HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 123 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok


Szemkiszúrós focipályák a Városligetben

2018.06.13. 13:34 varnai

A Városliget focipályáit sok ezer budapest gyerek és sportolni vágyó felnőtt használja, hisz nem mindenkinek van alkalma vadiúj focistadionban hódolni fociszeretetének, hétköznapi mozgásigényének.   A ligeti kispályás "dühöngők" közkedvelt helye a zuglói és belvárosi fiataloknak,  a pályák az amatőr foci igazi szentélyei, mondhatni a pesti srácok Sancho arénái.

Csakhogy  ijesztő, balesetveszélyes állapotban vannak. Miközben a Városligetet üzemeltető városliget Zrt az építkezésekre, propagandára, a húsz méterre lévő kutyás élményparkra milliárdokat költ, nincs százezer forint, hogy meghegesszék az évek óta meredező szemkiszúró vasakat?kezes.jpg

Ma az alábbi levelet küldtem a Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt igazgatójának:

Tisztelt Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt,

Kedves Gyorgyevics Benedek,
Pár napja kint voltunk a Ligetben a fiammal a kispályás focipályákon. Ijesztő állapotban vannak. A pályákat láthatóan soha nem takarítják, több helyütt hiányoznak a palánkdeszkák. Ennél rosszabb, hogy a  kapuk szétjött vasai életveszélyesek, bármikor  felszúródhat rájuk egy gyerek vagy felnőtt, nekifutva kiszúrhatja a szemét. Kész csoda, hogy még nem történt baleset.
Az elmúlt két évben több ligetes fórumon jeleztem ezt az illetékeseknek, de láthatólag semmi hatása nem volt. 
A Közlekedési Múzeum mellől elvitt lapátkerekes gőzgépet úgy vágták le, hogy 5 centis éles, rozsdás vasak meredeznek ki a talapzatból. (megjegyzendő, azóta is hiányolják a gyerekek, ki tudja hány évig  állhatott volna békében a helyén, míg nekikezdenek az építkezésnek)
 Ha egy oviban, iskolában megsérül egy gyerek, pl. rádől egy foci kapu - mint az elő szokott fordulni -  börtönbe megy az intézmény igazgatója. Ez persze a gyereken már nem segít.
Kérlek, gyorsan  intézkedjetek! Ezek filléres javítások, a kötelező fenntartás része.
Tisztelettel,
Várnai László
zuglói önkormányzati képviselő, 
Civilzugló Egyesület

kapu.jpg

A kapuk vas pálcái szemmagasságban szétszakadva, bármikor beléjük futhat valamelyik játékos. Döbbenetes felelőtlenség.

A Közlekedési Múzeum mellől több mint két éve vitték el a gőzmozdonyt s a lapátkerekes gőzgépet. A leflexelt talapzatot ott hagyták, öt centis rozsdás, éles vasdarabok meredeznek ki belőle. 

vas_gozgep_1275_1.jpg

 

 

1 komment · 2 trackback

Címkék: városliget tömegsport Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt focipályák sancho aréna

A Pillangó park ligete is maradhat liget?

2018.05.08. 08:52 varnai

Miért viselkedik hatalmi pozícióban mindenki ugyanúgy? Ha a Városliget 250 fájának kivágása ellen kitartóan tiltakozik Karácsony polgármester, a baloldali kerületvezetés, akkor miért nem érzik kínosnak  a 93 fa kivágását, 5300m2 beton térkő lerakását egy nagyságrendekkel kisebb területen? Miért titok, hogy mennyivel csökken a zöldterület?

Nem érzik-e a zöld kerületvezetők, hogy mennyire félrement, felesleges, közpénzköltő a természetes hangulatú, ligetes-kiserdős Pillangó park beton térköves díszparkká alakításának terve?

Hogy mennyire eltúlzott az 590 milliós, egy pályázós közbeszerzéssel elkölteni szándékozott terv, mely éppen a lakótelep belsejét és a lepusztult sportpályákat nem érinti?

ret_8319.jpg

A Pillangó parkban miért nem érvényes a Maradjon liget a Liget!  jelszó?

Lenyomják-e  végül a lakosok torkán a "fejlesztést" vagy engednek? A testületi viták idején a sunnyogást, a testületi döntés kijátszását, negligálását vitte végig a polgármester, és a túlzó tervet végül a bal és a jobb oldal is megszavazta.  Lesz-e józan belátás, engednek-e a lényegi dolgokban, vagy megpróbálják e szép szavakkal kimagyarázni a dolgot?

  Vagy most is csak a a lakossági nyomás, azaz a szavazatvesztéstől való félelem számít?

A környékbeliek az elmúlt héten igazi civil önszerveződésbe kezdtek, online és papír alapú aláírásgyűjtésbe fogtak, mely ezres nagyságrendben lelt támogatásra. Úgy tűnik a lakosság többsége ellenzi a "fejlesztés" e fajta eszetlen, tervezőasztalos módját. 

 

img_3317.jpg

Sűrűn vannak a  fák, némelyik odvas, ferde, felnyurgult, - akár  a természetben, egy  igazi erdőben. Tele is vannak madárfészekkel, kopogó harkállyal, küllővel, cinkével, őszapókkal, madárcsicsergéssel.  A lakótelepiek nagyon  élvezik, szeretik az elmúlt négy évtizedben a szemük láttára kinőtt erdőt.

A  magunk részéről a "fejlesztés" e  rideg módját szintén ellenezzük, ennek indokait EBBEN a blogposzban olvashatják. Ezért igyekszünk a lakosok önszerveződését segíteni, a kerületvezetés és a lakosok közti ÉRDEMI párbeszédet kiforszírozni,  kereteket adni hozzá

 

Civilzugló Egyesület

május 10-én, csütörtökön 18,30-ra, 

lakossági fórumot hirdet,

amelyre várunk minden  környékbeli lakost, információ hiányban szenvedőket, kétkedőt, támogatót és ellenzőt egyaránt.

A helyszín  a Pillangó parki kosárlabda pályák 

(100 méter Pillangó parki metró megállótól a Bolgárkertész utca felé, a Sylvester János Református Gimnázium mellett)

Ígérete szerint Karácsony polgármester is eljön. A hétfői bejáráson nyitottak voltak a változtatásokra, mi több az is  elhangzott, hogy a projekt a költségvetés 15%-ig testületi döntéssel megváltoztatható, tehát érdemes eljönni, alternatív tervet megfogalmazni.

 

Beszéljük meg:

  • Szükséges-e 5330 négyzetméter térkő lerakása?
  • Költségtakarékos megoldás-e a Zuglóban jó minőségűnek számító meglévő több száz méter járda feltörése, térkővel újraépítése?
  • Tényleg elengedhetetlen-e 93 fa kivágása, és 22 fa (Városliget Zrt módra) méregdrágán átültetése/kivágása?
  • Mennyire érték el a lakosság nagy többségét a közösségi tervezéssel, és mennyire értették meg a tervezés során a lakossági kéréseket? 
  • Be kell-e terelni a kutyákat a futtótba, megszüntetik-e a póráz nélküli sétáltatást?
  • Miét nem a lakótelep belsejében lévő a balesetveszélyességig töredezett járdákat, belső zöldterületet  teszik rendbe?
  • Miért hagyták ki a lepusztult sportpályákat a felújításból?

 

hazak_kozt_8360.jpg

 A lakótelep belsejében töredezett utcabútorok, botlatós, balesetveszélyes járdák felújítása meg várhat még ki tudja meddig.   A lakosok mindegyike sokkal fontosabbnak tartaná a házak közti területek , járdák rendbe tételét, de egy sima járdaaszfaltozást, pár új padot sajnos nem lehet avatni.

 

 

15 komment

Címkék: közbeszerzés városliget Karácsony Gergely Pillangó park s-tér kft Szabó Rebeka alpolgármester parkfenntartó kft

Beszéljünk végre az épületekről!

2016.07.14. 16:39 varnai

Ma reggelre virradóra a Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. megvilágosodott és felismerte, fakivágás nélkül is boldogul, költséget nem kímélve átültet 150-200 fát. Csakhogy a fák kivágása - amit eddig tagadtak - csak mellékkövetkezménye lett volna a Ligetbe lerakni tervezett épületeknek. (hogy 50-70 éves fák mennyire ültethetők át ezt most ne vitassuk)

Itt az idő, hogy végre beszéljünk az alapproblémáról, a koncepcióról, a Múzeum negyed Városligetbe helyezéséről. Ehhez elég felidéznünk az immár 40.000 tiltakozó aláírt petíció szövegét:


Tiltakozunk a megalomán Múzeum Negyed terv ellen, a Liget 40 magas épületekkel beépítése, a zöldterület csökkentése ellen! Követeljük az elmaradt lakossági egyeztetést, vegyék figyelembe az itt lakók érdekeit, ne növeljék az idegenforgalmi, turisztikai funkciót! Ragaszkodunk hozzá, hogy a Városligetet pihenőparkként őrizzék meg! Egyetlen fát sem engedünk kivágni!

Az utolsó mondat felét meghallották, már csak a többit kell elolvasniuk.

itt az ideje a százmilliós  kommunikációs offenzívák, trükkök befejezésének,  verőemberek visszahívásának, a projekt leállításának, és újragondolásának, azaz az alapkérdések megbeszélésének:

Beszéljünk a Városligetbe, egy közpark közepébe lerakni tervezett 40.000 négyzetméteres, a lebontani tervezett PECSA épületének négy-hatszorosát elfoglaló, 40 méter magas Új Nemzeti Galériáról, a 7000 négyzetméteres, 26 méter magas Magyar Zene házáról, a 9000 négyzetméteres föld alatti bővítésű Közlekedési Múzeumról, melyre egy 67 méter magas eklektikus tornyot szándékoznak betonból visszaépíteni. A legrégebbi fővárosi közpark belsejében kell-e lenniük ezeknek az épületeknek? Nincs-e jobb hely a fővárosban?

varosliget.jpg

És az lapkérdésről: Szükségesek-e egyáltalán ezek az épületek? Nincsenek-e jobb helyen az eredeti helyükön a Budai várban, az ország legreprezentatívabb épületében az ország legszebb festményei? Szükség van-e egyáltalán a Magyar Zene házára?


Az elmaradt egyeztetéseket innen, Budapest hosszútávú fejlődése szempontjából jelentős épülettervek lakossági és szakmai megvitatásával kell kezdeni.

4 komment

Címkék: városliget Civilzugló Egyesület Múzeum negyed Sághi Attila fa átültetés

Mit tett a Civilzugló Egyesület 2015-ben?- évértékelés 1

2016.01.04. 18:52 varnai

Véget ért a kampány, bejutottunk az önkormányzatba, ezentúl nem fogunk semmit csinálni? - kérdezte egyik  tagunk 2014 végén.

Aztán mire észbe kaptunk annyi mindent csináltunk, hogy ki sem láttunk egész évben a munkából. Íme, egy, a közgyűlésünkre készült  évértékelés a Civilzugló Egyesület 2015-ös tevékenységéről.  Ebben a felsorolásban a folyamatos önkormányzati, bizottsági  szakmai munka, a képviselői tevékenységgel összefüggő tevékenységek, pl. az előterjesztések, közérdekű kérdések nem szerepelnek, az a következő beszámoló témája.

Lássuk időrendben:

2015. január 27-én Lehet Waldorf iskola Zuglóban?” címmel lakossági fórumot szerveztünk a Zuglói Civil Házban, neves szakértő vendégek bevonásával, elfogadta meghívásunkat Vekerdy Tamás, gyermekpszichológus is. A telt házas rendezvényen kb. 180 fő vett részt. Az ott összejövő szülők ezután találkozók, előadások során vettek részt,  és igen gyorsan kialakult a  szervezők kemény magja. E tucatnyi ember kemény munkával, heti munkatalálkozókon kialakította a tervezett iskola alapelveit, szervezeti felépítését, az egyesület alapszabályát, ennek eredményeként mára bejegyzésre került a Zugló és környéke Zeg-zug Waldorf Egyesület!  Rendezvény sorozatot indítottak, találtak iskolatanítót, épületeket néztek meg és minden esély meg van rá, hogy 2016 őszén Waldorf iskola induljon el Zuglóban.

1798709_998677540160983_2673119127891956206_n.jpg

 

2015. február 27-én Részt vettünk és felszólaltunk  a„Konzultációs fórum a zöld,építészeti, és VI, VII, XIV kerületi civil szervezetek számára”című rendezvényen, amit a Városliget Zrt. szervezett a kötelező konzultáció jegyében.

 Márciusban aktívan, mindhárom alkalommal több egyesületi taggal részt vettünk a zuglói Önkormányzat szervezte „Állampolgári Tanács Zuglóban” mindhárom fordulójában.

2015. április 28-án „Civil a pályán,vagyis az önkormányzatokban”címmel lakossági fórumot szerveztünk a Zuglói Civil Házban, neves civil önkormányzati résztvevőkkel. Vendégünk volt Wittinghoff Tamás, Budaőrs polgármestere,  és más sikeres civilek, soroksári és szentendrei civil önkormányzati képviselők.

11205122_1056999984328738_8517848352598979537_n.jpg

A beszélgetést Karácsony polgármester is érdeklődéssel hallgatta végig.

2015. április 17-én részt vettünk és felszólaltunk a „Mindent a maga helyén – Múzeumliget vagy tudatos városfejlesztés” című rendezvényen, melyet a Magyar Tudományos Akadémia épületében, a Magyar Urbanista Társaság szervezett. A mi kezdeményezésünkre került bele a kiadott állásfoglalásba a fejlesztés leállítását kérő mondat.

2015. május 9-én „Túr de Rákosrendező”címmel kerékpáros felvonulást szerveztünk, a Rákosrendezőn átvezető, pontosabban át nem vezető kerékpárútért és a kerület hiányzó vagy rossz állapotú bringaútjaiért.

kerekparos_vonulas_blog.jpg

A rendezvényen 3-500 kerékpáros vett részt, és felszólalt rajta László János, a Kerépárosklub elnöke is. 

2015. Május 30-31 Aluljárófestés a GeotheGuerilla csoport, valamint a Szent István Gimnázium diákjai segítségével. Kifestettük a XIV. Mexikói úti kisföldalatti végállomás közelében egy rettenetesen elhanyagolt gyalogos aluljárót.

mexikoi_aluljaro_2401net.jpg

11377323_1075425785819491_4095296813345102463_n.jpg

  Ilyen volt, ilyen lett!!! A gimnazisták, és az egyesület tagjai mellett tucatnyi gyerkőc is lelkesen pingált.

2015. június 23-án hatalmas színes lufikkal, a Városliget beépítése ellen tiltakozó demonstrációt tartottunk a Fővárosi Közgyűlés előtt, kérve a fővárosi képviselőket, ne szavazzanak meg a Városliget számára hátrányos előterjesztéseket.

lufidemo_2662.jpg

 A múzeumok mint lufik.

2015 július közepétől az októberi tüntetésig majd minden nap kitelepültünk a Városliget illetve a környező kerületek egy-egy pontjára, és a Városliget beépítése ellen tiltakozó petíciónk támogatására. Végül összesen több mint 20.000 tiltakozó aláírást gyűjtöttünk!

11954662_1125205217508214_4601411364610724669_n.jpg

 11666168_1096553737040029_2153224794838506648_n.jpg

11010551_1134114493283953_7091636595527518833_n.jpg

12003945_1136702793025123_1160790127991854011_n.jpg

Aláírásgyűjtés éjjel-nappal, kánikulában, esőben.  Nappali műszak a Damjanich utca sarkán majd egy kis költözés után késő éjjelig a Kertem előtt, de álltunk a Kisföldalattinál, a 70-trolinál, a  Bosnyák téren, az Őrsön és a Keleti pályaudvarnál is.

2015. szeptember 15-én jelent meg a ZUGLAP című, saját, időszakos kiadású újságunk Városligeti különszáma (melyben a Liget projekt környezetkárosító és egyéb, a környékbeliek és Liget-használók életminőségét rontó hatásokat elemezzük), minden Zuglói, valamint a Liget-közeli VI és VII kerületi postaládába eljuttatva.

11863396_1120458944649508_4646304544630264353_n.jpg

Az újság hátsó oldalán, a sok ködösítő propagandát helyretéve, objektíven próbáltuk bemutatni, mely épület hová kerülne.

2015. szeptember 23-án "Tiltakozó látványkátyúzás”-sal mutattuk meg, milyen jellegű felújításokat szeretnének a Ligetbe járó emberek – például a töredezett, babakocsival, görkorival járhatatlan járdák rendbehozatalát.

betonoza_varosliget-blog.jpg

 Mi is szeretjük a betont a Ligetben!

2015. szeptember 26-án "Nem kellenek monstrumok a Ligetbe!” című tüntetést szerveztünk a Városliget védelméért, a tiltakozó tömeg a szemerkélő esőben a Városligeti Királydombról indulva a Parlament elé vonult. ahol az összegyűjtött 20.000 aláírást szerettük volna átadni. (Erre akkor nem nyílt lehetőség, nem akarta senki átvenni.) Ráday Mihály és jómagam beszédet mondunk a Királydombon.

12065522_1147308971964505_5200147487371227765_n.jpg

12088502_1147308818631187_332340373105708431_n.jpg

Hozzávetőleg ezer fő sétálta végig az öt kilométeres távot az esőben.

2015. október 3-án a Zuglóban működő civil szervezetek bemutatkozási lehetőségének helyt adó „Civilek Uccája” rendezvényen  vettünk részt, igyekeztünk minél szélesebb körben megismertetni Egyesületünket, tevékenységünket.

2015. október 10-án „Túr de Rákosrendező 2.0”címmel újabb kerékpáros felvonulást szerveztünk, mivel az ígéretek ellenére fél év alatt semmilyen előremozdulás nem történt, de most egy sokkal hosszabb utat bringáztunk be, a nyomvonallal megmutattuk, melyek azok az utak, igény lenne kerékpárút építésére.

kerekparosgumik_blog.jpg

Az önkormányzat lépcsőit és a Teleki Blanka utat kidurrant belsőkkel borítottuk be, jelezve, hogy elfogyott a türelmünk, és elvárjuk a cselekvést. A következő testületi ülésen döntés született, egy kiszélesített járda kerékpárút építéséről.

 2015. október 26-án az Országgyűlés Kulturális Bizottságának ülésén  felszólaltunk a Liget-projekttel foglalkozó napirendi pont kapcsán, és sikeresen átadtuk a petíciónkat Baán Lászlónak a  20.000 tiltakozó aláírással.

10537029_1160381077323961_1592126719299090357_n.jpg

Felszólalás a Parlament Kulturális Bizottságának ülésén.

2015. december 12-én a Fővárosi Állatkert meghívta az egyesületet és bemutatták a tervezett Biodóm és egyéb fejlesztéseik terveit.

Mindezen munkák, tevékenységek, a rendezvények és a meghirdetésükbe beletett sok-sok ezer munkaóra, szórólapozás, plakátolás, aláírásgyűjtés, nem jöttek volna létre a csapat nélkül. Az egyre növekvő, egyre jobban összekovácsolódó,  baráti társasággá kovácsolódó keménymag és a több tucatnyi alkalmanként bekapcsolódó tagunk, szimpatizánsaink nélkül. Köszönet érte!

rekosrendezo_civilzuglosok.jpg

A tavaszi kerékpáros vonulás lebonyolítói

civilzuglocsapat.jpg

  Aláírásokkal, csirkepörkölttel és esernyőkkel készülve  a városligeti tüntetésre. Alelnökünk, Zágon Zsuzsa, aki a fenti összeírást készítette épp máshol, Gindert Laci és többen már a helyszínen pakolnak.

 

Szólj hozzá!

Címkék: tüntetés kerékpárút városliget aláírásgyüjtés rákosrendező Civilzugló Egyesület aluljáró festés

Múzeumnegyed - az óriásira fújt lufi

2015.06.24. 19:04 varnai

Tegnap pár óriási lufival demonstráltunk a Fővárosi Közgyűlésen, azt illusztrálván, hogy a Múzeunegyedet immár óriásira,  kidurranásig fújták. 

A projektet a Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. (mert ez a feladatukról árulkodó teljes nevük)  egyre nagyobbra fújja, miközben sorra durrannak ki, lepleződnek le az épületek valós méretei. A cég ugyanis nemrégiben a fővároshoz fordult, ugyan módosítsák már a VÉSZ-t, (nem vicc, ezzel a freudi elszólásnévvel rövidítik a Városligeti Építési Szabályzatot), mert nem férnek el a Városligetben az "ikonikus" épületek. A bizottság kormánypárti többsége "természetesen" megszavazta a változtatást.

lufidemo_2662.jpg

A lufikat balesetveszélyességük okán már az épületbe sem akarták beengedni. (a felelőtlen szülők meg ezeket adják a gyerekeiknek!) Végül polgármesterünk sietett segítségünkre, aki az összes lufit a csuklójára kötve, mentelmi jogával élve libegett át a rendészek között.

Az oktondi lakosok eközben meg nem átalják a különböző PR látványtervekből rekonstruálni a valós látványt, melyek által sorra derülnek ki a turpisságok.

Itt van pl. a Zene Háza,  az eddig számomra legszimpatikusabbnak látszó épület. Most viszont kiderült, hogy korántsem valami tájba simuló kis pavilont terveznek, hanem akkora átmérőjű lesz az ementáli sajt, mások szerint a Ligetben kényszerleszállt, csúnyán megrongálódott UFÓ, mint a Vajdahunyad vára épülete.

20150115liget-budapest-projekt-magyar-zene.jpg

http://ligetlatvany.hu/index.php/2015/06/17/magyar-zene-haza/

zene_haza_2-1038x576.jpgBiztos hogy ez a kényszerleszállt UFÓ hiányzik a Vajdahunyad vára és nemrégiben felújított Korcsolyázó pavilon  műemlék  épületei mellé?

Mások a Néprajzi Múzeum látványát rajzolták meg, na nem madárröptében, hanem úgy, ahogy a VII. kerületi utcákból a hétköznapi járókelők  látni fogják, - ha akarják  ha nem. És ahogy a Ligetet látványát és a légmozgást örökre elfogja előlük. Itt az idő, hogy az Erzsébetvárosiak felébredjenek...

A legborzasztóbb mindazonáltal az Új Nemzeti Galéria maja piramisa. (itt épp az emberáldozathoz mennek rajta felfelé a hangyányi budapestiek) Hogy az arányokat jobban érezzék odarajzoltam egy tíz emeletes, Magyarországon szabványos, 34 méter magas panel pontház sziluettjét.

ujnemzeti_paanel_blog_copy.jpg

És akkor érdemes egy pillanatra elgondolkodni, ki és mikor látott már a panelház tetejéig érő fákat? Mert bizony itt szemtelen,  parasztvakító turpisság van, ez a látványterv a készátverésshow kategórájába tartozik. Hisz a Füredi úton a majd negyven éve türelmesen növekvő fák sem érnek följebb a panelházak negyedik emeleténél... ezeknek a frissen telepítetteknek meg máris sikerült.

meret_blog.jpgA 100-140 méter hosszú, a Dunaplázánál hosszabb és jóval magasabb épület - nem is tagadják - bőven a Liget fái fölé, sőt a város horizontja fölé magaslik majd.

(eredeti ábra a Városliget Zrt. anyagából)

Mindezek okán tehát a Civilzugló Egyesület  - immár összefogva az Új Erzsébetvárosért Demokrata Körrel - folytatja az aláírásgyűjtést és  a demonsrációkat. Ívet egyesületünk honlapján, ITT lehet letölteni, és jövő héten folyamatosan a Városligetben vagyunk. Örömmel veszünk minden segítséget!

Ha tízezer aláírásból nem értettek, talán húszezer után elhiszik a döntéshozók, hogy ezt a projektet Baán úron, a Zrt. fizetett propagandistáin, az építési munkákat majd "törvényes" közbeszerzésen elnyerő fideszközeli cégeken kívül senki, de tényleg senki nem támogatja.

Szomorúan jegyzem meg, a fővárosi képviselők és a média nemigen foglalkoztak a demonstrációnkkal, a Városligetbe fújt  Múzeum negyeddel, mert épp egy még sokkal nagyobb lufi, a 2024-es olimpia 750-1500 milliárdos lufijának álma kápráztatta el őket. Végül az LMP elismerésre méltóan mert NEM-mel szavazni, a DK egy tartózkodással, Pokorni Zoltán egy bátor gomb nem nyomással fejezte ki ellenvéleményét, míg Karácsony Gergő, Zugló  polgármestere számomra érthetetlen módon támogatta a javaslatot. Miért? Mert például Zuglóban sincs  egyetlen egy iskolájában sem elegendő tornaterem az emeltszámú tornaórák megtartásához és mert épp most  pénzhiányra hivatkozva adták fel a 4-es metró továbbépítését. Tartsuk be a fontossági sorrendet. 

Szólj hozzá!

Címkék: városliget aláírásgyűjtés olimpia 2020 Néprajzi Múzeum múzeum negyed Baán László Új Nemzeti Galéria zene háza Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt

Kérjük, fogadja örökbe a mi Panchito Arénánkat

2014.05.12. 23:48 varnai

panchito_blog.jpg

Nyílt levél Orbán Viktor miniszterelnöknek

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

A Városligetbe tervezett öt új múzeumépület egyike éppen a focipályák helyére kerülne. Ezek a pályák évtizedek óta maximális kihasználtsággal működnek, ide járnak a környékbeli kiskamaszok és több iskola tanulói is. Ezt a „Ligetakadémiát” nem csak a zuglóiak, de a grundokkal, focipályákkal egyáltalán nem rendelkező VI.-VII. kerületiek is használják. A főváros minden részéről jönnek a baráti társaságok, csapatok, munka után a családapák, az öregfiúk.

 

Ön számtalanszor kinyilvánította a sport, a foci iránti elkötelezettségét. Amint Ön is tudja, a fővárosban közel száz sportpálya szűnt meg az elmúlt huszonöt évben a meggondolatlan privatizációval. Ez gyengítette a versenysport színvonalát és az utánpótlás felfedezését. Legfőképp pedig elzárta a tömeg- és szabadidősport lehetőségét a város lakói elől. Kérjük segítsen, hogy megmaradjanak a régi, közkedvelt sportpályák a Városligetben. Ne szabdalják szét hatalmas épületek a Városliget parkját. A környéken élőknek nincs más pihenésre, egészséges mozgásra alkalmas parkja. A VI. és a VII. kerületben lakosonként kevesebb mint egy négyzetméter nyilvános zöldterület van.

Minden amellett szól, hogy meg kell őrizni a Városliget park jellegét. Ezért május 17-én 16 órakor az elbontásra ítélt focipályák mellett „Fogadj örökbe egy fát, egy focipályát!” címmel demonstrációt tartunk, melyre Önt is meghívjuk.

Megjelenését, válaszát, intézkedését várva tisztelettel,

 

Civilzugló Egyesület

Budapesti Városvédők Egyesületének Elnöksége

Levegő Munkacsoport

Védegylet

3 komment

Címkék: nyílt levél demonstráció városliget múzeum negyed orbán Viktor kispályák városliget zrt

Partnerségi egyeztetés a Városligeti Építési Szabályzatról

2014.04.15. 11:45 varnai



Mint magánszemély, Budapest, XIV. kerület Zugló önkormányzati
képviselője,  és mint a Civilzugló Egyesület elnöke, az egyesületünk
nevében a következő szakmai véleményt, kifogásokat fogalmazzuk meg:

A fejlesztési terv ellentétes a Főváros Hosszútávú Fejlesztési
Koncepciójával, a turisztiakai attrakciók széthúzásával, a barnamezős
területek fejlesztésének prioritásával.

A Múzeum Negyed-et és az azt lehetővé tevő Szabályozási Tervet
semmiféle környezeti, (pl. zöld terület, felület számítások,
környezeti terhelés) közlekedési, (várható gépjármű forgalom útvonal,
parkolószámok, stb)  turisztikai, (pl. látogatószám, fenntarthatóság,
működtetési költség) nem előzték meg, nem támasztják alá.

A becslések szerint, - mivel semmiféle számítás nincs -  a zöldterület
csökkenne, a beépítés 5,7%-ról 13%-ra nőne.
A Városliget jelenleg is maximálisan kihasznált. Gyerekek, idősek,
családok,  sportolók egyaránt folyamatosan használják.

liget4506net.jpg

Tavaszi vasárnap. A liget maximálisan kihasznált. Hova tennénk a Múzeum Negyedben várt újabb 1-1,5 millió embert?

A Liget Pest sűrűn beépített negyedeinek tüdeje, a VI.VII. kerületiek egyetlen
nagyobb parkja, zöldfelületének, lombtömegének csökkentése ártalmas a
Főváros amúgyis sokszor szmoghatáros levegője szempontjából, az itt
lakók egészsgének szempontjából..

A Zuglóban élők számára két tervezett intézmény teljesen elfogadhatatlan:
A tervezett un. Új Nemzeti Galéria, mely 46.000 négyzetméteres
szintterületével teljesen a környezetébe nem illő monstrumként kerülne
a Liget zöld területébe.

 A területen jelenleg futó és focipályák vannak, a környékbeliek

liget_futas3766net.jpgTornaóra a futópályán. Nap mint nap használják. Rendbe kéne tenni, nem elbontani.

ezeket évtizedek óta használják. A pályák maximálisan kihasználtak. Az
alkotmány a sporthoz az egészséges környezethez való jogot védi.
Zuglóból az elmúlt évtizedben tucatnyi sportpálya tűnt el, került
beépítésre. További veszteségek elfogadhatatlanok.

 A sportpályákat napi rendszerességgel használják a környékbeli iskolák
is, (Liszt Ferenc Általános Iskola, Teleki Gimnázium, Városligeti
Kéttannyelvű Általános Iskola)  mivel az intézményeken belül a
kötelező testnevelési óráknak elegendő tornatermet nem tudnak
biztosítani.

Hermina úton 1-2 szintes egységes stílusú műemlék vilák sorakoznak, az
akár 40 méteres új épület föléjük tornyosulna, az illeszkedési
szabályokat tökéletesen figyelmen kívül hagyná. Az épület teljességgel
kilógna a Liget fái közül.

roheim_villa_3781.jpg

A Hermina úti Roheim villa, (az udvarában lőtték le Tisza István miniszterelnököt) a villa 12 méter magas, a vele szemben építeni tervezet múzeum 40 méter magas lenne


A tervezett építkezés helyén sok tucatnyi nagy méretű fa található,
ezek biztosítják a pesti oldal oxigénjét, kivágásuk elfogadhatatlan.

Egy országos és nemzetközi szintű múzeum épület egy sikeres kiállítás
alkalmával (láthattuk a Szépművészeti előtti sorokat, várakozó
buszokat) napi sok tízezernyi embert vonz. A Hermina út 2x1 sávos,
tehát a megközelítés, a parkolás megoldhatatlan. Ezekre egyelőre
semmiféle terv, számítás nincs.

A Királydomb, szánkódomb helyére tervezett un. Tudásközpont funkciója
semmilyen fórumon nem részletezett.

A tervezett parkoló újabb gépjárműveket vonz, holott a főváros a
gépjármű forgalom csökkentését tűzte ki célul.

A tervezett építkezések, az óriási épület közmű ellátására nincsenek
tervek, az újabb, nagy átmérőjű közmű vezetékek miatt újabb fákat vágnának ki, utakat bontanának
fel.

A bontások, földmunkák, az óriási építkezés, teherautó forgalom
rengeteg kosszal, porral, az utak, a levegő tönkretételével jár,
hosszú évekre lehetetlenné tennék a Liget pihenőparkként való
használatát sőt a Hermina út , az Ajtósi Dürer Sor és a Herminamező,
Istvánmező lakóinak életét.

Kérem, regisztrálják a Civilzugló Egyesületet ügyfélként, és engem is
mint magánszemélyt, kérem, hogy  mint partner részt vehessünk a Terv
vitájában.


Tisztelettel, Várnai László
önkormányzati képviselő, a Civilzugló Egyesület elnöke

 

2 komment

Címkék: városliget múzeum negyed Baán László Hermina út főváeosi önkormányzat partnerségi egyeztetés új nemzeti galéria Ajtósi Dűrer fasor Városligeti Építési Szabályzat

Ilyen volt, ilyen lett!

2014.04.14. 08:33 varnai

Most, hogy a választásoknak vége és az állami,  önkormányzati avatások, szalagátvágások száma a zéróhoz tendál, hadd hívjam fel egy pici megújulásra én is a figyelmet.

Március  11-én írtam a BKK Közútnak, felhívván a figyelmet a Hermina út Ajtósi Dűrer Sor kereszteződés elhasználódott, láthatatlanná, balesetveszélyessé vált zebráira. Nem kellett hozzá egy hét és megcsinálták. (hogy az én levelemnek mekkora szerepe volt benne, nem tudjuk)

Mindenesetre ilyen volt, ilyen lett! Köszönet érte a környékbeliek, a rengeteg iskola nevében!

ajtosiHermia_zebra_3799_1.jpg

zebra_3821.jpg

1 komment

Címkék: városliget zebra gyalogátkelő Teleki Blanka Gimnázium Hermina út Ajtósi dűrer Sor Városligeti Angol-Magyar Kéttannyelvű Általános iskola Vakok Iskolája. Liszt ferenc Általános iskola Hermina úti szakrendelő

Védjük meg a Ligetet! - péntek 17 óra

2013.12.18. 11:20 varnai

Ligeti veszedelem címmel demonstrációt szerveznek a Városliget ügyében.

Az időpont: December 20. 17 óra,

Helyszín: az időkeréknél, a Műcsarnok mellett

az esemény Facebook oldala: https://www.facebook.com/ligetiveszedelem?fref=ts

Én és a Civilzugló Egyesület több tagja ott leszünk, gyertek el minél többen! A rendezvényt  környezetvédő, városvédő civil szervezetek, a Levegő Munkacsoport, az Urbanisztikai Társaság szervezi, és a Szolidaritás, illetve a Párbeszéd Magyarországért is támogatja (de nem pártpolitikai rendezvény)

Hogy a projektet ebben a formában miért ellenzem, azt ebben a blogposztban részletesen kifejtem.


A Múzeum negyedben történetében egyelőre a legijesztőbb az átláthatatlanság, sőt titkolózás, ahogy a civil, lakossági egyeztetést  negligálják, kicselezik, az erőszakosság, ahogy a társadalmi egyeztetésre és városfejlesztésre vonatkozó törvényeket szándékosan átlépik.

Számomra külön felháborító, hogy Ligetet egy ismeretlen cégnek 99 évre odadobó törvényt (ijesztően hasonlatosan a Hong-Kongot a briteknek odaadó kierőszakolt szerződéshez)  a kerület önnön polgármestere nyújtotta be. Egy olyan ember, aki a kerületben sosem lakott, Zuglóhoz semmilyen formában nem kötődik, magánemberként a Ligetben sosem jár. A cinizmus teteje ez.

Pár napja mint zuglói önkormányzati képviselő megkerestem a projektirodát, hogy személyes találkozást kérjek, és hogy meghívjam őket egy januárra tervezett lakossági fórumra, mert láthatóan a zuglóiak információ hiányban szenvednek, sok a kétely. A következő választ kaptam:

Tisztelt Várnai úr,


köszönjük a Liget Budapest Programmal kapcsolatos megkeresését.

Engedje meg, hogy a projektirodában történő személyes tájékozódás helyett felhívjam a figyelmét arra, hogy projektről, annak előrehaladásáról és a tervekről több száz sajtómegjelenésben, televíziós és rádiós adásban, illetve több szakmai fórumon, vitaesteken értesülhetett az érdeklődő közvélemény.

Honlapunkon megtekinthetőek nemcsak az aktuális információk, de az Ön által kért tervek is – a nyáron lezajlott beépítési ötletpályázat nyertes munkái, amelyek jelen pillanatban a leginkább alkalmasak a Liget jövőjének bemutatására. Figyelmébe ajánljuk a Dokumentumtár és a Kapcsolódó anyagok menüpontokat is.

Köszönjük továbbá szíves meghívását, de az Ön által szervezett lakossági fórumon nem tudunk részt venni. A lakosság és az itt élők tájékoztatását mi is nagyon fontosnak tartjuk. Erre – az Önkormányzat vezetésével és Főépítész úrral egyeztetve – a projekt előrehaladásának megfelelő ütemben egy későbbi időpontban fogunk módot találni. Erről természetesen Ön is értesítést fog kapni.

Érdeklődését megköszönve,

üdvözlettel:

 

Rostás Zoltán

projektigazgató

Tehát elzárkóznak, a lakossági fórumra, a lakosságra magasról tesznek, jelenleg Zuglóban a főépítész többet tudhat a projektről mint egy képviselő. Ha majd úgy gondolják, beavatnak minket is. No hát akkor legyen tüntetés, legyen aláírásgyűjtés!

tablo_1.jpg

E terv szerint bizonyosan elvesző zöldterületek:

1. Nagy méretű épület kerülne az Ajtósi-Dűrer fasor - Hermina út sarkán álló ötvenéves gesztenyefacsoport helyére,

2. Igen nagy méretű épület (Néprajzi Múzeum?) kerülne a Hermina út - Kós Károly sétány sarkára a zöldterületre, 

3. Nagyméretű épület kerülne a platános, a sportpályák helyére,

4. Új nagyméretű épület (Zene Háza) kerülne a volt Hungexpó épület helyére ( a Kertem szórakozóhely helyére),

Egy a jelenleginél jóval nagyobb épület kerülne a PeCsa helyére. 

5. Egy semmire sem jó korzó vágna be a nagyrétbe.

Mindezen épületek által vonzott közönség, a turisták, gépjárművek a már jelenleg is túlhasznált Ligetet tönkretennék, a pihenőparki funkciót, a rekreációt, a pihenést lehetetlenné tennék.

A liget növényzetét, infrastruktúráját - mint ahogy a fővárosét is - gondozni és megújítani kell, de ezt a munkát Múzeum negyed nélkül is folyamatosan tenni kéne. De a megújítást nem szolgálja, ha ötvenéves gesztenyefák tucatjait vágják ki az Ajtósi Dűrer Hermina út sarkán, ahová az egyik múzeumot tervezik. E kieső hatalmas lombtömeg nem pótolható pár négyzetméter mélygarázs fölé tett sárguló gyeptéglával.

  A volt felvonulási útvonal széles sávja ma három funkciót is szolgál. Pufferzóna a zajos Dózsa György út és a liget között, a VII. kerületiek parkolója, illetve számos rendezvény helyszíne. A környékbeliek ezer  autója parkol jelenleg ott ingyenesen, mert a belső utcákon nem férnek el. A lakossági parkolást meg kell oldani, szó van mélygarázsról, de még nem láttunk  tervet, költségvetést.

E felületre szükség van a fővárosi rendezvényekhez nemzeti vágtától, futóversenyig, a veteránautó kiállítástól az ARC-ig, Mikulásgyárig, ingyenes koncertig. Más hasonló funkciójú, alkalmas terület a fővárosban nincs.

A Városligetnek továbbra is a fővárosiak rekreációját és nem  megalomán, a valóságtól elrugaszkodott, számításokkal nem alátámasztott idegenforgalmi-turisztikai, azaz költségvetési, netán propagandisztikus, kormányzati önmegvalósítási célokat kell szolgálnia.

Mindezek okán Civilzugló Egyesület aláírásgyűjtésbe kezd az elmaradt társadalmi egyeztetésért, a Múzeum-negyed koncepció újragondolásáért, a Városliget pihenőparkként való megőrzéséért.

Szólj hozzá!

Címkék: demonstráció városliget múzeumnegyed dr. papcsák Ferenc rostás zoltán liget törvény

Múzeumnegyed - az alapötlet elhibázott

2013.11.26. 12:08 varnai

Öt új múzeum mesterterve, beigért plusz másfél millió külföldi látogató, a zöld területek csökkenése, tönkretétele nélkül - de mindez máig mindenféle hatástanulmány nélkül állítva. Ttiltakozó, bojkottáló szakmai szervezetek, tájékozatlan lakosság - itt tart a Múzeumnegyed projekt két év után.  A kormány a Múzeumnegyedet kiemelt kormányzati projektnek nyilvánítva a lakossági civil egyeztetést, a társadalmi vitát megkerülte, ezzel sok, akár indokolatlan gyanúra (telekspekuláció, pláza, stb)  adott okot. A szakmai, lakossági egyeztetést végül úgysem lehet megúszni.

A kirajzolódó projektet jól összefoglalja az Index  cikke. http://index.hu/kultur/2013/11/23/ilyen_lehet_5_ev_mulva_a_varosliget/

Véleményem szerint az alapfeltevés hibás, hisz a látogatottság, a vonzerő, a kiállítások, a tartalom, a minőség, és  tartalom marketingjének  a függvénye. Nem a mennyiség vagy annak térbeli koncentrációja számít. Baán sikeres kiállításai után azt hittem már rég felismerte ezt.

A Városliget ma is múzeumnegyed, hisz  akár Berlinben a Muzeumsinsel, ahol a Pergamon és az Altes museum, a Neues a  Szépművészeti,  a Műcsarnok egymástól karnyújtásnyira áll. A Ligetben áll a Közlekedési Múzeum, a PeCsa tetején lévő repüléstörténeti részleggel , a Palme Ház (naponta ha kéttucanyian bemennek), nem messze az Andrássy a Hopp kelet-ázsiai gyűjtemény, a KOGART.  Az ismertebb, látogatottabb múzeumok most sem teremtenek a másikra keresletet, kínálatot. Nincs az az ember aki akár a két Hősök terén álló nagyba, akár a berliniekbe egy nap egymás után bemenne, mert a kiállítási anyagok önmagukban is befogadhatatlan méretűek. Sőt legtöbbször egy ideiglenes kiállítás megnézése után már az állandó kiállítások megtekintéséhez sincs hely a fejben, egy kiállítással telítődik az ember.

Csakhogy a Magyarországra jövő külföldiek többsége a statisztikák szerint ma egyáltalán nem megy be a fővárosi nagy múzeumokba, a vidékiek múzeumokról nem is beszélve. 2,8 vendégéjszakát töltenek átlagban Magyarországon.

Ugyanis amíg nincs olyan magyarországi gyűjtemény, múzeum, olyan magyar festő, vagy egyetlen festmény, ami világhírű, addig a tömeg, a csoportos turisták szűkös idejüket nem egy múzeumban fogják eltölteni, és az utaztató irodák a programjaikba múzeumot nem fognak betenni.
A probléma az évek óta rossz országmarketing, és persze a múzeum igazgatók felelőssége is. A kevés vendégéjszaka  a nemzetközi mércével mérve kevés "világhírű" attrakció hiányát is mutatja. Míg a csoportos és egyéni utazók programjának szerves "illik" része egy fél nap erejéig a Louvre, az Escorial, az Ermitage, a Rijs megtekintése, sorbanállás a Mona Lisa előtt, addig ma Magyarország a jelenlegi múzeumát sem tudta beverekedni a nemzetközileg ismert nevű múzeumok közé. 

Az átlag tömegturista (japántól a brazilig) ismeri Van Gogh, Rembrandt, Michelangelo Dali, El Greco, talán Klimt nevét, ezért ha már az adott országban  vannak, ha másért nem hát illendőségből megnézik a műveiket, a nevükhöz kötött múzeumot. Nem hinném, hogy még egy értelmiségi angol, német turista is néven tudna nevezni egyetlen magyar festőt, szobrászt, akiért külön eljönne Magyarországra, aki a célpont kiválasztásnál pluszként számítana, vagy ha már itt  van  betérne miatta egy itteni múzeumba. A tengerentúliakról, amerikaiakról, kínaiakról, japánokról ne is beszéljünk.  Számukra a kéthetes európai körútba Magyarország maximum egy kétnapos egyéjszakás kitérő Bécsből,  egy buszos városnézéssel, félórás várbéli, Vörösmarty téri esetleg szentendrei szabadon engedéssel.

Amúgy szerintem pl. Csontváry van annyira egyedi és érdekes világviszonylatban is,  hogy pár év alatt felépíthető lehetne.

Ennyit a tömegturisták Múzeumnegyed általi elérhetőségéről.

A kultúra iránt nyitottabb, 3 -7 napra jövő egyéni turisták, Magyarország kultúrája iránt érdeklődő külföldiek a nemzetközi mércével nézve egyedit keresik. ilyen Magyarországon a romkocsmákon és a puszta-gulas combón kívül nem sok van.

Lehetséges, hogy van olyan vájtszemű kulturális turistaréteg, aki múzeumról múzeumra jár, és bizonyára London, New York, Párizs, Róma, Amszterdam, Bécs kiállításait körbejárva, vagy helyettük, ezentúl Budapestre jönnének,  de a számukat nem becsülném túl. Az ő át/idecsábításukhoz nemcsak új múzeumokra, de hasonló színvonalú gyűjteményekre lenne szükség.

A főváros városfejlesztési koncepciójában, céljai között - helyesen -  szerepel a turisztikai attrakciók széthúzása. A főváros barna zónáiban még számos terület van, ahová egy jól kitalált fejlesztéssel, akár egy új múzeummal életet lehetne, azaz kéne lehelni. A MÜPÁ-val, a Nemzeti Színházzal a város egy teljesen elhanyagolt része került be újra vérkeringésbe, azóta a negyed mind lakás mind iroda funkciókkal telt meg, minden szempontból felértékelődött. Egy jó múzeum Gázgyárba helyezésével a Rómaiig lehetne húzni a hazai és külföldi turistákat. Az ipartörténeti szépség adekvált helye lehetne az Építészeti Múzeumnak. A Kőbányai út, a Kerepesi út, a Hungária körút számos pontja hasonlóan felvirágoztatható lehetne, bizonyára van alkalmas ipari épület, mely átalakítható egy Fotográfia Múzeum és egy nagy háttérraktár, könyvtár számára.

A meglévő Közlekedési Múzeumot a tervvel ellentétben én nem számolnám fel, pont elég látnivaló van benne egy esős szombat délelőttre kisgyerekkel, bár egy rendes marketing szemléletű menedzser erősen ráférne. Egy klassz repülőmúzeum a vasúttörténeti park mellett jó helyre kerülne, kell is neki a szabadtér,  mert PeCsa tetején eldugott jobb sorsra érdemes repüléstörténeti gyűjtemény egy szégyen, a reptér melletti meg, bár sok repülőeszköz van, autó nélkül megközelíthetetlen és  kiállítástechnikailag, szolgáltatásban hátsóalbánia. A Vasúttörténeti Park jó ellenpont,  felépítése, folyamatos bővítése, rendezvényei, általában a menedzselése remek példa, hogy hogy lehet egy "unalmas", egysíkú gyűjteményből izgalmas, közkedvelt családi hétvégi célpontot csinálni. (A kevéssé látogatott szentendrei BKV múzeum siralmas ellenpélda, (amúgy mi a bánatot keres Szentendrén Budapest tömegközlekedési gyűjteménye?) A kollekciót be lehetne a Tatai útra hozni, a három gyűjtemény összevonva, Földön, sínen, levegőben már valóban lehetne kellő méretű, ilyetén érdeklődésű  külföldieket vonzó közlekedési gyűjtemény.

Egy izgalmas, jól marketingelt kiállításért, hétvégi programért az emberek,  külföldiek és itthoniak egyaránt hajlandóak utazni, erre példa a" világ végén levő" budafoki Tropicárium, a Csodák palotája, a tétényi Szoborpark, a Skanzen. Ellentétben lehet egy múzeum a város kellős közepén, ha  a kiállításai érdektelenek, rosszul menedzselt, akkor nem megy be se a külföldi, se a magyar, de még a kutya sem.

A jó múzeum, a nagyarányú látogatószám növelés kulcsa tehát nem az épületben, nem 150 milliárdos ez esetben szó szerint zöldmezős beruházásban van, hanem az adott intézmény igazgatójának fejében, vezetői szemléletében.

Tehát maga az alapkoncepció, a MÚZEUMNEGYED elképzelés hibás.

És néhány "apróbb" érv a tervek ellen.

1. Aki a Ligetben gyakran jár, (én 46 éve mellette élek) az tudja a Városliget, minden számítgatás ellenére maximálisan kihasznált. Tény, a főváros nagy közparkjainak funkcióit újra kéne gondolni.  A Népliget kong, na oda kéne éltet lehelni, ehhez alkalmas lehet valami népszerű turisztikai attrakció. A Margitsziget kellően látogatott, a Hajógyári sziget most keresi a funkcióját.

2. A belvárosiak, a rendkívül túlzsúfolt, belső parkokkal nem rendelkező VII. VI. kerületiek számára a Liget a menekülőhely, közel és távol az egyetlen zöldterület.  Annak minden négyzetméterére,  játszóterére, focipályájára, nagyrétjére, padjára, platánjára szükség van.

3.  Az 56-osok terén ma a VII. kerületiek több ezer  autója parkol ingyenesen, mert az utcákon nem férnek el. Ezért lakható, - már amennyire -  az a  városrész, ezért eladhatóak pl. a Murányi utcai lakások. A lakossági parkolást meg kell oldani, de erre még nem láttunk  tervet.

4. Az 56-osok terére szükség van a fővárosi rendezvényekhez. Egy ekkora városnak kell egy nagy placc, ahol vásártól, futóversenyig, jégshowtól, a veteránautó kiállítástól az ARC-ig, óriás ingyenes koncertig bármi rendezvény tartható. Használják is majd minden héten valamire. Más hasonló funkciójú, alkalmas terület nincs.

Érdemes elolvasni az Urbanisztikai Társaság, a tájépítészek véleményét, az Építészkamara Tájépítő tagozatának bojkott felhívását. Hasonlóakat mondanak. Nem véletlenül.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2 komment

Címkék: turizmus városliget városfejlesztés Budapest Baán László múzemnegyed kiemelt kormánprojekt attració menedzsment

Mégsem volt lehetetlen?

2013.08.05. 13:57 varnai

Amit két hónapon át mindenféle jogszabályi hiányosságra, kompetencia hiányra hivatkozva számos hatóság képtelen volt megoldani, most, - egy kis erőltetésre, telefonálásra -  mégiscsak sikerült.  Szombat reggel nagy erőkkel szált ki a városligeti  illegális zsibvásár területére a Fővárosi Rendészeti Szolgálat, a rendőrség és pár jogosítvánnyal a területen nem rendelkező zuglói kerületőr. A Közbiztonsággal, renddel kampányoló  Polgármesterünk, jegyzőnk, alpolgármesterünk, stb. nem tették tiszteletüket, kétségkívül egyszerűbb Kirgizisztánban Arábiai Lawrencet játszani,  mint Zuglóban árusokkal vitatkozni.

Mindenkit figyelmeztettek, hogy illegális tevékenységet végez, és állítólag több mint 400 helyszíni igazoltatást végeztek, és aki illegálisan foglalt közterületet azt állítólag feljelentik a zuglói önkormányzatnál. Kíváncsi vagyok, hány sikeres eljárás fognak nálunk végigvinni, mennyi közterület-foglalási pénz jön be. A zuglói önkormányzat ma  amúgy igen lelkesen bünteti (az ellehetetlenítésig) a közterület foglalást akár egyetlen négyzetméterrel túllépő legális kereskedőket, a cégiroda előtt rendet tenni akaró díszkavics leszórókat és bárkit, akit elér.

Íme a szombati állapotok a Hermina út Erzsébet Királyné útja sarkán.:

sarok_8833.jpg

sator_8841.jpgSátrazás a troli megállóban

festmeny_8851.jpg

gyogyser_8849.jpg

borotva_8854.jpg

betonkevero_8842.jpg

Hopp egy betonkeverő. Biztos a kukában találták.

gyerek_8846.jpg

A legjobb, ha a gyerek árul. Őt nem lehet megbüntetni, ha az adatait fel is írják, tőle büntetést beszedni nem lehet.

konyves_8864.jpg

A könyvesboltos +-40 négyzetmétert használt, ő is a PECSÁ-ból jött ki. Mint mondta az illegális piac miatt a vevők már nem mentek be az épületbe, muszáj volt a vevők után jönni.

durer_8892.jpg

Az árusok három kategóriára oszthatóak: a tényleg talált holmikat áruló szegények,  alkalmi árusok, akik például használt ruhákat árulnak., és tucatnyian vannak láthatóan profi kereskedők, ( akik ma már előre helyet foglalnak, a csórókat elzavarták a bokrok közé) és komplett milliós árukészletekkel, asztalokkal, sátorral, székekkel, alkalmazottakkal telepedtek ki, nemritkán a Pecsa zárt piacáról, - sajnálván a 2500 forintos helypénzt is kifizetni.

kisded_8857.jpg

antikos_8855.jpg

merdzso_8881.jpgBámulatos, hogy mennyire oda vannak a személyiségi jogaikért azok, akik amúgy minden törvényt és jogszabályt megszegnek, illegálisan használják a közterületet, illegálisan kereskednek, semmiféle  engedéllyel nem rendelkeznek, de ha valaki mindezen tevékenység közben lefotózná őket, - közterületen -  egyből a jogért és rendőrért kiáltanak és feljelentéssel fenyegetőznek.

Íme, a "pár kacatot áruló hajléktalanok" járművei. Profi kereskedők milliós árukészletekkel, alkalmazottakkal érkeznek. Jópáran boltot tartanak az Ecserin vagy máshol a városban. Sokan a PECSÁból települtek ki.

kisteher_8885.jpg

És láss csodát, volt jármű, amelyiknek a helyszínen kellett levenni a rendszámát.

rendszam_8879.jpg

A rendőrök és a közterület felügyelőből rendésszé avanzsált fővárosiak most láthatóan határozott utasítást kaptak.

rendor_rendesz_8874.jpg

A NAV-osok furamód csak délután egykor jelentek meg, bár addigra a legtöbb árus már elment. Addig bent a PECSA-ban keresték az illegális árukat.

nav_8913.jpg

És láss csodát, a lehetetlen megtörtént és vasárnap már senki nem árult a területen. A vevők és árusok a PECSÁ-ban rendezett körülmények között találkoztak, a Pántlikában és a Sörsátorban újra voltak vendégek, a sétányon lehetett sétálni, biciklizni,  babakocsit tolni és a park is újra park, megtisztulva várja, hogy FŐKERT locsolni kezdjen. De vajon miért kellett ehhez két hónap?

vasarnap3702.jpg

vasarnap3703.jpg

Persze kérdés, lesz-e akarat a Fővárosban, a hatóságokban az elért állapot fenntartására? És kérdés, mit terveznek hosszú távon, akarnak-e piacot itt, vagy máshol.

8 komment

Címkék: városliget bolhapiac PECSA Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Szolgálat illegális árusítás

Az emlékezet mindig győz a semmivel, a káosszal, az anarchiával, az elhallgatással szemben - freudi elszólások

2011.10.07. 11:09 varnai

Megjelent a legújabb Zuglói SZABAD NÉP.

A címlap csupa megemlékezés. Hát kétségkívül a jelenről jobb nem beszélni.

A "Mártírok az élet győztesei" című cikkben Szászfalvi László egyházügyi államtitkár sorai freudi elszólás pontosságával jellemzi a jelenlegi kerületvezetés működését és az azt kiszolgáló propaganda lapot: "az emlékezet mindig győz a semmivel, a káosszal, az anarchiával, az elhallgatással szemben".

Polgármesterünk a Zugló lexikon adatait felmondva emlékeztet minket Zugló múltjára és - XVII. kerületiként - reményét fejezi ki,hogy a városrész minden lakosa otthonának érzi Zuglót. Vegyünk példát a debreceniekről, ők máris otthonosan mozognak a Vagyonkezelőben.

A polgármester munkájából az újságban leginkább a reprezentációs részt mutatják és a Zuglói Lapokban is egyre nagyobb felületet kap a koszorúzás, díjátadás, és egyéb ünnepségek - ezzel párhuzamosan egyre kevesebb érdemi dologról olvashatunk. Az Olvasóink írják rovat úgy tűnik végképp kimarad.

Ez persze csak a felszín, a háttérben döntések, szerződések születnek. A közétkeztetési közbeszerzési eljárás helyett három ismerős céget bíztak meg, a felújításokat immár egy cég végzi, a Városligeti bérbeadás botrányos, de hát ezekről nyilván nem lehet írni. Ezért téma a rendőrkapitány kinevezése. Hát ő már majd egy éve vezeti a ker. kapitányságot, az egész megerősítés csak formális ritus.

A jegyző választás viszont nem játék, itt megérzéseim beigazolódtak, akit vártunk megérkezett. Dr. Papp Csilla a Dutsch féle Sportminisztériumban kezdett, majd a Fidesz elnöki irodában irodavezetőként tett szert arra a kapcsolatrendszerre, ami most a Zuglói jegyzői székbe repítette. Önkormányzatban mindössze 3 évet dolgozott, jegyzőként sosem, csupán aljegyzőként alig egy évet dolgozott a pénzügyi összeomlásáról ismert Pest megyében. Zuglónak olyan jegyzőre lett volna szüksége, aki több (sikeres) önkormányzatban szerzett gyakorlati tapasztalattal rendelkezik, és több éven át volt felelős jegyző hasonló méretű önkormányzatban. Megjegyzendő, a páyázók közt volt ilyen személy. Félő, hogy Papp Csilla leginkább pártkatona, és nem lesz képes a polgármesteri döntéseket a törvényesség őreként kontrollálni, egy ekkora hivatalt vezetni, és a politikai befolyástól, a rossz személyi döntésektől megóvni.

A 2. oldalon klasszikus termelési riport: kínai delegáció Zuglóban. Képaláírásként javaslom: A baráti kínai elvtársak megosztották a módszereiket az ellenzék náluk bevált adminisztratív kezeléséről, és a helyi elvtársakkal közösen egy kínai licensz alapján épülő kerületi börtön helyszínét is kijelölték. 

Alatta a Szociális Gondozó átszervezésről szóló anyag, melyben egy szó nincs az átszervezés mikéntjéről és mibenlétéről, ellenben Gyügyeiné, - a képviselő nemrégiben kinevezett felesége, - valószinüleg mostanra átlátva,  beszámol a Zuglói Szociális Gondozó Szolgálat eddigi működéséről.

A testületi ülésről szóló 3. oldalon  az elhallgatás a jellemző: fontosabb ami kimaradt, mint ami bekerült. Természetesen azt nem írják le, hogy egyéni előterjesztésemet az FB tagságok tiszteletdíjának megfelezéséről napirendre sem vette a fideszes többség. Hasonlóan nincs említés a MUNDO telekmegosztási napirendről, arról, hogy itt Ferdinandy alpolgármester kérésére a Fidesz frakció fele az ellenzéki képviselőkkel közösen szavazva vette le napirendről  Kovács Balázs a beruházót előnybe hozó előterjesztését. Szintén nincs említés az úszásoktatás szerződés felülvizsgálatáról, amelyet Rozgonyi Zoltán kérésére vettek le napirendről.

Jellemző ami bekerült: súlyos csúsztatásokkal próbál, jó szokásához híven, és a gazdai az utasításoknak megfelelve lejáratni az újság. Persze nem írják le, hogy az FB tagságok előterjesztés retorziója Rozgonyi előterjesztése a bizottsági visszahívás. Nem írják le, hogy mi a munkám elleni kifogás, és nem közlik a válaszom. A legvicesebb a cikk vége, hogy nem vettem részt a testületi ülés utolsó félóráján, a Zugló díszpolgára, és egyéb kitüntetések odaitélésén, és majd erről jól megkérdeznek.  Nos, aznap Borbély Ádám képviselő egész nap hiányzott, míg Füle Bernadett csak a testületi ülés felénél érkezett. Nyilván dolguk volt, mint ahogy nekem is, de őket furamód nem akarják megkérdezni, jellemzően még a hiányzásukról sincs említés.  Megjegyzendő, a ciklus egy éve alatt egyetlen képviselő testületi üléséről sem hiányoztam, míg a képviselők többsége már ki kihagyott egy-egy napot. És hát a fideszes képviselői lemondások miatt két szék,  két egyéni körzet, hónapokig volt gazdátlan.

Az 5. oldalon érthető Rátonyi Flóra őszinte rácsodálkozása a körzetének problémáira, hisz a XVI. kerületben nőtt fel, és jelenleg  is a belvárosban lakik. Ellenzék Hangjaként most Tamás László kap feleannyi felületet, mint fölötte a kormánypárti képviselő. Minden szava igaz. A fidesz közeli civil és egyházi szervezetekhez dől a lé, a többi civil, csináljon bármilyen hasznos munkát akár évtizedek óta, most alig kap valamit. A Civil Ház barátságos kis kuckó volt, ahol több száz ember járt be és érezhette jól magát, talált otthonra.

A többi cikkről, különösen a a sikertörténetként kommunikált városligeti bérbeadásról - melyről lásd egy bejegyzéssel lejjebb a tényeket, - pár nap múlva bővebben írok.

 

 

1 komment

Címkék: fidesz balázs képviselő zugló kovács városliget lászló flóra lapok várnai testület papcsák zuglói gyügyei zuglói jegyző rátonyi