HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 106 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok

Ennél butábban nem lehetett volna

2017.10.03. 10:17 varnai

 

Zugló önkormányzata szeptember elsejével vezette be a fizetős parkolást az Istvánmezőn, a Városliget mentén, a Francia útig és a Kerepesi útig bezárólag, továbbá az Őrs vezér tér környékén. A bevezetést a lakossági kérések mellett leginkább a pénz csinálás motiválta. A magsa tarifákat és az üres helyeket látva azonban előfordulhat, hogy a zuglói önkormányzat " a sokat markol keveset fog"  csapdájába fog esni. Aki biztos jól jár, az az üzemeltető cég.

A Városliget környékén extra magas díjszabás került bevezetésre, a Városligeti körúton az Állatkert előtti részen brutális, 525 forint / órás díjat kel fizetni még szombat és vasárnap is, (mely igazán pofátlanság)  a Felvonulási tér 350 Ft-os tarifája és a Stefánia 265 Ft / órás díjtétele is autós riasztó.

terkep.jpg

A zónák - ha túl magas a tarifa kevesen használják

Mint az itt élők tudják a Felvonulási tér nagy üres placcát a VII. kerületiek, Damjanich, Dembinszky, Peterdi, Istvánfy utcaiak használják parkolóul, mert a saját utcáik nem elegendőek a sűrűn lakott bérházakban élők elhelyezésére. Éjszakánként az úő autóikkal teli a tér. Valamennyi P+R használat is van, de nem sok, mert nem sok hely ürül meg reggelenként.

parkol.jpg

Ilyen volt, ilyen lett. De pénzbeszedésen kívül van-e értelme egy P+R parkoló fizetőssé tételének?Ezáltal a kiürítésének?

felvonulasi_ter_3160.jpg

Az Istvánmező többi utcáját a külvárosból, agglomerációból (és Zugló külső részeiről) bejárók  használják, leteszik a kocsijukat majd tömegközlekedéssel mennek a belvárosba. Sok a környéken dolgozó is, pl. a Hermina Towers, a K&H bank, a szakrendelő, az iskoláink több száz dolgozója. Nekik tehát napi 8-9 órán át kéne fizetniük az óránként 265 forintot - napi 2-2500 forintot - egy őrzetlen helyért. Érthetően erre a legtöbbjüknek nem telik, ennyiért parkolhatna a belvárosban a munkahelye mellett is. Tehát mint látjuk a parkolóhelyek fele naphosszat üresen áll.

Bevételt nem hoznak, a 2 millió forintos darabárú, a méregdrága, hightech parkolóórák sima VÁRAKOZNI TILOS! táblaként működnek.

A 204  parkolóórát havi 69e Ft / hó áron, azaz havi több mint 14 millióért üzemelteti a  közbeszerzésen segítséggel nyerő cég.

herminaut3149.jpg

A Hermina út mindkét oldalán rengeteg az üres hely, alig kerül pénz a méregdrága parkolóórákba.

A Hermina úti szakrendelőbe jövő zuglóiak külön dühösek, hisz Zuglóban fizetik a súlyadót.

A megsarcolni kívánt ingázók pár perc sétát bevállalva a vasúton kívül a Herminamező kis kertvárosi, családi házas utcáiban hagyják az autójukat.

Tehát a fizető parkolás  - és különösen annak irreálisan magas tarifájának -  bevezetésével sikerült elérni, hogy a P+R-ként szolgáló betonplacc vagy pl. a Stefánia  úton a Honvéd Palota előtti hatalmas terület, vagy a Hermina út Liget menti parkolósávja helyett családi házas lakóövezetbe terelték az autók tömegét.

bacskai_dugo.jpg

Bácskai utca, ilyen egy kertváros?

A "szokásos" reggeli dugó a családi házas, kertvárosias Bácskai utcában. Az utcácskát jelenleg a Thököly út menekülőútjaként használják. A  Mexikói úton a Gyarmat utcáig áll a sor, hogy az M3 felől érkezők a Thökölyre kikanyarodjanak. Az 5-ös busz tíz percekig araszol, míg kiér a Thököly úti buszsávra.

korong_utca_8385.jpg

Korong utca, reggel fél nyolc

Parkolóhelyet kereső autók köröznek a családi házas övezetben. Fél nyolckor már minden négyzetcentiméteren, nem ritkán még a kapubejárókban is parkolnak.

Várunk tehát minden érdekeltet, környékbelieket és távolabb élőket a pénteken, 18 órakor kezdődő lakossági fórumra a Mozgásjavító Általános Iskolába. Bejárat a Korong utca 2-ről.

 

89 komment

Címkék: Herminamező Istvánmező fizető parkolás Parkolási Közbeszerzés zuglói Önkormányzat ZKNP

A bejegyzés trackback címe:

https://varnailaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr7112911161

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Editor Bob 2017.10.04. 09:19:14

Na, ennyit tud egy libbant városvezetés. Belegondolni is rossz, mi lenne, ha Karácsony G.-ből miniszterelnök lenne...

lak 2017.10.04. 09:20:14

T. Várnai úr!
Kérem engedje meg az ottlakóknak is az élhetőbb életet és ne parkolónak használják lakókörnyezetüket.Amióta kevesebb az autó,sokkal nyugodtabb és csendesebb a környékünk.A vasúton túli parkolással kapcsolatban, ha jól tájékozódtam, akkor tervezik a fizető övezet kiterjesztését.Egyébként a munkába járáshoz a tömegközlekedést is lehet használni és nem kell a metrólejáróba parkolni.(Stadionok,lehet szlalomozni a kocsik között)Továbbá nem feltétlenül kell mindent csak anyagi oldalról megközelíteni, talán lehet az emberi oldaláról is.
Szerintem Ön zuglói képviselő és nem az agglomeráció ill. az autósok képviselője,de lehet hogy tévedek.

varnai 2017.10.04. 09:38:58

@lak: Épp arra hívtam fel a figyelmet, hogy egy nem lakóövezetből, egy eleve P+R helyről, a Felvonulási térről zavarták az autókat a lakóövezetbe, a kertvárosba. Nem bíztattam a metró lejáróba parkolásra. Épp mint zuglói képviselő jeleztem, hogy a problémát nem megoldották, hanem tovább súlyosbították, odébb görgették.
Épphogy nem az autósok, hanem a zuglóiak érdekében szólaltam meg.

Duplaxiii 2017.10.04. 09:47:02

OK, ez egy zuglói poszt, de ez tettenérhető másik kerületekben is.
Újpesten ugyanezt tették, úgy szorították ki az autósokat, hogy a P+R-t meg megszüntették...
Angyalföldön most nemrég alakítottak ki új zónákat, az egyik jogilag sem értelmezhető, a másiknak meg nincs értelme, igaz itt el is mondták, nem forgalomszervezés, hanem bevételszerzés a cél, erre jogi lehetőség van.
A parkolási őrület azért tartható fent, mert szmebeállíthatók a kerületek, a bejárók és lehúzhatók a turisták, kirándulók.
A korrupció egyik lába ez ma a fővárosban és POLITIKA FÜGGETLEN!

Duplaxiii 2017.10.04. 09:57:32

A jelzet területről nekem az angyalföldi megoldás jutott az eszembe:
Régen, amikor még autóztam (ma már nem), és a belvárosban volt az irodám, sokszor választottam azt a megoldát, hogy autóval kimentem egy metró melletti lakótelephez, és a nappal üres parkolóban letettem az kocsit és bemetróztam. Majd vissza ugyan így.
Mert a lakótelepekről munkaidőben elmennek az ott lakók és mire megérkeznek én is elmentem. Senki nem zavart senkit, mindig volt hely nappal és az ottlakóknak meg délután, este...
Aztán mivel jogilag lehetett zóna, az önkormányzat ki is jelölte azt. Most nappal üres a parkoló, az ottlakók meg mehettek engedélyért. Csak bosszúság lett - pénzért.
Hasonló volt más metróállomásoknál is a Váci úton. Értelmes volt odaautózni és onnan metróval a városba. Erre fizetőssé tették, azaz elkezdték elzavarni az autósokat a tömegközlekedéstől. Először a lakóhelyek, kisutcák irányába, majd az is zóna lett, így az autós naná, hogy akkor autóval megy a városba és ott próbálja megoldani a helyzetet.
A szocialista vezetésű kerület legabszurdabb dolga a családi házas védett zóna fizetőssé tétele (nem tudom megvalósult-e, mert komplett tásdadalmi tiltakozás volt ellene).
Olyan területé, ami messze van a tömegközlekedéstől, azaz nem használják a bejárók, de ráadásul aki mégis ezt tenné, az szabálysértés és nem lehet parkolási díjat szedni egy közlekedési szabálysértés ellenében!!!!
Látható, hogy lényegtelen a politikai vezetés irányultsága, lényegtelen, hogy gazdag vagy szegény az önkormányzat, lényegtelen az emberek véleménye, érdeke, lényegtelen a város egészének az érdeke, egy a fontos: PÉNZT LENYÚLNI!
És ezt nem is az önkormányztanak, hanem mutyicégeknek, így a haszon a zsebekbe vándorol, nincs abból fejlesztés stb.

varnai 2017.10.04. 09:58:03

Dupl@Duplaxiii: Tökéletesen egyetértek.
A parkolásunk közbeszerzése 1 milliárd forintos biznisz volt, és folyamatosan extra nyereséget fog hozni az erőből nyertesé kihozott cégnek... aki véletlenül épp azon a telehelyen van, mint a most büntetőper alatt lévő Centrum Parkoló kft.

A fővárosi parkolást nem lehet kerületi szinten megoldani, fővárosi és agglomerációt is érintő döntések, politikai bátorság kéne. Most meg csak anyagi haszonszerzésre használják, és legtöbbször a zsé nagy része nem is közpénzé válik.
Meg kéne hosszabbítani a kötött pályás közlekedést a városszélekig, a tervek évtized óta készen vannak:
Káposztásmegyerig vinni a 3-as metrót, a Rákosrendezőig a kisföldalattit, tovább építeni a 4-es metrót Gazdagrétig és Újpalotáig, összekötni a 2-es metrót a HÉV-vel, bevinni a csepeli HÉV-et a Kálvin térig. E végpontokon sok P+R-t kiépíteni. Rendbe tenni az agglomerációt érintő MÁV állomásokat. Mindezek UTÁN bevezetni a dugódíjat.

lak 2017.10.04. 09:59:27

Köszönöm a válaszát.
A Liget projekt keretében a Felvonulási tér megszűnik, mint P+R(talán mélygarázs lesz?).Nem gondolnám, hogy a VI.-VII. kerületből a helyi lakók a kertvárosban parkolnának.Én nem állítottam,hogy Ön bizatatna a metrólejáróba parkolásra,de ettől ez még tény.Ezt csak (rossz) példaként írtam, mert az autósok arcátlan parkolási szokásairól van negatív tapasztalatom.
Mi lett volna a megoldás?Minden marad változatlanul.

Kelly és a szexi dög 2017.10.04. 10:02:41

Be kellene szünteti az egész országban azt, hogy közterületen még fizetni is kell a parkolásért!

McZozo 2017.10.04. 10:15:10

Megertem a lakosokat is de az se megoldas hogy cask szoritjak kifele az autosokat. Ugyanis nagyon konnyu azt mondani hogy bkvzzon az autos de ennek sincs meg a feltetele. Az ors vezer teren anno az volt a terv hogy az arkad helyere p+r fog epulni. Ez ertelmes terv volt mert Ott meg lehetett volna tenni azt hogy leteszi az autojat a kintrol erkezo. erre job bevetel volt a varosnak hogy arkad lett es osszesen egy kb 50 autos p+r t jeloltek ki a masik oldalon a metro mellett. Na ezzel nagyon ki van segitve ott mindenki. Igenis a varosvezeteseket arra kene raszoritani hogy a metrovegallomasokon igenis hatalmas p+r eket letesitsenek es akkor lehet buntetni a bemeno autokat de addig mire?

Lady Ann 2017.10.04. 10:21:11

Engem az érdekelne, hogy a Hermina Towers meg a K&H bank épületének miért nincs saját parkolója, pl. mélygarázs formájában.
A másik, hogy itthon valóban félreértik a P+R fogalmát.

Kicknick 2017.10.04. 10:26:46

@McZozo: ha jól tudom az Őrsön az említett P+R is megszűnt nemrég...vagy talán fizetős lett.
Vagy keverem valamivel?

Arcade Macho 2017.10.04. 10:30:13

"a Felvonulási tér 350 Ft-os tarifája és a Stefánia 265 Ft / órás díjtétele is autós riasztó."

ezt nem akarjak kozeptavon felszamolni?
szerintem igy konnyebb lesz letolni a szent tehenkek torkan

varnai 2017.10.04. 10:30:41

@Lady Ann: A Hermina Towers - Metalimpex Chemolimpex néven - a '70-es években épült, akkor még nem volt kötelező mélygarázst és parkolót építeni. A K&H vagy az előző bank emlékeim szerint a '90-es évek közepén alakította át vette meg a már meglévő irodaházat. Az ő dolgozóik a Francia út mentén simán elfértek, most a Korong utcában parkolnak.

Drago Brutic1 2017.10.04. 10:32:46

Zuglóiként mindennapos tortúra a kerületben parkolás. Az említett terület csak egy kis része a problémának. Mondhatni, Zuglót a város egyetlen P+R parkolónak használja.
- Pillangó utcai lakótelep: kettes metróállomás miatt. 10-től lehetetlen megállni egészen a Fogarasi Tescoig terjedő területen
- Mexikói út földalatti megálló környéke. EZ maga a káosz. Van ugyan egy kis parkoló, de oda bekerülni az már felfoghatatlan szerencse. Egyébként a környék egész nap teljes zsúfoltság egészen a Nagy Lajos K út határáig.
. Mafilm környéke- a 7-essel továbbutazók P+R parkolója, szintén egésznapos káosz.
Zuglóiként (a munkahelyem is itt van) azt gondolom: én fizetem a helyi adókat, fizetek parkolási díjat mindenhol a városban, miért ne legyen lehetőségem legalább a kerületen belül intézni a dolgaimat? Annak idején egy kertvárosba költöztem (15 éve).
Megértem én a külvárosban, agglomerációban élőket is, de azon gondolkozzanak el: miért fizetek az ő településükön (Gödöllő, Mogyoród, Vác, Szentendre, stb) parkolási díjat, ők miért nem, ez a díj miért az ő településüket illeti meg, jogosan, miért természetes, hogy csak Zugló lehet egy élhetetlen parkolózóna az ő kényelmük érdekében?

varnai 2017.10.04. 10:36:20

@lak: megoldást lásd feljebb. Addig is nagy P+R a vasúti háromszögben, a mexikóiúti sínek parkolóvá alakítása... és ésszerübb tarifák, a felvonulási tér P+R-ként meghagyása.

fifibá55 2017.10.04. 10:43:41

A fizető övezet tervezett kiterjesztése javítani fog a helyzeten, a családi házas övezetek várhatóan tehermentesülnek.

Nem érthető a posztoló felháborodása, miért fizetős a liget a hétvégén is. Parkolási díj elméletileg ott indokolt, ahol a
nagy forgalom miatt gyorsítani kell az autók cserélődését (tudom, tudom...)
A ligetben a hétvége a csúcs. Menjen oda egy egyszer, látni fogja, milyen tülekedés van a parkolóhelyekért; a fizetési kényszer várhatóan megnöveli a jáművek forgási sebességét.

Arcade Macho 2017.10.04. 10:44:21

T Varnai Ur,

miert nem vezetnek be kreativ parkolasi modszereket?
minden nap kameras autoval vegigmennek, es az aki nem odavalosi(sulyadot oda fizeti), de napkozben csak odatolta a pofajat legalabb havi 10 alkalommal azt megkinalnak egy 20e -s csekkel?

2017.10.04. 10:52:48

Hihetetlen ez a fizetős-kiszorítós hadjárat. Semmiféle lehetőséget nem adnak arra, hogy az agglomerációból érkezők ingyenes, több ezer autót befogadni képes p+r helyeken letehessék az autót. Egyszerűen nincs alternatíva. P+r parkolónak akkora helyeket neveznek ki, ami még egy falusi tesconak is kicsi lenne. De ez a magyar mentalitás, büntetés, sarc, fizess, fizess, de szolgáltatást azt persze nem kapsz.

Drago Brutic1 2017.10.04. 11:36:17

@Klesk: Igen, ez az agglomerációban élők logikája. Kényelmi szempontból kiköltöznek (ha nem vonatkozik rád, bocs, ne vedd magadra, az átlagról beszélek), hogy a zsúfolt nap után csend és nyugalom várja őket egy saját garázsban, persze az életüket, munkájukat a Belvároshoz kapcsolják, és közben elvárják, hogy legyen egy kerület, amely infrastruktúrájával kiszolgálja az ő komfortjukat. Az nem baj, hogy az infrastruktúrát nem ők tartják fent, hanem a helyiek, nekik ez egyszerűen jár, természetesen ajándékba. Az sem probléma, hogy a helyi lakos a mindennapi ügyeit nem tudja intézni (a gyerekek iskolábajárásától a vásárlásig, postáig, munkáig),hiszen ezek "bennszülöttek". Egyébként melyik nagyvárosban ingyenes a parkolás egy ilyen frekventált kerületben?

erol 2017.10.04. 11:42:19

@Kelly és a szexi dög: "Be kellene szünteti az egész országban azt, hogy közterületen még fizetni is kell a parkolásért!"
Így van, meg azt is be kellene szüntetni, hogy a sörért fizetni kell.

Arcade Macho 2017.10.04. 11:42:26

@Klesk: "Egyszerűen nincs alternatíva."

DE VAN
kint varoshataron kivul a MAV megallo mellett ahol amugy is csak gyesznyool szintu helyek vannak, na oda fel kell huzni jo kis P+R -eket
ott olcso is a hely, nincsen dugo befele, raadasul a helyi munkaero tudna ra parkoloorkent vigyazni, es az se kellene BEjojjon a varosba

Arcade Macho 2017.10.04. 12:03:32

@Drago Brutic1: "és közben elvárják, hogy legyen egy kerület, amely infrastruktúrájával kiszolgálja az ő komfortjukat"

pontosan
mondjuk nem ertem hogy Zuglo miert is tartotta jo poennak hogy olyan embereket tamogasson akikhez semmi koze

a Varosliget detto... tenyleg a zugloiakat miert erdekli a Terézek meg az Erzsébetek nyomora?
toljanak ok csak a sajat teruletukon a sajat lakosaiknak melygarazst vagy ussenek ki par fostalicska berhazat es annak a helyen...
hogy egy parkolohely igy 10 milka lesz? vannak egyeni cocproblemak meg 1st world class problemak, na ezek azok...
a zugloiak helyeben mar regen rekreacios ZUGLOI parkolokat csinaltam volna a Felvonulasi teren...

dr. pretender 2017.10.04. 12:07:41

Én úgy látom, hogy a Városligetből egyelőre nem nagyon riasztja el az autósokat semmi, pl. ezen a hétvégén is tömve volt parkoló autókkal. Pedig nonszensz, hogy egy park pont parkolóként funkcionáljon, számomra az ottani magas díj teljesen elfogadható. A Felvonulási tér-Ötvenhatosok tere viszont tényleg látványosan üres volt. Pedig senki nem halna bele 10 perc sétába.

2017.10.04. 12:07:54

@Drago Brutic1: Valóban nem vonatkozik rám, mert faluban születtem, itt is élek. Szeretem a nyugalmat, azért is nem költöztem el. A cég, ahol 23 éve dolgozok, a belvárosba költözött, aminek a legkevésbé sem örültem, de ez van. Az infrastruktúrát természetesen éppúgy fenntartom, mint te, mert brutális adót fizetek az államnak, éppúgy mint te. A P+r parkoló ingyenessége pedig létkérdés lenne, mert másképp nem hagyja ott a polgár az autóját. A várostervezésnél erre gondolni kellene, nem mindent beépíteni. És semmiképp a frekventált kerületben gondoltam az ingyenes parkolást, hanem a tömegközlekedés fő pontjain, ahonnan a beutazás lehetséges lenne.

2017.10.04. 12:10:13

@Arcade Macho: Onnan már nem éri meg vonatozni. Úgy kellene autó, vonatbérlet, bkv bérlet. A nyilván nem a központi részen, de inkább olyan helyen kéne, ahonnan a metró elérhető.

cso zsi 2017.10.04. 12:21:10

@erol: "köz" terület.
Alapvetően a mi pénzünkből, munkákból, majd a mi adónkból épült.
Ezek után magáncégek pénzt szednek a használatáért.
Ez biztos normális, ugye?

cso zsi 2017.10.04. 12:27:29

@Klesk: Erre mondtam azt, hogy egy átlagos napon induljunk el Gödöllő Kakas utcából a Sasadi útra.
Annak idején "bebizonyították", hogy vonattal gyorsabb Gödöllő vasútállomásról bejutni a Keletibe, mint kocsival.
Csak épp azok a "buta" népek nem az állomás(ok)on laknak - dolgoznak.
Hanem ráutazás/rágyaloglás van, ami a menetidőt akár megduplázhatja.

commentes nikk 2017.10.04. 12:31:30

@Drago Brutic1: csak hogy más példa is legyen, én is kiköltöztem az agglomerációba, és vonattal járok be, pedig van autóm. Egyszerűbb, gyorsabb, olcsóbb, igaz nem olyan sikkes, mint autózni, és a vonat se mindig pontos, meg az utazóközönség színvonala is hullámzó, de így összességében mégis jobb. És ezt a legtöbb bejáró meg tudná tenni, csak ciki tömközlekedni.

konrada 2017.10.04. 12:34:53

@Duplaxiii:
"..a belvárosban volt az irodám, sokszor választottam azt a megoldát, hogy autóval kimentem egy metró melletti lakótelephez, és a nappal üres parkolóban letettem az kocsit és bemetróztam. Majd vissza ugyan így.
Mert a lakótelepekről munkaidőben elmennek az ott lakók és mire megérkeznek én is elmentem. Senki nem zavart senkit, mindig volt hely nappal és az ottlakóknak meg délután, este..."

No most: mitől lett üres a hely? Mert az ott lakók elmentek dolgozni.
Viszont: te még csak parkolni mentél, onnan még utaztál a munkába, azaz később kezdődött a munkaidőd.
...s lehet, hogy neked csak részmunkaidőd volt, de a lakótelepet P+R-ként használók többségének ugyanúgy 8 órás volt a műszakja, mint annak a lakónak, aki mivel korábban ment dolgozni - hiszen lehetett a helyén parkolni - nagy valószinűséggel korábban is ért haza.

...így az ott lakó keringhetett, kereshetett máshol helyet az autójának, mert csak - mint írod - jóval dél után, inkább csak koraeste, este volt helye.

...tudod, inkább fizetek 2 rugót egy évben, és b.szok el 10 percnyi ügyintézésnyi időt, mint naponta kerengjek mint a gólyaf.s, csak azért, mert valakik úgy gondolják, nekik jár a friss levegő az aglomerációban, a többi meg szagolgassa a házából az ő kipuffogóját is, ha már a sajátját másokkal kell megosztania, mert nincs helye....

commentes nikk 2017.10.04. 12:35:40

@cso zsi: de ha a Keletitől odébb dolgozol, akkor ha autóval jössz, akkor is menned kell tovább, és az sem nulla percig fog tartani. Csúcsidős időszakokban pedig Budapesten a tömköz gyorsabb, mint az autós közlekedés.

cso zsi 2017.10.04. 12:38:04

@commentes nikk: Mikor, hogy. Időpontfüggő. Tudom, miről van szó, 30-40 éve használom minden fajtáját.

konrada 2017.10.04. 12:38:30

@varnai:
...mintha azon menne a vita, hogy a Felvonulás tér helyén park legyen zöldtetős múzeumokkal megspékelve,vagy anélkül, az már nincs a tervezési opcióban egyik oldalon sem, hogy maradjon betonplacc...

2017.10.04. 12:38:34

@commentes nikk: Nekem a 25km-es távot 45 perc alatt teszi meg a vonat a Kökibe. Onnan metró+séta. Ehhez képest autóval 25 perc reggel 5.30-kor kaputól kapuig. Így el tudok menni a reggeli edzésekre is. Pénteken Csillaghegyen van edzés, oda csak autóval lehet menni, mert az alföldi faluból Csillaghegyre bkv-val eljutni kb Magellán expedíciója lenne, főleg hazafelé fél10-kor.

commentes nikk 2017.10.04. 12:44:35

@Klesk: érdekes, nekem a 25 km-t 26 perc alatt teszi meg a zónázó, 50 perc alatt kaputól kapuig vagyok, igaz edzeni nem járok, ha sportolni akarok, behozom magammal valamelyik bringát.

Rwindx 2017.10.04. 12:45:46

Már alig várom, hogy ide a Nagy Lajoson túlra parkoljanak, már néha így is alig tudok megállni az utcában, pedig elég eldugott utca, de a környékbeli utcák már telítődtek.

Drago Brutic1 2017.10.04. 12:46:54

@Klesk:
Megértem a helyzetedet természetesen. Én a jelenségről beszélek. A céged pld megoldhatná, hogy kisbusszal szállítja a dolgozókat. Az adókon a helyi adókat értettem (súly, iparűzési, stb), amit te biztosan nem fizetsz Zuglóban. Neked ez a terület egy mindennapos átszállóhely csak, ahogy írod, egzisztenciális okokból. Másnak meg életterülete, teszem azt, kikapcsolódni, bicajozni szeretne a Ligetben, mit ahogy biztos nálatok is van erre kiserdő, park.
Ez egy érdekellentét, ami valahol természetes, fővárosi szinten kellene kezelni a problémát, de ennek semmi jelét nem látom.

konrada 2017.10.04. 12:53:04

@Klesk:
A problémád érthető.
...pont úgy, mint azoké, akiknek nem adatott meg a madárhang, meg a csend, mert ott parkolsz, járatod az autódat - akár helyet keresve is - a háza előtt.
...s ahogyan te választod meg azt az önkormányzatot, mely nem engedi, hogy cserében a telkeddel szemben építsék ki azt a raktárt-szemétlerakót amelyből-amelybe a városiakat ellátnák-mentesítenék, ami a csendedet elvenné..
úgy a városban lakók meg azt, amelyik nem hagyja, hogy a háza elött legyen az ingyenes P+R parkoló...

Így neked meg azt kell megértened, hogy a választott képviselőiknek nem a te érdekedet kell nézni...

2017.10.04. 12:53:39

@commentes nikk: Ez nem érdekes, hanem tragédia. Nemrég megnéztem, és a mostani menetrend szerint is így van. Bicajjal gyorsabb lenne.

2017.10.04. 12:54:20

@konrada: Ezért kommentelek én a saját érdekemben. :-)

cso zsi 2017.10.04. 12:57:38

@commentes nikk: Fura. Nekem a metró+villamos kombó az autóval 15 km-s (35 perces) távot hozza 50 perc alatt. Elvileg rövidebb, és gyorsabb úton, mint kocsival. És akkor a 2x5-8 perces rágyaloglás még nincs benne.

2017.10.04. 13:02:21

@konrada: De komolyra fordítva: szívesen maradnék én a madárdalos falumban, ha lenne munkahely. És szerintem az ingázók 99%-a így van ezzel, egy kínszenvedés minden reggel beutazni. Ne gondold, hogy az átlagmagyar 'mindenkit leszarok és csak én számítok' mentalitása szerint élek, így nem zavar a pesti szemét lerakása a határban, mer EU konform szabályok alapján csinálja a cég. Elfogadom, hogy erre szükség van. Ezért sem állok senki háza elé (mélygarázsban van helyem), és elfogadom azt is, hogy nem megyek kaputól kapuig, ha erre módom lenne. De nincs, mert a 3-as metró vonalán, ami alkalmas lenne a közlekedésre, már nincs hely, ahol le lehetne tenni az autót. Pedig az ingázót nem kéne páriának tekinteni, mert a cég, ahol én dolgozom, nem kevés iparűzési adót fizet be az helyi önkorinak, és ezzel neked is.

commentes nikk 2017.10.04. 13:04:53

@cso zsi: biztos a vonaltól is függ, én a Szolnok-Nyugati vonalon közlekedem, 26 perc a menetidő papíron, ami a gyakorlatban inkább fél óra, de az állomásra és az állomásról a melóba is 10-10 perc alatt van kicsivel a menetidő, szóval nekem nagyon patent, több kollegám Bp-en belül utazik jóval többet melóba jövet/menet. Mondjuk az is benne van a pakliban, hogy mi tudatosan választottuk ezt a települést úgy, hogy jó legyen a vonatközlekedés, váltják egymást a zónázók és a személyvonatok, csúcsidőben 20 percenként jön egy vonat. nyilván más vonalon, vagy ahol nem áll meg a zónázó, ott szarabb.

commentes nikk 2017.10.04. 13:05:41

@cso zsi: vagy nem is vonatról beszélünk? :) belekeveredtem :)

cso zsi 2017.10.04. 13:05:57

@Klesk: A felüljáró alatti ingyenest fizetőssé tették.
Nem a kerület, a főváros.
Nem fél 9-től, mint a környék többi részén, hanem 8-tól.

2017.10.04. 13:11:47

@commentes nikk: Itt van ez a táltos paripa: egy óra alatt 36 kilométert tesz meg. Kínában meg épülnek a szupervonatok. Hát ez van. vasutimenetrend.hu/menetrend/budapest-nyugati---lajosmizse-szemelyvonat/15168/

cso zsi 2017.10.04. 13:12:35

@commentes nikk: Pont, ahogy írod. A fővároson belül lassabb időt lehet elérni, mint a vidékről bejutással.
Vidéki kollégáim viszont kocsival járnak be, a telephelyünkön, és környékén van parkolási lehetőség. Ők korábban, és hamarabb érnek be, mint én, a "helyi" lakos.

nyünyüge 2017.10.04. 13:27:55

A parkolási tarifákat a főváros határozza meg, nem a zuglói önkormányzat, nem is a zuglói polgármester.
És ezt nagyon jól tudja Várnai képviselő úr is.

Ezért kíváncsian várom, milyen jobb, megvalósítható javaslatai volnának az adott körülmények között.

2017.10.04. 13:54:09

@Drago Brutic1: Megkérdeztem a könyvelést, tavaly hozzávetőlegesen 10 millió Ft iparűzési adót fizettünk be Budapest fővárosnak, mert az nem kerület szintű. Nem tudom, hogy ebben mennyi az én részem, de elég sok. Ez minden budapesti cégnél így van: az iparűzési adónkat a Főváros fenntartására fizetjük, és ebben nem kis részt vállalunk mi, ingázók. Nem a semmiért tartjuk a markunkat. És még csak nem is ingyenes parkolást akarunk a kapuban, csak rendes p+r helyeket valamelyik stadion, pláza helyén.

VaradiJanos 2017.10.04. 14:04:10

Ezegy náci habony blog mer megmonta màr tegnap azindex hogy karácsony elnök lesz ere ez meg iten hazugya hogy roszak az órák pedig kizàrt

meggyes alfonz 2017.10.04. 14:06:12

Tök jó. Végre mindegy, hogy Zuglóban vagy a Terézvárosban parkolok, mert ugyanannyit fizetek. Miért is hagynám akkor az autómat Zuglóban? Megúszom a BKV bérletet és a tömegközlekedést.

VaradiJanos 2017.10.04. 14:06:54

@Kelly és a szexi dög: “Be kellene szünteti az egész országban azt, hogy közterületen még fizetni is kell a parkolásért!”
Így van a város mindenkijé! Le a hüje zöldekel

gabiiii 2017.10.04. 14:09:08

A helyiek ingyenes parkolásával az önkormányzat majdnem egy mila/autó bevételről mond le önként és dalolva. Ennyit egyikük sem fizet helyi adóként! Ezen zuglóiként is fel vagyok háborodva, de az egyenlőség híveként még inkább! Érdemes lenne megkérdezni az egyenlő bánásmód hatóságot, vagy valami hasonló sóhivatal.

Drago Brutic1 2017.10.04. 14:10:32

@Klesk: Eddig vettem az érveidet, de most mér kezdem nem érteni a logikád.
Egy Tesco dolgozónak 1000 szer több joga lenne parkolni, mint egy kisközért eladónak? És mi az összefüggés az egyéni parkolási jog és a munkáltató iparűzési adója közt?
Jól értem, azt akarod, bontsák le mondjuk az Árkádot, hogy szabadon parkolhass? Vagy vegyék el mondjuk a Fehér úti MAC vagy a BVSC sportpályát a zuglói gyerekek elől, hogy parkolhass?

Drago Brutic1 2017.10.04. 14:20:19

@gabiiii: Pedig nincs ezzel semmi gond. Minden kerületben működik. Egyenlő bánásmód hatóság. Szerintem kevered a parkolási kedvezményt az állampolgári jogokkal. :)

2017.10.04. 14:22:43

@Drago Brutic1: Kértem én ilyet? Hol olvastad ezt? Te mondtad, hogy nem ide fizetem az ipü-t, de hát éppen ide fizetem, Budapestnek, nem a falumnak. Ipü-t a cég fizeti ahol dolgozom, nem a magánszemély dolgozó. Értéket teremteni járok ide, nem elvenni. Az összefüggés pedig pontosan ez: ha az ember dolgozni jön adót termelni a Fővárosnak, akkor a Főváros tartozik annyival, vagy legalábbis jól felfogott érdeke lenne ezt lehetővé tenni, amennyire tőle telik. Nem az Árkádot akarom lebonttatni, hanem hogy a döntéshozók építsenek parkolóházat is, akár a föld alá is, ne csak még több plázát. Mert azt nem teszik sajnos. Ha ezt nem érted, csak az jön le, hogy az Árkádot akarom lebontani meg a BVSC pályát, akkor sajnálom, de nem tudom jobban elmagyarázni.

Netuddki. 2017.10.04. 14:28:03

Azért van ez, mert szar, de legalább drága a tömegközlekedés. Ennyi. A Tarló meg bekaphattya!

Drago Brutic1 2017.10.04. 14:32:44

@Klesk: Én önkormányzati és egyéni adóról beszéltem. Te -ha jól értem- a céged által fizetett adóról. De ezt nem te fizeted :) AZ én cégem is befizet elég sok adót, de nekem ahhoz mi közöm? Semmi kétségem, hogy értéket termelsz, amiért fizetést kapsz, és adózol is. De nem Zuglónak.
Másik felvetésedet megértettem: nyilván egy tervezett stadionra gondolsz.
További szép napot, jól elvitatkoztunk :) !

2017.10.04. 14:37:57

@Drago Brutic1: A cég egy jogi személy, egyetlen forintot sem állít elő. Fiktív dolog. Az értéket, az adót mi, a dolgozók teremtjük elő. Amikor a cég fizeti, akkor mi, dolgozók együtt fizetjük be. Ha vállalkozó lennék, akkor nyilvánvalóbb lenne, mert csak én állnék a cég mögött. Amikor a céged adót fizet, akkor neked ahhoz annyi közöd van, hogy te termelted meg a munkatársaiddal. Ki más tette volna? Zuglónak adózni pedig nem lehet. Nincs olyan adó, ami csak oda megy.

cso zsi 2017.10.04. 15:04:40

@Klesk: Pedig milyen szép lenne, ha a cégek (és főleg a belvárosi irodák) felkerekednének, és a közig határon kívül telepednének le.
Ekkor a munkaképes fővárosi lakosság szinte mindegyikének szüksége lenne gépjárműre.
A bejárók mintegy félmillióan meg nem járnának be. Kifelé irányban a hasonló mennyiség ugyan elvész, de azok hazajönnének. Csak az időpont, és az irányok változnának.
Rögtön nem lenne probléma egy futóverseny, két-, és négylábúak parádéja.... :)))))

2017.10.04. 15:08:42

@cso zsi: Ennek az országnak a sok problémája közül az egyik a vízfejűség, azaz minden franc Budapesten van. Sokat adnék érte, ha elég lenne a szomszéd faluig elbicajozni a munkába. De persze akkor Budapest se gazdálkodna sok jövedelemből.

gabiiii 2017.10.04. 15:12:15

@Drago Brutic1: Látom kapizsgálod a problémát. Autót tartani, autóval járni nem állampolgári jog, tehát az állam részéről - az önkormányzat is az - nem indokolt támogatni. Aki autót használ fizesse meg bárhol, nem csak zuglóban. Igazad van, a többi kerületben is rosszul működik a rendszer.

cso zsi 2017.10.04. 15:56:32

@gabiiii: Nem jog, lassan kötelesség.
A fővároson kívülinek, és tizensok kerületieknek gyakorlatilag a lába helyett.
A lényeg, hogy fizess, attól a pillanattól kezdve, hogy autóvásárlásra gondoltál.

Drago Brutic1 2017.10.04. 16:04:48

@gabiiii: Igen, és erre írtam, hogy semmi köze az "egyenlő bánásmód hatósághoz". Lakhatási vagy tanulási jog esetében nem lehet diszkriminálni, de a parkolás tök más ügy. Egy önkormányzatnak miért ne lenne joga támogatni a lakosait? Ezt tényleg nem értem. (Ennyi erővel az iskolák, óvodák, kórházak is közösek lennének, és mondjuk járathatnád a gyereket a város másik felébe, mert a szomszéd suliba más gyerekeket vettek fel) Másrészt azért csak van különbség aközött, hogy tartom valahol az autómat, vagy hogy "itt megállok, mert kényelmes" között. Vagy arra gondolsz, hogy akkor is fizessünk évi kb másfélmilliót csak parkolásért, ha a házunk előtt áll az autónk? Ez is lehet egy szisztéma, ezt hívják a motorizáció radikális csökkentésének :)

Arcade Macho 2017.10.04. 16:51:33

@Klesk: Dunakeszi - Nyugati 20 perc
szerintem reggelente a Varosligetig eljutni annyi autoval, ha nem a duplaja

medvepók 2017.10.04. 16:57:43

A zuglói lakosok miért nem parkolhatnak Zuglón belül ingyenesen? Régen a VI. kerületben laktam, és ott az 1000 Ft-os matricáért a teljes VI. kerület (önkormányzati tulajdonban lévő) parkolóiban egész évben ingyenesen parkolhattam. Ezt Zugló miért nem teszi meg? Ha a cél a p+r parkolás kiszorítása volt, akkor így kéne lennie. Így csak a zuglóiak kiszorítása történt meg.

2017.10.04. 17:05:46

@Arcade Macho: Jó is ez az ottlakóknak, de én a Lajosmizsei vonalon lakok. Autóval ezért indulok 5.30-kor. Olyankor csak átmegy az ember minden kereszteződésen. Már fél órával később is elég tré a helyzet. Motorral mindegy volt az időpont. Ha minden kötél szakad, akkor inkább veszek egy robogót, és azzal járok.

inebhedj - szerintem 2017.10.04. 17:07:22

@Klesk:
Ha jól látom, a 36 km és egy óra alatt 10 megállója is van a táltosnak, ami mondjuk metró esetén is minimum 15 perc a menetidőből, vasútnál pedig akár 2-es, 3-as szorzóval is számolhatunk. Nehéz megmondani, hogy a kínai szupervonat esetén jelentősen rövidebb lenne-e a menetidő, de legyen, talán a felére le lehetne szorítani, igaz, ehhez stadionok tucatjainak árát kellene elkölteni ezen vonal fejlesztésére. Mondjuk nem tudom, a kínaiat terveznek-e szupervonatokat hasonló területekre....

gabiiii 2017.10.04. 17:14:29

@Drago Brutic1: Nagyjából erre gondoltam. Mindenki aki közterületen tárolja az autóját fizessen! Vagy ne fizessen senki.
Attól, hogy az autód a saját házad előtt áll, az még közterületet foglal, ami a népszerű hiedelmekkel ellentétben nem a tied, vagy az önkormányzaté.

zenitó 2017.10.04. 17:24:53

@Arcade Macho: Persze,20 perc...ha nincs jegesedés,ha nincs vezetékszakadás,ha pont az állomás épületében laksz.

2017.10.04. 17:32:30

@inebhedj - szerintem: Igen, kb minden rókalyuknál és görbe fánál megáll. És ez még csak a vonat része. Séta a vonathoz, várakozás, ami annál hosszabb, minél szarabb időben kell állni a fedetlen állomáson. Erről sokat tudnék mesélni. 45 perc menetidő, aztán átszállások. Ha metró vonalon van a proletár, akkor szerencsés, kivéve a hármas metró, mert az kalandpark. A busz és troli reggelente néha úgy tele van, hogy többet el kell engedni, mire fölfér az ember. Este hazafelé pedig ha bármilyen program van Pesten, akkor extrém utazási idők is lehetnek, mivel a járatok éjszaka ritkulnak. Gyakorlatilag innen az agglomeráció bizonyos részeiről és/vagy bizonyos élethelyzetekben a közösségi közlekedés napi több órát is el tud venni. Még így is, hát még ha minden ördögfattya ingázó autós tömegközlekedésre ülne. Na ott lenne világvége Budapesten. Erre a csődtömeg tömegközlekedésre még felpakolni napi több százezer utazót: képtelenség lenne. Szuper lenne, ha autóval el lehetne érni valamelyik komolyabb tömegközlekedési csomópontot, és otthagyni a verdát. De ez esélytelen, erre áldozni kéne az államnak, nem pedig pénz kasszírozni. Reménytelen.

dr. pretender 2017.10.04. 17:38:30

Az Örsön laktam, amikor a kőbányai oldalon bevezették a fizetős parkolást. Azt tapasztaltam, amit @Duplaxiii is írt, tehát a fizetés bevezetése után napközben üres volt a parkolóhelyek fele. Ennek mi értelme?

Attilajukkaja 2017.10.04. 17:53:25

Ebből is látszik, hogy Tarlós mennyire alkalmatlan arra, amiért milliókat kaszál havonta a közpénzekből.

2017.10.04. 17:56:21

Megkérdeztem egy bennfentest: sajna egyetlen adónk sem az Önkormányzaté. Bár egyes adónemeket a helyi Önkori szedi, de mindegyiket felutalja a költségvetésnek. Az iparűzési adó elég sokáig helyben maradt, de már azt is fel kell utalni egy ideje. A súly-, majd teljesítményadót már régen el kellet küldeni. Először csak a felét, majd hamarosan az egészet. Az intézmények működésének költségét vissza lehetett tartani, de már azt sem lehet. Remek. Így tehát pont annyira finanszírozom én, a falusi csávó Zugló infrastruktúráját, mint egy zuglói. És persze ez visszafelé is igaz. Hát ez van.

Attilajukkaja 2017.10.04. 18:05:06

@Klesk:
Orbán abszolút elvette az önkormányzatok önállóságát. Mindent maga akar igazgatni. A pénzeket is kisajátítja. A szomorú, hogy még mindig akad vagy másfél millió magyar, aki ezért lelkesedik.

2017.10.04. 18:11:50

@Attilajukkaja: Ő tette be a kaput, de az Önkorikat minden kormány lelkesen kopasztotta. A lelkesedés meg majd másik irányt vesz. Emlékszem, amikor Horn nyert választást, egész Magyarország térképe vörös volt a választási eredmények alapján. Most meg narancsos. Már amúgy is rezignált vagyok az egészet illetően. Szavazás van, de választás nincs, és nem is lesz. A pártok színei és programjai csak álca, céljuk a minél gyorsabb meggazdagodás és a haveri körök helyzetbe hozása. Mi meg hallgathatjuk a lózungokat.

Attilajukkaja 2017.10.04. 18:16:53

@Klesk:
"amikor Horn nyert választást, egész Magyarország térképe vörös volt a választási eredmények alapján. Most meg narancsos"
Nem a szín számít, hanem az önkormányzatok megfosztása a önkormányozástól.

Gringо · http://www.youtube.com/watch?v=5Bz8GyTrUxw 2017.10.04. 18:29:13

A probléma árnyéka jóval messzebbre vetül, mint elsőre hinnénk.
3 éve használom a kelenföldi p+r parkolókat, idén január óta a legnagyobb, 500 férőhelyes parkolót is Őrmező alatt.
Szeptember 1 előtt és nem csak nyáron, bőven volt hely a nap bármely szakában. Bármikor. Azóta viszont púposra van használva és már reggel 8-830 között megtelik. A kirekedt autósok pedig terhelik a környező lakótelepek parkolóit, az ottaniak nagy örömére.
Nyilván sokan inkább itt leteszik az autót és bemetróznak. Ez teljesen rendben lenne, ha nem lenne a kelenföldi p+r csúnyán alulméretezett. Így inkább csak egy vicc. P+R-nek csúfolt valami mutatóba.
Slusszpoén, hogy a Törökbálint mellett épülő Tópark "miniváros" lakásait úgy hirdetik, hogy 5 perc alatt benn vagy autóval a 4-es metrónál. Ja, valóban, csak indulj el hajnalban különben cseszheted a csillivilli metrót.

2017.10.04. 18:31:53

@Attilajukkaja: Igen persze. Arra akartam rámutatni, hogy az emberek politikai meggyőződése (ami itt rossz szó) nagyon könnyen változik. Szerintem itt is lesz egy pont, amikor lefő a kávé a polgároknál és úgy elhajtják a fideszt, hogy parlamentbe se kerül. De nem hiszem, hogy sok fog változni. A politikai 'elit' marad, élvez, mi pedig dolgozunk.

2017.10.04. 18:32:43

@Attilajukkaja: Igen persze. Arra akartam rámutatni, hogy az emberek politikai meggyőződése (ami itt rossz szó) nagyon könnyen változik. Szerintem itt is lesz egy pont, amikor lefő a kávé a polgároknál és úgy elhajtják a fideszt, hogy parlamentbe se kerül. De nem hiszem, hogy sok fog változni. A politikai 'elit' marad, élvez, mi pedig dolgozunk.

Attilajukkaja 2017.10.04. 18:38:37

@Gringо:
Jogos!

@Klesk:
"A politikai 'elit' marad, élvez, mi pedig dolgozunk."
Mindig ez volt, mindig is ez lesz. De talán vannak elit és elit között különbségek/fokozatok. :o)

2017.10.04. 18:46:32

@Attilajukkaja: Talán igazad van, de már szkeptikus vagyok. Az elején a privatizációval szaggatták szét az ország vagyonát, aztán a korrupció virágzott. Istenem, gázolaj: a fél nemesség azon gazdagodott meg. Most szintet léptünk, és az egész ország egy maffiát szolgál és finanszíroz. Legyen igazad, de azt hiszem, a következő éhes csapat ugyanezt teszi majd, csak legfeljebb nem köp az arcunkba közben, mint a fidesz. Tény, hogy már ez is jobb érzés lenne. De hagyjuk is, mert parttalan off irány.

Attilajukkaja 2017.10.04. 18:54:19

@Klesk:
Én sem vagyok nálad sokkal optimistább. De ha nem lenne remény, ... akkor mi maradna?
polomania.hu/images/designs/tn3/13971073454f0af338c181c.jpg

Kaptabakta 2017.10.04. 19:45:10

Huh, parázs a vita:)
Én budapestiként azt mondom - nálunk is probléma a parkolás egyébként -, hogy aki Budapesten dolgozik ténylegesen értéket teremt a fővárosnak a cége IPA-ján keresztül.
Az is igaz, hogy vannak olyan helyek, ahol a tömegközlekedéssel be a városba egyszerűen nem műödik (ld. esztergomi vonal, ahol állandóak a problémák).
Nemes egyszerűséggel a Fővárosi Önkormányzatnak kell gondoskodni megfelelő P+R parkolókról a megfelelő helyeken. Nem is kell ingyenesnek lennie. Szerintem mindenkinek megérné ha fizetnie kell egész napra kb két bkv jegynek megfelelő összeget, max le kell boxolni a munkáltatóval, hogy ezt térítse. Vagy olyan bérletet kell alkotni, ami ezeken a P+R parkolókban lehetővé teszi a parkolást.
A dolog titka, hogy nem a T-Systemet és hasonló cégeket kell megbízni a informatikai háttérrel és az építkezésekkel, mert már többször bebizonyították, hogy képesek méregdrágán, használhatatlan dolgokat készíteni/fejleszteni/építeni.
Az igaz, hogy kevesebb pénz csorogna vissza a megfelelő helyekre, de néha kéne gondolni az emberekre is...

Attilajukkaja 2017.10.04. 20:03:42

@Kaptabakta:
"néha kéne gondolni az emberekre is..."
Valóban! :o)

2017.10.04. 20:53:04

@Kaptabakta: Tökéletes megoldás. +1

commentes nikk 2017.10.05. 09:04:05

@Kaptabakta: Napi 700, az havi 14 rongy, ezt kevesen fizetnék ki, megintcsak állnának üresen a P+R-ek (plusz a BKV bérelt tizese az 24 ezer havonta csak a bejárásért, ez tényleg sok lenne a többségnek, főleg, ha a munkahely nem fizeti). Egyszerűen el kell fogadnia városvezetésnek, hogy ha tehermentesíteni akarnak, akkor arra áldozni kell, és abból közvetlen bevételt nem lehet remélni, áttételes haszna lesz a dolgonak, főleg nem pénzben mérhető. Csinálni kell egy rakás P+R-t full ingyenesen, átgondolt elhelyezéssel, és _utána_baszakodni a parkolási díjak emelésével. Csak ugye ez akkor lenne opció ha a cél a problémamegoldás, nem pedig a pénzbeszedés lenne. Szóval ilyen nem lesz.

Arcade Macho 2017.10.05. 10:20:54

@commentes nikk: " a bejárásért, ez tényleg sok lenne a többségnek, főleg, ha a munkahely nem fizeti). Egyszerűen el kell fogadnia városvezetésnek, hogy ha tehermentesíteni akarnak, akkor arra áldozni kell, és abból közvetlen bevételt nem lehet remélni, áttételes haszna lesz a dolgonak, főleg nem pénzben mérhető. Csinálni kell egy rakás P+R-t full ingyenesen, átgondolt elhelyezéssel, és _utána_baszakodni a parkolási díjak emelésével. Csak ugye ez akkor lenne opció ha a cél a problémamegoldás, nem pedig a pénzbeszedés lenne."

persze meg ahogy Moricka elkepzeli...

nezzuk az en esetemet...
belvarosba viszem a sracot suliba, autoval NULLA forgalom mellett lenne 15 perc, napkozben tomegkozlekedessel vagy autoval 45 perc

ha ez a vagyalom, amit itt eloadtal meglenne irtozatos hatalmas valag nagy penzekkel, akkor en pl. megjelennek autoskent az uton
es felolem lehet 10e a parkolasi dij orankent, en amig a sracot be nem dobom a suliba addig siman a forgalmi savban megallok

commentes nikk 2017.10.05. 10:31:57

@Arcade Macho: amit leírsz, totál nem értem, hogy kapcsolódik ahhoz, amit én írtam. Én nem azt írtam, hogy szüntessük meg a városi autózást, hanem hogy hogy lehetne (többek közt) valamelyest tehermentesíteni. Értem, hogy gyereked van, és iskolába viszed, de szerintem előfordulhat, hogy nem csak éppenpont ugyanolyan emberekből áll a közlekedő tömeg, mint te, kurva sokan például nem visznek be gyereket az iskolába, teszem azt mert nincs nekik. De végülis egyáltalán nem értem, mit akarsz mondani, mi ez a nulla forgalom példa például, semmi értelme.

Arcade Macho 2017.10.05. 11:30:40

@commentes nikk: szinte mindenki Ujpalotan ugy van vele, hogy ugyanannyi ideig tart BMV -al menni a reggeli dugoban, mint autoval, ha a belvaros fele nezzuk
ennek a tomegnek az egyharmada tarthat olyan desztinacio fele, aminel nincsen fizetos parkolas, azaz meg mindig jelentos tomeg ugrana be abban a pillanatban amikor normalizalodik a bejutas ideje

nulla forgalom: ez az ejszakai idealis autos eleres...
lehet ugy is fogalmazni, hogy lampanal mar ne kelljen allni, attol meg tobb auto mehet, csak pont annyi menjen az uton, hogy lampanal mar ne torlodjon fel
süti beállítások módosítása