HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 106 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok


Bölcs döntések

2014.05.26. 18:31 varnai

Május 15-én, majd három hónapos kihagyás után testületi ülést hívtak össze. A nap folyamán egy kis elvetélt puccskísérletnek is tanúi lehettünk. A KDNP sorait valami speciális betegség döntötte ágyba, a 2013-as zárszámadás szavazásakor a  hat  Papcsákkal már többször szembe menő képviselő közül egy sem jelent meg.

Miután Papcsák látta, hogy nem lesz meg a minősített többsége, hisz csak 10 fejbólintóval képviselővel rendelkezett, egyből át is rendezte a napirendet, négy év alatt most először fordult elő, hogy a zárt üléssel kezdtünk, majd 10 perces szünetet rendelt el. Ezalatt megszületett a deal.

A szünet után jött a három fontos, zicceres előterjesztés, a zárszámadás, a Sport és Rendezvényszervező Kft megszüntetését javasló, és a lekötött 1,4 milliárd szétosztását javasló előterjesztés.

Összesen  71 meghirdetett napirendi pont.

Mondani sem kell, az arasznyi vastag papírhalomról érdemi vita nem lehetséges, a kapott fontos háttéranyagokról, például a kerület 2013-as  gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak átfogó értékelése címűről, vagy a szociális intézményhálózat 2013-as működése címűről  minden képviselői gondolat és testületi reakció nélkül szavaztak.

A 71 napirend közé nem került be a két időben leadott előterjesztésem, a KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁG létrehozásáról szóló (a VIII. kerületben sikerrel működő bizottsági struktúrát és annak SZMSZ-ét vettem volna át)  és a ZUGLÓI MÉDIASZOLGÁLTATÓ Zrt munkáját áttekintő,  annak vezetőségének elmozdításáról szóló. A törvénytelen, a  kerület SZMSZ-ével ellentétes eljárás miatt a Kormányhivatalhoz fordulok.

Az előterjesztések ITT olvashatóak,  az enyémek nincsenek köztük.

A képviselőknek az SZMSZ  szerint joguk van előterjesztéseket írni, ezek megírásában a hivatalnak segítenie kell(ene) és véleményét feltüntetnie (jogi normakontroll). A hivatal ezt kérés ellenére sem tette. Ha túl gyávák, hogy vitában leszavazzák, többségnek lehetősége van levenni a napirendről az előterjesztést, és természetesen joguk van érvelni ellene és leszavazni is. De ez, hogy az előterjesztés fel sem kerül a meghirdetett napirendre, nem kerül be az ÖMTR rendszerbe, nem kerül fel a honlapra, tehát a lakosok meg sem ismerhetik, na ezt nem szabad. 

Még csak beszélni sem akartak ezekről a kínos témákról. Miért is, hisz a közbeszerzéseink remekül mennek, míg a Zuglói Médiaszolgáltatót csak a Kúria és az Alkotmány Bíróság marasztalta el. A két előterjesztésemet  tehát helyben osztották ki, a képviselőknek még módjuk sem volt elolvasni, (nem mintha a kormánypártiak többségének szándékában állna ilyesmi) és persze nem is vették napirendre.

Na mit gondolnak, a fontos szavazások nehéz perceiben kik segítették ki ajanicsak_net.jpg polgármestert?

Igen, akik már a BVSC átvételekor is a segítségére siettek, a Zuglóiak Érdekképviseleti Egyesületének képviselője (remek háttéranyag) "nincsazapénz"Tamás László,   és a  Jobbikos képviselő, Vitéz Markó Elemér. A szünetben ismét sikerült ledílelniük Papcsákkal a szükséges voksokat.

Jellemzően a Bizottsági ülésen a ZÉK-es képviselő  Tamás László még tartózkodott  (nem támogatta) az előterjesztéseket, mint ahogy a BVSC átvételekor is még  az előző nap  lelkesen fogadkozott, nincs az a pénz, hogy megszavazza. Aztán meg mindig van.

Így, mérleg nyelveként igen értékes szerepben segíti, tartja hatalmon a ZÉK, Janicsák ex polgármester-jelölt  mögött bejutva, mögé elbújva a volt SZDSZ gazdasági háttéremberei, (Virág Attila, Killik Jenő)  Papcsák polgármestert. Megjegyzendő, a ZÉK a kerület környezetvédelmi, egyéb bármilyen ügyében négy év alatt nem szólalt meg, (pl. Városliget) Janicsák István akkori polgármesterjelölt az elmúlt négy évben a kerület ügyeiben nem nyilvánított véleményt, egyetlen kerületi rendezvényen nem jelent meg, (pl. kommunális adó tüntetés), sőt még a ZÉK honlapja megszűnt.

A 2013-as zárszámadás kapcsán Papcsák eldicsekedett, mennyire szuperül ment minden. A valóság persze, mint nála oly sokszor megszokhattuk, épp ellentétes az állításával.

Természetesen abszurd dolog azzal eldicsekedni, hogy a ciklust 8 milliárdos adóssággal kezdte és mára 2 milliárdos többlet van, hiszen az állam az összes7,8 milliárdnyi adósságot átvállalta,  sőt ehhez még hozzákerült a novemberre összehozott 560 milliós működési hiány is. Tehát ennek az összegnek a költségvetésből kikerülése semmiképpen nem a jobb gazdálkodás javára írható. Sőt, a gazdálkodás felelőtlenebb mint valaha. Az állami adósságátvállalás ezzel együtt évi 300 milliónyi adósság és kamat fizetéstől mentette meg a kerületet. (Az adósság természetesen nem tűnt el, most a központi költségvetésben van, ugyanúgy nekünk kell kifizetni adóban.)

Papcsák - miközben sikeres gazdálkodásról beszél - elköltötte a 2008-ban kibocsátott kötvény maradékát is. A ciklus váltáskor, 2010 végén, amikor átvette a kerületet, még 2,9 milliárd volt meg a felvett 5 milliárdból. A pénz szépen elolvadt.

Külön előterjesztésként ment be, hogy az utolsó megmaradt,  a sport és szabadidőközpont építésére elkülönített 1,4 milliárdos lekötött kötvényt feltörjük, melyet 2 éve az új tanuszoda megépítésére tettünk el (ezáltal becsapván az államot, hogy ezt az adósságot is fizesse ki helyettünk).  A döntés: különböző kisléptékű felújításokra, parkoló építésre, azaz  választási hangulatjavításra, szalagátvágásra költsük el. A Zuglói lapok friss számának címlapján, tudatosan vagy értetlenségből, nem tudni, a döntéssel ellentétes információ olvasható.

Tehát Papcsákék úgy hágtak három év alatt nyakára a 2,9 milliárdnak, hogy a kötvény fő célja, a saját sport és szabadidő centrum nem épült fel. Kicsi az esély, hogy ezt a komplexumot  önerőből kigazdálkodva bármikor képesek leszünk megépíteni.

A eredeti 25 milliárdos költségvetésbe betervezett 4 milliárdos ingatlan eladásából csak 3%,  2-300 millió teljesült. Az ellenzéki képviselők a költségvetés elfogadásakor  is elmondták, hogy irreális ennyi ingatlan eladással számolni (nem is szabad recesszióban elateleki_kapu_3942net.jpgdni).  A 300 milliós eladásért is kár, mert hiszen tovább  folyik a kerületi ingatlanvagyon felélése, eddig kiadott, folyamatosan pénzt hozó üzlethelyiségeinket adják el sorra igen olcsón. Papcsák mennyit kárhoztatta érte az elődöket...  Nem beszélve arról, hogy a 300 millióban nincs benne a Városgazdálkodási Zrt által saját vagyonelemeként eladott két nagyobb értékű, összesen 80 milliós ingatlana. (lásd alább)

 

A büdzsé aránytalanul kis részét költi a kerület ingatlan felújításra, állapot megóvásra. Amit költött, azt a kötvénypénzből, illetve EU-s pályázati pénzből tette. Az elmúlt négy évben semmit nem áldoztak a szakrendelőkre, pedig az összevonást még az Örs Vezér téri rendelő  nagyfelújításának elodázhatatlanságával indokolták...  A Városligeti Kéttannyelvű és a Teleki bejáratát  omlásveszély miatt már alá kellett dúcolni, a Szent István gimnázium energetikai felújítását évek óta ígérik.

A többlet maximum azért lehetséges, mert önkormányzat  nem fizet, folyamatosan száz milliókat tart vissza,  még mindig 2-300 millió körüli összeggel tartozik a kerületi társasházaknak. 

Ráadásul a zuglói költségvetés az elmúlt évben többször is likviditási problémákkal küzdött, fel kellett törni a lekötött kötvényes pénzek számláit, és 800 milliós folyószámla hitel keretet is többször igénybe kellett venni. Emlékezhetnek arra is, hogy novemberben még 560 millió frissen keletkezett adósságot gyorsan hozzácsaptak az állami adósságátvállaláshoz. Úgy könnyű jó büdzsét csinálni, ha visszatartanak jogos kifizetéseket.      

 

Az eredeti 5-ös napirendi pont volt a Cserepeház Kulturális Kft új ügyvezetőjének megválasztása. Az igazgató felmentését kérte, ugyanis a Március 15-i ünnepségben egy kis malőr történt, Kulcsár József parlamenti képviselőnek elfelejtettek koszorút rendelni, acsaniko.jpgés az ő egója ezt igen nehezen viselte.  A baki nyilván csak ürügy volt, hisz Csaniga Andrea évtizedes munkájával - eddig úgy tűnt  - mindenki elégedett, nemrég tüntettük ki, a testület megtehette volna, hogy nem fogadja el a felmondását, de kellett a hely valakinek  kabinetben. A Kovács Balázs által hozott,  a XVI. kerületben épp Balázs helyét elnyerő önkormányzati képviselő, Ács Anikónak kellett egy újabb állás. Tehát pályáztatás nélkül úgy neveztük ki egy 130 milliós büdzséjű Kft vezetőjének, hogy semmiféle cégvezetői tapasztalattal, közgazdasági végzettséggel nem rendelkezik. A testületi ülésen osztotta ki a CV-jét. Folytattuk a Zuglóban bevett gyakorlatot, hogy hozzáértés és szükséges végzettség nélküli embereket nevezünk ki, az a lényeg, hogy Papcsák bizalmasai legyenek. Miért lenne Zuglóban lehetetlen angol tanítói és hitoktatói végzettséggel 130 milliós céget vezetni, ugyebár Mazsu is mily sikeresen vezette a Vagyonkezelőt, és Papcsák földije Siket Tibor is minden közgazdasági és média végzettség nélkül vezeti a Médiaszolgáltató Kft-t.  Szakmai igazgatónak azért ott maradt Csaniga Andi is... A plusz státusz  évi 7-8 milliót vesz el a 130 milliós kulturális büdzséből. A képen Ács Anikó XVI ker. Fidelitas elnökeként Szíjjártó Péterrel. A Fideszben káder nem vész el.

Izgalmas vita alakult ki a Sport és Rendezvényszervező Non-profit Kft tőkeleszállításáról és megszüntetéséről szóló napirendben. Papcsák nem juthatott dűlőre a sajátjaival, mert a megszüntetésről a döntést elnapolták. A sokat hányatott és teljesen felesleges, de igen sokba kerülő cég 2010 decemberében még mint Zuglói Eszközkezelő Kft alakult meg, a cégvezető Istók Ede, Mazsu Orsolya férje lett. Legott meg is kapták a kerület családi ezüstjét, 250 milliónyi OTP részvényt, melyet az úr - állítólag Papcsák engedélye nélkül - tőzsdére vitt, E-Star részvényeket vett belőle. Az ügyletből még éppen időben jöttünk ki, a cég, melyben Papcsák és Istók is részvényes volt, azóta tőzsdei mélyrepülésbe kezdett.  A cég ezután egy évig vegetált, már túl azon, hogy igen sokat fizettek ki a Fideszes képviselőknek Felügyelő Bizottsági tiszteletdíjként.

Az Eszközkezelőt 2012-ben Sport és rendezvényszervező Kft-vé alakították, a Felügyelő Bizottságban havi 120 ezerért  vitéz Markó úr képviseli az ellenzéket, Solt Zoltán, Mélykuti Melinda képviselők és Komáromi Zoltán a többséget. Az elnök, Bátki László képviselő úr havi 150 ezerért.

LANTOSJARDA[1].jpg

Spontán tórendszer a Zugló megújul! szlogen nevében a Lantos Sportközpont bejáratánál, 2014. januárjában. Gondos karbantartás.

Mióta a sport lett a főprofil, a cég  Rátonyi Gábor volt polgármester Bt-jének folyamatos kifizetőhelyeként üzemel (2010. novembere óta a hivatalnak számlázott), a rutinos sportember/tanácsadó, akinek polgármesterként a nevéhez fűződik a Bosnyák téri Sport és Szabadidőközpontunk és a tanuszoda eladása, a saját maga által üzemeltetett XVI. kerületi uszodának (oknyomozó háttéranyag ITT)  a zsíros évi 130 milliós úszásoktatás elintézése, a lánya képviselővé kineveztetése, az Okmányirodai büfé megszerzése, plusz  havi 2-300 ezer forintért havi folyamatos tanácsadással szerencsélteti az önkormányzatot, illetve a zuglói adófizetőket. A sok tanács nem segített, mert a Kft folyamatosan veszteségeset termelt, pedig annó azzal indokolták a létrehozását, hogy a cégformában a működés olcsóbb, bár ezt semmilyen számítás nem támasztotta  alá sem akkor, sem eddig. A döntés: az ominózus részvények visszakerültek az önkormányzathoz, a cég egyelőre marad, azaz továbbra is eltartja az Fb tagokat és a tanácsadót.

Szintén jelentős döntés: elfogadták a Városgazdálkodási Zrt 2013 évi beszámolóját is. A cég 30 főt bocsátott el az elmúlt hónapokban, eközben a cég igazgatói tavaly elszaporodtak mint a nyuszik, igazgató helyettesként funkcionál a volt zuglói rendőrkapitány és igazgató helyettessé vált a volt belső ellenőr is. A takarékosság jegyében az igazgató és helyettese nem élhettek céges autó nélkül, két Chevrolettel örvendeztettük meg őket saját használatra. Megjegyzem, még sosem volt a Zuglói Vagyonkezelő vezetőinek magánhasználatú, hazajárós autójuk.  A cég rövid időre felvett új belső ellenőrétől kisvártatva ismét megszabadultak.  Minek is egy olyan cégnek belső ellenőr, ahol a polgármesternek kell feljelentést tennie hűtlen kezelésért, és ahol egy év alatt 1200 számlát fogadnak be? A számlák azóta is dőlnek... Ha belső ellenőr ennek ellenére/vagy épp ezért nem is kell, mindenesetre felvették az önkormányzat Gazdálkodási osztályvezetőjének testvérét megbízásos ügyvédként.

A Városgazdálkodási Zrt (a "vagyon" szót szemérmesen kitették a nevéből)  tavaly eladta a Mexikói út 65/A alatti kertes, két szintes, felújított, irodaként funkcionálói házat 42.5 millióért . Eladták  a Fogarasi út 17-et is, a kettőt összesen kb. 80 millióért. Vagyonfelélés, mi más? Mint a cég a jelentésében írja, ha idén nem kapnak hasonló plusz összeget,  nem jönnek ki a költségvetésből. 

mexikoi65_4660.jpg

Önök szerint mennyit ér ez a Herminamezei telek és az épület? ZVZ Rt  42,5 millióért adta el.

A lakásgazdálkodás 2014 januárjától átkerült a hivatalhoz, de már október óta nem fizetik a közös költségeket, háborúság dúl a hivatal és a Vagyonkezelő között az átadás-átvétel ürügyén. A túszok szerepében a bérlők és a társasházak.  Papcsák szerint a Városgazdálkodási Zrt-ben a lakásgazdálkodásnál minősíthetetlen állapotok voltak...  Ezt speciel elhiszem neki, de ha ez igaz, akkor ennek   miért nincs személyi következménye? Csak emlékeztetném, négy éve ő a polgármester, és az előző és a mostani igazgatót is ő nevezte ki.

Elfogadták a lejárt idejű határozatok végrehajtásáról szóló beszámolót. Jeleztem, hogy az általam beterjesztett, elfogadott 220 kerékpártárolóból máig egy sem készült el, pedig a testületi döntés december 31-et jelölte meg határidőként. Készül, mondták. Mint a Luca széke.

Szintén jeleztem, hogy a 2012 áprilisában két határozattal is megszavazott testületi ülések online közvetítésének, rögzítésének, netes visszanézhetőségének nyoma sincs. Papcsák szerint az engedély késik... Persze, de ettől még rögzíthető lenne, és online visszanézhető lenne, ehhez semmiféle engedély nem kell. Már ha akarnák, de nyilván kínos lenne, ha a lakosok meglátnák, mit összekamuzik a a testületi üléseken, nem véletlenül nem teszik bele a Zuglói Lapokba sem az ülés időpontját,  még eljönnének a lakosok. Markó úrnak, akié az eredeti előterjesztés, szóltam, máig nem hajtották végre az előterjesztését, tán ne szavazza meg a beszámolót, de ő azt mondta nem kell a konfliktus...

Újra kineveztünk, azaz immár csak egyetértettünk több iskolaigazgatónk KLIK általi újbóli kinevezésével. A Hajós Német-Magyar Kéttannyelvű Ált. Iskola régi jól bevált igazgatója nem pályázott, mint mondta, ő régen egy 300 milliós büdzséjű intézményt vezetett, ma 1000 forintot sem bíznak rá, úgyhogy köszöni, de nem.

Bekerült előterjesztésként a főépítésznek pár hermina_thököly_sarok_4668.jpghete mondott ötletem, hogy vegyük meg és alakítsuk köztérré, nyissuk össze a Lipták villával a Thököly út Hermina út sarkán álló, évek óta  üres telket. Máskor benyújtom saját előterjesztésként. Ja, akkor meg nem veszik napirendre se.

Remek ki terecskét, kávéházi kiülős köztéri kiállítóhelyet lehet a Lipták villához illeszteni, már ha nem egy  Gömbös Gyula, vagy egy újabb Kazah demokrata szobra kerül ide.

 

Együttműködési megállapodást kötöttek, na kivel? A Századvéggel.

Újabb 85 millió forintot adtunk a BVSC-nek előre nem látott munkákhoz. A felújítás elkezdésekor már 250 milliónyi önrészt is adtunk. Hát ennyit arról, hogy a BVSC nem fog több kerületi pénzbe kerülni...  A felújítás viszont a nyitvatartással párhuzamosan jól láthatóan halad, gumiborítást kapott a strandmedence beton alja (csütörtökön Gergővel ki is próbáltuk),  újak a nyílászárók, elkészült a recepció,  belül az öltözők, a szekrények, a zuhanyzók, elbontották a külső romos medencéket. Most jön a neheze.

30-as övezet kerül kialakításra (az önkormányzati  választásokra időzítve) a Füredi u. - Szuglói Körvasútsor - Kerepesi út -  Gvadányi út által határolt részre..

Újabb határidő módosítás a Hősi (Horthy) emlékmű állításával kapcsolatban. Politikailag forró a krumpli, értem én, de ez van, a létfontosságú Jobbikos szavazat árát meg kell fizetni.

Újabb kéttucatnyi kamerát vettünk és üzemeltetünk huszonmillióért. Eközben meg forrás hiányában megszüntették a 100%-ban önkormányzati házakba telepített 24 órás "őrséget". Annó kérdeztem, biztos jó

cserei+_kapu_4676net.jpg

 A Cserei utca 3. A piros ajtó volt a biztonsági őrség lakhelye. A választásig tartott az őrzés.  Azóta még a kamerát is leszerelték, a kapu zárhatatlan. A hajléktalanszálló, nappali melegedő 50 méter, a kapualj vizeldeként szolgál. A lakók tehetetlenek.

ötlet ez, a legjobb eszköz-e a problémás lakók kontrollálására, és mennyibe fog havonta kerülni a 6-8 házban a folyamatos őrzés, az őrhelyiség, wc, stb.kialakítása, fenntartása? Nem volt válasz. Ez is, hasonlóan Rozgonyi rendvédelmis alpolgármester sok ötletéhez, (pl. a szakrendelő összevonás)  végiggondolatlan volt. Most ott állnak a sok pénzért kialakított helyiségek bezárva, még a kamerákat is leszerelték, a  házak rendetlenebbek, mint valaha. A lakásgazdálkodás káoszát, a nem érkező, vagy összeg nélküli csekkeket látva egyre többen nem fizetik a bérleti díjakat, növekszik a kintlevőség.

cserei_3_4669net.jpg

100%-ban önkormányzati tulajdonú ház. Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!

Az önkormányzati bérházak komplett felújításának programját Papcsák leállította, még a szükséges minimumot sem költik rájuk. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: ZÉK Rozgonyi Zoltán Papcsák ferenc Tamás László Zuglói Városgazdálkodási Zrt 2013-as zárszámadás Rátonyi Gábor Zuglói Médiaszolgáltató Zrt Zuglóika Érdekképviseleti Egyesülete Janicsák István Ács Anikó Zuglói Sport és Rendezvényszervező Kft Markó Elemér Szent István Gimnázium Városligeti Angol-Magyar Kéttannyelvű Általános Iskola Teleki Gimnázium

Ünnepség, zuglói politikai ki-kicsoda. Eltünő és átváltozó művészek

2013.10.24. 13:17 varnai

Egy-egy kerületi ünnepség mindig alkalmat ad arra, hogy számba vegyük az adott közösség "elitjét".  A jelenlétnél vagy távolmaradásnál már csak az tanulságosabb, hogy ki éppen milyen szervezet nevében koszorúz. Körmagyar 2013 Zugló.

 

Jellemző módon az első számú, a Zuglói Lapokban csak kerületvezetőként emlegetett Papcsák Ferenc nem jelent meg. Mint ahogy nem jött el az idei  hivatalos igazgatóknak tartott iskolai évnyitóra, sem a másik hivatalos a Telekiben tartott évnyitóra,  - ott Rozgonyi Zoltán alpolgármester beszélt. Bár a polgármester szerint politikusoknak semmi keresnivalójuk iskola évnyitókon, őt mégis odahamisítják.  Zugló polgármestere amúgy nem tette tiszteletét az év végi intézményi ünnepségeken sem. Virtuálisan a Zuglói Lapok fotórovatban bőségesen pótol minket. Nyaral.

Nem volt jelen Zugló jegyzője sem.

Nem jelent meg a Zuglót a Magyar országgyűlésben képviselő másik országgyűlési képviselő Kulcsár József sem. Díszvendégként köszöntötték  viszont  Szatmáry Kristóf képviselőt, államtitkárt, ő lesz a jelölt a Zuglóba belehasító 13. OEVK-ban, ezért sertepertél itt mostanában. A másik megjelent parlamenti képviselőnek Tóth Csabának ( egyben a kerületi MSZP elnöke) viszont nem járt hivatalos köszöntés.

Ennél már csak az volt kicsinyesebb, hogy amikor Zugló alpolgármestereit koszorúzni szólították  akkor Ferdinandy István alpolgármester nevét annak ellenére sem mondták be, hogy odaállt Rozgonyi alpolgármester mellé. Szánalmas. A fenti film a legárulkodóbb részt veszi ki  az alpolgármesteri beszédből. Az alpolgármester sajnos nem említi a tanuszodát, és a sport- szabadidőközpontot... mindkettő 2010-es ígéret.  A rombolás, szobordöntés célzás kissé félresikerült, hiszen egy káros rendszer megdöntése, mint ahogy 1956-ban is, bizony gyakran kezdődik szobordöntéssel.

Hogy a kerületi Munkáspárt nem jelent meg, azt megértem, de  nem jelent meg a kerületi Együtt 2014, sem a kerületi Párbeszéd Magyarországért Párt, a Szolidaritás képviseletében senki. Ha ők nem veszik magukat komolyan, akkor a zuglóiak miért tegyék?

Megjelent viszont két ember a Magyar Liberális Párt képviseletében.  Természetesen ott  volt az MSZP,  elmentünk mi, az LMP, ott volt a Jobbik, a POFOSZ, a Fidelitas, a Nagyzugló-törökőr Egyesület és még sokan.

A zuglói Fidesz nevében Barabás Ferenc kerületgondnok koszorúzott.  Mllette Rátonyi Gábor. A volt polgármester képviselővé tett lánya Flóra, ellentétben a többi önkormányzati képviselővel nem jött el. Minek? FB helyt, büfét nem osztanak, hasonló megfontolásból nem jár el  az iskolaszékekbe sem és a lakosokkal sem találkozik. Minek?

  Barabást amúgy  nemrégiben nevezték ki kerületgondnoknak.Azaz e posztot nemrégiben direkte neki találták ki. Az előző testületi ülésen feltett interpellációmra kapott válaszból kiderült: pályázat nem volt, szakmai, műszaki végzettség, gyakorlat nincs. Nahát,  nem kell ezen fennakadni, kellett valami állás a kerületi fidesz e régi állástalan oszlopának. A kerületgondnoki állás javadalmazása a jegyző szerint nem közérdekű adat.

Hozzá hasonlóan a zuglói fidesz bundesliga frizurás NB II-es csapatát erősíti  a Zugó-patak Egyesület nevében koszorúzó Kozma Zoltán Zolee. Az ő 2010 őszén létrehozott egyesülete azóta is kedvezményezettje a kerületi civil fedőnevű haveri pénzosztásának, azaz ők azok akik Zuglóban pénzért teszik, amit mások örömből, lokálpatriotizmusból,  társadalmi munkában. A  kapott évi 2-300 ezerért cserébe lelkesen, bár nem túl hitelesen védi, reklámozza a fideszt a kerületi online és egyéb fórumokon.

Szatmáryné Jahn Angéla fővárosi képviselő - Szatmáry Kristóf anyukája -  kétszer is a kopjafához fáradt, egyszer mint a Vállalkozók Pártjának képviselője (látta már őket valaki?)   illetve mint a Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Csodálom, hogy az Új Trafikosok Szövetsége nevében,  mint sikeres nyertes nem tett le néhány dohánylevelet is a sírra.

Volt ennél izgalmasabb is.

Virág András és az eddigi ZÉK, a Zuglóiak Érdekképviseleti Egyesületének csapata újabb köpönyegbe bújt. Vele együtt az ex MSZP-s, ex MSZDP-s, jelenleg a ZÉK-et képviselő Tamás László is immár a Szili Katalin féle KTI, a Közösség  a Társadalmi igazságosságért  kitűzőjét viselte.   A ZÉK eközben kimúlt,  már nincs rá szükség. Honlapja megszűnt, volt képviselőjelöltjei, polgármester-jelöltje már rájöttek, hogy kihasználták őket.

Velük koszorúzott Láng Márta ex MSZP-s önkormányzati képviselő is, -  állítólag ő lesz a képviselőjelöltjük 2014-ben, míg Tamás László a polgármesteri székre aspirál. Megjegyzendő, mint képviselő az elmúlt három év alatt egyetlen előterjesztést sem jegyzett, egyetlen, viszont kétség kívül jelentős cselekedete az volt , hogy a polgármestert a kellő időben kisegítette a BVSC szavazás alkalmával.  Az idősebb Virág Attila, az ex zuglói SZDSZ-es választmányi tag, a Tocsik botrány során ismerté vált ÁPV Rt vezető, az AHEAD és egyéb, például a kerület könyvelését 2011-ig vivő Pertia Könyvvizsgáló Zrt.  tulajdonosa, a  ZÉK-es háttér- pénzember most is ott állt ahogy szokott, a háttérben. (A háttéremberekről igen érdekes cikk ITT)    Új stílus, új emberek, hitelesség, igazságosság és szolidaritás kell - fogalmazta meg Szili Katalin a párt bemutatásakor. 

Ez a kerület tényleg meg  van átkozva.

Szólj hozzá!

Címkék: Virág Attila ZÉK dr. papcsák Ferenc Ferdinandy István Rozgonyi Zoltán Virág András Kozma zolee Barabás Ferenc kerületgondnok Tamás László Közösség a társadalmi igazságosságért KTI zuglói ünnepség

3%-os teljesülés. Likviditási problémák. Pénzt osztunk. Halasztunk.

2013.09.16. 10:27 varnai

900 milliós likviditási hiány, 100 milliós pénzosztás és fontos döntések további halogatása. Mondhatni a szokásos.Túl vagyunk a nyári szünet utáni első testületi ülésen.

Az ülést ismét reggel 9-kor kezdtük, indoklás nem hangzott el, csupán informálisan hivatkoztak Vidnyánszky Attila belépésére a Keresztény Értelmiségiek közé, mely lépést a testületből sokan szándékoznak megtekinteni. Remélhetőleg arra is rájöttek, hogy éjjel 10 órakor érdemi viták senkitől nem várhatóak el, bár igaz, ez soha nem is volt célja a testületi üléseknek. Délelőtt 10 felé Kovács Balázs, Ferdinandy és Rátonyi Flóra is befutott, Harrach Péter volt az egyetlen (igazolt) hiányzó.

Az előterjesztések ITT olvashatóak.

Megkaptuk a beszámolót az első féléves gazdálkodásról. Mint a könyvvizsgáló is megjegyezte, a felhalmozási célú bevételeknél a teljesülés csupán 3%! Íme, most következik be az, amit az ellenzék folyamatosan jelzett, miszerint teljesen irreális 4 milliárdnyi ingatlan eladást betervezni a költségvetésbe. A tavalyi kommunális adóhátralékból mintegy 130 milliót reméltek beszedni, a teljesülés 16 millió. Hasonlóan irreálisan túltervezett volt a reklám és pavilon bérbeadásból remélt 110 millió, - a teljesülés 18 millió. A kommunális adó kintlevőség beszedését az adóosztály, azaz Papcsák  láthatóan nem is erőlteti, mint mondta 5 év van rá...  Balek volt, aki befizette. Azaz a törvénytisztelő, a szabálykövető állampolgár. A kommunális adóról késöbb külön posztot írok. Abszurd szám volt az üresen álló lakások komfortosítására szánt 65 millió, melyből 22 lakást sikerült felújítani. Lakásonként 3 milla? Lehetséges, hogy mindegyikbe - kizárólag a társadalmi egyenlőség okán - a  papcsáki 4 csillagos szupertitkos magánvécét építenek?

3_o_mosdo1.jpg

Természetesen megszavazták a 80 milliónyi nyugdíjas pénzosztást is. (Az előterjesztés az előző posztban) Az MSZP rátromfolt, nem azt mondták, hogy ez simán közpénzből kampányolás és a kerület anyagi helyzetében nem megengedhető, illetve abszurd a jómódúakat és a szociálisan tényleg rászorulókat egyformán támogatni, hanem  - ahogy az országos politikában rezsi és ÁFA csökkentés ügyben is teszik - rálicitáltak.  Módosítójukban azt javasolták, minden nyugdíjas 10.000 forintot kapjon. Demagógiából ötös. Mit nekünk az a 250 millió?! Végül a teljes testület megszavazta az eredeti pénzszórósdit, én nem szavaztam.  Kíváncsi vagyok hány nyugdíjast sikerül becsapni,  lesz hálás a befizetett kommunális adója részbeni visszaadásáért. Az újszülöttek támogatását én is megszavaztam.


Mindeközben egy tájékoztatóból kiderült, hogy a kerület kötvényes két nagy beruházására, a Kövér Lajos utcába tervezett sportközpontra, illetve a tanuszodára félretett, lekötött  1.9 milliárdból 900 milliót a polgármester önhatalmúlag "felszabadított". (mint az oroszok a nagypapa karóráját)  E régóta szükséges és ígért beruházások megépítésére láthatóan még szándék sincs.

Az "átcsoportosításra" a 2013-as költségvetési rendelet szerint három ok lehet:

a)  az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás, és következményeinek elhárítása,

b)  a költségvetés végrehajtását veszélyeztető események, és

a)    a likviditás egyensúlyára kedvezőtlenül ható események.

Mivel az a) pont szerinti elemi csapás nem ért minket,-  már ha Papcsák polgármesteri tevékenységétől eltekintünk,-  marad az utolsó kettő.

Mindezek után, és miután a felhalmozási és adóbevételek ennyire nem teljesülnek, és miután pont az ilyen átmeneti likviditási problémákra kért a 800 milliós folyószámla keret is kimerült már,  és méretes lyuk tátong  a bevételi oldalon, azt állítani-  mint a polgármester a ATV híradóban tette, -  hogy a költségvetésben minden rendben van, sőt van osztogatni való pénz, nem más, mint színtiszta hazugság.

Szavaztak a Kft-vé alakított Cserepesház FelügyelőERDOS_PAPCSAKkicsi.jpg Bizottsági tagjairól. Az elnök ismét  a Vagyonkezelőből rekordsebességgel (máig ismeretlen okból) kirúgott, de egyéb (máig ismeretlen) képességekkel megáldhatott Erdős Réka lett. A testület négy FB tagot választott, majd a jegyző - furamód utólag - jelezte, hogy a törvény szerint csak három lehetséges. Papcsák közölte, hogy a napirendet lezárta, és lehetetlen újra megnyitni. Amúgy ő volt az egyetlen, aki a kDNP jelöltjénél tartózkodott. Annak, hogy a polgármester máig hálás a télapónak (és krampusznak) biztos jele, hogy a frissen kreált kerületgondnoki posztot a télapó kapta. Barabás Ferenc, aki főállásként a zugló Fidesz egyik oszlopos tagja, megélhetését immár a kerület biztosítja, mellékesen a Pénzügyi Bizottság fideszes külsős tagja is. A kerületgondnoki munkakörről, bérről, végzettségről, pályáztatás módjáról interpellációban kérdeztem a polgármestert. A  válaszról a következő ülésen szavaz a testület.

Két szobortervet is elvi támogatásukról biztosítottak. A bolgár kisebbségi önkormányzat a Bosnyák térre egy ivóutat ad, mely önmagában dicséretes, de sajnos a kompozíció, a kút mellett álldogáló megfáradt munkás és anyuka a szocialista realizmus tökéletes darabjaként tükrözi az újraéledő korszellemet.

ide

Terveznek egy mellszobrot állítani Pongrácz Gergely 56-os forradalmárról is. Kértem, próbáljanak művészetileg értékes, XXI. századi, izgalmas köztéri alkotásokat létrehozni. Láthatóan nem is értették, miről beszélek. Boldogult TV szerkesztő koromban készítettem egy rövidfilmet a budapesti szobrokról, pont erről szól:

Hosszabb vita alakult ki a kertészház, azaz a Nyereg felújítása kapcsán. Ez az a Városligeti műemlék épület, amit havi 100 ezer forintért adtunk bérbe 18  évre.  2011-ben feljelentést tettem hűtlen kezelés miatt, de mivel a törvényt úgy módosították, hogy csak a kárt elszenvedő tehet feljelentést, ezért az eljárást megszüntették. Végül a testület a polgármestertől a szerződés áttekintését kérte.

Engedélyezték az óvodai csoportok engedélyezett maximális létszámának túllépését. Eközben évek óta üresen áll a Dorozsmai utcai fővárostól visszakapott hatalmas óvoda épület.

Fejenként 1600 forintért úszhatnak a zuglói 4. osztályosok a BVSC-ben. Kovács-Csincsák képviselő jelezte, hogy ugyanezért a szolgáltatásért (oda-vissza szállítás, oktatás, kísérés) a XVI. kerületi uszodában csak 1400 forintot fizetnek...  miközben lepukkantsága okán a BVSC sokkal roszabb minőséget nyújt csak. Mi most így , rejtve támogatjuk a BVSC-t.

Mindeközben újra elhalasztották a megállapodás megkötését a BVSC-vel - ezt annó egyből az átvétel utánra

medence_1986.jpgKi állja a cechet?

az áprilisi  testületire ígérték. Az átadás-átvétel egyre csúszik, az átvételkor általunk jelzett kérdések, problémák  nyilvánvalóan feloldhatatlanok, a terület, az üzemeltetés közös az állammal,  a BVSC pénzt remél az egyesület működtetésére, a 156 milliós gáz tartozás kifizetésére,... mindeközben a BVSC fél éve tulajdonképp gazdátlan, - kíváncsi vagyok ez idő alatt milyen szerződések köttettek.

A Városgazdálkodási Zrt két saját tulajdonú épületét is értékesíteni kívánja, az egyik a ZÉK székháza, a Mexikói út 65a, egy kétszintes jó állapotú épület, mely jelenleg is irodaként  van bérbeadva,  egy rendezett nagy telken Herminamezőn,  becsült értéke 41 millió  - szerintem jelentősen alulértékelt. Van egy megérzésem, miszerint az épület (olcsón) eladása, a BVSC átvételének ZÉKes képviselő általi megszavazásának részbeni ára volt.

Szavaztunk az idei Zugló Díszpolgára, a Zugló Emlékérem és a Zugló sportjáért kitüntetettjeiről. Én Lett Miklós könyvtárost, helytörténészt, a Herminamező Polgári Köre egyik oszlopos tagját javasoltam, akit meg is szavaztak. Díszpolgár lett továbbá Bárány Béla atya, és Müller Péter író, illetve posztumusz Kézdy György színész.


Zárt ülésen még a gazdasági csődbe kergettek egy csomó kerületi kisvállalkozót, boltost, akiket irreálisan nagy, milliós közterület használati bírságokkal sújtottak.  A kerületi KKV szektort, miközben a szavakban a támogatásukról biztosítja őket a kormány tulajdonképp módszeresen lehetetleníti el a kerület. Az irreálisan magas bérleti díjak miatt bezárnak a boltok a Nagy Lajoson és még számtalan helyen.

1 komment

Címkék: költségvetés fürdőszoba ingatlan eladás testületi ülés babakötvény papcsák ferenc tanuszoda kommunális adó ZÉK BVSC zuglói óvodák zugló díszpolgára likviditási hiány közterület foglalás kötvényes beruházások nyugdíjasoktámogatása zuglói MSZP

süti beállítások módosítása