HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 123 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok


Mire jó a Szomszédünnep?

2019.06.05. 10:39 varnai

Magyarország egyre jobban bezárkózik. Félnek a migránsoktól - még akkor is, ha sosem láttak - tartanak a lakótelep padjaira szokó, öntudatlanul fekvő kábítószeresektől. A közösségi terekből magánterületek lesznek, mint pl. a Pillangó parki teniszpályákból, évtizedekig hagyják a köztereket lepusztulni, de ha felújítják azokat, abban sincs sok köszönet.

Egyszerűbb otthon lenni. Becsukott ablakok mögött villódznak a TV-k a lakótelepeken, a kertvárosokban, sőt ma már a falvakban is hamarabb ismerik meg VV villalakót, mit a harmadik szomszédot. Ha arcról ismerjük is a távolabbi szomszédot,  valahogy nincs alkalom a bemutatkozásra.

Erre, a személyes kapcsolatok újraélesztésére, kiépítésére teremt alkalmat egy-egy Szomszédünnep.

Múlt hét végén a Pillangó lakótelepen élők találkoztak, kínálták egymást sütivel, most szombaton, június 8-án a Herminamezőn, a Gyarmat utca és környéke lakóinak rendezünk Szomszédünnepet, melyre mindenkit örömmel látunk. 

laci_gyarmat.jpg

És hogy miért jó a Szomszédünnep?

Érdemes megnézni az arcokat a szombati rendezvényen. Mint a programból is látható, nem  színpadon dübörgő  tücctüccöt, playbackes ingyencirkuszt rendezünk, ahol a helyieknek csak  a lentről bámulás, megsiketülés szerepe jut. Mi csendes, finom hegedűmuzsikával szólót, gondolkodósat rendezvényt  akartunk, ahol lehet beszélgetni, ahol a helytörténeti teszten közösen, ismeretlenek egymást megszólítva tanakodtak, mi is állt a mostani nagyáruház helyén, mikor is költöztünk be a lakótelepre.

A lakótelep hőskorát bemutató fotókiállítás láthatóan elérzékenyítette az itt élő  időseket, a lakótelepre fiatal házasként költözőket, akik az első fákat ültették, ezért is védi őket ennyire. (a fotókat Georgi Ferenc készítette, köszönet értük)

idos_kepnezok_7926.jpg

Ők 1970-ben költöztek be, a panelokkal együtt öregedtek meg.

62225869_292751294962390_119428429023019008_n.jpg

hegedutotal_7904.jpg

skottnac7881.jpg

Kéri György, az első magyar skót dudás lelkes zuglói lokálpatrióta. Műsorával nem csak megtáncoltatta a kisebbeket, de izgalmas történelmi, kulturális hátteret adott az egész skót felföldről, kultúráról.

 

toto2_7845.jpg

Közös fejtörés a Helytörténeti teszt fölött. Mikor épült a lakótelep, mikor ért ki az Örsre a metró, mikor épült a Vitézi-telep? (1966-70, 1970, 1940)  Csak  a lakókörnyezetüket ismerő, magukénak érző emberekből lesz felelős, lokálpatrióta, a közügyekbe beleszólni akaró öntudatos polgár.

A  Pillangó park lakói elsőként a parkjuk rossz irányú felújítási tervei ellen szerveződtek közösséggé, léptek fel egységesen, az önkormányzat azonban átlépett rajtuk, semmibe vette véleményüket, ezzel egyből le is törte közösségként  való szerveződésüket. A  magukat becsapott érző lakók most a Véleményfalon mondták el gondolataikat a park felújításáról. A parképítők bosszúja minket is utolért, a helyszín gyepét a rendezvény előtti éjjel buldózerekkel összejárva tették sártengerré.

velemmenyfal.jpg

 

Játékos tanulás, KRESZ-teszt és kerékpáros akadályverseny a kisebbeknek. (és nagyobbaknak)

kreszteszt_7810.jpg

akadalypalya7807.jpg

garazsvasar_7830.jpg

Garázsvásár, a kislányok régi játékaikból nyaralásukra gyűjtöttek.

Sütiversenyünk lelkes rajongói. A lakók egymást vendégelték meg.

sutiverseny_7917.jpg

A szintén a lakótelepen lakó Zsolt tagunk (Civilzugló Egyesület) pedig gulyással kínálta a vendégeket.

tomeg7818.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: szomszédünnep Civilzugló Egyesület Pillangó park Gyarmat utca

Pillangó park - a parképítők bosszúja

2019.05.04. 13:24 varnai

Háromnegyed éve folyik a Pillangó-park felújításnak hívott szétbarmolása. Az ott lakók mára beletörődtek a pusztításba, mely a zuglóiaknak eddig 678 millió forintjába fájt. 

Most, miután az eddig kapott 590 millió mellé újabb nettó 69 millió forintot fejtek ki az önkormányzattól nekiálltak a faültetésnek is, de ebben sem volt sok köszönet.

pillango_tervek_4016.jpg

A tervező az új fasorok (vastagított körök)  berajzolásánál nem vette figyelembe, hogy a tervezési terület nem üres pusztaság, hanem negyven éve növekvő park, meglévő terebélyes, egészséges FÁKKAL ,melyek egybefüggő kiserdőt alkotnak.

platanok_koze_3678.jpg

Eddig azért akartak fát vágni, mert azok közel vannak egymáshoz. Most közéjük ültettek.

Sikerült a  30-40 éves platánok közé - melyek még 100 évig simán elélnek és háromszor ekkorára terebélyesednek -  egy juharfa sort beültetni. 

A frissen ültetett facsemetéket a meglévő fáktól 2-4 méterre ültették el, hogy azok már most beleérnek a meglévő fák lombkoronájába. Ezeknek a  70 ezer forintért  nekünk eladott facsemetéknek esélyük sincs megnőni. 

alault1_3674.jpg

harsala_3700_1.jpg

A metróállomásnál egy gyönyörű, egészséges hársfa alá ültettek be két csemetét. Gondolom, azaz remélem, nem tervezik kivágni.

A most elültetett kb. hetven facsemete 2/3-át teljesen dilettáns módon ültették el, azokat most ki kell szedni és máshová elültetni. 

A történetben külön pikáns, hogy annak idején azzal érveltek a kiserdő megritkítása mellett, hogy ott túl közel vannak egymáshoz a fák. 

A kivitelező Deergarden Parkfenntartó Konzorcium, mely a versenyszűkítően kiírt közbeszerzésnek köszönhetően a munkát egyedüli pályázóként árverseny nélkül nyerte meg, pedig mindent meg is tesz, hogy a munkálatok végére a területet tényleg  pusztasággá váljon.

megsertett_fak2.jpg

Íme ilyen sérüléseket okoz, ha egy kiserdőben buldózerekkel ültetik a fákat. A meglévő fákat még a legkritikusabb részeken sem sikerült körbekordonozni. Az utólagos faseb kezelésről már ne is beszéljünk.

A tervező S-TÉR Kft-nek nem csak az új fák helyét nem sikerült eltalálnia, de a sétányokét sem.  A park meglévő, 4-5 éves aszfaltjárdáit felverték, (bár a lakók petíciójukban kifejezetten kérték azok meghagyását)  és azoktól pár méterre, olyan nyomvonalon fektették le a széles térkő sétányokat, melyek nekimentek a meglévő fáknak. Így jöttek létre az un. "járdafák".

rosszsetany_3703.jpg

A kitaposás nyomvonalából látható, a környékbeliek máig a feltört régi járda vonalát követik  - mert az vezetett egyenesen a házakhoz. 

A "járdafák", mivel gyökérzetüket a sétány építésekor elvágják a legkisebb széltől is kidőlnek.

kidoltfa_1.jpg

A fákat nem vágják ki, kidőlnek maguktól. 

idiota_jarda_3860.jpg

A járdákba sikerült egészen abszurd kis kanyarokat is betervezni.

Ki az, aki a tervező kedvéért egy kis kurflit tesz, miközben a metrómegállóhoz siet? Már most látni, hogy járják ki, egyenesítik ki az utat az emberek.

lakotelebelul_3920.jpgA panelok között a parkban  a Fogarasi felé már nincsenek járdák, csak kitaposott ösvények. E területen nagy szükség lett volna pár száz négyzetméter térkőre.

 A közösségi tervezés során a lakók kifejezetten azt kérték, hogy a belső részek legyenek felújítva.

A Pillangó park ligetes kiserdejében egyáltalán nem volt szükség 3 méter széles sétányokra, de az 5300 négyzetméter térkövet valahogy nagyon ránk akarták erőltetni.

Az S-TÉR kft-t, mely egyben - összeférhetetlen módon - a parkban elhelyezett utcabútorok, lámpák forgalmazója is, a tervezéskor láthatóan az motiválta, hogy ezekből a holmikból minél többet beleszuszakoljon a parkba - azaz eladjon.

 

 

 

 

 

A nagyképűen fogadótérnek elnevezett területen lendületből döntöttek ki 3 gyönyörű fekete és erdei-fenyőt, a lakosok most üldögélhetnek az új padokon árnyék nélkül.

fenyok1-2018_oktober.jpg

A fenyők hűlt helye. Nem voltak útban senkinek.

fenxokhelye_3875.jpg

 

homokcsiga3857.jpg

A tervezés slendriánságának tengerében csak apró csepp, hogy az amúgy általuk forgalmazott játszóeszközt, a láncos homokemelős játékot sikerült gumiburkolatra letenni, a gyerekek így aztán messziről hozzák és ráöntik a homokot a gumiburkolatra.

Szintén tervezési bénaság: Aki szülőként már töltött órákat játszótéren az tudja, hogy a homokozót nem tanácsos a játszótér legszélére rakni, mert az központi elem, és érdemes valamiféle szegélyt készíteni, pl. farönkökből, hogy a szülők arra ülve közel lehessenek gyerekeikhez,  nem mellékesen, hogy a homok ne menjen ki, ne keveredjen a homokba múlcs, kavics, növényzet. Az S-TÉR-nek ezt az elementáris feladatot sem sikerült megugrania.

homokozo3858.jpg

A képen figyelemre méltó még a fatörzsig felkent burkolat.

Hasonló hozzá nem értésről, a játszóterek működésének nem ismeretéből adódhat,  érdektelenségből még számos van,  - ha csak nem a Pillangó lakótelepek felé megnyilvánuló bosszúállásból - mert én még tőlük sem feltételeznék ennyi dilettantizmust.

 

3 komment

Címkék: Zugló Karácsony Gergely Pillangó park Szabó Rebeka alpolgármester DeerGarden Parkfenntartó konzorcium S-TÉR Kft

Mindkét udvari beszállító bebiztosítva, az óvónők meg várjanak türelemmel

2019.03.13. 09:00 varnai

Egymilliárdos keretszerződés hosszabbítás, 6%-os díjemelés a zöldterület-fenntartó konzorciumnak -  a rendkívüli testületi ülésen igencsak jól jártak a zuglói udvari beszállító cégek. 

Az MSZP és a Fidesz hosszas napirendi szavazással, sorrendi vitával előre kérték a számukra fontosakat, a két milliárdos szerződést. A testületi ülés ITT megnézhető.

A bizalmi szintre jellemző, nem mindegy, melyikük szavazza meg először hozomra a másikét. Az óvodák problémáinak rendezését pedig sikerült holtvágányra siklatni.

A napirendi vitánál ugyanis kiderült, az óvodák problémáit kezelő sűrgősségi előterjesztésemet nem veszik napirendre, mert az SZMSZ nem rendelkezik arról, hogy rendkívüli ülésen lehet-e sürgősségi indítvánnyal élni. Abban maradtunk, hogy a jövő héten - ma már szerda van... -  leülünk a segélykérő levelet  jegyző Óvodavezetők Szakmai Szervezetével és a területért felelős alpolgármesterrel - aki maga is írt állítólag sürgősségi indítványt a témában - és még a márciusi testületire kidolgozunk egy közös javaslatot. Én várom a hívást!

Kis kitérő: a 24 óvodavezető panaszos levele  kapcsán külön esettanulmányt lehetne írni a média reakciójáról. Azon már nem is csodálkozom, hogy nem hír a médiában, hogy egy 120 ezres telpülésen összeomlóban van az óvodai ellátás.  A téma mellett simán elsikló fideszmédia (nem volt benne a migráns szó, de mint annó a vörösfarkat, csak sikerült a lakosságcserét hozzáfabrikálniuk)  végül a zuglói Fidesz frakció sikeréről és nem az óvodákról szóló cikket közölt.  (  megjegyzendő, a Fidesz az elmúlt évben észre sem vette a kerületi óvodák problémáját, ahogy panaszos levelet sem). Az "ellenzéki" média meg makacsul hallgat a baloldali, szociális érzékenységével büszkélkedő kerületben különösen kínos témáról, fúú pedig mekkora főcím, a Nap híre lett volna, ha a segítségkérő levél egy kormánypárti kerületből jön. Kíváncsi vagyok megkérdezik e róla a heti interjúban a polgármesterünket, illetve, hogy Zuglói Lapoknak sikerül-e írni az óvodák problémáiról, netán leközölni a levélből részleteket.


csicsergo_epulet2821.jpg

A Csicsergő óvoda homlokzata nem változott a ciklusban

Visszatérve az ülésre, az útépítéses előterjesztést jegyző Rozgonyi alpolgármester elmondta, hogy az önkormányzat - minő véletlen - későn vette észre, hogy a PEVI Konzorciummal, (mely a fideszközeliként emlegetett  PENTA Kft-ből és a Vianova 87 Zrt-ből áll) kötött két éves út- és járda felújításra kötött keretszerződésünk áprilisban lejár és jaj beh kár!, már nincs idő új közbeszerzést kiírni. Ezért javasolja, hosszabbítsuk meg az évi 500.000.000 Ft-os szerződést újabb két évvel, 2021. áprilisáig. 

A magam részéről azt gondolom, nem korrekt messze a politikai cikluson túl elköteződtetni az önkormányzatot, kész tények elé állítva, gazdaságilag beszorítva a következő kerületvezetést, legyen az bármilyen színű is. 

Tudni kell, a PEVI konzorcium már a 2017-es közbeszerzésen is úgy nyert, hogy egyedül indult, mert a már kiírt  közbeszerzést kurtán-furcsán érvénytelenítették, és az újat épp arra az időintervallumra időzítették, amikor a nagy útépítő konkurensek épp el voltak tiltva az indulástól.

katyuk.jpg

A Bácskai utca elejének kétszáz méteres szakaszán hét felnizúzó kátyú tátong évek óta. Az egész úttest tele foltokkal, teljes szőnyegezésre lenne szükség. A kerület legtöbb mellékutcája hasonlóan néz ki.

A kerület által kezelt utak állapotáról, minőségéről, a kátyúk számáról minden zuglóinak van személyes tapasztalata. Én a saját útvonalaimon azt tapasztalom, hogy Zuglóban a kátyúk száma nem csökken, az utcácskáink úgy néznek ki, mint egy patchwork ágyterítő. Mára már észrevehető a különbség a szomszédos, gondosabban vezetett kerületek útjaival.

Miután a Fidesz megkapta amit akart, jött az MSZP-es előterjesztés: emeljük meg a Parkfenntartó Konzorcium évi 1.200.000.000 Ft-os, segítek, 1,2 milliárdos keretösszegű szerződésének árait, 5,27%-al. Hogy ez a szám, hogy kalkulálódott nem tudni, hisz mint Szabó alpolgármester észrevette, a legtöbb jelentős tételnél 10%-os emelés szerepel.

 

Tudni kell, ez a 2017-es szerződés is egypályázós közbeszerzés eredményeként jött létre.  E két nagy értékű keretszerződés az, mely miatt mára a ZVK Zrt hozzávetőleg a dupláját kapja a 2015-ös budzséjének, finanszírozhatatlanul nagy falatot hasítva ki az önkormányat költségvetéséből.  (ezáltal más területek, pl. az óvodák elől elszívva a pénzt)

cegek_kadas.jpg

A ZVK Zrt költségvetésében 2016-ról 2017-re az 1,4 milliárdos ugrást a két cég szerződtetése okozta.

A polgármester megjegyezte, a konzorcium a szerződésben vállalta, hogy nem emel árat.  Én fontosnak tartottam volna látni, hogy az emelés hány milliós plusz kiadással terheli meg a büdzsénket, 40-70 millióval?

Zugló közterületeinek, parkjainak állapotát, a  Parkfenntartó Konzorcium munkáját sok kritika éri. Joggal.

ujvidek_8576.jpg

Köztéri szeméthalmok az Újvidék téren

Számos panaszt hallunk, hogy a kerület szemetesebb, mint valaha, a lakótelepi nagy zölduntitled-3.jpg

területeket sehol sem locsolják, elhanyagolják,  a frissen ültetett fák rendre kiszáradnak, a fűkaszáláskor pedig rendre megsértik a fák törzsét, mely sérülések elpusztítják a fákat.

Én a magam részéről, különösen a 2015-öshöz képest duplájára felmenő költséghez képest, nem látok javulást. A polgármester azt mondta, ő lát fejlődést. 

Ennek ellenére a díj megemelését sem ő, sem
 Szabó Rebeka nem támogatta, de az MSZP-s és a fideszes  Rozgonyi Zoltán alpolgármester szavazatával átment. Mint látható,  a többi fideszes képviselő, bár be volt jelentkezve, de nem szavazott. 

Tehát a polgármester itt is a parkolásmutyi közbeszerzésnél már egyszer eljátszott módszerrel élt, nem adta a szavazatát egy nyilvánvalóan gyanús, a kerület pénzét megcsapoló dologhoz, de azt nem is akadályozta meg. Cinkos aki néma, szokták ilyenkor mondani.

 

A Parkfenntartó Konzorcium (mely Zugló kisgömbőc mészároslőrinceként minden zöldterületi munkánkat versenytársak nélkül nyeri) a következő előterjesztéssel újabb nettó 69,5 milliónyi plusz munkát kapott.

A Pillangó parki beruházásba most plusz összegértfatorzs_9951.jpg beletették a sportpályák felújítását, azt amit a lakók a  legelső közösségi tervezésekkor, a lakossági fórumokon is nyomatékosan kértek. 

Bekerült továbbá 180 fa elültetésének költsége, mert  mint kiderült, a kivágottak helyett beígért 350 fát jórészt a főváros  ültette volna a "10.000 fát Budapestre!" program keretében, de ők állítólag visszakoztak. (nem láttunk erről írást) 

A Pillangó park  igencsak problémás beruházásának további kibővítésével annak főösszege immár elérte a bruttó 678 milliót.  A 69 miliós munkát azonban nem közbeszereztetjük meg, ugyanis a  közbeszerzési törvény lehetővé teszi, hogy az építési közbeszerzés tartalma 15%-al módosuljon. Értik ők ezalatt az összeg dúzzasztását is.

És láss csodát, addig faragták az új műszaki tartalmat, az árakat, míg épp 14,96% jött ki. Ügyes.

Furamód viszont, míg a plusz munkát egyből kiszámolták, a lakosság által elhagyni kért és kimaradó tételeket nem összegszerűsítették, nem vonták le. Pedig sok tucatnyi milliós tétel maradt meg, hisz állítólag az 5300 négyzetméternyi térkő 10%-át nem rakják le, a nagyréten nem metszik föl a hektárnyi gyepet, nem kell sok száz köbméternyi talajcserét végezni, földet venni, a rosszat el, az új talajt ideszállítani, és nem kell hektárnyi új füvet telepíteniük.

Szétcsapott fatörzs a Pillangó parkban. Az bizonyos,  a  felújítás

során nem volt nyoma szakszerű munkavégzésnek, nem kordonozták körbe a fákat, több kárt tettek a fákban,  mint hasznot.

A sportpályák rendbetétele - ha a fentiektől eltekintünk - önmagában örömteli lesz, végre lesz egy hasznos része is a nagy pénzköltésnek. Én azt kértem, hogy a három kosárlabda pályát ne kerítsék el egymástól,( ezt tervezik)  mert a nagy terület egyben is használható, pl. a Kaffkások is rendszeresen ide járnak görkorizni.

7 komment

Címkék: Karácsony Gergely Rozgonyi Zoltán zuglói óvodák Penta Pillangó park DeerGarden Parkfenntartó konzorcium

Térkővel kezelik a drogproblémát

2018.07.25. 21:09 varnai

Zuglóban nyáron sem áll meg az élet - bár a kerület honlapja, a polgármester kitartóan hallgat róla - felmentették a jegyzőt. (a második hozzáértő jegyzőt veszítjük el a ciklusban) Rendkívüli testületi  ülésen engedélyezték több száz lakás megépítését a Bosnyák téri gyepűre, de eközben elmaradt a júliusra ígért  2 milliárdos megtakarítás testület elé hozása.  Az ott lakók kérését félresöpörve dübörög a Pillangó park  "megújítása", 590 milliós látvány beruházással, térkő lerakással próbálják a lakótelepen gyors ütemben terjedő drogproblémát megoldani.

Miután a jegyző nem jelent meg a legutóbbi rendkívüli testületi ülésen és ennek okára, a terjedő pletykákra a képviselők érthetetlen mód nem kérdeztek rá, a legutóbbi Tulajdonosi Közbeszerzési Bizottsági ülésen megkérdeztem: bizony, Makranci László jegyzőt július 10-vel felmentette a polgármester. A kerület lakosságát, a képviselőket mindmáig nem tájékoztatták, a második jegyző elvesztését nem indokolta az amúgy rengeteg ügyben megszólaló, saját meglátása szerint Zuglót remekül vezető polgármester.

A testületi ülésen engedélyezték, hogy a Mundo beruházást eladják, sőt az MSZP frakció +4 fideszes képviselő ahhoz is áldásukat adták, hogy a terület 15%-án lakások épüljenek. Ki emlékszik már arra a Szabályozási Tervben rögzített elvre, miszerint Zugló megtelt és a tömeges lakásépítés nem segíti a kerület fejlődését?

mundo-center.jpg

A pár évvel ezelőtti látványtervek. Szemfényvesztés volt már ez is, hiszen nemcsak villamos nem lesz, de se az MTK sportcsarnok, sem az új piac épületre semmiféle tulajdonosi szándék, terv sincs.

A Bosnyák tér valaha volt sportpályáján és a tanuszoda helyén 100.000 nm-nyi pláza és több száz lakás is tornyosul majd.  Épp csak a közösségi funkció: a közpark, a  városközpont maradt ki, hisz az ide tervezett közparkból, önkormányzati épületről,  netán új szakrendelőről, rendőrségről, kulturális központról a szerződés módosításkor nem esett szó, a polgármesteri előterjesztés  semmi ilyet nem kért az új beruházótól. 

Ami nem kerül a testület elé az sokszor fontosabb a láthatónál. Ugyanis: hiába szerepelt az elfogadott 2018-as költségvetésben az, hogy a 2 milliárdos betervezett megtakarításról a testületnek döntenie kell, máig nem került a testület elé semmiféle anyag.

megtakaritas.jpg

Vajon mely területeken lett meghúzva a nadrágszíj, lett-e egyáltalán megtakarítás? Ki hozott döntéseket? Hogy áll a költségvetés?

A Pillangó park ügyében látványosan vezették az orruknál fogva az ott lakókat. A Zuglói Lapok-ban arról tájékoztatta a kerület lakóit a polgármester, hogy megállapodott a lakók képviselőivel. Ez sajnos nem igaz, a lakók nem egyeztek meg, hisz a legfontosabb kéréseik:  a rengeteg térkő, a járdák feltörése, a sportpályák felújításának elmaradása nem változott a beruházási tervben. 

37407102_1930916860286591_4242401861279154176_n_1.jpg

A százszor megígért új fakivágási tervvel is lehet egy kis baj, mert úgy tűnik nem létezik, azaz érvényben maradt a régi: 93 fa kivágása, melyből 68 a térkő sétányoknak van útban.

Az elmúlt napokban a kivitelező konzorcium (mely afféle  zuglói ELIOS-ként  a kerület összes zöldterületi munkáját versenytársak nélküli közbeszerzéseken nyeri, érdemes elolvasni az Átlátszó cikkét )  nekilátott a Pillangó park széttúrásának.

Elkerítették a park nagy részét, feltörték a jó állapotú járdákat, és már a a legfontosabb, a rengeteg térkő is megérkezett - nincs mese, ezt mind le kell rakni a parkba. 

kerepesi_jarda_0428.jpg A már feltört Róna utcáig vezető járda hűlt helye, nem volt semmi baja, ettől 3 méterre fog futni az új térkő sétány. Helyett kellett csinálni a megvett 5000 négyzetméternyi beton térkőnek, rengeteg szegélykőnek és más rég beszerzett terméknek.

terko_0432.jpg

Mekkora biznisz már ennyi térkövet rásózni Zuglóra? Nem árulják el.

Bár már százszor kértük a részletes, beárazott szerződést  hogy lássuk mi mennyibe került, nem adja  oda az önkormányzat. lIyen az átláthatóság a valóságban Zuglóban.

terko_jarda0422.jpg

 A karókkal kijelölt térkő sétányok nem képesek ívesen kanyarodni, (nincs a tervezőnek görbe vonalzója se fantáziája) ezért a fák  útban vannak, de  ha szerencséjük van nem vágják ki őket, csak méregdrága gumival kerítik körbe. Két méterrel odébb fut a meglévő, 2014-ben letett tökéletes  minőségű járda, melyet nemsokára szintén feltörnek.

Összehasonlításként pár más zuglói járda, mindenki tud hasonlókat mutatni a kerület bármely pontján. Ajánlom a kerület vezetőinek babakocsival, gyerek biciklivel, tolókocsival kipróbálni. Az idősek ilyen járdákon combcsonttörést,  egy teljesen egészséges ember is csuklótöréses esést kockáztat, ha nem néz a lába elé.

bacskai_jarda_1459.jpg

A Bácskai utca Róna utca Titel utca közti részén 20 méterenként található egy-egy hasonló gyilokárok.

ungvar_lskotelep_1479.jpg

 

mirtusz_jarda1461.jpg
Botlató árok a Mirtusz utca Nagy Lajos felőli végén és egy homemade járdapótlék az Ungvár utcai lakótelepen. Balkáni állapotok.


Mit diktálna a racionalitás, először ezeket a "járdákat" vagy a Pillangó parki 2014-ben készült járdákat kell feltörni és rendbe tenni?

A Pillangó parkiak - mit tehetnének mást? - tudomásul vették a parkjuk fél évre történő lezárását, elkerülhetetlennek tűnő szétrombolását.

A Pillangó parkot ugyanis már nem csak az önkormányzat rombolja, teszi élhetetlenné, hanem az odaszokó drogosok, dealerek, alkoholisták, hajléktalanok is.

Egyetlen nap, a július 23-i lakossági bejárásunk "gyűjtése":

drogo1_1829.jpg

A beszélni alig tudó úriember teljes kómában, kérésünkre odébb támolyog, majd száz méterrel odébb újra elterül. A kihívott rendőrök igazoltatják, majd feltehetőleg mindent rendben találhattak, mert elengedték.

drogo2_1834.jpg

Állandó tanya a Kerepesi út mentén. Annyira ki voltak ütve, hogy észre sem vették, hogy ott vagyunk.

drogo3_1842.jpg

Öntudatlan drogos az Aprók parkja játszótértől 30 méterre. 

fecskendo_1840.jpg

Fecskendő az óvoda kerítése mellett. A kerületi rendészet Padlizsán utcai kirendeltsége 300 méter, az ÁNTSZ ablakai jóformán ide néznek.

drogzacskok_1844.jpg

Drogadagos zacskók a játszótér mellett.

Tehát miközben a valaha jobb sorsú  Pillangó lakótelep, a park és a teljes környék, a Kerepesi úti lakótelep is kezd közveszélyessé válni -  a lakók kínjukban őrjáratokat szerveznek, a Betyársereg fellépését várják - a zuglói önkormányzat a meglévő burkolatok felverésére, térkőre cserélésére költi a pénzt. Bravó.

 

7 komment

Címkék: költségvetés jegyző Zugló Bosnyák tér Karácsony Gergely MUNDO Pillangó park Drog Zuglóban

Pillangó Park beruházás - az ott lakók igényei alapján, vagy drága és felesleges látványberuházás lesz a vége?

2018.06.04. 14:06 varnai

Zuglóban a Pillangó park felújítása nem megy tökéletesen. Az önkormányzat 590 milliós terve - ahogy az várható volt -  kivágta az ott élők biztosítékát. Hogy tiltakozásuknak nyomatékot adjanak két alkalommal bontották el a munkaterületet elhatárolni hivatott kerítést, több, mint kétszázan jelentek meg a tiltakozó fórumon,  ezer aláírás gyűlt össze, hogy a 93 fa kivágásával , a meglévő gyep felszedésével járó,  5334m2 beton térkövet lerakni szándékozó  látvány beruházást megakadályozzák.

Bár a polgármester  mindent megtett, hogy megakadályozza, csütörtökön nagy nehezen sikerült kiharcolni, hogy a képviselő-testület napirendre vegye, tárgyalja a Pillangó park ügyét, meghallgassa a lakosokat.

Azért egy fél napot csak megváratták őket (lássák ki az úr!) és végül egy dodonai, Murphy's határozat született: ha a problémát nem akarod  megoldani, hozz létre egy bizottságot!

 A fő szervezőkkel leülve, a május 10-i lakossági fórumon megjelenő több, mint 220 környékbeli véleményét összefogva ( a videóban meglehetősen tisztán hallatszik, látszik mit nem és mit akarnak a lakók)

https://www.youtube.com/watch?v=6Ughk_SxXQ4

 

 az alábbi 11. pontban foglaltuk össze a beruházást érintő kéréseiket.

Kérjük a Pillangó park az alábbi szempontok szerint áttervezni:

 

  1. A park rendezése során járdák, sétányok és bármi egyéb műtárgy kialakítása miatt fákat ne vágjanak ki, ne ültessenek át!
  2. A meglévő megfelelő állapotú, a fogadótérből kivezető, illetve metró megállóból a Kerepesi úthoz, és a Bolgárkertész utcához vezető járdákat ne törjék fel, helyükre közpénz pazarló módon ne kerüljön térkő.
  3. Egyenes, három méter széles sétányokra nincs szükség, a letenni szándékozott 5334 m2 térkő töredékére van szükség, ezek felhasználhatják a lakótelep belsejének felújításánál.
  4. A meglévő egybefüggő beállt gyepfelületeket ne szabdalják fel sétányokkal, NE szedjék fel.
  5. A beépíteni tervezett új locsolórendszerek a meglévő csőrendszert, és locsolótömlőket használják!
  6. A felszabadult keretből - ahogy a lakók a közösségi tervezés során is kérték - már az első ütemben újítsák fel a sportpályákat!
  7. Ahogy a lakók a közösségi tervezés során is kérték újítsák fel a Pillangó lakótelep belső járdáit, zöldterületeit, utcabútorait.
  8. Ne legyenek napozóágyak és grillsütők.
  9. A kis játszótér maradjon meg, az aszfalt helyére kerüljön gumiburkolat, vegyék figyelembe a szülők megküldött kéréseit!
  10. A tervezett kutyafuttató (k) elhelyezése kapcsán további egyeztetések szükségesek a helyben élő kutyásokkal.
  11. Ne alakítsanak ki új parkolóhelyeket, a fizetős övezetet minél hamarabb vezessék be!

 A park újratervezése során a már kialakult ligetes-kiserdős természetes hangulat megőrzésére törekedjenek: angolparkot és ne francia díszparkot tervezzenek!

Az áttervezés után az új terveket, beépíteni szánt konkrét utcabútorokat, lámpákat, játszótéri eszközöket, burkolatokat egy rendesen meghirdetett fórumon mutassák be!  A látványterveken a tényleges elemeket, növényeket, bútorokat mutassák!

 

Ezt a kérés sort terjesztettem be az összes formai, időbeli követelményt betartva előterjesztésként,  mely fel is került az ÖMTR rendszerbe. A határozatban a beruházás ideiglenes leállítását és a tervek fenti pontok alapján  átdolgozását, a szerződés módosítását kértem.

Nem volt ebben semmi törvénysértő, hiszen  a Közbeszerzési törvény természetesen lehetőséget ad  egy megkötött szerződés módosítására, egy egész paragrafus, a 141/4 §. taglalja a szerződések módosításának lehetséges módjait, okait.

Megjegyzendő, az előterjesztésem jórészt a valóságot törvényesítette volna, hisz a beruházást már  amúgy is  leállították, a munkát már május közepén el kellett volna kezdeniük, (meg is próbálták) és a terveket már jelentősen átdolgoztatták mindenféle testületi döntés nélkül is.

Hogy a testület, nyilvánosság elé ne kerüljön a lakossági tiltakozás mindent megpróbáltak. Egy vasárnap déli  (!) e-mailben a polgármester sajtósa hétfőre meghívott öt szervezőt. A szervezők végül a nyolc fős delegációt küldtek, és ragaszkodtak hozzá, hogy én,  mint az ügyüket támogató egyetlen képviselő is jelen legyek.

img_1189.jpg

A szerdai megbeszélés: Polgármester, Főmérnök, Főkertész, a Pillangó parkiak és én mint képviselő.

A tárgyaláson a polgármester hat pont teljesítését ígérte meg, de a  fák kivágása kivételével a leglényegesebbekről, (2. 3. 4. 5. 7.) a gyep felszedéséről, a hatalmas mennyiségű térkő a lakótelep belsejébe átcsoportosításából nem engedett. Egyre erősebb a gyanú, mintha a már meglévő térkő elsózása köré írták volna ki az egész közbeszerzést. Természetesen egy szóbeli ígéret nem sokat ér, különösen, hogy a megbeszélésről a hivatal részéről kérés ellenére sem készített senki emlékeztetőt. Nem mintha ebben a ciklusban Zuglóban egy  elfogadott testületi határozat sokkal többet érne.

A lakók és én is  - a fenti tárgyalás ellenére is -  mindenképpen ragaszkodtunk hozzá, hogy a Pillangó park ügye a testület elé kerüljön  és a közbeszerzés módosításáról szavazzon a Képviselő-testület. Mert e nélkül az elfogadott tervtől, aláírt szerződéstől lényegesen eltérni törvényesen nem  vagy alig lehet, tehát csak a lakók nyugtatgatására szolgálnak a változtatási ígéretek. 

Azért az jellemző, hogy egy zöld vezetésű kerületben képesek voltak elfogadni egy tervet, mely 68 fát a sétányok miatt vágatott volna ki, majd a lakossági tiltakozásra mégis pillantok alatt  át lehetett úgy tervezni a sétányok nyomvonalát, hogy egy fa se kerüljön a nyomvonalakba. Hát mennyire gondos, a helyszín növényzetét,  adottságait figyelembe vevő egy ilyen kerttervezés?

És két kép illusztrációként: miért féltik joggal a Pillangó parkiak a park beállt zöldfelületüket, harsogó zöld gyepüket. Ősszel az Uzsoki kórház mellé a Korong utcába épített ugyanez a Zuglóban minden parképítést fenntartást egyedül megszerző konzorcium  egy parkolót 11 millióért. A pár száz négyzetméternyi terület fűvel beültetése sem sikerült. Termőföld helyett homokos törmelék került lerakásra, erre vetették minden gondozás, locsolás nélkül a fűmagot. Kontrasztként a kocsibejáró másik oldalán a megmaradt, szintén locsolás nélküli beállt fű. Félő, ugyanígy nézne ki a Pillangó park is, miután eldózerolják az ősgyepet?

uzsoki_vetett_fu.jpg

uzsoki_regi.jpg

Kontrasztként a kocsibejáró másik oldalán a megmaradt, szintén locsolás nélkül megélő beállt fű. Félő, ugyanígy, "kopár szik sarjaként" nézne ki a Pillangó park is, miután DeerGardenék eldózerolják az ősgyepet.

A jegyző törvényességi észrevételt tett a közbeszerzést módosítani kívánó határozatra. Ilyet számos előterjesztésre írnak, ettől a testület még minden esetben tárgyalta az adott előterjesztést, megfontoljuk a jegyző véleményét, de bőven előfordult olyan, amikor ezen észrevételek ellenére is megszavaztak egy határozatot. Két súlyos példa erre, amikor az MSZP többségű Tulajdonosi Közbeszerzési Bizottság 1 milliárdról 1,4 milliárdra emelte a parkolás becsült értékét, majd gyorsított eljárásban írták ki a közbeszerzést. A lóláb annyira kilógott, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság elmeszelete a pályázatot és egy millió forintra büntette az önkormányzatot. A másik a Bosnyák térre tervezett Mundo telek tulajdonváltása, amikor a polgármester háta mögött a beruházóval megállapodva sok száz millió forintnyi kötbér elengedésére tett javaslatot Hajdú alpolgármester. A Jogi osztály három oldalon át sorolta, hogy ütközik a vagyonrendelettel, nem mellesleg BTK. hűtlen kezelés tényállása ekkora vagyonvesztést okozni az önkormányzatnak. Mégis simán napirendre kerültek ezek az előterjesztések, sőt meg is szavazták azokat. 

A Pillangó park esetében nem elégedtek meg a törvényességi észrevétellel. A polgármester szemrebbenés nélkül közölte, "sajnos" nem lehet tárgyalni, a napirendről az előterjesztés  "lekerült". Úgy kellett az SZMSZ-re hivatkozva  a törvények betartására figyelmeztetni, külön szavazást kérni, hiszen a napirendről, esetleges levételről a Képviselő-testület és nem ő (és különösen nem a jegyző) dönt.

napirend.jpg

A Pillangó parki előterjesztés  végül Civilzuglós, LMP-s, Jobbikos és Fideszes szavazatokkal maradt napirenden. 

A Testületi ülés ITT végignézhető.

Ezután újabb pitiáner próbálkozás  következett, hogy a megjelent két tucatnyi lakost eltántorítsák a  jelenléttől, hozzászólástól: nem voltak hajlandóak azt a napirend elejére venni.  Ezt a gesztust bármilyen témában megjelenő vendég esetében mindig megtesszük, a mai nap is, az MSZP szívének oly kedves a Vállalkozz Zuglóban! prezentációja egyetlen ember miatt simán a 27-ről az első helyre sorolódott.

A Pillangó parki lakók, akiket képviselni elméletileg megválasztottak minket, köztük egy tolókocsiban ülő fél lábú ember kitartóan végigvárták, míg a testület végigtárgyalja a megelőző 37 napirendi pontot majd háromnegyed órán át ebédel. 

Délután négy órakor végül sorra került a Pillangó park ügyének vitájára.

A lakók átadták az összegyűlt ezer tiltakozó aláírást. E csekélységet  meg azt, hogy a lakók konkrétan miért tiltakoznak és mit, miért kértek a Zuglói Lapok tudósítása véletlenül elfelejtette megemlíteni, míg az bekerült a cikkbe, hogy én törvénysértő vagyok : )  

A lakosok mély le és hülyének nézéséről tett tanúbizonyságot az a vitában sokszor elismételt mantra, hogy a "nyolc" tiltakozót én hergelem. A lakosok felnőtt emberek,  miután a terveket gondosan áttanulmányozták maguk kezdtek aláírásgyűjtésbe, maguk kezdtek szervezkedni. Épp azt a civil, polgári érdekérvényesítést, állampolgári lokálpatrióta jogot gyakorolták, mely annyira hiányzik ebből az országból.

Végül a kabinetfőnök dodonaira fogalmazott módosítója került elfogadásra, melyet  előterjesztőként elfogadtam. Ezt az MSZP-sek még megkontrázták, több körzetes képviselőt és a Környezetvédelmi Bizottság elnökét, a környezetvédelem iránt mélyen elkötelezett és mély empátiával rendelkező Sógor képviselőt is belehelyezték az áttervezéssel foglakozó egyeztető grémiumba.  Ezt is befogadtam, jöjjenek csak. Megjegyzendő, a lakosok természetesen először a helyi képviselőt, Lévai Sándort keresték, amikor a beruházás a tudomásukra jutott majd amikor ő mindenki számára elérhetetlen volt, se a lakossági fórumon se a ma testületi ülésen nem jelent meg, akkor fordultak hozzám.

pillango_modosito_elfogadott.jpg

Kíváncsi vagyok mikor lesz az első megbeszélés, ki és mikorra fogja összehívni. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: aláírásgyűjtés Karácsony Gergely S-Tér Kft. Pillangó park Lévai Sándor DeerGarden Parkfenntartó konzorcium

A Pillangó park ligete is maradhat liget?

2018.05.08. 08:52 varnai

Miért viselkedik hatalmi pozícióban mindenki ugyanúgy? Ha a Városliget 250 fájának kivágása ellen kitartóan tiltakozik Karácsony polgármester, a baloldali kerületvezetés, akkor miért nem érzik kínosnak  a 93 fa kivágását, 5300m2 beton térkő lerakását egy nagyságrendekkel kisebb területen? Miért titok, hogy mennyivel csökken a zöldterület?

Nem érzik-e a zöld kerületvezetők, hogy mennyire félrement, felesleges, közpénzköltő a természetes hangulatú, ligetes-kiserdős Pillangó park beton térköves díszparkká alakításának terve?

Hogy mennyire eltúlzott az 590 milliós, egy pályázós közbeszerzéssel elkölteni szándékozott terv, mely éppen a lakótelep belsejét és a lepusztult sportpályákat nem érinti?

ret_8319.jpg

A Pillangó parkban miért nem érvényes a Maradjon liget a Liget!  jelszó?

Lenyomják-e  végül a lakosok torkán a "fejlesztést" vagy engednek? A testületi viták idején a sunnyogást, a testületi döntés kijátszását, negligálását vitte végig a polgármester, és a túlzó tervet végül a bal és a jobb oldal is megszavazta.  Lesz-e józan belátás, engednek-e a lényegi dolgokban, vagy megpróbálják e szép szavakkal kimagyarázni a dolgot?

  Vagy most is csak a a lakossági nyomás, azaz a szavazatvesztéstől való félelem számít?

A környékbeliek az elmúlt héten igazi civil önszerveződésbe kezdtek, online és papír alapú aláírásgyűjtésbe fogtak, mely ezres nagyságrendben lelt támogatásra. Úgy tűnik a lakosság többsége ellenzi a "fejlesztés" e fajta eszetlen, tervezőasztalos módját. 

 

img_3317.jpg

Sűrűn vannak a  fák, némelyik odvas, ferde, felnyurgult, - akár  a természetben, egy  igazi erdőben. Tele is vannak madárfészekkel, kopogó harkállyal, küllővel, cinkével, őszapókkal, madárcsicsergéssel.  A lakótelepiek nagyon  élvezik, szeretik az elmúlt négy évtizedben a szemük láttára kinőtt erdőt.

A  magunk részéről a "fejlesztés" e  rideg módját szintén ellenezzük, ennek indokait EBBEN a blogposzban olvashatják. Ezért igyekszünk a lakosok önszerveződését segíteni, a kerületvezetés és a lakosok közti ÉRDEMI párbeszédet kiforszírozni,  kereteket adni hozzá

 

Civilzugló Egyesület

május 10-én, csütörtökön 18,30-ra, 

lakossági fórumot hirdet,

amelyre várunk minden  környékbeli lakost, információ hiányban szenvedőket, kétkedőt, támogatót és ellenzőt egyaránt.

A helyszín  a Pillangó parki kosárlabda pályák 

(100 méter Pillangó parki metró megállótól a Bolgárkertész utca felé, a Sylvester János Református Gimnázium mellett)

Ígérete szerint Karácsony polgármester is eljön. A hétfői bejáráson nyitottak voltak a változtatásokra, mi több az is  elhangzott, hogy a projekt a költségvetés 15%-ig testületi döntéssel megváltoztatható, tehát érdemes eljönni, alternatív tervet megfogalmazni.

 

Beszéljük meg:

  • Szükséges-e 5330 négyzetméter térkő lerakása?
  • Költségtakarékos megoldás-e a Zuglóban jó minőségűnek számító meglévő több száz méter járda feltörése, térkővel újraépítése?
  • Tényleg elengedhetetlen-e 93 fa kivágása, és 22 fa (Városliget Zrt módra) méregdrágán átültetése/kivágása?
  • Mennyire érték el a lakosság nagy többségét a közösségi tervezéssel, és mennyire értették meg a tervezés során a lakossági kéréseket? 
  • Be kell-e terelni a kutyákat a futtótba, megszüntetik-e a póráz nélküli sétáltatást?
  • Miét nem a lakótelep belsejében lévő a balesetveszélyességig töredezett járdákat, belső zöldterületet  teszik rendbe?
  • Miért hagyták ki a lepusztult sportpályákat a felújításból?

 

hazak_kozt_8360.jpg

 A lakótelep belsejében töredezett utcabútorok, botlatós, balesetveszélyes járdák felújítása meg várhat még ki tudja meddig.   A lakosok mindegyike sokkal fontosabbnak tartaná a házak közti területek , járdák rendbe tételét, de egy sima járdaaszfaltozást, pár új padot sajnos nem lehet avatni.

 

 

15 komment

Címkék: közbeszerzés városliget Karácsony Gergely Pillangó park s-tér kft Szabó Rebeka alpolgármester parkfenntartó kft

Közterületre költött 1,3 milliárd, húsvéti nyugdijaspénz és év végi jutalomosztás és hiányzó bevételek

2017.11.28. 11:45 varnai

Az országgyűlési választások közeledtével minden településen egyre sürgetőbbé válik, hogy legyen valami, amit eredményként fel lehet mutatni, kellő csinadrattával fel lehet avatni. Értelemszerűen minden újraválasztását megtolni igyekvő parlamenti képviselő a közterületi beruházásokat erőlteti,  hisz a park építések, járda- és útaszfaltozások - ellentétben egy akár sokkal halaszthatatlanabb óvodai kazáncserével, tetőszigeteléssel -  látványosak, ha akar, ha nem beléjük botlik az átlag, azaz többségében nyugdíjas szavazó.  Ennél már csak a pénzosztás jobb!  Ahogy a kormány most - és Papcsák 2014 telén, tavaszán - most az MSZP is próbálkozna Zuglóban pár ezer forint szétosztásával. Csakhogy mindent egyszerre nem lehet, üres a kassza.

A csütörtöki testületi ülés legfontosabb, és legjobban áterőltetni próbált előterjesztései a három, már két testületi ülésen túlárazás és egyéb kételyek okán visszadobott beruházásunk elindítása volt.  A Pillangó park melletti ligetre szánt eddigi 675 milliós összegből most úgy faragtak le 80 milliót, hogy kihúzták a szökőkutat -  tehát az egyetlen attrakciót amiért  érdemes lett volna messzebbről is oda menni  - és a fedett kutyafuttatót. (ezt megértem, hisz gyakorló kutyásként nem is tudtam soha értelmezni) A  két hónappal ezelőtti testületi ülésen elfogadott határozatot, miszerint a park fejlesztésére legyen 250 millió a felső határ negligálták, azaz annyit reagáltak, hogy ennyiből nem lehet, de semmiféle tervet nem láttunk. Ráadásul az 590.500.000 Ft úgy lesz elköltve, hogy a a lakótelep belsejében található elhanyagolt zöld felületekhez, rossz állapotú járdákhoz és a rossz állapotú sportpályákhoz hozzá sem nyúlnak. Az előterjesztés a baloldali és Jobbikos szavazattal épp átment. 

alaprajz.jpg

ret_8319.jpg

A Pillangó parki lakótelep és a Bolgárkertész utca közötti, Róna út menti ligetes rész, a nagy rét 5300m-2-nyi betontérkővel szétszabdalása, 90 fa kivágásával sétányos díszparkká átépítése szerintem felesleges, eltúlzott és elhibázott látványberuházás.

A Mogyoródi úti sportpálya fejlesztésére nyertünk 100 milliót a fővárostól,  ehhez plusz kell  84 millió önerő, de e mellé még hozzátesznek 290.620.000 Ft-ot, hogy minden tervezett elem, dréncsövezés, évi kb. kétszer használatos színpad, parkour (ki tudja mi ez?), tűzrakók, stb. megvalósuljon.  És mivel többen hiányoltuk, hogy a pályák locsolása és világítása hiányzik, (ősszel már fél öttől sötét van, nyáron akár este 10-ig szoktak kint lenni)  még simán 20-30 millióval ez feljebb is mehet.  Bár egy szipi-szupi pályával lehet a választásokon villogni, de azt tudni kell, Zugló óriási és csak meglehetősen kis kb. 1/10-nyi részéből járnak a Mogyoródi pályára, a kerület többi részén sportolni vágyók pedig még mindig a balesetveszélyes, egészségtelen, harmincéves betonos pályákon fociznak, kosaraznak...  De oké, legyen egy - tömegközlekedéssel nem könnyen megközelíthető helyen lévő - de  tökéletes sportcentrumunk.

Szintén a teljes testület támogatta a Csertő park második ütemének 170 milliós beruházását. Nekem - és amennyire a lakosok belakták láthatóan nekik is -  vannak fenntartásaink az  e fajta hideg-rideg szürke retrós sétányépítési stílus ellen,  jobban örültem volna egy sokkal emberibb, színesebb, pergolás, jóval több növényt használó, árnyékosabb, kiülősebb, azaz barátságosabb tervnek. 

cserto_sakkasztal.jpg

Ezt a kubista falanszter dizájnt viszik tovább

Én azt javasoltam, hogy a közbeszerzést ne a 113 §. nyílt, de hirdetmény nélküli, hanem a 81§. szakasz szerinti nyílt  ÉS hirdetményes eljárásrenddel bonyolítsuk, de ezt  -  ki tudja miért? - leszavazták.

Az erőltetett KBT. 113§. szerinti eljárásban eleve meg kell nevezni három céget, akiket ajánlattételre felkérünk, innentől fogva bolond lesz bármely a magyar viszonyokat ismerő cég napokig pályázatot írni, hisz jól tudja, a győztes már eleve megvan. Ezzel szemben 81. § (1)  nyílt eljárás olyan, egy szakaszból álló közbeszerzési eljárás fajta, ahol senkit nem hívunk meg, és amelyben minden érdekelt gazdasági szereplő ajánlatot tehet és a hirdetményt hivatalosan közzé kell tenni.

E három nagy közterületre elköltött tétel, mindösszesen (590.500 +84+290.6 + 170.2 =   1 milliárd 350 millió forintnyi összeg teljesen ki fogja meríteni a 2018-as költségvetés szabadon mozgatható részét, sőt mondhatni igazi kassza kisöprő, "utánam a vízözön!" szerű választási költségvetéssé teszi.

Plusz ehhez még hozzájön a Civilzugló Egyesület által még 2015-ös költségvetéshez beadott Csertő parki gyerekorvosi rendelő felújítása 300 millióért, aminek a megépítését csak sikerült a választások időpontjáig elhúzni. (ezen kívül önerős nagy beruházás, felújítás az elmúlt három évben nem történt, a Mező suli EU-s, míg a Mókavár bölcsi és a sportpavilon még javában előző ciklusos projekt) A Csertő parki gyerekorvosi rendelő felújításában üröm az örömben, hogy épp a  közbeszerzési Tv. fentebb említett 113§. használva tulajdonképp sikerült árverseny nélkül odaadni a munkát az erre szánt cégnek. Az öt meghívott cég közül kettő eleve nem adott be árajánlatot, egy a becsült értéknél magasabbat adott, tehát automatikusan kiesett, míg a második menet közben visszalépett. Ügyes.

Miután a közterületi fejlesztéseket jól megszavaztuk jöttek a további költekezős ötletek. Az MSZP az eleve hangzatos című előterjesztéséhez "Intézkedési csomag a zuglói idős személyek élethelyzetének javítására" helyben osztott módosítóval azt kezdeményezte, hogy 2018-ban osszunk minden nyugdíjasnak (a 150eFt alatti nyugdíjjal rendelkezőnek, tehát szinte minden nyugdíjasnak) húsvéti ajándékként 5000, azaz ötezer forintot. 

Érdekes, az elmúlt három évben még nem akartak "élethelyzetet javítani". Emlékeztetőül, a "Zugló polgáraiért cselekvési program" hasonló volt, ennek keretében  Papcsák a 2014-es választási évben  karácsonykor 3 ezer, húsvétkor 4000 forintot osztatott szét.   Fontos, hogy én akkor sem tartottam és most sem tartom tisztességesnek ezt a választási években előkapott, a nyugdíjasokat pár ezer forinttal megvenni próbáló pénzosztogatást.

papcsak-osztogat1.jpg

2014 március. Papcsák polgármester Erzsébet utalványt oszt a Sugárban kialakított osztóhelyen. A télen tavasszal szétosztogatott 120 önkormányzati  millió nem volt elég az újraválasztáshoz. De épp elég lett volna egy óvodánk teljes felújításához.

Amúgy az ötlet nem új, a királyok, földesurak  aprópénzt szórattak a nép közé mikor kilovagoltak, hogy pavlovi reflexként örüljön nekik a többi napon épp általuk kizsigerelt pórnép.

A dologban ráadásul volt egy kis csapda is, az 5000 Ft ugyanis nem járt volna automatikusan, hanem csak írásos kérelem után. Ez egyrészt megalázó, másrészt a valóban rászorulóknak csak igen kis százaléka tud kérelmezni. És vajon számukra egy kisbevásárlásra elég 5000 Ft vajon tényleges segítség-e?  Szabó Rebeka alpolgármester joggal jegyezte meg, hogy a tényleg rászorulóknak életkortól függetlenül  karácsonykor 10.000 forintos segélyt ad az önkormányzat.

Hasonló pénzosztós ötletként jött a Fidesz frakció előterjesztése: év végén adjunk  minden hivatali dolgozónak egy havi jutalmat. Ez az amúgy Zuglóban is megszokott tétel idén nem lett betervezve a költségvetésbe.  Talán azért sem, mert Zugló önkormányzata a köztisztviselőinek júliustól  kb. 15%-os fizetésemelést adott és átlag két heti bérnek megfelelő jutalmat is kiosztott.  Tudni kell, a  kétszáz köztisztviselőnk havi bértömege és államnak befizetendő járulékai - bár még véletlenül sem volt az előterjesztésbe beleírva -havonta 500 milliós cash kiadás és a jutalom értelemszerűen még az idei költségvetést terhelné. A jegyző meg is jegyezte, hogy ezt nem tudják kiutalni, az önkormányzat számláján épp annyi pénz van, amiből még tudják a béreket, folyó kiadásokat, pl. az intézményeink fűtésszámláit fizetni, de egy fillérrel sem több. Jellemzően minden pénzköltéssel, elköteleződéssel járó előterjesztésre rá is írták a figyelmeztetést, idénre kiadást már nem javasolnak.  A jegyző elmondta, a költségvetés bevételi oldalán súlyos minusz mutatkozik. 

Jellemzően a jutalmazás pénzügyi forrásaként Felkai MSZP-s képviselő egyből elköltötte volna a nemrég eladott OTP részvénypakettért kapott pénzt,  úgy kellett őt emlékeztetni, hogy ők is megszavazták, hogy a 450 milliót csak sportberuházásra lehet elkölteni. Simán szétosztogatták volna. Amúgy a 2017-es költségvetés bevételi oldalán betervezésre került a részvényekét kapott pénz, tehát azt hiába is cimkéztük meg,  már felszívta  az idei büdzsé.

Végül a húsvéti pénzosztás ötletét és az év végi jutalomosztást is jegyzői javaslatra elnapoltuk decemberre. 

 

1 komment

Címkék: közbeszerzés pénzosztás testületi ülés Mogyoródi úti sportpálya Csertő park Zugló költségvetés Pillangó park csertő park gyerekorvosi rendelő