A három komment kérdésre: Most már fizetni kell építmény adót is. Az építményadó többszöröse a kommunálisnak hívott ingatlanadónak, ezért mint azt az okmányiroda jelzi, igen sokan jelentkeznek be (vissza) zuglói lakásukba. Mert ha csak tulajdonolja, de nincs oda bejelentve, akkor az építményadó vonatkozik rá.
Bejelentkeznek oda ahol feltehetőleg eddig is laktak, csak például a kötelező biztosítás vagy más miatt vidéken voltak bejelentve. Feltehetőleg a következő visszajelentkezési hullámot a kerület egyes részein bevezetésre kerülő fizetős parkolás fogja kiváltani.
A Zuglói Lapok kapcsán. A képviselők sorban jönnek és immár másodszor is elszabotálni a megszólalásomat védhetetlen lett volna. Jeleztük is, hogyha még egyszer hasonló történik egyből perre megyünk, a médiahatóságig is elmegyünk - én már beszéltem az ex kerületi képviselő, jelenleg médiahatóságban ülő Kollarik Tamással, (lehet ez jött vissza) és országos ügyet csinálunk belőle. A blogomra utalást csak kihúzták : ) Azért azt érdemes megnézni, hogy a költségvetési testületi ülésről szóló cikkben a Jobbikos képviselő kivételével az ellenzéki pártoknak még a neve sincs leírva."Vannak akikként" , "másokként" vagyunk emlegetve. Bezzeg hosszú cáfolatok a kérdéseinkre. Az ellenzéki képviselők így is feleakkora helyet kapnak, mint a kormánypártiak. És természetesen a kormánypárti vélemények a képviselői cikkeken kívül is bőven taglaltatnak. pl. polgármesteri alákérdezős interjúk, termelési riportokként. mi több a szerkesztői véleményben is megjelennek. Azért, amint látom egy bizonyos szintű kézivezérlés már a jobboldali újságírókban is kivágja a biztosítékot. Nekik is van gyomruk és szemük. Tán emiatt sikerül olyan címeket írni, mint "Címerállat örökbe fogadva" és a polgármester fotójával illusztrálni.
A konzultációról azért nagy remények ne legyenek. A devizahitelesek felmérése kapcsán visszajött kérdőívekkel azóta sem kezdtek semmit, az Eszközkezelő "örzi" őket, nem kerültek feldolgozásra, de még a számukat sem tudták, akarták megmondani. Kubatov már érdeklődött.
Mások véleménye
2012.03.02. 10:14 varnai
4 komment
a Zuglói Szülök Közösségének levele
2012.02.29. 10:46 varnai
sziasztok,
Alant a Zuglói Szülői közösség a zuglói képviselőknek most írt levele a bevezetni tervezett gondozási díj kapcsán. A levélben lévő táblázat igen meghökkentett, mert a nemrég az önkoritól kért és kapott megbízási szerződések között ezek a tételek, szerződések nem szerepelnek. Igen felháborító, hogy a tavalyi 10 milliós Magyar Hírlap, Magyar nemzet előfizetés után, - melyből minden óvoda, iskola és bölcsöde kapott, akik döbbenten néztek, miután akkor vontak meg 10%-ot a költségvetésükből - most a Demokratára (8 milla!!!) és a Heti Válaszra költenek. Az elvetélt kötvényykibocsátásra Zugló borára,operettgálára költés igazi dzsentri allűrök, különösen annak fényében felháborító, hogy most vezették be a kommunális adót és tervezik bevezetni a gondozási díjat.
Csütörtökön lesz testületi ülés. Jellemző, hogy most miután bevezették és kihirdették a kommunális adót, - miközben 2010-ben ők tórpedózták meg az építmény adót - a kapott anyázó levelek miatt táncolnának vissza, finomítják kommunális adót. Már amennyiben finomítás, hogy jelzálogot jegyeztetnek be a fizetni nem tudó kisnyugdíjasok lakására.
A másik súlyos lakossági felzúdulást okozó döntés a Hermina úti szakrendelő megszüntetése lesz. Már elkezdődött a lakossági aláírás gyűjtés. A kerület mérete, az Örs Vezért téri szakrendelő elhelyezkedése (a kerület legszélén) a kerület nagyszámú nyugdíjasa és a közlekedési útvonalak, időhosszok miatt a döntés igen kellemetlenül érinti Herminamező, Istvánmező lakóit, nyugdíjasait.. Ráadásul a Hermina úti rendelő környékén rengeteg vak, látássérült és mozgássérült lakik. Például miattuk lett egy plusz buszmegálló a 7-es busz vonalán a Hermina útnál.
Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat
Képviselő testületi tagok
Tisztelt Képviselő!
A kerületi bölcsődei szülői érdekképviseleti fórum (egységesen minden bölcsőde szülői munkaközösségének aláírásával) januárban kérelmet intézett Dr. Ferdinandy István alpolgármester úrhoz, amelyben a bölcsődei személyi térítési díj bevezetése és a szülői keresetről szóló adatgyűjtés ellen emelt kifogásokat. A kerület jegyzője által az adatgyűjtés után küldött levél szerint a bölcsődei személyi térítési díjról márciusban dönt a képviselőtestület.
A bölcsődei szülői érdekképviselet a díj bevezetésének alapos megfontolását kérte. Azt szeretnék elérni, hogy az önkormányzat álljon el szándékától, ne sújtsa további kiadásokkal a kerület családjait, a dolgozó és kisgyermeket nevelő szülőket. A Zuglói Szülők Közössége (ZSZK), amely a kerület óvodai szülői munkaközösségek mentén szerveződött, egyetért és támogatja a bölcsődei érdekképviseleti fórumot célja elérésben.
A díjjal kapcsolatban a ZSZK-nak is számos aggálya van, ezért fordulunk most a képviselőkhöz, és kérjük Önt és képviselőtársait, hogy szavazatukkal ne támogassák a bölcsődei díj bevezetését!
Kérésünket az alábbi tények indokolják:
v A zuglói családok a személyi térítési díj nélkül is számos pénzügyi terhet cipelnek:
Ø Sok családnak lakáshitele van, a törlesztés a legnagyobb havi kiadásuk. Kiváltani nem tudják semmivel, hiszen Budapesten a lakások bérleti díja hasonló a hitelek havi törlesztőrészletének összegéhez.
Ø A zuglói ingatlantulajdonosoknak (többek közt a lakáshitelt törlesztőknek is) 2012. január 1-től kommunális adót kell fizetniük, ahol csak a lakás négyzetmétere határozza meg, ki mennyit fizet.
v A díjkérést lehetővé tevő kormányzati döntés szerint a díj mértékét a jövedelem alapján kell meghatározni. Ez a mód, ahogy az már számos esetben bebizonyosodott, nem minden esetben arányos és igazságos.
Ø A jövedelemigazolás sokszor nem a valóságot mutatja, így gyakran a legjobban élők kapnak mentességet az ilyen befizetések alól, míg a kisebb jövedelemmel rendelkező, de becsületesen adózók, adójukon túl ismét nagyobb mértékben kénytelenek hozzájárulni a közös kasszához.
Ø A gyermekeiket egyedül nevelők, vagy az ikreket nevelők esetében a díj kivetése az átlagosnál nagyobb terhet ró a szülőre.
v A bölcsőde szociális intézmény, így elsősorban azok életét kellene segítenie, akik erre szociálisan rászorulnak. Amennyiben bevezetik a bölcsődei díjat, éppen ez a cél sérül.
Ø Önkormányzati bölcsődébe első sorban azok a szülők adják gyermeküket, akik nem engedhetik meg maguknak anyagilag, hogy az édesanya a kicsi három éves koráig otthon maradjon, mivel a család nem él meg egy fizetésből és a gyesből. Ezeknek a családoknak a mai világban valóban minden forint számít! Havi 2-3 ezer forint elvétele is megbillentheti családi költségvetésüket, egy nagyobb összeg pedig teljesen felboríthatja.
Ø Nagy valószínűséggel éppen azok a családok fognak anyagi okokból kiszorulni az önkormányzati bölcsődéből, akik leginkább rászorulnak, hiszen a legszegényebbek tudnák legnehezebben kifizetni a gondozási díjat.
Ø Azok a szülők, akiknek a válság miatt megszűnt a munkahelye, vagy egyéb okokból munkanélküliek lettek mielőtt, vagy amíg a gyermeküket gondozták, nehezebben tudnak majd munkába visszaállni. Ha nem tudják kigazdálkodni a házastársuk jövedelme után fizetendő bölcsődei díj összegét, akkor kénytelenek lesznek otthon maradni. Ha otthon kell lenniük vigyázni a gyermekükre, nem tudnak állásinterjúkra menni.
A bölcsődei díj bevezetése következtében valószínűsíthető, hogy a szülők előbb veszik ki gyermekeiket a bölcsődékből és előbb adják őket óvodába. Így az óvodákban többlet helyeket kell majd biztosítani, és a kerületben ez komoly gondot okozhat, hiszen így is nagy a túljelentkezés. Ezen kívül, ez a gyermekeknek is káros, hiszen 3 éves kor alatt általában a bölcsőde a megfelelő hely a gyermekek számára.
Ismerjük az önkormányzat pénzügyi helyzetét, és megértjük azon törekvését is, hogy a megfelelő színvonalú szolgáltatásért hozzájárulást kér az igénybevevőktől. Fel szeretnénk azonban hívni a döntéshozók figyelmét arra, hogy
· a bölcsődei ellátás kötelező feladat, amelyről a megfelelő források hozzárendelésével kell gondoskodnia az önkormányzatnak. A zuglói kisgyermeket nevelő családok a bevezetett és a 2012. évi költségvetésben betervezett kommunális adó megfizetésével így is a szokásos adóbefizetéseiken felül járulnak hozzá az önkormányzat kötelező feladatainak ellátásához, így a bölcsődék működésének finanszírozásához is.
- A bölcsődei díj kivetése és bevezetése több olyan technikai problémába ütközik, aminek morális, politikai és szociális költsége nagyobb, mint a bevezetésből származó haszon.
Véleményünk szerint az Önkormányzat kiadásainak átgondolásával többletforrásokat lehetne találni a bölcsődei ellátás finanszírozására a nélkül is, hogy ezzel a szülőket terhelnék. Az elmúlt hónapok során kötött szerződések között is több olyan tétel szerepel, amelyek esetében kétséges, valóban prioritást élveznek-e gyermekeinkkel szemben. Ezek közül néhány példa:
Szerződő partner neve | Szerződés tárgya | Szerződés nettó értéke | Szerződés kötés időpontja |
Artamondó Kft | Közelkép (M.Demokrata)megrend. | 2 520 000 | 2011.08.15 |
Bp.Priv-Invest Kft | Kötvénykibocsátás koordinációja | 6 500 000 | 2011.07.12 |
Bp.Priv-Invest Kft | Pü.Gazd.tanácsadás | 900 000 | 2011.08.31 |
Press Xpress Kiadó-és Nyomdaip. | Bp folyóiratokban megjelentetés | 390 000 | 2011.06.08 |
Lovas Show Kft | Nemzeti Vágta nevezés | 1 500 000 | 2011.09.17 |
Tisza István Baráti Társaság | támogatás | 1 000 000 | 2011.07.27 |
Udvari Attila Gábor | Nordic Walking foglalkozás | 490 150 | 2011.07.27 |
ZVZRT | médiaszolgáltatások | 50 400 000 | 2011.09.01 |
CCA Adó és Pü Tanácsadó Zrt | hatásvizsgálat | 800 000 | 2011.10.17 |
Veritas Invest ZRT | Szent Kereszt magazinban megjel. | 500 000 | 2011.09.21
|
Heti Válasz Kft | újság mell-ben megjelenés |
| 2011.11.15 |
HM Bessenyei Gy.Nonpr.Kft | újévi operettgála | 1 500 000 | 2011.12.23 |
Artamondó Kft | Közelkép-Magyar Demokrata | 8 000 000 | 2012.01.27 |
Egri Korona borház Kft | Zugló bora | 3 000 000 | 2011.12.23 |
| Összesen | 76 700 150 |
|
Forrás: www.zuglo.hu
Bizakodásra ad okot, hogy áttekintve Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának 2012. évi költségvetését, abban a tervezett bevételek között nem szerepel a személyi térítési díj. Így annak bevezetése nélkül is biztosított a kötelező feladatok ellátása – mint ahogy azt a kommunális adóról szóló 2012. január 5-i tájékoztató is megerősíti: „kötelező feladataink ellátása biztosított”.
A fenti érvek alapján kérjük, hogy a bölcsődei térítési díj bevezetését szavazatával ne támogassa!
Tisztelettel,
Budapest, 2012-02-28.
14 komment
