HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 106 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok

2017 Zuglóban

2018.01.20. 20:52 varnai

A fizető parkolás bevezetése, építési területté váló Városliget, beharangozott, de elmaradt önkormányzati fejlesztések és a zuglói eredményekkel kampányoló, miniszterelnök-jelöltségre koncentráló polgármester. Lássuk sorban, mik voltak a 2017-es zuglói történések.

Mint tavalyi beszámolónál is előre bocsájtottam - igen tanulságos most végigolvasni -  aki csak pozitív hírekre vágyik annak jó szívvel ajánlom a Zuglói Lapokat vagy az önkormányzat honlapját.

A 2017-es év vitathatatlanul legfontosabb húzása a fizető parkolás bevezetése volt.  Ehhez kapcsolódott az év legnagyobb közbeszerzése is, a 202 darab parkolóóra és a 4 éves üzemeltetés 1 milliárdos mutyigyanús közbeszerzése. Lásd átlátszó cikk. A parkolás ellenőrzés kiszervezése még nagyobb konc volt, (690 millió Ft / év) e két szerződés elviszi a parkolási bevétel  négyötöd részét, sőt, idén 51 milliós veszteséget hoz majd Zuglónak az annó százmilliós nyereség ígéretével áterőltetett  parkolás, azaz parkolás biznisz.

bacskai_dugo.jpg

Az autókkal elárasztott herminamezei  Bácskai utca.

A parkolóórásított utcák viszont konganak. A méregdrága és meglehetősen komplikált parkolóórákat a járdákon a fal mellé tették, épp a vakok járásvonalába. Bár megígérték, de nem helyezték át az órákat.

A Herminamezőre, a vitézi telepre és a Pillangó parkra zúduló autók és a nem zónában lakó zuglóiak fizettetése igencsak megkeserítették szeptembertől a zuglóiak életét. A Civilzugló Egyesület novemberben lakossági fórumot tartott,  hogy az érintett lakosokkal együtt találjunk ki egy a jelenleginél mindenki számára jobb megoldást.

Ha a Zuglói Lapokban az Olvasói levelek  a Hivatal válaszol rovat - hívhatnánk ez ironikusan "Párbeszéd" rovatnak - három év alatt nem  is valósult meg, abból a szempontból mindenképp érdemes végiglapozni a régebbi lapszámokat, hogy milyen ígéretek hangzottak el  a kerület vezetőinek szájából 2017-re vonatkozóan.

Az önkormányzati médiában a közmédiát megközelítően egyoldalú és propagandisztikus a zuglóiak tájékoztatása, kritikus hang nincs, az ellenzék, a lakosság véleményét nem közlik.  Tavaly 2500 karaktert kaptunk három év véleményezésére. Az alábbi ígéretekkel nem szembesítették a kerület vezetőit.

total_8696.jpg

A testületi döntések után a Zuglói Lapokban is szétkürtölt  politikusi, polgármesteri, országgyűlési képviselői ígéretek. 

A Zuglói Lapokban a közmédiát megközelítően egyoldalú és propagandisztikus a zuglóiak tájékoztatása, kritikus hang nincs, az ellenzék, a lakosság véleményét nem közlik.  Tavaly 2500 karaktert kaptunk három év véleményezésére.

Hamis ígéretek, végre nem hajtott határozatok

Az egyre rosszabb állapotú Őrs vezér téri és a málló vakolatú Hermina úti szakrendelő felújításáról 2016 végén hoztunk határozatot, és a kezdetét a kerület vezetői még 2017-re ígérték. Hogy az ígéret mennyire volt megalapozott arra nézve árulkodó, hogy az ígéret pillanatában semmiféle tervvel, költségbecsléssel sem rendelkeztek. A dolgot annyira gondolták komolyan, hogy 2017-ben nemcsak a felújítás nem kezdődött el, de még csak a szükséges műszaki tartalom összeírását, a tervezést sem végezték el.

Az Őrs vezér téri aluljáró akadálymentesítését se gondolhatták nagyon komolyan, hiszen egyetlen forintot, még a tervezés költségét sem tervezték be 2017-es költségvetésbe - se a 2018-asba. Az egész aláírásgyűjtés nem volt több a lakosság, a mozgólépcsőre  leginkább szoruló idősek orra előtt elhúzott mézesmadzagnál, cinikus politikai blöffnél. 

Az új sport és rendezvényközpont hasonló lufi, még csak konkrét helyszín sincs rá. Tehát az egyik blöffből sem lesz semmi még 2018-ban sem.

Valójában ezek az évek óta elhalasztott stratégiai döntések, pl.  szakrendelők sorsa, lakbérrendezés, a fejlesztések  elmaradása 2017 legfontosabb eseményei.

Óvodai faültetés program

Januárra kiderült, hogy hiába szavazta meg 2016 faultetes_heminka.jpgőszén a képviselő-testület az általam környezetvédelmi tanácsnokként kezdeményezett  őszi óvodai-iskolai faültetési programot, annak megvalósításához sem a Városgazdálkodási Zrt. sem a hivatal nem fogott hozzá. Ment a szokásos egymásra mutogatás.

A 2017 tavaszára húzódott  faültetésből viszont épp a gyerekeket hagyták ki. Végül most ősszel a hátramaradt tucatnyi óvodában már minden úgy ment ahogy kell,  lelkesen ültették a fákat az ovisok.

Faültetés a Herminka óvodában. A fák ültetése, az óvodák udvarainak, növényzetének rendbe tétele, árnyék, friss levegő  mellett a projekt fontos része volt a környezettudatos nevelés.

 

Februárban kezdetét vette a politikai cirkusz, az eltűnt MSZP-s képviselő helyére kiírt időközi választás. Megjegyzendő, azóta  már a BRFK gyilkossági osztálya vette át a nyomozást az ügyben.

Először a mi jelöltünket fenyegették meg és jöttek trollkodni a sajtótájékoztatóra, majd durva lejárató kampányba kezdtek a fideszes körzeti gyerekorvossal szemben. A baloldal kampánya a szegény környéken több száz sonka kiosztásában csúcsosodott ki, amelyet több hangfelvétel is bizonyított. A   választási törvény megsértése miatt feljelentést tettünk, a nyomozást elrendelték és nemrégiben meghosszabbították.

Április elején a Bosnyák téri gyepű, azaz milliárdos pláza biznisz ügyében is volt egy próbálkozás. A választási csata kellős közepén MSZP-s és három fideszes képviselő szavazatával átment a MUNDO szerződés módosítása. A kerületnek sok száz milliós vagyonvesztést okozó, a kötbéreket elengedő határozatot a polgármester, ahogy az elvárható volt, megvétózta.  Úgy tűnik a Bosnyák téri városközpontból, - értsd pláza - ide ígért új szakrendelőből, új hivatalból, új rendőrségből, űrközpontból, stb. már ebben a ciklusban sem lesz semmi.

img_7624.jpg

2014-ben mindenki megígérte a városközpontot - és azóta is csak ígérik.

Abból a milliárdból, amit a parkolásra, fél milliárdból amit a kommunális adó visszaadására, másik egy milliárdból amit a minimáljövedelemre elvertünk, meg a Pillangó parkra és a többire elkölteni szándékoznak már vissza is vásárolhattuk volna a kerület közepét és igazi városközpontot építhetnénk ott.

A választási eredményt látva, a sonkaosztás nélkül is nyert volna a baloldal, hiszen Bitskey Bence 50%-al nyert, a fideszes jelölt (a belső csatározásokkal terhelt Fidesz által cserbenhagyva) 26%-ot ért el.  Drevenka Monika a Civilzugló Egyesület és az Együtt közös jelöltjeként  11%-al harmadik lett, míg a Kétfarkú kutyapárt 7%-ot kapott,  az LMP 5%-al égett le. A Jobbik nem indult, prominens zuglói emberük, vitéz Markó aktívan kampányolt a baloldalnak.

Április végén a baloldal friss többségét egyből kihasználva megbüntette a választáson a fenyegetés ellenére elindulni merő szervezeteket. Az LMP-től két bizottsági helyet vettek el, a Civilzuglótól hármat, kicsinyes bosszúként a frissen megválasztott MSZP-s képviselőnek adták a környezetvédelmi tanácsnoki pozíciómat, így próbálván anyagilag ellehetetleníteni, rövid pórázon tartani. 

satrazas_total.jpg

Másnapra lefestették a polgármesteri szobából látható szöveget - az elmúlt három évben nem reagált  zuglói önkormányzat ilyen gyorsan. : )

Tiltakozásul egy hétig sátraztunk a hivatal előtt. Jellemzően, míg a IX. kerületben  hasonló aljas eszközzel élő, a politikai véleményt egzisztenciális bosszúval megtorló fideszes húzásból, (az Együtt és az LMP képviselőjétől 1-1 bizottsági helyet vettek el)  nagy botrányt csinált a baloldali média, addig a zuglói baloldal  jóval súlyosabb bosszújáról gondosan hallgatott. Ezt hívják kettős mércének.

Ezzel a húzással a kerületi MSZP ingatlan eladásoknál, bérbe adásoknál és a közbeszerzésekről ötven millióig döntő Tulajdonosi és Közbeszerzési Bizottságban ismét a testületi arányoktól durván eltérő többséget alakított ki. Ezzel  a többséggel többször éltek is,  legutoljára most novemberben próbáltak áron alul ingatlant eladni, amikor egy majd 400 m2-es bejáratott, havi 600 ezerért bérbe adott önkormányzati helyiséget, egy közértet  adtak volna el 35 millióért. Ezt az önkormányzatnak súlyosan hátrányos bizniszt a polgármester kérésemre felfüggesztette és a képviselő-testület többsége (PM, LMP, Jobbik, Civilzugló, Fidesz) végül nem is hagyta jóvá az ingatlan fura eladását.

Áprilisban elkészült a Móra Ferenc Általános wp_20171006_005.jpg Iskolánk felújítása.  A példaszerű felújítása során teljes szigetelés és 203 négyzetméter napelem is beépítésre került. A pénzt TÁMOP pályázaton nyertük, Zugló a szükséges önrészt biztosította.

A Civilházra tervezett napelemeket viszont elvitte a cica, 2015 óta nem sikerül azokat felszerelni.

A ciklusban a  Móra energetikai felújítása az első komoly felújítás, a beruházások elmaradását maga a polgármester is elismerte.

Ha valami megújul az mindig öröm, de nem nehéz belátni, e területen súlyos - több ciklust terhelő - elmaradás van: a  kerület hozzávetőleg 60 intézményi épületéből (23 óvoda, 11 bölcsőde, 2 nagy szakrendelő, körzeti orvosi rendelők, hivatal, Vagyonkezelő épület, nyugdíjasklubok, szociális ellátó szolgálati épületek) szinte mind rossz műszaki állapotú, tehát évente négynek nagy felújításon kéne  átesnie ahhoz, hogy 25 évenként újra sorra kerülhessen.

Több év szerencsétlenkedés után -  Papcsákék már is 2014-re ígérték -  elkészült a Rákosfalva Park sétányának 79 millió forintos felújítása is. Az eredeti tervek szerint az összes meglévő fát kivágták volna, de ezt nem hagytuk, így az idősebb, árnyékot adó fák megmaradtak. 

 

Vagyon felélés - az OTP részvénypakett eladása, lakás eladás

Május végén szép csendben eladták Zugló utolsó, még a rendszerváltás óta megőrzött fél milliárdos OTP részvénypakettjét. A  kapott 450 millió nagy részét betervezték a 2017-es költségvetésbe.

Szintén megszavazták, hogy a 2500 önkormányzati bérlakásunkból 232 eladhatóvá vált, azaz lassú vagyonfeléléssel teremtik meg a működéshez, értsd pazarlással, fura közbeszerzésekkel, (Penta, Hungast, parkfenntartás, stb.) pártkifizetéssel elfolyó pénzt. 

A negyedik alpolgármesteri pozíció létrehozása

A választás utáni első testületi ülésen a baloldal létrehozott egy Zuglóban eddig sosem volt negyedik alpolgármesteri pozíciót, melyet a zuglói DK elnöke, Horváth Zsolt kapott. Ez volt a kerületi DK elárulásának a jutalma, Horváth ugyanis lemondott az időközin az amúgy a Demokratikus Koalíció-t megillető körzetben a jelölt állítás jogáról az MSZP javára.

horvath_zsolt-2.jpg

A negyedik alpolgármester azóta is keményen megdolgozik a havi 897 ezres fizetéséért + 140 ezres költségtérítéséért. Hogy menyire keményen dolgozik azt tökéletesen jellemzi, hogy az azóta eltelt  jó fél év alatt egyetlen előterjesztést sem vitt a testület elé, írásos anyagot, beszámolót nem láttunk  tőle, sőt az eltelt hat testületi ülés hozzávetőleg 200 napirendjének egyikét sem tartotta elég fontosnak ahhoz, hogy hozzászóljon. Havi egy millás biodíszletként titkosszolgálati múltját kamatoztatva csendben figyel a dobogón. .

A kerület vezetésére, azaz vezetetlenségére jellemző, hogy az immár négy alpolgármester és a polgármester közt nincs egyeztetés,  sosem tartanak munkaértekezletet, egymás munkájáról, felelősségi területéről nem tudnak, sőt az egyik által írt előterjesztés rendre meglepetésként éri a többit a testületi ülésen.  A polgármester, a hivatal a Városgazdálkodási Zrt-ben és a többi cégünkben folyó tevékenységről nem tud,  mintha nem is akarna tudni - ez a felelősség elhárítás része.

És kontasztként, példaként hadd tegyem ide a XIII. kerület polgármesterének a szavait:

http://fuhu.hu/partok-elfelejtettek-politizalni-es-dolgozni/

 

Az új jegyző munkába áll

A politikai huzakodásba beleunó,a törvénytelenségekhez a nevét nem adó 2016. májusában lemondott jegyző helyét átvette az új, aki gyakorlatias emberként a szerencsétlenkedést, döntésképtelenséget megunva elkezdte végezni a polgármester munkáját:  szisztematikusan áttekinteni az önkormányzat különböző szakterületeit. Tehát azt a munkát végzi most el, amit az új kerület vezetésnek és új stábnak három évvel ezelőtt, a hivatal átvételekor kellett volna elvégeznie. Ez a három éves késlekedés az ára annak, hogy olyanok vezetik a kerületet, akiknek az önkormányzati munkáról, Zuglóról, Zugló akut problémáiról, önkormányzati ügyeiről, a hivatali működésről semmiféle tudásuk, elképzelésük nem volt.

A jegyző által elkészíttetett helyiség gazdálkodás beszámolóból pl. kiderült, hogy a bérbe adható bolt és egyéb helyiségeinknek csupán 46%-a van kiadva. Ilyen például a 2008 óta üresen álló, havonta fél millióért őrzött Római parti üdülőnk. Nem hiszem el, hogy nem lehet kiadni. A be nem hajtott kintlevőségek elérik a 800 millió forintot is , úgy, hogy tavaly több száz millió forint behajthatatlanná minősített adósságot is leírtak. 

A 100 önkormányzati ház és a 2500 önkormányzati bérlakás felújításának elmaradása

Januárban a testület elé letett lakásgazdálkodás anyag is igen korrekt volt.  A 2500 önkormányzati  lakás kapcsán  ijesztő számokat láttunk, 480 üresen álló lakásunk nagy része szanálandó, ijesztő műszaki állapotok derültek ki,  - ezt persze tudta, aki nem messziről jött.

belso_homlokzat_net3288.jpg

Egy az öt szanálásra kijelölt házból, a Nagy Lajos király útja 104. A házak szanálásáról két éve, 2015-ben hoztunk döntést, de azóta sem sikerült azokat kiüríteni. Tán már szándék sincs rá. A 100 önkormányzati házunkból az elmúlt három évben egyetlenegyet sem tataroztunk, még minimális épület felújítás sem történt.

"A lakásgazdálkodással összefüggő pénzügyi, gazdasági feladatok a 2017. január 1-i szervezeti változást követően egyértelművé váltak, a Polgármesteri Hivatalhoz kerültek. A követeléskezelési feladatok a ZVK Zrt-től a Lakás Osztályhoz kerültek, mely megkezdte a kintlévőség (követelésállomány) felülvizsgálatát. Ez az előfeltétele minden további intézkedésnek." 

Három évbe került, míg "egyértelművé vált". A lakásállomány ellenőrzése, a lakbérek beszedése, a kintlevőségek kezelése, a lakások felújítása, a kiutalások intézése 2010 óta forró krumpliként repkednek ide-oda a vagyonkezelő és a hivatal között. 

A lakbér rendezés elmaradása

A lakbérek rendezése, azaz,hogy mennyi legyen a lakbér, kinek és milyen feltételekkel járjon szociális lakbér, kedvezmény, a kintlevőségek áttekintése 2017-ben sem sikerült, Szabó Rebeka alpolgármester, akihez e kétségkívül szörnyű nehéz terület tatozik és nem könnyíti meg munkáját, hogy a feladatot eddig "végző" Városgazdálkodási Zrt. fölött a szocialista Hajdú alpolgármester rendelkezik -  többszöri határidő hosszabbítás után újabbat kért. A legújabb dátum: 2018 ősze.  Van aki elhiszi, hogy majd az önkormányzati választásokra ráfordulva fognak konfliktust vállalva lakbért emelni?

A lakbér kintlevőségek állítólag mostanra szintén  elérték a 800 millió forintot, jellemzően  a költségvetési vitában a kintlevőségről még csak hozzávetőleges összeget sem tudtak mondani, sokan több milliós tartozást hoznak össze, évekig nem fizetve se lakbért, se rezsit... és egyre bátrabban, egyre többen teszik ezt, hisz tudják, felmondás, netán kilakoltatás nincs, az ugyebár nem lenne emberséges. 

A  bérlakás építés elmaradása

A beígért önkormányzati bérlakás építés is csak blöff, és bár évi száz lakás építéséről van határozat, eddig egy sem épült, még csak terv sem készült, láthatólag akarat sincs rá. Elég az, ha a polgármesterünk  miniszterelnökként az országos médiában százezer bérlakás építésével kampányol, Zuglóban úgy tűnik ezekből egyetlen egyet sem szándékozik megépíteni.

1,4 milliárd zöldterület fenntartásra? - az önkormányzati  cégek költéseinek elszabadulása

2017-ben történt először, hogy a kerület zöld területeinek, parkjainak fenntartására,pl. zöld és egyéb hulladék elszállításra 1,4 milliárdot, az eddigi években elköltött összeg közel háromszorosát fordították, plusz az utakra és járdákra a szokásos 100 millió helyett 500 milliót költünk. A Városgazdálkodási Zrt-nek adott összeg e két tétel okán a 2016-os 2,7 milliárdról 3,9 milliárdra emelkedett. Hát nem tudom, én nem látom a háromszoros minőségjavulást, erős a gyanúm, hogy ez a pénz erősen túlárazva, a kerület számár előnytelen szerződésekkel van elköltve.

gt_koltsegek.jpg

Részlet a 2018-as költségvetésből

Az önkormányzati cégeink - feltehetőleg itt szivárog ki a legtöbb pénz a pártemberekhez - egyre nagyobb, immár finanszírozhatatlanul nagy összeget hasítanak ki Zugló költségvetéséből.

Decemberre kiderült, hiába volt beíva a 2017-es közbeszerzési tervbe, hogy az önkormányzat a szabadpiacon közbeszerezteti az áramot -  évi több tucat milliót is spórolhatnánk ezáltal -  a közbeszerzést nem írták ki. Előterjesztésemre 2018-ban  az összes épületünkben, intézményünkben mind az áram mind a gáz közbeszereztetve lesz. Remélem meg is csinálják.

Decemberben beindult a Városliget beépítése. A Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt, most, miután a többi épületnél súlyos műszaki  - és persze alapvető koncepcionális - problémák vannak, a Néprajzi Múzeumra koncentrál, már körbe is kordonozták az építési területet.  Park rekonstrukcióra hivatkozva a fél ligetet elkerítették és december elején  37 fát vágtak ki. A civilek hiába tiltakoztak. Polgármesterünk, bár sokszor ígérte, hogy odaláncolja magát, ez most sem sikerült.

Karácsony előtt pár nappal még áterőltették a 2018-as költségvetést, melynek 2 milliárdos hiányát egy huszárvágással, egy csekély 2 milliárdos, nem részletezett "megtakarítás"  sorral ellensúlyozták.  Ezzel az erővel azt is beíhatták volna, hogy majd nyerünk a lottón.

A megtakarításhoz szükséges kellemetlen döntéseket majd meghozzák ...  valamikor. Úgy tűnik,  most, hogy a költségvetés már átment már nem sietnek, a januári testületi ülés ugyanis minden indoklás nélkül elmaradt. Tán, ha túl lesznek a választáson. A pártok kampányolnak, a polgármester pedig miniszterelnökjelöltként Kunhalmi Ágival szántja fel a vidéket, épp az MSZP szekerét tolja  - vagy húzza. Zugló,  a hivatal,a kerület várhat.

75tn5nzwf8fm1g5ojs.jpeg

Zugló, ahogy 2014-ben jövendöltem, csak politikai ugródeszkaként szolgált Gergőnek vissza a nagypolitikába, és  a kerület a konfliktusok nem felvállalásával, a botrányok elkerülésével, a végre nem hajtott  testületi határozatokkal, elmaradó stratégiai döntésekkel ismét pótolhatatlan éveket veszített.

komment

Címkék: Zugló Karácsony Gergely Tóth Csaba országgyűlési képviselő

süti beállítások módosítása