HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 106 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok

Kommenteltek? Kapcsolja a KGB-t!

2012.11.12. 09:57 varnai

zwzgg-111211-b-k.jpg Kommenteltek? Andropov elvtárs intézkedjen. Hajnalban, igen. Ha a KGB nem boldogul kérjen segítséget a Médiahatóságtól. Szalai, da.  Takarják ki őket, vezércikk a Pravdában, a szokásos. Bérencek, vádaskodók, írjanak amit akarnak. Daszvidánja. Nu pagagyi!

 

 

Az előző bejegyzésemet, melyben a képviselő-testületi ülések online közvetítésének elszabotálásáról írok aktuálissá teszi és igencsak alátámasztja a  friss hétvégi hír: feljelentették a Népszava és a Hír24 kerületi ügyekben kommentelőit. A kommentelők az áprilisi tüntetésről megjelent cikkek kapcsán minősítették  polgármesterünk tevékenységét.

A feljelentés joggal vágta ki a biztosítékot az online világban.  Még az inkább jobboldalhoz kötődő kommentelők,  szerkesztők, médiák is, mint például a Mandíner  is elitélték a tettet. http://mandiner.blog.hu/2012/11/11/papcsak_ferenc_meg_az_internetek_ilyen_orszag_pedig_nincs_cccxliii?fb_action_ids=10151230088843405&fb_action_types=og.recommends&fb_source=aggregation&fb_aggregation_id=288381481237582

 

 Magánemberként azt mondanám, szánalmas, kicsinyes dolog. De több annál: a médiatörvény most válik ijesztő , hétköznapi valósággá.  Már nem csak az ellenzéki képviselőket,  médiákat próbálják elhallgattatni adminisztratív és anyagi eszközökkel, takarnak ki kritikát megfogalmazókat, majd tüntetik el a jeleket,  hamisítanak országos híreket, de már a magánemberek ellen is csatát kezdtek. Aki kellemetlent ír, aki nem hallgat, azt meghurcolják, megbírságolják, ellehetetlenítik.papcsak.jpg

Zugló, köszönhetően országos hírű vezetőjének, mint a költségvetési koncepciónkban is írták a Nemzeti Együttműködés Rendszerében is élen jár.

Elég átlapozni a Zuglói lapokat, látni az újság kézzel vezénylését, ha kell a főszerkesztő lecserélését, az ellenzéki (és kormánypárti) képviselők kitiltását a lapból,  a hírek rendszeres meghamisítását, a lakosság tudatos félretájékoztatását, az online közvetítések hátráltatását. Az országos médiában   a kellemetlen tényeket vagy véleményt megfogalmazó újságok, tévék, rádiók rendszeres feljelentését.  Érdemes  még elolvasni dr. Papcsák Ferenc parlamenti képviselőként a választási törvényhez az általános vita után beterjesztett hetven érdemi módosítását, és ha mindezt összeadjuk tisztán kirajzolódik a profil, hogy képzeli a Nemzeti Együttműködés Rendszerének kemény ökle, Kedves Vezetőnk a demokráciát, a véleménynyilvánítás szabadságát a valóságban.

komment · 3 trackback

Címkék: feljelentés papcsák Címkék Zugló zuglói önkormányzat Népszava komentelők

A bejegyzés trackback címe:

https://varnailaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr14902803

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Papcsák–Giró-Szász–Lakatos Ernő-tengely 2012.11.12. 17:57:58

Papcsák Ferenc ámokfutása sajátos fényszögbe állította Giró-Szász András kormányszóvivő minapi kijelentését. És ebben a megvilágításban a párt-tótumfaktummá süllyedt egykori kiváló politológus mindinkább hasonlatossá válik nagy elődjéhez, az előző párt...

Trackback: Kommenteltek? Kapcsolja a KGB-! 2012.11.12. 10:27:02

Már a magánemberek ellen is csatát kezdtek. Aki kellemetlent ír, aki nem hallgat, azt meghurcolják, megbírságolják, ellehetetlenítik.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szürkegém 2012.11.12. 10:28:40

Lassan levegőt is csak akkor lehet már vennünk, ha Uraink megengedik! Mi ez új feudalizmus? A röghözkötést és a kilencedet mikor vezetik be. Sajna már megint ötletet adtam a nagy tudású zseni vezéreinknek.

Pussy Riot (törölt) 2012.11.12. 10:33:34

Drága László!
A KGB - bár egy komoly brand volt - már nem létezik.
Fájó lenne egy ilyen felkészületlen bloggert ízekre szedni, hiszen úrinő biztos eseményre sem fogad.

PAPAJA 2012.11.12. 10:57:02

Hát fejlődünk fejlődönk de vissza fele az 50-es évek eleje jut eszembe erről!!!!

PAPAJA 2012.11.12. 10:58:35

@szürkegém: ne adjál nekik ötleteket mert jővöre bevezetik !!!!

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.11.12. 11:14:38

@Pussy Riot: Sőt Brezsnyev is meghalt már. Sebaj, van Papcsák meg TEK.

Tricera bácsi 2012.11.12. 11:42:45

Mi is feljelenthettük volna a Zuglói Lapok cikkért ("Zugló kifosztói tüntettek a kerület kifosztása ellen" - kollektív becsületsértés több ezer embernek), ha mi is ilyen kicsinyesek lennénk. Ja, meg ha lenne a zsebünkben ügyész és bíró. (figyelem: nem írtam, hogy neki van! ;)
Szerintem amúgy nem fogják elítélni a kommentelőket, nem is az a cél, hanem a fenyegetés.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2012.11.12. 16:12:16

Ehh, amatőr ez a Papcsák. Engem még az MSZP alatt jelentett fel a helyi fideszes köcsög. Komoly, névtelen feljelentés volt, géppel írva! :D

max350 2012.11.12. 16:13:16

Én arra gondolok, figyelem!!! GONDOLOK! Mert kimondani már nem lehet, hogy ez a papupcsák egy gazember!!!

Psyman 2012.11.12. 18:06:05

Belinkelném ide, hogy miért kapitális faszság az egész ügy, de a Véleményvezér blog nem szereti, ha nem értenek vele egyet ezért nem tették ki a kommentemet. Én meg lusta vagyok még egyszer leírni. Úgyis egymásnak esünk végül, kiirtjuk az ország felét, a másik felét meg tíz megváltónak kikiáltott ember fogja szétlopni. Megérdemeljük.

muhhhaha 2012.11.12. 18:14:10

sziasztok!

mivel van két disznóm, és a törvényekben nem igazán vagyok járatos... csak meg szeretném kérdezni, hogy ami zsírt kisütök, azt még nem kell beszolgáltatnom az államnak?

köszönettel.

6EQUJ5 2012.11.12. 18:14:34

Ezt a kitakarásos híradót vajon meddig fogják még emlegetni? Lett személyi következménye? Lett!
Annak lett személyi következménye,hogy Gyurcsányék majd az egész magyar sajtó közreműködésével tudtak évekig hazudni? Nem! Akkor ebből az következik,hogy most nincs sajtószabadság,illetve megszűnt a sajtószabadság. Logikus.
A médiaszereplők nagy része még mindig nem mondható jobboldalinak. Az a fránya Kádári örökség még erősen jelen van mindig,ha már a KGB világát emlegetjük.

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2012.11.12. 18:18:07

Valahol olvastam két kommentet a kifogásoltak közül és nehezen fogom mi a baja ennek a majomnak! Semmi olyat nem írtak benne ami ne lenne igaz! Utolsó korrupt, hatalommániás, hazug gazember mint a többi.

megtorolom 2012.11.12. 18:22:22

Én meg leszarom! Főleg azt a büdös disznót amelyik nem bírja a kritikát. Be lehet csókolni.Üdv.A jellemteleneket meg pláne!

poor 2012.11.12. 18:23:41

@6EQUJ5:
A magyar sajtó közreműködésével Orbán és Szíjártó már 10 éve hazudoznak! A sajtó nagy része egyértelműen a vezéred mögött áll csak lassan senki nem olvassa a hazugság dömpingeket.

ratched nővér 2012.11.12. 18:23:46

most akkor tényleg ha azt írnám egy kommentbe, hogy papcsákány egy hataloméhes agyament kis geci, ezért elítélnének?

reszeg tengeresz 2012.11.12. 18:27:21

@muhhhaha: meg nem kell, de mondjuk te beallhatnal a vago hidra, nem hianyoznal!

kirsten 2012.11.12. 18:29:20

@Pussy Riot: Hát a te felkészültséged sem valami túlzott. Igaz hogy nincs KGB de van TEK, na meg FSZB. Egyébként annak lett következménye hogy orbánc 23 éve hazudik ? Erre válaszolj hogy a köpönyegforgató, arcnélküli vezéred mikor fog felelni a bandájával együtt a tetteiért. Hiszen mindent titkosítanak. Népszavazást megakadályoznak. Az Alkotmánybíróság bólogató pojácákbók áll. Ez sokkal jobban izgatja most már az embereket minthogy Gyurcsány meddig hazudott. Hisz ő kis tanuló a ti igazmondó fénylő csillagotok mellett. Hogy lenne belőle hullócsillag.

hadri 2012.11.12. 18:30:54

@Pussy Riot: KGB mint BRAND?

ez igen...

efi 2012.11.12. 18:31:10

@6EQUJ5:
Sokáig.
Előtte ugyanis kb 60 éve volt utoljára ilyen.

Bejó Gábor · http://szeretgom.hu/blog/bejo 2012.11.12. 18:41:17

Nem Papcsák az első fideszes, aki kommentelőket jelentget fel. De jobban tenné Papcsák, ha megkérdezné Meggyes Tamás nevű esztergomi kollegáját, hogy az ilyesfajta perek milyen eredménnyel szoktak végződni. ;)

muhhhaha 2012.11.12. 18:54:14

@reszeg tengeresz: beállnék, de basszus ne műszak váltáskor kelljen téged és édesanyádat csontozni, mert félő, hogy nem én leszek aki kibelez titeket :-)

zbzbzb 2012.11.12. 18:59:25

mégse tesztek semmit!
cselekedni kell, nem a seggeteken ülni és várni 14-et.
kormányt váltani 13-ban is lehet!
cselekedjetek, amíg nem késő!

Arthur55 2012.11.12. 19:10:04

Igen tisztelt és általam nagyrabecsült Papcsák--- bocsánat Dr. Papcsák Úr !
Maximálisan egyetértek Önnel és valamennyi Fideszes
és azzal szimpatizáns emberrel.Vonják felelősségre, zárják börtönbe,végezzék ki, négyeljék föl azokat akik a bolsevista, imperialista, kapitalista, kommunista és mindenféle PISTA eszméket képviselve , bántani merik, és mély főhajtás nélkül megmerik szólítani hőn szeretett Vezérünket, Királyunkat ( ja ez majd csak később lessz ), Apánkat és az Ő hű (béres )
csatlósait, akik eddig is és ezután is azon munkálkodnak, hogy nekünk , egyszerű embereknek napról napra jobb és könnyebb legyen az életünk.
Kíméletlenül le kell sújtani azokra akik a demokráciára és a szólásszabadságra való hivatkozással galád módon bírálni merik azokat akiknek áldásos munkájával napról napra emelkedik életszínvonalunk, mely lassan-lassan eléri a béka fenekét
Sajnos ezek az emberek nem látják, hogy a nyugat civilizáció és jóléti társadalom milyen mélyre süllyedt a posványban, és az ott élők rothadt mercédeszeken, luxus jachtokon tengetik életüket.
Szemben a keleti , napfényes (baltás) hipermodern világ üdvözítő országaival
Kérem valamennyi 2/3,--1/5,--1/10 ( és így tovább lefelé) szabadságharcost és Béke(birka)menet felvonulóst, hogy a jövőben is folytassák áldásos tevékenységüket, melyet csakis azok élvezhessenek akik 2014-ben Önökre szavaznak

épészmérnök 2012.11.12. 19:10:50

@Bejó Gábor: Esztergomban ráadásul kommentprojekt is volt, Girosz saját ujjúlag kommentelt, hogy megvédje a polgármestert, mer báncsák.

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2012.11.12. 19:14:49

Az érdekes az az egészben, ha egy ilyen nagy ember tesz feljelentést, akkor azonnal ugrik rá az egész gépezet, ha ezt te tennéd már a kapitányságon is leszarnának!

El Visco Stello (törölt) 2012.11.12. 19:19:23

Jajjmá, hát ezen vagytok kiakadva? Ez még csak a kezdet. Majd, ha a TEK éjjel rátok rúgja az ajtót, mert beriasztott a szűrőprogramjuk. Senkinek ne legyen illúziója, ha olyan nevet ír le, már figyelik is. Ahogy beindul a program robbanóanyagok neveire, ugyanúgy beindul politikusok neveire is. Mivel egy mai törvény szerint majd az interneten sem lehet kampányolni, - csak a hülye nem tudja, hogy ez csak úgy oldható meg, ha figyelik.

komplikato 2012.11.12. 19:32:12

@6EQUJ5: "Ezt a kitakarásos híradót vajon meddig fogják még emlegetni?"
Ööö, utána lévő 4-5 hasonló esettel mi van? Ja semmi.

"Lett személyi következménye? Lett!"
Ne röhögtess a III/III-as jóarc még mindig a főmufti az MTVA-ban, és a lelkén szárad az egész.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.11.12. 19:39:53

@Tricera bácsi: Nem baj, h nem írtad, a kis mimóza akkor is magára veszi.

town 2012.11.12. 20:06:50

@El Visco Stello:

Csak ne csináljunk úgy, mintha ez magyarországi jelenség lenne. Ideje hozzászokni, hogy a politikusok (bárhol a világon), nem szeretik a demokráciának ezt az új vívmányát, amit az internet adott a "pórnép" kezébe. A rómaiak se szerették, ha összegraffitizta a "nép" a falakat, az ügyes-bajos dolgaikkal.
Közénk is lövethetnének...

2012.11.12. 20:07:45

Figyelem!! a Terrorháza még megvan!!--csak konzerválva....

town 2012.11.12. 20:12:24

@kobalt:

Nézz már utána, hogy hányan álltak bíróság elé posztokért, és el is itélték őket, vagy most fogják.

Nem nálunk, hanem a "nagy Demokráciákban".

Arthur55 2012.11.12. 20:14:36

Előre ország népe, harcra
Ma győzelem vár, hív hazánk!
Ellenünk tört a kény uralma,
Vérben áztatja zászlaját,
Vérben áztatja rút zászlaját.
Halljátok! Már küldi a zsarnok
Vad, bősz ölni kész rab hadát,
Letörnek népet és hazát,
Bosszút állnak ifjon gyönge lányon,
(Refrén:)
Hajrá, fegyverbe hát!
Ma harcra hív hazád!
Csak jöjj, csak jöjj, öntözze hát
rút vérük a határt!
Fegyverbe hát!
Nem ül a zsarnok kénye rajtunk,
pokolra mind, a hitszegőt!
Boldog országot vív a harcunk,
boldog országban a jövőt,
Boldog országban a szebb jövőt!
És hogy ha kell, mind sorban állunk,
bár hív a dicső, hős halál,
Lesz újra majd ki sorba ál,
ellened, zord önkény úgy csatázunk!

2012.11.12. 20:18:19

papcsák... milyen hülye név!
O pardon, elnézést! Visszaszívtam!

odamondó 2012.11.12. 20:23:43

Papcsák Ferenc úrnak talán arra kéne inkább figyelnie hogyan irányítja Zuglót és nem azt olvasgatnia hogy ki mit kommentel róla.

Általában az embernek az igazság fáj ha annyira kidolgozná a lelkét valószínűleg nem ilyen perekre lenne ideje meg főleg nem kommentolvasgatásra.

zdanee 2012.11.12. 20:47:09

- Gott városának törvényes fia, Matthiasz?
- Mondjak igent? Egeen.
- Bűnösnek találtattál urunk nevének kimondásában, és ezért – mint istenkáromlót – megkövezésre ítélünk!
- Ettem egy isteni vacsorát. És aztán annyit mondtam a feleségemnek: te, ez a laposhal még Jehovának is ízlett volna!
- Istenkáromló! Megismételte! Hallottátok?

pandras11 2012.11.12. 20:48:16

Ez a 2014-es választásra való felkészülés jegyében történt már?
Igy lehet választók ezreit elbukni!

különvélemény 2012.11.12. 20:51:17

"a médiatörvény most válik ijesztő , hétköznapi valósággá. "

Ennek mi köze a médiatörvényhez?
Ez PTK-ban régóta szabályozott joga az idiótának.

bebe tv 2012.11.12. 20:53:36

@Pussy Riot: Drága László!
A KGB - bár egy komoly brand volt - már nem létezik.
Fájó lenne egy ilyen felkészületlen bloggert ízekre szedni, hiszen úrinő biztos eseményre sem fogad.

Ha egy iciri picirit beszélnél idegen nyelveket, hát
tudnod kéne az angol pussy szó jelentését. Innentől kezdve légy szi ne akarj semmilyen bloggert ízekre szedni. Miért? Mert egy művelt úrinő eleve nem pussy.
Ez még hagyján lenne de még a gageket sem érted.

efi 2012.11.12. 20:57:43

@town:
Igazad van. Gyakran elfordul Kínában, Szíriában, Észak-Koreában és Kubában is.
Mindenesetre el tudom képzelni P.urat, ahogy a napi 8 óra munkaidejéből 10-et arra szán, hogy az összes blogot szondázza, nehogy elmulasszon egy beszólást és perbefogást. Mármint úgy értem, hogy a siserehad mellett, akit még erre ráállított.

bebe tv 2012.11.12. 21:03:55

@Bejó Gábor: Úgy látszik a Papcsák nincs beszélő viszonyban Meggyes pajtással.Igaz nem is lehet mert lerí másnapos frizurájáról, hogy ő egy igen kiművelt jogász úriember tirpákiából ( mint az összes fideszes jogtudós képviselő ), míg a Meggyes ugyebár csak egy esztergomi bugris.

Mercel 2012.11.12. 21:12:38

@6EQUJ5:

Aha, lett személyi következménye, a tényleges disznó aki személyesen felelős volt az ordas szemétségért fölfelé bukott, viszont leoltottak egy mezei dolgozót aki parancsra cselekedett.

Ezúton kijelentem, hogy hülye fideszdroid vagy.
Perelj be kcsg.

"Frigyes"

Frank99 2012.11.12. 21:14:23

én azt szeretném megkérdezni, mint rettegő, hogy a rejtsdelaseggem.com-on keresztül írok egy ilyen majomnak, akkor is megtalálnak?

mert ha nem, már írok is neki valami szépet

:-)

town 2012.11.12. 21:15:37

@efi:

"Igazad van. Gyakran elfordul Kínában, Szíriában, Észak-Koreában és Kubában is."

Ez nem Kínában történt, nem is Szíriában, és a többi eset sem, ahol "csiripelések", kommentek miatt állnak bíróság előtt emberek.

Ne legyenek illúzióid, hogy ez a P. ügy nem globális törekvés. Kínában lekapcsolják az internetet, a "Nagy Demokráciákban" pedig bíróság elé állnak a posztolók.

www.dailymail.co.uk/news/article-2231660/Free-speech-row-man-ARRESTED-posting-image-burning-Poppy-Facebook-page-Remembrance-Sunday.html

TiZ 2012.11.12. 21:26:20

Fiatal olvasók figyelmébe ajánlom az immár több mint negyven éves viccet.

Szergej Szergejevics bekapcsolja a tévét. Egyes csatornán Brezsnyev elvtárs beszél. Kapcsol a kettesre, Brezsnyev elvtárs beszél. Kapcsol a hármasra... Ott meg egy rendőr a képernyőn a gumibottal ütögeti a tenyerét.
-Kapcsolgatunk?! Kapcsolgatunk?!

fidesz = házmesterek pártja 2012.11.12. 21:32:14

@kobalt: vajon ezt a papcsák nevű antidemokrata jelenséget mikor fogják ott kiállítani?

fidesz = házmesterek pártja 2012.11.12. 21:33:09

@6EQUJ5: te butább vagy, mint a papcsák elvtárs.

Q-match 2012.11.12. 21:34:35

akármennyire is utálja őket az ország egyik fele, akármennyire is unszimpatikus ez a 2/3 védelmében gyakorolt mindennapi dilettantizmus, azért ha a TÖBBSÉG megelégedésére történnének a dolgok, akkor
- a legvadabb troll is inkább a pénzét költené a plázában trollkodás helyett
- ...vagy egyszerűen feljelentgetés helyett szerényen a Nagy Nemzeti Eredményjelző táblára kellene mutatni.

Fufo 2012.11.12. 21:36:27

@Q-match: De miből gondolod, hogy a dolgok a TÖBBSÉG megelégedésére történnek?

Tzio 2012.11.12. 21:38:01

Nem kell aggódni ezek már az utolsó rúgások, mindjárt vége. Ezek úgy be vannak szarva a 2014-es választásoktól, hogy az összeszart gatyájukból kipergett foshalom, már most a nyakukig ér, és hol van még a vége.
Most jönnek majd az idiótábbnál idiótább ötletek a választással kapcsolatban, de olyan szinten, hogy teli torokból, üvöltve fogunk röhögni rajtuk.
Az elkövetkező 2 év elképesztően vicces lesz, a földön fetrengve fogunk röhögni a fidesz zrt. vergődésén, hogy mennyi de mennyi baromságot fognak még kitalálni ebben a 2 évben.
Roppant szórakoztató lesz végignézni a szánalmas vergődésüket, popkornt és italt bekészíteni, csapó...és mehet! :D

Q-match 2012.11.12. 21:38:37

...de egyébként buták is:
a leghülyébb trollból is meggyőződéses szavazópolgárt faragnak.

komplikato 2012.11.12. 21:40:05

@A fidesz a betegek kiirtására készül: Hogy dumálod ezt ki, ha Papcsák elvtárs is olvassa? Pláne ha ő maga volt az? :D

Q-match 2012.11.12. 21:40:29

@Fufo: olvasd már el szóról szóra , amit írtam, majd utána visszatérünk rá....

G.I.J. 2012.11.12. 21:44:44

"Budapesten mindent ellenőrzés alá lehet vonni: a gazdasági életet, a politikát, a pártokat, az egyes embereket, csak az emberek nyelvét nem lehet megfékezni. Nincs az a guillotin, akasztófa vagy kivégzőosztag, amellyel el lehetne érni, hogy a pestiek befogják a szájukat."
Károlyi Mihály

Fufo 2012.11.12. 21:49:29

@Q-match: Igazad van, nem olvastam figyelmesen :)

6EQUJ5 2012.11.12. 21:53:07

@efi: Ezen röhögnöm kell!Komolytalanokkal nem vitatkozok!

town 2012.11.12. 21:53:35

Szerencsétlen Medgyessy-nek bekiabált valaki, aztán rögtön rendőrök vitték el.
Később, némán táblát mutató csávót vitettek el a szocik.

Akkor sokaknak tetszett ez, nem kiabáltak a szólásszabadság miatt. Ők most is hiteltelenek.

Akinek nem inge...

6EQUJ5 2012.11.12. 21:54:37

@poor: Nem vezérem nekem egyik sem,csak utálom a kettős mércét.

6EQUJ5 2012.11.12. 22:01:10

@komplikato: @A fidesz a betegek kiirtására készül: Ja,mert nem a te kettős mércéd szerint ítélkezek.Egyébként leszarom,hogy ebben az esetben kinek van igaza,Papcsáknak-e vagy nem.De az,hogy ti mindenben a diktatúrát látjátok,az már nagyon siralmas és átlátszó.Tudjátok is ti,hogy mi az a diktatúra,barmok! Bepisilnétek,ha diktatúra lenne,nem kommentelnétek.

6EQUJ5 2012.11.12. 22:11:20

@Mercel: Egyébként mit befolyásolt az a kitakarás? A háttérben állt az,akit kitakartak, ráadásul személyi indíttatásból takarták ki és csak az interneten,ha jól tudom. A tartalmat jelentősen nem befolyásolta.
Egyébként meg minden kis buzeráns ilyen jól tájékozott arról,hogy ki miért felelős a köztévében,kit miért léptetnek elő vagy fokoznak le? Netán te is a köztévénél dolgozol?
Ti annyira majmok vagytok,hogy még egy diktatúrát is megérdemelnétek. Egyébként meg krva anyádról jelentgessél ki bármit,te nagyon demokratikusan vitatkozó troll!

7esbusz 2012.11.12. 22:14:35

@Psyman:

Úgy látom, idáig nem sikerült eljutni az olvasásban:
"Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg."

Tzio 2012.11.12. 22:17:05

@town:
Miibe fogadjunk, hogy te is abban a tévképzetben élsz sok hozzád hasonlóval egyetemben, hogy aki a fidesz ellen van, az kizárásos alapon csakis mszp-s lehet, semmi más. Igazam van vagy igazam van?

town 2012.11.12. 22:25:22

"Miibe fogadjunk, hogy te is abban a tévképzetben élsz sok hozzád hasonlóval egyetemben, hogy aki a fidesz ellen van, az kizárásos alapon csakis mszp-s lehet, semmi más. Igazam van vagy igazam van?"

Aztán csodálkozol, hogy még az életben nem volt telitalálatod, és soha nem is lesz, te kis népszavás.

Pedig milyen okos vagy.:-)

komplikato 2012.11.12. 22:26:31

@6EQUJ5: "Egyébként mit befolyásolt az a kitakarás? "
Ööö, talán mert a kitakart faszi saját szervezésű rendezvényén készült a riport? És pont a TV verzióban takarták ki?
A többi kamu és hamisított hír akkor meg sem történt, hogy csak ezen rugozól? Nem volt kamu hír az Operaházi balhéról? Nem kapta fel az MTI/MTVA a maguk által gyártott kamu hírt Ángyánról? Nem hamisították meg az éhségsztrájkkal kapcsolatos híreket? És a többi?

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2012.11.12. 22:31:32

Azért, mert ez a Papcsák egy darab szar, miért kell Kedves Vezetőnk nevét idekeverni? Nem ő választotta meg képviselőnek, hanem mi. Sajnos ő volt a legjobb lehetőség, legalább látszólag. És azt reméltük, hogy ha kiderül róla, hogy csak egy darab szar, akkor kirúgják az ablakon. Az a baj, hogy ez utóbbi elmaradt, de talán még előkerül az ötlet.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2012.11.12. 22:32:55

@town: Ne beszélj mellé. Igen vagy nem? Fogadással nem viccel az emberfia.

Tzio 2012.11.12. 22:43:23

@town:
Megnevettettél, tényleg. :D

town 2012.11.12. 22:43:29

@Androsz:

"Ne beszélj mellé. Igen vagy nem? Fogadással nem viccel az emberfia."

Akkor ideje, hogy megtanuld, úriember csak úriemberrel fogad.
A haverod látszólag nem ilyen, és nagyon jó esély van rá, hogy nem csak látszólag nem az.

De egyébként még tüntetésre is elmennék a P. ellen, ha nem tudnám, hogy milyen "Szólásszabadság védők"-kel kéne eltöltenem azt az 1 órát.

De én tudom, milyenek. Amikor az érdekük, és a párttállásuk azt kívánja, akkor reszketnek érte...

Akik a globális cenzúrát is szó nélkül nézik, mert az a "Nagy Demokráciák" szállítják a kis életükbe, és "ők nem csinálnának ilyet".

town 2012.11.12. 22:46:59

@Tzio:

"Megnevettettél, tényleg. :D"

A sínen fekvő ember őszinte mosolya. :-)

Butuska 2012.11.12. 23:18:07

@dennisthemenace: nekem is benyalhatna egy-két tagja... jó pasik vannak ám ott :D

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2012.11.12. 23:26:47

Jujjjj, de érzékeny lelkületűek lettünk Papcsák elvtárs! Ha ennyire szíven találnak a vélemények, akkor nem akarsz elhúzni a halál faszára? Ott nem zaklatna téged senki! Hidd el, sokkal jobb lenne neked is, és főleg nekünk is!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.11.12. 23:34:48

@6EQUJ5: Most már tényleg szeretném tudni, hogy csak egy fideszes bérkommentelő van, aki különböző nickek alatt mindig mindenre ugyanazt a gyurcsányozást nyomja, vagy több?

trifid 2012.11.12. 23:39:37

Ti sötétben bujkáló ellenforradalmárok! Reszkessetek!

komplikato 2012.11.12. 23:42:26

@Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP: Az önkormányzati pénzen vett erdélyi házikóba falaznák be egy oldal szalonnával, meg egy véka kenyérrel egy hónapra ... senki nem hiányolná. :D

komplikato 2012.11.12. 23:44:01

@ormány triktor ("pocakos focista, az a halálom"): azért vannak ilyen kevesen a bérkommerek a blog.hu oldalon 2 napja, mert átirányította a pártközpont a többséget 1-2 Bajnais facebook megosztáshoz copy-pastelni, meg az E2014 aláírás gyűjtő oldalára. Szvsz Blogger Géza is ott nyomja valahol ezerrel. ;)

trifid 2012.11.12. 23:50:35

@6EQUJ5: Te már csak tudod, hogy mi az a diktatúra!
Anno csak nem összepisilted magadat akkoriban? Ezek szerint, ha rajtad múlott volna, még ma is az átkosban élnénk. Gratulálok!

igazságos 2012.11.12. 23:53:48

jogod van pofád befogni

hogy tanuljátok a későbbi rendszert, ha újra ezekre szavaztok

Ropotamo 2012.11.12. 23:56:35

MI AZ HOGY NEM LEHET POLITIKAI HIRDETÉS AZ INTERNETES SAJTÓBAN???!!! A 21. SZÁZADBAN VAGYUNK!!!!!! Ez átmegy egy többszáz fős országgyűlésen 2012-ben?!?!?!

trifid 2012.11.13. 00:03:55

@Ropotamo: Ez átmegy, mint a huzat. Miért, eddig mi nem ment át?

komplikato 2012.11.13. 00:06:00

"Ez átmegy egy többszáz fős országgyűlésen 2012-ben?!?!?!"

Ne legyél már olyan hülye mint a Királyi TV bemondói, mikor azzal kedik a hazugságaikat, hogy ...
"A parlament megszavazta ..."
"A parlament megtárgyalta ..."

NINCS parlament baszki, dísznek vannak ott!
Bólogatós kutyák és gombnyomogató automaták 2/3-a aki dönt, konkrétan az ő nagy vezérük. Te hol voltál elmúlt 2.5 évben???

trifid 2012.11.13. 00:11:04

Kiegészítés a választási törvényhez : Csak a hatalmon lévő párt, pártok indulhatnak a következő választáson. Oszt jónapot.

Ropotamo 2012.11.13. 00:41:11

@komplikato: Jogos! Csak azért írom, hátha olvassa valamelyik elvakult, és felébred! Mert ez már NAGYON BETEG. Ez még az egyházügyi törvényre is rátesz. Mert sok esetben ha a józan ember nagyon akar, ha nagyítóval is, tud valami pozitívat találni egy-egy törvényükben. De ez... itt a diktatúra sötét fekáliája bugyog fel...

Remélem van legalább egy karakán csoport valahol az országban, amelyik tételesen, kemény munkával regisztrálja ezt a többéves jogi ámokfutást, hogy ha arra kerül a sor, gyorsan helyre lehessen hozni a károkat! Kőkemény lesz!

zembertelen 2012.11.13. 00:48:22

Aszongya a FIDESZES ember:
".. ha a polgármester (Budapest, Zugló) a vidéki feladatainak ellátása után..".....?????
Jól hallottam a tüntetők azt skandálták:
Papcsák takarodj?

town 2012.11.13. 01:08:35

@Ropotamo:

"Remélem van legalább egy karakán csoport valahol az országban, amelyik tételesen, kemény munkával regisztrálja ezt a többéves jogi ámokfutást"

Ropotamon hajózni, de jó volt.

Az ilyen szerencsétlenek, "megúszosak" miatt "tartunk itt" (általános és elfogadott közhely) Höhö

Ne remélj, hanem te legyél az a legalább "egy karakán csoport", de te nem csinálsz semmit, és reméled, hogy majd helyetted, annyira szánalmas vagy.

Majd valakik felkelnek a fotelból a te nevedben is. Álmodj még. :-)

Közbiztonság Szilárd 2012.11.13. 01:29:19

Do szvidányija az a daszvidánja. Meg pagagyí, hosszú í-vel.

Ha hülye vagy hozzá, ne írj róla.

(Mondom ezt akkor is, ha tényleg röhej, ami történik. Csak ha idióták akarják kifigurázni, akkor inkább csak legitimálják az egészet.)

Közbiztonság Szilárd 2012.11.13. 01:45:56

@károly szántana:
Vagy mégse, mert ott KDB a rövidítése az orosz és a fehérorosz nyelv eltérései miatt.

Szóval karcsi, télleg inkább száncsá, ha má annyira szántaná...

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.11.13. 02:00:46

@Közbiztonság Szilárd:

"Ha hülye vagy hozzá, ne írj róla."

Tudom a szörprájz is surprise, ez így hárásó, ami pedig írva horosó, de hát seholegy cirill betű...amikor kisötödikes voltam akkor já bül, vagy bil, esetleg bíl, mikor melyik tanár hogy ejtettette velem. No és a Pözsó is Peugeot (feleségem csak Pözsónak hívja, s gyakran így is írja, pedig francia az én kicsi kis párom).
Nohát!

Szóval, nehéz napod lehetett, ha ezen akadsz fenn. Másrészt, lehet, hogy Várnai László (aki mellesleg nem egy hülye alak) csak vissza szerette volna adni Brezsnyev elvtárs mélybariton ukrán (igen, nem is volt orosz!) tájszólását.

Fogalmazzunk inkább így: írói szabadság. Ugye, teccik (illetve: tetszik) érteni?

Nu, mi dágávárílisz?

ON:
Kíváncsi vagyok, hogyan fognak szavazni a zuglóiak 2014-ben....és arra is, hogy mit gondol ugyanerről Papcsák polgármester úr.

Közbiztonság Szilárd 2012.11.13. 02:05:28

@6EQUJ5:
Na ja, lett következménye.
Kirúgták azt a csajt, aki az anyagot készítette, és nem engedte aláírni a nevét.
A tévé vezetői ellenben még mindig a tévében vannak, legföljebb felfelé buktak.

@hadri:
Hát téged sem a humorérzékedért szeret, ha van, aki szeret.

@különvélemény:
Nem lehet. A fideszes idióta droidoknak nem számít. Látod, itt is védik.

@bebe tv:
Ha egy iciri-picirit beszélnél idegen nyelveket, hát tudnod kéne, hogy az angol pussy szó azt jelenti: cica.
Az angoloknak a durva szavaik sem igazán durva szavak, cica, kakas, hód meg ilyenek. Talán a cunt az egyetlen, ami nem valami jóval lágyabb hétköznapi szó átvétele.
(Ja, ha beszélnéd egy picit az anyanyelvedet, akkor a helyesírásod is olyan lenne, mint amilyenre javítottam a tőled idézett részt. :-)

@Ropotamo:
Át, baszd meg. 2/3-ban azok vannak ott, akiktől az ötlet származik. Nem tudtad?

(Ezt mondjuk én sem értem - aki hirdetni akar, nem költheti ott a pénzét, ahol akarja?)

Közbiztonság Szilárd 2012.11.13. 02:08:56

@De hol van Columbo felesége?:
A magyar nyelvben vannak átírási szabályok a nem latin ábécét használó nyelvekre.

Szóval ha sík hülye vagy, legalább ne égesd magad...

Vagy hát égesd, bánja a faszom.

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.11.13. 02:24:56

@Közbiztonság Szilárd:

"Szóval ha sík hülye vagy, legalább ne égesd magad...
Vagy hát égesd, bánja a faszom."

Nem figyeltél, rendesen, mit írtam, s mit olvasol.

Kettőnk közül te vagy, ki égeted magad. Pedig láthatóan az igazság pőre izomereje hajtja előre gondolataidat - de ez sajnos, kevés.

Több képzelőerőt, könnyedséget és elegenaciát - s máris jobban érzed majd magad, hidd el.

Közbiztonság Szilárd 2012.11.13. 03:19:38

@De hol van Columbo felesége?:
De, figyeltem én, faszságokat írtál, és nem bírod felfogadni, hogy én mit írtam.

Szóval csak ismételni tudom magam: ha sík hülye vagy, legalább ne égesd magad...

Vagy hát égesd, bánja a faszom.

magyar ember teli szájjal 2012.11.13. 06:53:37

Az ellenzék majmára hajcsa ez is a vizet, én mondom.

Jolka40 2012.11.13. 07:21:45

Kósa Lali most van az ATV-ben. Valahogy nem olyan magabiztos, amilyen szokott lenni. Köszörülgeti a torkát, hebeg-habog. Minden változó.

az_igazi_trebitsch 2012.11.13. 07:30:32

@Jolka40: Á, dehogy, csak még álmos. De azért "egyénként" nyomja a hülyeségeit rendesen, ahogy szokta. Csak az euro meg ne ugorjon megint...

az_igazi_trebitsch 2012.11.13. 07:32:44

Kommentelőket feljelenteni... piti, nagyon piti.

Ropotamo 2012.11.13. 07:54:15

@Közbiztonság Szilárd: Az a baj, hogy ennyi fideszes képviselő között lennie kellene ellensúlynak. Van ugyanis érettségijük, hogy mást, ne mondjak. De nincs...

red shield rapresentative 2012.11.13. 08:12:40

@Közbiztonság Szilárd:

Én azt hittem egyébként, hogy a FIDESZ elosztja a hirdetési felületeket.

Valahogy így:

FIDESZ-KDNP hirdethet közterületen, írott és elektronikus médiumokban kormánypénzen.

Ellenzék nem hirdethet ott, ahol a FIDESZ-KDNP hirdetni szándékozik.

Ellenzéknek kötelező hirdetni a Metro kocsik, HÉV szerelvények, MÁV vagonok, VOLÁN és BKV buszok, villamosok, taxik alján, illetve a légi folyosókon.

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2012.11.13. 08:13:05

Papcsák drága testvérem, nem vagy te több, csak egy köztörvényes bűnöző. Rádásul az arrogánsabb fajtából:

-aki a háta mögött álló Pintér-Polt-Szájerné-Tek védelme nélkül csak egy bugris hülyegyerek lenne.

-akit a hátvédsor nélkül a villamoson egy tökös adófizető egyszerűen csak pofánbaszna.

felcsutisuttyo 2012.11.13. 08:15:24

Elnéztem a tegnapi Parlamenti közvetítést...az a kis valami Tudor-bubor takonypóc valami Bence (állam fejes helyettesnek kinevezett jutalomjátékra a seggnyalásért) hablatyolt össze vissza, mellette szöszmötölt az a Mezőkövesdi Malac fazon, talán még röfögött is,csak azt nem lehetett hallani,( s szerintem fejben azt számolta mennyi hektár földet "tarháltatott" össze magának.
Háta mögött két vénasszon üldögélt ( egyik a Rózsa ( már megismerem, mert Celebkedik):D az majszolt valamit mint a gyerek az órán a pad alatt , a másik valami papírra volt rábukva s a feje tetején majdnem olyan kopasz volt mint rákosi....SZÓVAL...ezt dobta ki a gép Nekünk Magyaroknak??????Na ezért is szar itt élni!!!!

felcsutisuttyo 2012.11.13. 08:19:07

Már olyan merészek,ezek a Cofidisz vagy Co-fidesz banditák, hogy a Parlamnet HÁZMESTERE, ( a súrolókefével az orra alatt, és a kapa röptetése a szájából) megengedi magának mint PARLAMENTI Pedellus azt a viselkedést, hogy Ki merészeli küldeni az ellenzék egyik tagját,(akit a Nép választott meg a képviseletére és a Nép nevében beszél és közli a mi véleményünket) mert az figyelmezteti, hogy ez NEM(Fidesz) FRAKCIÓÜLÉS??????---ahogy beszól a házmester...
HOL ÉLŰNK???DIKTATÚRÁBAN MÁR???? NO AKKOR NOSZA GYORSAN DÖNTSÜK MEG A DIKTATÚRÁT !!!
A Buga Jakabot meg vegyük le a magas polcról,mert azt hiszi magáról hogy lekvár, pedig csak szar...

felcsutisuttyo 2012.11.13. 08:23:37

Papcsuk Feró meg lesz találva hamarosan remélem.Lesz le és elszámolás....azt most nem fogják megúszni a Fityisz banditák. ( ha nem nyernek akkor azért, ha nyernek akkor csalással nyernek és akkor azért lesznek elkapva.!!!!!!
S Nem papcsuk lesz a neve ennek a hólyagnak... hanem Becsuk Fecó:)))

felcsutisuttyo 2012.11.13. 08:25:54

@Engedjetek el kutyák, a Lajoséknak töröm az utat!: HÚ DE EGYETÉRTEK.!!!!!!
...LÁTOM TE IS A lámpavasos rendet várod:)))
EGYÜTT MINDENI EGY ELLEN:))) hehehehe

JT_Biopower 2012.11.13. 08:27:13

Majd amikor a papcsák nem kap igazat, akkor a megvádolt kommentelők vágjanak vissza nekije. Jelentsék fel mind jóhírnév, stb. megsértése miatt.

felcsutisuttyo 2012.11.13. 08:27:14

Együtt 2014 Mindenki egy ellen!!!!!
MINDENKI A TÖRPE ELLEN !!!!

Kossuthcímermiattvertek89ben 2012.11.13. 08:30:08

SOHA TÖBBET NEM SZAVAZOK A FIDESZRE!!!

Ennyi nekem elég volt, hogy 'ezekre' ne adjam a voksomat. Úgy érzem magam, mintha az ötvenes években lennénk, pedig akkor még nem is éltem!
Rakjatok ki ár sárga karikát, mint a TV-re.

1984.

fidesz = házmesterek pártja 2012.11.13. 08:36:43

@felcsutisuttyo: nyugalom! 2014-ig még azt is bevezetik, hogy csak a fidesz indulhat a választásokon! (lásd tegnap elfogadott, antidemokratikus törvények!)
Ha tudnék elég jól németül v. angolul, a tegnapi után politikai menedékjogot kérnék valamelyik közeli országban. (Ausztria irányában természetesen)

felcsutisuttyo 2012.11.13. 08:42:17

@A fidesz a betegek kiirtására készül: vezessenek amit akarnak ILLEGITIM CSALÁS AMIT CSINÁLNAK...EZT SEM A VILÁG SEM A MAGYAROK NEM FOGJÁK LEGITIMNEK ELISMERNI... HA EGYÁLTALÁN LESZ 2014 IS VÁLASZTÁSI CSALÓ JÁTÉK.Mert addíg a kapa és a kasza is elsűlhet !!!!!!!

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.11.13. 08:47:22

Nyilván Gyurcsány beperelhet mindenkit aki plágiummal vádolja.
Ez szinte magától értetődő.
Ahogy az is, hogy Bajnai beperelheti Budait a véleménye miatt.

De az már nonszensz ha egy Fideszes bemerészel valakit perelni. Abszurdum. Merénylet a szólásszabadság ellen.

Barmok.

SzaGyu 2012.11.13. 08:47:33

FideSS működteti a 3/3-at és a ÁVH-t ?
Nem kell ebből problémát csinálni.
Le kell sz@rni a Fideszt úgy ahogy van.
Ha meg végkép nem megy a dolog, akkor úgy lesz mint Kínában.
Ott is korlátozzák az internetet, de megvan a kikerülési recept.
Majd használjuk, de nagyobb, és soha nem látott intenzitással.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.11.13. 08:50:10

jót nevettem a poszton, most még, aztán majd később lehet nem fogok, de most még vicces...

SzaGyu 2012.11.13. 08:51:07

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Nem félsz, hogy ebből a Nick-névből per is lehet? Ha leperlik rólad a gatyádat is, akkor mit fogsz szólni?

Csak azért, mert ebben a "nick"-ben nem vélemény van, hanem állítmány!

Tamás András György 2012.11.13. 08:54:43

a fides naci tagozata tamogatja csak papcsakot.

felcsutisuttyo 2012.11.13. 08:55:13

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló

!: MOST MÁR KETTŐS GUMIBUGYIBAN JÁRTOK FIDESZES BANDITÁK??? Már nemcsak a Gyurcsánytól rettegtek, hanem a Bajnaitól is?....inkább az egész országtól rettegjetek és naponta fossátok le a lábatok szárát, mert jön a JUJUJ !!! BUMMMM !Közeleg a végetek !!!!!!

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.11.13. 08:56:05

@Közbiztonság Szilárd:

"bánja a faszom"

A stílus, maga az ember. Maradjunk is ennyiben.

Zabaalint (törölt) 2012.11.13. 08:58:38

@town:
Tenálad van központban a pártérdek, ha csak azért nem mész el tüntetni, mert kik tüntetnek.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.11.13. 09:15:33

@felcsutisuttyo:
Kis hülyegyerek.
Tapsikoljál csak a mocskos szociknak akik eladósították az országot, megduplázták a munkanélküliséget.
Mást se tudtok ti MSZP-s Bajnai droidok mint rettegni.
1990 óta mást se tesztek csak diktatúrát emlegettek ha nem a kis kedvenceitek vannak hatalmon.
Nagyon uncsi.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.11.13. 09:17:00

@SzaGyu:
Az az igazság nem vagyok beszarva.
Ezt a meccset már Gyurcsány lejátszotta.
Nevezetesen beperelte az MN-t amelyik lehozta a Fittelinás adócsalásos sztoriját.
Milyen meglepő, a kis hülye Gyurcsány nevű plagizáló adócsaló veszített.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.11.13. 09:20:51

A Bajnai rajongóktól ismét megkérdezném..

Bajnai perelheti Budait ?

Az már úgy nem diktatúra, nem merénylet a szólásszabadság ellen ?

Cang 2012.11.13. 09:33:53

@De hol van Columbo felesége?: @Közbiztonság Szilárd: Rajta, személyeskedjetek, még, még, és még !!

Egy igaz ember 2012.11.13. 09:34:33

Csak az a kérdés, ki viseli a perköltséget? Ha saját zsebből teszi, ám pereljen, amennyit csak akar.
Ha viszont az elvesztett pereket az önkormányzatnak kell majd kifizetni, nos ezt terheljék rá.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.11.13. 09:47:23

@komplikato: Akkor ez most olyan ellenük, mint egy túlterheléses támadás a bér-buták ellen. :-)

Igaz úgy látom, hogy közben az egyik narancs-nyünyő befutott.

vasgyuszi 2012.11.13. 09:52:29

Perejjé nyálashajú köcsög ;)

Eumik 2012.11.13. 09:53:50

Valaki külföldön hozzon már létre egy "Inzultáljuk verbálisan Papcsákot, de durván!" Facebook oldalt, hogy ezt a nyomorult idiótát megüsse a guta!

mikerbiker 2012.11.13. 09:54:09

Persze... tökre egyetértek meg minden.... Deeee...azt nem lehetne hogy: akik kamuhírekkel és orbitális nagy baromságokkal bombázzák az embereket,csakazért hogy azután azaz egy db igazi hír,ami naponta összesen látható/olvasható eltűnjön a tömegben,és nehogymár valaki észrevegye a frankót európa baszottnagy demokráciájában..... szóval, erre nincs valami törvény? lokomatutit.blog.hu/

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.11.13. 09:58:05

@Cang:

Köszönöm, igazad van, de bocsánat: én nem személyeskedtem.

Olvass vissza kérlek, egyetlen bántó kijelentést sem tettem. Eredeti kommentem is inkább csitító jellegű volt, de sikerült szilárdan féreérteni őket.

Tudod, rosszul tűröm, ha ok nélkül sík hülyének titulálnak. Ez egy nylivános blog, ahol az ember szabadon reagálhat, ha úgy érzi, van mire.
Most volt, két ízben is.
Ennyi történt.

Szép napot!

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2012.11.13. 10:24:45

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

"De az már nonszensz ha egy Fideszes bemerészel valakit perelni. Abszurdum. Merénylet a szólásszabadság ellen"

1. Bajnairól a nagy nyilvánosság előtt a MNO és a HírTV hazugságokat állítottak, majd a bírósági ítéleteket helyreigazítások követték.

2. Nos Papcsáp elvtársról...inkább szemezgess magad:

hvg.hu/itthon/20100606_elszamoltatasi_kormanybiztos

egyenlito.blog.hu/2011/03/27/papcsak_14_millios_nemluxus_autoval_jar

hvg.hu/itthon/20110221_milliokert_adnak_tanacsokat_rokonok_zuglo

varanus.blog.hu/2012/02/03/papcsak_esete_a_zugloi_vagyonnal

fidesz = házmesterek pártja 2012.11.13. 10:26:24

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: te fideszes kretén! Mutasd már meg, hol perelt be fórumozót az a paprikajancsi!

fidesz = házmesterek pártja 2012.11.13. 10:28:42

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: te fasszopó, fartúró buzeráns! Tudod mi a különbség az általad hozott példák és a néhány fórumozó ellen indított eljárás között? Nem hiszem.

Hasznavehetetlen Régensherceg 2012.11.13. 10:52:54

a kommenteket olvasva azt hittem, ennek a blognak barnabugyi a neve :D
merthogy egy felröppent hír kapcsán már mindenki összef@sta magát.

a tények:
-qrrvaanyázó kommentek
-anyázás tárgya becsületsértésért perel
ez idáig rendben is lenne, mindenki döntse el, meddig tart a szólásszabadság mások becsmérlésekor

a kommentelők:
-lesújt a médiatörvény! (wtf??? hogy jön ez ide???)
-ávó támadja az internetet
-szabad világ vége
-éjjel rúgja ránk az ajtót a tek
....

szerintem, mielőtt még mindenki dupla adag papírt használna popsitörlésre, várjuk meg, hogy ebben az esetben tulajdonképpen egy "magánember" feljelentését a hatóság mennyire veszi komolyan és ha igen, akkor miként ítél a bíróság. kár előre vízionálni a világvégét. főleg, mert bizonyos csapokból már 2 éve a világvégézés folyik, a célközönséget is immunissá téve, a nem célközönséget meg roppantil fárasztva :D

Cang 2012.11.13. 10:54:57

@De hol van Columbo felesége?: Én azt szeretném ha az ilyesmit jól tűrnéd, a személyeskedés vagy az önérzetes idióták viselkedése, vagy taktikai elem, hogy kibillentsük a nyugalmából a másikat. De akármi is a háttere, egy laza mozdulattal kell félresöpörni :-)

(Ezek alapján jól látható, a tisztelt Papcsák úr melyik körbe tartozik :-)

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.11.13. 11:06:41

@PAPAJA: Nem az 50-es évek az eszmény, hanem a 30-as évek.

Sztavrosz_ (törölt) 2012.11.13. 11:10:04

Ismét egy remek példa arra hogy miért is kell örökre felszámolni az államot, annak (jelen és volt) jelképeit betiltani, belehajítani valami vulkánba örökre. Mindenki csináljon amit akar.. nem lesznek többé perek ellenben sok vér fog folyni eleinte.

Silent Bob 2012.11.13. 11:17:13

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Az két közszereplő, politikus baszdmeg. De ha téged perelne be, biztos furcsán néznél.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.11.13. 11:36:56

@6EQUJ5: Ki a jobboldali szerinted? Nézd végig a jelentősebb napilapokat, hetilapokat, internetes portálokat, tévéket, rádiókat és nyomban láthatod, hogy nagyjából 3:1 arányban jobboldali kézben vannak.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.11.13. 11:41:25

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Érzékeled, hogy mi a különbség egy több tízezres példányszámban terjesztett újságban többször leírt, de sosem bizonyított állítás és egy kommentelő beszólása között?

biturbo s - félázsiai bunkó állat · http://oldfordworks.blog.hu 2012.11.13. 11:46:05

P. Ferikém az úrban, azt ugye fogod, hogy sikerült újabb x ezer fő ellenséget szerezned drága pártod számára? Ugye azt is tudod, hogy ha itt valós változás lesz, ezért a kommentfeljelentgetősdiért nagyon durván meg leszel szopatva? Hogy elő fogjuk venni az összes okosságodat, amit az elmúlt 30 évben csináltál? Vért fogsz hugyozni, b@zmeg! Meg az elvarátaid is.

citrix 2012.11.13. 12:05:55

NER=aki nincs velünk az ellenünk van (és megsemmisítendő).Ja kérem,így volt ez Rákosi Mátyás népi demokráciájában is,ezt akkor proletárdiktatúrának hívták.Az államvédelmi hatóság a munkásosztály ökle,ma a TEK és a médiahatóság a kedves vezető és sameszeinek ökle.Papíron az is demokrácia volt és a mai is az.A vak is láthatja,olyan világos a kép.DOKTOR Papcsák mélyen tisztelt tekintetes úr MÉM lett?!

gazoló 2012.11.13. 15:48:56

szépen beindult a net... facebook oldalt ennek a kreténnek az tetszik...túlterheléses támadást... pereljé köcsög!!!!

Mercel 2012.11.13. 21:00:03

@6EQUJ5:

" Egyébként mit befolyásolt az a kitakarás? A háttérben állt az,akit kitakartak, ráadásul személyi indíttatásból takarták ki és csak az interneten,ha jól tudom. A tartalmat jelentősen nem befolyásolta.
Egyébként meg minden kis buzeráns ilyen jól tájékozott arról,hogy ki miért felelős a köztévében,kit miért léptetnek elő vagy fokoznak le? Netán te is a köztévénél dolgozol?
Ti annyira majmok vagytok,hogy még egy diktatúrát is megérdemelnétek. Egyébként meg krva anyádról jelentgessél ki bármit,te nagyon demokratikusan vitatkozó troll!
"

Felizgattalak kicsi droid?:)

Köszi a választ, megerősítetted a véleményem.

"Frigyes"

"Frigyes"

dennisthemenace 2012.11.13. 21:55:16

@Gyurcsány egy mocskos @az_igazi_trebitsch: Volt mar ilyen. Az egyik ocska videki lap kommentoldalan valaki beszolt a helyi fozsarunak, aki azonnal rauszitotta a bandajat az illetore.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.11.15. 07:23:22

@Mercel:
Abban a röfögésben amit az a szerencsétlen összedobott, tulajdonképp tanúbizonyságot tett mély, demokratikus elkötelezettsége és a szólásszabadság iránt.
Emberek ennyi ésszel és ilyen IQ szinttel szabadon járnak-kelnek és akkor csodálkozunk? :)
Ezek szimpla fizetett Papcsák alkalmazottak, vagy tényleg ennyire ecceri lelkek?

Mercel 2012.11.15. 19:48:00

@Félázsiai fahéjas Boli – Ch.T. is, meg’há...:

A kérdésedre a válasz egyetlen szó.
Fideszdroid.

Találó kifejezés és minden benne van.

"Frigyes"
süti beállítások módosítása