HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 106 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok

Fejlesztési dömping Zuglóban!

2013.05.15. 21:17 varnai

Mint a ZUGLÓI LAPOK május 3-i száma beszámol róla: "Mindent megteszünk azért, hogy az itt lakók  egy még élhetőbb Zuglót kapjanak  - jelentette ki Papcsák Ferenc polgármester."

Hogy az itt lakó alattvalók öröme teljes legyen, a kerületi Szabad Nép e friss száma öt polgármester arcképpel örvendeztet meg minket, és már a vezércikkhez is - felújításra váró vagy már felújított közterületet illusztrálandó nem tudni -  szintén a Kedves Vezető sejtelmes, elégedett félmosolyát közlik. (feltehetően már a kirgizisztáni utazás jár az eszében)

zugloi_kozterfejl_3466.jpg

Hogy a zuglói közterületek hogy haladnak, azt nem tudni, a parkolási problémák megoldásán mindenesetre gőzerővel dolgoznak. Itt van mindjárt a polgármesteri parkoló mely folyamatosan a jobbítás szándéka alatt áll, s bár követünk el hibákat, rajta vagyunk, mondhatni a szívünk csücske áll rajta,   - ez esetben konkrétan.

Az evolúció mindenesetre folyamatos, és a maga gyermeteg őszinteségében tökéletesen leképezi az önkormányzati belső hatalmi viszonyok változását. Kérem tekintsék meg e kis kor és kórtörténeti képes kiadást!

crysler_1.jpg

2010 ősze, a fülkeforradalom után:  az új polgármester a forgalom által elzárt területen parkol.

A kerület átvételekor ez az MSZP-SZDSZ által felpingált, a hétköznapi KRESSZ szerint a forgalom elől elzárt területet jelző csíkozású terület várt a polgármesteri, az Egyenlítő Blog szerint 14 milliós, nemluxus Cryslerra

  Mivel e csíkokon egykor maga a gazkorrupt Weinek Leonárd lízingelt  kommersz/megaciki Passatja állt, ez érthetően tarthatatlan állapot volt. Levezetek otthonról napi húsz kilométert a SzeretemZuglót kerületig és ezekre a weineki csíkokra lépjek ki?

Mint a kerület egyik első komolyabb beruházása hipp-hopp fel is festették a kék (látens szdsz fan lenne?) megkülönböztető színeket és a háromból egy, az akkori kedvenc polgármester, Kovács Balázs is kaphatott névre szóló helyet. Íme az eredmény:

masodik.jpg

2011 eleje, a kék korszak kezdete. Bár három alpolgármester volt, parkolóhelyet csak egy kapott.

A nemluxus Crysler aztán hogy hogy nem a Ligetsor Bau ügyvezetőjénél kötött ki, szigorúan nem összefüggésben  a cég által tavaly elnyert 700 milliós óvoda felújítási projekttel. A Kubatov féle Fradit és a  Pesti Imre által elnökölt Fradi kézilabda csapatát Zuglóhoz hasonlóan támogatja a cég és tulajdonos (lásd HVG háttér).  Bár a polgármester elismerte, hogy a  Ligetsor Bau Kft. becsapta a kerületet az óvodai közbeszerzési eljárásnál, -  azóta újabb megbízást kapott a zuglói vagyonkezelőtől. De erről majd máskor)

Az önkormányzatban nehezen kifüstölhető, újra és újra elharapózó liberális egalitarista morgás után aztán ismét kivonultak a közterületi felfestők, és immár mindhárom alpolgármester kapott regisztrált parkolót - itt, Zuglóban nincs kivételezés!

A polgármester járműve számára azért, -  amennyije van, annyit is ér lázári elvén - a kétszeres felület megmaradt, tekintettel a jármű értékére, vagy hátha utánfutóval, (jetski, anyakoca?) netán szippantóssal  (cashflow?), vagy Scuddal (elharapózó képviselői ellenkezés?) akarna beállni.

2_o_papcsak2.jpg

 

VIP helyek profi felfestéssel. A nemluxus CLS 350 két alpolgármesternyi helyet érdemelt

E parkolói stációnál járt kishazánkban  a BLIKK, hogy aztán a szintén nemluxus Mercedes CLS 350 ( listaár 20 milla+,  lásd a sajtó összehasonítását a politikusok autóiról)   miatt vegye a nép a szájára  -  újfent igaztalanul -  szeretett polgármesterünket. Sehogy sem tudok a kedvükre tenni, mer irigyek, azé!

Most, hogy így belevágtunk a közterület-fejlesztési JEGYZOAUTO_1930.jpgdömpingbe, meg hogy az alpolgármesterek elfogytak, mint az őszi legyek, ismét elindult a festőbrigád.

A parkolóhelyek anonimizálására már csak azért is szükség volt, mert a törvényesség őréből a bőrajtók mögött lassan politikai döntéshozóvá avanzsáló jegyző asszony (lásd CV) számára  kilenc millióért vett, listaáron max. 8 millát érő,  Fiat Freemont monstrum terepjáró afféle területen kívüli állapotba került, - konkrétan  a sóderra sodródott.  Hiába a merdzsóval vetekedő méret és presztizs, ha a tulajdonosi bizottság leszavazta a hivatalhoz kerülést és ezzel a személyi használatot. A nevesített JEGYZŐi helyre nem mernek parkolni vele.

A terepjáróval egy időben beszerzett két Fiat Brava  egyikét  Rozgonyi  - afféle kombinált fogóként alkalmazott - közbiztonsági, szociális, kultúrális, adminisztratív funkciókat egyaránt ellátó  alpolgármester használja, míg a másik Brava mostanában a meghökkentően sok feladatot és nagy hatalmat  begyűjtő, afféle szürke eminenciássá váló polgármesteri kabinet   vezető hölgyet szerencsélteti.

Bár a hatályos 5/2013( IV. 16) Gépjármű üzemeltetési Szabályzatunkban főszabályként az áll "hivatalos és üzleti útjaikra", ennek ellenére a jegyző nap mint nap az önkormányzat autójával és pénzén jár haza és vissza a fóti dombra, továbbá az autó hét végén is rendszeresen nála van, miközben a szabályzat B/5. szerint a gépjárműveket a Hivatal telephelyén kell tárolni.

A B pont 3. bekezdése  pediglen így szól: A közigazgatási határon kívüli, az un. helyközi közlekedésre hivatalos utazásokat lehetőleg közforgalmú menetrend szerint közlekedő vasúti  vagy autóbusz járatokkal kell lebonyolítani.

Ráadásul abszurd módon ezért kellett  terepjárót vennünk, - lévén Zugló sík és aszfaltozott vidék, - mert a jegyző asszony a fóti dombon lakik, ahová a személyautó már nem könnyen megy fel...Tán vegyen magának.

Tudni kell, Zugló sem a rendszerváltás előtt sem az utána megélt 22 évben eddig még sosem adott a jegyzőinek autót, és tudomásom szerint nincs olyan kerület, ahol a jegyző számára biztosítanának gépjárművet. Különösen  felháborító egy méregdrága, luxus kategóriás gépjármű személyi használata, miközben a kerület az elmúlt években jelentősen vágott  a szociális kiadásain, pl. a közalkalmazottak cafeteriáján  vagy kommunális adót vet ki.

  Hiába, mondhat akármit az ellenzék,  a kerület fejlődik, pénz, festék és dombvidék immár nem akadály!

papcspark2013.jpg

  Anonimizált, fontos emberek parkhelye. 2013 május. Két év alatt a harmadik átfestés - vajon mennyibe került eddig és nincs-e fontosabb dolog a kerületben?

Kíváncsian várjuk a további hivatali parkoló fejlesztéseket illetve a blog olvasói között ötletpályázatot hirdetek (komment illetve a varnai.laszlo14@gmail.com címre) a legjobb és legmeghökkentőbb új önkormányzati gépjármű beszerzésekre, a hozzájuk illő  parkoló felfestési kombinációkra és mémekre!

komment · 2 trackback

Címkék: hivatal papcsák ferenc zuglói jegyző zuglói önkormányzat zugló parkolás hivatali parkoló

próbálkozás pláza ügyben

2013.05.13. 11:07 varnai

Csipkerózsika álmából felébredt a kisföldalatti végállomáshoz tervezett pláza projekt, három év után újra egyeztető tárgyalásra hívták a kerületi civileket és a különböző érdekelt hatóságokat, lendületből próbálván újra letolni a torkunkon azt, amit már oly sokszor elutasítottunk.

Újszülötteknek,  friss, Zuglóban GPS-sel tájékozódó polgármestereknek, virtuálisan Herminamezőn lakó körzetes képviselőinknek (Kovács Balázs, Rátonyi Flóra) elmondom: a tervezett pláza, azaz annak elfogadható méretűre csökkentése volt a Civilzugló Egyesület 2008-as megalakulásának oka. Akkori csatáinkról  lásd a honlapunkat. 

Elmondható, sikerrel küzdöttünk az annó 55 méteresre tervezett és az akkori MSzP-SzDSz-es többség által makacsul támogatott beruházás ellen.

Érdemes megnézni az annak idején a Duna TV Talpaltnyi Zöld magazinjában  vetített (általam készített) riportfilmet, mert pontosan összefoglalja az itt lakók aggodalmait.

A polgármesteri hivatal 2009-ben  kérésünkre egy közvélemény kutatást is készíttetett, mely 500 környékbeli lakó véleményét kérte ki, e kutatás alátámasztotta a civilek véleményét. (szolgáltatóház igen, bevásárlóközpont nem) A beruházói terv aztán valamelyest finomodott,  az 55 méterből lett 30, a monstrum cipősdoboz helyett két épületet terveztek, középre került egy kis zöldfelület, de a beépíteni tervezett négyzetméter még mindig a többszöröse az általunk elfogadhatónak, illetve a közlekedésre, árufeltöltésre máig nem tudtak elfogadható megoldást javasolni. (elárulom: nincs)

Akit elragadna a látvány annak elárulom: a 3D tervező program a legárnyékosabb helyre is egy gombnyomással rajzol füvet és tesz közvetlenül a födémre 30 éves fát : )
  Tehát a pontosság kedvéért: az épületek többsége 30 méteres párkány magasságú (azaz a tető, gépészet, liftek, légkondik,stb.  erre még plusz 2-5 m)

 A tervezett parkolóházba 400P+R és 700 a pláza vásárlói számára kialakított férőhely lenne a 7 + 4 földalatti szinten. A pláza 20-25.000 négyzetméter kereskedelmi területet és még 20-25.000 négyzetméternyi egyéb funkciót, a tervek szerint irodaházat és szállodát fogadna be.
 
A beruházó kalkulációi szerint az épület naponta 27 ezer embert és 9000 gépjárművet vonzana!!!
 
 
A május 10-i tárgyalásra kiküldött ZKSZT módosítási kérelembe láthatóan semmi nem került be a civilek és a különböző hivatalok eddigi egyeztetéseken elmondott észrevételeiből, sőt több ponton jelentős visszalépés történt. Mintha süketek lennének, vagy hülyék, bár azt hiszem leginkább minket néznek hülyének.


Emiatt aztán nem csoda, a megjelent civil egyesületek képviselői, mind a hivatalok nagyon erős kritikával illették a beruházást. Elsőként is tolmácsoltam a Herminamező Polgári Köre elhalasztási kérelmét,  az állami főépítész azt kérte,  hogy  az egyeztetés most ne záruljon le, mert több egyesület nem tudott megjelenni, ezt elfogadták.

Az országos főépítész hölgy kezdte a sort és bár szakmai nyelven, de meglepően kritikus volt. A cég nem tudja megindokolni miért kéri a ZKSZT módosítást, mire alapozza OTÉK paraméterek csökkentését, pl. a 40% zöldterületről 30%-ra, miért emelnénk meg a beépítés mértékét 40%-ról 50%-ra? (A tervező válasza: mert a beruházónak ez könnyebbség. )

  Tudni kell, 2010 végén az önkormányzat (már az új testület) elutasította a kötelező parkolószám 50%-os csökkentésének kérelmét. A beruházó pedig akkor ennek reményében tervezett ekkora monstrumot, furamód, ehhez képest az épület tömege most mégsem csökkent.

A főépítész asszony azt is kérte, elsőnek a parkolóház épüljön meg, ezt feltétlen tegyük bele az esetleges településrendezési szerződésbe, nehogy véletlenül a parkolóház ne épüljön meg. ( feltehetőleg látott már ilyet a magyar rögvalóságban)
Az árufeltöltés módját, a Kolumbusz utcából két körforgalmon, a buszokon, trolikon keresztül senki nem találta elfogadhatónak és a gyakorlatban kivitelezhetőnek.

A BKK képviselője a közlekedési terveket találták kidolgozatlannak. Hosszú távon az intermodiális csomópont a Rákosrendezőhöz, a Nagy Lajos meghosszabításához kerül, odaviszik a földalattit, a 3-as villamost, akkor minek ide pláza, P+R, azaz autókat vonzó parkolóház?

A Zöldövezet Egyesület levelében elmondta, a tervben a már egyszer konszenzussal elfogadott 3000m2-es zöldterülethez képest csak 2500 szerepel, ez visszalépés. Azt hogy a zöldövezet helyét most rá sem rajzolták a tervre, továbbá, mint a főépítész asszony kiszúrta, nem talajszintre, hanem a földszintre jelölik, turpisságot sejtet.

Az 1,6-os szintterületi mutató 55.000m2 szintterület beépítését tenné lehetővé, ez nem elfogadható. Még mindig nincs közlekedési, környezetvédelmi és kereskedelmi hatástanulmány pedig ez 6000m2 fölött kötelező.


A Levegő Munkacsoport , a Zöld Gyűrű, a Védegylet képviselői az egész beruházás szükségességét és ezen a telken a kivitelezhetőségét  megkérdőjelezték. Elismerésüket fejezve ki a tervezőknek a lehetetlen feladatért, de azt javasolták, az önkormányzat semmiféle ZKSZT módosítást ne engedjen.

Én elmondtam, a cég tervezőit úgy tűnik a kerületi főépítész nem tájékoztatta arról, hogy az önkori azóta elfogadott egy új ZKSZT-t, amiben, és az elfogadott Településfejlesztési Koncepcióban konkrétan az szerepel, hogy új 6000 m2-nél nagyobb kereskedelmi létesítményt nem engedünk (kivéve a MUNDO és ha  az M3 vasúti háromszögbe kerül). Ezt kinyomtattam és kiosztottam.

Zugló hatályos településrendezési koncepciója

11. A kerületben - a Rákosrendező pályaudvar déli deltája és a Bosnyák tér kivételével -további, 6000 m2 bruttó kereskedelmi szintterületet meghaladó méretű bevásárló központ, kereskedelmi létesítmény nem helyezhető el.

Innentől nincs már igazán értelme erről a tervről beszélni. És akkor a Matolcsy féle Plázastop törvényről még nem is tettünk említést.  

Elmondtam nekik, kár, hogy a beruházó nem tette tiszteletét,  mert ők, - ha a lecserélt tervezők nem  is -  tudhatnák,  hogy az egyesületeink tisztán és évekkel ezelőtt megmondták, nem általában ellenezzük, hiszen szakmai paraméterekkel is elmondtuk mit tartunk elfogadhatónak, és értsék meg visszahozhatják akárhányszor, összemutyizhatnak a polgármesterrel, főépítésszel, bárkivel, annál nagyobbat nem fogunk engedni. Be kell látniuk, hiába volt olcsó, (Hagyó BKV-tól 500 millióért 6 hektár) rossz, a terveiknek alkalmatlan telket szereztek meg.

Végezetül a főépítész hosszan érvelt a pláza mellett,  relativizálta a számokat (benne maradhat a 30 méteres magasság, mert úgysem építhet akkorát, stb.) ezt elég keményen helyre tettem, mondtam, hogy döntse el kit képvisel.


A jövő héten remélhetőleg elkészül az emlékeztető,  (hangfelvétel készült) és akkor azt megosztom.

 Várnai László
ez esetben a Civilzugló Egyesület elnökeként

komment

süti beállítások módosítása