HTML

Napirend utáni monológ

Hogy működik egy önkormányzat? Hogy születnek, és mi motiválja döntéseket egy 106 ezres kerületben, Magyarország 7. legnagyobb "városában" Zuglóban? Mint " új fiú a kupiban" friss képviselőként a Zuglói Önkormányzatban szerzett élményeimet próbálom terápiás céllal kiírni magamból. - írtam blogom indításakor 2010-ben. Ma már, 2015-ben, második ciklusomat töltve a kerület rutinosabb képviselői közé tartozom. Civilként fotós (www.varnailaszlo.hu) és TV szerkesztő vagyok, egy öt éves fiam és egy 25 éves lányom van. Születésem óta Zuglóban élek. A kisföldalatti végállomáshoz tervezett megalomán pláza ellen 2007-ben létrejött Civilzugló Egyesület (civilzuglo.hu) egyik alapítója vagyok. Az egyesület a gyakorlatban mutatja meg a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elvét. A környezetet és épített örökséget védő egyesület sikerrel akadályozta meg a túlépítést, szervezett közösségépítő Herminamezei Napokat és védi Zugló kertvárosi jellegét. Kérlek lájkolj minket a Facebookon! 2009-ben az LMP egyik alapítója voltam. A rendszerváltáshoz mérhető élmény volt egy pártot a semmiből létrehozni, és kegyetlen sok munkával bejuttatni a parlamentbe. Sajnos az LMP-n belüli kiszorítósdi 2013-ban engem is utolért. 2014-ben a Civilzugló Egyesület immár önállóan mérette meg magát az önkormányzati választáson, és harmadik erőként kerültünk be az új képviselő testületbe. Nevemhez fűződik a Helyi Épített örökség védelmi rendelet elfogadtatása, és Herminamező jelentős részének forgalom csillapítása, a balesetek megelőzése. Jelentős eredmény, hogy előterjesztésemre egész Zugló területén 214 helyen kerékpártárolók kerülnek elhelyezésre. Aláírásgyűjtéssel védtem meg a Hermina úti szakrendelőt a tervezett bezárástól. Mint ellenzéki képviselő számos Zuglónak ártó, közpénzt szóró, korrupció gyanús ügyet akadályoztam meg, vagy legalábbis hívtam fel a közvélemény figyelmét rájuk. Egyesületünk kűzd a Városliget beépítése ellen, szakmai vitákon veszünk részt, tüntetéseket szervezünk, 20.000 aláírást gyűjtöttünk az értelmetlen parkpusztítás ellen. Mára a kis herminamezei csapatból, az egész kerületben tagsággal rendelkező, beágyazott, kerületszerte ismert egyesületté váltunk. Keressen meg minket bármilyen helyi üggyel! varnai.laszlo14@gmail.com 06 70 436 07 67

Találkozzunk a Facebookon!

Friss topikok


Száz lakást, ezeret!

2022.05.22. 23:41 varnai

A május 26-i testületi ülés napirendjén rengeteg fontos előterjesztést tárgyalunk. 

Több un. településrendezési szerződés is a testület elé kerül, azaz a lakosság kifejezett akarata ellenére a Zuglói Építési Szabályzatunk egy kiskapuját kihasználva egyre több óriási társasház építését, azokban egyre több lakás építését akarják engedélyezni. 

Azonban a legnagyobb összegről döntő előterjesztések, pl. a kerület évi 1,4 milliárdos közétkeztetésének,  és hasonló nagyságrendű parkolásunk sorsáról döntő, vagy a Dűrer Kert beruházóval megkötni szándékozott szerződés mindmáig nem olvasható a govcenteren, mert nincs feltöltve. Ez nem csak SZMSZ ellenes, de a felelős döntéshozatalt is lehetetlenné teszi, hisz a képviselők nem tudnak felkészülni, az anyagokról szakértőkkel konzultálni.

kt_meghivo_2022-5-26-1.jpg

 

Az áram és földáz beszerzésünk nyilt közbeszereztetésére a Civilzugló Egyesület még 2017-ben tett a javaslatot. Ahhoz képest, hogy az intézmények egyenként kötnének szerződést, így összevonva, a nagykeresekedőket elektronikus lejtéses közbeszerzéssel megversenyeztetve évi akár 100 millió forintot is megspórolhatunk. 

kt_meghivo_2022-5-26-2.jpg

Mint a govcenterből látni a napirenden szereplő 4. 5. napirend hiányzik, nincs feltöltve.

govcentr.jpg

Pedig a 4. napirendi pont, a kerület évi 1,4 milliárdos közétkeztetésének rendbetétele, a tisztességes közbeszerzés kiírása napi tizezer gyerek étkeztetésének minőségéről dönt további hosszú évekre. Azt hogy ne zsúrmóka levesek, de minimum ehető, mi több ízletes ételt kapjanak, és lehetőleg olcsón, azaz ezt a hatalmas üzletet ki kapja, nem a pályázatoknál, hanem most a közbeszerzés feltételeinek meghatározásakor fog eldőlni. 

zsurmoka_leves.jpg

Ugyanis az elmúlt években a Bánki Erik fideszes képviselőhöz köthető Hungaston kívül másnak esélye sem volt pályázni... A leggyakoribb eszköz, hogy olyan mértékű referenciát kérnek, hogy a Hungaston kívül más cég nem is tud pályázni. A cég eddig nagyon közel állt, azaz ült a kerület urához ( Bánki a parlament Gazdasági Bizottságának elnöke, míg Tóth Csaba az alelnöke volt) nagyvonalúságunkra jellemző, hogy nemrégiben 52 millió forintot felejtettünk a Hungastnál.

Az 5. pont pedig a parkolásunkhoz szükséges parkolóórák, parkolóhelyek üzemeltetéséről szólna...  Az eddig méregdrágán, a 2017-ben beszerzett 202 óráért darabonként havi 72.000 Ft-ot fizetünk, jóval többet mint más kerületek. Nem csoda, hogy a parkolást sikerült veszteségessé tenni.  A 2020-as beszerzésnél kisebb koalíciós pávatánc után további 76 órát vettünk  - érezvén az összeg abszurditását -  ezért a darabonkénti havi üzemeltetés árát leengedték 40.000 Ft-ra, kihagyván a helyek takarítását (téli hólapátolás...(nincs hó)) és a jelzések felfestését. A döntés tehát milliárdos üzletről szól:  2+2 évig évi hozzávetőleg 13.000 parkolóhely üzemeltetéséről, a 278 parkolóóra üzemeltetésének közbeszereztetéséről szól (szólna, ha fel lenne töltve).

Hogy a zuglói parkolással mi a baj, azt az országos média, különösen a 444.hu számos cikkben feltárta. A már a kiíráskor általam megfogalmazott korrupciós gyanút utólag igazolni látszik, hogy pénz nem vész el, csak a tulajdonosa változik, a szerződést erőltető akkori parlamenti képviselőnk Tóth Csaba mentelmi jogát kikérték 2022. márciusában, és meggyanúsították befolyással üzérkedés bűncselekményével. 

kt_meghivo_2022-5-26-3.jpg

kt_meghivo_2022-5-26-4.jpg

Az önkormányzti cégek éves beszámolóinál és terveinél elvi problémánk van, hiszen a Civilzugló Egyesületet egyetlen cég felügyelő bizottságába sem engedték be, azaz az önkormányzat költégvetésének jelentős részét elköltő cégeink gazdálkodásába, napi működésébe nem tudunk, nem  engednek minket belelátni. A lakosság jelentős részét képviselő civilek ilyen durva kiszorítását épp a "baloldali" polgármester, az ellenzéki többség műveli.

19. pontban a Padlizsán utcai közösségi kertünk esővízzel locsolását próbáljuk megoldani a környező házak tetőiről.

A 20. pontban a Lakáshasznostási tervben sok egyéb jó ötlet mellett 55, évek óta üresen álló, rossz állapotú önkormányzati lakásunk eladására tesznek javaslatot. Így fogynak el szép lassan a lakásaink. Mivel az önkormányzati bérházakra, a lakásokra egy évtizede jóformán nem költünk egyre több ház jut el a felújíthatatlanul romos, csak szanálásra alkalmas állapotba. A lakásokat pedig cégek vásárolják fel, amelyeknek, láss csodát megéri felújítani és bérbeadni, eladni ezeket.

21. Az Angol utca 55-59-61. alatti telkek átszabása: egy nagy, eladásra és beépítésre szánt és egy kisebb, a lakóépület hátsó kertjének szánt telek, közterület létrehozására szánt "telekalakítás". A kerület maradék telkeinek, zöldterületeinek eladása és beépítése a haszon maximalizálására törekvő építési vállalkozóknak és a velük összejátszó pár politikusnak, de nem az itt élő zuglóiak áll az érdekében.

23. A Bosnyák tér sarki három helyi védettség alatt álló három műemlék épületét Karácsony regnálásának utolsó napjaiban, 2019. októberében adta el. A beruházó a ZÉSZ szerint lehetséges 32 lakás helyett, az un. engedményes mértékkel maximálisan élve 55 lakást építene a saroktelken. A főépítész által támogatott terv egyáltalán nem illik a Bosnyák térre, nemcsak hogy egy kis teresedés nem marad ott, ahol nemrég a gyroszos előtt még ki lehetett ülni, de még pár fának sem jut hely az óriási épület előtt. 

bosny_epulet.jpg

Ilyen volt, ilyen lesz. Az évek óta pusztuló historizáló villát, az ákombákom ráépítés mögött megbújó századfordulós patika épületet, és a volt híres mulatót 250 millióért adták el, és még tavaly ledózerolták.

nagy_lajis142.jpg

 55 lakásos társasház  - még egy kis teresedésnek, pár fának sem jut hely az épület előtt. 

Hasonlóan durva túlépítés elfogadását javasolja előterjesztésében a Tóth Csaba gyártelepét dugdosó Inkubátor Alapítványos Hajdú Flórián a Gizella út 24-26. telekre.  

Gizella út 24-26. szám alatti, 32559 hrsz.-ú ingatlan (a továbbiakban: Ingatlan) övezeti besorolása Ln-2/1, nagyvárosias, jellemzően zártsorú, keretes beépítésű lakóterület, ahol a lakásszám megengedett alapértéke 92 db, míg az engedményes érték 185 db. Az övezetben a terepszint alatti beépítés legnagyobb mértéke 60%. ... A beruházó kérelmezte a lakásszám alapértékén túl plusz 45 db lakás, így összesen 137 db lakás megépítését, és parkolóterület kialakítása érdekében a terepszint alatti beépítés maximum 90%-os megvalósítását, mellyel az épület parkolási igényein túl többlet parkolók létrehozása is a cél. Beruházó a kérelmében a városrendezési megállapodás megkötésének szándékát is jelezte.

Tehát 92 helyett 137 lakás épülne, 50%-al több. Furamód, bár a tervek még a kerületi építészeti tervtanács előtt is jártk, semmiféle tervet, alaprajzot, beépítési tervet, látványtervet nem kívánnak a képviselő-testületnek megmutatni.  Még az sincs leírva, hogy hány plusz parkoló épülne éss ez miért is előnyös a környékbelieknek? Az előterjesztésből hiányzik a zöldterületi mutató változása, a párkánymagasság és a többi fontos szám is. A környéken nincs efféle lakóház monstrum. A beruházó a plusz 45 lakásért 150 milliót ,azaz lakásonként 3,3 milliót adna az önkormányzatnak. A lakásokat pedig ha átlag 60 millós átlagáron árulná... akkor 2,7 milliárddal több bevételt realizálhatna. Ügyes.

Miért van az, hogy akik a családi házas, kertvárosias Zuglóba minden gond nélkül benganagy sokemeletes társasházak építésére tesznek javaslatot,  Hajdu Flórián vagy a polgármester azok mind az agglomerációban, erdők szélén, nagykertes családi házakban laknak?

gizella24_26.jpg

 

kt_meghivo_2022-5-26-5.jpg

A 26. és 27. számú előterjesztések tartalmai sincsenek feltöltve, csupán napirend címekként szerepelnek.

Vajon miféle megállapodást akar kötni a polgármester a "nemzetgazdaságilag kiemelt beruházás" státuszt kapott és már javában épülő, Isvánmező épületei közé durván nem illő hatalmas, 1000 autós mélygarázsos 30.000 négyzetméteres lakás és  irodaház komplexumot építő NER oligarcha Garancsi Istvánnal?

És milyen újabb ingatlanok értékesítését tervezi Hajdu Flórián, Tóth Csaba itt maradt jobbkeze?

A 30-as számú előterjesztésnél  az előterjesztő, Rózsa András a testületre hagyja a politikailag és korrupciós szempontból is sikamlós döntést.

A sluszpoén a 33-as. Baracskai Gábornak, a Városgazdálkodási Zrt. menesztett igazgatójának plusz hat hónapig engedélyezzük az önkormányzat Chewrolet SUV-jának magáncélú használatát...  miután hat hónap végkielégítést is kialkudott. Miért is?

kt_meghivo_2022-5-26-6.jpg

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: közbeszerzés fizető parkolás Hajdú Flórián alpolgármester HUNGAST Kft Dienes János főépítész Dűrer kert Gizella utca túépítés

Fizetőparkolás a garázssor helyén?

2020.01.31. 13:17 varnai

Sorra kapják a Francia úti garázsok tulajdonosai a MÁV-tól a felmondó leveleket. A harminc éve létező garázssor lebontatásának indoka a MÁV tájékoztatása szerint, hogy a zuglói önkormányzat a területen fizetőparkoló helyeket fog kialakítani. Az alpolgármester és az országgyűlési képviselő azonban tagadja, hogy ilyen terveik lennének. Valaki nem mond igazat.

A közel 300 garázs a '90-es években engedéllyel épült a MÁV által bérbeadott területre. A töltés védőtávolságában lévő, ideiglenes építési engedéllyel rendelkező, szabvány betonidom garázsor felépítménye bár brutál betontömb, de jogilag "ingóság", az alatta lévő földterület után a bérlők negyedévente fizetnek a MÁV-nak. A garázsok egy részébe még szabványos villanyórás villany kialakítás is került. A bérlők jórészt Francia útiak, szűk környékbeliek, zuglóiaik.

franciaut2.jpg

Baloldalt MÁV területen a garázssor, jobbra a két éve létrehozott fizetőparkoló övezet 80-90%-ban üres parkolóhelyei.

Egy ilyen terület mentén álló parkolóóra üzemeltetéséért darabonként havi 70.000 forint+Áfát fizetünk, mi több 2017-19 között egy-egy ilyen üres autónyi hely ellenőrzéséért további havi 6000 forint+Áfát fizettünk ugyanannak a Centrumhoz köthető cégcsoportnak egy az olcsóbb ajánlattevőt kizáró, illetve egy másik, egypályázós közbeszerzés eredményeként.  Vajon fognak-e az autósok a garázsok helyén létrehozott parkolóhelyekre állni, ha a mostani helyek is üresek?

A felépítmény tulajdonosoknak egy hónap alatt kéne "elszállítaniuk" vagy lebontaniuk az egy, hozzávetőleg 6--7 tonnás tömbből álló monolit beton szerkezeteket, melyeket szakemberek szerint csak sorban lehetne felszedni, és speciális teherautókkal elvinni. Hogy sérülés nélkül felszedhetőek-e, hogy máshová letehetőek-e, (hová?) ez még kérdéses.

A pletykák szerint a gyors felmondás oka, hogy a zuglói önkormányzat  a fizetős parkolóhelyeket alakítana ki a területen. A lakók ezért levélben fordultak a polgármesterhez, aki Hajdú Flórián gazdasági alpolgármesterhez irányította őket. A két lakos január 29-re kapott időpontot az alpolgármestertől,melyre engem is elhívtak, és a beszélgetésen meghökkenésünkre megjelent Tóth Csaba országgyűlési képviselő is, aki kvázi polgármesterként nyilatkozott meg a beszélgetés során.

Elmondták, hogy a kerületvezetésnek semmiféle ilyen szándéka nincs, a MÁV az illegális szemétlerakás miatt akarja a garázssort megszüntetni, de lehet, hogy a síneket akarják bővíteni. Ehhez képest meglepően tisztában voltak a felmondások állásával.

Szavaiknak ellentmond a MÁV hivatalos levele, melyet a Ripost megkeresésére adott:

Megkeresésére válaszul az alábbi tájékoztatást nyújtjuk:

A Francia úton lévő területet a jövőben a MÁV Zrt. közérdekű hasznosításra, azaz parkolóhelyek kialakítására átadja a XIV. kerületi önkormányzatnak. A területen várhatóan kb. 450 parkolóhely létesíthető. Az önkormányzattal a vasúttársaság folyamatosan egyeztet. A Francia út teljes hosszában 300 garázs épült fel az elmúlt években, melyek csupán ideiglenes építési engedéllyel rendelkeztek. A bérlői jogviszonyokat a bérleti szerződésben lévő felmondási időkre figyelemmel mondja fel a vasúttársaság. Szerződés szerint a bérleti jogviszony indoklás nélkül bármikor felmondható, mindkét fél részéről. A felépítményeket a bérlők saját költségen építették vagy építtették, amelyek nem képezik a MÁV Zrt. tulajdonát. A területet a bérlőnek tisztán rendezetten kell visszaadnia, a felépítmény bontásáról, a törmelék elszállításáról szerződés szerint neki kell gondoskodnia. Az ott lakók számára visszatérő gondot jelent, hogy a Francia úti garázssorok melletti területet illegális hulladéklerakónak használják. Ez a rész országosan a legfertőzöttebb területnek számít. Az elmúlt két évben a Francia úti garázssorok melletti és a Mexikói úti vasúti területekről 366 tonna hulladékot szállíttatott el a MÁV.

Üdvözlettel:

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság

 MÁV Magyar Államvasutak Zrt.

Kommunikációs Igazgatóság

A MÁV világosan fogalmaz, a felmondások oka, hogy a zuglói önkormányzat fizető parkolóhelyeket akar kialakítani a területen. Csakhogy a képviselő-testület semmiféle ilyen értelmű döntést sem az elmúlt ciklusban, sem az új kerületvezetés alatt nem hozott, ez  a fizetőparkolási politika-gazdasági lobbi magánakciója.

Az illegális szemétlerakás kétségkívül nagy probléma, de mint az alábbi fotóból is látszik, a garázssornak ehhez semmi köze. Az a döbbenetes, hogy az önkormányzat százmilliókat költ a ZKNP-re, a kamera rendszerre, azok üzemeltetésére, de mégsincs tettenérés, amikor teerautószám borogtják a szemetet a töltésoldalra.

vasutallomas_szemet.jpg

Teherautóról letett szeméthalom Zugló asútállomás alatt, 30 méterre a bíróság sarkán lévő kameránktól. Mi a bánatnak kamerarendszer, ha nem tudjuk tettenérni a szemétlerakókat? 

A garázstulajdonosok felismerték, hogy csak közösen tudnak kiállni a saját érdekükben, most vasárnap is találkoznak a Báthory parkban.

Képviselőként, egyetérve velük igyekszem őket segíteni. Mert hát szerződések  felmondása nagyon gyanús, és ebben a formában sem a MÁV, sem a lakosok, sem az önkormányzat érdekét nem szolgálja. 

img_2709_1.jpg

Véleményem szerint a garázsokat elbontatni, és a helyükön parkolóhelyet létrehozni gonosz és ostoba elképzelés. A Francia úton  és környéken lakók eddig a vasút rozsdás porától, időjárástól, lopástól védetten tarthatták az autóikat. 

A MÁV eddig bérleti díjat szedett, ettől ezentúl elesne, hogy ez a bérleti díj mennyire reális,   nem tudom, de a MÁV természetesen kezdeményezheti a megemelését, a felmondás oka azonban nem ez. Hogy az önkormányzat mennyit fizetne a jelenleg befolyó bérleti díjak helyett, nem tudni. 

A fizetőparkolóhelyek most is üresek, miért lennének tele a garázsok helyén kialakítottak? A garázstulajdonosok zuglóiaik, tehát egyből kiváltanák az éves ingyenes parkolóengedélyt, és ugyanott állnának, a kerület tőlük pénzt nem látna, és a parkolóhelyeken épp ugyanazok a kocsik állnának, immár védtelenül.

Természetesen az illegális szemét lerakásának oka nem a garázssor, és különösen nem a garázstulajdonosok, hisz az illegális szemétlerakás még sokkal erőteljesebb a töltés mentén ott, ahol nincs garázssor. 

A garázssor felszedésének egyetlen közcélú indoka lehetne, ha a területen új sínpár épülne, de ilyen tervek még vázlatszinten sem léteznek. A környékbeliek joggal várják el a MÁV-tól, aki a terület tulajdonosa és annak hasznát is szedi, hogy a területét tisztán tartsa. Hasonló elvárás, hogy előbb-utóbb elkészüljön a töltés koronáján a zajvédőfal is.

3 komment

Címkék: garázssor MÁV fizető parkolás Francia út Tóth Csaba országgyűlési képviselő Hajdú Flórián alpolgármester C-WARE Centrum parkoló Kupper András

A lehülyézett testület egyikeként

2019.04.21. 21:44 varnai

 Újabb fejezetéhez érkezett a zuglói parkolás saga, a felelősség elhárítás alfejezet részeként ország-világ hallhatta polgármesterünk véleményét, miszerint a zuglói testület hülyét csinált magából. 

Mert ő semmiképp nem tartozik azok közé, akik fizetőparkolás ügyben az elmúlt hónapban hülyét csináltak magukból. 

Miután az ülést, ahol számára kellemetlen tények is elhangozhattak volna - közreműködésével -  sikerült elmarasztani,  a jó királyfi menten elszaladt az ATV-be, hogy egy alákérdezős interjúban  híveinek - az egyetlen reménysugárként a jó királyfiban makacsul hinni akaró baloldali szavazóknak -  egy újabb fejezetet, a jó királyfi a gonosz képviselők ellen címűt előadja.

A testületi ülésen történteket, a valóságot azonban nem sikerült teljességében kibontania.

A szép szavak és a valós produktum közötti távolságot jól szemlélteti, a interjú második felében említett az általa bevezetni szándékozott fővárosi részvételi költségvetés, a lakosság véleményének megkérdezése. Zuglóban az elmúlt négy évben még csak kisérlet sem történt ennek bevezetésére. 

Sőt, a botrány kiindulópontjaként szolgáló tény esetében is, miszerint a zuglói parkolás veszteséges, (lásd a jegyző  által készített táblázatot és hogy kik intézik a zuglói parkolást)  miután az MSZP rádörrent, visszatért az alternatív valósághoz.

A testületi ülés ITT visszanézhető, nézzék sorra, ki hogy szavazott, polgármester az interjúban miket mondott és mennyire fontos történéseket hallgatott el:

 

1. Nem mondta el, hogy a március 28-i rendes ülést ő maga halasztatta el. Mert bizony a legtöbb napirendi pontról, pl. az óvodai dolgozók bérpótlékáról már tárgyalhattunk és szavazhattunk volna az elhalasztatott rendes testületi ülésen. 

polgarmester_ur_tajekoztato_levele_1.jpg

 

2. Nem sikerült elmondani, hogy az újonnan felvett igencsak jelentős előterjesztések - lásd alább a napirendet -  viszont SZMSZ ellenessen nem lettek megtárgyalva a bizottságok által, mert azok a rendkívüli ülés előtt SZMSZ ellenesen nem lettek összehívva.

3. Nem mondta el, hogy az első igencsak jelentős napirend változtatást ő maga javasolta, miszerint az első pontot a vizsgáló bizottság létrehozását vegyük leghátulra, ezzel ő robbantotta ki a napirend körüli vitát. 

Én nem hallottam róla, hogy a fidesz ki akart volna vonulni, - a polgármester úgy látszik közelebbi kapcsolatban van velük -  ez mindaddig csak egy bizonyítatlan vádnak -  leginkább ürügynek tűnt -  míg ténylegesen meg nem történik.

Viszont eléggé menekülésszagúnak tünt, hogy épp a vizsgáló bizottság létrehozását akarja késő délutánra tenni, ami miatt a "teljes magyar sajtó" felvonult. Ezt az abszurd és nyilvánosság ellenes polgármesteri javaslatot, mely az egész galibát kirobbantotta Karácsonyon és Szabó Rebekán kívül mindenki leszavazta. Tehát a politikai szövetségese, a zuglói MSZP is.

1_napirendcsere.bmp

4. A Fidesz arra tett javaslatot, hogy mindazokat az előterjesztéseket, kb. tucatnyit, melyek nem lettek SZMSZ szerűen előterjesztve, vegyük le napirendről. Ezek levételét - bár teljesen jogosan lettek volna elnapolva -  jórészt én is elutasítottam, mert voltak köztük halaszthatatlanul fontosak. Ezzel együtt, elég abszurd százmilliós közbeszerzésekről, a vagyoni jogok átruházásáról, stb. úgy dönteni, hogy  a Pénzügyi és a Tulajdonosi Közbeszerzési Bizottság nem tárgyalja azokat.

5. A Fidesz frakció azt is kérte, hogy a napirendet úgy változtassuk meg, hogy a vizsgálóbizottság után hosszú zárt ülés következzen, mely közben a sajtó nyilván elment volna, és ezután - immár a sajtó figyelő szemétől megszabadulva - tárgyaltuk volna a 200 milliós parkolóóra vásárlást és az ellenőrzés kiszervezés megszüntetését.

Továbbá olyan igencsak jelentős előterjesztéseket, mint a  Hajdu MSZP-s alpolgármester által jegyzett  9.  számú előterjesztést miszerint a vagyoni jogokat, a közbeszerzéseket  a testület a ciklus végéig egy könnyed húzással átruházná a szocialista többségű Tulajdonosi Bizottságra. E húzással  a polgármester immár a ciklus végéig megszabadulhatna a fizető parkoláshoz hasonló kellemetlen szavazások felelősségétől,  a szocik (akik ebben a bizottságban masszív többségben vannak) meg suttyomban még eladnák, amit csak tudnak.

 A Fidesz e javaslatát fideszes és mszp-s szavazatokkal megszavazták.

A polgármester nem mondta el a stúdióban, hogy ezt a fajta napirendet nem támogatta sem ő maga, sem a PM-es Szabó alpolgármester, és nem támogatjuk sem mi Civilzugló, sem az LMP, sem az exjobbikos képviselő. Tehát csak a Fidesz és az MSZP képviselőinek lett volna ez jó scenárió. Azoknak, akik a parkolás mutyi esetében is összedolgoztak - a polgármester maga mondá. És ezért a napirendért -  amit nem szavazott meg -  ejtett krokodilkönnyeket a médiában.

rozgonyi_napirend.jpg

Én arra tettem javaslatot, hogy az összes parkolással összefüggő előterjesztést, mivel összetartoznak és a média ezekre kíváncsi az ülés legelején tárgyaljuk. Erről már nem is szavaztunk.

Majd a Fidesz és MSZP- s közös akarattal megumbuldált napirendet  - én magam is meghökkentem - a fideszesek nem szavazták meg. És bizony nem szavazta meg sem az LMP-s, sem a Jobbikos,  sem én, mint ahogy egy szavazással ezelőtt maguk a PM-esek sem.

 

Amúgy szavaztathatott volna a napirendről még egyszer - erre Rozgonyi fideszes alpolgármester javaslatot tett, én meg arra, hogy ha ez a sorrend nem ment át akkor az én napirendi javaslatomról szavazzanak - de látványosabb és kényelmesebb volt megsértődni és lehülyézve a testületre hárítani a felelősséget. 

Azért arra emlékeztetném, 2015-ben ő választatott meg magának fideszes alpolgármestert.

És alább a meg nem tárgyalt előterjesztések és sorrendjük. Április 29-én újra nekifutunk.

meghivo-kt-2019-04-18-1.jpg
meghivo-kt-2019-04-18-2.jpgmeghivo-kt-2019-04-18-3.jpg

 meghivo-kt-2019-04-18-4.jpg

meghivo-kt-2019-04-18-5.jpg

meghivo-kt-2019-04-18-6.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: Karácsony Gergely fizető parkolás zugló parkolás Rozgonyi Zoltán Hajdu Flórián

A zuglói parkolás visszavág - a pénzt már elvitték, de a balhét vajon ki viszi el?

2019.04.05. 11:33 varnai

Két hónapja, hogy nyilvánosságra hoztam a zuglói parkolás veszteségeit bemutató adatsort és hogy kijött a 444.hu filmje a fővárosi parkolási bizniszről. A két éven át minden oldal által elhallgatni kívánt korrupciós ügyet most a főpolgármester választási csatában politikai bunkósotként használják és országos botránnyá növelték. Amit most látunk, az  a felelősség elhárítási vetélkedő mesterfoka.

Tanulságos visszatekinteni, miként jutottunk idáig, hogy a zuglói Fidesz "gyámság" alá kívánja helyezni a polgármestert, és vizsgálóbizottságot kíván létrehozni. Arról a zuglói fideszesek gondosan nem beszélnek ( és nem kérdezi őket a mikrofonállvánnyá sekélyesült kormánymédia), hogy ők is megszavazták a szerződéskötést - és a polgármesterhez hasonlóan ők is gondosan hallgattak róla két éven át. Különösen bizarr mindezt annak a Jelen Tamásnak -  a leendő fideszes polgármester-jelöltnek -  a szájából hallani, aki tagként egy éven át nem járt be a Tulajdonosi Közbeszerzési Bizottság üléseire, pedig ott számos alkalommal érvelhetett és szavazhatott volna a parkolás ügyében.

Eközben Polgármesterünk  jól fejlett elhárító mechanizmusával mára, két év elfojtás után, az egy hónappal ezelőtti a tagadáson, sajnáltatáson át eljutott a kivetítésig, a Magyar Narancsnak azt találván nyilatkozni:  a zuglói parolási rendszer a Fidesz parkolási rendszere.  Azaz teljes erővel folyik a felelősség el-, azaz másokra hárítása.

Hogy a zuglói parkolás kinek a rendszere, erről a poszt alján olvashatnak.

Megjegyzendő, a márciusi rendkívüli ülésen újabb bátor polgármesteri tartózkodással és fideszes közreműködéssel ment át az 1 milliárdos zöldterület fenntartás szerződés díjainak megemelése és cserébe a Penta évi 500 milliós útjavítás szerződésének meghosszabbítása. Kíváncsi vagyok ezekről a dealekről mikor tesz feltáró vallomást a polgármester a médiában.

Eközben a parkolás biznisz áterőltetője, a zuglói MSZP -  akiket a polgármester máig nem mert néven nevezni - gondosan lapít, és csendben  készül, hogy újabb bábot, felkészületlen, messziről hozott bonviván-strómant ültessen a zuglói polgármesteri székbe. 

Mindeközben a sárdobálás okán elmaradt a márciusi testületi ülés, a hivatal áll, a jegyző dühöng,  jelentős ügyekben, pl. az óvodai dolgozók bérpótlékában, a nyárra tervezett felújítások elindításáról nem születik döntés. 

Elsőként is, mindenkinek javaslom, nézze végig a vitát, miként döntünk a 2017. márciusi testületi ülésen a parkolóórák vásárlása és üzemeltetés közbeszerzésről.

Négy hozzászólásban érvelek az olcsóbb ajánlat bent tartása, vagy a közbeszerzés érvénytelentése mellett. (a jegyző jogilag mindegyiket elfogadhatónak tartja). A polgármester végig hallgat, majd tartózkodik. A Fidesz és MSZP frakció és Jobbikos képviselő szavazatával ment át a döntés.

Arról,hogy itt vastag korrupció történik természetesen a polgármesternek tudomása volt, hiszen ekkor már túl voltunk egy becsült érték megemelésen, ugyanis az MSZP többségű Tulajdonosi Közbeszerzési Bizottságban MSZP-s javaslatra megemelték a közbeszerzés értékét 1-ről, 1,4 milliárdra, melyet dicséretes módon a polgármester tuszkoltatott vissza 1 milliárdra, és túl voltunk egy a Közbeszerzési Döntőbizottság által megsemmisített gyorsított eljáráson is, melyben meg is büntették a kerületet.

Nagyon tanulságos most visszaolvasni az akkori, 2017 március blogposztomat, ebben olvashatóak a két ajánlat számai, a polgármestert a vétóra kérem, a felelősségéről írok:

Karácsony polgármester és PM-es alpolgármestere, Szabó Rebeka a vitában végig hallgatva végül a karakán TARTÓZKODÁS gombbal próbálták elhatárolni magukat a döntéstől. Ha a polgármester ennyire nem ért egyet a döntéssel jogában áll,  - mint több alkalommal megtette és számos más alkalommal elmulasztotta - hogy  megvétózza a döntést és megakadályozza a kerületi pénzének széthordását. Én remélem lesz benne annyi bátorság, hogy nem csak a felelősség elhárításra futja, hanem keresztbe is mer állni, hogy a kerületnek súlyosan ártó, 291  milliós pluszkiadással járó szerződéskötést megakadályozza. Jogában áll. Mint ahogy hallgatni is.

Ő a elhallgatást, a szemethunyást választotta. 

Akkoriban hiába  fordultam a sajtóhoz, csak az átlátszó.hu volt hajlandó írni a mutyigyanús közbeszerzésről,  mind a baloldali, mind  a kormánypárti média elhallgatta a kínos témát.

A parkolás ellenőrzés kiszervezése

Eközben már javában folyt a parkolás ellenőrzés kiszervezése is, melyről a 2017 februári blogban írok. Tudni kell, hogy míg az órák ürítése, karbantartása - bár brutálisan túlárazott - "csak" havi 20 milliós tétel ,addig az ellenőrzés, azaz csak a parolóőrök alkalmazása, havi 50 milliót, évi 528 milliót visz el az 1,2 milliárdos bevételből. Ezt szintén egypályázós közbeszerzéssel - azaz mondhattak, amennyit akartak -  az üzemeltetésben szintén résztvevő SIS Parking nyerte.

És ebben a 528 millióban nincs benne az ügyfélszolgálat működtetése és a szükséges adminisztráció bére, mert ez az önkormányzatnál maradt. Mára a ZKNP 20 fős parkolási divíziót hozott létre, mely további száz milliós költség. 

Ennek a lejáró szerződésnek a meghosszabbítására történt most kísérlet, lehetőleg még a ciklus vége előtt. 

És hogy kinek a rendszere, biznisze a parkolás? 

Ehhez elég megnézni, hogy a testületi viták során kik forszírozták, terjesztették elő és hová tartozó emberek ülnek a döntő posztokon. Az ellenőrzés kiszervezését, mely  évi 528 milliót vesz el a bevételből, azaz háromszor akkora  konc, mint az üzemeltetés)  -  és nem mellesleg törvénytelen a kiszervezése -  az MSZP-s Hajdú Florián alpolgármester kezdeményezte.

Az egész parkolás a Zuglói Közbiztonsági Nonprofit Kft-n (ZKNP) megy át, vezetőjének a 2010-14 között zuglói MSZP-s képviselőt Kovács-Csincsák Lászlót nevezték ki. A cégben azóta állást kapott két 2010-ig MSZP-s képviselő: Kemecsei Árpád és Komlódi Gábor is. Mindketten a Zuslag ügyben voltak vádlottak, ezért mondtak le annó. Dr. Komlódi Gábor pedig Tóth Csaba MSZP-s országgyűlési képviselő bizalmi embere, MSZP-s külsős tag az Ügyrendi Bizottságban, őt szokta az MSZP delegálni a választási bizottságba, mi több pereskedni Tóth Csaba nevében.  Mostanában biztos helye van a Civilek a pályán című ATV műsorban, bár hogy miféle civileket képvisel, még nem derült ki.

A parkolás biznisz harmadik tőgye a pótdíjak behajtása. A ZKNP 300 milliós kintlevőségének behajtására a Funtig  Ügyvédi irodát bízta meg. Funtig szintén Tóth Csaba bizalmasa. Ebben az irodában ügyvéd dr. Imre Gergely, aki a zuglói MSZP frakcióvezetője volt 2010-2014 között. 

 

Végül itt a botrányt kirobbantó  ominózus táblázat a kiadásokról bevételekről, melyet közérdekű adatkérésemre a zuglói jegyző készített.

parkolas_2017_2018-1.jpg

parkolas_2017_2018-2.jpg

 

14 komment

Címkék: korrupció közbeszerzés Zugló Horváth Csaba Karácsony Gergely fizető parkolás Tóth Csaba Jelen Tamás

Veszteséges parkolás, telekeladás, óvodai faültetés egy ellenszavazattal és egyéb döntések

2019.01.30. 12:22 varnai

Idei első ülését tartotta a zuglói képviselő-testület.  Az előterjesztések remek keresztmetszetét adták önkormányzatunk működésének:  a ciklus legfontosabb döntése az eleve mutyigyanúsan áterőltetett fizető parkolás meghökkentően nagy veszteséget hozott, a másik érdemi döntésünk vagyonfelélés, 116 milliós telekeladás, ezzel szemben az emléktábla állítások, a "lakhatási intézkedéscsomag" , a "rabszolga törvény" és a Gundel elleni purparlé remek példái a pótcselekvéses szimbólum politizálásának, nem érdemi döntések, leginkább csak politikai önreklámozásra jók.

A parkolás rendelet módosítás nyomán az itteni vállalkozók kaphatnak "olcsóbb" éves bérletet, már amennyiben olcsóbb valakinek a 189 000 Ft-os éves díj kicsengetése. Pár hónapja kikértem, hogy a 2019-es költségvetésbe beírt súlyos mínuszok után lássunk egy pontos egyenleget: mennyit hoz, azaz Zugló esetében mennyit visz, mekkora veszteséget termel a fizető parkolás.. Emlékezetes, a parkolás bevezetésekor még milliárdos nyereséget ígértek, a fejlesztések leendő forrásaként mutatták be a fizető parkolást. 

parkolas_2017_2018-1.jpg

parkolas_2017_2018-2.jpg

Kiemelések a jegyzőtől. A számok önmagukért beszélnek

Nem csak hogy az órabeszerzés beruházásoklocsei.jpg nem fognak soha megtérülni, de maga a működési egyenleg is durván mínuszos, 207 millió veszteséget okozott Zuglónak tavaly. Az ok, hogy a  mutyigyanús közbeszerzéssel   Zugló számára rendkívül előnytelen szerződést kötöttek. Javasoltam, hogy kezdeményezzenek tárgyalásokat a díjak csökkentéséről az órák üzemeltetését és az ellenőrzést végző vállalkozókkal. Mint több újságíró jelezte, ugyanezek a cégek kaszálnak hasonló módszerekkel több fővárosi kerületben is.

A Bosnyák téri piac környékének fizetőssé tétele, a hiányzó tájékoztató táblák, a nyilvánvalóan bevétel orientált bírságolás igencsak felháborította a zuglóiakat. 

Az új fizetőzóna a Csömöri út Lőcsei utca sarkán. A frissen kitett táblával jelzik, hogy 30-as övezet, de azt "elfelejtették" kitáblázni, hogy egyben fizetős övezetbe is tévedt az autós. 

 

 

 

A kerületben folyó szimbólum politizálás, pótcselekvés olcsóbbik része az emléktábla állítás, avatás.  A választási évre időzített szoborállítás és átadás dömping (vészkorszak emlékmű, Slachta Margit szobor, Pillangó szobor) 80 milliójába (ennyit szántak tavaly  lakásfelújításra)  fog fájni idén a kerületnek.

 kesjar.jpgA ciklusban csak két ingyen kapott "szobor" került Zuglóban kihelyezésre, egy letört arcú női totem a Csertő parkban és a megadilettáns Kesjár Csaba emlékmű.

 

A Kesjár szobor remek háttere a Róna Thököly sarki egy romos homlokzatú ház. A kerület a ciklus 4 éve alatt önálló társasház felújítási pályázatot nem írt ki, a 2013-ban nyerteseknek osztottak ki 300 milliót egyetlen évben.

Már lassan nincs Zuglóban ház, amelyen nincs emléktábla, de félő, a düledező önkormányzati bérházakat nem fogják összetartani a rájuk szegelt márványtáblák és a gondosan sajtó előtt rájuk aggatott politikusi koszorúk.

 

Bár a sajtóosztály "kifelejtette" a testületi ülésről gyorsan kiadott közleményében megemlíteni eladták az Öv utca 5. szám alatti 5750 négyzetméteres telket a pályázaton induló egyetlen vevőnek, aki véletlenül épp a kikiáltási árat, 116 millió 300 ezer forintot kínált érte. (Zuglóban 3 lakás ér ennyit) A belterületi, üzemi terület besorolású telekre akár 4 szintes irodaházat, ipari üzemet, raktárat lehet építeni. Az eladási ár így négyzetméterenként 20 ezer forintra jött ki, ami szerintem irreálisan kevés. Tán ez volt az utolsó ekkora méretű telkünk. A szavazáskor az eladás ellen addig tiltakozó Barta és Kovács Balázs képviselők kimentek, így tudott átmenni az értékesítés. 

Zuglói Közbiztonsági Sportcentrum néven a Stefánia út 53-ban egy régóta üresen álló alagsori helyiséget adunk a kerületi rendőröknek, rendészeknek, polgárőröknek, hogy azt saját erőből felújítsák, és ott küzdősportokat gyakoroljanak. Kérdés, a jó helyen lévő helység miért nem volt évek óta kiadva?

A Görög Katolikus Egyháznak adjuk tartós használatra (értsd ajándékba, örökre) az Erzsébet Királyné út 80. alatti a Rákospatak sarkán lévő évtizede üresen álló 1690 m2-es telkünket. Milyen remek kis hely lehetett volna egy 20-30 lakásos önkormányzati ház építésére...

erzsebet_80uj.jpg

Az egyház templomot, közösségi házat és egyházi óvodát tervez építeni az évtizede kihasználatlan telekre. Kérdés, mi fog megvalósulni, mert konkrét tervek nincsenek az előterjesztésben.

Vita nélkül egyben fogadtuk el a kilenc önkormányzati tanácsnok beszámolóját. Az enyém ITT olvasható.

Ismét előterjesztettem a Zuglói óvodások, faultetes_heminka_1.jpgiskolások bevonása a zuglói faültetésbe, környezettudatos nevelés program előterjesztésemet. Mint talán emlékeznek, a programot 2016-ban sok gáncs után tudtam áterőltetni, és nagy nehezen megvalósítani. 


A 2018-as folytatást kétszer gáncsolták el, egyszer a szocialista alpolgármester javaslatára, a "zöld" polgármester szavazatával levették napirendről.

Most a szocialista módosító befogadása után egyetlen képviselő tartózkodásával mindenki támogatta az előterjesztést. Mit gondolnak, ki volt az egy, aki ellenzi a 100 fa elültetését eredményező óvodai, iskolai faültetési programot? Barta János, az LMP-s, "zöld" képviselő. Gratulálok.

 Faültetés a Herminka óvodában a 2017-es programban. A gyerekek ültetnek, nem a politikusok, tán ezért szabotálták ilyen sokáig.

Hosszabb vitát váltott ki az  Intézkedéscsomag a létbiztonság megőrzéséért - a zuglói lakhatási program bővítése polgármesteri előterjesztés. A hangzatos nevű előterjesztés meglehetősen kampányszagú, hisz érdemi lépés az elmúlt négy év alatt sem a Szociális lakásügynökség létrehozására,sem az életjáradéki rendszer ügyében nem történt. Sőt, jellemző módon a ciklus négy éve alatt egyetlenegy életjáradéki szerződést sem kötöttek, a 13 meglévő szerződésünket mind vagy a Papcsák korszakban vagy még azelőtt kötötték. Magyarul, aki akart tudott szerződést kötni simán a polgári jog alapján, minden "intézkedéscsomag" nélkül is.

Sürgősséggel került napirendre egy a Miniszterelnökség által kiírt pályázati indulás. Az Argentína tér és a Vezér utca szervízútjának leburkolását próbálnánk a pályázati pénzzel megoldani. A két beruházás 258 millióba kerülne, melyhez 98 millió forint önrészt kell biztosítanunk.

A Vezér utca gyepűjének parkká alakítása a Civilzugló Egyesület 2014-es programjában szerepelt először, és adtuk be a 2016-os költségvetési módosítóként, javasolva, hogy ott Tündérkertet hozzunk létre. Részlet a 2016-os költségvetés-módosítónk indoklásában:

Az első ütem megépíthető úgy, hogy az útépítést ne érintse, és a Tündérkerti közösségi faültetés, újszülöttek szüleivel  az önkormányzat közösen ültet,  még a 2016-os év őszén elkezdődhessen.

Hiába került be a költségvetésbe, hiába nyertünk rá a főváros Tér-Köz pályázatán 100 milliót, tartottak lakossági fórumot, melyről beszámolt a Zuglói Lapok, de a megépítésre mindezidáig nem sikerült. Kis öröm, hogy a Tündérkert ötlete most visszaköszön polgármesterünk főpolgármester-jelölti kampányában.

Szintén kampánycéllal készült a két egymásra licitáló előterjesztés a "Rabszolgatörvény" alkalmazása ellen.  Botka László ötletét kopizva a polgármester és az MSZP-Összefogás Zuglóért Frakció kommunikációs versenyében szokás szerint az épp most a főpolgármesteri kampányát nyomó polgármester volt a gyorsabb a sajtónak szétküldésben, a cikkek már a testületi ülés idején megjelentek.

Megszavaztam, de sok értelme nincs. Az önkormányzati cégeinkben akkora létszámbővülés volt az elmúlt években, hogy nem hinném, hogy bárkit túldolgoztatnánk, de legyen biztos, ezentúl nem köthetnek ki a Rákospatak partján a  migránsokat partra tenni szándékozó rabszolgahajók.

Horváth Zsolt negyedik alpolgármester, miután kiderült, hogy másfél évig némán ült végig kéttucatnyi testületi ülést, nem volt egyetlen előterjesztése, hozzászólása, most belehúzott és kiizzadta "Rászoruló zuglói polgárok étkeztetésének javítása" című  politikai bonmot-ot. A határozata szerint:

Zugló Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy kérjen tájékoztatást a Gundel ügyvezetőjétől, milyen feltételekkel vállalják el a rászoruló zuglói polgároknak a Miniszterelnökség Karmelita kolostorban elhelyezkedő menzájával azonos minőségben és áron az étkeztetést, és a válaszról tájékoztassa a képviselő-testületet.

Nem szavaztam róla, nem is ment át, próbáljunk már érdemi dolgokkal foglalkozni.

Személyi kérdés kapcsán az MSZP egy bizottsági tagot cserélt ki, míg Kovács Balázs képviselő, miután Felkai képviselő kigyűjtette, hogy Kovács az elmúlt években a bizottsági ülések 90%-án nem jelent meg, de felvette a tiszteletdíjat, lemondott, helyére a fideszesek Tildy Balázs képviselőt nevezték ki. 

Izgalmas kérdést feszegetett Rozgonyi alpolgármester közérdekű kérdésében. A testületet nemrégiben tájékoztatta a Zuglói Zrt. volt műszaki igazgatója, hogy 2015 januárjában törvénytelenül bocsájtották el, és ezért jogerősen 6 millió fölötti kártérítést ítéltek meg neki. Erős a gyanú, hogy a ciklusváltás utáni időszakban elbocsájtott tucatnyi alkalmazott közül sokan nyertek sok-sok millió forintot, összességében akár 25 millió forint fölötti összeget is veszthettünk, de hogy mekkora kárt okozott a kerületnek ez a politikai tisztogatás, azt jó lenne tudni. Emlékezetes, a Sport Kft-nk nemrégiben 40 !!! millió forintot vesztett egy alvállalkozó szerződésének törvénytelen felmondása  és makacs pereskedés következtében.

 Nem mellesleg immár sokadszorra napirenden volt a Sport és Rendezvényszervező kft. kapcsán a "személyi meghallgatások". A kft-ben történt visszásságok okán a testület meghívta a zuglói Fidesz választókerületi elnökét, dr. jelen Tamást és annak tanácsadóját, a cég egy volt alkalmazottját. A műfaj leginkább politikai show lehetne, de a meghívottak nem jelentek meg.

szabalytalanparkolo2471.jpg

Ezután tizenhárom zöldterületre parkolás ügyében kiszabott szabálysértési ügyben utasítottuk el a fellebbezéseket. Az ügyek nem egyformák, van aki nem talál helyet és láthatóan kínjában áll fel a egy saras, évtizede mindenki által parkolóként használt földdarabra, van aki simán beáll a park kellős közepére a fűre, majd fellebezésében megmagyarázza, hogy a meg nevezni nem kívánt rokona szállította a rokkant nagymamát és annak jégszekrényét a hetes BMW-vel.

A képen épp az Uzsoki kórház előtti zöldterületet teszi tönkre egy sutyerák egy 30 milliós (Mészáros type) merdzsó terepjáróval - fittyet hányva a pár méterre lévő  térfigyelő kamerára. Tíz méternyire több üres parkolóhely is a rendelkezésére állt volna.

Remek vita alakult ki az Uzsoki kórház facsonkolásainak fellebbezési ügyében. A kórház még a nyár folyamán csonkolta tövig - tulajdonképp halára kínozva -  a nyolc harmincéves hársfát, miután a napelemeket nagy bölcsen föléjük tervezték. Annak idején mint képviselő és környezetvédelmi tanácsnok Ficzere kórházigazgatónál  levélben érdeklődtem, volt-e engedélyük, meg mégis hogy képzelték ezt, de válaszra sem méltatott.

uzsokifa.jpg

A fák kitartóan próbáltak életben maradni, újra és újra kilombosodni, de mindannyiszor levágták friss sarjaikat.  Azt máig nem értem a napelemeket miért nem a kórház tetejére helyezték el, bár  kétségkívül, az így létrehozott eső és napvédett parkolók kiválóak a kórház dolgozóinak.

A Hatósági osztályunk ezután pótlásként kötelezte őket 51 facsemete ültetésére, de a kórház a pénzben megváltást választotta. Ennek költsége az 51 X 54000 Ft, 2 754 000 Ft, amit most a fellebbezésük elutasítása után ki kell fizetniük.  A Róna utcán a kórház előtt amúgy bőven rendelkezésre áll terület, ahová az új fasort el fogjuk tudni ültetni, mely remek árnyékot fog adni a körházhoz igyekvőknek.

A testületi ülés megtekinthető ITT.

 

3 komment

Címkék: zugló képviselő-testület Karácsony Gergely fizető parkolás Civilzugló Egyesület telek eladás rabszolga törvény Rozgyonyi Zoltán Görög katolikus Egyház Uzsoki Kórház

Mit tett a Civilzugló Egyesület 2018-ban?

2018.12.31. 10:20 varnai

A Civilzugló Egyesület megalakulása, 2007 óta próbál tenni, fellépni Zugló zöldövezeti jellegének megőrzéséért,  zöldterületeinek, épített örökségének védelméért, lakosainak magukért kiálló lokálpatrióta közösséggé formálásáért.

E fennköltnek hangzó célok minden évben konkrét rendezvényekben, cselekvésben öltenek testet. Lássuk melyek voltak ezek 2018-ban.

Az alábbi blogposztban az önkormányzatban, a képviselő-testületben végzett munkánkra, egyéni képviselői előterjesztéseimre, Városliget Zrt-vel, BKK-val vívott kátyúzás, utasvárók, zebrák stb. ügyében vívott csatározásokra,  eredményekre és kudarcokra nem térek ki, azokat egy következő blogposztban sorolom fel, bár nyilván összeér az egyesület keretében végzett és a képviselői munka. 

Ezuton is szeretném megköszönni aktív tagjainknak a rengeteg beletett munkát , szervezést, szimpatizánsainknak, immár ötezer fölötti Facebook követőnknek a segítséget, a részvételt!

 

 Lakossági Fórum a fizető parkolásról - 2017 október 10.

Bár bevezetése és a fórum is 2017 őszén történt, az év és tán a ciklus legjelentősebb önkormányzati döntése a fizető parkolás bevezetése volt, mely autók ezreit zúdította Herminamező eddig csendes kertvárosi utcáira. A Herminamezei, Törökőri lakosok megtöltötték a termet.

parkolas_8386.jpg

Átlag hétköznap reggel. A valaha csendes Korong utca átmenő forgalommal telt meg, a családi házas részen nincs egy üres hely, a parkolóhelyért köröznek az autók.

 

Képviselő-jelölti vita -  március 24.

2018 tavaszán tartották az országgyűlési választásokat. A Civilzugló Egyesület, alkalmat adva a bemutatkozásra a jelölteknek, de nem utolsó sorban, hogy a zuglói lakosok megismerhessék, kérdezhessék a kerületet  a parlamentben képviselni szándékozó a jelölteket,  vitát szervezett. A  vitán nem voltak hajlandóak részt venni a "nagy" pártok emberei: a Jobbik, a Fidesz jelöltje és csapatával látványos kivonulást rendezve távozott az MSZP jelöltje is.

lakforum_2018_2304net.jpg

Mindazonáltal a telt házas rendezvényen  lakosok kíváncsian hallgatták az őket megtisztelő négy jelöltet. Szomorúan kell viszont megállapítanunk, hogy a magas rangot megcélzó jelölteket az azóta eltelt háromnegyed évben nem láttuk, nem hallottuk semmilyen kerületi témában állást foglalni, sem semmiféle kerületi rendezvényen megjelenni.

 

Lakossági fórum a városligeti építkezésekről - május 15.

A Mozgásjavító Intézetben rendezett fórumon sorra vettük, mi történik a Városligettel, mekkora területek vannak elkerítve és miért, mely építkezés milyen stádiumban tart. A fórum vendégei a Ligetvédők és Ráday Mihály, a Budapesti Városvédő Egyesület elnöke.

31531375_2038387676189959_7349642221253033984_n.jpg

Barbárul visszavágott fák a Magyar Zene Házának tervezett területén.

ligetforum_9855.jpg

A Városliget jelenleg hét helyen van elkerítve - a park használata jóformán ellehetetlenült.

Azt kérdeztük magunktól, mennyire volt sikeres a lakossági és szakmai tiltakozás, milyen eszközökkel, meddig jutottunk? Próbáltuk kitalálni mit kommunikál és mit tesz, mennyit költ a Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt., melynek igazgatója kérés ellenére sem volt hajlandó eljönni.

A Civilzugló Egyesület a demonstrációink, a Fogadj örökbe egy fát!, Nem kellenek monstrumok a Ligetbe!, a Protestival szervezése, az összegyűjtött 20.000 tiltakozó aláírás mellett  az elmúlt évben  minden jogi eszközt is megragadott, hogy a parkba nem illő "kiemelt beruházásokat", a liget betonnal beépítését megállítsa.

 

 Szabadtéri Fórum a Pillangó parkba tervezett beruházásról -  május 10.

A Pillangó-park átépítésének eltúlzott, 700 milliósra felfújt, egy pályázós közbeszerzésen eldőlő, a park adottságait semmibe vevő tervei, a száznál több kivágni tervezett fa  kiverték az ott lakók biztosítékát. A lakosok pár hét alatt több, mint 1000 aláírást gyűjtöttek. 

32187720_10156194327378405_4128215590164758528_n.jpg

A tervező  és a polgármester nagyon próbálta megmagyarázni a terveket, de a lakosokat nem sikerült meggyőzni.

Az ott lakókkal közösen szervezett fórumunkon - melyen több, mint 220 környékbeli vett részt - szót kapott a tervező, a polgármester és persze a lakosok. A fórum ELSŐ és MÁSODIK részként online megtekinthető. Érdemes megnézni. A lakók világosan megfogalmazták, mit szeretnének és mit nem. A lakosok kéréseit végül alig vették figyelembe, a terveken csak kis mértékben változtattak. 

 

Aluljáró festés az Erzsébet Királyné úton  - június 3.

Már megszámolni sem tudjuk, hányadszor festette ki csapatunk és a hozzánk alkalmanként csatlakozó két tucatnyi lelkes szülő és gyerkőc az Erzsébet Királyné úti aluljárót! 

49652854_751712088540042_4535730758748209152_n.jpg

49605998_789631808047258_1812080555114627072_n.jpg

alulljarofestes.jpg

Az összemocskolt, összegrafittizett aluljárót egy-két kemény nap munkával varázsoljuk széppé. Reméljük sokáig így marad!

Ősszel elkezdtük kifesteni a Korong utcai kis aluljárót is, új elemként felfestettünk egy József Attila idézetet, "vasút mellett lakom..." melyet a költő a száz méterre álló Korong utcai házban írt. De  MÁV - hiába kértük -pár napra rá lemeszelte az egészet, mert álítólag már elígérte valakinek a felületet.

Helytörténeti séta, Hermina út, - május 26.

Idén a nagy érdeklődésre tekintettel két városnéző sétát is rendeztünk. Szombat délelőtt Millisits Máté várostörténész kalauzolásában a Hermina úton végig vezető sétán vehettek részt az érdeklődők, melyben a Herminamező kialakulása, az ottani villák, a Lipták, a  Roheim villa, a Sipeki-Balás villa, a Hermina kápolna történetét ismerhettük meg. A rendezvényen hozzávetőleg ötven fő vett részt. 

 161265_roheim_nyito.jpg

A Hermina út egyik elhanyagolt épülete a Roheim villa, itt lőtték le Tisza Istvánt. A hatalmas villa mozgássérült gyerekek bentlakásos otthona volt, a rendszerváltás óta a villa magára hagyottan pusztul.

 

 TÚR De Rákosrendező 5.0 - szeptember 15.

A zuglói Critical Mass immár az aluljáró festéshez hasonlóan a lakosok által várt kerületi eseménnyé vált. 2-300 zuglói bringás vonul végig az őszi szombatokon a kerületi főutakon, élvezi a lezárt utakat  és a közösségi bringázás semmihez nem hasonlítható erejét, hangulatát, sodrását. A felvonulás múlni nem akaró apropója, hogy a MÁV nem csak nem teszi rendbe az üzemi területén átvezető a százméteres szakaszt, de még azt sem hagyja, hogy ezt mások megtegyék helyette.

42154449_2244480462247345_4390458167180394496_n.jpg

Kerékpáros fektetés a Rákosrendezőn - a főváros egyik kerékpáros ütőerén a töredezett kockakő az esések tucatjait okozza. Az útszakasz pár millióból leaszfaltozható lenne.

 Azt is szomorúan kell megállapítani, hogy Zuglóban az elmúlt négy évben sem a főváros, sem a zuglói önkormányzat egyetlen méter kerékpárutat nem épített és nem újított fel.

 

Helytörténeti séta, Thököly út - szeptember 15.

Szeptemberi időutazásunkban Buza Péter, várostörténész, Zugló friss díszpolgára, a Thököly út kialakulásáról, Zugló polgárságának kialakulásáról, múltjáról mesélt, mellékutcáinak villáiról, a hajdanvolt polgárokról, a tulajdonosokról.

templom1227net_1.jpg

Buza Péter mesél. Az érdeklődők számára és a Thököly út dübörgő forgalmára tekintettel kipróbáltuk a megafont. A két sétán több, mint száz fő vett részt. 

 

 Fórum a zuglói egészségügyi ellátásról - november 14.

A kerületnek - és az országnak -  egyre problémásabb egészségügyi ellátása. Az orvos és nővér hiány országos jelenség, a szakrendelőink műszki állapota viszont huszonéves zuglói önkormányzati hanyagság következménye. A Zuglói Egészségügyi Szolgálat élén történt igazgatóváltás alkalmát megragadva lakossági fórumot tartottunk a Civilzázban. A fórum vendégei voltak az Egészségügyi Bizottság elnöke, dr. Varga Péter, a  ZESZ igazgatóhelyettese, Stella Péter, az Uzsoki kórház orvosigazgatója, és házigazdaként a Egészségügyi Bizottság Civilzuglós tagja, dr. Lengyel István urológus főorvos. 


A lakosok napi tapasztalataikat sorolva számos problémás szakterületről kérdeztek, az angiológiai ellátásról, a háziorvosokról, a gyerekorvosok hiányáról.

 

Mi lesz veled Pillangó-park? - lakossági fórum - november 15.

 A Pillangó-park beruházás nem a parkba illő terveinek megváltoztatásáért a környékbeliek nyár elején több, mint 1000 aláírást gyüjtöttek. A helyiek a májusi fórumon elhangzott kéréseiket egy 10. pontos petícióban fogalmazták meg, melyeket tárgyalódelegációként próbáltak képviselni. A parkban végzett munkákat látva mára kiderült, nem sok sikerrel. Az önkormányzat csak igen kis részben teljesítette a lakossági kéréseket. A park adottságait semmibe vevő értelmetlenül széles térkő sétányok, a fakörbekövezések, kidőlések, a szakszerűnek nem tűnő munka ismét kiváltotta a lakosok tiltakozását.

46457832_2324851070876950_2385362391668883456_n.jpg

A lakossági morgáshoz képest kevesen jöttek el, mint mondták, megunták, hogy hülyének nézik őket, már nem kíváncsiak a mellébeszélésre.

A fórumon téma volt a környék közbiztonságának romlása, a Hős utcai drogosok megjelenése az eddig békés lakótelepen és a parkban és a a fokozódó repülőgép forgalom zaja, füstje és annak egészségkárosító hatása. A fórum ITT megtekinthető.

 

 

6 komment

Címkék: Városliget fizető parkolás Civilzugló Egyesület Túr de Rákosrendező Zugló Egészségügyi Szolgálat parkolás Zugló Pillangó park beruházás helytörténeti séta

Ennél butábban nem lehetett volna

2017.10.03. 10:17 varnai

 

Zugló önkormányzata szeptember elsejével vezette be a fizetős parkolást az Istvánmezőn, a Városliget mentén, a Francia útig és a Kerepesi útig bezárólag, továbbá az Őrs vezér tér környékén. A bevezetést a lakossági kérések mellett leginkább a pénz csinálás motiválta. A magsa tarifákat és az üres helyeket látva azonban előfordulhat, hogy a zuglói önkormányzat " a sokat markol keveset fog"  csapdájába fog esni. Aki biztos jól jár, az az üzemeltető cég.

A Városliget környékén extra magas díjszabás került bevezetésre, a Városligeti körúton az Állatkert előtti részen brutális, 525 forint / órás díjat kel fizetni még szombat és vasárnap is, (mely igazán pofátlanság)  a Felvonulási tér 350 Ft-os tarifája és a Stefánia 265 Ft / órás díjtétele is autós riasztó.

terkep.jpg

A zónák - ha túl magas a tarifa kevesen használják

Mint az itt élők tudják a Felvonulási tér nagy üres placcát a VII. kerületiek, Damjanich, Dembinszky, Peterdi, Istvánfy utcaiak használják parkolóul, mert a saját utcáik nem elegendőek a sűrűn lakott bérházakban élők elhelyezésére. Éjszakánként az úő autóikkal teli a tér. Valamennyi P+R használat is van, de nem sok, mert nem sok hely ürül meg reggelenként.

parkol.jpg

Ilyen volt, ilyen lett. De pénzbeszedésen kívül van-e értelme egy P+R parkoló fizetőssé tételének?Ezáltal a kiürítésének?

felvonulasi_ter_3160.jpg

Az Istvánmező többi utcáját a külvárosból, agglomerációból (és Zugló külső részeiről) bejárók  használják, leteszik a kocsijukat majd tömegközlekedéssel mennek a belvárosba. Sok a környéken dolgozó is, pl. a Hermina Towers, a K&H bank, a szakrendelő, az iskoláink több száz dolgozója. Nekik tehát napi 8-9 órán át kéne fizetniük az óránként 265 forintot - napi 2-2500 forintot - egy őrzetlen helyért. Érthetően erre a legtöbbjüknek nem telik, ennyiért parkolhatna a belvárosban a munkahelye mellett is. Tehát mint látjuk a parkolóhelyek fele naphosszat üresen áll.

Bevételt nem hoznak, a 2 millió forintos darabárú, a méregdrága, hightech parkolóórák sima VÁRAKOZNI TILOS! táblaként működnek.

A 204  parkolóórát havi 69e Ft / hó áron, azaz havi több mint 14 millióért üzemelteti a  közbeszerzésen segítséggel nyerő cég.

herminaut3149.jpg

A Hermina út mindkét oldalán rengeteg az üres hely, alig kerül pénz a méregdrága parkolóórákba.

A Hermina úti szakrendelőbe jövő zuglóiak külön dühösek, hisz Zuglóban fizetik a súlyadót.

A megsarcolni kívánt ingázók pár perc sétát bevállalva a vasúton kívül a Herminamező kis kertvárosi, családi házas utcáiban hagyják az autójukat.

Tehát a fizető parkolás  - és különösen annak irreálisan magas tarifájának -  bevezetésével sikerült elérni, hogy a P+R-ként szolgáló betonplacc vagy pl. a Stefánia  úton a Honvéd Palota előtti hatalmas terület, vagy a Hermina út Liget menti parkolósávja helyett családi házas lakóövezetbe terelték az autók tömegét.

bacskai_dugo.jpg

Bácskai utca, ilyen egy kertváros?

A "szokásos" reggeli dugó a családi házas, kertvárosias Bácskai utcában. Az utcácskát jelenleg a Thököly út menekülőútjaként használják. A  Mexikói úton a Gyarmat utcáig áll a sor, hogy az M3 felől érkezők a Thökölyre kikanyarodjanak. Az 5-ös busz tíz percekig araszol, míg kiér a Thököly úti buszsávra.

korong_utca_8385.jpg

Korong utca, reggel fél nyolc

Parkolóhelyet kereső autók köröznek a családi házas övezetben. Fél nyolckor már minden négyzetcentiméteren, nem ritkán még a kapubejárókban is parkolnak.

Várunk tehát minden érdekeltet, környékbelieket és távolabb élőket a pénteken, 18 órakor kezdődő lakossági fórumra a Mozgásjavító Általános Iskolába. Bejárat a Korong utca 2-ről.

 

89 komment

Címkék: Herminamező Istvánmező fizető parkolás Parkolási Közbeszerzés zuglói Önkormányzat ZKNP

süti beállítások módosítása