A zuglói képviselő testület eddig egy dologban látszott egységesnek: szerették/tük volna elérni, hogy eddigi jogukat/jogunkat a telefon költségtérítést megkapjuk. Furcsamód, ami eddig, több cikluson át lehetséges volt, és több kerületben máig működik, - az Zuglóban nem megy. Nem titok, a nettó 93eFtnyi tiszteletdíj mellé még kétségkívül jól jön a tervezett 40 forint határig netre, telefonra költhető összeg. De ha nincs az se baj, ki lehet e nélkül is bírni, hiszen a kerületek hozzávetőleg a felében nincs ilyen plusz juttatás.
A küzdelem október óta tart, alkottunk rendeletet, melyet még az előző jegyző vélt törvénytelennek, (de előtte két évig nem zavarta) , hoztunk határozatot, de ezt a Pesty féle kormányhivatal torpedózta meg, - valahogy mintha felsőbb hatalmak nem akarták volna, hogy a képviselők közpénzen telefonáljanak.
Mára, így nyolc hónap után, már telefonkészülékeket is vettek, maga az Ügyrendi Bizottság elnöke, Bátki úr vette kézbe az ügyet. A jószándék ellenére sajnos ez is olyan sajátos, zuglói módra ment, hiszen nem volt meghatározott felső limit, ezért pár képviselő a maga szerény módján úgy érezte, 160 ezer forintos iPhone nélkül ő bizony képtelen ellátni a reá bízott körzet képviseletét. A pár "önmegtartóztató", a kerület másfél milliárdos hiányát elektronikai luxuscikkekkel növelő "városatya" rendelései miatt a beszerzésre elkülönített 1 milliós keretet másfél millióra kellett emelni. Ezen a kicsin már semmi nem múlik!- gondolhatták.
De hiába végre a képviselői zsebekben, ( ridikülökben) az informatika csúcsmodelljei, a hívások elszámolása, a rendelet csak nem akart törvényesre sikeredni. Az elképzelés szerint a híváslistákat le kellett volna adni, és a polgármester személyesen döntötte volna el, melyik hívás történt önkormányzati céllal és melyik nem. Ez aztán a kihívás, igazi, egy volt elszámoltatási kormánybiztoshoz illő feladat! Éjjelente a Pétervárad utca magányában a képviselők híváslistái felett görnyedni , piros filctollal bekarikázni az LMP-s képviselő gyanús kimenő hívásait, összefüggéseket keresni, és a leggyanúsabbakat megcsörrenteni.
Ráadásul most a célegyenesben kiderült, az ostromló hadak nem egységesek, hisz van aki a kezdetek, ( a Fülkeforradalom) óta közpénzen, az önkormányzat pénzén telefonál, csak eddig erről a többi képviselőtársa, sőt frakció társa előtt is szemérmesen hallgatott.
A botrány pár hete robbant, amikor a Jobbikos képviselő, Markó úr megneszelte, hogy páran a Fidesz frakcióból kifizettetik a telefon és internet számláikat az önkormányzattal. Közérdekű kérdésére két listát is kapott, melyek furcsamód nem egyeztek.
A mindenesetre a listákból kiderült, páran 20-50 ezer forint értékben adtak le internet és telefonszámlákat, melyeket az önkormányzat rendre ki is fizetett. Ezen a listán előkelő helyen szerepelt Pusztai Péter és Máthéné Virág Kriszta, ők ketten kardoskodnak/tak leghangosabban az önkormányzat pénzén élősködők ellen, a szociális kiadások visszafogásáért, a szigorú gazdálkodásért. De mellettük még számlát adott le Mélykuti Melinda, Füle Bernadett, Majzik Edit, Solt Zoltán, Gyügyei Attila, és Harrach Péter is.
Az ellenzéki képviselőknek meg valahogy elfelejtettek szólni, hogy hát izé, itt kell leadni. (Markó úr furcsa kakukktojás a listán, mert az ő a Szent Turulra esküszik, hogy nem vett fel egy vasat sem) Mi legalábbis a számlaleadásról írásos, hivatalos ülésen elhangzó, vagy bármilyen információt nem kaptunk. Sőt rendszeres érdeklődésemre a Városüzemeltetésen, az alpolgármestereknél, Bátki úrnál az ügyrendi Bizottság elnökénél, hogy hogy áll a telefon költségtérítés, is mindig a "nincs döntés" volt a válasz. Láthatólag neki sem szóltak, most utólag megtudhatta, a Fidesz frakción belül ő is a kevésbé egyenlőek közé tartozik.
A rossz fénybe került fideszes képviselők, egy percig sem haboztak, Máténé Virág Kriszta amazon módra lendült támadásba. Közérdekű Kérdésben egyből kikérte, hogy ki van rajta a képviselők közül a kerületi flottán. Megjegyzendő, azért abban van valami báj, hogy az önkormányzat, a polgármester eddigi döntéseit látva, az első ügy, ami a fideszes képviselők szerint Közérdekű Kérdésre érdemes az egymás telefonszámlája.
A lista rövid volt, de ütős. Harrach frakció vezető úrnak az elmúlt nyolc hónapban 481.984 forintért sikerült Zugló pénzén telefonálnia, sőt még mellé tett egy 8000 forintos net számlát is. Hát nem tudom, én majd egész nap a telefonon lógok, kapcsolatot tartok a kerületi és országos LMP-sekkel, szakértőket kérdezek az előterjesztésekről, a családommal, magánügyben, mint fotós, a választókat visszahívom, de 20ezer fölé még nem sikerül mennem. Vagy Ő vagy a választói valami nagyon drága percdíjú országban élhetnek.
Rajta kívül még Tamás László ex MSZP, ex MSZDP, jelenleg civil, ( 248.405 Ft), Gyügyei Attila (193.852 forint) Pelyva György MSZP, (41,168Ft), és Rátonyi Flóra Fidesz-KDNP (54.890 Ft.) képviselő intézhette ügyeit az önkormányzat pénzén, mindösszesen több mint 1.1 millióért.
A testületi ülésen elhangzott zavaros aljegyzői magyarázat szerint a "régi" képviselőknek már eleve volt flottás számuk... aha. De akkor Rátonyi Flóra mit keres a listán? Neki valaki márciusban engedélyezte, hogy flottás számot kapjon. Úgy tűnik, ö a kicsit még a fideszes egyenlőbbek között is a még egyenlőbbek közé tartozik.
A képviselők egyenlő jogállásúak, ha jár nekik valami, akkor az mindegyiküknek jár, vagy egyiküknek sem. Az a legkevesebb, ami elmondható, hogy az eddigi kifizetések rendezetlen jogi hátterűek voltak. (csak miheztartás végett: Szabó Zoltán ex VII. kerületi polgármester ellen nemrég vádat emeltek, mert már nem volt polgi, de az önkormányzata állta a telefonszámláját) Tehát mielőtt itt is lecsap az Elszámoltatási Kormánybiztos, az lesz a legjobb, ha mindenki szépen visszateszi a kerület kasszájába, amit eddig felvett.
És szeptembertől egy új szabály alapján egységesen térítünk, vagy nem térítünk költséget.