HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 106 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok

leszavazták, de kampányolnak vele

2011.05.14. 07:33 varnai

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNYEK:

https://www.youtube.com/watch?v=z-geS7h72RM&feature=share

nézzétek meg a kampányfimem, a legjobb mondat az elvész a bába.. : )


Mindenkit szeretettel látunk a máj. 19-i 17 30h-tól 19 30-ig a Kassák Klubban  (Uzsoki utca 57.) tartott lakossági fórumunkon. Vendég Vágó Gábor az LMP szóvivője, országgyűlési képviselője.

 

és akkor a blog:

A pár héttel ezelőtt megjelent Zuglói Lapok kapcsán azt kérdeztem, lehet-e lejjebb?

Simán megcsinálták.  A friss lapszám címlapján Kovács Balázs kampányol. Na mivel, hát a 30 km/h forgalomcsillapított övezettel. És épp a mi lakókörzetünk, a 3. jutott eszébe igy hirtelen, éppen  ahol a választás lesz és a fidesz szineiben ő indul.

 Igaz, hogy ez az elmúlt félévben eszébe sem jutott,   - nem hinném, hogy járt volna errefelé féléves alpolgármestersége alatt -  most hogy egy jó hónapja aláírásgyűjtésbe kedtem és több mint 500 aláírással a kezemben az április 28-i testületi ülésre beterjesztettem a Mexikói út - Róna utca - Erzsébe kné  - Thököly út által határolt tömbök átsorolását, forgalom csillapítását, hirtelen neki is eszébe jut. "Mindenképpen szeretném elérni..."  adja el saját ötletként.  Amikor azt írja, "szeretném elérni, ... megemeljék az út szintjét.." és lényegében szó szerint idézi a felszólalásomat.

A 3. oldali testületi ülésről szóló beszámolóban szintén szó szerint idézik az előterjesztésem leírt statisztikát - de mint beterjesztő meg sem vagyok említve. (az egész újságból mind én, mind az MSZP-s jelölt száműzve vagyunk) "A beruházás 14,3 millió forintba kerül." írják, de azt már nem teszik hozzá, hogy a fideszesek nem szavazták meg a forrás biztosítását. 

Micsoda? 

 Igen, mint azt alább a jegyzőkönyvben láthatják az előterjesztés négy pontja közül csak az elsőt szavazták meg, mely a következő három nélkül semmire sem jó. A fidesz frakció NEM szavazta meg az engedély okiratokat, NEM szavazták meg a forgalom csillapításhoz szükséges műtárgyak megépítéséhez kellő 14,3 millió forintot, sem a költségvetés átcsoportosítását -  tartózkodtak. Sőt Rozgonyi alpolgármester úr, aki a közbiztonságért felel, nemmel szavazott. A balesetek csökkentése, úgy tűnik számára nem a közbiztonság része.

A 4. oldalon, majd féloldalon újra Kovács Balázs. Azt írja "nagyon örülök, hogy a az időközi választás kampányában  senki nem akar magának politikai tőkét kovácsolni magának"  - miután képmutató módon pont ezt teszi.  Az övezet besorolást saját ötletként adja elő.

De kovácsoljon, legalább megépül. " ...sebesség csillapító műtárgyakat is telepítünk..." Miből? Épp ti nem szavattátok meg még a pénzt hozzá. A választók sima becsapása amit csinál.

Pofátlanság, arcpirító aljas képmutatás. Mindazonáltal jól illusztrálja azokat a  a módszereket, amiket KOvács Balázs az elmúlt félévben az önkormányzatban alpolgármesterként meghonosított. Ha nem vigyázunk még sokra viheti.

A JEGYZÖKÖNYV KIVONATA ------------------------------------------------

36./ Javaslat az Erzsébet királyné útja- Róna u.- Thököly út- Mexikói út által határolt terület korlátozott sebességű övezetté történő nyilvánítására

Előterjesztő: Várnai László önkormányzati képviselő

Előterjesztés sorszáma: 123-303/2011

 

 

336/2011. (IV.28.) sz. határozat

 

A Képviselő-testület felkéri a polgármestert az Erzsébet királyné útja- Róna u.- Thököly út- Mexikói út által határolt terület korlátozott sebességű övevezetté történő nyilvánításához szükséges (2007-ben elkészíttetett) terv aktualizálására, s a lejárt kezelői és üzemeltetői hozzájárulások érvényesítésére.

 

Határidő: 2011. május 30.

Felelős: dr. Papcsák Ferenc polgármester

 

 

(20 fő jelen, 19 mellette, 0 ellene, 1 tart.,)

 

(Pelyva György tartózkodott)

 

 

 

 

337/2011. (IV.28.) sz. határozat

 

A Képviselő-testület felkéri a polgármestert az Erzsébet királyné útja- Róna u.- Thököly út- Mexikói út által határolt terület korlátozott sebességű övevezetté történő nyilvánításához szükséges egyszerűsített beruházási engedélyokirat elkészíttetésére.

 

Határidő: 2011. május 10.

Felelős: dr. Papcsák Ferenc polgármester

 

 

(20 fő jelen, 3 mellette, 1 ellene, 16 tart.,)

 

/A határozati javaslat nem került elfogadásra./

 

igen: Kovács-Csincsák László, Tamás László, Várnai László

nem: Rozgonyi Zoltán

tartózkodás: többi képviselő

 

 

 

338/2011. (IV.28.) sz. határozat

 

A Képviselő-testület úgy dönt, hogy biztosítja a beruházáshoz szükséges brutto 14.300.000 Ft-ot.

 

Határidő: 2011. április 28.

Felelős: dr. Papcsák Ferenc polgármester

 

(20 fő jelen, 3 mellette, 1 ellene, 16 tart.,)

 

/A határozati javaslat nem került elfogadásra./

 

igen: Kovács-Csincsák László, Tamás László, Várnai László

nem: Rozgonyi Zoltán

tartózkodás: többi képviselő

 

 

339/2011. (IV.28.) sz. határozat

 

A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a 2011. évi költségvetés keretein belül gondoskodjon az előirányzat átcsoportosításáról.

 

Határidő: 2011. május 10.

Felelős: dr. Papcsák Ferenc polgármester

 

(20 fő jelen, 3 mellette, 1 ellene, 16 tart.,)

 

/A határozati javaslat nem került elfogadásra./

 

igen: Kovács-Csincsák László, Tamás László, Várnai László

nem: Rozgonyi Zoltán

tartózkodás: többi képviselő

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://varnailaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr202902450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

boldogboldogtalan 2011.05.15. 19:20:32

ez egy régebbi cikk. de a legfontosabb, hogy ne felejtsünk.

OkoskaTo:rp 2011.05.15. 23:22:28

Tényleg. A Zuglói Lapok múltkori (talán időközben már jogerős) törvénysértése kapcsán nem tiltották el őket a jogsértés megismétlésétől?

De mondok jobbat. Az előző időközi választásról (1. körzet) egyetlen jelölt plakátjai vannak még kint, a jogszabály által előírt 30 napos eltakarítási határidő után. Vajon kié? Csak nem Tildy Balázs fejével van teleragasztva a József Attila iskola előtti villanyoszlop is?

A kerületnek jegyzője ugyebár momentán nincs. Az aljegyzőnek pedig a zuglói weblapon semmilyen elektronikus elérhetősége. Csigapostával pedig nehéz lesz tartani a "jogsértés felfedezésétől számított két nap" határidőt, ami után alapból visszadobják a bejelentést.

sületlenke 2011.05.16. 18:10:05

@OkoskaTo:rp: Méghogy az áprilisi plakátjaik...tavalyi őszieket cibál a szél mai napig a Nagy Lajos-Szatmár u. sarkon a mosolygós Virág Krisztával, legalább ennyi a jelenléte a körzetében, ugyanúgy Bihariét az Erzsébet királynén több helyen.

Tildy sem fogja eltakarítani a sajátjait, nem azért lett fb meg miegyéb tag, ő, aki nem, nem, nem, soha nem vett fel másfél milkát huszonévesen pár havi tanácsadásért a Kovács alispán körüli időpontegyeztetésért. Kitakarítani viszont kampánya fő fegyvertényeként azt az elhanyagolt telket pucolta ki egy hétvégén, amit a Varánusz blog fotózott le egy zuglói posztban, mint tennivalót.

Na, a Tildy akkor a kérkednivalót a Varánuszról lopta, most Kovács Balázs Várnaitól a 30 km-es zónásítást. Az ingyenreklámot mindkét akcióhoz a tanácsi bumázska biztosította, jól feltupírozott terjedelemben.

Hiába no, szeretik a srácok Zuglót, azt meg jól meg kell fizetni, mert attól, hogy fideszesek, meg a fele itt sem lakik, még érthetnek valamihez, ahogy főispánunk volt oly édi kifejteni a múlt héten. Ez a két ifjú nemesérc ahhoz bizonyosan, hogy hogyan kell politikának csúfolt szervilis seggnyalásból rohadt jól megélni ebben a kerületben.

withoutus 2011.05.17. 11:03:49

László kérem, ha valakit érdekelne:

cím, időpont a május 19-én a Kassák Klubban (régi, vagy új telephely?) tartandó lakossági fórumhoz?

Kösz, (én is zuglói)

honeste vivere (törölt) 2011.05.17. 21:59:03

Olvasom, Várnai egyéni jelöltként elindul az időközp választáson. Ehhez hatalmas arc kell.

raszti 2011.05.18. 10:02:57

@honeste vivere: te vagy az kovács balázs? piásan repesztünk, bratyónkat feljelentjük? láttalak tegnap a stábbal nagylajoserzsébet sarkán. gondolom először is utoljára a kövi választásig. más ötletét lopkodjuk? testületi ülésen akkor miért nem ágyaztál meg az ötlet megvalósításának. mivel is foglalkoztál eleddig? a politikán kívül? lézer jános mit is mondott az ilyenről? az a szomorú, hogy nyered a választást. hatalmas arc. szánalmas.

sületlenke 2011.05.18. 11:55:56

@raszti:itt nálunk legalább nem repeszt, mindenesként fuvarozza valami Schild, aki univerzális ember lehet alig 400 ezerért, hozza-viszi az alispánt, besegít kommunikációba, időpontozásba, miegyébbe, tehermentesíti a stábot, na, meg elhárítja a közlekedési kihágást, semmi érte az a kis pénz.

"Schild László a beszámolói alapján valójában Kovács Balázs sofőrje lehetett; Kovácsnak közlekedési kihágások miatt jelenleg ugyanis nincs jogosítványa. Fuvarjai gyakran semmilyen kapcsolatban sincsenek az alpolgármester feladataival: többször viszi át Kovácsot a XVI. kerületbe, ahol kinevezése után pár hétig még önkormányzati képviselő, míg le nem mond a zuglói munkájával összeférhetetlen tisztségéről. Egyszer a Vidám Parkba is kiugranak, mert Kovács a fővárosi tulajdonú társaság felügyelőbizottságának elnöke. De Schild afféle all round srác lehet: teljesítésigazolásai szerint feladata januárban a Pálinkással folytatott beszélgetés "teljes körű szervezése, egyeztetése, kivitelezése" volt. Beszállt a hivatal mumusainak számító meghívókkal folytatott sziszifuszi küzdelembe is, és a sajtókapcsolat-tartást is "felügyelte"; az említett három cég nyilván nem győzte"

www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=23604

A Kovács alispán meg nem költözhet be mégis a kerületbe csak azért, hogy ő is szerethesse Zuglót, megy az anélkül is, hála a főispáni áldott előrelátásnak.

Ezzel a honestével meg ne vitázz, nincs vele tisztában, milyen jól járnak Várnaival.

Nagy arca van, meg 43 évi helyben lakása, ismeri a körzetet, legalább előáll a megoldandó problémákkal, Balázskának meg elég leszavazni, utána meg kampányolni a javaslataival.

De semmi vész, nincs itt veszve semmi, Várnainak még félcédulára sem telt kiragasztgatni, Kovácsnak meg ott lógnak a plakátjai végig a Thökölyn a körzethatáron, meg majd reméljük, megtámogatja Balit a papcsákos gazéta, mint már eddig is ingyér, kétszer fél oldalon, és hol van még a választás előtti szám...

honeste vivere (törölt) 2011.05.18. 11:59:24

@raszti:
Nem szívjál erős anyagot, mert marhaságokat beszélsz! Ha nem bírjátok a kritikát, mi francnak vagytok itt. Nem vagyok politikus, de még csak a közelében sem. Remélem, érted vagy értitek. Ha nem, hát nem. Nevetségesek vagytok a pártotokkal együtt.

majdaniglan 2011.05.18. 15:26:32

A zuglói önkormányzat színes egyénisége Várnai László, a Lehet Más a Politika delegáltja. Ez persze csak visszafogott utalás a kerületatya habitusára; markánsabb portrékban inkább notórius kötözködőként, az LMP ökleként említik, akit a készülő Tóth Ilonka-filmtől (minek támogatni egy „propagandafilmet”?) a tervezett Wass Albert térig minden zavar, ami nemzeti és magyar. Egy túlmozgásos aktivista, aki ismeretlen okból ellenzi a kommunizmus gyermekáldozatairól szóló kerületi emlékműsort (sztálini éhínség Ukrajnában, sok millió halott), aki az intézmény-összevonást véleményező szülőket hűvös eleganciával piranháknak nevezi, sőt, még a kerületbe tervezett defibrillátor-bővítéssel is baja van. („Nekem az a kérdésem, most is van egy jó pár készülék szerte a kerületben, ezeket eddig hányszor használták?”) Arcképvázlatának megkerülhetetlen mozzanata: választási ajánlószelvényeit annak idején játékdömperrel „szállította” az önkormányzathoz.
Nem véletlen, hogy a haragoszöld emberre a megfáradt országos ellenzék is felfigyelt, nemrégiben az ATV is megszólaltatta, igehirdetővé lett a Klubrádió betelefonálós műsoraiban – a köztévé meghívására ellenben nemet mondott, szűknek ítélte a műsoridőt (mások szerint a keresztkérdésektől tartott). Hogy eredendően gonosz-e Várnai László, vagy csak rossz társaságba keveredett, nem tudni. Blogjából mindenesetre kiderül, elkötelezett civilnek (akkor mit keres az LMP-ben?) tartja magát, amúgy fotográfusnak tanult, finom külhoni iskolákban is megfordult, régóta kacérkodik a művészpályával. Egyik munkája színes bőrű gyerekeket ábrázol, aláírás: „Tíz év múlva az egyikük felrobbantja Magát”. Így, ráadásul M-mel… Elgondolkodtató. Ahogyan maga Várnai László, Zugló darazsa is.

zuglauer 2011.05.18. 15:44:27

@majdaniglan: Hát igen, ilyen az, amikor Pilhál úr elfogulatlanul ír. Azt hiszem úgy szokták ezt finoman mondani, hogy írásában "nem bontotta ki maradéktalanul az igazság minden apró részletét"... :)

varnai 2011.05.18. 21:05:18

A mondatok második felét is illik leírni
Pilhál György cikkére a következő válaszcikk fog megjelenni pénteken:
Én nem bánom, ha a tollhegyére tűz, azt viszont szomorúan látom, hogy nem ellenőrzi a kapott információkat és azok hátterét. Cikkéből minden mondat második fele – a hátterek hiányoznak.
Minden Ön által említett témáról érdemes lenne hosszabban írni, hisz mindegyikben pont ugyanúgy benne van a féligazságok látványos egyszerűsége, és mint csöppekben a tenger, a Zuglói Önkormányzat két évtizedes sodródásának, eladósodásának, és idei év másfél milliárd forintos hiányának története. Az Ön által említett esetek azt bizonyították, hogy a közpénzekkel nem csak az előző érában bántak nagyvonalúan.
A Tóth Ilona film támogatás kapcsán elmondtam, hogy Zugló kötelező feladatai között nem szerepel film finanszírozás, - a témától függetlenül. Különben nem csak én éreztem túlzásnak a kért két millió forintot – különösen az önkormányzat jelenlegi megszorító intézkedéseinek közepette - hiszen a Fideszes képviselők javaslatára csökkent a támogatás a kért összeg negyedére, ötszázezerre.
A kommunizmus gyerekáldozatai és más hasonló konferenciákra 4 millió forintot fizettünk ki dr. Kun Miklós történésznek és segítőinek, miközben a szociális segélyek összegét a harmadára csökkentettük, és óvodai munkahelyeket próbálunk megszüntetni. Nem hinném, hogy demagóg dolog azt mondani, a mostani gyerekek elhelyezése fontosabb a múltba nézésnél, de bizonyosan fontosabbak a politikai holdudvarok kifizetésénél.
Defibrillátor ügyben akkor lett volna korrekt a cikk, ha a kérdésemre adott választ is idézi, mert mint elismerték, a hosszú évek alatt bizony sosem használták még ezeket a félmilliós készülékeket, sajnos nem életszerű, hogy sikerül eltalálni, a kerület mely pontján lesznek rosszul. Sőt az elhunyt Varga Zoltán focista esetében az is bebizonyosodott, a közelben lévő készüléket sem használták… Senki nem tudja ezek a készülékek hol vannak, és hol kéne keresni és hogyan kéne használni őket baj esetén. Drága és nem hozzáértő kezekben veszélyes holmik, melyeket kellemetlen visszautasítani. Csak összehasonlításképp: a Fidesz-KDNP-s képviselők ugyanazon a testületi ülésen simán leszavazták az előterjesztésem, egy lakóövezet fekvőrendőrökkel való forgalom csillapítását. 14,3 millió lett volna a már három éve kész tervek megvalósítása, pedig csak tavaly 28 ember sérült meg a balesetekben azokon a sarkokon. Egyszer spórolunk, egyszer meg nagyvonalúak vagyunk, attól függ ki az előterjesztő?
A játékdömperrel leadott ajánlószelvény egy kis fricska volt Tarlós úr talicskás ajánlószelvény leadása után, nem tudom az zavarta-e Önt. A köztévé meghívása esetében viszont Önt konkrétan félretájékoztatták, a MA Reggelben Krizsó Szilvia (kereszt)kérdéseire válaszoltam. A konkrét témáról, a polgármester úr által kötött megkérdőjelezhető tanácsadói szerződésekről viszont azt hiszem a Magyar Nemzet nem számolt be. Illenék a mostani és az akkori kormányzást, pénzköltéseit, kifizetéseit hasonlóan kritikus szemmel nézni.
A környezetvédő civilség és a fenntarthatóságot zászlajára tűző ( igen leegyszerűsítve: zöld) LMP nem összeférhetetlen, szomorú hogy eddig nem vette észre. Az LMP alapítói és tagjai között számtalan környezetvédő civil van, ugyanis az elmúlt húsz év alatt beláttuk, hogy ebben az országban civilként lehetetlen, vagy szinte lehetetlen hatékonyan fellépni a pártokkal jó viszonyt ápoló, ellenben semmi másra tekintettel nem levő ipari lobbistákkal, „beruházókkal” szemben. A mi Civilzugló Egyesületünk Zugló zöldövezeteinek és épített örökségének megóvásáért dolgozik. Ha utánanéz láthatja, az MSZP-SZDSZ-es kerületvezetés idején a Herminamezőre tervezett, megépülése esetén azt tönkretevő megalomán plázaberuházást támadtam Zugló Darazsaként, igen gyakran a mostani fideszes képviselőkkel vállvetve, darázsként: egy rajban.
Sajnos az elmúlt félévet elnézve azt kell látnom, Zugló kaptárát és a benne lévő mézet pártszínektől függetlenül sokan szeretnék megdézsmálni – én nem leszek rest mindenkit megcsípni, aki ebből a kaptárból csak elvinni akar.
Várnai László
zuglói önkormányzati képviselő, LMP

pillangóutca 2011.05.19. 18:13:28

Szomorúan olvastam Pilhál György cikkét a Magyar Nemzetben. Mint helyi -herminamezei - lakos üzenem neki (nem különösebb balos szimpatizáns, inkább jobbosként), hogy ezek után már nem csak az elkötelezett LMP, civil és másféle (hablaty? ) dolgok hívői fognak Várnaira szavazni, hanem azok is, akiket roppant módon irritál Kovács Balázs és a Fidesz zuglói tevékenysége. Kovács Balázsnak fingja nincs, mi van itt. Hogy is volna, hiszen nem áll szóba a óvodába járó gyerekek szüleivel, a nőket ledegradálja, az anyákat cikizi, hazug dolgokkal kampányol, sosem láttuk itt sehol, neki ez csak ámokfutás a lóvéért. Nincs jogsija, ittasan vezet. Saját testvérei kiebrudalták Mátyásföldről. Ja, de láttam, a bölcsődénk előtt plakáton mosolyogni: szeretem zuglót (ami kábé annyit jelent: kapjátok be!). Remélem, maguk a választók adnak neki néhány pofont. Érdekes cikkek, ezek az újságok, micsoda marhaság abból tájékozódni, ma is olvastam a Magyar Narancsban egyet mást, újabb ügyek Papcsákkal - folyik a kampány.

piranya_mama 2011.05.19. 19:36:02

Kedves Képviselő-jelölt úr (még csak most próbálják legalizálni, ugyi?), már több fórumon is kifejtette az elmúlt napokban, hogy NEKI (nem az önkormányzatnak!) azért kell óvodai férőhelyeket létrehozni, mert az anyukák hogy szoliba tudjanak menni, inkább oviba viszik a kicsiket (jó neki (?), hogy csak ilyen nőket ismer!). No Comment!

honeste vivere (törölt) 2011.05.20. 13:46:17

@varnai:

A helyesírást nem kellene gyakorolnia?

Sajnos az elmúlt félévet elnézve azt kell látnom, Zugló kaptárát és a benne lévő mézet pártszínektől függetlenül sokan szeretnék megdézsmálni – én nem leszek rest mindenkit megcsípni, aki ebből a kaptárból csak elvinni akar.

1.Sajnos után vessző
2. -pártszínektől függetlenül- elé és után kötőjel

ami a tartalmat illeti, az csapnivalóan rossz.

IMGM6 2011.05.20. 14:02:23

Ez a bagoly mondja verébnek tipikus esete, ha csak ezt a hozzászólását nézzük, akkor is, hogy a többiről ne is beszéljünk. Ha már nincsenek egyéb érvek, akkor jön a van rajta sapka/nincs rajta sapka esete?

belga6 2011.05.20. 15:47:50

@honeste vivere: Mennyit kapsz egy karakterért?
süti beállítások módosítása