HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 123 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok

Itt az idő, hogy betartsák a törvényeket!

2018.11.30. 16:53 varnai

A Civilzugló Egyesület az elmúlt években folyamatosan tiltakozott a Városligetbe, egy közparkba tervezett megalomán terv, az un.  múzeum-negyed őrület ellen.
 
Érveltünk, tárgyaltunk, demonstrációkat szerveztünk, 20.000 tiltakozó aláírást gyűjtöttünk.  A hatalmat nem érdekelte semmi, pénzt nem sajnálva, buldózer módra, szó szerint a tüntetőkön átgázolva mentek előre eszement, egyre  drágább és  folyamatosan változó tervüket követve.
letoltes_1.jpg
Nem utolsó sorban jogi úton is próbáltuk a hatalmat rászorítani, hogy legalább a saját törvényeit tartsa be.
Szomorú, hogy ilyen jogi csatározással kell az államot rászorítani, hogy a különböző szervei, a hatalmat túlbuzgóan kiszolgálni igyekvő apparatcsikjai a törvényeket betartsák.
Mennyivel egyszerűbb, olcsóbb lett volna először lefolytatni a vitákat, elfogadni a civil szervezetek, a lakosság véleményét.
Íme egy összefoglaló, mely épületek ügyében meddig jutottunk:
 
LIGET BUDAPEST PROJEKT – KÖZIGAZGATÁSI ÉS PERES ELJÁRÁSOK
 
1. DÓZSA GYÖRGY ÚTI MÉLYGARÁZS
1.1. Előzetes vizsgálati eljárás – környezetvédelmi ügy
A Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatala 2017.06.01-én megállapította, hogy a tervezett 9.000 m2 alapterületű, 14,5 m mély, és 130.500m3 földmegmozgatásával járó építménynek jelentős környezeti hatása nincs, környezeti hatásvizsgálati eljárás lefolytatása nem szükséges.
A Civil Zugló Egyesület (CZE) fellebbezése nyomán a Pest Megyei Kormányhivatal (PMKH) az elsőfokú határozatot helyben hagyta.
A CZE keresettel élt a döntés ellen, a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság (FKMB) felfüggesztette a másodfokú határozat végrehajthatóságát, majd 2018.05.10-én meghozott ítéletével az alperes PE/KTF-6165-10/2017. sz. határozatát az első fokú határozatra is kiterjedőenhatályon kívül helyezte és az első fokú hatóságot új eljárásra kötelezte. Megállapította, hogy az elsőfokúhatósági eljárásban az ügyféli jogok biztosítását szolgáló eljárási rendelkezéseket nem tartottákmeg. Továbbá a beruházással érintett terület víztani viszonyaival kapcsolatos tényállás felderítetlensége okán is megalapozottnak találtaa bíróság a döntést.
Az ítélet Kúria előtti felülvizsgálata folyamatban van.
1.2. Építési engedélyezési eljárás
Budapest Főváros Kormányhivatala (BFKH) V. kerületi Hivatala 2017.10.02-án építési engedélyt adott az új Dózsa György úti mélygarázsépületének építésére. A hatóság 2018.06.04-én elismerte a CZ ügyféli jogállását.
A CZ fellebbezése nyomán a BFKH megsemmisítette a CZ ügyféli jogállásának elismerését, és a fellebbezést érdemi vizsgálat nélkül elutasította.
A CZ 2018.09.05-én keresettel élt a döntés ellen, a per folyamatban van.
2. HERMINA GARÁZS
2.1. Előzetes vizsgálati eljárás – környezetvédelmi ügy
A PMKH2016.09.19-én megállapította, hogy a 700 férőhelyesmélygarázsnak jelentős környezeti hatása nincs, környezeti hatásvizsgálati eljárás lefolytatása nem szükséges.
A PMKH másodfokú eljárásában törölte az elsőfokú határozatban előírt környezetvédelmi előírásokat, egyebekben az elsőfokú határozatot helyben hagyta.
A CZ keresete nyomán az FKMB az alperes PE/KTF/199-8/2017. számú határozatának végrehajtását a per jogerős befejezéséig felfüggesztette. Majd a bíróság 2018.05.03-án meghozott ítéletével az alperes 2017. június 7. napján kelt, PE/KTF/199-8/2017. számú határozatát hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárásra kötelezte. Döntésében leírta, hogy mind a jogorvoslathoz való jog, mind pedig a tisztességes eljáráshoz való jog, és ezek körében az,hogy a jogorvoslati eljárást ne ugyanaz a hatóság folytassa le, és az első- és másodfokú határozatokat ne ugyanazon kormánymegbízott, illetve főosztályvezető írja alá, garanciális alapelvi rendelkezések.A fentiekre tekintettel az alperesi határozat meghozatalakor az ügy érdemére kiható súlyos eljárásijogi szabálysértés történt.
3. KÖZLEKEDÉSI MÚZEUM
3.1. Előzetes vizsgálati eljárás – környezetvédelmi ügy
A PMKH 2016.10.27-én megállapította, hogy a tervezett épületnek (-3 szintes, 3.000 m2-es kiállítótérrel, -3 szintes mélygarázzsal, 60 m magas toronnyal) jelentős környezeti hatása nincs, környezeti hatásvizsgálati eljárás lefolytatása nem szükséges.
Garay Klára magánszemély fellebbezése nyomán a PMKH 2017.01.17-én az elsőfokú határozatot megsemmisítette, egyúttal kimondta, hogy nem csak hogy környezeti hatásvizsgálati eljárás lefolytatása nem szükséges, de még az előzetes vizsgálatra sem volt szükség.
A magánszemély keresete nyomán a FKMB 2017.09.01-én meghozott ítéletével az alperes PE-KTF/117-10/2017. számú, 2017. január 17-én kelt határozatát hatályonkívül helyezte és az alperest új eljárásra kötelezte. Indokaként előadta, hogy az első- és másodfokú határozatból – a fentiek szerint - egyértelműen megállapítható, hogy mind ahatározatot hozó szerv, mind a hatáskör gyakorlója ugyanazon személy volt az elsőfokú és amásodfokú határozat meghozatala során.E rendelkezések elmulasztása olyan súlyos jogsértés,amely ügyféljogokat sért, végső soron a tisztességes eljáráshoz fűződő jog sérelmével is jár.
A PMKH felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához. A Kúria 2018.06.20-án kelt ítéletével nem csak a PMKH másodfokú, hanem az elsőfokú közigazgatási határozatát is hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú hatóságot új eljárásra utasította. Indoklásaként előadta, hogy az elsőfokú határozatot nem a kiadmányozásra felhatalmazottfőosztályvezető írta alá, ezért a döntés semmis.
3.2. Építési engedélyezési eljárás
A CZ felperes az elsőfokú2017.01.24-én,2017.01.30-án és 2017.02.02-án kérte a BFKH V. kerületi Hivatalától, hogy az eljárásban ügyfélként részt kíván venni és kérte, hogy azeljárás irataiba betekintést biztosítsanak számára. Ügyvédi meghatalmazást is mellékelt. Az elsőfokú építésügyi hatóság 2017.02.26-án elismerte a CZ ügyféli jogállását, majd 27 perccel később engedélyt adott a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumépület építésére.
A CZ fellebbezése nyomán a BFKH az elsőfokú határozatot helyben hagyta.
A CZ benyújtott keresetét elbírálva a FKMB 2018.10.11-én az alperes BP/1003/00271-12/2017. számú határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte és azelsőfokú közigazgatási szervet új eljárásra kötelezte.
Döntésében kifejtette, hogy az elsőfokú hatóság azáltal, hogy csak az elsőfokú érdemi határozat kiadmányozását közvetlenül megelőzően, ugyanazon a napon ismerte el végzéssel ügyfélnek a felperest,lényegében teljes körűen megfosztotta ügyféli jogosultságainak gyakorlásától az elsőfokú eljárás során. Ugyan felperest az elsőfokú eljárás végén, közvetlenül a határozat meghozatalát megelőzően bevonták ügyfélként az eljárásba, azonban lényegében nem gyakorolhatta az elsőfokú eljárásban semmilyen ügyféli jogosultságát. A tisztességes eljáráshoz valójog alapján az egyes eljárási garanciák olyan értéket jelentenek, amelyek megszegése vagy be nem tartása kihat az ügy érdemére, az ügy kimenetelétől függetlenül. A tisztességes eljáráshoz való jog sérelme úgy is bekövetkezhet, hogy nem áll fenn oksági kapcsolat a lényeges eljárási szabálysértés és az ügy konkrét kimenetele között, azonban az ügyféli jogok érvényesíthetősége olyan sérelmet szenved, amely az eljárás egészét és körülményeit figyelembe véve eléri az Alaptörvény-ellenesség szintjét.
4. MAGYAR INNOVÁCIÓ HÁZA
4.1. Építési engedélyezési eljárás
A BFKH V. kerületi Hivatala 2018.05.18-án építési engedélyt adott a(volt Közlekedési Múzeum helyére tervezett) Magyar Innováció Házára.
A CZ 2018.06.06-án jogi képviselője útján betekintést kért az eljárás irataiba, azonban jegyzőkönyvben megtagadták tőle, majd az elsőfokú hatóság 2018.06.28-án írásban is elutasította a kérelmet.
A CZ – az iratok ismerete nélkül 2018. 06.15-én a bírósághozkeresetet nyújtott be az építési engedély ellen, továbbámegfellebbezte az iratbetekintést megtagadó végzést. A BFKH lényegében helyben hagyta az elsőfokú hatóság döntését, mely ellen a CZ szintén keresettel élt.
Mind az építési engedély, mind az ügyféli jogállás tárgyában folyamatban van a peres eljárás.
5. NÉPRAJZI MÚZEUM
5.1. Építési engedélyezési eljárás
A BFKH V. kerületi Hivatala 2017.05.31-én építési engedélyt adott a Néprajzi Múzeum épületére. A CZ 2017.06.16-án írásban kérte az iratokba való betekintését, melyet az elsőfokú hatóság 2017.10.03-án engedélyezte számára.
A megismert iratok alapján a CZ megfellebbezte az építési engedélyt, a másodfokon eljáró BFKH az elsőfokú határozatot – egyes előírásainak törlése mellett – helyben hagyta.
A FKMB a CZ keresete nyomán 2018.11.29-én szóban kihirdetett ítéletével én az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az elsőfokú közigazgatási szervet új eljárásra kötelezte.
Döntésének indoka, hogy nem vonták be felperest az elsőfokú eljárásba, csak az elsőfokú határozat meghozatalát követően. Nem engedték, hogy az iratbetekintési jogával elektronikusan, távoli eléréssel kötetlenül éljen, továbbá nem engedték a tervdokumentációról másolat készítését. A döntés írásban még nem áll rendelkezésünkre.
6. ÚJ NEMZETI GALÉRIA
6.1. A BFKH V. kerületi Hivatala 2018.05.30-án építési engedélyt adott az Új Nemzeti Galéria épületére.
A CZ 2018.06.06-án jogi képviselője útján betekintést kért az eljárás irataiba, azonban jegyzőkönyvben megtagadták tőle, majd az elsőfokú hatóság 2018.06.28-án írásban is elutasította a kérelmet.
A CZ – az iratok ismerete nélkül 2018. 06.15-én a bírósághoz keresetet nyújtott be az építési engedély ellen, továbbá megfellebbezte az iratbetekintést megtagadó végzést.
Mind az ügyféli jogállás tárgyában kezdeményezett másodfokú, mind az építési engedély elleni peres eljárás.folyamatban van.
 

1 komment

A közmeghallgatás intézményének kiüresítése

2018.11.27. 13:04 varnai

Az önkormányzati szintű demokrácia egyik eleme - azaz egyik eleme lehetne -  az éves közmeghallgatás. A nyilvános eseményen az adott település bármely lakosa kérdéssel fordulhat településének vezetőihez, és a vezetőknek ott a helyszínen választ kell adnia.

Teljesen alkalmatlan időpontok kijelölésével, a meghirdetés elsumákolásával, érdemi válaszok helyett rutinos mellébeszéléssel,  végtelen polgármesteri monológokkal mára számos településen elérték, hogy a lakosok kiábrándultak a közmeghallgatás intézményéből és már el sem akarnak jönni.  Szomorú példa erre a 120 ezres lakosú Zugló, ahol a csütörtöki közmeghallgatáson 38 lakos jelent meg. 


kozmeghalg_2018.jpg

 Zuglói konzultáció. A 123 ezer lakosból csupán 40 érdeklődne közügyek iránt, lenne panasza, mondandója?

Míg régen az egész terem a pulpitusig tele volt székekkel,  mára négy sornyi szék elég, a polgármester a képviselők tárgyalóasztala mögül, tíz méteres védőtávolságból kommunikál a lakosokkal.

De nézzük sorra, milyen eszközökkel érik el, hogy a  demokráciájáról, ellenzékiségéről, sőt liberalizmusáról híres Zuglóban 2018-ban, a négy éves ciklus lezárásakor mindössze 38 lakost lakost érdekelnek kerület közügyei?

A meghirdetést nem igazán erőltették most sem. A Zuglói Lapok terjesztése finoman szólva nem tökéletes, ráadásul a lapszámban a hátsó oldalra került a közmeghallgatás. (számomra az is felfoghatatlan, hogy a testületi üésekre miért nem hvjk meg a lakosokat) A terjesztés hiányosságaira az elmúlt években folyamatosan panaszkodtak a lakosok, mint ezt a zuglóiak közösségi oldali fórumán az alábbi szavazatok is mutatják. 

kozmeghallgtas_meghirdetes.jpg

Az önkormányzat közösségi oldalára egyszer sikerült kitenni, de az aktív közösségi fórumoko már nem osztották meg a hírt, és  nem hirdették az eseményt.

Végül a 17 órás kezdési időponttal pedig elérik, hogy aktív, dolgozó lakos, szülő még véletlenül se tudjon megjelenni. Nem is volt hatvan év alatti lakos tán egy sem.

Mindazonáltal a legnagyobb távol tartó erő az előző évtized közmeghallgatásainak, lakossági fórumainak keserű tapasztalata. A Pillangó park szétrombolása miatt tiltakozó lakosok meg is mondták, minek még egy fórumra elmenni, elegük van a mellébeszélésből.

A lakosság elfogyása jól nyomon követhető az elmúlt évtized üléseit végig nézve:  a 2016-os közmeghallgatáson már alig voltak,  a 2015-ösön mely érvénytelen volt,  mert az MSZP frakció (bocsánat, az Összefogás Zuglóért frakció, a zuglói CÖF) egyetlen képviselője sem tisztelte meg jelenlétével a lakosokat, de az érvénytelenségről a polgármester valahogy elfelejtette tájékoztatni  a  polgárokat. És tanulságos a papcsáki közmeghallgatásokat is visszanézni, pl. a 2011-est. 

kozmeghallgatas2011_4495_1.jpg

Dübörgő érdeklődés a 2011-es közmeghallgatáson.

Az idei közmeghallgatás egy húsz perces polgármesteri monológgal kezdődött, Gergő profi showderesként nyomja, minden kínosabb ügyben igyekezett előre kifogni a szelet a kérdezők vitorláiból. Tulajdonképpen kiderült, hogy minden zuglói problémáért más a felelős, az önkormányzat, a polgármester tehetetlen.

Igyekeztem lejegyzetelni a kérdéseket:

  1. Miért nem viszik el a roncsautókat? Mert amíg van rajta rendszám, addig nem lehet.
  2. Légtérzaj. A kerület megteszi amit lehet. Szerintem sokkal határozottabban kéne kiállni az önkormányzatnak, mert mára elviselhetetlenné fokozódott a gépek száma, mérete, zaja.
  3. Hogy áll, miért áll a MUNDO, azaz Bosnyák téri városközpont/pláza építkezése? 
  4. A parkolás: miért nem adták meg  a zuglóiaknak az évi 100-100 órányi ingyenességet, ha a testület eldöntötte? 
  5. Miért nem fejezi be Zugló  rákosrendezői kerékpárutat? Az MÁV üzemi terület. Megjegyzendő, az önkormányzatunk egyetlen méter kerékpárutat sem épített négy év alatt, a BVSC kerítés menti sem az, csak egy járda sárga csíkkal a közepén.
  6. Miért nincs angiológus a szakrendelőkben? Az országos orvoshiány minket is elért. A ZESZ honlapján 15 orvosi állást hirdetnek.
  7. Mikor lesz járda a Nezsider park földútjain. Válasz, már készül a teljes M3 menti lakótelepsor felújítása. Ja, 4 évig semmi, de majd a választási évben : )
  8. A Bosnyák utcában is oda nem illő hatalmas házak, lakóparkok épülnek.  A válasz: e házak 2010 előtti építési engedélyek alapján készülnek, Zugló már nem támogtja nagy épületek építését. Az igazság odaát van: a jövőre elfogadni szándékozott ZKSZT a kerület kb. harmadán jelentős lakásszám növelést engedélyezne.
  9. Mikor aszfaltozzák le az Argentína teret? Majd.
  10. Kopja utca 3-4. előtt a vízmegállás megoldása.
  11. Mikor lesz felújítva a Gvadányi út? Válasz: a Kalocsai utca elkészült.
  12. Az épülő új lakóparkok, a Cordia 220, a Paskál 770 lakása elviselhetetlenné teszik a közlekedést, hiányoznak az utak, a BKV járatok. A Mogyoródit 2X2 sávosra akarja Zugló bővíteni, a Vezér út rendbe tételét a főváros évek óta betervezi, majd kihagyja a költségvetéséből.
  13. Mikortól lesz a Szugló utca fizetős övezet? Január 1-től. Megjegyzés, igencsak csuklani fog péntekenként a polgi mamája, amikor a zuglóiak észreveszik, hogy  a szokásos piaci vásárlásuk cechjét 4-500 forinttal megdobja a parkolóórák etetése.
  14. Az Istvánmező fizetőssé tétele Törökőr kertvárosának parkolási káoszt okozott.  Válasz: itt is kezdeményezték a  fizetős övezetet. Megjegyzés: ingünket-gatyánkat ki fogjuk fizetni a két parkolós cégnek. Miért nem lakó-pihenő övezet csinálunk, az nem kerülne ennyibe. Válasz: a főváros állítólag csak nem osztott burkolat esetén támogatja ezt a forgalomcsillapítási formát.
  15. Lesz-e valaha zajvédő fal a szolnoki vasút vonalán?  A kerület többször kérte ezt a MÁV-ól, de a töltésre nehéz elhelyezni, a MÁV nem is szándékozik erre költeni.
  16. Miért vágják ki a lakosok által ültetett fákat a Rákospatak mentén? Válasz: nem szakszerűen lettek ültetve.
  17. Horváth alpolgármester hány előterjesztést írt, hányszor szólalt fel másfél éves alpolgármestersége alatt? Horváth nem válaszol, pedig ez a törvény szerint kötelező. ( 0 előterjesztés, 1 hozzászólás)
  18. Miért nem hajtották végre a 100 órás ingen parkolást elrendelő testületi határozatot? Válasz: Más kedvezmény formákat keresnek. Megjegyzés, a kerület számára irtó előnytelen szerződés okán már így is a veszteség szélén táncolunk, és halál kínos lenne ha veszteségessé is vállna a biznisz.
  19. Kérdés minden alpolgármester és a képviselő számára: Életvitelszerűen  Zuglóban él-e, ide-jár-e háziorvoshoz, zuglói intézménybe jár-e a gyereke, hallja-e a lakásában repülőgép zajt? A polgi azt javasolja írjon e-mailt a kérdező minden képviselőnek... a törvény szerint kötelző válaszolni  és hát akkor minek a közmeghallgatás? Végül csak ketten, Szabó Rebeka és én válaszolunk, hogy Zuglóban lakunk. Kíváncsi vagyok betartják-e a törvényt, miszerint a megkérdezetteknek 30 napon belül  írásban kell válaszolniuk.
  20. Miért nem bontja el idén a ZVK Zrt. a Korong utcai kutyafuttatót, ha a testület erre 2018. de. 31-i határidőt szabott? Ha nem bontják el a lakosság megteszi sajátkezűleg. A karakán kiállás a meghallgatás egyetlen közönségtapsát hozta.  A polgi populista válasza: jön segíteni. Megjegyzés, a helyes válasz az lett volna: holnap kötelezem rá a ZVK Zrt-t és utaljuk a munkához szükséges fedezetet.
  21. Mikor fog megtörténni a Rákosmezei tér felújítása. Válasz: a tervek elkészültek, reméli, hogy a 2019-es költségvetésbe bekerül. 
  22. Hogy éli meg a polgármester, hogy csak 45 ember ül itt? Nem igazi közszolgálati újság a Zuglói Lapok, nem tükrözi a kerület történéseit.  Hány lakást újított fel Zugló az elmúlt négy évben. A válasz: 40-et, ez negyvennel több, mint amit az előző ciklusbn felújítottak. Hamis válasz, Papcsák idején is voltak lakásfelújítások.
  23. Bagolyvár utcai parkolás,  a lakosok parkolóhely híján a zöldterületre állnak a Rendészet megbünteti őket.
  24. Miért nem újították fel egyik szakrendelőt sem? 
  25. A szociális lakások egészségtelen állapotúak,  hány lakás felújítását tervezték bele a 2018-as költségvetésbe?  Miért kellett újra a rossz kaját szállító HUNGASt-tal szerződést kötni?

A fórum ezzel véget ért, a lakosok megbabonázva, a kapott válasszal nem megelégedve szépen hazakullogtak.

És íme a hivatalos beszámoló, mely  mondhatni elég szelektíven válogatott a kérdésekből. Megjegyzendő, az onkormanyzatitv.hu  oldalon nem található meg se a közmeghallgatás, sem a novemberi 27-i rendkívüli Képviselő-testületi ülés filmje.

Szólj hozzá!

Címkék: közmeghallgatás Zugló Karácsony Gergely

Meddig lehet ezt így csinálni?

2018.11.09. 15:37 varnai

A magyar egészségügy problémái országosan súlyosak, mindenütt jellemző az orvos és ápolóhiány,  és szinte minden intézményben folyamatosan újra termelődik az adósság, azaz alulfinanszírozott működés.

Az önkormányzatok csak a járóbeteg ellátásért felelősek, mi, Zugló, fővárosi kerületként szakrendelőinkben nem csak a 123 ezer zuglóit, - akik közül egyre több a betegeskedő, hisz elöregszik a kerület - de még  majd ugyanennyi a szomszédos kerületekből, sőt az aglomerációból érkezőt.

Mára az orvos és ápolóhiány minket is elért, ráadásul az önkormányzat most 200 milliót vonna el a Zuglói Egészségügyi Szolgálattól.

  A Civilzugló Egyesület november 14-ére a Civilházba Lakossági fórumot hívott össze, hogy a kerületi szakemberek részvételével megpróbáljuk a zuglóiaknak bemutatni a helyzetet és megpróbáljunk megoldásokat találni.

sorallas_ors.jpg

Sorállás betegfelvételnél az Örs vezér téri rendelőnkben. 

A vidékhez képest  mi még viszonylag jól állunk orvosokban, hiszen jelenleg "csak" 15 orvosi álláshelyünk betöltetlen. A tendenciák viszont ijesztőek, jelenleg a tizennyolcból már három gyerekorvosi praxis is betöltetlen, és a felnőtt háziorvosok átlagéletkora ötven év fölött van, számos hetven év fölötti orvosunk teszi a dolgát, egyrészt kötelességtudatból, másrészt mert a praxisát egyszerűen nem tudja kinek eladni. 

.

allasajanlatok.jpg

 

 

 

Ezért az októberi testületi ülésen előterjesztéssel éltem, hogy a hozzávetlőg 2200 önkormányzati lakásállományból biztosítsunk egy évi 5-5 lakásos keretet, melyeket az álláspályázatokon szolgálati lakásként plusz juttatásként adhatnánk. Ezt az előterjesztést, -  bár mindenki jónak tartotta - elnapolták, mondván, ki kell dolgozni. (az mégsem mondhatták, hogy nehogymár a civil képviselő találja fel a spanyolviaszt) Azóta elelt húsz napban nem kerestek mint előterjesztőt, hogy egyeztessenek.

elnapoas.jpg

 

 

A szakember hiány mellett az épület állomány is kritikus. Mert míg vidéken az elmúlt évtizedben - leginkább EU-s forrásokból - a megújultak az épületek, kórházak, szakrendelők, addig Zugló egészségügyi  épületállományára, a két szakrendelőre és a tucatnyi háziorvosi épületre évtizedek óta lényegében nem költött az önkormányzat.

ors_homlokzat.jpg

Az Örs vezér téri szakrendeő málladozó homlokzata. A teljes energetikai felújítás, tető és homlokzat szigetelés, elektromos és egyéb vezetékek cseréje több milliárdos beruházás lenne.

A két elhanyagolt és öreg épület fenntartása nagyon sokba kerül.

csovek_0341_1.jpg A Hermina úti századfordulós műemlék épület, míg az Örs vezér téri rendelő a hetvenes évek technológiájával épült rossz energetikai hatékonyságú épület. Ezért időnként felmerül, hogy a két épületet összevonva egy vadonatúj, korszerű, azaz jóval olcsóbb üzemeltetésű szakrendelőt alkítsunk ki valahol  a kerület középpontjában. Az ehhez szükséges politikai bátorság, előre tervezés azonban láthatóan nincs meg a kerület vezetésében.

Bekötözött fűtéscsövek az Örs vezér tér rendelő alagsorában. Maguktól nem fognak meggyógyulni.

 2012-ben Papcsák a maga szokásos módján lendületből akarta bezárni a Hermina úti rendelőt. Aláírásgyüjtéssel és két tüntetéssel akadályoztuk meg ezt a végig gondolatlan döntést. Jellemzően az új igazgató kezet rázva köszönte meg a kiállásunkat, mert  ő is egyből átlátta, hogy az Örs vezér téri épület nem lett volna képes ellátni a teljes kerületet.

 

A képviselő-testület 2016 októberi ülésén határozatot hozott, miszerint mindkét szakrendelőt felújítja, de semmiféle érdemi lépés nem történt, a polgármester még csak a műszaki tervezésre sem adott ki megbízást. 

596/2016. (X. 20.) Öh. Számú
határozata

a Zuglói Egészségügyi Szolgálat Budapest XIV. kerület Örs vezér tere 23. sz. alatti
szakrendelőjének korszerűsítéséről-felújításáról



  1. Budapest Főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzatának Képviselő-testülete 2017. évben fel kívánja újítani a Zuglói Egészségügyi Szolgálat Budapest XIV. kerület Örs vezér tere 23. sz. és a Budapest XIV. kerület Hermina út 7. sz. alatti szakrendelőjét.

    Határidő: 2016. december 31. 
    Felelős: Karácsony Gergely polgármester (Kerületi Főmérnökség)

    2. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a kivitelezéshez szükséges költségeket tervezze be a 2017. évi költségvetési rendeletbe.

    Határidő: 2017. évi költségvetési rendelet elfogadása
    Felelős: Karácsony Gergely polgármester (Gazdasági Osztály)

 

A háziorvosi rendelőink ugyanilyen lepukkantak. A Civilzugló Egyesület már a 2015-ös költségvetéskor javasolta, hogy kezdjük a legrossabbal, újítsuk fel a Csertő parki gyerekorvosi rendelőt és védőnői irodat. Ezt a módosítót akkor nagy bölcsen leszavazták. A kerület vezetésének sikerült elhúzni a rendelő felújtását egészen 2018-ig, s bár az átadás időpontjául a táblán 2018 augusztusát nevezték meg, ehhez képest nem tudni, mikor lesz kész az épület,  az átadást félő az önkormányzati választásig húzzák.

 csertorendelo_ret_1.jpg

Az felújítás állapota október 8-án. "A kivitelezés várható befejezése 2018 augusztus."  Azóta a térkövezés elkészült, (ijesztően szürke és sok), de a gyerekorvosi rendelő még sehogysem áll, állitólag tartoznak/tartoztak a kivitelező cégnek.

 

9 komment

Címkék: Zugló Hermina úti szakrendelő Örs vezér téri szakrendelő Zuglói Egészségügy Szolgálat