HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 106 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok


Venne Ön ettől az embertől használt autót?

2013.10.18. 13:34 varnai

hvprintajanlo_2013_42.jpgA  Ligetsor Bau ügyvezetője igen, de ő  milliárdos közbeszerzést nyert Zuglóban. És Ön? A klasszikus kérdés annó Nixonról tették fel, és nem csak azért kérdezem, mert épp használt autót keresek.

Címlapon hozza mindkét jobboldali hetilap a  kerületi korrupciós ügyet. Azaz dehogyis, hisz a témát, és az elmúlt három év zuglói történéseit nem járják körül, nincs oknyomozás,  nem szólaltatják meg mindkét felet, a szereplőket, csupán lehetőséget adnak a polgármesternek, hogy megvédje magát, elmondja a saját verzióját.  Most megkerestem őket, kíváncsi vagyok, hogy mint megvádoltnak, anarchoszocialistának (hogy ezt a hülyeséget hogy találta ki?)  adnak-e szót.

A két újság teljes objektivitását amúgy erősen kétségbe vonhatja, hogy mindkét lapnak sokmilliós élő szerződése van a zuglói önkormányzattal, melyek összességében  tíz-tíz millió fölötti nagyságrendet is elérik, tehát jelentősek. Pont ez a két  újság vitatná, hogy Zugló már nem kifizetőhely?  A 10 milliós Magyar Hírlap és Magyar Nemzet előfizetés a napilap fronton védi a polgármester jó hírnevét.

Az újságírók bár majd mindent megemlítenek, a Heti Válasz Stumpf Andrása különösen vehemensnek tűnt,   a nyilvánvaló mellébeszélésekre ugrik, de sajnos fontos tényekre  egyáltalán nem kérdez rá.

Az interjú  műfaja  nem Szembesítés - az két ellenkezőt állító ember szembeállítása. Az ilyen interjú- amúgyis csak az ügyben nagyon felkészült és nagyon kemény riporter esetén működik és leginkább egy TV-s élő adásban lehet vitában megfogni valakit, (mint az a tegnapi DeutchTomi interjúban Olgának sikerült)  és hát Papcsák polgármester szemrebbenés nélkül állít, vádol meg  bárkit, mint az az iskolai évnyitón ne beszéljen politikus  blöffjéből is látszik. Annyira jól nyomja, hogy a végén még ő maga is elhiszi, hogy amit összehord az igaz, ezért is alszik jól, mint azt a címben állítja. A szövege,  a mindenki hibás csak én nem és a "földikben" való gondolkodása  azért árulkodó.

Íme, az elmaradt kérdések:

Vajon van e bármiféle átfedés, akár áttételes kapcsolat  Papcsák kormányváltás után jobban prosperáló ügyvédi irodájának üzleti partnerei és a kerületben munkát kapó cégek vagy azok tulajdonosai között? Esetleg parlamenti speciális  törvényjavaslatai és az az alapján előnyt élvező cégek között? Vajon nem ad-e gyanúra okot, és morálisan nem megkérdőjelezhető, ha az önkormányzattal szerződő cég ügyvezetője hirtelen a polgármester levetett autójával jár? Hihető-e a pont abba az autókereskedésbe ment és pont ezt az autót látta meg sztori?

Nem kérdez rá a riporter a saját alpolgármester távozására, a két önkormányzati képviselő lemondásának okára, az FB tagok lemondására sem. Kérdés nélkül marad Mazsu és a sógor pályázat nélküli  kinevezése. Amikor a korrupció gyanúról beszél Papcsák témát vált, de a riporter nem vág közbe: Polgármester úr, hisz volt gyanú, miért  védte az igazgatót (a behajtót) egy éven át, sőt adott 8,7 milliós jutalmat, amikor a külső átvilágító cég és a vagyonkezelő fideszes FB tagjai is vészjelzéseket adtak, és végső lépésként  lemondtak az FB tagok?

Nem kérdez rá, miért működik akkor sikerrel sok-sok önkormányzatban Közbeszerzési Bizottság, (külsős tagokkal) és miért úgy változtatta meg a szabályzatot, hogy ő egyszemélyben dönt a közbeszerzések fajtájáról, a meghívott cégekről,  és a győztesről? És hátvégül is nem kérdezi meg: ezt az embert Ön hozta, ön védte, és a közbeszerzési szabályzatot ön alakította át, ha kár keletkezett a felelősség végső soron az Öné. Mit gondol erről?

Jellemző, hogy Papcsák két emberben - és persze mindenki másban -  látja a rendszerhiba okát  (azaz stiklijeinek nyilvánosságra kerülését), a Ne Lopj! parancsolatot komolyan vevő, Zugló érdekét a saját pártkarrierje, megélhetése fölé helyező KDNP-s  Ferdinandyban és bennem. És persze a még létező független médiában, mely beszámol az ügyeiről.

Papcsák persze nagyon jól tudja mit tettem én, mint "anarchoszocialista". Tudja, mennyi korrupcióját, hülyeségét akadályoztam meg, mennyi gyanús ügyét lepleztem le. És persze  - bár a zuglói média gondosan  titkolja őket -  tud az építő előterjesztéseimről is, a teljes Zuglót lefedő 214 helyszínen nyögvenyelősen készülő kerékpártároló hálózat előterjesztésről,  tud a Helyi Épített örökségvédelmi Rendeletről, tud a megépült 30-as övezetről.

Tudja azt is, hogy a Május 1. úti iskolában nem botrányt, hanem nagy tapsot eredményezett a beszédem. Nem véletlenül tőlem tart az ellenzékből leginkább. (ezt ajánlom a mindenkori jelöltállítók figyelmébe)

És végül az alábbi táblázatot a Zuglói Szülők közössége rakta össze, rámutatva az általuk fölösleges ítélt  2011-es kiadásokra.

Szerződő partner neve

Szerződés tárgya

Szerződés nettó értéke

Szerződés kötés időpontja

Artamondó Kft

Közelkép (M.Demokrata)megrend.

2 520 000

2011.08.15

Bp.Priv-Invest Kft

Kötvénykibocsátás koordinációja

6 500 000

2011.07.12

Bp.Priv-Invest Kft

Pü.Gazd.tanácsadás

900 000

2011.08.31

Press Xpress Kiadó-és Nyomdaip.

Bp folyóiratokban megjelentetés

390 000

2011.06.08

Lovas Show Kft

Nemzeti Vágta nevezés

1 500 000

2011.09.17

Tisza István Baráti Társaság

támogatás

1 000 000

2011.07.27

Udvari Attila Gábor

Nordic Walking foglalkozás

490 150

2011.07.27

ZVZRT

médiaszolgáltatások

50 400 000

2011.09.01

CCA  Adó és Pü Tanácsadó Zrt

hatásvizsgálat

800 000

2011.10.17

Veritas Invest ZRT

Szent Kereszt magazinban megjel.

     500 000

2011.09.21

 

Heti Válasz Kft

újság mell-ben megjelenés

?

2011.11.15

HM Bessenyei Gy.Nonpr.Kft

újévi operettgála

1 500 000

2011.12.23

Artamondó Kft

Közelkép-Magyar Demokrata

8 000 000

2012.01.27

Egri Korona borház Kft

Zugló bora

3 000 000

2011.12.23

 

Összesen

76 700 150

 

Forrás: www.zuglo.hu

A kerület honlapján található 5 millió forint alatti és fölötti szerződésekben,( jó böngészést a PDF-ben )   fura mód a Heti Válasz 2012-ben még látható szerződését már nem találni, és furcsamód többször zavar támad az időrendben is.  Régen még elolvasható volt a szerződést aláíró személy neve is, ez mára eltűnt.  Megjegyzendő, ha a szerződést nem az önkormányzat, hanem mondjuk a Médiaszogáltató kft köti, a szerződés abban a pillanatban láthatatlanná válik. Például a Sport Kft-nek jelenleg is élő tanácsadói szerződése van Rátonyi Gábor expolgármesterrel, de a hivatalnak nincs, ezért mondja a polgármester, hogy őneki nincs tanácsadói szerződése.

Artamondó Kft
Közelkép (Magyar Demokrata
melléklet) megrendelése
szállítási szerződés keretében
6 720 000 Ft 560 000 Ft 2012.01.27 2012.12.31 p.kabinet szállitási

Artamondó Kft
Szállítási keretszerződés 1.
sz. módosítása
560 000 Ft 2012.12.18 2013.12.31 p.kabinet keretszerződés

.

komment

Címkék: közérdekű adat zuglói önkormányzat Heti Válasz Magyar Demokrata Papcsák Ferenc Várnai Pr cikk Ferdinandy istván Pusztai Péter

Ül a polgármester, mi erről a véleménye?

2013.02.24. 18:27 varnai

E kissé sugalmazó és prejudikáló, mondhatni rosszindulatú kérdést nem én találtam ki, az elmúlt időszakban sokat emlegetett Zuglói Véleménykutatás - becs szó ez a címe,  a KÖZ szavacska meg freudi módra  hát nem kimaradt?  -  egyik kérdésében olvastam. Eszerint már lehet így kérdezni.

Ha még emlékeznek, 3 milliót fizettünk a KUTATÓPONT-nak ezért és pár hasonlóan értelmes kérdésért.  Mint ismeretes a Kutatópont intézet, a Nézőpont, a fidesz udvari beszállító testvércége.  És láss csodát, a többség, akik szerint jogos a vád, azok színe meg véletlenül épp narancssárga!

De gyerekek, hát muszáj ezt ennyire lihegősen? Mindezen szakmai dübörgés után kíváncsi lennék, ki állította össze  kérdéssort és milyen bölcsességeket sikerült kiokumulálni belőle a bőrajtók mögött a megrendelőknek, meg hát hogy ha ez volt az eredeti, akkor ezt mi az istenért kellett heteken át titkolni. Már a szakmai dilettantizmuson túl, mert az nem szokta zavarni őket. Az is jogos kérdés, hogyha az egész kutatás ilyen színvonalú mint ez a kérdés, akkor mennyire hihetünk a szakmai  elfogulatlanságának és  objektivitásának?

kozvelemeny-36_thmb.jpgMindenesetre a legutóbbi testületi ülésen közérdekű kérdésben kérdeztem meg a polgármestertől , hogy szerinte, mint jogász és gyakorló ügyvéd  szerint az alábbi kérdés mennyire korrekt,  mármint az hogy a bíróságon ülnek... : ) és hát az ártatlanság vélelme és egyebek, nem tudom ez benne maradt az új alaptörvényben?

Az már csak hab a tortán, hogy nyelvtanilag sem sikerült valami tökéletesre. Reméljük ciklus végére belejönnek.  A hivatal még nem válaszolt, a válaszadásra rendelkezésre álló 15 nap letelt, de  ezért kénytelen voltam újra a Budapest Főváros Kormányhivatalához fordulni.

Nem is írnék erről, de most már jó pár napja,  hogy az alábbi a megkeresést kaptam a jegyzői titkárságról. Jellemző, ez a közvélemény kutatás kapcsán az első írásos levél a jegyzői irodából, az eddigi hivatalos információkérő leveleimre eddig a fülük botját sem mozdították, még egy nyugtázó sort sem, hogy megkaptuk, csók, nem érünk rá (letojjuk, bármi). De én persze "két napon belül különben............." Kicsit ultimátum stílusban nyomják, asszem kissé elvetették a sulykot.


To: varnai.laszlo@lehetmas.hu
Date: Wed, 6 Feb 2013 16:23:16 +0100
Subject: megkeresés

Tisztelt Képviselő Úr!

A Zuglói Vagyonkezelő által rendelt "Zuglói véleménykutatás" anyagával kapcsolatban 2013. január 13-án jelezte, hogy nem teljes körűen kapta meg az Ön által kért adatokat.

2013. január 24-én juttattuk el Önhöz ismételten a kért adatokat.

Kérem, szíveskedjék írásban nyilatkozatot adni arra vonatkozóan, hogy a kért adatok hiánytalanul átadásra kerültek e? Amennyiben két napon belül válasz nem érkezik, úgy tekintem, hogy az Önkormányzat maradéktalanul teljesített Ön felé.

Üdvözlettel

Papp Csilla 

 

Eközben beindult a ködgép is, a kutatás körüli perpatvarról hosszú, valótlanságokat állító és a tényeket elhallgató cikk jelent meg a Zuglói Lapokban és a Helyi Témában is. A Témában a címlapi tagadással fűszerezve "Várnai véleménye" címmel le is hozták, a Zuglói Lapok elutasította a helyreigazítás kérést (a jogi út folyamatban).

 

komment

Címkék: közvélemény kutatás Zugló zuglói önkormányzat Várnai László adatkikérés Várnai

A Budapesti Főváros Kormányhivatalától

2013.02.07. 07:41 varnai

KMBT_163_00790.jpg

komment

Címkék: polgármester zugló papcsák zuglói önkormányzat Várnai Rendkívüli képviselőt-testületi ülés

"Nem élt a lehetőséggel."

2013.01.20. 15:49 varnai

Sajátos videófilmet sikerült összeraknia a Zuglói Médiaszolgáltató  csipetcsapatának a Közérdekű adatok kikérése kapcsán tartott sajtótájékoztatónkról. Az MTVA híradó tudósításain edzettek számára már nem okoz izgalmat ha elárulom, a jobboldalt álló emberek korántsem véletlenül várakoznak ott,  ők a sajtótájékoztató idejére igen dühös építési alvállalkozók hadává változtak - csak hát azokat a vágóképeket már gondosan nem tették be a filmbe pedig az operatőrük végig forgatott.  Összehasonlítás végett és a kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében idetenném az ATV Híradójának tudósítását.http://atv.hu/cikk/video-20130117_kozvelemeny_kutatas_pert_inditanak_a_fideszes_polgarmester_ellen )

Az csak vicces, hogy a Zugló Média narrátora kijelenti " a közvélemény kutatás eredménye pozitívan zárult..."  - nohát honnan tudhatja, hisz az egész ügy épp erről szól, hogy megtudjuk, mi van abban a jelentésben. A Főváros Kormányhivatala alábbi, lassan lejáró a kiadásra felszólító határozatáról szintén nem sikerült a riportban említést tenni. 

Ennél felháborítóbb, - és sajtópert von maga után - hogy a narrátor tényközlésként a következő mondatokat mondja:

"a polgármester elmondta, mind Várnai Lászlónak, mind Schiffer Andrásnak felajánlotta, hogy a kutatás eredményét egy titoktartási nyilatkozat aláírása ellenében átveheti. A két politikus nem élt a lehetőséggel. "

 

Nos, hát ilyen felajánlás sem ott a helyszínen, sem előtte, az adatkérés röpke másfél hónapja alatt, sem szóban, sem írásban soha nem hangzott el.

Ezzel szemben a valóság az, hogy a hivatal, a jegyző, a polgármester máig semmiféle módon nem válaszolt a az írásos hivatalos megkeresésekre. (de még a kabinet sem küldött ilyen tartalmú sms-t : ) Így aztán sem én, sem Schiffer András nem mondhatta azt, hogy "Nem él a lehetőséggel."

Természetesen a Zuglói Média riporterének ezt a ránk vonatkozó  tényközlő állítást - már ha érdekelnék a szakma írott és íratlan szabályai - le kellett volna ellenőriznie. (Már feltéve, ha nem ők maguk találták ki. Mindenesetre a hírszerkesztés pár idevonatkozó elvét bemásoltam esetleges önképzés céljából)  Ez az ellenőrzés nem lett volna bonyolult, például ott helyben odadughatták volna a mikrofont az orrunk alá és nekünk szegezhették volna a kérdést. Vagy  ha ezt kislányos izgalmukban elfelejtették, akár felhívhattak volna  utólag a narráció írása közben telefonon, írhattak volna emailt. Izé, képviselő úr, ajánlottak Önnek ilyet?


Ehelyett simán hazudtak ők,  - vagy valaki más - egy jó nagyot. Majd még utolsó mondatként, - ha már lúd, legyen kövér alapon - hozzátették: A polgármester rágalmazásért pert fog indítani. Na ja, neki nem drága, az önkormányzat meg mint szokta, fizeti majd  az elvesztett perért a havi 450 ezres cechet.

A lényeg a következő:

Máig, mintegy 60 napja nem válaszoltak a roppant egyszerű: ki, milyen kiválasztással és mennyiért készítette a kutatást kérdésekre és a teljes jelentést sem adták ki, pedig erre a törvény  (lásd kormányhivatal határozata) 15 napos határidővel kötelezi őket. A többi csak mellébeszélés.

Hírszerkesztési alapelvek

 

  1. Pártatlanság (politikai)
  2. A tömegtájékoztatásnak a nemzet egészét kell szolgálnia, vélemények sokrétűsége, meg kell felelni a hallgatók igényeinek, és ezeket fel kell kelteni
  3. Nyilvánosságot kell biztosítani minden jelentős társadalmi tevékenységnek és irányzatnak
  4. A hírek megfogalmazása nem sértheti a polgárok meggyőződését, kerülni kell a minősítő jelzőket
  5. A hírekben szereplő személyek faji, vallási, nemzetiségi hovatartozására csak akkor szabad utalni, ha ez a tájékoztatás kikerülhető eleme
  6. Tilos előnyt biztosítani bármely pártnak, szervezetnek
  7. 1-1 ügyben minden érintett személynek és intézménynek meg kell adni a lehetőséget véleménye kiterjesztésére
  8. A hír szorítkozzon a tényekre és tartalmazza a szükséges háttér-információkat, de tilos a megfellebbezhetetlen más nézeteket figyelmen kívül hagyó állásfoglalás
  9. Tárgyilagosság
  10. Valamennyi elérhető, megbízható információs forrást igénybe kell venni
  11. A hírműsorok csak tényszerűen megalapozott, konkrét adatokat tartalmazhatnak, a híresztelések, spekulációk kerülendők
  12. A forrást, kivételes esetektől eltekintve meg kell jelölni
  • Az a tárgyilagos hír, tudósítás, amelyből nem derül ki, hogy mi az újságíró véleménye a szóban forgó ügyről,
    • Az újságíró nem keltheti azt a benyomást, hogy már eleve értékítélete van az adott témáról.

A hír és a tudósítás minőségi ismertetőjegyei

  • Pontosság, hitelesség
  • Pulitzer: a sajtónak a pontosság olyan, mint a nőnek az erény
  • A tények és az adatok gyűjteménye
  • Ellenőrzés nélkül csak a bevált hírügynökségektől veszünk át információt
  • Kiegyensúlyozottság
  • Tisztességesség, az újságíró a lényeget emeli ki és a teljességre törekszik
  • Manipuláció a lényegtelen felnagyítása, az egyik fél megjelenítése a másik nélkül (elhallgatás) - nehezen tetten érhető
  • Egy hír akkor teljes, ha az újságíró sokoldalú összefoglalóját adja az esemény valamennyi lényeges elemének
  • Tárgyilagosság
  • Valósághűség
  • Előítéletektől, vágyálmoktól mentes
  • Az információkat nem szabad eltorzítani
  • Szubjektivitás mellőzése

komment

Címkék: polgármester közérdekű adat papcsák Címkék adatkikérés Várnai zuglói médiaszolgáltató kft zuglói média budapesti kormányhivatal

8 napon belül, írásban

2013.01.17. 17:23 varnai

KMBT_163_00770.jpg

komment

Címkék: közérdekű adat papcsák Zugló adatkikérés Várnai

süti beállítások módosítása