HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 106 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok


Drágán, nem odavalót álmodtak

2017.10.19. 07:42 varnai

 875 millió Ft-ba (675 millió+Áfa *)  és 110 fa kivágásába kerülne  a Pillangó park ligetének grandiózus letérkövezése. Ahogy a polgármester mondta: 2018-ban ez lesz a főváros, Magyarország legnagyobb park felújítása. Értem én, hogy jól nézne ki egy szalagvágós parkavatás a miniszterelnöki kampány közepén - de mindenáron?

Az önkormányzat nem tudja visszaigényelni az áfát, ezért az előterjesztésben nettó árról beszélni sima ön- és lakosság ámítás.

Csakhogy a zuglói Képviselő-testület a szeptember 21-i ülésen leszavazta az elképzelést, azaz a Civilzugló Egyesület módosítóját támogatva egy olcsóbb terv kidolgozását írta elő. A polgármester azonban az elmúlt hónapban negligálja a testületi döntést és most Tarlós módszerét követve visszahozza ugyanazt a leszavazott előterjesztést. Ahogy ő mondta: méltatlan.

Sorba szedtem a testületi ülésen is elhangzott érveket, -  mely úgy tűnik meggyőzte a a képviselők többségét.

  1. A 2017-es költségvetésbe  300 milliós  összeget terveztünk be, a Testület mindig ekkora összeget szánt erre a területre. Nem tudjuk, ki és miért és mikor emelte több, mint a duplájára a tervezési összeget.
  2. Egyszerűen luxus, sőt felelőtlenség a kerület közel teljes egy éves felújítási, felhalmozási keretét egyetlen egy zöldterületre elkölteni. Van a kerületben még kb. tíz hasonló méretű és sok-sok kisebb  rossz állapotú  tér, park, (Mexikói út, Egressy tér, Újvidék tér, Vass Albert/Pákozdi tér, lakótelepi zöldterületek)  azok rendbe tételére az összeget szét lehetne osztani. Nem is beszélve a felújításra, karban tartásra váró óvodákról, bölcsődékről, két szakrendelőről, száz omladozó önkormányzati bérházról.
  3. A terv megalomán: A 6 hektáros területre 5334 m2 beton térkő, 637 m2 műgyanta burkolat kerülne, plusz egy 20 autós parkoló, azaz a jelenlegi zöldterület  közel 20%-át leburkolnák.  A vvidéki városok főterein már végigsöpört a térkő biznisz, siralmas az eredmény. A tervben szerepel  120 darab kandeláber, - szerintem a harmada elég lenne, és a meglévő lámpákat sem kell kiszántani,  sok ezer folyóméter automata öntözőberendezés, 11.500 m2 új gyep,38 új játék,stb. stb.. A jövőbeni fenntartási költségekről nem ír az anyag. A tervezők persze mindig szeretnek önmegvalósítani, nagyot, drágát álmodni, lásd Városliget, Felcsút, stb.  a megrendelő dolga, hogy a keretösszeget meghatározza. Bár kétlem hogy a tervező bökött erre az összegre, azt előzetesen nyilván jóvá hagyták.
  4. A helyiek,  - én majd minden lakossági fórumon ott voltam, és azóta is sokat sétálok ott, beszélek a környéken lakókkal, - nem vágynak egy ilyen dizájn parkra. Szeretik a mostani ligetes, természetes kiserdő hangulatú állapotot. Amúgy a park jelen állapotában is rendezett, zöld, tele van emberekkel, tollasoznak, fociznak,  frizbiznek, a nyugdíjasok sétálnak, kismamák babkocsit tolnak, kutyát sétáltatnak. Senki nem zavar senkit.
  5. A meglévő játszótér nem rossz állapotú. A teljes játszótér, két tucatnyi játék elbontása  pazarlás. (jellemzően más játszótereink rosszabb állapotúak .Pl. a Kassai téri játszótéren fél éve képtelenek a drótköteles játékot megjavítani, van olyan óvodánk, ahol a játékok le kellett zárni, mert annyira szétrohadtak, hogy baleset-veszélyesek voltak)
  6. Melléterveztek. A helyiek inkább azt szeretnék, hogy a Pillangó lakótelep belsejében, a házak közti rossz állapotú burkolatokat, kockaköves botlatós járdákat, zöld területet tegyék rendbe, de a 875 milliós összegében a belső részek felújítása nem szerepel, azokhoz hozzá sem nyúlnak.
  7. A tervekből épp a sportpályák felújítása hiányzik.(ehhez képest van két petang pálya és két körbe kerített kutyafuttató. Pedig a mostani pálya aszfalt burkolata balesetveszélyes, a rejta sportolók számára egészségtelen, sőt a rossz állapotú drótháló súlyosan baleset veszélyes. A sportpályákra, az új burkolatra, kerítésre, a pályák megvilágítására újabb, 30-50 milliót kell majd valamikor költeni.
  8. A tervekben, bár az előterjesztésből, hogy, hogy nem ez kimaradt, 94 fa kivágását, plusz 22db fa átültetését javasolják. (megjegyzendő, a Városligetben mindösszesen 250 fa kivágása miatt tiltakozik a Civilzugló, a  Ligetvédők és gondolom a PM)
  9. Korrupciós veszély. A polgármester maga adott be módosítót, hogy az MSZP-s közbeszerzési tanácsadó által igen szűk körre szabott ( oktalanul nagyon magas árbevétel) részvételi feltételeken változtassanak.

A jelenlegi állapot:

 img_3317.jpg

A Kerepesi felé eső részen 40 éves fákból álló beállt kiserdő áll, és bár ültetettek és sűrűn vannak - mint egy erdőben -  sok árnyékot, és oxigént adnak. A járda nemrég kapott új burkolatot,  de kétségkívül indokolt mellé tenni közvilágítást, de 10-20 villanyoszlop elég lenne.

ret_8319.jpg

Napozó, tollasozó, focizós, kutyázós rét. A terv szerint nagy egybefüggő zöldterület eltűnne, azt 10 méterenként beton térkő sétányok szabdalnák fel.

A fotó hét közben délelőtt készült, hétvégenként, jó időben a park tele van. A természetes gyep nem egy golfpálya, de strapabíró és gyönyörű, - hívhatjuk biodiverznek. Kár kiszántani és sok pénzért újat vetni, amit évekig óvni kell, és hozzá öntöző berendezést telepíteni, sok pénzért üzemeltetni.  A mostani zöldterületet  keresztbe kasul átszelnék a beton térkő  járdák, melynek közepén egy nagy szökőkút állna. Lehet megirigyelték a Bosnyák téri Papcsák által oda tetetett szökőkutat.

A tervek:

alaprajz.jpg

Melléterveztek. 

 

A panelok közti, fehér foltként látható résszel nem törődtek. A  járdákkal, zöldterülettel, lepusztult utcabútorokkal nem törődnek, mert az nem lett "tervezési terület", pedig a lakossági fórumokon a lakosok ezekről a pusztuló, elhanyagolt területekről beszéltek a legtöbbet.

Megjegyzendő, egy éve simán beengedték a park kellős közepére sok száz négyzetméternyi beton térkő burkolatot, hogy a teniszezők ráláthassanak játék közben az autóikra.A közpark néhai nyilvános teniszpályái ma magánbizniszt szolgálnak.

hazak_kozt_8360.jpg

A házak közti elhanyagolt terület, használhatatlan pad. Szép csendben, avatás nélkül időben kicserélni nem izgi, és nem akkora biznisz,  mint egy új park majd milliárdos megépítése.

kidoltfa.jpg

Hónapok óta itt heverő kiszáradt, kidőlt fák a lakótelep belső területén.

A vitában igen vicces volt, ahogy a baloldal, a PM-es "zöld" polgármester és alpolgármester, az MSZP-s képviselők mantrázták szóról szóra ugyanazokat az érveket, amiket a Városliget Zrt. szokott: a kivágni tervezett fák mind betegek, (erről semmiféle szakvélemény nincs)  nem odaillők, görbék, sűrűn, szakszerűtlenül ültetettek...  Véleményem szerint 20-30 fa útban lehet, lehetnek sérültek is, de 110? És ha felnyurgultak, netán görbék - mint egy erdőben? Ezek mind sok oxigént adó, 40 éves fák, kár értük.

Végül az alábbi határozatot fogadtuk el.

pillango_park_hatarozat.jpg

Az elfogadott határozat:

 A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a Pillangó parkhoz 200-250 millió Ft+Áfa bekerülési értékű terveket készítsenek és a tervet a Képviselő-testületnek és a lakosságnak mutassák be a közbeszerzés kiírása előtt. határidő azonnal, Felelős: karácsony Gergely polgármester

A polgármester a neki nem tetsző határozat elfogadását látva azt mondta, hogy azt "egész biztosan meg fogja vétózni" , de ezzel a számára rendelkezésre álló jogi eszközzel nem élt. Tehát az elmúlt hónapban - mivel ő a felelős és a határidő azonnal volt -  kutya kötelessége lett volna végrehajtania a testületi döntést.

Meg kellett volna bíznia a tervezőt az új tervek elkészítésével. Tán az új tervek el is készültek már. Kíváncsi vagyok az elmúlt egy hónapban megtörtént-e egyáltalán a megbízás.

E helyett tartatott a tervezőkkel egy színes-szagos rábeszélős prezentációt -  az eredeti tervekről. Most, hogy a testületi ülésen a neki nem tetsző döntés született... előtte  ezt a prezentációt még nem tartotta  fontosnak. (A képviselők amúgy meg tudták nézni a terveket az ülés előtt is)

A prezentáció engem nem győzött meg, Sőt, a lehető regroszabb referenciát mutatták.  Mint kiderült a terveket ugyanaz  a cég csinálta, (az S-TÉR Kft.) amely a Csertő park felújítását pár éve megtervezte. Ott, mint a lakossági használatból látszik, sikerült egy senki által nem kedvelt, hideg-ridegszürke, fantáziátlan, árnyéktalan, barátságtalan, az emberek által nem használt sétányt létrehozni. A terv, melyet most folytatni akarnak a lakótelepi hangulat a "retró"-  így mondták - újra megvalósítása... Na hát épp erre a fajta dizájnra nincs szükség sem itt, sem a Pillangó parkban, sem sehol a kerületben.

cserto_sakkasztal.jpg

Sakkasztal. és beton kockák mint székek. A fa lapok utólag kerültek rájuk, de még  így sem láttak soha senkit itt játszani, akár egy pillanatra leülni.

forgoszekek.jpg

Forgó dizájn elvarázsolt kastély székek... utoljára tán Sápi Attila ült rá valamelyikre.

Nem tudom kikre számítottak, de valahogy nem ülnek rájuk sem a beszélgetni szándékozó nyugdíjasok sem a szerelmespárok. A háttérben ,műtő-kékes szórt fényt kibocsátó dizájn kandeláber.  Egy pergola, egy árnyékoló, egy csobogó nincs sehol. Minden szögletes, a burkolat fantáziátlan szürke, még egy színes térkő mintát sem sikerült betervezni.

Ilyen lenne a Pillangó park ligete is.

Most a Képviselő-testületi határozatot negligálva beterjeszti újra ugyanazt, sőt mi több, az előterjesztésben meg sem említi a meglévő, érvényes határozatot. Szép, a demokratikus döntést elfogadó hozzáállás.

4 komment

Címkék: közbeszerzés Karácsony Gergely Csertő park Pillangó-park S-Tér Kft.

Szép csendben eladták Zugló utolsó, fél milliárdos részvénypakettjét

2017.10.10. 10:27 varnai

Amitől Papcsákot sikerült négy évig visszatartani -  bár ők is csencseltek vele -  most Karácsonyéknak csak sikerült:  Eladták Zugló utolsó, még a rendszerváltástól megmaradt családi ezüstjét, bármikor készpénzé tehető vastartalékát, 51.500 db-os OTP részvénypakettjét.

A részvénypakett eladását már régóta több előterjesztéssel szorgalmazta az MSZP-Összefogás frakció, Felkai képviselő több előterjesztésben (566/2015.(XI.26) és közérdekű kérdésben is reklamálta.

otp-reszveny.jpg

51.500 darab ilyen részvényünk volt. Volt, nincs!

A rendszerváltástól mostanáig sikerült megőrizni a folyamatosan növekvő értékű részvényeket. Pedig nyilván sokszor szükség lett volna rá, hiszen az elmúlt 25 évben nemegyszer súlyos működési hiánnyal, likviditási gondokkal, pénzhiánnyal küzdött a kerület.  Mégse vette a bátorságot se Kutalikné, se Rátonyi, se Weinek, se Papcsák a részvények eladásához.

A polgármester által előterjesztett, MSZP-Fidesz  nagykoalíciós szavazatokkal átmenő 2017-es költségvetésbe már tavasszal betervezték a részvénypakett árát, - kellett a pénz költségvetés kiegyensúlyozásához. Tehát még konkrét beruházás, fejlesztés sem lesz belőle, simán felszívja a 2017-es költségvetés.

Az igen drágán működő, (negyedik alpolgármester,  stb.) az országban egyedülállóan magas szociális kiadásaira, minimumjövedelemre büszke, 180 milliós nyugdíjas fűtéstámogatással szavazatvásárló,  2 milliós, luxus pakolóórákat vevő, azokat méregdrágán üzemeltető, a Városgazdálkodási Zrt-nek zöldterület fenntartásra az eddigieknek a dupláját, 1,2 milliárdot, útépítésre az eddigi 100 millió helyett 500 milliót (a közterületeinken furamód nem láthatóak e súlyos pénzek) adó önkormányzat pénzhiánnyal, sőt napi likviditási problémákkal küzd - ezért szép titokban feléli a jövőt, a vagyonát.  A 25 milliárdos költségvetés nyomtalanul felszívja  a részvényekért kapott 457.252 533 Ft-ot.

Meghökkentő módon a Zuglói Lapok, bár több lapszám is megjelent május vége óta, nem adott hírt a zuglóiaknak a csipp-csupp hírről ,a fél milliárdos részvénypakett eladásáról. Mi több a fiss lapszámban a ciklus felei értékelésben a polgármesteri egy oldalon, alpolgármesteri fél oldalakban sem akaródzott a kerület egyetlen vezetőjének sem megemlíteni az eredmények között a részvények eladását. 

Példás átláthatóságunkra jellemző módon  a Képviselő-testületet  május vége óta nem tájékoztatták a részvényeladás tényéről - egy fél milliárdos tranzakcióról -, bár azóta több testületi ülésünk  is volt, amelyeken a polgármesteri beszámolókban nyilván alkalom lett volna pár mondatban e történésre szót keríteni.

A részvény leadásról most is csak "muszájból",  a Sport Kft-nk alaptőke leszállításának előterjesztéséből értesült a képviselő-testület. Ugyanis a pénzhez egyelőre nem  sikerült a Hivatalnak hozzájutnia, mert a részvények eddig a Zuglói Sport és Rendezvényszervező nonprofit Kft-nk törzstőkéjeként szolgáltak és a cégből csak tőke leszállítással lehet a pénzt kivenni. Ezzel próbálkoztak a szeptember végi testületi ülésen.

reszveny_eladas.jpg

Én a magam részéről - a vezetés színétől függetlenül  -  mindig tiltakoztam a részvénypakett eladása ellen. Szerintem az eladás-felhasználás kizárólag valami nagyon komoly, kerületi szinten stratégiailag, urbanisztikailag jelentős beruházás, pl. a régóta ígért sport-szabadidő, vagy kultúrközpont, netán az új szakrendelő megépítéséhez lehetne... azaz lehetett volna indokolt.

Megjegyzendő, az OTP részvények ára az eladás óta is folyamatosan emelkedik, a május végi eladási árhoz, 8902 Ft-hoz képest ma 10.370 Ft-ért jegyezték a részvényeket.

otp_reszveny.jpg

 

 

1 komment

Címkék: Karácsony Gergely OTP részvény Papcsák ferenc MSZP Zugló Fidesz Zugló

Mit csinál Zugló negyedik főállású alpolgármestere?

2017.07.20. 07:54 varnai

Május végén Zuglóban eddig sosem volt dolog történt, negyedik alpolgármestert választatott meg Karácsony polgármester - mert mint mondotta, az önkormányzatok előtt álló feladatok ezt indokolttá teszik. A titkos megválasztása előtt nagy nehezen azt is sikerült kihúzni Horváth Zsolt potentátból, a helyi DK elnökéből, hogy a titkosszolgálatnál dolgozott fedett állásban. A 444.hu  utánajárt, Budapesten még a fővárosban sincs négy alpolgármester, azaz csupán egyetlen másik kerületben, de az is csak tiszteletbeli, azaz nem kap milliós, sőt semmilyen fizetést.

Az egy hónappal későbbi testületi ülésen interpelláltam az új alpolgármestert, kérve, sorolja fel mit végzett, milyen döntéseket hozott a kinevezése óta eltelt időben.

Tisztelt alpolgármester úr,

Ön május 26-a óta főállású alpolgármester. A polgármester az Ön megválasztásának szükségességét a Zuglói Lapokban így indokolta:  „az önkormányzat előtt álló feladatok indokolttá teszik egy új alpolgármesteri hely létrehozását.”

Kérem, sorolja fel az elmúlt közel egy hónapban mely feladatokat oldott meg, konkrétan mely ügyekben intézkedett? Kérem, csatoljon az ön által meghozott döntésekről, elvégzett feladatokról egy listát, az ön által készített írásos dokumentumokról másolatokat

Mint főállású alpolgármester hány napját, mettől meddig töltötte bent a hivatalban?

Ön szerint ebben a majd egy hónapban ön által elvégzett munka megért az önkormányzatnak 897.500Ft-ot? Felvette-e a 147e Ft költségtérítést? Milyen költségei voltak?

Válaszát várva,

Várnai László

önkormányzati képviselő

Miután a hét órás testületi ülést a pulpituson ülve némán figyelve ülte végig - ahogy az egy ex titkosszolgától el is várható - amikor rajta volt a válaszadás sora válasz helyett kioktatott. Válasza ITT, a 45. napirendi pontnál megtekinthető. (az önkormányzati TV adása, mely a határozat után négy évvel került megvalósításra sajnos nem igen követhető a laikus, de közügyeik után makacsul érdeklődő zuglói választópolgárok számára, mivel a napirendek címét a hivatal  - ki tudja miért -  nem tünteti fel. Talán ez is a titkosítás része)

horvath_zsolt-2.jpg

Egy hónap után megjött az írásos válasz is, azaz a válaszlevél, mert a feltett kérdéseket nem sikerült megválaszolni.

interpellacio_alairt_horvath_zsolt-1.jpg

interpellacio_alairt_horvath_zsolt-2.jpg

Hogy sikerült-e az alpolgármesternek a képviselői interpellációra válaszolnia, arra, hogy konkrétan mit végzett, mennyit volta hivatalban, döntsék el Önök. Az őszi ülésen (nyáron két hónapra megáll az élet az önkormányzatban)  szavaz a testület a válaszról.

3 komment

Címkék: Karácsony Gergely Horváth Zsolt alpolgármester Demokratiks Koalíció zuglói baloldal

Kátyú kátyú hátán

2017.07.03. 23:56 varnai

A budapesti utak kritikán aluliak. A zuglói önkormányzat -  mint sok mindenben -  ebben is élen jár, immár négy alpolgármester segíti (vagy hátráltatja?) a polgármester munkáját, mégsem találni olyan kerületi kezelésű mellékutat, amelyik ne úgy nézne ki, mint egy pachwork ágyterítő. A kátyúk legtöbbször ezekből a szakszerűtlen, ámde költséges foltozgatásokból keletkeznek.

A kerületben szerte található rengeteg kátyú július elején azért is meglepő, mert a 2017-es közbeszerzésünk okán Zugló immár az elmúlt években kátyúzásra költött összeg ötszörösét, évi 500 millió forintot költhet út és járdajavításra. A 4 évre szóló keretszerződés közbeszerzést, melyet a politikai mandátumon illetlenül túlnyúlóan írtak ki, az egyedül  induló pályázó, a PENTA  sikeresen meg is nyerte. A 2 milliárdos szerződés furcsasága, hogy a már kiírt közbeszerzést egyszer minden indoklás nélkül megállították majd kisvártatva újra kiírták, véletlenül épp akkor, amikor a legtöbb jelentős piaci szereplő éppen ki volt zárva közbeszerzéseken indulásokból.  Ügyes. Árverseny nem lévén nem tudjuk a Penta olcsón vagy drágán dolgozik - de lenne tippem. Munkájuk eredményét eddig nemigen látni.

Íme egy fél órás herminamezei bringázás, alig fél km2-nyi terület  bejárásának szűk válogatása. A két érintett körzet képviselői, Cseke Vanda és Kovács Balázs képviselők -  hisz annyira gyakran láthatóak körzetük utcáin - már nyilván észlelték és jelentették a kátyúkat, de ha nem, megteszem most én.

katyu_franciaut_net.jpg

A Francia út Ajtósi Dürer sor sarka. Naponta sok tucatnyi rendőrautó hajt bele a méretes lyukba, a BRFK Közlekedésrendészet kapuja 30 méterre a fotón is látható. Nem zavarja őket? Felhívnám még a figyelmet a teljesen lekopott zebrára is. Már írtam ez ügyben a BKK Közútnak.

katyu_korong_2.jpg

Egy egyszer már teljesen szakszerűtlenül betömött kátyú a Korong utcában.

A Korong utca elején lévő lyukacska, a Mozgáskorlátozott Iskolába érkező gyerekek gyűjtőbuszai naponta huppannak bele. E kátyútól  tíz méterre szokott a polgármester Verspiknikkor koszorúzni.

katyu_korong_paros.jpg

Zuglóban gyakran hangoztatott polgármesteri szlogen az esélyegyenlőség, ezért a Korong utca páratlan oldala sem maradhatott kátyú nélkül. Az 1. szám előtti terjedelmes lyuk, a mellette lévő repedezett foltozásból nyilvánvaló, hogy itt már csak a teljes szőnyegezés segíthet. 

katyu_korong_3.jpg

 

katyu_bacskai_net.jpg

Egy Bácskai utcai versenyző. A lakosok a magad uram, ha önkormányzatod nincsen elvén autóikat kímélendő visszapuzzlézták az aszfaltdarabokat.

katyu_korong_net.jpg

A Kolumbusz utca zeneiskola felőli részén kátyú kátyúba ér. Az útburkolat teljes szélességében szétesőben van.

katyu_uzsoki_net.jpg

Egy méteres darab az Uzsoki utcai kórház régi bejáratánál. Az Uzsoki Korong sarka amúgy arról híres, hogy minden komolyabb esőzéskor méter mély időszakos tó keletkezik itt, mely a környékbeli alagsori és földszinti lakásokat is rendszeresen elönti. A lakók hiába írnak az önkormányzatnak, a csatornázási műveknek, mindhiába.

katyu_laky_net.jpg

Egy még csak kifejlődőben lévő kátyú a Laky Adolf utca kettéágazó részén. Az egész burkolat szétesőben van.

Egy dobogós, 10 centi mély üreg a Szugló utca Újvidék téri szakaszán.

katyu_ujvidek_net.jpg

Ez a lyuk már tengelytörően mély és balesetveszélyes. Kerékpárral belemenés esetén a fenti kátyúk mindegyike óhatatlanul nagy eséshez vezet.

katyu_locsei_net.jpg

Kátyúversenyünk mostani első helyezettje a Lőcsei utca patika előtti részén teszi ősz óta teszi felejthetetlen élménnyé a Bosnyák piacra látogatást.

Kérem a zuglóiakt és a hozzánk látogatókat küldjenek kátyú fotókat, melyeket menten továbbítok a Zuglói Városgazdálkodási Zrt-nek.

3 komment

Címkék: közbeszerzés Zugló Karácsony Gergely út és járdajavítás penta konzorcium

Hiába írtak a vakok, csak azért is orra buktatják őket

2017.06.14. 11:14 varnai

Épp egy hónapja, hogy felhívtam a polgármester figyelmét, hogy Zuglóban a frissen kialakított parkolási övezetben - mely bizonyára Magyarországon a vakok által legfrekventáltabban használt terület, hiszen itt vannak az intézményeik, iskoláik, bentlakásos otthonuk -  a  parkolóórák  a vakok számára baleset-veszélyesen, a fal mellé kerülnek kihelyezésre. Hiába.

Kisvártatva a Vakok Állami Intézete igazgatója és a Vakok és Gyengénlátók Szövetségének elnöke is levelet küldött a kerület vezetőinek továbbá összes képviselőjének és felvették a kapcsolatot a kivitelező céggel is. Úgy tűnik hiába. Mostanra a vakok által legsűrűbben járt Hermina utat is végigrakták parkolóórákkal, mindenütt a balesetveszélyes helyre, a fal melletti részre betonozva azokat.

 

 

1526_1_2017_parkoloorak_elhelyezese-1.jpg

1526_1_2017_parkoloorak_elhelyezese-2.jpg

A Magyarországi Vakok és Gyengénlátók Regionális Szövetsége elnökének június 1-én írt levele:

 

Hivatkozva a május 20.-i találkozásunkra (sportnap) szeretném írásban is jelezni, hogy hatalmas problémát okoz a látássérült tagjainknak az önálló közlekedésben a parkoló órák kihelyezése a kerületben.  A kerítés mellé helyezett parkoló órák akadályt jelentenek a kerítés és fal mellett  fehér bottal, vagy anélkül közlekedő vak és gyengénlátó embereknek, komoly balesetveszélyt okozva.

Tekintettel arra, hogy a munkálatok már megkezdődtek, sok helyen felbontották a burkolatot, föld kupacok és munkagépek akadályozzák jelenleg is a biztonságos közlekedést a Hermina úton, kérem azonnali segítségét a probléma megoldására, az építkezések leállítására.

Véleményünk szerint tökéletesen elérhetőek lennének a parkolni szándékozó gépkocsi vezetők számára az úttest felőli járda szélén is a parkolóórák.

A önálló és biztonságos közlekedés egyik legfontosabb területe a látássérültek számára a kerítések, vagy épületek által biztosított támpont, vagy felület, illetve az azok melletti egy-másfél méternyi távolság. Ezért az itt elhelyezett bármilyen tárgy (pad, oszlop, tábla, parkolóóra) baleset veszélyt okoz a látássérülteknek.

Kérjük a fentiekben leírtakat a kerület teljes parkoló övezetének kialakításánál vegyék figyelembe.

Szívesen folytatok az ügy kapcsán érintett illetékesekkel személyes egyeztetést.

Köszönettel,
Fodor Ágnes
elnök
VGYKE

Úgy tűnik hiába írtak. Ezeket a friss alapokat a Hermina útra  pár napja, már bőven a levelek után tette le a kivitelező cég. Pirossal jelölöm hová kérték, hová szokás tenni normálisabb helyeken a parkolóórát. Ott ahol a villanyoszlopok, a  fák, az  elektromos kapcsolószekrény is van.

hermina_parkooora.jpg

Az órák alapja a Hermina úton, 100 méterre a Magyarországi Vakok és  Gyengénlátók Országos Szövetségének épületétől.

hermina_parkoloora2402.jpg

Az építkezéseket sehol sem kordonozták körbe.

ajtosi_parkoloora.jpg

Tíz méterre a Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Készségfejlesztő iskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye, Kollégiuma és gyermekotthonának bejárata.

Naponta több száz vak jár erre... X-el jelölve az alkalmas hely. A parkolóórák napelemesek, tehát bárhol letehetőek.

Az első kihelyezett órára a környék népe máris udvarias kérést helyezett el.

tegyetek_at.jpg

És végül egy példa Budáról a Fő utcáról, hogy lehet az órákat nem útba is is rakni.

parkoloora_fouca.jpg

 Miért van az, hogy Zuglóban még a legegyszerűbb dolgot is képesek rendre elbaltázni?

 

3 komment

Címkék: zuglói önkormányzat Karácsony Gergely Parkolási Közbeszerzés Vakok és gyengénlátók szövetsége Vakok állami iskolája

Azonnali hatállyal eltüntetni!

2017.06.01. 15:30 varnai

A Civilzugló Egyesület a 4. alpolgármester teljesen felesleges kinevezése, a minket ért büntetés, a bizottságokból való kizárással fenyítésünk miatt demonstrációba kezdett. Egy hétig a hivatal előtt fogunk sátrazni a minket és választóinkat ért indokolatlan "adminisztratív intézkedés" kiszorítás okán, az önkormányzatiságot  megszégyenítő pitiáner leszámolósdi ellen. 

A demonstrációra virradó nap reggelén felirat jelent meg a hivatal előtti járdán:

MINDENKI SZÁMÍT, KIVÉVE A ZUGLÓI CIVILEKET

Hadd lássák a hivatallal küszködő, ügyes bajos dolgaikkal jövő zuglóiak, ország-világ, önkormányzati irodájából a Budán lakó, az egész leszámolósdit  kitaláló országgyűlési képviselőnk, Tóth Csaba,  és nem utolsósorban  ablakából, papcsáki wc-jéből  kikönyökölve a polgármester, PM miniszterelnökjelölt, hogy szlogenje és az általa szavazattal támogatott papcsáki módszerek mennyire nem egyeznek.

satrazas_total.jpg

Nem telt el fél nap és megjelent a Városgazdálkodási Zrt. gyorsreagálású csipetcsapata, és a Kétfarkú kutyások színes járdafestéseit eltüntetni akarók buzgalmával komoly rendőri biztosítás mellett először lesepréssel, majd markersprayekkel próbálták eltüntetni a kellemetlen igazságot. 

lefestes_rendorautok.jpg

Tucatnyi rendőr három gépjárművel biztosította a seprést, lepingálást

A spayek idejekorán kifogytak, a felírat érthetetlenné torzított  harmada két további napig maradt. Így, hogy nem volt értelmezhető, már nem volt olyan ciki.

A hivatalba tartó zuglóiak az önkormányzattól megszokott érthetetlen és értelmetlen dolgok egyikének betudva próbálták kisilabizálni az örkényire torzított mondatot.

feligszoveg.jpg

lefestes_uttest.jpg

Ma egy profi hat fős kisteherautós brigádot vonultattak fel és egy hordónyi szurkot, azaz profi útjelző festéket bevetve vastagon  lekenték újra  az egészet. A szembesítő felirat expessz módon eltüntetése egy forinttal sem került többe a zuglóiaknak uszkve 150-200 ezer forintnál.

Túlmenve azon, hogy vajon miért ennyire sürgős pénzt nem kímélve a lakosok szeme elől eltüntetni a mondatot az a legbosszantóbb, hogy e villámreakcióval összemérve máshol a Zrt. mennyire nem vagy lassan  reagál.

Jó hónapja jeleztem a Zrt. városüzemeltetési osztályvezetőjének, hogy sem a Kassai téri, sem az Újvidék téri játszótér ivókútjai nem működnek. A játszók tele kitikkadt gyerekekkel, de nincs ivóvíz. Azóta sem javították meg őket. 

 

kassaiter_ivokut.jpg

A Kassai téri játszótér hónapok óta nem működő ivókútja. A  bejelentés után egy hónappal sem sikerült megjavítani.

ujvidek_te_ivokut.jpg

ujvdik_ivokut.jpg

A nemrég felújított Újvidék téri játszótér ívókútjai. Egyik sem működi hónapok óta, pedig sok száz kicsi gyerek játszik sok kamasz focizok a téren nap, mint nap..

És a szülők kedvence: a téren hónapok óta heverő betonkoloncos vasdarab.

ujvidek_ter_kolonc.jpg

3 komment

Címkék: Karácsony Gergely Civilzugló Egyesület Tóth Csaba országgyűlési képviselő Várnai lászló

Nagyon nem akarták

2017.05.22. 12:07 varnai

Ki gondolná, hogy a baloldali mintaprojektként irányított Zuglóban egy évek óta áldatlan állapotú terület rendbe tételének kiharcolása nemcsak egy lakosnak, de még egy képviselőnek mekkora tortúra,  hány gáncson kell átküzdenie magát?

A Korong utcai parkoló megépíttetése állatorvosi lova  a kicsinyes politikai keresztbe tevésnek, politikailag motivált hivatali szabotálásnak. Mondhatnánk  egyedi eset, de nem, Zuglóban mindennel ez megy, legyen az a közösségi kert, szociális lakás, vagy pl. az óvodai faültetés program, melyet épp ugyanígy fúrt meg a Városgazdálkodási Zrt.

korong_parkolo_1921net.jpg

Nyáron porfelhők és tengelytörő lyukak, ősszel tó méretű, 30 centi mély tócsák és sár található az Uzsoki utca Korong utca sarkán.

2016 októberében a környéken lakók panaszlevelet írtak az önkormányzatnak. Semmiféle választ nem kaptak, végül márciusi újabb levelükre a kabinetből pár soros sajnálkozás közepette, "adminisztrációs hiba" az alábbi, a Városgazdálkodási Zrt-ben február közepén született választ küldték tovább a lakosoknak:

korong_level.jpg

"Melynek megvalósulása a Képviselő-testület beruházási és felújítási költségkeretet érintő döntésétől függ"

A lakosok engem március végén kerestek meg, próbáljam már meg előrelendíteni az ügyet.

2017 április 12-én, miután a fentebbi Városüzemeltetési Osztályvezető erre kért  levélben kerestem meg a Városgazdálkodási Zrt vezérigazgatóját, hogy a parkoló megépítéséhez szükséges, a májusi 11-i ülésre beadni szándékozott előterjesztésemhez a meglévő dokumentációt csatolhassam. Két hétig semmilyen választ, se írásost se telefonost nem kaptam.Ezután a polgármesterhez és a jegyzőhöz fordultam:

From: László Várnai [mailto:varnai.laszlo14@gmail.com]
Sent: Monday, April 24, 2017 4:03 PM
To: jegyzo <jegyzo@zuglo.hu>; polgarmester <polgarmester@zuglo.hu>; baracskai.gabor@zugloizrt.hu; Németh Zsolt <nemeth.zsolt@zuglo.hu>; adrienn.kormendi@sberbank.hu
Subject: Fwd: korong utcai parkoló

Tisztelt polgármester úr, tisztelt jegyző úr és vezérigazgató úr,

 

Több lakos fordult hozzám, hogy a Korong utca végén a kórház menti parkoló poros, pocsolyás, és ezzel már megkeresték a ZVZ Zrt-t. Cégünk a lakóknak azt válaszolta, hogy a tervek rég készek, csak mindig kimarad a költségvetésből a beruházás. Ezután egyeztettem a ZVZ Zrt. Városüzemeltetési osztályvezetőjével, aki azt mondta a tervek bármikor kivitelezhetőek,  Baracskai Gáborral egyeztette, de azokat hivatalosan az igazgatótól kell elkérnem.

Április 12-én az alábbi levélben fordultam a ZVZ Zrt. vezérigazgatójához. Mindmáig nemhogy a  terveket, de még választ sem kaptam.

Tisztelt polgármester úr, jegyző úr, mivel a beruházást szeretném a májusi testületi ülésre bevinni kérem intézkedését, hogy az anyagot megkapjuk és segítségét kérni, hogy az előterjesztés elkészüljön a májusi ülésre. 

Ezen kívül szeretnék egy választ, hogy lehetséges, hogy egy hivatalos képviselői kérést ilyen egyszerűen negligálnak.

 

Intézkedését várva, 

Várnai László 

önkormányzati képviselő

A Városgazdálkodási Zrt, most, az eddigi 15 nap hallgatás után menten válaszolt. Útmutatást kértek, hogy odaadhatják-e. Ügyes. :

Feladó: "Novák, Róbert" <novak.robert@zugloizrt.hu>
Dátum: 2017. ápr. 27. 11:44

Tisztelt Jegyző Úr!

Várnai László képviselő úr a tárgyi (beruházás tervezési, engedélyeztetési) munkával kapcsolatban megkereste a Zuglói Zrt.-t. Társaságunk a Képviselő urat szóban tájékoztatta már a beruházással előkészítettségével kapcsolatban és egyben kérte a Képviselő Urat, hogy amennyiben a tervdokumentációval kapcsolatos írásos anyagokat kér, akkor e kérést hivatalos módon is tegye meg.

Képviselő Úr 2017. 04. 12-i megkeresésével kapcsolatban tájékoztatjuk a Tisztelt Jegyző Urat, hogy a kért dokumentumot a Zuglói Zrt a Képviselő Úr részére rendelkezésre tudja bocsájtani, azonban az általunk ismert jelenleg hatályos szabályozások nem tartalmaznak útmutatást arra vonatkozóan, hogy egy Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata megbízásából végrehajtott beruházás előkészítés dokumentumai milyen formában és tartalommal adhatók át a Képviselő-testület tagjai számára.

Természetesen Képviselő Úr munkáját segítendő, Társaságunk a rendelkezésre bocsájtható információkat és dokumentumokat is meg kívánja adni a tárgyi beruházással kapcsolatban.  Ennek elősegítése érdekében jelen segítségkérés mellé a kért dokumentumokat csatoltan megküldjük a Jegyző Úr részére.

Jelen segítségkérésünk mellett a tárgyi beruházással kapcsolatban az alábbi előzetese, rövid tájékoztatást adjuk:

A Bp. XIV. Korong utca (Uzsoki utca – Róna utca) parkoló építés terve 2014. év végén elkészült, az építési engedély 2015.01.22-én kiadásra került, mely 2015. április 16-án jogerőre emelkedett. A tervezői költségbecslés szerinti kivitelezési bekerülési költség bruttó 11,0 mFt.

A Zuglói Zrt. minden évben szerepelteti a feladatot az önkormányzati költségvetési koncepciójában.

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának a 2017. évi költségvetése, a parkoló építés előirányzaton nem tartalmaz fedezetet a beruházásra.

Kérjük, segítségét és állásfoglalását a tárgyi Képviselői megkeresés törvényes és jogszerű teljesítése érdekében!

Segítségét és a válaszát előre is köszönjük!

Tisztelettel:

..........................

Vezérigazgatói munkatárs

Május 15-én újabb levelet írtak a jegyzőnek, de az anyagot én még mindig nem kaptam meg. Természetesen eddigre az előterjesztésem már lecsúszott volna az eredetileg május 11-re tervezett, és a késöbbi, május 18-ra odébb tolt Képviselő-testületi ülésről is.

From: Baracskai Gábor [mailto:baracskai.gabor@zugloizrt.hu]
Sent: Monday, May 15, 2017 12:08 PM
To: Makranczi László
Cc: Jegyzo; Baranyai Zsolt; 'Novák Róbert'; Hajdu Flórián
Subject: FW: FW: Korong utca porondterület terve

Tisztelt Jegyző Úr!

A Korong utca (Uzsoki u. – Róna u.) parkoló építéssel kapcsolatban az alábbi tájékoztatást tudjuk adni:

A Bp. XIV. Korong utca (Uzsoki utca – Róna utca) parkoló építés terve 2014. év végén elkészült, az építési engedély 2015.01.22-én kiadásra került, mely 2015. április 16-án jogerőre emelkedett. A tervezői költségbecslés szerinti kivitelezési bekerülési költség bruttó 11M HUF.

A tervekben szereplő műszaki tartalom szerint az Uzsoki utcai Kórház Korong utcai oldalán a parkolóhelyek rendezésére, egységesítésére, utcabútorok elhelyezésére kerülhetne sor.

A közel 90 m hosszú tervezési szakaszon összesen 32 db parkolóhely lett megtervezve. A parkoló felületek térkő burkolatot kapnak (355 m2). A szakasz elején található 8 férőhelyes merőleges parkolót a korház oldala felől közelíthetjük meg. Itt aszfalt szélesítésre is szükség van. Az 5 db párhuzamos parkolóhely elé, úgynevezett parkoló fül tervezésére is sor került. A további merőleges parkolóhelyek a Korong utca felől közelíthetők meg. A korház mellett futó gyalogjárda mellé egy, dohányzásra kijelölt felület került betervezésre, melyre utcabútorok (3 db kikötő pad, 1 db PRFK szemétgyűjtő csikkgyűjtővel, 1 db pavilon) kerülnek kihelyezésre.

A tervek megvalósítása során a kivitelezéshez E-napló vezetése szükséges, a beruházás építési engedélyköteles tevékenysége miatt (készenlétbe helyezési díj megfizetése mellett).

A beruházásról megvalósulási dokumentáció készítése szükséges.

A megvalósulást követően a parkolót forgalomba szükséges helyezni (hatósági díj megfizetése szükséges).

Az előbbiekben leírtak alapján a tárgyi feladat nem része a Zuglói Zrt. és Budapest Főváros XIV. Kerület Önkormányzata között kötött közszolgáltatói szerződésben szereplő feladatoknak. Budapest Főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzata a 2017. évi költségvetési rendeletében a Zuglói Zrt. számára a közszolgáltatói szerződés szerinti feladatok költségkeretét biztosította.

A „nagy utas” szerződés keretében beruházási feladatok elvégzésére is nyílik mód, azonban a közszolgáltatói szerződés szerint rendelkezésre álló fedezet üzemben tartás és karbantartás felhasználhatóságot enged, így amennyiben az-az Önkormányzati döntés születik, hogy a Zuglói Zrt. a tárgyi feladatot a közszolgáltatói szerződése szerinti forráshelyről kivitelezze, akkor kérjük ennek jogi felhatalmazását a Zuglói Zrt. részére biztosítani szíveskedjenek.  

Kérjük Tisztelt Jegyző Urat, hogy a tárgyi levélben foglaltak szerint a feladat megvalósításához szükséges feltételrendszert biztosítani szíveskedjen.

Köszönettel,

Végül nekem, miután személyesen megkerestem a jegyzőt és az aljegyzőt is május 15-én küldték tovább a dokumentációt.

Mikor látták, hogy az előterjesztést mindenképp be fogom adni, a Zrt.változtatott eddigi többször leírt álláspontjukon - miszerint ahhoz, hogy a parkoló 2017-ben megvalósuljon a Képviselő-testületnek kell döntenie és  forrást megjelölnie - és az előző levélhez képest négy órával később új verzióval álltak elő:

Feladó: Novák, Róbert
Dátum: 2017. május 15. 16:30
Tárgy: Korong utcai parkolóépítés
Címzett: László Várnai <varnai.laszlo14@gmail.com>
Másolatot kap: jegyzo <jegyzo@zuglo.hu>, "vezerig@zugloizrt. hu" <vezerig@zugloizrt.hu>

Várnai László önkormányzati képviselő  részére

Tisztelt Képviselő Úr!  A Korong utca (Uzsoki u. – Róna u.) parkoló építéssel kapcsolatban írt korábbi megkeresésére az alábbi kiegészítő tájékoztatást tudjuk megadni: Ismereteink szerint az Önkormányzat vezető tisztségviselői részéről az a döntés született, hogy a tárgyi parkoló-építési feladatot még 2017. évi költségvetési keretekből meg kívánják valósítani, az külön egyéni képviselői előterjesztés készítését nem igényli.A munkálatok várhatóan 2017 őszére fejeződnek be. Tájékoztatásunk megértését és további segítségét előre is köszönjük!

 Tisztelettel:Novák Róbert

Vezérigazgatói munkatárs

Egy enigmatikus "vezető tisztségviselői" döntött, de hogy név, titulus szerint ki azt gondosan titkolták.

  Netán, ha mégsem készül el a beruházás, ne lehessen a felelőst számonkérni,  ahogy az Zuglóban jó szokás (feltehetőleg Hajdú Flórián MSZP-s gazdasági alpolgármester a Zrt. igazgatójának sógora ) A lényeg az volt, hogy én be ne adjam az előterjesztést.

Most akkor kell testületi döntés, amire eddig erre vártak, vagy sem?

Biztos, ami biztos megírtam az előterjesztést, az addigra ismét odébb tett május 25-i Képviselő-testületi ülésre, mely a jogi normakontrollon átmenve  felkerült a napirendre.

korong_parkolo_1919.jpg

 Őszre talán elkészül a parkoló és mellé nyolc fát is ültetünk.

 

1 komment

Címkék: Karácsony Gergely Korong utca Hajdu Flórián alpolgármester Városgazdálkodási Zrt. Uzsoki korház parkoló építés

Parkolóórák Vs. vakok

2017.05.16. 12:13 varnai

Zuglóban mint tudjuk Mindenki számít! - bár a gyalogosok és a látássérültek egy kicsit kevésbé, mint az autósok.

kurtán-furcsán eldőlő 1 milliárdos parkolási közbeszerzés kivitelezését máris sikerült elbaltázni. A frissen telepített parkolóóráink alapjait a járdák belső, fal melletti oldalához, a lehető legbalesetveszélyesebb helyre betonozták. Mert csak.

Az ilyen közterületre, járdára kerülő beruházások terveit a Vakok Állami Intézete hivatalból meg szokta kapni akadálymentesítési véleményezésre, de ezt a Zuglói önkormányzat elmulasztotta megküldeni számukra. 

A Zuglót ismerők tudják, hogy a most kialakított parkolóövezet a látássérültek szempontjából különösen kritikus helyen van. A Városliget Hermina úti sarka  tele van az intézményeikkel, a Hermina úton van a Vakok Intézete, bentlakásos otthona, az Ajtósi Dűrer sorban van a Vakok iskolája. Annyira frekventált itt a mozgásuk, hogy még a lámpák is beszélnek, hangjelzéssel segítik őket a napi közlekedésben. Zugló eközben akadályokat épít nekik.

parkoloora_1846.jpg

Friss betonozás az Ajtósi Dűrer soron. Az "építkezés" 200 méterre van a Vakok iskolájától és vakok Hemina úti bentlakásos otthonától.

A kivitelezőnek már az építkezéseket sem sikerült szabályosan körbe kordonoznia, biztos vagyok benne, hogy az elmúlt egy-két napban is tucatnyi orra esést, sérülést sikerült okozniuk a szabálytalan munkavégzéssel.

Naponta sok száz vak járja a környéken a megszokott rutin útvonalát, számukra minden új tárgy komoly veszélyforrás. A fotózás előtt épp egy vak pár ment neki a hirtelen kinőtt akadálynak.

parkoloora_javor_1848.jpg

A  szűk Jávor utca. Még itt is elfért volna a parkolóóra a fák vonalában. Lehet kerülgetni babakocsival.

De a szűk járdákon a sima gyalogosok is nap mint nap neki fognak menni a parkolóóráknak. A parkolóórák adekvát helye a járda úttesthez közeli oldalán van a fák vonalában van. A Stefánia 8 méter széles járdáján sem találtak jobb helyet, mint a kerítés menti rész?

parkoloora_stefania_1847.jpg

A Stefánia út legalább 8 méter széles járdáján sem találtak jobb helyet, mint a kerítés menti rész?

Két megjegyzés. 1. A parkolóórák semmiféle közműbe nincsenek bekötve, napelemesek, nem kellett hozzájuk áram, ezért bárhová letehetőek.

2. Amikor a kerékpártámaszokat kellett volna Zuglónak letenni a fővárosi járdákra, akkor a kerület évekig tökölt, majd végül neki sem futott a kihelyezésnek.

parkoloora_ilka_1780.jpg

Az Ilka utca Thököly út sarka, kanyarodik az elgondolkodó gyalogos és puff.

Az éles-hegyes vasak itt sincsenek körbekordonozva.

Ma délelőtt telefonon szóltam a polgármesternek, kértem, hogy azonnal állítsa le a kivitelezést, nézzék át a még hátralévő helyszíneket és a már kitett parkolóórákat tegyék át a megfelelő helyre.

Kíváncsi vagyok valaha kiderül-e, ki hagyta jóvá ezeket a konkrét helyszíneket, lesz-e felelőse a döntésnek, vagy megy majd a szokásos mellébeszélés, felelősség elhárítás. Mint az már bevett gyakorlat, ahogy azt az '56-os szerződés nélküli plakátkihelyezés, az elszabotált óvodai faültetésben, és az elmúlt két évben még számos hasonló ügyben történt. 

Remélem, amikor polgármesterünk szombaton az Ajtósi Dűrer soron a miniszterelnökjelölti expozéját tartani  caplat maga nem esik át egy félkészre betonozott vastuskón, és nem ilyen módon világosodik meg, rájőve, mennyire nehéz még egy kerületet is elvezetni különösen, ha közben egészen más érdekli.

4 komment

Címkék: zugló Karácsony Gergely parkolás közbeszerzés

1956-os gigaplakátok az önkormányzati házakon - minden szerződés és engedély nélkül

2017.05.12. 08:17 varnai

Hatalmas felületeken, zuglói önkormányzati házfalakon  hirdetik 1956 dicsőségét. Nem is lenne ezzel semmi baj, csakhogy  a gigareklámok az önkormányzati házakon szeptember óta, kilenc hónapja minden engedély, szerződés és önkormányzati bevétel nélkül vannak elhelyezve a tulajdonunkon. Kormányzati szintet elérő polgármesteri válasz.

Miután a sajtóban megjelent, hogy a Terror Háza 13,5 milliárd forintot kapott az emlékévre (viszonyításul: a 123 ezres lakosú, ötven intézményt, óvodát, rendelőket, bölcsődéket fenntartó, 1000 fölötti közalkalmazottat fizető Zugló éves költségvetése 25 milliárd)   és  mekkora összegeket fizetett ki a különböző közreműködő alvállalkozó reklámcégeknek, kíváncsi lettem, Zugló önkormányzata mennyiért adta bérbe ezeket a reklámfelületeket.

nagyl_104_1956_net.jpg

20 X 15 méteres reklám a Nagy Lajos király útja 104 oldalán. A romos épület 100%-ban önkormányzati tulajdon. Más társasházakat a rajtuk elhelyezett reklámhálók, óriásplakátok több milliós bérleti díjából újítanak fel. Zugló ennél nagyvonalúbb.

Április 3-án az alábbi közérdekű kérdést küldtem a polgármesternek.

2017. április 13. 9:59 László Várnai írta, <varnai.laszlo14@gmail.com>:
Tisztelt polgármester úr, vezérigazgató úr,

Az önkormányzat két házán, a Nagy Lajos Király útja 104-n és a  Nagy Lajos Király útja 153. szám alatti épületünkön jelent meg ősszel az 1956-os évfordulóra emlékeztető gigareklám. 
Kérem tájékoztassanak, havi mennyi bérleti díjért adjuk ki a felületeket, mikortól meddig él a szerződés, azután ki távolítja el a felfestést, és az épületek felújítására mennyit szánunk a befolyt összegből?

A Városgazdálkodási Zrt. pár nap után megírta, hogy ők reklámfelületet nem adtak bérbe ezeken az épületeken. A polgármesternek egy hónapba telt telt míg ezt a választ kigondolta:

1956_hazfal_net.jpg

 Kormányzati szintű, a kínos valóságot demagógiával elfedni igyekvő mellébeszélés

Emlékeztetőül, én a szerződésről, a bérleti díj nagyságáról tettem fel közérdekű kérdést, és nem Zugló '56-os történéseiről.

Tehát, feltehetőleg nincs se szerződés, se bérleti díj, se semmi. de vajon ki engedélyezte? A polgármester? Vagy a Terror Háza simán kinézett két házat a városban és rátették a reklámjukat? Kétlem.

Arra is kíváncsi lennék, emlékszik-e még a polgármester úr, amikor ő még ellenzéki országgyűlési képviselőként tett fel kérdéseket és a Fideszes kormánytagoktól hasonló mellébeszélő, a tényszerű választ tudatosan kikerülő "rizsát" kapott mit érzett? Netán, hogy hülyének nézik?

És vajon szerinte egy hamis, a lakosságot becsapó, nem Dózsa Lászlót ábrázoló, mindmáig nem javított, azaz tudatosan megtévesztő óriásplakát Zuglóhoz, 1956-hoz méltó megemlékezés-e?

6zmwj6accbmf12wmos.jpeg

 A Nagy Lajos király útja 153. önkormányzati bérház tűzfalára engedély nélkül felfestett hamis információ.

Ide idézném még a hatályos vagyonrendeletet:

Budapest Főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének

18/2016.(III. 04.) önkormányzati rendelet

az Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról

  1. Az önkormányzati vagyon ingyenes megszerzése, valamint a vagyon ingyenes vagy kedvezményes átruházása, hasznosítása
  1. §

(1) Önkormányzati nemzeti vagyon ingyenesen a nemzeti vagyonról szóló törvényben meghatározott esetben és feltétellel hasznosítható.

 

(2) Önkormányzati nemzeti vagyont kedvezményesen hasznosítani

  1. a) közfeladat ellátásához,
  2. b) az Önkormányzat által alapított alapítvány részére,
  3. c) az Önkormányzat 100%-os tulajdonában lévő gazdasági társaság, valamint ilyen gazdasági társaság által alapított gazdasági társaság részére,
  4. d) egyházak részére,

e)civil szervezetek, non-profit gazdasági társaságok részére, ha közszolgáltatási szerződést vagy együttműködési megállapodást kötött az Önkormányzattal és

  1. f) más önkormányzat részére a feladat- és hatáskör átszállása, ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezése érdekében lehet.

(3) Az önkormányzati nemzeti vagyon tulajdonjogát kedvezményesen átruházni a (2) bekezdésben meghatározott esetekben lehet, és csak akkor, ha forgalmi értéke nem éri el a 36. § (1) bekezdésben meghatározott mértéket.

(4) A (2) bekezdés esetében az ellenszolgáltatás mértéke a piaci hasznosítás 25 – 70 %-a között lehet, a (3) bekezdés szerinti kedvezményes tulajdonjog átruházás ellenértéke a piaci  forgalmi érték 25 – 50 %-a között lehet.

Tehát mindenképp szerződést kellett volna kötni a kihelyező céggel és akár kedvezményesen, akár nem, de szerződéssel bérbe adni a felületeteket. Ezt a döntést a Képviselő-testületnek, de minimum a Tulajdonosi Közbeszerzési Bizottságnak kellett volna meghozni.  Ez törvénytelen döntés  - amit gondosan nem mond ki a polgármesteri válasz -, amúgy jellemző arra az informális, kaotikus döntéshozatalra, ami jelenleg kialakult, sok millió forint veszteséget okozott Zugló önkormányzatának.

Iránymutatóként két élő ajánlat a www.lastminutemedia.hu oldaláról a budapesti óriásplakátok, épülethálók kihelyezésnek költségeiről, bérleti díjairól.  3.797.300 Ft / hó.

reklamar.jpg

 

Ha mi csak havi 1-1 millió  forintot kérünk a két főútvonali gigafelületért, már 18 millió forintot költhetnénk a pusztulóban lévő házakra - ahogy ezt racionálisan működő társasházak és önkormányzatok teszik.

Ezt hívják hűtlen vagy hanyag kezelésnek?

 

7 komment

Címkék: Zugló Terror Háza Karácsony Gergely Dózsa László 1956-os emlékév

"Hivatalbul osztogatták a sonkát"

2017.05.02. 23:53 varnai

Zuglóban brutális győzelmet aratott a baloldal - nyilatkozta büszkén a kampányban amúgy kisujját sem mozdító polgármesterünk, azaz miniszterelnökjelöltünk. Én úgy fogalmaznék, a baloldal kampánya volt brutális - mondhatni habonyi gátlástalanságú. A cél nem szentesíti az eszközt - senkinek sem. 

A kíváncsibbaknak feltűnhetett, hogy különösen az egyik, a polgármesterünk által nehéz sorsúként emlegetett környéken, a 14. szavazókörben ért el a többi szavazókörhöz képest négyszeresen kimagasló eredményt a DK-MSZP-PM kombó jelöltje, Bitskey Bence.

De vajon miért, tettem fel a kérdést és hogy a rejtvényt megfejtsük a HVG újságírójával beszédbe elegyedtünk a környékbeliekkel. 

Már az első sarkon kiderült, hogy a szegény környéken a baloldal sonkát és egyebeket is osztogatott. A Zuglót nem ismerőknek tudni kell, hogy ez a Hungária körút Kerepesi út mögötti  rész teljesen más világ, mint a kertvárosias, középosztálybeli Zugló. A Mexikói út eleje, a Várna utca, Tábornok utca és környéke tele a "nyóckert" megszégyenítő lepusztult önkormányzati bérházakkal, gangos, folyosó végi vécés omladozó házakban élő hátrányos helyzetű emberekkel, és bizony sok a roma nemzetiségi is.

Akikkel beszéltünk egybehangzóan állították, a baloldal a választást kicsivel megelőzően százas nagyságrendben, házról házra járva, a gondnokokat, a közösség hangadóit felhasználva, tehát nem nyíltan osztogatott ajándékcsomagokat.

bitskeytoll_net.jpg

Kicsit túltolták  - a sonkákat már megették,de a Bitskeys toll megmaradt. Mit gondolna ezekről a módszerekről a Kossuth díjas nagypapa?

Ezekben egész sonka, húsvéti csokoládé, Bitskey Bencés szóróanyag, reklámtoll volt. A csomag értéke 2-3000 Ft is lehetett. Emellett többen is állították, hogy 3000 forintokat is osztogattak a bizalmibb embereknek.

"Osztogatták a sonkát, háromezer forintokat, így nyerték meg a választást"

E mellett még több hangfelvétel is van, illetve számos tanú állítja, hogy komplett bérházak kaptak a csomagból. A roppant alacsony, 30% alatti részvétel mellett a "sonkára álló" 2-300 család könnyen eldöntötte a választást.

 Nézzük, mit mond a törvény?

Választási eljárásról szóló törvény 2§-ba foglalt alapelvek megsértése:

  1. a) a választás tisztaságának megóvása,

e.) jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás”

 

A  Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (Btk.) 350 § (1) bekezdésének e) pontjában meghatározott, a választás, népszavazás, európai választás rendje elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja.

Btk. 350. § (1) Aki a választási eljárásról szóló törvény vagy a népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról szóló törvény hatálya alá tartozó választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés során

  1. e) arra jogosultat a választásban, a népszavazásban, a népszavazási vagy az európai polgári kezdeményezésben akadályoz, vagy erőszakkal, fenyegetéssel, megtévesztéssel, vagy anyagi juttatással befolyásolni törekszik,

bűntettet követ el és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

 

 mindezek okán a mai nap feljelentést teszünk a BRFK-n.

E mellett kezdeményeztük a Fővárosi Választási Bizottságnál a választási eredmény megsemmisítését is a fenti választási csalás és a kampány során elkövetett egyéb törvénytelenségek miatt. 

Mert bizony a zuglói "baloldal" kampánya minden szempontból habonyi szintekig gátlástalan volt, akárcsak az előzetesben ülő Gottival fémjelzett 2014-es önkormányzati kampány,  vagy Tóth Vas megyei működése. Az ajándék és a pénzosztás csak az aljas mű betetőzése volt - tipikus Tóthi munka. Kezdődött a jelöltünk megfenyegetésével, megfélemlítésével (azaz az előző képviselőjük eltűnésével, amiről gondosan hallgattak a kampányban)  folytatódott a jelöltünk munkahelyének összeplakátolásával, majd a sajtótájékoztatóink agresszív megzavarásával. Az MSZP három önálló szórólapban is támadta a fideszes vetélytársat, mindhármat megtévesztőként elítélte a Választási Bizottság. Megvádolták hálapénzzel, a hite miatt, vesztegetéssel, mindennel amivel lehetett. Külön bizarr volt, hogy budai lakhelye miatt támadták, a gátlástalanságra jellemző, hogy még csak nem is az ő házát tették a szórólapra. Miközben maga a kerület MSZP-s parlamenti képviselője Tóth Csaba jelenleg is Budán lakik, sőt Karácsony is a Rózsadombon tengette életét, mikor a zuglói polgármesterségért indult. Mostanra szépen összenőttek Tóthtal.

 Az már csak a hab volt a tortán, hogy a jelöltjük az Összefogás Zuglóért civil egyesület (a zuglói MSZP CÖF-je) jelöltjeként civilnek, függetlennek mondta magát, majd megválasztása után egy nappal belépett az MSZP-be. A Facebookon ezt írta:

Külön köszönetet kell mondanom barátomnak, Tóth Csabának, Zugló MSZP-s országgyűlési képviselőjének, aki kezdettől hitt bennem, aki végig mellettem állt az elmúlt hónapokban, akitől nagyon sokat tanultam és aki nélkül ezt az óriási győzelmet nem tudtuk volna elérni.
Egy nagyon jó csapatot ismerhettem meg, öröm volt velük dolgozni. Megtiszteltetés lenne számomra ehhez a közösséghez tartozni, ezért a mai nap kérni fogom a felvételemet az MSZP Zuglói szervezetébe.

A DK-sokat megint hülyére vették, csak kampányolni kellettek. Bitskey azt is írja sokat tanult Tóth Csabától, máris látni. Majd meglátjuk lesz annyi ideig képviselő, mint az elődje.

55 komment

Címkék: választási csalás Demokratikus Koalíció Zugló Karácsony Gergely Tóth Csaba MSZP Bitskey Bence sonka osztogatás

Ha félnek lejárató kampányba kezdenek, bevetik a trollokat

2017.02.26. 18:44 varnai

A hatalomban ülő nyomorult rettegők, cselszövő III. Richárdok minden korban és pártban egyformák. Lehetnek azok országos fideszesek vagy zuglói szocialisták. Kiabáltatnak, lejáratnak, felbérelt trollokkal dolgoztatnak. 

A frissen feltűnt és sikereket elérő Momentum tagjait lebudaiúrifiúzzák, hazaárulónak kiáltják ki, csak mert kiharcoltak egy népszavazást, és most trollok kísérik őket országjárásukon. 

A zuglói baloldal sajnos semmivel sem különb. Az időközi választási kampányban bevetnek mindent, zaklatást, fenyegetést, primitív, övön aluli lejáratást. Hogy a terelés ne legyen sikeres előrebocsátom, a  folyamatos botránykeltés csak arra jó, hogy addig se kérdezze meg senki, ugyan hová lett az egész időközi választás oka, az MSZP nyomtalanul eltűnt önkormányzati képviselője?  És vajon a kerületi MSZP  miért egy 100 milliós köztartozású gyanús vagyonvédelmi cégeket birtokló de vagyontalan, Zuglóban sosem lakó, ittas vezetésért körözött embert tett meg képviselőjének?  

A botránykeltés azt is elfedi, hogy Zuglónak nem került szavazásra a 2017-es költségvetése és emiatt jópár beruházás és döntés halasztódik.

A lejárató kampány bevezetéseként decemberben névtelen levelekkel bombázták meg a sajtót, melyben engem szvingerklubba járással vádoltak meg. (sosem láttam ilyet) Egy hónappal később, miután ezt a "bűnt" nem találta elég érdekesnek a bulvármédia, emelték a tétet és egy szexpartner kereső oldalon a Facebookról lelopott fotómmal zaftos szövegű homoszexuális hirdetést adnak fel és küldik el a Borsnak. Jellemzően a létrehozó annyira idióta volt ( épp mint a bajai videóhamisításba belebukó MSZP-s Déri Balázs) hogy az általa épp szerkesztés alatt álló oldal fotóját küldi el a médiának. Az ügyben feljelentést tettem és a nyomozás elindult.

DSC_0493[2].jpgA jelöltünknek, Drevenka Monikának, a 30 éve a körzetben dolgozó és a környékbeliek által igencsak kedvelt gyógyszerész asszisztens hölgynek a novemberi testületi ülésen megüzeni Zugló hétpróbás, Vas megyében okirathamisításba belebukó MSZP-s országgyűlési képviselője, Tóth Csaba, hogyha az ő győzelmüket veszélyeztetve el mer indulni a választáson, akkor a 2014 őszi önkormányzati választáson alkalmazottnál is súlyosabb lejárató kampány fognak  ellene kezdeni.

2014. önkormányzati kampány.Török Zsolt az MSZP volt szóvivője guminővel provokál a Civilzugló Egyesület standjánál.  A sikeres kampánymunka elnyeri jutalmát, a "kommunikációs szakembert" Karácsony Gergely immár polgármesterként,  jó szakemberként jellemzi és alkalmazza a zuglói önkormányzat egyik cégénél.  Talán nem véletlenül épp ugyanennél a cégnél,  baloldali pártkifizetőhelynél dolgozik az MSZP-DK-PM kombó friss képviselőjelöltje, Bitskey Bence.

  Tóth Csaba az LMP önkormányzati képviselőjének azt is elmondja, hogy a jelöltünk munkahelyét fogják célba venni, a körzetben lévő munkahelyén a patikájánál fognak negatív kampányt folytatni ellene.  

A fenyegetést kisvártatva be is váltják: Február 16-án  éjjel  képviselő-jelöltünk munkahelyét lejártó plakátokkal ragasztják össze ismeretlenek. Hogy kik voltak nem tudjuk, de árulkodó, hogy amikor  feljelentést kívánunk tenni megjelennek a baloldali trollok, a zuglói képviselő-testület mindent bevállaló vörösingesei, a hitleres-zsidóégetős viccet posztoló Sógor László (pártja nem szankcionálta a minősíthetetlen viccet)  és Sokacz képviselő, sőt Hajdu alpolgármester és vad üvöltözéssel fojtották bele a szót a sajtótájékoztatót tartani kívánó képviselőjelölt hölgybe.

Sógor László, Hajdu Flórián alpolgármester és Sokacz Anikó MSZP-s képviselők trollként

A  Képviselő-testület febr. 23-i ülésén  "ligetvédők " jelennek meg, akiket Tóth MSZP-s országgyűlési képviselő a helyszínen instruál. Az ellenem, az egyesület ellen tüntetők pár félalkoholistából (akiket a többség kezelhetetlenség, lopás, verekedés, pártokkal együttműködés miatt már rég kizárt a Ligetvédők közösségéből) és pár zuglói DK-s aktivistából áll.  A legviccesebb, hogy e felbérelt csipetcsapat nem is tudott, nem is érdeklődött egy a Ligetet valóban érintő aznapi napirendi pontról, melyben a Városliget Zrt-vel kötne szerződést a zuglói önkormányzat - ezért akár még joggal is tüntethettek volna. A LIGETVÉDŐK nyílt levélben határolódtak el a nevükben provokációt elkövetőktől és sajtó helyreigazítást kérnek.

Kíváncsian várjuk milyen aljasságokat találnak még  ki a választásig hátralévő két hónapban.

ui. A folyamatos botránykeltés arra mindenesetre jó, hogy addig se kérdezze meg senki, ugyan hová lett az egész időközi választás oka, a rendszerváltás óta első nyomtalanul eltűnt önkormányzati képviselője? És vajon a kerületi MSZP  miért egy 100 milliós köztartozású gyanús vagyonvédelmi cégeket birtokló de vagyontalan, Zuglóban sosem lakó, ittas vezetésért körözött embert tett meg képviselőjének?  

Netán azt,hogy Zuglónak miért nincs még 2017-es költségvetése és emiatt hány beruházás és döntés halasztódik?

30 komment

Címkék: Török Zsolt Karácsony Gergely Déri Balázs Sápi Attila Drevenka Monika Tóth Csaba országgyűlési képviselő zuglói időközi választás Bitskey Bence

2016 Zuglóban

2016.12.29. 20:43 varnai

Mint Zugló egyetlen nem párthoz köthető képviselője megpróbálom összefoglalni a 2016-os év fontosabb önkormányzati eseményeit. Aki csak a jó híreket keresi annak azt ajánlom, olvassa a Zuglói Lapokat.

Az év legmeghökkentőbb eseménye minden bizonnyal Sápi Attila MSZP-s önkormányzati képviselő januári, máig tartó eltűnése. Azaz immár egy éve, hogy a 3. körzetnek nincs egyéni képviselője, más kérdés, hogy a 2015-ben négy hozzászólást abszolváló Sápi mennyire volt aktív és alkalmas képviselőnek. Mint a sajtó kiderítette, Sápi vagyonvédelmis cége rajta volt a 100 milliós köztartozásúak NAV listán és a cég ahol a vagyonnyilatkozata szerint dolgozott az meg nem is létezett. Később az is kiderült, hogy a képviselőt ittas vezetés miatt is körözik. Hogy miért egy ilyen zavaros hátterű embert jelöltek képviselőnek? - ők tudják. A pótlására (ha csak addig elő nem kerül) januárban kell kiírni időközi választást, mely csata minden bizonnyal országos figyelmet fog kapni. 

Márciusban a 2016-os költségvetés elfogadása alkalom volt, hogy rendbe, kiegyensúlyozottabbá tegyük a bizottsági struktúrákat. A jelentős összegekről, ingatlanokról döntő Tulajdonosi Közbeszerzési Bizottság az eddigi 7 MSZP, 3 Fidesz, 1 Jobbik összetételről 4 MSZP, 4 Fidesz, 1-1-1-1 Jobbik, LMP, PM, Civilzugló arányúra változott. Meghökkentő módon azonban a Fidesz által delegált dr. Jelen Tamás  - bár tiszteletdíját felveszi - a tucatnyi ülésből eddig csak egyetlen egyen vett részt.

A költségvetésben a Civilzugló Egyesület három jelentős módosítást is elért, javaslatunkra azóta havi 10 ezer forint bérkiegészítést kapnak az óvodai, iskolai  minimálbéres dolgozóink. Bekerült a költségvetésbe a Csertő parki gyerekorvosi rendelő felújítása és a Vezér út parkosítása. Sajnos egyiket sem valósították meg, a Csertő parki rendelő tervezésének neki sem fogtak őszig, a Vezér úttal ugyan pályáztak a főváros egy pályázatán, de a döntés nem erről szólt. 

Az áprilisi testületi ülésen, az elvtelen alkuk napján már meg is történt a visszarendeződés: a 100 millió alatti közbeszerzések visszakerültek az MSZP bugyraiba, a Városgazdálkodási Zrt-hez, míg cserébe a fideszes Szatmáriné Jahn Angéla (trafiktulajdonos, fia Szatmáry Kristóf a másik zuglói parlamenti képviselő, mindketten a BKIK  cápái) pályáztatás nélkül megkapta a Bosnyák téri önkormányzati piac igazgatói posztját. Írásban kértem a  polgármestert, hogy vétózza meg a két Zuglónak ártó, és saját eddigi elveivel és/vagy nyilatkozataival szembemenő döntést, de ezt nem tette meg.

A költségvetés elfogadásakor a negyedik feltételünk a közbeszerzési tanácsadói státusz pályáztatása volt, az ominózus áprilisi ülésen egy SZMSZ módosítással ezt is elszabotálták, most mind a Fidesz mind az MSZP a saját szakértőjét busásan kifizetjük, de független szakértő továbbra sincs. 

Áprilisban a sok  csatározásba, a folyamatos konfliktusokba belefáradt és lemondott a polgármester által választott új jegyző. Hoffmanné etikai elvei, hozzáállása, általában véve szakmai kontrollja, Városgazdálkodási Zrt. közbeszerzéseinek hivatalba vitele,  a Tulajdonosi Közbeszerzési Bizottságban folyamatosan jelenléte, a terület erős jogi kontrollja, a záporozó oldalas jegyzői törvényességi észrevételek  elfogadhatatlanok voltak a közbeszerzéseket egyedül uralni próbáló MSZP számára.  A jegyző e téren egy év alatt elért eredményeit az áprilisi ülésen  feladta a polgármester.

hoffmanne-dr_-nemeth-ildiko-702x336.jpg

Dr. Hoffmanné lemondott, mert úgy érezte, veszélybe került a tisztességhez szabott mércéje és a szakmai önbecsülése. Az eltávolítása az elmúlt évben nyiltan hangoztatott és tudatos célja volt az MSZP kerületi elnökének.  Sikerült.

A jegyző távozásában szintén jelentős szerepet játszott, hogy a  közigazgatásban tapasztalatlan, politikai életben maradását féltő, ezért konfliktuskerülő polgink helyett a jegyző volt kénytelen felvállalni a vitákat. Nem csak a bizottságokban, de a testületi üléseken, sőt a háttér tárgyalásokon is, pl. a 2016-os költségvetési egyeztetésekkor. 

Az egész évben folyt a Városligetbe tervezett Múzeum negyed elleni tiltakozás.  Januárban a Párbeszéd Magyarországért alelnökeként polgármesterünk népszavazást kezdeményezett a Liget ügyében, ezt elmeszelte a kúria, és bár a polgármester azt ígérte újra próbálkoznak, ennek nem volt látható nyoma. Az is kiderült, hogy a  kerületi MSZP-nek  csak a választásokig volt fontos a Liget védelme, áprilisban a Fidesszel összefogva egy beépítést elfogadó határozatot fogadtak el. A polgármester vétóval élt, de a két nagy párt másodszorra is átnyomta a határozatot. A Liget körüli médiacirkuszból a polgármester jól, míg a kerületi MSZP rosszul jött ki.

 6qufshqssnqwgwazs.jpeg

Fogtam törököt nem ereszt. Tóth Csaba a zuglói MSZP elnöke és Karácsony Gergő PM alelnök választási Liget körbeölelése 2014 nyarán. Mindenki megkapta amit akart:  Hajdu Florián alpolgármesteré Tóthé lett az önkormányzat gazdasága, a ZVK Zrt.,  Karácsonyé pedig a polgármesterség és az ezzel járó médiaszereplés lehetősége, a politikai rivaldafényben maradás. 

Megjegyzendő a Liget védelmében a valós csatározásokban még véletlenül sem tűnt fel soha egyetlen kerületi MSZP-s sem, se a polgármesterünk, bár ő médiában azt ígérte, ha jönnek a gépek, ha  oda kell magát láncolni, ő  ezt fogja tenni,  - de amikor jöttek a gépek, júniusban, szeptemberben, decemberben, valahogy sose láncolt.

kamion_elott1.jpg

2016 július 6. Ligetvédők és Civilzuglósok. Alelnökünk, Zágon Zsuzsa törökülésben (pirosban) várja hogy a rendőrök polgári engedetlenség okán elcipeljék, én a molinót tartva állok, a többiek a tömegben.

 Szeptember 16-án egyesületünk több országos civil egyesülettel összefogva Zöld Budapest Protestval néven látványos menetet és tüntetést szervezett a Hősök terére a Városliget és általában a fővárosi fák védelmében.

A közbeszerzések körüli folyamatos huzakodásból következett, hogy szeptemberre kiderült:  2016 legnagyobb kudarca a beruházások elmaradása, melyek állását a polgármester maga  is siralmasként jellemezte. A nagy összegű felújítások és egyéb beruházások, közbeszerzések terepe látványos csatatérré vált, az MSZP azt akarta, hogy ezek az általuk kontrollált Városgazdálkodási Zrt-nél maradjanak, míg a jegyző végigverte, hogy létrejöjjön a Főmérnökség -  egymásra mutogatva végül senki nem csinált semmit. A frissen állást kapó főmérnök a jegyzővel együtt távozott, az állást azóta sem írták ki. A csatából végül a jegyző távozása után az MSZP került ki győztesen.

Az év végére a kerületi MSZP-nek mindkét brutálisan nagy összegű közbeszerzés ügyében sikerült leküzdenie a polgármester és a kabinet jogászainak ellenállását. Bár valamelyest finomodott, egymilliárd forintért épülhet ki a két semmire sem jó parkolási zóna, amit feltehetőleg meghökkentően drága parkolóórákkal és brutál drágán fognak majd üzemeltetni és  feltehetőleg csak arra lesz jó, hogy egy utcával odébb parkoljanak a P+R-re vágyók. Sokatmondó volt, ahogy a Fidesz frakció fél éven át vadul tiltakozott a színes kijelző és a full klaviatúra műszaki tartalomba kerülése ellen, végül valamiért mégis elfogadta azt. 

Kétpárti + PM-es támogatással ment át az eddigi háromszorosra növelt keretösszegű zöldterület fenntartási közbeszerzés is.  A zöldterületek fenntartására az elmúlt években +- 500 milliót, jövő évtől akár évi 1,5 milliárdot is költhet a ZVK Zrt. Arányos ez a 21 milliárdos büdzséből?  Az hogy a kapott vállalási ár mennyire drága vagy olcsó sosem tudhatjuk meg, hiszen a pályázatra csak egyetlen konzorcium adott be ajánlatot - azaz nem volt piaci verseny. Ügyes. Nem véletlenül erőltette annó a jegyző, vizsgáljuk egyszer meg, más önkormányzatok mekkora fajlagos fenntartási árakkal dolgoznak, és nem véletlenül sosem tudtuk meg.

ujvidek_9127blog.jpg

Újra és újra termelődő szeméthalmok az Újvidék téren és szerte a kerületben.

A kerületi zöldterületek tisztaságával egész évben baj volt, a Városgazdálkodási Zrt. tehetetlenségében vagy, hogy a jóval magasabb fenntartási pénzt kizsarolja egész évben képtelen volt az előző években megszokott tisztasági szintet fenntartani. Soha a kerületben még ennyi kitett szemetet, feltornyosuló zöldhulladékot nem láttunk.

Az év végére a karakán  polgármesteri vétó és hosszú csatákkal elért több garanciális elem szerződésbe erőltetése  után átment az Angol utcai telkeink "hasznosítása" is, azaz újra megindult a kerületi telkeink elkótyavetyélése. 

angolutca.jpg

Angol utca 55-59. Az utolsó forgalomképes helyen lévő  nagy értékű, (5-600 milliós)  telkeink egyike.  Nem készpénzért, hanem lakásért adjuk oda, de vajon kifizetik-e végül és vajon mit kezdünk az érte kapott 22 lakással?

Az itt épülni engedett 120 lakás szembe megy a 2013-ban elfogadott ZKSZT-s alapvetésünkkel, miszerint Zugló megtelt, ezért nem támogatjuk a tömeges lakásépítést. A kerületben amúgy is megindult a lakásépítés, a Levendula lakópark 400 lakása, a Cordia, a HerminaBau "passzív" házmonstrumai okán nemsokára  sok száz bölcsődei, óvodai iskolai férőhelyet kell biztosítanunk.

Az év végén, sokadszori nekifutásra, Szabó Rebekának sikerült elfogadtatnia a kerület új  lakáskoncepcióját: pályáztatás helyett  ezentúl várólistás rendszer lesz. Sajnos azonban nemigen van várni mire, hisz mint kiderült, a ZVK Zrt. bár idén 80 milliót kapott az üresen álló önkormányzati lakások felújítására, de csak egyetlen lakást újított fel. Állítólag a hivatal lakásosztálya nem adott címeket. A szokásos egymásra mutogatás. Hogy a ZVK Zrt. vagy a hivatal volt a hibás, sosem fogjuk megtudni.

Az év folyamán az intézményi kisebb javításokkal, felújításokkal is folyamatos baj volt, melyek  a ZVK Zrt. és a a Zuglói Intézményfenntartó Központ között kallódtak. 

csicsergo_tornaszoba.jpg

A Csicsergő óvoda tornaszobája - hónapokig nem történt semmi.

A kevés, nagy nehezen megvalósuló felújításunkat rossz időzítés és káosz kísérte, az Örökzöld Óvodában a ZVK Zrt. megmagyarázhatatlan okból októberben kezdett neki a fűtésrendszer cseréjének, pedig a felújítás szükségességéről már egy éve is tudtak. Általánosan jellemző az önkormányzati, és cégeink működésére az index cikk alábbi részlete:

Több szülő is megpróbált az önkormányzattól információt szerezni, de szép lassan elvesztek a polgármesteri hivatal különféle mellékeinek tengerében. A válasz gyakorlatilag mindenhol az volt, az ügy nem az ő hatáskörük, de a következő számon elérhetik az illetékest. Egy szülő Karácsony Gergely, zuglói polgármesternek is írt az ügyben, de választ állítása szerint tőle sem kapott. 

A Hajós Alfrédban a tanítási időre csúszó vizesblokk felújítás miatt majd két hónapon át az udvaron felállított Toi-toi vécére jártak a gyerekek, a Kaffka Általános Iskolában az ősszel elkezdett konyha felújítás miatt a 400 gyereknek a szomszédos iskolába kellett naponta masírozni, mindkét iskola gyerekeinek, tanárainak sok kínlódást okozva.

Novemberben  az óvoda és egyéb intézményvezetők megelégelve a helyzetet több oldalas "bejelentett, de el nem végzett javítások" hibalistát állítottak össze. A novemberi testületi ülésen a polgármester a "nem titkos" lista hétfői átadását ígérte, ennek másfél hónapja.

Az októberi ülésen (MSZP-s ellenállás ellenére) de átment az előterjesztésem, mely a kerület zöldítése és a környezettudatosságra nevelés jegyében minden iskolai osztály, óvodás csoport számára egy fa, (összesen 80 csemete) elültetését teszi lehetővé az intézmények udvarán vagy a legközelebbi alkalmas közterületen még az őszi ültetési szezonban. A határozatot azóta sem hajtották végre. 

A kerület hosszútávú fejlődése szempontjából a decemberi ülésen jelentős döntés volt, hogy minimális többséggel, de átment, hogy ne éljünk a Bosnyák téri MUNDO telek visszavásárlásával. A kis többséggel átmenő vétó (az MSZP simán lemondott volna a kontrollról) legalább azt megakadályozta, hogy az új beruházó eltérjen az előző beruházóval kötött megállapodástól. Városközpontról már senki nem beszél,  arra a plázára viszont  nincs szükség a Bosnyák téren. 

Idei utolsó testületi ülésünkön  a baloldal nem vette napirendre az előterjesztésemet, miszerint ne adjuk át az iskoláinkat a KLIK-nek. Megjegyzendő, más, karakánabb, valós ellenzéki, baloldali vagy civil többségű önkormányzatok, Gödöllő, Csömör, stb. voltak olyan bátrak, hogy megtagadták az iskoláik önkéntes átadását. 

Decemberben jelentős, 16%-os köztisztviselői béremelésről is döntöttünk és havi 30 ezer forinttal megemeltük a szociális szférában dolgozók bérét. A bal és jobboldal demagógan egymásra licitálva adott a kerületi nyugdíjasoknak fűtés támogatást,  mindösszesen milliárdos pénzosztással borítván fel előre a 2017-es költségvetést, vagy legalábbis minden kerületi fejlesztés elől elköltvén a pénzt.

Eközben készülnek jó koncepciók, pl. a Mexikói úti tömbrehabilitáció terve,  600 millió forintra emelkedett a "Zuglói modell, azaz a"minimum jövedelem" a szociális céllal szétosztott pénz, és még egyéb jó ötletek is vannak. A megvalósítás, a menedzsment munka meg valahogy semmiben nem sikeredik. Marad az üres kommunikáció, az ATV, a facebook, ahol el lehet mondani, hogy Zuglóban minden milyen példásan működik. 

Azért idén is sikerült  egy újabb PM tagot, a PM alapítványának második kuratóriumi tagját felvenni az önkormányzatba, az újonnan létrehozott Üzemeltetési Osztályvezetői státuszba. Így nem lesz PM-es kifizetőhely Zugló...  A 2104 decemberi index cikk óta két év telt el, de a 2010-14 közti szerződések áttekintése azóta sem készült el.

 Az idei egyetlen siker - ha a macskaivartalanítási programot nem számítjuk-  hogy nem tört ki nagyobb botrány és nem oszlott fel a testület. A polgármester állva maradásának oka, hogy két  vétót kivéve a polgármester végül - hosszabb rövidebb csata után - mindig beadta a derekát és finomításokkal, lealkudva, visszametszve, de az MSZP - és a Fidesz mindig megkapta amit akart, embereik állásba helyezését, az önkormányzati cégeik bőséges ellátmányát, és legfőképp a  sokmilliós, milliárdos közbeszerzéseket, a nagy értékű telkek "hasznosítását". 

A kétpárti együttműködésre és a polgármester konfliktuskerülő hozzáállására egy igen jellemző példa: a Papcsák ciklusban kötött szerződések áttekintésével 2016 tavaszán megbízott MSZP-s külsős bizottsági tag (ez már önmagában is abszurd) tíz hónap alatt nem végzett a munkával, (havi 500e Ft honoráriumért) és úgy tűnik a polgármester sem erőlteti annak elkészültét. Mint ahogy ma épp annyira átláthatóak a kerületi cégek által kötött szerződések, mint az előző ciklusban... hát ennyi lett a ciklus elején nagy dirrel-dúrral bejelentett mintaszerű átláthatóságból.

testuleti2_2016_04_05-702x336.jpg

Az ország legmagasabb tiszteletdíjáért távol maradó frakcióképviselők. Kétpárti obstrukcióval megvalósított határozatképtelenség az április 5-i testületi ülésen. 

Hogy ki az úr a házban arra minden alkalommal emlékeztetik a polgármestert amikor a Fideszes és  MSZP-s képviselők közös távolmaradással teszik határozat képtelenné a testületi ülést, vagy amikor minden bizottságban leszavazzák a költségvetést, a polgármesteri beszámolókat, rendelet tervezeteket, majd valamit cserébe kérve végül támogatják azt a testületin. Tóth Csaba országgyűlési képviselő, aki szó szerint az MSZP frakció háta mögött ülve irányít, a frakciószünetekben tárgyal a polgármesterrel, a fideszes alpolgármesterrel, (netán a Fideszes kerületi elnök Papcsákkal)  igen gyakran revolverez a testület feloszlatásával is.  Karácsony pedig egy 1% alatti párttal a háta mögött, politikai karrierjét féltve meg előbb-utóbb enged.  A tehetetlenség és a zsarolhatóság már akkor eldőlt, amikor belement, hogy az MSZP adja a képviselőjelöltek túlnyomó többségét, a majdani "frakcióját", azaz elfogadta ezt a koalíciós megállapodást. Azóta a bal és jobb közt egyensúlyozva, azok háttér megállapodásai által beszorítva próbál túlélni. 

A kétpárti együttműködésről és a polgármesteri mozgástérről még tavasszal remek összefoglaló cikket írt a 444. ITT.  Értelemszerűen sem a kerületi MSZP-nek, sem a revansra váró Fidesznek nem érdeke, hogy a polgármester sikeres legyen.

A "béke", a látszólagos hatalmon maradás ára pedig jelentős fölösleges közpénz költés (részben feltehetőleg korrupciós felárral) és a Zugló további vergődése, magatehetetlen sodródása.

1 komment

Címkék: Zugló zuglói önkormányzat Karácsony Gergely Papcsák Ferenc Zuglói Városgazdálkodási Zrt Tóth Csaba MSZP Hajdu Florián

Időhurokba került a zuglói önkormányzat?

2016.05.17. 10:45 varnai

A Tulajdonosi és Közbeszerzési Bizottság "Kazánbeszerzés valamint kapcsolódó különféle fűtéskorszerűsítési munkák 6 intézményben" címmel kedden ír ki közbeszerzést. Hurrá, gondoltam, újabb hat intézményünkben cseréljük le a kazánjainkat, szisztematikusan haladunk előre az elfogadott Intézményfelújítási stratégia szerint.

Az intézményi címeket látva azonban valamiféle furcsa dejavu érzésem támadt, egy évvel ezelőtt nem pont ugyanezen az épületek kazánjaira hoztunk döntést?

A friss, a TKB elé ma kerülő előterjesztés:

 

Szám:123-801 /2016                                                                   Nyilvános ülésen tárgyalandó!

a Tulajdonosi és Közbeszerzési Bizottság 2016. május 17-ei ülésére

Tárgy: Javaslat a „Kazánbeszerzés valamint kapcsolódó különféle fűtéskorszerűsítési munkák 6 intézményben” tárgyú, nyílt közbeszerzési eljárás megindítására

  1. Előzmények_______________________________________________________________

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata hat oktatási intézményben kívánja a kazánokat és csatlakozó berendezéseket kicserélni, illetve ahol szükséges a fűtéskorszerűsítési munkákat (tervezés, kivitelezés) elvégeztetni, hogy a 2016-2017. tanévben ezekben az oktatási intézményekben, illetve bölcsődében a fűtési szezonban ezzel a feladattal összefüggésben ne legyen probléma.

A hat oktatási intézmény, ahol a legfontosabb a kazánok cseréje:

1. Napraforgó Óvoda – Újvidék sétány 2.

2. Kincskereső Óvoda – Szugló u. 75.

3. Vadvirág Bölcsőde – Thököly út 92.

4. Herman Ottó Általános Iskola – Egressy út 69.

5. Meseház Óvoda – Őrnagy u. 9-11.

6. Bóbita Óvoda – Ilosvai Selymes Péter u. 118.

 

És itt egy printscreen  zuglo.hu honlapról a 2015. május 23-án, kis híján egy évvel ezelőtt elfogadott határozatról:

kazan_hatarozat.jpg

Hát bizony ezek pont ugyanazok az óvodák, bölcsődék! Hogy kerültünk úja a startmezőre?

 

A legfurább, hogy a friss előterjesztés  Előzmények fejezete, mely  más esetekben évekre visszamenőleg sorolja a hátteret (csatolják a releváns határozatokat), most semmiféle utalást nem tesz az előző döntésre. Mintha sose lett volna. Mondhatni minket teljesen hülyének néznek, hátha nem vesszük észre, visszahozzák ugyanazt, minden indoklás nélkül? És eközben a polgármester épp hangzatos előterjesztést tesz a Száz Százalékban Átlátható Önkormányzatok Klubjához történő csatlakozásra.

Mi történt az elmúlt több mint egy évben? A polgármester nem kötötte meg a szerződést? A Városgazdálkodási Zrt. vezérigazgatója nem indította el a beszerzést? Elvitte a cica a beszerelt kazánokat?

Megjegyzendő, az egy évvel ezelőtti becsült beszerzési érték 35,6 millió forint + Áfa.  jelentősen, az inflációval nem indokolhatóan megemelkedett, immár 47.333.000 Ft + Áfa. Lehetséges, hogy csak a hozzájuk csapott hatodik, a Bóbita óvoda kazánja adja a pluszt, nem tudjuk.

Nem mellesleg az eltelt egy év.alatt, mint azt első előterjesztés okosan taglalja az új kazánok sok millió forintnyi gázt takarítottak volna meg. Sok szenvedést, javítást spóroltak volna meg a 40 éves, teljesen elavult, szétesőben lévő kazánokat egyre nagyobb küszködéssel üzemeltetni próbáló iskolák, óvodák dolgozóinak.

Kérdésem, van-e személyi felelőse a végre nem hajtott testületi határozatnak? Ki fizeti a többletköltséget?

testulet.jpg

A Képviselő-testület dönt, a polgármester, a cégvezető nem hajt végre. Következmény nincs.  Nem baj, majd megkapják újra, hátha nem veszik észre.

 

12 komment

Címkék: Karácsony Gergely iskola felújítás kazán felújítás Zuglói Vársgazdálkodási Zrt.

Az elvtelen alkuk napja - úton a feloszlás felé

2016.04.22. 11:26 varnai

A  média a  Liget MSZP-s elárulásával és a polgármesteri vétóval van tele, de a háttérben sokkal nagyobb és sokkal rosszabb alku született. Mert  ne legyünk naivak, mindez a Liget körüli balhé csak kommunikációs, szimbolikus csata, fellőtt álcázó köd, mely sokkal fontosabb, gyorsan megszerezhető, tényleges pénzek fölötti alkukat takar el.

Tegnap a sürgősségi, helyben osztott  előterjesztések között a Liget projekt támogatása mellett ott lapult még kettő: az MSZP a Közbeszerzési Szabályzat vissza módosítását terjesztette be. Az ő általuk uralt, magánuradalomként kezelt Városgazdálkodási Zrt. 100 millió forintig ezentúl újra maga intézheti a közbeszerzéseit. A közterület fenntartási, útépítési, felújítási és egyéb közbeszerzéseken nyerő cégek kiválasztásába, az árakba, ahogy eddig, nem csak beleszólásunk, de még csak belelátásunk sem lesz.  

Cserébe a Fidesz a Zuglóban egyre terjeszkedő Szatmári klán erős asszonyát, Szatmári Kristóf Fideszes képviselő anyukáját, Szatmáriné Jahn Angélát pályáztatás nélkül neveztette ki a Zuglói Társasház és Közterület-kezelő Kft.-nk igazgatójának.  Ezentúl   BKIK-ban nemrég csatát vesztő család a Bosnyák téri hétvégi önkormányzati piac sok száz milliós számla nélküli forgalma fölött is úr lesz, azt hogy kinek és mekkora standja lehet ezentúl ők mondják meg.

Mindkét előterjesztés, - ahogy a Liget Budapest támogatása is -  16- 5 arányban, a két nagy frakció  szavazataival ment át. Hiába volt minden, a módosítók, az elnapoltatásokra tett kísérletek, a Civilzugló, az LMP, a PM, és a Jobbikos NEM szavazatok.  A kerületi Fidesz és az MSZP frakció elszánta magát, jó előre megbeszélt mindent.

Karácsonynak nincs más lehetősége -  ha a választóiak tett ígéretének meg akar felelni és a kerület közpénzeinek felelős őrzője kíván maradni - , mindhárom határozatot meg kell vétóznia.  Talán épp ezt szándékoznak kiprovokálni, innen már csak egy lépés, hogy  a polgármester bizalmi szavazást kérjen, esetleg a teljes testület feloszlatása.

Talán igazuk is van, mert a cinikus hatalmi játszmákba, a pozíció- és pénzszerzési machinációkba, állandó balhékba, demagóg előterjesztésekbe, az egyeztetések elmaradásába, az üres kommunikációs lufikba lassan, de biztosan belerokkan Zugló. A kerület bénult, az operatív üzemeltetéssel, Zugló napi ügyeinek intézésével a  folyamatos osztozkodás-marakodás közben senki nem törődik.

A három hatalom, a vereséget nem feledő Papcsák-Szatmári- Rozgonyi vezette kerületi Fidesz, a  teljes gazdasági uralomra törekvő Tóth Csaba autoriter vezetése alatt álló zuglói MSZP, és a kettő közt lavírozni, egyiket a másik ellen kijátszani  próbáló, a testületi döntéseket nemegyszer negligáló, egyszemélyben irányítani akaró, de leginkább csak a kommunikációval, országos népszerűséggel, bár ma már leginkább csak a túléléssel foglalkozó Karácsony és az általa vezetett hivatal között elvesznek a napi ügyek, a kerület közterületeinek takarítása, intézményeinek felújítása, lakói mindennapos ügyeinek intézése.

Ennek így tényleg semmi értelme. 

 

4 komment

Címkék: Karácsony Gergely Rozgonyi Zoltán Tóth Csaba Civilzugló Egyesület

A törvényesség és a frakciók közé szorulva

2016.04.06. 13:34 varnai

A Fideszes és MSZP-s képviselők közös távolmaradásukkal szabotálták el az április 5-i rendkívüli Képviselő-testületi ülés megtartását. Az egy éves karácsonyi működés alatt immár második alkalommal marad el Zuglóban testületi ülés a két "nagy" párt nagykoalíciós fellépése nyomán.

testuleti2_2016_04_05-702x336.jpg

Határozatképtelenség. Ugye milyen jó lenne, ha a testületi ülések online sugárzása és rögzítése már működne?

A Fidesztől és az MSZP-től csak a két frakcióvezető jött el, az MSZP-sek cinikus módon a Bosnyák téri cukrászdában fagyiztak az ülés alatt. Mivel előre nem jelentették be a távolmaradásukat, tehát a tiszteletdíj megvonható  - lenne. Az MSZP képviselői az évi egy közmeghallgatásról is testületileg maradtak távol.

A Civilzugló Egyesület, a Jobbik és az LMP képviselője megjelent. A képviselőknek kötelessége az üléseken megjelenni, a Magyarországon egyedülállóan magas tiszteletdíjak után meg különösen ciki a havi 1-2 üléses munka kerülése.

Az ülés egyetlen napirendet tartalmazott volna: a Csantavér utcai öt lakásos ház megvásárlását ismét eldöntő határozatunk visszavonását.

A kézhez kapott előterjesztés azonban meghökkentően hiányos volt.  Tökéletesen sikerült elhallgatni a kiinduló lépést. A ház megvásárlásáról a polgármester javaslatára, a testület már 2015 január 22-én egyszer döntést hozott. Az akkori határozat most furamód nincs mellékelve.  Ezt akkor csak ketten, a Civilzugló és az LMP képviselői nem támogattuk. Én két okból nem támogattam a vásárlást: egyrészt még kérdésre sem tudták megindokolni, hogy milyen céllal veszünk meg egy öt lakásos társasházat, másrészt a megvásárlásra kiadni szándékozott 57 millióból akár 30-50 üresen álló bérlakásunkat is felújíthatnánk.

A határozat, mint az a zuglói gyakorlatban oly gyakori, nem lett végrehajtva. Az állam nem találta az eladót, a hivatal, a polgármester, a megbízott ügyvéd meg (legalábbis ilyen levelet nem láttunk)  nem tett semmit egy évig hogy végrehajtsa a döntést. 

57 millió  helyett 72,2 millió?

A március 24-i ülésen újra a testület elé került a ház ügye, ekkor a polgármester már a vásárlástól való elállásra tett javaslatot. A két nagy párt ekkor, bár a ház ára mostanra 72.200.000 forintra emelkedett, a ház megvásárlását szavazta meg, többé kevésbé joggal felemlegetve a végre nem hajtott testületi döntést. A ház megvásárlását tehát az MSZP és a Fidesz képviselői vitték át.

csantaver_10.jpg

Minek kell nekünk ez a ház? Az épület a Táncművészeti főiskola vendégházakét szolgált, de nem volt rá szükségük.

Jegyzői törvényességi észrevétel ellenére

A frakciók annak ellenére a megvételt erőltették, hogy a jegyző törvényességi észrevételt tett. Hivatkozott a Vagyonrendeletünkre, miszerint a döntés ELŐTT rendelkezésre kell állnia egy 6 hónapnál nem régebbi értékbecslésnek, illetve a költségvetésben egy e célra biztosított keretben a forrásnak rendelkezésre kell állnia.

Az ingatlanforgalmi értékbecslés pedig sem tavaly januárban, sem márc 24-i ülésen nem volt, azt csak a mostani ülés előtt, március 29-én  kaptuk meg. Ebben a Csantavér utcai ház értékét 66.600.000- Forintra becsülték. Tehát az épületet bemondásra vettük volna meg 6.100.000 forinttal drágábban, mint amennyit ér. Bravó.

A jegyző meglehetősen kemény hangú levélben ismerteti a jogszabályokat, rója meg a polgármestert a Vételi nyilatkozat aláírása miatt, jogszabály ellenesnek nevezi az aláírást, és felszólítja, hogy a jognyilatkozatát vonja vissza.

csantaver_jegzoi_eszrevetel_blog.jpg

csantaver_jegyzoi2_blog.jpg

 

A döntésképtelenség, a törvényesség és a frakciók közé szorulva

Csakhogy a polgármester a két nagy frakció távolmaradása miatt a döntést nem tudja visszavonni. A frakciók polgármester leckéztetése nem új keletű jelenség,  a június 25-i testületi ülés azért maradt el, mert a két nagy frakció a napirendet szavazta le. (külön bizarr volt, hogy kínos esetet eltakarandó a közmédia a Zuglói Média technikai hibaként tudósított a döntésről. )

A frakciók fegyelmezési szándékát részben megértem, mert Karácsony - amit szintén megértek - igyekszik függetleníteni magát a civakodó testülettől, és az öncélú frakcióktól. Sajnos működésnek egyre inkább alapeleme kezd lenni , hogy különösen a kellemetlen, neki nem tetsző testületi döntéseket nem veszi komolyan, negligálja, elfelejti végrehajtani, végrehajtatni. (pl. a megemelt étkezési díjakról tájékoztatás, a szanálásra kijelölt ingatlanok tulajdonosai szeptemberi döntés óta  nem kaptak értesítést, a testületi ülések online sugárzása, az egy éve húzódó átvilágítás, stb.)  Miközben az önkormányzat, Zugló egyre több pontján egyre halmozódnak a megoldatlan ügyek, a szemét, ő csak az országos népszerűségre, az aktuális médiaszereplésekre, pl. az előválasztásra figyel, a lájkvadászat az egyetlen, ami számít. A döntések halogatása, a testületi döntések negligálása, az operativitás hiánya, menedzsment aprómunka elmaradása az LMP kommunikációjáért felelős frakció és választmányi tagjaként is hasonló LMP-s működési problémákat, és végső soron csalódást és leváltást hozott.

De tényleg, szüksége van a zuglói önkormányzatnak erre a házra?

Bár a Csantavér utcai ház megvásárlása a fenti szerencsétlenkedés okán immár harmadszor kerül a képviselő-testület elé, az még egyszer sem írta le senki, miért is akarja ezt az épületet megvenni. Üzleti célból? Megvesszük és sok haszonnal tovább adjuk? Feladatunk az ingatlan kereskedelem? Önkormányzati bérlakás lesz belőle? Arra van 2600 lakásunk, melyből 260 üresen áll. A Csantavér 10. megvásárlására elkölteni szándékozott 72 millióból 50-70 üres lakás is felújítható, majd bérbe adható lehetne. A Hivatal egy része, a KLIK kerül oda? Az öt lakás erre nem alkalmas. Nem beszélve arról, hogy a kerületnek nincs fölösleges 72, 66, de még csak 57 milliója se. Ha lenne is az is sokkal hasznosabban, fontosabb célokra kéne költeni.

Mostanra, három testületi ülés és rengeteg fölösleges hivatali munka után sikerült a polgármesternek eljutni oda, amit  2015 január 22-i testületi ülésen mondtam: nincs szükségünk erre az ingatlanra.

 

Szólj hozzá!

Címkék: ingatlan vásárlás Karácsony Gergely MSZP frakció Csantvér utca Fidesz frakció

A zuglói közbeszerzések bizarr világa

2016.02.09. 15:00 varnai

A közbeszerzés szó mára Magyarországon nem véletlenül vált a korrupció szinonímájává. Mi itt Zuglóban a huszonegynehány milliárdos büdzséből évente 1-1.5 milliárd forintnyi összegben írunk ki közbeszerzéseket, melyek a parkfenntartástól az intézményi felújításokon, új bölcsőde építésén át az évi egy milliárdos közétkeztetésig terjednek. Az előző ciklusban számos gyanúra okot adó közbeszerzésnek lehettünk tanúi, és ez sajnos az új ciklusban sem változott. Feltehetően nem mennek  különbül, nincs ez máshol más önkormányzatoknál sem. Mindazonáltal ez nem lehet mentség számunkra.

A döntéshozók

Míg az előző ciklusban Papcsák Ferenc igen bátran (azaz joggal gondolva, hogy amíg Pintér a belügyminiszter és Polt a legfőbb ügyész, addig úgysem történhet semmi baja) egy személyben magához vonta a közbeszerzések összes fontos döntését, (eljárás kiválasztásának joga, meghívásos, tárgyalásos vagy nyílt eljárás, a meghívott cégek kiválasztása, végső döntés) az új ciklusban a közbeszerzések kiírásáról, elbírálásáról a ciklus elején létrehozott Tulajdonosi Közbeszerzési Bizottság  (TKB) dönt. Ettől a kerületi közbeszerzések kétségkívül nyomon követhetőbbé váltak.  Csakhogy van egy bibi, ebben a bizottságban a képviselő-testület arányait messze meghaladó, 7-4 arányú masszív többséget kapott a zuglói MSZP. 

Tehát a kerület száz milliós, milliárdos közbeszerzéseiről lényegében a hét szocialista tag dönt:  a holokauszttal következmények nélkül viccelődő Sógor László bizottsági elnök, (villanyszerelő, A Nemzeti Múzeum gondnoka) Felkai Tamás, Hevér György,  Lévai Sándor sőt a 100 milliós köztartozású, felszámolás alatt álló magánnyomozó céges Sápi Attila aki 2016 jan. 5-én nyomtalanul eltűnt, külsős tag Békefi László (átláthatósági biztosunk) és Varga Csaba (Tóth Csaba MSZP-s zuglói elnök parlamenti asszisztense) Ők heten (hatan) bármit eldönthetnek. És el is döntenek, eddig kétszer szavaztak jelentős összegekről a jegyzői törvényességi felhívásnak fittyet hányva.

A TKB tagja még három fideszes képviselő, az ülésekre ritkán bejáró Kovács Balázs ex alpolgármester, (jelenleg a FŐKÉTÜSZ igazgatója), Szatmáryné Jahl Angéla, (a BKIK elnökségi tagja, Szatmáry Kristóf BKIK elnök, országgyűlési képviselő mamája) és Bihary Zoltán, továbbá egy Jobbikos külsős, vitéz Markó Elemér (az előző ciklus Jobbikos képviselője).

A döntésekben nagyon jelentős szerepe van a pályáztatás nélkül kiválasztott közbeszerzési tanácsadónak, az MSZP közeli, már 2008-2009-ben is Zuglóban tanácsokat adó Varga Dóra Ügyvédi irodának.

Karácsony polgármester (és a PM, hisz furcsálható, hogy éppen a legfontosabb bizottságban nem akarnak részt venni, sőt belelátni sem) mint a tűztől igyekszik távol tartani magát a közbeszerzésektől, és az azzal járó felelősségtől, de nincs mit tennie, a nyertes cégekkel végül neki kell a szerződést aláírnia. Az SzMSz szerint a polgármesternek jogában áll bármelyik bizottsági döntést megvétóznia. Az elmúlt évben három alkalommal kértük őt építőipari közbeszerzések megvétózására, (ok nélkül meghívásosként kiírt, a meghívott cégek kiválasztásának ismeretlen módja miatt) de ezt mindhárom alkalommal elutasította.

Január 21-én a Képviselő-testület elé került a 2015-ös közbeszerzések beszámolója igencsak tanulságos olvasmány.Teljes terjedelmében  ITT olvasható.

Kevés lett tervezve, abból is kevés valósult meg

A 2015-ös évre tervezett, barbapapa módra alakuló, összetöpörödő  Közbeszerzési tervéből igencsak kevés realizálódott. A 17 tervezett közbeszerzésből mindössze  7 valósult meg. 

Sikerült megépíteni a Déva vár módra készülő (az előző ciklusban valahogy egy nyíregyházi, egyedül pályázó, az alapokat elrontó céget sikerült kiválasztani, ezért az épületet vissza kellett bontani)    Mesevonat bölcsődét, és megvenni a berendezéseit. A zöldtetős bölcsi engedélyeinek beszerzése hiányzik már csak a megnyitáshoz. Befejeződött a Hunyadi általános iskola TÁMOP-os homlokzat szigetelése, ablakcseréi. Elkészült egy több helyszínes, összességében 100 milliós járda és úttest javítás, és az Őrs vezér tere egy kis részének burkolása is.

 

Öt esetben forráshiány, vagy a műszaki tartalom előkészítetlensége miatt nem írták ki a közbeszerzést. Teljesen elmaradtak a bontások, melyek a szociális bérlakásépítés első lépcsői lehetnének, azaz tovább állnak a közbiztonságot, higéniát veszélyeztető (szemét lerakóvá váló, rágcsálók élőhelyeként szolgáló), utcaképet rontó romok a kerületben. Elmaradt a Varsó utca elejének rég óta ígért parkosítása is. A tavalyi volt az első év, amikor - miközben a szociális bérlakásokról annyit beszélnek - egyetlen önkormányzati ház, egyetlen lakás felújítását sem tervezték be a költségvetésbe.

 

 Két esetben érvényteleníteni kellett az eljárásokat.

Eredménytelenül zárult a választási ígéret, a Rákosfalva park tér rekonstrukciója, a tervező néhány tételt elfelejtett (!) beárazni, ezért alulbecsülték a költséget, amelyért végül senki nem vállalta a kivitelezést. A park rendbe tétele ezért újabb évet csúszik, az új ár 80 millió forint.

Igazi, az eljárások trükkjeire, a meghívásos és  valós verseny áraira jól rámutató állatorvosi ló a Mogyoródi úti sporttelepünkre tervezett sportpavilon beruházás.  A nem túl komplikált épületre   (hozzávetőleg 200 m2, öltözők, vizes blokkok) 2015. márciusában hirdetmény nélküli, azaz meghívásos eljárást írtak ki, melyre istentudja miért, két kecskeméti és egy sóskúti  céget hívtak meg. E cégek a kerületnek még sosem dolgoztak, ellenben az eddig az önkormányzatnak sikeresen építő, netán ismertebb, netán kerületi telephelyű (itt fizetne adót) cégeket nem hívták meg. Természetesen egy ilyen egyszerű feladatnál a legcélszerűbb lett volna a számos piaci szereplőnek lehetőséget adó, versenyhelyzetet teremtő nyílt eljárás kiírása, de ők ehelyett meghívtak három ismeretlen, azaz valakinek nyilván  ismerős céget. A TKB ülésén egyszer sikerült kibarkóbázni, hogy a meghívandó cégeket az MSZP-s gazdasági alpolgármester nevezi meg, hogy miképp, netán  Hagyó Mikló   Simon Gábo  Tóth Csabával egyeztetve, vagy varázsgömb fölé hajolva, ez nem árulták el.

A meghívásos, tárgyalásos eljárást az tette lehetővé, hogy a becsült értéket gondosan épp a 150 milliós kötelezően nyílt eljárási értékhatár alá, 148.787.401 forintra tették.  (ez rendszeres trükk számos közbeszerzésnél)

A tárgyalásra furcsamód már csak a két kecskeméti cég  maradt talpon, de árat már közülük is csak egy adott, ő tehát bármennyit mondhatott. Mondott is:   nettó 186.939.907,- Ft-ot. 

Sikerült ezzel a saját dugájukba dőlni, hisz a pályázatot, mivel az ajánlat meghaladta a rendelkezésre álló forrást, érvényteleníteni kellett. ( ilyen esetekben a még szükséges pénzt, a rutinos versenyzők, pl.  az LS Group a Civilháznál tette volt, utólag kiderülő, szükségesé váló  pótmunkákkal szokták megszerezni)

Ezután kénytelenek voltak a nyílt közbeszerzési eljárást kiírni, melyre, láss csodát, a megrendelés hiányban szenvedő építőipari vállalatok lelkesen ugrottak: a Switelskytől, ismeretlen vidéki cégeken, a Mesevonat bölcsit probléma nélkül megépítő miskolci cégen át pályázott az eddigi egyedüli ajánlattevő kecskeméti cég is. A nyolc cég árajánlatai 145 milliótól 191 millióig húzódtak. Jellemzően a messze legdrágább árat a meghívásos eljárásban  "győztes" kecskeméti cég adta, a többiek 150 -és 160 millió körüli  összegért már nyereséggel megépíthetőnek találták a sportpavilont. Végül az épület 148.401 e Ft nettó árért készül el. Lám, lám ilyen a piaci verseny.

Az ügyeskedéssel elvesztegették a 2015-ös évet. Ha eleve nyílt eljárást írnak ki az épületet már 2016 elején birtokba vehették volna a zuglóiak, most örülhetünk, ha elkészül 2017 elejére.  

 

Az idei  legnagyobb cubák az 1.018 milliárdos célokmányú parkoló automaták beszerzése és üzemeltetésére kiírt közbeszerzés ügyében több furcsaság, szabálytalanság történt. Az eljárást a Képviselő-testület félúton megállította. Jegyzői törvényességi felhívás ellenére szavazott a Tulajdonosi Közbeszerzési Bizottság szocialista többsége a becsült érték 1,364 milliárdra (!) megemeléséről, majd az egyik pályázó kizárásával annak tovább viteléről. Végül a Képviselő-testület rendkívüli napirendi pontként tárgyalta és nem engedte, hogy a második szakaszba lépjen az eljárás. A szavazás előtti fenyegetőzős üzengetés nyomásgyakorlás alátámasztotta, hogy ez a kiemelten nagy összegű közbeszerzés irtóra fontos lehetett a szociknak. Én, - és tudtommal a polgármester is - új megalapozó számítások, új célokmány készítését, új közbeszerzés kiírását  tartanánk szerencsésnek. 

 A közbeszerzési beszámolót  - gondolom a fentiek okán -  a Képviselő-testület nem fogadta el.

 Remélem a  2016-os költségvetés és az abban beárazásra kerülő közbeszerzési tervek előtt újra gondoljuk a Közbeszerzési Szabályzatunkat, a bizottsági hatásköröket és összetételeket.

Én javasolni fogom, hogy mérlegelés nélkül, minden esetben kötelező legyen nyílt közbeszerzési eljárást kiírni.

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: Magyar nemzeti galéria Zugló Karácsony Gergely Papcsák Ferenc Sógor László Tulajdonosi Közbeszerzési Bizottság Békefi László Sápi Attila Parkolási Közbeszerzés közbeszerzés Zugló

Láthatatlan átláthatósági biztosunk

2016.01.26. 10:15 varnai

Zuglónak márciusban Átláthatósági Biztosa lett, hurrá! A kinevezés azonban valamiért titokban történt, sem a képviselő-testületet, sem a médiát nem sikerült értesíteni erről a remek hírről a kerület átláthatóságával a médiában gyakorta büszkélkedő polgármesterünknek.

Kilenc hónapig tehát a Biztos fedett személyként dolgozott, de most, hogy elkészült a nagy mű, a "jelentés a honlapunkra többé-kevesebb sikerrel feltöltött szerződésekről",  fellebbent a fátyol az egyben szimbolikus pozíció birtokosának személyéről is. The winner is:

a.) Horváth András, a NAV ügyeit feltáró hős adóellenőr,

b.). Majtényi László doktor, volt adatvédelmi biztos,

c.).  Kaltenbach Jenő közigazgatással is foglakozó elismert jogtudós, volt kisebbségi biztos, 

d.) egy ismeretlen jogász szakember.  

Nem, egyik sem. A kiválaszott Dr. Békefi László lett. Ő a MSZP egy felvállalt embere, egyik háttér ügyvédje,  Tóth Csaba bizalmasaként a zuglói Választási Bizottságba delegált tagja találtatott a legalkalmasabbnak Zugló átláthatósági biztosának szimbolikus posztjára. 

rtl-62490-12294300.jpg

Bizony, a keményen dolgozó párt kisembereket meg kell becsülni, ki kell fizetni, és ha Török Zsolt éhségmenetekben kigömbölyödött exszóvivő állást  kaphatott Zuglóban, nehogy a választási gürizésben megfáradt ügyvédek éhesen maradjanak. (dr. Békefi volt az, aki az önkormányzati választáson a Civilzugló egyik képviselőjelöltjét mindenféle ígéretekkel megpróbálta a visszalépésre rávenni)

Csakhogy ez a kiválasztás több szempontból is szerencsétlen. Egyrészt a jelen működést nem fogja kritikusan szemlélni valaki, aki napi szinten részt vesz a kerület vezetésében, hisz  dr. Békefi László a  Tulajdonosi és Közbeszerzési Bizottság MSZP által delegált tagja, e mivoltában pedig szó szerint döntő szerepe van kerületünk sok száz milliós közbeszerzéseiben, vagyonértékesítéseiben.

Hogy az objektivitás már elsőre mennyire nem sikerült arra jó példa, hogy a Biztos úrnak kilenc hónapig nem sikerült észrevennie, hogy épp a saját szerződései nem lettek feltöltve a honlapra. (e hiányosságot, furamód, miután a testületi ülésen felhívtuk rá a figyelmet, még aznap sikerült pótolni) 

Szerződések? Bizony többes szám, mert nem egy ügyben bízták meg dr.Békefi urat, hanem egyből két megbízási szerződést is kötöttek vele. 

A havi 200 ezer forintos fáradtságos honlap megfigyelés, ebben testesedik ki a Biztosi munka, mellett ugyanis  szintén 2015. márciusában szerződést kötöttek vele a 2010-2014 közötti szerződések átvizsgálására is havi 500 ezer forint összegben. (ezért havonta 20 óra munkát végez...  ennyiért egy főállású jogászt is bőven felvehettünk volna, aki a hivatalban havi 160 órát dogozik )

A polgármester Magyar Narancsnak adott interjúja szerint december elejére el is készült a jelentése - mely eddig ugye 5 millióba került. Az anyag viszont furamód azóta sem került sem a testület elé, sem nyilvánosságra. Mint közpénzből készült anyagot, közérdekű adatként kértem a nyilvánosságra hozását. 

Attól tartok Békefi úr kiválasztása e munkára különösen szerencsétlen, sőt kontraproduktív döntés volt a valóban fontos cél,  a Papcsák korszak számos kétes szerződésének vizsgálatában. A kerületi Fidesz semmiképp nem fogja őt semlegesnek elfogadni, jusson bármilyen eredményre a vizsgálat, legyen bármennyire tényszerű és jó az általa lerakott anyag, azt politikai támadásként fogják értékelni és ekként elhárítani.

Én a magam részéről már erősen kétlem, hogy van-e valós szándék a fura ügyletek  ( Mazsu ZVZ Zrt. igazgató ügyei, a HBF Kft. Ligetsor Bau, LS Group, Nyír, Hungast közbeszerzések, a Sárhegyi, Kovátsist, Kovács ügyvédi megbízások, hogy csak a médiában is ismerteket említsem) feltárására, hisz eddig Karácsony nem tett egyetlen ügyben sem feljelentést. Leginkább időhúzás folyik, mert  hát csak nem fogja a polgármester a saját Fideszes alpolgármesterét feljelenteni, azaz kirúgni az egyik politikai lábát. És hát az elmúlt négy évben az MSZP sem tett semmit a papcsáki ügyek nyilvánosságra kerüléséért, én oknyomoztam, én pereskedtem, félő most is csak a zsarolási potenciál növeléséhez keresnek muníciót)

Hogy a megbízás kínos voltát Karácsony Gergő is érzi afelől nincs kétségem, hisz nem lehetett véletlen, hogy  nem hozták nyilvánosságra a megbízások tényét, hogy éppen e két szerződés nem került fel a honlapra, és a testületin sem akart felelni a megbízások összegére vonatkozóan. Láthatóan roppant kínos neki ez az egész, de hát, ahogy a mondás tartja, aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni. 

Én sajnálom, hogy erre a posztra nem sikerült egy pártfüggetlen szakembert találni, ezt az új, szimbolikus pozíciót is beáldozták, már az elején politikai kifizetőhellyé silányították.

Mindenesetre dr. Békefi László ügyvéd a két megbízási szerződéssel és a TKB tagsággal  havi 773.000 Ft-ot kap havonta a zuglói önkormányzattól, mely kissé több mint polgármester munkabére. Biztos megéri nekünk?

Az ügy kapcsán még két megjegyzésem van:

 Mielőtt a fidesz bérencezésbe páran belekezdenének jelzem, a papcsáki megbízási szerződéseket 2011 tavaszán hasonló következetességgel hoztam nyilvánosságra.

 A kerületi MSZP az elmúlt hónapokban sorra kirobbanó kínos ügyeivel, a megemelt tiszteletdíjakkal, Török  álláshoz juttatásával, Sógor képviselőjük holokauszttal viccelődő posztjával, Sápi képviselőjük 100 milliós köztartozású cégügyeivel, eltűnésével,  gyanús közbeszerzéseikkel most nullázzák le (váltják nem is annyira aprópénzre) azt a jelentős politikai győzelmet, amit a baloldal itt Zuglóban 2014 tavaszán és ősszel közösen elért. Mely országosan is példamutató lehetett   - volna.  Azaz dolgoznak a Fidesz zuglói visszatérésén.

 

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: zugló Karácsony Gergely Papcsák Ferenc megbízási szerződés Tóth Csaba átláthatósági biztos dr. Békefi László

Garázs és telekadó, egy "megtévedt" vörösinges és a szinpadias kivonulás - zajlik az élet Zuglóban

2015.10.21. 11:57 varnai

Igen izgalmas testületi ülés elé néztünk október 15-én. Volt is kivonulás, de ennél fontosabb volt  a határozatképesség szélén meghozott jelentős döntés, a frissen kitalált új adónemek elfogadása.

 Mint ismeretes, a csak piros ingben, piros pulóverben járó MSZP-s képviselő egy olyan képet osztott meg a facebook oldalán, melyben Mussolini kérdésére, hogy - Ti mit csináltok a menekültekkel? Hitler azt válaszolja, hogy : - Fűtünk.

137547_sogor_laszlo_mszp.jpg

Tévedés: nem Hitlerrel viccelt, hanem a lehető legotrombább módon sértette meg a nácik által megölt, elégetett sok millió ember emlékét, és a menekülteket is. 

Sógor úr kijelentése kimeríti a nagy nyilvánosság előtt elkövetett uszítás, gyűlöletkeltés tényállását.
Ezentúl nyugodtan hordhat már barna inget is.

A képviselő aki arrogáns és sunyi módon bújt ki a TV stábok kérdései elől végül azzal védekezett, hogy a képet tévedésből osztotta meg. Aha. Aki facebookozik az tudja, hogy a megosztáshoz két különböző időben két ikonon végrehajtott szándékos kattintás kell. Hovatovább véletlenül hagyta kint a facebook oldalán 14 órán át, közben több lájkot kapva, melyekről minden alkalommal email értesítést is kapott. A nem túl életszerű magyarázkodást a világon egyetlenegy ember hitte el, Karácsony Gergely polgármesterünk, akinek azt sikerült nyilatkoznia, hogy nincs oka kételkedni Sógor képviselő állításában.  Kíváncsi vagyok ez után mennyire lesz szívesen látott vendég a zuglói zsinagógában, ahová Újévkor fényképezkedni ment. Naivitásból, vagy politikai lojalitásból ötös.  Karácsonytól én - és feltehetőleg a baloldali-liberális szimpatizánsai, a szavazói - nem szerecsenmosdatást, hanem egy karakán elhatárolódást vártunk volna, - de sajnos a sokat emlegetett kettős mérce most is működött. Érdemes elképzelni mekkora demonstráció és médiafelháborodás lett volna, ha ugyanezt egy Fideszes, netán a Jobbikos képviselő teszi.

Mindazonáltal talán hihető is lehetne Sógor úr védekezése, és Karácsony indoklása aki "eddig úgy ismerte Sógort, mint akitől távol állnak a gyűlöletre uszító megnyilvánulások", ha az ominózus kép alatt közvetlenül posztolt másik bejegyzésében ( "Büdös bunkó fideszesek....")  és majd az összesben, na meg a testületiken, az általa vezetett bizottságban nem minősítené rendszeresen elfogadhatatlan stílusban a politikai ellenfeleit.

Azon érdemes lenne  azon is elgondolkodni, hogy aki nem képes a Facebookot kezelni az alkalmas-e a képviselőnek sőt a testület utáni legfontosabb bizottság, a 150 millió forintig önállóan döntő Tulajdonosi és Közbeszerzési Bizottság elnöki tisztjére? Az is a kettős mérce iskolapéldája, hogy mikor én az adóbevallásomból egy tartozást kifelejtettem, (nem egy jövedelmet) akkor lendületből vonták meg a tanácsnoki pozíciómat, míg most Sógor úrnak - ha le nem is mond - de semmiféle következményt nem kell viselnie vállalhatatlan, nagy nyilvánosság előtt elkövetett uszító kijelentéséért?

A Fideszesek már a Tulajdonosi Bizottság ülésén is felszólították lemondásra a képviselőt, majd megtették ezt a testületi ülésen is. Miután ezt nem tette meg kivonultak. A Fideszes gesztust erősen gyengítette, hogy nem Rozgonyi frakcióvezető, hanem Kovács Balázs volt a felszólító,  ha komolyan gondolják akár kiléphettek volna a koalícióból, ehhez képest Rozgonyi végig meg se mukkant. A félszívűséget az is mutatja, hogy nem hívtak a kivonulásra médiát, sajtótájékoztatót sem tartottak, félő csak kötelező politikai elem amit látunk, a sajátjaiknak tartott színjáték csupán.

A lemondásra felszólítás természetesen hatástalan maradt, én sok értelmét nem is láttam, mert Sógornak esze ágában sem volt ilyet tenni. Sőt, Sógor úr a saját ostobaságát arcátlanul egy politikai nyilatkozat kiadására vonatkozó előterjesztéssel tetézte, miszerint a zuglói képviselők határolódjanak el a rasszizmustól. Ez már Szabó Rebekának is sok volt, rendesen kioktatta a képviselőt. Az álszent és képmutató politikai nyilatkozat végül az MSZP-sek és Karácsony szavazatával ment át, még Rebeka is ellene szavazott.

A tanulság? Ez történik, ha a képviselők kiválasztásánál az egyedüli  és legfontosabb szempont a vezető iránti lojalitás.

A Fideszes kivonulás után a határozatképesség minimumán voltunk, 12 képviselő dolgozta végig a napot. Én testületi  munka kivonulással akadályozását, az obstrukciót nem tartom tisztességesnek, mert egyetlen képviselő idiótasága miatt nem csúszhatnak döntések  - még akkor sem ha mi azokat épp nem támogatjuk - nem várhatnak  egy hónapig az előterjesztések. A Sógor ügy amúgy remek ürügy volt a Fidesznek, hogy koalíciós partnerként ne kelljen felvállalniuk a népszerűtlen döntésekeért a felelősséget, de ne is kelljen ellene szavazniuk.

Az ülés legfontosabb napirendje ugyanis a 2016-os adókoncepció elfogadása volt.

Az a baloldal, amelyik 2012-ben aláírást gyűjtött a kommunális adó ellen, és most a kampányígérettel, a kommunális adó visszaadásával 3-500 milliós léket ütött a 2015-ös 2016-os költségvetésbe, és ennek következményeként lényegében megszüntette az intézményi felújításokat, és halaszthatatlan javításokat is újra tovább halasztatott, (ijesztően aktuális példa az István Gimnázium tetőfelújításának kihúzása a 2015-ös közbeszerzési tervből)  és az 5%-os céltartalékképzéssel (elvonással) igencsak megnehezítette az intézmények napi működését most bevezetni tervezi új adónemként a GARÁZSADÓ-t, és a TELEKADÓ-t.

Én akárhogy töröm a fejem nem emlékszem, hogy az Összefogás választási programjában szerepelt volna e két adófajta bevezetésének terve. Hogy a saját kampányszlogenjüket idézzem: NEM EZT ÍGÉRTÉK!!!

A garázsadó kapcsán ráadásul kiderült, hogy a nyilvántartás igencsak idejétmúlt, a '90-es évek elejéről származik: összesen 4920 db. garázst tartanak nyilván,  azaz feltehetőleg a garázsok jelentős többsége nincs nyilvántartva. Az új építésű társasházakban a nagy teremgarázsok, közös parkolók adózó egyénhez kötése pedig jogilag problémás... sok az eladatlan, vagy a nem garázsként számon tartott, de bérelt hely.

elado-egyedi-garazs-szolnok-belvaros-35690138-k0.jpg

Fizessenek a gazdagok!

Az autósok fejőstehénként használata rég bevett szokás Magyarországon, de mint tudjuk a garázs birtoklása korántsem jelenti, azt hogy a tulaja jobb módúbb, mint a többség. Hisz lehet egy nyugdíjasnak a '70-es években épített bódéja amiben akár már autó sem áll, míg állhat egy luxusautó bérelt teremgarázs helyen, vagy a közterületen, mert a méregdrága lakóparkban - ahogy az a Hermina Baus lakóparkoknál bevett gyakorlat -  szándékosan nem építettek elég garázst.

A kerületben amúgy elméletileg pont a lenne a hosszútávú célunk, hogy a közterületekről mélygarázsokba kerüljenek a gépjárművek.

Az adózás ráadásul önbevalláson alapul, a garázsok felderítése, összeírása csak ez után indulhat meg, kezdődhet  a hátsó kertekben a hivatali kutakodás, vita arról, hogy a harminc éve álló bejelentetlen pozdorja tákolmány vagy egy évtizede álló betonalapú, fix oszlopos ponyvasátor épületnek számít-e, és bútortároló-e avagy valójában garázs amit látunk? Mindezt évi 15-20 ezer forintért, de az adóhatóságnak amúgy sincs elég embere.

garazsok_1.jpg

A Suzukis fizetni fog, a Passat-os vagy CLS merdzsós nem. A hátsó házban a féltető garázsnak számít majd?

Szóval újra ki fog alakulni egy kaotikusan kivetett, a lakosságot véletlenszerűen sarcoló, a tisztességes önbevallókat sújtó, az adókerülőket nem elérő adómizéria, és az ezzel szükségszerűen járó lakossági dühöngés, a szomszédok egymásnak ugrasztása, egymás feljelentgetése -  pontosan úgy, ahogy ez a kommunális adó esetében 2012-ben megtörtént.

Megjegyzendő, akkor már a kommunális adó tisztességesebb sarc volt, hisz egyenletesebb, mindenkire kiterjedő, igazságosabb adónemként - működhetett volna - ha a baloldal nem teszi kampánytémává, és a Fideszben van elég szakmai tehetség a tisztességes bevezetéshez, és politikai bátorság, állhatatósság a megtartáshoz.

A garázsadótól 100 milliós adóbevételt remélnek.

Megemeltük az építményadót, azaz eufemisztikusan szólva volarizálták, mert az nem követte az inflációt sem, 2012 óta nem lett emelve. Általában elmondható, hogy Papcsákék, miután a kommunális adó ügyében visszakoztak elhanyagolták az adók beszedését, az adóellenőrzéseket.  Az építményadó emeléstől 221 milliós adóbevételt várnak. 

Megjegyzendő, az építményadó bevételt a 2015-ös költségvetésben már amúgyis irreálisan túltervezték, az előző évek 1,9 milliárdjához képest 3,2 milliárdos bevételt irányoztak elő. 8ezzelegyensúlyozva ki a költségvetést) Ahogy a hivatal annak idején jelezte is a túlzott elvárások nem teljesíthetőek, max 2 milliárdot fognak tudni beszedni.

Kissé ellentmondásos ugyanakkor, hogy miközben vállalkozásbarát Zuglóról beszélnek, a PM és a baloldal a KKV szektor megsegítéséről beszél most ők tekernek egyet a zuglói vállalkozók amúgy is magas adóterhein.

Az idegenforgalmi adó a fővárosi kerületek közül a legalacsonyabbak között volt, 400Ft/ éjszaka, itt egy 50 Ft/ éjszakás növelés lett, ami egy hotelszoba árában jelentéktelen emelkedés, itt akár a maximális emelést is támogattuk volna.

300 Ft / négyzetméteres telekadót vetnek ki. Ezzel elméletileg az üres építési telkek tulajdonosait célozzák, és mentességekkel akarják a kertes, lakóházas területeket kivonni az adózás alól. Ha csak az üres telkeket adóztatják meg, akkor a 300 Ft /nm-el számolva 97 milliós bevételt remélnek.

Az előterjesztést készítő hivatal mindenesetre figyelmeztetett:

 " A telekadó a lakosság mind a vállalkozások adóterheinek a növekedését jelenti: a magánszemély adóalanyok esetében az Önkormányzat folyamatosan fizeti vissza a kommunális adót, ezért az új adónem bevezetése nagy társadalmi felháborodást eredményezhet."

Az adópolitika kampánytémává, politikai szintre tétele most visszaütni látszik, a baloldal, Karácsony ugyanabba a csapdába sétál bele, amit maguk ástak három éve és az őszi kampánykor. Papcsák és a zuglói Fidesz nem tudott kivergődni belőle, meglátjuk Karácsony, Tóth Csaba és a baloldal ügyesebb-e nála.

 

 

7 komment

Címkék: építményadó telekadó kommunális adó Karácsony Gergely Sógor László garázsadó adókoncepció

" Valószinüsíthető járdaszakasz"... cseszdmeg, ti gyalog sem jártok errefelé?

2015.10.07. 12:09 varnai

Szombaton megismételjük kerékpáros vonulásunkat a Rákosrendezői kerékpárútért, járdáért, és általában Zugló és Budapest hiányzó, vagy áldatlan állapotú kerékpárútjaiért. Legyünk sokan, legyünk KRITIKUS TÖMEG, gyertek el egy őszi szezonzáró, kerületbejáró bringázásra!

kerekparos_vonulas_blog.jpg

Mint sokan tudjátok, május 6-án igen sokan vonultunk végig a Nagy Lajos király útján, és adtunk át petíciót a zuglói polgármesternek, illetve a MÁV-nak. Ha nem tudod miről van szó, nézd meg az index filmjét:

A kerékpáremelő tömegnek Zugló polgármestere a hivatal lépcsőjéről ígéretet tett, "ha másból nem, hát a saját polgármesteri keretéből" megépítteti az önkormányzati szakaszt.

Én mint képviselő ezután nyugodt lélekkel terjesztettem a Képviselő-testület  májusi ülése elé a kerület tulajdonában álló 220 méteres szakasz megépítésének tervét. (Ez az teljes macskaköves út 2/3 része, és tán ha ez elkészül a MÁV is érzi, hogy már csak rajta a sor.) A becsült költséget, 220 méternyi járda és kétsávos kerékpárút +- 16 millió forint, fele részben a polgármesteri keretből, fele részt a 100 milliós tartalékból állta volna az önkormányzat, mely 24 milliárdból gazdálkodik az idén.

Meghökkenve láttam, hogy Karácsony polgármester a helyszínen módosítót adott be, miszerint a megépítésről a MÁV-val és a XIII. kerületi tárgyalások után terjeszt elő javaslatot. A testület tehát a megépítés helyett ezt a semmi konkrétumot nem tartalmazó szöveget fogadta el. Az idő múlt, a nyár végén, mivel a kerékpárútról előterjesztést nem láttam,  közérdekű kérdést tettem fel. A válasz ijesztően papcsáki volt, a konkrét kérdések megválaszolása helyett (mikor tárgyaltak, memó) mellébeszélés és kibújás bugyogott benne, mindez a hivatal bürokratikus nyelvezetébe csomagolva.

kerekparut_valasz.jpg

Ez a legjobb: "valószínüsíthető járdaszakasz..."  (hát ahogy kinéz már tényleg csak valószínűsíthető, hogy ott valaha járda volt) nem Zuglóé... hanem a BVSC-é. Ja, a BVSC meg a zuglói önkormányzaté.

A MÁV-tól is megjött a válasz... talán a 2014-2020 között a teljes pályaudvarral együtt, de ehhez "közlekedéspolitikai döntés szükséges". A MÁV és a  polgármester, meg a komplett a képviselő-testület láthatóan nem járnak arrafelé, de hogy nem bicikliznek arra az hótziher.

Tehát újra vonulunk. Találkozó az Örs Vezér téren a gombánál, 14:30-kor.

Immár hosszabb útvonalat választottunk, végigjárjuk, hol hiányzik még a kerületben kerékpárút !

 

Nem csak a Rákosrendezői kerékpárútért, de az összes többi balesetveszélyes, hiányzó zugló kerékpárútért vonulunk. Az Újpalotára vezető felüljáróért, a Nagy Lajosról hiányzó kerékpárútért, az Erzsébet Királyné úti aluljáróért, ahol a bringások és a gyalogosok egymást veszélyeztetik. Ha nincs járható út megyünk a Hungária körúton,  mi nem bánjuk, lezáratjuk arra az időre.  A biztonságunkért, a balesetmentes közlekedésért. A nemtörődömség, a hivatali teszetoszaság, polgármesteri ígérgetés ellen.

Nézd meg velünk Zuglót lezárt utakon bringázva!

Az útvonal: Ond vezér útja - Szentmihályi út - Csertő utca - Fogarasi út - Nagy Lajos király útja - Thököly út - Zuglói Önkormányzat - Nagy Lajos király útja - Erzsébet királyné útja - 70-es troli végállomása - Hungária körút - Reiter Ferenc utca - Szegedi út - Rákosrendező

A táv 11 kilométer, kiskamaszok is könnyedén végigbringázhatják.

Kérünk mindenkit, hozzon magával kidurrant kerékpár belsőt, idejekorán elkopott külsőt, rakjuk ki belőlük közösen a Rákosrendezői kerékpárutat!

teleki_blankaut_blog.jpg

 Biztos, hogy egy 2 milliós európai fővárosban két városrész között egy ilyen út elfogadható?

 

 

6 komment

Címkék: MÁV Zugló Critical mass Karácsony Gergely rákosrendező kerékpárút

Közhírré tétetik, nem Fidesz tag Rozgonyi Zoltán!

2015.08.01. 00:50 varnai

fidesz_zuglo.jpg

 

" A Fideszes képviselők nem értettek egyet az előterjesztéssel"  - írja a zuglói Fidesz facebook oldala a nemrég megszavazott "Ingyenes raktár biztosítása migránsok ellátására" előterjesztésről, de azt valahogy elfelejtették a posztban megemlíteni, hogy a kerületi Fideszes alpolgármester, Rozgonyi Zoltán maga is megszavazta az előterjesztést. Ezek szerint Rozgonyi Zoltán már nem Fideszes képviselő.

raktar_migransoknakrozgonyi_blog.jpg

Hupsz, kakukktojás került a baloldali / liberális eszmét követő szavazók közé

Az már csak hab a tortán, hogy maguk is tudják, a raktár környékére sem fognak migránsok járni, az csak tárolásra, továbbszállításra szolgál, és a polgármester, ha nagy nehezen is, de kimondta, Zugló területén semmiféle osztogatás nem fog történni, aza nem vonzunk ide menekülteket. Azaz sima hisztériakeltés, amit művelnek.

A kerületi Fidesz demagóg, képmutató és kétszínű politikáját tökéletesen illusztrálja ez a posztjuk, mert miközben a saját kerületi híveiket valótlanságokkal hergelik, és feletteseik felé habzó szájjal kritizálják a balliberális polgármestert, hallgatnak arról, hogy alpolgármesterük nap, mint nap aktívan támogatja azt.

raktar.jpg

  Rozgonyi Zoltán is ezt akarta - mint a többi képből kitűnik az oldalt leginkább Papcsák dominálja

Az külön pikáns, hogy Rozgonyi volt az egyetlen, aki nemcsak megszavazta,de eközben nem támogatta a módosítómat, hogy a szerződést ne egy évre, hanem csak három hónapra kössük. Hogy az ő demagóg mondatukat schmitteljem:  A mai nap tanulsága, nem lehet úgy kerületet vezetni, hogy az ALPOLGÁRMESTER csak a saját politikai karrierjét próbálja építeni, a helyi lakosok érdekeit, biztonságát eközben semmibe veszi.

A Zuglói Fidesz szerint Zugló máris Karácsony Gergely karrierépítésének áldozata lett. Néha én is tartok tőle, hogy így lesz,  -bár nem e raktár miatt - és valóban, Papcsák karrierje az elszámoltatási kormánybiztosságtól a négy éves zuglói ámokfutáson, két választás elvesztésén át az MNB FB elnöki posztjáig joggal mondathatja ezt velük. Tényleg ijesztő omen, hogy bukott zuglói polgármesterekből még bármi is lehet. De én - a kerületi Fidesszel ellentétben - legalább igyekszem a rossz döntésektől óvni polgármestereinket, Zuglót és végső soron Magyarországot.  Egy azonban mindenképp bizonyos, hogy zuglói Fidesz hitelessége máris Rozgonyi Zoltán karrierépítésének esett áldozatul.

Azért azt remélem, senki nem esik áldozatul a kerületi Fidesz hívők felelőtlen hergelésének, és Papcsák, aki választókerületi elnökként ezért a Facebook oldalért felelős, megteszi a szükséges jogi lépéseket, hiszen amikor az ő személyi épségéről volt szó  ennél kevesebbért is feljelentette a butaságokat kommentelőket.

golyot.jpg

 

4 komment

Címkék: Zugló Karácsony Gergely Papcsák Ferenc migránsok Rozgonyi Zoltán zuglói Fidesz

Nesze semmi, fogd meg jól!

2015.06.02. 15:14 varnai

A Rákosrendezői kerékpárút megépítése ügyében a legrosszabb félelmeim váltak valóra. Mivel leszavazni kínos lett volna, egy semmire sem kötelező szöveget fogadtak el, az én konkrét útvonal kijelölést, fedezetet és határidőt  indítványozó eredeti határozatom helyett.

Zugló megépíti a BVSC kerítéssel párhuzamos hozzávetőleg 200 méter hosszú kerékpárutat és járda szakaszt. A fasort telepít az út mellé, pótlásként a BVSC területén kivágott fasorokért.

A szükséges fedezetet, 16 millió forintot fele részben a költségvetési tartalékból, fele részt a polgármesteri keretből biztosítja. A fapótlás költségét a BVSC és a környezetvédelmi alap biztosítja.

Az eredeti határozat

A polgármester reggel, miután nem voltam hajlandó visszavonni az előterjesztést, a következő szövegű módosítót nyújtotta be az előterjesztésemhez.

A Képviselőtestület feléri (sic!) a polgármestert, hogy folytasson tárgyalásokat Budapest Főváros XIII. kerülettel és a Magyar Államvasúttal annak érdekében, hogy megépülhessen Zuglót Angyalfölddel összekötő kerékpárút. A tárgyalások eredményének nyomán terjessze a Képviselő-testülete elé a megvalósításra és annak fedezetének biztosítására vonatkozó javaslatát.

 Az elfogadott polgármesteri határozat - nesze semmi, fogd meg jól

Ez azért elég soványka, különösen összevetve a "Megépítjük, ha kell akár a saját polgármesteri keretemből is!" demonstráción elhangzott  ígérete tükrében.

Úgy tűnik, a polgármester, vagy a mögötte állók még véletlenül sem akarják, hogy a Civilzugló Egyesület  nevéhez fűződhessen bármi konkrét elfogadott előterjesztés, eredmény, siker, megvalósuló beruházás.

 A jegyző írásos kommentjében azt állította, hogy az építésre kinézett terület nem Zugló tulajdonában van, ezért egyeztetés szükséges. Mint a a főépítési iroda által készített térképen látható, a tervezett út és  járda, ahogy a jelenlegi is, is a BVSC telkén vezetne, mely 2013 óta Zugló önkormányzatának tulajdona, és a kerékpárút is közvetlenül a járda mellett a saját területünkön futna. Jellemzően a BVSC telken épülő létesítményekre, beruházásokra rendszeresen ad a zuglói önkormányzat nagyságrendekkel több pénzt.

kerekparut_3499.jpg

A jegyző szereptévesztésbe is esett, amikor a költségvetési tartalék végességére figyelmeztet. Fura mód ezt eddig semmilyen más a költségvetési tartalékot fedezetül kijelölő, nagyságrendekkel többet elvivő előterjesztésnél (pl. januárban 54 millióért vettünk egy házat, melyről azóta sincs hír) nem tette meg, véleményt alkotni az előterjesztések fontosságáról meg nem az ő hatásköre. Megjegyzendő a döntés pillanatában a költségvetési tartalék soron 100 millió, a polgármesteri keretben eredetileg 50 millió  forint volt.

A vitában egész bizarr érvek elhangzottak. Rozgonyi alpolgármester  - bár kerékpáron az elmúlt öt évben  egyszer sem láttam, de bizonyára jól ismeri a kerékpárosok útvonalait, útvonal választásainak motivációit - azért ellenezte a Zuglóra eső szakasz megépítését, mert szerinte ezzel egy baleseti forrás felé tereljük, csábítjuk a kerékpárosokat. A kijelentés két okból is butaság, egyrészt, mert a kerékpárosok - akár az autósok - arra mennek, amerre dolguk van, ha jó az út, ha rossz, másrészt ezen az elven közel az összes meglévő fővárosi kerékpárutat is azonnal fel kéne törni, hisz mind a semmibe, de leginkább kiemelten balesetveszélyes, nagy forgalmú utakba torkollanak, elég a Thököly úti dirib-darab szakaszokra gondolni.

A legviccesebb az volt, amikor Sokácz Anikó azt kérdezte - miután elmondtam, hogy a MÁV pozitívan áll a rájuk eső rész rendbe tételéhez - ki jogosított fel, arra hogy a MÁV-val tárgyaljak? Tehát szerinte egy képviselő nem egyeztethet, nem érdeklődhet, vagy nem beszélhet semmiféle céggel, hivatallal, stb. egy a kerületi lakosokat érintő ügyben. Megjegyzendő, a polgármester a múlt hét elején tárgyalt a MÁV-val, de minket, az ügyet felvető, a kerékpárutat szorgalmazó, a  demonstrációt szervező, az önkormányzatban képviselettel rendelkező szervezetet nem hívtak meg a tárgyalásra.

Még a végén úgy tűnne, hogy a Civilzugló Egyesületnek köze van az útépítéshez.

Az általam beadott önálló indítványok elgáncsolása, majd saját projektként eladása  sajnos nem új jelenség.  A 2011 áprilisi testületi ülésen a Fidesz leszavazta az Erzsébet királyné útja - Róna utca - Thököly út - Mexikói út által határolt terület korlátozott sebességű övezetté nyílvánítására vonatkozó előterjesztésem finanszírozási részét - így torpedózva meg majd egy évig a megépítést. Majd kisvártatva Kovács Balázs alpolgármester képviselőjelöltként immár mint saját ötlettel kampányolta vele körbe a környéket, nyilatkozott a Zuglói Lapokban.. Nincs új a nap alatt.

Most aztán majd eltárgyalgatnak évekig, végül a módosítót követve a  polgármester saját előterjesztésként nyújtja be a kerékpárút építést. A sajtótájékoztatón, TV stúdiókban is büszkén nyilatkozik majd,  a Civilzugló Egyesületről meg minek is szólna, Városliget ügyben nyilatkozva is rendre elfelejti megemlíteni, hogy az Egyesület már akkor szót emelt a Ligetért, amikor ő még Zuglóról nem is álmodott.

Ha meg nem épül meg az út, akkor lehet a XIII. kerületre, (mi közük is hozzá?) vagy a MÁV-ra mutogatni.

Mennyivel egyszerűbb lett volna megszavazni, milyen pitiáner dolog ez...

Aznap amúgy negyven fölötti napirendi pontot tárgyalunk, köztük megszavaztak egy Zuglónak hosszútávon jelentősen ártó politikai állásfoglalást a Thököly úti sőt a Mexikói úti villamos visszaépítéséről, ellenben elnapolni voltunk kénytelenek a Zugló hosszútávú 2015-2019 gazdasági tervét, amelynek szövegét, ahogy a polgármester jellemezte  "a gólya hozta", (bár az ő aláírása szerepelt alatta) mely  az ominózus pécsi-zuglói költségvetési koncepciót idézve kritikán aluli minőségben volt megírva összeollózva.

A kerékpárút építés elgáncsolása és a fentebb említett két előterjesztés kontrasztja (melyekről egy későbbi blogposztban bővebben írok) jól példázza, hogy a polgármester és a kabinet munkájában - ahogy attól Gergőt az LMP-ből jól ismerve tartottam - Zuglóban a politikai marketing, a kommunikáció, az országos médiajelenlét vált a fő céllá, elnyomva, háttérbe szorítva a gondos hivatali munkát, a kerület hosszútávú intézményi működtetését, a napi ügyes-bajos dolgok felelős vitelét.

 

7 komment · 1 trackback

Címkék: kerékpárút rákosrendező budapesti kerékpárutak Karácsony Gergely BVSC rákosrendező kerékpárút zuglói képvisel-testület

Bicikli VS luxusautók - a zuglói adok-kapok háttere

2015.05.12. 21:58 varnai

Remek kis civakodást láthattunk pár napja az ATV-ben. A zuglóiak  költségvetési tények ismerete nélkül nem,  az átlag nézők meg különösen  nem tudják eldönteni mi az igazság. Ma újabb csörte zajlott: a polgármesteri önfényezésre, miszerint tegnap sikerült biciklivel hivatalba menni, (nagy dolog, én mindennap úgy megyek, bár nekem könnyű, mert én a kerületben lakom) csattanós Fideszes válasz jött, megmutatták a parkoló másik felét is, tele baloldali  nemluxus autókkal.

Úgy tűnik a költséges kiegyezésnek (lásd blog) hamarabb vége lett, mintsem gondoltuk.

Mielőtt a háttérmozgásokra rátérnék, nézzük Papcsák Ferenc állításait sorban.

1. A kasszát 2,5 milliárd többlettel adta át, mára a kerület a működőképesség határához ért.

Az állam az adóbevételeket ciklikusan, negyedévente utalja az önkormányzatoknak.Ekkor több milliárd van a zuglói számlán, (ilyen időpont volt 2014 októbere, ezért volt 2,5 milliárd a számlán) majd 3 hónapig ebből kell min fizetni a havi 400 milliós bérköltséget, az önkormányzati cégek havi működési támogatását, a bejövő intézményi rezsi és a különböző beszerzések számláit. A Papcsák korszakban és előtte is bevett gyakorlat volt, hogy az önkormányzat likviditási problémákat megelőzendő a  800 millió forintos folyószámla hitelkeretünkből fizetünk. A papcsáki gazdálkodásra jellemzően  2013 novemberében 560 milliós működési hiányunk volt, és ezt az adósságot sunyin hozzácsapták az állami adósságátvállaláshoz. Az önkormányzatnak semmiféle tartaléka nem volt az átadás- átvételkor, sőt a 2008-as kötvényből sem maradt semmi, azt a Papcsák ciklusban az utolsó forintig felhasználták,  mondhatni tudatosan kiürítették a kasszát.

A 2015-ös költségvetés szerintem alapjaiban elhibázott, mert népszerűségvásárló pénzosztogatás történik intézményi működés segítése és a felújítások helyett, sőt a kerületi intézményeket valóban a működőképesség szélére sodorja az 5%-os tartalékképzési kötelezettség.  Megjegyzendő. 2012-ben Papcsák 10% megtakarítást írt elő az intézményeknek.

Csakhogy míg én a költségvetést épp ezen okok miatt nem szavaztam meg, addig a Fidesz frakció támogatta. Ráadásul Rozgonyi Zoltán pénzügyi tanácsnokként, most meg alpolgármesterként részt is vett az előkészítésében és most a végrehajtásában. Tehát miről is beszélünk, kritizálják azt a költségvetést, amit megszavaztak, és aminek részt vesznek a végrehajtásában??

Itt lenne az idő a zuglói Fideszben eldönteni, hogy most akkor Karácsonnyal és a baloldallal koalícióban viszik a kerületet vagy ellenzékben vannak?

2 A Zuglói Lapok később jelent meg, nem kaptak bért az ott dolgozók.

Valóban, a lap késett egy hetet, a bércsúszásról nem hallottam, de Zuglói Lapok és média valóban nem működik tökéletesen, hogy  finom legyek. Bár a vezetésben teljes a személycsere és sok az új szerkesztő is, a 160 milliós keret is több mint elég kéne hogy legyen. A lassan képes-bulvár újsággá változó újságot igencsak megviseli, ahogy az MSZP-s és Karácsony rángatják ide-oda a céget, és a szerkesztőséget, felváltva akarják átírni a tartalmat.. Mindennek okán - ha nem is annyira durván mint a Papcsák rezsimben, - de most is a jó öreg aczéli három T szerint megy a szerkesztés.  Az első T a támogatott, a személyi kultusz nem változott  - csak a személyek. Az elmúlt számban három cikkben Tóth Csaba MSZP-s képviselő volt a főszereplő. A Tiltás, problémák eltusolása is szerkesztési alapelv maradt, friss példa, hogy a kerületi szülők ezreinél a biztosítékot joggal kiverő közétkeztetési díjemelésről és káoszról még véletlenül sincs egy sor sem a lapban. Ez persze struccpolitika, hiszen a zuglói szülői levlistákon, a játszótéri padokon másról sincs szó. Mi a Civilzugló a Tűrt, (de rombolandó) kategóriában kerültünk: a két meghirdetett rendezvényünket  eldugták és az időpontokat is "elfelejtették" közölni, az eddigi képviselői előterjesztéseimről egy sor sincs, de fél oldalon írnak a méltatlanságomról. Nem sikerült a kerületi TV ügyét sem rendbe tenni, párhuzamosan megy az önkormányzati pénz nélkül vegetáló  Zugló TV, míg a Zugló Média szerkesztőségében senki által nézve gyártják a Youtube-ra a PR filmeket. A testületi ülések online közvetítése, bár három éve van róla testületi döntés tovább szabotálódik, láthatóan ennek a kerületvezetésnek sem érdeke, hogy a lakosság önállóan alkothasson képet a képviselő-testület működéséről.

3. Sorra vesznek fel MSZP-s, PM-es embereket.

Hát ez bizony igaz. A Cserepesházba palántált torok_datki_1351.jpgTörök Zsolt, dr. Dömény Péter, a nemrég felvett Datki Szabolcs, a hamarosan aljegyzővé váló Imre Gergely ex MSZP-s képviselő,  vagy a PM udvari fotósa, Járdány Bence  betuszkolása a Zuglói Lapokhoz ellentmond a Zugló nem lesz PM-es (MSZP-s) kifizetőhely karácsonyi ígéretének.  Persze ebben az osztozkodásban a Fidesz is megkapta a maga busás koncát, elég csak a Sport Kft élére kinevezett Bátki fideszes exképviselőre, a Lipták villa igazgatójának kinevezett Harrach Péter exképviselőre gondolni. Megjegyzem, Papcsák ugyanezt tette,  a ciklusa elején feketevonatostul érkeztek a debreceni, nyíregyházi legények, cégek... Mazsu Gergely, Siket Tibor, Mező, hogy csak a legnagyobb csibészeket soroljam.

4. Leálltak a fejlesztések.

A fejlesztések a Papcsák ciklusban a 2008-as kötvényből mentek,  nem a folyó költségvetésekből. A kommunális adó visszafizetésébe mind az Erzsébet utalványosztás demagóg programjába a Fidesz és az MSZP együtt sodorta bele a kerületet, és a kerületi Fidesz mindkettőt támogatta, sőt forszírozta. Ne csodálkozzon akkor a zuglói Fidesz elnöke, ha nincs pénz a fejlesztésekre. Sőt a Fidesz a társasház pályázat választási kampányban 700 milliós összegben nyertessé nyilvánított pályázóival még egy pöpec kis költségvetési csapdát is állított az utódjának.

És a háttér

A ciklus elején zuglói Fidesz kiegyezett a toth_feigli_rozgonyi.jpgTóth Csaba által uralt zuglói MSZP-vel, ennek következménye volt a rengeteg bizottság és az elszálló tiszteletdíjak. Hiába, egyszerre két ménest etetni drága mulatság.

Karácsony azt remélte, e zuglói bázison, a kiegyezés  békéjében  építgetheti Zuglót és/vagy  a saját országos karrierjét. Az MSZP-vel való folyamatos küzdelem  (pl. a képen látható Tóth Rozgonyi alkudozás közben  háttal biztosító Feigli Ferenc erőltetése a Városgazdálkodási Zrt-be) után úgy látta, ideje két lábon állnia és veszélyes, kétkulacsos játékba kezdett. Januárban alpolgármesternek javasolta Rozgonyi Fidesz frakcióvezetőt, mely jogos felhördülést okozott az elmúlt négy évet nála jóval közelebbről megélő zuglóiakban.  Az alkut  a kerületi Fideszt vezető Papcsák és az MSZP-t vezető Tóth is ellenezte,  de végül jobb híján tudomásul vették - látszólag. Ezután hónapokig ment a huzavona Rozgonyi hatásköreiről. Karácsony a jövőt is nézve azt üzente Tóthnak, ha tovább erőlteted az akaratod, az embereid, tudok én testületi többséget biztosítani az MSZP nélkül is. Tudott is.  Igaz , ez a lépés az őt a polgármesteri székbe juttató baloldali szavazók elárulása volt, de Gergő reálpolitikus. Az alku részeként szavazták meg a fideszesek költségvetést, és volt egy hallgatólagos megegyezés is:  ha ti nem köttök bele mindenbe, amit elbaltázunk, akkor mi sem feszegetjük az elmúltnégyévet - pedig bőven lenne mit. Nem véletlenül nem tett Karácsony eddig egyetlen papcsáki-rozgonyi disznóság ügyében sem feljelentést.

Most ezt az alkut rúgta fel Papcsák, aki egyrészt máig  a vereségért törleszt, másrészt ingó választókerületi elnöki székéért, újraválasztásáért harcol. Meg akarja mutatni, ki az úr a háznál, ugyanis a két vereség után a zuglói Fidesz megunta áldásos és autokratikus tevékenységét, és új elnököt akarnak. Megértem, a zuglóiaknál csak  zuglói Fideszesek utálják őt jobban.

Papcsák támadására reagálva Karácsony egyből megeresztett egy feljelentéssel fenyegetést... most már  - így fél év után -  muszáj is lesz megtennie, és feljelentenie az egyik alpolgármesterét. Szép lesz. De hát hogy is van ez, ha bántotok tudok a bűnügyről, ha békén hagytok, akkor meg nem?

Mint ahogy Rozgonyi alpolgármesterré választásakor január végén megjósoltam, egy fenékkel két lovat megülni sokáig nem lehet.

4 komment

Címkék: Zugló Karácsony Gergely Papcsák Ferenc Rozgonyi Zoltán Tóth Csaba Zuglói Média

Így ünneplünk mi! - A sorompó megkoszorúzása

2015.03.16. 20:54 varnai

A zuglói közélet méltán híres szereplői eddig valamiféle ritka közmegegyezéssel még a legdurvább Papcsák korszakban is közösen ünnepeltek a '48-as obeliszknél. Ezen mindenképp változtatni kellett.

Erre az önkormányzati ünnepségre mindig kijöttek a környékbeliek is, a Pákozdi (Antal) alias Wass Albert teret övező lakótelep sokat megélt lakói. A nyugdíjasok kikönyököltek az ablakokba,  a családosok a füvön élvezték a a műsort, a tavaszt, a verseket, az élőzenét, a környékbeli iskolák huszárcsákós gyerekei énekeltek, odatűzték kézzel festett kis zászlócskáikat az obeliszk köré. Számukra hatalmas attrakció volt a házhoz jövő huszárbemutató, az ingyen lovaglás.

2014_marc_15.jpg

Gyerekek, lakosok, politikusok a lakóházak közti  rendezett parkban közös ünneplésen.  2014. Március 15.

E boldog - a jó-rossz polgármesteri szónoklatoktól eltekintve - politikamentes napon mindenképpen változtatni kellett. Nosza, Garay Klára a Cserepesház frissen (politikai)kinevezett igazgatója, immár mellékállású ligetvédő ki is találta: Szóljon a '48-as ünnepség is a Városligetről!

És lőn.

Mint tudjuk, Petőfi Sándor gyakran megfordult a róla elnevezett Petőfi csarnokban, és elképzelhető, hogy itt, a bezárt Repüléstörténeti gyűjtemény kapuja előtt írta a Füstbe ment terv című versét. A költőről megemlékező alpakka/bronz tábla mindeddig senkitől sem háborgatva  és méltán elfeledve kapaszkodott a máladozó vakolaton egy rozsdás sorompó, pár lelógó kábel és a töredezett járda háromszögében, de most remek apropóul szolgált.

Bár többen is mondták az MSZP-ből, hogy nem szerencsés feldobni a Fidesznek a magas labdát, hiszen kapva kapnak majd az alkalmon hogy külön ünnepeljenek, de ő addig kötötte az ebet - ez esetben a rozsdás sorompóhoz, míg végül más bölcsek jóváhagyták a bizarr ötletet.

 Friss rendezvényszervezőnk, az immár nem 66 ezret kereső Török Zsolti menten munkához látott: rendelt fedett XXL-es színpadot, félezer főre hangosítást ( millió körül lehetett a technika), meghívták a Munkácsy majorettjeit,  fújták Záborszky rézfúvósai, csizmát csapkodott a Magyar Állami Népi Együttes tánccsoportja, és maga Kembe Sorel, a Jóban-Rosszban sztárja volt a konferanszié. A teljes költségvetés eddig nem ismert, de március 31-től állítólag minden önkormányzati szerződés fent lesz a honlapon. A rendezvényről készült hivatalos videó ITT látható. Reméljük nem hamis. : )

Karácsony  Gergely polgármester 1848 örököseiről beszélt, de igen hamar aktuális pártpolitikára futtatta ki  " már ki is vették a Köztársaságot az ország nevéből" és a zuglói széleskörű együttműködésről is szólt, mint ezt a Facebookon őt kedvelőknek meg is írta.

kari_blog.jpg

Kár hogy ez a  fennen hangoztatott szép elv és a valóság ( ahogy Zugló önkormányzata most működik), a hétköznapi gyakorlatban nem egyezik. Hiszen sem a nagy ügyeknél mint pl. a költségvetés előkészítése, sem az olyan szimbolikus esetekben, mint a jelen koszorúzási helyszín kiválasztása egyáltalán  nincs semmiféle  egyeztetés. (A Papcsák korszakban sem volt, de azért én speciel jobbat vártam) Nem baj, ha zuglóiak elveszítik az egyetlen normális kerületi ünnepet, ha a bugyuta helyszínválasztás okán eszük ágában sincs eljönni a hivatalos rendezvényre, a lényeg az országos népszerűség növelése, hogy kifelé jól nézzen ki ami Zuglóban történik, a besöpört 1732 lájk.

Ezután Tóth Csaba olvasta fel beszédét a tomboló távolságtartó tömegnek. A politikailag korrekt beszéd végére sajnos a rendezvény teljesen szétesett, és tán csak egy stage diving segített volna a figyelem újra megszerzésében. Megjegyzendő, a két beszédben az ottlét apropójáról, a Városligetről egyetlen árva szó nem hangzott el.

toth_beszel.jpg

toth_tomeg_0880.jpg

Ha jlevonom a  pártos, civil és nemzetiségi koszorúzókat, két cserkészt, a járási hivatal bocskaiba öltözött kisnemesét, a hivatali dolgozókat, a kabinet sajtósait,  és a népes rendezvényszervezőket (Garay-Török-Harrach,stb.) akkor kiderül, idegen, netán kerületi lakos még elvétve sem jelent meg. Igaz a bolhapiac felé igyekvő külföldiek meg-megálltak a Rákóczi indulót hallgatni és csodálkozni a bizarr látványon, mit keres egy ennyire lepukkant helyen egy ekkora színpad és előtte e néhány (jól-rosszul) kiöltözött ember?

A rendezvény "Nagyon rendben volt" - ez biztos, mert maga az újdonsült rendezvényszervező, Török Zsolt vonta meg elégedetten a nap végén saját munkájának mérlegét.

Ja, koszorúztunk is. Itt.

koszoruzas_0890.jpg

A Petőfi csarnok portásbejárata mellett  savanyú-kékes teherautófüstben, egy sorompó mögé próbálván bepasszintani a koszorúkat. Szánalmas, méltatlan helyen. Szatmáry Kristóf fideszes országgyűlési képviselő oldotta meg legjobban, egyik helyre sem ment el, de diplomatikusan mindkét helyen koszorúzott helyette valaki.

sorompo_0892.jpg

Inkább lennék Barguzinban!

 

Hogy az ünnepi beszámoló ne legyen féloldalas, beteszek pár, a zuglói Fidesz által megosztott képet a Wass Albert téri, úgynevezett polgári rendezvényről is.

"Papcsák és maroknyi bandája" - ahogy az MSZP ötvenes évekbeli szófordulatokat idéző közleménye fogalmaz - hozzávetőleg annyian voltak, mint a hivatalos rendezvény összes koszorúzói. A konferanszié Cseke Vanda képviselő volt, a verseket Baranyi László színművész, a Familia Kft nagypapája, a kerületi Fidesz kampánymegmondóembere szavalta.

tomeg2_1.jpg

papcsak_pesti.jpg

Koszorúzás a kerületi közbeszerzéseknél már bevált PPP (Pesti Papcsák Partnership) konstrukcióban. Melegít Ráthonyi, Barabás, Dr. Varga Péter a zuglói Fidesz vezetősége.

borbely.jpg

Lehelyez Borbély Ádám a zuglói Fidelitas vezetője. Felségsértés és önálló gondolkodás  főben járó bűne miatt a  koncepciós per már folyamatban van az exképviselő ellen.

Bár helyszín mindenképp méltóbb a Petőfi csarnok lepusztult környezeténél és a Fidesznek sikerült elhoznia a szimpatizánsait is a kordont nem értem, ennyire félnek már a sajátjaiktól is?

 agyu.jpgA két nagy pártnak közösen egy pillanat alatt sikerült kettészakítania e nemzeti ünnepet: elintézték, hogy mint a háromévesek a homokozóban, külön sarokban túrhassanak. Persze mindenki elhozta a kislapátját, odarendelte a segédcsapatait, a saját holdudvarát, civil egyesületeit.

A Ki koszorúzott nagyobbat? csörte lezárásaként még igen durván odamondogató, patetikus és az '50-es éveket megszégyenítő stílusú  facebook közlemény párbaj is született.

"Rozgonyi rézágyúja fel van virágozva", A fidesz frakció ágyúja a polgári rendezvényen. A kerületi Fidesz frakció ellenzéki munkát valójában nem végez, az ellenfélben kárt nem tesz, vaktölténnyel van töltve,  dörrenései figyelemelterelésre, alibiként  szolgálnak.

Mert ne hagyjuk magunkat megtéveszteni,  mindez csak a Kész átverés! show,  a saját elvakult híveknek szóló népi színjáték. Hiszen a két nagy párt remekül együttműködik, azaz kiválóan tud háttéralkukat kötni mint ezt láthatjuk az önkormányzati cégek, a felügyelő bizottsági tagságok elosztásában vagy a költségvetés megszavazásakor. A haragszom rád játék, az ellenségképzés még a saját szekértáborok felébresztésében, a szimpatizánsok mozgósításában is segít.

Na és kik jártak rosszul? Ki más mint a zuglóiak, akik egyetlen élvezhető önkormányzati ünnepüket is elvesztették. Én speciel sajnálom.

 

 

7 komment

Címkék: Petőfi Sándor Török Zsolt Karácsony Gergely 1848-as ünnepség zuglói Fidesz

Egy cég nekem, egy cég neked - Hová lettek az elvek, Gergő?

2014.12.06. 20:23 varnai

A Képviselő testület dec. 4-i ülésén az Indexen és más médiában elhangzott ígéretekkel ellentétben nem került sor a képviselői tiszteletdíjak általános korrigálására, egy képviselőt kicseréltek ugyan, de az új Fb hellyel most Sógor László képviselő lépte át a havi félmilliós jövedelemhatárt, Cseke Vanda pedig a 400e Ft-osok klubjába került.  A bizottságok rendbe tételét lehetővé tevő SZMSZ módosítás lekerült a  napirendről, ezért két bizottság hatáskör nélkül nem tud megalakulni, ülésezni, és elmaradt a Civilzugló egyesület "elfelejtett" bizottsági helyeinek megszavazása is.  Ehelyett gyorsan leváltották az összes önkormányzati cégvezetőt, kinevezték az újakat és szétosztották a felügyelő bizottsági posztokat.

A cégvezetőket a szokásos papcsáki módon, azaz pályáztatás nélkül, helyben bemutatva nevezték ki. Papcsák annó meg is mondta Mazsu megválasztásakor:  Nem kell pályáztatás, ez bizalmi állás.  Meg is lett az eredménye.  Karácsony Gergely akkoriban még egészen máshogy vélekedett. A kulturális intézményvezetők pályáztatás nélküli kinevezésekor 2013 januárjában ezt mondta:

A kulturális intézményvezetői posztok kötelező megpályáztatásának eltörlésével a Fidesz nyíltan beismerné, hogy az igazgatók kiválasztásánál a szakmai felkészültség helyett a politikai szempontokat akarja érvényesíteni - közölte Karácsony Gergely, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szerdán az MTI-vel. ...

Karácsony Gergely közleményében azt írta, az LMP továbbra is kötelezővé tenné a pályáztatást, sőt nyilvánosságra hozatná az összes intézményvezetői pályázatot. 
Az LMP szerint pályázatot azért érdemes minden esetben kiírni, hogy a munkaadó minél szélesebb körből választhasson jelöltet, és hogy a potenciális vezetőknek mindenképpen világos elképzeléseket kelljen letenniük az asztalra, míg a szakmai bizottság véleménye azért szükséges, hogy a szakmailag legalkalmasabb, legrátermettebb jelölt kerülhessen a pozícióba. Ezt elsősorban szakmai tapasztalatok, érvek alapján lehet eldönteni, amelyeknek egy politikus nem feltétlenül van birtokában - hangsúlyozza Karácsony Gergely.
Az LMP képviselője úgy véli, "a sokat hangoztatott politikusi felelősség nem azt jelenti, hogy valaki hűbérbirtoknak tekinti a kulturális intézményeket, hanem azt, hogy a legmegfelelőbb embert bízza meg azok vezetésével".

 Micsoda kerek mondatok, frappáns érvrendszer. Kár hogy már nem érvényesek.  Hová lettek az elvek, Gergő?

A takarékosság elvét megcáfolva mindkét nagy párt megkapta a maga méretes koncát és az LMP és a Jobbik is kiérdemelte a hallgatásért, szavazataiért a két-két beígért bizottsági cubákot. A Civilzugló Egyesület, ellentétben az LMP-vel és a Jobbikkal, egyetlenegy pozíciót sem kapott. A nap a papcsáki kerületvezetés megdicsőülése,  hisz most a "különb" baloldal, egy magát az átláthatóságot zászlajára tűző politikus pont ugyanolyan módszerekkel intézte el. Pályáztatás nélkül, politikai  szempontok alapján nevezett ki embereket, (egyikről eleve kimondva, hogy nem élvezi a bizalmát) és két ex politikust, képviselőt nevezett ki cégvezetői pozícióba. Jellemzően  minden eddigi  általuk kinevezett igazgatót, eddigi hűséges parancsvégrehajtót szó nélkül nélkül áldoztak be a fideszesek. A szakmai tudás, felhalmozott tapasztalat meg sose számított. 

 Nézzük kik kerültek pozícióba:

A Sport és Rendezvényszervező Non-profit Kft ezentúl Bátki László ex fideszes képviselőnek hoz havi 550 ezer Ft profitot.  A cég amúgy teljesen felesleges,  jellemzően a megszüntetése már nyáron is napirenden volt, hisz a Lantos pálya MTK-hoz kerülésével mára csak egy sportpálya üzemeltetése maradt, az meg Városgazdálkodási Zrt részlegeként simán működhetne.

Ehhez képest úgy tűnik a cég  lesz a Fidesz káderdűlője, kifizetőhelye - vagyis inkább marad továbbra is. ( a cégnek számlázta Rátonyi ex polgármester négy évig a tanácsait, ide tették a fideszes rokonokat)   A cég Felügyelő Bizottságába is meghökkentő módon csak fideszes potentátok kerültek. FB tag lett:  Cseke Vanda, Tildy Balázs,  Erdős Réka, (Erdős Dóra fideszes képviselő testvére), Fülöp István,  Kozma Zollee (eddig a Búvó patak egyesületével kapott pénzt a közösből  a ker. fidesz NBII-es játékosa.), és Markó Elemér ex Jobbikos képviselő. A "puritánság jegyében", ahogy polgármesterünk mondotta volt, az eddigi 120ezer Ft helyett a tagságért 130 ezer forint jár, míg az elnök már 160 ezret vihet haza havonta. Mindezt a fele funkcióját elvesztett Kft-ben évi  két-háromszori ülésezésért.

A Közbiztonsági Non-profit Kft igazgatói posztját egy ex MSZP-s képviselő, Kovács-Csincsák László kapta, melyért bruttó 550 ezer Ft összeget vesz fel havonta. Állítólag a céget eddig sikerrel vezető Steiner Attilát is megtartják...

Meghökkentő módon Karácsony polgármester és Szabó Rebeka alpolgármester nem szavazta meg az igazgatót, így most egy olyan ember vezet egy önkormányzati céget, aki nem bírja a polgármester bizalmát. A halk elhatárolódás nem jó másra, mint önigazolás, felelősség elhárítás. Bizarr szavazatukat nem tartották indoklásra méltónak. Csincsák Laci  kinevezése jól mutatja, máris mennyire akarattalan, mennyire az MSZP túsza a polgármester, és a jövőre nézve rossz előjel, hogy milyen helyzetekben fog engedni még.

A cég FB-jébe  az MSZP közeli civil egyesület vezető Módos Béla, Bicskei Bence MSZP, és Markó Elemér került be. (Úgy tűnik a kerületi Jobbiknál csak két ember kereshet pénzt, a többiekre a munka marad)  Az Fb tagokat ezentúl havonta 80e Ft illeti, míg az elnöknek 100e Ft jár majd.

Lecserélték a Filharmónia Non-profit Kft  FB tagjait is, Kertai Katalin (MSZP), Kovács Miklós (Fidesz) és Porvay János (LMP) fogják ezentúl havi 80 ezerért az udvari zenekar költéseit ellenőrizni. Zenekarvezető nem akart senki lenni.

A kerület közművelődéséről gondoskodó, kultúrházait üzemeltető Cserepes Kulturális Non-profit  Kft élére Garay Klárát tették. A  64 éves, nyugdíjas biológiatanár az Összefogás képviselő-jelöltségéért és a Civilzugló jelöltségből kiugrásért  kapta ezt a jutalomfalatot. Az előző igazgató még 495 ezerért, az új politikai kinevezett már 550 ezerért üldögél majd a valós munkát végző régi igazgató fölött. Az FB tagok száma háromra csökkent, a honorjuk viszont 80e Ft-ra emelkedett. Szutorné, Kassay Orsolya és Kovács Brigitta szerencséltettek.

 

SzMSz ellenesen, az utolsó percben hozták be a Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt vezető váltását. Ide az MSZP sokáig a pettyesmúltú Feigli Ferencet erőltette, végül a PM tiltakozását látva egy MOL-nál felnőtt regionális kereskedelmi vezető  CV-jét osztották ki a helyszínen. Kérdésre kiderült, a 34 éves fiatalembernek semmiféle tapasztalata nincs önkormányzati szférában, önkormányzati cégekkel, mint ahogy a városüzemeltetés, ingatlan gazdálkodás, épület felújítás, fenntartás területe is új lesz számára. Hát nem tudom. Nem lehetett volna pályáztatni, keresni egy sikeres városgazdálkodással rendelkező kerületi cégtől egy rutinos vezetőt, aki át tud hozni sikeres mintákat?

Az évi kb. másfél milliárddal gazdálkodó, mindig problémás cég felügyelő bizottságába Sógor László MSZP-s képviselő került (átlépve ezzel az 500zres bruttót) Pelyva György,  Speisz András, Varga Csaba MSZP-t képviseli, "ellenzékinek" a konfliktuskerülő Horvai Ákos került be, ő az LMP pénzügyi igazgatója. 4-1, már ha az LMP ellenzéknek tekinthető. Hát így nem fognak kiderülni a mutyik az tuti. Fideszes nincs az Fb-ben. Én többször jeleztem, hogy cég Fb-jébe, tekintettel az elmúlt évek gyanús ügyeire, mindenképp szeretnénk benne lenni, de elutasítottak minket.

 

Karácsony Gergely dec. 3-án este felmentette a Médiaszolgáltató Kft vezetőjét, Siket Tibort is, és egy új embert neveztetett ki a kerületi kommunikációt vivő 100 milliós büdzséjű cég élére. Az átláthatóság jegyében a döntésről a testületi ülésen még utólagosan sem tájékoztatta a Képviselő-testületet, csak a közmeghallgatáson elejtett fél mondatból tudhattunk nyilvánosan róla. Pályázatról szó sem esett.

A kerületi cégvezetők felmentése ilyen kurtán-furcsán és egyben végtelenül megalázó módon történt. Senkiről nem állították, hogy alkalmatlan, hogy pártkinevezett, az elvégzett munkája senkinek nem került mérlegre.

A cégvezetői posztok ezzel mára teljesen nyilvánvalóan politikai koncok lettek, a cégek pártkifizetőhelyeké váltak, az érdemi munkát az otthagyott régi vezetők végzik. Jellemzően egyik kinevezni szándékozott sem tett le anyagot, nem ismertette "világos elképzeléseit" , ahogy azt Karácsony 2013-bam még elvárta volna. 

A cégek működésének áttekintéséről, esetleges  átvilágításukról,  újra struktúrálásáról, netán némelyik megszüntetéséről meg  szó sem esett. És már nyilván nem is fog, hisz az politikai  anyagi érdeksérelmekkel járna.

Végső soron tehát a két nagy szép csendben elosztotta az önkormányzati cégeket egymás között. A jövőre nézve rossz ómen, hogy felügyelőbizottsági posztok esetében "tiszta" Fb-k születtek. A Városgazdálkodási Zrt Fb-jében a Fidesz nem akart benne lenni, míg az MSZP a Sport Kft. felügyelő bizottságába nem delegált tagot. A másik működésébe úgy tűnik, nem akarnak belelátni. Joggal tárhatják majd szét a kezüket egy két év múlva, mi nem láttunk semmi rendkívülit, honnan tudhattuk volna, hisz hát ott sem voltunk. Az új cégvezetők és friss beszállítók, ügyvédek, tanácsadók, pedig bizton vethetik tekintetüket a HBF Kft-re, a Ligetsor Bau-ra és társaikra, Mazsu Gergely egy év alatt összehordott 100 milliós budai otthonára, a sehová se jutott vagyonosodási vizsgálatra, és a megszüntetett nyomozásra.

alien_vs_predator_chess_by_xidon.jpg

 

 

 

11 komment

Címkék: Karácsony Gergely Zuglói Városgazdálkodási Zrt Zuglói Cserepes Kulturális Non-profit Kft Zuglói Közbiztonsági Non-profit Kft Zuglói Sport és rendezvényszervező Kft

süti beállítások módosítása