HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 106 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok


Elkezdte munkáját az Urbanisztikai munkacsoport

2023.02.08. 13:42 varnai

  A december 15-i döntés után röpke két hónappal megtartotta első ülését az Urbanisztikai Munkacsoport.  A Városfejlesztési Bizottság berkein belül, annak elnöke, Busznyák Imre és Dienes János főépítész által vezetett munkacsoport igen nagy létszámú: a zuglói tervtanács 23 tagját, a kerületi pártok és a mi általunk delegált  építésszekkel, továbbá a Városfejlesztési Bizottság hét tagjával kiegészülve alkot egy 34 fős, óriás grémiumot. 

Az ülésekre az összes önkormányzati képviselő tanácskozási joggal hivatalos, de szavazni nem szavazhatunk.  A havonta ülésező munkacsoport fél év után tesz a képviselő-testület számára javaslatot.

Zugló rohamos beépítését, zöldterületeinek fogyását látva a kerület építészeti változásait, urbanisztikai problémáit áttekintő munkacsoport létrehozására, a ZÉSZ, a Zuglói építési Szabályozás újragondolására még a Civilzugló Egyesület tett javaslatot 2022. novemberi testületi ülésen. Mi egy  jóval áramvonalasabb 6-10 fős) csapatra tettünk javaslatot, mely két hónapos határidőt kapott volna, de ezt az előterjesztést a pártok leszavazták. Decemberben a Momentum beadta a sajátjaként a felvizezett ötletet, ezt már átment a kolíciós szavazatokkal.  Így is jó, a lényeg, hogy a munka elindult.

 urbanisztikai_munkacsoport.jpg

Rutinos építészek gyűrűjében Victora Zsolt képviselő - aki kérte, azt kitakartam

A pártok közül a Fidesz és az MSZP direkte nem delegált építészt, és láthatóan az egész munkacsoportos munkát negligálják. A tervtanács 23 tagja közül 15 fő jelent meg, köztük több elismert szakember, pl. Vikár András,  Dienes Szabolcs (gondolom névrokon),  két kerületi főépítész, az újbudai Scheffer János és a XIII. kerületi Massányi Katalin. ( A tervtanács tagjait a főépítész választja ki, de közülük is csak a szívének kedveseket hívják meg a véleményezésekre, az általunk három éve javasolt építész mindmáig nem lett tervtanács tag.)

A tanácskozásra meghívott 21 önkormányzati képviselő közül pedig mindössze négyen voltunk jelen. Ennyi képviselőt érdekel a kerület beépítése, hosszútávú fejlődése.

Az elnöklő Busznyák képviselőn kívül hárman áldoztunk két órát Zuglóra: én, mint ötletgazda, Victora Zsolt, Tóth Attila.  A polgármester pedig még egy köszöntő szóra sem méltatta a munkacsoportot, az idejüket ingyen áldozó szakembereket. 

Elsőként elfogadták az ügyrendet és a következő találkozók időpontját. A főépítész a következő programjavaslatot tette.

Féléves szakmai program javaslat:

  1. ülés: 2023. február 6. hétfő 16h

                            Ügyrend elfogadása

                            Zugló urbanisztika – általános tájékoztató (jogszabályok, eljárások, térinformatika)

  1. ülés: 2023. március 6. hétfő 16h

                            Városkép, közterületek esztétikája, értékvédelem

  1. ülés: 2023. április 3. hétfő 16h

                            Településrendezés (pl. övezetek, paraméterek, infrastruktúra, intézményhálózat)

  1. ülés:2023. május 8. hétfő 16h

                            Környezetvédelem, zöldfelületek

  1. ülés:2023. június 5. hétfő 16h

                            Közterületek alakítása

  1. ülés:2023. július 3. hétfő 16h

              Összefoglaló alkalom

A programterv kapcsán a megjelentek javasolták további vitapontként a jogalkotásról szabályzat áttekintését, azaz annak hiányát, az IVS áttekintését, a a közösségi közlekedés és az úthálózat áttekintését, kerületi problématérkép készítését, és stratégiai víziók készítését. 

Mindezeket a javaslatokat én is igencsak támogattam, mert az elmúlt évtizedek változásait látva ma már a lakosoknak is nyilvánvaló: Zuglóban a beruházók diktálnak, a politikai döntéshozatal őket szolgálja ki, a vállalkozói elképzelések, anyagi érdekeik, megrendeléseik szerint lépik át a helyi szabályozást a kiemelt "nemzetgazdasági érdekké" nyilvánított NER óriás beruházásoknál,vagy változtatja a képviselőtestület a lakóparkok, családi házak közé szuszkolt társasházak esetén az építési szabályzatot. pl. az engedményes mértékes kiskaput kihasználva településrendezési szerződésekkel fillérekért adunk (természetesen felfelé) jelentős eltérést az építési szabályzat alól. 

323172486_3294963497410235_365766841263207138_n.jpg

A Dűrer-kert monstrum - NER beruházás a Városliget szélén a patinás Istvánmezei villanegyedben. Nemzetgazdaságilag kiemelt projekt...

És egy kerületi testület által okozott "tájseb": 34 helyett 55 lakásos társasház engedélyezése a Thököly út Nagy lajos király út sarkára. A három helyi védettségű műemlék épületet 2019 végén adták el bontásra.

nagy_lajis142_1.jpg

Kérdeztem az elnök urat, hogy a lakosság számára nyilvános-e a munkacsoport ülése, és a lakosság véleménye miképpen lesz becsatornázva a munkacsoport felé? Lesz-e akár egy nyilvános fórum? Busznyák elnök szerint az ülések nem nyilvánosak, és "nem lesz lakossági demonstrációk helyszíne" , ez egy szakmai grémium. Ez rendben is van, de csak meg kéne hallgatni a lakosság véleményét, hisz hát mégis ők élnek itt, őket képviseljük...   A lakosok az önkormányzati képviselőik által juttatják el  véleményüket - jött az enökségi válasz. De hát a képviselők el sem jöttek, a lakossággal nem kommunikálnak, a lakosság nem is tud a munkacsoportról, a véleményezési lehetőségről...  

Mindezek okán a Civilzugló Egyesület március végére lakossági fórumot hirdet, ahová meghívjuk a munkacsoport építészeit és a képviselőket. Hallgassák meg, mit gondolnak a lakosok a kerület urbanisztikai változásairól, a zöldterületekről és válaszoljanak a lakossági kérdésekre. Elméletileg ugyanis a lakosságot KÉPVISELJÜK, az ő véleményük alapján kell - kéne - döntéseket hoznunk.

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: lakópark Civilzugló Egyesület Dienes János főépítész BAYER Construct Zrt túlépítés Zugló urbanisztikai munkacsoport Zuglói Építési Szabályzat engedményes mérték dűrer kert

Környezetvédelmi tanácsnoki beszámoló 2018

2019.01.15. 09:44 varnai

A zuglói képviselő-testület tanácsnokainak minden évben beszámolót kell írniuk előző évi munkájukról, melyről a testület szavaz.

Zugló önkormányzata jelenleg kilenc tanácsnokkal dolgozik: Bihary Zoltán vállalkozásfejlesztési, Bitskey Bence kulturális, Erdős Dóra ifjúsági, Felkai Tamás testvérvárosi és EU-s, Hevér György idősügyi, Gyügyei Attila családügyi és egyházügyi, Kovács Balázs városképvédelmi, Sokacz Anikó pedig Civil és nemzetiségi ügyben tanácsnok, én pedig környezetvédelmi tanácsnokként tevékenykedem. Íme az én 2018-as beszámolóm, keressék a többiekét is.

Idei  beszámolóm meglehetősen kritikusra sikeredett. És még valamire  hadd hívjam fel a figyelmüket, a tanácsnokoknak semmiféle döntési, feladatkiadási, számonkérési jogkörük nincs.

 

KÖRNYEZETVÉDELMI TANÁCSNOKI BESZÁMOLÓ 2018

 

Az évben jelentős vihart kavart a Pillangó park átépítése, mely Zugló önkormányzatának ciklusbéli legnagyobb zöldterületi beruházása. Mint érintett és a lakosság által megkeresett tanácsnok igyekeztem folyamatosan közvetíteni a környékbeli lakosság és az önkormányzat vezetése között. Több fórumot rendeztem, több tárgyalást tartottunk, végül a parkot lényegében nem tervezték át, és csak minimálisan engedtek a lakosok kéréseinek.

pillango_park_net.jpg

Egy Pillangó parki felháborodott lakó által küldött kép a "nem kivágott", de kipusztulásig körbevágott  gyökerű fákról

A magam részéről ez a projektet súlyosan irány és aránytévesztőnek, ebben a formában elhibázottnak és felesleges pénzkidobásnak, sőt korrupciós költésnek tartom. 

A park beruházás során jelenleg is több súlyos kivitelezési probléma észlelhető, a fákat nem kordonozták körbe a munkaterületen, mely önkormányzati és kormányrendeletet is sért, a munkálatok során több tucatnyi fa gyökerét durván körbevágták, számos fának a törzsét a kordonozás elmaradása okán megsértették. A munkák szakszerűtlenségét fémjelzi, hogy több fa kidőlt a kivitelezés során.

A kerület zöldterületeinek ügyében az elmúlt évben számos lakossági panasz érkezett, a növényzet állapotát, gondozását illetően. Többször kértem, hogy az önkormányzat locsolja a kerület zöldterületeit, ez nem történt meg.

A köz- és zöldterületre elhelyezett hulladék ügyében is többször kezdeményeztem intézkedést és kértem elszállítást. Eklatáns példája volt ennek a két Korong utca zöldsávjában "elhagyott" két zsák, melynek tartalmából beazonosítható volt a szomszéd házban lakó extuladonos. A rendészet és én is bejelentést tettünk a ZVK Zrt-nek, egy hónap után az addigra több zsákkal meghízó kupacot egy lakos dobta ki a saját kukájába.

A zöldterületek gondozatlansága, az illegális szemétlerakás különösen súlyos probléma a nem kerület által tulajdonolt részeken, a MÁV területein és a magántelkeken halmokban áll a szemét, derék magasságig nő a gyomnövény, a parlagfű.  Mint a készülő környezetvédelmi programból kiderül, Zugló nem végeztetett kényszerkaszáltatást az elmúlt négy évben.

Idén kétszer is a Képviselő-testület elé terjesztettem a 2017-ben sikeres Óvodai iskolai faültetés, környezettudatos nevelés program folytatását. Akkor száznál több fát ültettek el program keretében. Az előterjesztést egy alkalommal levették a napirendről, egyszer pedig leszavazták a képviselők. Számomra érthetetlen, hogy egy zöld vezetésű kerületben az óvodások faültetését megakadályozzák, miközben  polgármester és az alpolgármester saját kezűleg ültet „klimaerdőt”. Remélem 2019. tavaszán sor kerül a program folytatására.

Hadd jegyezzem meg, a négy fás „klimaerdő” ültetésére mint környezetvédelmi tanácsnok nem kaptam meghívást,  mint ahogy a Környezetvédelmi bizottság tagjai sem, (a Zuglói Lapokból értesültünk róla)  pedig örömmel részt vettünk volna rajta. 

Zugló 2015 eleje óta tagja a Klimabarát Települések Szövetségének, én, bár többször kértem, hogy küldjék tovább számomra a szövetség híreit, anyagait, rendezvényeire szóló meghívókat, tavaly sem kaptam semmiféle információt, igy nincs tudomásom róla, hogy milyen előnnyel jár számunkra az évi 400 ezer forintos tagdíj.

Nyár folyamán a kerület Főkertészi munkaköre megüresedett - talán megszűnt? - de ennek okáról nincs információ. Jelenleg ki felel a kerület növényzetéért?

Az év során részt vettem több kerületi bejáráson, melyeken pl. az Ungvár utcai lakótelepek, Sárrét park, Csáktornya park, és a Füredi parki, a Gvadányi út, Ond vezér út, Rákosfalva park, Zsivora parkrészek rekonstrukciójáról tárgyaltunk.  Félő, hogy e területeken a tervezett új parkolók létesítése a zöldterületek rovására fog történni.

Zugló élhetőségét, lakosainak komfortérzetét segítik a kerületi BKV megállók utasvárói, melyek több mint 55 zuglói BKV megállóban hiányoznak. Esőben, szélben álldogálnak 15 perceket az emberek egy XXI. századi európai nagyvárosban. Miért választanák így közösségi közlekedést?  Az ügyben előterjesztéssel éltem, végül, négy évvel a szerződés megszűnése után az önkormányzat újrakötötte a JC Decaux céggel a szerződést, de  - javaslatomat figyelmen kívül hagyva - úgy kötötték újra a szerződést, hogy a cégnek csupán 5 új helyszínre kell utasvárót telepítenie.

Zugló környezetterhelésének jelentős része a kerület fölött áthaladó repülőgépek egészségkárosító hatása, zaj és füstszennyezése. Az egye növekvő légiforgalom a novemberi Pillangó parkban tartott lakossági fórumunknak is témája volt.  A novemberi testületi ülésen módosítóként próbáltam elfogadtatni, hogy a kerület kezdeményezze a reptér forgalmának megtiltását 24h és 05h között. Ezt a javaslatot a Képviselő-testület NEM támogatta. Örülök, hogy mára - a média megszólalásokban legalábbis - a többség is magáévá tette az elképzelést.

Pozitív hír, hogy négy év helyszínkeresés után a választás évére elkészülhet a kerület második közösségi kertje is. Csak remélni tudom, hogy a közösségi park helyszínválasztása végül sikeres lesz.

 

Zugló zöld karakterének megőrzése, a hosszútávú fenntartható fejlődés, a lakhatóság megőrzése és az önkormányzat rövid távú anyagi érdekei, nem is szólva a vállakozói magánérdekekről sokszor ellentmondanak egymásnak. Környezetvédelemért felelős tanácsnokként az a dolgom, hogy a zöld területek megmaradását, általában Zugló zöldövezeti jellegének megmaradását, a hosszú távú fejlődést és nem a rövid távú financiális, gazdasági érdeket tartsam szem előtt. Ezért alapvetően ellenzem a túlzott beépítéseket, a ZKSZT több rendeltetési egységet  (akár 30%-al több lakást) engedélyező tervezett módosítását, nagyobb méretű lakó és kereskedelmi célú beépítések irányába elmozduló szemléletet, mely egyszer már zsákutcába vitte a kerületet.

 A kerületben jelenleg több ezer lakás épül, legtöbbjük a környezetébe nem illő sok száz lakásos lakóparkokban, (a Levendula lakópark 440, a Paskál 770 lakása, a Cordia, a HerminaBau 200-200 lakásos kolóniái) melyek nem illenek a kertvárosi Zuglóba, erősen megterhelik majd környezetüket, a nem az ekkora forgalomra tervezett út és nem ennyi lakosra tervezett intézményhálózatot.

Alapvetően elhibázott, koncepcionális kérdés, hogy jelenleg a Környezetvédelmi Bizottság nem tárgyalja az önkormányzati telkek eladásáról, beépítéséről döntő előterjesztéseket, holott nyilvánvaló, hogy egy száz fölötti lakásszámú építkezés önmagában jelentős környezeti terheléssel jár, míg hosszú távon az oda költöző sok ezer új lakó több száz gépjárműve jelentős folyamatos környezeti terhet fognak jelenteni a közvetlen és tágabb lakókörnyezetre. E téren SZMSZ, de leginkább szemlélet módosítás szükséges.

 

Kérem beszámolóm elfogadását,

 

  1. január. 14.

Tisztelettel,

 

Várnai László Környezetvédelmi tanácsnok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1 komment

Címkék: zugló faültetés lakópark légiforgalom zöldterület Várnai László környezetvédelmi tanácsnoki beszámoló

Lakossági fórum Zugló jövőjéről

2012.07.22. 16:19 varnai

Mindenkinek ajánlom, akit a kerület jövője, fejlődése érdekel az új Zuglói Szabályozási Tervet bemutató fórumot!

július 25-én, szerdán a Pétervárad utca 11-ben, a házasságkötő teremben 17 órától.

A fórumot én javasoltam az új főépítésznek és örülök, hogy mellé állt és "fentebb" támogatásra talált.

Ha a volt főépítész által a tavasszal a tervtanácsnak prezentált bemutatóhoz hasonlót csinálnak, akkor érdemes lesz eljönni. Az látványos, izgalmas volt, olyan ahol a laikusok is megérthették, milyen problémákra, milyen eszközökkel kínálnak megoldásokat. bosnyak_sinek_net.jpg

Az új Szabályozási Terv nem támogatja a lakópark építést és keretek közé szorítja a nagyberuházásokat, kimondja, hogy a Bosnyák tér kivételével nm akarunk plázát.

A kerület fejlődését hosszútávon döntően meghatározó ZKSZT  az elmúlt évtizedben úgy készült mint a lucaszéke, nekifutott már mindenki. (legutoljára a rövid ideig regnáló fővárosi főépítész Kerekes György cége tervezte feleslegesen) Feltehetőleg az igen megengedő eddigi szabályozás megváltoztatása nem állt érdekében a kerületi építési lobbiknak, (Hermina és egyéb Bauk és társaik) és ezért valójában a "fejlődéspárti" képviselőknek sem.

Alapelv:  Ezentúl nem támogatjuk a tömeges, lakópark típusú beépítést A Csömöri felüljáróhoz közel egyetlen HerminaBaus "lakóparkban" többen laknak, mint mellette több utcányi a családi házas övezetben.

20070425herminaha.jpg PA198214.jpg Szorosan összeépített épületekből álló, nem ritkán 7 szintes, a városszövetbe nem illő lakóparkok. Régen lakótelepnek hívták az ilyet. A kis területen több száz lakás összezsúfolásával a beruházók igen magas profitra tettek szert. A profit a beruházóé, az önkormányzat meg építhet bölcsödét, aztán óvodát, iskolát. A környék kertes házas hangulatának befellegzett, a lakók mélygarázs híján a szűk kertes házas utcákban parkolnak.

. mesekert_net.jpg

Alapelv:  különös figyelmet fordítunk a meglévő építészeti értékekre

A mostani vezetést én - azt hiszem ezt bárki elismeri - ritkán dicsérem. A változtatási tilalom gyors bevezetésével, annak másfél éves fenntartásával megállítottak egy rossz folyamatot és komoly politikai kockázatot vállaltak fel, hisz sok ezer ember, jóhiszemű kerületi lakos építkezését , tetőráépítését, akár egyszerű homlokzat felújítást, ablakcserét akadályoztak két évig. Elismerés a kitartásért -  bár meg kell jegyezni feltehetőleg ők sem gondolták, hogy ennyi ideig tart majd az új ZKSZT elkészítése.

A történet szomorú fejezete a tervet jegyző főépítész, Krikowszky Péter menet közbeni eltávolítása. Ez feltehetőleg öngól is volt, mert egyrészt  hónapokkal vetette vissza a terv elfogadását, másrészt kipiszkálni végül nem sikerült, hiszen a tervet mint tervező ő jegyezte, tehát ha kenyértörésre viszik a dolgot, akkor simán kezdhették volna az egész tervezést elölről. Külön szánalmas volt az életkorra való hivatkozás. Kirúgása azért is nagy veszteség, mert hosszú évek és sok főépítész óta Péter volt az egyetlen az egész épületben, akinek víziója volt a kerületről,  (valószínüleg főépítészként is az első) Kellően önálló volt, és bár kellően diplomatikus is, a szakmaiságból sosem engedett így kilógott a városházi hivatalnokok sorából és mennie kellett.  Útban volt a lojalitást és a haverságot a szakmaiság elé helyező, az önkormányzatot  épp "bizalmi emberekkel", ismerősökkel feltöltő polgármester és jegyző számára.

De nézzük a tervet és az azt meghatározó alapelveket:

A Szabályozási Terv térképei a kerület honlapján megtalálhatóak. A legtöbbet mondó, átlagemberek számára is érhető anyagként ezt ajánlom:

http://www.zuglo.hu/wps/portal/hirek?folder=kulonallo_a2&menuid=LADN-7WTGLC&docid=WORA-8W5B8N

Ami a legfontosabb, milyen elveket szabtunk meg, milyen elveket követve várta el a Képviselő-testület a Terv elkészítését?

Az elfogadott koncepció 12 pontja: 

 

1. A kerületben vissza kell fogni a tömeges, lakópark jellegű lakásépítést, mert:

a.) A csökkenő népességszám és lakásvásárlási igénnyel szemben a növekvő

lakáskínálat csökkenti azok piaci értékét a meglévő, régi lakások vonatkozásában is

(eszköz: pl.: szabályozási paraméterek, különösen az építménymagasság, beépítési

százalék, szintterületi mutató csökkentése,

b.) Alapellátás fejlesztési hozzájárulás bevezetése, stb. Zuglóban a jövőben nem

kívánatosak a lakópark jellegű lakásépítések és vissza kell fogni a tömeges,

társasházi jellegű lakásépítéseket is.

c.) Nagyobb hangsúlyt, kellő ösztönzést kell biztosítani a meglévő lakásállomány

megújulásához, rekonstrukciójához  (eszköz: parkolási rendelettel a

személygépkocsik építési telken kívül történő elhelyezésének lehetővé tétele,

parkolási férőhelyek építése, jelképes mértékű alapellátás fejlesztési hozzájárulás,

stb.).

d.) Különös figyelmet kell fordítani Zugló építészeti értékeire, nemcsak az országos és

fővárosi védettségű ingatlanok vonatkozásában, hanem a speciális szabályozást

igénylő területeken, (eszköz: speciális szabályozás, helyi értékvédelemi rendelet,

fővárosi, kerületi pályázati támogatások, stb.)

 

2. A várhatóan 120-130 ezer főt kitevő  lakónépességszám állandósulásához meg kell

határozni a jogszabályok által a kerület hatáskörébe utalt és az önként vállalt alapellátási

feladtok körét, volumenét, rendeltetési egységszámát és egyéb jellemző értékeit. Ehhez

figyelembe kell venni a nevelési-, oktatási intézmények, az egészségügyi létesítmények,

a szociális ellátók, stb. feladataik kapcsán jelentkező igényeket és ehhez kell igazítani az

intézményi férőhelyek számát. (terület biztosítás a KVSZ-ben).

 

3. A 2009. évi statisztikai adatok alapján (még nincs hivatalos frissebb adat) a kerületben

minden ezer lakosra 429 adófizető személy jut. Az adófizetők nettó jövedelme a teljes

lakos-számmal osztva – a gyerekeket, eltartottakat, nyugdíjasokat is ideszámítva – átlag

74.380 Ft/hó. Ebben nincs benne a vállalkozások osztaléka és az egyéb jövedelmek. (Ez

az érték 2008-ban 75.910 Ft volt.) Ez azt jelenti, hogy várhatóan meg fog nőni az igény a

bérlakások iránt. A társadalom szociális helyzetének függvényében a mobilitást nem a

tulajdonban lévő lakások fogják biztosítani (amit adott esetben el kell adni, helyette újat

venni), hanem a bérlakások, amelyek gyorsabban, könnyebben válthatók a kereseti,

vagyoni helyzet függvényében. Az Önkormányzat működtethet, sőt bővíthet piaci alapon

működő  bérlakás hálózatot, kiegészítve személyre szóló, egyedi elbírálás alapján

adható szociális támogatással kombinálva. A szabályozási tervnek  területet kell

biztosítania bérlakásépítéshez is.

 

4. A lakónépesség igényeinek biztosítása mellett szükséges a helyi  intézményi,

közigazgatási és egyéb ellátó funkciók minőségi, mennyiségi és területi felülvizsgálata.

Célszerű a lakosság kerületen belüli foglalkoztatásához megfelelő  munkahelyek

biztosítása, az intézményi, városközponti, munkahelyi területek  szabályozási terven

történő meghatározásával.

 

5. A fővárossal együttműködve biztosítani kell a lakosság  közép- és felső  szintű

tanulásának, kulturált szórakozási és művelődési lehetőségét pihenő- és

sportolásra alkalmas területek kijelölésével, a meglévő  létesítmények maximális

védelmével, megorzésével. (eszköz: szabályozási terv)

 

6. Kiemelt figyelmet kell fordítani a jelentős turisztikai célforgalmat vonzó létesítményekre

és azok kulturált üzemeltetésére. A fővárossal is együttműködve – a parkolási igények

kielégítésével - vonzóvá kell tenni és ki kell használni a gyógy-idegenforgalom

kerületünkben lévő kedvező adottságait.

 

7. A kerületi szabályozási tervben meg kell határozni azokat a városépítészeti, építészeti

karaktereket,  amelyek a jelenlegi térstruktúrához illeszkednek, az egyes  útvonalak,

területek jelentőségének megfelelő építési feltételek/elvárások megfogalmazásával, akár

a jelenleg hatályos FSZKT módosításával.

 

8. Az önkormányzati vagyongazdálkodást segíteni kell azzal, hogy az ingatlangazdálkodási

tervben jelölt, önkormányzati tulajdonú ingatlanok építési övezeti besorolását –

amennyiben az egyéb, jogos magánérdeket nem sért – értékesítés előtt a szabályozási

tervben kedvező paraméterekkel kell ellátni.

 

pavilonok.jpg  Alapelv 9. Az ákombákom pavilonok el fognak tünni. Egységes, a kerület karakterét követő pavilonokat fogunk építtetni.

Latvanyterv_Plaza_kicsi.jpg

Alapelv: 11 A Bosnyák térin kívül csak a vasuti deltában lehet bevásárlóközpont. Tehát a Kisföldalattihoz tervezett pláza nem megvalósítható. : )

9. Zugló Önkormányzata kulturált városképi megjelenés igénye, a zavartalan gyalogos

közlekedés biztosítása, a zöldfelületek megóvásának szem elott tartása mellett, de az

önkormányzati gazdasági érdekek feltétlen figyelembevételével, a közterületen

elhelyezendő  pavilonok számát, helyét, funkcióját és egységes, városképbe illő

megjelenését szabályozni kell. Hasonló elvek alapján kell eljárni a reklám és hirdető

berendezések, cégérek kihelyezhetőségét, a reklámfelületek méretét és mértékét illetően is. Továbbra is tiltani kell az óriásplakátok elhelyezését, szigorúan fel kell lépni az

engedély nélküli reklámok és reklám-hordozók zuglói jelenléte tekintetében. Törekedni

kell arra, hogy Zugló közigazgatási területén a reklámfelületek 25 %-a bűnmegelőzési,

közlekedésbiztonsági, egészség megőrzési és munkahely teremtési célokat szolgáljon.

 

10. Meg kell akadályozni a tömbbelsők zöldfelületeinek elépítését. (eszköz: szabályozási

előírások)

 

11. A kerületben - a Rákosrendező pályaudvar déli deltája és a Bosnyák tér kivételével -

további,  6000 m2  bruttó kereskedelmi szintterületet meghaladó méretű  bevásárló

központ, kereskedelmi létesítmény nem helyezhető  el. (eszköz: szabályozási

előírások és terv)

 

12. A kerületben  benzinkút  a továbbiakban csak  kapcsolt funkcióként, az egyes

övezetekben, építési övezetekben meghatározott létesítménnyel együtt építhető, önálló

épületben, telken nem.

 

5 komment

Címkék: pláza lakópark főépítész szabályozási terv Zugló Zugló szabályozási terv Herminabau épített örökség

süti beállítások módosítása