Tegnap farsangra láttak vendégül az Árnyaskert Nyugdíjasklubban. A politikus/díszpinty szerepből hamar kiestem és fotósként (eredeti szakmám szerint) próbáltam hasznossá tenni magam, élveztem a kavalkádot. Vidám kilencven évesek öltöztek kokottnak, piroskának, autóversenyzőnek, és adtak elő lenyűgöző bájjal és profizmussal táncos-dalos jeleneteket.
És nem csak úgy felkaptak ám valamit alibiként. 
Gondos, sok munkával elkészített jelmezeket, sok próbát igénylő produkciókat találtak ki -önmaguk szórakoztatására. Komoly, nadrággombot próbáló vetélkedő volt a házi készítésű fánkok között is. (a házi lekvárról nem is beszélve).
Pár napja a fiam óvodájában fotóztam a farsangot és most, a két képanyagot egymás után retusálva, nézegetve, elgondolkodtam, húszas évekbeli kokottnak öltözni a 93 éves Erzsi néninek ugyanolyan, mint ahogy az én fiam most pókembernek öltözik, - hisz ő akkor volt fiatal. És volt kiskamasz lány a világháború alatt, úttörő a Rákosi korszakban... nem lehetett egyszerű. És a XX. század után nem lehet könnyű ilyen vidám, élettel teli idősnek maradni. Vagy tán épp ezért?
És mi vagyunk az Y generáció?
És egy kép az óvodából... ők majd engem jönnek el fotózni az idősek klubjába. : )
