HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 106 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok

A migráncsok már Zuglóban vannak!

2016.09.14. 08:50 varnai

A migránsok már száz éve köztünk vannak. Bolgárok, görögök, kínaiak, törökök, arabok élnek és dolgoznak Zuglóban teljes békében. Itt nem fél tőlük senki és nem is gyűlölik őket, bár a kormány igyekszik ezt megváltoztatni.

Lakik köztünk sok-sok bolgár,  még utcákat is neveztünk el róluk, a Bolgárkertész, Bolgárkerék utcát. Az akkori "város peremén", Zuglóban a Rákos patak parti mocsarakat ők csapolták le, tették termőfölddé.

bolgarkerteszek.jpg

Én még emlékszem az Amerikai úton a lakásunkkal szemben lévő és a Róna utcai, Erzsébet királyné úti  üvegházakra. Egy fideszes politikus, Papcsák Ferenc leplezte le a múlt századi gazdasági bevándorló migránsok szobrát. Az üvegházas, intenzív technológiát Magyarországon meghonosító bolgár kolónia létfontosságúak volt Budapest friss zöldséggel való ellátásában. 

bolgarkertesz_szobor.jpg

Lakik Zuglóban pár ezer görög, nincs olyan lépcsőház az M3 és Ungvár utca közti lakótelepen, ahol ne lenne egy görög név. Lelkes közösségi életük, jól működő önkormányzatuk van a kerületben.  Tán sokan nem tudják, a háborús romokkal teli Magyarország a legnehezebb 50-es években 25.000 görög gyereket és tízezer fölötti családot fogadott be a polgárháború sújtotta Görögországból.  Még falut is építettünk nekik, Beloianniszt. 

Élnek köztünk szlovákok, ukránok, németek, és perszer romák is - színes kulturális életük gazdagítja a kerületet.

Él köztünk pár ezer kínai, a zuglóiak imádják a gyorséttermeiket, ruhaboltjaikat. A szorgalmas, visszahúzódó életet élő kínaiakat mindenki szereti, soha egy panaszt nem hallottam rájuk. Majd minden óvodában, iskolában van egy-két kínai gyerkőc, aki tökéletesen beszél magyarul. Egy zuglói másodgenerációs kínai fiú, Liu Saolin Sándor világbajnoki érmet nyert Magyarországnak gyorskorcsolyázásban.

A magyar kultúrát féltőknek elárulom, hogy 2013-ban egy vietnámi kislány nyerte a zuglói rovásírás versenyt.

Sőt, rossz hírem  van a migránsoktól rettegőknek, már a spájzban vannak a kormány szerint Magyarországot romlásba dönteni akaró muszlimok is. Mindjárt itt van ez a Mohamed Aida, világbajnok tőrvívónk. Büszke zuglói, és a zuglóiak is büszkék rá. 

Na megyek, eszek egy gyroszt, mondta múltkor Jobbikos képviselőtársam. A Bosnyák téren is étteremmel rendelkező, Budapesten immár kiterjedt hálózatot építő Pizza King tulajdonosai palesztin menekültek. Ha valaki késő este megéhezik a kerületben csak rájuk számíthat.

A mohácsi vész és 150 év megszállás után immár vissza szivárogtak a törökök is. Jumurdzsák utódai remek vendéglátók, a családi vállalkozásban működő éttermeik mára közkedvelté, sőt nélkülözhetetlenné váltak Zuglóban, és az egész nagykörúton, Budapesten.

jumurdzsak.jpg

94 komment

Címkék: fidesz miniszterelnök zugló migránsok

A bejegyzés trackback címe:

https://varnailaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr6811703945

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.09.14. 09:18:09

Komolyan, mire jó ez a demagógia?

Hogyan lehet minket összehasonlítani az iszlamistákkal? Kértünk segélyeket, paraziták voltuk? Illegálisan jöttünk? Merényleteket követtünk el?

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.09.14. 09:21:52

Elfelejtettem hozzátenni, ki vagyok, bocs...

www.flickr.com/photos/bircamax/8236937091/in/album-72157632153324162/

Magyarországi bolgár találkozó a 30-as évek közepén.

Gery87 2016.09.14. 10:57:50

A kisebbség akkor jó ha integrálódik, idővel asszimilálódik és ehhez kevesen is vannak...

A "gasztronómiai" érvek meg a "színesítés" egy szentimentális bugyutaság...egy homogén közösség, társadalom semmivel nem rosszabb vagy hátrányosabb, "szürkébb"...a "gazdagítja a kultúránkat" egy liberó lobbiérv és politikailag korrekt udvariassági léha beszéd a kisebbségek megléte mellett, semmi több.

Hányok amikor valaki azzal érvel a multikulti mellett, mert tök jó hogy van "kebabos a sarkon"....
Elképesztő bazmeg.

Tom66 2016.09.14. 14:09:04

Finoman szólva...téged sem az eszedért szeretnek, kevered a szezont a fazonnal.

Rwindx 2016.09.14. 14:11:35

Csalódtam benned, ez nagyon mellément.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2016.09.14. 14:50:55

ezek kozott hany az iszlam hivo muszlim?

Lucifer Morningstar 2016.09.14. 14:57:48

@hagyma:

Magyarországon az internetes kotrás után úgy 7-10000 közé tehető az évek, évtizedek óta itt élő muszlimok száma.

Csak az agymosott narancskommunistákat és a még hülyébb más országokban lakó híveiket lehet 1000 emberrel riogatni.

És a nagyon buta birkákat.

bkkzol 2016.09.14. 14:58:57

Értem. A Franciáknak, svédeknek nem sikerült a muszlim népességét nem, hogy integrálni, de latin betűre se tanítani. Menjen az egész "szép" csapat Zuglóba. Megoldják!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2016.09.14. 15:01:10

@Lucifer Morningstar: tokeletes
eppen eleg ilyen utemben
7-10000 evtizedek alatt tud asszimilalodni

a meskeppen gondolkodok alpari minositese tipikus liberalis szokas, mert ok mondjak, a velemny aszabad:)
amig egyezik az ovekevel

nick papagiorgo 2016.09.14. 15:14:01

Azért talán nem kellene összekeverni azt, aki eleve itt akar élni, a fennálló szabályoknak megfelelően beadja a jelentkezését, megtanul magyarul, asszimilálódik stb.
azzal
aki "no fingerprint, Germany" felkiáltással mindenféle dokumentum nélkül átrohan országunkon, kb mint a törökök vagy a tatárok, aztán más "felsőbb hatalmak" erőszakkal pakolják őt ide vissza.

Mert az utóbbiból nem igazán lesz bolgárkertész, giroszos vagy rovásírás verseny győztese.

MSZP Afrika Korps 2016.09.14. 15:21:23

Egy migránst se Magyarországra!

MSZP Afrika Korps 2016.09.14. 15:24:08

@Lucifer Morningstar: Ha netán mégis migránstelepítés lenne a magyarok akarata ellenére szoci vezetésü helyekre megy a menekülttábor

tartsátok észben

Advanced Flight 2016.09.14. 15:35:12

@Lucifer Morningstar: igen, az pont az a mennyiség, ami még kezelhető. Ők sem ugrálnak, mert tudják, hogy kevesen vannak. Egyelőre. Maradjon is így, és akkor nincs gond továbbra sem.

illaim 2016.09.14. 15:35:21

@MSZP Afrika Korps: Helyes! Azonnal költözködj vissza a Gangesz partjára!

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2016.09.14. 15:36:53

"Bolgárok, görögök, kínaiak, törökök, arabok élnek és dolgoznak Zuglóban teljes békében."

Úgy van, kimondtad a legfontosabbat: dolgoznak.

Egyébként vajon hány arab élhet Zuglóban?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2016.09.14. 15:42:48

mindig cask videkre nyomjak a migrans taborokat
befogadoallomast zugloba!
ures berlakasokat kiutalni!
cselekedni kell nem dumalni, varosligetben elfernek

Dr Gregory House 2016.09.14. 15:48:21

El kell ismerni: zseniális az orbáni provokációs és bűnbak stratégia. Amíg itt és minden egyéb helyen a migránsokkal vagytok elfoglalva, addig se kell foglalkozni a lényeges dolgokkal. Bravó!

MSZP Afrika Korps 2016.09.14. 15:51:34

@Androsz: Németországban is dolgozik 63 migráns az 1 millióból!

index.hu/gazdasag/2016/09/14/a_nemet_topcegek_szerint_a_menekultek_nem_keszek_a_munkara/

De nemierőszakban, terrorizmusban, utcán visítozásban és burkiniben füröszkélésben azért ennél jóval aktívabbak!

Mindeezt a fárasztó életmódot ki is kell ám pihenni, így a német segélyből oda mennnek turistázni (és szólni a többinek, hogy figyuzzatok, a németek teljesen hülyék), ahonnan az életükért futottak Germanyba!

www.blikk.hu/aktualis/kulfold/nemet-segelybol-utaznak-a-menekultek-nyaralni/s4qn4s3

Gery87 2016.09.14. 15:55:44

@Dr Gregory House:

Az iszlám helyzete Európában és a migráns kérdés is egy lényeges dolog! Az hogy bűnbak és gumicsont is lehet politikai érdekből...az egy dolog, de attól még létezik a probléma!

De gondolom te csak csípőből nyomod ezt a 20 éves közhelyszerű szöveget...
kb "mennyi lélegeztető gépet lehetne ebből venni.." kategória.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.09.14. 15:56:24

Te szerencsétlen ostoba..

Akikről te beszélsz, azok teljesen legálisan papírokkal jöttek az országba, és legtöbbje dolgozik.

Akik meg most jönnek, azok képzetlen nőket erőszakoló fajankók, és a kétmillió németekhez érkezőből, eddig csak 67 darab dolgozik.

Ugye érted a különbséget ?

index.hu/gazdasag/2016/09/14/a_nemet_topcegek_szerint_a_menekultek_nem_keszek_a_munkara/
A Reuters hírügynökség felmérést végzett 30 német nagyvállalat körében, és azt találta, hogy ezek mindössze 63 menedékkérőt foglalkoztatnak, holott több mint egymillióan érkeztek az országba tavaly.

nick papagiorgo 2016.09.14. 15:57:11

@Dr Gregory House:
azért szolidan megjegyezném, hogy Zuglóban se minden fenékig tejföl ám. Van itt pl. egy eltűnt képviselő, azóta se látták.Meg egyéb érdekes dolgok is vannak ott.

De úgy látszik a zuglóiak is inkább a "migráncsokkal" foglalkoznak, mint ezzel :)

Gery87 2016.09.14. 15:58:21

@MSZP Afrika Korps:

Csak a hülye nem látta ezeket előre!
Normális ember egy percig nem gondolta hogy ezek dolgos, integrálódó, szakképzett tömegek lesznek...

Dr Gregory House 2016.09.14. 16:09:51

@Gery87: Neked nyilván nem sok 7,5 milliárd forint egy ügyet nem döntő népszavazásra, a te köreidben ez csupán aprópénz. Politikai tőkét lehet belőle kovácsolni, ez a lényeg. Minden más lényegtelen.

MSZP Afrika Korps 2016.09.14. 16:20:12

@Dr Gregory House: Semmi közöd a köz pénzéhez, Orbán arra költi amire akarja.

Van egy apró probléma:

Ha Orbánhabonymészáros mindent ellop amit ér, akkor hogy lehet hogy ma a bérek nőnek, nem az árak? Hogy lehet hogy a bérek nőnek, nem a munkanélküliség, meg az államadósság mint a demokrata szakértők idején?

2010 átlagfizetés 202 ezer ft (nettó 120ezer)
2016 július 260 ezer ft (nettó 173ezer) www.hrportal.hu/berkalkulator_2016.html?edt_brutto=260000&edt_elt=0&edt_gyerekek=0&edt_egyedulnevel=1&edt_kedvezmeny=0&edt_munkaido=40

Én csak röhögök amikor a 'demokraták' beszélnek lopásról, inkompetenciáról. Van azért bőr az arcukon, ugye.

MSZP Afrika Korps 2016.09.14. 16:24:46

173ezer/120ezer=144%

44%-ot emelkedett a nettó bér az elmúlt 6 évben, majdnem nulla infláció mellett, családi adókedvezmény nélkül!

Mert Orbán nem KIZÁRÓLAG magának lop, mint szeretett független szakértőink! Na ezért várja mindenki remegve a kormányváltást, hehe.

Dr Gregory House 2016.09.14. 16:26:04

@MSZP Afrika Korps: „Semmi közöd a köz pénzéhez, Orbán arra költi amire akarja.”
Ezt honnan veszed? Valamelyik banán-köztársaságban játszódó szappanoperában hallottad? Vagy a plébános úr mondta vasárnap?

MSZP Afrika Korps 2016.09.14. 16:29:18

@Dr Gregory House: Ki hiszi el a ballibbantaknak egy szavukat is a lopásról?

Államháztartás a csőd szélén NUKU bérek NUKU családtámogatások, de ők magyarázzák meg hogy fujj Orbán lop, monnyonle!

Hát eldobom az agyam, bakker..:)

Dr Gregory House 2016.09.14. 16:30:42

@MSZP Afrika Korps: Akkor tényleg nem értem, hogy miért húz el annyi ember külföldre dolgozni, amikor itthon van a remek közmunka program.

Dr Gregory House 2016.09.14. 16:32:53

@MSZP Afrika Korps: Családtámogatás el kell ismerjem, tényleg példás: Garancsi család, Mészáros család, Tiborcz család stb. stb.

Chris Lamb 2016.09.14. 16:32:53

várnai elvtárs!

Csodálatos dolog az hogy a hazánkban beilleszkedett "migránsokat" összemossa az Európát millió szám ellepő patkányokkal. :(

MSZP Afrika Korps 2016.09.14. 16:38:26

@Dr Gregory House: Lehet hogy azért mert külföldön magasabbak a bérek?

De hogy jön ez ahhoz hogy Orbánt nem cserélünk ballibbant szakértőre?

MSZP Afrika Korps 2016.09.14. 16:40:22

@Dr Gregory House: Nagyon eredeti, de ehhez mmi köze van az átlagpolgárnak? Ő nem kap állami megrendelést az MSZPtől se meg a FIDESZtől se.

Ő a saját zsebét nézi.

2010 átlagfizetés 202 ezer ft (nettó 120ezer)
2016 július 260 ezer ft (nettó 173ezer) www.hrportal.hu/berkalkulator_2016.html?edt_brutto=260000&edt_elt=0&edt_gyerekek=0&edt_egyedulnevel=1&edt_kedvezmeny=0&edt_munkaido=40

173ezer/120ezer=144%

44%-ot emelkedett a nettó bér az elmúlt 6 évben, majdnem nulla infláció mellett, családi adókedvezmény nélkül!

Mert Orbán nem KIZÁRÓLAG magának lop, mint szeretett független szakértőink! Na ezért várja mindenki remegve a kormányváltást, hehe.

Dr Gregory House 2016.09.14. 16:41:34

@Chris Lamb: Akiket "patkánynak" hívsz, azok legtöbbjének szétbombázták a házát, kiirtották a fél családját, több évtizedes polgárháború, vagy éppen az Iszlám Állam elől menekül. Vagyis tényleg önhibájából lett földönfutó...

barli 2016.09.14. 16:44:38

@Dr Gregory House: mert lehet. A migráncsok is azért jönnek.

barli 2016.09.14. 16:47:38

@Dr Gregory House:
"El kell ismerni: zseniális az orbáni provokációs és bűnbak stratégia. Amíg itt és minden egyéb helyen a migránsokkal vagytok elfoglalva, addig se kell foglalkozni a lényeges dolgokkal. Bravó!"

Igen az, de nem lenne az, ha az "ellenzéke" nem ugrott volna rá, mint tyúk a takonyra. Egyszer csak rájönnek, hogy egy demokráciában nem politizálunk huzamosabb ideig a választópolgár ízlése ellen (még ha az gusztustalan is esetenként).

MSZP Afrika Korps 2016.09.14. 16:49:46

@Dr Gregory House: Nagyon félhettek hogy európa leggazdagabb államaiba 'menekültek', és ha kikvótázták őket máshova, gyorsan visszamenekültek Germanyba.

'A hétfői híradás szerint a 23 menekült közül, akik menedékjogot vagy alternatív védett státust kaptak, 21-en Németországba utaztak. Ennek oka, hogy szinte lehetetlen munkát vagy lakást találni Lettországban számukra.
A lett bevándorlási hatóság szerint nincs lehetőség a menekültek visszatartására, a menedékjog megadása után ugyanis szabadon utazhatnak Európában. A lett állam azonban továbbra is folyósít számukra havi 139 eurót.'

Németországban ugyanis könnyü jó állást találni, na nem a migráncsoknak, mert ők használhatatlanok: index.hu/gazdasag/2016/09/14/a_nemet_topcegek_szerint_a_menekultek_nem_keszek_a_munkara/

Chris Lamb 2016.09.14. 16:51:36

@Dr Gregory House: Miután ilyen hatalmas "sokk" érte őket,ennek a levezetésére balhéztak Debrecenben és Röszkén. A szelídebb fajta csak simám élősködni jön Európába.

Dr Gregory House 2016.09.14. 17:07:29

Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa.

Buchhalter 2016.09.14. 17:12:09

@MSZP Afrika Korps: @Dr Gregory House: mind a ketten dobálóztok a hülyeségekkel!A politika ilyen!Ha ti jobbak lennétek kampányoljatok a háttértámogató erőknek.Orbán ,vagy Gyurcsány csak arcok .A valódi hatalom és leosztás mások kezében van.A cikk bugyuta:keveri a szezont a fazonnal amit már páran be is mondtak.Az átlagbér meg lehet emelkedett ,de azon kívül nagyon fontos dolgok is : lakás,lakásbérlés ,kocsi ,szolgáltatások árra!Lehet dobálózni ,hogy nettó 200 ,de ennyiből Pesten ,sőt több nagy városban sem lehet ebből hosszabb távon előre jutni.Persze mama hotelban el lehet egy darabig vegetálni meg gyűjtögetni,de már komoly pár kapcsolatnál vicc kategória.És nettó 200-ból albi mellett még egy jobb(4-5 éves ) kocsira is nehézkes gyűjtögetni .Persze , mondhatnátok ,hogy vegyél fel hitelt.Ja csak ha megszűnik a cég akkor mit csinálsz?Meg a kamatokat bármikor változtathatják a legtöbb cég meg évekig nem hajlandó bért emelni a régi dolgozóknak ami szerintem a legrosszabb üzlet politika :motiválatlan munkaerő .Oké ,kirúgják ,csak a net világában villámgyorsan elterjed,hogy xy cégnél állatok dolgoztatnak és a normálisabb munkaerő el is kerüli mert megteheti.

barli 2016.09.14. 17:13:02

@MSZP Afrika Korps: ha jól tudom, schengeni vízum nem jár nekik az első időkben. Bár nekik úgy néz ki, nem kell

Chris Lamb 2016.09.14. 17:16:09

@Dr Gregory House: Kicsit furának tűnik egy vallási idézet egy liberális "tollából". Ez olyan minhtha a Ku-Klux Klan Martin Luther Kingtől idézne.

MSZP Afrika Korps 2016.09.14. 17:17:56

@Buchhalter: Tévedés, pont ez a lényeg hogy NEM emelkedtek az árak ÁTLAGOSAN, ugyanis nincs infláció. A lakásbérlet Budapesten és néhány megyeközpotban emelkedett jelentősen, cserébe pl. az energiaárak + benzinárak meg csökkentek.

Abban nincs vita hogy nettó 200 pesten kevés, de ennek semmi köze ahhoz amihez hozzászóltál.

MSZP Afrika Korps 2016.09.14. 17:24:57

@Buchhalter: Az elmúlt 6 év trendje alapján a köv. válsztásokig még kb 2x5% átlagos béremelés lesz, és ha Vargáék meghúzzák a járulékcsökkentést, az dobhat még +10%-ot.

Tehát ebben a ciklusban 2018ig +20% béremelés lehet átlagosan a maximum, kb. azzal utolérjük legalább a régiós (V4) átlagot, amitől 2004 után szakadtunk le. Persze ha a régióban nem lesznek ugyancsak béremelések...

Mindenesetre Prágában élek, itt csak évi 1-1% van, mert eleve magasabbak a bérek. Most 32.000 czk (350.000 ft bruttó) kb. a prágai átlag, de ennek jelentősen nagyobb a nettója mint otthon - kb. 260.000 ft

bloglegelő 2016.09.14. 17:25:28

nagyon érdekes a cím, olvasásra sarkalló téma - bizonyára lesz, aki el is olvassa

egyébként meg október 2.-án a népszavazáson válaszolni lehet arra, hogy:

akarom-e, hogy az otthonomba a beleegyezésem nélkül mások megint másokat beköltöztessenek.

a válaszom: NEM

Alick 2016.09.14. 17:26:56

Még a dzsipókat sem igazán sikerült asszimilálni párszáz év alatt...

MSZP Afrika Korps 2016.09.14. 17:31:26

@Alick: Igy van, a mai migráció anélkül hordoz súlyos kockázatokat, hogy bármi előnyt hozna az ojrópai őslakosoknak. Sikeres integrációs modelleket ugyanis egyetlen európai szoci, liberális vagy zöld politikus sem mutatott.

ergo nincs értelme

Dr Gregory House 2016.09.14. 17:36:27

@Chris Lamb: Bár biztos furcsa neked, ebben az országban nem csak bal-libsik és orbánisták élnek. Én egyik táborhoz sem tartozom. Bár te biztosan jobban tudod.
Ha már hasonlatok. Én meg úgy látom, hogy ami a muzulmánok között az Iszlám Állam, az a keresztények között a KDNP. Köze nincs egymáshoz.

Chris Lamb 2016.09.14. 17:36:35

@Alick: Abban hogy a cigányság hazánkban így lesüllyedt abban a rendszer váltás vastagon benne van. :( Mert az "átkosban" még kordában tartották őket,de a rendszer váltáskor elfeledkeztek róluk először utána a libsik vastagon adták alájuk a lovat. :(

Buchhalter 2016.09.14. 17:40:21

@MSZP Afrika Korps: Van infláció : pár százalék.Lehet ,hogy a rezsi csökkentés jó volt egy darabig ,de mivel te Prágában vagy nem látod napi szinten ,hogy rohadnak le a közművek minőségileg Vagy ott van a BKV,Volán ,MÁV.Mindegyik a bérekkel spórol.Ez odáig fajult,hogy csak a MÁV-nál 213 masiniszta hiányzik( több műszak,felelősség,sok túlóra)havi átlag 250 nettóért neked csábító lenne??Volán,BKV szintén ,folyamatosan toboroznak villamos és buszvezetőket .Ott az átlagbér 180-220 nettó.Na,jelentkezel rá?Akármit mondasz a Fidesz eltorzította a gazdaság szerkezetét.Az ostoba politikai döntések a túl sok adófajta a bonyolult .átláthatatlan adójogszabályok miatt egész ágazatok kerültek zsákutcába.A Fidesz néha végez tűzoltást(lásd:orvosok,szakápolók béremelése)Ez csak arra jó,hogy lassítsa az elvándorlás ütemét egy adott szektorból ,de már visszacsábítani embereket nem tud.Ahhoz az egész rendszeren kéne változtatnia.Például a látványos Uram/Bátyám rendszerét minimálisra csökkenteni.Ha már beleszól a gazdaság életébe akkor például a lakbér és lakás árakba beleszólhatna valami korrekt szabályozás formájában.Például a viszonyítási alap legyen az átlagbér.A lakás miatt egyre többen kényszerülnek arra,hogy külföldön próbálkozzanak(a lakbérlés már esetenként eléri a nyugati szintet,de a bérek nem)

Chris Lamb 2016.09.14. 17:40:58

@Dr Gregory House: Aki meg nem szeretné hogy a nyakára ültessenek több ezres hordát az vagy orbánista vagy mocskos náci igaz? :)))) Az Iszlám Államot pedig azzal hozták létre hogy bizonyos országokba elvitték a "demokráciát". ;)

MSZP Afrika Korps 2016.09.14. 17:54:13

@Dr Gregory House: Hát persze, 2010től kezdve már nincsenek ballibsik, főleg a blogszférában nincsenek.

Kizárólag független szakértők vannak azóta, akik csak kiszervezett munkaerőként tolnak ballib propagandát. Mint most a migráncssimogató posztban, ügye?

MSZP Afrika Korps 2016.09.14. 18:04:33

@Buchhalter: Nyilván eltorzította fidesz a gazdaságot, és akkor mi van?

2018ban is a fideszre szavazok, az van. Jobbat nem tudok.

'Ez odáig fajult,hogy csak a MÁV-nál 213 masiniszta hiányzik( több műszak,felelősség,sok túlóra)havi átlag 250 nettóért neked csábító lenne??Volán,BKV szintén ,folyamatosan toboroznak villamos és buszvezetőket .Ott az átlagbér 180-220 nettó.Na,jelentkezel rá?'

Itt Prágában is láttam a múltkor buszvezető hirdetést egy kerítésen. Folyamatosan keresnek még bóti pénztárosokat és városi rendőröket. + persze építőipari betanított és szakmunkásokat (nagyobb részük már most is ukrán, orosz). Itt is munkaerő hiány van, 2 óra kocsival és Németországban vagy....

Nem értem, szidod a fideszt hogy az energiaárba hatóságilag belenyúlt, de szerinted hatóságilag bele kéne nyúlnia a lakásárakba....elvileg történik vmi az ügyben, de inkább lakbértámogatások, munkásszálló fejlesztések kezdődnek, hogy a tiszántúliak elvállalhassák a dunántúli állásokat

Ad Dio 2016.09.14. 18:07:48

Ki tudja hanyadik értéktelen blogposzt a témában. Hiánypótló... brávó!

József Körmendy 2016.09.14. 18:24:25

@bkkzol: Nehogy bárki azt higgye ez a Zuglóiak véleménye. Ilyen idióta mindenhol van néhány.

bloglegelő 2016.09.14. 18:49:46

@Ad Dio: ezért nem kell elolvasni sem - nárcisztikus önelégült bloggerektől pláne.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2016.09.14. 20:02:23

@Dr Gregory House: Ez se rossz taktika... Azt mondogatni, hogy a migránsok helyett inkább ezzel meg azzal kellene foglalkozni.

Miért hiányoznak pár embernek ide ezek a migránsok?

Buchhalter 2016.09.14. 20:07:05

@MSZP Afrika Korps: vicces vagy,nincs más?De van, persze se MSZP se DK nem nyerő nálam.Munkásszálló?Itt élek ,de ilyenről nem hallok de börtön építésről meg felesleges Stadion építésről igen.Arra szavazol akire akarsz,de ha Prágában vagy minek is akarnál beleszólni az itthoni dolgokba?Kicsit kilóg a lóláb ,olyan mintha valami rokonod Fidesz közeli tűznél melegedne...

Alick 2016.09.14. 20:08:23

@Chris Lamb: Igaz, viszont a "kordában tartották" kifejezés sem arra utal, hogy sikeresen lezajlott asszimilációról beszélhetünk.

MSZP Afrika Korps 2016.09.14. 20:18:01

@Buchhalter: Na csak azt hagytad ki hogy kire szavaznál. Szóval nem MSZP nem DK nem Fidesz.

Ne légy náci, nácinak lenni nem szép dolog.

Naná hogy szavazok nem örökre élek én itt a családom, barátaim meg ott élnek. Októberben is megy a cégünktől ide a követségre vagy 8 magyar egy nagy NEMet mondani az arabokra, a cseh kollégák elhajtanak minket..:)

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2016.09.14. 20:22:04

@Buchhalter: "de börtön építésről meg felesleges Stadion építésről igen"

A stadionépítés nekem sem tetszik, bár Budapestre feltétlenül kell egy nemzetközi meccsek helyszínének alkalmas stadion. De te a börtönt is feleslegesnek tartod? Végre épül! Lenne bentlakó többhöz is.

MSZP Afrika Korps 2016.09.14. 20:30:38

@Androsz: A görög államadósságot megint meg kell felezni, mert eszükben sincs kifizetni.

Egy épelméjü EU vezetés az adósság fejében lefoglalna 2 tucat görög szigetet, televágná migránssal + odaraknák bértartásba az összes európai börtönt. A migránsok nyelvtanulás, integrálódás közben gondoskodhatnának az elítéltekről, kajáért cserébe.

Egyben építhetnének gyönyörü földközi tengeri civilizációkat, az európaiak elődjeinek már 3-4000 éve sikerült ez a bravúr. Csákányt lapátot biztostani kell, nem vagyunk barbárok.

exec 2016.09.14. 20:48:36

ne bantsatok, csak utasitasra cselekszik, ahogy legtobben a munkehelyen sajnos...

Buchhalter 2016.09.14. 21:14:07

@MSZP Afrika Korps: nem vagyok náci,miért i lennék az??

Buchhalter 2016.09.14. 21:46:46

@Androsz: Csak nehogy te is bentlakó legyél.Nem a totál börtön diktatúra hanem az élhető ország a lényeg.Ha jó a közoktatás a gazdaság és a pénzkereset annál kevesebb a bűnözés.Börtönökkel ezt nem igazán tudod megoldani.Aki oda bekerül ,a rendszer baromságai miatt már csak rosszabb lesz.És a célját vesztett kontroll nélküli nehézfiúk bandába tömörülve pont az olyan kis beszóló ember torkát fogják átvágni.A rendőrökre hajazol ,hogy megvédenek?!Haha ,kockáztassa az életét egy olyan átlagpolgárért mint te és közben keres max 150 nettót?Hol élsz?Ennyi börtön már gyanúsan arra kell majd ,hogy aki pofázik azt is bevágják majd.

MSZP Afrika Korps 2016.09.14. 21:54:46

@Buchhalter: Mert nem azt mondod, kire szavazol, hanem azt hogy kire nem....

csak tünődtem...nem szavazol a fideszre, mszpre, dk-ra, akkor vajjon kire szavazol? csak kváncsiságból kérdezem.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2016.09.14. 22:01:05

@Buchhalter: "Csak nehogy te is bentlakó legyél. Nem a totál börtön diktatúra hanem az élhető ország a lényeg. Ha jó a közoktatás a gazdaság és a pénzkereset annál kevesebb a bűnözés."

Te beteg vagy. Adjunk magas fizetést a rablóknak, és akkor nem fognak rabolni?

önhordó 2016.09.14. 22:22:29

Hát elég gyengusz lett e cikke..

HabonyArpad 2016.09.14. 23:25:46

"Mindjárt itt van ez a Mohamed Aida, világbajnok tőrvívónk."

A postolo kicsit sem DEMAGOG HAZUDOZO. Kivancsi volnek ez Mohamed Aida mikor hogy jott magyarorszagra. Vajon O is roszken dobalta a rendoroket tenyer meretu betondarabokkal, hogy torvenyeinket megszegve attorje hatarzarat ??

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2016.09.14. 23:36:15

@Buchhalter: "Lehet dobálózni ,hogy nettó 200 ,de ennyiből Pesten ,sőt több nagy városban sem lehet ebből hosszabb távon előre jutni."

Persze, 2010 előtt vidáman meg lehetett élni a 120 nettóból, ugye?
Senki nem mondta, hogy nyugaton nem magasabbak a bérek, nem magasabb az életszínvonal. Csak milyen marha érdekes, hogy a rohattcsaló, korrupt, lopós kormány alatt nőttek a bérek 30%ot, nincs infláció, csökkent a munkanélküliség és csökkent a rezsi.
Nem Ausztriával vagy Svájccal kell összehasonlítgatni magunkat, hanem az előző brigád teljesítményével, ők főznek ugyanabból az alapanyagból. És kibaszott vicces, hogy olyanok akik a világ összes pénzét elpanamázták a négyes metrón, meg eladtak amit lehetett most nyekeregnek a lopások miatt. Akik gazdaságilag egy kalap szart tudtak virítani most keveslik a gdp növekedést, akik alatt az államadósság megduplázódott most keveslik a csökkenését.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2016.09.14. 23:38:38

@Buchhalter: Na, és ha tényleg ennyi eszed van, akkor inkább menj utcát seperni, de ne írkálj ilyen baromságokat:
"Ha már beleszól a gazdaság életébe akkor például a lakbér és lakás árakba beleszólhatna valami korrekt szabályozás formájában."

Persze. Szóljon már bele a kormány abba, hogy mennyiért adjanak egy négyzetmétert a fejlesztők. Vagy a tulajdonos mennyiért adhatja ki. Hogy lehet valaki ennyire korlátolt?

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2016.09.15. 01:12:30

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: Ha úgy lenne, akkor meg azon sivalkodna, hogy a kormány mindenbe beleszól, diktátor, kézi vezérlés, nagy testvér.

Kővárépítő Orbán a király a házban 2016.09.15. 04:12:30

Szólok a komcsiknak: a nemzeti minimumra ez volt az utolsó esélyetek.

2018 után is kimaradtok a NERből és a polgárnévsorból.

Buchhalter 2016.09.15. 07:37:53

@Androsz: te vagy a beteg ha csak kiforgatni tudod a szavaimat!Nem azt mondtam,hogy adjunk a búnözöknek pénzt,hanem többet kéne költeni oktatásra ,megelőzésre és magasabb bérekre!

Buchhalter 2016.09.15. 07:42:19

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: van igazság abban amit mondasz,de mégis nő az elvándorlás.A lakbérekkel kapcsolatban pedig egyre több a gond: az átlag fizetésből hosszabb távon ellehetetlenülsz egy albérletben.A hitelre vett lakásokkal meg látható ,hogy mi történt .Még mindig több tízezer család van gondban.Ha már ilyen alpári bunkó a stílusod,bár nekem nem volt az és ember számba vettelek azért néha mosd ki a szád.Káromkodással csak saját magad alázod le.Szép napot.

Kővárépítő Orbán a király a házban 2016.09.15. 07:52:44

@Buchhalter: Nem lényeges az elvándorlás. Akkor lenne lényeges, ha bevándorlás nem lenne. De van, mégpedig 2014ben és 2015ben is többen jöttek Magyarországra, mint amennyien elmentek(igaz ezt nem olvashatod a kormányellenes liberális sajtóban). Ehhez jön pluszba az a nem jelentéktelen összeg, amit a külföldön élők Magyarországra utalnak.

www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/rankorder/2112rank.html

Arcade Macho 2016.09.15. 09:12:15

leirtak mar sokan es nekik van igazuk...
jobb a mostani migrancs aranyt betartani, ez meg kezelheto, nem kell ennel tobb

amugy meg zuglo ha tenyleg ennyire a muszlimok melle all (mert MOST errol van szo!!!) akkor igazan a budapesti mecsetet felepithetnek ott

Buchhalter 2016.09.15. 09:39:08

@Kővárépítő Orbán a király a házban: ez most vicc akart lenni?Melyik mesekönyvből vetted ezeket?Áh azért van mindenhol munkaerőhiány,mert tele vagyok bevándorlókkal?Beszélek a magyar nyelvet és még szakképzetek?Sőt ,még ilyen versenyképtelen bérekért is dolgoznak?Nagyon tréfás vagy!Nekem és a páromnak kint dolgoznak rokonok,ismerősök volt kollégák.Komplett családok mentek ki és nem úgy tűnik,hogy vissza akarnak jönni.Lehet ott sem kolbászból van a kerítés,de mégis jobban boldogulhatsz.

Kővárépítő Orbán a király a házban 2016.09.15. 09:43:23

@Buchhalter: Ne velem vitatkozz ha nem tetszenek az adatok.

Annyi történt hogy elhitted amit eddig soxor elolvastál. A fenti forrás szerint viszont nem így van.

A munkaerőhiánynak a ki-bevándorláshoz nincs sok köze ágazati jelenség, jól körülhatárolható pozíciókban van munkaerőhiány.

Buchhalter 2016.09.15. 10:55:31

@Kővárépítő Orbán a király a házban: bocs csak nekem és a páromnak több tucatnyi ismerősöm van külföldön.És a KSH is elismeri,hogy legalább 350 ezer magyar és 50 ezer kiskorú van kint.Nekik már tán csak hiszel.Ide nem jön tömegesen munkavállaló ,mert versenyképtelen a fizetés és a munkaadó bunkó viselkedése .Kettönk közül ki dugja a fejét homokba?Ja és a CBA ami köztudottan Fidesz haveri köré ,éppen hat megyében kénytelen bezárni a boltjait és napok óta 1200 dolgozó nem kapta meg a fizetését.Olvass híreket ,nem minden kacsa ,bár annak akarod mindenáron beállítani.Gyenge próbálkozás.Dübörög a gazdaság,ó hogyne! Nem is tudom ki dobálózik kozmetikázott adatokkal.Csökkent a munka nélküliség ja ott van 230 ezer közmunkás amit a többiek adójából fizetnek.Persze,dolgozgatnak ,de a fele nem hatékony ,nincs motivációja és nem tud kitörni belőle.Függ a helyi kiskirály jóindulatától.Meg mér veszik bele a kint dolgozó magyarokat az adatokba?Az nem Magyarország GDP-jét növeli!Persze haza küldik tonna számra a pénzt.Ez max félig igaz és az adójuk nem jön haza .Az az adott ország büdzséjét erősíti.És mivel ott élnek hát ott esznek és költenek .Fideszre szavaztam ,de mint egyre többen nem nézzük jó szemmel az ámokfutást .Egyre kevesebb a jó cselekedet annál több a barom döntés.A közmunkásokat inkább átképezni és magasabb bérrel már egy picit ők is gerjesztik a fogyasztást és ezáltal a gazdaságot.Eltorzult a gazdaság szerkezete és még mindig nem támogatják a vállalkozói szférát ,helyette agyonverik őket mindenféle rabló adókkal és értelmetlen adminisztrációval.Most is csak igérgetnek ,hogy jövőre ,de Tállai államtitkár szerint abból is csak majd 2018 -ban lesz valami.Addig élni kéne ember!Az ember ha nem találja meg a számítását és nincs röghöz kötve ,akkor egyszerűen tovább áll oda ahol hagyják élni.Ez ennyire egyszerű és logikus.

Kővárépítő Orbán a király a házban 2016.09.15. 11:09:03

@Buchhalter: Most mivel vitatkozol, ne velem hanem a forrásommal vitatkozz, a CIA adattárával.

Amit te arról írsz hogy mennyien vannak kint annak még mindig semmi jelentőssége, mert arról nem írsz hogy mennyien jöttek ide. A forrásom szerint többen mint amennyien elmentek.

N e szajkózd ugyanazt a szart, OK? Majd ha ezen túllépsz akkor elolvasom a többit is.

Buchhalter 2016.09.15. 11:51:58

@Kővárépítő Orbán a király a házban: Figyelj mosott agyú birka ,leszarom a mese forrásod.Rövidre zárlak menj a jó édes kibaszott anyádba aki egy ilyen setét férget kiszart.Dagonyázz csak Fidesz fan. Én hozzájárulok majd és a családom is meg egyre több ismerősünk,hogy ne legyen többé 2/3.Lesz az a fele se ha így folytatjátok?Ezzel az alpári pöce gödör szólamban? És ha így lesz ,akkor beledölsz a kardodba?

Kővárépítő Orbán a király a házban 2016.09.15. 11:54:16

@Buchhalter: Mese forrásom?

Hazudik a CIA? Orbán kottájából játszik? Mit nem értesz azon, hogy senkit sem érdekel mennyien mentek el, mert az az adat önmagában semmit sem ér?

Bajer Zsolt 2016.09.15. 12:33:02

@Buchhalter: Meg a 4/5 is meglesz, 2018-ban, nemhogy a 2/3.
Europaban, pedig meg mindig magyarorszagon a legalacsonyabb a kivandorlas. A kornyezo orszagokban atlagossan haromszor akkora a kivandorlas, biztos azert is az Orban Viktor a felelos.

Buchhalter 2016.09.15. 12:44:03

@Bajer Zsolt: én is szeretek álmodozni.De érezd magad jól.

HabonyArpad 2016.09.15. 12:46:19

Tenyleg az az elkepeszto, hogy amig a szocik voltak hatalmon miden jo volt. Nem volt gond a 30 % munkanelkuliseg, most az 5 szazalekot is sokaljak. A szociknal teljesen rendben volt, hogy evi 300 milliard a MNB vesztesege, most a 200 milliardos nyereseget keveslik. Senki sem visitott az evi 10 szazalekos inflacio miatt, most a 0 szazalek is tul sok a libbantak szerint.
A Demszki korszakban 20 ev alatt, EGYETLEN EGY UJ JARMUVET SEM vettek, most azert pofazanak, hogy a 2500-bol csak 500 jarmuvet csereltek ujra, vagy ujabbra 6 ev alatt. Es mindezt ugy, hogy 6 ev alatt nem emeltek a jegy, berlet arakat. A szocik altal eroltetett negyes metrot is, vegul Orban Viktornak kellett befejezni, mert a libbantak annyit loptak, hogy vegul nem tudtak megepiteni.

Skagerrak 2016.09.16. 20:53:24

@Buchhalter: Minden ostoba, buta ember ezzel jon: "en meg a parom, ezt vagy azt lattuk". Bocs, de kurvara lenyegtelen hogy ti mit lattatok. A UK-sek nagy resze vissza lesz paterolva es oda nem lehet majd konnyen bejutni. Nemetorszag occso migransokra fogja lecserelni a kelet-europaiakat. Mar ki is adta Mutti ukazba, hogy kepesites hianyaban is alkalmazni kell a migransokat. Az elvandorlas meg azert tortenik mert Nyugaton egyszeruen magasabbak a berek - ez csalja oda az embereket es Mo. ha megfeszul, akkor se tud ezzel versenyezni. Ettol fuggetlenul csak egy szuk reteg kepes Nyugaton az OTTANI magas eletszinvonal szintre felemelkedni. A tobbi alacsony keresettel el szar lyukakban es meg kilatasa sincs az elorelepesre. Azt se erted hogy a legtobb kitantorgott vendegmunkas, Nyugaton akar penzt keresni, aztan kesobb otthon elkolteni. Vagy azt, hogy Nyugaton termeszetes az elvandorlas-bevandorlas folyamata, es itt is ugyanugy megvan. A nemet nyugdijasok celpontja most a Balaton - oda koltoznek mert nem birjak a migransokkal telitett varosokat otthon. Vagy te nem olvasod a Die Welt-et?

Skagerrak 2016.09.16. 20:56:15

Ostoba, demagog poszt. Nehogy mar osszemossuk a beintegralodott, beilleszkedett, sok esetben 100 %-ban beolvadt naciokat a retardalt, kokorszaki iszlamistakkal. Fogjatok mar fel, a vilagon mindenhol ruhellik oket, kiveve a sajat kulturajukban. Itt Nyugaton is megy a forrongas ellenuk, jo okkal. Unalmas mar ez az erolkodes meg bizonygatas hogy milyen jo a muszlim bevandorlo. Persze, annak aki muszlim orszagban akar elni. De a magyarok nem akarnak, fogadjatok mar el.

Buchhalter 2016.09.16. 23:29:55

@Skagerrak: te is egy korlátolt,buta ,ostoba emberke vagy ahogy a szavaiddal élve mondanám.Amilyen az adj isten olyan a fogadj isten.Az a baj az olyan megmondó emberekkel mint te,hogy nem voltál még soha pofán rúgva gy jó rendesen hogy pár fogad is kiulljon és akkor egy kicsit visszafognád magad.Ja szép napot "Okoska"
süti beállítások módosítása