HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 106 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok


Havi 70 ezerért bérelt Megállni tilos! táblák

2020.02.11. 22:37 varnai

itt az ideje tisztába tenni, hogy  Zugló és  a kerületi döntéshozók közül ki áll a garázssor szerződéseinek felmondása mögött.

Lássuk tisztán, ki mit szeretne. Előterjesztéssel éltem a testület február 20-ai ülésére, hogy a Képviselő-testület határozzon: NEM szándékozik a Francia úti területet átvenni, és felkéri a MÁV-ot, hogy a garázstulajdonosok szerződéseit NE mondja fel, és a felmondott szerződéseket kösse újra. 

És hogy miért nincs értelme a garázsok elbontásával teremteni újabb parkolóhelyeket erre elég két kép, két hétköznap napközbeni kép a Francia út jelenlegi fizetős parkolóhelyeiről. Február 5. szerda, 14h, a fizetős helyek üresek.

84078071_204940503982032_1487592743654916096_n.jpg

garazssor.jpg

  Febr 10 13h. Havi 70 ezer forintot fizetünk ezért a "megállni tilos!" táblaként működő parkolóóráért.

Már parkolóőr sincs a területen, hisz az itt lakókon kivül, akik évi 2000 forintért parkolnak, senki nem  áll a fizetős helyekre.

250 garázstulajdonos  kisemmizésével teremtenének épp ugyanilyen üres parkolhelyeket.

 

Nyilvános ülésen tárgyalandó!

Szám: 123-     /2020 

Napirend száma: ………… 

A Képviselő-testület 2020. február 20-i ülésére

 

Tisztelt Képviselő-testület! 

Tárgy: A Francia úti MÁV terület és garázsok ügye

 

  1. Előzmények_______________________________________________________________

A Francia út és a szolnoki vonal vasúti töltése közti terület jórészt a MÁV üzemi védőterülete. A területen a MÁV-val a ’90-es években kötött szerződések alapján 250-300 db közti beton garázs került kialakításra, melyek területét a bérlők a MÁV-tól egyéni szerződésekkel bérlik. A garázsok ideiglenes építési engedéllyel rendelkeznek. A MÁV 2019. decemberében egy hónapos határidővel elkezdte felmondani a garázsbérlők szerződéseit. Mint a MÁV leveléből kiderült, a MÁV 2019. óta egyeztet a zuglói önkormányzattal, mely a területen 450 db parkolóhelyet tervez kialakítani.

Hogy az önkormányzat részéről ki, kik egyeztettek, ez nem derült ki, eddig egyetlen önkormányzati döntéshozó nem vállalta magára.

Alább a MÁV levele, melyet a Ripost megkeresésére írtak:

Megkeresésére válaszul az alábbi tájékoztatást nyújtjuk:

A Francia úton lévő területet a jövőben a MÁV Zrt. közérdekű hasznosításra, azaz parkolóhelyek kialakítására átadja a XIV. kerületi önkormányzatnak. A területen várhatóan kb. 450 parkolóhely létesíthető. Az önkormányzattal a vasúttársaság folyamatosan egyeztet. A Francia út teljes hosszában 300 garázs épült fel az elmúlt években, melyek csupán ideiglenes építési engedéllyel rendelkeztek. A bérlői jogviszonyokat a bérleti szerződésben lévő felmondási időkre figyelemmel mondja fel a vasúttársaság. Szerződés szerint a bérleti jogviszony indoklás nélkül bármikor felmondható, mindkét fél részéről. A felépítményeket a bérlők saját költségen építették vagy építtették, amelyek nem képezik a MÁV Zrt. tulajdonát. A területet a bérlőnek tisztán rendezetten kell visszaadnia, a felépítmény bontásáról, a törmelék elszállításáról szerződés szerint neki kell gondoskodnia. Az ott lakók számára visszatérő gondot jelent, hogy a Francia úti garázssorok melletti területet illegális hulladéklerakónak használják. Ez a rész országosan a legfertőzöttebb területnek számít. Az elmúlt két évben a Francia úti garázssorok melletti és a Mexikói úti vasúti területekről 366 tonna hulladékot szállíttatott el a MÁV.

Üdvözlettel:

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság

 

  1. Vélemények______________________________________________________________

 

A szemétlerakás kérdése

Az illegális szemétlerakásnak a garázssorhoz semmi köze, hisz köztudott, a sínek mentén (és a kerületben) számos egyéb helyen is folyik illegális szemétlerakás, például a Mexikói út Mogyoródi út Kerepesi úti szakaszán és a vasútállomás tövében, mely részeken egyetlen garázs sem található.

 

Amennyiben a zuglói önkormányzat átvenné a területet, úgy a szemét elszállításának feladata és az elszállítás, lerakás évi tízmilliós költsége ezentúl az önkormányzatot terhelné, az önkormányzat kötelessége lenne.

A MÁV-nak mint a terület gazdájának és hasznát szedőnek kötelessége a területének tisztán tartása,  a zuglói önkormányzatnak, mint hatóságnak módja van sőt kötelessége a MÁV-ot felszólítania, akár bírságot is kiszabva. A MÁV és az önkormányzat rendészeteinek határozottabban kell ellenőrizniük, szankcionálniuk az illegális szemétlerakókat, különös tekintettel a járműből, teherautóból történő szemét, bútor, sitt lerakásra.

 

Fizető parkoló kialakítása

A Francia út belső oldalán ma is jelentős számú fizetőparkolóhely található, melyek kihasználtsága minimális. Akik nem voltak itt hajlandóak fizetni, azok az újonnan létrehozott helyeken sem fognak fizetni, a vasút másik oldalán az ingyenes, kertvárosi területen fognak parkolni.

 

Plusz parkolóhelyek létrehozása

A garázstulajdonosok az autóik számára ki fogják váltani az éves parkolási engedélyt, tehát ugyanazon a területen vagy a környékbeli fizetőhelyeket felhasználva fognak parkolni, tehát jelentős számú plusz parkolóhely nem keletkezik.

A főváros több száz P+R helyet alakíthatna ki a Mexikói úti több évtizede használaton kívüli villamossínek felszedésével, vagy akárcsak ideiglenes lemurvázásával.

 

A vasút által okozott kár

A garázsok elbontatásával több száz zuglói családot fog kár érni. A garázstulajdonosokat jelentős hátrány fogja érni, hisz gépjárműveik ezentúl védettlenül, lopásnak, rongálásnak kitéve fognak állni.

A MÁV töltés menti terület üzemi terület, a vasút közlekedés által létrejövő vaspor a gépjárművekben hosszú távon kárt okoz, ezért is engedélyezték annó az üzemi területen a garázsor létrehozását, és annak használatát a környéken élő autótulajdonosok számára.

Jogi Osztály véleménye:

 

III. Bizottsági vélemények

Az előterjesztést a . Bizottság, a . Bizottság tárgyalja.

  1. Döntési javaslat_______________________________________________________

 

1.

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja az előterjesztés 1. mellékletét képező, …………..…… szóló …../2020. (… …) önkormányzati határozati javaslatot.

2.

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja az előterjesztés 2. mellékletét képező, …………..…… szóló …../2020. (… …) önkormányzati határozati javaslatot.

Az 1-2. mellékletek szerinti határozathozatal a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 47. § (1)-(2) bekezdése alapján egyszerű szótöbbséget igényel.

Budapest, 2020. február 11.

  

  • Várnai László sk.
  • önkormányzati képviselő
  • Civilzugló Egyesület

 

 

  1. melléklet a 123- /2020. előterjesztéshez

 

  1. határozati javaslat

 

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Képviselő-testülete

..../2020. (… …) önkormányzati határozata

……………………..

Budapest Főváros XIV. kerület Zugló önkormányzat  Képviselő-testülete felkéri a MÁV-ot, hogy a Francia úti garázstulajdonosok szerződéseit NE mondja fel, a felmondott szerződéseket pedig kösse újra.

Felkéri a MÁV-ot, hogy a területét tartsa rendben, a MÁV rendészet gyakrabban ellenőrizze a területet. A területét ápolja, havonta takarítsa, a növényzetet ápolja, és a területén lévő szemetet havi rendszerességgel szállítsa el.

 

Határidő: 2020. február 28.

Felelős: Horváth Csaba polgármester

 

  1. melléklet a 123- /2020. előterjesztéshez

 

  1. határozati javaslat

 

  1. Budapest Főváros XIV. kerület Zugló önkormányzat Képviselő-testület úgy dönt, hogy a Francia úti MÁV területet NEM kívánja átvenni semmilyen formában.

Felkéri a polgármestert, hogy erről a döntésről haladéktalanul értesítse a MÁV-ot.

 

  1. A Képviselő-testület felkéri a Zuglói Rendőrkapitányságot, a Zuglói Rendészetet, hogy a vasútvonalak menti illegális szemétlerakás, (Francia út, Mexikói út, körvasútsor, Kacsóh Pongrácz út, Rákospatak út 123. stb.) ellen több erőforrást koncentrálva, határozottabban járjon el.

 

  1. Az önkormányzat felkéri a garázstulajdonosokat garázstulajdonuk felújítására, és felszólítja az állagmegóvás kötelezettségére.

 

  1. Az önkormányzat felkéri a lakásgazdálkodással és a szociális ügyekkel foglalkozó alpolgármestert, hogy az ott élő hajléktalanok elhelyezését 2020-ban oldják meg a több mint kétszáz üresen álló önkormánytati lakás felhasználásával.

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: garázssor MÁV Francia út Horváth Csaba polgármester fizető parkolás Zugló Zugló önkormányzat

Fizetőparkolás a garázssor helyén?

2020.01.31. 13:17 varnai

Sorra kapják a Francia úti garázsok tulajdonosai a MÁV-tól a felmondó leveleket. A harminc éve létező garázssor lebontatásának indoka a MÁV tájékoztatása szerint, hogy a zuglói önkormányzat a területen fizetőparkoló helyeket fog kialakítani. Az alpolgármester és az országgyűlési képviselő azonban tagadja, hogy ilyen terveik lennének. Valaki nem mond igazat.

A közel 300 garázs a '90-es években engedéllyel épült a MÁV által bérbeadott területre. A töltés védőtávolságában lévő, ideiglenes építési engedéllyel rendelkező, szabvány betonidom garázsor felépítménye bár brutál betontömb, de jogilag "ingóság", az alatta lévő földterület után a bérlők negyedévente fizetnek a MÁV-nak. A garázsok egy részébe még szabványos villanyórás villany kialakítás is került. A bérlők jórészt Francia útiak, szűk környékbeliek, zuglóiaik.

franciaut2.jpg

Baloldalt MÁV területen a garázssor, jobbra a két éve létrehozott fizetőparkoló övezet 80-90%-ban üres parkolóhelyei.

Egy ilyen terület mentén álló parkolóóra üzemeltetéséért darabonként havi 70.000 forint+Áfát fizetünk, mi több 2017-19 között egy-egy ilyen üres autónyi hely ellenőrzéséért további havi 6000 forint+Áfát fizettünk ugyanannak a Centrumhoz köthető cégcsoportnak egy az olcsóbb ajánlattevőt kizáró, illetve egy másik, egypályázós közbeszerzés eredményeként.  Vajon fognak-e az autósok a garázsok helyén létrehozott parkolóhelyekre állni, ha a mostani helyek is üresek?

A felépítmény tulajdonosoknak egy hónap alatt kéne "elszállítaniuk" vagy lebontaniuk az egy, hozzávetőleg 6--7 tonnás tömbből álló monolit beton szerkezeteket, melyeket szakemberek szerint csak sorban lehetne felszedni, és speciális teherautókkal elvinni. Hogy sérülés nélkül felszedhetőek-e, hogy máshová letehetőek-e, (hová?) ez még kérdéses.

A pletykák szerint a gyors felmondás oka, hogy a zuglói önkormányzat  a fizetős parkolóhelyeket alakítana ki a területen. A lakók ezért levélben fordultak a polgármesterhez, aki Hajdú Flórián gazdasági alpolgármesterhez irányította őket. A két lakos január 29-re kapott időpontot az alpolgármestertől,melyre engem is elhívtak, és a beszélgetésen meghökkenésünkre megjelent Tóth Csaba országgyűlési képviselő is, aki kvázi polgármesterként nyilatkozott meg a beszélgetés során.

Elmondták, hogy a kerületvezetésnek semmiféle ilyen szándéka nincs, a MÁV az illegális szemétlerakás miatt akarja a garázssort megszüntetni, de lehet, hogy a síneket akarják bővíteni. Ehhez képest meglepően tisztában voltak a felmondások állásával.

Szavaiknak ellentmond a MÁV hivatalos levele, melyet a Ripost megkeresésére adott:

Megkeresésére válaszul az alábbi tájékoztatást nyújtjuk:

A Francia úton lévő területet a jövőben a MÁV Zrt. közérdekű hasznosításra, azaz parkolóhelyek kialakítására átadja a XIV. kerületi önkormányzatnak. A területen várhatóan kb. 450 parkolóhely létesíthető. Az önkormányzattal a vasúttársaság folyamatosan egyeztet. A Francia út teljes hosszában 300 garázs épült fel az elmúlt években, melyek csupán ideiglenes építési engedéllyel rendelkeztek. A bérlői jogviszonyokat a bérleti szerződésben lévő felmondási időkre figyelemmel mondja fel a vasúttársaság. Szerződés szerint a bérleti jogviszony indoklás nélkül bármikor felmondható, mindkét fél részéről. A felépítményeket a bérlők saját költségen építették vagy építtették, amelyek nem képezik a MÁV Zrt. tulajdonát. A területet a bérlőnek tisztán rendezetten kell visszaadnia, a felépítmény bontásáról, a törmelék elszállításáról szerződés szerint neki kell gondoskodnia. Az ott lakók számára visszatérő gondot jelent, hogy a Francia úti garázssorok melletti területet illegális hulladéklerakónak használják. Ez a rész országosan a legfertőzöttebb területnek számít. Az elmúlt két évben a Francia úti garázssorok melletti és a Mexikói úti vasúti területekről 366 tonna hulladékot szállíttatott el a MÁV.

Üdvözlettel:

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság

 MÁV Magyar Államvasutak Zrt.

Kommunikációs Igazgatóság

A MÁV világosan fogalmaz, a felmondások oka, hogy a zuglói önkormányzat fizető parkolóhelyeket akar kialakítani a területen. Csakhogy a képviselő-testület semmiféle ilyen értelmű döntést sem az elmúlt ciklusban, sem az új kerületvezetés alatt nem hozott, ez  a fizetőparkolási politika-gazdasági lobbi magánakciója.

Az illegális szemétlerakás kétségkívül nagy probléma, de mint az alábbi fotóból is látszik, a garázssornak ehhez semmi köze. Az a döbbenetes, hogy az önkormányzat százmilliókat költ a ZKNP-re, a kamera rendszerre, azok üzemeltetésére, de mégsincs tettenérés, amikor teerautószám borogtják a szemetet a töltésoldalra.

vasutallomas_szemet.jpg

Teherautóról letett szeméthalom Zugló asútállomás alatt, 30 méterre a bíróság sarkán lévő kameránktól. Mi a bánatnak kamerarendszer, ha nem tudjuk tettenérni a szemétlerakókat? 

A garázstulajdonosok felismerték, hogy csak közösen tudnak kiállni a saját érdekükben, most vasárnap is találkoznak a Báthory parkban.

Képviselőként, egyetérve velük igyekszem őket segíteni. Mert hát szerződések  felmondása nagyon gyanús, és ebben a formában sem a MÁV, sem a lakosok, sem az önkormányzat érdekét nem szolgálja. 

img_2709_1.jpg

Véleményem szerint a garázsokat elbontatni, és a helyükön parkolóhelyet létrehozni gonosz és ostoba elképzelés. A Francia úton  és környéken lakók eddig a vasút rozsdás porától, időjárástól, lopástól védetten tarthatták az autóikat. 

A MÁV eddig bérleti díjat szedett, ettől ezentúl elesne, hogy ez a bérleti díj mennyire reális,   nem tudom, de a MÁV természetesen kezdeményezheti a megemelését, a felmondás oka azonban nem ez. Hogy az önkormányzat mennyit fizetne a jelenleg befolyó bérleti díjak helyett, nem tudni. 

A fizetőparkolóhelyek most is üresek, miért lennének tele a garázsok helyén kialakítottak? A garázstulajdonosok zuglóiaik, tehát egyből kiváltanák az éves ingyenes parkolóengedélyt, és ugyanott állnának, a kerület tőlük pénzt nem látna, és a parkolóhelyeken épp ugyanazok a kocsik állnának, immár védtelenül.

Természetesen az illegális szemét lerakásának oka nem a garázssor, és különösen nem a garázstulajdonosok, hisz az illegális szemétlerakás még sokkal erőteljesebb a töltés mentén ott, ahol nincs garázssor. 

A garázssor felszedésének egyetlen közcélú indoka lehetne, ha a területen új sínpár épülne, de ilyen tervek még vázlatszinten sem léteznek. A környékbeliek joggal várják el a MÁV-tól, aki a terület tulajdonosa és annak hasznát is szedi, hogy a területét tisztán tartsa. Hasonló elvárás, hogy előbb-utóbb elkészüljön a töltés koronáján a zajvédőfal is.

3 komment

Címkék: garázssor MÁV fizető parkolás Francia út Tóth Csaba országgyűlési képviselő Hajdú Flórián alpolgármester C-WARE Centrum parkoló Kupper András

Zugló szennybemenetele

2016.04.12. 13:05 varnai

Eljött az idő, amikor Zugló, Pest hajdani rózsadombjának elkoszosodása már az idegenek számára is szembeötlő. A Francia út mellett tornyosuló szeméthalmok és a Rákosrendező melletti MÁV terület illegális, bár az évekig egymásra mutogató hatóság  mellett kényelmesen megnövő sok ezer köbméteres  szeméthegyére, az Öv utcai magánterületen keletkező szeméttelepre és hivatali semmittevésre még csak lehet önkormányzati magyarázat, ha mentség nem is. De ezekre a saját köz és zöldterületeinken kinövő több hónapos szeméthalmokra már nemigen. A Városgazdálkodási ZRt. nem teszi a dolgát.

Több teherautónyi szeméthalom az Újvidék tér két sarkán.  Hiába a tiltó tábla, ha az önkormányzat saját maga kezdi a szemétdomb építését. A lakosok csak folytatják, az egyik zsák vonzza a másikat.

ujvidek_9125.jpg

ujvidek_9127blog.jpg

Ez még az Újvidék tér, a játszótér melletti részén újabb halom:

ujvidekterjatszo_9129blog.jpg

Az ovinkba járva figyeltem folyamatosan a halom növekedését, gondoltam pár nap és  jön a teherautó. De két hónapja semmi. Azóta a halom a többszörösére nőtt.

Mint a tegnapi kerületi körbe bringázásom során kiderült, nem csak az Újvidék tér lett elfelejtve, de az egész kerület. Amerre jártam minden tele van szeméthalmokkal. A körzetes képviselőknek - már amelyik a körzetében vagy Zuglóban lakik - nem tűnik fel a szemét, nem panaszkodnak nekik a lakók?

ujvideksetany_9128blog.jpg

Az Újvilág  Ibrány utca sarka, itt már lom, kommunális szemét is áll egy méter magasan.

A Rákosszeg park 4. környéke is tiszta szemét.

rakosszeg4_9134blog.jpg

almosvezer_9299blog.jpg

Az Álmos Vezér útja családi házas övezete

kover_lajos_9218.jpg

Sok köbméternyi szemét a tiltó tábla tövében Kövér Lajos utcán. Egyből az önkormányzati sportkomplexum mellett. Senkinek nem tűnik fel?

egressy_9217.jpg

Néhány megunt ülőgarnitúra és kommunális hulladék az Egressy út Hungária sarok évtizedes angkori romja mellett. A Francia út külön riportot érdemel.

kalapacs_9114.jpg

A Kalapács utcai park. A halom alappontja itt is az ősszel itt felejtett önkormányzati zöldhulladék. A keletkezési kormeghatározásához a rétegekben lerakódó kiszáradt karácsonyfák adhatnak támpontot.

vezerut_9106.jpg

Szeméthalmok a Vezér út senkiföldjén. A terület parkosítására bekerült a módosítóm a 2016-os költségvetésbe. Kíváncsi vagyok mikor kezdik a tervezést és legfőképp a kivitelezést.

zsalya_9291.jpg

Zsázsa utcai lakótelep, kidobott karácsonyfa április 11-én... Mikor dobhatták ki? Két hónapja. Mióta nem szedték fel? Hiába igyekeznek a lakók szemetet a szemetesbe dobni, ha azt napokig senki nem üríti ki.

A körzetes képviselőknek - már amelyik a körzetében vagy Zuglóban lakik - nem tűnik fel a szemét, nem panaszkodnak nekik a lakók?

A Városgazdálkodási  Zrt. városüzemeltetésével valami nagyon nincs rendben. Ezt a Variházy Torontál utca sarki 2 négyzetméteres balesetveszélyes aszfalthiányt  még 2015 őszén kerületgondnokként jeleztem. Azóta több helyen is (jól-rosszul ) kátyúztak a környéken, de ezt a látványos "kátyút"csak elfelejtették.

varihazy_9130.jpg

Hasonlóan megoldhatatlannak tűnő feladat volt az osztály számára a kerékpártárolók kihelyezése. A 210 helyszínre kerékpártárolók kihelyezéséről még 2013 nyarán hoztunk testületi döntést. Végül egy év szerencsétlenkedés után a legabszurdabb és legkevésbé használt helyekre dübeleztek le kerékpártárolókat. Az alkalmatlan technikai megoldás okán mind mozognak, kijönnek, a kerékpárok biztonságos tárolására, balesetmentes megtámasztására nem alkalmasak. ( a főváros és a többi kerület  valahogy képes bebetonozni a sajátjait) A pénz harmada azóta is megvan, és hiába a fővárossal kiforszírozott őszi egyeztetés, nemhogy a frekventált főutakra, a csomópontokra, de még a saját hivataluk elé, az önkormányzati területre sem voltak képesek azóta sem kitenni a tárolókat.

amerikai_kerekpartsar.jpg

 A Thököly út Amerikai út sarki "kerékpártároló". Képzeljük el, ha valaki egy gyerekülésben lévő gyerekkel együtt támasztja neki a biciklit és az feldől. Az alkalmatlan technikai megoldásra kb. egy éve, a lerakáskor hívtam fel a figyelmet, kérve a kijavítását. Bár megígérték, semmi nem történt.  Ja, és mielőtt okosok kitalálnák, nem Gergő  fiam döntötte ki : )

 

30 komment

Címkék: közterület Zugló szemét Francia út Városgazdálkodási Zrt. Városüzemeltetési Osztály

süti beállítások módosítása