HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 106 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok

A lehülyézett testület egyikeként

2019.04.21. 21:44 varnai

 Újabb fejezetéhez érkezett a zuglói parkolás saga, a felelősség elhárítás alfejezet részeként ország-világ hallhatta polgármesterünk véleményét, miszerint a zuglói testület hülyét csinált magából. 

Mert ő semmiképp nem tartozik azok közé, akik fizetőparkolás ügyben az elmúlt hónapban hülyét csináltak magukból. 

Miután az ülést, ahol számára kellemetlen tények is elhangozhattak volna - közreműködésével -  sikerült elmarasztani,  a jó királyfi menten elszaladt az ATV-be, hogy egy alákérdezős interjúban  híveinek - az egyetlen reménysugárként a jó királyfiban makacsul hinni akaró baloldali szavazóknak -  egy újabb fejezetet, a jó királyfi a gonosz képviselők ellen címűt előadja.

A testületi ülésen történteket, a valóságot azonban nem sikerült teljességében kibontania.

A szép szavak és a valós produktum közötti távolságot jól szemlélteti, a interjú második felében említett az általa bevezetni szándékozott fővárosi részvételi költségvetés, a lakosság véleményének megkérdezése. Zuglóban az elmúlt négy évben még csak kisérlet sem történt ennek bevezetésére. 

Sőt, a botrány kiindulópontjaként szolgáló tény esetében is, miszerint a zuglói parkolás veszteséges, (lásd a jegyző  által készített táblázatot és hogy kik intézik a zuglói parkolást)  miután az MSZP rádörrent, visszatért az alternatív valósághoz.

A testületi ülés ITT visszanézhető, nézzék sorra, ki hogy szavazott, polgármester az interjúban miket mondott és mennyire fontos történéseket hallgatott el:

 

1. Nem mondta el, hogy a március 28-i rendes ülést ő maga halasztatta el. Mert bizony a legtöbb napirendi pontról, pl. az óvodai dolgozók bérpótlékáról már tárgyalhattunk és szavazhattunk volna az elhalasztatott rendes testületi ülésen. 

polgarmester_ur_tajekoztato_levele_1.jpg

 

2. Nem sikerült elmondani, hogy az újonnan felvett igencsak jelentős előterjesztések - lásd alább a napirendet -  viszont SZMSZ ellenessen nem lettek megtárgyalva a bizottságok által, mert azok a rendkívüli ülés előtt SZMSZ ellenesen nem lettek összehívva.

3. Nem mondta el, hogy az első igencsak jelentős napirend változtatást ő maga javasolta, miszerint az első pontot a vizsgáló bizottság létrehozását vegyük leghátulra, ezzel ő robbantotta ki a napirend körüli vitát. 

Én nem hallottam róla, hogy a fidesz ki akart volna vonulni, - a polgármester úgy látszik közelebbi kapcsolatban van velük -  ez mindaddig csak egy bizonyítatlan vádnak -  leginkább ürügynek tűnt -  míg ténylegesen meg nem történik.

Viszont eléggé menekülésszagúnak tünt, hogy épp a vizsgáló bizottság létrehozását akarja késő délutánra tenni, ami miatt a "teljes magyar sajtó" felvonult. Ezt az abszurd és nyilvánosság ellenes polgármesteri javaslatot, mely az egész galibát kirobbantotta Karácsonyon és Szabó Rebekán kívül mindenki leszavazta. Tehát a politikai szövetségese, a zuglói MSZP is.

1_napirendcsere.bmp

4. A Fidesz arra tett javaslatot, hogy mindazokat az előterjesztéseket, kb. tucatnyit, melyek nem lettek SZMSZ szerűen előterjesztve, vegyük le napirendről. Ezek levételét - bár teljesen jogosan lettek volna elnapolva -  jórészt én is elutasítottam, mert voltak köztük halaszthatatlanul fontosak. Ezzel együtt, elég abszurd százmilliós közbeszerzésekről, a vagyoni jogok átruházásáról, stb. úgy dönteni, hogy  a Pénzügyi és a Tulajdonosi Közbeszerzési Bizottság nem tárgyalja azokat.

5. A Fidesz frakció azt is kérte, hogy a napirendet úgy változtassuk meg, hogy a vizsgálóbizottság után hosszú zárt ülés következzen, mely közben a sajtó nyilván elment volna, és ezután - immár a sajtó figyelő szemétől megszabadulva - tárgyaltuk volna a 200 milliós parkolóóra vásárlást és az ellenőrzés kiszervezés megszüntetését.

Továbbá olyan igencsak jelentős előterjesztéseket, mint a  Hajdu MSZP-s alpolgármester által jegyzett  9.  számú előterjesztést miszerint a vagyoni jogokat, a közbeszerzéseket  a testület a ciklus végéig egy könnyed húzással átruházná a szocialista többségű Tulajdonosi Bizottságra. E húzással  a polgármester immár a ciklus végéig megszabadulhatna a fizető parkoláshoz hasonló kellemetlen szavazások felelősségétől,  a szocik (akik ebben a bizottságban masszív többségben vannak) meg suttyomban még eladnák, amit csak tudnak.

 A Fidesz e javaslatát fideszes és mszp-s szavazatokkal megszavazták.

A polgármester nem mondta el a stúdióban, hogy ezt a fajta napirendet nem támogatta sem ő maga, sem a PM-es Szabó alpolgármester, és nem támogatjuk sem mi Civilzugló, sem az LMP, sem az exjobbikos képviselő. Tehát csak a Fidesz és az MSZP képviselőinek lett volna ez jó scenárió. Azoknak, akik a parkolás mutyi esetében is összedolgoztak - a polgármester maga mondá. És ezért a napirendért -  amit nem szavazott meg -  ejtett krokodilkönnyeket a médiában.

rozgonyi_napirend.jpg

Én arra tettem javaslatot, hogy az összes parkolással összefüggő előterjesztést, mivel összetartoznak és a média ezekre kíváncsi az ülés legelején tárgyaljuk. Erről már nem is szavaztunk.

Majd a Fidesz és MSZP- s közös akarattal megumbuldált napirendet  - én magam is meghökkentem - a fideszesek nem szavazták meg. És bizony nem szavazta meg sem az LMP-s, sem a Jobbikos,  sem én, mint ahogy egy szavazással ezelőtt maguk a PM-esek sem.

 

Amúgy szavaztathatott volna a napirendről még egyszer - erre Rozgonyi fideszes alpolgármester javaslatot tett, én meg arra, hogy ha ez a sorrend nem ment át akkor az én napirendi javaslatomról szavazzanak - de látványosabb és kényelmesebb volt megsértődni és lehülyézve a testületre hárítani a felelősséget. 

Azért arra emlékeztetném, 2015-ben ő választatott meg magának fideszes alpolgármestert.

És alább a meg nem tárgyalt előterjesztések és sorrendjük. Április 29-én újra nekifutunk.

meghivo-kt-2019-04-18-1.jpg
meghivo-kt-2019-04-18-2.jpgmeghivo-kt-2019-04-18-3.jpg

 meghivo-kt-2019-04-18-4.jpg

meghivo-kt-2019-04-18-5.jpg

meghivo-kt-2019-04-18-6.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: Karácsony Gergely fizető parkolás zugló parkolás Rozgonyi Zoltán Hajdu Flórián

Ej, ráérünk arra még!

2019.04.15. 13:53 varnai

A március 27-i zuglói képviselő-testületi ülés egy kurta-furcsa polgármesteri levéllel lemondva elmaradt, a testület összehívva azóta sem lett, bár e történésekről a polgármester  számos kampányrendezvényén és médiamegszólalásainak alkalmával gondosan hallgat. Gondolom tart az ülésen a parkolás mutyi kapcsán kirobbanó botránytól.

Megértem, de a magam részéről azt gondolom, hogy két évvel ezelőtt kellett volna karakánnak lenni, meg öt évvel ezelőtt, amikor a polgármesteri címet mindenáron megszerezni igyekezvén Zuglónak ártó alkut kötött, és akkor most nem lenne botrány - nem mellesleg 1 milliárddal gazdagabb lenne az önkormányzat.

polgarmester_ur_tajekoztato_levele_1.jpg

Hogy kivel kell tovább egyeztetnie, arról nem ír, mindazonáltal minket, önkormányzati képviselőket az elmúlt két hétben nem keresett.

A halogatott ülés miatt őszre fognak csúszni, vagy idén elmaradni a nyárra tervezett iskola, óvoda, bölcsöde felújítások, jelentős kellemetlenséget okozva az intézményeknek, a gyerekeknek, szülőknek. 

Az ülést halogatók között nyílván vannak, akik arra játszanak, hogy direkt ne lehessen új közbeszerzést kiírni a júliusban lejáró parkolás ellenőrzés szerződés helyett és  a SIS Parkinggal kelljen szerződést hosszabbítani, mint ahogy  hasonlóan kicsúsztunk az időből az út és járdaépítés szerződésnél is, ezért a régi vállalkozózóval (PENTA)  kellett meghosszabbítani a szerződést. Ügyes.

De nem csak a márciusi ülés maradt el, számos egyeztetés, döntés húzódik hónapokig, évekig, jelentős ügyekben pótolhatatlan késedelmet és jelentős anyagi hátrányt okozva a kerületnek. Zugló, akár egy kormányosát vesztett hajó sodródik hónapok, azaz évek óta. Eközben persze - hogy a képet tökéletessé fokozzam - a tiszti kabinokban, a kapitány tudtával már évek óta folyik a szállított holmi szervezett fosztogatása.

Csak felsorolásszerűen:

Februári ülésünkön előterjesztésemre döntöttünk arról, hogy helyet keresünk egy Zuglói  Állandó Helytörténeti Gyüjtemény számára. Az egy délelőttnyi időt igénylő bejárásra - melyre a polgármester maga helyett természetesen bárkit delegálhatna -  máig nem került sor.

Novemberben elnapolták egy előterjesztésem, melyben azt javasoltam, hogy biztosítsunk szolgálati lakásokat az orvos és szakdolgozó álláspályázatokhoz, hogy ezáltal orvosokat vonzunk a számos üres szakorvosi álláshelyünre és körzeti orvosi praxisunba. Az egyeztetés azóta sem történt meg.

2017 novemberében  !!!!  előterjesztésemre a képviselő-testület úgy döntött, hogy felkéri a polgármestert, hogy az intézményeink áram és gáz fogyasztását közbeszerzéssel biztosítsuk.  Máig - másfél év alatt -  nem kaptuk meg a kért számsort és nem lett kiíva a közbeszerzés, pedig ezzel a rutineljárással, melyet más önkormányzatok hosszú évek óta alkalmaznak, évi akár 50 millió forintot is megspórolhatnánk.

A még régebbi végre nem hajtott, nem egyszer stratégiai jelentőségű testületi döntéseinkről ITT írok

Március 18-án az alábbi levélben kértem a polgármestert, hogy foglalkozzon a  kerülettel, a fenti ügyekben a megbeszéléseket hívja össze, hogy az előterjesztések elkészülhessenek. Az óvodai dolgozók segélykérő levele, bérreendezése ügyében össze lett hívva értekezlet, de testületi döntés híján előrelépés e területen sem történt. (Ha az előterjesztésem nem veszik le napirendről az óvodai dolgozók már áprilistól embelt bért kaphatnának)

A többi témában néma csönd, válaszlevél sem jött, ej, ráérünk arra még!

László Várnai varnai.laszlo14@gmail.com

2019. márc. 18. 9:52
címzett: polgarmester; Szabó; Németh; civilzuglo
Tisztelt Polgármester úr, tisztelt Alpolgármester asszony!
A február 27-i Képviselő-testületi ülésen döntöttünk arról, hogy helyszínt keresünk egy állandó helytörténeti kiállítóhely számára.
A lehetséges helyszínek áttekintésére,  felkeresésére egy négy főt delegáltunk, én mint az egyikük máig nem kaptam meghívást, pedig a döntés óta több mint 26 nap telt el.
A március 7-i rendkívüli ülésen abban maradtunk, hogy az óvódák problémái kapcsán előterjesztést írók, Szabó alpolgármester asszony és én leülünk egyeztetni, hogy a március 27-i testületi ülésre közös előterjesztést nyújthassunk be. A testületi úlés óta eltelt két hét, de nem lett összehívva a találkozó.
Kérem, hogy ez a találkozó a keddi vagy szerdai napon történjen meg,  hiszen  háttérszámításokat kell végezni és csütörtökön már nyomtatják az előterjesztéseket.
Kérem, hogy erre az egyeztetésre hívjuk meg az Óvodavezetők Szakmai Szövetségének vezetőit.
A 2018. novemberi ülésen elnapolták a Szolgálati Lakások a ZESZ számára előterjesztésem, mondván, egyeztetés szükséges a témában. Az elnapolás óta eltelt több, mint három hónap, kérem tájékoztasson, mikor lesz az egyeztetés?
Végül hadd emlékeztessem, a képviselő-testület 2017 decemberében döntött 506/ 2017 (XII.21.)  számon arról, hogy kér egy tájékoztató anyagot, az intézmények energia fogyasztásáról, és megközbeszerezteti ezek áram és gázfogyasztását. 
Ezt a tájékoztatót mindmáig nem kapta meg a testület. Nehéz elképzelni, hogy hozzávetőleg 50 épület áram és gázfogyasztásáról  nem képes egy táblázatot összeállítani 14 hónap alatt egy 270 fős hivatal. 
Az elmaradt közbeszerzés több tucat millió forint megspórolását eredményezhette volna...
Kérem, legyenek összehívva a  fenti egyeztetések, koncentráljon kicsit többet a még hátralévő időben a kerület operatív vezetésére, a testületi döntések végrehajtására.
Tisztelettel, 
Várnai László
képviselő, Civilzugló Egyesület

 

 

22 komment

Címkék: szolgálati lakás Zugló Kaácsony Gergely testületi-ülés óvodai bérpótlék energia közbeszerzés ZESZ zuglói helytörténeti kiállítóhely

Gyarapodik, bővül, fejlődik, virágzik!

2019.04.12. 12:28 varnai

Most, hogy az elmutyizott fizető-parkolás botránytól hangos az országos sajtó kiváncsian vártam, hogy az önkormányzat  újságja, a Zuglói Lapok miként tudósít a témáról. Egy szót sem írnak. De  a botrányt elensúlyozandó, csupa optimista, "kinyíllott a kikerics - megírjuk!" stílusú termelési-riport cikkekkel próbálják javítani a közhangulatot.  Ezúton gratulálunk a polgármesteri kabinet propagandistáinak az MTVA-s szintű elhallgatásért és az április 4-éhez illő optimista cikkekért!

fejlodik.jpg

Az évi 80 milliós közpénzből készülő, 16 oldalon megjelenő újságban a fizető-parkolás problémájára egy karaktert sem sikerül pazarolni, a  mindenütt megszólalaló polgármester a kerületieknek nem nyilatkozik az MSZP-Fidesz mutyiról. Pedig de szép vitacikk-sorozat is lehetne  Karácsony polgármester és a kerületet valójában irányító MSZP-s parlamenti képviselőTóth Csaba között.

Mint ahogy nincs cikk az Óvodavezetők Szakmai Közösségének segélykérő leveléről, annak hátteréről sem. Piti dolog, minek írni róla.

Még megértenék a szülők, miért is ment el az ő ovijukból Gabi néni, a másikból meg miért hiányzik Juli néni és a dajkák fele. Megjegyzendő, az óvodai dolgozók már április elejétől megkaphatták volna a kerületi pótlékjukat, ha a testület megszavazza a március elejei előterjesztésem.

Nem sikerült azt a csekélységet sem leírni, hogy elmaradt a március végi rendes testületi ülés. Máskor pedig olyan szép szelektív beszámolókat sikerül közölni az ott születő döntésekről. Nem a szerkesztőket hibáztatom, a polgármesteri kabinet propagandistái irják az újságot. 

polgarmester_ur_tajekoztato_levele_1.jpg

Az ülés két soros elmaradást bejelentő kurta-furcsa polgármesteri levél óta eltelt több, mint két hét, de az testületi ülést máig nem sikerült összehívni.

Döntések hiányában áll a hivatal, számos fontos ügy, például az idén nyári szünetre tervezett felújítások közbeszerzéseinek kiírásai, vagy a Zuglói Építési Szabályzat módosítása, az óvodai dolgozók bérpótléka. Az  "egyeztetésekre" azóta sem hívták a képviselőket. ( Karácsony leginkább Tóth Csabával a zuglói MSZP elnökével egyeztet)

Minek is már a kerületet működtetni, a lényeg megtörtént: a pénzt elvitték, a polgármester pedig majd végig kihúzta botrány nélkül. Sőt a jövőt is bebiztosították,  szabott határidőre szértosztották egymás között a kerületi polgármesteri koncokat  posztokat. Az, hogy a zuglói önkormányzat eközben ebek harmincadján, az már nem számít, utánuk az özönvíz.

A Zuglói Lapok, bár a TKB legutóbbi ülésén a két nagy párt  leszavazta júliustól a nyomtatását,  (így állva kicsinyes bosszút azért, hogy a polgármester rájuk hárította a felelősséget a parkolás bizniszért)  azért még szórja a propagandát. Minden szép, minden jó, a kerületi egészségügy fejlődik. Igaz, a két szakrendelő   2016-ban bejelentett felújításának nyoma sincs - milyen gyönyörű szalagcím is volt - de a fejlődés töretlen. Mint ahogy új sport és rendezvényközpontot sem terveztek és a MUNDO helyén is csak a szél kergeti a szemetet a lebontott tanuszoda helyén.

 

total_8696_1.jpg

A sok szalagcímben beharangozott fejlesztés elmaradására meg minek rákérdezni, lényeg, hogy akkoriban megörvendeztették velük az egyszeri zuglóiakat.

 A zuglóiak tán még emlékeznek, a ciklus elején még egy-egy jelentősebb ügyről minden önálló képviselőt meginterjúvoltak, de aztán az újságot beszervezték a polgármesteri kabinet alá és még szimbólikus függetlensége is megszünt.  Végül eddig - az eltelt négy és fél év hozzávetleg 120 lapszámában -  kétszer 1500 karakterben lehetett szerkesztetlenül véleményt formálni a kerületi történésekről. A polgármester másfél oldalas alákérdezős féligazságaira, elhallgatásaira viszont nem lehet reagálni.

A hosszabb memóriával rendelkezők még emlékezhetnek a Papcsák képekkel zsúfolt Zuglói Lapokra (a mostani propagandisták sokkal kifinomultabb eszközökkel dolgoznak) az elefánt emlékezetűek pedig felidézhetik a kerületi nyilvánosság aranykorát, (ekkor még egy magáncég készítette az újságot)  amikor a képviselők, legyenek ellenzékiek vagy többségiek, bármikor elmondhatták véleményüket a lapban,  sőt, mi több, mi akkor még képviselettel nem rendelkező Civilzugló Egyesület a címlapon mondhattuk el véleményünket a kisföldalattihoz tervezett plázáról, nyiltan kritizálva az akkori polgármestert.  Ebben az aranykorban létezett Olvasói levelek, sőt a Hivatal válaszol rovat is! (e rovatok hiányát tucatnyiszor emlegettem fel az elmúlt években) A gaz zuglóiak pedig - skandallum! - cenzúra nélkül megírták, hogy ezen a téren töröttek a játszótéri padok, emitt koszos az utca és más hasonló inszinuációkat. A hivatal pedig  reagált, sőt mi több meg is csinálta azokat határidőre.

És hogy lehetne másképp is, arra jó példa az Erzsébetvárosi Újság, mely minden számában egy-egy önálló A5-ös oldalt ad minden képviselőnek, hogy bármiről írhasson. 

A kerületi nyilvánosság fontos része volt továbbá a ZUGLÓ TV, mely végig makacsul megtartotta függetlenségét a Papcsák korszakban - minden politikai oldalnak korrektül helyet adva. Végül a rendszerváltás óta meglévő céget Karácsony korszak legelején sikerült eladatni egy  zuglói MSZP-s közeli cégnek, jellemzően most ott székel a Funtig Ügyvédi Iroda, mely a fizető-parkolásunk pótdíj behajtásait intézi. Azóta a főváros első közszolgálati önkormányzati TV-je  MSZP-s képviselők és háttérszervezeteik mikrofonállványává vált.

Én a magam részéről azt gondolom, hogy egy ellenzéki vezetésű kerületben a kerületi nyilvánosságnak és a sajtószabadságnak, az objektív tájékoztatásnak egészen másképp, példamutató nyiltsággal, objektivitással és nem az MTVA propagandistáinak mintájára, a közmédiát követve kéne működnie.

 

Szólj hozzá!

Címkék: zuglói önkormányzat Karácsony Gergely Tóth Csaba Zuglói Lapok Zugló TV

A zuglói parkolás visszavág - a pénzt már elvitték, de a balhét vajon ki viszi el?

2019.04.05. 11:33 varnai

Két hónapja, hogy nyilvánosságra hoztam a zuglói parkolás veszteségeit bemutató adatsort és hogy kijött a 444.hu filmje a fővárosi parkolási bizniszről. A két éven át minden oldal által elhallgatni kívánt korrupciós ügyet most a főpolgármester választási csatában politikai bunkósotként használják és országos botránnyá növelték. Amit most látunk, az  a felelősség elhárítási vetélkedő mesterfoka.

Tanulságos visszatekinteni, miként jutottunk idáig, hogy a zuglói Fidesz "gyámság" alá kívánja helyezni a polgármestert, és vizsgálóbizottságot kíván létrehozni. Arról a zuglói fideszesek gondosan nem beszélnek ( és nem kérdezi őket a mikrofonállvánnyá sekélyesült kormánymédia), hogy ők is megszavazták a szerződéskötést - és a polgármesterhez hasonlóan ők is gondosan hallgattak róla két éven át. Különösen bizarr mindezt annak a Jelen Tamásnak -  a leendő fideszes polgármester-jelöltnek -  a szájából hallani, aki tagként egy éven át nem járt be a Tulajdonosi Közbeszerzési Bizottság üléseire, pedig ott számos alkalommal érvelhetett és szavazhatott volna a parkolás ügyében.

Eközben Polgármesterünk  jól fejlett elhárító mechanizmusával mára, két év elfojtás után, az egy hónappal ezelőtti a tagadáson, sajnáltatáson át eljutott a kivetítésig, a Magyar Narancsnak azt találván nyilatkozni:  a zuglói parolási rendszer a Fidesz parkolási rendszere.  Azaz teljes erővel folyik a felelősség el-, azaz másokra hárítása.

Hogy a zuglói parkolás kinek a rendszere, erről a poszt alján olvashatnak.

Megjegyzendő, a márciusi rendkívüli ülésen újabb bátor polgármesteri tartózkodással és fideszes közreműködéssel ment át az 1 milliárdos zöldterület fenntartás szerződés díjainak megemelése és cserébe a Penta évi 500 milliós útjavítás szerződésének meghosszabbítása. Kíváncsi vagyok ezekről a dealekről mikor tesz feltáró vallomást a polgármester a médiában.

Eközben a parkolás biznisz áterőltetője, a zuglói MSZP -  akiket a polgármester máig nem mert néven nevezni - gondosan lapít, és csendben  készül, hogy újabb bábot, felkészületlen, messziről hozott bonviván-strómant ültessen a zuglói polgármesteri székbe. 

Mindeközben a sárdobálás okán elmaradt a márciusi testületi ülés, a hivatal áll, a jegyző dühöng,  jelentős ügyekben, pl. az óvodai dolgozók bérpótlékában, a nyárra tervezett felújítások elindításáról nem születik döntés. 

Elsőként is, mindenkinek javaslom, nézze végig a vitát, miként döntünk a 2017. márciusi testületi ülésen a parkolóórák vásárlása és üzemeltetés közbeszerzésről.

Négy hozzászólásban érvelek az olcsóbb ajánlat bent tartása, vagy a közbeszerzés érvénytelentése mellett. (a jegyző jogilag mindegyiket elfogadhatónak tartja). A polgármester végig hallgat, majd tartózkodik. A Fidesz és MSZP frakció és Jobbikos képviselő szavazatával ment át a döntés.

Arról,hogy itt vastag korrupció történik természetesen a polgármesternek tudomása volt, hiszen ekkor már túl voltunk egy becsült érték megemelésen, ugyanis az MSZP többségű Tulajdonosi Közbeszerzési Bizottságban MSZP-s javaslatra megemelték a közbeszerzés értékét 1-ről, 1,4 milliárdra, melyet dicséretes módon a polgármester tuszkoltatott vissza 1 milliárdra, és túl voltunk egy a Közbeszerzési Döntőbizottság által megsemmisített gyorsított eljáráson is, melyben meg is büntették a kerületet.

Nagyon tanulságos most visszaolvasni az akkori, 2017 március blogposztomat, ebben olvashatóak a két ajánlat számai, a polgármestert a vétóra kérem, a felelősségéről írok:

Karácsony polgármester és PM-es alpolgármestere, Szabó Rebeka a vitában végig hallgatva végül a karakán TARTÓZKODÁS gombbal próbálták elhatárolni magukat a döntéstől. Ha a polgármester ennyire nem ért egyet a döntéssel jogában áll,  - mint több alkalommal megtette és számos más alkalommal elmulasztotta - hogy  megvétózza a döntést és megakadályozza a kerületi pénzének széthordását. Én remélem lesz benne annyi bátorság, hogy nem csak a felelősség elhárításra futja, hanem keresztbe is mer állni, hogy a kerületnek súlyosan ártó, 291  milliós pluszkiadással járó szerződéskötést megakadályozza. Jogában áll. Mint ahogy hallgatni is.

Ő a elhallgatást, a szemethunyást választotta. 

Akkoriban hiába  fordultam a sajtóhoz, csak az átlátszó.hu volt hajlandó írni a mutyigyanús közbeszerzésről,  mind a baloldali, mind  a kormánypárti média elhallgatta a kínos témát.

A parkolás ellenőrzés kiszervezése

Eközben már javában folyt a parkolás ellenőrzés kiszervezése is, melyről a 2017 februári blogban írok. Tudni kell, hogy míg az órák ürítése, karbantartása - bár brutálisan túlárazott - "csak" havi 20 milliós tétel ,addig az ellenőrzés, azaz csak a parolóőrök alkalmazása, havi 50 milliót, évi 528 milliót visz el az 1,2 milliárdos bevételből. Ezt szintén egypályázós közbeszerzéssel - azaz mondhattak, amennyit akartak -  az üzemeltetésben szintén résztvevő SIS Parking nyerte.

És ebben a 528 millióban nincs benne az ügyfélszolgálat működtetése és a szükséges adminisztráció bére, mert ez az önkormányzatnál maradt. Mára a ZKNP 20 fős parkolási divíziót hozott létre, mely további száz milliós költség. 

Ennek a lejáró szerződésnek a meghosszabbítására történt most kísérlet, lehetőleg még a ciklus vége előtt. 

És hogy kinek a rendszere, biznisze a parkolás? 

Ehhez elég megnézni, hogy a testületi viták során kik forszírozták, terjesztették elő és hová tartozó emberek ülnek a döntő posztokon. Az ellenőrzés kiszervezését, mely  évi 528 milliót vesz el a bevételből, azaz háromszor akkora  konc, mint az üzemeltetés)  -  és nem mellesleg törvénytelen a kiszervezése -  az MSZP-s Hajdú Florián alpolgármester kezdeményezte.

Az egész parkolás a Zuglói Közbiztonsági Nonprofit Kft-n (ZKNP) megy át, vezetőjének a 2010-14 között zuglói MSZP-s képviselőt Kovács-Csincsák Lászlót nevezték ki. A cégben azóta állást kapott két 2010-ig MSZP-s képviselő: Kemecsei Árpád és Komlódi Gábor is. Mindketten a Zuslag ügyben voltak vádlottak, ezért mondtak le annó. Dr. Komlódi Gábor pedig Tóth Csaba MSZP-s országgyűlési képviselő bizalmi embere, MSZP-s külsős tag az Ügyrendi Bizottságban, őt szokta az MSZP delegálni a választási bizottságba, mi több pereskedni Tóth Csaba nevében.  Mostanában biztos helye van a Civilek a pályán című ATV műsorban, bár hogy miféle civileket képvisel, még nem derült ki.

A parkolás biznisz harmadik tőgye a pótdíjak behajtása. A ZKNP 300 milliós kintlevőségének behajtására a Funtig  Ügyvédi irodát bízta meg. Funtig szintén Tóth Csaba bizalmasa. Ebben az irodában ügyvéd dr. Imre Gergely, aki a zuglói MSZP frakcióvezetője volt 2010-2014 között. 

 

Végül itt a botrányt kirobbantó  ominózus táblázat a kiadásokról bevételekről, melyet közérdekű adatkérésemre a zuglói jegyző készített.

parkolas_2017_2018-1.jpg

parkolas_2017_2018-2.jpg

 

14 komment

Címkék: korrupció közbeszerzés Zugló Horváth Csaba Karácsony Gergely fizető parkolás Tóth Csaba Jelen Tamás

süti beállítások módosítása