Önkormányzati felületeket használva kezdte meg választási kampányát Horváth Csaba. Azaz folytatta, mert négy éves polgármesteri tevékenysége eddig is legfőképp a magamutogatásban, önreklámozásban merült ki.
A zuglói Lapok értékes hátsó borítóján, HIRDETÉS oldalán fél oldalon "Megígértük,betartottuk" szlogennel dicsekszik az eddigi produktumával. Horváth tényleges 2019-es választási igéreteit ebben a cikkben összegzik, leginkább ezen igéretekkel kéne összemérni a teljesítményét.
Hogy nem csak ciklusvégi eredmény felsorolót látunk az abból is nyilvánvaló, hogy nem az "összefogós" koalíció, netán a képviselő-testület kollektív nevében, hanem a saját maga egyszemélyes produktumaként mutatja be az "eredményeket". De legfőképp mert a neve, portréja mellett ott a választási kampányok hirdetésein mindig megjelenő szavazásra búzdító X.
Így aztán a Zuglói Lapok januári számában mind a címlapon, mind a hátsó borítón szerény személye szemlélhető, illetve belül további három polgármester-portrénak örvendhetnek a személyi kultuszt kedvelők.
Hogy a B4 fél oldalas hirdetést ki, kik fizették még nem tudjuk, ezt ma közérdekű adatban kértem ki.
A Horváth kampány folytatódik az önkormányzati használatra kapott BKK-s utasvárók önkormányzati "közérdekű információs" felületein is. Ennek a hozzávetőleg 50-100 utasvárós felületnek hirdetési listaára havi 5-10 millió forintra becsülhető.
Hogy az önkormányzati választáson induló más személyek is hirdethetnek-e ugyanezen a felületen, majd kiderül.
A hirdetésekkel, a mellett hogy önkormányzati felületet használnak egyéni választási célra, - és ez törénytelen - túl az is probléma, hogy a hirdetésekben legalább felerészt hamis, fél,- gyakran félrevezető információt közölnek a lakossággal.
Nézzük sorra, konkrétan mivel dicsekszik, az eredményt a saját arcámásával magáénak beállítva Horváth Csaba:
Leaszfaltoztuk a földutakat, ugyanitt kastélyberendezéshez keresek bútort, és törtaranyat is felvásárolok!
A polgármester a teljes utakat felújítva hirdeti, ezzel szemben a 4 kilométer hosszú Nagy Lajos király útjából csak hozzávetőleg kétszáz métert aszfaltoztak újra, a többi maradt kátyús, a Róna utcának csak kb. a felét sikerült rendbe tenni, aki a Kerepesi és az Egressy közötti részen bukdácsol az azt sosem felejti el. Nem mellékes, hogy ezeket az útfelújításokat a fővárosi önkormányzat és nem a Zuglói önkormányzat végezte el és fizette - tehát a polgármester más tollával ékeskedik.
A kerékpárutakat is a főváros bővítette, a Róna és a Vezér út rendebetételkor kerültek igen helyesen leválasztásra, máshol nem készült új szakasz. A zuglói önkormányzat a ciklusban egy forintot nem fordított a zuglói kerékpárúthálózatára.
"Leaszfaltoztuk a földutakat". Valójában csupán a Kerékgyártó utcát, annak is csak kb. az ötödét, egy 150 méteres szakaszt aszfaltoztak le, a többi kerületi földút maradt, ahogy volt.
Az 1 órás ingyenes parkolást még a Karácsony korszakban vezettük be, a 1,5 órásra bővistése a szoftwer két perces munkát jelentő átállításából állt.
A 11 kis háziorvosi rendelő rendbetételére az állam adott célzottan 850 millió forintot, ebből 650 millióért lettek a rendelők - úgy ahogy, a rendelések közepette - felelújítva. Tehát a Zuglói Önkormányzat a rendelőire a ciklusban lényegében nem költött. Ennél is nagyobb baj, hogy a két szakrendelőnk az elmúlt 4 évben tovább pusztult, egyenként is több milliárdos felújításuk tovább halasztódott, drágult, a műszaki állapotuk tovább romlott.
Durva lódítás. A valóságban Budapest ciklusbéli legnagyobb zöldfejlesztése a Pünkösfürdői Park, a maga 2 hektárjával, 1,5 kilométeres hosszúságával, számos sportpályájával, komoly játszóeszközeivel, de az Angyalföldön építési telekből (!) kialakított 9300 nm-es, új tavat is létrehozó park is mind méretében, mind árában (682 millió Ft) sokkal jelentősebb volt a Rákospatak parti 450 milliós, a betonmedencét tóként hirdető zuglói beruházásánál.
A Varsó utcai teresedés mindössze 300 nm, parknak nem hívnánk, erősen túlárazva lett leginkább letérkövezve. A teresedés a Thököly út 150. alatti korrupciós ügyeskedéssel megszerezni kívánt bolthelyiség előtereként került kialakításra.
Az "Újvidék tér autómentessé tétele" 8 db ideiglenesen kitett fémládával lett megoldva, de még ennek az ideiglenes megoldásnak is - úgy tűnik - több a környéken az ellenzője, mint a pártolója.
2019-ben, a ciklus elején is már 213 kamera működött, a ciklusban hozzávetőleg 50 új kamera lett vásárolva, ezekkel részben a régi, műszakilag elavultakat cserélték le.
A tüzoltó autó nem volt "új", a német Piberschlag kisvárosában lett huszonévesen leselejtezve, igaz, még így is 12 milliót fizettünk érte.
Lényeges fejlesztésre, inventícióra a szociális területen sem került sor, az előző ciklusban már létező támogatások lettek továbbvíve, néhol az inflációt többé-kevésbé követően emelték a jövedemi határokat, bár a szociális területre költött összeg nem követte sem az inflációt, sem az önkormányzat költségvetési főösszegének 10 milliárdos növekedését. Az SNI-s gyerekek támogatása valóban új támogatási forma. A nyári táboroztatás és annak támogatása a rendszerváltás óta folyamatos, a nyugdíjasok úszása pedig 2013 óta létezik, új eredményként felsorolásuk nettó lódítás.
A valódi ígéretek
A polgármester 2019-es igéretei ITT olvashatóak, ezek főbb elemei közül - zuglói Városközpont megépítése, Zuglói Millenáris kultúrközpont, saját színház megépítése, az Örs vezér tér akadálymentesítése, szociális bérlakás program, CT és MR vizsgálat ingyenes biztosítása, légtérzaj csökkentése... - nos ezekből az égadta világon semmi nem valósult meg.
A polgármester bevezette a progamjában nem említett garázsadót.
A lényeges stratégiai területeken nem történt semmi előrelépés:
A főbb, egyenként milliárdos közbeszerzéseink (közétkeztetés, zöldterület fenntartás, útfelújítás, parkolás) maradtak egypályázósak, árverseny nélkül ugyanazoknál a haveri cégeknél landolnak a milliárdok.
Nem történt meg egyetlen intézményünk 24 óvodánk, 13 bölcsődénk, 2 rossz állapotú szakrendelőnk, hivatali épületek, nyugdíjas házak közül egynek sem a teljeskörű felújítására. Évente 2-4 épületet kéne ahhoz felújítanunk, hogy az épületek állaga ne pusztuljon le.
A kerület túlépítése tovább folyatatódott.
Számos önkormányzati telek, vagyonelem került eladásra, folytatódott Zugló vagyonvesztése.
A száznál több önkormányzati bérházból egy sem lett felújítva, ezek az épületek ma már a kerület szégyenfoltjai, egészségtelen romok, melyek rossz állapotú, izes, penészes lakásaiban 1000 család sinylődik.
A Kerékgyártó út 150 méteres szakaszán felül került önkormányzati tulajdonú út felújítására sor, alig történt szőnyegezés, a kátyúk száma növekszik.
Nem épült új játszótér, nem került sor egy nagyobb közparkunk, játszóterünk teljeskörű felújításra, még egy focipálya sem lett lerekortánozva.
A zöldterületek állapota romlik, a parkok ápolatlanok, koszosak.
A 2000 darabos bérlakás állományunk felújítása nem haladt, a lakbér beszedés nem javult, majd milliárdos a kintlevőség.
A nem lakás célú helyiségek kiadása, a bérleti díjak beszedése nem javult, milliárdos veszteségünk keletkezik a terület hanyag kezeléséből.
A ZVK Zrt. létszáma immár 150+ fő, a vezetőcsere ellenére a cég továbbra maradt pártkifizetőhely, rosszul, átláthatatlanul működik.
Kultúrális területen nem történt semmi, egyetlen köztéri alkotás, szobor, szökőkút, emlékmű sem készült a ciklusban.