HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 106 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok


Az Ökoház Zugló módra, dráguló közbeszerzések, és eszükbe jutott a Római-parti nyaralónk is

2022.04.10. 19:48 varnai

Az országgyűlési választások idejére - ahogy már megszokhattuk - több hónapra megállt az önkormányzatban a munka. A képviselők kampányolással, a hivatal a választások előkészítésével, lebonyolításával, a polgármesterünk pedig a  városközpont álmának áterőltetésével, nem utolsó sorban pedig a parkolási korrupciós vádak cáfolásával/tagadásával volt elfoglalva.

Hétfőre rendkívüli testületi ülést hívtak össze, hogy legalább azokban a projektekben történjen előrelépés melyeknél határidőkhöz vagyunk kötve. 

kt_meghivo_2022-04-11_r-1.jpg

kt_meghivo_2022-04-11_r-2.jpg

Kezdjük a végén: Az annó hatalmas sikerként bejelentett E-Co-housing, pórias nevén ökoház projekt - melybe mostanában kellene a lakóknak beköltözniük -  újabb stációjához érkezett. Emlékeztetőül:

A „Több mint lakóház” elnevezésű projekt az Európai Bizottság Urban Innovative Actions 1,5 milliárd forintos támogatásából valósul meg. A többszintes lakóház a zuglói Gizella út 14-16.szám alatti önkormányzati tulajdonú telekre épül, a munkálatok várhatóan 2020 év végén kezdődnek. A házban 27 önkormányzati bérlakás lesz, melyekbe hátrányos helyzetű zuglóiak költözhetnek. Közös mosókonyha és közösségi terek is helyet kapnak a lakóházban, melynek tervezését a potenciális lakókból álló fókuszcsoport bevonásával készítette el a tervező csapat. A lakók kiválasztási folyamatát, a lakóközösség beköltözés előtti mentoring programját és a beköltözés utáni működtetés monitoringját egy szakértő csapat végzi.

Az UIA projektirányító szervezetével folytatott egyeztetések és részletes előkészítés után a projekt elindítása 2019 elején történt meg. A projekt konkrét végrehajtására 3(+1) év áll rendelkezésre. Az első évben történik majd az épület részletes tervezése, és az építéshez szükséges engedélyek megszerzése, a közbeszerzés lebonyolítása. Ezzel párhuzamosan zajlik majd a lakóközösség-építés alapjainak, a bérlőkiválasztás és -képzés módszertanának kidolgozása. A második év során épül fel a ház, a harmadik évben már beköltöznek a lakók, a projektben résztvevő szervezetek segítik őket az épület megfelelő használatában, az új típusú, egymás segítő, költségtakarékos működést lehetővé tevő lakóközösség kialakításában.

Mindebből semmi nem lett, kivéve önmarketing. Az oly sok médiaeseményen bemutatott Gizella úti házépítésből ma már csak egy meglévő, düledező önkormányzati bérház tatarozása maradt. "Fogpiszkáló lesz, ha el nem b..om." Ellentétben azonban a székely bácsi őszinteségével a zuglói ökoház kudarcáért Szabó Rebeka alpolgármester, a projekt gazdája sosem vállalta a felelősséget. Most listán szépen beül a parlamentbe, és a testület többi tagjára hagyja a kudarc menedzselését. Hát ez nem éppen a projekt szakmai tapasztalatainak a levonása...

mexikoi11.jpg

A Mexikói út 11. alatti romos önkormányzati bérházunk, melyre 923 millió forintot költenének.

De még ez sem biztos, hogy ez a beruházás megvalósul, mert a becsült értékért senki nem jelentkezett az építési közbeszerzésre. Egy cég volt csupán, mely árajánlatot adott, de az is 158,567.810 Ft-al drágábban vállalná, mint amennyit erre szántunk. 

A fent meghatározott ajánlattételi határidő lejártáig az alábbi ajánlattevő nyújtott be ajánlatot (1 db):

Ajánlattevő neve: Pesti Építő Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Ajánlattevő székhelye: 1112 Budapest Rózsatő utca 10.

Összesített nettó ajánlati ár (HUF): 727 000 000

 

A beérkezett ajánlat nettó 727.000.000 HUF + ÁFA, bruttó 923.290.000 HUF

10 % tartalékkerettel növelt összeg 799.700.000 HUF +ÁFA, bruttó 1.015.619.000 HUF

A rendelkezésre álló forrás: bruttó 857.051.190 HUF (2022.03.30.-i euro árfolyam) 

Hiányzó fedezet: 158.567.810 HUF

Tehát az önkormányzat által eddig biztosított 166 millió forint mellé további 158 millió forintot kéne tennünk,  megtoldva az EU által eredetileg a projektre adott 1,5 milliárd forintot. Megjegyzem, ebből az elmúlt 2 évben már jelentős összeget, kb. az összeg felét elköltöttek kommunikációra, a projekttel való dicsekvésre, utazásokra, és a meg nem valósuló Gizella utcai épület megtervezésére, illetve abszurd áttervezésekre.

Kérdés biztosítsunk-e további forrást a Mexikói út 11. alatti épületben hogy 16 új lakást alakítsanak ki? A magyar közbeszerzési gyakorlatot ismerve az is gyanúra adhat okot, hogy miért csupán egyetlen cég adott be árajánlatot, és - az építőipari drágulást elismerve - hitelesnek tekinthetjük-e a kapott egyetlen árajánlatot?

Nem fog-e a projekt a kivitelezés során tovább drágulni? A drágulás és az ökoház sorsa intő jel lehet a polgármesteri álom 3 in 1 városközpont épületére nézve, csak ott a projekt húszszoros nagyságrendjéből adódóan több milliárdos drágulások történhetnek és a végén, miután ingünk-gatyánk ráment és 10 milliárdos hitelt törlesztünk, könnyen lehet nekünk is egy biodóm torzónk.

-----------------------

Hasonlóan nem kaptunk ajánlatot a becsült értéken a Kerékgyártó utcai útépítéshez. 

kerekgyarto.jpg

A  Kerékgyártó utca posta felőli sarka. A fizetőparkolás a kerület belsőbb részeiből ide tolja át a parkolást. Az autók mára teljesen tönkretették a zöldterületet. A középső részen tó méretű pocsolyák, gödrök keletkeztek, igazi ökotáj...

A Zuglói Zrt, a vagyonkezelő cégünk által bonyolított közbeszerzésre is csupán egyetlen cég jelentkezett, a  és ők is a becsült értéknél, bruttó 160 milliónál többért, 190 millióért vállalták volna a munkát.

A benyújtott ajánlati ár (bruttó 190.056.455, - Ft) meghaladja a Képviselő-testületi döntéssel biztosított bruttó 160.000.000, - Ft forrásösszeget.

 

A benyújtott ajánlatot átnézve a Bírálóbizottság az alábbiak elfogadását javasolja a Döntéshozónak:Az alábbi ajánlattevő ajánlata érvénytelen a következő indokok miatt:

A két előterjesztő, Hajdú Flórián MSZP-s gazdasági alpolgármester és Vida Attila az LMP-s képviselő - de szép is őket látni -  Tóth Csaba gyártelepének kurátorát és az LMP elvhű tagját-  amint együtt intézik a ZVK Zrt-s közbeszerzéseket...-  javaslata, hogy a kiírást érvénytelenítsük, és 170 millióért írjuk ki újra. 

  ------------------------

Újra rápróbálkoznak a Római parti telkünk megszerzésére

Így két és fél évnyi regnálás után az új kerületvezetőink is észrevették, hogy van a Római-parton egy jobb sorsra érdemes üdülőnk. A telepet utoljára 2008-ben használták, akkor felhúzott ágyneműstől hagyták ott, azóta évi tíz millióért őriztetik. 

Mondani sem kell a telek igencsak értékes. A vízparti telek hatalmas, hozzávetőleg 220 méter hosszú és 30 méter széles, kb. 7000 négyzetméter, és a Római part gáttal védett, árvízmentes részén található. Az egyik kapu a Nánási útra, míg a másik a Duna partra nyílik.

romai_ingatlan_google_1_1.jpg

Írtam róla 2013-ban, mivel nem engedtek be be kellett mászni, Papcsák fel is jelentett magánlaksértésért, ki is nevették a rendőrségen, majd regnálásuk utolsó hónapjában az akkori jegyző Papp Csilla köre (NER benfenntes) megpróbálta megszerezni.

Írtam róla 2019-ben is, nagy nehezen kierőszakoltam egy bejárást, addig és azóta sem történt semmi, kivéve, hogy valaki folyamatosan jól keres a terület örzésén. Azaz Karácsony öt éves polgármesteri regnálása alatt nem kezdett semmit az üdülővel, -nem tudom, járt-e ott valaha egyáltalán -  ellenben kifizettek kb. ötven milliót az örzésre. Hanyag kezelés a javából.

etkezo_kivulrol_0243_1.jpg

vendeghaz_0266_1_1.jpg

etkezo_0284_2.jpg

parnak_0290_1.jpg

A területről és az épüetekről további képek a 2019-es blogban.

Most, két és fél évvel az új testület beiktatása után a DK-s alpolgármesternek, Horváth Zsolnak jutott eszébe, mégiscsak ciki ez az egész. Az előterjesztése szerint a felügyelete alá tartozó Sport kft-nk kapná meg területet haszonbérletbe, akik egy több lépcsős felújítási tervet is összeraktak. Elsőként 20 milliót költenének rá. Nekem nem tűnik életszerűnek, mely zuglói akarna a Római-parton kint lakva nyaralni? És iskoláscsoportokkal vajon mit lehet ott kezdeni, amit a felújított Soltvadkerti táborunkban nem... de, reméljük tévedek. Az bizonyos, valamit kezdeni kell végre az egyre jobban pusztuló teleppel. 

 Hát ezekben az ügyekben fogunk vitakozni és dönteni április 11-én, hétfőn -  a költészet napján. Jut is eszembe, ézrevették, hogy a Korong utcai Verspiknik-et, egy sikeres, igényes és jó hangulatú, bejáratott rendezvényt  gondosan nem rendezték meg az idén? 

UPDATE: 

A kerületi MSZP frakció Módosító javaslata meg is érkezett. És ezzel párhuzamosan hirtelen, bár semmilyen módon nincs meghirdetve, pár éve még a tábla is furamód eltűnt a telekről, két vételi ajánlat is érkezett a telekre. Az egyik egy Bt-től, a másik egy szlovák cégtől. Vajon épp most honnan tudták meg, hogy létezik ez a telek, és épp el akarjuk venni a Vagyonkezelőtől és kezdeni akarunk valamit vele? Talán csak nem ők is, még távozásuk előtt ami értékes megpróbálják magukkal vinni?

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata

MSZP-Összefogás Zuglóért Frakció tagjai

 

Tárgy: A Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata tulajdonában álló, 63647, 63648 hrsz-on felvett, a természetben Budapest III. kerület, Királyok útja 315. szám alatt fekvő „kivett üdülőépület, udvar” megnevezésű ingatlanoknak (Római parti gyermek- és nyaralótábor) a Zuglói Sport- és Rendezvényszervező Non-profit Kft. részére történő haszonkölcsönbe adása, valamint megbízási szerződés kötése az ingatlanok felújítása tárgyában

(123-188/2022 sz. előterjesztés)

 

MÓDOSÍTÓ JAVASLAT

Javasoljuk, hogy az előterjesztésben szereplő határozati javaslatok szövege helyett az alábbi szöveg kerüljön elfogadásra:

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete

…./2022 (….) önkormányzati határozata

az Óbudai Gyermektábor haszonkölcsönbe adásáról

 

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete az Önkormányzat tulajdonában álló, 63647, 63648 hrsz-on felvett, a természetben Budapest III. kerület, Királyok útja 315. szám alatt fekvő „kivett üdülőépület, udvar” megnevezésű ingatlanok tárgyában úgy dönt, hogy az Ukrajnából hazánkba érkező menekültek elszállásolása érdekében felajánlja a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács részére haszonkölcsönszerződés keretében azzal a kitétellel, hogy fenti ingatlan, a célnak megfelelő rendeltetésszerű állapotba hozatala és az üzemeltetés a Tanács feladatkörébe kerül.

Határidő: haszonkölcsönszerződés időtartalma: az ukrajnai menekültválság időszaka, de legkésőbb 2023. március 31.

Felelős: Horváth Csaba polgármester (Jegyzői Kabinet)

 

 

  1. 2. határozati javaslat

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete

…./2022 (….) önkormányzati határozata az Óbudai Gyermektábor fejlesztési tervéről

 

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete felkéri a Zuglói Sport- és Rendezvényszervező Non-profit Kft. ügyvezetőjét az Önkormányzat tulajdonában álló, 63647, 63648 hrsz-on felvett, a természetben Budapest III. kerület, Királyok útja 315. szám alatt fekvő „kivett üdülőépület, udvar” megnevezésű ingatlanok (Óbudai Gyermektábor) hasznosítása tekintetében egy rövid-közép és hosszútávú fejlesztési terv 2022. június 30-ig történő elkészítésére, ami az ingatlanoknak a szabadidő-rekreációs célú táboroztatás érdekében megvalósítandó hosszútávú fejlesztéseiről szól. A tervben éves bontásban meg kell határozni az elérendő célokat, és az egyes célok eléréséhez szükséges feladatokat, beruházásokat, azok költségigényével együtt.

Határidő: a koncepció elkészítésére 2022. június 30.

Felelős: Hámori György ügyvezető (Zuglói Sport- és Rendezvényszervező Non-profit Kft.)

 

 

Budapest, 2022. április

Az MSZP-Összefogás Zuglóért Frakció tagjai

nevében:

Hajdu Flórián

frakcióvezető sk.

 

INDOKOLÁS

 

A módosító javaslat célja, hogy az Ukrajnából hazánkba érkező menekültek szállással történő ellátása az arra kijelölt kormányzati szerv, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács bevonásával történjék. A humanitárius munka megsegítése érdekében, és a menekültek iránti szolidaritás céljából az Önkormányzat az erre a célra használható ingatlanvagyonát (Óbudai gyerektábor) ajánlja fel – a tulajdonost terhelő kötelezettségek átmeneti (2023. március 31-ig tartó) átruházása mellett - a Magyarországot érintő humanitárius katasztrófa időtartalmára.

 

A menekültek megsegítése mellett, a felelős vagyongazdálkodás érdekében és tekintettel a felújítandó önkormányzati ingatlanok nagy számára, megfontolandó akár az Óbudai gyerektábor jelen állapotban történő értékesítése is.

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: Szabó Rebeka alpolgármester Római-parti nyaraló Hajdú Flórián alpolgármester E-Co-Housing Kerékgyártó utca

süti beállítások módosítása