HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 106 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok


Közérdekű kérdések és válaszok

2015.11.18. 13:25 varnai

Született-e közétkeztetés ügyben feljelentés, miért nem valósult meg a testületi ülések online közvetítése, hogy áll a közbeszerzési terv..?  Az október 15-i testületi kérdésre több témában tettem fel közérdekű kérdéseket. Íme a törvényben lehetséges maximális harminc nap alatt megszülető válaszok és pár kommentem hozzájuk.

A válaszokat elég írásban megküldenie. Kérem viszont, hogy ne általánosságban, hanem a konkrét kérdésekre, pontonként válaszoljanak.
  1. A ciklus eleje óta milyen közbeszerzési eljárások lettek meghirdetve, mind a hivatal, mind az önkormányzat cégeit beleértve ?
  2. Melyek voltak ebből nyíltak, melyek meghívásosak, tárgyalásosak?
  3. Mely cégek lettek meghívva, kik nyertek?
  4. Hány közbeszerzés lett sikertelen, érvénytelen? Miért? pl. Mogyoródi sportpálya?
  5. Az elfogadott közbeszerzési tervünkből mennyi, melyek valósult meg, melyek nem voltak benne?
  6. A közbeszerzéses munkák el lettek-e már végezve, ki lettek-e fizetve, és tudomásunk van-e alvállalkozók bevonásáról, illetve arról, hogy azok ki lettek-e fizetve?
  7. Mekkora összeg került e közbeszerzések által elköltésre?

2.A testületi üléseken és a médiában többször elhangzott, hogy a polgármester több ügyben, pl. a közétkeztetés ügyében konkrétan "a  feljelentés megtételét fontolgatja".

Mely ügyekben tett és mikor feljelentést? Ha nem tett, akkor milyen okból kifolyólag nem tett?

3. A Civilház "elveszett" de kifizetett zöld teteje ügyében mióta van folyamatban a vizsgálat? Ha lezárult, akkor megismerheti-e a Képviselő-testület a vizsgálat eredményét?

Az aláírt teljesítés igazolás ügyében született-e feljelentés? Mekkora kár érte az önkormányzatot, a meg nem épített, de kifizetett zöldtető, illetve mekkora kár érte az önkormányzatot a kihagyott zöldtető miatt bekövetkezett beázás miatt?

4.  Testületi ülések online közvetítése.

A Képviselő-testület 138/2012. (III.01.) sz. határozatában és  280/2012. (IV.19.) határozatában döntött a testületi ülések online közvetítéséről.

A határozat azóta is él, végrehajtva ellenben sem az elmúlt ciklusban sem az új ciklus majd egy éve alatt nem lett. Most, amikor az ÁTLÁTHATÓSÁG az új vezetés egyik vezérelve lett, szerencsés lenne megvalósítani az oly sokáig szabotált, és pár millió forintból megvalósítható fejlesztést, mely a zuglóinál nagyságrendekkel kisebb önkormányzatoknál már évek óta bevett gyakorlat. Különösen fontos lehet ez most, hogy már semmilyen TV anyagot nem gyárt a Zuglói Médiaszolgáltató Kft, tehát a testületi működésről, döntéshozatalról, vitákról már egyáltalán nem kap képet a lakosság

  1. Miért nem hajtanak végre egy hatályos Képviselő-testületi döntést? Mikor tervezik megvalósítani? Kértek-e be az elmúlt háromnegyed évben árajánlatokat?
  2. Most, hogy nyár óta a Médiaszolgáltatóban a videós tudósítások gyártása megszűnt,  stábok megszüntetésre kerültek, hogy változott a Médiaszolgáltató költségvetése, létszáma?
  3. Nem tervezik-e, hogy megállapodnak a Zugló TV-vel, mely a Papcsák korszak előtt egy évtizedig sikeresen és tiszteségessen tudósított a kerület életéről, és a közszolgálati csatornája máig megvan?

5.

Október 15-én mekkora összeg van a költségvetési tartalékban?

Mekkora összeg van jelenleg az 50 milliós polgármesteri keretben? Eddig mire lett költve belőle?

6..

Mikor és milyen megállapodás született a BVSC-vel a járda és kerékpárút ügyében?

Kérem tegye nyilvánossá a megállapodás szövegét.

Mikor kerül a testület elé az utak megépítésére az előterjesztés?

Fáradozását köszönve,....

A Válasz:

varnai_laszlo_kozerdeku_valasz-1.jpg

varnai_laszlo_kozerdeku_valasz-2.jpg

varnai_laszlo_kozerdeku_valasz-3.jpg

 

 

Önmagában már az dicséretes, hogy az előző ciklust meghaladva immár nem kell kiperelni az adatokat. 

1. A közbeszerzések listáját pár nap múlva közzéteszem. Stay with us! : )

2. Számomra érthetetlen és elfogadhatatlan, hogy egy éve vizsgálják a szerződéseket.  Itt vagy az érdemi szándék, vagy a  hozzáértés hiányzik a nagy elszámoltató elszámoltatásához.

hajos_konyha_3020.jpg

 Természetesen nem kell minden szerződést átvizsgálni, tudjuk melyek "büdösek". A HUNGAST-tal kötött  évi egy milliárdos közétkeztetési szerződésről, különösen a választások előtt pár nappal aláírt tálalókonyha kiszervezésről viszont már az elejétől tudtuk, hogy az előnytelen a kerületnek. A polgármester a szerződésről az Index-nek nyilatkozott, a cikk ELINDULT PAPCSÁK ELSZÁMOLTATÁSA címmel olvasható, a polgármester abban július elején még a feljelentés fontolgatásáról beszél. A szerződés újrakötése után a feljelentés elmaradása feltehetőleg azt jelzi, hogy az része volt az  új alkunak.  

A képen látható Ungvár utcai Hajós Alfréd általános iskolai, és a Hermina úti Angol-magyar Kéttannyelvű földszintjén lévő fözőkonyhák évek óta üresen állnak. Az új szerződés szerint a cég berendezi a konyhákat, és bérleti díjat fizet, de ennek, bár fél éve megtörtént a szerződés módosítás, nincs nyoma. Az iskolák hosszú évek óta hiába kérik azokat.

3.  Ez a válasz maszatolás, ennél mindenki többet tud. Isten tudja miért nem rendelnek el vizsgálatot, de nincs is rá igazán szükség. A Városgazdálkodási Zrt. akkori műszaki igazgatója írta alá a teljesítésigazolást. A polgármester, a cégvezető mégsem tett feljelentést hűtlen kezelés ügyében, pedig a valótlan teljesítésigazolás kiállítása sok milliós teljesítés nélküli kifizetést takart, hisz a zöld tető nem épült meg és az "újraépítése" 30 milliós költség.

4. Az online közvetítésekről érvényes testületi határozat van érvényben, és a költségvetést az ÖTV szerint ezen határozatok figyelembe vételével kell összeállítani. A költségvetés összeállításáért pedig maga a polgármester a felelős, tehát ő maga hagyta ki ezt az amúgy jelentéktelen tételt.  Hogy Papcsák szabotálta a döntést, a nyilvánosságot azt megértem, de miért kellett ezt a gyakorlatot az átláthatóságot zászlajára tűző Karácsonynak egy éven át folytatni? Az online közvetítés megoldható lenne 6-8 millióból, tehát akár a polgármesteri keretből is kijöhetett volna, hisz abban még év végére is maradt 30 millió forint.

A Zugló TV az egyik első közszolgálati tv volt, mely megalakult a rendszerváltás után és  két évtized alatt  igen közkedvelté vált a zuglóiak körében. Nem volt olyan kerületi rendezvény, esemény, testületi ülés, melyről ne tudósított volna. A fontos médiumot, mely makacsul őrizte szakmai függetlenségét ezért Papcsákék a 2010-14 közötti időben az önkormányzati támogatást elvonva próbálták megfojtani és saját TV-t próbáltak (sikertelenül, sok millióért) létrehozni. A Zugló TV mindazonáltal kiböjtölte Papcsákot, sőt a legdurvább papcsáki  propaganda idején a lakosság objektív tájékoztatásával hozzájárult Papcsák bukásához.

De a TV-nek az új vezetésben is csalódnia kellett, az új önkormányzatban a fél évig tartó tárgyalások alatt nem volt valós szándék a megállapodásra, azaz ők is csak megszerezni akarták a céget, a sugárzási jogot. és teljes kontrollt akartak. A kivéreztetett céget végül sikerült megszerezni, egy a zuglói MSZP-hez közel álló cég vette meg, jellemzően ma dr. Imre Gergely ügyvédnek,  volt MSZP-s frakció vezetőnek van a volt szerkesztőségi szobában az irodája. Ügyes.

zuglotv.png

Együtt tették tönkre! - jobb és baloldal közösen

Kíváncsi vagyok, ha meglesz a digitális sugárzás, és különösen a választások közeledtével mit kezdenek majd az újra fontossá váló TV-vel.  

A költségeket illetőn viszonyításként: 2010-ben a Zugló TV működése és a Zuglói Lapok kiadása, szerkesztése 80 millióból kijött. Ebből a Zugló TV az évi 25 milliós támogatást kapott, mellette a reklámbevételből működött. Idén a 117 millióból csak az újság meg az online jön ki, 10 főállású alkalmazott kell ahhoz, amit régen pár szabadúszó újságíró megcsinált.  Igaz, Papcsákék idejében még ennél is többet költöttek, de ugye nem az a mérce? 

Úgy tűnik a baloldal sem akarta, sőt mint látjuk nem is áll már szándékában, hogy egy önálló, független kerületi TV létezzen, és objektíven, politikai kontroll nélkül tájékoztasson. A kerületnek, a zuglóiak közösségének nagy veszteség a közösségi TV-jük elvesztése. 

5. A Polgármesteri keret táblázata. Korrekt.  Belefért volna a testületi ülések online elérhetőségének biztosítása, mi több még a Zugló TV támogatása is, még úgyis, hogy a rákosrendezői kerékpárút  az ígéret szerint decemberben ebből lesz finanszírozva.

varnai_laszlo_kozerdeku_valasz-12.jpg

 

 

 

2 komment

Címkék: feljelentés közbeszerzés zugló TV online sugárzás civilház zöld tető karácsony Gergely polgármester

"Én olyan feljelentős tipus vagyok"

2012.12.07. 12:16 varnai

E sajátos hobbijának cechjét a polgármester úr azonban nem maga állja, még csak nem is saját ügyvédi irodája. Vélt vagy valós személyiségjogi sérelmeit még véletlenül sem saját pénzéből, hanem az önkormányzat, a zuglóiak pénzéből igyekszik törleszteni.

A tavalyi februárban általam kikért  és nyilvánosságra hozott tanácsadói szerződések kapcán az ügyet kirobbantó blogposzt miatt engem is beperelt a polgármester úr rágalmazásért. Az ügy mostanra zárult le, felmentettek engem is és a HVG újságíróját is. Tehát amit leírtunk nem volt rágalmazás, - tehát az bizony a színtiszta valóság volt. Kérném ezt a polgármesteri dolgozószoba csendes magányába húzódva a berögzülésig ismételgetni.

Ez a feljelentés amúgy a közpénzen végrehajtott makacsság minősített esete, háromból semmi, hiszen  miután feljelentést elutasították, panasszal éltek, majd amikor ezt  mint alaptalant elutasították,  újra még pótmagánvádlóként is próbálkoztak, de azt sem sikerült jól megírni. A szakmaiságra jellemző a végzés két sora

" a jogi szakvizsgával rendelkező ügyvédtől pedig elvárható, hogy ismerje és tartsa be a be a benyújtásra vonatkozó törvényi feltételeket,..."

Végzés_121024-1.jpg

Ez a "feljelentgetés" Zugló lakosainak havi 450 ezer forintjába kerül, hisz a dr. Kovátsits László Ügyvédi Iroda 2011 áprilisa óta folyamatosan havi 360 ezer forint + ÁFA-t kap e nem sok eredménnyel járó munkáért. Ha jól számolom, az eddig több mint 8 millió.

dr. Kovátsits feladata: 

"Az Önkormányzattal, illetve a polgármesterrel kapcsolatosan megjelenésre kerülő valótlan, sértő sajtó közleményekkel szembeni sajtó-helyreigazítási eljárások, polgári peres eljárások illetve büntető eljárások kezdeményezése. A polgármester teljes körű jogi képviselete, eljárással kapcsolatos iratok előkészítése, szerkesztése, beadása. Peren kívüli egyeztetéseken, bírósági tárgyalásokon való részvétel."

A címben idézett mondatot az internetes kommentelők feljelentése kapcsán polgármester a 2012. nov. 29-i  közmeghallgatáson mondotta.  E vélt sérelmek megtorlásának is gyakorta tanúja voltam, sok esetben szó szerint, hisz az elmúlt évben  különböző sajtóperekben gyakorta idéztek meg tanúnak.

A polgármester viselt ügyeit megíró a független, vagy baloldali sajtótermékek, tévé, rádió ellen szakmányban beadott feljelentések mellett  -  legutóbb már a  mezei kommentelők ellen is, - számtalan polgárjogi kerestet is indítottak, nagyobb részt sikertelenül, vagy csak szavakba belekötve. Bár a pereket leginkább elbukják, a szerkesztőségek, újságírók  vegzálása mégis sikeresen eléri a célját, a Népszabadság mostanában mintha nem írna dr. Papcsák Ferencről.

Tudni kell a jobboldali újságok, médiák nem tudósítanak, vagy csak rózsaszínt írnak a zuglói önkormányzati  történésekről, - de  hallgatást, mint ahogy a pereskedést sem adják ingyen. A kerület tavaly 10,5 millió forintért fizetett elő Magyar Hírlapra és Magyar Nemzetre. A Zuglói Médiaszolgáltató szakmai igazgatója Schubauer Ferenc (az MH ex, és a Magyar Nemzet online főszerkesztője) havi félmillióba  kerül, a Zuglói Lapok újságírói, pedig főállásban a Magyar Hírlap újságírói. Az ember csak nem harap bele a kenyéradó gazdájának a tenyerébe.

7 komment

Címkék: feljelentés polgármester várnai papcsák zuglói Zugló dr. Kovátsits

Kommenteltek? Kapcsolja a KGB-t!

2012.11.12. 09:57 varnai

zwzgg-111211-b-k.jpg Kommenteltek? Andropov elvtárs intézkedjen. Hajnalban, igen. Ha a KGB nem boldogul kérjen segítséget a Médiahatóságtól. Szalai, da.  Takarják ki őket, vezércikk a Pravdában, a szokásos. Bérencek, vádaskodók, írjanak amit akarnak. Daszvidánja. Nu pagagyi!

 

 

Az előző bejegyzésemet, melyben a képviselő-testületi ülések online közvetítésének elszabotálásáról írok aktuálissá teszi és igencsak alátámasztja a  friss hétvégi hír: feljelentették a Népszava és a Hír24 kerületi ügyekben kommentelőit. A kommentelők az áprilisi tüntetésről megjelent cikkek kapcsán minősítették  polgármesterünk tevékenységét.

A feljelentés joggal vágta ki a biztosítékot az online világban.  Még az inkább jobboldalhoz kötődő kommentelők,  szerkesztők, médiák is, mint például a Mandíner  is elitélték a tettet. http://mandiner.blog.hu/2012/11/11/papcsak_ferenc_meg_az_internetek_ilyen_orszag_pedig_nincs_cccxliii?fb_action_ids=10151230088843405&fb_action_types=og.recommends&fb_source=aggregation&fb_aggregation_id=288381481237582

 

 Magánemberként azt mondanám, szánalmas, kicsinyes dolog. De több annál: a médiatörvény most válik ijesztő , hétköznapi valósággá.  Már nem csak az ellenzéki képviselőket,  médiákat próbálják elhallgattatni adminisztratív és anyagi eszközökkel, takarnak ki kritikát megfogalmazókat, majd tüntetik el a jeleket,  hamisítanak országos híreket, de már a magánemberek ellen is csatát kezdtek. Aki kellemetlent ír, aki nem hallgat, azt meghurcolják, megbírságolják, ellehetetlenítik.papcsak.jpg

Zugló, köszönhetően országos hírű vezetőjének, mint a költségvetési koncepciónkban is írták a Nemzeti Együttműködés Rendszerében is élen jár.

Elég átlapozni a Zuglói lapokat, látni az újság kézzel vezénylését, ha kell a főszerkesztő lecserélését, az ellenzéki (és kormánypárti) képviselők kitiltását a lapból,  a hírek rendszeres meghamisítását, a lakosság tudatos félretájékoztatását, az online közvetítések hátráltatását. Az országos médiában   a kellemetlen tényeket vagy véleményt megfogalmazó újságok, tévék, rádiók rendszeres feljelentését.  Érdemes  még elolvasni dr. Papcsák Ferenc parlamenti képviselőként a választási törvényhez az általános vita után beterjesztett hetven érdemi módosítását, és ha mindezt összeadjuk tisztán kirajzolódik a profil, hogy képzeli a Nemzeti Együttműködés Rendszerének kemény ökle, Kedves Vezetőnk a demokráciát, a véleménynyilvánítás szabadságát a valóságban.

154 komment · 3 trackback

Címkék: feljelentés papcsák Címkék Zugló zuglói önkormányzat Népszava komentelők

süti beállítások módosítása