HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 123 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok

A Zuglói Városgazdálkodási "Közszolgáltató" Zrt. tíz milliókba kerülő ügyeskedése

2021.02.02. 19:11 varnai

 Vajon  miért nem adják ki az egyik vállalkozónak a Thököly út 150. alatti üzlethelyiséget, és miért adnák oda egy másiknak egy rendeletsértő sima cserével teljesen felújítva? Miért mond le önként a vagyonkezelő öt éven át a beszedhető bérleti díjról?

Hűtlen vagy hanyag kezelésnek számít-e a tudatos, közel 30 millió forintnyi pénzvesztést eredményező döntéssor, vagy legalább munkajogi következmény várható? Vajon hány bérleményünkkel történt hasonló ügyeskedés az elmúlt öt évben? 

Háttérként tudni kell: a zuglói önkormányzat közel ezer bolthelyiséget, raktárt, egyéb helyiséget tulajdonol. Ezzel a nagyságrendileg száz milliárdos vagyonunkkal a Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt.   gazdálkodik. A céget 2014 ősze óta a Hajdu Fórián gazdálkodásért felelős MSZP-s alpolgármester sógora, Baracskai Gábor vezeti. A rokon kinevezését már Karácsony polgármester is rosszallotta, bár meg nem akadályozta.

A Zrt. Ingatlangazdálkodási Osztályának feladata  - lenne  - a hatályos helyiségbérleti rendeletünket betartva a helyiségek kiadása, a bérleti díjak beszedése, azaz a rájuk bízott vagyonból a lehető legtöbb bevétel realizálása - nem mások, hanem a kerület javára.

Jelenleg azonban a helyiségek csupán kevesebb, mint fele van kiadva. Bizonyára sok a rossz helyen lévő, lepusztult, kereskedelmi-, raktározási-, műhely vagy más tevékenységre (sőt, semmilyen tevékenységre) nem alkalmas helyiség, melyeket egyetlen cég, vagy magánember sem szándékozik kivenni - gondolhatják sokan. Kétségtelenül vannak ilyen helyiségek is, csakhogy

a Thököly út 150. alatti 102 négyzetméteres bolthelyiségünk történetesen nem ilyen: forgalmas főúton,  frekvántált helyen, sarkon lévő, bejáratott bolthelyiség, pár lépésnyire a Zuglói ökormányzattól.

Vajon miért áll üresen több mint öt éve?

 

thokoly_felujitas_elott.jpg

A remek helyen lévő bolt sokáig ingatlan irodaként, késöbb albán pékségként működött, majd  2016-tól üresen állt. Az eltelt öt évben a ZVK Zrt. a helyiséget sem a honlapján, sem a helyszínen kiírva nem hirdette meg.

Sőt, mintha titkolták volna; az üzlethetlyiséget szemrevételezve sehonnan sem volt megtudható, hogy a helyiség az önkormányzaté, és hogy adott esetben bérelhető. Mindez úgy, hogy a kerület helyiségbérleti rendelete előírja a szabályszerű meghirdetést, és annak az üzlethelyiségen jól láthatóan feltüntetését.

Tudni kell, amikor egy helyiségünk üres, olyankor a tulajdonos, azaz az önkormányzat fizeti annak közüzemi díjait és közös költségét, mely ez esetben havi kb. 19.000 Ft.  

Tehát míg a helyiség az önkormányzatnak bevételt nem hozott, mostanáig kb. ( 5x12 hónap alatt)  1.140.000 ft kiadást termelt a parlagon álló tulajdon. Az eltelt öt év alatt a közüzemi díjak alapdíja is százezrekre rúgott.

Nem sokkal a bolt üressé válása után, már 2017 tavaszán  jelentkezett egy vállalkozó, aki alkalmasnak találta a helyiséget prémium pékségei és kávézói számának bővítésére, ezért bérleti ajánlatával hivatalos levélben kereste meg az akkori polgármestert és a ZVK Zrt.-t:

Date: 2017. máj. 8., H, 15:45
Subject: Tököly út 150.sz.alatti üzlethelység
To: <polgarmester@zuglo.hu>, <zugloizrt@zugloizrt.hu>
Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Vagyonkezelés!
Azzal a kéréssel fordulok Önökhöz,  tegyék lehetővé, hogy a Tököly út 150   szám alatt levő , korábban "Lindi".pékség néven futó üzlethelységet cégünk meg tudja pályázni bérleti konstrukció keretében.
Célunk, hogy egy hasonló profilú,mint amilyen korábban ezen a helyen működött, de annál igényesebb és színvonalasabb kézműves pékséget nyissunk tulajdonostársammal. Hisszük, hogy vállalkozásunkra jelentős igény van, hiszen a lakosság egyre inkább igényli a magas színvonalú, nem tömegtermelésben készült termékeket.
Árunkat helyben állítanánk elő, kizárólagosan természetes alapanyagok felhasználásával, nem a mennyiséget, hanem a magas minőséget szem előtt tartva.
Távlati célként szeretnénk műhelyünkben szerződés keretében tanulók képzésével foglalkozni, megszerettetve velük ezt az egybként egyre ritkább szakmát.
Segítségüket köszönöm és várom szíves válaszukat.

A ZVK Zrt. gyorsan lepattintotta:

Tisztelt .................

Az önkormányzati tulajdonban lévő helyiségek bérbevételét rendelet szabályozza. A hasznosításra kerülő ingatlanokra el kell végezni egy előzetes átfogó vizsgálatot, melynek lezárultával dől el a hasznosítás módja. A vizsgálat magában foglalja az ingatlan műszaki állapotának, és jogi helyzetének felülvizsgálatát, valamint a szakértői megállapítások rögzítését, a szükséges dokumentumok elkészítését.

Hirdetmény útján történő bérbeadás esetén, nyilvános hirdetmény kerül kiírásra, amely tartalmazza az ingatlan adatait (alapterület, közműellátottság), a bérbevétel feltételeit (alap bérleti díj és a közös költség összege, a műszaki állapotra vonatkozó megjegyzés, ajánlattétel módja és határideje), valamint a helyiség előzetes megtekintésének lehetőségét. Az önkormányzat az ingatlant felújítási kötelezettséggel adja bérbe, az igazolt költségek megállapodás szerinti részének bérleti díjban történő utólagos jóváírásának lehetőségével. Amennyiben egy helyiségre több ajánlat is érkezik, árversenyre kerül sor. Az árversenyen való részvétel feltétele az ajánlati biztosíték megfizetése, ami a bérbeadási ajánlatba foglalt havi bruttó bérleti díj háromszorosának megfelelő összeg (szerződéskötés esetén óvadékká alakul át). Minden pályázóval születik egy előzetes megállapodás, melynek alapján az Önkormányzat Gazdasági Bizottsága dönt a bérbeadásról. Szerződéskötéskor bérlőnek óvadékot kell fizetnie, melynek mértéke 3 havi bruttó bérleti díjjal azonos összeg. A bérleti szerződések általában határozatlan időre, 60 napos felmondási idővel kerülnek megkötésre.

Az Önt érdeklő Thököly út 150. szám alatti üzlethelyiség vonatkozásában egyelőre még nem tudják kollégáink lezárni a vizsgálatot, mely a hasznosítás módjának eldöntéséhez szükséges. Hosszabb folyamatra kell számítani, mivel alapterület anomáliára derült fény, mely tisztázásra (illetve szükség esetén rendezésre) szorul. Amint konkrétabb információval rendelkezünk értesíteni fogjuk. Amennyiben továbbra is szeretne személyes egyeztetést, kérem jelezze.

Üdvözlettel, ............................... bérleménygazdálkodási előadó

Kiemelések - szerk.

Tehát, miközben a vállalkozó a helyiséget 2017-ben a meglévő állapotában is kibérelte volna, és ajánlatát fenntartva türelmesen várta a ZVK Zrt. jelentkezését,  a ZVK Zrt. nekiállt 15 millió forintért a bolthelyiséget felújítani.  

A felújítás, különösen ekkora nagyságrendben azért is fura, mert a ZVK Zrt. az elmúlt években helyiséget nem újított fel, általában a friss bérlőkkel végezteti el a szükséges munkákat, mely költségeket a bérlők részben lelakhatják. Ez az általános gyakorlat szinte minden önkormányzat esetében. A felújítást természetesen a jelentkezett vállalkozóval is elvégeztethették volna.

A durván forráshiányos 2020-as évben pénzt nem kiméltek: bár nem volt rossz állapotú, teljes üveg és portál cserét végeztek, mi több, még a társasházzal is hadakozva áthelyezték a bejáratot a másik homlokzatra.

thokol150.jpg

Komplett új elektromos, víz és csatorna rendszert építettek ki, a belső elrendezést átépítették, sőt még a csaptelepeket, szanitereket is felszerelték. 

A  vásárlói mosdó kialakítása annyira fontos volt, hogy emiatt a társasház közös területéből  a viálgítóaknát a társasház beleegyezése nélkül elfalazták, illegálisan növelve a területet. 

Mindezen precíz átalakításokat úgy végezték, hogy a Vagyonkezelő Zrt. állítólag nem tudta, ki-, és milyen funkcióra kívánja majd a helyiséget  bérbe venni.  Például ha irodának veszik ki, -ahogy az korábban évekig funkcionált-, akkor minek vízkiállást kialakítani a találkozótérbe?

thok_belso1.jpg

thokbleso2.jpg

A Zrt. nekiállt a bolt előtti teret is mintegy 120 millióból parkosítani és a bolthelyiség elé teraszt, míg a gazdasági tervben a térre "Szajna parti hangulatot" vizionáltak. 

Nem sokkal ezután a csoda meg is történt, Hajdu alpolgármester előterjesztésében jelentkezett a francia hangulat, 2020 decemberében egy rejtélyes címmel ellátott előterjesztés került véleményezésre a képviselő-testület elé:

123-665/2020
Hajdu Flórián alpolgármester

Megjegyzendő, ha nincs a veszélyhelyzeti döntéshozatali eljárás az előterjesztés nem is kerül a képviselő-testület elé, hiszen akkor arról a szocialista többségű Gazdasági Bizottság önmagában is dönthetett volna.

Mint az előterjesztésből kiderült, a  francia süteményeket készítő HETTI-KER Kft. a Szugló utca 80. alatt bérel helyiséget, és most CSERÉVEL kapnák meg a frissen felújított Thököly út 150-et.

Tudni kell, hogy a hatályos Helyiségbérleti rendeletünk nem tartalmazza a bérlemények cserélgetésének lehetőségét, egy helyiség bérbeadása kizárólag nyilvános meghirdetéssel, és versenyeztetéssel történhet(ne). Lássuk a rendelet idevágó passzusát :

7. A bérbeadásra vonatkozó ajánlat

  1. (1) Arról, hogy az Önkormányzattól mely üres helyiség bérelhető, felhívást és hirdetményt (a továbbiakban együtt: bérbeadási ajánlat) kell közzétenni. A közzététel időtartama legalább 15 nap. Amennyiben nem érkezik be érvényes pályázat, mindaddig fél évenkénti Forgalmi Értékbecslés (továbbiakban FÉ) és költségvetés felülvizsgálattal folyamatos hirdetményezésére kerül sor, amíg az Önkormányzat bérbe kívánja adni a helyiséget, vagy érvényes pályázat be nem érkezik.
  • Ha a bérbevételi ajánlat olyan helyiségre vonatkozik, amelyre nincs még közzétéve bérbeadási ajánlat, de a helyiség bérbe adható, 60 napon belül:
    1. a bérbeadással kapcsolatos felhívást és hirdetményt közzé kell tenni, ha a helyiség bérlőjét versenyeztetés alapján kell kiválasztani, és a bérbevételi ajánlatot tevőt erről értesíteni kell...
  1. (1) A bérbevételi ajánlat megtételére vonatkozó felhívást (a továbbiakban: felhívás) a bérbe adni kívánt helyiség közterületre nyíló ajtaján, ablakában, kirakatában jól látható módon és formában ki kell függeszteni. A felhívást, ha a helyiségnek nincs közterület felé eső homlokzata, a bérbe adni kívánt helyiséget magában foglaló épület homlokzatán – az Önkormányzat kizárólagos tulajdonában nem álló ingatlan esetén az ingatlan tulajdonostársai közösségének, társasház esetében a közös képviselőnek a hozzájárulása alapján – kell elhelyezni.
  2. A felhívást a kifüggesztését követően legalább egy alkalommal közzé kell tenni a Zuglói Polgármesteri Hivatal és Zuglói Zrt. faliújságján, a Zuglói Zrt. honlapján és a Zuglói Lapokban

 

Erősen kilógott a lóláb, hisz az előterjesztésben a gazdasági alpolgármester a szokásostól eltérően nem idézte a helyiségbérleti rendeletet, illetve azt, hogy annak mely paragrafusa alapján történne a csere.

Kilógott egy másik is lóláb is, ahogyan azt Klemm-Ruskál Csilla, a Gazdasági Bizottság Momentumos külsős bizottsági tagja éles szemmel felfedezte. A gazdasági programban megfogalmazott  Varsó utcai "Szajna-parti életérzést" már-már gondolatolvasással sikerült eltalálni, midőn rögtön meg is jelent egy francia cukrászda, mely éppenséggel Szajna-parti életérzés megteremtése okán kíván odaköltözni. "Mi volt előbb, a tyúk, vagy a tojás?" - tette fel a kérdést a bizottsági tag. 

klemm1.jpg

Hát igen...  Ezúttal itt nem valamiféle ellenzék kontra Fidesz kötözködésről van szó, hanem egy koalíciós partner észrevételéről. Klemm-Ruskal Csilla azóta sem kapott választ kérdéseire.

Mint önkormányzati képviselő magam is írásban figyelemeztettem képviselőtársaimat, hogy NE támogassák az előterjesztést, emellett pedig kérdéseket tettem fel.

NEM

A bolthelyiség miután évekig üresen állt, és az önkormányzat nem adta ki, pedig több cég is megkereste a bérbevétel szándékával.

Most, miután 10 millió forintos nagyságrendben költöttünk rá, egy fura cserével próbálják egy cégnek bérbe adni, azaz a rendeletileg kötelező nyílt pályáztatás megkerülésével.  Kérem a polgármestert, hogy az előterjesztést vonja vissza, és az alábbi kérdésekről tájékoztassa a képviselő-testületet.

A hatályos helyiségbérleti rendeletünk minden esetben nyílt pályázaton meghirdetést tesz kötelezővé, médiában, honlapokon és a helyiségen is feltüntetve a bérbeadás szándékát. Nem pedig „cserével”

1. Kérem tájékoztassanak a rendeletünk mely passzusai biztosítják ezt az eljárás formát és mely passzusok teszik lehetővé a nyilt pályáztatás megkerülését?

2. Mindösszesen mennyit költött az önkormányzat a helyiség felújítására, komplett vizesblokkokra, elektromos rendszerre, teljes üveg nyílászáró és portál cserére, festésre stb.? Kérem küldjék meg a felújítás költségvetését, a szerződést a felújító céggel.

3. Mi alapján lett a számos felújításra váró üresen álló önkormányzati bolthelyiség közül a Thököly út 150. kiválasztva, ki döntött? Kérem a döntést mellékeljék! A kerület mely más bolthelyiségeink felújtására és mennyit költött 2020 folyamán?

4. Áll e vitában az önkormányzatot képviselő ZVK Zrt. a Thököly út 150 társasházzal?

5. Miért utasítottak el céget / cégeket, akik a saját erős felújítás előtt is bérbevették volna a helyiséget? Kérem küldjék el a cégekkel történő levelezést.

 

E figyelmeztetés ellenére a képviselő-testület 13-tagja támogatta az előterjesztést: a szocialisták, a DK, az LMP és a Kétfarkú Kutyapárt képviselői.

Tartózkodott a Momentum 3, és a Párbeszéd 1 képviselője. A Fidesz frakció az én levelem után módosította IGEN szavazatát bátor tartózkodásra.

A CivilZugló Egyesület képviselőjeként NEM-el szavaztam. 

A polgármester ezután az előterjesztést elnapolta a testület januári ülésére, de furamód a januári testületi napirenden mégsem szerepelt a bizarr ingatlancsere. Dicséretes óvatosság. Mint Karácsony Gergely találóan megjegyezte: " A Csabának legalább annyi esze van, hogy tudja, mi az, amiért börtönbe lehet menni..."

Hogy mit terveznek a bérleménnyel nem tudjuk, erről  a polgármester és a Zrt igazgatója  is mélyen hallgatnak, a kiadásra szánt helyiségek között  mindenesetre most sincs ott. (mint látják, egy sincs felújítva, mindegyiket felújítandó állapotban kínáljuk kiadásra

A feltett kérdéseimre csak azután jött válasz, hogy egy hónap után egy második levélben ismét felhívtam a jegyző, és a polgármester figyelmét a válaszadási kötelezettségre. 

Mint olvashatják, a Városgazdálkodási Zrt. a kérdések többségére vagy nem válaszolt, vagy konkrétan nem mondott igazat. Mondhatni, szemtelen hazudozás az egész.

thokol150_zrt_valasz.jpg

 

Mint látják, a Zrt. gondosan hallgat a részére megküldött 2017. májusi és a 2020. január 2-án megismételt vállalkozói bérlési ajánlatról. Nem reagál arra, hogy a helyiségbérleti rendeletünk lehetőséget ad-e a cserére. Az a válasz érkezett, hogy a PTK (Polgári Törvénykönyv) lehetőséget biztosít erre, ugyanakkor a Zrt. igazgatója gondosan elsiklik a tény felett, hogy a kerületi helyiségbérleti rendelet erre nem ad lehetőséget. Mint írtam, a társasház az átépítés folyamán többször is jelezte, hogy a homlokzat-átépítés problémás, hogy a világítóaknát (lichthofot) minden engedély nélkül beépítették, és ezt a társasház lakói nem fogadják el. A társasházi közösképviselet szeptemberben birtokvédelmi eljárást kezdeményezett, amit a ZVK Zrt. januári levelében letagadott. 

th150_kerelem_birtokvedelmi_eljarasra_legakna.jpg

 

 

És hogy mindez az ügyeskedés  mekkora kárt okozott?

Ha kiszámoljuk, a vállalkozó 2017 második felétől mostanáig - igencsak alábecsülve -  havi 250.000 Ft +áfa bérleti díjat fizetett volna: ez összesen 13,5 millió forint. Ezidő alatt természetesen nem az önkormányzat, hanem a vállalkozó fizette volna a közös költséget, közüzemi díjakat 1,5 millió forint értékben, és az önkormányzatnak még a 12,5 millió forint + ÁFA értékben kifizetett felújítás költsége is megmaradt volna. A ZVK Zrt döntéhozói által  okozott kár hozzávetőleg 27,5 millió forint.

Most írásban kérem a polgármestert, hogy tartson belső vizsgálatot az elmaradt bérbeadás ügyében, és az elmaradt hasznot érvényesítse az igazgatón.

  • Vizsgálják ki továbbá, hogy az alpolgármester előterjesztése megfelelt-e a hatályos helyiségbérleti rendeletünknek.
  • Morálisan elfogadható-e és nem teszi -e lehetetlenné a vezetői kontrollt, hogy alá és fölérendelt, gazdasági alpolgármester és az alá tartozó Zrt igazgatója szoros rokoni kapcsolatban állnak?
  • Kérem, induljon fegyelmi eljárás az alpolgármester és a cégvezető ellen, és induljon meg a felelősségrevonás.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://varnailaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr9816412960

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása