HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 106 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok

Apa, ez moslékból van?

2016.12.02. 11:53 varnai

Tegye fel a kezét, aki hallott már a ZSURMóKA levesről. Az óvodai dolgozók és ismerőseim között nem volt ilyen.

Leguglizva az egyetlen a Hungast konyhák menüválasztékában  szerepel - úgymond tájétel - ,de szomorúan kellett megállapítanom, az ott leírt receptnek semmi köze nem volt a tegnap az összes zuglói óvodában, iskoláiban a gyerekeink elé tálalt híg, ízetlen löttyhöz.

zsurmoka_leves.JPG

Ezt kapták a gyerekek tegnap. Gergő fiam a gyerekszáj őszinteségével meg is kérdezte: - Apa, ez moslékból van?

Elsőként egy rántott levesre gyanakodtam de ,mint a kóstolásnál kiderült, a másodikként tálalt paprikás krumpli egy részét darálhatták le és higíthatták fel homeopátiás, 1:10.000 arányban, mert a két fogásnak kiköpött ugyanolyan íze, színe, illata volt:

Derűs, diszkrét illatokkal rendelkező, mely a paprikás rántás, csipetnyi köménymagos illatjegyekkel, lábosban kozmált barikolt utóízzel, pikáns olajkarikákkal, mely a menzás, a katonaságom mosogatásait idéző állott zsírszaggal áll össze kerek egésszé, mely minden Hungast étel sajátja, - ahogy egy végzett somelier jellemezné.

A paprikás krumpli ugyan kissé testesebb volt, ahogy ez el is várható.

És íme, összehasonlításként amit a Hungast Zsurmóka levesként az étlapján kínál.

zsurmoka_net.jpg

Íme a receptjük:

  • 100g tv paprika
  • 100g paradicsom
  • 100g füstölt kenyérszalonna
  • 100g vöröshagyma
  • 100ml tejföl
  • 80g házi tarhonya
  • Só, őrölt feketebors, fűszerpaprika, őrölt kömény

 

Na most ennek a levesnek se látványában, se tartalmában, összetételében az ég adta világon semmi köze nem volt a tegnap az óvodában a gyerekek elé tálalt és általam is kóstolt híg léhez.

A tarhonyán kívül semmiféle szilárd dolog nem úszott a feltálalt lében, a gyerekek szerint ők fejenként 1-1 "tésztát" találtak benne.

Ezúton kérném az önkormányzatot, meg hivatalos levélben is fogom, hogy a tegnapi 7000 adagnyi levest hibás teljesítés okán ne fizessük ki.

A nemrégiben a gyerekeink elé tálalt "Bolognai rizs" - el együtt már azt hiszem eléggé túlfeszítették a húrt. ja, a Hungastnak, mely Bánki Erik fideszes képviselő érdekeltségébe tartozik évi 1,2 milliárd forintot fizetünk ki, mert a bal és jobboldal 2015-ben megújította velük a szerződést. Valakinek biztos megérte.

70 komment

Címkék: Zugló hungast kft zsurmóka leves zugló közétkeztetés

A bejegyzés trackback címe:

https://varnailaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr4812015102

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szamaritánus 2016.12.02. 13:03:19

ha hallottad, ha nem, van zsurmóka, nézz utána.

Mad Mind 2016.12.02. 13:24:49

Szerintem örülj, hogy kap még valamit a gyerek. Mégis mit vársz? Focistadion, esetleg kisvasút a gyerek?

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2016.12.02. 13:40:30

"Na most ennek a levesnek se látványában, se tartalmában, összetételében az ég adta világon semmi köze nem volt a tegnap az óvodában a gyerekek elé tálalt és általam is kóstolt híg léhez."
Az én időmben még nem járhattak be a szülők az óvodába a kaját kóstolgatni. Van fejlődés! :)

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.12.02. 14:01:31

@dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)!:
Igen ezt én is hiányolom.

Bárcsak az én moslékomat is ellenőrizték volna annak idején.
Vagy a gyerekem által kapott moslékot a szocik idején.
De nem.

----
De a lényeg, hogy javuljon a cucc.
Majd legfeljebb mások kostolják majd kormányváltás után a moslékot, hogy javuljon az állaga.

Bár szerintem csak abban különbözik majd, hogy ki teszi el a moslék után a hasznot.

HgGina 2016.12.02. 14:16:54

Annak idején a konyhásnénik és a komcsi (szoci) elvtársak tették zsebre a lét. Ma meg a komcsi (szoci) elvtársak gyerekei, unokái, párttagságtól függetlenül.
Csak az változott, hogy ma már a konyhásnénik se teszik zsebre.
Egyébként meg akkoriban is ugyanilyen sz.rt adtak.

Jossarian 2016.12.02. 14:17:01

A balkanon eltek, mit vartatok? Jo az nektek, elcsocsaljatok, legalabb szokja az ifjusag is mi var rajuk, rabszolganovendekekre.

HgGina 2016.12.02. 14:17:32

Zugló mellesleg Budapest szégyene. Minden szempontból.

Faszerkezet 2016.12.02. 14:26:58

Most őszintén. Nem tökmindegy mit dobnak ki????

kacsa. 2016.12.02. 14:32:57

Tegnap én is a fenti képen látható menüt fogyasztottam, a fenti beszállítótól, ugyanabban a kerületben. Biztos ránk külön főztek (na persze...), de mosléknak semmiképpen sem nevezném azt, amit kaptunk. Nem volt egy gasztronómiai csoda, ez tény és a tálalás is messze volt a fine dining helyeken szokásos művészi elrendezéstől (úgyis egy helyre megy). De senki nem panaszkodott a környezetemben, hogy ehetetlen lenne (az egyetlen panasz a héten a híg tejbegrízre volt), a többség teljesen meg is ette.
Volt már szerencsém pár menzához és ez még az egész jó kategóriába tartozik. Ha épp rosszabb az étel, akkor általában lerendezzük annyival, hogy ennyi pénzért mit várunk. Aztán lehet, hogy a gyermekek ízlése annyira kifinomult, hogy nekik ehetetlen az, amit mi ehetőnek tartunk.
Zsurmóka leves egyébként már volt legalább egyszer az elmúlt évben, mert már akkor is megmosolyogtuk a nevét.

Netuddki. 2016.12.02. 14:37:08

Tipikus, bűnözőfejű gyíkarc.

"Ő volt az, aki "elveszítette közpénz jellegét" indokolással benyújtotta a jegybank alapítványaiba tett 250 milliárd forint titkosítását lehetővé tevő javaslatot."

Csak nem kilopják a kajából az alapanyagot? Csak de.

kacsa. 2016.12.02. 14:40:02

Esetleg annyi lehet, hogy valaki kiszedett a levesből pár adaggal és a helyét vízzel pótolta, mert ha jól tudom, akkor a konyhájukon ugyanabból a kondérból mérik ki adagonként az ide-oda szállított ételt (a múltkor kifogytak az ételből és akkor mondta a konyhás néni, hogy új a kolléga és elszámította magát, hogy hova és mennyi menjen).

AngeI 2016.12.02. 14:58:06

Vidd a mekibe,az tetszeni fog neki és szép egészséges gyerek lesz..:))Ezek teljesen normális menza ételek normális embereknek..

AngeI 2016.12.02. 15:00:51

@kacsa.: Tudod ha a kiscsákó sokat kosztol a Mekiben akkor a normális, hagyományos ételekre előbb-utóbb nem lesz vevő, és később szaladgálhat 35 évesen a kardiológiára meg a gasztroenterológiára..

élhetetlen 2016.12.02. 15:07:12

@HgGina: Nem tudom, Én régen, nagyon régen voltam hét évig menzás. Jó volt a kaja. Helyben főztek, kb. 300 gyerekre. A konyhás nénik biztosan vittek haza kaját, de 5-6 konyhás nem tud hazavinni naponta 150 adag kaját, tehát nem éreztük meg, repeta is volt, ha kellett. Én a problémát a rendszerben látom. A helyi konyhán a szakács látja, hogy megették, vagy visszaviszik. És azt is tudta, hogy az állása attól függ, hogy ehetőt főz-e. Ez, hogy évekre leszerződnek egy beszállítóval, aki biztosan megkapja a pénzét, (ha nem hoz össze egy tömeges ételmérgezést), ide vezet. Írsz egy levelet, elolvassa valaki, ír egy választ, de az egész el sem jut a szakácsokig. Én megértem, hogy sok kis konyhát nehezebb ellenőrizni, mint pár nagyot, de lehet, hogy megérné. Persze, mi a cél? Felnőttként is azt tapasztaltam, hogy ott volt jó az üzemi kaja, ahol helyben főztek, és ha valami nem sikerült, akkor ki lehetett hívni a szakácsot, és a szemébe mondani. Az megérintette. A főzés egy speciális dolog. Ugyanannyi pénzből lehet jót is, rosszat is főzni. Ha személytelenné válik a dolog, akkor baj van. Hát, most baj van.

élhetetlen 2016.12.02. 15:22:37

@csentecsa1: Hát akkor egyed te, mint normális ember. Nem látod a különbséget a feltálalt leves, és az étlapon szereplő leves között? Tudod, gyermekkoromban tartottunk sertéseket, tehát a mosogatás úgy kezdődött, hogy csak meleg vízben, mosogatószer nélkül lemostuk a tényérokról a maradékot, zsírokat, és csak utána jött a mosogatószeres mosogatás. Na ennek az elsőnek volt ilyen az eredménye, mint itt a feltálalt levesé. Az ment a moslékba. Meg sem kóstolnám.

élhetetlen 2016.12.02. 15:34:15

@kacsa.: Nem tudom, sajnáljalak-e, vagy gratuláljak az elszántságodhoz, hogy a fotón látható levest egyáltalán megkóstoltad. Én nem szántam volna rá magam. És érdekes, hogy a híg tejbegríz viszont kiverte a biztit, mert az, egyébként nem igazán gusztustalan, és úgysem késsel, villával esszük. Hogy mik vannak?!

ungabunga 2016.12.02. 16:22:18

Biztosan igaza van, bár szerintem az egész földön nem létezik olyan menzakaja, ami nem moslék. Ez így volt akkor is, amikor én voltam gyerek, aztán láttam iskolai menzát az USA-ban, Olaszországban és Törökországban is, no mind egyforma moslék volt. Most a gyerekem nem eszi meg a menzakaját itt, egy ötödik országban. No mindegy.
Az viszont tényleg ijesztő, hogy egy főállású politikus a helyesírás alapjait, azaz az általános iskola negyedik osztályának tananyagát nem volt képes elsajátítani a mai napig. ("Bolognai rizs - el")

öreg baka nem rakéta 2016.12.02. 16:28:42

Olvasva a hsz-eket, felvetődik bennem, hogy miért azok "nyerik" a beszállítást, akik valami csodás extra külsővel, próbafőzésen nyernek. Hát ne! Főzzön főzőkonyhában 500 adag ételt és tálalja ki tálaló konyhában. Na, azok között tessék válogatni. egy-tíz bemutató adag elkészítése/tálalása nem kunszt.
Amúgy a receptet nézve, kérdezem minek a tv paprika bele?
100g tv paprika
100g paradicsom
100g füstölt kenyérszalonna
100g vöröshagyma
100ml tejföl
80g házi tarhonya
Só, őrölt feketebors, fűszerpaprika, őrölt kömény

Nzoltan 2016.12.02. 16:40:46

@öreg baka nem rakéta: Azért kell tvpaprika bele, mert stáljudit nélkül nincs normális kaja. :-D

Nzoltan 2016.12.02. 16:43:29

Általában azok, akik kifogásolják a menzát, azok vígan viszik a gyerkōcöt a mekibe. Pedig ott már a tervezōasztalon szar a kaja.

kacsa. 2016.12.02. 16:44:55

@élhetetlen: Édesanyám egyik elve az volt, hogy minden ételt meg kell kóstolni, hogy egyáltalán el tudjuk dönteni, ízlik-e. A másik, hogy amit kértem, egyem is meg (bár ez az otthoni étkezésekre vonatkozott). A nagyapám szemében az emberi fogyasztásra alkalmas étel kidobása bűn volt (két világháborúhoz is volt "szerencséje", nem csak könyvekből ismerte az éhezés fogalmát). Szóval nem neveltek válogatós gyereknek. Igaz, szeretek jókat enni.

A leves megkóstoltam (egy kép alapján nem tudom, hogy hogyan lehet az ízéről véleményt alkotni), besoroltam a Petőfi leves (= Minek nevezzelek) kategóriába és bár szokatlan volt a "csipetke", zöldség, minimális tejföl összeállítás, amit az alján találtam, ehetőnek ítéltem (nem csak én, de ezek szerint csupa szánalomra méltó emberrel dolgozom együtt).
A híg tejberizs nem a biztosítékot verte ki és nem nekem. Ha kakaónak adták volna és bögrében, szerintem nem nagyon lehetett volna belekötni, de grízből csak mutatóban volt benne.

A Hungastnál egyébként igen kreatívak az ételek elnevezésében: rendszeresen rá szoktunk keresni, hogy mit is takar az adott név :). Amivel eddig nem tudtam megbékélni az a meleg gyümölcslevesük, számomra nagyobb elszántság kell annak az elfogyasztásához, mint a fenti leveshez. Ennek lehet, hogy az az oka, hogy ifjú koromban ettem egy nagyon finom, hideg eperlevest az iskolai menzán, ami után két hétig beteg voltam.

Nzoltan 2016.12.02. 16:44:58

Egyébként sok a rinya. Így hogy lesz a gyerekbōl katona?

Csipyke 2016.12.02. 16:46:24

@élhetetlen: anyósom ovodában dolgozik. Szerinted miért nem megy nyugdíjba (40 év)? Mert akkor kellene kaját, budipapírt meg tisztítószert VENNI.

kuki123 2016.12.02. 16:47:08

@csentecsa1: azért az vicces, hogy mikor nem volt Meki
akkor is teli voltunk gyomor bél rákos, cukor bajos vérnyomásos emberekkel.

jah véletlenül se a szar "magyaros" étkezés miatt.

Máshol meg vígan el vannak a mekivel.
nyilván nem az extraXXL menüt kell választani 2 liter kólával..de némelyik menu egészségesebb mint a hagyományos magyar.
És a gazdagabb országokban alap hogy étterembe járnak.
így nem esznek "szart"
Az uyge meg van hogy az olaszoknál délben étterem, és bort isznak?...majd utána dolgoznak.
Itthon törvény tiltja...mondjuk magyar paraszt be is vágna reggelire egy üveg szeszest délre meg még kettőt.
@Jossarian: szívemből szóltál.
@ungabunga: nyilván mindenhol van szar...csak nem mindegy, hogy semmi másból nem lehet választani. Semmilyen konkurencia, alternatíva nincs.
Megszoksz vagy megszöksz...mostanában a nemző korúak szöknek.
Ennél egyébként van egy fokkal rosszabb is:
A munkabéredből vonják, ha eszel. Ha nem eszel, a cégnek nem kell fizetnie. A kaja javításnak a minimálisabb esélye sincs meg. Max otthagyhatod a céget.

kacsa. 2016.12.02. 16:52:29

@öreg baka nem rakéta: A posztíróval ellentétben nem vagyok menza somelier, de nekem az a tippem, hogy esetleg valami lecsóra hajazó alappal indíthattak, mert paprikahéj volt a leves alján.
Mint a mellékelt ábra mutatja, több száz adagot is le lehet főzni úgy, hogy az iskolában ehetetlen legyen, a felnőttek meg még haza is vigyenek belőle (vannak, akik több adagra fizetnek be és ételhordóba kérik egy részét). Abban egyetértek, hogy teljesen más 4 adagot főzni, mint több százat.

öreg baka nem rakéta 2016.12.02. 17:01:42

@Nzoltan:
Szerintem a recept gyártója köszönő viszonyban sincs a szakácstudománnyal. A legdrágább paprikát levesbe?
Maaaargit, noooormális
Stáljudit meg szűnjön meg. Akik valahol kikerülnek a pikszisből, gyorsban szakácskodni akarnak:)

öreg baka nem rakéta 2016.12.02. 17:03:53

@kuki123:

Lehet, hogy igazad van, én a tv paprika ellen visítok. Lecsót sem tv paprikából csinál az értelmesebbje.
A gyóztesre meg adtam tippet, hogy ki legyen.Kombinálva a tálalással.:)

Kelly és a szexi dög 2016.12.02. 17:05:29

remélem legalább az alapanyagokat nem a Zsidaiék konyhájáról gyűjtötték be!

élhetetlen 2016.12.02. 17:31:19

@kacsa.: Jók az elvek, de fenntartással. Én sem vagyok válogatós, de ha a családi asztalunkon egy ilyen kinézetű leves jelent volna meg, nem tudom elképzelni, hogy anya bárkit rá tudott volna venni a megkóstolásra. Hosszú leszek, rántott leves. Ez mindenkinek mást jelent, valakinek csak a rántás, pirospaprika, felöntöm, aztán volt olyan kolléganőm, akinek a mamája zsemlekockát is pirított, de ő ehhez lusta, maradt az üres lötty. Na, most ugyanez, de egy tojás belekeverve, nem nagyon, látszódjon a fehérje, sárgája, és egy kis petrezselyem zöldje, és tálaláskor egy kanálka tejföl, melyiket kóstolnád meg? A másik, amit kértem, egyem is meg. Ja, ha úgy sikerült. Hülye futam, de mióta anya meghalt, az öcsém hiába csinál véres hurkát nekem, amit kértem, még egyszer sem tudtam megenni. A variációk, belerakott egy csomó kolbász húst, túl fűszerezte, stb. A szomszédomnak ízlett, nekem nem, akkor sem, ha én kértem.

lutria 2016.12.02. 17:34:20

De milyen macerás lehet minden tál ételbe csak 1-1 szál tésztát porciózni...

élhetetlen 2016.12.02. 17:39:56

@Csipyke: Értem, én is ezt írtam, hogy vittek haza, visznek haza. Csak nem gondolom, hogy pl. egy hatvan gyerekes óvodában, az össze wc papírt, kaját, és tisztítószert hazaviszi két óvónő és három dadus, és csak ezért nincs wc papír, ezért kell a szülőknek vinni.

jet set 2016.12.02. 17:39:59

A menzakaja mindig szar volt. Mégis nosztalgiával gondol vissza mindenki rá.
Most meg divat a rinyálás.

kacsa. 2016.12.02. 17:44:28

@élhetetlen: Az otthoni étkezés más: egyrészt kisebb mennyiségben készül, másrészt meg a szakács és a családja szája íze szerint. Ha ilyen leves készült volna otthon (ami nem valószínű), akkor szerintem ment volna bele pár karika kolbász, egy kis tejföl és fűszerek. De otthon teljesen mások a lehetőségek. A menzán legfeljebb annyi, hogy viszi az ember a tejfölt, majonézt, savanyúságot... legalábbis nálunk erre van példa. Van olyan étel, amit magamnak nem csinálnék, mert nem a kedvencem, de megeszem a menzán, mert az van. Nem lehet mindig az én ízlésem szerint főzni.

Csipyke 2016.12.02. 17:45:30

@élhetetlen: De az is dühitő, ha a mondjuk Zewa wc-papir helyett a gyerek a legolcsóbbat használja, mer' a Yewa az óvónéni/dajkanéni seggét törli otthon.. És anyós pl. a nagyobb családot is ellátja egész évre Domestossal... )nekem is adná, de nem kell).

Farkasbab 2016.12.02. 17:56:28

@kacsa.: csak nem a híres Junior-ügy?

élhetetlen 2016.12.02. 17:56:50

@Csipyke: Nem vitatkozom, lehet, hogy van hely, ahol a teljes készletet ellopják, csak én azt hittem, hogy vannak ellenőrzések, hogy pl. van-e tisztítószer egy óvodában, vagy az a wc papír van-e, amit kiszállítottak. De lehet, hogy csak naiv vagyok.

élhetetlen 2016.12.02. 18:05:33

@kacsa.: Nem érted. Nem akarom megismételni, keresd vissza élhetetlen 2016.12.02. 15:07:12 hozzászólásomat. Lehet több száz emberre is ehetőt főzni.

Igazság, hol vagy? 2016.12.02. 18:11:12

@Csipyke: Eltévedtél kicsit.Ez nem anyós fórum!Nem értem,hogy kerül a wc.papír meg a domestos az étkezéshez?(leveshez)

Csipyke 2016.12.02. 18:18:57

@Igazság, hol vagy?: A helyedben megpróbálkoznék az értő olvasással, kötekedés helyett. Anyós helyett behelyettesithetsz mondjuk szomszédasszonyt, julcsa nénit, amit akarsz, de nekem türténetesen az anyósom...

élhetetlen 2016.12.02. 18:21:08

@csentecsa: Nézd, ha neked mindegy, hogy hogy néz ki a kaja, akkor nem tudok mit mondani. Fél éve volt egy ilyen szitum, hogy csupa maradékból raktam össze egy tányért, egy kis krumplipüré, pár karika natúr padlizsán, egy kis friss paradicsom karika elrendezve, és a barátnőm, akinek összedobtam, megkérdezte, hogy lefényképezheti-e, mert olyan jól néz ki. És jóízűen megette. Ha ugyanebből keverek egy trutyit, ugyanazok az ízek vannak, de nem ugyanaz az étel. Nem tudom, érthető-e. A gyerekekről meg annyit, hogy előbb eszik meg a szépet, mint a rondát.

szombi 2016.12.02. 18:30:31

Nálunk Zalában még úgy-ahogy, de finomakat főztek. A tökfőzeléket és a csülkös bablevest azóta se sikerült leutánozni. DE: az egyik konyhásnéni nem szeretett repetát adni, mert "ki van számolva". Persze, mert vitte haza a disznóknak...

öreg baka nem rakéta 2016.12.02. 18:33:32

@élhetetlen:
"Ha ugyanebből keverek egy trutyit, ugyanazok az ízek vannak, de nem ugyanaz az étel."
Azt hiszem megmondtad a lényeget.
"gyerekekről meg annyit, hogy előbb eszik meg a szépet, mint a rondát"
A kinézet nagyon sokat számít:)

Mr Eggs · http://farmprojekt.blogspot.com/ 2016.12.02. 19:21:19

@öreg baka nem rakéta: Az ember először a szemével kóstolja meg az ételt. Ha látványra nem tetszik nem vagy csak kevésbé fogja megenni.

Úgy vannak vele, hogy gyereknek, öregnek, betegnek mindegy majd azt mondjuk, hogy finnyás ezért nem ette meg.

élhetetlen 2016.12.02. 20:04:07

@csentecsa: Nem, nem fogadom el, hogy annak a levesnek a látvány étvágygerjesztő. Mondj, amit akarsz. A gusztustalan ételt senki nem szívesen eszi meg, akkor sem, ha finom. „Jamie Oliver kísérletet tett arra, hogy egy mű és mirelit ételektől hemzsegő iskolai menzán bevezesse a saját egészséges és finom ételeit.”. Ne beszélj hühyeséget, Jamie Oliver nem mágus. Majd minden menzára aznap szedett zöldségeket szállítanak, na persze. Neki ez egy műsor volt, keresett vele, nem tudná megcsinálni a gyakorlatban. A „mű”-ről nem nyilatkozom, de a mirelit mellett kiállok, annál nem frissebb a pulton három napja álló zöldség, legyen az borsó, sárgarépa, vagy bármi. Más. Vajna Timi fánkozója a gyerekeknek. Nem vagyok vendéglátós, tehát gondolat szinten marad. Képzelj el egy „cukrászdát”, ahol zellerkrém alapba be van szúrva egy brokkoli rózsa, mint fácska. Szerinted melyik gyerek nem enné meg a látvány kedvéért?

christophe 2016.12.02. 20:10:44

Anno volt egy riportmusor Buday kontra ovodai szakàcsno,nyersanyag koltség ràforditott ido azonos volt ,de nem az eredmèny ,mondanom se kell a gyerekekek is a ''Buday''fèle menut hoztàk ki nyertesnek. èvtizedek ota megy ezeknek ez is jo lesz....

christophe 2016.12.02. 20:11:44

Anno volt egy riportmusor Buday kontra ovodai szakàcsno,nyersanyag koltség ràforditott ido azonos volt ,de nem az eredmèny ,mondanom se kell a gyerekekek is a ''Buday''fèle menut hoztàk ki nyertesnek. èvtizedek ota megy ezeknek ez is jo lesz....

Mr Eggs · http://farmprojekt.blogspot.com/ 2016.12.02. 20:17:07

@csentecsa: Nagyobb eséllyel mint az első képen lévő valami.

Galicius 2016.12.02. 20:25:28

A kurva anyját a bánkieriknek.

sellőlány 2016.12.02. 21:05:35

Elnézést, de a képekre pillantva (a vastagon zsíros-paprikás mintalevesére is) elkapott a hányinger. Ami még jobban ledöbbent, az a fogd-be-a-pofád-és-zabáld mentalitás. El nem merem képzelni, miket esznek otthon az emberek, ha egy ilyen étel számukra rendben van. Sajnálom ezeket a gyerekeket. Nem csodálom, ha szabotálják az ebédet, én is ezt tenném.

sírjatok 2016.12.02. 22:06:34

FIGYELEM FIGYELEM EGY HATALMAS HÍR KÖVETKEZIK, EGY ÖTÉVESNEK NEM TETSZIK A FŐZELÉK!!!

ILYEN SOSE VOLT A VILÁGTÖRTÉNELEMBEN, BIZONYOSAN AZ ORBÁNKORMÁNY BŰNE EZ IS!!!

2016.12.02. 22:48:13

Otthon kell főzni, kis ételhordóban vinni magával az ebédet. Kisgyerekeket rá kell szoktatni, hogy minden étkezésre egyenek párolt zöldséget. Monoton, de egészséges. A menza szar, ezt mindenki tudja. Liszttel, sóval teli levesek, csirízes főzelékek. Ez rosszabb, mint egy McDonald's menü (ha utóbbiból kivesszük a cukros üdítőt, akkor annyira nem vészes).

bonebear · http://cinca.blog.hu 2016.12.02. 22:54:28

Rosszul esett nézni ezt a paprikás krumplinak csúfolt lisztes vackot. Szerencsére évek óta nem volt hozzá szerencsém. És persze ott virít a képen a krumplin a durvára őrölt bors, mintha az olyan egészséges lenne, és mindenki szeretné. Nem csak a sót kéne korlátozni. Ha adtak volna egy kis káposztasalit a menühöz, mindent egybeöntve legalább egy krumplis frankfurti-szerű leves lehetett volna belőle. :)

öreg baka nem rakéta 2016.12.02. 23:48:53

@csentecsa:

Erre mondtam: Ha meg akarja reformálni, főzzön 500 adagot, és ossza ki 3 iskolában. Na, ha ez sikerül fogyasztható minőségben, ok, övé a meló.
Ez mindenkire érvényes......

Zsuzsi25 2016.12.03. 00:12:01

@csentecsa1: @sírjatok: Nem a kaja fajtajaval van a baj, hanem a minosegevel te gyoker!
Erdekes, a gyerek otthon megeszi a fozeleket, az iskolaban meg nem.....Vajon miert? Mert ehetetlen fos!
Tobb szulo lazad, es azt mondja, nem fizeti be az ebedpenzt, megoldja mashogy, mert egyszeruen ehetetlen moslek....Valami undorito ...
A szomszedunk gyereke hozogatott haza amolyan mintakent az ebedbol par falatot...Volt lehetosegem kostolni...leirhatatlanul szar. - valami borzalom.
Pedig en nem vagyok valogatos, mert nagyon szigoru dietat kovetek...-
@karandash: Pontosan. Amugy a mekis kaja abszolut minosegi! (Csak ugy mondom) :-) Az mar mas kerdes, hogy 2 sajtbucival kihasznalod a napi megengedett kaloriamennyiseg kb 50 %at. :D

bbwd 2016.12.03. 00:28:46

"Bolognai rizs" - el aha :)

a szülők mióta kóstolgatnak ételeket a menzán? te is az oviban ebédelsz? :P

2016.12.03. 08:52:23

@Zsuzsi25: "Tobb szulo lazad, es azt mondja, nem fizeti be az ebedpenzt, megoldja mashogy, mert egyszeruen ehetetlen moslek"

Amikor én jártam általános iskolába, bolt egy olyan lázadás nálunk, hogy nem fizetünk azért a szar ebédért. Erre kötelezővé tették, hogy muszáj ott enni. Mert a gyerek érdeke, hogy legyen a gyomrában meleg étel... mondták a tanárok. Én inkább megoldanám a gyerekemnek máshogy, mint hogy csirízfőzeléket tömjenek bele.
Én szerettem a főzelékeket, de azt, it az iskola adott ebédre, amiben öt szem borsó kergetőzött megkötött, megdermedt rántásban, habarásban, azt csak muszájból ettem meg. Én szinte mindent megettem gyerekkoromban, ami jól volt elkészítve.

AngeI 2016.12.03. 10:20:29

@Zsuzsi25: Na ne mondd te gyökér, csak hogy a kifinomult stílusodnál maradjak..
Honnan tudod hogy a konkrét esetben tényleg ehetetlen volt, vagy valóban a gyerek volt finnyás, egy rossz minőségű kép alapján?

AngeI 2016.12.03. 10:23:42

@sírjatok: Mert kéremszépen, ha azt a spenótot értő kezek készítik akkor Pistike örömmel fogja elfogyasztani, és legközelebb majd azt kér csoki helyett is.:))

élhetetlen 2016.12.03. 16:57:36

@kacsa.: Nem érted. Nem akarom megismételni, keresd vissza élhetetlen 2016.12.02. 15:07:12 hozzászólásomat. Lehet több száz emberre is ehetőt főzni.

élhetetlen 2016.12.03. 17:27:39

@csentecsa: „Azt meg nem tudom, hogy honnan szeded, hogy "majdnem minden menzára friss zöldséget szállítanak" és abból főznek”. Ez kicsit félrement. Azt írtam, „Majd minden menzára aznap szedett zöldségeket szállítanak, na persze.”, ami azért nem azt jelenti, amit te értettél. És ezt is csak azért írtam, mert olyan szépen összefogtad a „mű és mirelit” párost. A „mű” az más, nem vennék rák surimit, de a fagyasztott borsó, az borsóból van, és semmi bajom vele. Egyébként meg a mondandóm lényege több hsz-en keresztül az volt, hogy, ha helyben főznek, és a szakács szembesíthető a művével, (esetleg lecserélhető), akkor jobb a kaja. Ennyi.

élhetetlen 2016.12.03. 18:51:36

@csentecsa: És mit változtat az a magyar menzán, hogy az angol rosszabb? És azon a véleményemen sem változtat, hogy a helyben, pár száz főre főző konyhák jobb kaját tudnak produkálni, mint a több ezer főre főző kiszállítósok. Még valami?

kacsa. 2016.12.03. 20:10:45

@élhetetlen: Szerintem értem, de úgy tűnik, hogy nem sikerült érthetően leírnom: lehet jót készíteni 500 emberre is, de teljesen más ennyi emberre főzni. Sok esetben finomabb, ha valamit frissen készítenek el, de egy bizonyos mennyiség felett fontosabb, hogy adott időn belül elkészüljenek vele, úgyhogy jön a félkész ételek felhasználásával készült, esetenként balesetet szenvedett menzatáp (mert ekkora mennyiségnél a figyelem is lankad néha).

Zellerkrémleves: Ez pont az az étel, aminek a közepére rakhatsz brokkolit, attól még ugyanúgy befogott orral fogom belapátolni. Kicsinek is csak azért ettem meg, mert nem szerettem éhen maradni.

Még valami: az ehető nálam nem feltétlenül egyenlő a finommal, de ha valami nem finom, attól még nem moslék. A moslék az, ami emberi fogyasztásra alkalmatlan. Ezt meg lehetett enni, legfeljebb nem okozott gasztronómiai élvezeteket.

@Farkasbab: Igen, a Junior finom gyereknapi eperlevese, amiből sokan repetáztunk is. Nem tudom, hogy a gyermekorvosok mennyit tudtak-e aludni a végeláthatatlan "road show-tól", amit lenyomtak a családokat látogatva, de még a kórházak folyosói is kiszáradt, hányós-fosós gyerekekkel voltak tele (én ezért úsztam meg, hogy bevigyenek). Az egyik suliban állítólag a konyhás néni nem volt hajlandó forralatlanul odaadni a gyerekeknek a tejes cuccot. A gyerekek persze morogtak, hogy milyen dolog melegen adni a gyümölcslevest, de utólag jól jártak. Mi lett volna, ha itt a gyerekek ízlése dönt...

kacsa. 2016.12.03. 20:20:55

@élhetetlen: Azzal egyetértek, hogy a helyben főzős menzán, könnyebb szembesíteni a szakácsot a főztjével, de az a gyanúm, hogy a nagyüzemi gazdaságosabb. Már csak azért is, mert akkor csak egy helyen kell fenntartani a főzéshez szükséges, a HACCP-nek is megfelelő eszközállományt (hűtési lánc, külön húsos eszközök és hasonlók). Egyébként ha gond van az étellel, mi is szoktuk jelezni a konyhás néninek, ugyanis a főzés folyamatában is részt vesz.

élhetetlen 2016.12.03. 20:51:07

@kacsa.: Jó egyezzünk ki. Az azért remélem, te is belátod, hogy akár ötszáz emberre is lehet jobbat főzni, ha a konyhafőnök helyben elérhető, és számon kérhető, mint ami attól a szakácstól várható el, aki két-háromezer emberre főz kiszállításra, és fogalma sincs, hogy megeszik-e a főztjét. Na, megjött a második leveled, de nem törlöm ki, amit már leírtam. Igen, gazdaságtalanabb, nehezebben ellenőrizhető, ez igaz. Azt nem tudom megítélni, hogy egy konyha felszerelése mikor térül meg a kiszállítás díjához viszonyítva. A kérdés, hogy mi a cél. A gyerekek rendes kaját egyenek, vagy gazdaságosat éveken keresztül?
„adott időn belül elkészüljenek vele”. A szakácsok élete nem leányálom. Középiskolás koromban közös albérletben voltam az egyik, a konyhánkon dolgozó lánnyal (és nem, soha nem hozott haza kaját), hajnali háromkor kelt, mert még sütiket szállítottak is el a konyháról, tehát az ilyen, hogy reggel hatra kell 500 adag rétes, ez benne volt. De délre elkészült az ebéd, és a koleszosoknak, már kisebb mennyiségben a vacsora is.
A zeller-brokkoli kérdés. Ha van egy cukrászda, írtam, akol nem cukros fánkot árulnak, hanem egy zeller alapba állított brokkolirózsát… pl. És képzelj rá egy mogyorószemből készült mókust is. Szerinted, ha megkérdezel egy ötéves, hogy megeszik-e egy egész fát mókusostól, akkor azt mondja, hogy nem, mert brokkoliból van? Másnap még el is meséli a haveroknak.

kacsa. 2016.12.03. 23:06:27

@élhetetlen: Lehet, kissé cinikus vagyok, de amíg korlátozott összeg áll rendelkezésre egy napra a közétkeztetésben és a többség a pénztárcáját nézi, addig - attól tartok - inkább a gazdaságosságot fogják szem előtt tartani. Ettől persze még vannak jobb és rosszabb szolgáltatók, de a lehetőségek nem végtelenek. Én is el tudtam volna képzelni finomabb ebédet is arra a napra, de ennek ára van: előző este főzőcskézem egyet (sokan csinálják, de nekem ritkán van hozzá erőm) vagy sokkal többért megveszem valahol. Jelen esetben az íz-egészség-idő-ár vonalon kompromisszumot kell kötni.

Mit eszik meg egy ötéves: ez attól függ, hogy melyikről van szó. Van olyan, aki bármit, ha elég éhes hozzá, olyan is, aki a szépet hajlandó megkóstolni, de kiköpi, ha mondjuk taszítja az állaga és van olyan gyerek is, aki inkább éhezik, de nem eszik olyat, ami nincs rajta a "listán". Mindháromra ismerek példát. A kérdés, hogy mennyit nyernének azzal, ha több időt és energiát fordítanának a tálalás mikéntjére a közétkeztetésben. Mert az jelenleg futószalagon megy, már csak az étkeztetés jellege miatt is.

élhetetlen 2016.12.04. 16:11:46

@kacsa.:Gazdaságosság. Nincsenek számaim, nem vagyok benne az iparban, de, a főzőkonyha, a teljes felszereléssel, a megfelelő kiszállítás a költségeivel, a fogadó melegítőkonyha, mert ott is kellenek a hűtők, mert lehet, hogy reggel kilenckor viszik ki az ebédet, a melegítő és melegen tartó berendezésekkel, nem biztos hogy olcsóbb, mintha nem három tálaló szakács lenne a suliban, hanem három olyan, aki megfőz, mielőtt tálal. A gyerekek meg, igazad van, de a „listára” feltevést csak csábítással lehet elérni, otthon is. Persze, nekem is van olyan ismerős család, ahol az apa semmi zöldséget, viszont a feleség, az akkor három éves fiúval nyomta be az avokádó krémet, aztán két évvel később ugyanez a gyerek a sült sárgarépát sem volt hajlandó megkóstolni, mert apa sem. Rossz példa, apát seggbe kéne rúgni, de ő a barátom a családból.

élhetetlen 2016.12.04. 16:45:29

@csentecsa: Jó, mondod a magadét, én meg nem értem. „menzakoszt sajnos sehol nem üti meg a Csekonics báró ünnepi lakomáinak szintjét”. Ezt nem is várja senki. De, gondolom te is tudod, hogy egy paprikás krumpli is tud jól kinézni, és szarul is, és lehet finom is és rossz is. Vagy nem tudod? Pedig ugyanabból készül. Erről szól a főzés. A sárgaborsó főzelék nem betonszósz. Én még felnőtt fejjel is eljártam az akkor még több helyen létező „lordok házába” sárgaborsó főzeléket enni, mert az itthoniból hiányzott valami (akár az, hogy az alja picit lekozmált).
„Én 16 év alattiakat nem engednék kiszolgálni a gyorséttermekben, mert káros az egészségre, és gyermekkorban egyoldalúvá alakítják a táplálkozást.”. És mit csinálnál azokkal a háziasszonyokkal, aki vasárnap húspogácsát, vagy rántott húst sütnek a családnak sültkrumplival? Deportálnád őket? Vagy szerinted csak az szeretheti a kelkáposzta főzeléket, vagy a csőben sült zöldségeket, aki még soha nem evett rántott húst? Egy kicsit zavaros vagy. Ja, nem kicsit.
süti beállítások módosítása