HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 106 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok

Adjuk el, az a biztos!

2013.05.03. 15:08 varnai

A Képviselő -testület az április 25-i ülésén, (éjjel fél 12 felé, érthetően szinte vita nélkül) megszavazta összességében hozzávetőleg másfél milliárd forint kikiáltási árú építési telek eladását.  A konkrét előterjesztés itt olvasható.

A legabszurdabb módon az értékbecslések 2-300 oldalnyi anyagát a helyszínen osztották ki. Tehát elolvasni esetleg szakértőknek megmutatni nem volt mód. Az Angol utcai telkek kivételével  az eladni tervezett többi területről, pl a nagy  területű és értékű Nagy Lajos Király úti telkekről nem kaptunk térképet, de a képviselők nem tudták meg az előterjesztésből azt sem, hogy a telkekre milyen övezet besorolás, milyen szintterületi mutató vonatkozik, illetve, hogy mennyi lakás építhető rájuk. Mindez láthatóan nem zavarta a már nagyon menni akaró városatyákat.

angolutca_telek.jpg

 

Cím

Az ingatlan jellege

Hrsz

Alapterület (m2)

Angol u. 28.

kivett lakóház, udvar, gazdasági épület

31797

1219

Egressy út 102

kivett lakóház, udvar, gazdasági épület

31801/1

653

Egressy út 102

kivett beépítetlen terület

31801/3

575

Egressy út 102

kivett lakóház, udvar

31801/2

357

Egressy út 102

kivett lakóház, udvar, gazdasági épület

31801/4

324

Egressy út 104.

kivett, beépítetlen terület

31800

1105

Angol u. 30. (Egressy út 106.)

kivett ipartelep

31788/18

1336

Nagy Lajos király útja 106.

kivett lakóház, udvar, gazdasági épület

31765

1564

Nagy Lajos király útja 114.

kivett lakóház, udvar, gazdasági épület

31761/2

1132

Nagy Lajos király útja 116.

kivett lakóház, udvar, gazdasági épület

31761/1

1141

Nagy Lajos király útja 120.

kivett beépítetlen terület

31759

2254

Nagy Lajos király útja 122.

kivett beépítetlen terület

31758

2241

Nagy Lajos király útja 124.

kivett beépítetlen terület

31757

2392

Kövér Lajos tér 14.

kivett beépítetlen terület

31870/4

412

Telepes u. 24.

kivett gazdasági épület, udvar

31116

1655

Mályva utca 7.

kivett, beépítetlen terület

39578/3

329

 

A telkek eladása ellen csak én és Ferdinandy István alpolgármester szólalt fel, illetve Harrach Péter is tartózkodott.

Véleményem szerint a telkek minden stratégiai hosszútávú tervezés nélküli eladása a jövő felélése, jelentős és visszafordíthatatlan kárt okoz Zuglónak. Mert:

1. A kerület még meglévő telkeinek legjavát egyszerre piacra dobó előterjesztés kizárólag fiskális szemléletű, a költségvetésbe betervezett összeg megszerzését nézi.

2. A jelenlegi nyomott árú piacon telkeket csak nagyon alacsony áron lehet eladni, az önkormányzat ezáltal igen jelentős, milliárdos nagyságrendű összeget veszít.

3. . A nagy mennyiségű építési telek eladása, mely 500 lakás megépítését tenné lehetővé ellentmond Zugló elfogadott TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓjának.

4. Jelenleg kis híján 5000 érvényes építési engedélyünk van kint, az így a jelenleg és a közeljövőben  épülő lakásokhoz sincs meg a szükséges humán infrastruktúra, nincs elég bölcsődei, óvodai, iskolai férőhelyünk.

5. A befolyó pénz megcímkézetlen, az eddigi - előző ciklusukbeli nagy mennyiségű telek eladásokhoz hasonlóan - a befolyó összeg nyomtalanul fog eltűnni a kerületi költségvetésben.


Zugló hatályos Településfejlesztési Koncepciója

1. A kerületben vissza kell fogni a tömeges, lakópark jellegű lakásépítést, mert:

a.) A csökkenő népességszám és lakásvásárlási igénnyel szemben a növekvő

lakáskínálat csökkenti azok piaci értékét a meglévő, régi lakások vonatkozásában is (eszköz: pl.: szabályozási paraméterek, különösen az építménymagasság, beépítési százalék, szintterületi mutató csökkentése,

b.) Alapellátás fejlesztési hozzájárulás bevezetése, stb. Zuglóban a jövőben nem

kívánatosak a lakópark jellegű lakásépítések és vissza kell fogni a tömeges, társasházi jellegű lakásépítéseket is.

c.) Nagyobb hangsúlyt, kellő ösztönzést kell biztosítani a meglévőlakásállomány

megújulásához, rekonstrukciójához (eszköz: parkolási rendelettel a személygépkocsik építési telken kívül történő elhelyezésének lehetővé tétele, parkolási férőhelyek építése, jelképes mértékű alapellátás fejlesztési hozzájárulás, stb.).

d.) Különös figyelmet kell fordítani Zugló építészeti értékeire, nemcsak az országos és fővárosi védettségű ingatlanok vonatkozásában, hanem a speciális szabályozást igénylő területeken, (eszköz: speciális szabályozás, helyi értékvédelemi rendelet, fővárosi, kerületi pályázati támogatások, stb.)

2. A várhatóan 120-130 ezer főt kitevő lakónépességszám állandósulásához meg kell határozni a jogszabályok által a kerület hatáskörébe utalt és az önként vállalt alapellátási feladtok körét, volumenét, rendeltetési egységszámát és egyéb jellemző értékeit. Ehhez figyelembe kell venni a nevelési-, oktatási intézmények, az egészségügyi létesítmények, a szociális ellátók, stb. feladataik kapcsán jelentkező igényeket és ehhez kell igazítani az intézményi férőhelyek számát. (terület biztosítás a KVSZ-ben).

3. A 2009. évi statisztikai adatok alapján (még nincs hivatalos frissebb adat) a kerületben minden ezer lakosra 429 adófizető személy jut. Az adófizetők nettó jövedelme a teljes lakos-számmal osztva – a gyerekeket, eltartottakat, nyugdíjasokat is ideszámítva – átlag 74.380 Ft/hó. Ebben nincs benne a vállalkozások osztaléka és az egyéb jövedelmek. (Ez az érték 2008-ban 75.910 Ft volt.) Ez azt jelenti, hogy várhatóan meg fog nőni az igény a bérlakások iránt. A társadalom szociális helyzetének függvényében a mobilitást nem a tulajdonban lévő lakások fogják biztosítani (amit adott esetben el kell adni, helyette újat venni), hanem a bérlakások, amelyek gyorsabban, könnyebben válthatók a kereseti, vagyoni helyzet függvényében. Az Önkormányzat működtethet, sőt bővíthet piaci alapon működőbérlakás hálózatot, kiegészítve személyre szóló, egyedi elbírálás alapján adható szociális támogatással kombinálva. A szabályozási tervnek területet kell biztosítania bérlakásépítéshez is.

4. A lakónépesség igényeinek biztosítása mellett szükséges a helyi intézményi, közigazgatási és egyéb ellátó funkciók minőségi, mennyiségi és területi felülvizsgálata. Célszerű a lakosság kerületen belüli foglalkoztatásához megfelelő munkahelyek biztosítása, az intézményi, városközponti, munkahelyi területek szabályozási terven történő meghatározásával.

5. A fővárossal együttműködve biztosítani kell a lakosság közép- és felső szintű tanulásának, kulturált szórakozási és művelődési lehetőségét pihenő- és sportolásra alkalmas területek kijelölésével, a meglévőlétesítmények maximális védelmével, megőrzésével. (eszköz: szabályozási terv)

6. Kiemelt figyelmet kell fordítani a jelentős turisztikai célforgalmat vonzó létesítményekre és azok kulturált üzemeltetésére. A fővárossal is együttműködve – a parkolási igények kielégítésével - vonzóvá kell tenni és ki kell használni a gyógy-idegenforgalom kerületünkben lévő kedvező adottságait.

7. A kerületi szabályozási tervben meg kell határozni azokat a városépítészeti, építészeti karaktereket, amelyek a jelenlegi térstruktúrához illeszkednek, az egyes útvonalak, területek jelentőségének megfelelő építési feltételek/elvárások megfogalmazásával, akár a jelenleg hatályos FSZKT módosításával.

 

8. Az önkormányzati vagyongazdálkodást segíteni kell azzal, hogy az ingatlangazdálkodási tervben jelölt, önkormányzati tulajdonú ingatlanok építési övezeti besorolását – amennyiben az egyéb, jogos magánérdeket nem sért – értékesítés előtt a szabályozási tervben kedvező paraméterekkel kell ellátni.

9. Zugló Önkormányzata kulturált városképi megjelenés igénye, a zavartalan gyalogos közlekedés biztosítása, a zöldfelületek megóvásának szem előtt tartása mellett, de az önkormányzati gazdasági érdekek feltétlen figyelembevételével, a közterületen elhelyezendő pavilonok számát, helyét, funkcióját és egységes, városképbe illő megjelenését szabályozni kell. Hasonló elvek alapján kell eljárni a reklám és hirdetőberendezések, cégérek kihelyezhetőségét, a reklámfelületek méretét és mértékét illetően is. Továbbra is tiltani kell az óriásplakátok elhelyezését, szigorúan fel kell lépni az engedély nélküli reklámok és reklám-hordozók zuglói jelenléte tekintetében. Törekedni kell arra, hogy Zugló közigazgatási területén a reklámfelületek 25 %-a bűnmegelőzési, közlekedésbiztonsági, egészség megőrzési és munkahely teremtési célokat szolgáljon.

10. Meg kell akadályozni a tömbbelsők zöldfelületeinek elépítését. (eszköz: szabályozási

előírások)

11. A kerületben - a Rákosrendező pályaudvar déli deltája és a Bosnyák tér kivételével -további, 6000 m2 bruttó kereskedelmi szintterületet meghaladó méretűbevásárló központ, kereskedelmi létesítmény nem helyezhető el. (eszköz: szabályozási előírások és terv)

12. A kerületben benzinkút a továbbiakban csak kapcsolt funkcióként, az egyes övezetekben, építési övezetekben meghatározott létesítménnyel együtt építhető, önálló épületben, telken nem."

Szólj hozzá!

Pingvinek, flamingók, hastáncosok - alvásidőben

2013.05.02. 16:41 varnai

Gabi néni, Ica néni hozzávetőleg  háromszor annyi időt tölt el a fiammal mint mi, a szülei.  Emlegeti is őket a fiam nagy büszkén, mi meg a szülők elégedetten, megnyugvással, hisz nem mindegy, kinek az ölében kell hagyni a vigasztalhatatlannak látszó lurkót miközben a mamának a lépcsőn lefelé a szíve szakad meg, de legalábbis a lurkóhoz hasonlóan pityereg. (Míg a férfiembernek nagy gombóc lesz a torkában.)  És emlegeti Gergő a többieket is,  Gyula bácsit,  "Gyula bácsi vigyáz" az ott hagyott motorra, gondot visel a kertre és feltehetőleg a bölcsődére cuzamen,  és a fiam szerint mindent, azaz minden játékot meg tud javítani. Mint a homokozói hírmondóból hallom a kerület szülőinek többsége hasonló elégedettséggel beszél  a Zugló közel félezer Gabi nénijéről és két tucatnyi Gyula bácsijáról. Kevés dolog van az önkori számos működési területéből, amiről - a férőhelyek számától eltekintve -  jóformán csak pozitív visszajelzést kapunk.  Pénteken  tehát őket ünnepeltük, azaz leginkább ők, önmagukat.

gondozonok.jpg

A Bölcsödék Napját immár negyedik éve tartja a zuglói önkormányzat. A batyus bulit - hisz azt eszik, amit maguknak , egymásnak készítenek, azaz egymást vendégelik meg -  igen nagy gonddal készítik elő. (Az önkormányzatnak pont erre a félmilliós, jelentéktelen méretű kiadásra nem telik.)

A program fantasztikus, én egy órára készültem és végül végignéztem a tucatnyi bemutatót. A sokszor komornak, mindig fáradtnak tűnő kisgyermek nevelők (mire legyenek jókedvűek a minimál béres, a tisztességes megélhetést alig biztosító bérükre, vagy arra, hogy évi 50 ezer forint cafeteriát vont meg tőlük az önkormányzat 2011-ben?)  Ha belegondolok mekkora munka és felelősség tucatnyi fiamnyi kisőrültre (lásd illusztrációt) felügyelni, hogy kárt ne tegyenek magukban,61528_10151540454763405_618422747_n.jpg  egymásban, tanítgatni őket  beszédre, viselkedésre, énekre, táncra, végtelen türelemmel szobatisztaságra nevelni, vigasztalni ha eltörik a mécses,  az anyjuk helyett anyjuknak lenni... és ha mindehhez hozzáadom, hogy  napi kéttucatnyi kakis feneket kell lemosni és ez mindösszesen mennyi egy hónapban,  mennyi két évtizedben, akkor szobor járna, de minimum polgármesteri fizetés. Mindegyiküknek.

Szóval a hölgyek ilyenkor Bölcsődék Napján szó szerint kivetkőznek magukból, megmutatják mennyi humor, vidámság közvetlenség, fantázia van bennük.

 Mint kiderült, míg a kis vadócok ebéd után a duracelljeiket töltik, alszanak,  addig a gondozónők egyesével kisurrannak, az egy pillanatra meg nem álló takarítónők, szakácsok, kézilányok félreteszik a munkát, de nem leülnek, hanem gyerekké válnak: lelkesen ötletelnek, majd készítik hetekig a kosztümöket,  próbálnak komoly koreográfiát hetekig.

hastancosok.jpg

A Mazsola Bölcsi hastánc csoportja. A kertészük, Miklós bácsi mint szultán legyezőkkel legyeztetve magát hárem hölgyek gyűrűjében ülte végig a produkciót.

torpok.jpg

A Róna utcai bölcsi dolgozói törpökké váltak.

apacak.jpg
A Patakparti Bölcsőde dolgozói apáca szerelésben vagy a hoffmanni  hitoktatás bölcsődékre kiterjesztése utáni új munkaruhában?

szirtaki.jpg

Szirtakit táncol a Micimackó bölcsi kollektívája . Hetekig tanulhatták be. (legalábbis nekem ennyi kellett volna)

A Napra mindenki már hónapokkal előre lelkesen készül, látni, nem csak egy letudni muszáj, kötelező eseményről van szó, törik a fejüket hogy valami olyat mutassanak a kollégáknak, a pár megjelent képviselőnek, (Virág Kriszta, Borbély Ádám és jómagam) a két alpolgármesternek,  a rendvédelmisnek és a hatáskör nélkülinek (a Szeretemzuglótpolgármester idén sem tette tiszteletét) amitől tátva marad a szájuk. Az enyém legalábbis tátva maradt, amikor az Apró talpak bölcsi dolgozóinak produkcióját megláttam.

flamingok.jpg

flamingok_lampaval.jpg

Köszönet a szép napért  - és Gergő eddigi két évi gondozásáért.

Szólj hozzá!

Címkék: zugló bölcsőde gondozónők zuglói bölcsődék bölcsödék napja Mazsola bölcsőde Patakparti bölcsőde Móka kacagás bölcsőde ringató bölcsőde

Zugló, az állatorvosi ló

2013.04.29. 02:25 varnai

 

Miközben a kerületi ellenzéki létező és nem létező szervezetek szövetkeznek / nem szövetkeznek  eközben a képviselő-testület döntéseket hoz, például telekeladás ügyben, - mint azt az elmúltnyócévben már megszokhattuk - együtt szavaz a papcsákista maradék Fidesz  és a kerületi MSZP.  Jellemzően mindezen napirendi pontok többségéről az ápr. 25-i Képviselő-testületi ülésről szóló hivatalos, a Zuglói Média közpénzen készült beszámolójában még véletlenül sincs szó.

Az ülés elején jó szokásukhoz híven kiosztottak mintegy 200 oldalnyi értékbecslést az összességében milliárdos telekeladásokhoz, illetve egy előterjesztést a Sport Kft-nk által birtokolt (mily abszurd)  250 millió körül érő OTP részvényeink opcionális eladásáról. Úgy tűnik a polgármester  - ha nem vigyázunk - minden  az elmúltnyolcév után még megmaradt értéket eladva, üres kincstárat maga után hagyva akar Zuglóból távozni. A kerületi telkek eladása nem frakció kiszorítósdi, nem térátnevezősdi, ez nem játék.

Hogy a poént lelőjem, a polgármesteri büntetőexpedíció totális kudarcba fulladt. Nem sikerült áterőltetni a „bátor”, nem szavazó képviselők megbüntetésére szolgáló 25%-os tiszteletdíj csökkentést.

Szintén besült a Ferdinandy "függelemsértő" alpolgármester kirúgására tervezett titkos szavazás.  A vitában elmondtam, hogy immár a második alpolgármesterével van konfliktusa, nem beszélve a két lelépett képviselőről,  és el kellene gondolkodnia, hogy a hiba vajon az alpolgármesterek készülékében van-e?  Szerinte ő és Rozgonyi alpolgármester elegendőek, kellően nagy munkabírásúak és irtó  hozzáértőek az összes önkormányzati szakterület egyidejű vitelére, meglebegtette, hogy akár új alpolgármester kinevezése is előfordulhat –  ezt érzésem szerint Gyügyei képviselő és Virág Kriszta is ambicionálhatja, de félő, akár ifjú Borbély Ádámot is elcsábíthatja a hatalom szele, igen lelkesen leplezett Bosnyák teret nemrégiben a polgármester oldalán. (Ádi, that is the dark side!) A visszahívási szavazás természetesen önmagán túl mutató jelentőségű volt, afféle erődemonstráció, hisz a kérdés valójában az volt, megvan-e még a polgármester mögött a többség? Ezért a  testületin nem csak Mr. Kulcsár, de egy Jobbik egy országgyűlési képviselője is megjelent, mint mondotta, ezentúl fogni fogják  vitéz Markó kezét a szavazásoknál.

A szavazás - lévén titkos – az utolsó percig bizonytalan kimenetelű volt. A szavazás hitelessége ráadásul egy kínos közjátékkal is megkérdőjeleződött, a polgármester a saját bizalmasait (Bihary, Tildy, Markó) jelölte szavazatszámlálónak, és még a fideszes, bár renegát  Füle Bernadettet sem volt hajlandó számlálónak elfogadni.  (Jellemző, hogy még egy ilyen jelentéktelen, bár szimbolikus dologban sem képes engedni. )

Papcsak_Ferenc_Zuglo_polgarmester_1.jpeg

Az erő velem van! Vagy már nem?

Végül a képviselők közül tíz támogatta Ferdinandy alpolgármester visszahívását, 7 NEM szavazattal, 2 TARTÓZKODÁSsal, 1 érvénytelen  szavazattal szemben.  A három MSZP-s képviselő nem szavazott, így a többséghez szükséges 12 szavazat nem volt meg, tehát az előterjesztés nem ment át,  Ferdinandy maradt hatáskör nélküli,  hivatalban bolygó alpolgármester.

A többség tehát már nincs meg – legalábbis, ha titkosan lehet szavazni.  A polgármester jelezte, hogy nem fogadja el a döntést. És hogy az ígérete nem vicc máris bebizonyosodott, pénteken kirúgták Ferdinandy Katalint, (az alpolgármester testvérét), aki kb. egy évtizede építi, viszi sikerrel a testvérvárosi, pl. berlini kapcsolatainkat. Semmi sem drága, ha bosszúról van szó.

A polgármester a személyi döntésben bizalomra és támogatásra kérte az ellenzéki képviselőket- ahogy mondta, ő  ezt eddig mindig megadta, -  mondta pont azután, hogy a tán negyedszerre behozott Közbeszerzési Bizottság létrehozását javasló MSZP-s előterjesztést ismét leszavazták.  A Közbeszerzési Bizottság létrehozásának akadályozása különösen árulkodó, hiszen az idén kiírt tíz közbeszerzésünk közül egy sem volt nyílt, mind meghívásos, tárgyalásos volt.  Ilyenkor három céget hívnak meg, de még az sem szükséges,  hogy azok mindegyike érvényes ajánlatot adjon… Mondani sem kell, hogy az ilyen eljárás a korrupció melegágya, meghívják a havert és annak két haverját, akik egy-egy X-et rajzolnak az ajánlat kérő papírra, és máris megvan a tuti biznisz. A polgármester és a jegyző hetet-havat összehordott, hogy miért lehetetlen Zuglóban effajta bizottság létrehozása, furamód ezek a hivatkozott törvények csak Zuglóra vonatkoznak, hiszen az önkormányzatok, kerületek többségében többé kevésbé korrekten működik, ami Zuglóban ennyire nem akaródzik.  A polgármester szerint amúgy sincs baj a közbeszerzéseinkkel. : ) Naná, a HBF Kft. elégedett, a Ligetsor Bau ügyvezetője azóta is örömmel használja a levetett  polgármesteri Cryslert, a Bánki Erik Fideszes EP képviselőhöz köthető  Hungast Mecsekhez is dől a pénz.

Az intézményi étkeztetés amúgy is napirenden volt, az önkormányzat által alkalmazott hivatásos/udvari kóstoló beszámolójában néhol az örkényi abszurd magasságaiba emelkedett. Kedvenc mondatom:

…egyes pedagógusok elmondása szerint az iskolások egymást beszélik rá, hogy fizessenek be ebédre. 

image.aspx.jpg

Te, a kapros halragú és a kolbászpörkölt után mind a tíz ujjam megnyaltam, szólj apukádnak, hogy fizessenek be!

Miután elmondtam, hogy több iskolánkban kóstoltam, nevetségesnek  és a próbavásárlás elvét megcsúfolónak tartván a cég ajánlatát, (miszerint egy kitűzött időpontban és csak abban az egy  suliban lehet kóstolni, abban amelyiknek saját konyhája van, tehát a többi sulival ellentétben  nem Esztergomból hozzák az ételt)  a polgármester hosszas tirádát vágott ki, hogy a önkormányzat pénzén ettem. Szánalmas. Pont polgármester szájából elég abszurd hallani a potyázás szót, hiszen ő az, aki alig jár be munkaidőben a hivatalba, sok pénzért saját bejáratú fürdőszobát készíttet, kétszer vesz fel költségtérítést, közpénzen jár Kubába, Bulgáriába, Kirgizisztánba stb. önkormányzati állásokkal fizeti ki a szívéhez közel állókat stb. Ezúton kéretik a nettó 63 ezer forintos tiszteletdíjamból  három tányér gezemice leves és hat szilvaízű gombóc, (az alvállalkozóé ízletesebb volt) illetve egy tányér pirított dara, egy tányér krumplistészta és egy fél tányér tökfőzelék  és egy fél fasírt árát levonni.  A láthatóan fideszes udvari beszállítóvá avanzsált Hungast ha főzésből nem is, de rizsázásból és manipulációból sikerrel vizsgázott. A beszámolóról és az ennek ellentmondó személyes tapasztalataimról jövő héten egy részletesebb, képes  blogposztban számolok be.

 Megróttak azért is, mert bemászással voltam kénytelen megtekinteni a Rozgonyi "rendvédelmi" alpolgármester által rejtett objektumnak titulált Római-parti üdülőnket is. Tán nem kéne rejteni. A fenntartás költségére a megismételt Vagyonkezelő Fb. ülésen várok választ.

Megszavazták az óvodai körzethatár módosítást is. Hiába jelezték az itt lakó, beágyazott képviselők, hogy a nyílt napok után, pár nappal az óvodai beiratkozás előtt már nem illik átrendezni az óvodai körzet határokat,  hiszen  lett volna rá egy év, hiába írt levelet a Zuglói Szülők Közössége  - csak megszavazták. Harrach képviselő, mint akinek a körzetében különösen sok problémát okozott a döntés, nem vett részt a szavazásban. Az új körzethatárok az előterjesztéssel együtt itt találhatóak meg.

A képviselők egyhangú támogatásával ment át a Közösségi kert előterjesztés.  A nagyobbik 4800 négyzetméteres verzió lett elfogadva, a 60 ágyásos kert az eddigi legnagyobb közösségi kert lesz Magyarországon!  A Jobbikos képviselők kiegészítése, miszerint járjon egy parcella a roma nemzetiségi önkormányzatnak befogadásra került, én igazából annak örültem volna, ha a Jobbikosok is vállalják ugyanazt az ágyást, - úgy elnéztem volna, ahogy elkapirgálnak egymás mellett a tolerancia jegyében.

Majzik Edit módosítása nyomán 3400 forintra csökkentettük az elviselhetetlen méretű közterület foglalási, bérleti négyzetméter árat. Az árat eszetlenül rángatják ide-oda, sokszor évtizede küszködő családi vállalkozásokat lehetetlenítve el, szabva ki kigazdálkodhatatlan méretű díjtételeket, majd büntetve eszetlenül. Ez lenne a magyar kisvállalkozók támogatásának programja?

Közművelődési megállapodást kötöttünk a KFT-vé alakított Cserepes Házzal. Az új Kft-nek persze lett Felügyelő Bizottsága is, és elnöknek ki más lenne alkalmasabb, mint Erdős Réka? ERDOS_PAPCSAK.JPGA tehetséges leányzó, itt krampusz szerepben, aki a Polgári Zugló választási lapjában még friss diplomásként szerepelve lett a Vagyonkezelő nagy hatalmú  titkárság-vezetője, lendületből rúgván ki tucatszámra a  hozzáértő régieket,  hogy aztán kis idő után maga is hasonló módon végezze. (az okot azóta  sem tudjuk) Testvére, Erdős Dóra a nővért követve a polgármesteri  titkárságról  került nemrég a Vagyonkezelőbe.  Még vicces is lenne, ha nem lenne szánalmas és irtó veszélyes, hogy így kerülnek emberek közpénzért közpénz költést ellenőrző funkcióba.

Az adóhatóság beszámolója szerint a lakosság mintegy 20% nem fizette be a kommunális adót,  - lehet, hogy a zuglóiak nem krampuszokra, Fiat Freemontokra akarják költeni a nehezen megkeresett pénzüket? Kíváncsi vagyok, mi fog most történni velük.

Kiléptünk a Klímabarát Települések Szövetsége Egyesületből,  állítólag az egyesületben nincs érdemi tevékenység. Az egy éves kísérlet 400e forintjába került kerületnek. Az Intelligens Települések Szövetségéből tavaly léptünk ki… értelemszerűen.

A kormánypártiak megszavazták egy a Nemzeti Emlékhelyeket Egységesen Megjelölő Emlékoszlop  (NEEME ?) elhelyezését a Városligetben.

Elnapolták a Hősi Emlékmű állítását. A Dr. Papcsák Ferenc által szignált előterjesztés szerint a Vitézi rend által tervezett lángtetejű oszlop, mint kiderült, nyomokban Horthy emléktáblát tartalmaz és a Kaffka Margit Bánki Donát utca sarkára kerülne. A lakókat eddig nem kérdezték, és kíváncsi vagyok áterőltetik-e, ha a Budapest galéria zsűriján nem megy át. A Trianon emlékműnél ez eddig nem számított...

Rozgonyi alpolgármester visszavonta az ÚJ Sportkoncepciót.  A visszavonás oka: a koncepcióban véletlenül újra szerepelt a BVSC területére nem tervezett Sportszálló és sportparkoló.  ( gondolom csak sportkocsival lehet használni)  A sportkoncepciót és a kellő tanácsokat Rátonyi Gábor ex polgármester, Rátonyi Flóra képviselő apukája biztosítja számunkra potom havi háromszázezerért.

A mostani testületire ígért BVSC szerződést szeptemberre tolták el, - vajon belelátunk-e mi, képviselők a tárgyalásokba? -   hirtelen nagyon bonyolult lett az ingatlan átvételkor oly könnyen megígért megállapodás. 

A Lantos helyére tervezett tanuszodát és a Kövér Lajos utcába tervezett sportcsarnok beruházásról a döntést is jól elnapolták, a sportcsarnokot egyenest 2014 márciusára. Ha nem is épül semmi, szükség esetén még egy alapkő letételt a választásokkor el lehet majd sütni, de  ettől persze tanuszodája, sportcsarnoka ebben a ciklusban sem lesz már Zuglónak.  

Este tíz felé elfogadtuk a kitüntetésre érdemes pedagógusok névsorát,  jóváhagyták egy  csomó vállalkozó kifizethetetlen méretű büntetését, elutasították a fellebbezéseket,  és  jó occsóért öt évre  bérbe adtuk, ahová a képviselők járnak teniszezni.

11 után a képviselők még gyorsan  megszavazták ( a szocik szintén támogatták az eladást, Ferdinandy és Harrach képviselőkkel hárman tartózkodtunk) a kerület maradék telkeinek legjavának a piacra bocsátását,  milliárdos tétel, hozzávetőleg 500 új lakás megépítésének lehetőségével - minek ilyesmivel sokáig piszmogni ily késői órán?  A témáról részletesen pár nap múlva  szintén írok.

1 komment

Címkék: zugló alpolgármester ingatlan eladás tanuszoda Papcsák Ferenc BVSC Ferdinandy óvodai körzethatárok Képviselő-testületi ülés Erdős Réka

süti beállítások módosítása