HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 123 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok

Így konzultálunk mi!

2012.06.18. 18:26 varnai

Szegény jó zuglóiak megint, immár sokadszorra, vesznek titeket hülyére. Miközben  még polgármesteretek felhívására (Zuglói Lapok június 7-i lapszám) lelkesen körmölitek a legújabb zuglói konzultációt a szakrendelésről, leírjátok mit szeretnétek, már rég kész a határozat, mely a rendelő sorsáról dönt.

Íme a már június 11-én elkészült határozat tervezet, melyről  a június 21-i képviselő-testületi ülésen döntünk és mely, láss csodát, lényegében nem különbözik a májusban elnapolttól. (Annak határozata legalul) A határozatban még véletlenül sincs szó az  érkező lakossági vélemények becsatornázásáról. Mert hát kit érdekel valójában, mit gondolnak, mit szeretnének a zuglóiak? Hisznek-e ők,  polgármesterünk, alpolgármesterünk mint írják a "a közös gondolkodás erejében". Ugyan, nagy ívben tojik rájuk Rozgonyi úr, Papcsák úr.  Merő szemfényvesztés volt az egész konzultáció.zugloi_konzuultacio_6195.jpg

A szakrendelő ügyében nemcsak lakossági fórum nincs. de jellemzően az írásos konzultációra híváskor még véletlenül sem írják le a Zuglói Lapokban a tervezet főbb pontjait, hogy a legfőbbet kiemeljem a szakrendelések Örsre elvitelét. A nyugdíjas menjen rá a honlapra, töltsön le, olvasson végig több száz oldalnyi rizsát és elemzést, hámozza ki belőle a lényeget, osszon szorozzon, majd ő vázoljon fel alternatívákat. Találja ki, "mely elemek átemelhetőek".

Tanulságos végig olvasni az előterjesztést. Komolyan.

Rozgonyi  alpolgármester mily remekül sorakoztatja fel az épület megtartása melletti érveket mintha csak a márc 1-i határozatban még nem ő érvelt volna a teljes kiürítés mellett. A most, kérésre összeszedett , hátéranyagban gondosan összeadják az épület összes felületetét, a wc-ktől a folyosókig, és kiszámolják, hogy ha mindezt kiadják, akkor mennyi bevétel lesz. Kérdés van-e olyan bolond, aki kivesz egy immár csekély látogatottságú épületben párszáz méter lépcsőházat és folyosót, vagy akar-e második optikus lenni? Mert persze egyetlen bérleti szándék nyilatkozat sincs. És hát akkor most bérbeadjuk, vagy idősek átmeneti ellátóházát alakítjuk ki és azt mennyibe fog kerülni kialakítani és üzemeltetni? Ja, erre nincs számítás.
Ha véletlenül nem sikerülni kiadni, akkor a megtakarítás nem más mint az elbocsájtott kéttucatnyi orvos és szakdolgozó bére. De hát mintha az összevonás mellett az volt az egyik érv, hogy nincs elég orvos... zavaros agymenés ez az egész.
 

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat

Alpolgármestere

                                                                                 

                                                                                                                 Szám: 123-502/2012.

                                                                                                    Nyilvános ülésen tárgyalandó

 

….számú napirend

 

a Képviselő-testület 2012. június 21-ei ülésére

 

Tisztelt Képviselő-testület!

 

 

Tárgy: Javaslat a járóbeteg szakrendelések egy épületben történő elhelyezésére

 

I. Előzmények

 

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. március 1-jei ülésén tárgyalta a járóbeteg szakrendelések egy épületben történő összevonásáról szóló előterjesztést. A Képviselő-testület a 134/2012. (III. 01.) sz. határozatban foglaltak alapján felkérte az egészségügyért felelős Alpolgármestert, hogy a Zuglói Egészségügyi Szolgálat bevonásával dolgozza ki az egy rendelőben történő elhelyezés lebonyolítási ütemtervét a pontos költségek megjelölésével és legkésőbb a Képviselő-testület 2012. májusi ülésére terjessze elő (1. számú melléklet).

A Képviselő-testület a 2012. májusi ülésén az előterjesztés tárgyalását a 2012. júniusi ülésére elnapolta a 386/2012. (V. 31.) határozatával.

A Zuglói Egészségügyi Szolgálat Igazgató Főorvosa a Képviselő-testület döntésének megfelelően elkészítette a járóbeteg szakrendelések egy rendelőben történő elhelyezésre vonatkozó alternatíváit.

 

II. Vélemények

 

Az előzményben jelzettek alapján a Zuglói Egészségügyi Szolgálat Igazgató Főorvosa a járóbeteg szakrendelés egy épületben történő integrálására két elhelyezési alternatívát dolgozott ki.

 

I. A szakrendelések összevonása az Örs vezér terén működő szakrendelőben, az alapellátási egységek más rendelőben történő kihelyezésével kapcsolatos megelőző feladatok végrehajtása, költsége valamint ütemterve, amelyet a Képviselő-testület 2012. március 1-jei ülésén már megtárgyalt.

 

A Képviselő-testület megerősítette a 2011 decemberében kinyilvánított elvi döntését a szakrendeléseknek az Örs vezér téri épületben történő összevonását illetően, ugyanakkor tudomásul vette, hogy az időközben felmerült alternatív javaslatokat - amelyek még inkább figyelembe veszik a betegek érdekeit - folyamatosan beépítik az aktuális tervbe.

Ezen rugalmas keretek figyelembe vételével készült kidolgozásra a Képviselő-testület elé kerülő módosított javaslat, amely számol a Hermina úti rendelő alapellátási központként történő működtetésével és az így felszabaduló területek bérbeadás útján történő hasznosításával. A bérbeadásból realizálható bevételek lehetővé tennék, hogy az épületben működő alapellátás költségei ne növekedjenek és ne nőjenek az önkormányzat terhei sem.

 

II. Szakrendelések összevonása az Örs vezér téri szakrendelőben, a Hermina úti rendelő alapellátási központtá alakítása - a Képviselő-testület elvi döntése után az érintettekkel történő tárgyalások megkezdésével - alternatív lehetőségként merül fel, amelyeket az alábbiakban ismertetünk:

- Az Örs vezér téren lévő gyógyszertár jelezte, hogy saját területén és saját költségén háziorvosi rendelőket alakítana ki, amennyiben ehhez a hozzájárulásokat megkapja.

-  Az Örs vezér terén rendelő háziorvos jelezte, hogy saját tulajdonú rendelőbe költözne.

- A Gizella patika jelezte, hogy saját költségén a patika melletti önkormányzati tulajdonú üzlethelyiség(ek) átalakításával a Hermina útról kiköltöző háziorvosi rendelések számára rendelőket alakítana ki.

- A jelenleg a Hermina úton működő felnőtt pszichiátria szakmai indokok alapján szeparált elhelyezést igényelne, melyet az Örs vezér terén nem lehet biztosítani.

-A Hermina úton rendelő nyolc háziorvos közül egy – praxiseladás után – magán tulajdonú rendelőbe költözött.

- Zugló Polgármestere és egészségügyért felelős Alpolgármestere jelezte, hogy a Hermina úti rendelő egy részének tisztán alapellátási tevékenységre történő igénybevétele, a fennmaradó részek bérbeadással történő hasznosítása lehetséges megoldás lenne.

 

A Gizella úti patika melletti elhelyezést nem vizsgáljuk, mert még nem tudunk adatokat, azonban, ha a Hermina úti rendelő megmaradhat, ez az alternatíva kiesik.

Az Örs vezér téri gyógyszertár területén csak akkor alakítható ki 3 háziorvosi rendelő, ha a jelenleg takarítói öltözőként, az eredeti tervek szerint üzlethelyiségként funkcionáló helyiséget a Zuglói Önkormányzat a patika rendelkezésére bocsátja. Mivel itt a költségeket a patika állná, az átadandó helyiség értéke ennél jóval kevesebb, a megoldás racionálisnak tűnik. Itt a jelenlegi 2 műszakos rendelési időket tekintve 6 háziorvos elhelyezhető. 3 háziorvos saját tulajdonú rendelőbe költözne. A fennmaradó 6 háziorvos a Kerepesi út 78-ba és a Pillangó u. 32-be költözhetne. Ez az azt jelenti, hogy a Csertő park 3/B. szám alatti ingatlan felújítása elmaradhat.

A Hermina úti rendelő további fenntartása mellett szóló érvek:

- nem szükséges kialakítani háziorvosi rendelőket az Erzsébet királyné útján, a Torontál u. 55-ben, a Torontál u. 49-ben,

- nem szükséges kialakítani vérvételi helyet a Torontál u. 55-ben,

- nem kell az idegen tulajdonú ingatlanrészeket megszerezni,

- nem indokolt áthelyezni a 24 órás ügyeletet az Örs vezér terére,

- nem kell új helyen kialakítani a fogorvosi rendelőket, az Örs vezér terén lévők átköltözhetnek a Hermina útra

- nem szükséges az otthoni szakellátásnak költöznie,

- nem szükséges az Örs vezér terén az informatikát elköltöztetni,

-nem csökkennek a bérbeadási bevételek az Örs vezér terén,

- a Vakok Állami Intézete fűtésének bevétele megmarad,

- a gazdasági-műszaki területen nem szűnnek meg azok az állások, amelyek a Hermina út üzemeltetéséhez szükségesek, a Hermina úti dologi költségek nem csökkennek jelentősen,

- a Hermina úton felszabaduló helyiségek bérbeadásából származó bevételek ellensúlyozhatják az előző hatást.

 

A Hermina úti rendelőben megmaradó tevékenységek térben erősen szétszórva vannak elhelyezve. A földszinten működnek a háziorvosi rendelők, az ügyelet, az otthoni szakápolás, az első emeleten a felnőtt pszichiátria, a második emeleten 4 fogorvosi rendelő. Az Örs vezér teréről átköltöző 5 fogorvosi rendelő tulajdonképpen mindegyik felszabaduló rendelőben kialakítható. A megoldás valószínűleg a legkisebb költséggel járna, azonban a bérbeadás lehetőségeit erősen szűkítené. A szakellátás és az alapellátás ingatlan szintű szétválasztása nem valósulna meg (államosítás esetén gondot jelenthet).

Előzőeket figyelembe véve kidolgoztunk egy másik döntési javaslatot, amelyek a fentiekben felsoroltak figyelembe vételével szakmailag a legoptimálisabbnak nevezhető. Ismételten szeretnénk hangsúlyozni, hogy a jelenleg tárgyalt elképzelések nem véglegesek, olyan értelemben, hogy a betegek érdekeit figyelembe véve módosulhatnak.

A Hermina úti rendelő földszintjén alapellátási központ kialakítása lehetséges. A meglévő ügyelet, háziorvosi rendelők és otthoni szakellátás mellé a Torontál u. 49-ből és a Torontál u. 55-ből ide költöztethető a négy háziorvosi szolgálat (2 rendelő kialakítható a jelenlegi Urológiából), a jelenleg az épület 2. emeletén működő és az Örs vezér teréről átköltöző fogorvosi szolgálatok is elhelyezést nyerhetnek (a reumatológia jelenlegi helyén 5, a jelenlegi képalkotó diagnosztika helyén 4 fogorvosi rendelő alakítható ki, meglévő szobában a fogröntgen is elhelyezhető). A képalkotó diagnosztika helyét mindenképpen át kellene alakítani, hiszen a speciális igényekre kialakított terület nem lenne hasznosítható.

A vérvételi hely jelenlegi helyén maradna.

A felnőtt pszichiátria szeparációja megoldódik a Torontál u. 55. szám alatti rendelőbe költöztetéssel. A rendelő lényeges átalakítást nem igényelne.

A vázolt kialakítás után bérbeadásra felszabadulna a rendelőintézet szinte teljes 1. emelete, a 2. emelet és a harmadik emelet beépített része, valamint az alagsorban elhelyezkedő gyógytorna komplexum (tornaterem, öltözők, masszázshelyiség) és a nagyobb raktárak. A kisebb raktárak az alapellátást szolgálnák. Ez annak a tükrében módosulhat, ha a betegek kényelme érdekében a gyógytorna tevékenység és esetleg a fizikoterápia helyben marad.

Hasznosítás során szóba jöhet egészséges életmódot, prevenciót elősegítő szolgáltatás az épület kihasználatlan részeiben.

A szakrendelő második szintje alkalmas arra, hogy az önkormányzat időskorúak átmeneti elhelyezését biztosító ún. időskorúak gondozóházát tartson fenn. A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény alapján azon települési önkormányzatok, ahol harmincezer főnél több állandó lakos él köteles átmeneti elhelyezést biztosítani az időskorúak számára. Ezzel lehetőséggel élve önkormányzatunk biztosítani tudja a kerületben élő idősek és olyan 18. életévüket betöltött személyek ideiglenes jelleggel történő elhelyezését, akik betegségük miatt vagy egyéb okból nem képesek önmagukról gondoskodni.

A Hermina úti rendelő kialakítása ilyen módon mintegy bruttó 100 millió forintot tenne ki. Az Örs vezér tere költségei nem változnának. A jelenlegi háziorvosi épületeknél csak a Kerepesi utca 78. és a Pillangó utca 32. átalakításával kell számolni. Mindent egybe vetve mintegy 300 millió Ft-os költséggel oldható meg az ilyen módon történő átszervezés.

A mellékelt tervvázlatok szemléltetik az ebben a pontban körülírtakat (2. számú melléklet).

Az egészségügyi szolgálat működési költségcsökkentése tekintetében az a megoldás csak akkor hozza meg az első megoldásnál jelzett összeget, ha a Hermina út 7. szám alatti ingatlanban üresen megmaradó helyiségeket legalább önköltségi áron (rezsi) bérbe lehet adni. Amennyiben ez nem sikerül a megoldás csak mintegy évi 80 millió forint megtakarítással jár. Ha a rezsiköltség felett tudjuk bérbe adni a helyiségeket a megtakarítás az első variációban számolt 150 millió forintos megtakarítást meg is haladhatja.

Ütemterv:

1.   Tendertervek, árazatott költségvetések kidolgozására ajánlatok bekérése, értékelés, kiválasztás.

Tervezett időtartam: 2 hét.

 

2.      Kerepesi út 78/D., Pillangó utca 32., Örs vezér tere 23. szám, Hermina út 7. szám alatti rendelők belső átalakítási tenderterveinek és árazott költségvetéseinek kidolgozása a vázlattervek alapján.

Tervezett időtartam: 6 hét.

 

3.      Képviselő-testületi döntés a tendertervek és árazott költségvetések alapján a projekt megvalósításáról, forrásbiztosítás.

Tervezett időtartam: 4 hét.

 

4.      A tendertervek és költségvetések alapján a kivitelezők kiválasztása a munka értékétől függően egyszerű ajánlattal, illetve közbeszerzési eljárással, eljárások előkészítése, lebonyolítása.

Tervezett időtartam: 10 hét.

 

5.      Kerepesi út 78/D., Pillangó utca 32., kivitelezése.

Tervezett időtartam: 4 hét.

 

Költöztetető cég(ek) kiválasztása, szükség szerint közbeszerzési eljárással.

Tervezett időtartam: 8 hét.

 

5.      Hermina út 7. kivitelezés

Tervezett időtartam: 16 hét.

 

6.      Háziorvosi és fogorvosi rendelők költöztetése Örs vezér teréről.

Tervezett időtartam: Folyamatos.

 

7.      Örs vezér téri szakrendelő kivitelezése.

Tervezett időtartam: 22 hét.

 

8.      Hermina út 7. szám alatti szakrendelések költöztetése, Örs vezér téri szakrendelések költöztetése.

Tervezett időtartam: Folyamatos.

 

Azt követően, hogy a T. Képviselő-testület elfogadja az ütemtervet, el lehet kezdeni az előkészítő munkákat a pontos költségek és organizációs tervek meghatározásához. A költségbecsléseket a 4. számú melléklet tartalmazza.

III. Bizottsági vélemények

 

Az előterjesztést a Humán Közszolgáltatási Bizottság és a Pénzügyi Bizottság tárgyalja. A Bizottságok véleményét a Képviselő-testület ülésén a Bizottságok Elnökei szóban ismertetik.

 

IV. Határozati javaslat

 

1.                                                 …/2012. (       ) normatív határozat

A szakrendelések Budapest, 1148 Örs vezér tér 23. szám alatt működő szakrendelőben történő összevonásáról, Budapest, 1146 Hermina út 7. szám alatt működő szakrendelő földszintjének alapellátási központtá alakításáról

 

a)   Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a szakrendelések összevonása Budapest, 1148 Örs vezér tér 23. szám alatt működő szakrendelőben történik, Budapest, 1146 Hermina út 7. szám alatt működő szakrendelő földszintjét alapellátási központtá alakítja.

 

          Határidő: 2012. június 21.

          Felelős: Rozgonyi Zoltán alpolgármester

 

 

…/2012. (       ) normatív határozat

Budapest, 1148 Örs vezér tér 23. szám alatt működő szakrendelő átalakításáról

 

 b)      Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt,

  hogy Budapest, 1148 Örs vezér tér 23. szám alatt működő szakrendelőt átalakítja,

  annak érdekében, hogy  alkalmas legyen a Budapest, 1146 Hermina út 7. szám alatt

  működő szakrendelőből áthelyezésre kerülő szakrendelések elhelyezésére.

       

           Határidő: 2012. június 21.

           Felelős: Rozgonyi Zoltán alpolgármester

                                                         

 

…/2012. (         ) normatív határozat

Budapest, 1145 Torontál utca 55. szám alatt működő házi orvosi rendelőkből a házi orvosi szolgálatoknak a Budapest, 1145 Torontál utca 49. szám alatti házi orvosi rendelőbe és a Budapest, 1146 Hermina út 7. szám alatt működő szakrendelőbe költözéséről 

  

c)     Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Budapest, 1145 Torontál utca 55. szám alatt működő házi orvosi rendelőkből két házi orvosi szolgálat átkerül a Budapest, 1145 Torontál utca 49. szám alatt működő házi orvosi rendelőbe, egy házi orvosi szolgálat a Budapest, 1146 Hermina út 7. szám alatt működő szakrendelőbe költözik.

       

 

              Határidő: 2012. június 21.

              Felelős: Rozgonyi Zoltán alpolgármester

 

 

 

 

 

 

…/2012. (         ) normatív határozat

Budapest, 1148 Örs vezér tér 23. szám alatt működő szakrendelőből a fogorvosi szolgálatok Budapest, 1146 Hermina út 7. szám alatt működő szakrendelő földszintjére költözéséről

 

d) Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Budapest, 1148 Örs vezér tér 23. szám alatt működő szakrendelőből a fogorvosi szolgálatok a Budapest, 1146 Hermina út 7. szám alatt működő szakrendelő földszintjére költöznek.

 

     Határidő: 2012. június 21.     

     Felelős: Rozgonyi Zoltán alpolgármester

 

                                                                 

                   …/2012. (              ) normatív határozat

Budapest, 1146 Hermina út 7. szám alatt működő szakrendelőből a felnőtt pszichiátriai  szakellátás működtetését a Budapest, 1145 Torontál utca 55. szám alatti rendelőbe történő áthelyezéséről

 

e)     Budapest  Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt,         

        hogy Budapest, 1146 Hermina út 7. szám alatt működő szakrendelőből a felnőtt pszichiátriai szakellátás működtetését a  Budapest, 1145 Torontál utca 55. szám alatti rendelőbe helyezi át.

 

 

       Határidő: 2012. június 21.   

       Felelős: Rozgonyi Zoltán alpolgármester

 

 

      …/2012. (           ) normatív határozat

Budapest, 1146 Hermina út 7. szám alatti szakrendelő alagsori szintjén lévő gyógytorna komplexum, és a nagyobb alapterületű raktárok, az első emelet, a második emelet, a harmadik emelet beépített részének bérbeadás útján  történő hasznosításáról

 

f)         Budapest  Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt,         

            hogy Budapest, 1146  Hermina út 7. szám alatti szakrendelő alagsori szintjén lévő gyógytorna komplexumot, és a  nagyobb alapterületű raktárokat, az első  emeletet, a második emeletet, a harmadik emelet beépített részét bérbeadás útján - elsősorban egészségügyi célokra vagy  egészségügyi tevékenységek végzésére-  hasznosítja.

 

 

        Határidő: 2012. június 21.  

        Felelős: Rozgonyi Zoltán alpolgármester

 

 

 

 

…/2012. (         ) normatív határozat

a szakrendelések Budapest, 1148  Örs vezér tér 23. szám alatt működő szakrendelőben           történő összevonásáról, és  Budapest, 1146 Hermina út 7. szám alatt működő szakrendelő földszintjét alapellátási központtá alakítására vonatkozó 3. számú melléklet szerinti ütemterv elfogadásáról

 

     g)    Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt,  

            a szakrendelések Budapest, 1148  Örs vezér tér 23. szám alatt működő szakrendelőben           történő összevonása, és  Budapest, 1146 Hermina út 7. szám alatt működő szakrendelő földszintjét alapellátási központtá alakítására vonatkozó 3. számú melléklet szerinti ütemtervet elfogadja.

 

 

      Határidő: 2012. június 21.    

      Felelős: Rozgonyi Zoltán alpolgármester

 

 

2012. (   ) normatív határozat

Budapest, 1146 Hermina út 7. szám alatt működő szakrendelő második szintéjének időskorúak gondozóházzá történő kialakításáról

 

    h)   Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Budapest, 1146 Hermina út 7. szám alatt működő szakrendelő második szintjén idősek átmeneti elhelyezésének a biztosítására időskorúak gondozóházát alakít ki. Felkéri a polgármestert, hogy időskorúak gondozóház kialakításának a részleteit 2012. december 31. napjáig dolgozza ki.

 

 

      Határidő: 2012. június 21.    

      Felelős: dr. Papcsák Ferenc polgármester

 

  

A határozathozatal a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 14. § (1) bekezdésének figyelembevételével egyszerű szótöbbséget igényel.

 

Budapest, 2012. június 11.

 

 

 

 

Rozgonyi Zoltán

                         alpolgármester

 

 --------------------------------------------------------------------------------------------------------

Innentől a Május 231-i testületire készült és előkészítetlenség miatt elnapolt határozat.:

 

 

 

1.                                                 …/2012. (       ) normatív határozat

A szakrendelések Budapest, 1148 Örs vezér tér 23. szám alatt működő szakrendelőben történő összevonásáról,  Budapest, 1146 Hermina út 7. szám alatt működő szakrendelő földszintjének alapellátási központtá alakításáról

 

a)   Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a szakrendelések összevonása Budapest, 1148 Örs vezér tér 23. szám alatt működő szakrendelőben történik, Budapest, 1146 Hermina út 7. szám alatt működő szakrendelő földszintjét alapellátási központtá alakítja.

 

          Határidő: 2012. május 31.

          Felelős: Rozgonyi Zoltán alpolgármester

 

 

…/2012. (       ) normatív határozat

Budapest, 1148 Örs vezér tér 23. szám alatt működő szakrendelő átalakításáról

 

 

 b)      Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt,

  hogy Budapest, 1148 Örs vezér tér 23. szám alatt működő szakrendelőt átalakítja,

  annak érdekében, hogy  alkalmas legyen a Budapest, 1146 Hermina út 7. szám alatt

  működő szakrendelőből áthelyezésre kerülő szakrendelések elhelyezésére.

       

 

           Határidő: 2012. május 31.

           Felelős: Rozgonyi Zoltán alpolgármester

 

                                                                   

 

…/2012. (         ) normatív határozat

Budapest, 1145 Torontál utca 49. és a Torontál utca 55. szám alatt működő házi orvosi rendelőkből egyes házi orvosi szolgálatoknak Budapest, 1146 Hermina út 7. szám alatt működő szakrendelőbe költözéséről

  

c)     Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Budapest, 1145 Torontál utca 49. és a Torontál utca 55. szám alatt működő házi orvosi rendelőkből azok a házi orvosi szolgálatok - amelyek a betegellátás szempontjából kedvezőbben megoldhatók - a Budapest, 1146 Hermina út 7. szám alatt működő szakrendelőbe költöznek.

       

              Határidő: 2012. május 31.

              Felelős: Rozgonyi Zoltán alpolgármester

 

 

 

 

 

 

 

…/2012. (         ) normatív határozat

Budapest, 1148 Örs vezér tér 23. szám alatt működő szakrendelőből a fogorvosi szolgálatok  Budapest, 1146 Hermina út 7. szám alatt működő szakrendelő földszintjére költözéséről

 

d) Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Budapest, 1148 Örs vezér tér 23. szám alatt működő szakrendelőből a fogorvosi szolgálatok a Budapest, 1146 Hermina út 7. szám alatt működő szakrendelő földszintjére költöznek.

 

     Határidő: 2012. május 31.     

     Felelős: Rozgonyi Zoltán alpolgármester

 

                                                                 

                   …/2012. (              ) normatív határozat

Budapest, 1146 Hermina út 7. szám alatt működő szakrendelőből a felnőtt pszichiátriai  szakellátás működtetését a Budapest, 1145 Torontál utca 55. szám alatti rendelőbe történő áthelyezéséről

 

e)     Budapest  Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt,         

        hogy Budapest, 1146 Hermina út 7. szám alatt működő szakrendelőből a felnőtt pszichiátriai szakellátás működtetését a  Budapest, 1145 Torontál utca 55. szám alatti rendelőbe helyezi át.

 

 

       Határidő: 2012. május 31.   

       Felelős: Rozgonyi Zoltán alpolgármester

 

 

      …/2012. (           ) normatív határozat

Budapest, 1146 Hermina út 7. szám alatti szakrendelő alagsori szintjén lévő gyógytorna komplexum, és a nagyobb alapterületű raktárok, az első emelet, a második emelet, a harmadik emelet beépített részének bérbeadás útján  történő hasznosításáról

 

f)         Budapest  Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt,         

            hogy Budapest, 1146  Hermina út 7. szám alatti szakrendelő alagsori szintjén lévő gyógytorna komplexumot, és a  nagyobb alapterületű raktárokat, az első  emeletet, a második emeletet, a harmadik emelet beépített részét bérbeadás útján - elsősorban egészségügyi célokra vagy  egészségügyi tevékenységek végzésére-  hasznosítja.

 

 

        Határidő: 2012. május 31.  

        Felelős: Rozgonyi Zoltán alpolgármester

 

 

 

 

 

 

 

…/2012. (         ) normatív határozat

a szakrendelések Budapest, 1148  Örs vezér tér 23. szám alatt működő szakrendelőben           történő összevonásáról, és  Budapest, 1146 Hermina út 7. szám alatt működő szakrendelő földszintjét alapellátási központtá alakítására vonatkozó 3. számú melléklet szerinti ütemterv elfogadásáról

 

     g)    Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt,  

            a szakrendelések Budapest, 1148  Örs vezér tér 23. szám alatt működő szakrendelőben           történő összevonása, és  Budapest, 1146 Hermina út 7. szám alatt működő szakrendelő földszintjét alapellátási központtá alakítására vonatkozó 3. számú melléklet szerinti ütemtervet elfogadja.

 

 

     Határidő: 2012. május 31.     

      Felelős: Rozgonyi Zoltán alpolgármester

 

A határozathozatal a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 14. § (1) bekezdésének figyelembevételével egyszerű szótöbbséget igényel.

 

 

Budapest, 2012. május 23.

 

  

 

Rozgonyi Zoltán

                         alpolgármester

 

 

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://varnailaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr104596206

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vaksutyorgó 2012.06.18. 19:07:36

Ez érdekes!
Valószínűleg én azért nem kaptam konzultációs papírt mert "zugló ellenes" vagy esetleg mert "gazember" vagyok?!
Az nem lehet, hogy csak azok kaptak ilyen levelet akik elég közel vannak a polgármester és a csatlósai hátsójukhoz?