HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 106 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok

a Zuglói Szülök Közösségének levele

2012.02.29. 10:46 varnai

sziasztok,


Alant a Zuglói Szülői közösség a zuglói képviselőknek most írt levele a bevezetni tervezett gondozási díj kapcsán. A levélben lévő táblázat igen meghökkentett, mert a nemrég az önkoritól kért és kapott megbízási szerződések között ezek a tételek, szerződések nem szerepelnek.  Igen felháborító, hogy a tavalyi 10 milliós Magyar Hírlap, Magyar nemzet előfizetés után,  - melyből minden óvoda, iskola és bölcsöde kapott, akik döbbenten néztek, miután akkor vontak meg 10%-ot a költségvetésükből -  most a Demokratára (8 milla!!!)  és a Heti Válaszra költenek. Az elvetélt kötvényykibocsátásra Zugló borára,operettgálára költés igazi dzsentri allűrök, különösen annak fényében felháborító, hogy most vezették be a kommunális adót és tervezik  bevezetni a gondozási díjat.

Csütörtökön lesz testületi ülés. Jellemző, hogy most miután bevezették és kihirdették a kommunális adót,   - miközben 2010-ben ők tórpedózták meg az építmény adót - a kapott anyázó levelek miatt táncolnának vissza, finomítják  kommunális adót. Már amennyiben finomítás, hogy jelzálogot jegyeztetnek be a fizetni nem tudó kisnyugdíjasok lakására.

A másik súlyos lakossági felzúdulást okozó döntés a Hermina úti szakrendelő megszüntetése lesz. Már elkezdődött a lakossági aláírás gyűjtés. A kerület mérete, az Örs Vezért téri szakrendelő elhelyezkedése (a kerület legszélén)  a kerület nagyszámú nyugdíjasa és a közlekedési útvonalak, időhosszok miatt a döntés igen kellemetlenül érinti Herminamező, Istvánmező lakóit, nyugdíjasait.. Ráadásul a Hermina úti rendelő környékén rengeteg vak, látássérült és mozgássérült lakik. Például miattuk lett egy plusz buszmegálló a 7-es busz vonalán a Hermina útnál. 



Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat

Képviselő testületi tagok

 

Tisztelt Képviselő!

 

A kerületi bölcsődei szülői érdekképviseleti fórum (egységesen minden bölcsőde szülői munkaközösségének aláírásával) januárban kérelmet intézett Dr. Ferdinandy István alpolgármester úrhoz, amelyben a bölcsődei személyi térítési díj bevezetése és a szülői keresetről szóló adatgyűjtés ellen emelt kifogásokat. A kerület jegyzője által az adatgyűjtés után küldött levél szerint a bölcsődei személyi térítési díjról márciusban dönt a képviselőtestület.

A bölcsődei szülői érdekképviselet a díj bevezetésének alapos megfontolását kérte. Azt szeretnék elérni, hogy az önkormányzat álljon el szándékától, ne sújtsa további kiadásokkal a kerület családjait, a dolgozó és kisgyermeket nevelő szülőket. A Zuglói Szülők Közössége (ZSZK), amely a kerület óvodai szülői munkaközösségek mentén szerveződött, egyetért és támogatja a bölcsődei érdekképviseleti fórumot célja elérésben.

A díjjal kapcsolatban a ZSZK-nak is számos aggálya van, ezért fordulunk most a képviselőkhöz, és kérjük Önt és képviselőtársait, hogy szavazatukkal ne támogassák a bölcsődei díj bevezetését!

Kérésünket az alábbi tények indokolják:

v     A zuglói családok a személyi térítési díj nélkül is számos pénzügyi terhet cipelnek:

Ø     Sok családnak lakáshitele van, a törlesztés a legnagyobb havi kiadásuk. Kiváltani nem tudják semmivel, hiszen Budapesten a lakások bérleti díja hasonló a hitelek havi törlesztőrészletének összegéhez.

Ø     A zuglói ingatlantulajdonosoknak (többek közt a lakáshitelt törlesztőknek is) 2012. január 1-től kommunális adót kell fizetniük, ahol csak a lakás négyzetmétere határozza meg, ki mennyit fizet.

v     A díjkérést lehetővé tevő kormányzati döntés szerint a díj mértékét a jövedelem alapján kell meghatározni. Ez a mód, ahogy az már számos esetben bebizonyosodott, nem minden esetben arányos és igazságos.

Ø     A jövedelemigazolás sokszor nem a valóságot mutatja, így gyakran a legjobban élők kapnak mentességet az ilyen befizetések alól, míg a kisebb jövedelemmel rendelkező, de becsületesen adózók, adójukon túl ismét nagyobb mértékben kénytelenek hozzájárulni a közös kasszához.

Ø     A gyermekeiket egyedül nevelők, vagy az ikreket nevelők esetében a díj kivetése az átlagosnál nagyobb terhet ró a szülőre.

v     A bölcsőde szociális intézmény, így elsősorban azok életét kellene segítenie, akik erre szociálisan rászorulnak. Amennyiben bevezetik a bölcsődei díjat, éppen ez a cél sérül.

Ø     Önkormányzati bölcsődébe első sorban azok a szülők adják gyermeküket, akik nem engedhetik meg maguknak anyagilag, hogy az édesanya a kicsi három éves koráig otthon maradjon, mivel a család nem él meg egy fizetésből és a gyesből. Ezeknek a családoknak a mai világban valóban minden forint számít! Havi 2-3 ezer forint elvétele is megbillentheti családi költségvetésüket, egy nagyobb összeg pedig teljesen felboríthatja.

Ø     Nagy valószínűséggel éppen azok a családok fognak anyagi okokból kiszorulni az önkormányzati bölcsődéből, akik leginkább rászorulnak, hiszen a legszegényebbek tudnák legnehezebben kifizetni a gondozási díjat.

Ø     Azok a szülők, akiknek a válság miatt megszűnt a munkahelye, vagy egyéb okokból munkanélküliek lettek mielőtt, vagy amíg a gyermeküket gondozták, nehezebben tudnak majd munkába visszaállni. Ha nem tudják kigazdálkodni a házastársuk jövedelme után fizetendő bölcsődei díj összegét, akkor kénytelenek lesznek otthon maradni. Ha otthon kell lenniük vigyázni a gyermekükre, nem tudnak állásinterjúkra menni.

 

A bölcsődei díj bevezetése következtében valószínűsíthető, hogy a szülők előbb veszik ki gyermekeiket a bölcsődékből és előbb adják őket óvodába. Így az óvodákban többlet helyeket kell majd biztosítani, és a kerületben ez komoly gondot okozhat, hiszen így is nagy a túljelentkezés. Ezen kívül, ez a gyermekeknek is káros, hiszen 3 éves kor alatt általában a bölcsőde a megfelelő hely a gyermekek számára.  

 

Ismerjük az önkormányzat pénzügyi helyzetét, és megértjük azon törekvését is, hogy a megfelelő színvonalú szolgáltatásért hozzájárulást kér az igénybevevőktől. Fel szeretnénk azonban hívni a döntéshozók figyelmét arra, hogy

 

·        a bölcsődei ellátás kötelező feladat, amelyről a megfelelő források hozzárendelésével kell gondoskodnia az önkormányzatnak. A zuglói kisgyermeket nevelő családok a bevezetett és a 2012. évi költségvetésben betervezett kommunális adó megfizetésével így is a szokásos adóbefizetéseiken felül járulnak hozzá az önkormányzat kötelező feladatainak ellátásához, így a bölcsődék működésének finanszírozásához is.

  • A bölcsődei díj kivetése és bevezetése több olyan technikai problémába ütközik, aminek morális, politikai és szociális költsége nagyobb, mint a bevezetésből származó haszon.
  •  

Véleményünk szerint az Önkormányzat kiadásainak átgondolásával többletforrásokat lehetne találni a bölcsődei ellátás finanszírozására a nélkül is, hogy ezzel a szülőket terhelnék. Az elmúlt hónapok során kötött szerződések között is több olyan tétel szerepel, amelyek esetében kétséges, valóban prioritást élveznek-e gyermekeinkkel szemben. Ezek közül néhány példa:


 

Szerződő partner neve

Szerződés tárgya

Szerződés nettó értéke

Szerződés kötés időpontja

Artamondó Kft

Közelkép (M.Demokrata)megrend.

2 520 000

2011.08.15

Bp.Priv-Invest Kft

Kötvénykibocsátás koordinációja

6 500 000

2011.07.12

Bp.Priv-Invest Kft

Pü.Gazd.tanácsadás

900 000

2011.08.31

Press Xpress Kiadó-és Nyomdaip.

Bp folyóiratokban megjelentetés

390 000

2011.06.08

Lovas Show Kft

Nemzeti Vágta nevezés

1 500 000

2011.09.17

Tisza István Baráti Társaság

támogatás

1 000 000

2011.07.27

Udvari Attila Gábor

Nordic Walking foglalkozás

490 150

2011.07.27

ZVZRT

médiaszolgáltatások

50 400 000

2011.09.01

CCA  Adó és Pü Tanácsadó Zrt

hatásvizsgálat

800 000

2011.10.17

Veritas Invest ZRT

Szent Kereszt magazinban megjel.

     500 000

2011.09.21

 

Heti Válasz Kft

újság mell-ben megjelenés

 

2011.11.15

HM Bessenyei Gy.Nonpr.Kft

újévi operettgála

1 500 000

2011.12.23

Artamondó Kft

Közelkép-Magyar Demokrata

8 000 000

2012.01.27

Egri Korona borház Kft

Zugló bora

3 000 000

2011.12.23

 

Összesen

76 700 150

 

Forrás: www.zuglo.hu

 

Bizakodásra ad okot, hogy áttekintve Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának 2012. évi költségvetését, abban a tervezett bevételek között nem szerepel a személyi térítési díj. Így annak bevezetése nélkül is biztosított a kötelező feladatok ellátása – mint ahogy azt a kommunális adóról szóló 2012. január 5-i tájékoztató is megerősíti: „kötelező feladataink ellátása biztosított”.

A fenti érvek alapján kérjük, hogy a bölcsődei térítési díj bevezetését szavazatával ne támogassa!

 

Tisztelettel,

 

Budapest, 2012-02-28.

 

14 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://varnailaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr994225044

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fish14 2012.02.29. 12:54:55

Egyszer 8 millió, és egyszer meg 2,5 millió, az összesen 10, 5 millió a Demokratának. Erről tegnap cikk is megjelent:
magyarnarancs.hu/belpol/zuglo-10-milliot-ad-a-demokratanak-78960
Érdekes tétel még Zugló bora....3 millióért hány száz üveg ment, kinek?

pillangóutca 2012.02.29. 14:41:56

És ki tudja, hogy mennyi díjat szeretnének szedni?
Nekem jövőre lenne bölcsis a gyerekem, akkor meggondolom, hová viszem. Lehet hogy így nem tudok munkába állni?
Ha jól tudom, most is gondozási díjat szednek, az Újvidék téri játszótéren hallottam, vagyis már eddig is fizettek a szülők. Mégis mennyit kell majd bevinni? És akkor ki veszi meg a gyümölcsöt és a vécépapírt a gyerekeknek? Sajnálom, ha mellette szavaznak a képviselők, akkor a dolgozó, fiatal családok ellen szavaznak. Így is komoly terhek vannak, elég ha elmegyek a CBA-ba vásárolni a Nagylajosra...
Úristen, milyen árak vannak, már majdnem 300 ft. a tej, a benzinről ne is beszéljünk. Hát így tuti nem családtámogató a kormány, hanem azt támogatja, hogy az anya maradjon otthon, ne álljon munkába, mint a 19. században...

piranya_mama 2012.02.29. 22:26:29

Lemaradtam? Volt kötvénykibocsátás? Vagy a nagy semmire költöttek 7,4 millió Ft-ot?

piranya_mama 2012.02.29. 22:27:40

@pillangóutca: még nics konkrétum atérítési díjról. Amit most fizetnek a kvázi ebédpénz.

OkoskaTo:rp 2012.03.01. 16:50:58

Végül is jól csinálja Papcsák Feri. Ha már lassan nem mer kimenni a zuglói Zemberek közé a sok bölcs intézkedése miatt, nincs semmi gond. Úgysem a kerületben lakik.

@pillangóutca: Ha a CBA-ba jársz, a Fidesz kampányát támogatod. Biztos vagy benne, hogy ezt akarod? (Yes) (No)

karosszékely 2012.03.01. 20:38:12

@pillangóutca: Ha nem a CBA-ba mennél, akkor olcsóbb lenne.

Radnóti Henrik 2012.03.01. 21:02:31

Sziasztok! Én Dunakeszin lakom, de érdeklődéssel szoktam olvasni a blogot, és a kommenteket. Nemrég kaptam egy fotót Polgármesteretekről. ide nem tudom bemásolni, de itt : forum.index.hu/Article/viewArticle?a=116570602&t=9150277 megnézhetitek. Kérésre küldök mailben.

OkoskaTo:rp 2012.03.02. 08:01:51

Ma kaptuk meg a ZugLapokat. Ebben kifejezetten kérik, hogy a lakosság a konzultacio@zuglo.hu címre küldje a javaslatait, "melyek feldolgozását követően a képviselő-testület várhatóan március végén soros ülésén tűzi napirendre a kommunális adó kérdésést".

(Túl komolyan azért nem kell venni; a Pétervárad utcai ügyfélszolgálatról is bevették a Zuglói konzultáció ládáit.)

Laci! Mi történt, hogy bekerülhettél a ZugLapokba? Úgy tudtam, feketelistán vagy.

kacsafej 2012.03.02. 08:13:49

"miközben 2010-ben ők tórpedózták meg az építmény adót"
Ami most megint van, ugye? Valahogy - számomra észrevétlenül - visszakerült a rendeletek közé (az építményadó) és fizetni is kell újra. Jól tudom? Tudna valaki válaszolni erre?

pillangóutca 2012.03.02. 13:44:17

@karosszékely: Ja, mindjárt sikítok, de buta anyuka vagyok, köszönöm, hogy leFiTyiztetek,
hadd menjek már oda, ahol hamar megoldom a dolgot!
Vagy menjek a Sparba, az MSZMP?
Kaisers, német zoldek?
METRO: osztrák CDU,
brrrrrr.

@OkoskaTo:rp:
Jaj, megint sikítok!

Bárcsak ne lenne bölcsis díj, különben visszamehetnék dolgozni a munkahelyemre,
(pénztáros vagyok a CBA-ban) és akkor lenne munkám, és jól érezném magamat, mert biztonságban tudnám a gyereket.
Állják ki az anyák mellett, jó?

pillangóutca 2012.03.02. 13:46:47

Amúgy meg:
Köszönöm a közösségnek, hogy ilyen alaposan tájékozódik a kerület költségvetésében, kár, hogy a képviselők csak lógatják a lábukat, mert az anyukák okosabbak, harcosabbak, ügyesebbek, szurkolok nekik, hogy igazuk legyen!
Copyright náluk, nem Várnainál, ugyebár....

OkoskaTo:rp 2012.03.05. 16:04:41

@pillangóutca: Akkor most mondok egy nagyon csúnyát. Ha a kerület bevezeti a bölcsődei gondozási díjat, akkor ezzel egyidejűleg ugye szíveskednek felszámolni a mindenféle jogalapot nélkülöző kommunista beszolgáltatás (tisztasági csomag, "csoportpénz", gyümölcsnap stb.) máig élő rendszerét is, és maga gondoskodik ezek fedezetéről?

piranya_mama 2012.03.05. 21:40:58

@OkoskaTo:rp: Tudod, ezt sem ők kérik hivatalosan, sőt megtiltják a vezetőknek, hogy ilyesmit kérjenek. De amikor látod, hogy milyen állapíotok vannak, akkor szülőkét - a gyereked érdekében - beviszed a gyümölcsöt, papírt, ceruzát, ollót stb. Tisztasági csomagot mostantól nem kell, megszavazták a költségvetésben! De igazad, van, ha bevezetik, akkor a szülők teljesen jogosan irogathatnak majd, hogy ez sincs, az sincs tessék biztosítani a pénzből, amit beszedtek.

OkoskaTo:rp 2012.03.05. 22:10:32

@piranya_mama: Megtiltják??? Van olyan csoport, ahol az ajtó mellé nincs kitéve a névsor, rajta X-elve, hogy ki rótta már le az adót?

A szülők eddig is írogathattak volna, az (akkor még létező) oktatási ombudsman hozott is határozatot, amiben megtiltja az ilyen pénzszedést/beszolgáltatást. Aztán mégis... Mint ahogy az iskolákban is papíron a szülők kérik meg az igazgatót, hogy engedélyezze a 30-50ezer forintos erdei iskolákat.
süti beállítások módosítása