, mit végeztek a szocik, mi az, ami legalább bizakodással töltheti el a lakosságot, amelyik részben Rátok bízta a kerület életének irányítását! Ha úgy látod, hogy az egyenleg pozitív a számotokra, nyugodtan alhatsz! Ha viszont úgy véled, hogy van még mit tennetek, akkor ne itt vitézkedj - feleslegesen -, hanem azzal foglalkozz! Azután Te is csinálj egy ilyen blogot, ott írd le, ahogy Te látod a képviselő-testület tevékenységét. Az istenadta nép meg majd választ...
süti beállítások módosítása