HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 106 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok


4,7 milliós lakbér tartozás? - a zuglói bérlakás gazdálkodás állatorvosi lova

2022.11.10. 20:18 varnai

Jó két hete a bérleményellenőrökkel az Ilka utca 13-ban, az egyik igencsak problémás önkormányzati bérházunkban jártam. A 100 éves épület lakásainak fele bedeszkázva, lezárva, a lakások egy részében nincs WC. A pusztulóban lévő házról itt láthatnak fotókat.

A bejárás után kikértem a házról és bérlőiről minden adatot a hivatal lakásosztályától és a ZVK Zrt-ről is. Kíváncsi voltam mit tud az önkormányzat a milliárdos értékű tulajdonáról, mennyire felelős gazdája az épületnek, mikor volt utoljára műszaki szemle? A sok lezárt ajtót látva rákérdeztem, hány lakás van kiadva, milyen komfortfokozatúak, mekkora lakbéreket fizetnek és mennyi hátraléka van a bérlőknek. 

311507668_1297505357743389_3713295310339425304_n.jpg

Az adatokat két hét alatt összegyűjtötték, korrektül megküldték. Lesújtóbbak mint gondoltam, pedig sok jóra nem számítottam. Lássuk:

A házról utoljára 2011-ben, azaz tizenegy éve készült "műszaki felmérés",  - ha a három lapból álló beikszelős papírt, szemrevételezéses felmérést annak tekinthetjük. Azaz 11 éve nem volt átfogó mérnöki felmérés, pl. a tetőről készülő szakvélemény, egy, a szükséges nagyfelújításokat számbavevő szakvélemény, költégvetés, akár a felújítást, lakásösszenyitásokat, komfortosítást javasló terv, végső megoldásként akár a szanálásról szóló a javaslat, melyet a képviselő-testületnek előterjesztettek volna. Hagyják az épületet összedőlni, miközben a lakásokat egyenként, a heti rendszerességel érkező havaria bejelentések után javítgatják. Nem csak ezt a házat, az önkormányzat 114 önkormányzati bérházából egyet sem újított fel az önkormányzat az elmúlt 13 évben.

A ház afféle állatorvosi lova annak, hogy  a Zuglói Önkormányzat az elmúlt tíz, húsz évben miként gazdálkodott a rábízott közvagyonnal, mennyire jó gazda, mennyit tesz valójában a sokat emlegetett lakhatási válság ellen.

A kétszintes épületben 50 lakás van, de a felük üresen áll. Van amelyik egy évtizede.

 

ilka13_ureslakasok.jpg

Biztos vagyok benne, hogy rengeteg albérletben küszködő, váróistás család bérelné ki akár felújítási kötelezettséggel ezeket az üresen álló lakásokat. A kisebb lakások pedig a mellettük lévőkkel egyesíthetőek lennének, tágasabb életteret adva az egyszobákban élő nagycsaládoknak, hisz van ahol 30 négyzetméteren, szoba konyhában nyolcan is élnek.

Az ötven lakásból 24 van kiadva. A 10e Ft alatti lakbérek szociálisak, a pár "magasabb" 20e Ft körüli lakbér úgynevezett költségalapú. De a piaci lakbéreket ismerve elmondhatjuk, ezek a lakbérek a piaci lakbérek negyede, fele sincs. De a lakbér fizetésben sincs sok köszönet:

ilka13_hatralek.jpg

Igen, jól látják, a lakbérek rendkívül alacsonyak, a piaci lakbérek törtrészei, pár doboz cigi áráért lehet lakni a zuglói önkormányzat bérházaiban.

Nem nehéz belátni, ha egy kétszintes, 50 lakásos ház  összes lakója mindösszesen havi 224 ezer forint lakbért fizet,  - már ha befizetnék ennyi gyűlne össze -  ebből az összegből  sem a százéves épület, sem a lakások állagmegóvására nem fog telni, egy  felújításra pedig sosem fog jutni saját erőből. Azaz mindig a kerület többi lakója fogja az adójából az itt, és a többi 2200 bérlakásban élő család lakhatását biztosítani. 

És azt is láthatják, a ház bérlőinek többsége még ezt a minimális lakbért sem fizeti, a legtöbben több havi lakbérrel tartoznak, sőt van olyan család amelyik 4,7 milliót "takarított meg", két másik család pedig 2 millió fölötti lakbérrel adósunk. Ki tudja hány éve, - évtizede - nem hajlandóak lakbért fizetni?

Hogy hány éve nem fizetnek,  milyen lépéseket tett az elmúlt években az önkormányzat, hogy a lakbért beszedje, (azaz leginkább mit  nem tett) erre most adok be közérdekű adatkérést. Az azonban bizonyos, ezeket a milliós, százezres összegeket sosem fogjuk tudni beszedni, egy idő után a kintlevőséget leírja az önkormányzat. 

Természetesen elfogadható, ha valaki egy-két hónappal megcsúszik, lehet problémás élethelyzet, állásvesztés, bármi, és ilyenkor segít a lakbérrel, akár rezsi kifizetésével a szociális  ellátórendszerünk. De amikor hosszú évekig nem fizetnek jövedelemmel rendelkező, hisz költségalapú lakbért fizető családok..? És ezt az önkormányzat hallgatólagosan hagyja. Ki a felelős ezért a hűtlen kezelésért, az efajta vagyonkezelésért??? 

Az Ilka utca 13. ijesztő lakbérfizetési tendenciái nem egyediek, az egész önkormányzati lakásgazdálkodást hasonló állapotokat jellemzik. Nem véletlenül. Mivel Zuglóban az elmúlt ciklusban semmit nem tett Karácsony polgármester és a területért felelős Szabó Rebeka alpolgármester a lakbérek beszedéséért, sőt nagy csinnadrattával bejelentették, hogy Zuglóban nem lesz kilakoltatás,  ezért a bérlőink több, mint 35%-a szokott rá pár év alatt a nem fizetésre: több százan tartoznak millió fölötti lakbérrel. Nem csoda, hogy a 2500 önkormányzati lakásunk, nemhogy bevételt, de évi 500 milliós veszteséget "termel". Ezt a rossz  beidegződést nem könnyű megváltoztatni. 

Az igazságtalanságot jellemzi, hogy van aki évtizedek óta várólistán van és fizetne korrektül, míg másik sok ezer család aki nem volt olyan szerencsés, ügyes, hogy önkormányzati bérlakást szerezzen az havi 120-200.000 forintot fizet albérletéért. És ha elmarad egy hónappal simán utcára teszik.

Alább az Ilka 13-tól ötven méterre álló Cserei utca 3. A lakásgazdálkodás évtizedes problémáiról ITT írtam.

cserei_3_4669net_1.jpg

 

 

komment

Címkék: karácsony Gergely polgármester Szabó Rebeka alpolgármester Ilka utca 13. önkormányzati bérház szociális lakásgazdálkodás

Közérdekű kérdések és válaszok

2015.11.18. 13:25 varnai

Született-e közétkeztetés ügyben feljelentés, miért nem valósult meg a testületi ülések online közvetítése, hogy áll a közbeszerzési terv..?  Az október 15-i testületi kérdésre több témában tettem fel közérdekű kérdéseket. Íme a törvényben lehetséges maximális harminc nap alatt megszülető válaszok és pár kommentem hozzájuk.

A válaszokat elég írásban megküldenie. Kérem viszont, hogy ne általánosságban, hanem a konkrét kérdésekre, pontonként válaszoljanak.
  1. A ciklus eleje óta milyen közbeszerzési eljárások lettek meghirdetve, mind a hivatal, mind az önkormányzat cégeit beleértve ?
  2. Melyek voltak ebből nyíltak, melyek meghívásosak, tárgyalásosak?
  3. Mely cégek lettek meghívva, kik nyertek?
  4. Hány közbeszerzés lett sikertelen, érvénytelen? Miért? pl. Mogyoródi sportpálya?
  5. Az elfogadott közbeszerzési tervünkből mennyi, melyek valósult meg, melyek nem voltak benne?
  6. A közbeszerzéses munkák el lettek-e már végezve, ki lettek-e fizetve, és tudomásunk van-e alvállalkozók bevonásáról, illetve arról, hogy azok ki lettek-e fizetve?
  7. Mekkora összeg került e közbeszerzések által elköltésre?

2.A testületi üléseken és a médiában többször elhangzott, hogy a polgármester több ügyben, pl. a közétkeztetés ügyében konkrétan "a  feljelentés megtételét fontolgatja".

Mely ügyekben tett és mikor feljelentést? Ha nem tett, akkor milyen okból kifolyólag nem tett?

3. A Civilház "elveszett" de kifizetett zöld teteje ügyében mióta van folyamatban a vizsgálat? Ha lezárult, akkor megismerheti-e a Képviselő-testület a vizsgálat eredményét?

Az aláírt teljesítés igazolás ügyében született-e feljelentés? Mekkora kár érte az önkormányzatot, a meg nem épített, de kifizetett zöldtető, illetve mekkora kár érte az önkormányzatot a kihagyott zöldtető miatt bekövetkezett beázás miatt?

4.  Testületi ülések online közvetítése.

A Képviselő-testület 138/2012. (III.01.) sz. határozatában és  280/2012. (IV.19.) határozatában döntött a testületi ülések online közvetítéséről.

A határozat azóta is él, végrehajtva ellenben sem az elmúlt ciklusban sem az új ciklus majd egy éve alatt nem lett. Most, amikor az ÁTLÁTHATÓSÁG az új vezetés egyik vezérelve lett, szerencsés lenne megvalósítani az oly sokáig szabotált, és pár millió forintból megvalósítható fejlesztést, mely a zuglóinál nagyságrendekkel kisebb önkormányzatoknál már évek óta bevett gyakorlat. Különösen fontos lehet ez most, hogy már semmilyen TV anyagot nem gyárt a Zuglói Médiaszolgáltató Kft, tehát a testületi működésről, döntéshozatalról, vitákról már egyáltalán nem kap képet a lakosság

  1. Miért nem hajtanak végre egy hatályos Képviselő-testületi döntést? Mikor tervezik megvalósítani? Kértek-e be az elmúlt háromnegyed évben árajánlatokat?
  2. Most, hogy nyár óta a Médiaszolgáltatóban a videós tudósítások gyártása megszűnt,  stábok megszüntetésre kerültek, hogy változott a Médiaszolgáltató költségvetése, létszáma?
  3. Nem tervezik-e, hogy megállapodnak a Zugló TV-vel, mely a Papcsák korszak előtt egy évtizedig sikeresen és tiszteségessen tudósított a kerület életéről, és a közszolgálati csatornája máig megvan?

5.

Október 15-én mekkora összeg van a költségvetési tartalékban?

Mekkora összeg van jelenleg az 50 milliós polgármesteri keretben? Eddig mire lett költve belőle?

6..

Mikor és milyen megállapodás született a BVSC-vel a járda és kerékpárút ügyében?

Kérem tegye nyilvánossá a megállapodás szövegét.

Mikor kerül a testület elé az utak megépítésére az előterjesztés?

Fáradozását köszönve,....

A Válasz:

varnai_laszlo_kozerdeku_valasz-1.jpg

varnai_laszlo_kozerdeku_valasz-2.jpg

varnai_laszlo_kozerdeku_valasz-3.jpg

 

 

Önmagában már az dicséretes, hogy az előző ciklust meghaladva immár nem kell kiperelni az adatokat. 

1. A közbeszerzések listáját pár nap múlva közzéteszem. Stay with us! : )

2. Számomra érthetetlen és elfogadhatatlan, hogy egy éve vizsgálják a szerződéseket.  Itt vagy az érdemi szándék, vagy a  hozzáértés hiányzik a nagy elszámoltató elszámoltatásához.

hajos_konyha_3020.jpg

 Természetesen nem kell minden szerződést átvizsgálni, tudjuk melyek "büdösek". A HUNGAST-tal kötött  évi egy milliárdos közétkeztetési szerződésről, különösen a választások előtt pár nappal aláírt tálalókonyha kiszervezésről viszont már az elejétől tudtuk, hogy az előnytelen a kerületnek. A polgármester a szerződésről az Index-nek nyilatkozott, a cikk ELINDULT PAPCSÁK ELSZÁMOLTATÁSA címmel olvasható, a polgármester abban július elején még a feljelentés fontolgatásáról beszél. A szerződés újrakötése után a feljelentés elmaradása feltehetőleg azt jelzi, hogy az része volt az  új alkunak.  

A képen látható Ungvár utcai Hajós Alfréd általános iskolai, és a Hermina úti Angol-magyar Kéttannyelvű földszintjén lévő fözőkonyhák évek óta üresen állnak. Az új szerződés szerint a cég berendezi a konyhákat, és bérleti díjat fizet, de ennek, bár fél éve megtörtént a szerződés módosítás, nincs nyoma. Az iskolák hosszú évek óta hiába kérik azokat.

3.  Ez a válasz maszatolás, ennél mindenki többet tud. Isten tudja miért nem rendelnek el vizsgálatot, de nincs is rá igazán szükség. A Városgazdálkodási Zrt. akkori műszaki igazgatója írta alá a teljesítésigazolást. A polgármester, a cégvezető mégsem tett feljelentést hűtlen kezelés ügyében, pedig a valótlan teljesítésigazolás kiállítása sok milliós teljesítés nélküli kifizetést takart, hisz a zöld tető nem épült meg és az "újraépítése" 30 milliós költség.

4. Az online közvetítésekről érvényes testületi határozat van érvényben, és a költségvetést az ÖTV szerint ezen határozatok figyelembe vételével kell összeállítani. A költségvetés összeállításáért pedig maga a polgármester a felelős, tehát ő maga hagyta ki ezt az amúgy jelentéktelen tételt.  Hogy Papcsák szabotálta a döntést, a nyilvánosságot azt megértem, de miért kellett ezt a gyakorlatot az átláthatóságot zászlajára tűző Karácsonynak egy éven át folytatni? Az online közvetítés megoldható lenne 6-8 millióból, tehát akár a polgármesteri keretből is kijöhetett volna, hisz abban még év végére is maradt 30 millió forint.

A Zugló TV az egyik első közszolgálati tv volt, mely megalakult a rendszerváltás után és  két évtized alatt  igen közkedvelté vált a zuglóiak körében. Nem volt olyan kerületi rendezvény, esemény, testületi ülés, melyről ne tudósított volna. A fontos médiumot, mely makacsul őrizte szakmai függetlenségét ezért Papcsákék a 2010-14 közötti időben az önkormányzati támogatást elvonva próbálták megfojtani és saját TV-t próbáltak (sikertelenül, sok millióért) létrehozni. A Zugló TV mindazonáltal kiböjtölte Papcsákot, sőt a legdurvább papcsáki  propaganda idején a lakosság objektív tájékoztatásával hozzájárult Papcsák bukásához.

De a TV-nek az új vezetésben is csalódnia kellett, az új önkormányzatban a fél évig tartó tárgyalások alatt nem volt valós szándék a megállapodásra, azaz ők is csak megszerezni akarták a céget, a sugárzási jogot. és teljes kontrollt akartak. A kivéreztetett céget végül sikerült megszerezni, egy a zuglói MSZP-hez közel álló cég vette meg, jellemzően ma dr. Imre Gergely ügyvédnek,  volt MSZP-s frakció vezetőnek van a volt szerkesztőségi szobában az irodája. Ügyes.

zuglotv.png

Együtt tették tönkre! - jobb és baloldal közösen

Kíváncsi vagyok, ha meglesz a digitális sugárzás, és különösen a választások közeledtével mit kezdenek majd az újra fontossá váló TV-vel.  

A költségeket illetőn viszonyításként: 2010-ben a Zugló TV működése és a Zuglói Lapok kiadása, szerkesztése 80 millióból kijött. Ebből a Zugló TV az évi 25 milliós támogatást kapott, mellette a reklámbevételből működött. Idén a 117 millióból csak az újság meg az online jön ki, 10 főállású alkalmazott kell ahhoz, amit régen pár szabadúszó újságíró megcsinált.  Igaz, Papcsákék idejében még ennél is többet költöttek, de ugye nem az a mérce? 

Úgy tűnik a baloldal sem akarta, sőt mint látjuk nem is áll már szándékában, hogy egy önálló, független kerületi TV létezzen, és objektíven, politikai kontroll nélkül tájékoztasson. A kerületnek, a zuglóiak közösségének nagy veszteség a közösségi TV-jük elvesztése. 

5. A Polgármesteri keret táblázata. Korrekt.  Belefért volna a testületi ülések online elérhetőségének biztosítása, mi több még a Zugló TV támogatása is, még úgyis, hogy a rákosrendezői kerékpárút  az ígéret szerint decemberben ebből lesz finanszírozva.

varnai_laszlo_kozerdeku_valasz-12.jpg

 

 

 

komment

Címkék: feljelentés közbeszerzés zugló TV online sugárzás civilház zöld tető karácsony Gergely polgármester

süti beállítások módosítása