HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 123 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok

Zuglóból Közép-Ázsiába - Esélyegyenlőség a helyi médiában

2013.07.09. 13:39 varnai

Megjelent a Zuglói Lapok idei 12. száma. Már nagyon vártam, mert kíváncsi voltam, hogy a kerületben két hetente teljes terítésre kerülő közpénzből készülő újságban, illetve a fideszközeli Helyi Témában milyen formában fogják említeni a 214 kerékpártároló létesítéséről szóló  előterjesztésem, mely a kerület és a főváros idei legnagyobb kerékpáros, környezetbarát közlekedési beruházása. 

A testületi ülésről az alábbi Elfogadták Zugló esélyegyenlőségi tervét című cikkben számol be a méltán aranytollas Papp Dezső.

cikk1_4457.jpg

"Ismét bizonyítást nyert, hogy Papcsák Ferenc polgármester messzemenőkig támogatja az ellenzéki javaslatokat" - objektív tájékoztatás helyett nagy nyelvcsapások

Acikk_4454.jpgzt hogy az a bizonyos ellenzéki javaslatnak szerzője is volt, a képviselőnek netán neve is van, mely párttól jött az építő javaslat azt titok sűrű homálya fedi. Kétségkívül, ennél fontosabb egy újabb  újságírói nyelvkörzés a polgármester szebbik felén.

A kerékpártárolók kapcsán a testületi ülésen jeleztem a szakmai igazgatónak, Schubauer úrnak, hogy adnék interjút a Zugló Médiának, hisz a kerület és a főváros idei legnagyobb összegű beruházásáról van szó, mondta majd keresnek... azóta is keresnek.

Hasonlóan névtelenné és láthatatlanná váltam az Adria lakótelepi lakossági fórumról szóló beszámolóban. Hiába voltam a kiforszírozója a fórumnak, hiába voltam jelen, ültem egy asztalnál a pulpituson másik többször említett képviselővel (Harrach Péterrel és Rozgonyi alpolgármesterrel) szóltam hozzá többször is, még a nevemet sem írta le az objektív tudósító.

cikk_4459.jpg

Nem véletlenül jegyezte meg a Médiaszolgáltató Kft. 2012-es beszámolójáról szóló vitában Ferdinandy alpolgármester is, hogy  mióta nem teljesen ért egyet a polgármesterrel azóta az újságban tiltólistán van a neve, mehet ő avatásra, bárhová, nem fogják azt leírni, hogy ott volt, ha beledöglik sem. Örüljön, ha ki nem retusálják a fotókról. A képviselői beszámolók is megszűntek, a nem lojális képviselők láthatatlanná váltak.

ferdajto_4451.jpg

Mondjuk azt én sem gondoltam, hogy majd élőben tudósítanak az alpolgármesteri iroda péntek délutáni  feltöréséről.

Mások irodáinak kicsinyes bosszúbóli elfoglalása, mások munkájának láthatatlanná, lehetetlenné tétele láthatóan bevett módja a polgármesteri, jegyzői uralkodásnak.

.

A Fidesz-KDNP hivatali frakció irodáját 2010 decemberében plombáltatta le a polgármester, azóta sincs a tizenöt képviselőnek egy irodája, ahová le tudnak ülni tanácskozni, lakost fogadni. Az, hogy az ellenzéki képviselők irodái megszűntek, azon nem is csodálkoztunk. Az előző ciklusokban még természetes volt, hogy az elsőn, a polgármesterrel és a jegyzővel egy szinten megtalálhatóak a képviselők, a képviselőcsoportok irodái.frakirodanet4875.jpg

És hát itt Helyi Téma két friss száma, a Vitézy család / a Fidesz médiabirodalom speciális zuglói kiadása  : ) összesen egy-egy rövidhírt szentel a lapszámonkénti tucatnyi oldalból a kerületnek. (még szerencse, hogy más kerületekkel ellentétben nem fizetünk ezért a politikai rágalmazó bulvár ....ért) De ezen cikkecskék egyike sem a kerékpár tárolókról szól. De akkor mik ezek az iszonyú fontos zuglói hírek?

cikk_4456.jpg

Más nem is történt a kerületben.

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://varnailaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr395391944

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bio Asszony 2013.07.09. 16:28:47

ÚR ISTEN! Talán rossz irányba indultak a megélhetésért nyugatra kivándorló százezrek?!ÉS MIBE KERÜL NEKÜNK EZ A REMEK ÁZSIAI PR-MÓKA? www.youtube.com/watch?v=PUqhqzx_SbA

Ha nem tévedek ismét KÖZpénzből költ Simicskó elvtárs!? Vagy a saját - ITTHONRÓL HÍZLALT - offshore cégei "ADOMÁNYOZTAK"???
Hátrafelé-nyilazási TÁMOGATOTT OKJ-s képzésről tud vki? HASZNOS LEHET MÉG A JÖVŐBEN!

csivicsuvi · http://csivicsuvi.blog.hu 2013.07.09. 18:17:06

Én messze nem vagyok rajongója sem a FIDESZ-nek, sem Papcsák Uraságnak, de azt gondolom, ha meglesz a 214 kerékpár-tároló, akkor annak kell örülni, nem pedig azon búsongani, hogy nem közli az újság az ötletgazda nevét.

Végül is a zuglói polgároknak akartál jót, nem?
Nem azért harcoltál, hogy magadat fényezd, hanem azért, hogy a bringásoknak egyszerűbb legyen a parkolás. Ez pedig megvalósult - vagy legalábbis megvalósulni látszik. Büszke lehetsz magadra akkor is, ha nem ír rólad a helyi újság (amiről egyébként mindenki tudja, hogy mennyit ér).

Pont annyival légy különb a többieknél, hogy NE a saját dicsőséged reményében hadakozz értünk!

varnai 2013.07.09. 21:52:42

Hát konkrétan kerékpártárolók ügyében, bár a határozat óta több mint két hét telt el, nem történt eddig semmi. Mostanában már a nekik nem tetsző testületi döntéseket simán elszabotálják. Lásd a testületi ülések közvetítésére hozott tavaly áprilisi testületi határozat.

Sajnos nem az vagy ami vagy, hanem aminek látszol. A legtöbb zuglói jobb híján a Zuglói Lapokból tájékozódik - ezért tarjuk százmillióból, nemdebár?
Nem a netről, blogokról, hírportálokról, az csak pár ezer értelmiségi.
Az újságnak kötelessége objektíven tájékoztatni.
És hát honnan tudná Mari néni, hogy ki ez, és mit tett a zuglói LMP-s képviselő, miért érdemes rá szavazni, létezik egyáltalán, mikor itt ez a tündéri polgármester, aki virágot oszt, kerékpártárolót épít, teret, tornyot ad nekünk?

csivicsuvi · http://csivicsuvi.blog.hu 2013.07.10. 00:09:17

Igazad van: azóta már nekem is eszembe jutott, hogy végül is te nem csak önmagad vagy, hanem az LMP is, és talán nekik szeretnél jó pontokat szerezni.

Mégis azt mondom, hogy ne keseregj: Mari néni az újságot nem tájékozódásra használja, hanem hanem kimarkolja az összeset a postaládá(k)ból, mondván, hogy jó lesz ablakpucolásra. Így aztán nagyjából mindegy is, hogy mit (nem) olvas benne.

Ami pedig az objektív tájékoztatást illeti: mutass nekem csak egyetlen orgánumot, ahol ez megvalósul! Miért pont egy kis helyi lap lenne kivétel?
Ettől persze harcolni még lehet érte - de én már öreg vagyok ahhoz, hogy higgyek a sikerben.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2013.07.10. 14:48:32

Most mér? Közéjük is lövethetett volna!

fukszia 2013.07.11. 05:21:58

Mint érintett, az alábbi helyreigazításokat követelem a megjelent lapban olvasható cikkel kapcsolatban!
-Mogyoródi út mögött húzódó zöld park hátrányára beépítendő területről egyetlen szó sem esik. Arról sem, hogy a közelben ez az egyetlen összefüggő zöld terület. A parkban van már egy kis játszótér, ami az itt lakók igényeit bőven kielégíti. Mi lesz azokkal az érintett lakókkal, akik nyáron - mint eddig is - szeretnének nyáron vagy jó időben a hűs lombok alatt megpihenni és csendben olvasni?
-A fórum összehívása nem a két képviselő, hanem két lakossági szervezőnek köszönhető!
-Ami az aláírásokat illeti: a közvetlenül érintett 121 lakásból 85 család volt az, aki nemmel szavazott; 5 család igennel és 20 családot nem tudtunk elérni.
Ez a szám ténylegesen lefedi az itt élők igényeit.
-A 200 fős aláírást illetően: az aki gyűjtötte még az Egressy útra is elment aláírást szerezni. Kérdem én, hogy milyen jogon állítják szembe azokat a szavazatokat, amelyek a valódi érintettek és az "egész Zugló" területét magába foglaló aláírási akciót jelenti. A lakótelepen jelen pillanatban a több ezresnek minősített igény nem felelhet meg a valóságnak, hiszen nincs is ennyi gyerek az egész környezetünkben. Ezt az igényt jelenleg 7 db. játszótér elégíti ki. A tervek szerint ez játszótér 0-7 éves korig tervezett építmény lenne. Hogyan fogják ezt ellenőrizni? Születési anyakönyvi kivonattal? A rongálásokat nem ez a korosztály viszi véghez, hanem a nagyobb gyerekek!
-A képviselők által is elismert tény ez, hogy a ceruzás játszótér teljesen elhasználódott és leamortizálódott. Ez vár az új játszótérre is? Minden nyugalmat, csendet és pihenési lehetőséget elvesznek az érintett lakosoktól, füves részt megszüntetik és helyette építenek egy játszóteret, amit utána a sorsára hagynak és hosszú évekig rá sem néznek!
A ceruzás játszóteret is kerítés védte és mindenki tudta, hogy mi lett a sorsa. Ez vár ránk is?
-Hamis adatokkal és félrevezető cikkel jelent meg a fórum összefoglalója, ezért kérem mielőbbi széles körben történő módosítását. A csúsztatásokat nem mindenki szereti! Az egyik képviselő elszólta magát, hogy ez már a választási kampányra készülő beruházás lenne. Mi nem tartozunk a választó polgárokhoz? Az Egressy úton lakók nagyobb kegyben részesülnek, mint mi, közvetlen érintettek.
Ha önök beleviszik a politikát, megtehetjük mi is. Az önkormányzati választások előtt aláírásgyűjtésbe, felvilágosító propagandára indulhatunk, ami biztos, hogy nem a Fidesz megértő politikájáról fog szólni!

Azt javaslóm, hogy mindkét fél érdekében tegyenek le a játszótér megépítéséről, mert egyik félnek sem hoz gyümölcsöző sikereket. A meglévő pénzösszeget fordítsák azokra a játszóterekre, amelyek már használhatatlanok és ne hivatkozzanak pénzhiányra!
Nagyon felháborítónak tartom ezt a fajta hozzáállást, csúsztatást és félrevezető kommentárt. Teljesen érthetetlen számomra, hogy egy politikai akcióhoz miért kell a közvetlenül (többszörösen aláhúzva!) lakókat büntetni.
Keresem a módját, hogy hova lehet még fellebbezni ügyünkben, mert nem fogjuk szótlanul nézni, hogy elvegyék azt, ami a mienk, olyanok kedvéért, akiknek semmi köze az egészhez (lásd 200 isten tudja honnan összegyűjtött aláírás! Szeretném látni, hogy ki, honnan írta alá, ahogy ezt mi megjelöltük!)

Ne csináljanak belőlünk politikai játszóbábut, hanem ne feledjék egyetlen pillanatra sem, hogy mi, választópolgárok ültették oda magukat, ahol most vannak. Önök vannak értünk és nem mi önökért. Üljenek már megfelelően azon a bizonyos lovon és találják meg az igazi feladatukat!

Mindenképpen várom válaszukat, a helyreigazítást mind itt, mind a fórumról készült videó összeállításban!
Fuksz Ágnes
levélcímem. fukszagnes@gmail.com

fukszia 2013.07.11. 12:02:25