HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 123 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok

Garázs és telekadó, egy "megtévedt" vörösinges és a szinpadias kivonulás - zajlik az élet Zuglóban

2015.10.21. 11:57 varnai

Igen izgalmas testületi ülés elé néztünk október 15-én. Volt is kivonulás, de ennél fontosabb volt  a határozatképesség szélén meghozott jelentős döntés, a frissen kitalált új adónemek elfogadása.

 Mint ismeretes, a csak piros ingben, piros pulóverben járó MSZP-s képviselő egy olyan képet osztott meg a facebook oldalán, melyben Mussolini kérdésére, hogy - Ti mit csináltok a menekültekkel? Hitler azt válaszolja, hogy : - Fűtünk.

137547_sogor_laszlo_mszp.jpg

Tévedés: nem Hitlerrel viccelt, hanem a lehető legotrombább módon sértette meg a nácik által megölt, elégetett sok millió ember emlékét, és a menekülteket is. 

Sógor úr kijelentése kimeríti a nagy nyilvánosság előtt elkövetett uszítás, gyűlöletkeltés tényállását.
Ezentúl nyugodtan hordhat már barna inget is.

A képviselő aki arrogáns és sunyi módon bújt ki a TV stábok kérdései elől végül azzal védekezett, hogy a képet tévedésből osztotta meg. Aha. Aki facebookozik az tudja, hogy a megosztáshoz két különböző időben két ikonon végrehajtott szándékos kattintás kell. Hovatovább véletlenül hagyta kint a facebook oldalán 14 órán át, közben több lájkot kapva, melyekről minden alkalommal email értesítést is kapott. A nem túl életszerű magyarázkodást a világon egyetlenegy ember hitte el, Karácsony Gergely polgármesterünk, akinek azt sikerült nyilatkoznia, hogy nincs oka kételkedni Sógor képviselő állításában.  Kíváncsi vagyok ez után mennyire lesz szívesen látott vendég a zuglói zsinagógában, ahová Újévkor fényképezkedni ment. Naivitásból, vagy politikai lojalitásból ötös.  Karácsonytól én - és feltehetőleg a baloldali-liberális szimpatizánsai, a szavazói - nem szerecsenmosdatást, hanem egy karakán elhatárolódást vártunk volna, - de sajnos a sokat emlegetett kettős mérce most is működött. Érdemes elképzelni mekkora demonstráció és médiafelháborodás lett volna, ha ugyanezt egy Fideszes, netán a Jobbikos képviselő teszi.

Mindazonáltal talán hihető is lehetne Sógor úr védekezése, és Karácsony indoklása aki "eddig úgy ismerte Sógort, mint akitől távol állnak a gyűlöletre uszító megnyilvánulások", ha az ominózus kép alatt közvetlenül posztolt másik bejegyzésében ( "Büdös bunkó fideszesek....")  és majd az összesben, na meg a testületiken, az általa vezetett bizottságban nem minősítené rendszeresen elfogadhatatlan stílusban a politikai ellenfeleit.

Azon érdemes lenne  azon is elgondolkodni, hogy aki nem képes a Facebookot kezelni az alkalmas-e a képviselőnek sőt a testület utáni legfontosabb bizottság, a 150 millió forintig önállóan döntő Tulajdonosi és Közbeszerzési Bizottság elnöki tisztjére? Az is a kettős mérce iskolapéldája, hogy mikor én az adóbevallásomból egy tartozást kifelejtettem, (nem egy jövedelmet) akkor lendületből vonták meg a tanácsnoki pozíciómat, míg most Sógor úrnak - ha le nem is mond - de semmiféle következményt nem kell viselnie vállalhatatlan, nagy nyilvánosság előtt elkövetett uszító kijelentéséért?

A Fideszesek már a Tulajdonosi Bizottság ülésén is felszólították lemondásra a képviselőt, majd megtették ezt a testületi ülésen is. Miután ezt nem tette meg kivonultak. A Fideszes gesztust erősen gyengítette, hogy nem Rozgonyi frakcióvezető, hanem Kovács Balázs volt a felszólító,  ha komolyan gondolják akár kiléphettek volna a koalícióból, ehhez képest Rozgonyi végig meg se mukkant. A félszívűséget az is mutatja, hogy nem hívtak a kivonulásra médiát, sajtótájékoztatót sem tartottak, félő csak kötelező politikai elem amit látunk, a sajátjaiknak tartott színjáték csupán.

A lemondásra felszólítás természetesen hatástalan maradt, én sok értelmét nem is láttam, mert Sógornak esze ágában sem volt ilyet tenni. Sőt, Sógor úr a saját ostobaságát arcátlanul egy politikai nyilatkozat kiadására vonatkozó előterjesztéssel tetézte, miszerint a zuglói képviselők határolódjanak el a rasszizmustól. Ez már Szabó Rebekának is sok volt, rendesen kioktatta a képviselőt. Az álszent és képmutató politikai nyilatkozat végül az MSZP-sek és Karácsony szavazatával ment át, még Rebeka is ellene szavazott.

A tanulság? Ez történik, ha a képviselők kiválasztásánál az egyedüli  és legfontosabb szempont a vezető iránti lojalitás.

A Fideszes kivonulás után a határozatképesség minimumán voltunk, 12 képviselő dolgozta végig a napot. Én testületi  munka kivonulással akadályozását, az obstrukciót nem tartom tisztességesnek, mert egyetlen képviselő idiótasága miatt nem csúszhatnak döntések  - még akkor sem ha mi azokat épp nem támogatjuk - nem várhatnak  egy hónapig az előterjesztések. A Sógor ügy amúgy remek ürügy volt a Fidesznek, hogy koalíciós partnerként ne kelljen felvállalniuk a népszerűtlen döntésekeért a felelősséget, de ne is kelljen ellene szavazniuk.

Az ülés legfontosabb napirendje ugyanis a 2016-os adókoncepció elfogadása volt.

Az a baloldal, amelyik 2012-ben aláírást gyűjtött a kommunális adó ellen, és most a kampányígérettel, a kommunális adó visszaadásával 3-500 milliós léket ütött a 2015-ös 2016-os költségvetésbe, és ennek következményeként lényegében megszüntette az intézményi felújításokat, és halaszthatatlan javításokat is újra tovább halasztatott, (ijesztően aktuális példa az István Gimnázium tetőfelújításának kihúzása a 2015-ös közbeszerzési tervből)  és az 5%-os céltartalékképzéssel (elvonással) igencsak megnehezítette az intézmények napi működését most bevezetni tervezi új adónemként a GARÁZSADÓ-t, és a TELEKADÓ-t.

Én akárhogy töröm a fejem nem emlékszem, hogy az Összefogás választási programjában szerepelt volna e két adófajta bevezetésének terve. Hogy a saját kampányszlogenjüket idézzem: NEM EZT ÍGÉRTÉK!!!

A garázsadó kapcsán ráadásul kiderült, hogy a nyilvántartás igencsak idejétmúlt, a '90-es évek elejéről származik: összesen 4920 db. garázst tartanak nyilván,  azaz feltehetőleg a garázsok jelentős többsége nincs nyilvántartva. Az új építésű társasházakban a nagy teremgarázsok, közös parkolók adózó egyénhez kötése pedig jogilag problémás... sok az eladatlan, vagy a nem garázsként számon tartott, de bérelt hely.

elado-egyedi-garazs-szolnok-belvaros-35690138-k0.jpg

Fizessenek a gazdagok!

Az autósok fejőstehénként használata rég bevett szokás Magyarországon, de mint tudjuk a garázs birtoklása korántsem jelenti, azt hogy a tulaja jobb módúbb, mint a többség. Hisz lehet egy nyugdíjasnak a '70-es években épített bódéja amiben akár már autó sem áll, míg állhat egy luxusautó bérelt teremgarázs helyen, vagy a közterületen, mert a méregdrága lakóparkban - ahogy az a Hermina Baus lakóparkoknál bevett gyakorlat -  szándékosan nem építettek elég garázst.

A kerületben amúgy elméletileg pont a lenne a hosszútávú célunk, hogy a közterületekről mélygarázsokba kerüljenek a gépjárművek.

Az adózás ráadásul önbevalláson alapul, a garázsok felderítése, összeírása csak ez után indulhat meg, kezdődhet  a hátsó kertekben a hivatali kutakodás, vita arról, hogy a harminc éve álló bejelentetlen pozdorja tákolmány vagy egy évtizede álló betonalapú, fix oszlopos ponyvasátor épületnek számít-e, és bútortároló-e avagy valójában garázs amit látunk? Mindezt évi 15-20 ezer forintért, de az adóhatóságnak amúgy sincs elég embere.

garazsok_1.jpg

A Suzukis fizetni fog, a Passat-os vagy CLS merdzsós nem. A hátsó házban a féltető garázsnak számít majd?

Szóval újra ki fog alakulni egy kaotikusan kivetett, a lakosságot véletlenszerűen sarcoló, a tisztességes önbevallókat sújtó, az adókerülőket nem elérő adómizéria, és az ezzel szükségszerűen járó lakossági dühöngés, a szomszédok egymásnak ugrasztása, egymás feljelentgetése -  pontosan úgy, ahogy ez a kommunális adó esetében 2012-ben megtörtént.

Megjegyzendő, akkor már a kommunális adó tisztességesebb sarc volt, hisz egyenletesebb, mindenkire kiterjedő, igazságosabb adónemként - működhetett volna - ha a baloldal nem teszi kampánytémává, és a Fideszben van elég szakmai tehetség a tisztességes bevezetéshez, és politikai bátorság, állhatatósság a megtartáshoz.

A garázsadótól 100 milliós adóbevételt remélnek.

Megemeltük az építményadót, azaz eufemisztikusan szólva volarizálták, mert az nem követte az inflációt sem, 2012 óta nem lett emelve. Általában elmondható, hogy Papcsákék, miután a kommunális adó ügyében visszakoztak elhanyagolták az adók beszedését, az adóellenőrzéseket.  Az építményadó emeléstől 221 milliós adóbevételt várnak. 

Megjegyzendő, az építményadó bevételt a 2015-ös költségvetésben már amúgyis irreálisan túltervezték, az előző évek 1,9 milliárdjához képest 3,2 milliárdos bevételt irányoztak elő. 8ezzelegyensúlyozva ki a költségvetést) Ahogy a hivatal annak idején jelezte is a túlzott elvárások nem teljesíthetőek, max 2 milliárdot fognak tudni beszedni.

Kissé ellentmondásos ugyanakkor, hogy miközben vállalkozásbarát Zuglóról beszélnek, a PM és a baloldal a KKV szektor megsegítéséről beszél most ők tekernek egyet a zuglói vállalkozók amúgy is magas adóterhein.

Az idegenforgalmi adó a fővárosi kerületek közül a legalacsonyabbak között volt, 400Ft/ éjszaka, itt egy 50 Ft/ éjszakás növelés lett, ami egy hotelszoba árában jelentéktelen emelkedés, itt akár a maximális emelést is támogattuk volna.

300 Ft / négyzetméteres telekadót vetnek ki. Ezzel elméletileg az üres építési telkek tulajdonosait célozzák, és mentességekkel akarják a kertes, lakóházas területeket kivonni az adózás alól. Ha csak az üres telkeket adóztatják meg, akkor a 300 Ft /nm-el számolva 97 milliós bevételt remélnek.

Az előterjesztést készítő hivatal mindenesetre figyelmeztetett:

 " A telekadó a lakosság mind a vállalkozások adóterheinek a növekedését jelenti: a magánszemély adóalanyok esetében az Önkormányzat folyamatosan fizeti vissza a kommunális adót, ezért az új adónem bevezetése nagy társadalmi felháborodást eredményezhet."

Az adópolitika kampánytémává, politikai szintre tétele most visszaütni látszik, a baloldal, Karácsony ugyanabba a csapdába sétál bele, amit maguk ástak három éve és az őszi kampánykor. Papcsák és a zuglói Fidesz nem tudott kivergődni belőle, meglátjuk Karácsony, Tóth Csaba és a baloldal ügyesebb-e nála.

 

 

7 komment

Címkék: építményadó telekadó kommunális adó Karácsony Gergely Sógor László garázsadó adókoncepció

A bejegyzés trackback címe:

https://varnailaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr708008699

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szgya2 2015.10.21. 16:08:53

És még nem beszéltünk a kerület egy részében érkezik a parkolási díj (kerületi lakosok nem kaphatnak kedvezményt rá, csak közvetlenül a zónában lakók, ha ott dolgozol vagy iskolába/óvodába/edzésre jár a gyerek, akkor fizetned kell)... A cél, a kerület szinte egészére kiterjeszteni a parkolási zónákat. És ezt minden párt megszavazta, mert ez nagyon jó mindenkinek - mondták a szavazást követően...

shred 2015.10.21. 16:47:08

+1, Sógort ezért ki kellett volna zárni és lemondatni.

OkoskaTo:rp 2015.10.22. 11:41:47

A parkolókkal kapcsolatos pontosítás: A teremgarázsok a legtöbb esetben nem a társasház közös területéhez tartoznak, hanem albetétesítve vannak, így igenis személyhez vannak kötve. Ami "nincs eladva", az is valakihez tartozik - legyen az akár a beruházó.

A teremgarázsok számát az Oték írja elő, így az (amúgy más szempontból hányadék) Hermina Baura is vonatkozik, tehát nem áll meg, hogy ne épült volna meg. Más kérdés, hogy a kötelezően megépített garázshelyek nagy részét nem vették meg a lakók, inkább az utcán parkolnak helyette, vagy pl. a Csömöri úti Hermina Towersnél az épület melletti foghíjtelken kialakult parkolóban fizetnek inkább naponta/havonta.

A többivel akár egyet is lehet érteni.

qszenon (törölt) 2015.10.28. 22:41:06

@Szgya2: az anyjuk mindenit,

qszenon (törölt) 2015.10.29. 19:56:18

konkrétan hol milyen területen akarnak parkolási díjat szedni ?

xGéza 2015.11.23. 14:03:46

@OkoskaTo:rp: kerítésen belül kell az adott számú parkolási lehetőséget biztosítani. Tehát nem feltétlenül mélygarázsban. A nagy társasház-építési boom idején jellemzően az udvarban is kialakítottak parkolókat, és a beruházók azokat is eladták névre szólóan.

OkoskaTo:rp 2015.11.25. 12:47:00

@xGéza: A Hermina Towersnél ugyan kerítésen belül van a fizetős parkoló, de nem a ház saját kerítésén belül. Az Istvánmezei úti lakótelep körül sem állna ennyi autó, ha minden lakáshoz kötelezően meg kellett volna venni legalább egy kocsibeállót.

Lényegében annyi történt, hogy a kivitelezők kijátszották az előírásokat, és az udvar egy részét papíron parkolónak nevezték, majd ennyiben maradt minden, mivel sokan nem akartak kiadni félmilliót érte, inkább parkolnak az utcán.