HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 106 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok

Megüzenték, hogy megegyeztem

2014.08.05. 07:16 varnai

Megírta tegnap az index.hu, hogy Karácsony megegyezett velem. Érdekes, én nem tudok róla. A cikk írója nem kérdezett meg, hogy igaz-e a hír.  Fura dolog ez, pár napja meg Papcsák kürtölte világgá a hírt, hogy visszaléptem. Országospolitikusok.. biztos előre megbeszélték.

http://index.hu/belfold/budapest/2014/08/04/tarlos_melto_ellenfelet_kap/#

A hír nem igaz. Karácsony Gergely nem egyezett meg velem. A csütörtökön az Egyesületünk vendége volt. Ott, mint ahogy több tárgyalási fordulóban is tájékoztattuk, hogy a Civilzugló Egyesület milyen feltételekkel tartja elfogadhatónak a megállapodást. Karácsony többszöri kérdésre sem válaszolt arra, hogy ő, ők  az Együtt-PM hogy képzelik a megállapodást. Azóta nem beszéltünk.    Ezután megüzeni a médiában, hogy ő már megegyezett velem... Ez lenne a PÁRBESZÉD Zuglóért?

Természetesen ez az "megegyezés", különösen az ilyenfajta sajtóban üzengetés, tudatos félreinformálás, nyomásgyakorlás nem elfogadható. Különösen egy párttól,  melynek a neve PÁRBESZÉD, és amelynek Zuglóban három tagja sincs és amelyik éppen egy nem zuglói, a kerületet magának két hónapja felfedező politikust akar Zuglóban indítani.

Az elmúlt nyolc évben Weinek és Papcsák regnálása alatt Zuglóban megtapasztaltuk mit tesznek a rossz nagypolitikai pártalkuk, a nyakunkba szakadó majd a kudarc után simán továbbálló ejtőernyősök a kerülettel.

Az alábbi, a DK közgyűlésének írt levélben tisztán le vannak írva az alapelvek és konkrétumok melyeket a Civilzugló Egyesület a tárgyalásokon végig képviselt és jelenleg is képvisel.

 

Tisztelt Demokratikus Koalíció zuglói szervezete!


Kérjük, ismertessétek az alábbi együttműködési ajánlatot a mai elnökségi üléseteken, és a tagságotokkal a holnapi közgyűléseteken.


A CivilZugló Egyesület a következő alapelvek mentén tudja elképzelni az együttműködést:

Az önkormányzati munka nem parlament. Fontos, hogy a képviselő-testületbe ne csak pártok, hanem valamelyik önkormányzati szakterülethez kifejezetten értő és/vagy a körzetükben ismert, beágyazott, eddigi munkájukkal bizonyított "városatyák" kerüljenek. A Fidesz zuglói testülete négy év alatt megmutatta, milyen a végeredmény,  ha minden munka és élettapasztalat nélküli, a vezetőtől egzisztenciálisan függő emberekből lesz képviselő.

Alapelvként leszögezzük, ahogy körzetes képviselőknek, úgy különösen  polgármesternek, alpolgármestereknek csak zuglói lakost tudunk elfogadni. Olyat, aki itt, köztünk él, ezért ismeri a kerület minden zugát, „érzi” Zuglót, ismeri intézményeit, akut problémáit.

Szintén feltétel, hogy az önkormányzati működést, a közigazgatást, a hivatali önkormányzati ügymenetet ismerje, a testületi döntéseket, az aktuális ügyeket, azok előéletét, hátterét ismerje. A kerület 25 milliárdos büdzsével rendelkezik, a hivatalban tucatnyi osztályon 220 köztisztviselő, a hatvannál több intézményünkben1500 közalkalmazott dolgozik. Ez nem játék. A fideszes és az előtte lévő városvezetések az elmúlt nyolc évben látványosan bebizonyították a zuglóiaknak, hogy a kívülről jött vezetők, nyakunkba tett ejtőernyősök nem voltak képesek a kerületet sikeresen vezetni.  A lokálpatrióta zuglóiak Papcsák után joggal ódzkodnak egy kívülről jött polgármestertől.

Karácsony Gergely mindezek ellenére - ha a három párt elfogadja  - országos ismertsége okán számunkra is elfogadható jelölt, akivel talán győzni is lehet. A győzelem után azonban a kerületet vezetni is kell. A sikeres kerületvezetésnek feltétele, hogy Karácsonyt a kerületet és az önkormányzati munkát, a napi hivatali ügymenetet ismerő alpolgármesterek segítsék. Alapvető, hogy az alpolgármesterek személyéről előre megállapodunk. A kampányban Karácsonyt folyamatosan  fogják támadni nem zuglói volta, az önkormányzathoz nem értése okán és sok zuglói ezek miatt nem is fog rá szavazni. Ennek ellenszere lehet, ha a kampányban folyamatosan közös megjelenésekkel kommunikáljuk, hogy a baloldali városvezetésben lesznek olyanok, akik itteniek, ismerik a kerületet, az önkormányzatot.


A CivilZugló Egyesület 2007 óta létezik,  a kerületben ismert, húzónév. A kerületi közéletben, a kerületi médiában 2007 óta jelen vagyunk, rendszeresen megszólalunk. A 2008-as időközi választáson már 12%-ot értünk el. Az egyesület tettei okán hiteles, jól csengő brand a zuglóiak előtt.  Munkánkat, erőnket sikeres ügyek (a MILLFAV pláza beruházás megállítása, aluljáró festések, Herminamezei Napok, ezerfős demonstrációk, 11.000 összegyűjtött aláírás) bizonyítják. Lásd honlapunkat: civilzuglo.hu  - megjegyezzük, a kerületi pártoknak nincs honlapja.
 Az egyesület a kerület északi részében különösen beágyazott. Mindezeket csak az nem tudja, vagy tartja negligálhatónak, aki nem ismeri Zuglót, az elmúlt évek kerületi történéseit.

Egyesületünk hatvan fős, mára a kerület közel egész területére kiterjedő aktív tagsággal rendelkezik.  Ezres nagyságrendú szimpatizánsi bázissal rendelkezünk, akik két-három hetenként a kerületi hírlevelünket kapják. Ismerjük a zuglói  pártszervezetek tag és valós aktivista létszámát, tudjuk, van párt, amelyiknek lényegében nincs tagsága, és a legtöbb szervezetnél jelentősen többen vagyunk.

A baloldali pártok mind elismerik, és a médiában hangsúlyozzák, hogy a baloldali pártok támogatottsága, fix bázisa nem elég az önkormányzati választásokon, együtt kell működni a civilekkel, új embereket kell bevonni. Reméljük, ezek nem csak a médiának szóló szavak.

Alapelv, hogy hosszútávon a kerületben legyen a pártokon kívül is élet, az önkormányzatba minél több civilség kerüljön. Az országgyűlési választás feszes eredménye azt mutatja, hogy a civil (esetleges LMP-s) szavazatok nélkül, és beágyazott képviselők nélkül a baloldal nem tud nyerni.

Mindezek okán úgy gondoljuk a 2014-es 21 fős képviselő testületbe a CivilZugló Egyesület három fővel szeretne bekerülni.

Beágyazottságunk okán képesek vagyunk a kerület északi részén három körzetben, az 1. 2. 4. számú körzetekben ismert, biztosan győzni tudó képviselő-jelölteket indítani, és őket a többi szervezettel minimum megegyező erejű kampánycsapattal, pénzzel támogatni.

A CivilZugló Egyesület  - mivel a tárgyalások eddig nem vezettek eredményre és a választásig tartó idő vészesen fogy – mind a tizenöt körzetben állított képviselő-jelöltet és polgármester jelöltet is. A CV-k csatolva. Ez alapján láthatjátok, az Egyesület mindenhol képes lesz a választáson elindulni, kampányolni, ha ez szükséges.

A CivilZugló Egyesület és igen sok zuglói úgy véli, az Egyesület vezetőjének négy éves folyamatos, aktív és rámenős képviselői munkája, Papcsák tevékenységének leleplezése, korrupt ügyeinek folyamatos média elé vitele,  napirenden tartása ágyazott meg,  adta meg egyáltalán a lehetőségét a tavaszi győzelemnek, és az őszi baloldali győzelem esélyének. Egyetlen más párt egyetlen képviselője sem végzett hasonlóan aktív munkát, tett ennyit a Fidesz-KDNP zuglói vereségéért.

Lakossági visszajelzések alapján Várnai László kerületi ismertsége, négy év képviselő, civil munka után: a szakrendelő aláírásgyűjtés, a számos média megjelenés, a blog (255 ezer lapletöltés) a városligeti kampány és aláírásgyűjtés okán minden kerületi politikusnál jóval nagyobb, országos politikusokéval vetekszik. Képviselői munkámat elismerik, értékelik a baloldali, sőt a jobboldali zuglói lakosok is.

Különös tekintettel arra, hogy a polgármesterségre aspiráló politikusnak nincs a kerülettel, az önkormányzattal, az elmúlt időszakkal, a hivatallal, az intézményekkel élő kapcsolata, tapasztalata, és arra, hogy az együttműködésben résztvevő pártoknak  - az MSZP kivételével - ugyanígy semmiféle tapasztalata e téren lényegében nincs, egy alpolgármesteri pozíciót tartunk szükségesnek a kerület vezetéséhez.


A fentieket figyelembe véve, javaslatunk szerint a következő arányok, elvek mentén lehetne együttműködni és győzni Zuglóban:

  • A négy szervezet  együtt kampányol, mi, a CivilZugló Egyesület adjuk a civilség plusz erejét a baloldali pártok mellé.
  • Mivel az MSZP adta az országgyűlési képviselőt, akit mindhárom másik szervezet aktívan, kampánnyal támogatott és győzelemhez segített tavasszal, most az Együtt-PM adja a polgármester jelöltet. 
  • Mind a három másik szervezet ad egy-egy alpolgármester jelöltet.


A körzetek elosztása:

  • Az MSZP a kerület déli, lakótelepi részén erős, beágyazott. Ők öt képviselőt indítanának azon a környéken, mely biztosan megnyerhetőek. Ezzel a legerősebb frakciót adnák.
  • A Demokratikus Koalíció négy képviselőt adna.
  • Az Együtt -PM tekintettel arra, hogy ők adják a polgármestert aki szintén szavaz, három képviselőt adna.
  • A CivilZugló Egyesület a kerület északi, Városliget környéki körzeteiben beágyazott, itt három képviselőt indít.

Tehát három frakciónk lenne a Fidesz és a KDNP két frakciójával szemben.

 

Kérjük, jól fontoljátok meg az ajánlatunkat, ne csak rövidtávú, a belső csapat és személyi érdekek mentén döntsetek. Mindannyiunk érdeke, hogy Zuglóban győzzünk, de ezt csak közösen lehet.

 

2014. július 30.

 

Üdvözlettel, a Civilzugló Egyesület nevében,

 

Várnai László elnök

 

Az együttműködési ajánlatunk továbbra is érvényes, míg valóban megegyezés nem születik addig a Civilzugló Egyesület mind a 15 körzetben állít jelöltet.

 

 

 

11 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://varnailaszlo.blog.hu/api/trackback/id/6574437

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Megüzenték, hogy megegyeztem 2014.08.05. 13:26:01

A hír nem igaz. Karácsony Gergely nem egyezett meg velem.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Krutzifix 2014.08.05. 14:25:00

Bocsi Kedves László, de az indexes cikkben hol szerepel, hogy Karácsony megegyezett Veled? Én annyit olvasok a bevezetőben, hogy "kiegyezne" Veled. Szó sincs múlt időről, mint ahogy azt Te - felháborodva - írod... Egyébként joggal lennél felháborodva, ha igazad lenne, de most épp nincs. Kissé túlfűtött vagy, nem? Amit el is hiszek, hiszen elúszni látszanak polgármesteri ambícióid! Mert lássuk be, egy még oly erős civil szervezet színeiben sem tudod megnyerni a választást egy erős pártjelölttel szemben. Legfeljebb annyit érsz el, hogy marad a fidesz kezében a kerület. Tehát már csak az a kérdés marad, hogy valóban Karácsonyéknak - és az őt támogatóknak - kell-e Veled megegyezniük, avagy végső soron Te is megegyezhetnél velük? Úgy vélem, ehhez a megegyezéshez viszont jó indítás a levél - még ha helyenként furcsállható is a stílus -, szerintem jó tárgyalási alap. Talán így kellett volna indítanod ezt a posztot is. Ám a hangsúly a levélen van, kíváncsian várom a válaszokat! Nincs már túl sok idő a sz...órakozásra! 8majdnem mást írtam...) (Csak tájékoztatásul írom, hogy első olvasatra én simán Weinek2-nek neveztem el Karácsony Gergelyt...)

varnai 2014.08.05. 15:41:03

reggel még úgy volt. Kértem Panyi Szabolcs szerzőt, hogy egy másik cikkben javítsa ki... tekintettel arra, az újságírói szabályra, hogy akit említünk, azt meg kell kérdezni, igaz-e a rávonatkozó hír.... erre új cikk, a hiba beismerése helyett visszamenőleg korrigálta. Ezentúl minden másképp volt... akik meg addig olvasták, azoknak kiverik a fejéből???

varnai 2014.08.05. 15:42:22

"...még Várnaival is kiegyezett"

die nadel 2014.08.05. 20:25:37

@varnai: Khm, így már én is jártam az index-szel. Egyébiránt meg vissza ne lépj, komolyan gondolom, hogy van esélyed. Zuglónak elege van az ejtőernyősökből.

Krutzifix 2014.08.06. 08:23:01

Akkor én már az új cikket olvastam, vonjuk ki az ebből fakadó részeket a hsz-omból!

Krutzifix 2014.08.06. 08:25:09

Hopp, most ismét a "kiegyezett" van ott, így egész más a gyerek fekvése! Kivonás rulez! De ha nem igaz, miért írnak ilyet? Miért a sajtó csinálja az ellentéteket? Különben nem lenne miről írniuk? Tele van a cipő már velük!

varnai 2014.08.06. 11:54:20

Nem gondolnám, hogy sajtó a saját fejéből ilyet kitalál, le mer írni. Ily módon akarták velünk a "kész tényt" közölni. Beszéltem a cikk szerzőjével, mondtam, h nem szakmai amit művel, hisz a blogban én a "kiegyezettre" reagáltam és most engem néznek hülyének. Visszajavította és betette az én blogomat, véleményemet. Persze ezt aa cikk írásakor kellett volna, de ez is valami.
Mint a történelemből tudjuk az elfogadhatatlan ultimátumok minden esetben háborúhoz vezetnek.

Ross Satyr 2014.10.26. 08:17:54

Kedves Várnai László képviselő úr - tökéletesen elég csupán az önmagát "demokratikus baloldalnak" nevező laza formáció egyik komponensének fontos összejöveteléhez időzített, a megegyezést sürgető levelére koncentrálni, hogy megfejtsük soros kudarcának az egyik okát.

Azt kérte, hogy ezt a szöveget olvassák fel azon az összejövetelen. Tisztában volt tehát a körülményekkel. Ehhez képest a szövege csaknem ezer szóból, hat és félezer karakterből (!!!) áll. Elképzelte, amint ezt elkezdik felolvasni, és tart, és tart, és még mindig tart, többször visszatér azonos részekre, dicséri önmagát (!!!), teljesíthetetlen feltételeket szab ... Nem is folytatom. Több cikluson át volt már képviselő, most is tagja (még) a testületnek, ám úgy tűnik, semmi pozitív nem ragadt Önre... és már nem is fog. Javasolnék egy ésszerű lépést, de úgysem teszi meg.

varnai 2014.10.26. 09:30:53

1. Nem több cikluson, hanem csak egy cikluson át voltam képviselő.
2. Hogy lehetne soros kudarcról beszélni, mikor kezdő csapatként harmadikként végeztünk, megverve két országos pártot?
Nem unja kedves Boglár, hogy azért mert kommunikációs tanácsait, melyeket semmiféle szakmai referenciával nem tudott alátámasztani, nem fogadtuk meg, most itt furkál?
Amúgy ha a jobb fenti számlálót megnézi, a levél eljutott, akihez kellett.

Ross Satyr 2014.10.26. 11:17:09

@varnai: Nem unom. Egíszer majd megértetem magával, hogy semmit nem nyom a latba, ha két semmit nem jelentő állításomra reagál, a legfőbbet pedig "elegánsan" megkerüli. Megismétlem tehát, és annyiszor fogom ismételni, amíg legalább mentegetőzés szintjén reagál a lényegre. Tehát:

"Azt kérte, hogy ezt a szöveget olvassák fel azon az összejövetelen. Tisztában volt tehát a körülményekkel. Ehhez képest a szövege csaknem ezer szóból, hat és félezer karakterből (!!!) áll. Elképzelte, amint ezt elkezdik felolvasni, és tart, és tart, és még mindig tart, többször visszatér azonos részekre, dicséri önmagát (!!!), teljesíthetetlen feltételeket szab ... "

Nos?

KP-papa 2015.01.30. 14:51:57

Ahogy elnézem kellő időtávlatból,szándéka ellenére, hozzájárult, hogy Zugló a választások után "kiegyensúlyozottá" vált. Nem lehet mégsem a mérleg nyelve, mert mindkét nagyobb erő felelőssé teszi a maga gyengébb szerepléséért. Ki is hagyták a kezdeti osztozkodásból, mert ebben is meg tudtak egyezni. Nem olyan nagy baj ez. Mindez javára válhat még majd a civileknek, a zuglóiaknak, az egyesületieknek.
süti beállítások módosítása