HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 106 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok


"Egyszerű, munkaközi vázlat"

2013.03.30. 15:56 varnai

Igen bájos sajtóközleményben próbálta a zuglói önkormányzat sajtóosztálya  kimagyarázni a nyilvánosságra került fejlesztési terveket.

http://hvg.hu/itthon/20130328_papacsak_szalloda_bvsc

„A Zuglói Városfejlesztési Osztály által, a zuglói képviselő-testület sportbizottságának tagjai részére tájékoztatásul kiküldött nyilvános anyag egy egyszerű munkaközi vázlat, amely nem építési terv" – fogalmaztak a kiszivárgott elképzelésekkel kapcsolatban.

Minden építési osztály, ha egy ingatlan önkormányzati tulajdonba kerül, több koncepciót dolgoz ki az esetleges hasznosításra. Ugyanakkor egy ilyen építési terv engedélyezéséhez képviselő-testületi döntés kell – tették hozzá.

Megjegyzem, a terv február 7-i dátumozású, akkor az ingatlan még nem került Zugló tulajdonába. Amúgy az persze nem baj, sőt kifejezetten elvárható lenne, hogy egy megszerezni vágyott ingatlan fejlesztési lehetőségeiről készüljenek előre koncepciók, de az nem hátrány, ha ezeket a koncepciókat a döntéshozók a döntés előtt ismerik meg - és nem utána. 

Szintén füllentés, hogy több koncepciót dolgoztak ki. Itt több koncepcióról szó nincs, - ha volt is, azokat a Sportbizottság felé  menet az első emeleten elvitte a cica, - hiszen csupán egyetlen egy koncepció kidolgozott tervei kerültek a Sportbizottság elé. Viszont az minden szükséges szintterületi számítással, beépíthetőséggel, telekmegosztással, alaposan és szakszerűen kidolgozva.

A Városfejlesztési Osztály beosztott építésze is nyilván csak úgy, önszorgalmúlag rajzolt szállodát, meg parkolóházat, mert ilyen irányú instrukciót természetesen egyetlen fölöttese sem adott neki. Nyilván. Úgy elképzelem a  tervet jegyző hivatali építészt, ahogy ül kicsiny szobájában és unalmában rojtosra rágja a ceruzát, tatám tátám, mit rajzoljak ma? Megvan, szállodát már rég rajzoltam! És hát nem pont a BVSC telek tervrajza volt előtte? Az ördögbe, még szerencsénk, hogy nem kalózhajó vagy atomhulladék tároló jutott aznap eszébe.

kids-drawings-alamy.jpg- Pajkolóházat rajzoltam, polgármester bácsi!

- Ügyes vagy, most szépen eltesszük a fiókba, majd másfél hónap múlva hogy fog neki az anyukád örülni...

A gyermeki füllentés a sajtó - és a ellenzék -  arrogáns kioktatásával zárul.

"Az ellenzék és az ellenzéki sajtó számára nehéz lehet tudomásul venni, hogy Zugló 2010 óta gyarapodik és ezzel az ingatlanátvétellel is óriási mértékben gazdagodott"

Mindazonáltal a kerületi költségvetést és a polgármesteri vagyonnyilatkozatot összevetve azonban az látszik, hogy az elmúlt évben nem Zugló, hanem leginkább a polgármesterünk volt az, aki - a hivatali sajtóközlemény szófordulatával élve   - óriási mértékben gazdagodott. Az egyszemélyben eldöntött kerületi közbe/n/szerzésekkel nyilván nem összefüggésben.

1 komment

Címkék: várnai bvsc zuglói önkormányzat dr. papcsák Ferenc

Valamennyi jogkört magamnál tartom

2013.03.14. 11:18 varnai

No, megkaptuk az új hatáskörökről szóló polgármesteri utasítást.

Szegény Ferdinandy alpolgármester, igen összement a hatásköre, úgy tűnik a hivatalban már wc-re is csak polgármester kérésére és felhatalmazására mehet, de akkor sem egyedül, a polgármesteri kabinet vagy a jegyző fog neki segítő jobbot nyújtani. Hát nem irigylem.

Rozgonyi alpolgármester a főnökéhez hasonlóan hatalmas teherbírással rendelkezik és afféle ganeshaként ért is mindegyikhez. (wikipédia Ganésa: A vállalkozások isteneként ő az, aki elhárít minden akadályt egy induló üzlet, utazás, próbálkozás elől, mivel a Kezdetek és az Akadályok Urának tartják.[1] A tudományok és művészetek védnöke, valamint az értelem és a bölcsesség istene.)


dancing-ganesha-AW68_l.jpg

Mi sem természetesebb mint a hajléktalanok kunyhóinak ledózerolásakor már kiderült, hogy mindkettőjüknek különös affinitásuk van a szociális ügyekhez is. De otthon vannak a városfejlesztés, a költségvetés, közbeszerzés, közbiztonság, mint ahogy a kultúra területén is. Ezután az oktatási terület mintegy 50 iskoláját óvodáját, bölcsődéjét, napi gondjaikat, pályázataikat, stb. átvenni már nyilván nem volt probléma.

 A polgármester amúgy is, mint írta, minden itt fel nem sorolt hatáskört magánál tart. Nem véletlenül merült fel több kormánypárti képviselőben, hogy ideje könyíteni a terhein. Mielőtt ő,  - vagy Zugló - belerokkan a vitustáncba.

elsooldal.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: zugló várnai bvsc lmp papcsák ferenc XIV. kerület Várnai László alpolgármesteri hatáskörök ferdinándy

A közvélemény kutatás, melyről a jegyző sem tud

2012.12.11. 15:37 varnai

2012 november 30-án az alábbi információ kérő levelet küldtem dr. Papp Csilla jegyző asszonynak:

----------------------------------------------------------------------------------------------

From: studio_landa@hotmail.com
To: jegyzo@zuglo.hu; tibi@zuglo.hu
Subject: kozvelemeny kutatas kikerese
Date: Fri, 30 Nov 2012 11:21:28 +0100

Tisztelt dr. Papp Csilla Jegyző asszony,


Lakossági jelzések érkeztek, hogy az önkormányzat az elmúlt időszakban a kerület lakóinak körében közvélemény kutatást végeztetett, illetve hogy a kutatásnak már az eredménye is elkészült és azt a hivatal megkapta.

Kérem, mint közpénzből készült anyagot hozzám mint képviselőhöz eljuttatni.
Továbbá javaslom az összes a kerületi képviselőhöz eljuttatni. Munkánk végzésében nagy segítséget jelent, ha kapunk visszajelzéseket.

Kérném:
  1. mely cégektől lett bekérve árajánlat,
  2. mely cég nyert, (kérném a szerződést mellékelni),
  3. a feltett kérdéssort, a kutatás idejét, és módszerét,
  4. kérem a kutatási jelentést.

Kérem, mivel az anyag elkészült, rendelkezésre áll és az ilyen kutatások hamar aktualitásukat vesztik, ezért ha lehet ne a 30 napos határidő legvégén, hanem amilyen gyorsan csak lehet az anyagot megkaphassuk.

Tisztelettel,

Várnai László
önkormányzati képviselő LMP
-------------------------------------------------------------------------------------------
A múlt hét közepén rákérdeztem az aljegyzőnél, esetleg lefénymásolták-e már. Ő azt mondta, neki és a jegyzőnek sincs tudomásuk arról, hogy az önkormányzatnál lett volna ilyen megrendelés. Miközben a jegyzői iroda előterében épp ezt taglaltuk, betoppant a polgármesteri kabinet friss kommunikációs munkatársa, aki mondta, hogy pedig de, ők készítettek egyet nemrégiben. Én és amennyire vizuális megfigyelő képességem nem hagy cserben, maga az aljegyző is csodálkozott, hisz a jegyzőnek, a hivatalnak már csak a pénzügyi megrendelés miatt is tudnia kellett volna a megrendelésről. Lényeg, hogy megvan, mindjárt lemásolják, odaadják. Ja mégsem, a polgármester nem engedélyezte, de majd holnap. Lényeg, hogy megvan!

No másnap visszamentem, de még nem sikerült a polgármesternek vagy a két alpolgármester egyikének sem aláírni.
Ma kedden, 11 nappal a hivatalos levél megírása után újra kérdeztem a jegyzőt, de még mindig semmi. Úgy tűnik valakinek nagyon nem akaródzik odaadni.

Szólj hozzá!

Címkék: várnai papcsák Címkék zuglói jegyző Zugló zuglói önkormányzat

"Én olyan feljelentős tipus vagyok"

2012.12.07. 12:16 varnai

E sajátos hobbijának cechjét a polgármester úr azonban nem maga állja, még csak nem is saját ügyvédi irodája. Vélt vagy valós személyiségjogi sérelmeit még véletlenül sem saját pénzéből, hanem az önkormányzat, a zuglóiak pénzéből igyekszik törleszteni.

A tavalyi februárban általam kikért  és nyilvánosságra hozott tanácsadói szerződések kapcán az ügyet kirobbantó blogposzt miatt engem is beperelt a polgármester úr rágalmazásért. Az ügy mostanra zárult le, felmentettek engem is és a HVG újságíróját is. Tehát amit leírtunk nem volt rágalmazás, - tehát az bizony a színtiszta valóság volt. Kérném ezt a polgármesteri dolgozószoba csendes magányába húzódva a berögzülésig ismételgetni.

Ez a feljelentés amúgy a közpénzen végrehajtott makacsság minősített esete, háromból semmi, hiszen  miután feljelentést elutasították, panasszal éltek, majd amikor ezt  mint alaptalant elutasították,  újra még pótmagánvádlóként is próbálkoztak, de azt sem sikerült jól megírni. A szakmaiságra jellemző a végzés két sora

" a jogi szakvizsgával rendelkező ügyvédtől pedig elvárható, hogy ismerje és tartsa be a be a benyújtásra vonatkozó törvényi feltételeket,..."

Végzés_121024-1.jpg

Ez a "feljelentgetés" Zugló lakosainak havi 450 ezer forintjába kerül, hisz a dr. Kovátsits László Ügyvédi Iroda 2011 áprilisa óta folyamatosan havi 360 ezer forint + ÁFA-t kap e nem sok eredménnyel járó munkáért. Ha jól számolom, az eddig több mint 8 millió.

dr. Kovátsits feladata: 

"Az Önkormányzattal, illetve a polgármesterrel kapcsolatosan megjelenésre kerülő valótlan, sértő sajtó közleményekkel szembeni sajtó-helyreigazítási eljárások, polgári peres eljárások illetve büntető eljárások kezdeményezése. A polgármester teljes körű jogi képviselete, eljárással kapcsolatos iratok előkészítése, szerkesztése, beadása. Peren kívüli egyeztetéseken, bírósági tárgyalásokon való részvétel."

A címben idézett mondatot az internetes kommentelők feljelentése kapcsán polgármester a 2012. nov. 29-i  közmeghallgatáson mondotta.  E vélt sérelmek megtorlásának is gyakorta tanúja voltam, sok esetben szó szerint, hisz az elmúlt évben  különböző sajtóperekben gyakorta idéztek meg tanúnak.

A polgármester viselt ügyeit megíró a független, vagy baloldali sajtótermékek, tévé, rádió ellen szakmányban beadott feljelentések mellett  -  legutóbb már a  mezei kommentelők ellen is, - számtalan polgárjogi kerestet is indítottak, nagyobb részt sikertelenül, vagy csak szavakba belekötve. Bár a pereket leginkább elbukják, a szerkesztőségek, újságírók  vegzálása mégis sikeresen eléri a célját, a Népszabadság mostanában mintha nem írna dr. Papcsák Ferencről.

Tudni kell a jobboldali újságok, médiák nem tudósítanak, vagy csak rózsaszínt írnak a zuglói önkormányzati  történésekről, - de  hallgatást, mint ahogy a pereskedést sem adják ingyen. A kerület tavaly 10,5 millió forintért fizetett elő Magyar Hírlapra és Magyar Nemzetre. A Zuglói Médiaszolgáltató szakmai igazgatója Schubauer Ferenc (az MH ex, és a Magyar Nemzet online főszerkesztője) havi félmillióba  kerül, a Zuglói Lapok újságírói, pedig főállásban a Magyar Hírlap újságírói. Az ember csak nem harap bele a kenyéradó gazdájának a tenyerébe.

7 komment

Címkék: feljelentés polgármester várnai papcsák zuglói Zugló dr. Kovátsits

70 előterjesztés - hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások

2012.12.03. 08:11 varnai

A nov. 29-i nap hosszúnak ígérkezett. A 8 órás kezdésű testületi ülésen hetven napirendi pontot, köztük sok fajsúlyosat "tárgyaltunk"  - ezen a linken elolvashatóak. Azaz ha belegondolok kormánypárti sima képviselői hozzászólásra alig került sor, módosítóval, kritikai gondolattal csak Kovács Balázs élt.  A zsinagógára adott  - azaz nem adott - pénzen kívül egységesen, tömbben szavaztak.

Este még letudták az éves közmeghallgatást is. Az ülés levezetése után a 3 órás lakossági show-t a polgármester, az emberi teljesítőképesség határán egyensúlyozva, már teljesen szétesve haknizta végig. Hogy az alábbi szlogennel éljek: Zugló ennél többet érdemel.

A nap a demokratikus ellenzék a polgármester- és intézkedései elleni tiltakozó demonstrációval kezdődött. Szerencsés lett volna, ha van egy szónok, aki elmondja, miért is tiltakoznak. Így csak kitekerték, álldogáltak, összetekerték, majd balra el. Hmm, hogy is írjam, nem hiszem, hogy álmatlan éjszakákat okoztunk nekik. Ráadásul a kormánypárti széksorok mint a fotó is mutatja, még elég foghíjasok voltak így félórával a kezdés után.

2012_nov29demonstracio_0961net_2.jpg

Bemutatkozott az új rendőrkapitány, 6 évig a Szovjetunióban  tanult,  - na ezután merjen valaki a kerületben komcsizni! - majd izé… egy BM háttérintézményben dolgozott... aztán az iskolát vezette,  utcás, közterületes sosem volt, mezei rendőrkapitányságon sosem dolgozott...  de lássuk mit tesz, bizalmunk az övé.

A 70 előterjesztés.15 centi magas papírhalmot jelent.  Én már rég javaslom, hogy más kerületekhez, önkormányzatokhoz hasonlóan kéthetente ülésezzünk. Gyorsabban tudnánk reagálni, érdemben tárgyalni, és kevésbé lenne hektikus a hivatali működés.

Simán, profi strucc módra nem vették napirendre az MSZP-sek közbeszerzési bizottságot létrehozni javasló előterjesztését. A későbbi közbeszerzési napirendnél fel is emlegettem, hogy míg Zuglóban a polgármester egy személyben dönt és a képviselők csak hónapokkal később, nemritkán már a megvalósulás után értesülhetnek a kiírás módjáról, a meghívott cégekről, mi több döntésről, addig pl. a szintén fideszes, mi több haver Kocsis Máté által vezetett VIII. kerületben nem csak hogy Közbeszerzési Bíráló Bizottság van, de az ráadásul ellenzéki többségű. Így is lehet.

A közbeszerzésekkel kapcsolatban hosszas vita alakult ki. Mint kiderült volt olyan ahol tárgyi tévedés is szerepelt a meghirdetés módját illetően.

Beszámoló_2012_Önkormányzat-teljes.jpg

Beszámoló_2012_Zvzrt.jpg

Mint a csatolt táblázatból látszik, a közbeszerzéseink jelentős többsége nem nyílt, hanem hirdetmény nélküli, tárgyalásos – ez az álmoskönyvek szerint Magyarországon semmi jót, de leginkább nem olcsó árat jelent. Ezzel a kiírási móddal sikerült elérni, hogy nem egyszer egyetlen pályázó ad be ajánlatot, majd utólag be is bizonyosodik, hogy ezek a cégek, hogy is mondjam nem állnak az üzleti élet legtisztább magaslatain, ne' adj isten a cégháló igen rövid kutakodás után fideszes emberekhez vezet, majd végül láss csodát az önkormányzatunk,  - sajnos -  megint rosszul járt.

Itt van ugye a  HBF Kft. mely kapaszkodik a megszerzett koncokba, benyújt 1000 számlát és most ahelyett hogy meghúzná magát jogorvoslattal él egy 130 milliós újabb tételnél, vagy döbbenetes módon úgy sikerül kiírni a közbeszerzést, hogy olyan cég nyer, pl. a Ligetsor Bau  (mely úgy tűnik most minden szempontból a HBF helyére lép) amelyik a munka 90%-át egy másik céggel végezteti, de még csak a minimális tőkéje sincs meg. És mint a most alakuló Móka Kacagás óvodák felújításának 700 milliós felújítása, az alvállalkozók ki nem fizetése körül kirobbanóban lévő  botrány is mutatja igencsak jóban van a polgármesterrel és az önkormányzattal.
Az már csak hab a tortán, hogy a HUNGAST Mecsek nyerte az 5 évre szóló 5 milliárdos kerületi közétkeztetést. Erről pár nap múlva részletesebben is írok.

A közlekedési koncepciót dicsértem. Már csak lobbiznunk kell, hogy a leírtak megvalósuljanak.

Lesz egy rendőrkonténerünk a Tesco parkolóban. A költségvetési koncepció 213 önkormányzati ház  „megfigyelési ponttá” alakítását vizionálja. Orwell hogy örülne: „Több kamerát, ezeret!”  Rozgonyi alpolgármester úr, így képzeli a kerületet.

Átszervezik a Vagyonkezelőt, azaz az teljes vagyongazdálkodás visszakerül a hivatalhoz, a vagyonkezelőt át is nevezik Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt-vé. Dobálják a forró krumplit - küszködjön a hivatal a lepusztult lakásállománnyal!

A vagyonkezelő szerdai FB ülése kapcsán mondtam, hogy az ex rendőrkapitány szegény már nem mer az irodai szekrényekhez nyúlni, mert bárhova nyúl mindig kidől egy-két nem is csontváz, hanem még meleg  holttest. Mint most kiderült párhuzamosan futott két informatikai szerződés, és az egyik láss csodát debreceni… mint ahogy a könyvvizsgáló cég is. Félő nem egy rendőrkapitánynak, de a komplett new yorki helyszínelőknek is jutna ott munka elég. A polgármester úr az FB  – igaz két hónappal ezelőtti – kérésének megfelelően vagyonosodási vizsgálatot is kezdeményezett. Sokat nem várok a belső vizsgálattól, (majd pont a haver ellen?) az 1000 számlából eddig két hónap alatt 23 darabot sikerült átvizsgálni. Nem úgy tűnik, hogy a ciklus végére a be akarnák fejezni…

A REFORM és STABILITÁS hangzatos című  2013-as költségvetési koncepció kapcsán a polgármesterrel becsszóra megígértettem, hogy ez a koncepció - az előzővel ellentétben - már  a zuglói önkormányzatban készült. (az előző a pécsi szövegszerű mása volt) Méltatlan -mondotta- ezt felemlegetni, szerintem meg a kopizás volt méltatlan. Ebben maradtunk és nagy nehezen, másodszorra csak kimondta, az egész anyag a hivatalban íródott. Úgy legyen!

Visszavonták a kommunális adót. Élt egy évet. Prüszköl aki befizette,  de csak azok fognak igazán prüszkölni, akiktől a következő évben elkezdik adó módra behajtani. Ahogy  gondoltam, a polgármester úr hamarabb jelentette be, mintsem hogy a saját frakciójával konzultált volna róla. 

 A költségvetés annyira stabil, hogy épp most engedélyeztünk 500 millió forintnyi folyószámla hitelt.

20%-kal megemeljük az étkezési hozzájárulást, 10%-ot most, 10%-ot tavasszal emelünk az évek óta fix áron.

Vettek 3 FIAT BRAVA-t mintegy 19 millió forintért.

Markó úr visszavonta a Trianon emlékmű költségvetési visszásságai tárgyú közérdekű felszólalását. Már a Turult is lopják.

1 komment · 1 trackback

Címkék: zugló közgyűlés várnai közmeghallgatás papcsák Címkék kommunális adó László zuglói önkormányzat zuglói vagyonkezelő zrt

Rugalmas visszavonulás

2012.11.22. 12:09 varnai

dobrogi_kicsi_0.jpgMitől szeretnének újra? - morfondírozott polgármesterünk merdzsója magányában a nyugdíjasklub felé tartva, majd a felcsillanó ötlettől menten jókedvre derült.

Eltöröljük a kommunális adót! - jelentette be legott egy 400 szépkorú előtt tartott beszédében. (ajánlanám még figyelmébe a Horn féle ingyenes repülést és az ingyen BKV-t is)  A hír azóta megjelent a kerület honlapján is. A jegyző és a pénzügyi osztály mindezidáig semmi konkrétumot nem tud mondani a médiában megjelenteken kívül.

Talán nem tévedek nagyot,  ha összefüggést látok a hirtelen bejelentés és az azelőtt közvetlenül kipattanó botrány, a kommentelők feljelentése és az azután kitörő spontán online népharag között. (a polgármester csapot-papot, facebook profilt maga mögött hagyva menekült)

A másik opció, hogy valahol, tán egy simicskaoszlopon meglátta a kormányhirdetést és elgondolkodott, akkor tényleg, most nem szabad?IMG2584.jpg

 

Hangulatjavító intézkedésnek hívták az ötvenes években az ilyen padlássöprés utáni bambiosztást, kicsit messzebb menve a történelemben '44-ben rugalmas visszavonulást recsegett  a rádió, amikor a vert csapataink fejvesztve menekültek. Jelenleg az " unortodox gazdaságpolitika" a mágikus csodafegyver aminek elkészültére várunk. Én csak annyit mondanék, látunk már rendezettebb káoszt is.

 

Az indoklás, miszerint stabilizálták Zugló gazdálkodását, ha a kerület  I. féléves gazdálkodását, pénzügyi helyzetét megnézzük több mint sántít. A jövő évi költségvetésnél bizonytalanabbat még sosem láttunk, nem tudjuk pontosan mely funkciókat visznek el és ezzel mennyi forrást, nem tudjuk pontosan mely adónemek maradnak. Nemcsak Zugló, 3200 önkormányzat lebeg teljes bizonytalanságban és képtelen a jövő évi költségvetésének akár a főszámait megtervezni. A közigazgatás az entrópia állapota felé tart, tán az egyetlen biztos pont a Közgépnek és más haveri cégeknek, HBF, LigetsorBau sorra kiírt közbeszerzések. Az átszervezés, az új irodák kialakítása, a komplett GESZ áthelyezése, a káosz egy hónapra fogja lebénítani a hivatal működését, költségvonzata ismeretlen, de szintén a 2013-as büdzsét fogja húzni.

Ahogy a dicső múltban, úgy a nép ma is nehezen ámítható. Az általam és a hivatal által kapott telefonok, levelek alapján  - szegények, külön kollekciójuk van átkozódó levelekből, még egy selyempapírba csomagolt kutyagumit is kaptak, -   úgy tűnik, a zuglóiak hálátlanok. Ezeknek semmi se jó, deres kéne ezeknek, nem adóelengedés meg turulmadár!

  A nép már csak ilyen, nem csókol kezet.  Akik már befizették az adót most dühöngenek, akik még kivártak, vagy lendületből gyűrték össze a csekket azok meg röhögnek a markukban. Kivetették, megváltoztatták, ősszel próbálják beszedni a tavaszit, és most megszüntetik. Bravó.  Ez ám az igazi adómorál rombolás, a hosszútávra gondolkodó, megfontolt kormányzás.

Hiába már minden, úgy tűnik, a zuglóiaknak ha lassan is, de leesett a narancssárga hályog a szemükről, sőt igencsak kezd elegük lenni. Javaslom a polgármesternek, vagy inkább óvva intem, hogy kijöjjön az első emeleti egyre növekvő létszámú marketingslepp gyűrűjéből és egyedül a Bosnyák  piac népe közé keveredjen.Ludas_Matyi.jpg

3 komment

Címkék: önkormányzat zugló várnai ingatlan adó papcsák Címkék kommunális adó

Már két hete megtette - titokban

2012.09.28. 00:01 varnai

Elsőként is hadd osszam meg a telekis gimnazisták mai demonstrációjának videóját. Azt gondoltam, hogy ebből a kinevezésből  előbb-utóbb baj lesz, de azt nem gondoltam, hogy ilyen hamar akuttá válik a helyzet. A háttér: az új igazgató érkezése után menten tisztogatásba kezdett, elküldte az egyik láthatóan közkedvelt igazgató-helyettest,  Érdekes, már alig két hét munka után  alkalmatlannak találta ? Vagy csak nem bosszúállás? Ejnye.

Kilépést fontolgatnak közkedvelt tanárok, osztályfőnökök. Ez nem segíti az oktatást, a jó hangulatot.

Alkalmas-e a megfélemlítés, a racionalizálás emlegetése a jobb tanári munka eléréséhez? Ezt kétlem.

Elérhető, kiharcolható-e ily módon a diákok és tanárok között az igazgatói tekintély, a köztisztelet?  Én nem hiszem.

  Vajon az iskolában kialakult hangulat, légkör segíti-e a jó oktatást? Nyilván nem.

 

És ami  a legfontosabb,  mi lesz a gimnáziummal, a közösséggel, az iskola eddigi jó hírével?


Én azt hiszem, azután a mód után, ahogy az iskola élére került és nem utolsó sorban mert még nincs (iskola ) vezetői tapasztalata az új  igazgatónak érdemes csak figyelni egy darabig.  Elrettentés helyett javaslom jobban együttműködni a tanári karral, pár hónapig csak figyelni a közösséget, megismerni az osztályokat, a diákokat,  a tanárokat, szép türelemmel megismerni a diákok véleményét a tanárokról, és ha már mondjuk az oszályok véleményvezéreit/bajkeverőit : ) mind mind néven tudja nevezni, az utána véleményt alkotni, átszervezésekbe,  netán elbocsátásba kezdeni.

------------------

És akkor a hivatali kontráról: "Az LMP megkésett, a polgármester már két hete feljelentést tett." szólt a közlemény.. Először is, ez nem kanaszta, hogy ki pakol le először. Másodszor, a polgármester  - mint az előző blogposztból  is látni  - sok mindent mond, mi már legikább csak a papíroknak hiszünk. A feljelentésről szóló papír, előterjesztés, írásos tájékozató nem volt. Mi megírtuk a magunkét és beadtuk, biztos, ami biztos.

És hát harmadszor,  hol értesülhetett a feljelentésről közvélemény, például Zugló istenáldotta, kommunális adót nyögő népe?

Adott ki talán a zuglói önkormányzat sajtóközleményt? Kint volt a hír a kerület honlapján, vagy megírta talán a Zuglói Lapok,  netán kisfilmet forgatott róla a Médiaszolgáltató, vagy netán maga a HÍR TV Célpontja készített leleplező anyagot a vagyonkezelőről a feljelentés apropóján? Én nem láttam egyiket sem. (A Célpontnak pedig külön ajánlanám.) Csak nem a sajtóosztály propagandistái mulasztottak a leleplező feljelentés közzétételével?

Máskor ugye a polgármester rutinos  elszámoltatási kormánybiztosként látványos sajtótájékoztatókon jelenti be ha feljelentést tesz. Például legutóbb, amikor csontvázakat talált a Zuglói Vagyonkezelőben, akkor magában a tett színhelyén, a vagyonkezelő  sokat látott kistárgyalójában került megrendezésre a sajtótájékoztató.

Most, hogy a saját igazgatója által ott hagyott csontvázak,  - azaz mit csontvázak, ezek még friss, szinte ropogós hullák  - ügyében kellett feljelentést tenni, kissé csendesebbre sikerült a fel- és bejelentés. Sőt szinte látom, ahogy éjszaka háromkor valami kietlen híd alatt egymás mellé kanyarodik két fekete luxusautó, az egyikben a polgármester, a másikban maga a belügyminiszter, az egyikből  némán kinyúlik egy kéz és átadja a boritékot, (benne a feljelentés, mi más) egy biccentés csupán, és majd mint a kisértetek, mintha ott se lettek volna, surrannak tova. Mára már,  - két év rutin után - ilyen néma olajozottsággal működik a NER

 

A feljelentés annyira titkos volt,  hogy például a képviselő testület sem láthatta, nem hallhatott beszámolót az azt megalapozó, a vagyonkezelőben zajló ügyekről, a belső ellenőri jelentésről. Sőt, még a felügyelő bizottságnak is határozetot kellett arról hoznia, hogy bizony szeretne beletekinteni. És hát a két  fideszes FB tag lemondása talán valamelyest árulkodó arra nézve, mennyit lehetett tenni az elmúlt évben FB tagként. Nem mellesleg aki az elmúlt két évi blogposztokba beleolvas, láthatja mennyit tettem a vagyonkezelő ügyében, pl. két poszttal odébb olvashatóak az FB-re benyújtott határozataim, melyek a polgármesteri feljelentést kierőszakolták.Ennyit arról, hogy nem tettem semmit. Hogy nem szakad rájuk az ég.

Annak is fizetek egy fröccsöt, aki a két héttel ezelőtti feljelentésről  akár egyetlen kétsoros  hiradást mutat, .akár jobb, akár a a baloldali médiában. Mert ugye máskor a jobboldali média milyen lelkesen ad hírt ha a zuglói  korrupciós ügyekről kell hírt adni. Hát most meg mi lelte őket, vajon miért e nagy hallgatás? Vagy tán a baloldalinak nyilatkozott exclusive a polgármester? Azok csak leközölték volna. " Papcsák Ferenc feljelentést tesz a saját vagyonkezelőjében történtek miatt,"

Amúgy még szerencse, hogy jött ez a polgármesteri kontra, hisz különben a jobboldali média feltehetőleg,  - ahogy objektív jó szokása,  -  hírt sem adott volna az újabb zuglói  ügyről: a vezérigazgatói távozásról,   a belső ellenőri vizsgálatról és a feljelentésről. Mint ahogy eddig sem tette.

Én azt sejtem a nagy csendes feljelentés igazi oka, hogy ezeken a  még túl friss hullákon  rengeteg árulkodó nyomot  sőt akár bizonyítékot lehet találni. Amik akár a közvetlen elkövetőkön is túlmutathatnának. Az meg kínos lehet.

 

Szólj hozzá!

Címkék: polgármester várnai papcsák zuglói önkormányzat zuglói vagyonkezelő zrt teleki gimnázium pukli istván

Az emlékezet mindig győz a semmivel, a káosszal, az anarchiával, az elhallgatással szemben - freudi elszólások

2011.10.07. 11:09 varnai

Megjelent a legújabb Zuglói SZABAD NÉP.

A címlap csupa megemlékezés. Hát kétségkívül a jelenről jobb nem beszélni.

A "Mártírok az élet győztesei" című cikkben Szászfalvi László egyházügyi államtitkár sorai freudi elszólás pontosságával jellemzi a jelenlegi kerületvezetés működését és az azt kiszolgáló propaganda lapot: "az emlékezet mindig győz a semmivel, a káosszal, az anarchiával, az elhallgatással szemben".

Polgármesterünk a Zugló lexikon adatait felmondva emlékeztet minket Zugló múltjára és - XVII. kerületiként - reményét fejezi ki,hogy a városrész minden lakosa otthonának érzi Zuglót. Vegyünk példát a debreceniekről, ők máris otthonosan mozognak a Vagyonkezelőben.

A polgármester munkájából az újságban leginkább a reprezentációs részt mutatják és a Zuglói Lapokban is egyre nagyobb felületet kap a koszorúzás, díjátadás, és egyéb ünnepségek - ezzel párhuzamosan egyre kevesebb érdemi dologról olvashatunk. Az Olvasóink írják rovat úgy tűnik végképp kimarad.

Ez persze csak a felszín, a háttérben döntések, szerződések születnek. A közétkeztetési közbeszerzési eljárás helyett három ismerős céget bíztak meg, a felújításokat immár egy cég végzi, a Városligeti bérbeadás botrányos, de hát ezekről nyilván nem lehet írni. Ezért téma a rendőrkapitány kinevezése. Hát ő már majd egy éve vezeti a ker. kapitányságot, az egész megerősítés csak formális ritus.

A jegyző választás viszont nem játék, itt megérzéseim beigazolódtak, akit vártunk megérkezett. Dr. Papp Csilla a Dutsch féle Sportminisztériumban kezdett, majd a Fidesz elnöki irodában irodavezetőként tett szert arra a kapcsolatrendszerre, ami most a Zuglói jegyzői székbe repítette. Önkormányzatban mindössze 3 évet dolgozott, jegyzőként sosem, csupán aljegyzőként alig egy évet dolgozott a pénzügyi összeomlásáról ismert Pest megyében. Zuglónak olyan jegyzőre lett volna szüksége, aki több (sikeres) önkormányzatban szerzett gyakorlati tapasztalattal rendelkezik, és több éven át volt felelős jegyző hasonló méretű önkormányzatban. Megjegyzendő, a páyázók közt volt ilyen személy. Félő, hogy Papp Csilla leginkább pártkatona, és nem lesz képes a polgármesteri döntéseket a törvényesség őreként kontrollálni, egy ekkora hivatalt vezetni, és a politikai befolyástól, a rossz személyi döntésektől megóvni.

A 2. oldalon klasszikus termelési riport: kínai delegáció Zuglóban. Képaláírásként javaslom: A baráti kínai elvtársak megosztották a módszereiket az ellenzék náluk bevált adminisztratív kezeléséről, és a helyi elvtársakkal közösen egy kínai licensz alapján épülő kerületi börtön helyszínét is kijelölték. 

Alatta a Szociális Gondozó átszervezésről szóló anyag, melyben egy szó nincs az átszervezés mikéntjéről és mibenlétéről, ellenben Gyügyeiné, - a képviselő nemrégiben kinevezett felesége, - valószinüleg mostanra átlátva,  beszámol a Zuglói Szociális Gondozó Szolgálat eddigi működéséről.

A testületi ülésről szóló 3. oldalon  az elhallgatás a jellemző: fontosabb ami kimaradt, mint ami bekerült. Természetesen azt nem írják le, hogy egyéni előterjesztésemet az FB tagságok tiszteletdíjának megfelezéséről napirendre sem vette a fideszes többség. Hasonlóan nincs említés a MUNDO telekmegosztási napirendről, arról, hogy itt Ferdinandy alpolgármester kérésére a Fidesz frakció fele az ellenzéki képviselőkkel közösen szavazva vette le napirendről  Kovács Balázs a beruházót előnybe hozó előterjesztését. Szintén nincs említés az úszásoktatás szerződés felülvizsgálatáról, amelyet Rozgonyi Zoltán kérésére vettek le napirendről.

Jellemző ami bekerült: súlyos csúsztatásokkal próbál, jó szokásához híven, és a gazdai az utasításoknak megfelelve lejáratni az újság. Persze nem írják le, hogy az FB tagságok előterjesztés retorziója Rozgonyi előterjesztése a bizottsági visszahívás. Nem írják le, hogy mi a munkám elleni kifogás, és nem közlik a válaszom. A legvicesebb a cikk vége, hogy nem vettem részt a testületi ülés utolsó félóráján, a Zugló díszpolgára, és egyéb kitüntetések odaitélésén, és majd erről jól megkérdeznek.  Nos, aznap Borbély Ádám képviselő egész nap hiányzott, míg Füle Bernadett csak a testületi ülés felénél érkezett. Nyilván dolguk volt, mint ahogy nekem is, de őket furamód nem akarják megkérdezni, jellemzően még a hiányzásukról sincs említés.  Megjegyzendő, a ciklus egy éve alatt egyetlen képviselő testületi üléséről sem hiányoztam, míg a képviselők többsége már ki kihagyott egy-egy napot. És hát a fideszes képviselői lemondások miatt két szék,  két egyéni körzet, hónapokig volt gazdátlan.

Az 5. oldalon érthető Rátonyi Flóra őszinte rácsodálkozása a körzetének problémáira, hisz a XVI. kerületben nőtt fel, és jelenleg  is a belvárosban lakik. Ellenzék Hangjaként most Tamás László kap feleannyi felületet, mint fölötte a kormánypárti képviselő. Minden szava igaz. A fidesz közeli civil és egyházi szervezetekhez dől a lé, a többi civil, csináljon bármilyen hasznos munkát akár évtizedek óta, most alig kap valamit. A Civil Ház barátságos kis kuckó volt, ahol több száz ember járt be és érezhette jól magát, talált otthonra.

A többi cikkről, különösen a a sikertörténetként kommunikált városligeti bérbeadásról - melyről lásd egy bejegyzéssel lejjebb a tényeket, - pár nap múlva bővebben írok.

 

 

1 komment

Címkék: fidesz balázs képviselő zugló kovács városliget lászló flóra lapok várnai testület papcsák zuglói gyügyei zuglói jegyző rátonyi

süti beállítások módosítása