





A Civilzugló Egyesület választási együttműködésben, egy szövetség részeként indul az önkormányzati választáson. Egyesületünk a megállapodás értelmében három körzetben állít jelölteket, ezekben a körzetekben a mi jelöltjeinket támogatja a Momentum, a Demokratikus Koalíció, a Szikra, az MMN, - mi pedig a többi körzetekben az ő jelöltjeinket támogatjuk.
A Momentum, a Civilzugló Egyesület, a Szikra, a Mindenki Magyarországa Néppárt közös polgármesterjelölje Rózsa András.

Rózsa András polgármesterjelölt, Várnai László, Hadházy Ákos, Háhn-Zágon Zsuzsa, Moldoványi Zsolt.
A VALÓDI ÁLTOZÁS programját és jelöltjeit támogatja Hadházy Ákos, Zugló független parlamenti képvielője is.
Az új felosztás szerinti 1-es választási körzetben (a Tatai úttól az Erzsébet királyné útig, benne a Kacsóh lakótelep) Háhn-Zágon Zsuzsa, közgazdász, egyesületünk alelnöke indul. Szerdától az Ungvár utcai SPAR előtt várja aláírásotokat!
A 4-es körzetben, mely Istvánmező és Herminamező én Várnai László indulok, ahogy az előző választásokon is itt voltam jelölt. A születésem óta itt élek. Szerda délutántól a Nagy Lajos Erzsébet sarki CBA előtt várom aláírásotokat!
A 8-as körzetben, (mely az Adria lakótelep és körvasút közötti részt fedi le) Moldoványi Zsolt, mérnök indul. Zsolt évtizede foglalkozik társaház kezeléssel. Szerdától az Egressy út Vezér utca sarki SPAR előtt várja ajánlásotokat!
Kérünk titeket ajánlásaitokkal és majd szavazatotokkal támogassátok a koordinált együtmműködés jelöltjeit:
Az igy létrejött koordinációs indulással az ellenzéki pártok jelöltjei nem idulnak egymás ellen.
Fontos tudni, hogy a Tóth Csaba által vezetett zuglói MSZP nem lehetett része ennek az együttműködésnek, ők egy kamu civil szervezet köntösében, az "Összefogás Zuglóért Egyesület" néven saját jelöltekkel próbálkoznak, ahogy a velük Zuglóban összenőtt LMP is. De Horváth Csabát még ők sem támogatják.
A Demokratikus Koalíció egy országos megállapodás részeként a logóját ugyan odaadja Horváth Csaba ex polgármesternek, de helyi szervezet látványosan Rózsa András jelöltünk és a közös jelöltjeink mellett tette le a voksát, a sátrát.

A Bosnyák téri politikai agora jellemző kép a kerületi politikai aktuális felállásról. A Demokratikus Koalíció sátra a Momentumos Civilzuglós sátor és Rózsa András polgármesterjelölt mellett. Horváth Csaba egyedül álldogált, még a zugló mszp-sek sem állnak mellé. A Fidesz ki sem jött, az LMP-t sem látni, a Mi Hazánk és friss Tisza párt gyűjtött még aláírásokat.
Szombaton megkezdődött az ajánlások gyűjtése.
Az önkormányzatoknak minden év március 31-ig el kell fogadniuk a Közbeszerzési tervet. Ebben fel kell sorolni az önkormányzat, a polgármesteri hivatal adott évre tervezett közbeszerzéseit. Nézzék mit fogadott el a tekintetes testület a hivatal és az önkormányzat terveként:

mmm

Igen, jól látják ebben semmi nincs. Hát ezért néz ki íg Zugló. Nincs előremutató tervezés.
Horváth polgármester arrogáns válaszban közölte, hogy ez csak egy törvényben előírt kötelettség, és majd ha kell, módosítják. Nem így van, lehetne előre tervezni.
Az üres közbeszerzési terv táblázat igencsak árulkodó, hiszen a 2024-es költégvetésben 5,9 milliárd forintot terveztek be beruházásra és felújításokra, és a mellékletekben számos komoly intézményi beruházás, fejlesztés, felújítás fel van sorolva, ezek fel voltak sorolva a tavalyi és tavalyelőtti költségvetésekben is, mert akkor sem valósultak meg.
E 25 millió forint feletti beruházások értelemszerűen mind közbeszerzés alá esnének. De akkor miért nem szerepelnek a közbeszerzési tervben, miért nem készülnek a beruházási célokmányok?
Érdemes összehasonlítani a sokszor példaként emlegetett Angyalföldi önkormányzat működését. Ott már a január 11-i testületi ülésükön elfogadták a 2024-es évre tervezett összes intézményi, közterületi és lakóház felújítási beruházásuk célokmányait. ITT található a tucatnyi terv, melyeknek már pontos, engedélyes tervei és az indikatív árajánlatai is megvannak. Ehhez képest Zuglóban a polgármester januárban nem is tartott testületi ülést. Nyaralt.
A legdurvább különbség a lakáspolitika. Angyalföld szisztematikusan újítja fel a bérházait és épít újakat, Zugló pedig teljesen elhanyagolja a tulajdonában lévő 104 darab 100%-os tulajdonú bérházát. Elég megnézni a szanálásig lepusztulni hagyott épületeink sorát. E házakban több, mint 1000 lakás van, melyek állapota egyre romlik, penészes, komfort nélküli odúkban élnek családok egészségtelen körülmények között. Eközben Angyalföld majd 700 új lakást épített az elmúlt évtizedben, Zugló pedig egyet sem. Jellemzően az EU-tól kapott 1,5 milliárd forinttal sem volt képes felépíteni a Gizella utcában tervezett 28 lakásos Ökoházat.
Alább a 2024-es költségvetés beruházási kiadásai táblázata. Hosszú, de ebből összesen egyetlen projektre, a görkori pályára lesz kiírva közbeszerzés, mert annak költségét jórészt egy állami pályázat állja. A többi fikció.
Alatta a felújtási táblázat. A kettő összesen 5,8 milliárd forint feletti összeg. De ebből 2,4 milliárd a "fejlesztési alap" - a harmadik táblázat - eleve ingatlanértékesítéssel van összekötve, csak akkor valósul meg, ha eladják a kerület telkeit, lakásait, bolthelyiségeit .
Zuglóban évtizedek óta az a rossz gyakorlat, hogy a fejlesztések-beruházások kiadásait az ingatlan értékesítésekkel kötik össze, ezzel kívánják fedezni. Csakhogy ez a vagyon felélésével jár, mert minden évben eladnak +- 1,5 milliárdnyi ingatlant, építési telket/zöldterületet, bolthelyiséget, lakások tucatjait. Nem egy esetben kiadott bolthelyiségeket adnak el áron alul, pl a Szobránc -Egressy sarki közértet.
Egy normális, hatékony, - azaz nem korrupt - önkormányzatban kell jutnia fejlesztésre a vagyon felélése, elkótyavetyélése nélkül is.


mmmmmmmmmm
Immár tizenhárom éve veszek részt az önkormányzat Március 15-i és Október 23-i ünnepségein. Mind a megjelentek létszámában, mind tartalomban egyre silányabbak e rendezvények - lényegében megszüntek közösségi rendezvényként funkcionálni.
Az idei március 15-ét 14-én tartották... Negyven ember jelent meg, beleszámítva a tucatnyi rendezőt, szóvivőt, médiacég vezetőt, szóvivőt, szakmai vezetőt, kabinet fontoskodókat, a három fellépőt, hangosítókat.
A nemzeti ünnepet a helyi politikai "elit", a pártok zárt rendezvényévé tették. De a képviselők fele igy is távol maradt. Lakos egy sem volt, nem is hívták őket.

Mára ugyanis sikerült az önkormányzati rendezvényeket úgy szervezni, vagy tudatosan vagy ennyire dilletánsan - nem tudom melyik rosszabb - hogy a lakosság még véletlenül se jelenjen meg.
Az idei önkormányzati ünnepséget ugyanis munkanapra, 13 órára tették.
A helyi politikusok szánalmas-belterjes seregszemléjévé, aktuálpolitikai ökölrázássá, üzengetéssé silányított cirkuszt tényleg kár lenne lakosoknak, ne adj isten gyerekeknek végignézniük.
Nem mindig volt ez így, volt amikor lakosok százai jöttek a környékről és távolabbról, gyerekek vettek részt a lovashuszárokkal, koncertekkel iskolai felépőkkel teli, tartalmas, színes, igényes, jó hangulatú rendezvényen.

2012. március 15. Huszárcsata, lósimogatás, rézágyú...
Az ünnepség helyszínének neve jellemző, afféle moldovai szatíra. Az ötvenes évekbeli lakótelep közepén lévő teret és hatalmas parkot ( lenne ennyi zöd közterület egy mai lakóparkban?) Pákozdi Antal Danuviás munkásról nevezték el, aki meghalt az '56-os "ellenforradalom" során. A tér lassan simán pákozdivá lényegült át, különösen miután a '48-as emlékkövet a közepén elhelyezték, és itt rendezik a márciusi ünnepségeket. Papcsák nem bírt magávlúal, a teret a lakosság megkérdezése nélkül Wass Albertre neveztette át. A lakosok bár több száz aláírást gyűjtöttek, nem tudták visszaváltoztatni.
De ha már seregszemle, érdemes a felhozatalt végigtekinteni. Fontos, hogy ki kit képvisel, és az is érdekes kik maradtak távol. Hát nézzük:
A fideszesek, a kormányoldalhoz közelebbi civil szervezetek, a velük szimpatizáló lakosok már rég nem vesznek részt az önkormányzati ünnepségeken, külön, magukban ünnepelnek. Ennek a rossz kölcsönös utálkozásnak csak akkor lehet véget vetni, ha megszűnik a szónokok durva aktuálpolitizálása.
A mostani rendezvényen Horváth polgármester és a két kerületi országgyűlési képviselő voltak a szónokok. A polgármester még visszafogott volt. Hadházy Ákos párhuzamot vont az akkori forradalmárok és a mai ellenzék között. A szöveg eljutott a parkolási korrupcióig végül az előválasztásig, megfutamodó gyáva Jelasicshoz hasonlítva az előtte felszólaló polgármestert.

Egymást hergeltük. Lakosság sehol, éneklő, szavaló gyerekek..?
Vajda Zoltán már nem is bíbelődött 48-as párhuzamokkal, direktben szídta a kormányt, végül felemlegette sérelmét, hogy őt a XVI. kerületben nem engedik felszólalni. Igazuk van, de minek ez ide.. és mennyire elegáns?
Jordán Adél, a másik szavaló előadó és a remek énekes messze nagyobb tapsot kaptak mint a politikusok. Nem véletlenül.
Ezután elérkeztünk a ki tud nagyobb koszorút venni közpénzből versenyhez. A helyi pártszervezetek egész kocsikeréknyiket vonszolnak és két körben is egymásra licitálnak, mert egyszer a frakciójuk, egyszer a pártalapszervezet nevében mennek ki, az élelmesebbje még egy kamucivil szervezetként is villant egy húszonharmincezres koszorút.
A zuglói MSZP háromszor is kivonult. Tóth Csaba A kerületi alapszervezet elnöke nem tette tiszteletét, előválasztási bukás óta illegalitásba vonult, onnan irányít, üzletel.
Így helyette koszorúzhatott az Összefogás Zuglóért egyesület nevében (2%-ot kaptak az időközin) egy nem kevésbé kompromitált angyalföldi ügyvéd, az a dr. Békefi László, aki a Tóth megbukásához vezető gyártelepet intézte okosba: inkubátorházként rejtve el a milliárdos tulajdont.
Végül koszorút helyeztek el a kerületi nemzetiségi önkormányzatok képviselői és mi is, helyi civilek.

Katona Zsolt a zöld Zug Kör nevében, míg a Civilzugló Egyesület nevében Zágon Zsuzsa és én heyeztünk el virágot.
Csütörtökön tárgyaljuk Zugló 2024-es költségvetését. Az idei főösszeg 52,9 milliárd forint - az önök pénze. Az ülés nyilvános, jöjjenek el, 10h, (Pétervárad utca 11-17.) vagy kövessék nyomon a www.onkormanyzatitv.hu oldalon.
A ciklus négy éve alatt nálunk, sok példamutató ellenzéki civil vezetésű kerülettel ellentétben, nem vezették be a Közösségi költségvetést, most a választási évben megteszik. Dicséretes, csakhogy az erre szánt 50 millió forint jelentéktelen összeg, hogy arányában lássuk: a polgármesteri kabinet "közkapcsolatokra", magyarul propagandára 455 milliót költhetne el.
A költségvetés tábláit ITT találják meg. A 3. mellékletből, a szöveges indoklásból lehet kapni leginkább átfogó képet. A rendelet 2. 3 4. főtáblájából pedig pontosan kiolvasható miként állnak össze bevételeink és kiadásaink:

Folyamatosan nő az iparűzési adó bevételünk, idén már 18,2 milliárd. Tavalyról 7 milliárd forint áthozását tervezik, azaz ennyi pénz maradt meg, leginkább az elmaradó felújítások okán. Kiadási oldalon jelentősen nő a szolidaritási adó, 4,3 milliárdot kér vissza az állam.
1,4 milliárd forint bevételt remélnek önkormányzati ingatlanok eladásából.

A telkek, helyiségek eladása hosszú távon a kerület vagyonának felélését jelenti.
Zuglóban évtizedes rossz gyakorlat, hogy a felújítások finanszírozását összekötik az ingatlan értékesítéssel. (a felhalmozási kiadást a felhalmozási bevételből finanszírozzuk) Azaz, hanem teljesül az ingatlan értékesítési terv, akkor a felújítások nem történnek meg. Emiatt a rossz gyakorlat miatt Zuglóban évtizedek óta alig van intézmény felújítás.
A kerület költségvetését úgy kell összállítani, - és úgy kell gazdálkodni - hogy az adóbevételekből és egyéb bevételeinkből, pl. a helyiség-, lakás bérbeadásokból, parkolási bevételből, és persze a többi területen feszesebb gazdálkodásból (pl. a propaganda, felesleges állások, Zuglói Zrt. feneketlen kútja, túlárazott szerződések újragondolása által) maradjon évente 2-3 milliárd a felújításokra. Az intézmények, óvodák, bölcsődék, szakrendelők, az önkormányzati bérházak karbantartásának, felújításának halogatása az épület állomány lepusztulásához vezet, beázások, műszaki hibák teszik kellemetlenné a gyerekek, a dolgozók, a lakosok életét.
Rózsa András költségvetési módosítója (lásd alul) ezt az elvet követve készült. Kiváncsi vagyok ki támogatja.

A parkolási bevételeink bár mára elérik a 2,7 milliárdot, csak 860 millió marad az önkormányzatnál.
Miközben ingatlan eladás nélkül a felújításokra csak 330 milliót szánnak, a cégeink támogatása folyamatosan növekszik, ez részben indokolt, de a Zuglói Zrt büdzséjét meghökkentő módon 5,1 milliárdról 6,2 milliárdra, 20%-al tervezik megnövelni, erre nem igazán van indok.

A Zuglói Városgazdálkodási Zrt-ben már 156-an dolgoznak vannak állásban.
Szintén látványosan növekszik a polgármesteri kabinet büdzséje, ezen belül a "közkapcsolatok" - azaz a választási évre tervezett propaganda büdzsé. Ebből kampányol közpénzből, ad ki önmagát reklámozó Zuglói Lapok EXTRA újságot, buszmegálló reklámot, fizet tízmilliókat ATV-s szerepléseiért, önmagát reklámozó facebook hirdetések tucatjaiért, utcai fogadóórákon osztogatott kacatokért Horváth Csaba.

Immár irgalmatlanul hatalmas összeg, 445 millió forint jutna a polgármesteri kabinet közkapcsolati kiadásaira. Hogy az arányokat lássuk, a közösségi költségvetésre eközben 50 milliót szánnának, míg a 24 óvoda felújítására mindösszesen 70 milliót.
Mondhatnánk pitiáner összeg, de nem... A
hivatal, a cégek bérkeretében elbújik, de Zuglónak többszázmilliós kiadás a kabinetben, a hivatalban, a cégeinkben elhelyezett három tucatnyi MSZP-s káder kifizetése. Névvel említhető a nemrég a kampányidőszakra
felvett ex MSZP elnök, Tóbiás József havi 860 eFt-os juttatása. Tóth Csaba volt asszisztense kiemelt főtanácsadóként lett elhelyezve, (bár nem jár be) alpolgármesterinél magasabb fizetést, havi 1,2 milliót kap. Csak ők ketten a járulékaikkal egy ciklus alatt együtt kb. 150 millióba kerülnek, azaz egy óvoda felújítási keretét viszik el. A ZVK Zrt. belső ellenőri munkáját pedig Gúr Nándor cégének szervezték ki. Rajtuk kívül van MSZP-s szóvivő, tanácsadó, referens, minőségi ellenőr, szakmai igazgató, stb., akiknek hasonló összegű juttatásai összeségében igen komoly érvágás a kerületi kasszán.
Rózsa András módosítója, melyben a költségvetés fentebb említett súlyos aránytalanságainak korrigálására tesz javaslatot. Érdemes a számokat végignézni.
Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata
Rózsa András önkormányzati képviselő
Tárgy: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata 2024. évi költségvetéséről szóló önkormányzati rendelet módosítása
MÓDOSÍTÓ JAVASLAT
Javasolom, hogy a tárgybani előterjesztés 1. mellékletét képező rendelettervezet vonatkozó részei az alábbiak szerint módosuljanak:
- A 10-es számú mellékelt - Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata államháztartáson belülre és kívülre adott támogatásai 2024. évben – működési támogatásoknál található - Zuglói Városgazdálkodási és Közszolgáltatási Zrt. működésének támogatása (közszolgáltatás) - sorra írt 2.037.879. E Ft csökkenjen 1.737.879. E Ft-ra.
- A 10-es számú melléklet - Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata államháztartáson belülre és kívülre adott támogatásai 2024. évben – működési támogatásoknál található - Zuglóiak Egymásért Alapítvány ösztöndíj program támogatása – soron lévő 10.000. E Ft. Növekedjen 20.000. E Ft-ra.
- A 10-es számú melléklet - Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata államháztartáson belülre és kívülre adott támogatásai 2024. évben – működési támogatásoknál található - Zuglóiak Egymásért Alapítvány támogatása- soron lévő 8.000. E Ft. növekedjen 17.000. E Ft.-ra
- A 10-es számú melléklet - Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata államháztartáson belülre és kívülre adott támogatásai 2024. évben – működési támogatásoknál található - Ügyeletes gyógyszertár támogatása – soron lévő 5.000. E Ft. növekedjen 6.000. E Ft.-ra.
- A 10-es számú melléklet - Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata államháztartáson belülre és kívülre adott támogatásai 2024. évben – felhalmozási célú támogatásoknál található - Társasházak és szövetkezeti házak felújítási visszatérítendő támogatása – soron lévő 152.991. E Ft növekedjen 252.991. E Ft-ra.
- 03501023-es kódon lévő sor a 14-ik függelék Polgármesteri Kabinet közkapcsolati feladatok - Lakossági tájékoztató anyagok, projektek 129.540.000. helyett 0 szerepeljen, az alatta lévő sorokon szintén 0 szerepeljen ( K336, K342 és K351).
- 03361027-es kódon lévő sor a 14-ik függelék Polgármesteri Kabinet általános –Szabad előirányzatok ügyletenként (önkormányzat és hivatal) - Szakértői, vállalkozói szerződések - 57.000.000. helyett 0. szerepeljen.
- A 9-es számú melléklet - Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata által 2024. évben a lakosságnak juttatott támogatásai, szociális és rászorultsági jellegű ellátásai – 17. pontja, Települési támogatás – gyógyszertámogatás soron lévő 35.000. E Ft növekedjen 50.000. E Ft-ra.
- A 9-es számú melléklet - Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata által 2024. évben a lakosságnak juttatott támogatásai, szociális és rászorultsági jellegű ellátásai – 18. pontja, Települési támogatás – lakásfenntartás soron lévő 40.000. E Ft növekedjen 50.000. E Ft-ra.
- A 9-es számú melléklet - Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata által 2024. évben a lakosságnak juttatott támogatásai, szociális és rászorultsági jellegű ellátásai – 22. pontja, Zuglói nyugdíjasokat támogató alap soron lévő 8.000. E Ft növekedjen 24.540. E Ft-ra.
- A 7-es számú melléklet - Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata 2024. évi felújítási kiadásai – Egyéb épületek felújítási feladatai - Zelk Zoltán program (bölcsődei fejlesztések) soron lévő 65 782 E Ft növekedjen 225 782 E Ft-ra.
- A 7-es számú melléklet - Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata 2024. évi felújítási kiadásai – Egyéb épületek felújítási feladatai - Zelk Zoltán program (óvodai fejlesztések) soron lévő 30 723 E Ft növekedjen 195 723 E Ft-ra.
Indokolás:
A Zuglói Városgazdálkodási és Közszolgáltatási Zrt. működésének támogatásának növelése a javasolt csökkentés mellett is nagyságrendileg 100 millió forintot tesz ki az előző év pénzügyi teljesítéséhez képest. Ez az összeg elégséges kell, hogy legyen mint nyújtott támogatás.
A Zuglóiak Egymásért alapítvány már évek óta működik olyan minimális támogatással, mely csak a szűken vett működésére elég. A működési támogatás növelése, valamint az ösztöndíj programra szánt forrás emelése lehetőséget ad az alapítvány száméra, hogy a kerületnek hasznos és értékes, valós munkát végezzenek.
Az Örs vezér téri rendelő épületében működő állandó ügyeletet ellátó gyógyszertár az elmúlt években többször is jelezte, hogy szükségesnek érzi a támogatás növelését, mivel az ügyelettel kapcsolatos költségei jelentősen megnőttek. Ezért indokolt a támogatás összegének 20%-os növelése.
A társasházak felújítására szánt kölcsön összegének növelése indokolt az elmúlt években tapasztalt igények és jelzések alapján. A program sikerességének fenntartásához szükséges a keretösszeg növelése.
A Polgármesteri Kabinet egyes költségelemeinek csökkentése indokolt, mivel ezek mellett is jelentős összegek, munkaerő és eszközök állnak rendelkezésre, valamint a Zuglói Információs-és Médiacsoport Kft. is jelentős összegből működik.
A Szociális támogatások egyes fajtáinak növelését indokolttá teszi a jelenlegi inflációs környezet és a lakhatási válság, valamint az energia és-gyógyszerárak növekedése. Mindezek közben a nyugdíjak reálértéke nem tartja a lépést az általános pénzromlással.
A kerület óvodáinak és bölcsődéinek állapotát tekintve elmondhatjuk,hogy jelentős elmaradásban vannak a fejlesztések terén, melyekre már évek óta szükség lenne. Ezen fejlesztések elindításához célirányos költségvetési támogatás biztosítása szükséges.
2024. február 22.Rózsa András képviselő
Önkormányzati felületeket használva kezdte meg választási kampányát Horváth Csaba. Azaz folytatta, mert négy éves polgármesteri tevékenysége eddig is legfőképp a magamutogatásban, önreklámozásban merült ki.
A zuglói Lapok értékes hátsó borítóján, HIRDETÉS oldalán fél oldalon "Megígértük,betartottuk" szlogennel dicsekszik az eddigi produktumával. Horváth tényleges 2019-es választási igéreteit ebben a cikkben összegzik, leginkább ezen igéretekkel kéne összemérni a teljesítményét.
Hogy nem csak ciklusvégi eredmény felsorolót látunk az abból is nyilvánvaló, hogy nem az "összefogós" koalíció, netán a képviselő-testület kollektív nevében, hanem a saját maga egyszemélyes produktumaként mutatja be az "eredményeket". De legfőképp mert a neve, portréja mellett ott a választási kampányok hirdetésein mindig megjelenő szavazásra búzdító X.
Így aztán a Zuglói Lapok januári számában mind a címlapon, mind a hátsó borítón szerény személye szemlélhető, illetve belül további három polgármester-portrénak örvendhetnek a személyi kultuszt kedvelők.
Hogy a B4 fél oldalas hirdetést ki, kik fizették még nem tudjuk, ezt ma közérdekű adatban kértem ki.
A Horváth kampány folytatódik az önkormányzati használatra kapott BKK-s utasvárók önkormányzati "közérdekű információs" felületein is. Ennek a hozzávetőleg 50-100 utasvárós felületnek hirdetési listaára havi 5-10 millió forintra becsülhető.
Hogy az önkormányzati választáson induló más személyek is hirdethetnek-e ugyanezen a felületen, majd kiderül.
A hirdetésekkel, a mellett hogy önkormányzati felületet használnak egyéni választási célra, - és ez törénytelen - túl az is probléma, hogy a hirdetésekben legalább felerészt hamis, fél,- gyakran félrevezető információt közölnek a lakossággal.
Nézzük sorra, konkrétan mivel dicsekszik, az eredményt a saját arcámásával magáénak beállítva Horváth Csaba:

Leaszfaltoztuk a földutakat, ugyanitt kastélyberendezéshez keresek bútort, és törtaranyat is felvásárolok!
A polgármester a teljes utakat felújítva hirdeti, ezzel szemben a 4 kilométer hosszú Nagy Lajos király útjából csak hozzávetőleg kétszáz métert aszfaltoztak újra, a többi maradt kátyús, a Róna utcának csak kb. a felét sikerült rendbe tenni, aki a Kerepesi és az Egressy közötti részen bukdácsol az azt sosem felejti el. Nem mellékes, hogy ezeket az útfelújításokat a fővárosi önkormányzat és nem a Zuglói önkormányzat végezte el és fizette - tehát a polgármester más tollával ékeskedik.
A kerékpárutakat is a főváros bővítette, a Róna és a Vezér út rendebetételkor kerültek igen helyesen leválasztásra, máshol nem készült új szakasz. A zuglói önkormányzat a ciklusban egy forintot nem fordított a zuglói kerékpárúthálózatára.
"Leaszfaltoztuk a földutakat". Valójában csupán a Kerékgyártó utcát, annak is csak kb. az ötödét, egy 150 méteres szakaszt aszfaltoztak le, a többi kerületi földút maradt, ahogy volt.
Az 1 órás ingyenes parkolást még a Karácsony korszakban vezettük be, a 1,5 órásra bővistése a szoftwer két perces munkát jelentő átállításából állt.
A 11 kis háziorvosi rendelő rendbetételére az állam adott célzottan 850 millió forintot, ebből 650 millióért lettek a rendelők - úgy ahogy, a rendelések közepette - felelújítva. Tehát a Zuglói Önkormányzat a rendelőire a ciklusban lényegében nem költött. Ennél is nagyobb baj, hogy a két szakrendelőnk az elmúlt 4 évben tovább pusztult, egyenként is több milliárdos felújításuk tovább halasztódott, drágult, a műszaki állapotuk tovább romlott.

Durva lódítás. A valóságban Budapest ciklusbéli legnagyobb zöldfejlesztése a Pünkösfürdői Park, a maga 2 hektárjával, 1,5 kilométeres hosszúságával, számos sportpályájával, komoly játszóeszközeivel, de az Angyalföldön építési telekből (!) kialakított 9300 nm-es, új tavat is létrehozó park is mind méretében, mind árában (682 millió Ft) sokkal jelentősebb volt a Rákospatak parti 450 milliós, a betonmedencét tóként hirdető zuglói beruházásánál.
A Varsó utcai teresedés mindössze 300 nm, parknak nem hívnánk, erősen túlárazva lett leginkább letérkövezve. A teresedés a Thököly út 150. alatti korrupciós ügyeskedéssel megszerezni kívánt bolthelyiség előtereként került kialakításra.
Az "Újvidék tér autómentessé tétele" 8 db ideiglenesen kitett fémládával lett megoldva, de még ennek az ideiglenes megoldásnak is - úgy tűnik - több a környéken az ellenzője, mint a pártolója.

2019-ben, a ciklus elején is már 213 kamera működött, a ciklusban hozzávetőleg 50 új kamera lett vásárolva, ezekkel részben a régi, műszakilag elavultakat cserélték le.
A tüzoltó autó nem volt "új", a német Piberschlag kisvárosában lett huszonévesen leselejtezve, igaz, még így is 12 milliót fizettünk érte.

Lényeges fejlesztésre, inventícióra a szociális területen sem került sor, az előző ciklusban már létező támogatások lettek továbbvíve, néhol az inflációt többé-kevésbé követően emelték a jövedemi határokat, bár a szociális területre költött összeg nem követte sem az inflációt, sem az önkormányzat költségvetési főösszegének 10 milliárdos növekedését. Az SNI-s gyerekek támogatása valóban új támogatási forma. A nyári táboroztatás és annak támogatása a rendszerváltás óta folyamatos, a nyugdíjasok úszása pedig 2013 óta létezik, új eredményként felsorolásuk nettó lódítás.
A valódi ígéretek
A polgármester 2019-es igéretei ITT olvashatóak, ezek főbb elemei közül - zuglói Városközpont megépítése, Zuglói Millenáris kultúrközpont, saját színház megépítése, az Örs vezér tér akadálymentesítése, szociális bérlakás program, CT és MR vizsgálat ingyenes biztosítása, légtérzaj csökkentése... - nos ezekből az égadta világon semmi nem valósult meg.
A polgármester bevezette a progamjában nem említett garázsadót.
A lényeges stratégiai területeken nem történt semmi előrelépés:
A főbb, egyenként milliárdos közbeszerzéseink (közétkeztetés, zöldterület fenntartás, útfelújítás, parkolás) maradtak egypályázósak, árverseny nélkül ugyanazoknál a haveri cégeknél landolnak a milliárdok.
Nem történt meg egyetlen intézményünk 24 óvodánk, 13 bölcsődénk, 2 rossz állapotú szakrendelőnk, hivatali épületek, nyugdíjas házak közül egynek sem a teljeskörű felújítására. Évente 2-4 épületet kéne ahhoz felújítanunk, hogy az épületek állaga ne pusztuljon le.
A kerület túlépítése tovább folyatatódott.
Számos önkormányzati telek, vagyonelem került eladásra, folytatódott Zugló vagyonvesztése.
A száznál több önkormányzati bérházból egy sem lett felújítva, ezek az épületek ma már a kerület szégyenfoltjai, egészségtelen romok, melyek rossz állapotú, izes, penészes lakásaiban 1000 család sinylődik.
A Kerékgyártó út 150 méteres szakaszán felül került önkormányzati tulajdonú út felújítására sor, alig történt szőnyegezés, a kátyúk száma növekszik.
Nem épült új játszótér, nem került sor egy nagyobb közparkunk, játszóterünk teljeskörű felújításra, még egy focipálya sem lett lerekortánozva.
A zöldterületek állapota romlik, a parkok ápolatlanok, koszosak.
A 2000 darabos bérlakás állományunk felújítása nem haladt, a lakbér beszedés nem javult, majd milliárdos a kintlevőség.
A nem lakás célú helyiségek kiadása, a bérleti díjak beszedése nem javult, milliárdos veszteségünk keletkezik a terület hanyag kezeléséből.
A ZVK Zrt. létszáma immár 150+ fő, a vezetőcsere ellenére a cég továbbra maradt pártkifizetőhely, rosszul, átláthatatlanul működik.
Kultúrális területen nem történt semmi, egyetlen köztéri alkotás, szobor, szökőkút, emlékmű sem készült a ciklusban.
Csupa remek dolog történik a kerületünkben: Senkit nem hagy magára az önkormányzat!, Nyugdíjasképzés!, Díjakkal ismerték el a munkájukat!, Újra megnyitott a Herminalabor!, Tündérvarázslat a Civil Házban!, Szépkorúköszöntés!, Ellenzéki gondoskodás válság idején! - megjelent a Zuglói Lapok Disney mesékből szőtt világa.
Akik a polgármester arcképét gyűjtik azoknak szívmelengető e lapszám, hat fotóval gazdagíthaják a kollekciójukat.


A lakossági fórum a valóságban. A húsz ember fele hivatali alkalmazott vagy képviselő.
A tartalomban is érdemes észrevenni a személyi kultusz bújtatott formáját: ahol lehet az ő Zuglót megmentő folyamatos munkája, tevékenysége van a középpontba állítva, a cikkekbe belecsempészve. Néhány példa: A 3. oldalon a közmeghallgatás a cikk témája. Ehhez képest a címsor nem egy jellemző lakossági véleményt hangosít ki, hanem a polgármesterről szól:
LÁZÁR JÁNOSAL AKAR TÁRGYALNI A POLGÁRMESTER
A köztéri fogadóóráról szóló cikbben is is "Horváth Csaba által meghirdetett" Hangot adunk Zuglónak! akciót hirdetik. A 4. oldalon a szociális munkájukért kitüntetettekről kéne szóljon, cikk mégis a polgármesterrel, annak köszöntőjét ismertetve kezdődik. A 6. oldalon: Horváth Csaba polgármester felköszönt, az ő véleményét olvashatjuk. 7. oldal: első gyertyát Horváth Csaba gyújtotta... 8. oldal: Horváth Csaba köszöntőjében kemelte...
Hogy a 28 oldalt elfoglaló polgármester fényezős, bulváros, női magazinos "Reményt visznek Malawiba", "Ki volt Walt Disney?", keresztrejtvényes, receptes-horoszkópos zagyvaságért érdemes e közpénzből százmilliót fizetni, érdemes e papír tonnákat elpazarolni - nem tudom.
Szerintem egy önkormányzati újságnak a kerület lényeges történéseiről kéne beszámolnia.
És mi az ami ami ebből a decemberi lapszámból fájóan, gyanúsan kimaradt?
A testületi ülésről szóló cikkből - a Zuglói Lapokból általában - igen árulkodó módon azok az ügyek "felejtődtek ki" amelyeknél a hosszabb, érdemi viták zajlanak, melyeknél igen sok pénzről van szó, vagy amely ügyekben nem a polgármester akarata érvénesül. Természetesen e Zugló működése, gazdálkodása, hosszútávú fejlődése szempontjából is jelentős témákról érdemes lenne önálló, a problémát feltáró cikkeket írni, melyben minden álláspontnak hangot adnak.
Az ülés leghosszabb vitája a Bayer beruházás Telepítési Tanulmányterve és a cég ajánlata körül alakult ki. A polgármester simán megpróbálta a bizottsági szavazásokról félrevezetni a testületet, azt állítván, hogy mindét bizottság támogatta a javaslatot. Ehhez képest két bizottság is leszavazta azt, ahogy végül a testület sem támogatta a Terv elfogadását. A lap nem számol be a vita legfontosabb részéről, hogy hány milliárd forintnyi kompenzációt kéne a kerület építési szabályait dúrván átlépő cégnek fizetnie. Mivel a polgármester egszemélyben tárgyal, és e tárgyalásokról a testület még csak utólagos irásos emlékeztetőket sem kap, hárman közösen egy módosítót is beadtunk, miszerint ezentúl egy tárgyalódelegáció tárgyaljon. Ezt a javaslatot az MSZP-Fidesz leszavazta, a nagykoalíciónak a segítő kezet, a döntő egy szavazatot az LMP-s képviselő, Vida biztosította számukra. Mindezekről egy szó sem jelent meg a Zuglói Lapokban.
Ahogy a beszámolóból sikerült kifelejteni a zöldterületek gondozását végző konzorcium egységárainak 12%-os emeléséről szóló vitát is, mely csekély évi 100 millió forint többletkifizetésről szólt. A vita során a ZVK Zrt igazgatója elkottyantotta, hogy a cég feltehetőleg azért végzi hanyagul, "kelletlenül", késve a fűnyírást és a többi munkát, mert elégedetlen a kapott évi 700 millió forinttal. A javaslatot a többség elutasította.
Nem kerül megemlítésre sem a Sport és Rendezvényszervező Kft-nk veszteségeinek pótlásának ügye. A táboroztatásokat végző és a sportpályákat üzemeltető cégünknek adott támogatást tudatosan annyira alacsonyan állapítják meg, hogy az rendre jelentősen kiszalad a büdzséjéből. Az alulfinanszírozás egy gyermeteg játszma része, a szoci gazdasági alpolgármester ezzel akarja lehetetlenné tenni a DK-s alpolgármester alá tartozó céget. Idén 54 millió forintot kell utólag adnunk, hogy a veszteségét kompenzáljuk.
Kimaradt a beszámolóból a " Jegyzővel szembeni fegyelmi eljárás" - pedig ez tényleg ritkaság. Ez szintén a Bosnyák téri beruházásról szól. A testület ugyanis több mint egy éve hozott egy határozatot, melyben azt kérte a jegyzőtől, állítsa össze, mely rendeleteinket sértette meg a Bayer, és milyen ügyekben tudunk perelni. A határidő erre 2022. szeptembere volt. A jegyző ezt mindmáig nem terjesztette a testület elé.
És persze a ZUGLÓI LAPOKBAN a közmeghallgatáson is felvetették a lakosok, két ciklus óta nem jut egy-két oldal a lakosságnak, a LAKOSSÁGI LEVELEK, akár a A HIVATAL VÁLASZOL rovatnak. De a lapban nem írnak az országos médiákig eljutó, ott körbefutó zuglói ügyekről sem, pl. a a gázszolgáltatásból kizárt házakról, a fizetős parkolás körüli vitákról.
A fenti freudi elszólást a polgármesteri kabinet kommunikációval foglalkozó "szak"embere jegyzi, ezzel védekezvén, amikor a Zuglóiak fórumán arról faggattam, hoy az önkormányzat miért nem hirdeti meg az évi egy közmeghallgatását, azaz mintha inkább titkolni igyekezne azt.
A lényeg:
Hogy állításomat alátámasszam vegyük sorra,
a számos rendelkezésükre álló felület közül melyiken hirdették meg a közmeghallgatást.
honlapon a címlapon, a fő hírek között nem, képpel nem, csak letekerve, a hirdetmények között, kattintással olvasható a közmeghallgatás. Amikor az oldalt felkeressük a polgármester személyes "nemzethy konzultációja" ugrik fel. Véleményem szerint ennek helyén kellene a közmeghallgatásnak lennie.
klubrádiós / baloldali médiás barátnők szereplését / kifizetését szolgáló "nem hivatalos" felület címlapján sem található hír a közmeghallgatásról.
fórumán felhívtam a figyelmet, hogy az önkormányzat hivatalos oldalán nincs kint a közmeghallgatás, és egy kabinet kommunikációt intéző hölgy nekiállt megmagyarázni, hogy "ez egy szakma" nem kell kapkodni, időben kell kitenni, - másnap, nov. 18-án került kia hír.

Itt vannak fák – Sztojcsev Iván kolléga tökéletesen összefoglalta azt, mi a legszembetűnőbb dolog Istvánmezőn, pedig Zuglónak ez a része sok minden mást is tartogat Magyarország legemblematikusabb sportlétesítményeitől a főváros egyik legforgalmasabb pályaudvaráig.
Antalffy Judit ennél jobban nem ismerhetné Istvánmezőt: itt nőtt fel, gimnazistaként a területet kettészelő Thököly útról sétált át nap mint nap az Ajtósi Dürer sorra, az István Gimnáziumba nagykövetségek és villák között. Utóbbiak – mint mondja – még úgy is őrizték akkor bájukat, hogy sokat az IKV lakásoknak darabolt fel a világháború után, és sok homlokzaton golyónyomok is láthatók voltak még abban az időben. Én is gimnazista koromban jártam erre sokat, igaz, messzebbről és messzebbre, a Városliget túlfelére, a Kölcsey felé, de a Stefánia hangulata engem is épp annyira lenyűgözött – annyira, hogy képes voltam kerülőutat választani a gyorsabb metrózás helyett.
Azóta azért sok minden változott, a boltok portáljai csicsásabbak lettek, sok épület megújult, a Stefánia Palota a parkjával együtt még pompázatosabb, de van, ami változatlan: a nyári lombok tényleg sok mindent eltakarnak, a nyári lombok mögött még az olyan, azóta is omladozó paloták romantikusnak tűnnek, mint az Abonyi és a Zichy Géza utca sarkán álló „lovagvár”, László Fülöp festőművész villája, vagy az egykor még a líbiai nagykövetségnek otthont adó, most épp egy hatalmas „Kiadó” táblával támadó Zala villa az Ajtósi Dürer sor és a Stefánia sarkán. És épp a fák hiánya miatt (is) olyan feltűnő a Dürer kert, vagy hát ami lesz belőle – a helyzeten egyelőre az sem javít sokat, hogy „park” névvel illetik az épülő monstrumot, amely már a Thököly út és a Szabó József utca sarkáról is jól látszik, még a lombok sem takarják el.
Itt áll az a villákhoz képest szerény épület, ahol Antalffy Judit férjével A kert néven nyitott bisztrót, itt beszélgetünk mi is vele az utolsó magyar nádorról, Istvánról elnevezett területről, amelynek a legnagyobb része Zuglóban található, és amelyre ugyanúgy illik az, hogy "Pest Rózsadombja" és az is, hogy "Hajrá, magyarok!"
Az étteremnek ma helyet adó egyszintes ház 1910-ben épült a Csömöri út akkor már Thököly fejedelem nevét viselő, a Keleti pályaudvartól a Bosnyák térig vezető szakaszán. Már akkor kereskedelmi célt szántak neki – a tulajdonos, Teichner Manó gyarmatáru- és csemegeüzletet tervezett benne. Az ő felesége, fiuk születésekor ültette a kert két hársfáját is – ezt már magától a fiútól tudták meg Juditék, aki az Izraelbe emigrált családból megkereste őket azzal, hadd nézzen körül. Az épület és mögötte a kert évtizedeken át kötődött Judit családjához; nagyapja, Takács János és a testvére működtette Borház néven vendéglőként, volt itt minden, ami akkoriban kellett: szivarszoba és persze kerthelyiség is a fák alatt.
| Kerületmustra |
| Mit keres egy nyúl egy belvárosi parkban? Milyen lenne a Római-part vadregényesebb kiadásban? Hol rendeztek lövészárok-kiállítást a nagy háború idején, és hol rejtőztek el a rendőrök a bűnözők elől a kapualjban? Sorozatunkban a 150 éves Budapest kerületeit járjuk végig, olyan helyeket mutatunk be, amelyeket sokszor még az ott lakók sem ismernek, és ahol nem csak nekik érdemes egy napot eltölteni, legyen szó akár egy mocsárról, egy gyárról vagy egy lakótelepről. A sorozat már megjelent részeit ide kattintva olvashatja el. |
Takácsék több fővárosi éttermet is vittek, mígnem 1948-ban egy napon jött a telefon, hogy az állam viszi ezeket. A családnak maradtak az étkészletek, a dokumentumok, szakácskönyvek és valamiért a Thököly úti borház tulajdonjoga, így közvetlen közelről tudták végignézni, ahogy az állami kereskedelem különböző boltokat telepít oda, és bérli tőlük vissza. Sokáig könyvesbolt volt itt, aztán alkatrészeket árultak, de működött itt fénymásoló és ingatlaniroda – a család tagjai, köztük Judit édesapja, aki fiatalon testvéreivel együtt dolgozott a Borházban, eltemette magában a vendéglőnek még emlékét is.
Még egy generáció kellett ahhoz, hogy újra vendéglátás legyen ezen a helyen: Judit férjével – jó pár mérnökként ledolgozott év után - 2015-ben kezdte el tervezni, 2016 óta működik a bisztró, amely végül A kert nevet kapta. Jardinette már volt, Gesztenyéskert is – így maradt a lehető legkifejezőbb név, ahogy a pár sarokkal odébb nemrég nyílt hely új bérlői is sokatmondó nevet választottak: így lett a Thököly vendéglőből Szaletly.
A névválasztás azonban a legkönnyebb feladat volt Antalffyék számára: meg kellett küzdeniük azzal is, hogy a Thököly út, akármennyire fás, árnyas sétány, valójában éppen annyira vált az átmenő forgalom áldozatává, mint a Rákóczi út, amelyből torkollik. De az ezredforduló előtt még örömlányok is grasszáltak erre – manapság meg leginkább senki. Turisták meg különösen nem, ebből a hátrányból próbáltak meg előnyt kovácsolni: egy helyet, amely külföldiek helyett a helyi törzsvendégekből él. Ez – mint Judit mondja – megint csak komoly feladatot jelent, kezdve mindjárt onnan, hogyan álljon össze az étlap. „A hagyományos ételeknél mindenkinek van egy megszokott íz, ahogy a nagymama készítette. Ha a miénk pont találkozik azzal, az szerencse, ha nem, az viszont egy csapda. Persze nálunk is van pár klasszikus, amit nem lehet levenni az étlapról: kell húsleves, és fontos, hogy mindig legyen valami rántva.”
Abban azonban ő is biztos, hogy ez nem lenne elég, kell az is, hogy ott legyen az a kert, benne két nagy gesztenyefa, két nagy hársfa, körülöttük egy rózsalugas és a gyerekeknek mászóka – a kert végében meg a Millenáris Velodrom támfala.
A most fűvel benőtt támfal már egy egészen más múltat idéz ezen a környéken, az ezredfordulós kiállításra készülő fővárosét, ahol az úrihölgyek és az urak az ekkor már Stefánia hercegnő nevét viselő korzón hajtattak át a Városligetből a Lóversenytér felé – épp ott, ahol ma lovaskocsi helyett troli jár. Nem olyan messze még homokbányák tarkították a környéket, de szántókat is találhattak az urak, ha letévedtek az utakról, amelyeken egyre-másra épültek ki kereskedők, szolgáltatók, később pedig nagypolgárok házai. Ez a vegyes kép lett a fő akadálya annak az 1870 körül született, nagy ívű tervnek, amely alapján a Városliget elért volna idáig, sőt, mintegy zöld övként egészen a Népligetig körbevette volna a városmagot.
Régi mániám végighajtani a Stefánián - Lajtai Lajos-ifj. Békeffi István legendás operettslágere Csákányi László és Bilicsi Tivadar előadásában:
„Különben ez a liget már úgyis annyira meg van tömve mindenfélével, hogy már most is szűk, persze már tágítani alig lehet, mert az üres telkeket mind eladták, beépítették. Az István-út, az Istvánmező, a Hermina-mező már mindmegannyi beépített városrészek” – írta 1891-ben a Nemzet. Olyannyira, hogy az 1910-es években a Vállalkozók Lapja már a zöldterületek csökkenése miatt panaszkodott, ami a szerző szerint az átgondolatlan tervezés következményének tudható be. Terv mindenesetre újabb is akadt, 1894-ben a főváros már a Városliget és a bolgárkertészetek közé beékelődő villanegyedként képzelte el Istvánmezőt.
Ahhoz, hogy itt a magánházak, iskolák vagy hivatalok, például a Magyar Állami Földtani Intézet 1899-ben átadott, Lechner Ödön tervei alapján szecessziós stílusban megépült központja mellett olyan, nagyobb létesítmények is létrejöjjenek, mint a Lóversenytér, Cséry Lajos földbirtokos marhatelepének kivásárlása is kellett. Innentől viszont nem volt akadálya, hogy az úri közönség – ha már a gigantikus városi parkot nem élvezhette – nem kényszerült egy jó futam kedvéért a poros, gyárakkal övezett Soroksári útra kikocsikázni.
Az ellipszis alakú pályát 1880-ban adták át és az első világháború végéig működött, négy évvel később Krúdy Gyula így emlékezett rá:
Sokan voltak még, akik ideig-óráig feltünedeztek a tarkabarka közönség között, amely a régi lóversenyteret megtöltötte. Mindenkinek megvolt a maga kis regénye, amelyről manapság a szürkülő hajú urak néha beszélgetnek. Kicsi volna ez a könyv, ha mindenkinek emléket állítanánk, akik itt hajdanában ifjú kisasszonyok, elragadó menyecskék voltak.
De a ringben és a ring környékén is ismerte egymást a régi lóversenytér publikuma, mindenki tudta, mit fogadott Szemere, mely paripára helyezte el a pénzét Péchy Andor és Léderer Sándor lovag. A mágnások néha csak az emelvény széléről hangosan diktálták be poénjaikat a favoritokra a legközelebb álló Hornernek vagy Lackenbachernek. A publikum pedig a legdíszesebb ruhájában jelent meg a régi lóversenytéren, mint akár az előkelő bálokon. Pest régi asszonyai itt felragyogtak, és másnap olvashatták nevüket az újságban. A színésznők legújabb toalettjeiket itt mutogatták.
A lóversenytéri parádéra a halálos – pontosabban a költöztetésről szóló – ítéletet a Tanácsköztársaság munkaügyi és népjóléti népbiztosa, Bokányi Dezső mondta ki, ő volt az, aki ezen a területen sportpályák sokaságát képzelte el. Álmának megvalósulása jó ideig váratott magára: a Lóversenytér elárvult helyén a húszas években pályák helyett kalyibák épültek, a Friss Újság által csak „vörhenyes viskóváros”-ként emlegetett nyomortanya kiürítésére 1930-ig, a sportnegyed megvalósítására még további egy évtizedig kellett várniuk a budapestieknek.
A Millenáris mindenesetre rendületlenül működött ekkor is, bár a millenniumi ünnepségek sportprogramjainak lebonyolítására szánt pályát az első tervek szerint a fesztivál zárultával el is bontották volna. És milyen jól tették, hogy nem így lett! Bár a millenniumi ünnepségeket szervező bizottság igen gazdag programmal készült, a pályát nem ennek okán nevezik ma a magyar sport bölcsőjének: egy évvel később, 1897. október 31-én itt rendezték meg az első nyilvános football match-et a Budapesti Torna Club és a Vienna Football és Cricket Club között. A hazai csapat 0:2-es vereségével végződő mérkőzésen pályára lépett az akkor már olimpiai bajnok Hajós Alfréd, aki másképp is kötődik a pályához: építészként részt vett a később gyepje helyett inkább kerékpárospályájáról ismertté vált „Mili” 1927-es nagy átalakításában (mellesleg ő tervezte a Thököly út túloldalának villanegyedében a Református Egyház Zsinati Központját).
1927-ben nem csak a következő évben rendezett kerékpáros-világbajnokságra hozták rendbe az addigra finoman szólva báját vesztett pályát, de strandot is építettek mellé, mintegy ízelítőként a későbbi fejlesztésekhez. 1941-ben adták át az első fedett sportcsarnokot, amely ma Gerevich Aladár nevét viseli, még ebben az évben, a Gizella és Stefánia út sarkán hozzákezdtek egy gyeplabdapálya építéséhez, ami aztán a „rendkívüli viszonyok” miatt abbamaradt, 1961-re megépült a Kisstadion, 1975-ben a Körcsarnok, a Budapest Sportcsarnokot pedig 1982-ben adták át – majd miután a BS-t az 1999-es karácsonyi vásár idején keletkezett tűz elpusztította, annak a helyén épült a Papp László Sportaréna.
A sok kisebb-nagyobb stadion közötti összekötő kapocs azonban nem a kavics alakú épület, hanem a Puskás Aréna, korábbi nevén – és korábbi formájában – Népstadion. A nemzeti stadion terve ugyan már a Lóversenytér lebontásakor ott motoszkált az akkoriban épp az 1928-as olimpia rendezéséről álmodozó politikusok és sportvezetők fejében, Hajós Alfréd – ki más? – pedig terveket is készített rá, mindig volt ok (leginkább a pénzhiány), ami gátolta a megvalósulást, egészen a II. világháború végéig.
A „demokratikus népi tömegsport céljait szolgáló” stadion megépítésének terve először 1947-ben, a Magyar Kommunista Párt hároméves tervében jelent meg, az pedig, hogy szükség van egy méltó sportlétesítményre igazán egy tragédia után vált még világosabbá: akkor májusban, a Magyarország-Ausztria válogatott meccs közben leszakadt az Üllői út egyik lelátója, csak a szerencsén múlt, hogy senki nem halt meg. Igaz, akkor felmerült, hogy a Lóversenytérre egy kisebb stadion épülne, a nagy pedig Óbudán, Aranyhegyen kapna helyet – mert onnan szebb a kilátás a városra –, de szóba került egy lágymányosi helyszín is. Végül 1948-ban jelölte ki hivatalosan a Fővárosi Közmunkák Tanácsa a Lóversenytér helyét egy 75 ezer néző befogadására alkalmas sporttelep létesítésére.
A létesítményt, „ötéves tervünk egyik legnagyobb alkotását” (Népszava) 1953. augusztus 20-án adták át. „Ezt is megértük, sporttársak! Nyolc szabad esztendő csodája ez is” – írta akkor a Népsport, az olvasó pedig gondolt, amit gondolt, vagy inkább csak csodálta a 18 jellegzetes pilon közé épített stadiont. A pilonok a 2019-re újraépített arénának is jellegzetes elemei maradtak, a stadion pedig – ha éppen energiaválság miatt nem spórolnak vele – esténként is bevilágítja a környéket. Megint csak gondolhatunk bármit az elmúlt pár szabad esztendőről, az tény, a fővárosnak újra van méltó nemzeti stadionja.
Azt meg megint fedje diszkrét feledés, hogy a 2010-es évek első felében a tervek még nem csak a stadion újjáépítéséről szóltak, hanem arról is, hogy azzal együtt megújulnak a mára igencsak fényüket vesztett létesítmények az Istvánmezei út környékén. A legújabb olimpiai álmokkal együtt aztán egyelőre ezeket is jegelték, bár egy új – nagyjából a Kisstadion-Millenáris helyére tervezett – korcsolyacsarnok kapott építési engedélyt, az első kapavágás azonban jó eséllyel még egy ideig várat magára.
Az A kert kertjében is csak annyi tapasztaltak eddig a Nagy Felújításból, hogy pár fát kivágtak a rézsűn – ha viszont a Szabó József utcán felbaktatunk egy félreeső lépcsőn, a Millenáris nyitott vasbeton arénája még mindig páratlan látványt nyújt, valahol megrekedve a háború előtti évtizedekben.
Istvánmezőn bizony mindig jó sok idő kell a változáshoz.
Mi sem jelzi ezt jobban, mint hogy a Thököly utat 2009-ig fedte kockakő burkolat, a villamossíneket pedig a Dózsa György út és a Hungária körút között annak ellenére nem szedték fel a mai napig, hogy az itt közlekedő 44-es járat 1995 karácsonyán megszűnt, a 67-es pedig 1997 óta nem jár erre. A 2010-es évek közepén ugyan felmerült, hogy – ha már a 4-es metró mégsem halad végig ezen a szakaszon –, visszaépítenék a villamosközlekedést, ebből azonban a mai napig nem lett semmi.
A Thököly így az elmúlt húsz évben leginkább az az út, ahol a főváros legismertebb buszcsaládja, a „hetes” végighalad. Pedig igazán megéri sétálni itt, a villasor olyan meglepetéseket tartogat, mint a 61-es szám ablakból kinéző, több legendát, de még egy dalt is megihlető nőszobra, a 70-es számon megtalálható „Zsolnay-villa”, ahol nem csak lakott Zsolnay Miklós, de ennek nyomait egy pirogránit oroszlán képében a kertben máig megtalálhatjuk.
Itt élt, a 95-ös szám alatt Karinthy Frigyes, a 85-ben pedig Szép Ernő, a szomszédos épület pedig a 2016-ban egy tűzben megrongálódott, 2020-ra újjáépült zuglói ortodox zsinagógát rejti. A 46-os szám, építtetője után Szenes-házként emlegetett lakóépület dicstelenül megkopott homlokzata pedig egy csodálatos, szecessziós körfolyosót. Az 56-os szám alatt, a Cházár András utca sarkán 1912-1915 között épült fel, Róth Miksa üvegablakaival a Rózsafüzér Királynéja templom, oldalánál pedig az izraelita hitközség főgimnáziuma, ma az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolájaként működő épület is megéri a kitérőt.
Ha pedig valaki rávenné magát, hogy a nyári hőségben leszálljon a hetesről és a Hungária körút meg a Dózsa György út közötti szakaszon végignézze a villanegyed és a Stefánia építészeti kincseit, a Szaletly fagyiján túl más segítségre is számíthat: a kerület önkormányzata és az 1990-ben alapított helytörténeti civil szervezet, a Herminamező Polgári Köre jóvoltából az Istvánmező több tucat épületére került kis ismertető, sok közülük QR-kóddal, amely az ismertető angol fordítását tartalmazza.
Ha pedig visszakanyarodunk kiindulópontunkhoz, érdemes nem csak a Liget felé elnézni, hanem a szemben levő mellékutcába is. Itt, a Millenáris bejáratával átellenben ma a környék egyetlen bevásárlóközpontja, a Récsei Center működik, amely az Aréna Mallhoz képest eltörpül ugyan, viszont a város egyik legérdekesebb közlekedési emlékét rejti: a régi lóversenytér csücskében 1930-ban átadott buszgarázst, amelynek neve 1948-tól viselte egy mártírhalált halt kalauz, Récsei Ernő nevét.
Az érdekes üvegtetőjével, kizárólag az oldalfalakra támaszkodó tartóelemeivel átadásakor a legmodernebb ilyen létesítménynek számított a Mihailich Győző és Hültl Dezső tervei alapján készült garázs, amely 2000-ig működött, négy évvel később nyitott újra bevásárlóközpontként. Ma ugyan üzletekre tagolt, ám szerkezetét, akárcsak a homlokzat pillérein közlekedési dolgozókat és utasokat ábrázoló szobrait így is őrzi, emeleti galériáján, a boltok felett pedig elképzelhetjük, hogyan is parkolt itt több mint száz Ikarus.
A közlekedési tematikájú műalkotások csúcsteljesítményeit persze nem itt csodálhatjuk meg, hanem az Istvánmező csücskében, 1884-ben átadott Keleti pályaudvaron. Az ország egyik legforgalmasabb vasúti pályaudvarán évente 11 millió ember halad át, mi azonban ne rohanjunk egy zónázó felé, inkább csodáljuk meg a Lotz terem és a homlokzat szobrait. A Thököly út felőli oldalbejárattól, pár taxis hiénát kikerülve elérhető Lotz terem (az eredetileg jegypénztárként működő indulási csarnok), 2000-es évek végén újult meg, Lotz Károly és Than Mór által készített freskói pedig egy vasútállomáshoz képest nem csak díszes, de meglepően szórakoztató élményt is jelentenek. Különösen, ha a sarokban elhelyezett zongorán is játszik épp valaki: az épület többi részéhez képest szokatlan jó állapotban levő szárny falán puttók helyett A Háború és béke, A bányászat, A kohászat, Kereskedelem, A hídépítés, A posta, A földművelés, A jólét és A vasút allegóriája című képeket csodálhatjuk.
A csarnok üvegfala előtt pedig Bezerédi Gyula alkotta meg szimbolikus alkotásait: van itt egy selmecbányai bányatiszt, az ipart jelképező nőalak, a mezőgazdaságot szimbolizáló, kezében sarlót és kévét tartó nő és egy kereskedő, kezében bukszával.
A Keleti, a postával és a metrókkal, az alapzatát adó cédruscölöpökkel és az állagromlás miatt felállított faállványzattal együtt egy külön túrát is megér, az Istvánmező bája itt azonban végérvényesen elvész már: a kődzsungel forróságában épp úgy visszasírjuk a Stefánia és a Thököly fáit, mint ahogy 1845-ben a Jelenkor szerzője: „Minden széles utczáinkat (p. o. az ország-, váczi-, kerepesi és üllői utat)általányosan a’ járdák szélén egy sor fával diszesíthetnők, téreinket pedig több sorral, mi mellett térekül is szolgálhatnának ezek vásárnapokon — egyébiránt pedig sétahelyekül, ’, így nem volnánk annyi porban és verőfényben fürdeni kénytelenek.”
Lehetséges a vágyálom, hogy elköltözzünk a városból a zöldbe, úgy, hogy közben teljes életet éljünk? Egy belvárosi társaság kipróbálta. Olyan sz…
Nyugati sajtótermékeknek dolgozó fotósokat vádol Izrael. A hvg360 reggeli hírösszefoglalója.
Még inkább csak szokják és tanulják a mesterségesintelligencia-alapú eszközök használatát a marketingesek – derült ki körkérdésünkből. Igaz, mag…
A világ felhasználóinak mindössze 17 százaléka internetezik igazán szabadon. A magyarok nem. Ezt állapították meg az Atlas VPN technol…
A gyerekek telefonfüggősége, az idősek történelmi félelmei, a közösségi média képernyőhöz szögező mechanizmusai – csupa olyan tényező, amelyek a fog…
A kedvezőtlen finanszírozási és jogi környezet miatt külföldre kényszerül a magyar startupok jelentős része. Pedig ennek elkerülését akár a szoms…
Az októberi tetületi ülésről egész oldalas cikkben tudósít a Zuglói Lapok. A leírtaknál, - emléktáblák kihelyezése, alapítványok támogatása - azonban jóval fontosabb döntésekről nem tudósít a lap - a leírtaknál árulkodóbb, hogy mit hagytak ki, mi minden fontos ügyet hallgattak el a lap szerkesztői.
Nézzük milyen jelentős testületi döntéseket, kerületi közügyeket nem sikerült ismertetni, azaz tudatosan kihagyni a horoszkópot, keresztrejtvényt, "Piknikeznek a síroknál Mexikóban", "Tutanhamon sírja" stílusú cikkekkel 28 oldalt megtöltő havilapból.
A napirendi pontok előterjesztései ITT olvashatóak el, a testületi ülés felvétele pedig ITT nézhető végig.
A mór megtette kötelességét, a mór mehet
Az ülés elején közérdekű felszólalásban Victora képviselő Dienes János főépítész kirúgásának okáról kérdezett. Jellemző módon a főépítész két héttel ezelőtti elbocsájtásáról csak áttételesen értesültünk, azt az előző ülésen úgy kellett kibarkóbáznom a polgármesterből. Érdemi tájékoztatást most sem kaptunk, az eddig mindig higgadt és szakmai jegyző azonban - eléggé árulkodó módon - rendkívül arrogáns stílusban beszélt mellé.
Tudni kell, a főépítész több egyszerű hivatalnoknál,
osztályvezetőnél, ő felelős az adott telepüés, esetünkben Zugló urbanisztikai egységének megőrzéséért. A főépítésznek koncepcionális elképzelésekkel rendelkező, várostervező gondolkodású embernek kell lennie. A főépítész döntései, javaslatai visszavonhatatlanul, évtizedekre kihatnak, de leginkább örökre meghatározzák egy település képét, fejlődését. Tény, hogy miközben a 2020-ban Horváth által kinevezett Dienes, az általa az Építési Szabályzatba belevarázsolt engedményes mértékes szabályozás, a lakásszámok pénzért emelése kapcsán számos vitánk volt, eközben évekig ellenezte a Bayer beruházás méreteit, és ezt számos szakmai anyagban le is írta. Érdemes végigolvasni. Hogy kirúgásának ez volt-e a valódi oka nem tudjuk, de hogy útjában volt a Bayerrral évek óta Településrendezési Szerződést kötni próbáló polgármesternek, az nem kétséges.
A kapkodást jelzi, hogy álláspályázatot nem hirdetve az eddig az osztályon dolgozó Bínó Beátát nevezték ki főépítésznek. A hölgyet szerettem volna személyesen is megismerni, felkerestem és kértem, hogy üljünk le, hogy Zuglót érintő urbanisztikai elképzeléseit elmondja. A hölgy nem volt hajlandó erre, írásban kérte, hogy a jegyzőn át írásban tegyem fel kérdéseimet.
Adunk a környezetvédelemnek
A 2. napirendi pontban 825.000 darab egyszer használatos műanyag doboz, + ugyanennyi tető, azaz majd 1,650.000 darab műanyag szemét megvásárlása kapcsán hosszú vita alakult ki, melyben a ZöldZug Kör is felszólalt. A vitáról egy szót sem ír a lap. A vitában kértük, hogy a NÉBIH levelét, melyre a
beszerzés elindításában hivatkoznak, mutassák meg, de ezt gúnyolódva utasította el a polgármester. Rózsa alpolgármester, Victora képviselő és én is hiányoltuk, hogy bár a Nébih levél augusztusban érkezett, azóta, két hónap alatt nem került felmérésre, hogy mennyibe kerülne a mosogatáshoz szükséges infrastruktúra kiépítése, milyen egyéb, kevésbé környezetszennyező megoldások lehetségesek.
Véleményem szerint abszurd nettó 46,4 millió, azaz valójában 59 millióért műanyag szemetet venni, ha eddig, évtizedeken át minden lakossági panasz, fertőzés nélkül működött az ételhordók cseréjével a rendszer. Ennek a beszerzésnek erősen korrupció szaga van. A Metropol korrekt cikkben írt a vitáról.
Önkormányzati telkek eladása
A 18. 19. 20. napirendi pontoknál hosszú vita alakult ki három önkormányzati telek, azaz jelentős vagyonelemek értékesítéséről. Nem mellesleg ezzel újabb zuglói zöldterületeken épülnek újabb társasházak. A telkek eladása ellen a vagyonfelélés és a zld területek csökkenés miatt mi, a Civilzugló Egyesület és az ülésen szót kérő ZöldZug Kör is tiltakozott. A három telkünk:
Az utóbbi két esetben tehát a döntés visszafordíthatatlan. A ZUglói Lapok tehát "elfelejtett a zuglóiaknak beszámolni több mint fél milliárd forintnyi önkormányzti vagyon eladásáról.
A Telepes utcai telek kapcsán szót kért a szomszédos telken szakképző iskolát üzemeltető Baptista Szakképző Iskola igazgatója, Molnár Szabó László, aki kérte, hogy a telket velük közösen az iskola bővítésére, valamiféle közcélra használjuk, azt is lemondta, hogy az építkezés, és az oda felhúzott társasház el fogja lehetetleníteni az iskola működését. Én javaslatot tettem a döntés egy hónappal elnapolására, mely alkalmat adhatott volna egy közös projekt meggondolására. Ezt leszavazták az MSZP, a DK, a Fidesz sőt az LMP (zöld párt hahaha) képviselői.

Mindhiába, végül mindhárom telek eladása a koalíciós képviselők IGEN-jével ment át.
11 millió az ablakban
21. napirendi pontként egy, a Városgazdálkodási Zrt. ingatlanbérbeadási, bér beszedési gyakorlatát bemutató egyedi ügyet, egy állatorvosi lovat tárgyaltunk. A Bosnyák tér 4. alatti, frekventált helyen lévő bolthelyiséget hosszú évek óta egy cég bérli, mely 11 millió forint bérleti díj hátralékot halmozott fel, az utolsó két évben nem fizetve egyetlen fillérnyi bérleti díjat sem. Most azt kérték, hadd adhassák át a bérleti jogot - egy olyan cégnek amelynek lényegében nincs gazdálkodási eredménye és a tulajdonosnak szlovák lakcíme van. Erre mondaná Kohn bácsi, hogy ügyes.

Pénz az ablakban. A Bosnyák tér 4. alatti boltelyiség. Évek óta nem fizetnek bérleti díjat, miközben háborítatlanul működnek.
A kérdés, hogy a Zrt. miért nem lépett fel úgy, ahogy bármely normális magánbérbeadó tette volna? Miért nem mondták fel a szerződést a kaukció elfogyásakor és miért nem zárták le az ingatlant? A cégvezető cinikus válasza: "a két év nem sok..." Ez nem az egyetlen ilyen eset, tavalyelőtt 760 milliós kintlevőségről tájékoztattak, számos bérlő cég lép le, szűnik meg, írhatjuk le a sok milliós kintlevőségeket. Emlékezhetünk pl. az ominózus Thököly út 150-re, ahol a pékséget üzemeltető albán cég tulajdonképpen a beköltözés pillanatától nem fizetett bérleti díjat, de két évig még boldogan működött, miközben a sűtéshez szükséges jelentős mennyiségű áramot is a falból "szerezte".
Talán ha a Városgazdálkodási Zrt. tenné a dolgát, hatékonyan gazdálkodna a rábízott önkormányzati vagyonnal, akkor a hozzávetőleg 900 helyiségünknek nem csak a fele lenne kiadva, és a ténylegesen is beszedett bérleti díjakból, nem pedig az önkormányzati vagyon eladásából, feléléséből működne a kerület. Csak hogy lássuk a nagyságrendet: 2021-ben 760 milliós kintlevőséget görgetett maga előtt a Zuglói Zrt. Az ingatlan hasznosítás, a helyiségbérbeadás, a bérleti díj beszedés anomáliái kapcsán 2022-ben a Felügyelő Bizottságuk is vizsgálódott és tett sommás megállapításokat. Én a vita után az alábbi közérdekű kérdéssort tettem fel a cégnek. Kíváncsian várom válaszukat.
Tisztelt polgármester úr, cégvezető úr,
Ahogy a október 26-i testületi ülésen is kértem, írásban is kérem, hogy a ZVK Zrt. által bérbeadott helyiségek ügyében ey részletes tájékoztatást kapjak, kapjanak a képviselők.Kérem, hogy október végi határnappal kapjak egy excel táblát, ebben listázzák ki az összes helyiséget, nm, helyiségtipús, cím, jelezve a bérbeadottakat és az üresen állókat. Az üresen állóknál kérem feltüntetni a dátumot, amióta nincs az ingatlan bérbeadva. Az is kerüljön a listán feltüntetésre, hogy melyik helyiség mióta van meghirdetve online a honlapon, egyéb felületen és az ingatlan portálján, ahogy a rendeletünk előírja. És amelyik nincs meghirdetve, az miért nincs.A ZVK Zrt. honlapján jelenleg 22 helyiség van meghirdetve.A kiadott helyiségeink kapcsán a bérbevevő neve, a bérbeadás dátuma és a bérleti díj összege és annak változásai, illetve ha van a bérbevevőnek bérleti díj tartozása, annak összege és hogy a díjtartozás hány hónapra vonatkozik, mióta nem fizetnek, és hogy milyen intézkedés történt a díj beszedésére.Az összes jelenlegi kintlevőségösszege. Az idén, 2022-ben, 2021-ben felhalmozott kintlevőségek összegei évenkénti bontásban, a sikeres , sikertelen behajtások, leírt tartozások. A ZVK Zrt-ben - gondolom - létezik egy fentihez hasonló információkat tartalmazó folyamatosan frissített excel tábla.Fáradozásukat köszönve,Tisztelettel,
Várnai László önkormányzati képviselő - Civilzugló Egyesület

Amikor közpénzből készülő propagandáról beszélünk, sokan - teljes joggal - az állampárttá váló fidesz óriási kommunikációs gépezetére gondolnak.
Sajnos azonban a Horváth Csaba kabinetje által irányított Zugló Információs Médiaszolgáltató Kft. nem azt mutatja meg, hogy az ellenzék másképp tenné, szakmailag korrekt, objektív médiát készítene, ott ahol erre lehetősége van. Sőt, ez a produktum semmivel sem különb a közmédia és többi kormánypárti média.
A Zuglói Információs és Médiaszolgáltató Kft. a közmédiához hasonlóan kézivezérelt, ugyanúgy félrevezető, egyoldalú, a lakosokat gyermetegnek néző, a sajtóetikai szabályokat semmibevevő propagándát gyárt.
Teszi ezt ráadásul rengeteg, közel 300 milló forintnyi kerületi pénzből. A Jaksity Kata által vezetett Kft. szerződései ITT találhatóak, Kránitz Lászlótól, (Tóth Csaba soproni mszp-s komájától) Király Dávidon, Szily Nórán át Rangos Katalinig terjed a cég által fizetettek névsora.
Ezt nem csak én állítom, fél éve a Momentum, előtte az MKKP készített egy-egy gondos, statisztikákkal alátámasztott összegzést a kerületi médiánk egyoldalúságáról.
Nézzük példaként a Zugló Lapok legutóbbi pár számát. ITT online átnézheti, akihez a legutóbbi lapszám nem jutott volna el.
(A 65.000 példányban kinyomott lap terjesztése önmagában megérne egy vizsgálatot, mert komplett utcák jelzik, hogy évek óta nem kapják a lapot)

A polgármester majd minden lapszámban 5-7 fotóval szerepel. Természetesen nincs abban kivetnivaló, ha a polgármesterrel készült interjú mellett szerepel a portréja, de mára sikerült őt szinte minden címlapra odacsempészni, és minden rendezvényt az ő portréjával illusztrálni.
Meg kell jegyeznem, valahol végtelenül szomorú, hogy kilenc év után újra a kerületi média, a Zuglói Lapok személyi kultuszos szerkesztésével kell foglalkoznom.
Visszakerestem, 2014. tavaszán Papcsák portrékkal kitömött lapot elemeztem. Nagyon tanulságos visszanézni. Mintha minden kudarcos, bukását érző polgármester és sleppje ugyanazokhoz a rossz eszközökhöz folyamodna. Fehér ember nem felejt, és e kis fanyar múltidézést azoknak is ajánlom, akik szerint a Fidesz szekerét toltam, tolom.

A címlapon... a nyugdíjas jelmezbálon a nyugdíjasok csak életlenül megjelenő biodiszletek, a fókusz -szó szerint is - a közéjük ereszkedő nagy Ő-n van.
A legbizarabb azonban az, amikor a lényegében nem róla szóló cikkekhez, ahol a díjátadó személy mellékszereplő, is a nagy Ő-t szerkeszti be az "éljenrákosi!" gondolkodású főszerkesztő.

Figaró, Figaró , Figaró....
Emlékserleget kapott a szüetésnapos iskola, de a fotón nem az iskola, az emlékserleg, esetleg a serlegnek örülő igazgató, netán a boldog gyereksereg látható - hanem az azt átadó polgármester. "Több száz család kapott tanszereket", de még véletlenül sem a tanszereket, az osztást, az ajándékot kapókat mutatják, hanem a polgármestert. Nem nehéz észrevenni, a kép, a képaláírás szórendje is a polgármesterről szól, nem a meghallgatott, felköszöntött idősekről.
A lapban elburjánzott személyi kultusz azonban csak egyetlen aspektus, erre mondhatnánk a lelke rajta, hiszen 2010-14 közötti Zuglói Lapok Papcsák portrékkal volt teli, aki ettől semmivel sem lett népszerübb. Sőt.
A polgármesteri zsánerképek elburjánzásánál, a személyi kultuszánál azonban sokkal nagyobb baj a lakosok félretájékoztatása, a valóság elhallgatása.
Hadd ilusztráljam ezt két tipikus példával:
A Zuglói Lapok októberi számának 3. oldalán a képviselő-testület szeptemberi üléséről készült beszámolójában a legfontosabb döntésről, az 51 milliárdos költségvetés módosításáról, azaz annak leszavazásáról "elfelejtettek" tudósítani.
Az októberi lapszám címlapján a polgármester portréja, a teljes hátsó borítóján az újraválasztásában reménykedő Horváth (ismét portréval) afféle ingyenes kampányhirdetésként sorolja fel az eredményeit. Figyelem, nem a kerületi ellenzéki koalíció produktumaként, hanem a saját eredményeképpen állítja be a listát. A dicsekvő lista azonban igencsak önleleplező.

Ennyi Horváth Csaba négy éves fejlesztési produktuma.
Csakhogy a rövid dicsőséglista fele még így is hamis, féligazság, mások tollával ékeskedés. Nézzük konkrétan:
De ennél ijesztőbb az a lista, ami kimaradt, nem történt meg négy év alatt.
Nézzük a nagy igéretet:
A nagy dirrel-dúrral beigért Városközpont, az új hivatal épületet, új piacot, új szakrendelőt egybeálmodó monstrum nem épült meg, azonban a polgármester a látványtervekre, kommunikációra eköltött 50-70 millió forintot.
Nézzük a közterületeket:
Nézzük az intézményeinket:
Az önkormányzat 24 óvodájából, 11 bölcsödéjéből, több nyugdíjasklubjából a ciklusban egy sem esett át teljeskörű felújításon. Évi 2-3 épületet kéne teljes felúításon végigvinni ahoz, hogy az intézmény-állomány ne pusztuljon le.
A két nagy szakrendelőnk felújítása egyre sűrgetőbb, mégsem történt egyik ügyében sem előrelépés, mindkettő ijesztően rossz műszaki állapotú, az elavult fűtésrendszerek az összeomlás szélén, a laikusoknak elég a Hermina úti épület homlokzatát, nyilászáróit megnézni. Mindkét évtizede halogatott felújítás milliárd fölötti nagyságrendű, de még csak a műszaki tervezés sem történt meg a ciklusban.
A 110 önkormányzati bérházunkból egy sem lett felújítva, de még egy tetőfelújítás, homlokzat festés sem történt a ciklusban. Ezek az épületek, bár összességükben a kerület jelentős vagyonát alkotják, folyamatosan pusztulnak, a vagyonvesztés folyamatos, a pusztulással, a beázásokkal a felújításuk költsége exponenciálisan nő, az elmúlt években több épület vált menthetetlenné - néha úgy tűnik a rohasztással a bontás, és végső soron telek eladása a cél. Ezek az épületek a főváros szégyenfoltjai, a bennük lévő 1000 bérlakásunkban élő családok egészségtelen körülmények, dohos, penészes falak közt élnek.
A még 2017-ben szanálásra itélt több bérházunk kiürítésére sem volt elég négy év. A Nagy Lajos 104., a Cserei út 3. romosan, pár lakóval üresen omladoznak, a kerület bűnügyi problématérképének gócpontjaiként szolgálnak.
Horváth Csaba négy év alatt képtelen volt egyetlen új önkormányzati bérházat, egyetlen új önkormányzati bérlakást építeni.
A még mindig múszaki átadás alatt lévő ökoház pedig maga a gazdasági katasztrófa, 1,5 milliárdos EU-s forrásból, hozzárakott 600 milliós kerületi pénzből 4 éves vergődéssel mindmáig nem készült el a 14 lakás. A 600 milliós önrész pedig felszívta a lakásfelújításokra szánt keretet, ezért lényegében lakásfelújítás sem történt a ciklusban.
Nézzük a kultúra, a szimbolikus politizálás területét, melyet a polgármester - valaha volt kulturális főpolgármester-helyettes - teljes hatáskörben magánál tartott.
Horváth Csabának négy év alatt nem sikerült Zuglóban egyetlen köztéri szobrot, egyetlen emléktáblát sem létrehoznia.
A ciklus négy éve alatt az Állandó Helytörténeti kiállítóhelyet sem valósította meg, pedig egyesületünk előterjesztéseként 2018. óta érvényes határozatunk van róla.
A szeptember 28-i testületi ülésen a képviselőtestület leszavazta az idei harmadik költségvetés módosítását.

: "A ZVK Zrt.-nél elakadt a tervezési folyamat.", "A kiviteli terv meg van, de nincs rá forrás, és senki nem foglalkozott az üggyel.", "A bejáráson készült jegyzőkönyvben szerepelt, de senki semmit nem tett azóta. (Jk. Megküldve 03.08) ZVK Zrt. -é a feladat.", "A ZVK Zrt. Állítása, hogy nem kapták meg a képviselőtől/főmérnökségtől a helyszíneket, de azok megküldésre kerültek 2023.06.16-án. 08.24-én ismételten megküldték a levelet a ZVK Zrt.-nek.", " Május 16-án megküldött levelünkben kértük a Főmérnök Úrtól a műszaki tartalom pontosítását a témát illetően. Választ nem kaptunk. A munkafolyamat nem indult el.".
(1.) Zuglói Lapokban nagy csinnadrattával beharangozott sétái idén tavasszal-nyáron történtek, azaz a polgármesternek három évvel a megválasztása UTÁN jutott először eszébe, hogy érdemes lenne szisztematikusan bejárnia, tulajdonképpen megismernie a kerületet.

Tisztelt polgármester úr, jegyző úr, cégvezető úr!TAhogy az október 6-i rendkivűli testületi ülésen is kértem, most írásban is megerősítem, a következő ügyekben kérek tájékoztatást, számszerű adatokat. Tekintsék ezt közérdekű adatkérésnek.1. 2022-ben és 2023-ban hány közbeszerzése volt a ZVK Zrt-nek?2. A két időszakban havi bontásban és összesen mennyit fizetett a ZVK Zrt. a Varga Dóra Ügyvédi irodának?3. 2022-ben és 2023-ban hány közbeszerzése volt a Polgármesteri Hivatalnak?4. A két évben havi bontásban és összesítve mennyit és milyen szerződés alapján fizetett a Polgármesteri hivatal a Varga Dóra Ügyvédi irodának?5. Milyen közbeszerzés mértékét elérő intézmény felújítások történtek 2022-ben, és 2023-ban?6. Kérnék egy ZVK Zrt. által összeállított listát, intézmény, munka/munkák, a közbeszerzésre meghivott cégek, egyéb pályázók, nyertes cégek, becsült és vállalási összegek felsorolásával.--------------------------------- 7. Jelenleg hány intézményi játszóeszköz van lezárás alatt, hány lett kicserélve 2023-ban , hány lett elszállítva és nincs új...?8. Jelenleg hány közterületi játszóeszköz van lezárás alatt, hány lett 2023-ban kicserélve, hány lett elszállítva csere nélkül?------------------------------------------- 9. A két Mexikói úti 5-ös busz megállójához utasváró megtervezésére lett forrás elkülönítve a 2023-as költségvetésben. Elkészültek a tervek? Hogy áll a két építés?kérem a fővárossal eddig történt levelezés megküldését.-------------------------------------------- 10. Kérem a Gate tanulmányt megrendelő szerződést megküldeni. (nem sikerült megtalálni, kb. lehetetlen a ZVK Zrt. számozott PDF-jei között bármit megtalálni)Mely cégek közül lett kiválasztva a cég, ki állapította meg az árat?Mi volt a megrendelés pontos szövege?Elégedettek a teljesítéssel, önök szerint mennyi a releváns, és mennyi az inreleváns a kapott 220 oldalból? Mekkora részt lehetett tankönyvekből szövegkereséssel beazonosítani?------------------------------------------- Médiaszerződések.11. Jelenleg mely médiacégekkel áll az önkormányzat, vagy cégei, a hivatal szerződésben?(Fiala cége, ATV, Klubrádió, egyéb cégek..?Kérem e szerződéseket megküldeni.12. Ki és milyen szempontok alapján döntött, hogy mely médiával szerződik az önkormányzat?Válaszaikat várva,Tisztelettel,
A Civilzugló Egyesület Zugló egy nem ismert terecskéjén, az Egressy út Cinkotai út kereszteződésnél rendez Szomszédünnepet! Gyertek, vasárnap sétáljatok ki a gyerekekkel, szomszédokkal és bulizzatok velünk!
Szomszédünnep rendezvényünk helyszinénül azért is választottuk Zuglónak ezt a sarkát, mert a kerületvezetés mintha elfeledkezett volna Zugló ezen "távoli" részéről. A "tér" gazos, toklásszal, lucernával teli. Teljesen szemetes, irónikus módon a 2017-ben kitett, a terület rendezését, felújítást igérő tábla méteres gazban, hónapokig gyűlő szemétben öt éve rozsdásodik.


Ez a terület jobb sorsra érdemes, kis ráfordítással, gondoskodással hangulatos, barátságos kis közösségi teret lehetne kialakítani itt, ahová árnyas fák alá, egy csobogó mellé ki lehet ülni nyugdíjasnak, babakocsival, trolira várva.
Úgy gondolom, ha jutott 120 millió a hivatal épülethez közeli, az ügyeskedéssel megszerezni kívánt cukrászda előtereként szolgáló Thököly út - Varsó utcai parányi sarok letérkövezésére, akkor juthatna ugyanennyi a 2017. óta kecsegtetett Rákosmezei tér környékén élőkre is.
Rendezvényünk nem titkolt célja, a szórakozás, közösségi együttlét mellett, hogy a térre, a felújítás szükségességére felhívjuk a figyelmet. A fűnyírást és a szemét összeszedését máris "kiharcoltuk", remélem a felújítás is sorra kerül.




Szombaton tartjuk a 10. Túr de Rákosrendezőt! Az indulási pont a szokásos, Örs 14:30.
Megér egy ünneplést a ritka alkalom amikor helyi civilek kitartó nyomásgyakorlással elértek valamit.
Érdemes ilyenkor visszatekinteni, p. a 2015-ös vonulásunkat.
Fontos eredményünk a Római-parti üdülőnk visszafoglalása is, remek buli volt veletek belakni a nyár eleji Túron, az eladási tervek helyett immár az üdülő felújítása folyik.
Tekerünk tovább.
Idén afféle tematikus Túrként Zugló néhány akut beépítéses pontját járjuk végig, a lassan elkészülő Mexikói útra került Ökoházat - kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk. Megtekintjük a Zuglóban tervezett túlméretes beruházásokat, a Mogyoródi Zászlós utca sarki "gödröt", az Egressy - Angol utca sarkán makacsul eladni és beépíteni próbált önkormányzati telkeket, körbejárjuk a Bosnyák téri, Zuglóra erőltetett NER gigaberuházást, végül az önkormányzatnak petíciót adunk át, felsorolva a zuglói hiányzó, problémás kerékpáros infrastruktúrát.
A Rákosrendezőre megérkezve a friss aszfaltra írhatjátok a MÁV-nak szánt üzeneteiteket, és igen, próbálunk a sorompófelnyitások ügyében áttörést elérni!
Végül retró zsíroskenyérrel és üdítővel várunk titeket!


Jó másfél éve, hogy a zuglói Telepes utca környékén élők kérik a hivatalok segítségét a Reanal gyártelep ügyében. Az évek óta nem működő telep a lakóövezetek közvetlen közelében immár másfél éve örizetlenül áll, a tulajdonos cég felszámolásba menekült, a területre hajléktalanok és mindenféle alakok költöztek be. A több hektáros telek akár egy milliárdot is megérhet, de a vegyi mentesítés költsége is hasonló nagyságú lehet...

Van aki már másfél éve életvitelszerűen él ott, elfoglalva, elbarikádozva egy-egy irodahelyiséget. Találkoztunk drogozó, ablakokat bútorokat tördelő tizenévesekkel ég egy finn hobóval is. A beköltözők az épületben található bármivel tüzzelnek,főznek, fűtenek, elégetik a szemetet, az ablaktokokat, bármit. A tüzöltók nemrégiben egy megégett hajléktalant mentettek ki... A terület tele szeméttel, emberi ürülékkel... Bármikor leéghet a teljes telep.
A valaha világszinten ismert, a '30-as évek óta a Rákospatak partján működő vegyigyár szomorú végjátéka pokollá teszi akörnyéken élők életét. A telepről büdös füst száll fel, a telepen, és immár a környék kertjeiben lakásaiban is patkányok jelentek meg.
A gyárat úgy hagyták magára, mint Csernobilt a kiürítéskor, minden szerteszét, a laborban az asztalon vegyianyagok,, iratok, a csövekben, tartályokban ismeretlen vegyinyagok...
Egy hónapja megmutattam a gyártelepet az RTL hiradójának, hátha a nyilvánosság ereje segít. Most a Házon kívül forgat ey riportanyagot a telepről.
A lakók egyre elkeseredettebbek, mert az önkormányzat, a Kormányhivatal és a Katasztrófavédelem kiszáll, szemlézik, de végül egyikük sem tesz semmit.
Fotóriporterként egy kisebb képriportot készítettem a gyártelepről.
Nemrégiben a Deés utca, Öv utca lakói, előtte pedig a Kiszugló városrészben élők kezdtek aláírásgyűjtésbe, hogy a környékükön lévő önkormányzati telket ne adják el, ne építsenek rá újabb társasházat, maradjon a terület zöld, legyen közpark. A polgármester és a képvielőtestület többsége mindkét alkalommal negligálta a lakosok kérését.

A Deés utcai 780 nm-es önkormányzati telek ( a fotó közepén) a volt Zsolnay porcelángyár területének utolsó, be nem épített területe. A telket az önkormányzat tavasszal bár meghirdette, nem tudták eladni.
A Zöld Zug Kör május elején lakossági fórumot szervezett, majd a környékbeliek 240 aláírással nyomatékosították, hogy a területen pihenőparkot, vagy közösségi kertet szeretnének.
A május végi testületi ülésre a Civilzugló Egyesület előterjesztésben javasolta, ITT olvasható, hogy a telket vegyük ki az értékesítésre kijelöltek közül, és a ZVK Zrt. készítsen egy becslést közösségi kert és pihenőparki kialakítására.
Nagyon tanulságos végignézni a testületi vitát. A 42. napirendi pontnál keressék. 
Az előterjesztés nem ment át, mert bár 8 - 6 arányban megvolt a többség, Momentum és a Fidesz támogatta, a hat fős DK frakciói és Vida képviselő (LMP) leszavazta az előterjesztést. Ez a "zöld" képviselőtől különösen abszurd szavazat. Az MSZP-sek nem nyomtak gombot, de a gépüket sem kapcsolták ki, ezzel a sunyi megoldással szavaztak NEM-et.
A júniusi ülésen az ominózus Angol - Egressy sarki telek miatt volt hasonló vita.
Az Egressy út 102-104-106. telek eladásának és beépítésének erőltetése
Háttérként tudni kell, a környék és benne az Angol utca Egressy sarki 6300nm-es telek beépítési mutatóit folyamatosan emelték az elmúlt években, az eredeti 2014-es 149-ről eljutottak 250-es lakásszámig,sőt a legutolsó 2021-es módosítással, az engedményes mértéket kihasználva akár 288 lakásos házmonstrumot lehetett volna rá építeni.

Az eladás furcsaságairől ebben a blogban írok, késöbb az index.hu írta meg . A botrány 2021 nyarán az előválasztás idején pattant ki: a bizottságra testálták a 700 milliós döntést... az értékbecslés után került sor a szabályozás változtatására, azaz a beépíthetőség növelésével a telek értékesebbé vált, de ez az értékbecslésben ez már nem jelenhetett meg. A telekre egy ajánlat érkezett, egy Tiborcczal a hirhedt ELIOS-ban közös tulajdonos vállakozó Erdei Bálint cégéé. Végül az önkormányzat ha nyögvenyelősen is, de érvénytelenítette a pályázatot. Hadházy Ákos segített az ügy nyilvánosságra hozásában, a polgármester pedig jó szokása szerint nevetségessé tette magát: feljelentett, közleményt adott ki, sőt még a Civilzuglós lakossági fórumunon - ahogy a tüntetésünkön is - örökre magánál kívánta tartani a mikrofont.

A Kiszuglóban élők 1193 aláírással tiltakoztak. A petició ITT olvasható és írható alá.
A petíció szövege:
Arra kérjük a zuglói polgármestert, hogy állítsa le az Angol utca/Egressy út sarkán levő több, összefüggő önkormányzati telek eladását és közparkot/ közkertet hozzon létre a telkeken. Ha a telkek eladásra kerülnek, ismét egy több száz lakásos lakópark épülhet Zuglóban, amelyre nincs felkészülve a környék infrastruktúrával, illetve a környéken élők sem.
A Zuglóban élők nem újabb társasházakat, hanem több zöldet szeretnének a kerületben, amiben Kiszugló egyébként is hiányt szenved.
A terület több, mint 6000 nm, 1000 nm-rel kevesebb, mint a Károlyi-kert az V. kerületben. Zuglóban miért nincs egy Károlyi-kert minőségű kert?
Ne csak beszéljenek a politikusok a zöld felületek létrehozásáról, hanem tegyenek is érte végre!
A júniusi testületire bejövő döntés címe, ahogy azt Kinisch Andea a környék képviselője is megjegyezte, megtévesztő volt, hisz a zöldterület kijelöléssel utat adnánk a beépítésnek, bár a beépítés csökkenne, hozzávetőleg kb. 170 lakást lehetne a telekre építeni. (Hogy el tudjuk képzelni az épülettömeget: ez még mindig egy 4 liftes, 4 lépcsőházas 10 emeletes panelcsík lakásszáma.) A lakosok még ezt, a "csökkentett" lakásszámú épületet sem akarják, ők ragaszkodnak ahhoz, hogy a területen közpark létesüljön.
A Zöld Zug Kör képviseletében Erdei Móni remek beszédben foglalta össze mit várnak a zuglóiak a képviselőiktől. Hiába a remek beszéd, a sok tény, a képviselők mennek tovább az eladás, a beépítés irányába.
Pedig a környék, Kiszugló brutálisan túlépült az elmúlt években. Nemrég készült el a Metrodom lakótelep "park" 190 lakása, több 50-70 lakásos társasház lett felhúzva az Angol utcában, a Kövér Lajos utcában, 100 lakásos ház épül a Nagy lajos sarkán és az Angol utca 32-ben már árulják egy új 160 lakásos monstrum lakásait. A rengeteg új épület, a beköltöző több ezer ember élhetetlenné teszi a környéket. Az Egressy úton mára állandóvá váltak a közlekedési dugók, a környék iskolái túlzsúfoltak. (a polgármester és a képviselők többsége ezt a negatív folyamatot nem érzékeli, mert Budán vagy elővárosok családi házas villanegyedeiben élnek, napi megélt kapcsolatuk nincs Zuglóval)

A testületi vita ITT látható, a 13. napirendi pont. Nagyon tanulságos a DK jannusarcú szavazása: a környék DK-s képviselője tartózkodott, (újraválasztását remélve tart a lakóktól) de a frakciója többi tagja támogatta az előterjesztést. Ha a DK többi képviselője kiáll a frakciótagjuk véleménye mellett az előterjesztés nem megy át.
A vitát azért is érdemes végighallgatni, mert rámutat egy általánosabb hamis szembeállításra is, mely legalább három ciklus óta árt Zuglónak.
Ugyanis a költségvetést rendre úgy állítják össze, hogy a kerületi felújítások, fejlesztések forrásaként a "felhalmozási bevétel" sort, azaz a vagyonértékesítést adják meg fedezetként. Erre hivatkozik Vida képviselő és a polgármester is, amikor az eladásra szánt teleklistát a költségvetés mellékleteként megszavazó Kinisch Andreát kéri számon.
Tehát azzal érvelhetnek, aki a telek, lakás, bolthelyiség eladásokat ellenzi, az megakadályozza a fejlesztéseket, felújításokat, beruházásokat. Csakhogy ez hamis szembeállítás. A költségvetést úgy kell összeállítani, hogy az fedezze a szükséges felújításokat az ingatlanvagyon felélése nélkül is, hisz gondoljunk bele, az ingatlanvagyon egyszer, hamarosan el fog fogyni, és akkor mi lesz? A környezetvédelmi és urbanisztikai szempontokról, a zöldterületek beépítéséről, a klimaváltozásról, élhetőségről, életminőségről most ne is beszéljünk.
Mit kéne tenni? 1. jóval kevesebbet kéne költeni másra: pl. propagandára évi 300 milliót költenek, tiszteletdíjakra, haveri kifizetésekre milliók folynak el, hatékonyabban kéne működni, pl. kevesebb pártembert kéne a kifizetni. Jellemzően Papcsák előtt 200 fő alatt volt a hivatal létszáma, most 250 fölötti (miközben számos funkciót elvitt a kormányhivatal) , a ZVK Zrt. 90 alkalmazottal működött, most 150 felett van a létszám, ebből 27 fizikai alkalmazott... 2. A bevételeket növelni: az önkormányzat tulajdonát, pl. a helyiségeit sokkal jobban kéne hasznosítani, (érdemes elolvasni az FB eseti vizsgálatát) ki kéne adni (jelenleg az 50% nincs kiadva) 3. a bérleti díjakat be kéne szedni (lásd Thököly 150.), a lakbéreket be kéne szedni, mert jelenleg a lakók 35%-a nem fizet, 5-800 milliós kintlevőségek vesznek el örökre. 4. az egypályázós, túlárazott egypélyázós közbeszerzéseinken, zöldterület fenntartás, útfelújítás, közétkeztetés, parkolás üzemeltetés évi sokszáz milliókat vesztünk, és persze van akik ugyanennyire jól járnak.
Mivel nem titok - miért is lenne az, hiszen közpénzről van szó- teljes terjedelmében közzéteszem a ZVK Zrt. Felügyelőbizottságának az ingatlankezelési és ingatlanhasznosítási tevékenységét vizsgáló eseti jelentését.
Nem sok, 6 oldal, de tanulságos, különösen, hogy több, mint egy évig készült, ehhez hozzájött jó másfél hónap, míg a polgink sumákolt, hogy elhalgassa a a jelentést.
Mint a blogomban is írtam, 2022. márciusában négy területen rendelt el vizsgálatot a ZVK Zrt. új felügyelőbizottsága. Ebből egy készült el mostanra, a többi területről néma csend.
Mostanra eléggé nyilvánvalóvá vált, hogy a felügyelőbizottság. hat tagjából egyedül Ruskal-Klemm Csilla az, aki komolyan veszi a munkáját. (A két szoci tag nyilvánvalóan ellenérdekelt, a többiek pedig hmm...) Pedig az FB tagok, ahhoz képest hogy negyedévente egyszer-kétszer összeülnek egy-két órára elég jól keresnek, eddig havi 150e Ft-ot kaptak, (az elnök 190e Ft-ot) a júniusi testületi ülésen pedig további 20%-al meg is emelték a tiszteletdíjukat.
Az első vizsgált terület, a helyiségbérbeadás problémáiról és annak állatorvosi lováról, a Thököly út 150. kiadásáról már én is többször írtam. ITT a 2017-es bérbevételi szándék elutasítása és a helyiség megszerzésének kisérlete, ITT pedig arról olvashatnak, hogy miként felejtettek el 2,3 milliót beszedni az előző bérlőktől.
Jellemzően a ZVK Zrt. hozzávetőleg 900 üres önkormányzati ingatlannal (bolthelyiséggel, raktárral, pincével, tetőtérrel, telekkel) "gazdálkodik", de ezeknek a fele sincs bérbeadva. Nem csoda, hisz még pár napja még egyetlen meghirdethető ingatlan nem volt a honlapjukon, és most is csak a Miskolci úti iskolánkat hirdetik.






A fél hónappal ezelőtti (június 20-i) vihar Zugló kiszuglói, törökőri részét alaposan megtépázta, az Újvidék téren is kidöntött két fát, melyek összezúzták a játszótéri kerítést. A játszóteret ezért másnap lezárták.
Csakhogy a lezárás immár fél hónapja tart, a helyreállítás, eltakarítás csiga lassan halad, a kifelé álló, szúrós balesetveszélyes kerítésdarabokhoz eddig - fél hónap alatt - hozzá sem nyúltak, a fák összevágása, elszállítása is immel-ámmal történik. Az elmúlt két nap délelőttjén nem láttam embert a helyszínen dolgozni, bár valamicskét valamikor lehettek ott, mert valamiféle haladás történt.
A környékbeliek türelme kezd elfogyni, több felháborodott levelet kaptam, a nyári szünetben nagy szükség van a játszótérre. a Lakók nem értik, egy pár napos munkához miért kell fél hónap? Ezt én sem értem, ezért kérdéseket tettem fel a Városgazdálkodási Zrt. igazgatójának.

A tér állapota amúgy is szánalmas, a gazzal felvert botlatós focipálya, a felállítás után pár nappal eltörő hintaállvány... Nem csak az Újvidék tér elhanyagolt, a ciklus három és fél éve alatt egy közterületi focipályát sem sikerült lerekortánozni, egy játszótér sem esett át nagy felújításon, új építése pedig fel sem merült.

Az Újvidék teret kettéosztó úttest lezárásával évek óta kampányolnak, milliós EU-s pályázatokkal kommmunikálják, de a lezárás valójában nem történik meg. Erős a gyanúm, hogy az ezzel kampányolók is felismerték, hogy nem lenne sem praktikus, sem népszerű lépés, mert a forgalom az iskola és a téren lévő házak elé terelődne.
A június végi testületi ülésünk legszimbólikusabb döntése a Zugló Városközpont Kft. névhasználati kérelme volt.
A cég, a Bayer Construct Zrt, Balázs Attila NER milliárdos
projektcége. A tulaj, a bekapzsult erdélyi, Balázs Attila Tiborcz vej üzlettársa, és hát abból ahogy az állam törvénykezéssel rendre kisegíti, végül 244 milliárdért megveszi, nincs kétség, a család áll a háttérben.
A cég immár két éve használja mindenféle engedély nélkül Zugló nevét. Az önkormányzat többször is határozatban szólította fel a céget a jogsértés megszüntetésére, melyet simán negligáltak. Van bőr a képükön, most beadták a hivatalos kérelmet is.
Tudnivaló, a cég az összes zuglói építési szabályzatot tudatosan megszegi, sokszorosan átlép minden beépítési mutatót és szabályt. Amint valamiféle módon kötelezzük őket pl. változtatási tilalommal, utca vagy telekalakítással a szabályok betartására rohannak a papához és másnap kormányrendelet jelenik meg, kiemelt beruházássá, rozsdaövezetté nyilvántva írják felül az önkormányzati rendeletet. A cég engedély nélkül használja az építkezést szegélyező közterületet, szállítja máshová a betont, építkezik éjszaka, porol, zajt csinál, egyszóval tökéletesen semmibe veszi a környéken élőket és a zuglói önkormányzatot. És ennek a minket semmibe vevő cégnek ki engedélyezné a kerület nevének használatát két év jogtalan használat után?

A zölddel jelöltek szavaztak a névhasználat engedélyezésére. Az előterjesztő polgármester és a komplett MSZP frakció szépen a fidesz képviselőivel karöltve támogatja a NER bizniszt. "Így ahogy vagytok", mondaná Makk Károly.
Jellemző, hogy a polgármester a médiameg
szólalásaiban, lásd hatmillióért megvásárolt ATV műsoridő, HÍrklikk, stb. csak dicséri a projektet, gondosan nem említi meg a tüntetést (amin ő is több-kevesebb sikerrel felszólalt) , nem említi az épület Zuglóba nem illő méretét, a főépítész ellenvéleményét, stb. Csak dicséri a beruházást, nem fura?
Horváth Csaba fizetett interjúja az ATV-ben. Egyenes beszéd?
Az ATV-s szerződés (titkos (szóbeli) záradékában) láthatólag az is benne van, hogy a kerület ügyében más politikus, pl. az alpolgármesterek nem szólalhatnak meg, pl. a 244 milliárdos vásárlásról az "ellenzéki" médiák közül egyedül az ATV nem számolt be.
A többiek, egységesen NEM-mel utasítottuk el a bizarr, tovább megyek, elvtelen megalkuvást.
A Civilzugló Egyesület a kezdetektől elutasítja a túlépítést, az önkormányzati beruházás a "városközpont" funkcióiról helyi népszavazást tartanánk a legmegfelelőbbnek egy ilyen jelentőségű urbanisztikai, gazdasági döntésnél. Érveinket az október 1-i tüntetésen mondtam el.
A pártok 2020 novemberében még elvi támogatásukat adták a két együtt bemutatott, egy újságban reklámozott projekthez, a Bayer magánberuházásához és a polgármester által a Bayer tervezőcégével 40 millióért megrajzoltatott három az egyben városközpont épülethez. Szerveztünk lakossági fórumokat, tüntetést. Mára már minden politikai párt megértette - van amelyik tényleg, van aki csak politikai idomulásból - hogy a lakosok mit szeretnének és mit nem.
A névhasználat és a fővárossal kötött szerződés kapcsán hosszú vita volt az egész magán és akét éve habosított önkormányzati projektről, melyet ITT és a 41. napirendi pontnál lehet végignézni.
A polgármester a céggel Településrendezési Szerződést is kívánt kötni, ezt immár tán ötödször próbálja a testületen áterőltetni. Ezt ismét beterjesztette... majd ismét, ötödszörre levette napirendről. Nem vak ez a ló, csak bátor... Hiába ad ellentétes szakmai véleményt a főépítészi iroda, hiába tiltakoznak a koalíciós társai, hajrá, előre.
A polgármester beruházó céggel két éve egyedül tárgyal, nem vonja be még a koalíciós partnereket sem, és a minimum 300-350 milliárdos beruházás engedélyezésének ellentételezéseként egy "fantasztikus" 350 milliós ajánlattal sikerül visszatérnie. Ez 1 ezrelék. Szánalmas. Ha a cég a kerület közepének iszonyatos, a következő ötven évet meghatározó túlépítéséért, a Helyi Építési Szabályzat durva és önhatalmú átlépéséért cserébe kifizetné a tervezett önkormányzati városközpont épület 20-25 milliárdos bekerülési költségének a felét, az lenne kb. egy tárgyalóképes ajánlat.
A polgármesteri kommunikáció része, hogy a beruházó által 2019-ben aláírt háromoldalú szerződésben kötelezően vállalt közterületi beruházásokat, úttest, közvilágítás, csatornahálózat rendbe tételét is 10 milliárdos "adományként" állítja be. Csakhogy ezek a munkák a beruházó eredeti szerződésben vállalt kötelezettségei, hisz hát ő bontja fel a Csömöri, Bosnyák, Rákospatak utat, hogy a közműveket bevezesse, a hozzá kanyarodó sávokat kialakítsa.
A holnapi testületi ülésre ismét beterjesztette a polgármester a megállapodás megkötését a Zugló Városközpont Kft.-vel. Halkan jegyzem meg, hogy a Bayer Construct Zrt. mintegy két éve teljesen illegálisan használja a kerület nevét projektcégének nevében. Kicsi ügy, de igen jellemző Balázs Attila üzleti mentalitására.
Az előterjesztés és mellékletei ITT a 22. napirendi pontként elolvashatóak.
Zugló polgármestere Horváth Csaba immár sokadszorra - szerencsére sikertelenül - próbálja áterőltetni a képviseltestületen a Bayerrel való megállapodást. Az "együttműködési megállapodás" valójában egy Településrendezési Szerződés, csakhogy azt nem lehetne megkötni, mert egy csomó jogi és műszaki feltétel hiányzik. Pl. a telepítési tanulmányterv (TTT) kötelező elem. A TRSZ-eket a Főépítészi iroda kell, hogy előkészítse, de a főépítészi iroda számos teljesen jogos szakmai okból ellenzi a szerződés megkötését. Ezért a polgármester eufemisztikus / törvény kikerülő szóhasználata. Megjegyzendő, a testületi ülést megelőző bizottságokban csak az MSZP és a Fidesz képviselői támogatták a "megállapodás" megkötését...
Alább az előterjesztés 14. mellekleteként olvasható főépítészi szakvélemény teljes szövege, kiemelések a főépítésztől.
Én a szakvélemény legalját azért kiemelem:
A szerződés „megállapodás”-ként való megnevezése helytelen, a szerződés tartalma teljes mértékben településrendezési tárgyú, így az ÖFV szerint (e tárgykörben) kizárólag TRSZ köthető. Mindezen felül a mellékelt TRSZ:
- nem rendelkezik megfelelően a Beruházói magatartásokról, amelynek pótlása szükséges,
- a korábban kötött (előzmény)szerződésekben foglalt Beruházói vállalások közül jelentős kötelezettséget ellenszolgáltatás nélkül enged el, és
- az érdemi garanciák elvárható minimális szintjét sem biztosítja.
Nem is értem, hogy ez után miként meri a polgármester beterjeszteni a "megállapodást". Valójában, kit képvisel, kinek az oldalán áll, kinek az anyagi érdekeit képviseli, a kerületét, Zugló önkormányzatát vagy a NER-es beruházóét?
Hosszú, de nagyon tanulságos elolvasni!
Főépítészi vélemény:
A telepítési tanulmányterv (TTT) tartalma, az a településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 419Kr.). 2. § 17. pontja definiálja és a 419Kr. 19. § (1) bek. és az Étv. 30/A. § (2) bek. alapján szükséges, a 419Kr. 19. § (4) bekezdése szerint tartalmát az önkormányzati főépítész határozza meg. Minden TRSZ egyben városrendezési megállapodás is, melyre a Budapest Főváros XIV. Kerület Képviselő-testületének a városrendezési jogintézményekről szóló 12/2021. (III. 26.) önkormányzati rendelete (a továbbiakban: VJR) részletszabályokat fogalmaz meg.
A településrendezési szerződés (TRSZ) tartalma (mely összhangja szükséges a telepítési tanulmányterv tartalmával, így TRSZ a telepítési tanulmánytervben meghatározott és elfogadott végleges településrendezési célok szerinti, de) következők lehetnek:
A TTT és a TRSZ legutolsó aktuális változatának, azaz a 2023. június 20-i állapot alapján készült az önkormányzati főépítészi szakmai vélemény (a továbbiakban: ÖFV) az aktuálisan rendelkezésre álló információk alapján.
Általános tévhit, hogy a magánberuházás 314/2022. (VIII. 11.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: 314Kr.) kiemelten közérdekű beruházássá történő nyilvánítása, és a magánberuházással érintett ingatlanok 619/2021. (XI. 8.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: 619Kr.) történő rozsdaövezeti akcióterületi kijelölése miatt az egyéb vonatkozó jogszabályok nem alkalmazhatók. Ezzel szemben a törvények, pl. az épített környezet alakításáról és védelméről szóló az 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) minden rendelkezése, míg pl. a településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 419Kr.), Zugló építési szabályzatáról szóló 11/2021. (III. 26.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: ZÉSZ), Zugló városképvédelméről szóló 10/2021. (III. 26.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: ZVR) rendelkezései közül csak azokat nem kell figyelembe venni, amivel ellentétes a 314Kr. valamely rendelkezése. A 619Kr. követelményeket nem ír elő, csak (főleg a kormányhivatali eljárásokra) vonatkozó szabályokat. Bár a vélemény kialakításánál nem használtuk fel a következő ütközést és figyelembe vettük a 314Kr. előírásait, de az álláspontunk szerint a ZÉSZ minden előírását alkalmazni kellene, mert az építési szabályzatok alkalmazását az Étv. írja elő a 18. § (1) bekezdésben, így a törvénnyel ütköző 315Kr. ZÉSZ-t korlátozó, vagy azzal ellentétes rendelkezései nem lennének alkalmazhatók. Ebben a kérdésben az alkotmányjogi panaszt tartjuk mérvadónak, a 315Kr. esetében ilyen döntés még nincs. Az önkormányzati szándék függvényében lehet európai bírósághoz fordulni majd a döntést követően hat hónapon belül. (Emberi Jogok Európai Egyezménye 35. cikk 1. bekezdés – Az elfogadhatóság feltételei: „1. Az ügyet csak akkor lehet a Bíróság elé terjeszteni, ha … attól az időponttól számított hat hónapon belül, amikor a hazai végleges határozatot meghozták.”).
A TTT, TRSZ területi lehatárolásában ellentmondás van: vagy minden anyagban szerepeljen, vagy minden anyagból maradjon el a 31267/95 és 31267/96 helyrajzi szám jelölés.
A TTT három területre háromszintű részletezettséggel készüljön, területi lehatárolások alapján:
- a településrendezési része a 31267/95-96 és 31267/140-150 helyrajzi szám
- a közterületeken szükséges közfejlesztések
- a közlekedési vizsgálat része nagyobb, a beavatkozások, javaslatok része a környező lakóterületekre is kiterjedően készüljön (Kerékgyártó utca - Egressy út között).
Koncepcionális kérdés, hogy ha szerepel a 31267/95 és 31267/96 helyrajzi szám, amennyiben igen, úgy a ZÉSZ módosítása válhat szükségessé.
A TRSZ és a Beruházás miatt szükséges a ZÉSZ módosítása:
- a közérdekű kiemelt magánberuházás területére (legalább) az átjárási szolgalom miatt,
- a közérdekű kiemelt magánberuházás területén, mivel - Önkormányzat hivatalos álláspontja szerint - a telekalakítás a ZÉSZ-be ütközik,
31267/95-96 helyrajzi számú ingatlanra terhelődik a P+R (400), mindamellett az Budapest Főváros Rendezési Szabályzatának (a továbbiakban: FRSZ) előírásai szerint a beépítési paraméterek „elfogytak” így szükség lesz az FRSZ és Budapest Főváros Településszerkezeti Tervének (a továbbiakban: TSZT) módosítására is.
Közterület alakítási terv (a továbbiakban: KAT.): a Rákospatak utcán, vagy a Csömöri úton zöldfelület leburkolásával járó építési tevékenység végzését megelőzően a ZÉSZ előírása szerint KAT.-ot kell készíteni, azonban a 314Kr. megtiltja a KAT. készítését, így szükség lehet a ZÉSZ vagy a 314Kr módosítására, kivéve ha a Felek a 314Kr. szerinti Beruházás megvalósításának területe alatt a 31267/140-150 hrsz.-ú ingatlanokat értik, ez esetben a közhasználatú területek a 31267/140, 143, 148 hrsz-ú magánutak, továbbá az átjárási szolgalom, melyekre ez esetben sem készíthető KAT.
Fasorok: ZÉSZ 7. § (1) „A 14 méter szélességet elérő közterületi-, vagy a közforgalom számára megnyitott út létesítése vagy teljes szélességet érintő átépítése esetén kétoldali, legalább 2 méter szélességű zöldsávba ültetett fasort kell telepíteni.”, de a zuglói hagyományos, kialakult arculat szerint
- keskenyebb utca esetén legalább egy fasor, míg
- az ennél jóval szélesebb közterület esetén 4 fasor telepítése az elvárás.
Pontatlanságok: A benyújtott egyeztetésre szánt anyagok ellentmondásait, pontatlanságait, hiányait kezelni szükséges, jelen állapotban még Önkormányzati elfogadásra nem alkalmas. A közterületeket érintő fejlesztések aktuális és ellentmondás mentes javaslatait szükséges kidolgozni.
A telepítési tanulmányterv tartalmát jogszabály alapján az önkormányzati főépítész határozza meg. Az előzetesen meghatározott tartalom szerinti terv jelenleg nem áll rendelkezésre. Ennek következménye, hogy az ÖFV jogszabályon alapuló hiányosságként állapítja meg, hogy a TTT nem megfelelő, elfogadásra nem alkalmas. A TTT elfogadása nélkül a TRSZ törvényi előfeltétele nem teljesül, így a TRSZ nem köthető meg törvényesen.
A TRSZ egyeztetése 2021 óta zajlik, jelentős változás az első és az aktuális tervezetek között nem volt, rendszerét, hiányosságait és egyes lényeges részletkérdéseit tekintve a szerződés az első verzió óta nem változott. A korábbi verziók szakmai véleményezése is tanulságos. A tisztázatlan lényeges szakmai/jogi kérdésekhez szakértő vélemény szükséges (a továbbiakban: SZVSZ) a megalapozott döntéshez, anélkül egyelőre az előzményszerződések, általános építészeti gyakorlat, helyi adottságok ismeretén alapul az ÖFV.
Kiemeljük, hogy az előzményszerződésekben már vállalt beruházói kötelezettségek, az azokban biztosított garanciák, a jelenben folyó beruházással kapcsolatos eljárások (kormányhivatal, Kormány, a Beruházó ellen) és a jövőre vonatkozó a lakosság mindennapi életét befolyásoló tényezők Pl. hétvégi piac, fővárosi piac, fő gerinc közlekedési útvonalak, lakóterületek forgalomnövekedése, buszvonalak, a szélcsatornát jelentő és rekreációs patak menti terület jövője stb.) részletesebb ismerete és tisztázása lenne szükséges a TTT-ben és a TRSZ-ben. A magánberuházás és környezete olyan közérdekű intézményeket és fontos közlekedési, környezeti szerepet betöltő közterületeket érint, amiknek a jövőjét tisztán, világosan, pontosan kellene látni, egyeztetett, elfogadott tervek alapján, mely legalább a közterületek felszínének funkció szerinti használatának lényegét bemutatja.
Az Echo Investment Hungary Ingatlanhasznosító Kft. (= Zugló-Városközpont Kft., névváltozás után) vállalta, hogy a beépítési kötelezettség teljesítése során folyamatosan együttműködik az Önkormányzattal, a MUNDO-Zugló Kerületközpont Projekt megvalósítása érdekében, amely során az MUNDO-Zugló Kerületközpont Projekt megvalósítását alapvetően érintő (például fővállalkozási szerződés) szerződést, ha azok értéke a 1 000 000 (egymillió) eurót meghaladja, vagy az ingatlan-nyilvántartást érinti, a megkötését követő 8 munkanapon belül bejelenti az Önkormányzatnak, tájékoztatva a szerződés tárgyáról, a partnerről és az szerződési határidőkről. A tájékoztatási kötelezettség körében szükséges az MVN szerződés pontos tartalmát részletesen megismerni, annak hiányában a TRSZ (az előzményszerződéseket érintő részek miatt) nem megköthető.
Az előterjesztéshez csatolt TTT elfogadása, a TRSZ megkötése nem javasolható, mert az összességében jogszerűtlen, súlyosan értékaránytalan lenne és a zuglói lakosság széles körét hátrányosan érinthetné.
A TTT és a TRSZ nem rendelkezik jelenleg a szükséges rendeletmódosításról, azaz a gyalogos átjárási szolgalomról a közérdekű kiemelt magántelkeken. A ZÉSZ 1. melléklete a Szabályozási terv, ennek jelmagyarázata szerinti kötelező elem: „Közterületek, telkek kapcsolatának, megközelítésének kötelező biztosítása” (a lila négyzetekből álló vonal, nyíllal a végén mutat az utca folytatásokra). A ZÉSZ 5. § (1) bekezdése: „A Szabályozási terven „Gyalogút, gyalogos kapcsolat” és „Közhasználat céljára átadott területrész” jellel megjelölt ingatlanrészeket közhasználat céljára átadható területként– városrendezési megállapodásban részletezettek szerint – kell kialakítani és fenntartani.”
A szerződés „megállapodás”-ként való megnevezése helytelen, a szerződés tartalma teljes mértékben településrendezési tárgyú, így az ÖFV szerint (e tárgykörben) kizárólag TRSZ köthető. Mindezen felül a mellékelt TRSZ:
- nem rendelkezik megfelelően a Beruházói magatartásokról, amelynek pótlása szükséges,
- a korábban kötött (előzmény)szerződésekben foglalt Beruházói vállalások közül jelentős kötelezettséget ellenszolgáltatás nélkül enged el, és
- az érdemi garanciák elvárható minimális szintjét sem biztosítja.
Amennyiben a Zugló Városközpont Kft.-vel, valamint a Bayer Development, vagy az MNV-vel (a továbbiakban együtt: Beruházó) a közeljövőben szerződéses megállapodás nem jön létre, akkor javasoljuk az elkövetett súlyos jog-, illetve szerződésszegő cselekmények bírósági érvényesítését. Köztudomású tény, hogy (az európai bírósági utat nem tekintve) a magyar jogállam jelen helyzete alapján a bírósági eljárások közül, az alkotmánybírósági teljesen esélytelen, a közigazgatási kevés eséllyel, míg a polgári ügyek még valós, reális eséllyel kecsegtetnek. A szerződéses, tulajdonjogi jogviszonyok rendszeres és visszaható hatályú felülírására a jövőben szűkebb lehetősége lesz a Beruházónak.

A Zuglói Városgazdálkodási Zrt. az elmúlt 15 évben a zuglói önkormányzat fekete lyukaként működött, minden anyagot, pénzt magába szívott és elnyelt, és szinte lehetetlen volt belelátni, megtudni, hogy mi történik odabenn.
2021. decemberében harmadfél reménysugár csillant fel, hogy sikerül bepillantást nyerni az évi 5 milliárd fölött diszponáló cég működésébe: a képviselő-testület új felügyelő bizottságot (FB) nevezett ki a cég működésének ellenőrzésére.
Kik lettek az új FB tagok?
Na persze hiába kértük, olyan messzire nem merészkedtek, hogy Civilzuglós, MKKP-s, netán fideszes, azaz zuglói viszonylatban ellenzéki embert is beengedjenek az FB-be, a saját koalíciós berkeiken belül osztották szét a helyeket.

Az eddigi masszív MSZP-s FB (Tóth Csaba mindkét parlamenti asszisztense és ex képviselői) helyére 2 DK-s, 2 MSZP-s és 2 Momentumos ember került be, az FB elnöke pedig, tekintettel arra, hogy a DK adta az új cégvezetőt Bernula István Bertold személyében, az igen tettre kész Momentumos Szalkai István lett.
Az új bizottság nehezen állt fel, de februárban nyilvános lett a Zrt. átvilágítása és a Cyclink anyag súlyos megállapításai nyomán március végén már határozatokat hoztak a különböző belső vizsgálatok elindításáról.
Az FB határozatok nyilvánossága
Az elmúlt fél évben kitartóan kértem az FB-t, a polgármestert, a cégvezetőt, hogy az FB határozatait adják ki, lássuk mit végeznek. Erre végül is csak egy jegyzői állásfoglalás után voltak hajlandóak. Végül a testület az előterjesztésemre az is megszavazta, hogy az önkormányzati cégek felügyelőbizottságainak napirendje és a határozataik folyamatában kerüljenek ki a cégek honlapjaira. Ez máris sokat lökött az átláthatóságon, és munkakedven, lásd legfrisebb napirendjüket legalul. Az FB-k jegyzőkönyvei azonban titkosak maradtak, azaz a valóban fontos ügyeket, a vitákat, a leszavazott kisebbségi álláspontokat nem ismerhetjük meg.
Egy a tavalyi határozatok közül:

Összefoglalva, a március 30-án hozott határozatokkal három, május 19-én pedig egy negyedik vizsgálatot is elindítottak:
Eközben 2022. áprilisában a Cycling átvilágtási anyagot megismerve felmentettük Baracskai Gábort, a ZVK Zrt. vezérigazgatóját. Az ehhez szükséges 12 szavazatot a Momentum a Civilzugló, az LMP, a Párbeszéd, és a DK biztosította.
Ki vezette eddig a céget?
Baracskai Gábort még 2015. elején Karácsony nevezte ki, bár az őt javasló MSZP elfelejtette a polgármestert tájékoztatni, hogy Baracskai az MSZP-s gazdasági alpolgármester, Hajdú Flórián sógora. Így aztán mivel a Zrt. a gazdasági alpolgármester alá tartozott sógor ellenőrzött sógort, míg a felügyelőbizottságban egy harmadik sógor, Sógor (László) MSZP-s képviselő ellenőrzött. Nem csoda, hogy sosem találtak a cégben problémát. Azaz a Zrt. tökéletes MSZP-s magánbirodalomként működött, Karácsony polgármester nem is akart belelátni. Néha a jegyzők megpróbálkoztak a Zrt. kontrollálásával, de hamar beletört a bicskájuk, távoztak az önkormányzattól. Karácsony 5 éven át mindig fontosabbnak tartotta a saját politikai túlélését, mint az önkormányzat felelős gazdálkodását. Az Átlátszó remek cikket írt ezekről az időkről.
Az áprilisi felmentés relatíve simán ment, egyrészt mert Horváth Csaba belátta, ehhez nélküle is megvan a többség, másrészt - két év után - "Csaba" ahogy Karácsony emlegette, feltehetőleg megunta, hogy csak a kirakatba kell, de a kerület vagyona fölötti döntésekbe és gazdálkodásába Tóth és Hajdú nem engedik beleszólni, és hát emlékezhetünk Karácsony öszintén találó megjegyzésére: Horváth Csaba legalább azt tudja, miért lehet börtönbe menni.

Lekezelő, de találó megfigelés. Horváth és rutinos jegyzője tényleg több esetben épp időben hátráltak ki egy-egy a törvényességet átlépő Zrt-s döntésből. Tökéletes példa volt erre a Thököly út 150. bolthelyiségének ügye, az elcserélés törvénytelen kísérlete.
De ki legyen az új igazgató?
A leváltás után jött a neheze, ki legyen az új igazgató? Ezzel a civakodással, napirendes trükközéssel, kivonulással, vétóval a koalíciós partnerek el tudták az időt húzni egész szeptemberig. Az ideiglenesen megbízott városüzemeltetési osztályvezető pedig tette amit az addigi főnökei kértek tőle, a cégben az összes részlegvezető, mindenki Tóth Csaba embere volt. (emlékezhetünk, a 2021-es előválasztás idején a vezérigazgatótól a humániazgatón át a bérleményellenőrökig két tucatnyi Zrt. dolgozó állt két héten állt kényszeredett mosollyal Tóth sátraiban, állítólag szabadságot vettek ki, annyira akartak neki segíteni)
A pályázatra 57, köztük több igen alkalmasnak látszó menedzser jelentkezett, mindhiába: a DK, immár hatfős frakciójával makacsul ragaszkodott Bernula István Bertoldhoz, bár lett volna az önkormányzati gazdálkodás szakterülethez jobban értő is. A polgármeter egyszer vétózott.
Eközben a szociknak, DK-s segítséggel sikerült az új túlságosan lelkes FB elnököt kipöckölni. A módszerek tipikusan tóthosak voltak, fenyegető telefonok, finom nyomásgyakorlás. (Szalkai István rendőrségi feljelentést is tett) Az új FB. elnök a momentumos dr.Jádi István lett, aki láthatóan tanult elődje sorsából és nem erőltette túl a vizsgálatokat.
Lezárulnak-e valaha?
Bár a vizsgálatokat egy szeptember 7-ei döntéssel meghosszabították dec. 31-ig azok az új határidőre sem készültek el.
Sőt, most június 8-át írunk, immár 15 hónap telt el a vizsgálatok elrendelése óta, de sehol semmi. Az új cégvezető pedig közben tökéletesen besimult a rendszerbe, az előző vezető teljes vezetői stábjával, titkárával harmónikusan szinkronba került, a cégnél tulajdonképpen nem változott semmi. Elég a Thököly út 150. alatti bérleményre és a többi 400 kiadatlan bolthelyiségre, a kerület parkjait eluraló toklászmezőkre, az elszabotált kaszálás beszervezésre, az utakat elborító kátyúkra, az intézmények elmaradt felújításaira gondolni. A jutalma nem maradt el, a fizetését az előző testületi ülésén a polgármester 1,8 millió forintra emeltette, és ehhez még egy jelentős, 50%-os célprémiumot is akarnak adni.
Az elmúlt hónapokban én is, a kerület parlamenti képviselője, Hadházy Ákos is többször kértük az FB. elnököt a vizsgálatok lezárására, az anyagok megküldésére, de meghökkentően lekezelő stílusban rázott le minket.
A május 25-i testületi ülésen a cég éves beszámolójakor újra felhoztam a soha véget nem érő vizsgálatok ügyét. Érdemes az egész vitát végignézni, a 7. napirendi pont. Amúgy szomorúan konstatáltam, hogy az FB elnök kérésem ellenére sem jelenik meg a Zrt. éves egyszeri beszámolójának tárgyalásakor. A vizsgálatokat pedig elvitte a cica... Melyek, mint kiderült, részben elkészültek, de eltüntek a felügyelőbizottság és a polgármester közötti online térben.
Rózsa András Momentumos alpolgármester kérte, hogy a polgármester indítson vizsgálatot, hol tüntek el az FB lezárt jelentései.
A Zrt. honlapjára pedig - immár az új rendeletnek megfelelően - felkerült az FB június 12-i napirendje, köztük a vizsgálatok lezárása. A meghívottakat, a Zrt- által fizetetteket azért érdemes szemügyre venni. A cég belső ellenőre Gúr Nándor ex MSZP-s parlamenti képviselő cége, a "szakértő" pedig Varga András, igen, a mindenkit leostobázó tóthhívő facebook huszár. Biztos objektívek. Mi, képviselők pedig még megfigyelőként sem lehetünk jelen.


Elsőként, zárt ülésen tárgyaljuk a Városgazdálkodási Zrt-nk igazgatójának felmentését, ezért kifejezetten feszültnek igérkezik a május 25-i képviselőtetületi ülés.
A rendezvény, azaz Zugló lakosainak közösséggé szervezése, a lakossági érdekérvényesítés mellett ez a Civilzugló Egyesület másik, kevésbé látható, de legalább ennyire fontos profilja: a lakosság képviselete az önkormányzatban, a képviselőtestületben. Mint látjátok 47. napirendi pontról döntünk, számos igen fontosról. Az előterjesztések ITT olvashatóak el.
És nem utolsó sorban a lakosság részletes tájékoztatása is a célunk, beszámolni az ökormányzati kulisszák mögötti történésekről.
1. A Momentum alpolgármestere belecsap a lecsóba, de igaza van. Az 5 milliárdos büdzséjű cégben az elmúlt háromnegyed évben nem történtek meg mindazok a változások, melyeket kinevezésekor elvártunk tőle. A zárt ülés állítólag kötelező, bár szerintem a lakosoknak joga lene tudni, ki mit gondol a cégben történtekről. A DK által áterőltetett Bernula István cégvezetővé kinevezését augusztusban a polgármester sokáig ellenezte, egyszer meg is vétózta - úgy tűnik igaza volt. Egy mondat az akkori közleményéből:
Hiába ragaszkodik görcsösen a zuglói DK az elfogadhatatlan jelöltjéhez, a Zuglói Zrt. élére kizárólag alkalmas szakember kinevezését támogatom. Éppen ezért élek a polgármesteri vétómmal és nem engedem, hogy egy alkalmatlannak bizonyult havert nevezzenek ki vezérigazgatónak.
Nagyon kiváncsi vagyok, megváltoztatja-e a mostani szavazáskor az akkori sommás véleményét. A Zrt. működésére jellemző, hogy a 2021. decemberében megválasztott felügyelő-bizottság által 2022. márciusában elindított négy belső vizsgálat 14 hónap elteltével, mindmáig nem zárult le, pedig nincs bonyolult dolguk: önmagukat ellenőrzik, hiszen a felügyelő-bizottságba nem engedték be sem a Civilzugló Egyesületet, sem a fideszt. A céget 2 DK-s, 2 Momentumos, 2 MSZP-s "felügyeli".

3. A ZVK Zrt. üzleti tervét az előző testületi ülésen már visszadobtuk, mert szó szerint szerepeltek benne átkopizott részek az előző éviből. A terv nem igazán reagált a tavalyi Cykling átvilágítás megállapításaira, mely szerint pazarlóan és átláthatatlanul működik a cég, és ennek következményeként az előző igazgatót felmentettük.

8. a cégvezetők teljesítmény bérezése. Ez amúgy jó ötlet, de a cégvezetők bérét épp az előző testületi ülésen emelték meg 20%-al. Keresnek épp eleget, pl. a Zrt. igazgatója havi 1,8 millió forintot, mely több mint a polgármester fizetése.
9. A Városgazdálkodási Zrt. alcégeként eldugott Információs és Média Kft, azaz a médiacéggel szerződés kötése. A kerületi média/propaganda immár évi hozzávetőleg 300 millió forintba kerül, (plusz a köztisztviselőként foglalkoztatottak, pl. még sosem volt a zuglói önkormányzatnak szóvivője, most van) Rengeteg ember van fizetve szerződéssel, miközben a legnagyobb dologi kiadás, a Zuglói Lapok már csak havonta jelenik meg ( 25 éven át kétheti periodika volt, azaz kétszer ennyibe került a nyomda és a terjesztés). A kerületi média leginkább a polgármester népszerűsítésével van elfoglalva, és a sajtóetikai normákat megszegve más vélemények közlésének nemigen ad teret. Pár éve a kutyapárt, idén a Momentum készített egy felmérést a lap tendenciózusságáról. Miközben a képviselők évi EGY alkalommal 1500 karakterben nyilatkozhatnak, a lakosok levelei pedig ki vannak tiltva felejtve a lap hasábjairól a médiánk erősen női bulvár, woke irányba ment el . Nem a zuglói önkormányzat dolga egy ilyen műsorfolyam létrehozása, a szerkesztői-barátnői kör kifizetése.
11
11. Megállapodás a Zugló-Városközpont Kft-vel. A polgármester a tavalyi többszöri napirendről levétel ellenére kitartóan erőlteti, hogy az önkormányzat írjon alá egy egyoldalú elköteleződést a Bayerrel. A koalíciós partnerek, a DK és a Momentum már tavaszra belátták, pedig az az elvi koncepciót 2021. novemberében még megszavazták, hogy a lakosság ellenzi a megalomán terveket, és a szerződéssel a kerület fog rosszul járni. Ebben tervezetben a jelenlegi piac terület kiürítése és átadása áll. A Bayer láthatólag mindent megtesz, hogy a piacot eltüntesse a már szerkezetkész 168 lakásos lakóháza tövéből, mert hát ki vesz olyan lakást, mely egy ponyvás piacra néz? És hasonló okból nem érdeke, hogy bármi más épület a piac helyére felépüljön, legyen az új piac, (mely konkurenciája lenne a plázájában lévő supermarketnak, boltoknak) netán forgalmas szakrendelő.

De hogy a polgármester miért a Bayer érdekét nézi és nem a kerületét, ki tudja...?
Most annak ellenére akar a szerződésről szavaztatni, hogy, mint a mellékleteknél meg is jegyzik, nincs meg a végleges szöveg. Egyre inkább úgy tűnik a Bayer és nem a kerület oldalán áll. Érdemes a főépítészi és főmérnökségi észrevételeket is elolvasni.



Ezek után nem csoda, hogy a Jogi és Ügyrendi Bizottság nem támogatta. Nem vall politikai éleslátára egy ilyen előterjesztést erőltetni.
13. Az ÖKOHÁZ telek eladásra meghirdetése. Így teljesedik be a sorsa a jobb sorsra érdemes projektnek. Valakik mindvégig erre vártak.
A közvagyon felélése - elkótyavetyélése: Az április testületin kishíján eladták a telket 70 millió forinttal olcsóbban. Az eladásra szánt telek helyén már rég egy 28 lakásos EU-s pénzből épített szociális bérháznak kéne állnia.
Az előző testületin Hajdú Flórián MSZP-s gazdasági alpolgármester megpróbálta a telket lendületből eladni, de akkor csak egy értékbecslés készült, 460 millióra értékelve a telket, és ennek a törvénytelenségére a jegyzőnek kellett fellhívni a figyelmet. A második, most készült értékbecslés már 530 millóra tartotta a telket. Ha elfogadják Hajdú előterjesztését egyből 70 milliót vesztettünk volna... Ilyen és hasonló kis trükkökkel veszít a kerület százmilliókat, és nyer egy-egy döntéshozóhoz közel álló építési vállalkozó ugyanennyit.
17. A tavalyi zárszámadás legfontosabb száma, hogy 3,2 milliárd forint pénzmaradványt hoztunk át 2023-ra, a kerület számláján pedig 4 milliárd forint volt. Tehát a beruházások, intézmény, bérház, közterület felújítások nem azért maradnak el, mert nincs pénz, hanem mert egyrészt a polgármestert a médiaszereplésein kívül tán csak a városközpont álma érdekli, és nem is érzékeli a közterületek, intézményeink állapotát, másrészt képtelenek bármilyen beruházást, felújítást előkészíteni, megtervezni. Az Ökoház sorsa tökéletesen illusztrálja ezt a műszaki impotenciát és alkalmatlanságot.




37. 38. Változtatási tilalom és építési tilalom elrendelése. A Bayer a rozsdaövezetté nyilvánítással bármit kezdhetne a környék utcáival, közterületeivel. Ennek megakadályozására tett Momentumos javaslatok.
39. A Bayer igen pofátlan módon Zugló Városközpont Kft. nevet adta a beruházásra létrehozott alcégének. Ebből mindkét információ hamis. 1. Egyrészt semmiféle városközpontot nem épít, plázát, lakást, irodákat épít. Azt az önkormányzat építene, ha lenne miből. 2. a Zugló szó használata csak az önkormányzat engedélyével lehetséges. De ők erre is tojtak, simán bejelentették a cégüket ezzel a bitorolt névvel. Most ezt, így két év után megtiltjuk - vagy nem. Az előterjesztés kicsiny bizarrsága, hogy erre Victora képviselő már többször javaslatot tett.
