HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 106 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok


Parkolóórák Vs. vakok

2017.05.16. 12:13 varnai

Zuglóban mint tudjuk Mindenki számít! - bár a gyalogosok és a látássérültek egy kicsit kevésbé, mint az autósok.

kurtán-furcsán eldőlő 1 milliárdos parkolási közbeszerzés kivitelezését máris sikerült elbaltázni. A frissen telepített parkolóóráink alapjait a járdák belső, fal melletti oldalához, a lehető legbalesetveszélyesebb helyre betonozták. Mert csak.

Az ilyen közterületre, járdára kerülő beruházások terveit a Vakok Állami Intézete hivatalból meg szokta kapni akadálymentesítési véleményezésre, de ezt a Zuglói önkormányzat elmulasztotta megküldeni számukra. 

A Zuglót ismerők tudják, hogy a most kialakított parkolóövezet a látássérültek szempontjából különösen kritikus helyen van. A Városliget Hermina úti sarka  tele van az intézményeikkel, a Hermina úton van a Vakok Intézete, bentlakásos otthona, az Ajtósi Dűrer sorban van a Vakok iskolája. Annyira frekventált itt a mozgásuk, hogy még a lámpák is beszélnek, hangjelzéssel segítik őket a napi közlekedésben. Zugló eközben akadályokat épít nekik.

parkoloora_1846.jpg

Friss betonozás az Ajtósi Dűrer soron. Az "építkezés" 200 méterre van a Vakok iskolájától és vakok Hemina úti bentlakásos otthonától.

A kivitelezőnek már az építkezéseket sem sikerült szabályosan körbe kordonoznia, biztos vagyok benne, hogy az elmúlt egy-két napban is tucatnyi orra esést, sérülést sikerült okozniuk a szabálytalan munkavégzéssel.

Naponta sok száz vak járja a környéken a megszokott rutin útvonalát, számukra minden új tárgy komoly veszélyforrás. A fotózás előtt épp egy vak pár ment neki a hirtelen kinőtt akadálynak.

parkoloora_javor_1848.jpg

A  szűk Jávor utca. Még itt is elfért volna a parkolóóra a fák vonalában. Lehet kerülgetni babakocsival.

De a szűk járdákon a sima gyalogosok is nap mint nap neki fognak menni a parkolóóráknak. A parkolóórák adekvát helye a járda úttesthez közeli oldalán van a fák vonalában van. A Stefánia 8 méter széles járdáján sem találtak jobb helyet, mint a kerítés menti rész?

parkoloora_stefania_1847.jpg

A Stefánia út legalább 8 méter széles járdáján sem találtak jobb helyet, mint a kerítés menti rész?

Két megjegyzés. 1. A parkolóórák semmiféle közműbe nincsenek bekötve, napelemesek, nem kellett hozzájuk áram, ezért bárhová letehetőek.

2. Amikor a kerékpártámaszokat kellett volna Zuglónak letenni a fővárosi járdákra, akkor a kerület évekig tökölt, majd végül neki sem futott a kihelyezésnek.

parkoloora_ilka_1780.jpg

Az Ilka utca Thököly út sarka, kanyarodik az elgondolkodó gyalogos és puff.

Az éles-hegyes vasak itt sincsenek körbekordonozva.

Ma délelőtt telefonon szóltam a polgármesternek, kértem, hogy azonnal állítsa le a kivitelezést, nézzék át a még hátralévő helyszíneket és a már kitett parkolóórákat tegyék át a megfelelő helyre.

Kíváncsi vagyok valaha kiderül-e, ki hagyta jóvá ezeket a konkrét helyszíneket, lesz-e felelőse a döntésnek, vagy megy majd a szokásos mellébeszélés, felelősség elhárítás. Mint az már bevett gyakorlat, ahogy azt az '56-os szerződés nélküli plakátkihelyezés, az elszabotált óvodai faültetésben, és az elmúlt két évben még számos hasonló ügyben történt. 

Remélem, amikor polgármesterünk szombaton az Ajtósi Dűrer soron a miniszterelnökjelölti expozéját tartani  caplat maga nem esik át egy félkészre betonozott vastuskón, és nem ilyen módon világosodik meg, rájőve, mennyire nehéz még egy kerületet is elvezetni különösen, ha közben egészen más érdekli.

4 komment

Címkék: zugló Karácsony Gergely parkolás közbeszerzés

Parkolás ellenőrzés 4 milliárdért?

2017.02.03. 12:17 varnai

Képviselői megbízatás megszüntetése, a HUNGAST közétkeztetési szerződés meghosszabbítása 2022-ig, 4 milliárdos parkolási közbeszerzés, vállalkozói díj, köztéri emlékmű, kiemelt fejlesztési területté nyilvánítás, és a napirendről levett közbeszerzési terv beszámolója voltak a legizgalmasabb témák a január végi testületi ülésen.

Az ülés a szokásos 15 perces késéssel kezdődött, mert mint tudjuk a pontosság királyok udvariassága. A polgármester levette napirendről a Városliget Zrt-vel kötendő szerződést, (pedig igencsak fúrta az oldalam, hogy mire jutottak) és ami ennél bosszantóbb, a 2016-os Közbeszerzési terv teljesüléséről szóló beszámolót is. Minek is végignézni, hogy mennyi teljesült egy tervből, esetleg kielemezni miért nem valósult meg a közbeszerzéseink, tavalyra tervezett intézmény felújításaink többsége?

Elsőként is megszüntettük a ZIK-et, a Zuglói Intézményfenntartót, hisz az iskoláinkat, és vele a ZIK dolgozók többségét átadtuk az államnak. A többi dolgozó szét lett osztva a vagyonkezelő és a hivatal között. Ezzel remélhetőleg megszűnt az elmúlt két év gyakorlata, hogy a karbantartások, felújítások kapcsán egymásra mutogat a ZIK és a Városgazdálkodási Zrt. A 2014-ben a szocik által hozott igazgató még időben átzsilipelt a ZVK Zrt-be, úgyhogy az intézményi, óvodai költségvetési egyeztetéseket már a régi, hozzáértő vezetővel tárgyaltuk végig.

Pontosították a fűtés támogatás rendeletet. E szerint csak a kérelmező jövedelmét vizsgáljuk, tehát ha nagyonjómódúéknál a gyönyörű villában lakik pár milliós jövedelmű családtag, de az egész életében háztartásbeli, ezért  alacsony nyugdíjú nagymama kérvényezi, akkor ők megkapják a fűtéstámogatást. Hmmm.

Az MSZP Vállalkozói Díjat akar alapítani...  nem ment át. Nem hinném, hogy a politikusoknak a vállalkozókhoz kéne dörgölőznie. Megjegyzendő, a baloldal 15 milliót szavazott meg ifjú vállalkozók támogatására, de hogy ez hogyan, milyen eredménnyel lett elköltve, arról semmit nem tudunk.

Ezután jött a fizető parkolóövezetek üzemeltetési feladatainak ellátása című 5 oldalas előterjesztés, alátámasztva azt a Murphy törvényt, miszerint az előterjesztések vastagsága és jelentősége fordítottan arányos.

A szűkszavú Gazdasági alpolgármester által jegyzett előterjesztést mindkét véleményező bizottság, a Tulajdonosi és a Pénzügyi is elutasította. Nem véletlenül. A bizottságok mindenütt háttéranyagokat, számításokat kértek, már csak azért is, mert állítólag ezek léteznek.

A Jogi és Törvényességi Osztály véleménye hasonló volt: " A fő összegeket tartalmazó táblázat adatait megalapozó részletező táblákat javasolt a Képviselő-testület üléséig csatolni az előterjesztéshez." 

Ennek ellenére a háttérszámítások a testületi ülésig és ott sem lettek a képviselőknek kiosztva, sőt a megbízott szakértő sem lett meghívva...  így kellett volna felelősen döntenünk a 4.130.480.486 Ft összegű közbeszerzés elindításáról.

A parkolás a ciklus eleje óta napirenden van és a tucatnyi letoltes.jpganyagban eddig mindig csak az szerepelt, hogy a parkolás ellenőrzést a ZKNP fogja végezni. Az októberi parkolóóra beszerzés és annak üzemeltetésére kiírt 1 milliárdos közbeszerzés alátámasztására  - a szintén a helyszínen kiosztott - egy oldalas excel tábla évi 1 milliárdos bevételt prognosztizált, de az évi közel 1 milliárdos ellenőrzési költség, kiadás még véletlenül sem lett sehol feltüntetve. Jellemző módon a 2016-os költségvetésbe a parkolás elindulásától havi 100 milliós nyereséget, bevételt kalkuláltak be. Megjegyzendő az is, hogy a 2017-es elfogadott költségvetési koncepciónkban sem szerepel sehol a "parányi" egy milliárdos kiadási tétel. 

Na ehhez képest most, egy év után kiderül, hogy a ZKNP számára saját bonyolításban lehetetlennek tűnő feladat a parkolás ellenőrzése, (bár meg sem próbálták) viszont jól kiszámolták, hogy " bruttó 795.686.636 Ft-al olcsóbb az üzemeltetés, ha ezt kiszervezik, "külső gazdasági szereplő bevonásával oldjuk meg". 

A kapott egyetlen, a számok részletezése és indoklása nélküli excel táblával azt próbálták bebizonyítani, hogy ha az önkori üzemeltet, akkor a költségek folyamatosan emelkednek, ellenben ha a vállalkozó üzemeltet akkor nem. Vajon miért? Az önkori amúgy simán kialakíthat a saját számos üresen álló helyiségében ügyfélszolgálatot, backoffice-t és öltözőt, és az egyszeri kiadás után a formaruhák, az informatikai háttér, hardver, szoftver, mobilnyomtatók, stb. a tulajdonunkba kerülnek.  Egy cég nyilvánvalóan ugyanúgy megveszi az eszközöket, bért fizet és értelemszerűen folyamatosan - hisz nem csak öt évre tervezzük a parkolást -  bevételt, adót és tulajdonosainak 10-30%-nyi nyereséget akar termelni. A vállalkozó max. akkor lehet olcsóbb, ha csal, trükközik az állítólag szükséges 51 parkoló ellenőr bérével, járulékaival, nem jelenti be őket, stb.,  de ugye nem erre kalkulálunk...?

A parkolás ellenőrzés kiszervezésnek - mint ezt polgármesterünk is elismerte -  elég rossz felhangja, elég csak a Centrum Parkoló Kft. nemrég kezdődött büntetőügyére gondolni. Míg a parkoltató kerületekhez a végén alig csordogált pár millió a milliárdos bevételből, addig Fürst György VI. kerületi MSZP-s alpolgármesternek sikerült egy Rolls-rolyce-Phantomot (meg még ki tudja mit) összekuporgatnia. Bár a zuglói önkormányzat parkolója a ciklus kezdetén még csak puritánabb luxusautókkal rendelkezett, de nem árt az óvatosság.

A parkolás ellenőrzés kiszervezése közbeszerzés mindezek okán fideszes, LMP-s és Civilzuglós szavazatokkal leszavazásra került. Optimizmusra ad okot, hogy pár nappal a döntés után a háttéranyagokat megküldték a képviselőknek.

Elfogadtuk viszont a háziorvosi ügyeleti szolgáltatásra kiírt közbeszerzés elindítását. Az MSZP tartózkodott, mert ZESZ nem a házi  (az ő házi) közbeszerzési tanácsadójukkal dolgoztatott. Ide illik a "más szemében a szálkát...." mondás.

Négy ház kapott a Helyi Értékvédelmi támogatásból. A társasházak, családi házak még kevéssé ismerik ezt az új, a helyi vagy budapesti védettség alá eső épületek felújítására szánt forrást, lehetőséget ezért a 7 milliós keret nem is lett teljesen kihasználva. Amikor 2011 elején az én előterjesztésemben Zuglóban bevezettük a Helyi Védettség rendeletet, már akkor tervben volt a védelem és az állagmegóvási kötelezés mellé a harmadik láb, a támogatás.

Az MSZP elnapoltatta a a településképi eljárásról, és a kötelezően elkészíttetendő arculati kézikönyvről szóló anyagot. Kár, mert a törvény szerint szeptemberre kész kell lennie.

Egy ajándékba kapott szobrot helyezünk el a Csertő parkba. A szobor 1 milliós lehelyezési költségét a polgármester felszólalásommal egyetértve 500 ezer forintra csökkentette.

15 milliót szánunk a vészkorszak áldozatainak emlékező köztéri emlékmű pályázatára. Örülök, hogy ez esetben  európai módra pályázatot írunk ki és a polgármester nem egy ismerőse alkotását szándékozik megvenni pályázat nélkül jutányosan 20 milláért. A helyszín a Thököly út Stefánia sarok, ahol a sarki nyilasházban sok embert öltek meg brutálisan és vele szemben a Szociális nővérek otthona, ahol sok életet megmentettek. Remélem sikerül a patetikus, a drámai és a közérthető közti mezsgyén egy a drámai téma ellenére a lakosság által megszerethető alkotást létrehoznunk. Hogy a forgalmas kereszteződésbe illik-e, alkalmas-e a sarok nagyobb alkotás elhelyezésre ez ügyben vannak kételyeim.

120 lakásos ház épülne a Gizella út 24-26 alatt... a terv számomra elég gyanús, hisz a cég, hogy a minden lakáshoz kötelező telken belüli parkolást biztosítsa, parkológépeket tervez elhelyezni a pinceszinten. A gépek általában végül eltűnnek, vagy eleve be sem fér két autó egymás fölé a pincébe, és a lakók, ahogy ez majd 600 zuglói lakóval már megtörtént, nem kapják meg a használatba vételi engedélyt. Nem mellesleg az egyirányú egysávos utcácskába, a 3-4 szintes házak közé, a  környékre nem is illik egy ilyen monstrum épület. Tildy képviselő javaslatára elnapoltattuk. Megjegyzendő, miközben a 2013-ban elfogadott ZKSZT-nk  alapvetése az volt, hogy Zugló "megtelt" , a kerülett túl lett építve, a 2000-es évek házdömpingje után már nem támogatjuk a kerületben a tömeges lakóház építést, eközben idén 1300 lakást terveznek a kerületben felépíteni. 

E témához kapcsolódott a következő előterjesztés is: Egyes területek kiemelt övezetté nyilvánítása. Itt a Paskál terület volt a lényeges. A kerület egyik utolsó üresen álló értékes zöldterületét, legszebb patakparti részét ugyanis 2001-ben elkótyavetyélték eladták.  Most a beruházónak lehetőséget adnánk nagyobb szintterületi mutatóval több négyzetméternyi lakás építésére, ha a terület egy részén közparkot, rekreációs területet hoz létre. Az ötlet jó, a Civilzugló Egyesület már a választási programjában is javasolta ott  a Kopaszi Gáthoz hasonló konstrukcióban közpark létrehozását. (természetesen haveri Garancsik és 120 emeletes toronyház nélkül). Az előterjesztést egyhangúan támogattuk, az ördög az ajándékba adott plusz négyzetméterekben (500eFt /m2) és a cserébe kapott közterület fejlesztés értékében, az ellentételezés részleteiben lesz.

Folytatjuk a BVSC-vel az együttműködést, miszerint a zuglói nyugdíjasok és a hivatal dolgozói ingyen használhatják a BVSC medencéit - azaz az önkormányzat állja az évi 15 milliós cechet. (a tisztességes az lenne, ha az óvodai és bölcsődei dolgozóink is ingyen járhatnának) A Herminamezei nyugdíjasok élnek is a lehetőséggel, de erősen kétlem, hogy egy a kerület túlsó végében lakó nyugdíjas, mondjuk a Cinkotai útról hajlandó kétszer átszállni, egy irányba háromnegyed órát utazni, csak hogy ússzon egyet. Szerintünk a hatalmassá fújt BVSC komplexum helyett arányosabban kéne a kerület sportkapacitásait fejleszteni, és a kerület  a Füredi lakótelep közepén alakítana ki ki egy másik uszodát,  - mondjuk a kék óvoda évtizede üresen telkén. Egyúttal négy iskolánkhoz is séta távolságon belül lehetne tanuszoda.

A Testületi ülés a legtöbb közpénzről ezután döntött. 2022-ig hosszabbították meg a HUNGAST Kft. szerződését. A cég folyamatosan emelve a díjat immár évi 1,4 milliárdért végzi a zuglói iskolások, óvodások közétkeztetését. Én javasoltam, hogy tekintettel a folyamatos minőségi problémákra, a kondérszámra moslékba kerülő Zsurmóka levesre és társaira, írjunk ki új pályázatot és több részre osztva a kerületet kisebb, rugalmasabb beszállítókat találjunk, a minőségibb étel felé tolni a szolgáltatást. A cég ráadásul nem építette meg a főzőkonyhát sem az Angol-Magyar kéttannyelvűben sem a Hajósban. Ahol meg felújította a konyhát azt sikerült az tanítási időben elvégeznie. Mindhiába, csak én és Barta képviselő nem támogattuk a minimum  6 milliárdos döntést.

zsurmoka_leves.JPG

Zsúrmóka leves - kíváncsi vagyok a HUNGAST szerződést megszavazó képviselők közül hányan ettek már a cég a főztjéből

10.5 millióval támogatjuk idén a Zuglóiak Egymásért Alapítványt, mely a kerületi iskolásoknak ad ösztöndíjakat, támogatást. Idén már a hatodikosok és a tizedikesek is pályázhatnak.

10 milliót adunk a ZKNP-nek, hogy rendbe tegye, felújítsa, karban tartsa 21 önkormányzati intézményünk biztonságtechnikai eszközeit, riasztóit, kamera rendszereit.

Átláthatósági biztosunk újabb jelentést tett le. Ebben joggal állapítja meg, hogy a cégeink egy része nem teszi közé a szerződéseit. Hogy miért nem szab a polgármester határidőt a cégvezetőknek, nem tudni. A meglévők meg csak keresőszóval kutathatóak, tehát ha nem tudjuk kit keresünk, akkor csak úgy nem lehet a szerződések közt böngészni. Békefi úrnak, az MSZP által a tulajdonosi Bizottságba delegált jogászként még egy megbízatása van, a 2010-2014 közti szerződések áttekintése. Ez az anyag havi  másik 500 eFt-ért 10 hónapja készül. Mint a Luca széke. A polgármester szerint az anyag elkészült és jelenleg a hivatal jogászai vizsgálják. Hiába voltak a nagy szavak, láthatóan nincs valós szándék az elszámoltatásra. 

A Médiaszolgáltató Kft-nk végelszámolását a polgármester levette napirendről. Így mióta a kabinet berkeibe kerültek - azaz a Zuglói Lapok szerkesztőségének függetlensége már látszat szinten sem létezik - azóta az sem tudható, hány ember mennyiért készíti a tartalmas és objektív újságot.

33. napirendi ponton vita nélkül szavaztunk az eltűnő MSZP-s Sápi képviselő megbízatásának megszüntetéséről. Sápi után egy 100 milliót meghaladó köztartozás maradt, nem mellesleg ittas vezetés miatt is körözik. Az időközi választást április 23-ára tűzték ki. A Civilzugló Egyesület az egy éve képviselő nélküli körzetben a Hungária Kerepesi sarkán lévő patikában 30 éve dolgozó, 2014-es választáson 13%-ot elérő Drevenka Mónikát indítja. 

 

Szólj hozzá!

Címkék: időközi választás fűtés támogatás Civilzugló Egyesület Sápi Attila hungast kft parkolás közbeszerzés közbeszerzési terv paskál telek Drevenka Monika

süti beállítások módosítása