HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 106 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok


Veszteséges parkolás, telekeladás, óvodai faültetés egy ellenszavazattal és egyéb döntések

2019.01.30. 12:22 varnai

Idei első ülését tartotta a zuglói képviselő-testület.  Az előterjesztések remek keresztmetszetét adták önkormányzatunk működésének:  a ciklus legfontosabb döntése az eleve mutyigyanúsan áterőltetett fizető parkolás meghökkentően nagy veszteséget hozott, a másik érdemi döntésünk vagyonfelélés, 116 milliós telekeladás, ezzel szemben az emléktábla állítások, a "lakhatási intézkedéscsomag" , a "rabszolga törvény" és a Gundel elleni purparlé remek példái a pótcselekvéses szimbólum politizálásának, nem érdemi döntések, leginkább csak politikai önreklámozásra jók.

A parkolás rendelet módosítás nyomán az itteni vállalkozók kaphatnak "olcsóbb" éves bérletet, már amennyiben olcsóbb valakinek a 189 000 Ft-os éves díj kicsengetése. Pár hónapja kikértem, hogy a 2019-es költségvetésbe beírt súlyos mínuszok után lássunk egy pontos egyenleget: mennyit hoz, azaz Zugló esetében mennyit visz, mekkora veszteséget termel a fizető parkolás.. Emlékezetes, a parkolás bevezetésekor még milliárdos nyereséget ígértek, a fejlesztések leendő forrásaként mutatták be a fizető parkolást. 

parkolas_2017_2018-1.jpg

parkolas_2017_2018-2.jpg

Kiemelések a jegyzőtől. A számok önmagukért beszélnek

Nem csak hogy az órabeszerzés beruházásoklocsei.jpg nem fognak soha megtérülni, de maga a működési egyenleg is durván mínuszos, 207 millió veszteséget okozott Zuglónak tavaly. Az ok, hogy a  mutyigyanús közbeszerzéssel   Zugló számára rendkívül előnytelen szerződést kötöttek. Javasoltam, hogy kezdeményezzenek tárgyalásokat a díjak csökkentéséről az órák üzemeltetését és az ellenőrzést végző vállalkozókkal. Mint több újságíró jelezte, ugyanezek a cégek kaszálnak hasonló módszerekkel több fővárosi kerületben is.

A Bosnyák téri piac környékének fizetőssé tétele, a hiányzó tájékoztató táblák, a nyilvánvalóan bevétel orientált bírságolás igencsak felháborította a zuglóiakat. 

Az új fizetőzóna a Csömöri út Lőcsei utca sarkán. A frissen kitett táblával jelzik, hogy 30-as övezet, de azt "elfelejtették" kitáblázni, hogy egyben fizetős övezetbe is tévedt az autós. 

 

 

 

A kerületben folyó szimbólum politizálás, pótcselekvés olcsóbbik része az emléktábla állítás, avatás.  A választási évre időzített szoborállítás és átadás dömping (vészkorszak emlékmű, Slachta Margit szobor, Pillangó szobor) 80 milliójába (ennyit szántak tavaly  lakásfelújításra)  fog fájni idén a kerületnek.

 kesjar.jpgA ciklusban csak két ingyen kapott "szobor" került Zuglóban kihelyezésre, egy letört arcú női totem a Csertő parkban és a megadilettáns Kesjár Csaba emlékmű.

 

A Kesjár szobor remek háttere a Róna Thököly sarki egy romos homlokzatú ház. A kerület a ciklus 4 éve alatt önálló társasház felújítási pályázatot nem írt ki, a 2013-ban nyerteseknek osztottak ki 300 milliót egyetlen évben.

Már lassan nincs Zuglóban ház, amelyen nincs emléktábla, de félő, a düledező önkormányzati bérházakat nem fogják összetartani a rájuk szegelt márványtáblák és a gondosan sajtó előtt rájuk aggatott politikusi koszorúk.

 

Bár a sajtóosztály "kifelejtette" a testületi ülésről gyorsan kiadott közleményében megemlíteni eladták az Öv utca 5. szám alatti 5750 négyzetméteres telket a pályázaton induló egyetlen vevőnek, aki véletlenül épp a kikiáltási árat, 116 millió 300 ezer forintot kínált érte. (Zuglóban 3 lakás ér ennyit) A belterületi, üzemi terület besorolású telekre akár 4 szintes irodaházat, ipari üzemet, raktárat lehet építeni. Az eladási ár így négyzetméterenként 20 ezer forintra jött ki, ami szerintem irreálisan kevés. Tán ez volt az utolsó ekkora méretű telkünk. A szavazáskor az eladás ellen addig tiltakozó Barta és Kovács Balázs képviselők kimentek, így tudott átmenni az értékesítés. 

Zuglói Közbiztonsági Sportcentrum néven a Stefánia út 53-ban egy régóta üresen álló alagsori helyiséget adunk a kerületi rendőröknek, rendészeknek, polgárőröknek, hogy azt saját erőből felújítsák, és ott küzdősportokat gyakoroljanak. Kérdés, a jó helyen lévő helység miért nem volt évek óta kiadva?

A Görög Katolikus Egyháznak adjuk tartós használatra (értsd ajándékba, örökre) az Erzsébet Királyné út 80. alatti a Rákospatak sarkán lévő évtizede üresen álló 1690 m2-es telkünket. Milyen remek kis hely lehetett volna egy 20-30 lakásos önkormányzati ház építésére...

erzsebet_80uj.jpg

Az egyház templomot, közösségi házat és egyházi óvodát tervez építeni az évtizede kihasználatlan telekre. Kérdés, mi fog megvalósulni, mert konkrét tervek nincsenek az előterjesztésben.

Vita nélkül egyben fogadtuk el a kilenc önkormányzati tanácsnok beszámolóját. Az enyém ITT olvasható.

Ismét előterjesztettem a Zuglói óvodások, faultetes_heminka_1.jpgiskolások bevonása a zuglói faültetésbe, környezettudatos nevelés program előterjesztésemet. Mint talán emlékeznek, a programot 2016-ban sok gáncs után tudtam áterőltetni, és nagy nehezen megvalósítani. 


A 2018-as folytatást kétszer gáncsolták el, egyszer a szocialista alpolgármester javaslatára, a "zöld" polgármester szavazatával levették napirendről.

Most a szocialista módosító befogadása után egyetlen képviselő tartózkodásával mindenki támogatta az előterjesztést. Mit gondolnak, ki volt az egy, aki ellenzi a 100 fa elültetését eredményező óvodai, iskolai faültetési programot? Barta János, az LMP-s, "zöld" képviselő. Gratulálok.

 Faültetés a Herminka óvodában a 2017-es programban. A gyerekek ültetnek, nem a politikusok, tán ezért szabotálták ilyen sokáig.

Hosszabb vitát váltott ki az  Intézkedéscsomag a létbiztonság megőrzéséért - a zuglói lakhatási program bővítése polgármesteri előterjesztés. A hangzatos nevű előterjesztés meglehetősen kampányszagú, hisz érdemi lépés az elmúlt négy év alatt sem a Szociális lakásügynökség létrehozására,sem az életjáradéki rendszer ügyében nem történt. Sőt, jellemző módon a ciklus négy éve alatt egyetlenegy életjáradéki szerződést sem kötöttek, a 13 meglévő szerződésünket mind vagy a Papcsák korszakban vagy még azelőtt kötötték. Magyarul, aki akart tudott szerződést kötni simán a polgári jog alapján, minden "intézkedéscsomag" nélkül is.

Sürgősséggel került napirendre egy a Miniszterelnökség által kiírt pályázati indulás. Az Argentína tér és a Vezér utca szervízútjának leburkolását próbálnánk a pályázati pénzzel megoldani. A két beruházás 258 millióba kerülne, melyhez 98 millió forint önrészt kell biztosítanunk.

A Vezér utca gyepűjének parkká alakítása a Civilzugló Egyesület 2014-es programjában szerepelt először, és adtuk be a 2016-os költségvetési módosítóként, javasolva, hogy ott Tündérkertet hozzunk létre. Részlet a 2016-os költségvetés-módosítónk indoklásában:

Az első ütem megépíthető úgy, hogy az útépítést ne érintse, és a Tündérkerti közösségi faültetés, újszülöttek szüleivel  az önkormányzat közösen ültet,  még a 2016-os év őszén elkezdődhessen.

Hiába került be a költségvetésbe, hiába nyertünk rá a főváros Tér-Köz pályázatán 100 milliót, tartottak lakossági fórumot, melyről beszámolt a Zuglói Lapok, de a megépítésre mindezidáig nem sikerült. Kis öröm, hogy a Tündérkert ötlete most visszaköszön polgármesterünk főpolgármester-jelölti kampányában.

Szintén kampánycéllal készült a két egymásra licitáló előterjesztés a "Rabszolgatörvény" alkalmazása ellen.  Botka László ötletét kopizva a polgármester és az MSZP-Összefogás Zuglóért Frakció kommunikációs versenyében szokás szerint az épp most a főpolgármesteri kampányát nyomó polgármester volt a gyorsabb a sajtónak szétküldésben, a cikkek már a testületi ülés idején megjelentek.

Megszavaztam, de sok értelme nincs. Az önkormányzati cégeinkben akkora létszámbővülés volt az elmúlt években, hogy nem hinném, hogy bárkit túldolgoztatnánk, de legyen biztos, ezentúl nem köthetnek ki a Rákospatak partján a  migránsokat partra tenni szándékozó rabszolgahajók.

Horváth Zsolt negyedik alpolgármester, miután kiderült, hogy másfél évig némán ült végig kéttucatnyi testületi ülést, nem volt egyetlen előterjesztése, hozzászólása, most belehúzott és kiizzadta "Rászoruló zuglói polgárok étkeztetésének javítása" című  politikai bonmot-ot. A határozata szerint:

Zugló Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy kérjen tájékoztatást a Gundel ügyvezetőjétől, milyen feltételekkel vállalják el a rászoruló zuglói polgároknak a Miniszterelnökség Karmelita kolostorban elhelyezkedő menzájával azonos minőségben és áron az étkeztetést, és a válaszról tájékoztassa a képviselő-testületet.

Nem szavaztam róla, nem is ment át, próbáljunk már érdemi dolgokkal foglalkozni.

Személyi kérdés kapcsán az MSZP egy bizottsági tagot cserélt ki, míg Kovács Balázs képviselő, miután Felkai képviselő kigyűjtette, hogy Kovács az elmúlt években a bizottsági ülések 90%-án nem jelent meg, de felvette a tiszteletdíjat, lemondott, helyére a fideszesek Tildy Balázs képviselőt nevezték ki. 

Izgalmas kérdést feszegetett Rozgonyi alpolgármester közérdekű kérdésében. A testületet nemrégiben tájékoztatta a Zuglói Zrt. volt műszaki igazgatója, hogy 2015 januárjában törvénytelenül bocsájtották el, és ezért jogerősen 6 millió fölötti kártérítést ítéltek meg neki. Erős a gyanú, hogy a ciklusváltás utáni időszakban elbocsájtott tucatnyi alkalmazott közül sokan nyertek sok-sok millió forintot, összességében akár 25 millió forint fölötti összeget is veszthettünk, de hogy mekkora kárt okozott a kerületnek ez a politikai tisztogatás, azt jó lenne tudni. Emlékezetes, a Sport Kft-nk nemrégiben 40 !!! millió forintot vesztett egy alvállalkozó szerződésének törvénytelen felmondása  és makacs pereskedés következtében.

 Nem mellesleg immár sokadszorra napirenden volt a Sport és Rendezvényszervező kft. kapcsán a "személyi meghallgatások". A kft-ben történt visszásságok okán a testület meghívta a zuglói Fidesz választókerületi elnökét, dr. jelen Tamást és annak tanácsadóját, a cég egy volt alkalmazottját. A műfaj leginkább politikai show lehetne, de a meghívottak nem jelentek meg.

szabalytalanparkolo2471.jpg

Ezután tizenhárom zöldterületre parkolás ügyében kiszabott szabálysértési ügyben utasítottuk el a fellebbezéseket. Az ügyek nem egyformák, van aki nem talál helyet és láthatóan kínjában áll fel a egy saras, évtizede mindenki által parkolóként használt földdarabra, van aki simán beáll a park kellős közepére a fűre, majd fellebezésében megmagyarázza, hogy a meg nevezni nem kívánt rokona szállította a rokkant nagymamát és annak jégszekrényét a hetes BMW-vel.

A képen épp az Uzsoki kórház előtti zöldterületet teszi tönkre egy sutyerák egy 30 milliós (Mészáros type) merdzsó terepjáróval - fittyet hányva a pár méterre lévő  térfigyelő kamerára. Tíz méternyire több üres parkolóhely is a rendelkezésére állt volna.

Remek vita alakult ki az Uzsoki kórház facsonkolásainak fellebbezési ügyében. A kórház még a nyár folyamán csonkolta tövig - tulajdonképp halára kínozva -  a nyolc harmincéves hársfát, miután a napelemeket nagy bölcsen föléjük tervezték. Annak idején mint képviselő és környezetvédelmi tanácsnok Ficzere kórházigazgatónál  levélben érdeklődtem, volt-e engedélyük, meg mégis hogy képzelték ezt, de válaszra sem méltatott.

uzsokifa.jpg

A fák kitartóan próbáltak életben maradni, újra és újra kilombosodni, de mindannyiszor levágták friss sarjaikat.  Azt máig nem értem a napelemeket miért nem a kórház tetejére helyezték el, bár  kétségkívül, az így létrehozott eső és napvédett parkolók kiválóak a kórház dolgozóinak.

A Hatósági osztályunk ezután pótlásként kötelezte őket 51 facsemete ültetésére, de a kórház a pénzben megváltást választotta. Ennek költsége az 51 X 54000 Ft, 2 754 000 Ft, amit most a fellebbezésük elutasítása után ki kell fizetniük.  A Róna utcán a kórház előtt amúgy bőven rendelkezésre áll terület, ahová az új fasort el fogjuk tudni ültetni, mely remek árnyékot fog adni a körházhoz igyekvőknek.

A testületi ülés megtekinthető ITT.

 

3 komment

Címkék: zugló képviselő-testület Karácsony Gergely fizető parkolás Civilzugló Egyesület telek eladás rabszolga törvény Rozgyonyi Zoltán Görög katolikus Egyház Uzsoki Kórház

Csakazértis mindent eladnak

2018.10.16. 10:40 varnai

A 2010 előtti gyakorlatot folytatva most Zugló összes nagyobb, még megmaradt építési telkét eladná a baloldali városvezetés. Az összesen 2,246 milliárd értékben piacra dobni szándékozott telkek eladásával Zugló szinte összes megmaradt nagyobb telkét,  ingatlanvagyonát eladná.

Az  elfogadni szándékozott új építési szabályzat ráadásul hozzávetőleg 30%-al több lakás építését engedélyezné,  azaz több, mint 500 lakás épülhetne, tovább súlyosbítva a kerület túlépítését, a zöld terület csökkenését. 

 UPDATE

Az október 18-i testületi ülésre visszahozták az összes, szeptember 20-án leszavazott telek eladását, és ezeken felül számos egyéb telek, ipari terület  és üzlethelyiség eladását terjesztette elő Hajdú Flórián alpolgármester. A napirend harmada vagyoneladásról szól.

kt_meghivo_2018-10-18-2.jpg

A szeptember 20-i testületi ülésre előterjesztett anyagok három nagyobb és három kisebb telek eladására tettek javaslatot. A nagyobbak eladását megakadályoztuk, de most újra próbálkoznak. Kíváncsi vagyok, vajon kit, mely pártot, frakciót sikerült és mivel "meggyőzniük" azóta.

 Angol utca 55-59. alatti  4392 nm-es  telket, 586 millióért hirdetnék meg. Ide a hatályos szabályozás szerint 118 darab, de az elfogadni szándékozott új szabályozás szerint 170 már  lakás épülhetne.

Képviselő-testületi ülés vitáját ( a 26-tól 32-ig tartó napirendi pontok) igen tanulságos végighallgatni. ITT

Az Egressy út 102-106. alatti telket 834 millióért kínálnák. A 6000 négyzetméterre a hatályos szabályozás szerint 169., míg az új szabályozás szerint már 246 lakás épülhetne.  A kerület még megmaradt  legnagyobb egybefüggő telke a  Telepes utca 82-84-86.  Ide az alacsonyabb szintterületi mutató miatt csak 48 lakás épülhetne, a telket 376 millióért kínálnák.

Eladásra szánták még a Nagy Lajos utca 109. 111. alatti, és a Jávorka Ádám utca 10. alatti telkeket, ezeken szanálásra váró épületeink düledeznek. Az elmúlt évtizedekben önkormányzat rossz gazdaként hagyta ezeket az épületeket lepusztulni. E  kis méretű telkek (4-6-10 lakás építhető rájuk)  eladását én is támogattam, mert mára már tényleg csak a bontás és új épület építése a megoldás. Persze felmerül a kérdés, hogy lehet, hogy más kerületekkel ellentétben Zugló az elmúlt évtizedben képtelen volt felújítani, vagy legalább állagmegóvni  az önkormányzati házait?

Az eladni próbált telkekre iszonyú mennyiségű újabb lakás épülhetne a kerületben. Azaz folytatódik a valaha Pest Rózsadombjának, zöld övezetének hívott Zugló túlépítésének 2010-ig vitt rossz várospolitikája.

Az előző testületi ülésen már megszavazott Cserei utcai két telekkel, melyekre 63 lakás épülhet  - mindösszesen

547 új lakás építését tennénk lehetővé a kerületben.

Eközben a zuglóiak tán a utoljára a kétezres években látott lakásépítési boom-ot tapasztalnak meg, melyet ráadásul semmiféle lényeges infrastruktúra fejlesztés, út, közösségi közlekedés bővítés nem előz meg. 

A Levendula lakópark 440 lakása nemrég készült el, (ennek következménye, pl. a Miskolci sarkán reggelente a dugók és hogy az Ungvár utcai iskolákba nem férnek be a körzetes a gyerekek)

Kétszáz fölötti  lakás épül a Cordia második ütemében, a Paskál területen további  770 lakása alapozása folyik. E lakók autói tovább terhelik majd Zugló Miskolci Mogyoródi  felőli amúgy is közlekedési káoszba süllyedő részét. Emlékezetes, a hatalmas területet még 2002-ben adta el az akkori baloldali vezetés. A rákospatakparti terület, ahogy azt a kerület 1930-as évekbeli fejlesztési tervrajzokon látható,  lett volna Nagyzugló a  rekreációs területe, ahová, közel a hőforrásokhoz, strandhoz egy nagyobb méretű közparkot, játszóteret terveztek.  Most ez kerül végleg beépítésre.

A Bosnyák utcában egy 100 lakásos lakókomplexum alapozását végzik.

Újabb 225 lakást épít a HerminaBau ( a maga szokásos módján) a Csömöri  úti felüljáró mellé, pedig még az előző szabálytalanul épült 600 lakásukat megvevők sem kaptak használatbavételi engedélyt.

Egy nyári, rendkívüli testületi ülésen szavazták meg, hogy a Bosnyák "városközpont", értsd pláza telekre is engedélyeznek lakófunkciót, a tervezett százezer négyzetméter 15%-a lehet lakófunkció, ez 2-300 lakást jelent.  Ezt a kiemelt helyen lévő hatalmas, 6 hektáros telket a rajta a sportkomplexummal és tanuszodával 4 milliárdért adták el 2006-ban. A pénzt pár év alatt felélték, de új tanuszodát, sportközpontot, rendezvénycsarnokot - bár sokszor ígérték -  azóta sem épített az önkormányzat. E nagy projektek mellett több tucatnyi 10-30 lakásos társasház épül a kerületben, pl. az Angol és a Kövér Lajos utcában.

Tehát Zugló területén lévő 68 ezres lakásállomány pár év alatt hozzávetőleg 4000 lakással fog bővülni.

A kerület túlépítése súlyos urbanisztikai, város menedzselési problémákat okoz. Nem csak Zugló zöldövezeti , kertvárosias karaktere vész el. Mert míg a beruházók az építés után lendületből továbbállnak a haszonnal, addig az önkormányzatnak  marad az ellátási kötelezettség:  ránk hárul a beköltözők ellátása, bölcsődei, óvodai, iskolai, orvosi rendelői férőhelyeket  kell építenünk, majd folyamatosan fizetni ezen épületek fenntartását, fizetni az ott dolgozók bérét.

A másik probléma, hogy Zugló úthálózata már most is súlyosan túlterhelt, a lakóparkok újabb ezer autókat öntenek pl. a Mogyoródi útra. A tömegközlekedési viszonylatok zsúfoltak, az elmúlt évtizedben semmiféle fejlesztés nem történt, nem került közlekedési viszonylat a Mogyoródira, a Rónára, a Miskolcira, nem készült el a 4-es metró.

A telkekért remélt egyszeri bevétel  mindösszesen 2.246  milliárd forint lenne. (ebben nincs benne az okt. 18-ra előterjesztett újabb eladások bevétele)  Ezzel az egyszeri vagyonfeléléssel próbálják a hatalmas működési veszteséget, pazarló/korrupt működés által keletkeztetett hiányt betömni. 

A zugló önkormányzat e telkek eladásával a rendszerváltás óta még megmaradt utolsó nagyobb építési telkeit, a törzsvagyon utolsó mozgatható elemeit is eladná. Megjegyzendő, a Tóth-Karácsony féle kerületvezetés egy éve a kerület utolsó részvénypakettjét is, 53 ezer OTP részvényét is eladta, a 450 milliós bevételt betervezték a 2017-es költségvetésbe.

E területek megőrzése nem öncélú. A nagy méretű területek  Zugló jövője, utolsó stratégiai tartalékai, ide lehetne parkot, sport- rendezvénycsarnokot, tanuszodát, játszóteret,  óvodát, bölcsődét, iskolát, színházat, művelődési házat, bármiféle középületet felhúzni.

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: Karácsony Gergely Tóth Csaba telek eladás vagyon felélés

Zuglói rendkívüli, milliárdos bizniszek a napirenden

2016.07.01. 18:50 varnai

Rendkívüli közgyűlés lesz a július 4-i, milliárdos értékű bizniszekkel, azaz különösen pikáns napirendi pontokkal. A Közbeszerzési Döntőbizottság által már egyszer elmeszelt 1.4 milliárdos parkoló üzemeltetés, és a polgármester vétó okán visszakerülő, 4300 m2-es, 120 lakás építésére alkalmas telek odaadása  - hozomra.

A Parkolójegy-kiadó automaták beszerzése, üzemeltetése és karbantartása közbeszerzés megindítása afféle örökzöld, 2011 óta nem jutottunk előrébb. A Közbeszerzési Döntőbizottság 2015 októberében egyszer már elmeszele az MSZP által gyorsított eljárásban átnyomni próbált közbeszerzést és 1 millió forintra büntette az önkormányzatot. Akkor a Sógor féle Közbeszerzési Tulajdonosi Bizottság lányos ártatlanságában emelte fel önhatalmúlag (a jegyzői törvényességi felhívás ellenére) a becsült értéket 1 milliárdról egy milliárd 365 millióra, most már eleve 1.410.579.880 forint a becsült érték. De mi kerül ezen a parkoláson ennyibe, teszem fel a klasszikus kérdést. Mit is vennénk és milyen konstrukcióban?

automata1.jpg

Az MSZP gazdasági alpolgármestere Hajdú Flórián által jegyzett, és az MSZP által  igencsak erőltetett közbeszerzés és konstrukció szerint a beruházó cég 204 parkolóórát venne, darabonként 2.850.000 Ft + áfa áron, mely összesen 738. 378.000 Ft-ba kerülne. Az üzemeltetés az MSZP-s anyag szerint parkolóóránként havi 80 ezer forintba kerül!

A tervezett 4 éves üzemeltetés költsége tehát 581.400.000 Ft + Áfa.

A főváros ezres nagyságrendű parkolóórái megfelelnek a funkciójuknak színes kijelző és klaviatúra nélkül is. Zuglóban vajon miért a lehető legdrágább órákat írjuk elő?

A kételyeimet a Gazdasági Osztály széljegye szinte hiánytalanul összefoglalja:

I. Az előterjesztés nem fejti ki, így nem ismert, hogy egy összegben történő fizetés esetén mekkora autómata árral kalkulálhatunk. Banki hitel konstrukció lehetőséget sem vizsgál. Ki kellene fejteni az alábbi lehetőségek szükséges fedezetigényét a képviselő-testület számára, hogy el tudja dönteni, melyik konstrukció mellett dönt.

1. Bruttó ár egyösszegű kifizetése átadáskor saját forrásból. 2. Banki hitel történő kifizetés lehetősége. 3. Szállító által felkínált bérleti konstrukció. 4. Jelen részletfizetési javaslat kondícióinak részletei (a tőke és kamat tartalma)

Az önkormányzat számára legkedvezőbb megoldást javasolt választani.

II.Automata beszerzési ár

A Parkolás tárgyában készített másik előterjesztés esetében 1.6.000.000 Ft +Áfa összeg szerepel automata árként. Ezt más városokban bevezetett parolásoknál ugyanezen automaták árai is megerősítik. Az árak 1.3-2.850.000 Ft+áfa összeg között mozognak. Jelen előterjesztésben 2.850.000 ft+áfa összeggel szerepelnek az automata árak.

III. Üzemeltetési költségek

Szükséges az üzemeltetés összegét is felülvizsgálni, mert változóak az egy automata/üzemeltetési költségek havi díjai. Meg lehet állapítani, hogy más önkormányzatok havi díjai alacsonyabbak. Szükséges megvizsgálni, hogy az előterjesztésben az üzemeltetési és karbantartási feladatok között van-e átfedés.

Érdemes még ideidézni a jegyzői Jogi kabinet véleményét:

Figyelemmel a Gazdasági Osztály véleményére, felmerül, hogy a Kbt. 28. § (2) bekezdésének megfelelően került-e megállapításra a becsült érték.

 

 

Petrocellivel élve nincs több kérdésem, a Gazdasági Osztály finoman rákérdez minden kínos és vállalhatatlanul gyanús pontra. (fura egybeesésként a Gazdasági osztály vezetője épp most mondott fel,  nemrég felállt a közbeszerzési referensünk, pár napja elment a hatósági osztály vezetője, és persze jegyzőnk sincs)  Tán még csak egy: a parkolóórák elvárt műszaki paraméterek között színes LCD képernyő és teljes klaviatúra szerepel. Vajon tényleg szükséges ez?

Erős a gyanúm, hogy ez a milliárdos kiadás, beruházás sosem térülne meg számunkra,  (nincs megtérülési számítás csatolva) ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy valakik irtó jól járnának a fölöslegesen luxus automaták beépítésével, a havi 80e Ft / automata/hó áron a többszörösen túlárazott üzemeltetéssel, illetve a számunkra előnytelen finanszírozási konstrukcióval.

 

Az Angol utcai telkeink "hasznosítása"

Hasonlóan zűrös a karakán polgármesteri vétó miatt vissza kerülő telek ügy, az "ingatlanfejlesztés-hasznosítás" anyag. Az új, módosított szerződés-tervezetet máig nem kaptuk meg, azaz feltehetőleg helyben kerül kiosztásra, ami a KK (különösen kínos)  anyagok esetén a  Papcsák korszakban is megszokott része volt a szokásos maszatolásnak, kész helyzet elé állításnak. Egy ilyen nagyságrendű ügyben - ha felelősen akar dönteni -  egy képviselőnek érdemes lenne jogásszal konzultálnia, a szerződést átnézetnie, ehhez képest ott egy gyors átolvasás után kell szavazni.

angolutca.jpg

4300 négyzetméter telek L2-es övezetben, 3.5-ös szintterületi mutatóval. 120 lakás építhető rá.  Vajon mennyit érhet, ha meg sem próbáljuk eladni?

Az Angol utca 55. 57. 59. telkeinket a szocialista vezetésű gazdasági kabinet, (vezetője Hajdu alpolgármester maga is ingatlan hasznosítással-fejlesztéssel foglalkozott régebben, ahogy Tóth Csaba a zuglói MSZP elnöke is) ugyanis nem eladni akarta, hanem lakásokért elcserélni.Az előterjesztés szerint a telkek nem jól eladhatóak, bár mostanában meg sem próbáltuk, pedig  a CSOK bevezetése óta csak úgy pezseg az ingatlanpiac.

Az összesen 4300 négyzetméternyi telekre 120 lakás építhető, így egy hozzávetőleg 3 milliárdos bizniszre van kilátása a szerencsés beruházónak. A június 21-i testületi ülésen a lassan már megszokott MSZP-Fidesz szavazatokkal ment át az előterjesztés. Mondhatni van az a pénz, ami bármekkora politikai, ideológiai árkot betemet. A polgármesteri vétó szerencsére nem maradt el. Egy rövid rész a háromoldalas jogi érveléssel alátámasztott polgármesteri vétóból.

2016-06-21_polgarmesteri_veto_1_-3.jpg

Kohn bácsi erre mondta volna, hogy ügyes. A teljes polgármesteri levél legalább olvasható.

A zuglói önkormányzatnak először a meglévő 2600 önkormányzati lakását kéne rendbe tennie és nem vadonatúj lakásokat szereznie. Hisz azok szociális lakásként nem használhatóak, a bérbeadás jelentős értékcsökkenést okoz már az első nap. Ezért én az ülésen módosítóként a telkek egyszerű pályázati úton való készpénzes licitálásos útján való értékesítését fogom javasolni. Az önkormányzatnak az intézményeinek felújításához készpénzre van szüksége, és nem három év múlva kapott, (vagy kézen közön eltűnő, soha meg nem érkező)  esetleg kiadható, vagy eladható lakásokra. A telkek a kapott értékbecslés szerint is 457 milliót érnek, de erős a gyanúm, hogy valójában harmadéval is többet, melyet egy jó árveréssel realizálni is tudunk.

Napirendi pont lesz még a HUNGAST közétkeztetési szerződés meghosszabbítása, és a zöldterületek, közút fenntartás közbeszerzéseinek kiírása is. A HUNGAST a Fideszes Bánki Erikhez köthető, évi 1.3 milliárdos összegű szerződés,  míg a zöldterületek, közutak fenntartása összességében évi 5-700 milliós biznisz, melyet 5 évre akarnak megkötni, és amelyet a szocialista vezetésű Városgazdálkodási Zrt  fog bonyolítani. Biznisz is usual.

2016-06-21_polgarmesteri_veto_1_-1.jpg

2016-06-21_polgarmesteri_veto_1_-2.jpg

2016-06-21_polgarmesteri_veto_1_-3_1.jpg

2016-06-21_polgarmesteri_veto_1_-4.jpg

7 komment

Címkék: zuglói önkormányzat zuglói MSZP zuglói Fidesz Angol utca polgármesteri vétó parkolási közbeszerzés telek eladás

süti beállítások módosítása