HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 123 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok

"Hivatalbul osztogatták a sonkát"

2017.05.02. 23:53 varnai

Zuglóban brutális győzelmet aratott a baloldal - nyilatkozta büszkén a kampányban amúgy kisujját sem mozdító polgármesterünk, azaz miniszterelnökjelöltünk. Én úgy fogalmaznék, a baloldal kampánya volt brutális - mondhatni habonyi gátlástalanságú. A cél nem szentesíti az eszközt - senkinek sem. 

A kíváncsibbaknak feltűnhetett, hogy különösen az egyik, a polgármesterünk által nehéz sorsúként emlegetett környéken, a 14. szavazókörben ért el a többi szavazókörhöz képest négyszeresen kimagasló eredményt a DK-MSZP-PM kombó jelöltje, Bitskey Bence.

De vajon miért, tettem fel a kérdést és hogy a rejtvényt megfejtsük a HVG újságírójával beszédbe elegyedtünk a környékbeliekkel. 

Már az első sarkon kiderült, hogy a szegény környéken a baloldal sonkát és egyebeket is osztogatott. A Zuglót nem ismerőknek tudni kell, hogy ez a Hungária körút Kerepesi út mögötti  rész teljesen más világ, mint a kertvárosias, középosztálybeli Zugló. A Mexikói út eleje, a Várna utca, Tábornok utca és környéke tele a "nyóckert" megszégyenítő lepusztult önkormányzati bérházakkal, gangos, folyosó végi vécés omladozó házakban élő hátrányos helyzetű emberekkel, és bizony sok a roma nemzetiségi is.

Akikkel beszéltünk egybehangzóan állították, a baloldal a választást kicsivel megelőzően százas nagyságrendben, házról házra járva, a gondnokokat, a közösség hangadóit felhasználva, tehát nem nyíltan osztogatott ajándékcsomagokat.

bitskeytoll_net.jpg

Kicsit túltolták  - a sonkákat már megették,de a Bitskeys toll megmaradt. Mit gondolna ezekről a módszerekről a Kossuth díjas nagypapa?

Ezekben egész sonka, húsvéti csokoládé, Bitskey Bencés szóróanyag, reklámtoll volt. A csomag értéke 2-3000 Ft is lehetett. Emellett többen is állították, hogy 3000 forintokat is osztogattak a bizalmibb embereknek.

"Osztogatták a sonkát, háromezer forintokat, így nyerték meg a választást"

E mellett még több hangfelvétel is van, illetve számos tanú állítja, hogy komplett bérházak kaptak a csomagból. A roppant alacsony, 30% alatti részvétel mellett a "sonkára álló" 2-300 család könnyen eldöntötte a választást.

 Nézzük, mit mond a törvény?

Választási eljárásról szóló törvény 2§-ba foglalt alapelvek megsértése:

  1. a) a választás tisztaságának megóvása,

e.) jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás”

 

A  Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (Btk.) 350 § (1) bekezdésének e) pontjában meghatározott, a választás, népszavazás, európai választás rendje elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja.

Btk. 350. § (1) Aki a választási eljárásról szóló törvény vagy a népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról szóló törvény hatálya alá tartozó választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés során

  1. e) arra jogosultat a választásban, a népszavazásban, a népszavazási vagy az európai polgári kezdeményezésben akadályoz, vagy erőszakkal, fenyegetéssel, megtévesztéssel, vagy anyagi juttatással befolyásolni törekszik,

bűntettet követ el és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

 

 mindezek okán a mai nap feljelentést teszünk a BRFK-n.

E mellett kezdeményeztük a Fővárosi Választási Bizottságnál a választási eredmény megsemmisítését is a fenti választási csalás és a kampány során elkövetett egyéb törvénytelenségek miatt. 

Mert bizony a zuglói "baloldal" kampánya minden szempontból habonyi szintekig gátlástalan volt, akárcsak az előzetesben ülő Gottival fémjelzett 2014-es önkormányzati kampány,  vagy Tóth Vas megyei működése. Az ajándék és a pénzosztás csak az aljas mű betetőzése volt - tipikus Tóthi munka. Kezdődött a jelöltünk megfenyegetésével, megfélemlítésével (azaz az előző képviselőjük eltűnésével, amiről gondosan hallgattak a kampányban)  folytatódott a jelöltünk munkahelyének összeplakátolásával, majd a sajtótájékoztatóink agresszív megzavarásával. Az MSZP három önálló szórólapban is támadta a fideszes vetélytársat, mindhármat megtévesztőként elítélte a Választási Bizottság. Megvádolták hálapénzzel, a hite miatt, vesztegetéssel, mindennel amivel lehetett. Külön bizarr volt, hogy budai lakhelye miatt támadták, a gátlástalanságra jellemző, hogy még csak nem is az ő házát tették a szórólapra. Miközben maga a kerület MSZP-s parlamenti képviselője Tóth Csaba jelenleg is Budán lakik, sőt Karácsony is a Rózsadombon tengette életét, mikor a zuglói polgármesterségért indult. Mostanra szépen összenőttek Tóthtal.

 Az már csak a hab volt a tortán, hogy a jelöltjük az Összefogás Zuglóért civil egyesület (a zuglói MSZP CÖF-je) jelöltjeként civilnek, függetlennek mondta magát, majd megválasztása után egy nappal belépett az MSZP-be. A Facebookon ezt írta:

Külön köszönetet kell mondanom barátomnak, Tóth Csabának, Zugló MSZP-s országgyűlési képviselőjének, aki kezdettől hitt bennem, aki végig mellettem állt az elmúlt hónapokban, akitől nagyon sokat tanultam és aki nélkül ezt az óriási győzelmet nem tudtuk volna elérni.
Egy nagyon jó csapatot ismerhettem meg, öröm volt velük dolgozni. Megtiszteltetés lenne számomra ehhez a közösséghez tartozni, ezért a mai nap kérni fogom a felvételemet az MSZP Zuglói szervezetébe.

A DK-sokat megint hülyére vették, csak kampányolni kellettek. Bitskey azt is írja sokat tanult Tóth Csabától, máris látni. Majd meglátjuk lesz annyi ideig képviselő, mint az elődje.

55 komment

Címkék: választási csalás Demokratikus Koalíció Zugló Karácsony Gergely Tóth Csaba MSZP Bitskey Bence sonka osztogatás

A bejegyzés trackback címe:

https://varnailaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr6712475427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sascha Braun 2017.05.03. 14:26:12

Csak azt csodálom, hogy ezt a cikket az index kitette. Talán nem néztek utána, hogy ki nyerte a választást, aki sonkát osztogatott, nem olvasták a cikket? Hiszen a blogketrecben kizárólag a Fideszt szapuló postok kerülhetnek ki, most ezek szerint hiba csúszott a rendszerbe, valaki figyelmetlen volt...

vakapad 2017.05.03. 14:34:32

Aha. Nem azért kaptak ki, mert pocsékul játszanak, hanem mert jogtalan volt a tizenegyes. Na, majd a videobíró ...

tron.encom 2017.05.03. 14:40:30

@Sascha Braun:
Minden 100 fideszt szapuló cikk után beraknak egy ilyet is.
Csak hogy mutassák ők mennyire nagyon függetlenek. :)
Mondjuk van amitől tényleg független az index, például az elfogulatlan egyoldalú újságírástól mindenképpen.

tron.encom 2017.05.03. 14:42:23

Jav.
Mondjuk van amitől tényleg független az index, például az elfogulatlan újságírástól mindenképpen.

Netuddki. 2017.05.03. 14:47:22

Mindezt a feleségverő, vagyonnyilatkozatát kitölteni képtelen ziglói képviselő állítja? Majd a bíróság előtt lemeccselitek komám!

Netuddki. 2017.05.03. 14:50:06

@tron.encom: Akkor, egy libsiző tolvajfidesz troll szerint melyik sajtó az elfogulatlan? Muhaha!

Ne válaszolj, csak költői kérdés volt.

tron.encom 2017.05.03. 15:04:22

@Tibi !: Azért válaszolok. Bár fogalmam sincs hogy "egy libsiző tolvajfidesz troll szerint" melyik sajtó az elfogulatlan, de szerintem egyik sem.
Sokkal tisztább ha bevallja egy média az aktuális ideológia kötődését mintha függetlennek hazudja magát mint az index, amiről egyébként süt az ideológiai elkötelezettség.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.05.03. 15:10:33

@Sascha Braun: Az index mindig is viszonylag független volt. Az csak a hülye fideszesek fantazmagóriája, hogy az index elfogult. Persze a hülyefideszesnek mindenki ellenség, aki bármikor kritikát mond Viktorral kapcsolatban, ez folyamatosan tapasztalható. Aki nem tapsol Viktornak az mind sorosbérenc és migráncsot akar 'oszt jónapot. Az index pedig mondott kritikát... ahogy pl Gyurcsánnyal kapcsoltban is. De az mindegy ugyebár. Lényeg, hogy béke legyen... meg ellenség.

So No 2017.05.03. 15:19:18

@Sörös Mérenc:

Az index valoban fuggetlen, es nem elfogult.

Viszont olyan aljas trukkoket hasznal, amiket nehez eszrevenni, es lehetetlen ellene tenni.

Csak egy pelda. Par eve a nagy focim utan azonnal betettek egy jol kiemelt cikket. A cime: "Valoban gyilkolt Pokorny az Atlanti oceanon?"

Az atlagos olvaso tallozgatja a cikkeket, es sokan csak annyit reagalnak erre: Pokorni (Mert a magyar politikus "i"-vel irja a nevet) - FEDESZ -bunozok...

Holgy miert kell egy osztak buvaroktato gyilkossagi ugyet cimlapra tenni jol kiemelve a nevet, azt csak az indexesek tudjak...

Kb. ennyi.

tron.encom 2017.05.03. 15:24:29

@Sörös Mérenc: "Az csak a hülye fideszesek fantazmagóriája, hogy az index elfogult. "

Te egyébként olvasod is az indexet ? :)
Ehhez a kijelentéshez valami elképesztő vaknak kell lenni.
Nézz már rá például a blog ketrecbe válogatott cikkekre (ha már innen indultunk), random napon bármikor, hány kormánygyalázó linket és hány ellenérvet találsz. Biztos a véletlen műve. :)

Független. Az hát.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.05.03. 15:30:39

@So No: Ez most nem hiszem, hogy releváns lenne. Ha egyszer így hívják a búvároktatót, akkor mit kellett volna tenni az Indexnek?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.05.03. 15:33:36

@tron.encom: Igen, olvasom. De hitvitákba nem megyek bele. Aki összehasonlítja az indexet és mondjuk a Magyar Időket, vagy a 888-at, az látja a különbséget a "spektrum" szélességét illetően, 'oszt jónapot.

A blogketrecben ott van rendszeresen a spíler blog. Az nagyjábó Pesti Srácok "szinvonal", mégis rendszeresen címlapon van. Nyilván sokszor kerülnék címlapra a Magyar időknél, ha kormánykritikát írnék.

tron.encom 2017.05.03. 15:41:45

@Sörös Mérenc: Az index-el ellentétben, sem a Magyar Idők, sem a 888 nem állítja (hazudja) magáról hogy a függetlenség bástyája lenne.

"A blogketrecben ott van rendszeresen a spíler blog."
Hát ez beszarás. :)
Arányok ? Á te tényleg valami fanatikus vagy, kár veled vitázni mert a csillagokat is letagadnád szerintem az égről ha az illene a világképedbe.

Zoxo 2017.05.03. 15:49:26

Nem késtek egy "kicsit" el a választás eredményének megfellebbezésével?

nu pagagyí 2017.05.03. 16:17:36

Sonkáért akarnak rávenni tanúkat, hogy vallják azt, hogy sonkát kaptak a másik féltől.

morph on deer 2017.05.03. 16:20:52

A "bűnjelet" látva most már mindent elhiszek!
Engem teljesen meggyőzött arról, hogy akinek 'Bitskey Bence' feliratos tolla van az csak korrupt, sonkával töltött titkos módon beépült MSZP-s lehet, senki más!
Mert az ugye teljesen biztos, hogy egyébként a fideszesre szavaztak volna, de így, hogy hirtelen megtollasodtak, már nem volt megállás!

Ezt a dumát...!

nu pagagyí 2017.05.03. 16:27:43

A sonka az biztosan nem "nyugdíj prémium"?

teéjesenmindegy 2017.05.03. 17:45:29

Ugyanmá. A baloldal ilyent soha nem tenne. Őbennük genetikusan van kódolva a tisztesség.

Az index pedig fügétlen és elfogatlan.

BiG74 Bodri 2017.05.03. 17:52:41

Azért az már az elmebaj csúcsa, amikor jön egy hibbant és szapulja az indexet akármit is ír, meg arányosságról pofázik, mert azt ő akarja megállapítani. Fullba soha ne nyomd a kretént...

illaim 2017.05.03. 18:08:41

Ez a Várnai azonos ezzel a Várnaival?
A MAGYAR JUSTITIA BIZOTTSÁG (MJB) KÖZLEMÉNYE

Tóth Ilonka
Tóth Ilonka
Az MJB kegyeletsértőnek, felháborítónak és igaztalannak tartja Várnai László (LMP-s) zuglói önkormányzati képviselő alattomos nyilatkozatát, a koncepciós perben elítélt és ártatlanul kivégzett Tóth Ilonkáról tervbe vett film “megtorpedózási” kísérlete miatt. Várnai egy lenini filmre hivatkozva szemforgató módon (kávézaccos) jóslásokba bocsátkozott, miszerint: nem szeretné, ha a Tóth Ilonkáról készült filmet is kötelező lenne megtekinteni az iskolásoknak.

Várnai történelmi és politikai ismeretének mérhetetlen fogyatékosságát jellemzi, amikor egy napon és egy témakörben emlegeti a szószátyár, szifiliszes, hazug, véreskezű (tömeggyilkos) szovjet despotát, egy hivatását végző és orvosi esküjét betartó, magyar mártírnővel.

Az egykori Lenin film (amelyet nem csak a kádári rezsim idején népszerűsítettek, hanem a rendszerváltozást követően a Film Múzeum is többször műsorára tűzte), a “szocreál” alkotások etalon “gyöngyszeme” volt, tömény hazugságokat és primitív színészi játékot tartalmazott, cellulóz szalagon “hirdette” azt, amit a szovjet Pravda és a magyar Népszabadság sugallt a néptömegek felé.

Tóth Ilonka életéről és haláláról csak az igazat, a kádári söpredék ügyészség és/vagy bíróság történetét lehet vagy kell(!) megörökíteni, mert nagyon nagy adósságunk van még mindig az ‘56-os történések hiteles kutatása, bemutatása, valamint az áldozatok erkölcsi-anyagi rehabilitálása területén! Ezt a megállapítását igazolja Várnai “fellépése”, még akkor is, ha sztaniolpapírba burkolva, Lenint is segítségül hívta, mérhetetlen nagy félelmében, a film várható sorsa miatt.

Várnai valójában attól fél, hogy a magyar fiatalság megismeri azt a történelmet, amelyet eddig eltitkolt (elhallgatott) és gyökeresen “kiforgatott” az MSZMP az MSZP és az SZDSZ. Úgy tűnik, hogy az LMP is a hazugság, a konspiráció és az “elmaszatolás” jogutódjaként viselkedik. Semmit sem tanultak a történelemből!

Összeállította:

Prof. Dr. Bokor Imre

az MJB elnöke

Nemzeti InternetFigyelő

Pop40 2017.05.03. 20:39:28

@tron.encom:

": Az index-el ellentétben, sem a Magyar Idők, sem a 888 nem állítja (hazudja) magáról hogy a függetlenség bástyája lenne."

Kár. A sok agyrohasztó kúrmánypropaganda mellett legalább lenne valami humor is ezeken a kanális oldalakon, amin röhögni lehet. :D

Merlot 2017.05.03. 21:42:32

Savanyú a szőlő, Várnaikám? :D

jolka40 2017.05.03. 22:19:27

2017 végén, 2018 elején pedig lesz béremelés, családi pótlék-emelés, nyugdíj-kompenzálás, nyugdíjemelés, a fiataloknak is ki fognak találni valamit. Viszont az igaz, hogy ez nem sonka meg golyóstoll.

orgoványi erdőjáró 2017.05.03. 23:29:31

Micsodaaa??? Hogy baloldali, ajropéer, igazidemokrata sonkát osztogatva csalt volna a választásokon?? Ilyet csak az orbánfasilisztafideszkommunisták tesznek csak! A poszt írójának és az indexes felelősöknek azonnali kivégzését követelem a tolerancia és a fékekésellensúlyok nevében!

2017.05.04. 01:33:54

@tron.encom: szerinted attól lenne független az index, ha teret adna a fideszpropagandának? Így is megjelenik Lázár nyilatkozata, anélkül, hogy kitennék a korhatáros karikát.

2017.05.04. 01:35:55

@teéjesenmindegy: nem aki genetikailag képtelen hazudni, az Orbán Viktor. Ez biztos, mert ő mondta. Márpedig Orbán nem az Index. Vagy te már valamit tudsz?

bigdata 2017.05.04. 04:02:47

@tron.encom: a független nem azt jelenti, hogy a nincs szerkesztői vélemény. Azt jelenti, hogy a tartalmat nem befolyásolja 3. fél, mint pl. párt, tulajdonos, kormány. Az Index szerintem azt sem állítja magáról, hogy objektív akár a BBC, náluk abszolút belefér beleszállni idióta politikusokba és pártokba. Gyurcsányt és Kókát sem kímélték annak idején. Ettől függetlenül a tényekhez jobbára ragaszkodnak, gyakran előfordul, hogy olyan szakértőkkel készítenek interjút, akik a szerkesztőséggel ellentétes véleményen vannak, továbbá ők nem gyártanak álhíreket. A sportrovatot leszámítva személyeskedő, lejárató cikkek sem jelennek meg. Durva csúsztatásokra épülő, hangulatkeltő cikkeket sem nagyon látok náluk, és alternatív valóságot sem építenek. Ezzel szemben sokszor előfordul, hogy önmagukat helyesbítik - ez egyes körökben bénázásnak és elvtelenségnek minősülne, értelmes ember szemében ellenben a hitelességet jelentősen növeli.
Értelmes újságolvasó a politikai véleményétől függetlenül megismerheti ország-világ eseményeit az Indexből, a cikkeken időnként átszüremkedő vélemények ignorálásával objektív képet kaphat a valóságról. Láthatóan a portál elsődleges célja a tájékoztatás, nem a befolyásolás. Nem véletlen, hogy az inkább vagy teljesen jobboldali érzelmű olvasók is gyakran látogatják, hisz a hírekkel itt lehet megismerkedni, nem a riposzton. A fideszes szennymédia egyszerűen nem látja el a tájékoztatási funkcióját, mivel nem is az a célja, hanem a propaganda, az mszmp korszakot idéző módon.

Pipas 2017.05.04. 06:35:10

Az index függetlenségéről elég csak a címlapra tett politikusképeket megnézni. Javaslom legközelebb figyeljetek fel erre is.

Ha egy ellenzéki politikusról (manapság pl. momentum) jelenik meg kép, akkor az nyílt tekintetű, kisimult arcú pillanat, ahol a politikus a kezét is épp úgy tartja, mint aki türelmesen és intelligensen magyaráz valamit.

kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1668/16682/166820/16682064_929e2f3561d45943b282ff46858dbd96_wm.jpg
kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1684/16844/168446/16844668_8a09f857811238ef1162346914742615_wm.jpg

Ha pl. Orbánról jelenik meg kép, annak megint csak gondosan elkapott pillanatnak kell lennie, egy gesztus, egy arckifejezésből kiragadott pillanatkép, ami önmagában gúnyosnak, lenézőnek, pökhendinek tűnik. A homlok ráncolt, aggódó, problémákkal küzdő legyen. A kezek a lehetőség szerint védekező, bezárkózott, rettegő ember képét kell sugallják:

kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1288/12887/128876/12887648_6fc1958bd89a9e98e8b8bb7580ef44cc_wm.jpg
kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1399/13994/139946/13994614_8407c238d02d8d6fedd44db37761bccf_wm.jpg
kep.cdn.index.hu/1/0/342/3428/34280/3428060_1cedac6ede4ae9b67f9158a9faad0ab2_x.jpg

Még az egyszerű arcképek is ennyire tematikusan, tudatosan összeállítottak és akkor a szövegről még egy szót sem mondtunk! :)

andraszuzu 2017.05.04. 07:39:23

A francba en meg vettem sonkat, a karacsonyi szaloncukor meg elfogyott a fat meg kiultettem, nyakamon a konzultacio, a momentum olvasom meleg a sutom hideg Lorincz elore beleeresztett a dinnyenkbe ki a fenenek marad igy ideje dolgozni?

Pipas 2017.05.04. 07:42:07

@bigdata: "Gyurcsányt és Kókát sem kímélték annak idején. Ettől függetlenül a tényekhez jobbára ragaszkodnak"

Marhaság! Az index egy durva propagandagépezet, ahol moderált propagandát nyomnak, hogy elsüthessék a blogokon a durva propagandát. A hírek, a "hivatalos" cikkek visszafogott propagandával vannak tele, ahol még az állatkertben született gorilla is valahogy a baloldal igazát jelzi, a blogokon meg névtelen szerző nyomják a hazugságcunamit, amire aztán a ballib bértrollnokok a hozzászólásokban nyomják az anonim gyűlöletkeltést. A legtöbb helyről kitiltva mindenkit, aki nem ért velük egyet.

Circus 2017.05.04. 08:05:11

@tron.encom:
"Sokkal tisztább ha bevallja egy média az aktuális ideológia kötődését mintha függetlennek hazudja magát mint az index, amiről egyébként süt az ideológiai elkötelezettség."

Na, de legalább kderült, hogy összesen ennyit szerettél volna ezzel a cikkel közölni. A többi csak duma.

Külön piros csillag jár pont helyett, hogy egy egyszerű tollat bűnjelként fényképezel és teszel be. Ha nem megy erővel, most megpróbáljátok "fortéllyal" bevenni az indexet? :D

Pipas 2017.05.04. 08:14:15

@Circus: "hogy egy egyszerű tollat bűnjelként fényképezel"

Rá van írva a csávó neve. Mi kellene még, hogy bizonyítékként elfogadd? Ha mondjuk nem lenne egyszerű? :)

nu pagagyí 2017.05.04. 08:15:47

@Pipas: Ne a tükröt hibáztasd! Orbán komoly változáson ment át az utóbbi időkben. Vizenyős szemek, háj, zavarodottság pökhendiséggel váltakozva. A lakájmédiában komoly retusálás kell, hogy ne ütközzön ki a nyilvánvaló.

gigabursch 2017.05.04. 08:18:46

@Sörös Mérenc:
"Az index mindig is viszonylag független volt"

Aha,persze...
A kérdés csak a viszonylag mértéke.

Magyarán: A büdös életben nem volt független, ahogy semelyik sajtó sem az...

jolka40 2017.05.04. 08:33:16

@gigabursch: A jó sajtó mindig ellenzéki. Ha egyszer (remélhetőleg) a baloldal győz, az Index egyből Fidesz-párti lesz. És ez így van jól.

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.05.04. 08:59:25

@Sörös Mérenc:

Sorosról soha nem mondott kritikát az Index.

Mitöbb elfelejtették megemlíteni azt is hogy a Facebook-ot Soros cenzúrázza, ahogyan azt se említik, hogy az Ukrajnai ellenzékkel, az ALbán kormánnyal, és a Macedon civileket ugyanúgy aktívan pénzeli és irányítja bizonyítottan, ahogyan a Magyarországi csicskásait.

Megjegyzem mióta Simicskáé az index, azóta Simicskát is békén hagyják, pedig pont úgy gazdagodott meg, mint Mészáros.

AZ index, 444, féle hírhamisító szarok semmivel sem jobbak a Fidesz médától.

Pipas 2017.05.04. 09:42:10

@Legeslegalja: "AZ index, 444, féle hírhamisító szarok semmivel sem jobbak a Fidesz médától. "

Pontosan!

@nu pagagyí: "Ne a tükröt hibáztasd!"

Elég egyszerűnek és elvakultnak kell lenni, hogy valaki beszopja az index mocskos kis trükkjeit. :D

Pipas 2017.05.04. 09:43:48

@jolka40: "Ha egyszer (remélhetőleg) a baloldal győz, az Index egyből Fidesz-párti lesz. És ez így van jól. "

Háppersze! :D

bigdata 2017.05.04. 09:48:35

@Pipas: ez egy kezdő összeesküvés elmélet hívő bölcsésztől talán elmegy, de ha a blogszféra működésével ennyire nem vagy tisztában, inkább máshol leplezd le a gyíkembereket.

Pipas 2017.05.04. 09:57:27

@bigdata: "ez egy kezdő összeesküvés elmélet hívő bölcsésztől talán elmegy"

Konkrétan szerinted mi az, ami annyira nyilvánvalóan nem igaz abból, amit írtam? Valami érv?

bigdata 2017.05.04. 09:57:47

@jolka40: remélhetőleg nem lesz fidesz párti (ha csak az új tulaj meg nem elégeli a szerkesztőség függetlenségét). 2010 előtt sem volt fideszes és most sem mszp-s. Az viszont igaz, hogy a sajtó az ellenőrző szerepét akkor tölti be, ha kritikusan viszonyul a hatalomhoz, ilyen módon valóban ellenzéki - de nem a politikai pártok szövetségeseként.

bigdata 2017.05.04. 09:58:23

@Pipas: szerinted kik írják a blogokat?

bigdata 2017.05.04. 10:10:44

@Legeslegalja: a szenny minőséget nem a politikai világnézet alapján osztják. Az óvodában még elmegy, hogy te vagy a hülye, itt csak magadat járatod le ezzel.

gigabursch 2017.05.04. 10:14:23

@jolka40:
Ki miben reménykedik...
Mondjuk én a "bal" "oldal" győzelmében egyáltalán nem reménykedek és erről az egész idiokráciáról egyre erősebb fenntartásaim vannak.

Mindenesetre amíg a fidesz ellenzékben volt, addig sem volt az indexről elmondható, hogy fideszpárti lett volna...
Nem ők fizetik...

_most_ 2017.05.04. 10:18:35

@Pipas: Nézz meg egy kormánypárti oldalt, azokon még a legenyhébb mértékű kritika nem fogalmazható meg a fidesszel szemben, gyakorlatilag észak-korea típusú kézi vezérléssel és cenzúrával működnek. Az index ideológiailag nyilván liberális, ezt soha nem is tagadták, de a pártoktól független, és persze nem az adófizetők pénzéből működik.

bigdata 2017.05.04. 10:24:29

@_most_: 'persze nem az adófizetők pénzéből működik.' - legalábbis a célzott támogatást nem oda szánták:D

_most_ 2017.05.04. 10:27:30

@Legeslegalja: Talán az index azért nem írt ezekről, mert ezek hazugságok? Hol olvastad ezeket, csak nem nyíltan Soros ellenesek által pénzelt oldalakon?

igazi hős 2017.05.04. 11:12:56

@tron.encom: "sem a Magyar Idők, sem a 888 nem állítja (hazudja) magáról hogy a függetlenség bástyája lenne" A MI konzervatívnak hazudja magát, a 888-tól ennyi kreativitás sem telik.

Pipas 2017.05.04. 11:23:09

@bigdata: "szerinted kik írják a blogokat? "

Nos, ez jó kérdés. Biztos vannak amatőr szerzők akik egyszerűen csak leírják amit gondolnak. Ezek közül persze válogat az index, azokat teszik ki, amelyek tetszenek nekik.

Az is biztos, hogy vannak fizetett blogok, amelyeknél naponta több bejegyzés is születik és amelyekből sokszor egyszerre több is van a nyitólapon. Kizártnak tartom, hogy a szerzők és az index ne kapna ezekért pénzt, másrészről viszont volt olyan blog is, amelyik lebukott azzal, hogy az MSZP irodából kapták a témákat és megrendelésre dolgoztak.

konrada 2017.05.04. 12:10:16

...ez azért hülyeség. Nem emiatt nyert a baloldali jelölt, és nem is volt erre szükség.
...de persze mindig lesz olyan, aki elhiszi, hogy csak az ármány miatt győzött az egyik, ...vagy a másik.

...mint ahogyan lesznek olyanok is, akik szerint az Index, független-elfogulatlan...;))

bigdata 2017.05.04. 13:11:53

@Pipas: nagyszerű, tehát a blogokat nem az index írja, hanem olvasói tartalom - még alkor is, ha némelyiknek saját szerkesztősége van. A mandinert például eredetileg fidelitasosok írták, a blog szinte minden posztja címlapra fért. Egy üzleti vállalkozásnál az üzlet az első, az olvasottság a legnagyobb úr. Elsősorban nem is aktuálpolitikai témák töltik meg tartalommal a ketrecet és a blog.hu-t sem. Az indexnek persze van némi mozgástere abban, hogy melyik nap ki fér fel a címlapra, de ha megnézed a napi felhozatalt, nem lenne könnyű politikailag kiegyensúlyozott és egyben olvasói érdeklődésre is számot tartó válogatást tolni napi szinten. Ha egy posztot 10.000-en elolvasnak az már jónak számít, a kommenteket meg talán ha párszázan olvassák.

Szóval az eszmefuttatásod arról, hogy az újságírói elfogultság egyenlő a propagandával, sőt a portál csak csali az időnként vitriolos, de legfőbbképp amatőr blog.hu posztokhoz, amihez az index még bérkommentelőket is szerződtet, mert az az igazi tartalom - Nos, nem állíthatom, hogy hézagok nélkül, hihetően modellezi a valóságot.

Zsoltbacsi 2017.05.04. 18:05:01

@jolka40:

": A jó sajtó mindig ellenzéki. Ha egyszer (remélhetőleg) a baloldal győz, az Index egyből Fidesz-párti lesz. És ez így van jól."

Fajkaszhazi is megmondta a heti hetes kapcsan, hogy a humor ellenzeki mufaj, aztan 2002 utan is a fideszt utottek tovabb...

Ledeme 2017.05.27. 08:26:42

jó reggelt,

Ön benyújtott, banki tilalmat, és nem a javára a bankok, vagy jobb, hogy van egy projekt, és szükség van finanszírozás, a rossz fájlt hitel- vagy pénz kell fizetni számláit, alap befektetési társaságok. Tehát, ha kell hitelt felvenni, ne habozzon kapcsolatba lépni velem e-mailben.
E-mail: flservice1958@hotmail.com
nincs komoly ember tartózkodik

köszönöm