HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 123 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok

A kapitány hagyja el elsőnek a hajót - Schiffer lelép

2016.06.01. 13:12 varnai

Schiffer András újra visszavonul. Döntését az LMP hiányzó szellemi hátországával indokolta. A párt az elmúlt években a politikai vákuum ellenére nem növekedett, nem sikerült az 5%-os határt átlépnie, sem építkeznie, a szervezetét országosan növelnie. Schiffer mindezeket nem érzi a saját kudarcának.

Csakhogy Schiffernek saját magának, személyiségének,  kiszorítós hatalmi játszmáinak döntő szerepe van abban, hogy a párt itt tart. Tán maga sem vette észre, de az LMP egyszemélyes urává akart válni, ez lett a vége.

Az a szellemi hátország amit most hiányol, és ami megvolt, sőt 2008-2012 környékén még intellektuális élménnyé tett egy-egy LMP kongresszust mára teljesen megszűnt. Aki tudott elmenekült, visszament a civil világba, elment a Pm-be, a maradékot kiutálták, sőt kizárták az LMP-ből. És ebben bizony Andrásnak döntő szerepe volt.

Az LMP kamarilla politikával, a felek egymás ellen kijátszásával, (vidék -Budapest, Baranya-Csongrád) sztálini módszerekkel vezetése okán elvesztette a  karizmatikusabb, önálló arculattal rendelkező képviselőit, vezetőit, szakértőit. Tulajdonképp mindenkit sikerült kinyírni, kiutálni, aki Schifferrel egyszer is vitába szált. A folyamat Vay Marcival, Lang Andrással, Ivádi Gáborral kezdődött, és az önállóan gondolkodni merő szegedi LMP-sek kizárásáig azóta is tart. A PM-esek távozása külön sztori, de jó néhányuk oldalválasztásában nem a  szövetségi politika, hanem András primadonna viselkedése, autoriter, hisztiző frakcióvezetési stílusa volt a döntő. A PM-esekkel távozott az LMP intellektusának, szakértelmének, zöld, civil hátországának 70-80%-a.

Akik maradtak, a pártszakadáskor kiálltak Schiffer mellett,  azok sem úszták meg, Vágó Gábor, Osztolykán Ági frakciótagok - mertek egyenrangúként vitatkozni -  szintén a süllyesztőbe kerültek. (az én eltávolításom is ebben a periódusban történt)

lmp_1_1.jpg

A 2010-es frakció - tehetséges pártépítés

Aki pozícióba került 2014-ben, legyen az frakciótag, önkormányzati képviselő,  elnökségi tag, párt vagy frakció alkalmazott az mind Schiffer kiválasztottja, lekötelezettje. A kiválasztásukban a lojalitás fontosabb volt mint a hozzáértés. Ennek a súlytalan, színtelen, pártkarrierben gondolkodó  "pártelitnek" az okán az LMP a mostani politikai vákuumban sem tudott megnőni, mert új, értelmes, karizmatikus emberek láthatóvá tétele, netán behúzása - potenciális vetélytársak felépítése nem volt cél. András ezt szűrte le Szabó Timi és Karácsony "felemeléséből" és későbbi "árulásukból". 

rausch.jpg

Ez az icike-picike mind megette. Jobbra Rauschenberger Péter az egyik alapító. A terepmunkára nem volt alkalmas/kapható, de kiváló koponya, igazi szellemi hátország volt, tulajdonképp ő rakta össze a párt 2010-es programját. 

elekblog.jpg

Elek István a konzervatív oldal egyik elismert gondolkodója szintén tag, a párt egyik bölcse volt. Ő neki is elege lett az LMP-ből.

 

A szegedi LMP kinyírása a legfrissebb példa, mind a tagság, mind a hiányolt szellemi háttér elűzésére. Az LMP ezzel a tipikus adminisztratív intézkedéssel, a kizárással és az azt követő kilépésekkel elvesztette  a kevés létező megyei csapatai egyik legerősebbjét, a szegedi önkormányzati képviselőjét és épp azt a szellemi hátteret, akiket most Schiffer álszent módon hiányol. Mint valaki fogalmazott: a szegediek távozásával a szürkeállomány utolsó vonala ment el. A kilépők többek között: Horváth Csaba tanár, Málovics György, az SZTE-GTK oktatója, Margóczi Katalin ökológus, az SZTE-TTIK oktatója; Sarlós Ferenc, az MTA-SZBK tudományos főmunkatársa; Ilosvay György ökológus, az SZTE-JGYPK főiskolai oktatója; Tanács Eszter geográfus, az SZTE oktatója. 

De mostanában nemcsak a szegediek, csiba.jpg de mások is elmentek, például a Női Műhely több tagja, köztük Bárdos Rita, és Csiba Kata volt szóvivő, választmányi tag, aki jelenleg az Európai parlamentben dolgozik. Andrással ő is képtelen volt együtt dolgozni.

Csiba Kata 2014-ben az ATV-ben - sok munkával felépítve, elvesztve

 

Az LMP stagnálása nem csoda: a párt az elmúlt két évben semmiféle tömegrendezvényt, átütő akciót nem szervezett, nem állt céljában találkozni a szavazóival. Az LMP nem mutat erőt, fantáziát, nem viselkedik lendületes, fiatalos zöld pártként. A fiatalokat, az értelmiséget megszólító, a politikai gondolkodásnak, a cselekvésnek otthont adó szervezetként sem funkcionál. Az LMP nem épít közösségeket, nincs klubja, helyi közösségeket sehol nem épített az elmúlt években.  Kíváncsi lennék  hány (valós) fővel nőtt a tagság, hány városban van működő, netán lett új alapszervezete 2013 óta. A szimpatizánsi körrel alig van kapcsolat, meg kell nézni hányan lájkolnak egy-egy megosztást az oldalukon.  (Jellemzően a zuglói LMP-nek nem egészen 400, a Civilzugló Egyesületnek 4500 kedvelője van a Facebookon)

A valaha fiatalos, intellektuális, demokratikus párt ma sótlan, hangulattalan, bürokratikus, a fortélyos félelem irányítja.

 Érdemes idézni a kilépő szegediek, a kevés létező és működő megyei szervezet tagjainak pár mondatát:

  „Úgy érezzük, ez a kizárási ügy messze mutat önmagán, az LMP ugyanis részvételiséget, demokráciát, átláthatóságot ígér a választóknak, de ugyanakkor ezek az alapelvek a belső működésében egyre kevésbé érvényesülnek. A pártban kiépült egyfajta állam az államban, valójában a pártvezetés közvetlen irányítása alatt áll minden, és a tagságtól függetlenül működik. Nincs lehetőség a közös gondolkodásra, a közös döntéshozatalra, amitől valóban más lehetne a politika”

Olyan amilyenné Schiffer András  és a kreatúrája, berijája Vida Attila elnökségi titkár formálta.  A saját képére.803593.jpg

Schiffer intellektusát, vitakészséget senki sem vitatja, de szimpátiát kevés emberben kelt. András arrogáns, hisztis, folyamatosan kompenzáló, nem szerethető figura - enélkül pedig nincs politikusi népszerűség. Vezetőnek bántó, türelmetlen, szinte lehetetlen együtt dolgozni vele. 

Az LMP az elmúlt 3 évben arra ment amerre Schiffer akarta, ezért a kudarcot látva, de be nem ismerve, félúton bedurcizni és kiszállni, hátrahagyni a többieket nem túl tisztességes húzás.

Erős a gyanúm, hogy leghátul belső konfliktus, taktikai hátrahúzódás rejtőzik, ahogy 2012. januárjában is. Az aktív LMP tagokkal beszélve úgy tűnik, az immár másodszor eljátszott  hattyú halála magánszámnak igencsak prózai oka van:

vida.jpg

Az András által teremtett gólem, Vida Attila biztonsági őrből lett elnökségi titkár és hűbéresi csapata elszabadult, és immár  nem csak azokat "tetűirtja", akikre András kilövési engedélyt ad, de teremtője ellen is fordult. András, mint ez a két héttel ezelőtti kongresszuson kiderült, elvesztette a kontrollt a pártapparátus és a megyei hűbéresek / kongresszusi küldöttek fölött, immár nem tudja érvényesíteni az akaratát a kongresszusokon.  A koncepciós etikai eljárások lassan már őt is utolérik.

Schiffer primadonna, inkább akar egy 5%-os szemétdomb egyedüli kakasa lenni, mint egy 20%-os párt egy az egyenlők közüli vezetője. Az ő hihetetlen tehetsége, munkabírása mellett emberi gyengeségei,  kegyetlensége, érzelmi éretlensége, hatalomtechnikai játszmái, egyben az LMP átléphetetlen növekedési korlátja. Mert ő akkor is ott lesz, akkor is ő mondja meg mi legyen-ki legyen, ha ott sincs a kongresszuson.

Én nagyon sajnálom, mert az LMP évekig a szívügyem, sikerre vitele, képviselete életem értelme volt, másrészt mert az LMP fénykorában a magyar politika nagy reménységeként, annak teljes megújítására is alkalmas lehetett volna.

Az LMP most már, amilyenné tette - Andrással, vagy nélküle lényegében mindegy - már alkalmatlanná vált erre. Kár érte.

 

42 komment · 1 trackback

Címkék: Schiffer András LMP Lehet Más a Politika Vida Attila

A bejegyzés trackback címe:

https://varnailaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr278765914

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Várnai László: Schiffer lelép 2016.06.01. 20:00:01

Schiffernek magának, személyiségének, kiszorítós hatalmi játszmáinak döntő szerepe van abban, hogy a párt itt tart. Tán maga sem vette észre, de az LMP egyszemélyes urává akart válni, ez lett a vége.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Asakura Hao 2016.06.02. 12:35:42

@wmiki: a tudósok, hónuk alatt a tudomány egy példányával.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.02. 13:04:20

Az LMP ellenállt minden balliba gágogó támadásnak, ezért hullatnak most az LMP-be befurakodott elől kockás, hátul soros gyurcsányisták krokodillkönnyeket.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2016.06.02. 13:06:42

@BircaHang Média szerkesztősége:
Te Birca! Volt neked valaha olyan hozzászólásod, ami nem a balliba gágogásról szólt? Mintha más kifejezésed nem is lenne... :)
Amúgy hogy mondják ezt bolgárul? :)

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.02. 13:11:32

@Frady Endre:

Ballibákról lévén szó mégse beszélhetek brummogásról, nem?

Jó a kérdésed! BG-ban is vannak ballibák, bár ők magukat jobboldaliaknak definiálják. Bolgárul ezeket sorosoidáknak hívják (Soros nevéből ered a szó). Van egy másik szó is: liberaszta.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2016.06.02. 13:39:08

@BircaHang Média szerkesztősége: Gondolom, nálad Ludas Matyi is balliba, Döbrögi meg a nagy jobboldali államférfi?
Egyébként nem te írod a békemenet szónokainak a beszédeit?
;-)

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.02. 13:43:47

@Frady Endre:

A valóságban - a szavak eredeti jelentését használva - ÉN vagyok baloldali, a ballibák meg jobbosok.

A ballibák a korabeli döbrögisták.

Késes Szent Alia 2016.06.02. 13:45:55

"az én eltávolításom is ebben a periódusban történt"

Ja, de mi volt az oka?

444.hu/2013/11/06/noveresi-ugy-miatt-kizarta-az-lmp-varnai-laszlot/

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2016.06.02. 14:07:06

@BircaHang Média szerkesztősége: Értem... :)
És ki vagyok én?! Lassan identitásválságba sodorsz... :)))

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.02. 14:07:41

@Frady Endre:

"Egyébként nem te írod a békemenet szónokainak a beszédeit?"

Nem, de sokan merítenek tőlem.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.02. 14:09:08

@Frady Endre:

Sajnos keveset írsz politikáról, így nem tudom. Tudom, hogy imádod Gyurcsányt, így valószínűleg jobboldali liberális lehetsz.

De - ha beszélsz angolul - vannak egész jó tesztek erre a neten.

varnai 2016.06.02. 14:36:32

@Késes Szent Alia: És ön olvasott arról, hogy elítéltek volna az eltelt három évben? Tipikus lejáratós karaktergyilkosság volt belül. Jellemzően soha még meg sem gyanúsítottak sem bántalmazással, testi sértéssel, netán családon belüli erőszakkal. Egy utcai civakodást sikerült felfújni, meglovagolva a vakkomondoros hangulatot. Jellemzően a csongrádiakat évekig vádolták hűtlen kezeléssel, míg a nyilatkozatukba kapaszkodva sikerült kizárni őket.

Andráska8 2016.06.02. 14:37:35

A Fidesz juttatta a Parlamentbe, eddig jól teljesített a vezérnek Schiffer, szalonképessé tette a Jobbikot is, de miután már ugyanazt szajkózza, mint a fenti két párt, megszűnt az LMP létalapja.

hvg.hu/itthon/20160601_LMP_Schiffer?fb_action_ids=1082850741795448&fb_action_types=og.recommends

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2016.06.02. 14:38:45

@Asakura Hao: hát igen, a jó öreg tudomány...
folyamatos hazugságok sorozata...

N. Barbie 2016.06.02. 14:38:53

Habar en a jol megerdemelt helyukre, a tortenelem szemetdombjara kivanom az osszes valosagtol elrugaszkodott vadliberalis/zold/demokrata (stb stb, nevezzek magukat barminek is), Schiffer-t egy okos, felkeszult embernek tartom.
Illetve tartottam egesz tagnapig, amikor lattam Balo musoraba tegnap este.
Beszelt Schiffer a hatorszag megteremteserol, mert akkor majd hogy fognak novekedni.
Kerdezi balo, hogy a par szazalekon megragadasuk esetleg nem annak koszonheto-e, hogy a magyar valasztok csak par szazalekanak van igenye ilyen tipusu partot tamogatni es mivel ez tmar elertek igy nem is fognak novekedni.
Erre Schiffer mar majdhogynem felhaborodva mondta, hogy ez egyaltalan nem igy van, nagyon nagy igeny van a partjuk altal kozvetitett ideoligiara csak a hatorszag hianya miatt nem jut el a valasztokhoz az uzenet.

Es itt tevedett egy hatalmasat, ugyanis de, a szelsoliberalis/zold metalitasu partokra nincs MO-n igeny, elertek a maximumot. De nem csak MO-n, mas orszagokban is szorulnak vissza es a szelsojobboldalinak mondott partok tornek elore.
Ezt is felvetette neki Balo, ezen is fel volt haborodva Schiffer, szerinte egyaltalan nem novekednek jobban a szelsojobb partok, mint az altaluk is kepviselt ideologiat hirdeto partok.
Ez is egy hatalmas tevedes, Balo mondta is neki, hogy a tenyek mast mutatnak, de nem all le ezen vitatkozni.

Szoval ennyi. Teremthet o barmekkora hatorszagot, nincs tobb szavazo, akiket erdekelne az LMP, szoval alapbol hibas a koncepcio.

kvadrillio 2016.06.02. 14:48:31

nem kell beszarni ! úgy ment el, hogy eccer VISSZATÉR ! NEM SZERETEM A SZADESZOSOKAT, MERT ROHADTUL KORRUPTAK, DE SCHIFFER EGY JÓ FEJ, MOSTANRA IPPEG KIFORRTA MAGÁT MINT POLITIKUSSSS ! :)

Késes Szent Alia 2016.06.02. 14:48:52

@varnai: A posztban azt állítod (a magázódást szerintem hagyjuk), hogy a kizárások a Schifferrel való vitába szállás miatt történtek, majd megemlíted a saját kizárásodat. Azt viszont már nem, hogy ez a feleségeddel való, khm, vitába szállásod miatt történt.
Egy külső szemlélő ezek után mennyi hitelt adjon a felvázolt koncepciódnak?

Aztán van ez:

"[Szél Bernadett] arra is kitért, hogy Várnai László az ügy fejleményeiről nem, illetve tévesen tájékoztatta az LMP-t. Szavai szerint Schiffer András társelnök például gyakorlatilag a sajtó munkatársaitól szerzett arról tudomást, hogy nem megszüntették az önkormányzati képviselő ellen indított eljárást, hanem elhalasztották a vádemelést. Ekkor derült ki az is, hogy nem magánvádról, hanem garázdaságról van szó - folytatta."

index.hu/belfold/2013/11/06/kizartak_az_lmp-bol_varnai_laszlot/

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2016.06.02. 15:50:43

@BircaHang Média szerkesztősége: Töltöttem már ki tesztet, úgyhogy tudom (persze anélkül is), hogy baloldali konzervatív vagyok. Hiszek Istenben, Jézusban (bibliai alapon, ugyanakkor híve vagyok a társadalmi igazságosságnak és a sűrű szociális hálónak.
Ritka madár... :)

Netuddki. 2016.06.02. 17:21:35

A Sifferrel az a legnagyobb bajom, hogy rendszeresen bejárt jópofizni a közpénzből sikkasztott Kossuthba. Gyakorlatilag legitimálta ennek a tolvaj orbán bandának a hatalmát. Ugyanúgy hozzájárult, az LMP-vel együtt ahhoz, hogy Magyarországon nincsen jogállam, mint a többi úgynevezett ellenzéki párt, a lobbikkal karöltve. Már régen ki kellett volna borítani a bilit!

Ez a zöldségezés meg amolyan buzis dolog a magyarországi körülményeket tekintve. Miért nem vertétek az asztalt amikor az orbán stadionokra és kisvasútra szórta, és szórja el a közpénzt, amikor vannak olyan falvak ahol nincs megoldva a szennyvíz elvezetése????????????????????

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2016.06.02. 17:33:15

@BircaHang Média szerkesztősége: Maradjunk annyiban, hogy nem szeretem azt a szabados stílust, ami pl. az SZDSZ-t jellemezte. Nem szeretem, amikor a diákoknak mindent szabad a tanárokkal szemben. Nem szeretem, amikor a bűnözőknek több joguk van, mint az áldozatoknak, a rendőröknek és a társadalomnak.
Ugyanakkor viszont azt sem szeretem, ami most van, hogy az állam rátelepszik mindenre, elvesz mindent és ott korlátoz, ahol csak tud, a szükségben viszont elenged.
Tolvajok söprik a padlást és a fortélyos félelem igazgat, miközben a rút patkány kórt készül terjeszteni...

varnai 2016.06.02. 18:23:31

@Késes Szent Alia: Ez csak az alkalom volt, amire régen vártak. Na most azért ez nem túl korrekt, hogy "asszonyveréssel" kiabálják tele a sajtót, miközben egy garázdaság (utcai jelenet) ügyében egy vádemelés elhalasztás történik. Azaz az ügyészség még vádemelésre sem tartja alkalmasnak, ami történt. És persze semmiféle testi sértés fel sem merült. Ügyes koncepciós, bürokratikus eljárás volt, a magam által kért felfüggesztés járt le, ezért szünt meg automatikusan tagság. Jellemzően az LMP-n belül még aláírásgyűjtés is indult "igazságot Várnai Lászlónak" címmel. András valójában mindenkit féltékenyen nézett, aki ismerté, szimpatikussá vált. Pl. Karácsonyt, Vágót. Én mint az LMP eddigi legtöbb szavazatot (24%-os időközi) elérő jelöltje, képviselő, választmányi tag, önkormányzati ügyvivő ellenség lettem.

Balt 2016.06.02. 19:33:17

@N. Barbie: Egyetértek. A "hátizé ország" megteremtését én is meglepően őszintétlen dumának érzem.

Pedig Schifferre talán szavsztam volna, az LMP-re nemigen.

Balt 2016.06.02. 19:41:15

@BircaHang Média szerkesztősége: Apropó: mit szólsz a bloggazda családnevéhez? Szegről-végről földik vagytok? :)

miaturo 2016.06.02. 19:46:06

@BircaHang Média szerkesztősége: Ez éppen nem a nevén nevezése, hanem elfogult általánosítás. Kissé primitíven hangzik.

miaturo 2016.06.02. 20:15:36

@BircaHang Média szerkesztősége: Annyira, mint a jobbosok nácik. Egyébként nem ballibát akartál írni? :P

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2016.06.02. 20:26:57

@Frady Endre: Tehát akkor te is Fidesz szavazó vagy, ahogy a többi normális ember **

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.02. 20:33:53

@miaturo:

Nem éppen.

Eleve a valódi jobbosok a ballibák.

Késes Szent Alia 2016.06.02. 22:51:12

@varnai: Köszönöm a részletes magyarázatot. Nem akarok szőrszálakat hasogatni - különösen, mert a családi afférban nem szeretnék turkálni, mindössze a hitelesség szempontjából láttam érdekesnek, hogy nem említetted -, de "a vádemelés elhalasztására csak akkor kerülhet sor, ha magának a vádemelésnek a feltételei fennállnak. Az ügyész a vádemelést egy évtől két évig terjedő időre határozattal elhalaszthatja, ha ennek a gyanúsított jövőbeni magatartásában mutatkozó kedvező hatása feltételezhető", írja a szakjogász a neten.

Én elképzelhetőnek tartom, hogy a párt úgy ítélte meg, hogy még az asszonyverés gyanújának elmosódott árnyéka sem vetülhet a képviselőikre. A koncepciós kizárásodat azért sem értem, mert ha másokat ki tudtak zárni efféle gyanúk nélkül, akkor nálad miért volt erre szükség.

Amúgy a legkevésbé sem szimpatizálok Schifferrel és az LMP-vel, szóval ha valakit könnyű lenne meggyőzni a sztálini módszereikről, az én vagyok, de ez most itt valahogy nem sikerült :)

Netuddki. 2016.06.03. 00:19:51

@varnai: Na és kiperelted belőlük még a szart is a hamis vádaskodásért?

Netuddki. 2016.06.03. 00:21:26

@Frady Endre: @miaturo: Mi van? Kinyitott a birkasimogató?

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2016.06.03. 08:30:29

@wmiki: Ááááááááá!!! Fidesz szavazó?! Éééééén?! Ne hozz szégyenbe!!!
Előbb fog az O.V. beismerő vallomást tenni, mint hogy én a Fideszre szavazzak! Jaj, még a gondolattól is rosszul lettem!!!

varnai 2016.06.03. 08:52:50

@Késes Szent Alia: Dehát "asszonyverés" gyanú soha nem is volt. Ezzel ők kürtölték tele a médiát. Meg is irtuk, de aztán hagytam a fenébe, túltettem magam rajta, mert egy két soros helyreigazítás már semmit sem ér. Volt aki kinézte magának a kerületi képviselőséget, a választmányi tagságot. Érdemes megnézi, mit produkált az elmúlt két évben a zuglói LMP. Az utána bekövetkező döntések, pl. Vágó, Osztolykán, Mille , Ertsey távozása, azaz Schifferen kívül a teljes mellette kiálló frakció kicserélése, vagy a szegedi csapat likvidálása alátámasztotta a legrosszabb előérzeteimet. Nem számít az ember, a letett munka, a kizárások elvesző szavazatbani ára, az elvesző megyék csak a hatalom. Az LMP-t ma páran irányítják és a párton belüli szervezetek is az ő kezükben vannak. Létezik az LMP-ben egy Országos Politikai Tanács, melynek a kongresszusok közt a nagyobb politikai döntéseket hozza, felügyeli az elnökséget. Hallottál róla valaha?

N. Barbie 2016.06.03. 10:29:38

@varnai: Vago es Osztolykan tavozasa szerintem meg jo is volt, vallalhatatlan figurak.
A liberalis nezeteket lehet ertelmesen is eloadni, mint ahogy pl. Schiffer is tette. De ez a ket szerencsetlen szegyen volt az LMP-re. Osztolykan a szokasos cigany "ertelmisegi" "mi, ciganyok, soha semmiert nem vagyunk hibasak, mindenert csak a csunya rasszista magyarok, akik nem adnak nekunk eleg penzt" hozzaallasaval (emlekezetes az a felhaborito parlamenti felszolalasa (a sok hasonlo kozul), ahol a cigany gyerekszeretetrol papolt meg ahol olyat engedett meg maganak, hogy a magyaroknal szokas elhagyni meg intezetbe adni a gyerekeiket. Ugy latszik nem jart meg nevelootthonban...), Vago meg egy szanalmas bohoc lett az allando nacizasaval meg szelsojobbozasaval. Jo helyen van gyurcsieknal, pont arra a szellemi szintre valo.

N. Barbie 2016.06.03. 10:46:07

@miaturo:
"Ez éppen nem a nevén nevezése, hanem elfogult általánosítás. Kissé primitíven hangzik."
"Annyira, mint a jobbosok nácik."

Koze sincs egyiknek a masikhoz.
Ballib/balliba= baloldali liberalis. Ezen part(ok) onmagukat is igy hivjak, ez egy altalanos, bevett megnevezese az ilyen ideologiat keviselo partoknak, szoval nem hinnem, hogy tenyszeruen ne allna meg a helyet, ha valaki igy hivatkozik rajuk.

Ellenben naci= nemzeti szocialista (tudod, felsobbrenduseg, mindenki mast ki akarunk irtani stb. stb.). Ez a megnevezes az agyatlan, vita es ervkeptelen, jellemzoen ballib megmondoemberek altal hasznalt jelzo, ami soha senki altal nem volt se bizonyitva se elismerve.

Remelem erzed a "kis" kulonbseget.

varnai 2016.06.03. 19:28:53

Az LMP emberjogilag legtöbbször liberális nézeteket képviselt, ( -lábperec a migránsoknak) , de gazdaságilag igencsak konzervatív, pl. keményen ellenzi a szabad-kereskedelmi egyezményeket. Mely a liberálisok szerint jó ötlet. A liberális megszólalások azonban erősen csökkentek a PM-esek kiválásával.

Mindazonáltal ma a Fidesz az államosításokkal, központosítással baloldali, míg a baloldaliak inkább liberális dolgokat nyomnak. A szegények helyett a középosztály támogatása, az adócsökkentés meg inkább republikánus, jobboldali dolog, a nacionalista kommunikációról nem is beszélve.